Bátyus <3

Hajjaj Ma a fejemre koppintott reggel a bagoly, ami egy levelet hozott anyutól. Az volt benne, hogy Olika nem válaszolt az egyik sürgős levelére. (Anyu Olikának hívja mindig a bátyust, amit persze ő többnyire nem díjaz, de ilyenek a szülők.) Szóval én bagoly fordultával üzentem anyának, hogy tessék szépen megnyugodnia, kézbe veszem a dolgokat. Ami egészen pontosan annyit jelent, hogy a dugi tartalékaimat előveszem az ágy alól és kiveszem belőle Oli kedvenc édességét.
 ~ Háhá, ez mindent megold! ~
Örömittas vigyor és már vígan ugrálok is le a lépcsőkön. El kell mennem a bagolyházba, mert bizony nekem nincsen baglyom és valahogy üzenni kell annak a nagy mamlasznak, hogy másszon el a társalgóba. Szóval hát fogom magam és a szoknyácskám zsebébe rejtett levelet a bagoly lábára kötözöm, ami még egy kis jutalmat is kap tőlem, majd elrepül én pedig elmegyek a konyhába.
 ~ Kell egy fehér csokis forró csoki! ~
Utam során ez az első gondolat, ami megfogalmazódik bennem, mint rendelés. Szóval amikor odaérek a manózugba szólok is a köpcösebbiknek, hogy mit is kérek, aztán leülök az egyik asztalhoz. Mert egy jó forró csokira várni kell. Tyutyu, aki eddig a nyakamban csüngött, mint a szuperhősök köpenye most a másik székre kerül. Már kinőttem a babázós korszakomból, szóval nem is ültetem őt le úgy, hogy a keze és a feje az asztalon legyen. Helyette elterül a szék egész ülőkéjét elfoglalva ezáltal.
 - Jaj, de lusta vagy, Tyutyukám! -
Dorgálom meg, de tudom, hogy nem egy élőlény, de azért jól esik anyáskodni felette, ahogy azt anya is teszi mindig felettem. Főleg amikor kicsi voltam és leettem magam. Imádtam mindent összemajszolni, főleg mások haját.
A forró csokira nem kell szerencsére órákat várni, így hamar megkapom a bögre forró boldogságot. Egy buksi simivel jutalmazom meg hálaképpen a manót, majd immáron nem ugrálva, Tyutyut ismét a nyakamba tudva megyek a társalgó felé, ami innen már nincs is olyan messze. Azt hiszem. De még mindig képes vagyok ebben a lépcső és ajtórengetegben eltévedni.
Szóval, ha minden igaz és miért ne lenne az, a konyhából való távozásom után már a társalgóba sétálok be, ahol az első dolgom az, hogy belesüppedjek a legkényelmesebbnek kinéző fotelbe és úgy teszek, ahogy apa szokta egy fárasztó nap után. Kezeimet a karfára helyezem, kicsit túljátszva a helyzetet és kifújom a levegőt.

A kis morcos <3

Gyerekeknek kedve jó, édes élet Haribo... Dudorászom magamban a mugli reklámzenét, amit az egyik kislánytól hallottam, amikor anyuék valami nagy bulit csapnak nálunk. Nagyon megtetszett és ha éppen eszembe jutnak a gumimacik, akkor mindig ezt kezdem el dúdolni. Bár ez most éppen nem vág a forró csokimhoz, amit jókedvűen szürcsölök. Igen, jó hangosan szívom be a folyékony boldogságot. Otthon sose szabadott ilyesmit csinálnom, így most kihasználom az alkalmat és ha egyedül vagyok, akkor minden olyan dolgot művelek, amit nem szabad. Egyszer például a rágót felragasztottam az asztalra. De egy manó észrevette és még azon nyomban le is vette és morgolódott rám. De nem baj, jó volt kicsit kipróbálni milyen dolog is az, ha az ember nem kis angyalka. Mert hát Bátyuskám mellett nekem illett annak lennem. Egy kissé ördögi angyalkának.
És ha már a bátyusnál tartunk, akkor az éppen most morcolódik be a társalgóba, ahol lezuttyan mindösszesen egy köszönést elmorogva. Felrántom szemöldökömet, a poharamat lerakom és a szám elé kapom a kezemet.
 - Mindig is tudtam, hogy egyszer ki fognak cserélni az ufók, de azért reméltem, hogy nem ilyen leszel. Na várj, mindjárt segítek rajtad. Ez majd meggyógyít! -
Kapom elő a zsebemből a csoki és cukorkapakkot, amit Olinak hoztam és nagyon fontoskodva ki is bontom a csokit és a szájába dugom, mint ahogyan a kisbabának szokták a bébi papit.
 - Na már jobban vagy? Vagy Be kell vetnem Tyutyut is? -
Kapom fel a hűséges szuperhős segédemet, Tyutyut és Oli felé közelítek vele, aztán inkább úgy döntök, hogy én ugrok az én nagy szuperhősöm ölébe egyik kezemben a cukorkákkal másik kezemben a plüsskutyámmal és megölelem az én nagy mamlasz bátyusomat.
 - Hiányoztál, tudod-e? Kerestelek a minap. Mikor is volt az? Jaj, elfelejtettem. Tudod, memóriában nem vagyok valami jó. De mindegy, szóval a múltkor, de senki se tudta, hogy hol vagy és meg nem tudok elmenni az Eridonba. -
Lebiggyesztem a számat és visszabújok a nyakába a kis táncoslábúnak, de nem tart sokáig a bújás, mert megint eszembe jut valami, amit sürgősen el kell mondanom neki.
 - Azért hívtalak ide, mert anya írt, hogy te nem válaszolsz neki, mert irtómirtó fontos lenne, hogy még ma adj neki valami hogy is hívjákra választ. Te biztos tudod mire gondolt. -
Megrántom a vállam, aztán végre tényleg befogom a lepénylesőmet egy kicsikét, mert eddig igencsak megvontam Olika szólásszabadságát.

Jaj, de szeretem én a havat. Ahogy nagy pelyhekben esik. Ha pedig egy éppen az orrom hegyére pottyan addig nézegetem, amíg az el nem olvad. Persze csak egy nagy fehér pacát látok az orrom hegyén, de én attól még nagyon jól elszórakozok vele. Most is éppen egy ilyen hópihét sikerült megtalálnom, de ez sajnos hamar elolvadt. Na, nem baj. Most úgyis hóangyalkát akarok csinálni.
Nevetve hanyatt fekszem a rét friss hótakaróján és csinálok egy szép nagy hóangyalkát. Piros bojtos sapkám, ami a fejem tetejét védi a hideg széltől egy kis glóriát is tesz a buksim közepére, amit én most, hogy már felálltam a hóból egy elégedett mosollyal konstatálom, aztán pedig lehajolok a hóba, hogy egy szép pofás kis hógolyót formázzak. Egy piros egy ujjas kesztyű virít az kezemen, ami melegen tartja ujjacskáimat, így nyugodtan csűröm-csavarom, gömbölyítem azt a hógolyót, hogy aztán odategyem a hóangyalkámnak a ruhájára, mintha az lenne a hatalmas gomb rajta. Pont ahogyan az én fehér kabátomon is van, ami nagyon jó meleg és puha a belseje. Néha ezen szoktam elaludni, olyan jó pihe-puha. De most ezt nem igazán érezni, mivel olyan jól be lettem bugyolálva, hogy csodálom, hogy mozogni képes vagyok. Nem szeretek fázni, ezért jól felöltöztem odabent. Még vastag harisnyát is húztam a fekete farmernadrágom alá, amit térdig a vastag talpú, meleg csizmám borít. A nózim persze piros, ilyen hidegben mindig úgy nézek ki, mint Rudi, a Mikulás rémszarvasa. Persze tudom, hogy ő nem létezik. Már jó pár éve megtudtam. Had ne mondjam, hogy mekkora trauma is volt az a számomra. Megtudni, hogy a mikulás nem létezik, olyan, mintha azt mondanák, nem lehet többé csokit enni, vagy gumicukrot. Képtelenségnek tűnik a dolog.

Haspók <3

A bátyus nekem olyan, mint egy nyitott könyv. Kezdjük ott el, hogy régóta ismerem, na meg kicsit zizi vagyok és észreveszek olyan dolgokat is, amiket más lehet, hogy nem. Szóval lényeg, a lényeg, bátyusnak már néha a járásából is megmondom, ha szomorú. Most pedig az. De már nem sokáig. A cuppanós puszi és a gumicukor mindent megold. Tudjátok, a fiúkhoz a pocakon keresztül vezet az út. Szóval egy kis édességbomba és már minden akadály le is van robbantva arról az útról, amin én most keresztülvágok Tyutyuval. Mert ő egy elmaradhatatlan valaki. Még ha Bátyus néha vetélytársnak is tekinti. Mert hát tudom ám, hogy titkon féltékeny rá, mert Tyutyu néha többet tud, mint ő. De hát még egy ilyen lánynak is, mint én, kellenek a titkok. Például, hogy mit veszek karácsonyra neki azt csak nem mondhatom el. Én ugyanis már tudom, hogy mit fogok venni Olikának karácsonyra, noha az még messze van, nagyon-nagyon-nagyon messze. Szeretek előre tervezni. Ezért is tudom már most, hogy mi leszek, hány gyerekem lesz és azokat hogyan is fogják hívni. Már a házamat is megterveztem. Fontos azt, hogy előrelátó legyek. Nagyon fontos. Anya is mindig ezt mondogatja. Ezért vásárol be mindig olyasmit is, amire lehet, hogy csak félév múlva lesz szükség.
 - Pedig kerestelek. Vörös volt a haja és szépen mosolygott. Azt mondta, hogy Eridonos és megmondja, hogy kerestelek. Mert tudod én nem tudok hozzátok bemenni. Nem enged be a kapuőrötök, pedig már próbálkoztam. Szépen mosolyogtam, meg ígérgettem neki mindent, de hajthatatlan. Nemet mondott arra, hogy kap tőlem egy szép rajzot, hogy ne legyen egyedül. Most mond meg! -
A kis monológokból még mindig nem nőttem ki, és lehet nem is fogok. Én már csak ilyen kis cserfes csicsergő csibe vagyok. Jaj, hogy azok a kis csibék milyen aranyosak tudnak lenni. Azok akik csak egy-két napja bújtak ki a tojásból. De én inkább majd egy nyuszit akarok. Azok olyan puhák. Meg aranyosak. Nagy fülük van és pici rózsaszín nóziuk. Akárcsak a kiscicáknak.
 - Milyen Levitás? Ki volt az? Mutasd meg és bebokszolok neki. Így ni! -
Mutatom meg neki a levegőt bokszolva. Bár tudom, hogy én sokra nem mehetek egy nagyobb és erősebb fiúval, vagy akár lánnyal szemben, de azért ha Bátyusról van szó harcias leszek, mint a cica, amikor megijesztik és feláll a szőre, meg kimereszti a karmait. Na, én is olyan vagyok, csak nekem nem áll fel a hajam. Pedig biztos jól állna, ha a hosszú hajam hirtelen az égnek meredne, lehet meg is ijedne az, aki bántotta Olikát és soha többet nem bántaná. Még csak eszébe sem jutna.
 - Jaj, meséltem neked, hogy találkoztam egy lánnyal, aki azt mesélte nekem, hogy te szerelmes vagy? Én meg még nem is tudok róla! Szóval mesélj szépen a te drága jó húgocskádnak, mert rád állítom Tyutyut, hogy nyomozzon ki mindent, ha nem mesélsz! -
Még a mutatóujjamat is felemelem, hogy jelezzem ezt veheti egy komoly fenyegetésnek, de aztán inkább csak elmosolyodok és kicsit vállba bököm a kis szerelmes kópét. Már ha igazak a pletykák, nem pedig csak szórakozott velem az a lány.

Gergő

Jaj, de jó lenne most a strandon. De azért itt is jó. A tó most éppen ki van engedve, mert nincs olyan nagy hideg. Így kacsázni még lehet, ha fürdeni nem is. Ugyanis fürdésre már hideg van. Nagyon hideg. Bele sem merek gondolni, hogy netán beleesek a tóba. Biztosan megfáznék, és ha senki sem talál rám, akkor meg is halnék. Grrr... De szerencsére messze vagyok most a víztől, így pánikra semmi ok. Itt nyugodtan tudok hóangyalkát csinálni. Meg kövekkel dobálni is lehet innen a tavat, aminek a vize most szép nyugodtan fodrozódik be. Látszik innen, mert a Hold fénye visszatükröződik róla. Jaj, milyen szép is ma a Hold. Egy nagy sajtkorong ott fent az égen. Milyen jó is volna egyszer megnézni azt közelebbről. De ilyen tervek nincsenek a naptáramban. Nem fog elrabolni egy csészealj, vagy éppen csak úgy nem fogok behuppanni egy olyan ceruzaszerű valamibe, amit kilőnek oda. Hogy is hívják azt? Egyszer mesélte nekem Pisti ezeket a dolgokat. Akkor teljesen el voltam ámulva, hogy van ilyen. A muglik nagyon okosak tudnak lenni. De azért én szeretek varázsló lenni. Jó, hogy mindent meg tudok csinálni néhány suhintással és egy két versike elmormolásával. Nem kellenek hozzá fura kütyük, meg egyéb dolgok, amiket minden bizonnyal elhagynék. Jut eszembe, hova is tettem a kesztyűmet? Tudom, hogy fel kellett volna vennem még a suliban, de akkor úgy gondoltam, hogy még ráér a dolog. Anélkül is elég melegen vagyok öltözve a barna szőrős csizmámmal, farmernadrágommal és fehér kabátommal, aminek a kapucnija szőrös. De nem igazi szőr ám az rajta, csak mű. Ja, és még van rajtam egy bojtos satyek is. Sárga színű. Így nem üt el tőle annyira a szőke hajam, ami ki van engedve. Ilyenkor nem szeretem felkötni, mert ha berakom a sapka alá akkor hátulról csúcsos lesz a fejem, meg a fülem is fázik úgy. Így meg nagyon szuper minden.
Szóval most, hogy már a kövek dobálása közepette elkezdett fázni a kezem szükségem lenne a kesztyűmre. Az egyik meg is van. De hol a másik? Ugye nem hagytam el megint? Anya meg fog ölni, ha így történt, az tuti. Jobb lesz, ha elkezdem keresni, hátha meglesz valahol. Csak nem tűnhet el szőrén, szálán egy piros egyujjas kesztyű a fehér hőmezőn.

Gergő

 ~ Hol a kesztyűm? Jesszusom! Meg kell találnom! ~ Sikítozok magamban, poroszkálva arra, amerre emlékeim szerint jártam, így megyek neki a fiúnak is, akinek a köszönését meg sem hallom.
 - Hupsz, bocsika. Nem láttál egy ilyen kesztyűt? Valahol elhagytam ennek a párját, és meg kell találnom. Ja, egyébként szia! Hella vagyok. Bácskay. Te ki vagy? Segítesz nekem keresgélni? Olyan szomorúnak tűnsz. Mesélj közben, mi a gond. Jó hallgatóság vagyok és tudok titkot tartani. - Egy mosollyal rákacsintok, aztán megint kétségbeesetten a földet kezdem el pásztázni, a fiúnak pedig megfogom a kezét és magam után húzom. Nem igazán érdekel, hogy esetleg ő ezt nem akarja. Most meg-kell-találnom-a-kesztyűmet. Különben egészen bizonyos, hogy meghalok. Világvége után pár nappal. De meghalok. Hajaj. Pedig én még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy távozzak az örök csoki és gumimaci földre, mert nekem a Mennyország ebből áll. Sok gumimaciból és még több csokiból. Nyami. Ettől egészen megéheztem. Jaj. Most nincs nálam semmi vésztartalék, és már ilyenkor minden zárva van. A suliba pedig még nem akarok vissza menni.
 - Nincs nálad valami nasi? Megéheztem, de nem akarok visszamenni még a suliba. Tudom, szemtelen dolog ez, de hát ha az ember éhes, akkor nincs mit tenni, enni kell. - Fordítom felé a fejemet, aztán hirtelen felsikítok, elengedem a fiút és elkezdek szaladni. Csak a kesztyűmet láttam meg, nem kell aggódni. Szóval oda is szaladok, felkapom és ráhúzom a kezemre, aztán integetek a fiúnak nagy boldogan.
 - Megvan! Megvan! - Nagy vidáman szökdelve párat megyek vissza a fiúhoz és kedvesen rávigyorgok.
 - Na, hol is tartottunk? Ja igen! Megvan! Ott, hogy te mesélsz nekem és kerítünk valami nasit, mert éhen halok. Remek! - Kitörlöm az arcomban lévő tincseket és vidáman mosolyogva a fiúba karolok és elkezdek vele elindulni valamerre, de magam sem tudom, hogy hova, talán csak megkerüljük a tavat.

Gergő

Szerencsére nem olyan fiúval van dolgom, aki mogorva, mint mondjuk egy Rellonos, hanem egy aranyos gyerek ez a Gergő, aki segít is nekem kesztyűt keresni. Közben meg mesél arról, hogy mi is a baj. Jaj, szegénykém. Még jó, hogy az én bátyuskám nem korlátoz be engem. Mondjuk nem is tudja, tudja jól, hogy megenném őt érte vacsira. Szeretem, hogy ő az én bátyuskám, de én kérem szépen már nagy lány vagyok. Bár ezt anyuci sose foga szerintem feldolgozni. Még most is olyan vagyok neki, mintha 5 éves lennék. Nem is értem. Jó, néha tényleg úgy viselkedek, mint egy ötéves. Vagyis elég gyakran, de azért na. Én már nem vagyok kicsi. Koszorúslány is leszek a nyáron. Az pedig egy nagyon komoly feladat, azt nem csinálhatja ám bárki. Úgy bizony!
 - Jaj, az anyuk már csak ilyenek. Az enyém szerintem egy életre bebörtönözne, még talán egy sárkány is vigyázna rám, mint a királylányokra, akit le kell győznie a bátor, erős hercegnek. Jaj, azt hiszem, túl sok tündérmesét olvastak nekem kiskoromba. - Nevetek egy kicsit, mert ez így is van. Nálam a csúnya, gonosz boszorkány mindig megkapja a méltó büntetését a királylány pedig boldogan él, amíg meg nem hal. Milyen szép is ez. Az anyukám is biztos hercegnő volt, mert ő is boldogan én az ő hercegével, aki történetesen az apukám. Erős is, bátor is. ~ Megvilágosodtam! ~ De nekem nem lesz tündérmesém, ha nem lesz meg a kesztyűm, amit már fel is lelek. Ó, igen, meg van mentve az életem és még csokit is kapok Gergőtől. Az élet szép!
 - Jaj, neked biztos nem kell? Nem akarom előled megenni. De ha nem kell, akkor köszönöm szépen! - És ezzel egy nagy cuppanós puszit nyomok a fiú arcára köszönetképpen és fel sem tűnik, hogy az, akinek most puszit adtam nagyon nem Olika, hanem bizony egy fiú, akit én nem is ismerek és el is felejtettem neki a kérdésére is válaszolni.
 - Én, 14 éves szeptember óta és te? Egyébként én is a Navinébe járok. Nagyon jó kis ház, ha oda jössz, akkor már legalább biztos lesz két barátod ott, mert mi barátok vagyunk, igaz? Egyébként te most hol laksz? Megmutatod? Szeretem a házakat. Meg a kastélyokat. Bár nem értem, hogyan képesek fennmaradni. Tudod én nem értek az ilyen fizikus vagy miféle dolgokhoz. De hallgatni szeretem őket. Meg a csillagokat is szeretem. Nézd csak, ott van az esthajnalcsillag. Már sötétedik is. Na, nem baj. Te itt vagy velem, szóval nem kell félnem, majd te megvédesz, bizti tök jól ismered már a falut, én még néha mindig eltévedek. - Nevetek és a lakósor felé veszem az irányt Gergővel, akibe belekaroltam már régen. Egyik kezem az ő keze és oldala között van átfűzve, míg a másikkal a csokit majszolom, de csak lassan, mert enni és beszélni egyszerre nem lehet. Kiesik a csoki akkor a számból a végén.
 - Mesélj valamit! Én annyit csivitelek itt neked, hogy már lyuk lesz a pocakodon. Ottan ni! - Bököm meg a hasa közepét vigyorogva.

Sziasztok Toto, Lini - ne menj el -, Ria !

Úgy írnék hszt, de nem akarok új játékba kezdeni, a jelenleginél meg én vagyok várakozó állásponton, szóval inkább benézek ide hozzátok. *integet mosolyogva* ^^

Bátyóka <3

A gumicukorkészletemet, ha egyszer is megtalálná Olika, akkor tuti, hogy nem maradna belőle csak egy kis csomaggal, mert azért gondolna rám annyira, de a többit tuti mind betermelné, pont ahogyan azt is, amit én hoztam most neki. Na igen, tudom, hogy mivel lehet őt megfogni. Ha netán valami nőszemély el akarná őt hódítani, akkor tőlem kellene tanácsot kérnie, én értek hozzá nagyon. Csak hát előtte annak a bizonyos nőszemélynek át kell mennie a Hella vizsgán, ami egy szörnyen bonyolult vizsga. Eddig még senki sem ment rajta át. Vagyis talán egy valaki. Még Olika régi barátnője, akinek már nem tudom a nevét. Mindegy is. Annyira azért nem szerettem. Mindenkivel nagyon-nagyon kritikus vagyok. Fordítva ilyesmire még nincs gond. Nem foglalkoztatnak a kisfiúk sem és a nagyfiúk sem. Nem, nem.
 - Á, nem menne az nekem. Tudod azok a nagy Eridonosok nem szeretik a Navinéseket, úgy vettem én ezt észre. Most mond meg, engem nem szeretni?! Na, mindegy, nincs mit tenni, én oda a piros zászlóaljba sose jutok be. - Sóhajtok egy nagyot beletörődötten és még egy kicsit meg is görbítem a hátamat, aztán vissza felegyenesedek, mert a bátyus bizony engem kinevet. Szokás szerint, amit nem hagyhatok csak úgy annyiban. Még a végén fejemre nő ez a gyerek! Ezt anyu mondja mindig. Aztán apa megmondja neki, hogy már a fejére nőtt, mert ez a nagy kópét megzabolázni nem lehet.
 - Olyan csúnya vagy, hogy mindig kinevetsz! - Még össze is ráncolom a homlokomat és a nyelvemet is kinyújtom rá, aztán pedig jöhet is az, amikor is én be akarok bokszolni annak, aki a bátyust be meri feketíteni. De ő az eridonos szuperhősöm szépen lenyugtat. Megrántom a vállamat. Sokáig nem tart ez engem lázban. Elég könnyen váltogatok hangulatot és dolgokat is. Persze amit és akit szeretek azt nem cserélem le. Így van még mindig vele Tyutyu is. Na, meg a bátyust se cserélnem le semmiért és senkiért sem. Nem, nem. Ő az én bátyusom. Nem adom! Csak esetleg kölcsönbe. Arról lehet szó.
 - Igen, igen. Hallottam. Ne tagadd, te csibész! Amúgy meg már nem tudom ki mondta. Elfelejtettem. Tudod, ami nem fontos, azt nem mindig jegyzem meg, mert nem érdekes. Na, jól van, ha azt mondod, hogy nem vagy szerelmes, akkor elhiszem. De aztán meg ne lássalak valahol valakivel, mert megharagszom. Amúgy te nem akarsz kimenni valamelyik kviddicsmeccsre majd. Azt hiszem legközelebb a ti csapatotok játszik majd. De lehet keverek valamit. Na mindegy. Szóval nem akarsz kijönni velem rá? Naaaa, bátyuuuuuuus! - Jöhet a kiskutya szem, meg a vuki kérlelés. Ha ez nem használ, akkor pedig jöhetnek a könnyes szemek. Érzelmi zsarolás csúnya dolog, ezt már anyu is megmondta, de én ki akarok menni egy meccsre. Punktum. Meg sok minden mást is akarok azért. Például egy kis nyuszit.
 - Karácsonyra már megvetted az ajándékokat? Tudom, még messze van, de ha még nem vetted meg, akkor elmegyünk együtt venni anyuéknak? Semmi ötletem sincs apunak. De anyunak tudom, hogy mit kell venni. Parfümöt. - Nagyon tudálékos fejjel jelentem mi, hogy én bizony pontosan tudom, hogy mire is van anyunak szüksége. A kedvenc parfümje nálam van, ami meg maradt neki abból már kevés van. Szóval itt a remek alkalom a parfüm ajándékozásra.