'Lizbeth

Öröm. Kész röhej ez a szó. A többi mézes-mázassal együtt, amelyekről azt hiszed, bearanyozzák a napjaidat és az egész életedet. Mekkora baromság az egész! És ez is minden egyes embernek mást és mást jelent. Van, akinek egy ágyba hozott omlós briós és a forró kávé illata adja meg ezt az érzést, másoknak egy újonnan méregdrágán beszerzett ruha egy olyan üzletből, ami a nevéről híres de a minőségéről nem éppen. Megint másnak az okoz örömet, ha a haverjaival elmehet egy kocsmába és detoxra piálhatja magát, vagy a beteg, idős, őszülő szőrű német juhász kutyája odamegy hozzá és a fejét az ölébe hajtja. Mindenki megélheti valahogyan, csak nekem nem fog megadatni, hogy élvezhessem tovább pár hónapnál. Szinte csak belekóstolok a mennyországba, de ahova tartozom, a pokol mindig visszaránt magával a mélységbe. Ezt a csipetnyi önfeledt érzést pedig minduntalan elengedem, hisz ha kapaszkodnék belé, csak felsérteném a bevonatát. Nem az, hogy én sosem voltam boldog, sőt, szinte egy egész év megadatott, hogy élvezhessem. De amint az ördög megjelent, én szinte pattantam és engedtem el a fényt, nehogy utoljára lássam. No persze egyre nehezebb lesz visszamenni a fénybe, ami nem is csoda. Félek attól, hogy tönkreteszem, bemocskolom a világosságot, az örömöt.. saját magammal. Ezt persze senki se érti meg. Hogy is érthetné bárki is! Senki sem éli az én életemet, senki sem tudja, hogy ki vagyok valójában, honnan jöttem. Talán páran, 4-5 ember, és nekem ők jelentették a méz egy cseppjét, ami édesnek hatott.. Hmm.. Öröm. Miért van az, hogy annyian átélik nap mint nap? Hogy bármikor, amikor elhaladok a folyosón, mosolygó és boldognak tűnő emberek mennek el mellettem, mintha ott sem lennék. Nem is akarok mostanság beszélni senkivel se, még azokkal se, akik számomra az élet édes oldalát jelentették. Ez a nagy büdös helyzet és nincs mit tenni. Ha akarnék, talán végleg meg tudnék állni a fény vagy az örök sötétség mellett.. Idővel így is, úgy is választani kell. Talán nem én fogom meghozni ezt a döntést, talán csak rajtam fog múlni, nem tudom, de még nem akarom, hogy biztos legyen akármelyik is. Mert akkor a másikat elhagyom, és 99% van arra, hogy én lefelé fogok esni.
Lassan magamra húztam egy fekete nadrágot, egy zöld, valamilyen fehér írásos szövegű pólót és egy barna-fekete kockás kardigánt. Cipzárját egy darabon felhúztam, az ujjait könyékig feltűrtem és elindultam valami kajaféle után nézni. Cigarettás dobozomat a szobában hagytam Baileys-szel és Debrával egyetemben. Kezeimet zsebre vágtam és előre nézve, egyenes háttal végigvonultam a kihalt, koromsötét folyosón. Csupán pár portré mozgolódott, ahogy elhaladtam mellettük, de szerencsémre a számításaimhoz képest elég hamar elértem  a konyháig. Nem akartam nagy feltűnést okozni, így mielőtt belöktem volna az ajtót, körbetekintettem, és oldalra néző tekintettel léptem be a helységbe. Ahogy a kezeim lecsúsztak az ajtóról, az halkan visszacsukódott a helyére, én pedig szemet-szájat tátva figyeltem a manók reakcióját. Ahogy átléptem a küszöböt, hatalmas csend támadt, és vagy 10 másodpercig csak futtattam a pillantásom a tőlem balra eső manótól a legszélső jobbra esőig. Nyeltem egyet, és azon nyomban hangos csiviteléssel kezdték magyarázni, hogy pont jókor jövök. Mielőtt megmukkanhattam volna, már egy rakat édességet toltak elém és széles vigyorral várták, hogy egyáltalán mit kívánok. Kérdőre vont tekintettel álltam fel a székből, és mintegy menekülési út, észrevettem egy ajtót. Sandán körbepillantottam, elvigyorodtam, majd két lépéssel ott termettem a kiszemelt helyen. Még mielőtt utánam jöhettek volna, becsuktam.. becsaptam az ajtót és elreteszeltem belülről. Pálcámat előszedtem és halkan egy lumos-sal fényt csiholtam.
Ahogy próbálták betörni az ajtót, hátrapillantottam és tökéletesen pontosan valamibe rendesen hasra estem. Hanyatt fordultam, egy ideig még csak vártam, hogy betörnek, de elhalkult majd elhalt a dörömbölés az ajtón. Pálcám magam mellé ejtettem, lehanyatlottam a földre, kezeimet pedig a fejem alatt összekulcsoltam. Azt hiszem a reggelt vártam, vagy valakit, aki nem manó, és segítene.

'Lizbeth

Beletörődtem már egy ideje a megváltoztathatatlan sorsomba, már nem próbálok evickélni ellene. Semmi sem történik véletlenül, mindennek van oka, és hiába tennék bár mit - annak is lesz következménye, ami szintén meg volt írva.
Ragyogóan elfeküdtem ott a sötétben. Amiről épp az imént merengtem, mintha utat nyert volna a tudatomban. A sötétség, a harag, a gyűlölet, a fájdalom és semmi egyéb..
Valami elkezdte nyomni a hátamat, így jobb kezemet elvettem a fejem alól és kicsavarva a hátam alá nyúltam. És kihúztam egy..Sodrófát! Pompás! Bezártam magam valahova, ahol kottasötét van és még egy ilyen tárgy is a hátamba állt. Komoran megingattam a fejem és egy laza csuklómozdulattal elhajítottam a fát. No persze, gondolkozhattam is volna előtte, de kissé berozsdásodtam mostanság e tekintetben. Szóval repült a tárgy, amíg nem találkozott egy - valószínűleg - fém szekrényszerűséggel. Hatalmas csörömpölés, amire - mivel váratlanul ért - rendesen megijedtem. Azonnal megragadtam a pálcámat és az ajtó felé kezdtem csúszni. Idővel egy pár másodpercnyi szünet után az összes fém és másból készült edény, ami a polcokon volt, szép ívben estek le egyre nagyobb zsiballyal. Fél perc alatt elkotortam mindent, ami a menekülésem útjában volt, behúztam az ajtót és gyakorlatilag szó szerint kiestem. Nagyobb volt a lendület, mint akartam, így a hátam érintkezett a talajjal és addig másztam a könyökömmel kifelé, amíg a lábam is kiért abból a helységből. Ismételten elengedtem magam, de mielőtt teljesen megnyugodhattam volna, egy tucatnyi manó vett körül.
- Én .. egy adag valami kaját .. izé .. krumplipürét kérek valami őő.. pörkölttel.
Igyekeztem minél nehezebb ételt kitalálni, és ahogy ezek elhagyták a számat, már szét is széledtek. Azonban azon az ajtón, ami mögött eltűntek, már meg is jelent pár jobban öltözött manó egy szendviccsel és egy pohárral a kezükben. És csak ekkor vettem észre, hogy nem vagyok az egyedüli éjszakai vendégük. Pillantásommal lassan követtem a mozgásukat, és még mielőtt megláttam volna, hogy ki van benn, nagyobbat vert a szívem. Nem tudom mire számítottam, tanárra, szellemre, prefektusra.. Mondjuk valahol igaz, hogy prefektus bukkant rám, de.. Nos, nem gondoltam volna, hogy így látom viszont. Hamar összeszedtem magam, talpra álltam, leporoltam magam ott, ahol tudtam majd elraktam a pálcámat.
- Üdv! Hogy vagy, hmm?
Odamasíroztam hozzá, majd kissé darabos mozdulatokkal, de adtam az arcára egy puszit. Ez is mint valami rossz vicc. A tök sötétből kijőve egyenesen a fényt találom. Amint a szám elvált az arcától, egyik kezemmel a hajamba túrtam és elmosolyodtam.
- Éjszakai vacsora? Azt hittem, csak nekem lehet ilyen elvetemült ötletem.
Lassan végignéztem a lányon, mint aki életében nem látott még nőt. Újfent elmosolyodtam - 1 napon belül már másodjára! - majd odaléptem az asztalhoz. Lizbethre pillantottam a vállam fölött, hogy velem tart-e, vagy inkább most azonnal eltűnik.

'Lizbeth

Mit csinálok én itt? Ahogy másztam kifelé a kuckószerűségből, egyre csak ez járt a fejemben.
Pillanatokkal később, mikor Elizabethet megláttam, ismét ez a kérdés hangzott fel bennem, csak sokkal erősebben. Most vajon mit gondolhat rólam? Egy kamrából másztam ki, miután az egészet összedöntöttem és igen, úgy nézek ki, mint aki nincs teljesen magánál. Bár az a mosoly az arcán nagyon összezavart. Mintha Ő a helyzet magaslatán lenne, élvezné, sőt, tetszene neki, hogy így látjuk viszont egymást. Remek, mondhatom. Kis hatásszünet után végül feltornáztam magam a földről, és ahol tudtam, ott leporoltam magam. Ahogy odamentem hozzá, és robotszerűen egy puszit nyomtam az arcára, amit nem viszonzott, még jobban megzavarodtam. Elléptem tőle, majd kezeimet keresztezve megfogtam a pulóverem alját, elkezdtem húzni fölfelé és végül kibújtam belőle. Pólómat gyorsan lehúztam a hasamon, mert a fölötte lévő anyaggal együtt kissé följebb csúszott mint kellene. Odavágtam a kardigánt az egyik padra, mert hirtelen.. nagyon melegem lett.
- Én is. Egy kicsit talán melegem van, de nem vészes.
A válasz eleje nem volt teljes mértékben igaz, mivel kissé szét vagyok csúszva mostanság. De a második fele eleget tett az igazságnak. Barna bozontomba túrtam ujjaimmal, majd dobtam a következő témát. Nem lepett meg a válasz, ismertük már egymást nagyon jól, szóval egy pár válaszát szinte előre meg tudtam volna jósolni.
- Ó, hát persze. Aki engem ismer, az biztosan csak a vigyorgóból szökhetett meg.
Próbáltam elütni egy elég lapos poénnal ezt az épelméjű dolgot, majd míg ezt kiböktem neki, már le is ültünk. Ő a szendvicse elé, én meg Vele szembe. Egyik kezével elkezdte kevergetni a teáját, majd egy váratlan pillanatban, mikor pont másfelé révedtem el, felkuncogott halkan. Féloldalas mosolyra húztam a számat, fogaimat kicsit kivillantva ezzel. Jajj, ez a nevetés, ez az arc, ezek a szemek, ez a lány..
- Hogy mi? Jaa, hogy ott. Hát, tudod a szokásos. Valahova ki kellett mennem WC-re. Oké, oké, nem. Nem tudom mit csináltam, vagy mit akartam ott benn.
Amióta megint cserben hagytam a lányt, sokszor azon kapom magam, hogy fogalmam sincs, mit csinálok. Erre se tudnék normális, elfogadható magyarázatot adni, hogy mi a rákért másztam be oda. Tényleg nem tudom. Ahhoz volt kedvem, de ez meg úgy hangzik, mintha most engedtek volna szabadlábra az őrültek házából.
Egyik kezemmel felkönyököltem a régimódi asztalra. Eleinte az államat támasztottam a tenyerembe, majd végighúztam a kezem az arcomon, a hajamon, és végül a tarkómon állt meg. Az ujjaim hidegebbek voltak, mint számítottam rá, és ahogy hozzáért hátul a bőrömhöz, kirázott a hideg és felállt a szőr a karomon. Arcom lefelé nézett, tekintetemmel viszont a barna prefektust fürkésztem. Ha elhagynánk a bájcsevejt, vajon mit mondana? Sohasem lesz velem többé olyan őszinte, és okot adtam rá. Nem egyszer. Talán végleg el kéne engednem, és nem mindig visszatáncolni hozzá megkeserítve ezzel az életét. Minél jobban kínzom, annál nehezebb lesz minden elválás. De.. Bármennyire is akarnám Őt, lehet, hogy nem ezt szánták nekünk odafent. Talán mindkettőnkre vár még valaki más, aki még mélyebb érzelmeket fog kelteni benne is és bennem is. Bár az szinte képtelenség, ennél jobban nem tud senki se szeretni..Szóval még mindig szeretem? .. Ez egy gyilkos szerelem. Mindkettőnket megölöm azzal, hogy szeretem. Ennek a gondolatnak a végére érve egy mélyet sóhajtottam, majd ismét a lányra tekintettem.
- Bocs. Mondtál valamit?
Akár mondhatott is, nem tudom. De inkább mondja azt, hogy nyugi, semmit, minthogy aztán valamire ne válaszoljak.

'Lizbeth

Helybenhagyta a gáz poénomat, aminek hálás voltam. Nem tudtam volna ragozni, de értelmetlen is lett volna. És annyira meg nem volt érdekes meg jó, hogy lehúzzunk róla még egy réteget. Viszont az, hogy megmosolyogtattam a lányt, engem is szám elhúzására késztetett. Nem is tudom, az a kuncogás miatt volt-e, vagy más is benne volt, de ahogy a lányt néztem, hirtelen muszáj volt nevetnem. Kényszeres nevetési görcs jött rám, így mint egy állatból, egyszer csak kirobbant belőlem, és egy percig, amíg alább nem hagyott, teljesen hülyének éreztem magam. És nyilván Lizbeth is annak nézett, úgyhogy tök mindegy. Nagyobbakat lélegeztem, arcom kissé kipirult, de a féloldalas, sunyi vigyor ottmaradt a képemen, levakarhatatlan lett.
Huh, ahogy kimondta azt a szót, ami alapján akár házastársak is lehettünk volna..Kirázott a hideg. Valami meleg érzés áradt szét minden porcikámban, egy pillanat erejéig pedig elképzeltem, hogy minden van a régiben, semmi sem változott. Ahogy a szemeit fürkésztem, akkor révedt el a tekintetem, ami így mintha üveges lett volna. Csillogni kezdett és nem fókuszált sehova. Ekkor törtek rám azok az idióta gondolatok.
De legalább nem mondott semmit. Miközben hangja megcsuklott, már tudtam, mit fog kérdezni, így mielőtt feltehette azt, már sóhajtottam egy mélyet azon, hogy mit fogok válaszolni. A manók közben kihozták nekem is a rendelésemet, majd elém tették és szorgoskodva nagy jó étvágyakat kívánva elsomfordáltak. Nagyon ízletesen nézett ki, étvágygerjesztően, de abban a pillanatban valahogy a kaja volt a legutolsó dolog a Földön, amit kívántam volna. Fintor nélkül arrébb toltam magam elől a tányért és az evőeszközöket, majd kezeim összefonva támaszkodtam az asztalra.
Arra kérdezett rá, amire nem kellett volna. Beletenyerelt a tintába, tökéletesen pontosan. Az alapvető problémáim miatt, amiket ismer, az az egy gondom van, hogy hülye vagyok. Eleresztettem magamtól ezt a lányt, mint szinte mindig. Egy darabig jó volt, sőt, nagyon is jó volt Emmával lenni, de minket nem egymásnak teremtettek. Flörtpartnerként csodálatosan működünk, de nem egy kapcsolatra vagyunk hivatottak. Én egyre biztosabban látom, hogy ki az, akit úgy szeretek, hogy tényleg, mindent elsöprően, de ezt mégis hogyan mondjam el neki? Hisz épp most kérdezte meg! Ez így.. Túl bonyolult. Hazudnom kéne a lánynak, elég nagyot. Egyszer valaki azt mondta, hogy ha hazudni kell, akkor legalább nagyot hazudj, mert a kicsiknek nincs semmi értelme. Meg amúgy is, az ember úgy van felépítve, hogy hinni akar a hazugságokban.
Észre se vettem, hogy kezeim közben kibontakoztak a fonatból, és egyik kezem megindult a lány teás pohara felé. Valójában az ő ujjai volt a cél, de ahogy tudatosan felfogtam ezt, nem húztam vissza a kezem, csupán megállítottam.
- Nem vagyok egy helyzet magaslatán. Nagyon nem. Kib@szottul elrontottam, már bocsánat, és ha helyre is akarnám hozni, lehet, hogy jobb lenne meg se próbálni.
Sóhajtottam egyet ismét. Talán így van, talán nem. Nem tudom, akarja-e ő még helyrehozni a dolgot, vagy tényleg be kéne fejeznünk a dolgokat véglegesen.

Szabó Fruzsina

Önismeret. Mérlegelve, hogy melyik tanársegédi pozícióm vall jobban rám, mindenképpen ez. A bájitaltan sem volt rossz, a diákok is értették, hogy miről tartok nekik előadást, érdekes volt, de talán az önismeret közelebb áll hozzám. A muglik életével is több a kapcsolat, mint a bájitaltan és a varázstalan származásúak. Sőt, bizonyos iskolákban vannak külön önismeret órák, délutáni programok, szakkörök és miegyebek. Amiről előadást fogok tartani a többieknek hétfőn, az is egy egészen átlagos téma lesz. Na, ez volt az oka annak, hogy engem a könyvtárban lehetett megtalálni a nap nagy részében. Este 8 körülre már tisztában voltam az előadásom témájával, ami talán egy kezdőnek bonyolultabb lesz, egy végzősnek meg unalmasabb, de majd igyekszem eltalálni mindkét csoportot.
Kivettem vagy 8 könyvet, amik a 60 oldalastól a 600 oldalasig terjedő példányok voltak. Néhányan úgy néztek rám, mint akik még életükben nem láttak embert egy halomnyi könyvvel a kezében, vagy csak ismertek és ez volt túl meglepő. Én könyvekkel a mancsaim között. Nem érdekelt, felvittem őket a szobámba, levágtam a bevetetlen ágyamra őket, majd karórámra pillantottam. Pár perccel múlt fél kilenc, a vacsorát már bőven lekéstem, de talán még van pár falat a nagyteremben. Magamra vettem egy sötétkék pulóvert,  párszor beletúrtam a hajamba és már indultam is. Cinkosan összenéztem a cruppal, aki békésen heverészett a párnámon mindaddig, amíg nem akartam ismét elmenni. Intettem neki a fejemmel, mire ő egy szempillantás alatt már a lábaimnál tekergőzött. Bevágtam magam mögött az ajtót, hogy az nyekkent, és a cruppal együtt bevonultunk a nagyterembe. Pontosan erre számítottam, alig lézengett errefelé pár diák, akik a Rellonnál ültek, azok pedig épp az utolsó falatoknál tartottak. Valahol az asztal felénél megálltam, beültem és mellém telepedett a bestia is arra az oldalra, ahonnan nem lehet pont rálátni az ajtóból. Valami húst, talán csirkét kerestem - és találtam is - neki, majd nem zavartatva magam odaadtam neki. Én magam elé vettem valami desszertformát, csokival leöntött.. valamit.
Már az étel felét magamévá tettem, mikor az éhes állat megbökdöste a könyökömet a puha, nedves kis orrával. Ennyi épp elég volt, hogy a maradék nagy részét a pulóveremre borítsam. Mezei szótáramat elég szépen megvillogtatva pattantam fel a helyemről, mire szegény állat szűkölve lehasalt a padra bűnbánó szemekkel. Lekaptam magamról a szövetet, de nyilván a piros pólóm alja is kapott a csokimázból rendesen. Pazar. Előhalásztam valahonnan valami szalvétát, és azzal próbáltam valamennyire tisztogatni a felsőmet.

Szabó Fruzsina

Le sem tojt senki, bár az se érdekelt volna, ha zsúfolásig tele lenne a nagyterem. De így meg, hogy talán ha volt 2 ember rajtam kívül, még annyira sem zavart Baileys ügyes viselkedése. Nagyjából sikerrel jártam a csoki-leszedési-projektemben, a nagyja le is jött, de messze nem az egész. A pulóvert jelzésértékűen hozzávágtam a cruphoz, ami meglepetten futott el a padon, kikerülve az ügyesen célzott mozdulatomat. Visszahuppantam a bemelegített helyemre, és hogy valami kevésbé folyós ételt válasszak,magam elé húztam egy tányér tejbegrízt. Csodálatosan csinálják, hogy az étel még mindig meleg, így ezt is elkezdtem eszegetni. Nem sokáig tartott ez a dolog, ugyanis egy szöszi csüccsent le mellém. Rásandítottam majd mihelyst lenyeltem a falatot, felé fordultam. Nem rejtettem véka alá a tüzetesebb végigmérését a lánynak, nálam ez is úgymond egy próba. Bájosan mosolygott, mintha éppen a nyertes lottószelvényt nyújtaná át nekem. De van benne valami, megfogta a kezem, tenyérrel felfelé fordította és belenyomott egy levélnél vastagabb borítékot.
- Nem ismerlek. Te honnan tudod hogy ki vagyok? És te ki vagy?
Villantottam rá egy mosolyt, szemem elé húztam a borítékot, hogy megnézzem, kinek címezték. Egészen összeszorult a gyomrom, elsápadtam, a szemeim kigúvadtak és hirtelen remegni kezdett a kezemben a papír, mikor felismertem a kézírást. Ráhel. Hol a lányra emeltem riadt tekintetemet, hol a borítékra. Valóban az én nevem állt rajta egy olyan kézírással, amit akárhonnan felismernék. Nagyokat nyeltem, miközben teljesen kiszáradt a szám. Jobb lábamat átvetettem a padon, így a lánnyal szembe kerültem, az ijesztő papírt pedig kettőnk közé raktam. Baileys közben megjelent a hátam mögött, egyik kezem és az oldalam közé pedig befúrtam eleinte csak az orrát, később az egész buksiját.
- Ez valami tréfa? Mert nem tetszik.
Végül mégis feltéptem a borítékot, amiből először vagy 5-6 fénykép csúszott ki. Az ájulás és a hányinger környékezett, mikor megláttam hogy mit ábrázolnak. A lány még mindig ugyanolyan vonzóan festett, mint mikor legutoljára láttam, de ott mellette a fotókon a csöppségtől .. Megijedtem. Ahogy a második képet is megnéztem, már automatikusan elmosolyodtam. Egy szőke kislány mosolygott ott Ráhel nevetésével, de azok a barna szemek egészen az enyémre hasonlítottak.
- Ki az apja, nem tudod? És mi van Ráhellel?
Emeltem a tekintetem a velem szemben ülő szöszire.

Frucok

Nem figyeltem a lány reakcióit, eléggé el voltam foglalva azzal, hogy ne akadjak ki teljesen. Nem szokásom, tudom rendezni a vonásaimat, figyelek arra, hogy mikor szabad kinyilvánítani az érzelmeimet és mikor nem.
Egészen jól estek a bátorító ujjak a kezemen, de muszáj volt megtudnom, hogy mit írt így majdnem három évvel azután, hogy utoljára láttam.
Mikor átvillant a fejemben, hogy ez csak valami rossz vicc, a lány nemleges választ adott. Furcsa, ugyanúgy izgult mint én, pedig nyilván tisztában volt a levél tartalmával.
Ahogy az első kép a kezembe került, ő húzott meg egy poharat, amiben nem csak én nem tudtam, hogy mi volt ,de szerintem ő is csak az ízéből jött rá. A barna boríték tetejére raktam a kihullt képeket, amikből a legfelsőt elvette a szöszi. Most nem a kezeim közt lévő fotót néztem, hanem a névtelen iskolatársamét. Közelről ismerheti mindkettejüket, a mosoly az arcán nem olyan, mintha most látná először a kicsit. Meg persze, Ráhel nem bízik senkiben csak úgy.
2 éves. Igen.. Mi van? Két éves? Te szent Isten! Elvettem a kezéből a képet, és ismét úgy elsápadtam, mintha hasfelmetsző jack adná át nekem a gyerekem képét. Úgy 1 másodpercig kerestem valamit a tekintetében, magam sem tudom pontosan, hogy mit. Hogy előugrik valami hülyeséggel, hogy csak megtréfált, de nem. Minden képet alaposan megnéztem, az utolsóhoz érve már egészen felfelé görbült a szám.  
Kirázott a hideg, ahogy megmondta az igazat. Sejtettem. Nem,. Valójában tudtam, elvégre miért küldene Ráhel ide egy lányt egy borítékkal nekem címezve, amiben egy tündéri szőke kislány nevet az Ráhellel együtt?!
Ahogy a szájához emelte a poharat, na az volt a pillanat, hogy kiragadtam a kezéből, és a maradékot, az utolsó cseppig kiittam belőle, végezetül pedig az asztalra vágtam.
- Hogy volt képes beletörődni, hogy egyedül neveli? Vagy van vele valaki? Élettársa, párja, férje, akármi? Miért nem írt korábban? Hogy hívják a lány..omat? És téged hogy hívnak?
A végére már egészen felemeltem a hangomat. Üvölteni tudtam volna és sírni egyszerre. Valami felülmúlhatatlan érzés volt megtudni, hogy van egy csodaszép kislányom valahol a világban az anyjával, aki talán hiába várt rám. Muszáj volt felkelnem, ki kellett nyújtóztatnom a lábam. A lány előtt járkáltam, kezeimet a tarkóm mögött összekulcsolva. Azért ezt fel kell dolgozni. 21 éves múltam, Ráhel talán 17, 18 volt, mikor történtek dolgok köztünk, és most .. Most egy kislányt nevel. És ez a lány itt mellettem, aki nyilvánvalóan nem a háztársam, hogy jön a képbe? Annyi kérdés öntött el, hogy az szinte képtelenség. Mit vár most tőlem Ráhel, mit szeretne? Miért csak most szól erről az egészről? Miért nem küldött már egy baglyot, mikor tudta, hogy állapotos?

Frucok

Nem azt akarta elérni, amit elért az egésszel. Ahogy kimondta, hogy miért nem írt, hát akkor tudtam volna tombolni. Egy gúnyos kacaj tört fel a torkomból, bár inkább mondható kétségbeesettnek. Hátratántorodtam, és végül a Levita padjánál kötöttem ki. Baileys idő közben megpróbált a lány ölébe mászni, ami furcsa volt. A crupok nem a barátságosságukról híresek, az enyém meg aztán főleg nem. Még annak a lánynak is nekiesett volna, akit egy éve ismer, erre tessék, egy vadidegen lány ölébe szeretné magát bekuncsorogni. Mindezt észre se vettem. Könyökömet a térdeimhez támasztottam, tenyereim közé pedig az arcomat fogtam. Egy ideig fel-le dörzsöltem a bőrömet, majd arcom még lejjebb engedve kicsit beletúrtam a hajamba, és ismét felpattantam.
- Hogy én tanulok? Magára miért nem gondol ez a leány? Az ég szerelmére, és nincsen senkije? Pedig még akár a modellkedésből is megélhetne, nem is akárhogyan!
Kifakadtam megint, és mielőtt a lány mozdulatai csendre intettek volna, magam is lehalkítottam a hangomat. Felvettem a képeket a padról és megint megnézegettem az összeset. Hihetetlen, hogy ezt képes volt előlem eltitkolni több mint két évig. És nincsenek jó érvei, mert csak egy szavába került volna, és mellette vagyok még aznap. No persze ismerte a történetemet, és valószínűleg ő maga sem akarta a még nagyobb bajt a fejére hozni, ami természetes. Kicsit lecsillapodtam ezt az összefüggést megtalálván, hogy magát is a kicsit féltette, mikor nem keresett fel. Ha ezt megtudták volna ők, nos, akkor nem tudom mit kezdtem volna. Ráhel erős, kitartó, belevaló csaj volt világ életében, de egy gyerek nem egy kiskutya. Miket beszélek, vagy gondolok itt? Összefüggéstelen az egész és zavaros. Leültem a lány mellé, de nem fordultam be az ételes asztalhoz. Ha csak egy falatot is meg kéne ennem, biztos itt adnám ki az egész kései vacsorámat.
- Szia Fruzsi. És bocs, de te hogyan jössz a képbe?
Nem volt az a szituáció, hogy köntörfalazzak, óvatoskodjak, puhatolózzak. Persze nem is az ágyamba akarom csábítani a lányt, pusztán - te jó Isten, - a saját lányom felől érdeklődök.

Frucok

Miközben nekitántorodtam a levita asztalának, egy sereg rellonos csapat vonult ki a teremből. Eddig észre sem vettem őket, de valamin erőteljesen kuncogtak és jelentőségteljes pillantásokat küldtek felénk. Talán kicsit le kéne halkítani a hangomat, vagy nem kéne úgy viselkednem, mint egy sarokba szorított állat. Elvégre nem a selyemkötelet küldték meg, csak pár fényképet. Mélyeket lélegeztem, majd ahogy továbbá kiakadásomnak hangot adtam, körbekémleltem a termet. Most már tényleg csak mi ketten ücsörögtünk itt a félhomályban. Nem tudom, hogy a lány most mire gondolhat, én mindenesetre szét voltam esve. Eddig sem voltam valami túl összeszedett egyén, e ez most egy kicsit betett. Még nekem is. Pedig elég magas az ingerküszöböm, leszámítva persze ha verekedésről van szó. Akkor nem várok semmire, de ez az információ most bőven megütötte a határomat. Persze mégis mit képzelek, hogy sosem lesz probléma azzal, hogy milyen vagyok? Ahogy elvettem ismét a képeket, futó pillantást vetettem a szöszire. Az ölében egy összegömbölyödött állat van, akinek a fejét időnként megsimítja. A kutyaszerű bestia jó hogy nem kezd el dorombolni neki és mosolyogni. Ez az én arcomra is felcsalt egy mosolyt, majd a képekkel egyetemben levetettem magam Fruzsina mellé. Nem túl udvarias módon szegeztem neki a kérdést, hogy oké, a nevét már tudom, de ki is ő valójában.. Hm. Unokanővér. Persze, hasonlóra számítottam volna, ha egyáltalán végiggondoltam volna a kérdésemet egy kicsit is. Ahogy elmondta, hogy mit szeretne, az állam kis híján a földig ért, úgy eltátottam.
- Őőőőőőő.... Ez mind? De mondd már, hogy sikerült neki túlélnie ezt az egészet? Miért nem szólt? Ez hülye kifogás, hogy nekem tanulnom kell. Biztos teljesen ki volt bukva, vagyis még hogy bukva, totál ki lehetett készülve!  Hogy állt talpra ezek után? És 19 évesen megszülte a gyerekét? Eszébe se jutott, hogy saját életet éljen, modellkedjen és ne egy .. zabigyereket neveljen otthon? Mi lett a kicsi teljes neve?
Vagy üvöltöttem, vagy olyan halkan beszéltem a lánnyal az elmúlt fél órában, hogy az csuhaj. Most a hangomat szinte csak suttogásnak lehetett vélni, mert nem akartam még jobban szétkürtölni a világnak, hogy mi is a helyzet valójában. Jézusom, Elizabeth mégis mit fog lépni az egészre? Egyáltalán nem lenne-e jobb megoldás, ha kalap kabát, leköltöznék Pestre Ráhelék közelébe? Hiszen ez egy kislány, az én.. az én lányom, nem pedig egy kiscica, akit ha nem szeretnél felnevelni, nem kell. Ráhel pedig olyan temperamentumos, nagyon tudja, hogy mit akar, de a rohadt életbe, egy család nem hiába áll egy nőből és egy férfiből!

Shar

Mikor megjött a bagoly, egy darabig gondolkodtam, hogy visszaküldöm egy üzenettel, miszerint tartsa csak meg, vagy égesse el a cuccaimat, de az egyik kedvenc, é igen jó minőségű pólómról volt szó, tehát minden egyéb visszajelzés nélkül eresztettem útjára a baglyot. Nem nagyon tudtam, hogy mit tegyek majd, azon túl, hogy kikapom a kezéből a cuccomat, hozzávágom a testvéréét és valami bocsánatot kiugatok a fogaim közül.
Nem siettem el a dolgokat, bőven 8 után értem be, úgy negyed kilenc tájékán. Egy kissé szűkített farmer fölé egy kék inget vettem, felső három gombját nyitva hagyva, hogy levegőhöz jussak és ne nézzek ki úgy, mint valami beképzelt ügyvéd. Ujjának hosszát könyékig lerövidítettem, és az olyan rég használt kalapomat fejemre tettem. Pedig hogy hozzám tartozott ez is! Talán most ez megint megváltozik, mert szeretem ezt a modellt.
Hamarabb leértem, mint akartam, és a cigarettámnak messze nem értem a végére. Sóhajtottam egyet, és mielőtt a társalgóba léptem volna, még egyet szívtam belőle majd kipöccintettem az ablakon egyenes a sötétségbe. A füstöt még kieregettem az ablakon, amit ezután becsuktam és végül beléptem a tágas helységbe. Órámra pillantottam, és valóban, még csak 13 volt. Illetve az ő számára már. És még mindig itt találtam. Fel-alá koslatott, és mikor benyitottam, mintha megijedt volna tőlem. Kicsit különböző érzések kavarogtak bennünk, de igazából nem haragudtam rá. Annyira legalábbis nem. Elég rendesen megfáztam, ráadásul a ruháimnak is búcsút mondhattam egy időre, de valószínűleg ha tudnám a végkimenetelét annak a napnak, akkor se változtatnék rajta. Így végül már egy mosoly terült szét az arcomon, mikor betettem magam után a keretébe az ajtót és odaléptem a lány útja mellé. Gondoltam, hogy nem hagyja abba a járkálást, így csak az útja szélére álltam, amit folyton megtett ide-oda menet közben.
- Nyugi, nem a baltás gyilkos vagyok, vagy legalábbis most nem.
Végül úgy döntöttem, nem várom meg, amíg abbahagyja, tehát kényelembe helyeztem magam a kandalló előtt. Eleinte mintha farkasszemet akartam volna nézni a tűzzel, végül egészen elrévedt a tekintetem, gondolataim pedig elmásztak egészen egy másik helységig, ahol kibékültem Vele. Ott is így ropogott a tűz.
Észre se vettem, hogy arcom önkéntelen mosolyra húzódott Még ha nem is tudom, hogy merre van most a barátnőm, attól azt még tudom, hogy Ő kell. És nem csak most vagy 1 évig. Ő Az.

Mirácska

Nem sokat írt, meglehetősen tömör volt. Egy helyszín, időpont és egy név. Megtehettrem volna, hogy nem megyek el, hisz nem köteleznek rá, de Mira közelebb állt hozzám, márcsak magától a puszta ténytől, hogy az unokaöcsém jegyese. Éjfél előtt 10 perccel értem le ide, amit azórámra tekintve nyugtáztam. Siettem.
Nem igazán élénkek ilyenkor a lepcses szájú, naprakész portrék, és a tanároknak sem fáj a foguk semmire. Benyitottam, és a még ébren lévő manók rögvest körbe is álltak. Alig bírtam tenni egy lépést is, egyet majdnem felrúgtam. Nem tudom, miért, de mindig sajnáltam ezeket s manókat, pedig itt igazán jó sorsuk van. Kicsik, sokan vannak, nyilván érvényesül náluk a birkaeffektus, és nagyon meghatározható jellemük sem lehet.
- Rendben, akkor egy rántott csirkemellet kérek ..
Nem jutott eszembe a neve, csak oroszul, de azzal meg nem mennének sokra, így mihelyst észrevették a megakadásomat, egymás szavába vágva kérdezték a köretet. Vagy 20at felsoroltak és végül a hasábburgonyát választottam: már el is tűntek. Mély levegőt szívta, be, majd fújtam ki egyenletesen és baz asztalhoz leültem. Órámra néztem 23:58 körül lehet tekintve, hogy nem digitális. Nem sokára be fog toppanni.

Grace ^^



Borzasztó lassan indult ez a reggel is, aminek főleg a másnaposság volt az oka. Illetve könnyebb volt erre terelni, mint az igaziba beletörődni. Bőven 10 óra volt, mire képes voltam felkelni az ágyból. Ezt követte egy kijózanító, viszonylag hűvös zuhany, borotválkozás, felöltözés. A tükörképem, ami visszabámult rám, mintha nem is én letem volna, hanem valami csóró gengszter az én ruháimban és hasonló ábrázattal. Mint akit kiokádtak, de így is éreztem magam. Fejfájásom hamar elmúlt, és ahogy a cigarettára gondoltam megesküdtem, hogy két napig egy szálat se. Borzalmasan felkavarodott tőle a gyomrom, hacsak rágondoltam. Egy hosszú szárú szűített aljú, tiszta farmert húztam és egy szürke kampánypólót, ami valami mugli céget volt hivatott reklámozni. Gyakorlatilag kitörtem a szobám ajtaját, majd magam mögött becsapva azt háttal nekidőltem. Mély levegő beszív, kifúj. Ilyenkor nem szabad itt maradni a sötétben, mert az árnyképek ilyenkor találnak meg a legkönnyebben. Óráim nincsenek, ha meg vannak, akkor se nagyon tudott izgatni, és mivel egy egész antilopot fel tudtam volna falni, a nagyterembe mentem. Vagyis vettem célba, mert természetesen először valahol egész máshol lyukadtam ki. Mezei szótáram nagy részét használatba vettem, mialatt sikerült megtalálnom a Nyugati szárnyat. Beestem az ajtón magasról bagózva arra, hogy van-e valaki még itt rajtam kívül. A Rellon asztalához mentem kimért léptekkel, leültem valahova, és igyekeztem nem az Eridonosra gondolni. Mit kellett volna mondanom neki? Hogy mennyire szeretem? Hogy széppé varázsolta az éveimet, kezdtem felhagyni az antiszockodással? Hogy december óta nem csaltam meg? Egyáltalán, akarta volna ő ezt hallani? Feladam a aharcot, elfogadtam, hogy veszítek. A tétovázását látván már tudtam a válaszát. Otthagyott a sötétben, én meg álltam üveges tekintettel, mintha belémlőttek volna. Sosem felejtem el azt a pillantást, azokat a szavakat. Belül tudom, hogy ez már sosem lesz rendben, soha nem is volt. 3 évet kaptam mindössze arra, hogy úgy élhessek, ahogy a normális emberek. Talán hálásnak kéne lennem legalább ennyiért, de személyiségemből adódóan inkább vagyok dühös. Hisz 19 éves, ki akarná magát ilyenkor elkötelezni?
Végül elkezdtem csócsálni valami kenyérdarabot.

Mirácska

Kihozták már a manók a kajámat, mire megjött a leányzó - bár mindehhez 5  prc elég volt. Nagyban elkezdtem lapátolni befelé, nem túl szalonkészen a csirkemellet, és mikor a lány belépett, épp egy nagy falattal bírkóztam. De olyan szórakozott volt szerintem, hogy fel se tűnt neki. Odajött, megpuszilt, amit viszonoztam. A manók sürgölődését mintha észre se vette volna, majd rögvest felőlem kérdezett. Még jó, hogy lenyeltem a falatot, mert ha nem tettem vokna, most bizony kibukna a számból a falat, mert leesett az állam.  Letettem mindent ami a kezemben volt, valami törlőalkalmatosságba megtisztítottam, majd egyik kezem az ő gomlokára, másikat az enyémre tettem. Nem, láza nincsen, max hőemelkedése.
- Heló. Mi történt, mi a baj, Mira?
Törekedtem arra, hogy a szemeibe nézzek, amit remélem hagyott, és nem nézett direkt elfele. Jól volt felöltözve, mint általában, nem láttam semmi szembeötlőt legalábbis addig nem, amíg gyirsan végignéztem rajta - hátha kettővel több keze lett, vagy valami. Nem, semmi, ismét a tekintetét kerestem, az éhségem seperc alatt elmúlt. Egyik kezemmel elé toltam a tányérom , hisz ha már ide hívott találkozni, nyilván éhes. Basszus, mi lehet a baj? Csak nem Kristóffal van valami? Nem lesz esküvő? Nem, az a szerencsétlen csak én lehetek, Kristófnak sose kívánnám. Igazából ha tudnám, az ő elkövetkező gondjait is magamhoz venném, nekem már úgyis mindegy, de neki még lehet szép élete.

Mirácska

Ez az éjféli kajálás nem is rossz ötlet, egész elandalító. Az lenne, ha az egyik hozzám közelálló nem mindössze 3 szavas levélben kérne egy találkozót egy eléggé szokatlan időpontban, de ki tudja, lehet minden menyassszony megbolondul az esküvője napjáig..Stop!
A lány gyakorlatilag beviharzott mellêm, a falat lenyelése is nehézséget okozott, annyira meglepődtem. Majdnem fellökte a manókat, amiért épp készültem letolni. Szinte mellém csúszik, puszit ad, majd mintha teljesen normális lenne a hely meg az idő, felőlem kezd érdeklődni. Na ne szórakozzunk már, nem vagyunk óvódában! Válaszomra kér uborkát palacsintával. Szent ég, megmérgezték vagy úgy elverte valaki, hogy belebolondult?! Nem szólok semmit, rezzenéstelen arccal várom a magyarázatát a szórakozottságára. A manók közbe elreppentek mellőlünk nekem meg kezdett elegem lenni, hogy ebben a félhomálxyban nem látom Mira arcát. Szemvillanásnyi idő alatt gondolatban megtaláltam a lámpát és a szokásosnál több időt vett igénybe a felkapcsolása. Persze, nem csoda, Mirát látva eléggé aggódok az épeszűsége miatt.
- Gondoltam kihasználom ha már helyben vagyok.
Reagáltam végül arra, hogy észrevette a tányért. Egy pillantást vetettem rá most már rendes fényben, és valóban nem sokat tudtam volna adni a lánynak a rendelésemből. De uborka  spagettivel se rossz.. Anyám, biztos valami őrült fogyókúrába fogott..
Amint felpattant vonásaim kissé felengedtek, tekintetem le nem véve a lány arcáról, ami eddig se tükrözött túl sok jót.
Amint tenyerem a hasához ért egy fél pillanatra eszembe jutottak sötét emlékek, de mihelyst megéreztem a kis dudort, tudtam mit akart elmondani nagy nehezen. Világos a szétszórtságának oka, és megdöbbent arckifejezés ült ki az arcomra
- Kristófé, igaz?  Hány hónapos lehet? Mikor voltatok együtt utoljára, ha kérdezhetem?
Kitörtek belőlem a kérdések. Őt nyilván más érzés kerítette hatalmába, de én boldog vpltam, igazság szerint magam sem tudom, hogy miért.
- Ide hallgass, ha gondolod, tálalom én Kristófnak.
Nem húztam el a kezem, inkább bátorítóan próbáltam simogatni a lány kézfejét, miközben kihozták...az uborkás spagettit.

Mirácska (:

Ha valamire, akkor erre számítottam a legkevésbé. Kis híján megfulladok az éjszaka közepén, mert Mira úgy robban be, mint egy terminátor. Halandzsázik, zavarban van, akkora baromságokat hord össze, hogy én részegen értelmesebben beszélek, mint most ő. Kis bevezető kör után a kezem a hasára tette, melynek ismertem a puhaságát. Minden rendben, csak.. csak egy életet hord a szíve alatt. Ráadásul mint hamar kiderült, az unokaöcsém kicsijét!
- Amira, akkor meg nincs mitől tartanod! Földesy is le lesz nyűgözve, ahogy most én isnle vagyok!
Bátorítom a lányt, aki teljesen odavan. Bár nem csoda, mert nem hiszem, hogy nagyon tervezett egy gyereket ide az iskolába.. Hat hetes. Az már fejlődő apróság.
- Tényleg bevezetem neki a gondolatot, nyilván ő is gondolt gyerekre, szóval..
Harított, újra labdába rúgok. Ha nekem ilyen nyögvenyelősen adta elő a dolgot, Kristóf előtt csoda lenne, ha nem kapna szívrohamot!
Kihozzák a furcsa rendelést, a kezeink elválnak egymástól. Míg elkezd enni a lány, addig kérek magamnak egy vajsört, neki meg egy narancslevet. Mégsem kérhetem egy kismamának ugyanazt, mint magamnak! Elillantak az aprók, és végül kibökte a lány, hogy mi bántja annyira. Jogos félelem lenne, ha nem Kristófról lenne szó. Mihelyst kiesik a villa a kezéből teljes testemmel felé fordulok, arcát pedig finoman a két kezem közé fogom. Egy darabig nem nyitom szólásra a számat, kerestem a megfelelő választnés tekintetem a lányon nyugtattam.
- Ha Yaristával lett volna ugyanez, alapozott lenne az aggodalmat. Ismered Kristófot, ahogy én is, és ő az én jobb felem. Tűzön-vizen kiállna érted, bármi lenne is a gond. Sosem láttam olyan boldognak, mint veled. Ő sosem fog elhagyni. Érted? Soha.
Igyekeztem minél megnyugtatőbb hangnemben mondani ezt neki, mert így is gondoltam. Vagyis tudtam. Földesyre az életem rábíznám.
Homlokom a lányéhoz nyomom, persze csak finoman és egyik ujjammal körözök kicsit az arcán.
- Kislány, nem lesz semmi gond. Nem terveztétek, nekem is van egy 3 éves lányom Budapesten egy volt Rellonostól. Az a lány nem mondta meg, hogy terhes. A lány születése után 2 évvel tudtam meg egy rokonától, hogy bizony az én vérem.  Borzalmasan éreztem magam, hogy arra nem méltatott, hogy tudassa velem. Neki az volt a kifogása, hogy nem akart beleszólni az életembe, hisz az az enyém. Az meg se fordult a fejébe, hogy esetleg őket választanám.. Szóval Kristóf szeret téged, ez a lényeg. És nem leszel egyedül. Mindketten itt vagyunk neked.
Végül megpuszilom Amira homlokát és elmosolyodom. Ekkortájt szervírozzák az italokat, amiket az asztalra tesznek, ám nem rögtön engedem el az arcát a lánynak, kicsit még várok vele.

(kicsit Kimberli, majd Amira de )Mihael

Nos, nem meglepő módon évfolyamom száma megint nem emelkedett. Lassan akár teljesen be is költözhetnék a szobámba egy életre, hisz hány éve már annak, hogy a hatodikból próbálok a hetedikbe átbukdácsolni?! Sok. Jobb nem is számolni, megint csak arra jutnék, hogy néhány szezont lehúzok még itt.
Hazamenetel a vizsgák után. Annyian voltak így, hogy egészen kiüresedett a kastély. Nem bántam, legalább nem botlottam bele mindenkibe, az a pár beszélgetőpartner pedig pont elterelte a figyelmem Bethről. Ő sincs itt. Megint elment Angliába minden bizonnyal, ám mikor mégis egyetlen hétvégére elutaztam Marcival pont Londonba, ahol Ő lakott, nem volt merszem felkutatni a lányt. Megvan ő nélkülem is, és én is túl fogok billenni rajta, pusztán idő kérdése.
Tehát magamra vettem egy fekete nadrágot, egy fehér inget, melynek ujját két laza mozdulattal a nagyterem felé haladva könyékig feltűrtem és ennyi volt minden, amivel megtiszteltem az ünnepséget, melynek narancssárga színei egykori házam győzedelmét voltal hivatottak jelképezni. Ahogy beléptem már volt rendesen tömeg, vagy legalábbis lézengtek az emberek dögivel. A narancs szín uralta a nagytermet, amit zöld ízlésem kissé elutasított. De mit akarok, dreága unokaöcsém és Zora is ezekhez tartozik, és én sem törtem magam a versenyt illetően. Kristófnak biccentettem, és a már feltöltődőben lévő asztalunkhoz sétáltam. A világért sem ültem volna le, ám Kimberlit megtiszteltem annyival, hogy udvariasságból érdeklődtem hogyléte felől, majd Mirához mentem, aki szemmel láthatóan nem örült a tásaságnak, ami a nyakába zuhant. Fittyet hányva a fiatalabb lányra lehajoltam leendő családtagomhoz, adtam két puszit neki, megöleltem mialatt fülébe súgva kérdeztem, hogy mi van az aprósággal. A kis bájcsevejt követően elindultam kifelé, mondván, hogy megjelentem, legyenek boldogok, ennyi elég volt. Út közben nekimentem valakinek - totál direkt - és valami orosz káromkodás után folytatni akartam az utamat a körletembe,

Mihael  

Sosem bírtam ezeket a puccos összejöveteleket. Szerencsére az életemben csupán itt kellett tiszteletemet tennem az ilyeneken, és büszke is voltam magamra, ha 5 perc erejéig hajlnadó voltam megjelenni. Most sem akartam, még ennyi ideig se maradni, ám a rövid látogatásom imidzsét nem akartam elrontani valami suttyó öltözettel, így vettem fel a pingvinkosztümöt. Belépve a 10 perces komótos séta után dühösen konstatáltam, hogy a kastély krémje itt leledzik. Kristóffal egy másodperc erejéig összeakadt a tekintetünk, de nem mentem oda hozzá, mert 1. az uralkodó szín házába tartozik, 2. nem éreztem túl nagy késztetést a gratulációra vagy úgy egyébként a tásalgásra. A szerencsétlen lányhoz mégis odavittek a lábaim, aki miatt a múltkor el is tanácsolhattak volna a suliból, ha nem tudnék higgadtan viselkedni azon pillanatokban, melyek igénylik. Eztán unokatestvérem menyasszonyát köszöntöttem, aki szemmel láthatóan nem élvezte a tásaságot, ami rá akaszkodott. Eztán idegességem határát kezdte súrolni, hogy az igazgató is felszólalt, vagyis irány az ajtó. Még kikerülhettem volna a tagot, de eszemben sem volt, vállunk ütközött, és nem kis meglepetésemre úgy döntött a velem egy magas illető, hogy kötekedni akar. Azért meg kell hagynom, hogy egy gunyoros vigyor kúszott fel a számra, mikor elkezdte a kicsinyes szócsatát. Válaszom előtt tapsoltam a házamnak, ami negyedikként végezte idén a pontversenyben vívott harcot. Sőt, még a tanári kar felé is fordultam, ezzel a hátamat mutatva a fiatalabb Rellonosnak. Amint áttért a harmadik helyezett bejelentésére, ismét szembe találtam magam az arcra ismerős fiúval, aki nem tágított azon gondolatától, hogy elállja az utamat.
- Cicuka, arrébb vonszolhatnád a segged, vagy jössz velem ki az ajtón.
Ha ő így, én úgy. Egyébként se jó pillanatomban kapott el, nagyon hamar fel tudja forralni az agyvizemet, ha nem vigyáz. Márpedig nem olybá tűnik a megjelenése és a hanghordozása, mint akinek szándékában lenne feladni az érdekeit, csak mert egy nála 4 évvel idősebbnek más elképzelései vannak. Válaszomat megkoronáztam egy féloldalas sunyi vigyorral és kíváncsian vátam a folytatást.

Mihael

Amint fizikai kontaktusba kerültem a beképzelt fiúcskával, válaszra sem méltattam. Mulattatott, hogy mennyire igyekszik felkelteni a figyelmemet, és amíg szép szavakkal bombázott, végigmértem a nagyjából velem egymagas hígagyút a haja hosszától a nadrágja színéig. Furcsamód inkább viccesnek tartottam az erőlködését, mint bosszantónak. Házamnak tisztelegve szembe fordultam a tanári karral, a böllenkedőnek így hátamat mutatva. Erőlködés nélkül tapsoltam a Rellonnak, majd tovább haladva a témával megint irányba vetettem magam. Ám a most már bosszantó túlértékelt egóval rendelkező emberhez odavetettem pár szót. Erre még jobban reagált, illetve elég heves reakciót váltottam ki, mire muszáj volt mosolyra húznom a számat egészen addig, amíg átvitt értelemben ugyan, de kövérnek nevezett. Egy nyeszlett, hóttsovány földműves mondja ezt pont nekem.. Itt húzta ki a gyufát, kicsit arrébb taszajtottam, mire kaptam gyomorszájon az öklével egy csókot és mielőtt felocsúdhattam volna, hogy valóban megtámadott, máris a földön találtam magam. Az ütést elvétette, aminek rendkívül örültem, tekintve hogy teljesen váratlanul ért volna. Ahogy egy gunyoros vigyorral fölém emelkedett, agyamra rászállt a vörös köd, és ahogy mondani szokás, military üzemmódba kapcsoltam. Azonnal talpra álltam, arrébb löktem pár bámészkodót, így helyhez jutva.
- Rossz lóra tettél
Közöltem vele dühös hangnemben, amíg legyűrtem a két lépés távolságot. Homlokkal mentem neki, reményeim szerint átrendezve kicsit az arccsontozatját, mert ahogy indultam, az orrát találtam el, míg bevált taktikámhoz folyamodva mindkét fülét marokra kaptam és ellentétes irányba tépni kezdtem őket, mialatt hátrálásra kényszerítettem a tagot, egészen a falig. E távolság alatt pár embernek el kellett ugrálnia előlünk, és amint háta a falnak csapódott, homlokommal még egy határozott mozdulattal eltaláltam az orrát, hallószerveit egy percig sem kímélve. Ha ő valóban ezt akarja..

a tag akinek képtelenség leírni - nem csak kimondani - a nevét. meg kicsit a MINDIGparaszt miska is.

Egész meglepõdtem, mikor az újdonsült Rellonos felkért, hogy kísérjem el az évnyitóra. Ha jól tudom ez általában a férfiak dolga, mármint elhívni a másikat akárhova, de miért is ne. Szemtelen a tag, annyi szent, felvágták a nyelvét ahhoz képest, hogy tudtommal az elsõ évfolyamot gazdagítja. De mint mondtam, miért is ne egyeznék bele. Gyorsan belementem a dologba aztán azóta nem is találkoztam a leányzóval.
Szóval ismét egy évnyitó. Én meg még mindig elsõs mestertanonc vagyok, de már kezdek hozzászokni a gondolathoz, hogy soha nem fogom átlépni, én már így fogok meghalni. Megvolt a szokásos zuhany, borotválkozás majd a kényelmesnek ható pingvinkosztüm. Fekete nadrág, fehér ing, nyakkendõ lazán, felsõ gombok kioldva. A kezemen szintén elég lazán feltürtem az inget a könyökömig, beletúrtam a hajamba és már ballagtam is a terem felé. Út közben pár kósza lélekkel hozott össze a sors, de nem tartóztatott fel semmi, hogy pusztán 5 percet késsek az egész ceremóniáról. Partnerem természetesen sehol, ám Mihael undorító fejének kicsit megörültem. Meg merem kockáztatni, hogy rajta is valami hanyag elegancia uralkodik, sosem láttam még ilyen.. normálisnak. Feltünõen normális ruhában, normális hajjal. Biztos vagy matt részeg vagy szétszívta az agyát. Ann még mindig nem volt láthatáron belül, így õrzõmhöz vettem az , aki még mindig csak támasztotta a falat egy ruhában, amiben határozottan elmebajosnak látszik.  Megálltam elõtte és az emlék, ami a megismerkedésünkhöz köthetõ mosolyra késztetett. Nem fért össze az egónk egy ekkora terembe. És meg merem kockáztatni, hogy mostanra megütjük a haveri színvonalat. Azok után, hogy majdnem kicsináltam miatta valakit, miután el akart engem (!!) verni a legutóbbi évzárón..
- Hánynom kell tõled.
Nyújtottam felé jobbomat, amit remélhetõleg elfogadott. Egy apróbb bájcsevejbe is belekezdtem ám nem tartott túl sokáig. Egyrészt neki is elfoglaltsága támadt, másrészt az én partnerem is betette a terembe a lábikóját.
- Egy sörre valamikor összeülhetnénk, hm?
Az erre adható röpke választ követõen a vörös hajú lány felé vettem az irányt egy-egy embert kikerülve, másoknak odavágva valami köszönés szerüt. Nem kellett sokáig bolyongnia egyedül, hamar rátaláltam. Könnyü dolgom volt, nem sokan viselnek ilyen hajat, persze nem is volt benn a teremben. Az ajtó körül ácsorgott mikor odaléptem hozzá. Alig voltak emberek a közvetlen közelünkben, ami nyilván nem feszélyezte annyira a lelkét.
- Hello. Tá tudo bem?
Estem neki egy kis külföldi nyelvvel. Franciának saccolnám a kimondhatatlan neve alapján, ez meg nem francia amin megszólaltam, de értenie kéne. Mindenesetre készségesen felajánlottam neki az egyik karom, hogy ha szeretne, bele is kapaszkodhat.

Ann

Mihael arcán mintha egy apróbb csalódottságot véltem volna felfedezni, de minden bizonnyal csak az én szemem káprázott. Erõsen elfogadta a felé nyújtott kacsómat, én se finomkodtam a taggal. Az üdvölési forma ugyanaz a "de ronda vagy - NYASGEM " volt, de ami azt illeti, egy lányos puszi_de_szeretlek barátságnál egy ilyen, ami nekünk volt, milliószor többet ért. Még akkor is, ha kiváló ellenséget találtunk egymásban elsõ megközelítésre. Hamarosan jobb dolgom akadt, mint a beképzelt pszichopatát andalítani, ahogy pedig távolodtam észrevettem, hogy neki is akadt egy szõke társasága. Egy udvarias "húzd meg jól" intéssel még megáldottam, felvettem a pénteki napi programomba az esti csárdát majd megindultam az én partnerem felé. Egész elegánsan festett, bár ezen a napon kivételesen mindenki vette a fáradtságot, hogy ne farmerben meg pólóban tegye tiszteletét.
Megérkezve a lányhoz kissé talán pofátlanul viselkedtem, na de oda se neki.. Plusz svéd is. De erre meg lebarmozott, 1-1 az állás már az elsõ percben.
- Esküdtem volna, hogy eszkimó vagy.
Villantottam rá egy mosolyt majd egy bólintással fogadtam, hogy belémkarolt. Nem is nagyon pazaroltam az idõt, megindultunk befelé, miután kicsit megigazgattam az ingem ujját, ami még mindig a könyökömig fel volt tolva. Pontosan elõttünk két vörös hajú lány ballagott, mintha valami rosszban sántikálnának. Nem nagyon zavartatták magukat, ám én se elõztem be õket, Annnek ez az elsõ helyi évnyitója, amirõl baromi nagy pontossággal késett le.
- Leszoktam a lopásról. De ne aggódj emiatt, teljesen príma vagy.
Mosolyodtam el a megjegyzésére, miszerint elég durva ez a majdnem 20 centi különbség kettõnk közt. Lehetne rosszabb is, de azért nem olyan brutális. Végigjártattam gyorsan a tekintetem, hátha Nina itt van, hisz eddig még nem kerestem, de nem úgy tünt, mintha helyben lenne. A Rellon asztala felé kezdtem terelni a lányt, miközben egyre erõsebben éltem a gyanúperrel, hogy hamar le fogunk lécelni innen.
- Tetszik?
Kérdeztem miközben egy pezsgõs poharat nyújtottam felé magamat is kiszolgálva eggyel. Beszéd közben még mindig az a két vöröses lányt vizslattam..  nem tetszet a fizimiskájuk. Vagy tényleg valami rosszat akarnak csinálni.. Az ilyenek megérzéséhez van a hatodik érzékem.

Eris

 Hihetetlen volt a minap az a pasas az utcán, miközben árultam a festményeket. Döbbenetes jelenség volt és amikor hozzám beszélt, egészen kivert a hideg. Arról nem is beszélve, amit mondott.. Mihelyst távozott, azon nyomban összerámoltam mindenemet és komótosan visszaballagtam az iskola területére, fel a csigalépcsőn a szobámba, amit lassan barlangként is nevezhetnék. Sőt, akár meg is vehetném, mert valahogy erősen kétlem, hogy volt ebben az iskolában akár csak egyetlen olyan mestertanonc, aki 5-6 évet húzott volna le ugyanabban a szobában, mint én. No persze, ameddig Ninánál laktam, addig kiszellőztették a Rellonos esszencia illatot, kidobálták a dugi cigarettáimat, a festményeimet kiszórták - vagy Eris eltulajdonította őket esetleg? Igencsak meg kéne látogatnom a műhelyét, egyre jobban fúrja az oldalamat a kíváncsiság. És mit ad Isten? Ebéd felé menet pont az imént említett leányzóba botlok. Eddig jóformán egyetlen alkalommal sem mértem végig őt úgy rendesen, ahogy fénykoromban tettem, most azonban akarva-akaratlanul a szemeitől a furcsa tetoválásán át a cipője színéig megvizslattam.. És az a póló mintha ismerős lenne rajta.. Nem volt nekem is valamikor hasonló vágású és mintázatú felsőm?.. Nem sokat rágódtam ezen a kérdésen, elnézést kértem egy kaján vigyorral társítva és udvariasan megkértem, hogy vacsorázzon velem ma a nagyteremben. Rutinosan az órámra pillantottam a bal csuklómon miközben beszéltem, ám az időt nem olvastam le róla, holott nyilván ezért néztem rá. Újra rávetettem egy trehány pillantást és közöltem Eris drágával, hogy este fél 7 körül itt fogom várni a portré előtt. Ezek után rákacsintottam, majd sarkon fordultam és lezúztam enni - magamba tömve vagy egy egész csirkét. Visszafelé menet már csak úgy közlekedtem, mint valami állat, belerúgtam egy szekrénybe a folyosón, kis híján leestem a lépcsőn, rosszul mondtam a jelszót, sőt, a saját taláromba is sikerült megbotlanom. És még adjak hálát az égnek, amiért a fekete zongora nem hullott egyenesen az ölembe! Az ágyamig meg se álltam és bár még jó egy órán át a fickón pörgött az agyam, azért sikerült úgy elaludnom, hogy 6 óra magasságában nyitottam ki a szemem - és ráadásul a párnámat is telenyálaztam. Mintha kissé ellustultam volna Ninánál.. Tényleg, vajon ő most hogy van?
 Na, akkor aztán egyszerre vetettem be magam a zuhanyzóba és kentem fogkrémet a fogkefémre. Sikeresen leforráztam a vállamat a vízzel majd egy amolyan istenes, nyomdapapírt nem tűrő káromkodást követően korrigáltam a hideg-meleg vizes bajt. Közben a fogkefémet elejtettem, majdnem rá is tapostam.. 10 perccel később sikerült kimásznom a fürdőből, a tükör pedig tiszta pára volt. Pazar. Letörölgettem, majd felkentem a borotvahabot az arcomra, közben megkerestem a dezodoromat (ami egyébként Old Spice olyasmi felirattal, hogy  Foxcets) - és használtam is -, majd borotvapenge amiről elég keserű emlékek jutnak eszembe, és végezetül megborotválkozva, frissen és fiatalosan bámultam magamra a tükörben. Döbbenetes, a borosta éveket öregít az ember kinézetén! Szörnyű. Tehát kilépve a mosdóhelységből vadásztam magamnak egy tiszta alsógatyát, egy kevésbé ázott kutya szagú farmert (elvégre csak másfél hete volt utoljára kimosva elvileg..), egy sárga pólót valami idióta mintával és egy szürke kapucnis kardigánt. A hajam félig vizesen meredezett össze vissza, a tükör előtt még beletúrtam kétszer (így csak még rosszabb lett) majd az övemet is bekötve elindultam egy laza 5 perces késéssel. Eris már ott várt rám elvileg, de ha mégse, akkor a portré előtt megvártam Őnagyságát, odanyújtottam neki a karomat és elindultunk a nagyterembe. Farkas éhes voltam, most egy egész antilop is lement volna a torkomon. A nyugati szárny első emeletére érve már jó párat kordult a gyomrom, majd elegáns mozdulattal belöktem az ajtót, mire az beengedett minket. Az emberek java már megette az adagját, de azért hébe-hóba még voltak magányos lelkek. A Rellon asztal távolabbi részébe mentünk, oda, ahol általában a felsőbb évesek szokták elfogyasztani a kajájukat - no igen, meg is látszik, mert szép kis mocskot szoktak maguk után hagyni, azonban ezeket mostanra már eltakarították a.. varázslatok és a manók. Erist beengedtem a padhoz, én meg halálos nyugodtsággal másztam át az asztal kellős közepén, hogy vele szembe foglaljak helyet, ezt követően magam elé húztam egy nagyobb tányér (talán) spenótot valamint vadásztam magamnak egy kanalat is.
- No és aztán meséljél csak, hogy tetszik a kviddics? És jut eszembe, remélem nem vagy ételallergiás vagy valami..
 Megeresztettem egy mosolyt felé és reméltem, hogy nem gerjed be a kérdés hallatán. És lassan talán meg is kéne köszönnöm, hogy eljött velem..

valami ilyesmibe..: D

Cyanne

 Igen, ez az "úgy beszéltük meg" dolog nem pontosan úgy volt, mint ahogy azt a kisasszony elő akarta adni a jónépnek. Leginkább közlésszerű információ-csere volt, amikor közölte, hogy na akkor itt meg itt és ekkor meg ekkor, no meg persze igyekezzek ne szégyent hozni rá és a Rellonra. Hát ezzel nem lesz gond, azt hiszem. Már jó ideje kinéztem magamnak ezt a pompás színészt, akit most le fogok utánozni, mert hát valljuk be: valahol azért rajongója vagyok Jack Nicholsonnak és a Ragyogásban pedig páratlanul alakított.
 Régen nem csináltam már ilyen aprólékos munkát, mint amivel most előrukkoltam. Reméltem, hogy Nina is eljön erre a bálra és láthatja, ő biztosan értékelné - holott nyilvánvalóan nem jönne oda hozzám csak azért, hogy ezt a tényt közölje velem. A tükör előtt a mosolyom egy pillanatra megfagyott ezen felismerés végett, de nem tartott sokáig. Tovább folytattam a póló nélküli festői tevékenységemet és a végeredménytől határozottan elégedett voltam. Na igen, Jacknek aligha voltak sebek mindenütt a bőrén, és tetoválásra sem emlékszem a hátán, de ez most így jött ki, ő sem lehet tökéletes. Egy fekete-piros-átmenetes kockás inget vettem fel karakterhűen, hozzá valami sötétebb színű farmert, mindezek tetejére egy hózentrógert, elegánsan könyékig feltűrtem az ingem ujját, cipő, fejsze a kezembe és elindultam. A fejsze valódi és eredeti volt, azonban egy védőbűbájjal fel kellett szerelnem, nehogy valaki tényleg gyilkolászni akarjon és pont az én műtárgyammal, tehát amíg teljesen élesnek hatott az éle, addig az szinte teljesen tompává avanzsálódott a varázslat hatása miatt. A klubhelyiségben ácsorgó érdekes vagy épp szánalmas öltözetű emberekre csak egy szemöldököt felhúzós pillantást vetettem, és bár nem tudtam, hogy Cyanne társam milyen benyomást gyakorolt szegényekre, én is valami hasonlót váltottam ki azokkal a félelmetesen jól sikerült műszemöldökkel.
 A Nagyterem előtt lévő dobozra fel volt tüntetve, hogy a jelmezverseny nevezői, és voltam kellően büszke az alkotásomra, hogy ásatag betűkkel felvéstem a nevem meg az egyéb információkat egy papírra és laza csuklómozdulattal beadtam a jelentkezésemet én is. Beljebb érve a hangulat egyre jobban tetszett, mert végre nem egy olyan rendezvényre tettem be a lábam, ahol pingvinkosztüm van és a lányok báli ruha szépségversenyt rendeznek. Nem. Ez itt most halál és vér. Csodálatos. A fejszémet magam elé tartva hasítottam utat személyemnek egészen Cyanne hasonlóan eredeti jelenségéig, ahol hátulról jobb kezem ujjai a lány nyakának finom bőrére csúsztak, majd hátrálva egy lépést vártam a reakcióját és hogy végre szemből is megcsodálhassam a terelő-társam öltözetét.

a jelmez (a fejsze azért ennél életszerűbb) és az arc, amit magam maszkíroztam.

Cyanne

 Belépésem után szinte azonnal sikerült belebotlanom Saint-Venanték idősebbik hím tagjába, egy kedves anyázást követően pedig gyorsan egy pohár valami _nem alkoholos italt és még mielőtt odaértem volna partneremhez, sikerült is meginnom majd egy közeli asztalra helyezve sorsába hagytam. Hamarosan elkezdett püfölni két babával sz imént említett hölgy, amit hanyag mosollyal fogadtam és halálos nyugalommal tűrtem a bántalmazást.
- Ne haragudj, az a másik jelmezemben maradt. De ha gondolod, akkor elmehetünk valahova megünnepelni nagykorúságodat.
 Pillantottam rá szemöldököm alól majd követtem az ő tekintetének irányát a bejárat felé. A megvető kifejezés mindkettőnk arcára kiült, holott egyszer sem fordultam felé. Lenéző fejmozdulattal követtem a lányok ringó mozgását, amely főleg a csípőjük alatt látszódott majd hümmögve értettem egyet partneremmel, aki szépen megfogalmazta az én érzelmeimet is.
- Kinek a pap, kinek a papné.
 Orosz akcentusom kezdett megvillanni, mert eddigre már talán a második pohár _alkoholmentes vajsört iszogattam és a felszabadultság érzettel együtt a szülőhelyemre jellemző beszédstílus is előjött. Eztán végül mégis sikerült végigmérnem a lányt tetőtől talpig, hogy már szemben állt velem. Fejszém élét sóvárgó tekintettel méregette, majd talán elkalandozva meg is érintette az élét - amely mint már említettem, körül volt véve varázslatokkal. Kaján félmosollyal néztem végig a mozdulatsort, ami valami furcsa borzongást keltett bennem. A bókját ezek után pedig nagyon értékeltem, mivel egyrészt nem szokása csak úgy szórni a kedves megjegyzéseit, másrészt a fizikai kontaktus után még ilyenre is méltatott.. Elismerően bólogattam s én is megjegyeztem, hogy nagyon eltalálta a stílust és az öltözetet. És.. felismerte az alakot, akinek a bőrébe akartam belebújni. Szemöldököm felkúszott egészen a homlokomig és mosolyom most már elszélesedett.
- Mi az, hogy! Fantasztikusan képes utalni a szavakat és olyan könyvei vannak, amiktől mindig feláll az összes szőr a hátamon.
 A zene egyszer csak hirtelen abbamaradt, és egy tipikus halloweeni dallam csendült fel a csontvázak jóvoltából. Érdekes.. más stílusban játszottak eddig, de ez jobban kedvemre való volt.
 Gondoltam egy merészet. Kihörpintettem a maradék "sörömet" - mostanra az volt nálam - és hanyag mozdulattal jobb karomat lovagiasan a lány felé nyújtottam, kicsit még talán meg is hajoltam előtte , na persze nem a földig.
- Nem táncolnál velem? Kérlek.
 Orosz stílusom egyre jobban kiütközni látszott a magyar szavaimból, és egyáltalán nem voltam biztos a hölgy válaszában. Vagy ismét elkezd püfölni a babáival, vagy esetleg elfogadja a karomat? Áh.. habár sose lehet tudni. Az egész akció előtt már a szemgolyós tál mellé leraktam (inkább csaptam) a poharat és kíváncsian vártam a továbbiakat.

Cyanne

 Gyakorlatilag elhalmoz a mai este folyamán kedvesebbnél kedvesebb mondatokkal, nem is értem, hogy mi ütött ebbe a lányba.
- Akkor bátorkodnálak szombat este meghívni valahova. Teszem azt Pestseholse vagy Budanekeresd.. Már ha nincs holnapra semmi egyéb programod.
 Meghúztam egy kicsit az ingem gallérját és a legfelső gombot ki is iktattam, tekintve, hogy vagy nekem kezdett egyre jobban melegem lenni, vagy a levegő hőmérséklete konvergált egyre inkább 30 fok felé. Valószínűleg az is rájátszott eme fura érzetemre, hogy látni véltem valami .. félelmetes csillanást Cyanne szemében, amit egyszerűen képtelen voltam bárhova is tenni. Szemöldököm alig láthatóan megrezdült, szám jobb széle azonban egy pimasz félmosolyra húzódott azon felismerést követően, hogy valamivel imponáltam neki. Csak tudnám mivel..
 Következő témához érve mindketten megörültünk a másiknak, mert azért manapság nem túl sokan ismerik Kinget és a műveit. Egész felvillanyozódtam én is, de még mielőtt jobban belemerültünk volna ebbe a beszélgetésbe - és teljesen hülyének tituláltak volna minket a Levitásoktól elkezdve minden thesztrál - lezártam a dolgot és más felé tereltem a szót.
- Az is tényleg egy kegyetlen alkotása. Nekem egyik kedvencem a Rémkoppantók.. nem tudom, hátha jobban ismered az angol nevén. Tommyknockers.
 Fogaim egy pillanatra megvillantottam egy egészen átszellemült tekintet kíséretében, és ekkor - talán miközben válaszolt - leraktam a cukros tál mellé az üres poharamat és mellé a fejszémet, majd a meghajlást követve a kezemet nyújtottam felé és magamban imádkoztam, hogy a babáit most hagyja ki a jelenetből. Na és az ami történt, az eddigi meglepetések után a legnagyobb volt. Azt hiszem. Úri hölgyhöz méltóan pukedlizve elfogadta a kezemet, sajátját pedig a karomra téve engedte, hogy az üres parkettre vezessem. Az emberek egy része megdermedve követte kettőnk alakját, ahogy a nagyterem felén lassan átsétálva az irányt a táncos részleg felé vettük. A csontvázak nagyon kitartóan tették a dolgukat és hamarosan megérkeztünk a parkettre. Megálltam a párommal együtt és elegánsan befordultam elé. Volt közöttünk vagy egy fél.. nem, talán egy egész fejnyi különbség is. Bátorítóan mosolyra húztam a számat és finoman, óvatosan, vigyázva a nőiességére és a büszkeségére egyik kezemet lassan a derekára csúsztattam. Inkább a háta felé haladt a kezem, nem akartam a személyes buborékjába tolakodni semmi esetre se, úgy meg főleg nem, hogy nem csak 2 szempár szegeződött ránk. A Rellon hős terelőinek tánca fog következni, amelyet előad Cyanne North, a villámmágus és David Bennett, a gyilkos. Bal kezem valahova az ő jobb válla fölé emeltem tenyérrel a lány felé, kissé behajlítva, hogy oda tudja csúsztatni a kezét - és így meg tudjon kapaszkodni valamibe. Nekem is megemelkedett a pulzusom egy kicsit, de ahogy elnéztem őt, azok alapján őt a szívroham kerülgeti. Vagy csak jól játssza meg a dolgot.
- Mehet?
 Súgtam neki oda halkan, orosz akcentussal.

Nina.


 Ezer éve nem olvastam egyetlen árva Stephen King könyvet és a sárkányos história után most kellő késztetést érzek magamban, hogy tiszteletemet tegyem a könyvtárban – elvégre bizonyára megvan már ott is az Álomdoktor. Meg egyébként is, az a férfi ma megint megjelent az utcán és egyre erősebben érzem körülötte azt az aurát, ami nekem cseppet sem szimpatikus – tehát Stephen King majd ki fog kapcsolni.
 Baileys ma kivételesen valamilyen indíttatás végett velem jött, sőt, a zárt helységbe is követett. Nem értem, mostanában olyan furcsán viselkedik, talán el kéne vitetnem valami varázslóhoz..? Ha még két napig így fog viselkedni, akkor már tényleg elrongyolok vele valami szakértőhöz. Most azonban más miatt vagyok itt: utamat a megfelelő sorok felé vettem, illetve azt gondoltam. Már el is felejtettem, hogy pontosan miért jöttem, és csak borítók alapján nézegettem a műveket. Egy öreg, már foszladozó háttámlájú egyed nagyon elnyerte a tetszésemet, majd kíváncsian leemeltem a polcról és végül valahol a közepén felcsaptam. Rossz döntés volt. A lapokból azonnal valami sűrű és fekete köd szállt fel elárasztva a fél könyvtárat. Pazar. Az orromig se láttam el, de megindultam, hogy legalább elbotorkálok valameddig, mondjuk egy ablakig, amit kinyitok és kiterelem a füstöt. Tapogatózva haladtam és vol 2. : valakit magam előtt felborítottam, ám akármilyen jó terelő vagyok és prímák a reflexeim, az egyensúlyérzékemről nem is beszélve, nem bírtam megtartani se őt, se magamat = az illető a földön kötött ki hanyatt, én pedig rá estem hassal. Aztán megcsapott egy illat.. Felismerem, akár ezer közül is, hogy ez kihez tartozik.. Szívem megdobbant, de hang nem jött ki a torkomon.

Nina.


 Nem szokásom felborítani az embereket, csak úgy heccből meg még annyira se – és akkor most mit is mondjak, hogy tényleg teljesen véletlenül tepertem a földre .. és pont Őt? Valamit mondanom kéne. De mégis mit? Kérjek elnézést? Az egy kissé túl snassz. Közöljem vele, hogy minek kellett itt állnia? Vagy ne is mondjak semmit, hanem másszak le róla és mint valami kutya, osonjak el Baileys társaságában? Fenébe. A könyvet idő közben már elhagytam ami boldogsággal csúszott be az egyik sor alá és ott lapult meg, nehogy megpróbáljam még egyszer kinyitni szerencsétlent. Mindkét kezem a lány feje mellé fordítottam tenyérrel lefelé, így nem a nyakába szuszogtam közvetlenül (amit nem sokáig bírtam volna se én se Ő – a tapasztalatok szerint). Haját már automatikusan söpörtem arrébb a földről, hogy ne arra tehénkedjek és ne fájjon neki, de egyikőnk sem ejtett egy szót sem. Istenem, hányszor.. hány milliószor voltunk már hasonló pozícióban.. Ő alul, én felül.. Sóhajtottam egy mélyet, hisz ilyenkor sajna megrohamoznak azok a fránya emlékek és a még mindig nyílt sebből ismét ömleni kezd a vér.
 Megkaptam, hogy mekkora tahó paraszt vagyok szóval igen, helyben vagyunk. Puha és finom kezét mellkasomhoz nyomva indítványozta a szabadságát, én viszont ahelyett, hogy teljesen lekászálódnék róla, inkább csak mellé heveredek. Vállam az övét súrolja, mint megannyiszor korábban, majd hátam a földnek vetve várom, hogy történjen valami. Akármi.
- Igen, tudod, mindig van mit tanulnia az embernek. Ne haragudj.
Furcsálltam igen erősen, hogy a hangja nem volt átáztatva gúnnyal és megvetéssel, sőt, egész kellemesen kúszott be a fülembe az a csengő hangja. Sóhaj. Soha nem fogja kiejteni a száján a nevemet.. Pedig .. Megszámlálhatatlan alkalommal mondta, suttogta, üvöltötte, sírta..
- Amúgy.. Te hogy-hogy itt?
Hirtelen nem jutott eszembe más helytálló kérdés, és ez is idétlennek hatott. Valamiért nem akartam elengedni. Sötétség vesz minket körül, senki sincs sehol a közelben – amiről ha más nem, akkor Baileys gondoskodik – és a füstöt elnézve még egy darabig itt lehetünk, ha csak nincs valami égetően sürgős dolga.. Vagy nem akar elmenni.

Nina.

 Az első csípős megjegyzésére már nem is igazán reagáltam, nem volt mit. Csalódottságomban szerettem volna jól hátba veregetni magamat, amiért nem mérlegeltem a helyzetet korábban sokkal szigorúbban. Szememet lesütöttem a vaksötétben miközben vártam mostanra felkészülten a legközelebbi szarkasztikus mondatát. Hagynom kéne most már, hogy legyen a maga ura, hogy teljes életet élhessen, amiben én nem szerepelek.. hagynom kéne, hadd menjen.
- Nem így értettem. Azt hittem, hogy még fotózáson vagy – tekintve, hogy az iskolai tanítás még nem kezdődött el.
 Mit volt mit tenni, egyrészt valahogy rá is kellett hagynom a dolgot másrészt terelni akartam. Ez volt a legutolsó dolog, ami szándékomban állt: ismét megbántani valamivel, amit most tényleg ő értett félre teljesen. Az életemet köszönhetem a lánynak és soha nem lesz elég időm ahhoz, hogy hálámat kellőképpen kifejezhessem neki. És mi az érdekes? Hogy eddig még meg se próbáltam. El kéne engednem. Tudom jól. El kellene szakadnom a gondolatától, érintésének borzongató hatásától, barnái átható tekintetétől, megnyugtató illatátót, varázslatosan csengő hangjától.. De.. valamiért nem megy.
- A fegyverem mindig jól szokott elsülni. Ez egy véletlen baleset volt.
 Felvettem a játékot, bár egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy játékosan értette a dolgot. A cinizmus még mindig uralta a hangját és az auráját is de se kedvem, se erőm nem volt most ahhoz, hogy vitatkozzunk. Azt épp eleget csináltuk már az alatt az egy év alatt, amíg együtt voltunk.
-  Na és miért jöttél?     
El kéne engedni, mi? Engedd el, ha számító vagy és konok, ha féltékeny vagy és irigy, ha sok benned a rosszindulat, ha kerülnél kínos szitukat.. Akárcsak Punnany mondaná. Kínos szituációk. De megérik. A fenébe is, még mindig megérik, ha Vele lehetek.

Nina.

 Lassan eljutok arra a pontra én is, hogy mi a fenét keresek én itt. Miért nem léptem már le korábban, miért is nem maradtam a seggemen a szobámban, miért.. Egyszóval akkor most nem kéne ilyen kínos helyzetbe bonyolódnom. Próbálok beszélgetni vele, próbálok, de ha egyszer mindent úgy lezár egy mondattal, amihez nem tudok mit hozzá szólni, akkor azt hiszem ideje, hogy elkotródjak valamerre.
 Na tessék. Pontosan erre gondoltam. „kivéve amikor nem”. Hát kössz szépen, amennyire én emlékszem, úgy sosem volt panaszod a fegyveremre.. Várjunk csak. Most meg mi történt, miért ez a hahota? Egy darabig még vártam, hátha csak figyelem elterelés céljából dől belőle a kacaj, de nem, csak nem hagyta abba. Pár másodperc után én is kezdtem úgy lenni a dologgal, hogy az egész olyan röhejes, hogy szavak sincsenek rá. A sötétség csak nem oldódott körülöttünk, semmi sem történt, leszámítva Nina gyönyörű éteri hangját a könyvtárban. Eleresztettem a gondjaimat egy időre, hisz ez a nevetés mindig elűzte eddig minden bánatomat és mellé heveredve a padlóra mélyről feltörő hanggal kísértem az ő csilingelő nevetését. Rengetegszer voltunk így. Röhögőgörccsel az ágyában, az asztalon, a padlón, a folyosón, a szőnyegen és most a könyvtárban. Egy ösztönös mozdulattal a lányhoz közelebb lévő kezem megmozdult és Nina nyaka alá bújt, hogy közelebb tudjon férkőzni hozzám. Mihelyst elkövettem a mozdulatsort, már nyomban korholtam is magam, de mit tegyek, a megszokás olyan mélyen belém égett, hogy azt onnan csak az idő tudja kigyógyítani.
- Kések és anatómia.. Minek az neked?
 Az égre esküszöm, hogy nem értettem. Természetesen a Saint-Venant hím képe azonnal megjelent lelki szemeim előtt és mi másra utalhatna vágó és szúró szerszámokkal, mint ezen híres franciára. De.. ha nem vigyáz rá Mihael. Ha Ninát bárminemű bántódás éri, én magam fogom a saját késeivel kiszedni egyesével a máját, a veséjét és haladok felfelé.. Csak Ninának ne essen baja.

Nini meg a művészeti agyagedény <3
arc    öltözet