Helen Lawrence
INAKTÍV
RPG hsz: 11
Összes hsz: 151
|
Aisha Nem szoktam másra hozni a frászt, legalábbis nem célom. Most azonban úgy tűnik, hogy mégiscsak sikerült, így örülök, hogy a lány csak kiabál, és nem esik ki a korláton kívülre. Ér vagy nem, a nyalókát visszakapja majd, de előbb fel kéne halásznom a korláttól, miközben én csak vigyorgok a magával folytatott küzdelmet hallva. Ez viszont elég unalmas tud lenni egy idő után, így két pálcaintés után, na meg a legfontosabb kérdésem után, visszaadom neki az édességet. A szemem viszont fennakad, mert valamit nagyon furcsának találok. - Én most nem kérek, köszönöm, egyébként is az a tiéd, meg nem szeretem ezt azt ízűt sem. Nagyon kevés van, amit nem eszek meg, de ez beletartozik. Bólogatok hozzá hevesen, majd rátérek a már említett furcsaságra is. - Viszont én a helyedben tuti megtisztítanám, mielőtt újra enni kezdeném, mert bár a hely varázslatos, szó szerint, azért a koszt nem mellőzi, pláne egy ilyen kinti helyen. Mosolygok rá, és remélem, hogy használ valamit, amit most elmondtam. Innentől már ráhagyom, hogy megfogadja-e a tanácsomat vagy inkább hagyja elszállni a levegőben, de én nem fogok ráerőltetni senkire semmit. - Nekem a szüleim adtak középső nevet, amit csak hivatalos eseményekkor használok, meg ha alá kell írni. Az első a Helen, a második a Jane. A szüleimtől "örökölve" pedig megkaptam a Lawrence vezetéknevet. Én azzal nem vagyok kibékülve, hogy egyiknek sincs normális beceneve, így mindig ugyanazt hallhatom vissza. Húzódik a szám enyhe fintorba, ami nem fog sokáig tartani, mert nekem is rá kell jönnöm, hogy ez legyen a legnagyobb problémám az életben. Ezen pedig nem fogok filozofálgatni, mert felesleges. Helyette inkább elteszem a pálcám, így is telik az idő, és ha Aisa nem szólal meg közben újabb témát felvetve, akkor én majd rátérek. - És kedves Aisa. Mennyire várod az új tanévet? És hogy tetszik a szünet? Bár gondolom ezt nem is kellene kérdezni, hiszen kint vagy, nyalókát eszel... Sóhajtok, és előveszem én is a saját finom szilvásomat... - ... Hm. Látom, hogy most jól telik, de inkább az az érdekes kérdés, hogy sikerült-e megtalálnod a helyed. Tudom, hogy valamivel utánam érkeztél, és azt is, hogy általában elég sok időbe telik, míg megszokja az ember az újdonságot, még akkor is, ha az felettébb kellemesnek bizonyul. Nem is kell több szó tőlem sem, máris nekiállok ábrándozni, és feleleveníteni az emlékeimet, amik nagyon sokszor hoztak meglepetéseket, nem csak a jó fajtából. Odamegyek a korláthoz, most már közvetlen mellé, és arra támaszkodom rá, miközben én is eszem a saját édességemet. Ez ám a meglepő... Nyalókamániás, örök gyerek énem megint előjött.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
|
KeithOrmótlanul nagy fej, kurta lábak, és indokolatlanul cuki tekintet párosul a fekete sörényű oroszlántesthez. Tüdüp-tüdüp, tüdüp-tüdüp, vágtázik Zordon a kastély folyosóján a Trónszirt helyett, és tökéletesen igazságtalannak érzi helyzetét, hiszen ő nagy, erős, és félelmetes, és különben is azt ígérték neki, hogy majd jól elküldik Mufasza helyett uralkodni, mert az ő ideje is, meg Szimbáé is, meg Kiara kandúrkájáé is lejárt. Erre mi történik? Elkészítik pöttömnyi, aránytalan plüssfigurának, és elküldik egy kastélyba. Az élet határozottan kegyetlen, és igazságtalan is! Arról nem is beszélve, hogy hiányzik a kedvenc gombolyagja, amit váltig állították, hogy örökre vele maradhat, amikor épp kitömték... Talán panaszt kellene tennie a plüssgyártó hatalmasságok legnagyobbikánál!
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Greg - Évnyitón/zárón, kilógás előtt és után
Az nem kifejezés, mennyire zavarba jön pár pillanat leforgása alatt Gregnek hála. Ez a szoknyapecér túl jól tudja, hogyan kell játszadozni egy lánykával, bár másfelől ő meg túlságosan naiv. Igazán nem kellene felvegye a zöld-féle csipkelődést, így aztán vessen magára, hogy most vörös az arca és szakadozottan makog össze-vissza. Bárcsak elkerülne az a kéz a derekáról, meg az a száj a füle mellől. Elég pironkodásra okot adó emlékeket juttat eszébe David övön aluli viselkedéséről első találkozásukkor, na és ez a kéz-dolog... még jobban elpirul a választól, felháborodásában csak úgy kapkodja a levegőt szapora, apró kortyokban.
- N-Nehogy azt hidd! Igazán túl barátságos vagy... – egy pillanatra elbizonytalanodott arcot vág, hogy vajon ez-e a helyes szó, de végül belenyugszik, hogy ennél jobbat nem fog szülni az agya jelen pillanatban. Hogy ő mennyire szeretné, ha nem akarnák húzni az agyát, hisz nyilván erre megy ki a játék; borzasztóan kínosan érzi magát, még a szemét is behunyja egész a bombák felrobbanásáig. Úristen, Greg éppen most fúrta bele az arcát az ő vállába? Úristenúristenúristeeen! Megremeg, hápogva fordítja arra a fejét, s ez alatt takarja az arcát is a szag miatt.
- Greg, ne csináld már! Mindenki minket fog nézni... – Hallelúja, eltűnik a szag, háromszoros hurrá a megmentőnek, így pedig Greg is kikerül a vállából. Végre. Azt hitte, meg fog állni a szíve és nagy a gyanúja, hogy a hangos dübörgés a rellonos füléig is elhallatszott.
- Mi? ... – Magához térni sincs ideje, kettőt sikkant és máris Greg vállán találja magát himbálózva, mint egy majom.
- Tegyél leee! – A követelés már odakint hallatszik a folyosón. Szerencsétlen még arról is lemarad, hogy az igazgató kihirdette, második lett a vizsgákon a másodikosok közül, pedig fel kellett volna menjen a többiekkel együtt. Halad tovább Greg a terhével, ő szép királylányosan kapálózik a másikon és néha megütögeti (szerintem Greg ezt meg sem érzi) a szoknyapecér rellonos hátát. Mikor végre talajt ér (reményei szerint), első dolga jól rálépni Greg lábára, ha az nem figyel, de ha ki is tér a kísérlet elől, legalább megpróbálta a kislány.
- Ezt azért, mert elraboltál. Tudtad te, hogy büntetni kellene a pimaszságod? Ezért fizetni fogsz, méghozzá itt és most! – Már csak a füst hiányzik a feje felől, mert a két arcfélteke még mindig piros, de most már a dühtől, és a remegés is ennek köszönhető.
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Mesmesélő04.03. 22:00 körül Tegnap plüssökkel álmodott, ma plüssöket fest a káosz folyosóján. Szereti ezt a folyosót, illik hozzá - a falaknak öt perc se kell, hogy tökéletesen idomuljanak az ő festékes meztelen felsőtestéhez. Már megint nem vett pólót, undorító. De egy pirosra színezett, kis eridonos címer-mozaikokkal díszített iskolai talár ott hever a fal tövében a háta mögött, egy tollas kalapos páncél mellett, aki már réges-rég megszokta, hogy Keith folyamatosan feldíszíti őt. - Háh! - Közli diadalmasan, és nagyot lendít egy szamár csóváló lila farkán. Kissé drága mulatságnak tűnhet arra használni a különleges falfestékeit, amelyből a született kreációk már rögtön a mű befejezte után életre kelnek, hogy kétnaponta kijárjon az iskola különböző pontjaira, de örömittasan vigyorgó, nevetős arca arról árulkodik, hogy nem is tudná szebben elfoglalni magát a minimális Leonie-mentes órákban. Leonie most elaludt, ő meg így is majdnem egy óráig ücsörgött mellette, mielőtt kijött. - Úgy gondolod te is, hogy elkéne egy kecske? - Kérdi a páncélostól, hátrébb lépve, szakértően vakargatva a lila mókusszőrrel az állát, amitől az természetesen teljesen lila lesz. - Ühm...- Lett kecske. Kissé absztrakt módon akkora, mint a szamár patája, de legalább nagyok a szemei. Jó. Jó festmény - pont olyan kaotikus, színes, expresszív mint most Keith. A tíz színű, nagy fejű papagájok a 160 centis plüss-szamár felett repdesnek, a szamár meg egy kicsit meg van zavarodva, mert egy oázisba került, de azért vigyorog. Fent egy felhőn sír egy orrszarvú. Mikor aztán a fiú piros festékes ujjával megvakarja a piros festékes orrát és megfordul, hogy egyetlen Lellolie-hez menjen (vagy ahhoz a manóhoz, aki egy hajnalban elmesélte neki, mennyire sajnálja, hogy le kell mosnia a festményeit) egy fel nem festett, de pontosan oda illő lényt lát maga felé rohanni. Pislogás, kettő is, négy is. Első lehetetlen, de meglepően makacsnak bizonyuló gondolata az, hogy a festők -tanácsának láthatatlan dimenziójából pottyant ide a kis oroszlán, hogy megbüntesse/segítsen neki, amiért kihagyta őt az élénk freskóból, és ezzel -életében először- talán rosszat tett az ecsettel. Már szinte bűntudatos képpel várja, hogy odaérjen hozzá a lény. - Miért jöttél? - Kérdi barátságosan vigyorogva - már az általános norma szerint barátságosan, saját magához mérve talán inkább óvatosan.
|
|
|
|
|
Rentai Bálint
INAKTÍV
Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
|
[Baranyai Adél] Párbajszakkör. Nem vagyok biztos benne, hogy végiggondoltam én ezt, amikor jelentkeztem, de most már nem lépek vissza. Egyébként is, ahogy néztem a többség - nem meglepő módon - párban jelentkezett, így még az is lehet, hogy nem lesz belőle semmi, lévén, nincs kivel párbajoznom. Most leginkább ebben reménykedem, nem azért, mert félek, hanem mert, életemben nem párbajoztam még, és igazság szerint fogalmam sincs, milyen. Pont ezért kivettem ma reggel a könyvtárból egy pár könyvet, ami kifejezetten a varázsló-párbajokról szól, és az egyik ilyennel jöttem ki ide, az erkélyre. Szépen süt a nap, kár lenne odabent sínylődni. Innen pedig, szép a kilátás, még a közeli varázslók lakta falura is rálátni, ez pedig felettébb érdekes. Sosem láttam még olyan falut, ahol csak varázslók és boszorkányok laktak. Remélhetőleg hamar lemehetek majd én is. Na de, előbb a Párbajozás története és szabályai a varázslótársadalomban... Unalmas egy cím, mit ne mondjak. Még jó, hogy "csak" 547 oldal. Na meg, hogy van joghurtom. Valahogy csak átrágom magam rajta. De, előbb leveszem a talárt, mert melegem van, és idekint egész biztos elég a rövid ujjú, fehér-kék kockás ingem is. Sőt, határozottan kellemesebb. A talárt a mellettem levő székre dobom, aztán visszaülök az eddig használt fotelbe, és ismét az ölembe fektetem a könyvet, majd a kezembe veszem a joghurtot és a kanalat, és enni-olvasni kezdek. Nem csalódom, a könyv pont olyan unalmas, mint amilyennek elsőre gondoltam, vagy talán, még annál is rosszabb. A joghurtom elfogy, az üres poharat benne a kanállal magam mellett a földre teszem azzal a céllal, hogy majd később kidobom, aztán tovább szenvedek a könyvvel. Pár perc után viszont feladom, és inkább úgy döntök megtanítom a könyvet repülni. Sokkal érdekesebb, mint a párbajos leírása. Meg is keresem a pálcámat a taláromban, aztán a könyv felé intek, úgy mondom ki: - Vingardium Leviosa! - aztán persze az gond nélkül a levegőbe emelkedik, én pedig a fotelben ülve röptetem körbe körbe, meg amerre éppen jól esik. Közben meg azon mulatok, a lányoknak otthon mennyire tetszene ez. Kár, hogy sosem fogják látni.
|
|
|
|
|
Baranyai Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
|
Rentai BálintMár a második napot kezdtem itt a Bagolykőben, ami elég szokatlan volt még számomra. A házunkban a második emeleten, az én szobámból nyílik egy erkély, ahova régen jártam mindig gondolkodni, rajzolni, vagy valami hasonló. Hallottam, hogy itt a Kastélyban is van egy Erkély szerűség, ezért mindenképpen felszerettem fedezni. Az otthoni Erkély részünk elég kicsit és általában csak egyedül fértem el rajta, ahhoz képest, mikor megláttam az itteni helyet, hirtelen levegőt venni is elfelejtettem. Egyébként könnyen rátaláltam, a Déli szárnynál az Első szinten leltem rá. Ez az Erkély sem volt kifejezetten nagy, de a miénknél jelentősebb nagyobb volt. Egy kis asztal, körülötte négy székkel a sarokban kapott helyet. Az egész Erkély tele volt, szebbnél szebb virágokkal. Mindig is rajongtam a különleges növényekért, de amiket eddig láttam azok semmik, azokhoz képest, amiket itt fedeztem fel. Odamentem egy egy jobban tetsző növényhez, és egy darabig szemléltem őket, aztán úgy döntöttem leülök az egyik székre, hogy egy kicsit lepihenjek, ugyanis még mindig úgy éreztem, hogy mióta itt vagyok, még nem sikerült kipihenni magamat. Este alig bírtam elaludni, úgy, hogy annyira nem is kellene csodálkoznom fáradságomon. A szemem néha lehunytam, de aztán mindig feleszméltem, viszont amikor egész sok időre volt becsukva, nem vettem észre, hogy érkezett egy ismeretlen a helyre. Egy fiú volt az, aki már, mikor megérkezett azzal kezdte, hogy varázsolt egyet. Úgy nézett ki, őt nem zavarta, hogy én ott vagyok, és elkezdte röptetni az egyik könyvét. Lehetséges, hogy nem vett észre, hiszen nekem is csak később tűnt fel, hogy itt van. Figyeltem, ahogy szórakozik, egyszerűen nem volt elég erőm ahhoz, hogy megszólítsam.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
|
KeithTalán meg kellene próbálnia megkeresni a Trónszirtet. Lehetséges, hogy ez az egész egy teszt, és meg akarják vizsgálni, hogy valóban képes-e ellátni oroszlánkirályi feladatait, mielőtt bevetik. És amikor majd bevetik, akkor kap magának hosszú loboncos sörényt, meg rendes méretű tappancsokat óriás-félelmetes karmokkal, és még a szemei is visszamoderálódnak normális méretűvé. Nagyon rossz ám ilyen nagy szemekkel nézni, folyton csodálkozol! Mint most is, azon csodálkozik épp Zordon, hogy egy fiú terem elé. Kezd biztos lenni benne, hogy ez egy trükk, és már épp készülne valami maróan gúnyos válasszal, amikor rájön, hogy nem is tud maróan gúnyos lenni. Odabilleg a fiú elé, leül fekete bohollyal ellátott farkincáját csóválva, és a sziruposan elragadó hatalmas cicaszemeit a fiúra szegezi. -Azért jöttem, hogy vidámságot, örömet, boldogságot hozzak az életedbe, hogy mindenhová elkísérjelek, és bármikor megölelhess, amikor kedved tartja!- mondja rekedtes, mélységes oroszlánhangján, ami abszurdul hathat, hát még ha megtudná, hogy csak ő hall ilyen hangot, a valóságban tündérien édes kis nyivákoló dallam szökik a levegőbe bajuszkája alatt.
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
Zordon- Még többet? - Vágja rá mohón, szélesen vigyorogva, csillogó szemmel, és már fel is kapja a földről a plüssállatot. Jogos a kérdése, hiszen elég végignézni a srácon, hogy rájöjjünk, az ő életéből aztán abszolút nem hiányzik se a vidámság, se az öröm, ellenben persze néhány felesleges aprósággal, mint a házirendre való figyelem, a szorgalom, vagy legalább néhány társadalmi norma. Ennek tetejében most még egyenesen felszabadultnak látszik, hogy kiderült, a furcsa lény nem a festményt jött kritizálni, ő meg önmagában annyi furcsaságot generál maga körül, hogy Zordon nem is tűnik rendellenesnek - ott van nagyszerű példának Kumagoro, az ugráló rózsaszín bolykupac, például ő is teljesen ártalmatlan. Keith egy percig se haboz, ha arról van szó, hogy meg kell bíznia a puha játékszerben, noha ő maga viszonylag ritkán szokott plüssöket ölelgetni, ismer valakit, aki annál inkább - minél puhább a játék, annál édesebb ajándék. - Elviszlek az Eridonba és megmutatlak Leonie-nak, imádni fog. Meg Wowbagger is, ő a kutyánk. - Közli vigyorogva és gondosan felülteti a vállára a jószágot, elvégre ha boldogságot oszt, biztos az se fogja zavarni, ha Keith önkényes módon szállítja ide-oda. Azt nem tudja megígérni, hogy Leonie nem tesz-e majd ennél rosszabbat vele, de mókában nem lesz hiány, és a plüss biztos, hogy így is-úgy is boldogságot fog okozni kettejüknek, ez akkor is így lenne, ha nem ez lenne a konkrét célja. Keith úgy okoskodik, hogyha az oroszlán épségben megéli a reggelt, majd átviszi Ririnek (ha ki tudja rángatni Leonie karjaiból). - Várj. - Közli magával és megpördül a sarkán, hogy visszabaktasson az ottfelejtett köpenyéért és az irdatlanul koszos oldaltáskájáért, ami csak azért színes, mert sokszor csak fent mossa el az ecseteit. Persze közben se hagyja abba a beszélgetést. - Állati szerencse ám, hogy találkoztunk, nagyon örülök. Különben pontosan mióta vagy beszélő oroszlán?
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
|
KeithA fiú reakciója bámulatos, Zordont egészen lenyűgözi. Egészen el is felejti, hogy ő a Trónszirtre igyekezett egy halom rajzolt állat felett uralkodni, már a hiénapajtijai sem hiányoznak, csak a fiúval szeretne lenni, és körbenyalni az arcát. Ahogy Keith felkapja, ezt meg is próbálja - kinyújtja rózsaszín textilnyelvét, de az túl rövid, így nem jár szerencsével. Persze hallja azt is, hogy a fiú hozzá beszél, de a feladatra próbál koncentrálni: meg kell nyalnia az arcát! Oripuszi! Az kell neki! Cuppanós Zordinyálacska! -Mutass be mindenkinek! Ossz szét mindenkinek!- vinnyogja vékony cicuhangján, miközben a fiú vállára kerül, így újabb kísérleteket tehet, hogy megnyalogassa az arcát, de Keith túl gyorsan mozog, így nagyobb erőfeszítést vesz igénybe tőle az, hogy fent maradjon a vállán, próbál apró, puha körmeivel kapaszkodni, de szerintem senki nem lepődik meg azon, hogy nem túl hatékony benne. Idefordulnak-odafordulnak, visszafordulnak, majd elveszíti a türelmét. -Várj! Előbb hadd adjak egy puszit!- szól rá a fiúra, mert úgy érzi, ez mindenképpen nagyon-nagyon fontos.
|
|
|
|
|
Keith Coltrane
KARANTÉN
padláslakó
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
|
ZordonA pakolászás és a beszéd közben az agya félig még mindig a festésen jár, így egyáltalán nem veszi észre Zordon roppant édes próbálkozásait a nyalogatásra - egyszer-kétszer hajolgatás közben megfogja a plüsspopóját, hogy visszatolja a vállára, majd a másikra dobja a köpenyét, így most úgy néz ki -gondolja ő-, mint egy kalóz, vér helyett festékkel, papagáj helyett plüssel, faláb helyett királyi köpennyel amit éppen most bitorolt. A táska a kincsesláda. - Mindenkinek. - Bólogat sűrűn, hogy még véletlenül se maradjon egy helyben a feje se. Ezek után úgy meglepődik a kisállat követelésén, hogy rosszul mozdul és le is ejti őt. - Sajnálom, azt hiszem azt nem lehet. - Felveszi a földről és továbbindul a folyosón, de a válla helyett most már a kócos szőke hajára teszi, ahol talán könnyebb egyensúlyozni. - Majd Leonie-t megpuszilhatod. - Mondja engesztelésül, miközben kikapar a táskája zsebéből két bon-bont, és feladja az oroszlánnak az egyiket. Egyáltalán nem tanácsos még egy plüssnek se puszilgatnia, ha épp a padlás felé tartanak, még akkor se, ha a plüss fiú. Keith egészen biztos benne, hogy Leonie nem támogatná Zordon közvetlenségét. Ha Zordon megpuszilná, azzal nem okozna boldogságot, így elvesztené a funkcióját, jobb mindenkinek szárazon. Befordulnak egy sarkon, Keith köszön egy járőröző prefektusnak és ezúttal 3 másodpercig bírja, hogy néma maradjon, mert ennyi ideig tart lenyelnie a csokit. NNéhány jóleső nyami-hang után tehát megszólal. - Mivel nem tudom honnan jöttél, fel kell, hogy készítselek, a padláson a többi plüssállat nem beszél, de még az élő kutya és a nyúl se - szó mi szó, próbálkoztunk már azzal, hogy megtanítsuk őket beszélni, de egyelőre csak egy padlizsánt tudtunk Trillian farka helyére varázsolni. - Magyarázza vigy-vigyorogva, miközben felnyúl, hogy megsimogassa a vad oroszlán puha sörényét.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
|
KeithA fiú érti is, amit mond neki, meg nem is. Szétosztja mindenkinek, de ellenkezik, amitől még le is repül, és higgyétek el, nem olyan kellemes dolog olyan magasról olyan mélyre landolni, még akkor sem, ha az ember oroszlánja éppenséggel jól kitömött plüssállat. Rosszallóan össze is ráncolja hatalmas cukicica szemei fölött a szemöldökét, és ha a szeme nem lenne olyan abszurdul édes, még hasonlítana is talán a mesebeli önmagára, de így ez csak egy nevetésre késztető próbálkozás. Amúgy sem tud haragudni, meg kell nyalnia, hát nem érti? Ennek így kell lennie! Így lesz a legjobb mindkettejüknek, ha a rózsaszín plüssnyelvecske végigszánt a fiú bőrén! Élvezni fogja, ígéret szép szó, ha betartják úgy jó! Az mondjuk jó hír, hogy elviszik valahová - miután most a fejtetőn ül, ahonnan olyan a kilátás, detényleg, mint a Trónszirtről- ahol majd találkozik másokkal is. Emberrel-állattal egyaránt, ha jól értelmezte, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ezt az embert is meg kéne nyalnia. Csak erre tud gondolni, így nem nagyon reagál a fiú szavaira. Már épp azon van, hogy jól megnyalja hajon keresztül, amikor a fiú keze elindul felfelé. Az idő megáll Zordon számára, és mint egy lassított felvételt nézi végig, ahogy a fiú keze egyre közelít, és közelít hozzá, egyenesen arányos időben dugja ki ő pofázmánykájából a nyelvecskéjét, és alig várja, hogy összeérjenek, mintha a kedvenc gombolyagját kapná meg, és akkor, végül akkor... megnyalja! Sikerült! Sikerült megnyalnia a fiú kezét, akin hirtelen furcsa érzés árad szét... mintha valaki ecsetet ragadott volna, és az egész világra vattacukrot festett volna: rózsaszín, lilát, és még citromsárgát is, hirtelen minden sokkal szebb, és szeretnivalóbb, és kedve lenne megölelni az egész világot, és legfőképpen megpuszilgatni!
|
|
|
|
|
Gregor H. Polter
INAKTÍV
Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
|
Runaci.Így belegondolva, rohadtul romantikus lehet a jelenet, ahogy félvállra kapom az ideiglenes hercegnőmet és elindulok vele kifelé a teremből. Nem olyan messziről egy halk sikolyt lehet hallani, egy másik sorstárs az imént kapott a kezébe egy másik delikvenst, szintén vállon átvetve a hölgyet spurizik ki vele a tömegből. Gyönyörű, úgy tűnik ezen az évnyitón sorra rabolják el a lányokat a Rellonosok. Gondolatban kap egy pacsit a másik hím, majd folytatom utamat kifelé a kis terhemmel. Idekint, a folyosón természetesen megjön a hangja a drágának, amit odabent a teremben nem igazán hallatott. Édes, ahogy próbálja püfölni a hátamat és kapálózik is hozzá. Nem akarom neki megmondani, hogy minél inkább próbál szabadulni a fogásomból, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy le fogom ejteni. Lássuk be, a magasságomhoz nem társul góliáti erő, tekintve, hogy inkább a szálkás kategóriába tartozok, nem az izomagyak közé. Mindegy, próbálom úgy fogni, hogy ne izegjen túl sokat, de lehetőleg ne is ájuljon el a szorításomtól. Valami kevésbé zajos és mégis kellemes hely után kutatok a fejemben, ahová mehetnénk, végül az erkély mellett döntök. Nincs olyan messze, talán addig kibírom, hogy ne dobjam le dulván a padlóla a lánykát. Célhoz érkezvén Runa két kis lába is földet érhet végre, és ezt azonnal ki is használja a kis álnok egy lábra taposás formájában. - Nézd csak, a kis pimasz - vigyorgok rá sunyin. Nem mondanám, hogy ez volt életem legfájdalmasabb élménye, lévén a lányon nincs cipő, az valószínűleg az asztal foglya maradt a nagyteremben. Kellemetlen. - Ó, fizetni? És mégis hogyan, kedves? - a vigyor sunyi mosollyá vedli vissza magát, ami nagyjából ugyanannyira lehet ijesztő, mint a nagytestvére. Pluszban felhúzom az egyik szemöldököm, ezzel is kifejezve mérhetetlen kíváncsiságomat a büntetésem iránt.
|
|
|
|
|
Rentai Bálint
INAKTÍV
Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
|
[Adél] A könyvröptetés nálunk Koreában szokás volt, amikor valamit nagyon nem akartunk elolvasni. Valami rettentően gyerekes megoldás volt, de kifejezetten élvezetesebbé tette a "tanulást". Végül persze mindig átrágtuk magunkat a könyvön, azt bemesélve, hogy a vicces emlékek hatására kevésbé lesz unalmas. Most is ez jár a fejemben, és meglehetősen jól szórakozom, bár kezd hiányozni, hogy mások is ezt tegyék körülöttem és megküzdjenek a könyveink. Pont ezért néhány perc után már ez sem tűnik olyan élvezetesnek, mint elsőre gondoltam. Visszaintem magamhoz a könyvet, és elkapom, ahogy a levegőben felém száll. Leengedem a pálcámat is, és szépen összeszedem a cuccaimat, miközben lemondóan sóhajtok egyet. Lehajolok, hogy felszedjem az üres joghurtos dobozt, és ekkor veszek észre két lábat. Pislogok is párat, mert eddig nem tűnt fel, hogy lenne itt rajtam kívül valaki, de ahogy felemelkedem, látom, hogy a lábak egy lányban folytatódnak, és hirtelen furán kezdem magam érezni. Mikor jött ide? Itt volt már akkor is, amikor kijöttem? De akkor biztos észrevettem volna! - Egyébként nem biztos, főleg mert remekül bele tudok feledkezni a saját világomba... Megköszörülöm a torkomat, és úgy szólalok meg, egyik kezemben a talárommal, a másikban az üres joghurtos dobozzal. - Bocsi... nem vettelek észre... - tartok egy kis szünetet, aztán még hozzáfűzöm - elnézést, hogy megzavartalak...Bár nem vagyok biztos benne, hogy megzavartam. Szét is nézek jobban, vajon mit csinálhatott, de nem látok nála könyvet, se mást, amivel leköthetné magát. Nincs a kezében pálca, és... nem, szerintem csak itt ücsörög. - Akármiben is, amit csináltál! - fejezem be sután a mondatot, de mégis csak kíváncsi természet vagyok, így meg is kérdezem - Amúgy csináltál valamit?
|
|
|
|
|
Radits Viktor Endre
INAKTÍV
Mr. Vigyor
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
|
Vége van mára a napnak. Végre! A tanárság örömeit Viktor szereti, de amikor ugyanazt mondja el kétszer, mert más-más emberkével beszélget, akkor azért én, mint állandó társa már unottan folyok szét a mesélős fotelemben. Na, de most Viktor Tanársegédi pályázatokat elemez, én pedig megiszok egy pohár hideg narancsüdítőt. Hm... maximális felfrissülés. Viktorra is ráférne, mert eléggé szétszórt. Hogy miért? Azért ez nem olyan nagy titok. A fejében egy pandalány vert fészket, akivel mostanság nem is beszélt. Mármint a tetőteres dolog óta. Nem azért, mert nem akart, vagy esetleg fél, hanem csak hagyja a lányt gondolkodni. Nem erőszakos fajta. Minden úgyis kiforrja magát egyszer. Vagy éppen felforr, mint a kávéja, amit már egy ideje melegít a pálcájával, csak úgy elkalandozott már megint, hogy kicsit túlhevült, amit persze észre is vesz és gyorsan lerakja a pálcáját. Na, ezt most még nem tudja meginni, a hűtéssel pedig inkább nem próbálkozik, mert még a végén azt is túlzásba viszi, inkább feláll kicsit és az ablakhoz sétál, hogy beengedjen egy kis friss levegőt. De egy kicsit ott is marad. Leveszi a szemüvegét és megmasszírozza az orrnyergét. Mindig ezt csinálja, ha nem képes koncentrálni. Vannak neki ilyen kis apró, berögzült szokásai. A szemüveget még mindig a keze között fogva néz bele a messzeségbe. Még jó, hogy most üres a tanári, kivételesen nincs kedve semmilyen szakmai beszélgetéshez sem. Baráti kapcsolat pedig még nem alakult ki a munkatársaival, hiszen még csak most került be a tanári karba, és van, akinek a diákjaival egyidős, sőt, neki is van olyan diákja, aki egy idős vele. Érdekes is a 8. évfolyamon órát tartania. Velük természetesen kölcsönösen tegeződik, én se lennék képes magázni azt, aki egy évvel korábban még valamelyik órán a csoporttársam volt. Na, de kanyarodjunk vissza, mert ebben a bicikliben vagy nyolcas van, vagy én vagyok képtelen jól kormányozni, mert mindig eltérünk a tárgytól. Na jó, tudom, hogy én vagyok a hibás, de pszt! Szóóóóóval, meg sóval is megfűszerezzük ezt a tükörtojást, hiszen itt az ideje reggelizni. Na, de tehát, izé... Viktor az ablaknál áll, egészen festői ahogy kitekint, pedig a haja szokás szerint kócos, az inge pedig felülről kigombolva, az ujja pedig feltűrve könyékig. Ma amúgy egy tornacipőt, mégpedig fehéret, egy farmert, meg egy farmer kék inget kapott magára. Igyekszik ötvözni az elegáns megjelenést a kényelmessel több-kevesebb sikerrel.
|
|
|
|
|
Baranyai Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
|
Rentai BálintA fiú, aki egy idő után már észrevette, hogy nincs egyedül, most felém fordult. Mikor bocsánatot kér, csak mosolygok rajta. Milyen kedves, hogy ezért a semmiségért képes tőlem, elnézést kérni. -Ugyan. Nem számít! -motyogtam, de nem voltam benne biztos, hogy érti mit mondok, ugyanis első találkozásoknál, vagy nem birok megszólalni, vagy annyira halkan, és érthetetlenül szűröm ki fogaimon a hangot, hogy senki sem bír megérteni. Azért reméltem, hogy ő hallotta, vagy legalábbis úgy tesz, mint ha hallotta volna, ugyanis nem szerettem volna még egyszer el ismételni, amit mondtam, mert az olyan kínos lenne. -Ja, csak...izé...szóval... -kezdtem bele. -Nem csináltam semmi különöset...vagyis hát..izé... -próbáltam folytatni. Soha nem sikerült még normálisan társalogni, mindig összehordok mindenféle butaságot. Na és ilyenkor igen sokszor használom az "izé" szócskát. -Szóval... -vettem erőt magamon. -A lényeg, hogy nem zavartál meg semmiben, mert konkrétan nem csináltam semmit. Csak úgy gondolkoztam! -fejeztem be a mondatot egy levegővel. Hihetetlen! Sikerült egy értelmes mondatot végre kiböknöm! Ezután még szívesen mondtam volna neki, hogy üljön le, vagy kedvem lett volna társalgásra indítani, de mivel nem tudtam, hogyan szólítsam meg inkább ültem tovább a helyemen, és vártam, hogy ő mondjon valamit. Közben megigazítottam a sapkámat a fejemen, és ellenőriztem, hogy meg van-e még a pálcám. Kezdett hűvösebbre fordulni az idő, úgy, hogy összehúztam magamon a kardigánomat, majd kedvesen mosolyogva ránéztem az idegen fiúra.
|
|
|
|
|
Rentai Bálint
INAKTÍV
Gyógyító || Vattacukorúrfi
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
|
[Adél] Még mindig nem értem, hogy nem vettem észre. Nem szoktam ilyen figyelmetlen lenni. Viszont amikor alig hallhatóan megszólal, kezdem sejteni, mi lehetett a probléma. Olyan csendes... Mintha észrevehetetlen próbálna maradni. Vagy csak képzelődöm? Mindenesetre megkérdezem, mit csinált, és erre is egy elég bizonytalan választ kapok. Oldalra döntöm a fejem, úgy figyelek rá, míg végül sikerül egy levegővel közölnie valamit. - Milyen az a csak úgy gondolkozás? - kérdezek vissza, mert a semmi, meg a csak úgy gondolkozni azok olyan válaszok, amik általában nagyon is valamik és fontosak. Legtöbbször arról van inkább szó, hogy a másik nem szeretné elmondani. Persze nem akarom faggatni, de azért kihúzom a széket, amin az előbb ültem, a támlával a lány felé fordítom, és úgy ülök le, hogy a szék támlájára tudjak támaszkodni. Közben jövök rá, hogy mennyire illetlen vagyok, hiszen még be sem mutatkoztam. Fel is állok szinte rögtön, és a széket fogva, de kicsit megdöntve, nyújtom előre a másik kezemet, hogy bemutatkozzam. - Bocsi, megfeledkeztem az illemről... Bálint vagyok. Rentai Bálint. Téged hogy szólíthatlak? - kérdezem meg, hogy ne legyen ebből később probléma. Bízom benne, hogy a barátságos mosoly az arcomon megnyugtatja. Valahogy az volt eddig a benyomásom, kicsit félénk fajta. De igazán nincs mitől tartania. Nagyon helyes lány. Még így sapkában is, bár szerintem nincs ennyire hideg. Ha pedig elfogadta a jobbomat, óvatosan rázom meg a kezét, majd visszadöntöm a széket és leülök, úgy ahogy az előbb is. - Mennyire tűntem idiótának, hogy egy könyvet röptetek a levegőben? - szegezem neki a kérdést, de közben mosolygok, remélve, hogy őszinte választ kapok.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
GregciIgazából úgy kellene éreznie magát, mintha valami mesébe csöppent volna: a herceg éppen elrabolja a bálról a vállán, megnézik őket, álmélkodva, ő szépen van öltözve. Sajnos azonban ott a tény, hogy a herceg nem szőke, nincs lova és pimasz, mint a bűn, ő pedig nem hercegkisasszony és főleg nem fogja nyugalomban tűrni az elrablását. Ahogy kiértek a teremből, dobolni kezd Greg hátán és nyivákolni, hogy eresszék le, bár abban sem biztos, hogy mezítláb akar járkálni a hideg kövön, hogy aztán jól felfázzon. Nem hiába mondják a lányokra, hogy pisisek, elég érzékenyek. Ha tudná, hogy Leent is éppen most rabolja el az a Tarzan ember, biztosan szedné a pálcáját és megátkozná a rellonost, noha alapjáraton nagyon nyugodt és félős kislány. A barátaiért rúgkapál és harap, az biztos, Leenért főleg.
Haladnak a folyosókon, ő kitartóan próbál lejutni a fellegekből, Greg viszont nem mutat semmi hajlandóságot a megszabadításra egészen az erkély eléréséig. Pedig már éppen akarta kérvényezni, hogy akkor vigye őt fel az úriember a Levita hálóiig és ott ejtse ágyba, aztán mehet a dolgára. Mérgében néha jönnek ilyen durcás megjegyzések, mikor kinyílik a csipája, és pont, mikor elsütné, landol a talajon két lábbal. Azonnal igyekszik letaposni elrablóját annak ellenére, hogy tisztában van a ténnyel, a fiú meg sem fogja érezni, mert rajta van cipő, Runán pedig nincs. Nem is csoda, hogy egyik lábáról a másikra kezd állni a hideg talajon. Végül áthidaló megoldásként a fenyegetőzést követően két kis kezével Greg két karját fogja meg és feláll a cipőire.
- A lábadon fogok állni, mert nincsen cipőm, így! Ráadásul elszalasztottam a táncot is miattad. – Ez vaskos füllentés, valójában eszében sem volt táncolni egész este, de gondolta, majd most mindent a zsiráf orra alá dörgöl, hogy érezze tettének súlyát.
- Ezt már nem tudod helyrehozni, úgy bizony. Pedig igazán vártam erre az estére. – Égni kezdenek a kicsike fülei a folytonos füllentéstől, de ez a sötétben nem valószínű, hogy feltűnik. Legfeljebb, ha Greg valamely bőrfelülete hozzáér a lányka füléhez, érezheti annak melegét, ám a zavart arckifejezés durcázással vegyítve már elég nyomravezetés lehet, hogy éppen félrebeszél itt valaki.
|
|
|
|
|
Gregor H. Polter
INAKTÍV
Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
|
Runaci.  Imádom, hogy kedvenc kis hercegnőm milyen kis eltökélt tud lenni, ha egy cél eléréséről van szó. Vegyük például az első összekoccanásunkat. Egy könyvszekrény tetejéről vetődött rám, mein Gott! Ráadásul nem is én voltam a célszemély. Most is annyira szabadulni akarna a biztonságot jelentő karok közül, csak mondjuk szerintem abba nem gondolt bele, hogy meztélláb ez a kő annyira nem meleg. Sőt! Kifejezetten hideg. Úgy tűnik, hogy nem elég az neki, hogy egyszer rátaposott a lábamra, hanem most már rendszeresített vendég szeretne lenni rajta. Szép dolog, mondhatom! Először jól megtapossa, aztán meg szőnyegnek használja. És még engem hív pimasznak, hát menten hanyatt verem magamat. - Na, mi van, nincs orrvérzésed? - kérdezem némileg álnokul, hiszen tisztában vagyok ezzel a nagyszerű képességével. Legelső alkalommal is instant elkezdett vérezni az orra, pedig csak ránéztem. Komolyan, ennyire nem lehet valakinek ekkora problémája egy ellentétes nemű jelenlétével. Ja, de, Runának. - Ó, tényleg? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, ezúttal komolyan a kíváncsiság miatt. Eszembe nem jutott volna soha, hogy esetleg táncolni akarna. Láttam már orra esni a folyosón (kiemelném, a _sík folyosón, ahol semmi útakadály sincs) a tulajdon lábában, nem annak a bálozós fajtának tűnt, aki még egy keringőt is szívesen eltáncol, ha úgy adódik. De mindegy, úgy tűnik, ebben félre ismertem. A következő megjegyzésre már nem reagálok szóban semmit, más köti le a figyelmemet. A nagy magyarázásban a kisasszonynak elszabadult egy kósza tincse, az után nyúlok, hogy visszaillesszem a helyére, a füle mögé. Csendben, mondhatni koncentrálva hajtom végre a manővert, biztos vagyok benne, hogy fülig pirul tőle, ha eddig még nem tette volna meg, de ebben az egy mozdulatban nincsen semmi hátsó szándék vagy rosszakarás, egyszerűen csak helyre tettem a dolgokat. Érzem, hogy ég a füle, mintha felgyújtották volna, de nem tudom, hogy azért, mert zavarban van, vagy mert hazudott. Lehet mindkettő opció. Önkéntelenül is elmosolyodok, hogy hogy lehet ennyire szerencsétlen, majd bal kezembe fogom az ő jobbját, a sajátomat pedig óvatosan átcsúsztatom a derekára. Lépek egyet előre, majd jobbra, közben figyelem a reakcióit. Ha nem teljesen dinka, rá fog jönni, hogy ezek tánclépések.
|
|
|
|
|
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
|
Rimóczi Tímea Sára
Kora reggeli órákban Szikrázó napsütésre keltem a minap. Pár hete sikerült végre három másik lánnyal egy külön szobába beköltözni. Az ágyam pont az ablak alatt van, így én vagyok az első, aki négyünk közül D-vitamint szívhat magába. Nem is lustálkodtam sokat, egyből kipattantam a puha fekhelyemből és villámgyors tempóban öltözködtem fel. A lányok még aludtak, szóval igyekeztem halk maradni. A klubhelyiséget is elhagyva a folyosóra léptem. Minden kihalt, csak egy-két ember kószál fáradtan a kastélyban. Nem sokkal később jöttem rá, hogy még nagyon korán van, ezért ez a nagy üresség mindenütt. Nem aludhattam túl sokat, de ennek ellenére még sem vagyok fáradt. Ezt kihasználva lassan lépkedek végig a folyosókon és próbálom felidézni a helyeket, ahol már jártam. Elhaladok pár ismerős tanterem ajtaja előtt, viszont rengeteg idegen bejárattal is találkozom. Rendkívül hajt a kíváncsiság, hogy mindenhova bekukucskáljak, és megismerjem, mit rejtenek a falak. Azonban mégsem így teszek, csak rakom egymás elé a lábaimat, egy pillanatra se állok meg. Egy fél óra bolyongás után, mikor már tudatába voltam annak, hogy teljesen elvesztem megtorpanok. A folyosó végén fényt látok. Lépteimet megszaporázva igyekszem a fényforrás felé. Hirtelen egy nagy, kétszárnyas ajtó előtt találom magam. Ahogy kilépek, egy gyönyörű szép terasz tárul elém. Noha a kastély többi részéhez képest ez igen kicsi, a hely hangulata kárpótol bennünket. Kisebb fotelszerű ülőhelyek és asztalkák foglalják el a terület nagy részét, na meg a rengeteg növény, mint valami kisebb műkert. A fekete korláthoz andalgok, mely az erkélyt szegélyezi. A látvány egyszerűen elképesztő. Eláll az ember lélegzete a kilátástól, ahogy a hajnali fényben megcsillan a táj. Ha jól veszem ki, akkor Bagolyfalva utcáira kapunk rápillantást. Mély levegőt veszek, szemeim lecsukom, a fejemet pedig hátrahajtom. A szikrázó kora reggeli napsütés ellenére elmondhatjuk, hogy csípős hideg van, de ez egyáltalán nem zavar, pont jól esik, én pedig kiélvezem minden egyes percét.
|
|
|
|
|
Rimóczi Tímea Sára
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 20
|
Laduver Nerella Rodé
Kora reggelNem nagyon tudtam aludni az éjjel. Április eljövetelével már nem volt annyira szükség a vastag hálóruhára, meg is bántam, hogy abban aludtam. Éjszaka totál úgy éreztem, hogy menten megsülök a takaró alatt. Gyorsan kimásztam olyan öt-hat óra fele, mikor már kezdett lassan világosodni, belebújtam fehér mamuszomba, magamra kaptam egy talárt, és kisétáltam a gólyalakból. Úgy döntöttem, lenézek a klubba, de még mindenki az igazak álmát aludta - vagy másfelé csatangolt el. Nem csináltam belőle nagy ügyet, vállat vonva a folyosókat kezdtem el róni, mire megtaláltam egy apró fénysugarat, ami egy kétszárnyú ajtóhoz vezetett. Mikor kiértem, a szám is tátva maradt a látványtól. Egy csinos kis falura nyílt kilátás valami terasszerűségről, ha jól vettem ki a hajnali félhomályban. A padló fából volt, elvétve akadt benne fehér márvány. Egy asztal körül fotelszerű székek és rendes, hagyományos ülőalkalmatosságok is fellelhetőek. Leginkább a míves korlát az, ami megfog. Micsoda rajz születhetne ebből! Vagy akár egy jó kis dalszöveg is, kár, hogy senkit sem ismerek, aki dallamot komponálhatna az eddig meglévőkre. Két szóval élve: tökéletes ihletforrás. Kellőképpen romantikus, csendes, hangulatos kis hely annak, aki pihenni vágyik, vagy csak unalmában elütné valamivel az időt. Kissé még hűvös van, ezért jobban összehúztam magamon a vékonyka talárt, és már is jobb lett a helyzet. Ezt követően nem ám a székre/fotelszerű székre ültem, mint minden jól nevelt gyerek. De nem ám! Hanem egyenesen a korlátra. Időközben ki is próbáltam, hogy leesnék-e, de érdekes módon, valami visszarántott. Gondoltam, ez is a mágia, de főleg a kastély egyik csuda-csodája, hogy megvédje a diákokat az esetleges balesetekről, meg a szintén előforduló kritikus pillanatkoról, bár nem hinném, hogy olyan sokan óhajtanának kinyiffanni a suliban. Minden esetre, sose lehet tudni, mikor mit szándékozik elkövetni ellenünk a sors nevezetű valami. A tesztelés után nem aggódtam, lábamat lóbálva, a kezemmel támaszkodva bámultam a messzeségbe. Leírhatatlanul gyönyörű a környező vidék, érdemes lenne kirándulást szervezni a napirendembe. Mondjuk egy következő hétvégi napon, ha nem lesz túl sok tanulnivaló. Hét óra fele arra lettem figyelmes, hogy mocorgás támadt a hátam mögött, Odafordítottam félig a fejem, hogy rásandíthassak az érkezőre. Egyáltalán nem volt ismerős. - Szia! - üdvözöltem a leányzót. Idősebb lehetett nálam valamivel. Vártam egy kicsit a beszéddel, nem tudhattam, mennyire van kedve barátkozni, ismerkedni. Vagy esetleg közösen énekelgetni valamit. Na, igen. Zenemánia borítékolható a részemről.
|
|
|
|
|
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
|
Rimóczi Tímea Sára
Kora reggeli órákban Lelkesen szívom magamba a friss levegőt és a nap sugarait. Örülök, hogy végre nem lustálkodok és kimozdultam. Kellett már ez. Talán kimehetnék a rétre futni, vagy csak sétálni egyet. Nagyon hiányzik már a mozgás. Mondjuk kellemesebb társasággal, ami pedig még nem nagyon akad. Csalódottan fújom ki a levegőt. Vállaimmal kisebb köröket írok le, kinyújtva az éjszaka elaludt izmaimat. Hátat fordítok a lenyűgöző tájnak, kezeimmel pedig mindkét oldalt megfogom a kerítés legfelső vékony fekete rúdját, s újra szemügyre veszem az erkély minden apró szegletét. Mikor magam mellé pillantok, egy leányzót veszek észre. Vajon mióta lehetett itt? Csak most érkezett, vagy már előttem is itt volt, csak nem vettem észre? Ha az utóbbi, akkor viszont kitűnő kém vagy akármi hasonló válna belőle. Egyáltalán nem vettem észre semmit, egyetlen hangot, egyetlen árnyékot sem. Talán ez inkább az én hibáim listájára írható, hogy ennyire figyelmetlen vagyok. Mindenesetre a lány nem tűnik zavartnak, annak ellenére sem, hogy egyenesen a korláton ücsörög. Kicsit elkerekednek a szemeim, nem tudom, hogy ő hogy nem fél a leesés veszélyétől. Végül is az ő dolga, ennek ellenére azért nem szeretném, ha leesne, legyen ez a lány bárki. Nem utolsó sorban, biztos vagyok benne, hogy engem vonnának elsőként felelősségre, hogy miért nem figyelmeztettem a diáktársamat, mikor teljes tudatában voltam annak, hogy igen is veszélynek teszi ki magát. De hát ki vagyok én, hogy megmondjam, ki mit csináljon? Elég nagy lány, remélem, ő tudja, mit csinál. Az ismeretlen felém biccent, majd köszönt. - Szia! – Üdvözlöm én is, habár ez így elég kínosan jött ki. Fogalmam sincs, mióta lehettünk egymás mellett, és hogy egyáltalán ő eddig észrevett-e, vagy neki se esett le, hogy nincs egyedül. Inkább tegyünk úgy, mintha ez meg sem történt volna, és csak most léptem ki ide. Megköszörülöm a torkom és kinyújtom a kezem a lánynak. – Laduver Nerella Rodé! – Igyekszem minden egyes részletet lassan, érthetően és artikulálva kimondani, mert akadtak már problémák a nevemet illetően. – Félreértések elkerülése végett, még az elején mondom, hogy a Laduver a vezetéknevem. – Gondoltam még inkább ideje korán letisztázom, mert sokak számára, nem elég egyértelmű.
|
|
|
|
|
Rimóczi Tímea Sára
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 20
|
Ella Meglepetten reagáltam a nevére. AZ egészből csak az Ella maradt meg, még sosem hallottam ettől furább nevet. - Ööhm, szia... - nyökögtem ki, kisebb fáziskéséssel, kínos csenddel fűszerezve. - Rimóczi Tímea Sára. Te külföldi vagy?Ez a kérdés igazából vicces volt a részemről, mert már én is megkaptam jó néhányszor, főleg a tájszólás miatt. Hát még akkor mekkorát néznek egyesek, akik kevésbé tájékozottak a nyelvjárásokat tekintve, mikor közlöm velük, hogy palóc vagyok, nem külföldi. Erre jön a megrázkódtatás: de akkor most a palóc az magyar? Érdekes szituációk szoktak ebből kisülni, többnyire pozitív a vége, elvétve akad, aki egy picit félrehallja a származásom. Azt viszont nem szeretem, mert nem azonos a két nép. Más nyelv, más kultúra, stb. Kíváncsi voltam, erre vajon mit felel Ella. Elfogadtam a felém nyújtott barátság jobbot, egyébként se úgy nézett ki, mint akitől tartanom kellett volna. Mindeközben, persze, eszem ágában sem volt lekecmeregni a kényelmes kis ülőhelyemről, noha a másik lány, akit mostantól Ellának fogok hívni, mert az könnyebben megjegyezhető, szemlátomást pont attól lehetett kissé kiakadva. - Nyugi, nem esek le. Mágikus erőtérrel van védve, senki sem eshet le - magyarázom, mivel nemrég leteszteltem, hogy biztonságos-e. Persze, majd bolond lettem volna kockáztatni, ha tudnám, hogy nem biztonságos... a kastélyban a tanárok odafigyelnek ránk, vagyis, reméltem, hogy így tesznek, tuti ezt is ők húzták fel az erkély köré. Egy eridonos tulajdonság kipipálva, bátorságom folyamatosan fokozódott, ahogyan egyre jobban belemerültem a mágia, de főleg a suli rejtélyes világába. Nem gondoltam, hogy le kéne szállnom onnét, lehet, hogy a fotelek, székek kényelmesebbek lettek volna, de így szebb a kilátás, és többet kaptam a friss, üde szellőből.
|
|
|
|
|
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
|
Sára
Kora reggeli órákban Ahogy gondoltam, a kínos hangulat megmaradt. Na de sebaj, majd kialakul ez még. Az ismeretlen bemutatkozott, így már nem ismeretlen többé. Neki is két neve van, én pedig kapásból a Sárát jegyzem meg. Legalábbis magamból kiindulva, én is inkább a második keresztnevemet szeretem jobban, sőt leginkább a Rodót, de ez esetben maradjunk inkább csak a Sáránál. Nem sok mindenki szereti, ha becézik, mi pedig körülbelül félperce vettük észre egymást, tehát nem gondolom úgy, hogy olyan viszonyban lennék, hogy becéznünk kéne egymást. Külföldi? Én? Pff... Kezd unalmassá válni, hogy minden egyes alkalommal magyarázkodnom kell a nevemmel kapcsolatban. Legalábbis itt, a Mágustanodában. Bezzeg otthon, senkinek se volt idegen se a vezeték-, sem pedig a keresztnevem. Meg persze, már megvoltak a kialakított barátságaim, ők pedig már tudták nagyon jól, hogy miről is van szó. Nem hiszem el, hogy ennyire ritka nevem volna. - Nem, nem vagyok külföldi. - Csalódottan sóhajtok egyet. - Magyar származású vagyok, a nevem is teljesen magyar. - Noha az meglehet, hogy az eredete nem magyar, mint például a Vanesszának, vagy a Krisztiánnak sem, ám nem hiszem, hogy tőlük valaha is megkérdezné akárki, hogy külföldiek-e? Lehet legközelebb bölcsebb lenne csak annyit mondani: Rodó vagyok. Ezzel le is zárhatnám a történetet és nem kellene magyarázkodnom, hogy "nem, nem Laduver a keresztnevem", és "igen, magyar származású vagyok". Habár se a szüleim, sem pedig a testvérem nem rendelkeznek hétköznapi névvel, lehet okosabb lett volna valami egyszerűbbet kitalálni. Na de majd legközelebb figyelmesebb leszek. Sára elmondja, hogy a korlát egy mágikus erőtérrel van körbevéve, így ő biztosan nem eshet le. De ezt mégis miért mondja? Komolyan ennyire minden az arcomra lenne írva? Ennyire lerí rólam, amit gondolok? Ha valóban így van, az nem egy túl szerencsés dolog, inkább káros, mint hasznos tulajdonság. Kezd kicsit elmenni a kedvem... Mindenesetre erőt veszek magamon és igyekszem nem ezt a látszatot kelteni. Halvány mosolyt erőltetek az arcomra, próbálok pókerarcot mutatni, nem szeretném, ha egy idegen olvasna belőlem. - Na és te melyik ház tagja vagy? - Töröm meg végül a kialakult kínos csendet, bár a választ már sejtem. Legalábbis azt, hogy mi nem lehet a válasz, ugyanis a Navinések között még egyszer sem láttam őt, bár ki tudja? Lehet, csak a nagy tömegben elkerültük egymást.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Gregci *___*Az esti szellő hűvösen nyalogatja vállait, a bőrén egyenként púpozódnak fel az apró kis libabőr göböcskék, csak az árnyékos viszonyoknak köszönhető, hogy nem tűnik fel azonnal a beálló változás. Ahogy Greg cipőin ácsorog apró termetével, egy adott pillanatban belehasít a gondolat, hogyan nézhetnek ki egy kívülálló szemében. Ő, aki belekapaszkodik vékony kezecskéivel a magas rellonosba, Greg, aki szinte suttogva ejti ki gunyoros szavait, de közben egy centit sem hátrál... Belepirul a gondolatba is, még a tekintetét is elkapja arcmagasságból mellkas szintre. - Nincs. Általában első találkozáskor reagálok rosszul, de most már nem ér meglepetésként a külsőd. – suttogja kissé rekedtes hangon közben lelépvén, illetve –botladozván inkább a cipők nyújtotta platformról. Hagynia kell egy kis távolságot kettejük között, vagy meg hallani fogja Gregor is a megszaporázott levegővételét. Kínos ez a helyzet, rendkívül kínos, ennek ellenére elfelejtette, vagy inkább tudat alatt szándékosan nem engedte el a férfi karjait. Tényleg táncolni akart? Nem, ez vaskos hazugság, de talán most nem bánna egy kis andalgást a táncparketten. Szinte riadtan eszmél rá, micsoda abszurd, lányos gondolatok színezik ki rendszerezett, logikus eszmefuttatásait. Ez biztosan ő? Nem valaki mást rabolt el a sárkányporonty? Összerezzen az érintéstől, pupillái kissé jobban kitágulnak a kelleténél, pillantása pedig önmagától felvándorol Greg szemeit keresve. Fel sem fogja, hogy a haját igazították helyre, csak a tényt konstatálta, hogy hozzáértek, beléptek az aurájába. Ég az egész arca és most már nem csak a hazudozástól, sőt érezhetően remeg is a hűvös légkörtől. Nincs rajta semmi felső, csak a pántos ruhája, plusz mezítláb is. Kedve lenne átölelni magát a hideg ellen, vagy beljebb húzódni az épületbe, ehelyett elönti a zavar forrósága, mikor vékony kacsóját a nagy kéz körbezárja, derekát pedig a másik kéz ejti rabságba. Kitalálja azonnal mi a cél és csodálatos módon nem esik hasra attól a pár lépéstől, amivel Greg mozdulatait leutánozza. Olyan érezhető az a magasságkülönbség és mégis egy idő után, mintha úszna a dallamtalan tánccal együtt Gregor vezetésén csüggve. Szemei lecsukódnak egy pillanatra, füleiben felcsendül egy lágy dallam kísérőnek és akarva-akaratlanul mind közelebb és közelebb bújik a fiúhoz. Vonzza a teste melege és a hamis biztonságérzet; a pillanat varázsa egy kis időre elhiteti vele, hogy egy kétballábas hercegnő, akit éppen egy herceg forgat tánc közben. Nem szőke, nincs lova, pimasz, de van benne egy megmagyarázhatatlan melegség is. Talán téved, talán csak illúzió, de most ott van, szeretné elhinni, hogy az a picike biztonság, amit ez a helyzet szült, nem csak holmi illúzió, ami darabjaira törik ébredés után.
|
|
|
|
|
Gregor H. Polter
INAKTÍV
Moonlight Shadow
RPG hsz: 56
Összes hsz: 1891
|
Runa. ^^  Hát nem furcsa? Elhoztam egy csajt az évnyitó kellős közepéről, aki valószínűleg a háta közepére se nagyon kívánna, és kikerülne, ha tehetné. Csak nem teheti, mert nem hagyom neki, hogy csak úgy elmenjen mellettem, minden szó nélkül. És magam sem értem, hogy miért... Mosolyt csal az arcomra, ahogy zavarodottan próbálja magát kimagyarázni az orrvérzéses dologból. Szóval már nem lepem meg, mi? Meg tudom érteni, nem én vagyok a legmeglepőbb külsejű fazon ezen a vidéken, vannak itt más, sokkolni vágyó emberek. Érzem, ahogy a kis súly távozik a lábfejemről. Meglepetten pislantok a talaj irányába, ahol Runa arca is található. Nem tudom, miért lépett le, de így csak magának tesz rosszat, biztosan meg fog fázni, ha ott marad. Sóhajtok egy nagyot, lehetetlen egy gyerek. Inkább felfázik, csak kerüljön távolabb. Nem értem annyira a dolgot, mármint oké, adtam rá okot neki a múltban is és nem is olyan régen is, hogy ne bízzon meg bennem, de ezt kicsit túlzásnak érzem. Mulatságos látni rajta a zavart, amit a haja eltűzésével okozok, de most az egyszer nem adok hangot ennek. Törékeny most ez a pillanat, nem hiszem, hogy máskor is adódik majd alkalmam zavarba hozni az érintésemmel, úgy, hogy ne kezdjen el sikítani velem. Hűvös szél tör be közénk hirtelen, nem olyan nagy erővel, de épp elég arra, hogy megborzongassa az apró, előttem álló lányt. Gyengém, ha egy nő fázik mellettem, így egy pillanatra elengedem a kezét, lekanyarítom magamról a zakómat és a vállára terítem. Érezni fogja még benne a meleget, amit a testem termelt, így hátha nem fog annyira fázni egy darabig. Visszafogom a kezeit az enyémbe, majd felemelem és ismét ráállítom a lábamra, lényegtelen, mennyire kapálózik miatta. Ennek két oka is van, az egyik, hogy nem szeretném a gyengélkedőre vinni, mert megbetegedett, a másik meg, hogy úgyis én lennék hibáztatva miatta. Tudom. Érzem. Egész jól le tudja követni a lépéseimet, ami meglep, mert tudom, hogy mennyire kétballábas a szentem. Bár ez a lábaimon állva talán kisebb kihívás, na de mégis csak Runáról beszélünk, aki képes bármilyen sík felületen elhasalni. Közben érzem, hogy mind közelebb és közelebb húzódik, így elengedem a kezét és a dereka is megszabadul az enyémtől, helyette átölelem, államat a feje tetején nyugtatom. Továbbra is teszem egyik lábam a másik után arra a nem hallható dallamra, ami a fejemben él. Egyszer megállok, és nem mozdulok többet onnan. Szimplán csak élvezem Runa közelségét, hogy átölelhetem, hogy most végre nem kiabál velem, mert hozzányúltam. Hogy elfogadta az érintésemet.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Greg ^^Ráugrott egy könyvespolcról és belepuszilt Greg fülébe- ez indította el a kölcsönös furkálódást. Ha idejében észreveszi annak idején, hogy nem David navétázik el alatta a könyvtárban, ennek a rellonosnak ma este eszébe sem jutott volna kilopni őt a bálról, de érzi, hogy kevesebb lenne lélekben. Minden találkozásnak és történésnek helye van az életben, legalábbis valami ilyet próbált elmagyarázni a nagynénje, mikor két hete meglátogatta őket Székesfehérváron és felmerült a közöttük levő rokoni viszony. Ez is ilyesmi lehet, mert ebben a percben örül, hogy Greg a vállára kapta és eliszkolt vele az évnyitóról. Képzeletében az erkély benépesült más keringő párokkal és teremre cserélődött maga a külső helyszín is világító, hatalmas csillárral, csilingelő zenével, és teljesen természetes, hogy odabújjon Greghez, miután a fiú zakójának melege felolvasztotta a pillanatnyi hideglelését. Eltelik pár pillanat, mire - számára észrevétlenül- dúdolni kezd, de immár egy, az előbbi gondolatbelitől teljesen eltérő dallamot, két is keze pedig elereszti a rellonos tenyerét és vállát automatikusan, amint Greg is ezt teszi vele. Ahelyett, hogy újabb fogást keresne rajta, tenyerei a fiú hátára csúsznak és átölelik az egész embert; a magasságkülönbség miatt mulatságos a látvány, de majdnem derékban csügg partnerén. Csak akkor eszmél rá, hogy dúdolt is, mikor a dal végére ér. Kicsit meglepődve pislog maga elé egy teljes másodpercig, aztán fel Gregre (sajnos így többet nem lehet állpihenőnek nézni a fejét), de további vörösödés és hiszti helyett egyszerűen elmosolyodik a tiszta szívből jövő öröm színezetével. - Most egészen olyan ez, mint Hamupipőke meséje. Sajnos a cipőmet már elvesztettem. Hajaj, vajon így mi lesz most? - kuncog fel halkan továbbra sem eresztve öleléséből az idősebb mestertanoncot. Számít valamiféle gúnyos visszavágásra, de most még az sem haragítaná meg; túl szép volt ez a néma kis tánc.
|
|
|
|
|
Rimóczi Tímea Sára
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 20
|
Nerella
ReggelElmosolyodtam, amikor magyarázkodni kezdett, nem kicsit volt ismerős a szituáció. - Nyugi, én se vagyok külföldi, még is megkérdezik mindig. Palóc vagyok, Rimócról jöttem - bátorítottam. Szerintem ebben semmi ciki nincs, bár tény, hogy a névnaptárban sehol se láttam ilyen neveket. Nekem viszonylag könnyen megjegyezhető nevem van, de mindenki úgy szólít, amelyiken jól esik: Timi, vagy Sára. Néha Sacinak is szoktak hívni kiskoromban, de mára leszoktak róla. Az öcsém a legaranyosabb, Zalán, ő kicsinek nem tudta kimondani a nevem, így a Timcsiből lett Tünci, azóta is rajtam maradt. Mikor rákérdezett a házamra, büszkén kihúztam magam: - Eridon. És te?Már csak azért is voltam ennyire büszke, mert így simán hordhattam egymás mellett a két kedvenc színemet, és már jó okom is volt rá: a házam színe a piros, de a sárgát is szeretem mellette. - Hányadikos vagy? Én elsős, nemrég érkeztem. Körülbelül egy-két hete - eredt meg a nyelvecském, s míg a válaszára vártam, halkan dúdolgattam. Új dalszövegeken kattogott az agyam, már csak találni kéne valakit hozzá, aki dallamot is írna rájuk. Meg jó hangja is van. Mikor már kezdtem unni a korláton ücsörgést, leszállingóztam onnét, jól is jött már, legalább egy órát ültem azon a keskeny peremen. Az idő egyre jobb lett, ahogy múlt az idő. Nyolc óra fele már hét ágra sütött a nap. Gondoltam rá, hogy vissza kéne ballagni a klubba, és talán átöltözni valami normális ruhába, mielőtt még valaki más is meglát, és komplett idiótának néz. Csakhogy itt volt a félig-meddig idegen lány, Ella. Illetlenség lett volna csak úgy angolosan lelécelni.
|
|
|
|
|
Laduver Nerella Rodé
INAKTÍV
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1305
|
Sára
Kora reggeli órákban Nem értem, hogy Sáráról miért gondolja azt bárki is, hogy külföldi származású. Talán van egy kis tájszólása a lánynak, de szerintem egyáltalán nem feltűnő. A nevéről nem is beszélve, ami teljesen "hétköznapi" és ismert. Mindenesetre jól esett ez a parányi együttérzés, habár biztos vagyok benne, hogy engem ez életem végéig el fog kísérni. Lehet, egyszerűbb lenne így bemutatkoznom minden egyes alkalommal: "Laduver Nerella Rodénak hívnak, a vezetéknevem a Laduver és akár hiszed, akár nem, magyar származású vagyok, ahogyan a nevem is". Mondjuk, nem tudom, hogy mások ezt mennyire értékelnék, valószínűleg komplett hülyének néznének, de úgy látszik így jártam.. Tehát Sára Eridonos, tudhattam volna. Reakciójából azt veszem észre, hogy ő erre nagyon is büszke. Valójában csak egy másik Eridonost ismerek, ő viszont teljesen más személyiséggel rendelkezik mint a mellettem ücsörgő Sára. - Navinés vagyok. - Jelentem ki én is büszkén, hiszen szeretem a házamat és a tagjait is. A legjobb és leginkább nekem való helyre kerültem, persze túl sok más házba tartozó személyt nem is ismerek, de én tökéletesen megvagyok elégedve a sajátommal. - Én másodikos, pont a vizsgák előtti utolsó pár hétben érkeztem. - És ismételten boldogsággal tölt el a tudat, hogy sárvérűségem és gigantikus lemaradásaim ellenére, sikeresen vettem az akadályokat és feljebb kerültem a szamárlétrán. Remélem minden egyéb nehézséget hasonló könnyedén veszek majd. Sára hirtelen lepattant a korlátról, amit én egy nagyon jó ötletnek tartok. Varázslat ide, vagy oda, azért biztonságosabb, ha az ember két lábon áll a biztos, szilárd talajon. Aztán mintha menni készülne. Lehet, hogy már nem is áll le olyanokkal beszélgetni, akik nem Eridonosak? Elképzelhetőnek tartom. Ez esetben tessék, menjen csak, én aztán nem fogom feltartani. Ha valakit ennyire zavar, hogy nem egy házba tartozunk, akkor én nem állítom meg. De az is lehet, hogy talán más dolga akadt. Talán órára sietne én pedig akadályozom. Vagy megbeszélt valakivel egy találkozót. Vagy egyszerűen csak nem vagyok neki szimpatikus. Legyen szó bármiről, nem akarok az útjába állni.
|
|
|
|
|
Baranyai Adél
INAKTÍV
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
|
Rentai Bálint -Hát... a csak úgy gondolkozás az olyan... -kezdtem bele, aztán egy kicsit elbizonytalanodtam. Rájöttem fogalmam sincs, hogy milyen a "csak úgy gondolkodás", vagy, hogy egyáltalán szoktak-e az emberek csak úgy gondolkodni. Na, de azért gondoltam elmondom a fiúnak, hogy én, hogyan csinálom ezt, vagyis, hogy nálam ez mit jelent. -Én sokszor csinálom azt, hogy választok egy helyett, ahol nyugodtság van, és kényelmesen elhelyezkedem. Olyankor jutnak eszembe olyan gondolatok, amikre a hétköznapokban nem jut időm, hogy komolyan elmélkedjek rajtuk. Persze van amikor érdektelen dolgokon jár az agyam, de az már a "csak úgy lényegtelen gondolkozás" kategória. -mikor őszintén elmondtam neki a hülyeségemet, egy kicsit magam is meglepődtem. Normálisan tudtam hozzá beszélni. Egész sok összefüggő mondatot mondtam neki egyszerre, igaz, nem sok értelme volt. A fiú leült velem szemben és figyelmesen hallgatta, mit mondok, aztán bemutatkozott nekem. -Milyen szép a neved! Nagyon szeretem azt a nevet! -mosolyodok el. -Engem Baranyai Adélnak hívnak! -mondtam halkan. -Szóval, Adél vagyok. -ismételtem meg hangosabban, hátha nem értette, bár a mondat végét megint elharaptam, no nem baj. -Nos... Eléggé vicces voltál közben. -nevettem fel. -De semmiképp nem tűntél idiótának, csak...szórakozottnak, viccesnek inkább! -vallottam be, és nem bírtam ki, hogy megint el ne nevessem magamat. Nagy nehezen abba bírtam hagyni, és akkor megszerettem volna kérdezni, hogy melyik házba van beosztva, de megint kitört belőlem a nevetés, amikor eszembe jutott az a kép, ahogy megláttam Bálintot.
|
|
|
|
|
Rimóczi Tímea Sára
INAKTÍV
RPG hsz: 12
Összes hsz: 20
|
Nerella
Reggel- Navine? Nem ismerek egyelőre senkit onnan - gondolkodtam el egy pillanatra. - De most már igen.Egy biztos, tartogatott még meglepetéseket számomra a suli. - Szerinted kiröhögnek, ha így megyek végig a folyosón? Most már biztosan többen vannak kint. - kérdeztem kissé aggodalmasan. Nem minden nap lehet látni szombat reggel nyolckor diákot hálóing+talár+mamusz kombóban flangálni, reméltem, hogy azért nem tűntem olyan feltűnő jelenségnek. A gyomrom jó nagy kordulással jelezte, hogy ideje lenne bepuszilni valami kiadós reggelit, amit öt óra körül elnyammogtam, az azóta már rég elfelejtődött. - Hupsz, bocsi. Éhes vagyok, te nem kérsz valamit? - ajánlom fel, a nagyterem pedig sokkal közelebb lenne, de inkább a konyha felé venném az irányt. Az idő picit hűvösebb lett, de talán csak a leheletnyi szélnek tudható. Talárom összehúztam magamon, talán úgy senki se veszi észre, és gyorsan felsurranhatok átöltözni, úgy még kényelmesebb is lenne. Aztán meg visszajöhetnék ide lejegyzetelni a felmerült ötleteket. Nem is késlekedtem sokáig. - Mindjárt visszajövök, ha még szeretnél, beszélgethetünk - mosolyogtam rá Ellára, aztán gyorsan elszaladtam valami komfortosabb öltözet után. ruha - Itt is vagyok. Maradjunk itt, vagy körbenézzünk a kastélyban? Van valami programod mára? - kezdtem csacsogni, az a tea megtette a hatását.
|
|
|
|
|
