Noel & Mary

A Fejetlenség folyosójának találóan elkeresztelt terület, ma valóban önmagát meghazudtoló módon nyugalmas volt. De a békés perceket hamarosan megzavarta Noel, aki a falakon kezdte kiélni művészi hajlamit. Ha tudta volna, hogy ezek az egyszerű, szürke falak már mennyi bájitallal, varázslattal és egyéb nem éppen falra illő dologgal találkoztak már! Sem nekik, sem a manóknak - hisz, az ő dolguk újra és újra rendbe tenni a folyosót - nem hiányzott már Noel akciója.
Arra azonban már tényleg senki sem számíthatott, hogy a falak nem váltak ám meg teljesen az őket ért mágiától, akármennyire alaposan is lettek feltakarítva, illetve eltüntetve az őket ért csapások. A kövek ugyanis nagyon gyengén, de magukba szívták a különböző varázslatokat. A falakat átjáró mágia, Noel ügyködése és az, hogy a fiú még mugli filceket is felhasznált, ami sajnos egy ponton túl már nem volt kompatibilis a varázslatokkal, együttesen azt eredményezte, hogy a fal füstöt kezdett eregetni. Méghozzá mindenhonnan olyan színűt, amilyenre Noel változtatta az adott falszakaszt. Maga a füst akár még szép esztétikai látványt is nyújthatott volna, ahogy a különböző színek keveredtek egymással, sejtelmes hangulatot teremtettek a folyosón, de a füst nem volna olyan sűrű, hogy megakadályozta volna az átlátást a folyosó egyik végéről a másikra. De ahogy az lenni szokott, a fejetlenség folyosója, bizonyítva, hogy nem hiába kapta ezt a nevet, tett még egy lapáttal a színes füst jelenlétére. Minthogy mágikus úton jött létre, rendelkezett is mágikus tulajdonságokkal. Hatásában egy kissé félre sikerült és végül a falon landolt Bordeaux bájital, zagyváló átok, és egy a folyosón galád módon tönkretett nefeledd gömb ereje keveredett. Vagyis jelenlévők az egyébként szagtalan füst belélegzését követően, azt tapasztalhatják magukon, hogy nem tudnak visszaemlékezni bizonyos dolgokra, miközben megvan az az idegesítő érzés, hogy tudják a választ, ott van a nyelvük hegyén, csak mégse jut az eszükbe. Ez először csak apróságokban jelentkezik, valószínűleg észre sem veszik azonnal, hogy valami nincs rendben. Azonban a belélegzés mértékével egyenesen arányosan nő a hatás is, egyre lényegesebb dolgokról feledkeznek meg, mint például, hogy mikor és miért jöttek a fejetlenség folyosójára, vagy egyáltalán hol is vannak ők most. Ha pedig kétségbeesetten kezdenek emlékekbe kapaszkodni, azt tapasztalhatják, hogy ezek az emlékek is kicsusszannak az agyukból.
Az csak rajtuk múlik mennyire süllyednek bele a feledékenységbe, hiszen eleve csak akkor ismerik fel, hogy valami nincs rendben, ha már azt sem tudják, hogy kerültek a folyosóra.

VB meglepetés!

Keith


Ormótlanul nagy fej, kurta lábak, és indokolatlanul cuki tekintet párosul a fekete sörényű oroszlántesthez. Tüdüp-tüdüp, tüdüp-tüdüp, vágtázik Zordon a kastély folyosóján a Trónszirt helyett, és tökéletesen igazságtalannak érzi helyzetét, hiszen ő nagy, erős, és félelmetes, és különben is azt ígérték neki, hogy majd jól elküldik Mufasza helyett uralkodni, mert az ő ideje is, meg Szimbáé is, meg Kiara kandúrkájáé is lejárt. Erre mi történik? Elkészítik pöttömnyi, aránytalan plüssfigurának, és elküldik egy kastélyba. Az élet határozottan kegyetlen, és igazságtalan is! Arról nem is beszélve, hogy hiányzik a kedvenc gombolyagja, amit váltig állították, hogy örökre vele maradhat, amikor épp kitömték... Talán panaszt kellene tennie a plüssgyártó hatalmasságok legnagyobbikánál!

Keith


Talán meg kellene próbálnia megkeresni a Trónszirtet. Lehetséges, hogy ez az egész egy teszt, és meg akarják vizsgálni, hogy valóban képes-e ellátni oroszlánkirályi feladatait, mielőtt bevetik. És amikor majd bevetik, akkor kap magának hosszú loboncos sörényt, meg rendes méretű tappancsokat óriás-félelmetes karmokkal, és még a szemei is visszamoderálódnak normális méretűvé. Nagyon rossz ám ilyen nagy szemekkel nézni, folyton csodálkozol! Mint most is, azon csodálkozik épp Zordon, hogy egy fiú terem elé. Kezd biztos lenni benne, hogy ez egy trükk, és már épp készülne valami maróan gúnyos válasszal, amikor rájön, hogy nem is tud maróan gúnyos lenni. Odabilleg a fiú elé, leül fekete bohollyal ellátott farkincáját csóválva, és a sziruposan elragadó hatalmas cicaszemeit a fiúra szegezi.
-Azért jöttem, hogy vidámságot, örömet, boldogságot hozzak az életedbe, hogy mindenhová elkísérjelek, és bármikor megölelhess, amikor kedved tartja!- mondja rekedtes, mélységes oroszlánhangján, ami abszurdul hathat, hát még ha megtudná, hogy csak ő hall ilyen hangot, a valóságban tündérien édes kis nyivákoló dallam szökik a levegőbe bajuszkája alatt.

Keith


A fiú reakciója bámulatos, Zordont egészen lenyűgözi. Egészen el is felejti, hogy ő a Trónszirtre igyekezett egy halom rajzolt állat felett uralkodni, már a hiénapajtijai sem hiányoznak, csak a fiúval szeretne lenni, és körbenyalni az arcát. Ahogy Keith felkapja, ezt meg is próbálja - kinyújtja rózsaszín textilnyelvét, de az túl rövid, így nem jár szerencsével. Persze hallja azt is, hogy a fiú hozzá beszél, de a feladatra próbál koncentrálni: meg kell nyalnia az arcát! Oripuszi! Az kell neki! Cuppanós Zordinyálacska!
-Mutass be mindenkinek! Ossz szét mindenkinek!- vinnyogja vékony cicuhangján, miközben a fiú vállára kerül, így újabb kísérleteket tehet, hogy megnyalogassa az arcát, de Keith túl gyorsan mozog, így nagyobb erőfeszítést vesz igénybe tőle az, hogy fent maradjon a vállán, próbál apró, puha körmeivel kapaszkodni, de szerintem senki nem lepődik meg azon, hogy nem túl hatékony benne. Idefordulnak-odafordulnak, visszafordulnak, majd elveszíti a türelmét.
-Várj! Előbb hadd adjak egy puszit!- szól rá a fiúra, mert úgy érzi, ez mindenképpen nagyon-nagyon fontos.

Keith


A fiú érti is, amit mond neki, meg nem is. Szétosztja mindenkinek, de ellenkezik, amitől még le is repül, és higgyétek el, nem olyan kellemes dolog olyan magasról olyan mélyre landolni, még akkor sem, ha az ember oroszlánja éppenséggel jól kitömött plüssállat. Rosszallóan össze is ráncolja hatalmas cukicica szemei fölött a szemöldökét, és ha a szeme nem lenne olyan abszurdul édes, még hasonlítana is talán a mesebeli önmagára, de így ez csak egy nevetésre késztető próbálkozás. Amúgy sem tud haragudni, meg kell nyalnia, hát nem érti? Ennek így kell lennie! Így lesz a legjobb mindkettejüknek, ha a rózsaszín plüssnyelvecske végigszánt a fiú bőrén! Élvezni fogja, ígéret szép szó, ha betartják úgy jó!
Az mondjuk jó hír, hogy elviszik valahová - miután most a fejtetőn ül, ahonnan olyan a kilátás, detényleg, mint a Trónszirtről- ahol majd találkozik másokkal is. Emberrel-állattal egyaránt, ha jól értelmezte, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ezt az embert is meg kéne nyalnia. Csak erre tud gondolni, így nem nagyon reagál a fiú szavaira. Már épp azon van, hogy jól megnyalja hajon keresztül, amikor a fiú keze elindul felfelé. Az idő megáll Zordon számára, és mint egy lassított felvételt nézi végig, ahogy a fiú keze egyre közelít, és közelít hozzá, egyenesen arányos időben dugja ki ő pofázmánykájából a nyelvecskéjét, és alig várja, hogy összeérjenek, mintha a kedvenc gombolyagját kapná meg, és akkor, végül akkor... megnyalja! Sikerült! Sikerült megnyalnia a fiú kezét, akin hirtelen furcsa érzés árad szét... mintha valaki ecsetet ragadott volna, és az egész világra vattacukrot festett volna: rózsaszín, lilát, és még citromsárgát is, hirtelen minden sokkal szebb, és szeretnivalóbb, és kedve lenne megölelni az egész világot, és legfőképpen megpuszilgatni!

Tolvajkák