Aisa

Egyre jobban közeledik az a nap, mikor munkába kell állni, amire már nagyon várok. De addig is, egyelőre még szünet van, és ennek valószínű mindenki örül. A gyerekek, a kollégák, mindenki, hiszen még nincs tanulás, a részünkről dolgozatjavítás, meg ilyesmi.
Ma este viszont még a felhőtlen szórakozásé az időm, így ugrándozva, hozzám nem méltó módon indulok el a helyemről. A hajam kontyba kötve, a ruhám átlagos mindennapi. Farmer és gyapjú pulóver.
Csak úgy vagyok a folyosókon, mikor meglátok egy lányt kimenni a szabadba, az erkélyre, vagy hova, mindezt nyalókával a szájában!
Felcsillan a szemem, elindulok az ajtó felé, és nem telik bele sok időbe, hogy én is kilépjek a levegőre.
- Szia!
Köszönök neki és integetek az ajtóból, mire észreveszem, hogy ő, hát nem éppen a legtermészetesebb pózban van.
Majdnem elindulok oda, de meggondolom magam, inkább a pálcámért nyúlok. Elmormolok magamban egy "Invito"-t, mire a nyalóka felrepül, és a kezemben landol.
- Milyen ízű?
Kérdezem a tulajdonosától, miközben nyújtom felé az édességet, amely valószínűleg nemsokára visszakerül méltó helyére, hogy édes ízével kényeztesse a lányt.

Aisha

Nem szoktam másra hozni a frászt, legalábbis nem célom. Most azonban úgy tűnik, hogy mégiscsak sikerült, így örülök, hogy a lány csak kiabál, és nem esik ki a korláton kívülre. Ér vagy nem, a nyalókát visszakapja majd, de előbb fel kéne halásznom a korláttól, miközben én csak vigyorgok a magával folytatott küzdelmet hallva.
Ez viszont elég unalmas tud lenni egy idő után, így két pálcaintés után, na meg a legfontosabb kérdésem után, visszaadom neki az édességet. A szemem viszont fennakad, mert valamit nagyon furcsának találok.
- Én most nem kérek, köszönöm, egyébként is az a tiéd, meg nem szeretem ezt azt ízűt sem. Nagyon kevés van, amit nem eszek meg, de ez beletartozik.
Bólogatok hozzá hevesen, majd rátérek a már említett furcsaságra is.
- Viszont én a helyedben tuti megtisztítanám, mielőtt újra enni kezdeném, mert bár a hely varázslatos, szó szerint, azért a koszt nem mellőzi, pláne egy ilyen kinti helyen.
Mosolygok rá, és remélem, hogy használ valamit, amit most elmondtam.
Innentől már ráhagyom, hogy megfogadja-e a tanácsomat vagy inkább hagyja elszállni a levegőben, de én nem fogok ráerőltetni senkire semmit.
- Nekem a szüleim adtak középső nevet, amit csak hivatalos eseményekkor használok, meg ha alá kell írni. Az első a Helen, a második a Jane. A szüleimtől "örökölve" pedig megkaptam a Lawrence vezetéknevet. Én azzal nem vagyok kibékülve, hogy egyiknek sincs normális beceneve, így mindig ugyanazt hallhatom vissza.
Húzódik a szám enyhe fintorba, ami nem fog sokáig tartani, mert nekem is rá kell jönnöm, hogy ez legyen a legnagyobb problémám az életben. Ezen pedig nem fogok filozofálgatni, mert felesleges. Helyette inkább elteszem a pálcám, így is telik az idő, és ha Aisa nem szólal meg közben újabb témát felvetve, akkor én majd rátérek.
- És kedves Aisa. Mennyire várod az új tanévet? És hogy tetszik a szünet? Bár gondolom ezt nem is kellene kérdezni, hiszen kint vagy, nyalókát eszel...
Sóhajtok, és előveszem én is a saját finom szilvásomat...
- ... Hm. Látom, hogy most jól telik, de inkább az az érdekes kérdés, hogy sikerült-e megtalálnod a helyed. Tudom, hogy valamivel utánam érkeztél, és azt is, hogy általában elég sok időbe telik, míg megszokja az ember az újdonságot, még akkor is, ha az felettébb kellemesnek bizonyul.
Nem is kell több szó tőlem sem, máris nekiállok ábrándozni, és feleleveníteni az emlékeimet, amik nagyon sokszor hoztak meglepetéseket, nem csak a jó fajtából. Odamegyek a korláthoz, most már közvetlen mellé, és arra támaszkodom rá, miközben én is eszem a saját édességemet. Ez ám a meglepő...
Nyalókamániás, örök gyerek énem megint előjött.

Dorothy Zaben
egy kellemes, napos, márciusi napon, valamikor délután

Az elmúlt hetekben lázasan készülődött. Megpályázta a Gyógynövénytan tanári állást, s bár nem volt biztos, hogy megkapja, mégis annyira élvezte a tervezést és a készülődést, hogy északába nyúlóan írta az óraterveket, illetve a listákat, mi mindent kell majd beszereznie, abban az esetben, ha megkapja az állást.
Nem rég, megkapta a hivatalos baglyot, hogy elnyerte a vágyott állást, s furcsa mód, ahelyett, hogy még inkább rákapcsolt volna, úgy érezte végre pihenhet.
A héten már nincsenek vizsgázó diákjai, s mivel végre a Nap is úgy döntött, hogy előbújik a felhők mögül Helen is úgy döntött, elhagyja a szobáját és ha nem is megy messzire legalább az iskola udvarán tesz egy kisebb sétát.
Mivel az időjárás még csalóka, szürke tunikájához, fekete legginget és térdig érő bézs színű csizmát húz. Magára vesz még egy kötött kardigánt, aminek a színe megegyezik tunikájával, a nyakára tekeri még fekete sálját és zsebre dugott kezekkel indul kifelé a kastélyból.
A rétre ér először, de bejárja a piknikező tisztást is. Most, hogy ismét a szabad levegőn van, nem is érti, hogy tölthette bent az elmúlt napokat. Hiányzott neki ez a friss illat, a madarak csicsergése. Az üvegház felé is elmegy, de egyelőre csak kívülről szemléli, mennyi dolga lesz a helyiséggel.
Eltelik bő egy óra is, mire vissza ér a rétre, s bár lenne még bőven dolga, úgy dönt leül az egyik padra, csakhogy élvezze a nap sugarainak simogató érzését a bőrén.
Kényelmesen kinyújtja lábait, a bokáinál keresztezve, kezeit maga mellé teszi a padra, majd hátradőve lecsukja a szemeit, hogy így élvezze a napsütést. Némileg megfeledkezik magáról és halkan dúdolni kezd egy hindi dallamot.

//Zenécskéhez katt ide//

inkább írja le neki ^^ szeme biztos nincs a falnak