32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Baranyai Adél összes RPG hozzászólása (13 darab)

Oldalak: [1] Le
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. március 28. 10:03 Ugrás a poszthoz

Lilla


Miután összepakoltam minden cuccomat, anyáék kivittek a vonatállomásra, és felültettek a vonatra. Nagyon izgatott voltam, de annyira nem mutattam ki, mert a szüleim csak még jobban elkezdtek volna parádézni.
Anya megmondta nekem, hogy első nap ne figyeljek semmire, csak, hogy szerencsésen megérkezzek, és, hogy ne felejtsek el majd levelet küldeni nekik, mihelyst odaértem.
Apa azt tanácsolta, hogy ne hagyjam, hogy már az első nap letámadjanak, ha valaki barátkozni szeretne velem, ne éljem bele magamat rögtön, ne mondjak el neki mindent az életemről.
Elég furcsa tanácsok ezek a szüleimtől, de már megszokhattam. Mindig meg vannak őrülve, és most az átlagosnál is jobban.
Nagyon féltem, hogy mi fog fogadni engem a Bagolykőben, ugyanis eddig még csak hébe-hóba hallottam róla, de még soha sem jártam ott, és el sem bírom képzelni, milyen lehet. A legjobb lenne, ha sikerülne teljesen beilleszkednem, persze nem rögtön, de azért minél hamarabb. Eddig nem igazán voltak barátaim, inkább csak olyanok, akikről aztán kiderült, hogy olyanok tudnak lenni velem, mint ha utálnának. Próbálkoztam mindenkihez kedves lenni, de a végén valahogy mindig én jöttem ki belőle rosszul, úgy, hogy most csak azoknak tárom ki mindenemet, akik tudom, hogy viszonozzák is ezt.
Lassan megérkeztem az iskolához. Mikor megláttam, hirtelen elkezdtem szédülni, és majdnem elájultam.
Hatalmas volt! Már a kapu is olyan volt, mint valami varázslatos filmben, de aztán közelebbről is megfigyeltem az "iskolát" és rájöttem, hogy ez egy varázs kastély, és én itt fogok élni.
Egy kicsit bevallom ijesztőnek tűnik, de ha majd megszokom, biztosan élvezni fogom. Igazából, már most is tetszik, csak olyan nagy!
~Vajon, hogy lehet itt bejutni?~
Egy darabig álltam ott egyedül, háthas jön még erre valaki, ugyanis nem volt erőm egymagam belépni a hatalmas kapun.
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. március 28. 10:04
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. március 30. 14:11 Ugrás a poszthoz

Lilla


Összesen csak egy nagy bőrönd volt nálam, egy kisebb táska a vállamon, és egy még kisebb a csípőmön. A bőröndbe, nagyjából az egész szobámat belepakoltam, ami nem sokat jelent. Mikor utazok valahova, mindig meglepődnek az emberek, hogy miért van ilyen kevés cuccom, de úgy érzem, nem szükséges azokat a dolgaimat is elrakni, amiket tudom, hogy úgy sem használok majd. Az otthoni szobám abból áll, hogy van egy keskeny ágyam középen, amellett jobb oldalt egy kis éjjeliszekrény, a bal oldalán, pedig a ruhás szekrényem helyezkedik el. Van még egy hatalmas tükröm a falamon, és egy íróasztal mellette. Az íróasztalomat csak akkor használom, ha levelet írok valakinek, vagy ha a leckémet készítem el. Anyáék nem tartották szükségesnek, hogy a szobámban sok dolog legyen, mert tudták, egyszer úgyis elfogok menni. Most pont eljött ez az alkalom, és amúgy az a jó ebben, hogy attól még szép gyermekkorom volt, soha nem tartottam fontosnak, hogy milyen legyen, de ahogy volt, úgy volt a jó. Nem voltam az az engedetlen típus, és mindig elfogadtam amim volt, nem volt jellemző rám az irigység. Ha belegondolok, elég jó gyerekük voltam a szüleimnek, csak azt nem szerették, ha a "barátnőim" rávettek olyan dolgokra, amik, magamtól eszembe sem jutottak volna.
Míg vártam a kapuban és nézelődtem, bőven volt időm gondolkodni, de ezek a dolgok viszonylag gyorsan átfutottak az agyamon, és rájöttem, hogy nagyon kimerített az utazás, de még így sem tudtam rávenni magamat, hogy belépjek.
Mindig is gondom volt az, hogy nem voltam biztos magamban, a lépéseimben, a gondolataimban, a megszólalásaimban. Tartottam attól, hogy itt majd ugyanúgy nem fognak kedvelni, mint eddig bárhol. Az a lényeg, hogy jól érezzem magamat ezek ellenére is, csak nem tudom, hogy ez mennyire fog nekem sikerülni.
A jobb lábammal egy kis kavicsot rugdostam már egy ideje, és mikor felnéztem, hogy hova gurult akkor vettem észre, hogy egy szőke hajú, idegen lány közeledik, egyenesen felém. A szívem elkezdett hevesen verni, nagyon elkezdtem izgulni, hogy ne mondjak butaságot, mikor megszólít a lány.
Az érkező leányzó meglepő módon, kedvesen szólt hozzám. Egy kicsit megkönnyebbültem tőle.
-Ja..nem..vagyis..izé.. -kezdtem bele, de nem tudtam rendesen válaszolni. Közben végig néztem a fiatalnak tűnő diákon. Gyönyörű szőke haja volt, és finom vonalai voltak. Ránézésre, úgy nézett ki, mint én, olyan kis bizonytalan újoncnak, de ki tudja, milyen belülről.
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 5. 14:44 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint

Már a második napot kezdtem itt a Bagolykőben, ami elég szokatlan volt még számomra.
A házunkban a második emeleten, az én szobámból nyílik egy erkély, ahova régen jártam mindig gondolkodni, rajzolni, vagy valami hasonló. Hallottam, hogy itt a Kastélyban is van egy Erkély szerűség, ezért mindenképpen felszerettem fedezni. Az otthoni Erkély részünk elég kicsit és általában csak egyedül fértem el rajta, ahhoz képest, mikor megláttam az itteni helyet, hirtelen levegőt venni is elfelejtettem.
Egyébként könnyen rátaláltam, a Déli szárnynál az Első szinten leltem rá.
Ez az Erkély sem volt kifejezetten nagy, de a miénknél jelentősebb nagyobb volt. Egy kis asztal, körülötte négy székkel a sarokban kapott helyet. Az egész Erkély tele volt, szebbnél szebb virágokkal. Mindig is rajongtam a különleges növényekért, de amiket eddig láttam azok semmik, azokhoz képest, amiket itt fedeztem fel.
Odamentem egy egy jobban tetsző növényhez, és egy darabig szemléltem őket, aztán úgy döntöttem leülök az egyik székre, hogy egy kicsit lepihenjek, ugyanis még mindig úgy éreztem, hogy mióta itt vagyok, még nem sikerült kipihenni magamat. Este alig bírtam elaludni, úgy, hogy annyira nem is kellene csodálkoznom fáradságomon.
A szemem néha lehunytam, de aztán mindig feleszméltem, viszont amikor egész sok időre volt becsukva, nem vettem észre, hogy érkezett egy ismeretlen a helyre. Egy fiú volt az, aki már, mikor megérkezett azzal kezdte, hogy varázsolt egyet. Úgy nézett ki, őt nem zavarta, hogy én ott vagyok, és elkezdte röptetni az egyik könyvét. Lehetséges, hogy nem vett észre, hiszen nekem is csak később tűnt fel, hogy itt van.
Figyeltem, ahogy szórakozik, egyszerűen nem volt elég erőm ahhoz, hogy megszólítsam.
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 9. 20:29 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint

A fiú, aki egy idő után már észrevette, hogy nincs egyedül, most felém fordult. Mikor bocsánatot kér, csak mosolygok rajta. Milyen kedves, hogy ezért a semmiségért képes tőlem, elnézést kérni.
-Ugyan. Nem számít! -motyogtam, de nem voltam benne biztos, hogy érti mit mondok, ugyanis első találkozásoknál, vagy nem birok megszólalni, vagy annyira halkan, és érthetetlenül szűröm ki fogaimon a hangot, hogy senki sem bír megérteni. Azért reméltem, hogy ő hallotta, vagy legalábbis úgy tesz, mint ha hallotta volna, ugyanis nem szerettem volna még egyszer el ismételni, amit mondtam, mert az olyan kínos lenne.
-Ja, csak...izé...szóval... -kezdtem bele. -Nem csináltam semmi különöset...vagyis hát..izé... -próbáltam folytatni. Soha nem sikerült még normálisan társalogni, mindig összehordok mindenféle butaságot. Na és ilyenkor igen sokszor használom az "izé" szócskát. -Szóval... -vettem erőt magamon. -A lényeg, hogy nem zavartál meg semmiben, mert konkrétan nem csináltam semmit. Csak úgy gondolkoztam! -fejeztem be a mondatot egy levegővel.
Hihetetlen! Sikerült egy értelmes mondatot végre kiböknöm!
Ezután még szívesen mondtam volna neki, hogy üljön le, vagy kedvem lett volna társalgásra indítani, de mivel nem tudtam, hogyan szólítsam meg inkább ültem tovább a helyemen, és vártam, hogy ő mondjon valamit.
Közben megigazítottam a sapkámat a fejemen, és ellenőriztem, hogy meg van-e még a pálcám. Kezdett hűvösebbre fordulni az idő, úgy, hogy összehúztam magamon a kardigánomat, majd kedvesen mosolyogva ránéztem az idegen fiúra.
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 12. 13:39 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint


-Hát... a csak úgy gondolkozás az olyan... -kezdtem bele, aztán egy kicsit elbizonytalanodtam. Rájöttem fogalmam sincs, hogy milyen a "csak úgy gondolkodás", vagy, hogy egyáltalán szoktak-e az emberek csak úgy gondolkodni. Na, de azért gondoltam elmondom a fiúnak, hogy én, hogyan csinálom ezt, vagyis, hogy nálam ez mit jelent. -Én sokszor csinálom azt, hogy választok egy helyett, ahol nyugodtság van, és kényelmesen elhelyezkedem. Olyankor jutnak eszembe olyan gondolatok, amikre a hétköznapokban nem jut időm, hogy komolyan elmélkedjek rajtuk. Persze van amikor érdektelen dolgokon jár az agyam, de az már a "csak úgy lényegtelen gondolkozás" kategória. -mikor őszintén elmondtam neki a hülyeségemet, egy kicsit magam is meglepődtem. Normálisan tudtam hozzá beszélni. Egész sok összefüggő mondatot mondtam neki egyszerre, igaz, nem sok értelme volt. A fiú leült velem szemben és figyelmesen hallgatta, mit mondok, aztán bemutatkozott nekem.
-Milyen szép a neved! Nagyon szeretem azt a nevet! -mosolyodok el. -Engem Baranyai Adélnak hívnak! -mondtam halkan. -Szóval, Adél vagyok. -ismételtem meg hangosabban, hátha nem értette, bár a mondat végét megint elharaptam, no nem baj.
-Nos... Eléggé vicces voltál közben. -nevettem fel. -De semmiképp nem tűntél idiótának, csak...szórakozottnak, viccesnek inkább! -vallottam be, és nem bírtam ki, hogy megint el ne nevessem magamat. Nagy nehezen abba bírtam hagyni, és akkor megszerettem volna kérdezni, hogy melyik házba van beosztva, de megint kitört belőlem a nevetés, amikor eszembe jutott az a kép, ahogy megláttam Bálintot.
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. április 12. 13:39
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 13. 15:02 Ugrás a poszthoz

Rentai Bálint^^

Bálint elnevette magát azon, amit mondtam a "csak úgy gondolkodásról" és a "csak úgy lényegtelen gondolkodásról". Nem csodálom, hogy nevetségesnek találta a magyarázatomat, mikor kimondtam már én is hülyének éreztem magamat. Nem sértődtem meg, hogy nevetett, mert örültem, hogy valami mulatságosat tudtam neki mondani, én is nevettem vele. Egy kicsit furcsának találtam, hogy ez az idegen fiú mennyire kíváncsi, de tudom, én is nagyon az vagyok, csak én általában nem merek kérdezősködni, hát ő úgy látszik, igen.
-Tudod, nem rég érkeztem ide, és minden olyan furcsa, és varázslatos. Hát nagyjából csak ezen gondolkoztam, meg, hogy mi lesz majd velem a későbbiekben. Persze, ezt még ráérek eldönteni, de ilyenkor mindenféle gondolatok cikáznak a fejemben, és nem bírom elnémítani őket. -magyarázkodok. Igazából őszinte voltam vele, mert tényleg ezen elmélkedtem semmi különösebb, titkos dolgon nem. Bár néha még eszembe jut a bátyám, mint az előbb, de róla nem nagyon szeretnék senkivel sem beszélni, főleg egy olyan fiúval, akinek éppen csak a nevét tudom.
Bálint mosolyog, és visszadicsér.
-Köszi! -mosolygok vissza rá. Ekkor Bálint úgy néz ki, véglegesen helyet foglal a mellettem elhelyezkedő székre. Kedves fiúnak tűnik egyébként, egy kicsit kíváncsi természetű, de egyébként rendesnek látszik, tényleg.
-Ez nagyon jó ötlet! -nevetek fel, mikor elmeséli, hogy a régi iskolájában, mit csináltak a könyvekkel. -És tényleg jobb volt így, hogy volt róla egy vicces emléketek?-kérdeztem kíváncsian. A történetet hallván, már én is nagyon belelkesültem, és vágytam arra, hogy Bálint meséljen még ilyesmi dolgokat az életéből.
-Mesélsz, a régi iskoládról? -érdeklődtem. -Mugli iskola volt? Miért jöttél el onnan? Jó volt ott neked? A Bagolykövet jobban szereted? -tette, fel egyszerre több kérdést is.
-Jaj, ne haragudj! -kaptam a szám elé a kezem, és zavaromban elpirultam. -Nem kellett volna rád zúdítanom ennyi mindent egymás után ugye? -reméltem persze, hogy azért idővel mindegyik kérdésemre választ ad. Még soha sem voltam valaki életére ennyire nyitott, soha nem kérdezgettem senkitől ilyesmiket, de most éreztem magamban egy megindíttatást, hogy meg kell tennem. Egy kényelmesebb pózt vettem fel a székemben, és mosolyogva figyeltem Bálintot, amint reagál erre a sok mindenre.
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 22. 11:16 Ugrás a poszthoz

Bálint^^

ne haragudj, hogy ilyen későn válaszoltam...  Rolleyes

Bálint rájön, hogy mugli családból származom. Egy kicsit zavarba ejtő az, hogy most már tudja, és akkor talán máshogy fog rám nézni, de aztán még egyszer végig gondolom, mit mondott: „A te családod SEM…” Ettől megkönnyebbülök, mert ezek szerint, az ő családja is mugli.
- Hát igen… - ismerem be. – Muglik vagyunk. Én is csak nem rég hallottam, hogy létezik ez a varázsvilág. Egész pontosan, a levélből tudtam meg, amit küldtek, hogy ide fogok járni – eléggé meglepett minket otthon a hír. A szüleim sem tudtak róla, hogy van ilyen, vagy, hogy én oda fogok járni. –De van itt egy ismerősöm. Az unokatestvérem! – jelentem ki büszkén. Még mindig örömmel tölt el, ha arra gondolok, itt van velem Rodó.
Bálint bevallja, hogy az a könyves szórakozás, amit műveltek, nem is vált be, általában. Nevetek rajta egy kicsit. Nagyon vicces, amiket mesél, és ahogyan elmeséli a dolgokat. Persze remélem tudja, hogy nem kinevetem őt, hanem tényleg csak viccesnek találom!
- A tananyagot tesztelitek? És ezt bevették? – kérdezem érdeklődve. Nagyon lázba hoz ez az egész történet, hogy mit szóltak hozzá a tanárok, hogy mások is tették-e utánuk ezt a szórakozást…
Amikor sok kérdést teszek fel neki egyszerre, ő nem veszi zokon, szinte azonnal válaszol, mindegyikre. Azért nem esik le magamtól, hogy varázslóiskolába járt előtte is, mert egy kicsit meg vagyok még zavarodva. Tényleg nem rég fedeztem fel ezt az egészet, ami, ha jobban belegondolok, egy másik világ.
- Hűha! Ez nagyon érdekes! – jelentettem ki, és csendben hallgattam tovább, hogy mit mesél. Utána elképzeltem a régi barátait. Mivel feltételezéseim szerint Bálint japán, talán kínai, ezért a barátait is úgy képzeltem el, ahogy ő néz ki. Sok kicsi Bálintot láttam magam előtt, ahogy reptetik a könyveket egy padon.
- A barátaid is olyanok, mint te? Szóval, hogy érted… - célozgatok, de nem merem teljesen kimondani, amire gondolok, félek, hogy teljesen butának nézne emiatt.  
- És a Bagolykő után, mit fogsz kezdeni? Mi szeretnél lenni? – érdeklődöm tovább, ugyanis kíváncsi vagyok, mik az elképzelései. Én, még nem döntöttem el, mi szeretnék lenni, az is lehetséges, hogy majd csak az utolsó pillanatban jut eszembe valami, a jövőmre nézve.
Olyan fajta ember vagyok, aki legtöbbször a végére hagyja a döntéseket, ami nem túl pozitív tulajdonság…
Utoljára módosította:Szabó-Kelemen Zsombor, 2014. április 29. 13:26
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 23. 09:42 Ugrás a poszthoz

Zsófia

Mikor zihálva felülök az ágyamban, észre veszem, hogy csupa víz vagyok, ami elég furcsa, mert azt álmodtam, hogy beleestem egy véget nem érő tóba. Érdekes, hogy álmomban vizes vagyok, és azt remélem, mikor felébredek, akkor már nem. Jó, valószínűleg nem azért vagyok nedves, mert tényleg beleestem. Gondolom leizzadtam, mert elég sok ideje szenvedtem már, hogy el tudjak futni a farkas elől, aki követett. Azt mondják, hogy egy ember csak harminc másodpercig álmodik, amit nem tudom elhiggyek-e. Meg azt is állítják, hogy minden este, vagyis inkább hajnalban, álmodunk valamit, csak amikor, azt mondjuk, hogy nem, akkor csak nem emlékszünk rá. Na ezt már, lehet, hogy elhiszem.
Mióta itt vagyok a Kastélyban, szinte minden reggel emlékszek arra, hogy mi történt velem álmomban. Az első éjszakám volt eddig a legborzasztóbb. Eddig… Most már szerintem ez a mai viszi a pálmát.
Mikor átöltözök egy száraz ruhába, máris sokkal jobban érzem magam. Egy darabig vacillálok azon, hogy mit kezdjek magammal, most, hogy nincsen iskola, aztán elindulok a Nyugati szárny felé, ott pedig a második emelethez igyekszem. Még soha sem jártam erre fele, úgy, hogy egy kicsit körülnézek. Azt tudtam már, hogy a Gyengélkedő itt van, de, hogy a Társalgó is, amit már olyan régóta keresek, arra eddig nem derült fény számomra. Kid idő múlva megpillantok egy piros ajtót, ami szinte hívogat, hogy nyissam ki. Egy kis ideig habozok, majd közelebb lépek hozzá. Valószínűleg egy üres tanteremmel fogom szembe találni magam, vagy esetleg egy könyvtárosi zuggal.
Óvatosan megfogom az ajtó kilincsét és nyomok rajta egyet. Hirtelen eláll a lélegzetem is. A szobából temérdek mennyiségű víz zúdul rám, ezért ijedten visszacsukom az ajtót, és kimegyek a folyosóra. Nem akarok még több vizet, mára már bőven elegem van a vízből. Csak pár másodperc múlva veszem észre, hogy nem is lettem, (még egy kicsit sem) nedves. Ámuldozva nézek rá az ajtóra, majd a kezemre, majd megint az ajtóra. Talán vissza is mehetnék, és megnézhetném közelebbről is, hogy mit rejt a szoba…
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. április 23. 09:42
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 23. 10:09 Ugrás a poszthoz

Zsófia

Még mindig bámulom a pirosra festett ajtót, mert fogalmam sincs, mit kezdjek magammal. Elmenni nem akarok, mert rá szeretnék jönni, hogy miért ilyen titokzatos a víz odabent. Viszont nem szeretnék egyedül bemenni, de az sem lenne jó, ha most elfutnék valakiért, hogy jöjjön be velem.
Nem bírtam megmozdulni. Már biztos voltam benne, hogy kinyitom az ajtót, és belesek, de egyszerűen nem bírtam megmozdulni. A jobb kezem végre kiszabadult a mozdulatlanságból, és a kilincs felé vette az irányt. Ekkor lépteket hallottam közeledni a folyosón. Összerezzentem ijedtemben és a kezem rögtön visszament a testem mellé. A közeledő lény felé fordítottam a fejemet, és megkönnyebbülten állapítottam meg, hogy csak egy diák az, méghozzá egy lány. Úgy tűnik, furcsállja, ahogy én ott állok, ezért meg is szólít.
~Nincs… Semmi nincs rendben…~
Válaszolnám neki legszívesebben, de nem teszem, mert nem az a típusú lány vagyok, aki csak úgy kimondja a dolgokat. Egy ideig gondolkodom azon, hogy mit is válaszoljak neki, végül csak megpróbálok rá mosolyogni, de mivel ez nem nagyon sikerül, inkább válaszra nyitom a számat.
- Te ismered ezt a helyet? –mutatok az ajtóra. – Tudod, mi van odabent? –kérdezem tőle vádlón. Válaszokat akarok a szobával kapcsolatban, és mivel csak ő van itt, tőle akarom megkapni ezeket, a válaszokat. Egyébként sokkal idősebbnek is tűnik nálam, úgy, hogy biztos vagyok benne, ismeri már ezt a helyet. Továbbra is vizslatom a lányt és várom, mit reagál.
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 23. 10:41 Ugrás a poszthoz

Zsófia^^

Amikor elkezdte a lányhoz beszélni, még nem vettem észre, hogy milyen tolakodónak tűnhetek, és tisztelenlen is voltam vele. Pedi meg is állapítottam magamban, hogy idősebb lehet nálam, ahhoz képest nem voltam vele túl kedves. Nem volt jellemző rám, hogy csak úgy leszólítsak embereket, főleg idősebbeket... Egy kicsit elszégyelltem magamat, és sokáig bámultam a cipőm orrát, mire megbírtam szólalni.
- Ne haragudj... - nyögöm ki, de aztán észreveszem, hogy annyira nem vehette magára a dolgot, mert őszintén válaszolt a kérdéseimre. A lány egy kicsit megijedni látszott, mikor a szoba tartalmáról kérdezgettem. Elszerettem volna mondani neki, hogy mikor bementem, rengeteg víz ömlött rám, de mikor kijöttem, már nem is voltam vizes. Elszerettem volna mesélni neki az álmomat, meg, hogy mennyire elegem van már a vízből, meg abból, hogy csurog rólam... Ezeket mind közölni akartam vele, de valahogy nem bírtam megszólalni. Nem bírtam rávenni magam, hogy rögtön mindent kitárjak egy teljesen ismeretlen lánynak. Egy előre hullott hajtincsemet a fülem mögé dugtam, idegességemben. Nem tudom, mit reagált volna az idegen, ha amit gondolok, mind kimondom neki. Talán idiótának hisz, és valami béna kifogással elmegy. Talán megért, és megkér, hogy mondjak el neki mindent, ami a szívemet nyomja. Ez persze butaság. Valószínűleg nem kér olyanra, hogy öntsem ki neki a lelkem. Van egy barátnőm, még az előző iskolából, aki mindig mindent tudni akart, és mindig mindenki, neki mondta el a gondját, de talán egy idegen, magam fajta lányt, még ő sem mert volna ilyen módon szóra bírni. Bűnbánó arccal nézek fel a lányra, aztán kedvesen megkérdezem.
- Nem jössz be velem? -egy kicsit tartok még attól, hogy leüvölt, és esetleg még ott is hagy, de ekkor eszembe jut valami. - Elmondanám neked, mi van odabent, de ezt látnod kell! Vagyis inkább érezned... -magyarázom kedvesen.
- Nyugi, nem sárkány! Akkor én is félnék! -biztatom, és nagyon remélem bejön velem. Akkor először nézek végig a lányon. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy idősebb nálam, látszik a vonásain. Megbámulom egy kicsit az arcát. Gyönyorű szeme van!
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. április 23. 23:05
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 23. 11:17 Ugrás a poszthoz

Zsófia ^^

A lány megvonja a vállát, amiből arra merek következtetni, hogy nem haragszik, amiért olyan gorombán szóltam hozzá először. Azóta sikerül sokkal kedvesebben beszélnem hozzá, ami amúgy is engem jellemez. Amikor az idegen, kissé bizonytalanul, de végül is beleegyezik, hogy velem jöjjön, szélesen elmosolyodom. Nagyon megörülök, hogy nem egyedül kell bemennem, habár valószínűleg nem együtt, egymás mellett, egyszerre fogunk belépni az ajtón, valamelyikünknek előre kell majd mennie. Van egy erős gyanúm, hogy én leszek az, aki először bemegy, hiszen én valamilyen szinten tudom már, hogy mi vár rám odabent.
- Megígérem neked, hogy semmiféle szörny nem rejtőzik odabent. Sem sárkány! - nevetek én is. Bár a lányon eléggé látszik, hogy fél (ami érthető hisz fogalma sincs mi vár rá) azért remélem ő fog előre menni. Ő az idősebb! Mikor viszont int, hogy menjek előre, nem ellenkezem, teljesen megérdemlem a sorsom.- Azt még el kell mondanom, mielőtt bemegyünk, hogy az a lényeg, hogy ne gyereki! Először nyilván megijedsz majd egy picit, de ne hátrálj meg! - mondom neki komolyan. Egy kicsit furcsán érzem magam, mert én vagyok a fiatalabb, és mégis úgy beszélek hozzá, mint ha kviddics csapatkapitány lennék, ő meg egy új hajtó. Ezen a gondolaton elnevetem magam. Én, mint kviddics csapat kapitánya? Haha, jó vicc.
Mikor már lenyugodtam, és úgy érzem, teljesen készen állok a feladatra, megfogom a kilincset és az nap másodjára nyomom le. Belököm az ajtót, és megint megtörténik. A víz az arcomba ömlik, de már nem félek annyira, mint az első alkalommal, bár egy kicsit még mindig remeg a testem. Teljesen bemerészkedek, és először nézek körbe. Bámulatos az egész, mert a szoba nagyon jól be van rendezve. Persze az első, ami feltűnik, az a zongora. Régen, a nagymamám tanít engem zongorázni, de valahogy soha sem ment. Talán azért is, mert nem gyakoroltam eleget... Eszembe jut, amikor ülök a zongora előtti széken, mellettem a nagymamám, és üvölt velem, hogy miért nem bírom megcsinálni azt a nagyon egyszerű ujjgyakorlatot. Igaza volt, tényleg nagyon béna voltam, mondjuk akkor nem érdekelt az egész.
Mikor befejezem a nosztalgiázást, eszembe jut a lány, akivel együtt jöttem be, elvileg. Azóta sem tudom, ő bejött-e, vagy végül kint maradt. Hátrafordulok.
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. április 23. 13:05
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 23. 11:59 Ugrás a poszthoz

Zsófia^^

Látszik a lányon, hogy izgatott, vagy inkább fél.  Lehet, hogy egy kicsit megrémisztettem az intelmeimmel, de ezeket muszáj volt elmondanom neki. Nem szerettem volna egyedül a szobában maradni. Ám, mielőtt belépek, nem nézek vissza rá, csak remélni tudom, hogy jön utánam, ha meg nem, én akkor sem fogok kijönni, mert magával ragad a szoba különlegessége. A rengeteg víz, a zongora... Régen sokat jártam úszóedzésekre, a helyi uszodába, tulajdonképpen versenyúszó is voltam egy ideig. Ezért nem tartottam soha a víztől, csak a mai nap nem akartam többet érezni magamon. Régen, még kis koromban sokszor volt, hogy elfelejtettem elvinni az úszószemüvegemet, és akkor csukott szemmel kezdtem el úszni. Hamar rájöttem, hogy ez így nem lesz jó. Apukám is mondta, hogy nyissam ki a szemem a víz alatt, nem fog fájni, csak először lesz furcsa. Így történt az, hogy most is eleve nyitott szemmel érkeztem a szobába, és legszívesebben pislogni sem pislogtam volna, nehogy lemaradjak valamiről, ami itt bent folyik. Hátra néztem a lányra. Láttam, hogy bejött mögöttem, és tűnt egy darabig nem is fog kimenni. Nagyon elcsodálkozott a vízen, amit nem is csodálok, hiszen varázslatos dolog az, hogy tudunk alatta levegőt venni, és még egy picit sem leszünk nedvesek. A víz valószínűleg el van varázsolva, megbabonázhatták! Tompán hallom csak, hogy a lány megszólal mögöttem.
- Nem tudom, hogy csinálták ezt, de egyszerűen csodálatos! -kiáltom felé, hogy biztosan meghallja. Egy kicsit közelebb merészkedek a zongorához és leülök elé. Ujjaimat a zongorára helyezem, bár kételkedem benne, hogy megszólalna, de azért megpróbálom eljátszani rajta azt a darabot, amit nagyon régen gyakoroltam már. Leütöm az első hangot. Nem igazán lehet hallani, éppen csak, mint ha nyögtem volna egyet. Azért végig játszom a melankolikus dallamot, a végén aztán hátra nézek a lányra, hogy mit reagál rá. Csodálkozom egy kicsit magamon, mert nem hittem volna, hogy ennyi év után sikerül majd eljátszani. Na jó, párszor belerontottam, de a végéig eljutottam, és így is büszke voltam magamra.
- Te tanultál valaha, valamilyen hangszeren? -kérdezem tőle hirtelen.
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. április 23. 13:02
Baranyai Adél
INAKTÍV



RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 23. 13:39 Ugrás a poszthoz

Zsóóófia ^^

zárás ^^

Örülök, hogy a lányra és rám, körülbelül ugyanúgy hat ez a vizes dolog, mondjuk, szerintem ezt bárki látja, csodálatosnak gondolja.
Úgy érzem, soha többet nem akarok ebből a szobából kijönni. Olyan jó érzés, ahogyan lebegek a vízben, és tudom, hogy még rengeteg időm van az első órámig. A lány leveszi a cipőjét, amin egy kicsit elgondolkodok. Így, hogy látom, mezítláb van, biztos, hogy még szabadabban érzi magát. Átfut a fejemben a gondolat, hogy talán én is levehetném, de aztán inkább magamon hagyom a két barna vászon lábbelit. Amikor a lány megszólal, felelni akarok neki, de aztán úgy érzem, ezt inkább csak úgy mondta, és nem vár válaszra.
~Tényleg nagyon szép!~
Gondolom magamban. A zongorázásomra jóformán nem reagál semmit, csak a kérdésemre válaszol később.
- Én sem vagyok jó benne, amint hallhattad! –nevetem ki a saját magam. Ezután felkelek a zongoraszéktől, és körbe nézek a szobában. Elég nagy ez a szoba –állapítom meg magamban. A pillantásom egészen véletlenül a karórámra esik, és hirtelen elkezdek pánikolni.
- Te jó ég! Nekem már két perce Bájitaltan órám van! –jelentem ki hangosan, bár inkább csak magamnak szántam ezt a mondatot.
- Ne haragudj, de mennem kell… - intézem szavaimat a lány felé. – Köszönöm, hogy bejöttél velem! – mosolygok rá. Elindulok az ajtó felé, mikor eszembe jut, hogy nem is tudom, hogy hívják a lányt.
-  Azt még meg szeretném kérdezni, hogy… Mi is a neved? –kérdezem bátortalanul. Miután válaszol, kisietek a helységből, és rohanok az órámra.
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. április 23. 13:43
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Baranyai Adél összes RPG hozzászólása (13 darab)

Oldalak: [1] Fel