Tim Rawden
INAKTÍV
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
|
Állia Úgy látszik a párnával eléggé el van foglalva, de azért figyel rám is, kérdéseket tesz föl. Hogy mit láttam? Szemem elött most lepereg az egész, Románia és az Alpok rejtelmeivel, vámpírok és manók között, furcsa állatokkal kezdve. Sok mindent. - Egyszer voltam, Innsbruckba. Ott a varázslók, hogy is mondjam elég furcsák voltak...Egyszer például az ottaniakkal beszélgettem a leprikonokról, és amikor azt mondtam hogy nekem nem tetszenek, teljesen megvadultak, átkokat küldtek rám.- most hogy így belegondolok,még mindig fáj a karom, ott ahol az egyik ártás ért.- Azt ugyanis nem tudtam hogy ők istenítik a leprikonokat, mindennél jobban tisztelik őket. Vagy amikor Kikben tartozkodtam, Horvátországba, láttam najádokat. Még most sem felejtem el milyen szép látvány voltak, a víz sima átlátszó üvegén. Szóval sokat mindent láttam már...-húzom el a fejem. Azt akarom hogy ő is meséljen magáról,de látszik, hogy ő ezt igazán nem akarja. - Na megegyeztünk te jössz!- nézek rá.
|
|
|
|
|
Állia Szipenni
INAKTÍV
Árny
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
|
TimFel ülök. Átölelem a párnát. Nagy szemekkel nézek rá. Csodás dolgokat látott. Látom rajta hogy fejben vissza megy. Miután befejezte elkezdek kicsit kérdezősködni. -Látszik a karodon? Nem akarok túl kíváncsi lenni,de érdekel. Olyan sok mindent látott,biztos unalmasnak találja a sulit. Ezen kicsit elgondolkodom. De nincs sok időm töprengi,elkezd piszkálni azzal hogy én jövök. Ezt halván vissza dőlök. A párnát a hasamon hagyom. Be csukom a szemem. Fejben vissza megyek az időben és gondolkozom mi történt velem. Mikor felidézem milyen voltam kicsinek elmosolyodom. Érdekes voltam, meg változtam. Eltűnik az arcomról a vigyor. Elmerengek azon milyen voltam milyen lettem. Így vissza nézve látom hogy szinte semmi se ugyan az. Pár dolog, pár érdekesség van bennem,nem több nem kevesebb. Megint el vigyorodom. Most már válasz szolok. Kicsit bűnbánóan,de válasz szolok. Még a szememet is kinyitom,ránézek amennyire tudok. -Én ilyet nem tudok mesélni,de ha akarod mesélhetek végül is.
|
|
|
|
|
Tim Rawden
INAKTÍV
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
|
Állia Megkérdezi hogy látszik-e a a karomon.-Igen látszik.-mondom ,de nem fogom most megmutatni neki. Ha azt gondolja hogy unalmasnak fogom találni a sulit akkor jó nagyot téved. Néha a legtaszítóbb dolgok lehetnek a legérdekesebbek. Már most is érdekes. Lecsukja a szemét, látszik rajta hogy elgondolkozik. Majd kinyitja, és rám néz. Erre azt mondja hogy nem tud ilyeneket mesélni! -Akkor is!- mondom neki morcosan. Rá nézek, és hallgatom a lányt történetét.
|
|
|
|
|
Állia Szipenni
INAKTÍV
Árny
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
|
TimLátszik a az átok a karján azt mondja,de azt is közli hogy nem mutatja meg. Erre el mosolyodom. -Nem azt ért kérdeztem. Csak gondoltam meg mutathatnád az iskola gyógyítójának hát ha eltudja távolítani. Ezen elgondolkozom. Most szerintem meg a suliban van,bár sokszor eltűnik. Még felvetem magamban az ötletet hogy rá kérdek tudja-e milyen átok volt,de elvetem mert szerintem nem szeretne erről beszélni. Közben rátűrünk arra hogy én meséljek. Mivel én nem szeretnék, durcásan közli hogy akkor is. Rá nézek és kirobban belőlem a nevetés. Olyan arcot vág mint egy ovis, ami nagyon mókás. Mi után kicsit meg nyugszom,most már csak vigyorgok. Lassan az is elmúlik. Most már teljesen le nyugodtam. Mély levegőt veszek és elkezdek mesélni. - Mivel is kezdjek? Teszem fel magamnak a költői kérdést. - Hát mondjuk nincs testvérem. Aranyvérű varázsló családból származom. El hallgatók gondolkozom. Eddig is elég vontatott voltam,de most meg akadtam. Gondolkodom mit mondjak. Rá nézek. -Mire vagy konkrétan kíváncsi? Remélem nem azt mondja hogy mindenre. Mert akkor elveszek.
|
|
|
|
|
Tim Rawden
INAKTÍV
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
|
Állia - Igen lehet hogy majd megmutatom.- mosolyodok el.Később megint elneveti magát, és én csak csodálkozom, hogy Állia mennyire nem tud egy percig nyugton maradni. Elkezd mesélni a szüleiről, közben csendben hallgatom. Aztán elgondolkozik, majd rám emeli tekintetét. -Három lány? - csodálkozok el, mert az sem lehet kis pálya. - Egyszerűen csak mesélj magadról! Bármit! Hogy mit ...- igen,ez valóban nem könnyű feladat, de hát nekem is sikerült. Megcsóválom a fejem majd folytatom.- Hogy kerültél ide, mit gondolsz az iskoláról, nem tudom csak egyszerűen mesélj!-akadok ki.
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Brigitta~ vasárnap hajnal Ittléte óta nem sokat változtak alvási szokásai. Gyógyítónál még nem járt, és fiatalabb korában mugli orvos sem látta. Bőven a Nap álmodása után fekszik, és percekkel a Nap égre jövetele előtt ébred. Kialvatlan, mégis éber, szenved az álmatlanságtól, mégis így érzi magát jól. Az évek során olyannyira megszokta az örök gondolkodás fogságát, a napi három-négy óra nyugtalan alvást, hogy olykor elmereng azon, vajon megváltozik-e ez az állapot valaha? Lesz valaki, aki segít rajta? Sokat gondol arra, hogy azért van ébren húsz, huszonegy órát egy napöltőn, mert neki sokat kell élnie sorsából fakadóan. Látnia, éreznie, hallania kell. Észrevennie titokzatos dolgokat, összefüggéseket felfedezni, cselekedni és uralkodni. Rengeteget kell még tanulnia, de ellentétben másokkal, ő neki önmagáról, az életről, és a végcélról, az akaratról kell a létező összes ismeretet zsebre tennie, hogy végül ő legyen az első ember. A legjobb lesz, a legfontosabb. Ma hajnalban vastag pulóverében áll a bejárati csarnok tölgyfaajtaján kívül, és perzselő tekintetével várja, hogy az új nap kezdetét vegye. A Nap vöröslő színeivel töri át a sötét fellegeket, és ez mindig erőt ad az elsőévesnek. Feltüzeli, megtölti élettel, tisztábbá varázsolja a célokat, és a kiválasztott utat, amely hozzájuk vezet. Ezekért a pillanatokért érdemes korán ébredni, és bármily karimás és sápadt is a fiatal arca, belül tele van energiával. Hosszú percekig követi a fénylő gömb útját az egekbe menet, majd hátat fordít neki, és újult erővel indul meg ő is saját útjára, hogy mint a Nap, egyszer ő is felérjen a magasba, a megdönthetetlen csúcsra. Bakancsa kopogása felkelti az alvó, morgó festményeket, de most nincs kedve egyik vásznát sem felhasítani, így rájuk sem hederítve, céltudatosan halad a hideg folyosókon. Nemrégiben hallott egy teremről, ami az északi toronyban fekszik, és állítólag aki betér oda, az a teljes nyugalom éden kertjében találja magát. Azt mondják, hogy ez a szoba felveszi az ember kedélyállapotának jellegzetességeit, és a dallamot, ami szól, mintha csak a lélek dobjai játszanák. Noel őszintén kíváncsivá vált erre a helyre, hiszen nem ismerte még önmagát annyira, hogy tudja mi is vár rá pontosan, ha belép a kidolgozott, tölgyből készült ajtón. Remegés halad át testén, gerincét végigjárja a hideg, és karjain felállnak a szőrszálak, amint megpillantja a jó pár lépcső megmászása után megjelenő, s olyannyira vágyott ajtót. A kilincset lenyomja, és szemeit behunyva, egy szusszanás után lép be. A halk zene, ami lépteit követően felhangzik eléri, hogy a fiú őszinte elismerésével adózzon a szoba létrehozójának, hiszen az tökéletes harmóniát teremt bensőjében. A szoba egésze felveszi a rellon színeit, és egy kis vörös is beleveszik a fekete, ezüst és zöld színekbe. Ő maga az ajtónak dönti hátát, és hangosan nevetni kezd. - Ez fantasztikus! Kiáltása után ellöki magát az ajtótól, és körbejárja a szobát. Őrület. Ez őrület. - Istenem, ha vagy, ezt nekem találtad ki... Bár nem hisz a méltóságos Úrban, az összes létező parancsolójában, most önfeledt boldogságában idézi fel az előzőleg felkelő Nap látomását.
|
|
|
|
|
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
 Elképesztően fáradt napokat, sőt, heteket tudhatok magam mögött. Sok mindent be kellett pótolnom, nem akartam, hogy ha valamelyik tanórán netán felszólítanak, nem tudok semmit, és ott helyben kelljen elsüllyednem. Oké, persze, nem mintha akkora "stréber" lennék, hogy csak a tanulásnak élek, de utálom a megaláztatást, így hát...jobb félni, mint megijedni. Most is az egyik könyvem felett görnyedtem, szemeim már kezdtek lecsukódni, mikor megráztam fejemet, becsaptam a könyvet, és feltápászkodtam a székemről. Felsóhajtottam, mikor kitekintettem az ablakon, és megláttam, hogy a nap lassan kezd felkelni. Ez azt jelentette, hogy egész éjjel le se hunytam a szememet, tehát a mai nap folyamán biztosan használhatatlan leszek. Eleve az szoktam lenni ha kb. 7 óránál kevesebbet alszok, mi lesz velem ezek után?! Átöltöztem egy kicsit kényelmesebb ruhába, majd elhagytam a már jól megszokott kis kuckómat. Eleget bámultam azt a 4 öreg és fehér falat, napokig. Kezdett már unalmassá válni. A folyosók kihaltak voltak, semmilyen hang, vagy nesz sem szűrődött ki az ajtók mögül. A kastély még aludt, úgy nézett ki csak én voltam az a hülye, hogy ilyen korán, hajnalban, sétára indultam. Gondoltam folytatom a kastélyban a kis felfedezőtúrámat, hiszen amióta itt vagyok, elég komolyan ügyködöm ezen, bár egyelőre még nem túl sok sikerrel, de nem adom fel. Miért is tenném? Mondjuk, ha minden jól megy még itt leszek egy pár évig, szóval ráérnék, de ha elhalasztanám, az nem én lennék. Én minden jót rögtön elsőre eljátszom, későbbre meg persze nem marad semmim. Hihetetlen egy nőszemély vagyok! Sokszor próbáltam már megváltozni, megkeresni és magamba "építeni" azokat a tulajdonságokat, amik a legjobbak, de sosem sikerült. Igen, most már hivatalosan is javíthatatlan vagyok. Észre sem vettem mennyire elkalandoztak a gondolataim, már csak akkor kaptam észbe mikor egy ajtó előtt álltam. A lábam csak ment a maga útján, az agyam pedig kikapcsolt ez alatt a kis út alatt. Felsóhajtottam, majd körülnéztem, nem is tudom miért, hiszen tisztában voltam vele, hogy senki sehol. Nem tudtam mi vár rám az ajtó mögött, mivel mikor hallgatózni kezdtem, semmit sem hallottam odabentről. Nem tétováztam sokáig, pár másodperc múlva nyeltem egyet, majd lassan benyitottam. Egy aranyos kis rendezett szoba tárult elém, tele párnákkal és fotelokkal. Mikor beljebb léptem, a szoba falainak színe fehérről átváltozott olyanná, akár a tűz vagy egy gyönyörű szép naplemente. Minden pirosban, narancssárgában és rózsaszínben pompázott, majd halk gitárpengetésre lettem figyelmes. Azt se tudtam hirtelen, hogy ki vagyok és hol is, annyira elbűvölt a hely szépsége. Teljesen ellazultam, csak bámultam a falakat, ahogy színei ide-oda cikáztak, mikor is szinte majdnem felbuktam valakiben. Így jár az, aki nem néz az orra elé. Tehát Én. Kissé megrémültem, mikor is a falak átváltottak feketére és zöldre, majd mikor összeszedtem magamat, és megnyugodtam, minden visszaváltott a tüzes hangulatra. Magam elé pillantottam, hogy jobban szemügyre vegyem kinek vagy minek ütköztem neki, mikor is egy fiút láttam. Ő is ugyanúgy el volt ámulva a szobától mint én, legalábbis ezt olvastam le az arcáról. - Jajj, ne haragudj! Kértem bocsánatot gyorsan, remélve, hogy nem zavartam meg nagyon. Tudtam, hogyha a fiút épp rossz pillanatában kaptam el, vagy épp megzavartam a relaxációját, akkor valószínűleg nekem fog ugrani, de reménykedtem. Mégpedig abban, hogy ha kiabálni kezd, akkor hagy a fejemen pár hajszálat. Arcomon látszott a megbánás, és egy kis izgalom is, hogy elfogadja-e a fiú a bocsánatkérésemet, avagy sem.
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Brigitta
A hajnali órák a nap legtitokzatosabb, s mégis legtisztább periódusa, amely nézőjét, és átélőjét minduntalan hatalmas energiával tölti fel. A rellonos bár nem beszél róla, de éltető ereje a kora reggeli első Napfényben rejlik, az első percek, amelyeket a törekvő erővel tölthet el megismételhetetlen élménnyel szolgálnak. Nincs ugyanolyan felkelő Nap, az összes sugár, és szín más, nincs egyezés, hacsak az nem számít annak, hogy a fiatal ittléte óta az összeset látta. Sűrűn bújik elő az alagsor menedékéből, így sok embert ismer, még többel köszönőviszonyban van, de amint végez a napi dolgaival, azonnal visszahúzódik a Rellon sárkányokkal telt fészkébe. Nem félelemből teszi, csupán ott érzi magát különösen jól, az alagsor az otthonává vált, védelmező anyjává. Ugyanúgy érez házvezetőjével kapcsolatban is, hiszen tudja, hogy bármilyen problémájával fordulhat hozzá, ő segítene neki, és sárkánykarmaival tenne igazságot. A szobában gyönyörködik, a lelkében domináló színekben veszik el, és széles mosollyal konstalálja, hogy jól gondolta mi rejlik benne. A zene ami szól, mintha tényleg belőle szólna, mintha saját rezgései komponálnák a finom dallamot. Kemény legény, akinek érzékeny zene szól lezárt lelkében. Noel tűnődik a szólamon, és a vidám mosoly hamar lehervad arcáról. Nem feltétlenül kell metálnak szólnia benne, vagy fájdalmas nótának. Az nem baj, hogy van ízlése, és a testében megszülető tűz nem égeti el benne azokat az érzéseket, és gondolatokat, amelyek emberré - ha naggyá is - de emberré teszik. Gondolatai kuszán kavarognak a zene hallatára, amikor mögötte az ajtó kinyílik, de ő nem néz hátra, kíváncsi a szobára, a nyomban változó színekre, az idegenből szóló zenére, és aurájára. Aztán nekiütközik a jövevény, és ő megfordul, hogy közelebbről is szemügyre vegye az érkezőt. Döbbenet. Csend. A lány, aki az imént nekiütközött szőke, szép, és kedves. A fiú nem képes levenni zöldjeit a magas lány arcáról, csendesen nézi őt, miközben a szeme előtt lejátszódó képsorban mereng el. Hirtelen ötlik fel benne Lyra, nem jól sikerült randevújuk, a lányra erőltetett kapcsolatuk, és saját önzése, agresszivitása, és megtörhetetlen személyisége. A kapcsolatuknak hamar véget vetett, a volt kedvest gyorsan tette tönkre, úgy hagyta el, ahogy azt ember nem érdemli meg. Most ösztönszerűen rázza meg fejét, és felvéve domináns stílusát, a lányra villantja fehér fogsorát. Mosolya sárkányszerű, tekintetében ragyog a tűz, érzi, hogy vissza kell tartsa ösztönös hódítását.
- Nem történt semmi baj - mondja vigyorogva, majd a tüzes falakra pillant, hogy végül ismét a lányon kössön ki zöldes tekintete. Kedélyállapota hamar intenzívre kapcsol, nagyon tetszik neki a lány, és bár nem szeretne senkivel sem járni, a fizikai lét azonnal begyújtja fiatal testét, lázba hozza hormonjait, és az, hogy éppen zsánere nyitott rá, éppen ebben a szobában, ezt sorsszerűnek gondolja. Egyszerűen nem lehet véletlen egybeesés. A kanapékhoz sétál, és leül két párna közé. A dohányzóasztal polcáról levesz egy régi, poros edictumot, majd kinyitva azt felpillant az új szőkére.
- Szereted a hajnalt? - kérdezi tőle érdeklődve, aztán észreveszi, hogy a falak színe tovább sötétedik. Valószínűleg saját tüze tovább égeti a lányét, és a zene is intenzívebbé válik. Noel elvigyorodik, majd kényelmesen elhelyezkedik, könyökét az egyik párnába süllyeszti, így lapozgatva újságját.
- Ritka, hogy bárkivel is összefussak ilyentájt, kivételt képeznek ez alól természetesen a házimanók, de a diáktársak és a tanárok ilyenkor fordulnak a másik oldalukra. Esetleg nem tudtál aludni?
Erős kezdés, ez tagadhatatlan, de a rellonosnak nem szokása kertelni, a romantika kiveszni sem tudott belőle, hiszen ki sem fejlődött lelkületében.Meg akarja ismerni a jövevényt, és ha ő is hajlandóságot mutat, akkor határ a csillagos ég.
|
|
|
|
|
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Szinte már visszafojtott lélegzettel álltam a fiú előtt, várva a csodára. Egyikünk se szólalt meg, egy kis ideig csak bámultunk egymásra, ami kezdett kínossá, de egyben ijesztővé is válni. Megköszörültem kicsit a torkomat, mikor is a velem szemben álló is kicsit észbe kapott, majd hagytam, hogy ő törje meg a csendet. Az Én torkomon egy értelmes szót se tudtam volna kipréselni. Nem történt tehát semmi baj. Lelkemről egy hatalmas kő zuhant le, amire nem tudtam magyarázatot adni. Ő is csak egy ugyanolyan ember, mint bárki más a kastélyba, miért paráztam rá ennyire, hogy netán nem bocsájtja meg a kis koccanásunkat? A tekintete folyton rajtam volt, egyszer sem tévedt el sehová, amitől arcomon megjelent egy kis pír, de igyekeztem minél hamarabb elhessegetni azt. Ekkor, a fiú elsétált a fotelok felé, ahol leült, majd feltett egy kérdést. Pár másodpercig haboztam, hirtelen nem tudtam, mi is lenne erre a jó válasz, de vettem egy mély levegőt, majd rájöttem, idiótaság, hogy folyton idegeskedem. Fel kellene szabadulnom, és élvezni az életet, még az apróbb dolgait is! - Igen, szeretem. Szerintem csodálatos! Mondtam, egy halovány mosollyal az arcomon, karba font kezekkel. Nálam ez azt jelentette, hogy kicsit zavarban vagyok, de épp a leküzdésén fáradozom. Pár lépéssel közelebb mentem a fiúhoz, mikor az újra megszólalt. Elmosolyodtam kijelentésén, majd ismét tettem egy lépést feléje, és egy laza mozdulattal lehuppantam melléje a fotelbe. Körülnéztem, a szoba színei még mindig nem változtak, sőt, egyre intenzívebbek lettek, amik csak még jobban elvarázsoltak engem. Szeretem az erős színeket, furcsa, de nekem mindig magabiztosságot sugalltak. - Mi van, ha én egy álcázott manó vagyok? Kérdeztem vissza, majd gyanús tekintettel kezdtem el méregetni a fiút, utána pedig elnevettem magamat. Végre, feloldódtam. Pár másodpercet még vártam, általában poénjaim nem szoktak nagy sikert aratni, ezért is tartottam a hatásszünetet, majd újra megszólaltam. - Amúgy csak egyszerűen korán ébredtem fel, és nem tudtam visszaaludni. Meséltem el a fiúnak, majd vállat vontam. Nem akartam neki elmesélni, hogy csak nemrég jöttem át egy másik iskolából, és pótolni voltam fent egész álló éjjel. Mondjuk, ahogy magamat ismerem, lehet, hogy hamarosan látni is fogja majd rajtam, a kialvatlanság jeleit. Vártam pár percet, ez idő alatt nézelődtem, majd a szoba színe változni kezdett, átment olyanná, akárcsak a tiszta, tenger. Zöld és kék színek váltakoztak, néhol még egy kis csillogást is felfedeztem. Szemem ragyogni kezdett a látványtól, a lelkem boldog lett. Mikor magamhoz tértem, ismét köhécseltem egy párat, majd visszafordultam a fiúhoz, és feléje nyújtottam a kezemet. - Brigi vagyok...amúgy. Mondtam barátságosan, várva, hogy elfogadják a bemutatkozásomat.
|
|
|
|
|
Sárossy Vencel
INAKTÍV
Venci
RPG hsz: 11
Összes hsz: 752
|
Titanilla Már hosszú percek óta járom a folyosókat. Ezen a környéken még nem voltam. Itt minden olyan egyformának tűnik. Vajon a szobák is azok? Megálltam egy ajtó előtt, kezemben a mappámmal, amiben a rajzaim vannak. Még korábban megkezdtem egy rajzot a kastélyról, de nem sikerült befejeznem. A klubhelyiségben nem tudom nyugodtan folytatni, ezért is keresek egy helyet, ahol végre elkészülhetek vele. Az ajtó szépen kidolgozott, talán tölgyből van. Benyitottam és tettem egy lépést előre. Hihetetlen látvány tárult ekkor a szemem elé. A falak színe hirtelen zöldre változott, és a csendet egy patak halk morajlásának zaja törte meg. Kellemes illatot kezdtem érezni, olyat mint az otthoni kertünk virágaié. Ez a hely fantasztikus. A szoba szépen be van rendezve. Egy kanapé, egy dohányzóasztal, körülötte székek, és ablakok, melyekből kitűnő kilátás nyílik az udvarra. Azt hiszem megtaláltam amit kerestem. Leültem az asztalhoz, és elővettem a félkész rajzot. Nekiláttam befejezni rajta a tornyokat. Kezdett minden összeállni. A tornyok után jöhet a háttér, a hegyek az erdő és az ég. Gyorsan repült az idő. Már több mint egy órája dolgoztam. Nincs sok hátra. Egy két apróbb simítás és elkészülök. Egészen jóra sikeredett ez a kép. Meg lehetek vele elégedve. Az árnyékokon még finomítanom kell. Újult erővel kezdtem bele a tökéletesítésbe, amikor léptek zaját hallottam meg az ajtó előtt. Majd belépett a szobába egy számomra ismeretlen lány.
|
|
|
|
|
Keiko Sama
INAKTÍV
Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
|
SzofiA vizsgaidőszak már itt van a nyakunkon, és ezt már a körülöttem lévőkön is érzem. Szinte mindenki már nagyon be van sózva a vizsgák miatt, és mindenki gőzerővel tanul. A levitában is. Talán én vagyok az egyetlen a kékek közül aki most nem egy könyv felett görnyed, és tanul szorgosan. Persze már én is várom a vizsgákat,várom, hogy minél hamarabb túllegyek rajta, és mehessek haza anyuhoz, apuhoz, és a kisöcsikémhez. Annyira szeretném már látni, és nem csak egy képről csodálni a gyönyörű kis pofiját. Igen, szerintem ő a legtündéribb kisgyerek akit valaha a Föld a hátán hordott, mondom ezt úgy, hogy még élőben nem láttam a kis csöppséget. Viszont én már nem bírok meglenni a Levita toronyban, látva, hogy mindenki tanul, csak én nem, így inkább fogom magam, és megyek valamerre. Bármerre, csak legyen egy kis nyugtom. Természetesen a mókus, és a puffskein követ engem, de látom, hogy nem igazán tudják velem tartani a lépést, ezért kicsit megszánom őket, és hagyom, hogy kényelembe helyezkedjenek a vállamon. Hamar elérek az északi szárnyba, de ott már nem bírom tovább a képek fecsegését. Általában szeretek némelyikkel beszélgetni, de most valahogy zavar a jelenlétük, így rögtön az első szobába bemenekülök, amit meglátok. És amint becsukom magam mögött az ajtót halkan egy dal csendül fel, ami be kell valljam igen nyugtatóan hat rám, és eszembe juttatja a hazámat, Japánt. Szinte teljesen megnyugszom, és ehhez a kék szín nyugtató hatása, és a sakura fák virágának illata is hozzátesz még. Egy halvány mosoly jelenik meg ekkor az arcomon, majd levetem magam az egyik kanapéra, s szememet becsukva relaxálok. Mogyoró, és Mazsola pedig úgy látszik szintén átvette ezt a nyugodt hangulatot, mert a földön, összebújva szinte azonnal elalszanak.
|
|
|
|
|
Szofi Wilkinson
INAKTÍV
RPG hsz: 11
Összes hsz: 87
|
Keiko
ruhaNem értem, hogy miért izgul ennyire mindenki a vizsgaidőszak miatt. Nem mintha én nem izgulnék, de akkor is. Mindenki olyan feszült. Az érzés, hogy én már szépen megtanultam mindent, nagyon jó. Aki még csak most kezdi el, azt csak sajnálni tudom. Akinek van egy kis esze, legalább egy hónappal előbb elkezdi a tanulást. Hát de, végül is milyen rossz lenne az, ha a tanárok senkit nem buktatnának meg. Néha ők is biztos örömüket lelik benne. Legalábbis, ha én tanár lennék, biztos, hogy nem sok diák lenne oda értem. Ha nem tudja, egyest kap. Ez van, ezt kell szeretni. Miután elhagytam a hálókörletet a Lélek szoba felé veszem az irányt, hátha találkozok valakivel, aki nem tanul, és lenne kedve csinálni valamit, vagy csak szimplán megismerkedni. Kicsit még fáj a térdem, a múltkori szép esésem óta Min Woo-val, de próbálok nem rá gondolni, és haladok a szoba felé. Amikor ablakok mellett megyek el, mindenhol korosztályom pihenteti az agyát, vagy éppen szorgosan tanul, a mondhatni, jó időben. Az eső nem esik, úgyhogy sokan vették a bátorságukat és egy gyors sétát tettek a kastély udvarában. Amint megérkezek a szobához, benyitok, majd nyugalom tölt el. Leírhatatlan, hogy mennyire jó érzés ilyen nyugalomba lépni. Amikor körülnézek, egy lányt pillantok meg, akinél nincs könyv. - Hurrá, te nem tanulsz! – kiálltok fel, és mosoly gördül az arcomra. Lehuppanok vele szembe, és megcsodálom a nyakában ülő kisállatokat. Egy puffskein, és egy mókus. Aranyos állatok, főleg a kis szőrös puffskein, egyszer én is szeretnék majd egyet. - Ja, egyébként, szia. Szofi vagyok. – szegezem rá a tekintetem. – Te.. ööö… Keiko, ugye? – biztos, hogy így hívják a lányt, és az is biztos, hogy Levitás, mert már láttam őt valahol. Mélyen gondolkozni kezdek, hol is volt az esemény, ahol láttam. Biztos eszembe fog jutni, csak még nem most. Felhúzom a lábaim, és bámulni kezdem a mellettem lévő ablakot.
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Brigitta kedves
A szoba tüzes hangulatát mindkét jelenlévő csak tovább erősíti, személyével még inkább emeli a határozott színek, a dallam és a helyiség megjelenésének összhangját. A tűzjegyűek találkozására azt szokás mondani, hogy robbanásban teljesedik ki. Ez végződhet katasztrofális botrányban; ami szintén kétfelé válhat: lehet pozitív és negatív, de bárhogy is élik meg a felek, az biztos, hogy hatással van rájuk. Alakulhat köztük több is, mint ismeretség, barátokká válhatnak, szeretői lehetnek egymásnak, vagy akár a másik legádázabb ellenségeként írhatják be magukat a másik életébe.
Noel elmosolyodik a lány érdekes humorán, de gondolataiban felmerül a kérdés, hogy bolond-e ez a szőke, vagy csupán navinés? Hamar talányokba feledkezik, ha egy-egy ismeretlen házáról van szó, hiszen azonnal besorolja az illetőt valahova, és eddig csak nagy ritkán fordult az elő, hogy társaságát rossz házba sorolta, akkor sem értette hogyan tévedhetett egyáltalán.
Kíváncsi, hogy a lány miként felel kérdésére, kedveli-e a hajnalt, a korai órákat, és szívesen felkel-e az átlagnál hamarabb, hogy elkezdje napját, esetleg megnézze a Nap égre emelkedését. Látszik, hogy Brigitta zavarban van, karjait mellkasa előtt fonja össze, és csak nagy sokára foglal ő is helyet. A rellonos végig rajta tartja a szemét, hol haját, öltözetét, hol arcát, és domborulatait veszi szemügyre. Szereti nézni a lányokat, időzni testükön, vagy lélektükreikben, hiszen nem mese, hogy a szem minden titok nyitja.
- Ha te manó vagy köpenyben, akkor én rögvest teljesítem egy kívánságod itt és most...
Hosszan mosolyog ezen a képtelenségen, és gondolata, hogy a lány a navine házat képviseli, komoly meggyőződésévé válik. Hallott már badarságot eridonostól is, de a navinésekben van valami egészen megfoghatatlan, amiről érzi a másik, hogy nem tévedett.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Ombozi vagyok, szia.
Gyengéden megrázza a felé nyújtott kezet, majd ő is bemutatkozik, de szigorúan csak apja nevét mondja ki. Keresztneve nem fontos, nem is kell tudnia róla a szőkének, elég ha a lényeget hallja. Mosolyt is párosít a bemutatkozáshoz, hogy aztán elengedje a fehér ujjakat, és hátradőljön a kanapén.
- Megpróbálod elmagyarázni nekem, hogy milyen zenét hallasz? Kíváncsi vagyok a színekre is, amit látsz. Az én szemem zöldet, pirosat és feketét lát körülöttünk, a dallam pedig egészen pörgős, lüktető. Szinte érzem, hogy belőlem áramlik.
Érdeklődik, mert felmerült benne a kérdés, hogy talán nem ugyanazt mutatja nekik a szoba, hogyha bent lennének húszan, akkor mind a húsz ember előtt más árnyalatokban pompázna a lélek szobája. Körbepillant beszéd közben, végül zöldjei visszatalálnak a szőkére. Ismét elmosolyodik, de ez a hosszúra nyúló vigyor talán már nem is Brigittának szól, csak annak az elképesztő nagy mázlinak, hogy mindig szép, szőke lányokkal hozza össze a sors.
|
|
|
|
|
Keiko Sama
INAKTÍV
Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
|
SzofiMiért van az, hogy egyeseknek a vizsgaidőszak előtt néhány nappal jut az eszébe, hogy ideje lenne tanulni. Nem lehet ilyen kevés idő alatt megtanulni a tananyagot. Persze, míg a vizsgák le nem zajlanak, addig tudod, de hosszabb időre lehetetlenség megtanulni azt a nagyon sokmindent. Mondjuk igaz, hogy én sok tantárgyat vettem fel, de az már mellékes. Mégha a lehető legkevesebbet is vettem volna fel, akkor sem azt csinálnám, hogy az utolsó pillanatban kezdek el tanulni, mert nekem fontos az, hogy ne csak néhány napig maradjon meg a fejemben az a minden, amit tudni kell, hanem akár még évek múltán is tudjam, mondjuk.... mondjuk bármit, amit a rúnákról tudni kell. Ez a szoba tökéletes arra, hogy kicsit nyugodtan tudjak pihenni, távol a sok diáktól, akik bőszen tanulnak, mert év közben nem tették. És amíg rosszabb, hogy egyes levitások is ezt csinálják. Egyszerűen nem értem. Én speciel még nem érzek késztetést arra, hogy egész nap a könyvek felett görnyedjek. Majd talán még vizsga előtt egyszer átolvasok mindent, és kész. Olyan kényelmes ez a kanapé, meg ez a nyugtató zene, és a szín, meg az illat összhangja olyannyira nyugtatóan hat rám, hogy kezdek elálmosodni. Csak fekszem, de nem akarok elaludni, így valamit tennem kell, hogy ébren maradjak, így a nyakamból leveszem a medált, ami mindig ott van, és a benne lévő képet nézem, azt a boldog családot, amilyenek egykor voltunk. De még ez sem segít, mert szemhéjamat nem bírom nyitva tartani, s én elalszom. Álmodom. Álmomban ismét otthon vagyok, gyerekként. Boldognak érzem magam, mert hát valóban az vagyok. Egy szép kertes házban vagyok, pont olyan, mint amilyenben régen laktunk. És ott van anyu, és apu is. Ők is boldogok, és nevetnek, és szeretik egymást. Olyan tökéletes minden, nem is akarok felkelni.... Azonban az álom hamar szertefoszlik, s csak ködös képek maradnak utána emlékeimben. Egy lány kiáltott fel, mire én válaszképp a földön kötök ki, ugyanis kicsit megijesztett. Vagyis, felijesztett a lány, aminek ez a szépen kivitelezett esés lett a vége. Egy pár percbe beletelik, míg magamhoz térek rendesen, és visszaülök a kanapéra, közben pedig a lány helyet is foglal előttem. - Szia Szofi. Öhm.... igen.... Deee honnan tudod? - nézek rá értetlenül, és kicsit összezavarodva. Vajon honnan tudja a nevem? Mert én szégyen szemre nem ismerem őt, de mintha ez fordítva nem lenne igaz, azonban halvány lila gőzöm sincs, hogy honnan tudja a nevem. Eközben pedig a két szőrmók támadásba lendül az ismeretlen lány felé, vagyis inkább csak Mogyoró, a mókus, Mazsola azért már kicsit bátortalanabb. Egyenesen a lány felé ugrándozik, és meg sem áll egészen addig, míg a lány ölébe nem ér, ha az "áldozat" engedi, majd onnan néz fel rá a kíváncsi kis pofijával.
|
|
|
|
|
Angyal R. Titanilla
INAKTÍV
újra Tita *-*
RPG hsz: 14
Összes hsz: 278
|
Sárossy VencelViseletTulipánokkal telerajzolt, és kívül telematricázott füzetemet a kezembe kapva indultam útnak, hogy felfedezőútra menjek a kastélyban. Egy ceruza is volt nálam, mások, és a saját káromra. Kissé elhamarkodott döntés volt séta közben nekilátni a rajzolásnak. Talán elkerülhető lett volna, hogy orra essek egy elhagyott tankönyvben. Az az egy szerencsém, hogy egy éppen ébredező portréalakon kívül senkii nem látta a mutatványomat, így kissé pironkodva elslisszolhattam. Betértem minden éppen adódó folyosóra, így kerültem valami ismeretlen, ajtókkal telerakott részre. Kissé féltem benyitni bárhová is azok után, amiket a nagyoktól hallottam a hálóban. Honnan tudjam, nem ugrik-e rám valami szörnyeteg...? Aztán akkor sose látom többet a hercegemet, meg Gergőt. A gondolat is borzasztó. Addig sétáltam ott, míg fel nem tűnt egy helyes, díszes ajtó. Na, az csak nem lehet egy életveszélyes hely kapuja. Ez a gondolat futott át az agyamon, majd bátran lenyomtam a kilincset, és beléptem. Kissé eltátottam a számat, és beleszagoltam a levegőbe, ami egy pillanat alatt a tulipánok illatára hasonlított. Egy perc ámuldozás után vetem észre, hogy nem én vagyok az első a szobában, a nagy kanapén már ücsörög egy fiú. - Heló - fülig érő mosollyal intettem neki. - Nagyon megzavartalak? Mert akkor elmegyek - amíg nem kaptam választ, kezem a kilincsen pihent, és vártam az elhessegetést. Feltűnt, hogy ő is éppen rajzol valamit, de biztos nem tulipánt, mint én. Vagyis...amit én elkezdtem, aztán egy firka lett belőle, mert kibabrált velem a könyv, meg a figyelmetlenségem.
|
|
|
|
|
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
 A fiú egy ideig csak mosolygott, amit először nem igazán tudtam hova tenni. Fogalmam sem volt arról, hogy ez most jót vagy rosszat jelent-e, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Valahogy a már megtett pár mondatából leszűrtem, hogy nem lehet rossz ember. Vagy csak iszonyatosan jól titkolja. Mikor a mellettem ülőre pillantottam, a szoba színei átváltottak vörösre, ami szinte lüktetett. Mondhatni hasonlított a vér színére, de azt túl durvának tartottam volna. Nem tudom milyen érzést jelentett, de hamar megváltozott. A falak színei átmentek pasztel lilává, és így is maradtak. Szerintem ez a nyugalmat jelképezte, mivel a háttérben halk zongora szót kezdtem el hallani. Magamban elmosolyodtam, lehunytam a szememet, és pár percig, egyszerűen csak kiélveztem az egészet. Teljesen ellazultam, jól esett. A fiú hangja ébresztett fel, kijelentése után egy széles mosolyt villantott felém, amin én is önkéntelenül elvigyorodtam. - A fenébe, hogy nem vagyok manó! Mondtam, színészien csalódottan. Ha most az lennék, akkor a fiúnak kénytelen lett volna hoznia nekem egy bögre kakaót. Valahogy megkívántam. Mosolyom nem hervadt le, csak nézelődtem, szemem egyszer a falon, egyszer a fiú arcán volt. Nagyon szépek voltak a vonásai, olyan arca volt, amit még sehol sem láttam. Pár perc múlva lehunytam a szememet, valószínűleg a fiúnak is már kezdett furcsa lenni, ahogyan szinte pislogás nélkül elemezgetem tekintetemmel az arca minden egyes kis pontját. Sajnálom, de nagyon szeretek belemenni a részletekbe. Szerencsémre elfogadta bemutatkozásomat, majd mikor megtudtam a nevét, egy kicsit elgondolkodtam. Ez lenne a tényleges neve, vagy vezetéknév, vagy valamiféle becézés? Nem mertem rákérdezni, így inkább csak elraktároztam magamban, és tovább léptem. Ombozi. - Részemről a szerencse! Mondtam kedvesen, és nyugodtan. Felsóhajtottam, mikor ismét a falra pillantottam. Már egy jó ideje nem változtatta meg magát, mit kellene tennem, hogy ezt tegye? Szúrjak magamba tűket, hogy érezzek fájdalmat? Attól biztosan csinálna valamit. Na jó, ilyet azért nem fogok tenni, nem vagyok mazochista, és nem is terveztem az lenni, életem hátralévő részében, szóval lépjünk is tovább. A fiú hátradőlve nézelődött a szobában. Én is ugyanezt tettem, majd mikor már épp elmerültem volna, ismételten csak a részletekben, hangjára újra figyelmes lettem. Kérdésére először nem tudtam mit felelni, olyan lehettem mint aki nem értette mit mondott, majd nyeltem egyet, ránéztem az arcára, utána pedig a szobára. A színek azonnal visszaváltoztak olyanra, mint mikor bejöttem, csak most erősebbek lettek, olyanná váltak, akárcsak egy hatalmas tűzvihar. A zene viszont nem változott. Ugyanazt a lágy, nyugtató zongoraszót hallottam, mint legutóbb. - A falak...Olyanok akár egy tűzvihar. Piros, fekete és narancs színek cikáznak, és lüktetnek mindenhol. A zene pedig egy lágyabb zongora szó. Mindig ismétlődik ugyanaz a dallam. Mondtam, közben magam elé meredtem, próbáltam minél hatásosabban átadni a fiúnak azokat, amiket én látok. Tehát ő mást lát. De vajon mit? Tetszik ez a szoba. - Ez érdekes. Akkor ha a lüktetés belőled, akkor ez a tűz meg belőlem jönne? Kérdeztem, hangomban hallható volt az a kis sunyi, megbúvó kíváncsiság, bár ahogyan így visszagondoltam, kérdésem borzasztóan furcsának hangzott. Mindegy, már feltettem, ezen nem változtathatok. Ombozi szemébe pillantottam, mintha azon fáradoznék, hogy én is láthassam azt amit ő. Jó is lenne.
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Luna Délután, 14:27Az északi torony felé tartottam, kezemben egy levéllel. Kissé gyűrött volt már, hiszen sokáig tartott, mire ideértem és útközben végig ezt gyűrögettem. Ideges is voltam kicsit, hiszen a levél apámnak és az undorító mostohaanyámnak szólt. Sok lépcsőt másztam meg és kicsit elfáradtam. A bagolyház ajtaja előtt megálltam, hogy kifújjam magam. Hirtelen kivágódott az ajtó és egy lány viharzott ki rajta. Vállat vonva gyorsan beléptem, nehogy akár egy bagoly is itt szökjön ki. Ahhoz meg van a saját kiszökő-részük. Beérve a házba baglyok csipogása, csiripelése és egyéb zajkeltő tevékenységük hallatszott. Boldog mosolygással nyugtáztam, hogy Aqua a helyén ül és éppen valamit evett. Mellette egy kuvik halkan hortyogott, amitől kuncognom kellett, mire a kis baglyom csodálkozva nézett rám. Elé tartottam a mutatóujjam, mire vidáman közelebb mászott és megcsipkedte. Suttogva a lelkére kötöttem, hogy el ne tévedjen útközben, mert ez a levél apámnak szól és semmi kedvem újat írni. Ha elveszíti, akkor pedig ő lesz a hibás. A bagoly rám nézett nagy szemeivel és mintha megértette volna, bólintott egyet. Legalábbis úgy néztem. Megsimogattam a feje búbját és hagytam, had csipkedje még egy kicsit a kezem, aztán útjára indítottam. Megvártam, míg eltűnik a láthatáron, aztán szedelőzködni kezdtem. Ekkor vágódott ki a bagolyház ajtaja, amitől összerezzentem. Halk szitkozódást hallottam, így úgy döntöttem, üdvözlöm a jövevényt. Biztosan nem egy bagoly. Kiléptem Aqua helye mellől és meglepődve láttam, hogy Luna áll az ajtóban. - Luna? Szia! - szaladtam oda hozzá. - Rég találkoztunk - mosolyogtam rá. !!!Táboros játék!!!
Kérlek ne töröld, ne írj bele! Köszi: TáborszervezőkKvaff
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
ReeDélután, 14:30 A bagolyház felé tartottam, hogy az első levelemet elküldjem anyáméknak. Furcsa lehetne másoknak, hogy csak most, hisz itt vagyok már egy kis ideje. Valójában folyamatosan úton voltak és megbeszéltük, hogy ha olyan helyre érnek, ahol hosszabb ideig tartózkodnak, akkor majd írnak nekem. Akkor még én sem tudtam, hogy ilyen okosak a baglyok. Könnyűszerrel megtalálták volna őket, kivéve ha eltévednek. ~ Ezen mosolygok magamban egy jót. ~ Viszont tartottam magam a megbeszéltekhez, mivel a szüleim erre nagyon érzékenyek. A levelemben azért megemlítem nekik ezt a tényt, biztos örülni fognak neki, hogy akkor is tudunk majd egymásról értesülni, ha úton vannak. Míg ideáig eljutottam a gondolataimban már az északi toronynál is voltam. Előttem már csak a hosszú lépcsők sora. A lépcsőn kaptatva gondolatban visszakanyarodtam anyámékhoz. Nagyon hiányoznak és valahol az utazás is, de mégis most vagyok életemben talán a legboldogabb. Találkoztam itt pár olyan emberrel és majdnem emberrel, akiket nagyon megkedveltem és nagyon jó barátságok alakulhatnak ki. A lépcső tetején meg álltam egy kicsit, hogy körbenézzek. Szeretem a magas helyeket, hisz onnan jól be lehet látni a környéket és hihetetlen látványt tud nyújtani az embernek. Természetesen most sem csalódtam, a látvány lenyűgöző volt. Letéptem szemem a látványról és ráfordítottam szemem a bagolyház ajtajára. Odaléptem és nyitottam. Azaz nyitottam volna, de sikerült úgy kivágnom az ajtót, hogy még én is megijedtem, hát még az, aki bent volt. Mert bizony volt bent valaki. Kilépett egy bagoly helye mellől és akkor láttam meg, pontosabban nagyjából, mert bent elég homályos volt a kinti fény után. Ő viszont rögtön felismert és már szaladt is köszönteni engem. - Szia Is. Régen bizony.- mosolyogtam rá én is. - Te is levelet jöttél feladni vagy csak meglátogattad Aqua-t?-
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Luna Luna elé szaladtam. Az arckifejezéséből látszott, hogy meglepődött. A kezében levelet szorongatott, pont ahogy három perce én is. Nem tudtam elolvasni a levélen álló nevet, illetve címet, aztán eszembe jutott, hogy nem illendő leselkedni. Elkísértem a baglyáig, aztán végighallgattam a mondandóját. - Igen, apáméknak küldtem egy levelet. És te? - kérdeztem mosolyogva. Közben megálltunk az egyik bagolyfészeknél, és Luna feladta a levelét. A baglyok közben elhallgattak és most fejüket a szárnyuk alá rejtve aludtak. A házban csak mi ketten voltunk, ami egy kicsit furcsa, hiszen még délután volt. Pár madár még ébren volt, ők a tollukat fényesítették, vagy ettek. Morogtam egy hmm-öt aztán kíváncsian Luna felé fordultam és újabb kérdésekkel bombáztam őt. - A gólyalakban laksz még? Vagy már másik szobában? Mi pár lánnyal összeköltözünk..Nem lenne kedved velünk lakni? - a szavak csak úgy dőltek belőlem. Egy ismerős bagolyhuhogást hallottam. Bocsánatot kértem és elsiettem a hang irányába. Aqua a helyén ült és boldogan csiripelve nézett rám. A karomra ültettem és visszamentem Lunához. - Ő itt Aqua - mutattam be a baglyot. - Aqua, ő itt Luna - mosolyogtam a lányra.
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
ReeA kicsiny levelemet szorongatva elindultam Is-el az oldalamon az egyik bagolyhoz. Találtam egy olyat, amelyik még ébren volt és nem is nézett szúrós szemmel, hogy feladatott szánok neki. Egy kis helyes barna nagy kerek szemekkel. Megsimogattam szép tollazatát és hagytam, hogy megcsipkedje az ujjamat. ~ Egy új barátság született. ~ Aztán rákötöttem levelem. - Kérlek, kis szépség, mindenféleképpen kézbesítsd a levelet.- mosolyogtam a madárra és úgy láttam, nem kell félnem, célba ér a levelem. Majd Ree-hez fordultam és halkan elnevettem magam. - Úgy látszik ma családias nap van. Én is a szüleimnek írtam.- Majd körbenéztem jobban a házban. Baglyok tolla csak úgy szállt a levegőbe. Elidőzött némelyik madáron a szemem, a legtöbb eldugta okos kis fejét a többiek pedig csipegettek vagy épp más elfoglaltságot űztek. Egyre jobban megtetszettek és azon gondolkoztam, hogy talán kéne nekem is egyet találnom /vennem/, mely elfogad engem gazdájának. Is újabb kérdés özöne egyelőre elvitte a háziállat gondolatát. Figyelmesen hallgattam kérdéseit és az utolsó kérdésnél örömmel is. - Nem, nem, még a gólyalakban. De nagyon szívesen, amennyiben ez nem okoz gondot senkinek.- válaszoltam boldogan mosolyogva. A lány elnézést kért és eltűnt pár pillanatra, majd egy gyönyörű bagollyal tért vissza a karján. Udvariasan bemutatott egymásnak minket. Mosolyogva néztem a kis madarat és viszonozta érdeklődő tekintetemet. - Szia Aqua, már sok szépet hallottam rólad, örülök a szerencsének, hogy láthatlak is.- közben Ree-re is rá emeltem tekintetemet. - Köszönöm, hogy bemutattad. Nagyon szép.- köszöntem meg szívből.
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Luna Követtem Luna mozdulataid, amit a barna bagoly felé intézett. Hagyta, hogy az állat megcsipkedje az ujjait és megsimogatta a hátát, amit a bagoly élvezettel tűrt. Amikor a lány rá akarta erősíteni a levelet az állat lábára, az szúrós szemmel nézett rá. Mintha ezt mondaná: - Ne dolgoztass, nem látod, hogy már öreg vagyok? - mosolyognom kellett, és tényleg: az uhu már eléggé idős volt, így nem tudom, hogy még mennyit bír ki. Persze nem voltam állatorvos, sem biológus, hogy megállapíthassam mennyi ideje van még hátra. Néztem, ahogy a madár eltűnik, aztán halkan kuncogtam Luna kijelentésén. Eszembe jutott a pár napja készült megfigyelésem, miszerint Lunának állat kéne. Az arckifejezését figyeltem és megállapíthattam, hogy egy baglyot szeretne. Gondoltam meglepem egyel, de nem voltunk olyan kapcsolatban és nem is volt időm lemenni baglyot venni, így elhessegettem a gondolatot. Amikor a szobáról kezdett el beszélni, hevesen bólogatni kezdtem. Örültem, hogy mg nem talált szobatársat. - Hárman költöznénk, és rád gondoltunk, negyediknek - mosolyogtam és közben a fejem előre-hátra mozgott. Aqua eközben megérkezett, amiből azt következtettem le, hogy a szüleim közel vannak. Méghozzá nagyon közel. A mutató és középső ujjaimmal simogatni kezdtem a hátát, amit boldog csiripeléssel nyugtázott. Behunyta a szemeit és élvezte a kényeztetést. - Nincs mit. Több állatom nincs - mosolyogtam, miután bemutattam őket egymásnak. - Nos, neked van valamilyen állatod? Esetleg szeretnél valamilyen állatot tartani? Azt hallottam, hogy a macskabagoly nagyon szelíd és kedves társ - motyogtam. Szerettem állatokról beszélni, hiszen imádtam őket. Semelyik állatot nem vetettem meg és nem néztem rájuk undorodva. Gyűlöltem az olyan embereket, akik azt hitték magukról, hogy különbek, amikor állatot ölnek. Míg ezen morfondíroztam, Aqua türelmetlenkedni kezdett, aztán felszállt a karomról és visszatért a helyére.
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
ReeRee-re hasonló hatással volt a kijelentésem, mint rám, így már ketten igyekeztünk azon, hogy ne zavarjuk meg az alvó baglyok álmát. Néztem a lány figyelmességét a madara iránt, e kis hószépséget ugyanúgy szerette, mint Benny-t. Volt egy olyan gyanúm, hogy ha lenne más állata, azt is ennyire szeretné. Én is nagyon szeretem az állatokat és a természetet is. Tehát az állatok iránti szeretet közös, bár valószínű Ő többet tud róluk, mint én. ~ Legalább lesz kitől tanulnom. ~ és emellett ha minden igaz, volt még egy közös érdeklődésünk, ha jók az értesüléseim, mégpedig a könyvek. Mikor elmondtam neki, hogy még nincs szobám, úgy láttam, örül neki. - Ó! Ennek nagyon örülök és nagyon jólesik, hogy rám gondoltatok. Kik a többiek? Ismerem őket?- közben figyeltem, ahogy kényezteti Aqua-t aki ezt boldog csipogással és behunyt szemmel élvezte. - Nem, sajnos nincs állatom. És eddigi életem folyamán nem is volt. Igen, szeretnék egyet és valóban egy baglyon gondolkozom. - mosolyogtam Ree-re. Közben Aqua visszarepült a helyére, gondolom álmos volt már, hisz a baglyok éjjel aktívak. Azon méláztam, hogy föltegyem-e a kérdésem, féltem attól, hogy esetleg teljesen ostobának néz majd. Aztán mély levegőt vettem és belevágtam, lesz ami lesz alapon. - Mint mondtam, szeretnék egy állatot és azt hiszem egy baglyot egész pontosan.- na szép, ennél kacifántosabban már el sem kezdhettem volna. - Szóval az lenne a kérdésem, hogy rosszul gondolom-e, hogy nem csak én választom őt hanem ő is engem? Mármint úgy értem, hogy állat és ember között is fontos, hogy szimpatizáljanak, vagy rosszul tudom?- félve néztem Is-re és úgy vártam válaszát.
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Luna Megvártam, hogy a madár visszarepüljön a helyére. Luna még mindig csodálattal nézett az állatokra. Szemei csillogásából tudtam: bagoly kell neki. Amikor találkoztunk, igazán kis időt töltöttünk együtt, így nem igazán tudtam megismerni. Javasolni akartam, hogy menjünk el valahova, de nem tettem. Valahogy megnyugtatott a baglyok közelsége. Úgy tűnt, hogy a lány is így gondolja. Azt a kis időt leszámítva, nem találkoztam vele. Annyit viszont észrevettem, hogy nagyon szeret olvasni és szeretheti az állatokat is. - Apáthy Hanka és Lucy Carmen - válaszoltam az előző kérdésére. - Nem tudom, hogy ismered-e őket. Én is csak párszor találkoztam velük. Csodálkozva hallgattam a következő választ. Állítólag nem volt állata, de nagyon szeretne egyet. Egy baglyot. ~ Tudtam ~ gondoltam és elmosolyodtam. Mit mondjak, hát jók a megérzéseim. Nagyon is jók. Na, nem akarom magam fényezni. Lépteket hallottam az ajtó felől, aztán egy fekete hajú lány lépett be. Ügyet sem vetve ránk, odament az egyik bagolyhoz, majd odaadta neki a levelét. A bagoly elrepült, a hölgyemény pedig kilibbent az ajtón. Persze nem csukta be. Odasiettem és behajtottam. Visszanéztem Lunára és fejcsóválva felé közeledtem. ~ Mik vannak ~ gondoltam és elgondolkodtam a történteken. A sötét hajú lány nagyon ismerősnek tűnt, ám nem bírtam rájönni, hogy honnan. Vállat vonva álltam meg Luna előtt. Egy igencsak hosszú kérdést tett fel, állatokkal kapcsolatban, amire szívesen válaszoltam. Köztudott tény, hogy az állatok a mindeneim. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, mert ez igazán könnyű kérdés volt. Számomra... - Nem feltétlenül - kezdtem lassan. - Persze ne olyan baglyot válassz, ami a kezdetekről kiválasztott magának és pikkel rád. Ember és állat között mindig is volt kapcsolat. A kötődés, amit az emberek elfelejtettek és megvetették az állatokat... - elhalkultam, hiszen teljesen más témába kezdtem. - Na, vissza a lényegre. Nem fontos, hogy első látásra megszeressen, az majd kialakul idővel, ha úgy áll hozzá a kedves társ - halkan kuncogni kezdtem, amitől pár bagoly felébredt és rosszallóan nézett ránk. Bocsánatot kértem tőlük, mire megnyugodtak és újra aludni tértek. - Szóval: akár madarad, akár más állatod van, tudd neki biztosítani azokat a dolgokat, amikre szüksége van. És most nem olyanokra gondolok, hogy élelem és hely. Itt olyanokról van szó, mint a szeretet, a törődés, a kötelék - szinte már költőien beszéltem. - Érted?
|
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
Brigitta
A köztük kialakuló némaság, az akadozó gondolatok mind-mind a szoba rejtelmes varázserejének köszönhető. Egyáltalán nem kínos a beálló csend, sokkal inkább nevezhető nyugtatóan zavarba ejtőnek, hiszen a legtöbb ember nem bírja elviselni a társasalgás közben előforduló csendesebb perceket. Noel bágyadtan mosolyog Brigittára, aki hosszasan viszonozza az elnyúló pillantást. A rellonos képtelen nem észrevenni, hogy minden apró vonásán, arcélén, tekintetén, és talán még hosszú haján is végighordozza a szőke tekintetét. Szívesen rákérdezne, hogy tetszik-e neki amit lát, hogy mire gondol most, mi játszódik le fejében vele kapcsolatban. Egy időre lesüti szemeit, hogy a navinés maradéktalanul kiélvezhesse arcának fürkészését, és csak akkor néz ismét rá, amikor félreérthető válasszal szolgál neki.
Nem válaszol azonnal, csak keresi a lány szemeit, hogy amikor megtalálja őket, sokáig nézhesse azokat, kimondatlan kérdésére keresve a lány lelkének válaszát. Egészen belesüpped a kanapéba, jobb lábát átveti a balján, és csak elmélkedik, hogy hogyan tovább. Bagolykőben tartózkodása során ráébredt arra, hogy miként képes hatni a lányokra, és hogy a lányok - főleg a szőkék - milyen hatalmas erővel bírnak felette.
- Örülök, hogy nem vagy az - mondja halkan, míg szája széle mosolyra görbül. - Ha az lennél, nem szívesen jelennék meg veled mondjuk a cukrászdában, hogy meghívjalak egy szelet süteményre.
Ahogy a lány, úgy ő maga is kétesen fogalmaz. Szavait Brigitta veheti meghívásnak, de tarthatja azt egyszerű megállapításnak is. Noel mindeddig spontán döntéseket hozott, sohasem gondolkodott azon, hogy valamit meg kellene-e tennie, vagy várjon vele, esetleg temesse el magában fejüket felütő gondolatait. Most viszont a beálló csöndben azon töpreng, amit az imént mondott társaságának. Rápillant a navinésre, elmosolyodik, s a bemutatkozás után úgy látja, hogy a lány nem tudja hova tenni vezetéknevét.
- Ombozi Noel - segíti ki az elgondolkodott leányzót, s bólint a kedves viszonzásra.
A fiú türelmesen várja, míg a szőke körbehordozza tekintetét a falakon, és szinte vele együtt érzi, ahogy füleit képes lesz hallásra nyitni, szemeivel pedig látni kezdi a valóságot. Lassan érkezik kérdésére válasz, de ez egyáltalán nem zavarja, hiszen - minden bizonnyal a szoba teszi ezt vele - testének összes sejtje ellazul, mintha csak tilos szereket használt volna magán, mielőtt ide érkezett volna. Tőle nem megszokott módon vigyorog, akár egy nem épelméjű tenné, és a szoba leírására ő is bámulni kezdi a színeket.
- Én is a tüzet látom bennük vadul keveredni a zölddel, a zene pedig folyton változik. Előbb zongora, most dob. Vágtat, és dobog mint a paripák patái, lüktet az egész szoba, mintha én magam volnék. Mintha a lelkem elhagyta volna a testem, hogy beköltözzön a szoba falaiba, és dallamként halljam vissza.
Igaz, hogy nem kérdezte Brigitta, hogy a rellonos mit lát, de neki sohasem kellettek kérdések ahhoz, hogy feleljen.
- Tűzjegyű vagyok, emellett tűzember is, ugyanakkor lehet, hogy igazad van, és a saját szemedben te képviseled a tüzet, én pedig a lüktetést.
Még egyszer körbepillant, hogy tekintete végül ismét a lányon pihenjen meg. Egyre inkább érzi, hogy elfogja a vadászösztön, az erősödő érzet, hogy akarja ezt a lányt, mert tetszik neki és egyébként is, ez a vad jár neki. Hódítani, megkapni, felfalni, eldobni. Gondolatai hevessége megváltoztatja a falak zöld színét, azok feketévé változnak, és úgy keverednek a vörössel. Hajába túr, és egy mély levegőt vesz. Nem figyeli tovább a szőkét, mert csak még inkább megbolondítaná őt, és olyat tenne, amit nem tehet meg minden neki tetsző lánnyal. Hirtelen áll fel, és tengelye körül forogva igyekszik kikerülni a kis asztalt, de megbotlik benne, és a majdnem esés után elnézést kér a lánytól, és az ajtó felé veszi az irányt.
- Túl jó vagy ahhoz, hogy maradjak, fogadd bocsánatkérésem, de mennem kell - mondja még visszanézve a szőkére. Nem tudja eldönteni, hogy mi fáj neki jobban: a lehetőség elvesztése, vagy hogy szíve helyett eszére hallgatott. A képzelete színes képkockákban játszadozik elméjével, és pontos utat mutat a lány ajkáig, amit most könnyedén dob el magától.
~ Ekkora idiótát, mint te vagy... komolyan mondom, kezdesz papucs lenni kisfiam... Sárkány vagy, sárkány vagy, nem unikornis, atyaég...~
Az ajtó halkan csukódik háta mögött, majd hátát nekitámasztva öklével párat homlokára csap, csakhogy némileg megbüntesse magát elbukott vadászatáért. Aztán ellöki magát a tölgyajtótól, és a rellon felé veszi az irányt, az út alatt százszor is megesküdve önmagának arról, hogy erről soha senkinek nem fog beszélni.
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
ReeÚgy láttam, sikerült meglepnem Is-t azzal a ténnyel, hogy még nem volt háziállatom, legalábbis az arckifejezése erre utalt. Jó volt itt lenni most, valahogy olyan érzés fogott el, mintha a nyugalom zenéjét hallgattam volna a baglyok neszezésében. Legalábbis engem megnyugtatott. - Lucy Carmenhez még nem volt szerencsém. Hankával viszont találkoztam és nagyon szimpatikus, kedves lány.- válaszoltam és arra gondoltam, hogy ha Lucy is hasonlóan kedves, mint e két szőkeség akkor nagyon jó kis szoba lesz. Miután egy fekete hajú lányka belibbent és kilibbent, miután útjára ment a választott baglya, Issie odament az ajtóhoz és becsukta. Visszafelé jövet úgy látszott, elgondolkodik valamin, de aztán egy vállrándítással állt meg előttem. Mint kiderült, félelmem alaptalan volt, nem nézett lükének. A válasza is megnyugtatott, hisz érthető és valahol egyértelmű volt. - Igen teljesen, köszönöm.- nagyon hálás voltam neki, hogy szánt "kicsit butácska kérdésemre" időt. Aztán elgondolkodtam azon is, amibe belekezdett kérdésem alapján. Teljesen egyetértek vele, az emberek többsége úgy véli, neki mindent lehet állattal és természettel szemben. Elfelejtik, hogy nem jobbak csak mások, mint más teremtények. - Amit elkezdtél az állatok és az emberek viszonyáról van egy olyan érzésem, hogy hasonlóan gondolkodunk. Kíváncsi lennék a véleményedre ezzel kapcsolatban is.- nagyon szeretem természetet minden formájában és jó volt olyan emberrel találkozni aki szintén rajongót a állatokért. Ráadásul még értett is hozzá. VB meglepetés!
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Luna Lunát érdekelni kezdte az a téma, így csillogó szemeket meresztett rám. A szobából pár embert ismert, ami jó volt. Nem idegenként költözik be. Ez jó pont. - Lucy is kedves, legalábbis én azt hallottam róla - válaszoltam és egy kicsit hanyagoltam a témát. A fekete hölgy távozása után ismét pár perc csend szállt közénk, közben a baglyokat figyeltem és a kezeimet tördeltem, aztán egy hosszú választ csúsztattam ki a számon. A lány érdeklődve hallgatta, így folytattam. Tetszett, hogy ennyire érdekli az ember-állat közti viszony kialakulása. Elmeséltem mindent, aztán észbe kaptam és visszakanyarodtam a témához. Megkérdezte a véleményemet, amire hosszú lett volna a válasz, de belekezdtem. Próbáltam a legrövidebben elmesélni mindazt, amit én erről gondolok. - Nem igazán tudnám megfogalmazni, annyi érzés kavarog bennem amikor állatokról van szó. Igazából erről az ember-állat közti viszonyról keveset tudok - szabadkoztam. - Az ősembernek enniük kellett valamit ezért vadászni kezdtek az állatokra. Ezt még meg is értem és oké. Aztán később, ahogy fejlődtek, újabb és újabb terveket készítettek, amivel az állatok élőhelyét tönkretehetik. Kivágták az erdőket, ezzel több millió állat maradt otthon és búvóhely, esetleg élelem nélkül. Ketrecbe zárták őket és a legtöbb állat már fogságban születik. Van pár olyan kutatóközpont, ami direkt azzal foglalkozik, hogy állatokat szoktatnak vissza a vadonba. Egyszer olvastam, vagy láttam olyat, amiben két férfi talált egy kis oroszlánt. Felnevelték, majd visszaszoktatták a vadonba és ha jól emlékszem egy év után visszamentek hozzá. Az állat nem tépte szét őket, nem is bántotta a férfiakat, sokkal inkább örült, hogy láthat a pótszüleit. Boldogan a nyakukba ugrott, és engedte hogy megsimogassák. Egy kamera pedig ezt mind fel is vette. Lehet hogy gonoszságnak hangzik, de én megvetek minden olyan embert aki csak hanggal vagy cselekedettel bántja őket. Nem kell közéjük menni, sőt, beszélni sem kell róluk, elég ha kiirtják az erdőket, ezzel több millió őz, vaddisznó, nyúl és madár marad otthon nélkül - válaszoltam a kérdésre. - Te mit gondolsz róla? - lihegtem a végén.
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
ReeÉrdekfeszítőnek találom Issie okfejtését az ember-állat közti kapcsolatról, így miután kielégítően válaszol előtte feltett kérdésemre, megkérem, hogy fejtse ki bővebben erre vonatkozóan a nézeteit. Szabadkozott egy kicsit és megemlíti azt is, hogy ha állatokról van szó, akkor nagyon sok érzés kavarog benne. Ez utóbbi meg is mutatkozik beszéde közben. Figyelmesen hallgatom és közben nézem az arcára kiülő érzelmeket. Megmutatkozik rajta harag, szomorúság, értetlenség és társaik e érzéseknek. Mikor az oroszlános részhez ér, már a jobb érzések jelennek meg az arcán mint például az öröm, a szeretet és tisztelet. Most egy kicsit úgy láttam, jobban megnyílt Is. Kedves és udvarias volt, de zárkózott, legalábbis én így vettem észre. Mikor mondandója végére ért, kissé kifulladva rákérdezett az én véleményemre. Megkíséreltem összeszedni a gondolataimat. Nem volt könnyű, mert bennem is kavarogtak az érzések és a gondolatok. - Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy azokat én is megértem akik élelemszerzés gyanánt vadásztak és vadásznak a mai napig. Az egyik Indián faluban, ahol megszálltunk a szüleimmel, ott még mai napig a természet ajándékaiból élnek. Az Őseikhez híven megköszönik a vadászat végén a természetanyának és a levadászott állatnak az ajándékát ami nem más, minthogy élelemmel látja el- és melegen tartja őket. Azokat viszont ki nem állhatom akik sportból vagy vagyonszerzésből irtják az állatokat és a természetet. Annak nagyon örülök, hogy pár ember azért igyekszik ezt ellensúlyozni és tenni valamit. Igaz csak pár egyelőre, de úgy veszem észre, kezd lassan felnyílni az emberek szeme.- megengedek magamnak egy mosolyt és úgy folytatom. - Ha gonoszságnak számít a megvetés az olyan emberek iránt, akik semmibe veszik, sőt eszköznek nézik e teremtményeket, akkor én is a gonoszok táborát erősítem.- most én fújtattam úgy mint egy dühös oroszlán és ezen nevetnem kellett.
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
Luna Abbahagytam a beszédet, majd Luna válaszáért érdeklődtem. Figyelmesen végighallgattam a tartalmas válaszát. Ő is hasonlóan gondolkozott, mint én ezt szerettem benne. Szinte ugyanolyan gondolkodásmódunk volt, ami nagyon tetszett benne. Luna a beszéd közben sokat mosolygott, ám a végére arca elkomorult és borúsan nézett maga elé. Az utolsó mondata végén fújtatott egyet, de lényegében tetszett az, amit mondott. Az oroszlános viselkedésén nevetnie kellett, amin viszont én nem nevettem. Megengedtem egy kisebb mosolyt, de semmi több. Ha állatokról volt szó, nagyon komolyan tudtam ezt a dolgot venni és elvártam, hogy mások is így gondolkodjanak. Néha egyenesen követeltem, hogy így álljanak hozzá. Luna szerint ő a gonoszok táborát erősíti, amit meg is értek, hiszen az embernek fontos táplálék a hús. Egyetértettem vele. - Én sem szeretem, amikor valaki csak azért vadászik farkasra, mert húha, lőttem egy farkast. Most ilyen nagy ember vagyok. Egyenesen gyűlöltem ezeket az embereket. Meg tudtam volna fojtani, hogy tudják milyen érzés, mikor szegény állat az utolsó lélegzetvételig küzd az életéért. Számomra az állat nem egy külön faj, hanem az állatok mi vagyunk. Igen, mi vagyunk. Mi is állati faj vagyunk, azokból alakultunk ki és bármennyire is furcsa, az emberi lény csak a Föld teremtését követően sok száz év múltán fejlődött ki. Az csak mese, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát. Ez most nem ellenük szól, csak ez az igazság. Gondolhatsz rólam bármit, de ez a véleményem és nem változtatom meg. Ítélj csak el nyugodtan, de ez van - fejeztem be a kérdés nélküli választ, aztán kifújtam magam. Vártam a választ.
|
|
|
|
|
Plata Luna
INAKTÍV
RPG hsz: 75
Összes hsz: 3061
|
ReeÖrültem, hogy olyan emberrel találkoztam akivel fesztelenül és bántódás nélkül tudok erről a témáról beszélgetni. Ráadásul nagyon hasonlóan is látjuk a dolgokat. Úgy láttam a mosolygásomat nem értette félre és ettől nagyon megkönnyebbültem. Mióta történt az az incidens nagyon vigyázok, hogy a dühöm és a haragom ne kerüljön felszínre és ennek egyik ellenszere a mosolygás. Tehát összegezve elég félreérthető. Érdeklődve hallgattam okfejtését arról, hogy az ember is állat és ebben is egyezett a véleményünk. A vallás téma elég kényes így nem csodálkoztam azon, hogy kicsit átment védekezésbe. Egy mosoly kíséretében válaszoltam neki, hogy tudja nem ítélem el. - Én sem úgy gondolom, hogy egyszer csak lőn ember és ezzel én sem azokat akarom bántani akik hisznek ebben. Sőt tisztelem őket azért, hogy ilyen erős a hitük, legyen szó bármelyik vallásról. Az állatokat én is úgymond a testvéreimnek tekintem. Valószínű sok ember azért gondolja úgy, hogy jobb az állatnál mert nem értik őket pedig, ha vennék a fáradságot és egy kicsit jobban figyelnének akkor megláthatnák bennük az értelmet és azt, hogy egy cseppet sem vagyunk különbek náluk.- egy kis szünetet iktatok be a mondani valómba. A válaszomból ugyan kitűnik, hogy nem ítélem el azért a biztonság kedvéért meg is mondom neki. - Egyáltalán nem gondolok rosszat rólad és nem is kérem, hogy változtass a véleményeden. Különben is úgy gondolom, hogy az ember a másik véleményéből is tanulhat.- fejezem be válaszom. Érdeklődve várom, hogy mit fűz még hozzá.
|
|
|
|
|
Isobel Reeves
INAKTÍV
bejegyzett terromágus
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
|
LunaEgyre jobban megkedveltem Lunát. Ő is feltétlen szeretettel szerette az állatokat, amit tiszteltem benne. Kezdtem azt érezni, hogy már jól összebarátkoztunk, ám még nem árultam el magamról mindent. Nem nyíltam meg neki úgy, ahogy kellett volna és ezt szerintem hiányolta. Nem akartam egyenesen belerohanni a közepébe, szerettem volna még egy kicsit beszélgetni vele. A Bagolykőben töltött idő alatt nem sokat beszéltem a diákokkal, egyedül Luna volt az, akivel jól el tudtam társalogni az állatokról. Lehet, hogy csak a nem jó emberrel beszéltem, mert eddig csak ő beszélt elfogultan így az állatokról. Mikor kifejtette a véleményét, helyeslően bólintottam. Én sem a vallás ellen szóltam, de ezt a lány is megmondta. Mindenkinek meg van a saját véleménye, én ezt tiszteletben tartom, de akkor mások is tartsák tiszteletben az enyémet. Míg ezen morfondíroztam Luna befejezte a beszédet és kérdőn rám pillantott. Azt hiszem további vélemény-nyilvánítást várt tőlem, ám most ”rövidre” fogtam. Tudjuk nálam mi a rövid ugye? - Vannak emberek, akik megértik és szeretik az állatokat. Gondolok itt most rád és magamra. Ám vannak azok a parasztok, már bocsánat a kifejezésért, akik nem hajlandóak elviselni a teremtményeket és inkább elpusztítják őket. Azt viszont nem tudják, hogy ezzel felborítják a természet rendjét – most rövidre fogtam a szót, hiszen már mehetnékem volt, ám még maradtam. Míg beszéltem, figyeltem Luna arckifejezéseit és reakcióit. Remélem, hogy mint eddig mindenben, ebben is egyetért velem. Végre - szusszantam, mikor befejeztem a beszédet. A lábaim már fájtak az állástól, nem bírtam sokáig nyugton maradni, így fel-le emelgettem őket, amíg a fájdalom meg nem talált szűnni. - Mesélsz magadról? - kérdeztem mikor befejezte a mondandóját és csönd telepedett le közénk. Nagyon kíváncsi voltam az életére, a családjára, persze megértettem, ha nem akarna válaszolni, hiszen nem akartam tolakodó lenni.
|
|
|
|
|
