Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Fene eszi ezt a helyet, komolyan. Mindig van valami, nem tud csak úgy létezni, múltkor is benyitott az egyik emeleten egy szobába, mert valami éktelen visítást hallott és azt hitte, amögött az ajtó mögött nyúztak valakit, de nem, ehelyett az egész szoba vízzel volt teli. És az hagyján, hogy attól félt, ki is ömlik onnan, de nem, beledugta a kezét, érezte, hogy az tényleg víz, aztán ennyi, semmi nyoma nem maradt. Bezárta inkább és elment gondolkodni azon, hogy ha olyat talál, ahol súlytalan lebegni lehet, nem néz többet ajtók mögé.
Erre itt van most, csak ártatlan akarja intézni a dolgait, erre majdnem lebeg, mert ahogy benyeli azt a valamit, aminek íze kellemetlen és fintorogva nyammog, úgy közben hallja is, meg látja is a törpét, aki nem is törpe, hanem egy kislány, aki előtt sikeresen beszél úgy, mint valami kocsis. Basszameg. Morogja, de van annyira artikulálatlan, hogy ebből semmit sem lehet kivenni, sőt, ő sem hallja már saját hangját sem emberinek, minden tompább lesz kissé, a színek élénkek, a kislány pedig hirtelen kettő, majd visszaugrik egybe, mire a fejét rázza meg. Mi? Kezd nem érteni semmit, de arca az eddigi értetlen merevségből enged, már nem takarja, az a valami száll el, majd el is tűnik, ők meg benyelték és majd... Talán nem lesz semmi sem, talán leolvad az arcuk. Jaj nem, ez nem a Frigyláda, akkor meg fogalma sincs, saját arcát tapogatja meg, puhának érzi, pedig tudja, hogy borostás és ja. Oké. A kislány hangocskája húzza vissza a jelenbe, guggol le lassan, térdei is biztos ropognak egy sort, de úgy rugózik, mintha valami matracra huppant volna le, végül megállva hunyorog abba a sarokba, ahova mutogat.
- Sírni? Miért sírni? - annyira lehetetlennek tartja a sírást most, hogy teljesen hitetlen arccal bámul rá, sőt, persze, már ő is lassan Trabant-lámpa pupillákkal fog rálesni, bár ő nagyobb barom, lassabb, kellemesebb, repked...
- Le. Le? - emeli meg állát és néz a polcok felé. Miért hagy valaki itt ilyet? - Nem faszba. Ne mondj ilyet – mormog rá, mert csúnya hallani egy ilyen édes hangocskától ezt, de hát... ő most ugyan úgy kimondta, tessék, száradjon a lelkén a jövő generációjának nyelvezete, amit bemocskolt. Lehuppan a földre, miután bent van már és mered előre kicsit. Még mindig túl harsány minden, nagy levegőt vesz.
- Hogy milyen kecske? Nem lehet ide kecskét hozni. Miért hoztál ide kecskét? - nem, se a szellem, se a dzsinn szó nem jut el hozzá. Egy bogarat pöcköl odébb szórakozottan, majd fejét oldalra döntve mered az apróságra. - Te igazi vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem talált annyi igazán jó búvóhelyet a kastélyban, mint szeretett volna, mert valahogy mindig más is bujkál valahol, általában többedmagával és csókolóznak az eldugott helyeken. Vagyis egyszer talált eddig csókolózós párt rejtekhely helyett, de biztosan többen vannak meg osztódnak. Ez a hely nem lett volna olyan borzasztó, mert a sok pókháló miatt nem sokan járnak erre, normális esetben az ő kedvét is szegte volna, ha nem éppen SOS keresett volna egy helyet, ahol kiborulhat. A hely sötétsége egyben áldás és átok, mert valószínűleg nem akarja látni azt a sok pókot, hálót, koszt és ki tudja még mit, amit a hely rejt, viszont a félhomályban való tapogatózás okozott némi bonyodalmat. Hogy ez probléma-e? Mindenképpen, hiszen kárt okozott, fogalma nincs, hogy mit sikerült levernie. Ráadásul most itt gőzölög-párolog-reagál-megnyitja a tér-idő kontinuumot ez a két lötty egymással. Senki nem tudhatja. Azért pozitív hatása is van ennek a kis szerencsétlen balesetnek, hiszen látogatásának eredeti célja mára okafogyottá vált, hála annak, hogy a padlóról párolgó elegy rendkívül jó stresszoldó hatással rendelkezik. Nem szórakozna ő holmi stresszlabdával meg négy másodperces légzéstechnikával, ha ilyenje lenne bezárva valamilyen zsákba és elég lenne beleszippantania… Milyen édes illat ez…
Ja, hogy sírás? Tényleg, ez volt az eredeti célja. Egy pillanatra abbahagyja a kuncogást, ez most komoly téma, bár most semmi nem tűnik komolynak többé. – Óóó… azok az idióták. Hangosak meg csikiznek meg minden… - Legyint, mintha néhány perccel ezelőtt nem azt érezte volna, hogy ez az egyik legborzasztóbb, legelviselhetetlenebb és legfelháborítóbb dolog, ami vele történt mostanában. Csiklandozni akarnak? Hadd szóljon, ő is mindjárt rámarkol a bordájukra, nevessenek csak.  
A fehér alapon szétterülő pupilláját forgatja a srác dorgálására. Persze-persze, nem mondunk ilyeneket. Pont úgy beszél, mint az apukája, csak valamiért viccesebben hangzik. – De mondunk, most mondtad megint… - Feleli nevetve, ahogy újra meghallja a szót. Vicces ez az ismeretlen fiú, ha így folytatja még a szemébe is nézne, pedig eddig valamiféle szorongás fogta el már a gondolatától is. Egyedül Pannának képes a szemébe nézni, ő megérti. Ő csodás. Bárcsak ő is megtapasztalná ezt itt.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve ő maga is lehuppan a fiatal férfi mellé, ügyelve arra, hogy a talárja ne legyen lötyis, meg persze igyekszik meg sem vágni magát a szilánkokkal. Hát itt vannak, ő, az ismeretlen meg az a furcsa kecske. – Beeee… vagy mi vagy te… mekmek! – Ímhol láthatjuk a teremtés csúcsának egyik példányát, ahogy próbál kapcsolatot létesíteni a szellemvilágból felszállt kecskével. Az állat párat dobbant a patájával, majd szögletes pupilláiból még több fényt áraszt. – Most valami rosszat mondtam? – Fordul grimaszolva a fiúhoz. Nem gondolja, hogy megbántotta volna a jószágot, de az igazat megvallva nincs kecskéből túlzottan nagy nyelvismerete. Lehet az nem tetszett neki, hogy összekeverte egy báránnyal? – Jött ez magától. Tört az üveg, ő meg husssss, pááááooo! – Csacsogja kezével imitálva az állat világra jövetelét. Csak megjelent, mint szürke szamár a felszálló ködből.
Rendkívül elgondolkodtató Belián kérdése. Emlékszik a Lilivel való diskurzusáról, ami a valóság létezését taglalta, meg hogy minden valós-e, amit látunk. – Hmm… - Kezdi meg kifejezetten élesen hümmögve mondandóját. Még a képzeletbeli kecskeszakállát is megpödri az álla alatt, hátha imponálni tud újdonsült társának, de az továbbra is pókerarcot vág. Lehet az övét kéne megpödörnie? – Szerintem igen. De ha hiszel bennem, akkor egészen biztosan valós leszek. Én úgy emlékszem itt voltam… tudod… mielőtt leestek… a… f..öldre. – Magyarázza ujjaival esőt imitálva. Most az egyszer nem mondta ki, csak mert ő is úgy akarta. Még a kecske beköpné a szüleinél, aztán szépen lesznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Persze, érthető és minden, hogy ide jött, ide akart jönni, kell valamikor olyan, hogy senki se találja meg. Pont ő kárálna ellene, aki ha úgy érzi, fogja magát, elsétál és az ösvényről letérve a hűs, csendes erdőben keres nyugalmat, meg hagyja magát feltölteni. Bár nem sír, néha azért kiadja valahogy a feszültséget, kitép pár csihatagot, leveleket gyilkol, vagy csak szimplán dohog, a legtöbbször mégis a rönknek, törzsnek vetett háttal, lehunyt szemmel létezik és lélegzik, hogy minden csak jobb legyen. Ilyen apró és szűk helyek ők pont nem vonzzák, de tudja, sokaknak a sötét, a szeparáció és minden más is fontos. És tök okos tudna lenni, mindenképp azt mondaná, ami úgy hangzik, csak éppen nem úgy jön ki, ha valami ismeretlen bukét nyel be és árad szét benne, hogy azt se tudja, merre van észak, nemhogy valami nyugtatót vagy valami mást nyögjön ki. Nem, erre valami ordenáré sikerül, amit még meg is ismétel a pöttöm, ő meg a fejét fogja mindjárt, miközben ingere van röhögni is közben, de érzi, hogy most köpködi le a jelvényét, mert a nagy példamutatás sehol nincs azzal, hogy a szótár nem épp valami szép, irodalmi kifejezéssel bővült. Hát, már mindegy, mondhatni, azért körbenéz, nincs-e a közelben valaki, aki jól hall mindent és majd jól rondán bámul rá, hogy mit művel. Alapvetően nem menekül az alsósok elől, de ők sem nagyon töltik vele az időt, ahhoz még mindig ijesztő talán, főleg ha még a sötét karikák árnyéka is vetül arcára, akkor meg is érti. Most semmi sincs, sőt, arca kényelmesen nyúlik és rándul, ahogy előrébb dől és fejét rázza meg.
- Deee amúgy nem, nem mondunk. Én se mondtam – a francokat nem, már nem mossa le magáról, de menti ami menthető. Nevet a pöttyöm, ő is vigyorog, olyan kellemes és selymes minden hang, a fa, ahogy neki-nekidől az ajtófélfának épp, mert úgy dől éppen és fejét a mellette lehuppanó felé fordítja. Nagyon kicsi, hunyorog is mellé, mintha már látása se lenne a régi és olyan öreg lenne, mint aminek néha érzi magát.
- Hát az végképp nem vagyok. Mi is vagyok? Sok minden – mintha neki beszélne, azt hinné, mert ő kecskét nem lát, annyira nem kapott nagy adagot, de nem hazudna, ha kicsit mégis. Lehunyja a szemeit, átdörzsöli az arcát megint, képek ugranak elé, meg az érzet, hogy súlytalan. Oké, tudja már ezt mihez hasonlítani, rég volt, igen, megtette már életében és szélesen vigyorog, mert ezt most jónak érzi.
- Nem, sose mondasz rosszat – fogalma sincs, mire érti, megint lepillant rá, magyarázza ő, hogy mi és hogyan, a szilánkokra néz, meg a löttyre, amit a padlón áll és furcsán vibráló színekkel sokkolja. Mi ez? Bele akar nyúlni, de tudja, nem dughatja mindenbe bele az ujjait ebben a világban, mert nem illik és lehet nem lesz több ujja. Grimaszol a kupira, mindenre, hogy aztán kezét elhúzza onnan, mielőtt tényleg kretén lenne.
- Nem jön, mert itt a gonosz farkas – dünnyögi, bele sem gondolva, hogy mit mond, mennyire mondja, mintha tök természetes lenne, úgy nyögi ki, mintha most olyan lenne, mint Odett, aki ugyan ilyen könnyedséggel tette vele is és nem kapott gyomorgörcsöt. Lehet nem is esik le neki, sőt, biztos nem, de akkor jobb, ha amíg ez tart, nemigen beszél senkivel sem. Nevetgél hát, a szavaira, az egészre, térdein támasztja meg kezeit és állát ejti tenyerébe, ahogy figyeli.
- De olyan pici vagy. Nem tudom... valós vagy, csak kicsi. Én meg vén szamár. Miért nem lehetek én is kicsi? Akkor jó volt minden, vicces. Nagyon aranyos vagy, ha lenne valaha gyerekem, remélem ilyen aranyos lenne – de nem lesz, mormog, azt se tudja mit beszél. Szusszan egy nagyot, sűrűeket pislog. - Nagyon furán érzem magam – amire megint csak nevet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Az is egy megoldás lehetne, hogy a számára idegesítő embereket zárná ide be, a kulcsot pedig elrejtené a tó mélyére. Ha ők is beszívnák ezt a csodás gázt, ami a két, talán már régen romlott bájital elegyedéséből keletkezett, akkor többet nem volnának olyan borzalmas emberek. Legalábbis nem annyira, hogy menekülés közben már képzeletbeli gödröket ásson nekik, vagy legalábbis bezárja őket az öbölben a vámpíros szigetre. Mert Pannával ugyan kirakták a világukból a gonosz vámpírokat, de mégsem halhatnak éhen, valakit meg kell harapniuk. Igen, ezt mindenképpen meg kell majd írnia a húgának, kajáról is feltétlen kell gondoskodniuk, ha még nem haltak éhen.
Részéről mondjuk az is megoldás volna, hogy ha az ilyen emberek nem lennének elviselhetetlenek, nem fontos, hogy egyáltalán ne legyenek többé. Igaz, most nem érdekli semmi, felőle még akár meg is csikizhetik most, még talán a haját is engedné befonni valakinek. Ő maga tanulta meg befonni, mert senki nem érhet aranybarna fürtjeihez, de általában akkor is leengedve hordja, mert akármilyen lazán is fonja be, úgy érzi, mintha láthatatlan kezek szálanként próbálnák meg kitépni a haját.
Itt és most jó… mi több, remek. Egy ismeretlen fiatal férfivel, aki mellett valamiért biztonságban érzi magát. Lehet, hogy a kisugárzása, lehet a belélegzett gáz, mert jelenleg még az a furcsa kecske sem tölti el félelemmel, pedig eléggé kilóg a környezetből a kisugárzásával.
- Nem mondtál? Mér’ nem mondtál? – Kérdi döbbenten vigyorogva, ahogy felül, hogy jobban megnézze magának a félhomályban elvesző arcot. Jóval idősebb lehet, mint ő, de ez egyáltalán nem zavarja. Kellemes társaságban van, nem aggasztja semmi. Lehet keresi már a Bűbájtan-tanár is, már biztosan megy az óra. Vagy mégsem? Az is lehet, hogy már régen vége van, neki pedig Csillagtanon kéne csücsülnie. Ez itt és most jobb. Ha büntetőmunkát kap? Ugyan kit érdekel. Vonják le a pontokat is, úgysem ő szerezte egyiket sem, sosem volt az övé.
- Nem te mekmek. Ő mekmek! – Mutat határozottan ismét a kecske irányába. Kezd gyanússá válni neki, hogy lett egy saját valósága. De az is lehet, hogy a bájitalos flaskában élő kecskeszellem dzsini csak az ő szolgálatára áll, ezért láthatja egyedül ő. – Hány kívánságom van? – Fordul az általa látni vélt kecske irányába, vékony kis ujjaival megpróbálja megsimogatni, ám keze átmegy az általa látni vélt képen. – Hát ez komolyan szellemből van… - Ámul tátott szájjal, megerősítésként Beliánhoz fordul. Mi van, ha ő is szellem, vagy az új saját valóságának a része? Panna mérges lesz, hogy nélküle csinál itt világokat meg kecskéket. Hadd legyen. – Te mi vagy akkor? Én Polli vagyok. – Magyarázza monoton, halk beszéddel. Kezecskéjét ökölbe szorítja, hogy aztán mutatóujját kinyújtva lassan, de határozottan megbökje a fiút. Kacsóját riadtan rántja el, amikor tömör emberbe ütközik. – Te nem is vagy kecske! – Ámul tágra nyílt szemekkel. Azt szerette volna mondani, hogy szellem, de már túlzottan benne van ebbe a kecske dologban, az agysejtjei pedig már túlzottan el vannak ahhoz lazulva, hogy feltűnjön neki a nyelvbotlás. – Hol a farkas? – Hüledezik kacsóját a szája elé kapva. Ő nem szereti az ilyen kutyákat, mert gyerekkorában megugatták, amikor mentek az utcán, Polli pedig halálra volt rémülve a vicsorgó fogatól meg az óriási hangerőtől. A farkas pedig csak egy tápos kutya. Továbbfejlődött pokemon. Ösztönösen a nagyember mellé húzódik, hogy ha jönne a fenevad, akkor legyen, aki megvédje. Ő a férfi, ez a dolga. Otthon is mindig az apukáját küldik hadba a darázs ellen.
Szamár? Akkor tényleg nem kecske, jól látta ő elsőre is. Nem hiába mondták már rá gyerekként is, hogy okos, csak inkább zongorázzon, ne bájitalokat főzzön. Megy ez neki. – Én nagyobb akarok lenni. Mindenki nem vesz komolyan így, tudod? Te komolyan veszel? – Feleli lemondóan. Eleinte nem vette észre, hogy nem úgy bánnak vele, mint másokkal, de aztán ahogy kifigyelte mások beszélgetését, rá kellett jöjjön, hogy ez így van. – Ilyet? De engem nem bírnak sokan. Őt sem bírnák akkor. – Motyogja a tanterem irányába mutatva. Eleinte próbált velük beszélgetni, viszont hamar rá kellett jönnie, hogy nem vele nevetnek, hanem rajta. Vagyis mondták neki, így jött rá. – Én is. Ízek vannak a torkomban, pedig nem is rágózom. Meg minden olyan… más. – Nem szereti az intenzív ízeket, de szerencsére most még azok sem zavarják. Ez persze egy kellemes dolog, de határozottan megállapítható, hogy nem jellemző Pollira. Még a teremben maradt faszok sem zavarják. Hehe, gondolt rá és nem is tudja meg. Pofijára megint kiül a csibész mosoly, egészen bevadult fejben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Hű. Lehet most kellene felállnia és elvonulni, igen, be a szobába, mindegy melyikbe és kiterülni a földön, érezni és kihajtani magából mégis ezt az egész nem oda illő dolgot. De nem lehet, tagjai nem engedik, itt kell ülnie, érezni, hogy feje egyszerre nehéz és könnyű, ajkai folyamatosan felfele görbülnek, mélyet lélegez, most már csak a dohos, bezárt levegő ürül, az, amelyet a polcok őriznek, a por, a pergamen bomlása meg ki tudja, mit szórtak be még ide. Van itt minden, ha nagyon előre néz, akkor még egy bakancsot is lát, aminek orrát kimarta valami. No igen, a bájitalok harapnak, minden harap és támad, ez egy rohadt világ, otthon csak a háztartási sósav, meg a zsíroldó, amihez kesztyűt kellett húzni, amikor zsebpénzt akart és sikált mindent is, itt bezzeg, már az sem elég. Lát papírokat, ha rágyújtana, márpedig nagyon kell neki, akkor felrobbannának, megégnének, kiégne az egész és ugyan ha egyedül lenne, kockáztatna, de itt a pöttyöm, ránéz és nem mer ilyet, nem akar, nem akarja az ő lehetőségét elvenni, hogy nagy legyen és okos. Mert benne, ebben a kicsi lányban is több a mágia, mint benne valaha lesz, és ilyenkor mindig irigy kicsit, hogy kezét emeli fel, int egyet, olyan jedi-módra és semmi nem rendeződik, a törött vacak se megy odébb, így nemes egyszerűen lábával löki arrébb, majd azt, mivel hosszú ahhoz, hogy a polcig érjen, a fába törli, vagyis inkább húzza le, mintha saras lenne. Nem, épphogy színes, nézi is a cipőt, pislog és semmit se ért. Ez mégsem olyan, mint mikor tilosban és zöldre gyújt rá az ember, ez inkább a másik, a kettő egyvelege, ez... A mágia.
- Mert... nekem nem szabad. Én itt prefektus vagyok, nekem kell példát mutatni, nem bazdmegolni meg ilyenek. Fúj – ne is hallgasson rá, azt se tudja mit beszél. Tényleg figyel amúgy erre, pedig ordenáré, sose fogja vissza magát, hát a neten is mit néz, az atya sem fogja vissza magát, sosem tette, hiába mondták, de ő nem lány, a lányoktól ez pedig iszonyat ronda. Csúnya dolog, bár sose szólal fel ellene, inkább meglepődik. Nem tudja. Káromkodik most valaki körülötte? Agya furcsa módon össze-vissza cikázik és gondol, nagyon kuszán és valahogy most érzi át, érti meg, hogy mikor Baj magyaráz neki erről, akkor milyen lehet. Beleszédül, furcsa, de most kellemes, fel akarja keresni a nőt, bárkit, Mihail-t, a nyakába omlani és beszélni, sokat, szeretni. Majd enni. Enni is muszáj. De most nem ehet, beszél hozzá, megint hunyorog egyet, mert mekmek, de merre? Ez fura, furán beszél most a kicsi.
- De hol? Nincs – mert tényleg nincs ott semmi, csak valami kupac, ha jól látja, akkor kihasznált, rozsdás üstök, könyvek halmán, amiket már megrágott az egér, megevett a doh és tuti, ha kinyitja, szétmállik, vagy legalább minimum penészes. Fintorog, mintha már meg is fogta volna, meg kellene mozdítania a halmot és megrázza magát. Az nem kecske, nem birka, csak szemét.
- Nem tudom miről beszélsz. Meg milyen szellem. Tudom, hogy vannak szellemek – mert amikor először látta, felkiáltott, ez senkit nem lepne meg, mert hát, nos, ő még mindig mugli. De itt se szellem, se kívánság, de felőle kívánhat, bár nem tudja teljesíteni. - Oké, nem értem. De nem baj, mert... nem zavar. Semmi sem – hagyja, hogy megbökjék, fel is nevet rá, puha az egész mindene, mintha alig érezne bármit. - Polli? Sose találkoztam Pollival – na ha eddig neki volt különleges neve, akkor már nem. Polli, biztos nem magyar. Érdekes. - Én meg Belián – bök magára, mintha nyomatékosítani kellene, hogy róla van szó, nem másról, nem a képzelt akármiről. - Éééés nem, nem vagyok kecske, a farkas vagyok, csak most... jól nézek ki – néz le magára, se karmok, se bunda, se semmi, csak ő, poros, pókhálókat szedett össze, ragadt a ruhára, de semmi más. Nem ijesztő, nem ugat, csak fecseg minden nélkül. Ez nem ő, ő nem ilyen és ennyire nem bolond. Tudja, hogy más, mint a többi pasi, más a gondolkodása, de ez már akkor is abszurd. Mormog egyet.
- Rettentően komolyan – emellett mégsem, mert mégis gyerek és most ő is furán viselkedik. De ő mindig komolyan vesz mindent, aztán vicceli el, de tény, van benne valami. A kicsiket nem szokták komolyan venni, alapvetően ez valami kódolás a nagyokban, pedig általában ők még igazat is mondanak, ha nagy a baj, gond, a többit nem kell számolni. - Leszel nagy, csak még kell idő. Egy kicsi – hogy méretre mennyire, azt nem jósolhatja meg, de a kor már indokoltabbá teszi majd idővel, bár, ő mikor még az egész előtt volt, épp nem volt komoly nagykorúként sem, de nem számít.
- Mi? Nem bírnak? - billen oldalra a feje, kicsit meginog, még mindig jót írnak. - Miért nem bírnak? - a gyerekek sokszor gonoszok, gondolná ezt, de most nincs értelmes gondolata. Lábfeje mozog egy fejében élő ritmusra, dölöngél is hozzá. - Édes és savanyú, nekem ízlik. Lehet vattacukor vagy az a búcsús savanyú. Nem tudom... nem kellene gyengélkedőre menni? És ha veszélyes? - de semmi ilyet nem érez, csak megint nevet. Fejét a falnak dönti, lustán nyújtózik. Nem is a földön ül. Lebeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Talán fel sem fogja, hogy mi történik vele most éppen, hiszen ilyenekre senki nem készítette fel a hónapok során, amikor mindenféle szituációt átbeszéltek, hogy hogyan kellene viselkednie, ha például azt akarják, hogy a szemébe nézzenek, vagy olyan esetben, ha hangzavart tapasztal, de muszáj maradnia. De az, hogy olyan dolgokat lélegez be, amiről talán még maga a bájitaltan-tanár sem tudja megmondani, hogy lejáratuk és keveredésük után mit csinálnak a szervezetükben. A vitathatatlan pozitív hatását már érzi, a negatívat meg majd csak az idő tudja megmondani. Mármint most érezni, hogy valami nem stimmel, főleg a kecske kapcsán, de egyébként egyáltalán nincs olyan rosszul ő, sőt. Amióta idejár talán csak Lilivel érezte magát ennyire klasszul az udvaron. Mondjuk ott is valami egészen furcsa dolog történt, még ha imádta is.
Fejét oldalra biccentve figyeli, ahogy a nagyfiúnak nem sikerül a varázslat. Ebben nincs semmi furcsa, pálca nélkül neki sem menne. Biztatóan mosolyogva húzza elő a talárja belsejébe varrt pálcatartóból az ő méretével arányos, aprócska világosbarna fadarabot. Kezeihez képest picit kicsi, hiszen méretéhez képest hosszú, rugalmas ujjacskái vannak, de a magasságához képest tökéletes.
Ülve próbál előrehajolni, hogy jobban hozzáférjen a foltos lábbelihez, ám a mozdulattól kissé megtántorodik. – Jaj… elhagytad a pálcád? Nya, várjá’. Suvickusz! – Mormogja oda, ahol a színt látja. A beszéde kezd összefolyni, de még elég érthetően mondta ahhoz, hogy a folt eltűnjön. Amikor megtörténik mosolyogva, magát kihúzva fordul Beliánhoz. Annyira nem szokott sokat varázsolni, úgyhogy nagyon büszke arra, amit elért. Nem sokáig tudja magát úgy tartani, úgyhogy amint lehet visszazuhan a Levitás mellé a piszkos polcoknak dőlni. Hajával sikerül lesepernie némi port is a polcokról, ráadásul a hirtelen mozdulattól megkoccant néhány üveg a polcon. Kerek szemekkel pislog a hang irányába, de úgy látja, hogy semmi komolyabb nem történt.  – Ha megint leesik, neked is lehetett volna kecskéd. – Kuncogja, de azért félrehúzódik kicsit, nem akarja ő felrobbantani a kócerájt. Vagyis, amikor nagyon ideges volt, akkor felmerült benne, de aztán eszébe jutott Lili meg Olcsi, értük kár lenne.
- Te prefektus vagy? – Arra még nem is gondolt, hogy ezért megint csak bajba kerülhet. Nem nagyon ismer prefektusokat, de az nyilvános tény, hogy velük mindenkinek vigyázni kell, mert rászólnak az emberre meg mennek beárulni a szegény kicsiket a tanároknak. – De nem is baszd megoltál eddig, azt mondtad, hogy fasz. – Értetlenkedik ezúttal mosoly nélkül. Normális esetben nem mondana ilyeneket – na jó, maximum, ha direkt húzni akarná, de ez most egyáltalán nem az a helyzet. Pollit és Pannát összeségében jól nevelték otthon, elég romlatlanok ahhoz, hogy maximum csak elméleti szinten létezzenek ezek a szavak a szókincsükben.  – Pedig most ott áll mögötted. Nem látod, hogy világít a szeme?! – Erősködik tovább. Észre sem vette, hogy amikor varázsolt elindult a kecske világot látni. Nem fél tőle különösebben, ha ránéz, ami furcsa, mert normális esetben az ilyen nagy állatoktól frászt kapna. – Lehet nem szellem amúgy, hanem dzsini. Nem tudom, hogy teljesít-e kívánságot. – Kérdőn pillant az állatra, aki úgy csinál, mintha semmit nem látna és nem hallana az egészből. Ha egyszer neki jelent meg, akkor miért nem segít, vagy valami? Meg kéne dörzsölnie az üveget, amiből előjött? Nem érez félelmet, hogy megvágja a szilánk, de egy kis hang a fejében csak visszatartja attól, hogy rámarkoljon a szilánkokra. Komoly arccal, csendben fürkészi egy ideig a szebb napokat látott flaska nyomát, majd hümmögve visszafordul Beliánhoz. – Én meg Beliánnal. Hogy becéznek? Lián, mint a Tarzanban? – Tekintetébe ismét visszatér a csillogás, ahogy úgy érzi, hogy most eltalálta a helyes megoldást. Picit lányosnak érzi ezt a becenevet, de a fiú szőrös arca tökéletesen illik egy Tarzanhoz. Tarzanborzas. – Farkas? Át tudsz változni igaziból? – Nem kéri meg, hogy mutassa meg, mert fél a farkasoktól, de hallott már korábban is animágiáról, amit egy nagyon klassz dolognak tart. – Szerinted nekem mi lenne az animágusos alakom? – Kérdi a varázspálcájával játszadozva, finoman körözve a szédülés miatt, amit észre sem nagyon vesz. Ő nyuszira gondolt, mert az egyszerre izgága és gyáva, pont, mint ő.
Nem érzi az iróniát abban, amit Lián mond neki. Normális helyzetben is nagyon ritkán esik le neki, hogy ha valaki nem mond valamit teljesen komolyan, de most egy fokkal a föld felett jár, így még annyi esélye nincs kiszúrni az iróniát, így inkább csak büszkén kihúzza magát, hogy végre sikerült valakit meggyőznie. – Mikortól számít valaki nagynak? Nekem azt mondják, hogy a 14 már nagy… de még mindig gyerekként kezelnek… - Él a gyanúperrel, hogy ehhez köze van a magasságának meg finom, gyermeteg vonásainak is. Valószínűleg azért küldték ide nagyosodni, hogy komolyabban tudja mindenki venni minél hamarabb. Mindenki Panna életkorához hasonlította őt, amiben ő nem lát semmi rosszat. Semmi baj nincs egy 9 éves emberrel.
- Nem tudom miért nem. Tudod… ők mások. -Motyogja, ezúttal kicsit tényleg elszomorodva, a földön túli érzés csökken a kipárologott gázelegy mennyiségével. A löttyök lassan elreagálnak egymással, de azért még mindig van belőlük, de már kevésbé sűrű, ami felszáll – Vagy én vagyok más. Nem értjük egymást jól. – Ehhez szerinte annak is van köze, hogy rengeteg külföldivel találkozik, már csak órán is. Angol meg japán tanárai vannak, az egyetlen magyar is Franciaországban nevelkedett. Egyszeribe meg kell szoknia sok idegen embert, ráadásul több közülük idegen országok szülöttje, vannak itt elemi mágusok meg mindenféle emberek, akiket el sem tudott képzelni.
Hangosan cuppogva ízlelgeti ő is az ízeket, próbál rájönni, hogy mire emlékezteti. – Szerintem is vattacukor… de ... – un szofisztikált cuppanó hangok- a nyelvem hátulján az olyan citromos. Nekem sok együtt az íz, de nem rossz. – Feleli még mindig a semmit ízlelgetve a szájában. Egyre jobban zavarja, ahogy egyre többet szórakozik az ízek elemzésével. – De ha követ a kecske, be fogják őt is engedni? – Tűnődik a fiú mellett álló jószágot bámulva. Neki akkor is valóságosnak tűnik. Nem szereti az ilyen ispotályos helyeket, kislány korában túl sokat járt ott. – Ott mit csinálnak? – Az már pozitív jel, hogy kezd visszatérni bele az aggodalom, de ha jobban belegondol jobban fél a bajtól, amit ezzel okozott, mint a veszélytől. Olyan nyugodt lett pár pillanat alatt, ráadásul lett egy menő kecskéje, vattacukrozhat anélkül, hogy kirohadnának a fogai, miért lenne ez veszélyes? Egy újabb balhé, amihez köze volt rémisztőbbnek tűnik a fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egy pillanatra déjá vum támad, talán egy könyveben olvashattam hasonló sorokat, mint amik Lau száját hagyják el, olyan ismerős, furcsán bizsergős. Nem foglalkozom azonban vele sokáig, hagyom, hogy az érzés lecsengjen bennem, valószínűleg a frissen ébredés van rám ilyen nyugtató, nem mindennek utánajárós hatással rám. Mármint úgy értem ennek hála nem akarok mindennek utánajárni, amikor máskor lehet tenném. Már el is felejtem a szavakat, így felírni sem tudnám, hogy utánanézzek, de legnagyobb meglepetésemre nem zavar, hogy elesek a lehetőségtől. Elengedem azt.
- Igen igen - bólogatok lelkesen, szinte látom magam előtt a búvárruhába öltözött lányt, ahogy tengeri uborkák és kagylók simogatása közben ücsörög a mélyben, egy feneketlen fenéktelen fenekes mély nagy víz legalján, mosolyogva. Mert természetesen a mosoly az fontos, ha elképzelek valakit, annak mosolyognia is kell. Kicsit mintha ezzel szeretném nekik bevonzani a jókedvet. - Maximum kimélyíted kicsit a tavacskát, hogy így bvuuu vbáá - és mutatom kezeimmel, hogyan gondolom, elkezdem vízszintesen húzni, majd nagyon meredek v-alakban le, és felvezetem az ujjaimat. Igen. valószínűleg nem csinálnának ilyet, de mélynek mély nem?
- Ih, előre látom, a néven napokat, heteket vagy akár órákat, izé hónapokat is elgondolkodnék - sóhajtok, miközben elkezdenek peregni a szemem előtt a hangzatosabbnál hangzatosabb jelzős szerkezetek. Menő lenne. - Csak valószínűleg annyira zavarban lennék a kamerák előtt, hogy egy idomított makinál is ügyetlenebbül sikerülnének a dolgok - szontyolodok el. Nem mindenkinek való a nagy, kitüntetett figyelem. Furcsa ez tőlem, aki előszeretettel ugrál a folyosó közepén fűszoknyában és jack-o-boxos kalapban? Evvan.
- Hát ez nem csak rajtam múlik - sóhajtok, de közben a hangocska a fejemben azt mondja egyre-másra, hogy csak annyit kéne tennem, hogy elmondom Bencének az igazat arról ami történt, és máris igaz lenne az állításom. Addig.. addig de, igazából rajtam múlik. - Én nagyon bízom benne, hogy ki tudunk alakítani valamit ami mindkettőnknek jó, mert... ezen nincs mit szépíteni, ha nem is úgy, mint barát barát, de mint barát, nagyon nagyon nagyon hiányzik. - Beszédem lelassul, megfontoltabbá válik, szoknyám szegélyével játszó körmeim csendesen kapirgálják az anyagot. Értékelem, hogy azt mondta, nem kell válaszolnom, de nyilván azért kérdezte mert érdekli... és ebben nincs olyan amire ne válaszolhatnék. Ha azt kérdezné mégis miért történt, már terelnem kéne, de addig... nincs okom ne nézni fel egy bátortalan mosollyal, még ha nem is igazén vidám téma ez a legújabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mivel késve értem vissza a kastélyba, így be se kellene mennem sárkánytanra, de utálok hiányozni, akkor már inkább késsek. Tíz perce megy még csak, talán semmiről se maradtam le. Igaz se a ruhám, se az arcomon viselt smink nem alkalmas arra, hogy iskolai oktatáson vegyek részt, de ez most nem érdekel, mert tanulni akarok. Ráadásul éppen ma maradnék le, amikor a kedvenc sárkányomról az Antipoduszi Opálszeműről van szó? Hát nem! Imádom a gyönyörű Új-Zélandon honos gyönyörűségemet. Ha kicsit kések is, akkor is, az óra nagy részében ott lehetek.
Hajam hátravetve, kifújva a berekedt levegőt, felemelt fejjel, határozott vonásokkal nyitom ki a terem ajtaját, és természetes könnyedséggel vonulok végig a termen, hogy az édesapám által írt igazolást Miss Brown-nak adjam. Kettő van belőle, papa gondoskodik arról mindig, hogy megfelelően igazolva legyenek a távolmaradásaim. A családi események egy máguscsaládban igencsak fontosak, mi pedig szeretjük maximálisan kiélvezni ezeket az összejöveteleket. Ádám is ott volt, én pedig úgy csüngtem a bátyámon, mintha az életem múlt volna rajta. Amióta háza, Vivienne minden idejét leköti, és az elmúlt éveket külön országban töltöttük. Fontos perceket hagytam volna ki, ha itt vagyok és nem otthon, ezt mindenki megértheti.
Az elfogadott igazolás után megfordulva a helyem felé indulnék, ám Csongi mellé valamiért beült Ryan, így én kénytelen leszek az ő helyére ülni. Csakhogy ez a hely éppen Lucas mellett van. Hát ez... mesés. Az ajkaim megrándulnak egy pillanatra, ahogy felmérem, hogy csak ez az egy lehetőségem van, és a láncomra fűzött köveket ujjaim közé véve, elindulok felé. Érzem, ahogy bizsergek a ténytől, hogy a közelébe lehetek, és feszélyezett-idegesség is urrá lesz rajtam, amiért a legutóbbi találkozásunk után mellette vagyok. Mondanom kellene valamit, de egyelőre csak némán kipakolom a könyvemet, a füzetemet, és hosszan kifújom a bent tartott levegőt. Le kellett volna mennem, hogy átöltözzek, és akkor ez az egész nem történik meg. Annyira ciki lesz ez a fél óra, hogy nagyon. Csak ne szólj be...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Kitörő dühét?
Pillantok rá hitetlenkedve, úgy, mint aki nem tudja, hogy elmentek-e neki otthonról, vagy elmentek-e neki otthonról. Kazinak nincs kitörő dühe, ő a világ legjámborabb embere. Komolyan, még sosem mondta ki, hogy "Angyalom", úgy, hogy megálljon az ütő is bennem, emellett nagyon jól esik beszélgetni vele és nagyon jó az ölelése is. De ezeket persze nem hozom fel a védelmére, mert nem akarom, hogy félreérthető legyen, vagy, hogy Darya-nak rosszul essen, hogy én ilyen emlékeket őrzök az apjáról. Mikhail Kazanov különleges figura, de elképzelni se tudom, hogy esetleg dühkezelési problémái lennének. Nekem ez az egész olyan lehetetlennek hat.
- Az biztos. Neki is kéne valami normális fickót találni. Vagy, lehet, hogy éppenséggel ő lesz a mostohaanyukád.
Szerintem mondjuk nem járna rosszul vele, de azért tegyük hozzá, hogy egy piszkos kis mosoly ott pihen az ajkaimon. Én csípném, ha lenne egy ilyen egyesülés a navinéban, tök jól összeillenek. Darya összejönne Matyi bá-val, nekem ott van alapból Damy, és akkor elmondhatnánk, hogy mindenki boldog és Várffy mentes. Hát nem lenne mesés? Dehogynem! Mondjuk akkor már a nagy összehozásba keríthetnénk valakit a szépszeműnek is, aki megint felénk pillant, és meg olyan szépen nézek rá, hogy attól képtelenség, hogy ne olvadjon el a szíve. Valahol mélyen szeretném azt hinni, hogy szeret, de legalábbis nem csak agyérgörcsöt kap tőlem.
- Ez a beszéd!
Elégedetten sóhajtva pillantottam le a lapra, ami egy határozottan várokozáson felüli tudásról árulkodik. Ha még tanultam is volna, akkor lehet, kiváló is lehetnék, de mivel végigpofáztam a vizsgát, ezért csak elfogadható lesz valószínűleg.
- De előbb megengedem, hogy leírd azt, amit leszerettél volna még a lapra, addig a tekintetemmel megerőszakolom Henriket, utána mehetünk.
Legyen neki is jó, nekem is jó. Fontos a barátságunkban az egyensúly, és senki se mondhatja, hogy nem teszek meg mindent az ügy érdekében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem az a dolgozatíratós fajta, már csak azért sem, mert ilyenkor mindig extra munkát kell fektetnie a diákok átrugdosásába következő évfolyamba, másrészről otthon kell ülnie a papírok felett, amikre néha olyasmiket írnak, amit jobb lenne nem látni. Ma is csak azért jutott erre a döntésre, mert a diákság kimondottan beszédes kedvében van így a nyár közeledtével: mindenki szünetre akar menni, szórakozni, rendet bontani, ő viszont ezt nehezen tolerálja. Ennek köszönhetően írják most ezt a csodálatos dolgozatot, Henrik pedig laza, kényelmes léptekkel rója a sorokat, adott esetben be is segít annak, akinek nem megy igazán. Hozzáteszem, mestertanoncok esetében ilyesmi nem dívik, de hát ő már csak ilyen cukorborsó, ugyebár.
Van azonban egy páros, akiket szíve szerint szana-széjjel ültetne, ugyanis Darya és a kisAngyal egész dolgozat alatt fecsegnek. Néha-néha rájuk pillant, ezzel is jelezvén, hogy kezd fogyni a türelme, de csak megy tovább a susmus. Nem meglepő módon elhatározza, hogy kideríti, mégis miről beszélgetnek, így egy aprócska kis bűbáj segítségével megélesíti hallását, hogy értse az elhangzó szavakat, amik őszintén, bárkit vörösbe borítanának. Az egy dolog, hogy megtudta, milyen csodás feneke van, de volt itt terítéken minden: tanár-diák kapcsolatok, kurvák, sztripperek... És persze a mai fiatalok. Az utolsó csepp a pohárban mégis az, mikor elhangzik, Odett meg kívánja erőszakolni, pusztán a szemével. Ekkor összepréseli ajkait, megcsóválja fejét és egyenesen a lányok felé indul. Most kéne valami frappánsat mondat, mi? Na az nincs.
- Angyal Odett, Darya Kazanova, kérem a dolgozataitokat - kinyújtja kezét, hogy azonnal odaadhassák a lányok, majd miközben várakozik, kedvesen a navinésre mosolyog. Ez az a fajta görbe, amitől ilyen esetben meg kell riadni, mert semmi jót nem jelent. - Megelőzvén, hogy bárki-bárkit megerőszakoljon bárhogyan is, mindketten fogjátok magatokat és bevonultok a terem két különböző sarkába és ott fogtok ácsorogni a csodaszép fehér falat nézve, miközben elgondolkodtok azon, melyik említett tanárnak milyen segítséget fogtok nyújtani az elkövetkezendő egy hónapban. Nyilvánvalóan Várffy fog leginkább örülni Nektek. Elmélkedhettek, hogyan könnyítsétek meg a mindennapjaikat. Na gyerünk - biccent fejével és komótosan elindul vissza a tanári asztalhoz, hogy helyet foglaljon, majd szemével végigkísérje a további eseményeket. Nagyon szívesen alkalmaz sóbálvány átkot is, ha menekülni készülne a két jó madár, viszont, ha rendes gyerekek lesznek, talán megússzák ennél komolyabb következmény nélkül. A dolgozataik úgyis trollt érnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Miközben a tanerő lelkesen kezdett bele az antipoduszi opálszeműekről szóló legendákba, kissé fáradtan húztam elő a pergament, hogy előkészüljek a jegyzeteléshez, de mindeközben hiányérzetem támadt. Nem a padtársamat hiányoltam, hisz nekem jó volt egyedül is ücsörögni, legalább nem bökött Csongi kétszer is oldalba a könyökével. Inkább a jó öreg tolltartóm hiányzott, ami ugyan ütött is volt, meg kopott is, de legalább tele volt szuper mugli írószerrel, olyan spéci cuccokkal, amiről ezek csak álmodtak. Jó, oké, hogy tollal is lehet szépen írni, sőt itt talán még elvárás ez, de nekem azért hiányzott a cuccom. Bár, úgy láttam, hogy volt aki rendes cerkával írt, meg tollal, így talán ezek mégis csak megengedett szerek voltak, vagy talán csak úgy becsempészték. Igaz, mobilt is láttam sokaknál, ebből gondoltam azt, hogy talán mást is be lehetne hozni, de jelenleg nem tehettem mást, azt használtam, amit a néném bekészített. Pech, de ez volt, visszatértem a középkorba.
A téma egyébként érdekes volt, tetszett ez a sárkánytan, már csak azért is, mert kölyökkoromban mindig sárkányosat játszottam. Na persze nem én voltam a tűzokádó, hanem inkább a lovag, aki fakardal hasította le a báb fejét. Ezek a sárkányok azonban sokkal menőbbnek tűntek, mint azok a plüssök, amiket a búcsúkban lehetett levadászni. Tényleg érdekes téma volt ez, egy kicsit a dinoszauruszokat juttatta eszembe, s ezen agyalva el is mosolyodtam, mert a paleontológia mindig is érdekelt. Szóval akár még lehetnék sárkányoloógus is, csak dinócsont helyett az ő csontjaikról porolnám le az évszázadok mocskát.
Friss infó hangzott el közben, fel is hívta rá a tanárnő a figyelmünket, így bőszen kezdtem jegyzetelni a fontosabb értékeket, s annyira elmerültem az írásban, hogy már csak akkor kaptam fel a fejem, amikor érzékeltem, hogy valaki lehuppant mellém. Felpillantva elsőre egy csinos arc tűnt fel, vagyis inkább dögös, de még a smink sem rejthette el előlem a zaklatómat. Mi a franc? Ez meg mit keres itt, és miért vágódott le mellém?
Mondanom sem kell, hogy az arcvonásaim azon nyomban szigorúvá váltak, talán még a szemöldököm is összeráncolódott, mintha csak így akartam volna üzenni felé, hogy távozz tőlem sátán. Vagy boszi. Tényleg nem értettem, hogy mit akar épp mellettem, körbe is fordultam, először jobbra majd balra néztem, míg rájöttem, hogy minden pad foglalt, és csak mellettem volt üres hely. Csodás, Csongit ki fogom nyírni.
- Miért nem lep meg ez? - böktem végül oda a kérdést, majd megcsóváltam a fejem, s el is pillantottam a tanárnő irányába, hogy megpróbáljak tovább figyelni. Ez viszont nem igazán ment, bosszantott, hogy mellém telepedett le, s felmerült bennem az is, hogy Csongi talán nem véletlenül ült le más mellé. Hát persze! Ezek ketten biztos összejátszanak!
Kicsit ideges voltam, gondolkodtam azon, hogy rákérdezzek-e, oda is pillantottam párszor, végül inkább egy papírfecnire véstem pár sort, majd elé toltam a padon a lapot: Mennyibe kerülsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egyetértően bólogattam, egészen a mostohaanyás részig. - Mi? - ráztam meg a fejem hozzá, mintha valami olyan bűnt hallottam volna, amit szeretnék onnan mindenkorra kirázni. Nem kell nekem mostohaanya. Se Tánya, se senki más. Épp elég furcsa lenne megszoknom, hogy van egy szülőm, nem kell rögtön kettő is, hogy parancsolgathasson. No azt már nem. - Gondolod, hogy annyira jóban lennének? - vágtam undorodó fejet, és agyamban már sorra mentek a tervek, hogy mivel akadályozzam meg azt, amit Odett a szemem elé festett pár másodperccel ezelőtt.
Mosolyogva fordultam vissza a dolgozatom felé, és tollam már súrolta is a papírlapot. Egyedül Odett miatt hagytam volna a munkámat csak félig befejezve ott, máskülönben valószínűleg még egy lapot kikönyörgök. Azonban mielőtt legalább gyorsan összefoglalhattam volna, amit még oda szántam, egy új hang csapta meg a fülem. Egészen közelről. Felnéztem, és magam előtt találtam azt a félistent, akiről eddig olyan jót beszélgettünk. De mégis miért most? Épp végre befejezném a dolgozatom, hogy olyan legyen, hogy arra még ő is büszke lehet. Kétségbeesetten néztem Odettra, hogy tegyen valamit, mikor... ohh jajj. Hát hallott minket. És ráadásul az egészet. Éreztem, ahogy a vér kifut az arcomból, és eddig is hóka arcom még fehérebb színbe öltözik.
- De én... kérem, csak még két mondatot hadd írjak le, utána még egy plusz óráig is bevonulok a sarokba, ígérem - kezdtem vele egyezkedni. Hát nem teheti ezt meg velem. Ez életem munkája, és meg akar tőle fosztani, hogy befejezhessem. És igen, tökéletesen tudtában vagyok, hogy öt perccel ezelőtt még boldogan otthagytam volna a szőke miatt, de ha már adódott a lehetőség, akkor igazán élni szeretnék vele.
Remélem, hogy megkegyelmez nekem Ambrózy, még a cuki kiskutyaszemeimet is bevetem. Amennyiben igen, úgy gyorsan lefirkantom a maradékot, és azzal a tudattal fordulok a fal felé, hogy megint a maximumot nyújtottam.
Azonban ha nem, hát akkor még egy pöpp kérlelés után szó szerint beviharzom a kijelölt helyre, és szúrósan nézek rá, mintha a pillantásommal ölni tudnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mereven nézek előre, miközben érzem, hogy a szívem hevesebben kezd el kalapálni a jelenlétében. Érzem, ahogy a tarkóm átforrósodik, ahogy az arcomon enyhe pír jelenik meg. Érzem az illatát, érzem a közelségét, szinte az auráink nyaldossák egymást, olyan közel vagyunk egymáshoz.
A kedvenc sárkányomról van szó, próbálok oda koncentrálni, és bár a jobb kezemmel elkezdek egy csinos kis skiccet készíteni a sárkányról az üres papírra, balommal megnyugtatásképpen a nyakláncomon pihenő követ közül a holdkövet piszkálom, és lehetőség szerint nem veszek tudomást arról, hogy Lucas morog mellettem, vagy arról, hogy egyáltalán mellettem van. A ceruzát tollra cserélem, és néhány olyan adatot, amit nem tudtam, elkezdek feljegyezni a füzetembe. Minden nap tanul az ember, kár lett volna kihagyni a mait.
A nem veszek tudomást Lucasról legalább két percig tart, egészen addig, amíg a fecni nem landol előttem, és én boldogságtól telt szívvel remélem, hogy az áll rajta, mennyire sajnálja, és megpróbálhatnánk együtt. Vagy az is elég, hogy randizzunk, még a bocsánat sem kell. De úrilány vagyok, képzeletben a kezeimre csapok, hogy ne kapjak érte, hogy úgy tegyek, mint akit nem érdekel a tartalma. De azért ugye randi lesz?
A nyakláncom piszkálásáról áttérek a hajamra, ahogy finoman felé döntött arccal, érdeklődve nézek rá, de igazából nem változtak semmit a vonásai, ugyanolyan mufurc, mint amikor ideültem. Ha nem ismerném az arcát, akkor azt mondanám, hogy alapbeállítás nála, hogy sosem kedves, de így eléggé megriaszt az opció, hogy ez nekem szól kifejezetten, hogy én hozom ki belőle. Ebből nem lesz randi. És tényleg, ahogy megfordítom a lapot és háromszor is elolvasom, hogy mit akar, a méreg átfut rajtam, és érzem, hogy már nem csak ég, de szinte felgyullad a tarkóm a sértéstől, ami a lapon van. Szeretném felpofozni és leüvölteni a fejét, addig ütni, amíg bocsánatot nem kér ezért az illetlen viselkedésért, ám helyette csak a kezembe veszem a tollam, és visszaírok neki.
Attól függ kinek és mire. A tarifát mindig a kívánt szolgáltatás és a megrendelő személye határozza meg.
A cetlit a tollal együtt - mert látom, hogy szenved, de nem kérne kölcsön tőlem - csúsztatom vissza, míg magamnak egy másikat veszek elő. Igen, egy tipikus kis rózsaszín bolyhos példányt, amivel mocsok módon, teljesen véletlenül az alsó ajkam kezdem el simogatni. Bár tőlem távol áll az ilyen, de most őszintén azt kívánom, hogy kapd be, Lucas.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azért a szemem egy kicsit elkerekedett, amikor észrevettem, hogy Vajdának igazi tolla van, nem pedig olyan állatból kitépett forma, mint ami előttem hevert. Mégis, ez valami hülye tréfa volt a nagynénémtől, hogy ilyen béna cuccokat sózott rám, és csak meg akart szívatni, hogy beégjek a többiek előtt, vagy Ő még tényleg ezer éve tanult itt, mikor még adtak a hagyományokra?
Kicsit még morgolódtam magamban ezen, nem mintha nem lett volna már elég a dühömhöz Olívia jelenléte is, de ez még inkább bepöckölte alattam a lángot. Pedig én tényleg egy klassz sárkánytant akartam, amikor nem ül mellettem senki, jobban elférek, gyönyörködhetek a tanárnőben, és megismerhetem a sárkányokat. Ehelyett mellém huppant le ez a banya, s bár elég tetszetős volt, hogy rajta legeltessem a szemem, nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ez a lány valamiben sántikált, s bizony kutakodott utánam.
Végül nem is tudtam megállni, hogy ne küldjek neki egy üzit diszkréten, szigorúan csak neki címezve, mert nagyon is érdekelt az, hogy mit kaphat ő azért, hogy folyton az én nyakamban lihegjen. Ugyan mégis kinek állt az érdekében az, hogy tudjon minden lépésemről? Lehet, hogy a nagynéném nem bízott bennem eléggé? De a francba is, én nem voltam olyan, mint az apám!
A cetli végül Olíviánál landolt, miközben én már újra a tanárnőt néztem, szemem sarkából lopva azonban azt figyeltem, hogy vajon kapok-e választ a kérdésemre. Bár, ha igazán úri lány lett volna, akinek van tartása, és nem süllyed le holmi kémkedés szintjére, az valószínűleg azonnal elküldött volna a búsba, vagy minimum pofon vág. Olívia azonban furcsa mód nem ugrott fel mellőlem, sőt, úgy tűnt, hogy írni kezd. Nocsak.
Bevallom, nem erre számítottam, most viszont már volt bennem némi izgalom, hogy mi lesz majd a válasza. Talán végre bevallja azt, hogy miért követ, és bocsánatot kér tőlem, vagy elárulja azt, hogy ki bujtotta fel ellenem. Jó lenne már végre tudni az igazat. Efféle gondolatok közt kezdtem ujjaim tördelésébe, bár próbáltam nem feltűnően várakozni, még sem tudtam odakoncentrálni arra a fránya sárkányra.
Lopva újra felé néztem, pillantásom végig futott a haján, megakadt tekintetem a nyakában birizgált láncon, majd egy hangyányit a dekoltázs irányába futott pillantásom, de akkor épp mozdult a keze, s már csúszott is vissza felém a papír, így torkomat köszörülve kaptam el pillantásomat, ami ezt követően rögvest a papírlap sorai után kutatott.

Azta!

Ahogy elolvastam a sorait, azon nyomban elkerekedtek a szemeim, mert nem hittem volna azt, hogy ezt válaszolja. Bár, miért is csodálkozom? Hisz jól tudtam, miféle lány ez. Egy kicsit, mintha csalódott lettem volna, vagy inkább dühöt éreztem, magam sem tudom, de pillantásomat újra felé kaptam. Zavarbaejtő volt, amit azzal a tollal művelt, mi a franc? Most engem akar behálózni?

Nem szabad, ne bámuld már!

Meg is csóváltam a fejem, s pillantásom visszakúszott a papírra, na meg a kölcsön kapott tollra, mert még azt is kaptam. Hirtelen jótét lélek lett az esti pillangóból?  
Ne fáradj a kis műsorral, ha csaj kéne, azt kapnék bárhol ingyen is. Az érdekelne, hogy mennyit kapsz azért, hogy kémkedj utánam? A dupláját fizetem, ha elárulod, hogy ki az, és miért gyűjt rólam infókat.
Hosszasan írtam neki választ, ám továbbra is a madártollal szenvedtem, végül a levelet a kölcsönkapott ceruzával csúsztattam vissza hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azt azért érzem, hogy néz. Talán utánanézett a családomnak? Vajon azt tippeli, amit én is mindig, hogy hogyan lehetek én Vajda, amikor semmi vajdai nincsen bennem? Ricsi persze nem szokott erre reagálni, de tudom, ha megtenné, az azt jelentené, hogy a türelme a végére ért velem. Tele vagyok gátlásokkal, de ki ne lenne tele velük, ha valaki olyannal házasodik össze a legcsodálatosabb bátyj a világon, mint Vivienne. Akkor neked már nincs miért reménykedned benne, hogy nő vagy.
De néz, érzem, hogy néz, és várj a választ, én pedig nagyon sok mondatot megfogalmaztam magamban, de végül az elsőt írom le neki, bár titkon azt remélem, hogy nem kurváz le még ennél is jobban. Azért sértő, mármint kinek is kellene egy lány, aki még csókolózni sem tud? Életem első csókja pedig olyan szörnyen kínos és nyilvános volt, hogy azt elmondani sem lehet, de hát Lucas tudja, ott volt, sőt, a fogai bánták.
Végül lesz, ami lesz alapon visszaküldtem a levelet, és azon nyomban fel is emeltem a kezem, jelezve, hogy én szívesen megválaszolnám a kérdést, amit a tanárnő feltett, figyelek én, túl azon, hogy még mindig mélységesen fel vagyok háborodva azon, hogy végre én is elkezdtem érzéseket táplálni, és akkor ez a hála.
- Túlszaporodás esetén.
Ha már késtem és az órán levelezek, legalább lássa, hogy készültem. Miközben Lucas válaszol, az óra továbbhalad, én folytatom a rajzolást. Szeretem a sárkányokat és a legendás állatokat, még gyerekként mélyedtem bele a lerajzolásukba, gyakorlatilag rajtuk tanultam meg az arányos rajzolást. Azóta sok időt töltök azzal, hogy színezőket rajzolok magamnak. Azt mondják, ha örökösnő vagy csak annyit kell tudnod, amivel ellébecolsz a férfiak társaságában. Nem folysz bele a beszélgetésekbe, éppen csak annyira, hogy valaki kiragadjon és feleségnek akarjon. Hivatás sem kell, de azért én gondolkozom rajta.
A levél visszaérkezik, és szívem szerint rászólnék, hogy azért adtam a tollat, hogy ne kelljen bogarásznom az összepacázott írását, de lehet, hogy szándékosan szivat meg. Olvasom a sorokat, és ösztönösen megforgatom a szemem és az illőnél egy nagyobbat sóhajtok, mielőtt kezembe veszem a tollam.
Ha megduplázod az összeget pont ugyanannyi pénzed marad, mint amennyivel az ajánlattételkor rendelkezel. Ha nem voltam elég világos, akkor megfogalmazom így. Egy Olívia nevű lánynak "kémkedek", akinek tetszel. Szerette volna, ha észreveszed. Nem süt el jól. U.i.: Ha szeretnéd megtanítalak vele írni.
A levelet visszacsúsztatva emelem a tekintetem a tanárnőre, és próbálom felvenni az óra ritmusát. Éppen a tojását mutatja be, oké.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ezt most nekem mondja? Egy pillanatra felkaptam a fejem a levélből, aztán jöttem csak rá, hogy egyáltalán nem hozzám beszélt, hanem valamiféle sárkányokkal kapcsolatos szaporodásra reagált, tehát azért képes az órára is odafigyelni. Milyen jó neki, nekem ez annyira így nem megy azért. Fenébe. Nem is tudtam már, hogy mi bosszantott benne jobban. Az, hogy láthatóan jobban vágta nálam ezt a sárkány témát, és egyszerre kétfelé is tudott koncentrálni, vagy az, hogy képes volt a figyelmemet felkelteni azzal a kis tollas játékkal, vagy az, hogy még mindig nem tudtam, mik a szándékai. Azt hiszem, úgy összességében már az is frusztrált, hogy mellettem ült ilyen cuccban, na igen. Vak azért nem voltam, s az unszimpátia ellenére volt benne valami, ami el tudta tekerni a gondolataimat egy hangyányit egész más irányba. De nem lehet! Lucas ne legyél hülye, ne dőlj be a kis színjátéknak!
A levélre válaszolva, visszacsúsztattam azt Olíviának, majd sietve felemeltem a kezem, s bár nem egészen értettem, hogy mi volt a kérdés, úgy éreztem, hogy csak azért is reflektálnom kell a lány válaszára. - Nem értek egyet Olíviával, a túlszaporodás igen ritka, ha figyelembe vesszük ezeknek a sárkányoknak az életkörülményeit, és a szaporodásra képes egyedek számát - na bumm, még az sem volt biztos, hogy jót mondok, de valamiért egy belső késztetést éreztem, hogy belekössek a lányba. Ezután egy diadalittas mosoly húzódott meg a szám sarkában, miközben Olívia felé pillantottam, aki talán ekkor érhetett a levelem végére, mert nagyon úgy tűnt, hogy forgatja a szemeit. Nagyon helyes, főljön egy kicsit ő is a levében, ha már nekem ennyi bosszúságot okozott.
Már épp kiszélesedett volna a mosolyom, amikor visszatolta a levelet, én meg újra nekiveselkedtem a sorainak. Szépen írt, de kevésbé tudtam erre koncentrálni, mint inkább a soraira. Olvasva a szavakat, nagyon meglepődtem, a szemöldököm is feljebb vándorolt hangyányit, s valószínűleg igen csak meglepett képet vághattam, még felé is kaptam a pillantásom, némi hitetlenséggel, s azt hiszem, hogy egy pillanatra még be is nyaltam a sorait, mert néhány másodperc erejéig elhittem. Az arcom meg persze vörösödni kezdett, mert nem sűrűn bombáztak efféle levelekkel, pláne nem ilyen csajok. Ám, mielőtt még nagyon beleéltem volna magam a dologba, az agyamban azonnal kattant a kis fogaskerék, s a pillanatnyi mámorból átfordított az érzés valami sötét bugyorba. Elkapott a düh, mert valamiért azt gondoltam, hogy már megint csak szórakozik velem a lány, s így már egyetlen sorának sem hittem. Ideges lettem, amiért rajtam szórakozott, még hátra is pillantottam, mintha csak paranoiás módon azt keresném, hogy ki nevet fel, vagy ki figyeli a kettősünket. Az unott arcokon, s az orrtúráson kívül túl sok érdekfeszítő azonban nem köszönt vissza, így maradt a hitetlenség, meg a méreg, s most már ez színezte az arcomat.

Gáz, hogy még mindig ennyire hülyére veszel. Ui: Ha ennyire szeretnéd, egy körre kipróbálhatlak.

Máris csúsztattam vissza a papírt Olívia felé, miközben úgy pillantottam rá, mint aki azt üzeni, hogy felvette a harcot a másikkal. Kezdtem úgy érezni, hogy ez nehezebb lesz, mint gondoltam, s jól jött volna most egy-két haver, hogy információkat gyűjthessek a lányról. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán nekem is követnem kellene őt, bár ehhez túl sok kedvem nem volt. A gondolataim persze elkalandoztak emiatt, s már csak arra lettem figyelmes, hogy a tanárnő odapakol az asztalunkra egy tojást, s azt mondja, hogy egy hétig megfigyeléseket kell végeznünk, és gondoskodnunk kell a tojásról. Mi a szösz? Ugye ez most csak valami hülye poén? Egyáltalán igazi ez a szar? Értetlenül néztem először a tanárra, aztán a tojásra, végül pedig Olíviára. Az fix, hogy én vele együtt nem fogok tojást őrizgetni, nem bolondultam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A tanárnő szerintem jól szórakozik magában azon, hogy csak azért is ellenkezik velem, és az én szemforgatásomat érzékelhette gyermeki vagy szerelmi civakodásnak is, mert pont akkor reflektáltam így a levélre, amikor Lucas befejezte a mondandóját. De én Vajda Olívia vagyok, hát csak nem gondolja, hogy ilyen levelek után még leiskolázhat! Felsőtestemmel felé fordulva, megtámaszkodtam székem háttámláján, miközben elbűvölő mosollyal döntöttem Oldalra a fejem.
- Ez egy helyes meglátás, Lucas, azonban ha figyelembe vesszük, hogy az opálszemű völgyben fészkel és nem hegyvidéken, megeshet, hogy egy területen sokkal könnyebben elszaporodhatnak, és békés természetüket ismerve, kicsi az esélye annak, hogy belső háborúk legyenek egyetlen helyért.
Mondjuk én kétlem, hogy osztanám a nézeteit, de azért mégsem mondhattam, hogy szerintem nincs igaza. Elfogadom a megközelítését, ami nyilván sokkal rosszabbul esik neki, mintha hadakoznék vele. A levelet visszairányítom, és bár az óra folyik tovább, amíg fel nem pillant, felé fordulva maradok, és kékjeimmel érdeklődve kutatom az arcát, remélve, hogy vére leesik neki a tantusz.
Ehelyett azonban olyan választ kapok, amire megcsikordul a székem, ám mielőtt még a következő lépés megtörténhetne, egy tojás landol előttünk. Na nem. Nem, nem, nem és nem. Most közölte velem, hogy ha szexért könyörgöm megkapom, hogy ne szenvedjek, hát nem fogok vele tojást nevelgetni. Ez egy rossz vicc. Semmi több, csak egy nagyon rossz vicc. Ilyen nem fog történni, és mégis, ahogy ott nézzük a tojást, rájövök, hogy de, pontosan ez fog történni.
És itt elszakad valami, amit nevezzünk csak a női idegrendszer utolsó cérnaszálának. Miért is női? Mert ahogy nézem a tojást, arra gondolok, hogy ha van is benne élet, akkor frusztrációk közepette fog fejlődni, stresszesen jön a világra, és még mielőtt megkezdhetné az életét, egy csomó hátránnyal fog rendelkezni, pont, mint én, és ezt nem hagyhatom. Nem engedhetem meg, hogy tönkretegyük az életét szegény Tojás Tóbiásunknak, így ahogy a tanárnő arrébb lép, elhatározom, hogy megpróbálok a "gyerek" érdekében békét kötni Lucassal, csakhogy, ahogy rápillantok, felrémlik előttem a levél. "Kipróbálhatlak egy körre". Én nem olyan lány vagyok, akit csak úgy körökre lehet kipróbálni, én ezt az egészet nagyon is komolyan gondolom, és érzem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben bosszúságomban. Nem sírok, nem nyafogok.
~ Én egy Vajda vagyok. Szegd fel az állad Olívia és menj.~
Mennem kellene, és megyek is, ám nem a megfelelő pillanatban, mert ahogy vége van az órának felpattanok, és ahelyett, hogy mennék, akkora pofont adok Lucasnak, hogy nem csak a tenyerem, de még a csuklóm is belesajdul, és nem zavar az sem, ha egy pillanatra megáll körülöttünk a világ, mert minden csoda három napig tart. Oké, ez piszkosul fáj, és a kviddics miatt nem kellene ezt így sokszor eljátszanom.
- Te sem vagy más, mint a többiek. Tévedtem.
És azt hiszem ez még jobban fáj, mint a pofon utáni sajgás, pedig az is dobogós helyen végzett. A tojást felkapva, felszegett állal fordulok a kijárat felé, és indulok el kifelé, remélve, hogy ha innen eltűnök, akkor a nap további részében nem lesz dolgom már vele. Csakhogy a drámai kivonuláshoz az kellett volna, hogy ne legyen tumultus az ajtóban. Remek! Pedig megtanították, hogy ilyen esetben sose várjuk meg a csengőt, csak távozzunk, amikor kell. Távoznék én, de tényleg, csak nem engedik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tényleg elégedett vigyor virított a képemen, egy kicsit jobban éreztem magam, hogy leoffolhattam a válaszát, de arra nem számítottam, hogy a lány duzzogás és harag helyett majd inkább még egyet is ért, legalábbis részben. Ezzel eléggé sikerült összezavarnia, s ez az arcomra is kiült, mert bizony a mosolyom eltűnt, s helyette összevissza másztak a vonásaim, míg végül már a homlokom kockásodott a nagy értetlenségben. Igazából dühített, nagyon is felbőszített az, hogy egyetértett velem, mert ő csak ne helyeseljen arra, amit én mondtam, egyáltalán miért csinálja, miért nem vág vissza?
Ehh, nem voltam ennyire jó a konfliktusok kezelésében, sőt alapvetően a kommunikációban sem, mert nem volt előttem pozitív példa, aki rendesen megnevelt volna. Többnyire csak hatalmi játszmák zajlottak előttem, hol apám akarta legyőzni anyámat, hol meg fordítva, aztán közben ment az ordibálás, meg az ütlegelés, közben a nagy kibékülésben meg szívták egymás karjáról a kokót. Ehhez képest Olívia egyáltalán nem úgy viselkedett, mint amit vártam, szóval tényleg összezavart. S ha ez nem lett volna elég a zavaromhoz, jött az a levél, meg a vallomás. S ha egy pillanat erejéig még sikerült is megtévesztenie, a következőben már nem tudtam nem dühöngeni magamban azon, hogy palira akart venni. Bennem legalábbis ez így zajlott le, mert nem volt megfelelő hozzáállásom, önbizalmam sem volt túl sok, csak néha-néha tört fel belőlem valami gőg, amikor úgy éreztem, hogy na aztán tényleg vagyok valaki. Most viszont inkább azt éreztem, hogy egy gazdag luvnya csak gúnyolódik rajtam, így megfelelő válaszcsapás csak az lehetett részemről, ha nem hagyom magam, s támadok. És ahogy sejtettem, az a néhány szó célt ért, mert végre megrezzent alatta a léc. Már nem éreztem, hogy fölényben lenne, hála az égnek.
Ahogy rápillantottam, s megláttam a tekintetét, úgy fogott el egyfajta elégedettség, s megnyugvás. Ez az! Mégis csak sikerült megingatnom a kiscsajt, talán végre megtörik, és abba hagyja a szenyózást. A tojás persze kibillentett a gondolataim közül, s a pillanatnyi nyugalmam is elreppent, ahogy szembesülnöm kellett a közös projektel. Még hogy közösen neveljünk egy tojást. Mással sem végeznék ilyen feladatot, de hogy Vajda Olíviával, az egyenesen kizárt. Ki az a hülye, aki összezárná magát az ellenséggel?
Éreztem, ahogy végig szánt rajtam az idegesség, gondoltam, hogy meglendítem a kezem, és jelzek a tanárnő felé, hogy én ezt nem vállalom, meg amúgy is, jelöljön ki mellém valaki mást, ám ekkor már vége volt az órának, s hirtelen mindenki megindult kifelé. Nekem is ezt kellett volna tennem, amikor megnyikordult Olívia széke, éreztem ám, hogy nekem is mozdulnom kellene, s tulajdonképp magam is megemelkedtem, de bármennyire is menekültem volna a társaságából, volt ez a tojásos cucc. Egy feladat, amihez semmi kedvem nem volt, mégis megfogadtam, hogy bármilyen nehéz akadályt is gördítenek elém, azt megcsinálom, és bebizonyítom, hogy sárvérűként is érek valamit, és igen is jól fogok tanulni, ha törik, ha szakad. Nem hozhatok szégyent sem Adalide-re, sem pedig Maggiere.
S bár tényleg nem volt ínyemre a dolog, már fordultam volna Olívia felé, hogy akkor megdumáljuk, nem-e cserélünk párt, vagy tojást , erre fel mi történt? Belesétáltam a pofonjába. Szó szerint, én léptem, ő meg már suhintott, s bamm. Akkorát csattant, hogy néhány diák felénk is kapta a pillantását, talán még össze is súgtak, még szerencse, hogy a tanár már messze járt. Ez a pofon viszont még nem, mert tenyere alatt felizzott a bőröm, szinte égett, akkorát sikerült rám suhintania.
- Te normális vagy? - dühösen fúrtam pillantásomat kékjeibe, annyira haragos voltam, hogy szinte meg sem hallottam, hogy mit mond. Az idegesség ismét végig szántott a testemen, más esetben ilyenkor már én is ütöttem, s bizony ökölbe is szorult a kezem, de vissza kellett fognom magam, mert egy lányt még sem üthettem csak úgy meg. Nem szabad Lucas, nyugodj le!
Míg én nyugtattam magam, ő már el is viharzott, bár nem jutott messzire, mert olyan sokan voltunk, hogy még mindig libasorban haladtak kifelé. Már akik nem épp azt bámulták, hogyan semmisülök meg. A fene vinné el ezt a csajt, hogy így megalázott a többiek előtt. Irtó ciki volt ez, szinte már hallottam, ahogy a folyosón majd erről fognak pletykálni, hogy mekkora pofont kaptam. Nem is tudtam tovább uralkodni magamon, azonnal a lány után lódultam, s elkapja a karját, egy erősebb rántással penderítettem őt ki a sorból, hogy félrehúzzam, távolabb a többiektől.
- Mi van, ennyire nehezen viseled az igazságot, hogy máris pofozkodsz? Nem kellene hülyének nézned, és szórakoznod velem csak úgy úri heccből. Hallottam már a rellonról, és az aljas dolgaitokról. Madarak csicseregték, hogy nálatok szokás így szórakozni másokkal, de nem leszek az a navinés, akit majd feltűzhettek a viccfalra, felejtsd el...és utoljára emeltél kezet rám - ha nem lökött el magától, akkor talán észre sem vettem, hogy milyen erősen megszorítottam a karját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Arra sem számítottam, hogy utánam jön, nem ám arra, hogy ilyen erővel ránt ki a sorból. Ösztönösen fogok rá a tojásra, nehogy a nulladik percben széttörjön, és annyira odakoncentrálok, hogy nem is nézem, ahogy félreránt, sem azt, hogy milyen erővel szorít engem, bár az utóbbi azért elég hamar eljut a tudatomig, mégsem teszek egyelőre ellene semmit. Dühösen viszonozom a pillantását, olyan mélyen fúrva a szemeimet az övébe, hogy szinte éget, és nem rettenek meg egy pillanatra se attól amit mond.
- Miféle igazságot, Deighton?
Sziszegem a fogaim között, és még keresem is a veszélyt, hogy a köztünk lévő minimális távolságot leküzdve, egyetlen lépéssel közelebb lépjek hozzá. Hogy mi is ez? Fogalmam sincs. Hogy mit látnak kívülről? Nem nagyon szeretnék belegondolni. Mondanám, hogy ez nem tartozik másra, de akkor sem a nyílt terepen történt csók, sem a látványos pofon nem kellett volna. Most már olyan mindegy, hogy privátban vagyunk-e vagy sem.
- Nem hallottál még arról, hogy nem mindenki egyforma? Hogy vannak olyanok, akik nem egyetlen tulajdonságuk alapján kerültek be a házba?
Mert valljuk be ez a házam iránti elítélés már kezd nagyon bosszantó lenni. Nem szent a Rellon, én nem azt mondom, de szerintem indokolatlanul mélyen van. És ha pár helyen véres a fal, vagy pár embert elvertek anno a múltban? Attól még nem csak úri móka az ottani élet, ahogyan ő fogalmazott.
- Tájékoztatásul közlöm, hogy ebben a kastélyban számos olyan párkapcsolat van, amiben az egyik fél navinés a másik pedig rellonos.
Oké, azért tegyük hozzá, hogy a legtöbben a fiú a rellonos, de hát most ha a lány lenne, az mitől lenne másabb? Különben is, ha mi ketten járnánk, akkor sem feltétlenül lenne más a felállás, mint mondjuk Radetzky-ék esetében, hiszen elég csak ránk nézni, kettőnk közül nem én vagyok az idegbeteg.
- Bagoly mondja verébnek.
Rántok egyet a karomon jelzésértékűen, hogy igazán elengedhetne, mert így is nyoma marad, és ha így lesz, akkor nehezen fogom kimagyarázni mások előtt, hogy miért lilult be a kezem egy méretes tenyérnyomni távon. Szóval tényleg, nagyon nagyra értékelném, ha megtenné, hogy leveszi rólam a kezét, mert nem vagyok híve a bántalmazásnak. Aham, végül is, alig ütöttem meg, de tényleg. Szerintem, ha odatenném a tenyerem, még mindig forró lenne a bőre. Pofátlanul közelebb küzdöm magam hozzá, végig a szemébe nézve, de a szavakat már az ajkaiba suttogva.
- Te inkább vagy rellonos, mint a legtöbben, akik odajárnak.
Még pofátlanul végigsimítom ajkaimat az ajkain, hogy érezze, mit hagy ki, és ha elengedte a kezem csak sarkon fordulok, ha nem, akkor a zavart pillanatban kirántom onnan, és hátat fordítva neki az ajtó felé veszem az irányt ismét. Pont ezt nem akartam soha, hogy egyszer én is megtapasztaljam milyen borzalmas az, ha valakit gyűlölve szeretsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Olyan dühöt váltott ki belőlem Vajda, amit már más talán réges rég nem, s ebből adódóan tényleg csak egy hajszál választott el attól, hogy kirántva őt a sorból ne adjam vissza neki azt a pofont. Uralkodnom kellett az indulataimon, ám még így is, szorításomból érezhette, hogy mennyire haragszom. Hozzá is vágtam azt, amit gondolok, mert továbbra is úgy éreztem, hogy ez a lány unalmában szállt rám. Egyetlen sora sem lehetett igaz, s ebben szinte biztos voltam. Az ilyen csajok észre sem vették az olyan bostoni srácokat, akik nincstelenül estek át a kastély küszöbén. Hozzájuk az aranykanállal aranytojást faló, szőke, kékvérű Fritzek és Bachok illettek. Szóval egész biztos, hogy ez vagy egy aljas kis játszma első lépése volt részéről, vagy az, amire már korábban is gyanakodtam.
- Azt, hogy pontosan az vagy, aminek gondollak - sziszegtem vissza, miközben pillantásom fókuszált közelgő arcára, ám továbbra is álltam a tekintetét, s még mindig szorítottam a karját. Már igazán véget vethetett volna ennek a komédiának, ő viszont ennek ellenére tovább folytatta, én meg tudtam jól, hogy nem fogok tudni uralkodni magamon.
- Engem nem érdekel, hogy mit mondanak mások. Már az első héten láttam, hogy valami ziccer van a házatokban, mert mindegyikőtök kattant! - vágtam hozzá, bár eltúloztam a dolgot, ugyanis nem volt mindegyikük parás. Például volt köztük egy csaj, aki egész normálisnak tűnt, meg egy srác is, így tény, hogy a szavaimnak nem volt túl sok hitelessége, de egy ilyen vitában ez nem is érdekelt. Még ha nem is volt mindenki ízig-vérig rellonos, ebben a lányban nem bíztam.
- Párkapcsolat? Hogy jön ide a párkapcsolat? Már megint csak terelsz itt össze-vissza, ahelyett, hogy végre felvállalnád magad - vetettem oda, s talán végig sem hallgattam őt igazán. Nagyon nem értettük egymást, én őt biztos neme, mert rossz úton jártam. Nem fogtam az egyértelmű jeleket, s ha igazságot mondott, még abban is csak rosszat láttam, mintha nem is akartam volna megérteni, hogy mit akar igazán.
- Látod, leverebeztél, magadra meg Bagolyként tekintesz, mert hát nyilván az előkelőbb tollas, mint a cseszett veréb, mi? - morogtam felé haragosan, ekkor éreztem a rántást, s valószínűleg nem fogtam már eléggé, mert karja ki is csúszott az enyémek közül. Nem kaptam utána, azt hiszem, hogy a mondandómat talán megértette, bár mikor újra közel lépett és hajolt felém, elbizonytalanított. Túl közel jött, én meg csak arra voltam képes, hogy értetenségemben ráncoljam a homlokom.
- Nem is, mert... - és tessék! Ugyanaz a taktika, mint legutóbb az étkező teraszon. Most megint belém fojtotta a szót, amint megéreztem puha ajkait az enyémeken. Ezúttal viszont nem volt olyan tragikus, fogkoccanós dolog, sőt. Már azt is mondhatnám, hogy egész kellemes volt ez a röpke találkozás, de amint ráeszméltem arra, hogy ennek nem kéne jól esnie, s hogy ez is csak valami figyelemelterelő manőver lehet, addigra ő már sarkon is fordult, s megindult kifelé. A tojást meg persze magával vitte.
A rohadt életbe, pedig még mondani akartam neki valamit. Mit is? Ujjaimmal végig simítottam az ajkamon, pár másodperc erejéig összezavart, igen. De nem Olívia, felejtsd el, hogy ennyiben marad ez a dolog! Ekkor határoztam el azt, hogy valamit tennem kell ellene, mielőtt még bolondot csinál belőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Sosem tudhatod.
Mondjuk engem nem zavarna a dolog, mondhatjuk, hogy házon belül marad az ügy, és jobb, mintha egy olyan nő veszi el az apja eszét, aki miatt nem akar már mondjuk velem sem kedves lenni. Tudom, hogy én az ő korosztályát favorizálom, de őt tényleg, csak mint apa szeretem. A saját szüleimmel sosem jöttem ki, mert eleve bűnnek tartottak, aztán lázadónak, aztán hibának, aztán jött ugye a farkaskor, a tény, hogy Damyan-nel komoly az ügy, utána az, hogy nem vettem be a farkasölőt és megszöktem teliholdkor, úgyhogy nem nagyon tudom, hogy milyen az egészséges apa-lánya kapcsolat, ezért élem meg ezt az ő apjával, ami megint nem biztos, hogy szerencsés.
- Nem.
Ahogy Darya, úgy én is felpillantok Henrikre, és egészen addig nem szólok semmit, talán még kicsit meg is ijedek a mosolyától, amíg Várffy neve el nem hangzik. Ki van zárva, én biztos, hogy nem megyek annak az embernek a közelébe, Darya-t meg nem engedem, hát kurvának nézte az Isten szerelmére! Olyan határozottan ellenkezem, hogy észre se veszem, ültömből megemelkedve kicsit, a padon támaszkodom meg én is. Nos, ha Darya megakarja írni a dolgozatát, akkor most nézés helyett írnia kell ezerrel, tekintve, hogy gyakorlatilag lefoglalom Henriket.
- Talán érzékeny pontra tapintottam a tanár-diák kapcsolattal, hogy ennyire felkapta a vizet?
Teszem fel a kérdésemet érdeklődve, anélkül, hogy ellépnék a padtól. Nem fogok elmenekülni, de ha már lúd, legyen kövér. Túl szép lenne. Amikor Damy-t kérdeztem, csak annyit felelt, hogy Henrik nem olyan, aki egy diákjával kezdene, és úúúgy mondta, tudjátok, hogy ne is álljak neki nyomulni rá. Kár érte, pedig szívesen megtettem volna, és hoppá, hát azért, ha őszinték akarunk lenni, akkor csinálom is. A testtartásom, ahogy az iskolai szabályzattól eltérő nem térdig, hanem csak combközépig érő szoknyámban billegek, ahogy eggyel több gomb van kigombolva, mind üzenetet közvetít neki, ahogy még a mímelt lebiggyesztett ajkaimmal is üzenek neki. Jöjjön tanárbá és büntessen meg.
- Vagy, az is lehet, hogy maga olyan típus, aki inkább a lányok fenekét nézegeti. Még szerencse, hogy én elől-hátul kompatibilis vagyok.
Ezzel a mondattal pedig lépek egyet, majd még egyet hátra, gyakorlatilag a sarokig hátrálok, és ott a falnak dőlve kidugott popóval fordítok neki hátat.
- Akkor ezek szerint nem igaz, hogy a volt csapattársával gyakorlatozik? Vagy maga sunyibb, mint ahogy egyesek hiszik, és az egész csak alibi, és igazából egy vagy több diáklány élvezi magát?
Hogyan is üssük meg a bokánkat úgy, hogy fájjon, húzogassuk az oroszlán bajszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Igazán sajnálja, hogy épp Darya-t kell büntetnie, pedig eddig még sohasem lehetett panasza a teljesítményére. Talán ezért is döbbenti meg, hogy ahelyett, hogy kért volna még egy plusz lapot és tulajdonképpen írt volna egy könyvet dolgozat helyett, inkább csevegésre adta a fejét. Már épp nyitná a száját, hogy válaszoljon, mikor Odett magához ragadja a szót és egyértelműen arra játszik, hogy jól jöjjenek ki a dologból. A provokációra csak felvonja fél szemöldökét, hiszen, ha valakinek, neki aztán végképp nincs félnivalója.
- Nem vagyok ideges, de miután az egész dolgozatot végigbeszélgettétek, talán nem meglepő, hogy meguntam a végére - azt már nem teszi hozzá, hogy ezáltal hagyta őket végigszenvedni az egészet, válaszokkal és gondolatokkal - bár azok csak Daryat gyötrik, a navinés különösen jól megvan nélkülük -, most pedig elveszi az egészet. Sohasem volt egy rigorózus, begyöpösödött ember, de ami sok, az sok. - Darya, arra kértelek, hogy hagyd abba. Ha most leteszed a tollat, még átgondolom, hogy azonnal trollt adjak, vagy egyáltalán elolvassam-e, amit írtál - figyelmen kívül hagyja szőke barátosnéját, hadd parádézzon magának, közben kinyújtja kezét, hogy a papírt egyenesen bele lehessen tenni. Azon túl, hogy könnyen beszélhetne súgásról, ami tökéletes indoka a buktatásnak, egy dolgozat közben zavarta a többieket és bontotta a rendet. Kell ennél több egy rossz jegyhez? Ha ennyire igyekeznek, még pontot is vonhat tőlük, ilyesmivel nem fukarkodik.
A fenekes megjegyzésre nem reagál először, csak megcsóválja fejét, amikor pedig Odett szándékosan tovább provokálja, akkor telik csak be nála igazán a pohár. Viselkedhetne olyan felnőttesen, mint levitás bűntársa, de akkor nyilván nem az Angyal lányról beszélgetnénk.
- Mielőtt belemerülnénk az én magánéletembe, gondolom nem kell emlékeztesselek arra, hogy mindennemű tanár-diák kapcsolat tiltott. Bizonyára meglepődnél, ha azt mondanám, tudok rólad egy s mást. Az láthatóan nem érdekel, veled mi lesz, de magaddal rántanál mást is? - hangja nem fenyegető, inkább csak végtelenül békés és laza. Merthogy jelenthetné Őt és Volkov-ot - attól függetlenül, hogy nyilvánvalóan nem teszi majd meg a férfival való jó viszonyának tükrében -, nem kéne különösebben erőlködnie. Szemöldökei megemelkednek, s keresztbe fonja karjait. Oh, sweet summer child, you have a problem here.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hogy tudom-e, mi az elég? Általában. Csak nem akkor, ha a tudásomat kell fitogtatnom. Miközben hallom, hogy Odett magához ragadja a figyelmet, tollamat máris a papírhoz érintem, hogy addig is írjam a kis feladatocskám, hátha nem figyel rám Amrózy prof eléggé. Persze magamban megjegyzem, hogy ha végig dumáltam volna a dolgozatot, akkor nem írtam volna ilyen sokat, de úgy éreztem itt az ideje elengedni ezt a gondolatot. És csak reménykedhetek benne, hogy nem gyakorlott a legilimencia művészetében.
Azonban alig jutok a többszörösen összetett csavaros mondatom - csak így tudom összefoglalni gyorsan amit akarok - közepére, már felém is fordul újra. Épp elkezdenék megint hadba szállni vele, mikor fülemet megüti az az egyetlen szócska, mitől még az arcomból is kifut a vér.
Troll.
Bocsánatkérően pillantok Odettra, miközben Ambrózy-nak nyújtom a papírlapomat. Ezt a csatát megnyerte. De barátnőm arcáról le tudom olvasni, hogy a háborút még nem.
A páros szóváltása után érzem, hogy nem kéne tovább feszítenem a húrt, de egyszerűen nem bírom ki. A szám gyorsabban jár, minthogy logikusan át tudnám gondolni a lépéseket amiket teszek. Így mielőtt a tanár úr visszamehetne előre, és mi meg a sarokba, még megszólalok.
- Ambrózy professzor úr! Azt még el kell mondanom, hogy amit leírtam volna az exorcizmushoz, az Norris Lundenbrach könyvében van. Nem láttam se a kötelező, se az ajánlott olvasmányok között sem, szóval gondoltam, hátha érdekelheti - vontam vállat, és ezennel bennem már nem maradt semmi tudás, amivel szolgálhattam volna. Felálltam, és bevonultam a sarokba. Agyamba viszont továbbra is a troll lehetőségének félelme lebegett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ha ez lenne az első eset, hogy beszélek az óráján, akkor azt mondom, oké, akadjon ki egy kicsit, de én általában beszélek az óráján szóval nem értem, hogy ez most mitől másabb, mint az, amikor csak úgy beszélgetek. Talán tényleg csak pletyka, hogy kielégültek a mindennapjai és azért feszült, de hát azt meg ne rajtam vezesse le... vagyis de, csak ne így. De azért elindulok a sarok felé, hát ha annyira akarja nézni a fenekemet, akkor nézze, most ezzel nem tudok mit kezdeni, de azért a számat se tudom befogni. Nem én lennék, ha nem küzdenék körömszakadtáig. Bár, pár hónapja emiatt a forrófejű, meggondolatlan stílusért cserébe egy picikét meghaltam, és ha Nia nincs ott halott is lennék, szóval lehet, hogy el kellene gondolkoznom azon, hogy szűzies életet éljek. Hahaha... mármint... ugyan, akkor a világ elpusztulna, ha ez bekövetkezne.
- Maga is tudja, hogy az más.
Pillantok rá bosszúsan, mert pont ez a lényeg, attól még, hogy tudja, nem érti. Mindenki csak azt látja, hogy Damyan a tanárom, azt valahogy mindenki elfelejti, hogy hat évvel ezelőtt nem volt az, sőt, egy évvel ezelőtt sem. Nem kviddicsezem és nem vagyok rellonos, a kérésének megfelelően tartom tőle az illő távolságot, és akkor mindenkinek, még neki is az jön le, hogy ez egy tanár-diák viszony. Nem az. Megfeszített állkapoccsal nézek rá egy hosszú pillanatig, a szememben látszik és talán érezhető is, hogy megváltozik a harcos vibrálás, kihuny a tűz és a helyét átveszi a féltés. Mert féltem Damyan-t, mert félek attól, hogy miattam mindent elveszíthet. Mert tudom, hogy nem véletlenül kérte a távolságot úgy is, hogy korábban nyíltan felvállaltuk, hogy több van közöttünk, mint barátság, hogy még a szüleim sem ellenezték. Én nem élek addig, hogy megháláljam neki azt, amit ő adott nekem, amiért formált, védett. A kérdésre végül aprót megrázom a fejem.
- Maga nem aljas ember.
Azonban még ha nem is az, ezzel a fenyegetéssel mégis olyanná vált. Azt hittem hogyha tudja is, ő megérti, hogy ha csak egy ember is van, aki érti, hogy miért másabb ez, mint a jobb jegyért kefélő diáklányok, akkor nagy baj nem lehet. De nem érti, és valahol mélyen a szívem szakad meg. Túl érzékeny vagyok erre a témára, így amíg Darya hozzáteszi még az okosságát, és a fal felé fordulva lopva letörlök egy könnycseppet, mert odabent egy olyan gondolat fogalmazódott meg bennem, amitől és aminek a következményétől rettegek, bármennyire is logikus lenne, talán még most is túl önző vagyok hozzá, pedig ha valami, az igazán Damyan érdekét szolgálná.
- Akkor sem vagyok hajlandó Várffy közelébe menni.
Jelentem ki durcásan a falat fixírozva. Tőlem levonhat ezer pontot is, de akkor sem. Mondjuk akkor lehet már mínuszba menne át a ház, szóval Kazanov is csalódna bennem, csodás lenne, de tényleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem rossz a kép, ami Masa lelki szemei előtt megjelenik, bár a búvárruhára semmi szükségem nem lenne. Persze attól még lehet, hogy amolyan munkaruhaként az lenne rajtam, nem tudom. Nem jártam még utána, hogy pontosan mit kell tudni arról a szakmáról.
- Ha egyszer mélytengert szeretnék csinálni itt a környéken, akkor feltétlenül ezzel a hanggal kísérve fogom  előidézni – nevetek jóízűen a gesztikulálását látva. Valószínűleg szükségem lenne a pálcámra, hiszen a medret azzal egyszerűbb lenne kialakítani, de ez csak elméleti dolog. Ha szabad lenne ilyet csinálni sem tenném. Túl nagy munka kialakítani, megfelelően fenntartani, áh nem. Jó úgy a tó, ahogy van.
- Hát akkor a filmszereplés nem az igazi, kár – biggyesztem le ajkamat, hiszen már olyan jól elképzeltem Masát, na meg azt ahogy ünnepli mindenki. De hát majd csak megtalálja a neki való szakmát meg minden. Bőven van ideje. Ahogy mindannyiunknak.
Együttérzően bólogatok. Nem csak rajta múlik, persze, hogy nem. Hiszen az ilyesmihez is két ember kell. Ha a lány elmondaná neki az igazat – amiről nekem persze fogalmam sincs – akkor sem biztos, hogy változna a dolog. Hiszen ki tudja, hogy Bence mit reagálna rá, hogy menne-e neki az, hogy jóban maradjanak.
- Igen, ezért is gondoltam, hogy nagyon nem könnyű. Hiszen nagyon jóban voltatok, és most meg … most meg … semmi – fejezem be halkan, szomorkásan. Nem tudom, hogy milyen érzés lehet - és egy gyors kis fohászt rebegek Merlin felé, hogy ne is tudjam meg soha - , de nem túl nehéz rájönni, hogy borzalmas. Azt ugyan nem tudtam meg, hogy Bence hogy áll a dologhoz, lehet, hogy egyszerűbb lenne őt megkérdezni a dologról, de azért ennyire nem vagyok kíváncsi típus. Nem fogok odamenni a fiúhoz és meginterjúvolni, hogy mi is a helyzet. Az ő dolguk végül is, megoldják majd valahogy. Bízom benne, hogy a lehető legjobban fognak kijönni belőle és idővel megint tudnak majd barátok lenni. Ezt gyorsan el is mondom Masának.
- De … nem … nem volt rossz hozzád, ugye? – kérdezek rá óvatosan. Ugye nem bántott Masa? Akár lelkileg, akár fizikailag. Ugye nem? Nem hiszem. Ennél mélyebben nem áll szándékomban belemenni a témába, rákérdezni, hogy mi volt a baj, miért szakítottak. Semmi közöm hozzá. Ha magától elmondja, akkor meghallgatom persze, szívesen, de nem fogok belekérdezni. Ez az egy a fontos. És hogy egyértelműen jelezzem azt, hogy ezzel be is fejezem a kérdezgetést ezügyben, kibámulok az ablakon, töprengve, majd hirtelen fordítom vissza a fejemet, homlokráncolva.
- Nem is tudom, hogy miért mondtál le a prefektusi tisztről. Tök rossz, hogy nem futunk már össze a folyosókon éjszaka. Vicces volt együtt járőrözni -  az emlékek miatt elvigyodorom, felidézve az ominózus esetet például Bélával, de voltak érdekes eseteink, rejtélyes dolgok. Határozottan élvezetesek voltak az ilyen alkalmak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szó szerint könnyeden rajzolgatok én is a lap sarkára. Na, az enyém persze nem olyan szép. A pálcikaember-művészet úttörője vagyok. Újdonsült és ideiglenes képességemmel (rontásommal?) kicsit nehéz pörgőmozit csinálni a füzet szélére, de már túl vagyok öt kockán, mire Ajsa ismét hozzám fordul.
- Persze! - suttogom vissza és közelebb hajolok a rajzához. Magyarázatára kismillió kérdés felsorakozik agyamban, de visszafogom őket.
Ez Ajsa első rajza, amit látok. Nekem pedig az első, szofisztikált gondolatom rá: EZ DURVA!
Részletgazdag fekete táj tárul a szemem elé. A másik gondolatom kíséri: vajon mi zajolhat egy lányban, aki ilyen borzasztó komor tájat rajzol?
A középen fent lévő alak egyre nagyobbodik: valami repül felénk. Közelebb hajolok, hogy jobban lássam. Egyre gyorsabban növekszik: közeledik. Tempósan.
Örülök, hogy csak képen látom a sárkányt. Nem tudom, bárki hogy rajonghat ezekért a fenevadakért őszintén, élőben. Ahogy felénk fordul és tátja a száját, mégis megdermedek egy kicsit. Ez szörnyen valóságos! Csak eddig jutok a gondolatban, a rémes szájból tűz tör ki, én pedig ösztönösen felugrok a székben.
Vagyis szépen... lassan... a körülményekhez teljesen oda nem illően ellebegek a székem támlája fölött, egyenesen hátrafelé. Számat tátva, kezeimmel lassan kalimpálva próbálom megőrizni egyensúlyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Talán az asztronómia az egyetlen tantárgy, amire képes is odafigyelni. Az óra végére az előtte heverő lap nem csupán firkálmányokkal van tele, hanem érdemi jegyzet foglal el rajta előkelő helyet. Feketéi a táblára és a tanárra tapadtak végig, csupán olykor-olykor pillantott el Kisvirág felé, hogy lássa, nem tűnt-e el a világegyetem egyik csücskében két tejútrendszer között. Kicsi kora óta vonzzák az égitestek, különleges képessége, hogy fejből meg tudja mondani a bolygók átmérőjének méretét vagy, hogy hány félévnyi távolságra vannak a Földtől, illetve egymástól. Talán ez az egyetlen közös vonás benne és az édesapjában. Ez volt a hármójuk titkos klubja. Ez a klub pedig pár hónapja talán örökre feloszlott.
Az óra végén, míg mások egyből pakolászni kezdenek, hogy sietősen távozva kihasználhassák a szünet rohanó másodperceit, ő komótosan halássza elő telefonját a zsebéből, ami legalább négyszer zavarta meg jegyzetelés közben, némán jelezve, hogy valaki igencsak hiányolja. A helyzet abszurditását csak fokozza, mikor az életre kelt képernyőn az apja neve jelenik meg a szövegbuborékban. Nagyot sóhajtva zárja le ismét a telefont, olvasatlanul hagyva a talán aggódó, talán fontos, talán semmitmondó üzeneteket. Hisz a bizalmi kör már rég feloszlott.
Ahogy feláll a székről, még pont látja Margaréta ezüstös tincseit, ahogy kitáncolnak az ajtón. Csendben szedegeti össze a holmiját, majd lép oldalt a padok közti keskeny folyosóra. Hátába belefúródik valami tompa, kemény tárgy, lába nem érinti a földet, mert valami útját állja. Fél pillanattal később csattanás visszhangja tölti ki az üressé vált teret.
- Bocs - mondja, szinte csak reflex gyanánt, ahogy lelép a évfolyamtársa lábáról és táskáját a vállára vetve indul el kifelé, nem foglalkozva semmi mással, csak az ismét ujjai közé kúszó telefonnal és a rajta vibráló olvasatlan üzenettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Fejem hátravetem, a levegőt elnyűtten fújom ki számon. A körülöttem lévő susmorgás, a pennák karcoló hangja a papíron lassan egybeolvad a tanár mély, dörmögő baritonjával, akár csak légyzümmögés lenne. Remegő kezekkel túrok belel a hajamba, a nikotin utáni vágyam percenként egyre erősödik. Kéne egy cigi.
Hirtelen csapom le az eddig a kezemben tartott íróeszközt, ezzel a tintát szanaszét fröcskölve az amúgy is egyre kacifántosabb, lassan már macskakaparásra emlékeztető betűim halmazára. Azt mondják, hogy az ember írása tükrözi gazdájának lelkiállapotát. Hát akkor nálam elég nagy zűr lehet, hisz egy pillanatra az előttem ülő srác is hátrasandít, de miután vetek rá egy mostanában eléggé rám jellemző menj vissza édesanyádba pillantást, gyorsan meggondolja magát, szája tátva marad, majd amilyen gyorsan felém fordította székét, olyan tempóval el is tűnik. Ekkor esik csak le, hogy az órának már vége. Bámulok még ki egy darabig a fejemből, tekintetem az ablak felé fordítom, melyen a kinti világ halvány fénye szűrődik be. Elmosolyodom, Benettnek biztos tetszene a látvány.  
Aztán leesik. A valóság hidegzuhanyként árasztja el testemen, a gyengéd érzelem arcomról lefagy, kezeim ökölbe szorulnak. Benett nem részese már az életemnek. Csak töredékekre emlékszem abból a napból, mikor összevesztünk, az alkohol sajnos tompítja az emlékeimet, abban viszont biztos vagyok, hogy egy hatalmas nagy barom lehettem, mivel azóta egyszer sem találkoztam vele. Mintha sosem lett volna, úgy eltűnt. Hogy bánom e…? Nem. Egyáltalán nem. Vagyis…, nos ez bonyolult. Magam sem tudom, mi ütött belém, vagy, hogy mit akartam a sráctól. De úgy látszik, már egyikünk sem fogja megtudni.
Az utolsó papír is belekerül a táskámba, amit aztán lomhán feldobok a hátamra, majd indulnék is tovább, fejemben eldöntve, hogy én ugyan nem fogok bemenni a következő órára, inkább elszívok egy slukkot, mikor is valakibe beleütközök. A doboz viszont kipattan az egyébként sem csúszás biztos ruhám ujjából, s miután a srác lelép a lábamról, sikeresen rátapos az éltető nikotin tárolójára, majd, mint aki jól végezte dolgát, megpróbál lelépni.
- Áááácsi – fogom meg reflexből a távolodó alak alkarját, majd csavarok rajta egyet, hogy érezze, nem fogom csak úgy elfelejteni ezt. Sose kezdj ki egy nikotinfüggővel. – Mégis mit gondolsz, hová mész? – Sziszegem, fogaim közt szűrve ki a szavak nagy részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A a telefon egy pillanat alatt kel életre ujjai között és egy apró kézmozdulat múlva már nyitja is meg az eddig olvasatlanul hagyott üzenetet. Nem több mindez, csupán néhány rohanó másodperc, mégis állkapcsa már megfeszül, ahogy a szavak értelmet nyernek. Ujjai elfehérednek, ahogy szorítása erősebbé válik, attól fenyegetve a készüléket, hogy darabokra töri. Tucatnyi gondolat és emlékfoszlány homályosítja el a tekintetét. A megannyi boldogan töltött perc ostromolja meg, amit az erdő mélyén töltöttek hármasban. Az apjuk által regélt rémtörténetek, amiken kisfiúsan vihogtak, mert képtelen volt félelmetesen előadni a históriát. A tucatnyi elsuttogott kívánság Teóval. Nélküle csak az emlékek korcs utánzata lenne mindez. Már csak ő van.
Mellkasában fellobban a harag, viszont nincs ideje kiteljesedni a tűznek és felemészteni mindent. Karjába tompa fájdalom hasít, ami megálljt parancsol a lépteinek. Feketéit kissé összeszűkítve fordítja fejét a szőke felé és méri végig a helyzetet. Ismeri, pontosan tudja, hogy ki ő. Egy évvel ezelőtt, még kapva kapott volna egy ilyen alkalmon, hogy közelebb kerülhessen hozzá, hisz Theonnak neve van. Lehet, hogy inkább hírhedt, mintsem híres, de a népszerűség mindenhogy adott. És Domi mindig vágyta ezt. De már csak ő van.
Olyan távolinak tűnik mindez. Csak nézi unottan Theon vonásait és a várt ujjongás sehol. Csak a bosszúságot érzi, ami miatt nem haladhatott tovább az útján. Semmi mást.
Kérj elnézést, Dom.
Élesen szívja be a levegőt és hunyja le a szemét. Persze, az lenne a helyes, Teó mindig tisztában volt azzal, hogy mikor mit illő. De ő nem a fivére és gyűlöl minden szót, ami az ő hangján visszhangzik benne, mint susogó szellő, úgy fut végig minden egyes porcikáján.
- El - közli halkan, kettejük közé vetve a szót. Feketéi indulatosan csillognak, ahogy Theon arcán pihen, viszont moccanni nem moccan. Nem rázza le a rellonos ujjait a karjáról, csak látszólagos türelemmel kivárja a távozásra szánt pillanatot. A telefon újra megzizzen a kezében, ujjai még szorosabban kezdik markolni azt.
Mondj igent apának, Dom. Csak szeretne veled lenni.
És gyűlöl minden szót, ami az ő hangján visszhangzik benne, mint susogó szellő, úgy fut végig minden egyes porcikáján. Pedig már csak ő van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem nevezném kimondottan szigorúnak, ami azt illeti, ő is pontosan jól tudja, hogy az alapok, melyeket most le kell adnia, jóval szárazabbak és unalmasabbak, mint azt a diákok remélték. Nyilván azért vették fel tárgyát, hogy izgalmas és halálos mérgekről tanuljanak, ellessenek pár csínyt és később flexeljenek velük, azonban egészen addig, míg a tárgyat Eleanora oktatja, ki van zárva, hogy ilyen veszélyes tudást felelőtlenül gyerekek kezébe adjon. Arról már nem is beszélve, hogy az órán való csendes foglalkozás alapvetően nem izgatja, hisz egyrészt nem zavarja a többi tanulót, másrészt a vizsgán úgyis megbukik majd, aki nem veszi a fáradtságot, hogy megtanulja a tananyagot.
Ennek is köszönhető, hogy egész idáig nem zavarta meg a turbékoló gerlepárt, csak akkor vetett rájuk szúrós pillantást, mikor pusmogni kezdtek és ezzel néhány tanuló figyelmét elterelték. Tulajdonképpen megúszhatták volna szárazon az egész órát, ha alig tíz perccel a vége előtt, miközben diktál és magyaráz - melyet a kréta szorgosan fest fel a táblára - egy velőtrázó sikollyal félbe nem szakították volna. Ekkor ugyanis csípőre vágja kezeit, szemei összeszűkülnek és, bár látta a füzetet egyenesen a tanári asztal alá repülni, ügyet sem vet rá. Most bizony nagy bajban vannak!
- Vörös Ajsa és Demeter Hunor! Szemet hunytam afelett, hogy az óra helyett mással voltatok elfoglalva, még azért sem szóltam, hogy folyamatosan beszélgettek, de ami sok, az sok! Mínusz tíz pont a Navine-től és a Levita-tól egyaránt, valamint a tanév végéig Felagund professzort és engem segítve bájitalos kellékeket fogtok sikálni. Ezt a füzetet pedig - ezen a ponton tökéletesen manikűrözött körmei megcsillannak a terem mesterséges fényében, s mutatóujja a földre szegeződik. - elkobzom. Jövő héten visszaadom, ha bemutatjátok a mai órai jegyzeteteket. Innentől pedig egy hangot se halljak! - azzal pálcáját elővéve suhint egyet - boszorkányként csak nem fog hajlongani -, hogy az említett tárgy a kezébe reppenjen és lecsapja az asztalára. Még egyszer, utoljára szúrós szemmel fordul a két renitens felé, majd vonásai megenyhülnek. - Hol is tartottunk... - s folytatja mondandóját. Az óra hátralevő részét nem tervezi fegyelmezéssel tölteni, de persze ki tudja, mit ötölnek ki a kis rendbontók.