Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV
Faljáró
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
|
Vakrandi a végzettel prt. II.
Ophelia DonovanKellemes hangulatban sétálnak el a Falatozóig, ahol egyébként Nico még nem járt. Azért merész olyan helyre vinni valakit, amiről nem tud az ember fia semmit. De talán épp ez a spontaneitás hiányzott mindig is belőle. Hogy csak úgy belevesse magát a dolgokba, még akkor is, ha rosszul sül el. Ha semmit nem tesz, akkor úgyis lemarad az egészről, így legalább megpróbál változtatni.
- Az sosem baj, ha valaki sokat olvas. Épp ellenkezőleg. Mellesleg megjegyzem, az olyanokból van nagyon kevés, amilyen te is vagy és itt most nem a macskás hölgyekről beszélek - sokat mondóan pillant a nőre, miközben szemtelen mosolyra húzza ajkát, ugyanis nem is sejti, hogy Ophelia már megfogalmazta ugyanezt a gondolatmenetet. Mármint a macskás részét. De tényleg, annyian ülnek otthon, sírnak a kis szőrgombócuk felett, akikkel egyébként próbálják pótolni az életükből kimaradó dolgokat... Persze, poénként hangzik el, hogy "macskás vénasszony lesz", de egy-két egyed tényleg esélyes a címre. - Csak azt ne mondd, hogy egy pörgőrúgással elintéztél volna, ha megpróbállak megtámadni - a filmes utalás talán nem fog leesni a nőnek, elvégre ki tudja, milyen családból származik? Nico természetesen jól ismeri a muglik kultikus filmjeit és az ezekből fakadó poénokat, ám ezen tudását csak ritkán csillogtathatja meg. Meg amúgy is, milyen ez a humorérzék...
Ahogy rá kerül a sor, könnyedén rendel egy dupla Sloppy Joe-t, amiben nemcsak, hogy dupla marhahús van, a nevéből fakadóan különlegessége, hogy darált húsos szósszal van tele, továbbá paradicsommal, illetve sajttal. Egy igazi íncsiklandozó fogásnak tűnik, főleg hozzá az a sok krumpli és fél liter üdítő - ő is kólát kér. Még a rendelés végére odabiggyeszti, hogy amennyiben tudnak, tegyenek bele csípőset is, tudniillik Francesco él-hal érte. Ahogy leülnek az egyik asztalhoz, figyelmesen hallgatja a nőt.
- Egyik sem tűnik túl jó tervnek. Ki tudja? Talán maratoni futó az illető és simán utolér. Ami a fülön csípést illeti... Akár működhet is, ha résen vagy. De velem nehezen bánnál el. Van egy titkos fegyverem - rákacsint és hátradől, miközben azon gondolkozik, hogy egy átkot még a faljárással se tudna elkerülni. Ellenben az a szabadság, hogy bármilyen anyagon képes áthatolni, bizony kemény fejtörést okozhatna akárkinek, aki el akarná kapni - ugyanis míg Nicot nem korlátozza a négy fal, addig a többi mágust igen. Róla hamarabb elképzelem, hogy elfut, mintsem megküzdjön valakivel és, talán épp ezért hamarabb is érne utol bárkit, aki előle menekülne. Kerülgeti a halál a dolgokat. Csak nyílegyenesen. - Egyébként mivel foglalkozol?
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Nico Tessék! Kellett nekem elárulni, hogy olvasok és még macskám is van mellé. Rögtön arra gondol, amire én, csak ő még ki is mondja. Azért menstégére szóljon, hogy ebből az egyébként ciki mondatból is kedves bókot kerekít ki végül. - Igazán köszönöm, akkor talán mégsem mondom le azt a könyvcsomagot, amit tegnap este rendeltem - mondom mosolyogva és az én arckifejezésem sem kevésbé szemtelen, mint a férfié, bár azért kicsit mégis lágyabb. A következő mondatától azonban majdnem hanyatt esem és nem tudom visszatartani a nevetést, amit gerjeszt bennem az elképzelt jelenet. - Nem, azt meghagyom Chuck Nossisnak, nem vagyok én Walker a texasi kopó - finomítom vidámságomat kuncogássá - Inkább Banderasosan intéztelek volna el - folytatom, de hagyom, hogy maga döntsön, arról, hogy a Zorroban vagy a Desperadoban alkalmazott módszerre gondoltam. Mindkettő megoldható. Kard és pisztoly nálam egyre megy. Erőszakot persze csak akkor alkalmaznék, ha az életemet komoly veszélyben érezném. Az ő rendelése is elég emberes és ezt nagy mosollyal jutalmazom. Azt pedig tisztelettel figyelem, hogy bevállalja az erős szószt. Első randevún egy könnyező férfi látványa nagyon megkapó tud lenni. Igen, ez számomra akkor is randevúnak számít. Kettesben vagyunk, eszünk, nevetünk és bármi kisülhet belőle. Tehát ez randi és pont. Még magamat is kicsit meg kell győznöm, de látva és hallgatva őt egyáltalán nem nehéz. Nico eközben igen határozottan incselkedik velem. Ez tetszik és viszonzom a magam kicsit visszafogottabb, de még így is elég erős évődő módján. - Felcsigáztál... Titkos fegyver? Avass be kérlek! - ejtem ki édes kíváncsisággal szép ívű ajkaimon a szavakat. Remélem megosztja velem, hogy mire is gondol és az nem olyasmi lesz, ami visszásságot keltene bennem. Bár róla ilyesmit nem tudok így elsőre elképzelni. Elég sok fura emberrel találkoztam már, perverzekkel, elmebetegekkel egyaránt, de a velem szemben ülő egyikükre sem emlékeztet, még távolról sem szerencsére. Közben újabb kérdést tesz fel - Auror vagyok - vallom be végül szemem lesütve. Nem hazudhatok. Neki nem, ahhoz túl fontosnak érzem a vele való kapcsolat jó kezdetét.
|
|
|
|
|
Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV
Faljáró
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
|
Vakrandi a végzettel prt. II.
Ophelia Donovan- Eszedbe se jusson, kész pazarlás lenne - most már határozottan szemtelen, de még ezt is azzal az édes, kisfiús mosolyával adja elő. Nem lehet rá haragudni egyszerűen.
A nő következő válaszára felszalad a szemöldöke. Ah, I see you're a woman of culture as well. Szinte kiszalad a száján, hogy lenyűgöző, de inkább visszatartja. Nem hitte volna, hogy egyszer Chuck Norris sodorja közös nevezőre egy nővel. Igen, így már érthető minden "Chuck Norris bármire képes" vicc és meme. Még a végén Nico szerencséjét is meghozza - ami persze lehetetlen, de sohase mondd, hogy soha. - Mondjuk ez a kardvillogtatás, vágtatás, lovas roham, puskaropogtatás csak arra jó, hogy fejfájást okozzon, elvégre izzasztó dolgok kifinomult emberhez nem illenek... - olyan játszi könnyedséggel idéz a Zorroból, mintha felolvasná a forgatókönyvet. Lehet, hogy nem egy Banderas, de azért tudja, mitől döglik a légy...
Rendelésüket letudva már ülnek is egymással szemben és ugyanott folytatja az incselkedést, ahol abbahagyta. Ki tudja, még a végén rájön, hogyan kell a nőkkel flörtölni. - Ha elárulnám, már nem is lenne titkos - az arcán lévő mosoly egyszerre titokzatos, elragadó és szemtelen, mint aki elhúzza a mézes madzagot a másik előtt, aztán visszatáncol. Az a zsinór biza nem eladó, vagy legalábbis oly nehéz lesz kiénekelni a szájából, mint a róka és a holló esetében a sajtot.
- Hűha, ezek szerint szeretsz veszélyesen élni - elismerően biccent, a maga részéről semmi kellemetlen vagy szégyellnivaló nincs abban, ha egy nő auror. Mondjuk ő férfiként sosem választaná ezt a szakmát, bizony előfordult már, hogy olyan talpraesett és tehetséges nővel találkozott a Minisztériumban hasonló munkakörben, hogy az álla is leesett. Bár igazából innentől kezd egyértelművé válni, hogy itt nagy valószínűséggel nem jutna esély Nico számára, hogy felvegye a nagy és erős védelmező szerepét. Tudjátok mit? Ha csak ez a legnagyobb probléma, még meg tud birkózni vele. - És miért pont auror? Mármint, félre ne értsd, nem azért kérdezem, mert mondjuk egy antikváriumban kellene könyveket pakolgatnod, de mindig is érdekelt, hogy egy nő miért választja ezt a szakmát. Elég elvetemült alakok is vannak azért, nem egy életbiztosítás - ő már csak tudja. Hányszor kellett segítenie az aurorok háttérmunkáját! Te jó ég. És mindannyiszor rázta a hideg attól, hogy az éles bevetés akciódús részébe keveredjen. A vásznon imádja a csihi-puhit, de ő inkább megőrizné a saját vonásait és csontjait eredetiben.
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Nico Fejből idézi az egyik kedvenc mugli filmemet. Ki hitte volna, hogy itt, egy aprócska mágusfalu mélyén bukkanok olyanra, aki nem csak, hogy tudja mi az a mozi, de még valószínűleg kedveli is a varázstalanok csodás találmányát. A kedvencem Sir Anthony Hopkins volt benne, meg úgy egyébként is, főleg 'A bárányok hallgatnak'-ban szerettem még a Zorro-n kívül. Olyan tökéletesen hozta a műveltség és kifinomultság álarca mögé zárt őrült karakterét, furcsa mód mindkét filmben, hogy az elképesztő. - Akkor talán inkább táncoljunk? - kérdezem kihívó mosollyal, utalva arra a bizonyos vad és hevült jelenetre, ami az egyik tetőpontja számomra a fekete álarcos igazságosztó történetének. Bár tudom én nem vagyok olyan szépséges és temperamentumos, mint Elena, azért igyekszem nőiességem minden szikráját megcsillogtatni ma este. - Akkor én sem árulom el egyetlen titkomat sem neked - fintorgok tettetett sértettséggel, majd sejtelmesen elmosolyodom. Őszintén szólva nem is számítottam arra, hogy első szóra kifecseg mindent magáról. Sokkal izgalmasabb lesz kiszedni belőle apránként az információkat, mint ha tálcán kínálná fel azokat. Mégis ennyi incselkedést azért csak megengedek magamnak. Miután bevallom, hogy auror vagyok érdeklődésében egy kis változást érzek. Hála az égnek nem negatív előjelűt. Első reakciónak ez egészen jó és biztató. - Élni szeretek, a veszély csak ráadás, ami ellen, hogy elkerüljem és másokat is védjek, megteszek minden tőlem telhetőt - mondom komolyabban, hiszen a munkám és az életem két olyan téma, ami nem sok helyzetben engedi meg a poénkodást. Vannak vicces helyzetek, vannak már-már komikusak, mégis jobb ha az emberek veszélyesnek és komolynak tartják az aurorok hivatását. Jobban bíznak bennünk, mert tudják az életünket kockáztatjuk értük, ha kell. Legalábbis ezt tapasztaltam. - Ebben nőttem fel. Apám aurorként, anyám pedig az aurorok tolmácsa és tanácsadójaként dogozik. Babák helyett kardvívás, balett helyett lőgyakorlat - emlékezem vissza gyermekkoromra - Nekem ez volt a természetes - mesélem révedő mosollyal, majd vonásaim ismét figyelmesebbé válnak - Az ikeröcsém orvos lett, a kisebbik öcsém pedig profi sportoló, szóval hármunk közül csak én állok a rendvédelem szolgálatában - mesélek tovább - És, hogy miért? Talán mert van bennem egyfajta eredendő védelmező ösztön. Szeretek másokat óvni, főleg azoktól a bizonyos elvetemült alakoktól - sóhajtok aprót, ahogy rájövök, hogy ez nagyon anyáskodó vallomásra sikerült. Közben megkapjuk a rendeléseinket. Hatalmas adag, óriási tányéron tálalva. Isteni illatok és látvány tárul elénk. A nyál is összefut a számban. Remélem az íze is olyan klassz lesz az ételnek, mint ahogyan kinéz.
|
|
|
|
|
South West
INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat
RPG hsz: 212
Összes hsz: 590
|
Q U I N N, a jelenség
Elmosolyodott a nő megjegyzésén és a kicsit sem hozzá illő arckifejezésén. A férfi először fel sem fogta, mit mondott neki a vörös. Ugyanolyan idiótán vigyorgott rá azzal az opálos tekintetével, ami elárulta, abban sem teljesen biztos, éppen hol van most. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt a vigyor a képéről, és tágra nyílt szemekkel meredt az eőtte állóra.
Körülbelül ebben a pillanatban ért oda az asztalhoz South. A nő felé emelte a pohár whiskey-t, hogy elvegye South-tól, majd az idegen férfi felé nézett.
- Azt hiszem, ez egy félreérthetetlen visszautasítás volt - vázolta fel nyugodtan, egy apró mosollyal a szája szegletében, jelezvén, hogy talán ideje lenne lelépnie. Samu már készenlétben figyelte a jelenetet, de a férfi felemelte a kezét, legyintett egyet, egy-két trágár szónál még össze is akadt a nyelve, majd visszatért az asztaltársaságához. South csak a fejével intett Samunak, hogy igen, lehet rájuk kéne majd nézni a közeljövőben, de amíg nem okoztak nagyobb galibát, addig fizető vendégei voltak a csárdának.
- Bocs a kellemetlenségért. Általában ilyenkorra már vagy kidőlnek, vagy valaki hazaviszi őket. - A mondat közben letörölte az asztalra löttyintgetett sört. Mindent, amit maga mögött hagyott a részeg férfi.
|
|
|
|
|
Quinn Ashwood
INAKTÍV
apnyu | a másik Szombat lány
RPG hsz: 98
Összes hsz: 525
|
a rejtélyes | aktuális kinézet | zeneEgyszerre utálja és kedveli az ilyen embereket. Az az orrfacsaró bűz és a megjelenés összeadva a stílusával arra készteti, hogy beverje az orrát, közben azonban ott van az az érzés is, hogy legalább nem unatkozik, még ha csak egy néhány percre is. Egyébként nagy valószínűséggel elintézné az embert, nincs olyan állapotban, hogy akár észrevegye, ha valaki pálcát szegez rá, nem, hogy ki is védje. Ha pedig nem ő, helyette még elég sokan érzékenyek az ilyesmire. Nem hülye, pontosan tudja, hogy magukra vonják a figyelmet. - Köszönöm - egy pillanatra néz csak fel a férfira, majd bele is kortyol az italba míg a másik kettő ott mellette "átbeszéli" a konfliktust. Quinn megkocogtatja körmeivel a poharat és tekintetével követi az eseményeket. Egy kis kíváncsiság azért van benne, hogy mi lett volna, ha eljátssza a szende kislányt, akit nagyon zavar az idegen fickó jelenléte. Talán meglett volna a mosdós d.gás? Nem néz a távolodó férfi után, csak a pultosra. Kicsit jobban tanulmányozza vonásait, nem leplezve érdeklődését két korty között. - Azért köszi. Ki tudja, mi lett volna, ha ki akarja próbálni és nem lépsz közbe - homlokát ráncolva adja egy kicsit az ártatlant. - Mikor jár le a műszakod? - tereli el a szót, erre azonban gondosan ügyel, hogy tekintetéből ne az legyen kiolvasható, hogy arra utazik. Kivételesen nem. Csak hát ha már van egy dolog, ami ebben a kis porfészekben érdekli, azt nem engedheti el.
|
|
|
|
|
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 220
Összes hsz: 621
|
AnnaÖsszefont karokkal dőltem hátra a székemben. Némi elégedettség ült ki az arcomra, miután sikerült fellelkesítenem Annát az állásötletemmel, majd bólintottam. Tegyen csak belátása szerint, ahogy neki a legjobb. Többet valóban nem tehetek, és sosem volt késztetésem mások ilyen jellegű befolyásolására. Nem az én dolgom egyszerűen, hogy helyettük is döntést hozzak, épp elég kacifántosra sikeredett a saját életem.
- Azt hiszem jöhet a következő kör - böktem a korsómra, miután addig nyújtogattam a nyakam, hogy be tudtam pillantani a kiürült belsejébe.
Érdekesnek találtam a kutyás történetet. Valahol aranyosnak is, csak ahhoz nem vagyok elég érzelmes típus. Nagy kicseszésnek gondolom ezt a lepjük meg a párunkat kisállattal dolgot. Én szeretem saját magam kiválasztani azt a kis lényt, akivel megosztom az otthonom. Nem bíznám másra. Ebben is válogatós vagyok, nagy elvárásokkal, legalábbis azt mondják arra, amit én természetesnek gondolok. Végül is jól sült el náluk, de hát elég nagy felelősség az állattartás. Mondjuk ők ketten biztos jobban be tudják osztani, és a kutya sincs egyedül.
Izgatottan vártam, hogy mit mond. Éreztem, hogy egy kissé elpirulok, bár ez lehetett a vajsörtől is. Türelmetlenül rázogattam a lábam az asztal alatt, majd egy mélyebb levegővétellel megkönnyebbültem. Lajhár. Nahát. Érdekes állat. Talán azt várta Anna, hogy majd vele nevetek, pedig tényleg van benne valami, amit mond. Nagyon aranyosak, nagyon telitalálat, de ki tudja mennyire macerás beszerezni, tartani. Ezt fejből még én se tudom, de gondoltam majd otthon felcsapok egy könyvet.
- Nem rossz ötlet pedig. De azt hiszem tényleg a menhellyel járok a legjobban. Izé, hol is van pontosan? És ki a tulaj? - utóbbi kérdés fogalmam sincs már, hogy miért hagyta el a számat, de talán azt reméltem, hogy őt is ismerem. Fel akarok már készülni mindenféle meglepetésre. Erőt kell vennem magamon, ha úgy döntök, hogy egyszer tényleg ellátogatok oda, hiszen ha rögtön beleszeretek egy állatba, akkor nincs visszaút. Így tehát nem bízhatom a véletlenre, bármi megtörténhet.
- Na mire tanítanád? Ne fárassz - nevettem fel a poénra, de valahol persze a homlokom is összeráncoltam. Nem is én lennék. - Munkából hazaérve félő, hogy kárt tennék benne, ha már egy hajszál választ el az idegösszeroppanástól.
Kicsit kinyújtottam a lábaimat oldalirányban, hiszen kezdett kényelmetlenné válni a sok ülés, de bírtam, főleg a jó sztorik miatt. Most éppen Egyiptomot fésültük össze Anna szerelmi életével. És megint csak nem szabadott volna közel engednem magamhoz ezt a témát, mert hát történetesen visszanyalt a fagyi - újból - és jöhettem elő én is a magyarázatokkal. Átsuhant a fejemben megannyi múltbéli emlék. Titkolózás az egész. Senkire nem tartozik. És annyiszor szegezték már felém ezt a kérdést, s én annyiszor gyakoroltam a tükör előtt, hogy mit mondok majd, de mindig olyan váratlanul tud érni, s annyira nem tudok vele mit kezdeni, hogy az hihetetlen. Bosszantó. Főleg belül. És inkább utólag gondolkodom rajta többet, hogy vajon miért frusztrál, ha ez a téma kerül szóba, ami másnál oly büszkeség és természetes?
- Nem kell félteni. Élem a saját kis életem - vontam meg a vállam, próbálva némi hanyag nemtörődömséget erőltetni az arcomra, de persze látszott, hogy nagyon küzdök vele, hiszen újból elvörösödtem. A francba is, hogy mostanában nem bírok magammal. Talán túl késő van, vagy Anna egy olyan személy, aki előtt nehéz pókerarcot fenntartani.
- Hát... Figyelj. Egyiptommal nagyon sokan próbálkoztak. Többek között én is. De nagyon időigényes munka. Vannak olyan projektek, amik nemrég lettek felkapva. Bizonyos elszigetelt népcsoportok mágiájának, varázstárgyainak felkutatása például. Őket csak megközelíteni nehéz, de nagyjából legalább tudható, hogy hol keressük. Csak hát nincs rá pénz, senki nem ad annyit, amennyit kéne. Egyedül pedig halálra vagy ítélve. Szemezek nemzetközi felderítésekkel, hátha egyszer összejön valami.
|
|
|
|
|
Neffry Ezra
INAKTÍV
RPG hsz: 55
Összes hsz: 66
|
- Édes vagy, kicsim - simogattam meg a kezét finoman, mert ha más nem is, róla legalább tudtam a családból, hogy ténylegesen számít rám. A többiek... hát. Azt hiszem, túl sokszor tűntem el hozzá váratlan helyekre és okokból ahhoz, hogy még ténylegesen foglalkozzanak a hogylétemmel. Ami azért egy kicsit kellemetlen néha.
- Annyira talán nem jó, de közel áll hozzá. - Tény, ha abból betöröl egy fél cuminyit, tutira nem érdekli már a fogfájás. Más kérdés, hogy lehet más sem, és a kicsi májának sem tett volna jót, legalább így megvárta a tinikort, míg elkezdte rohamosan leépíteni. Nem mintha én támogattam volna benne, de nem is próbáltam visszafogni. Inkább most éljen, mint negyven év fölött, mikor már mindenki hülyének nézi miatta.
- Ez a hely egy szarhalom, de közvetlenül a Mcdrive mellett - böktem ki az első és egyetlen találó hasonlatot, ami eszembe jutott, mutatva is a nagy kupacot, majd a tényt, hogy de közvetlenül mellette ott a kedvenc helyünk, szóval, végül is, annyira nem rossz, nem? Mert itt volt ő, meg Dávid, a suli, a munkám, amit szerettem. Liáék. Most már nem volt közel sem annyira vészesen szar, mint korábban.
Azt hiszem, lehet, hogy mégsem volt annyira jó ötlet elmondanom neki, inkább csak közelebb húztam magamhoz, miután láttam, hogy nincs minden rendben, jó szorosan, a fejét a vállamhoz húzva finoman. Mert ugye van-e lovagiasabb tett, mint hogy hagyod, hogy a te felsődet b.ssza össze minden más helyett a sminkes sírással? Nem hiszem.
- Hé, kincsem, jól vagy? - kérdeztem, a haját simogatva kicsit, miközben nyomtam egy csókot a homlokára. - Tehetünk úgy, mint a vicc lenne. Ha szeretnéd.
De nem az. Mégsem teszem hozzá, mert másokkal ellentétben, csak azt szeretném, ha boldog lenne, nem azt, ha megfelelni akarna az elvárásaimnak.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Jason és a picurik RuházatomJasonnel igazából kidobattuk magunkat "otthonról", vagyis abból a házból, ami jelenleg mind a kettőnk otthona. Még. Mivel hivatalosan házas vagyok, a drága apánk jön még nekem egy házzal, ami ugye az alap nászajándék nála, csak még azt nem találtam ki, hogy hol. Nem vagyok benne biztos, hogy itt találom meg a számításaimat, de mégis van egy helyes kis ház, ami tetszik, és amit nemrég hirdettek meg eladásra. Csak még nem vettem rá magam, hogy beszéljek apával. Bonyolult a helyzet. Hálásnak kéne lennem neki? Nem hiszem. Igen, ezzel a mostani felállással sem hiszem.
Viszont Willéknél otthon áll a bál, szóval azt mondtam Jasonnek, hogy lépjünk le valahova, csak azt nem tudtam, hogy hova. Annie otthon van, Chris úgyszintén, mi azonban nem mentünk sehova. Arie azt mondta, nem lesz itt a hétvégén, jöhetünk nyugodtan, szóval a pizzéria emeletét elfoglalták a játékok, meg az a pár cucc, amit hétvégére elhoztunk. Cody épp a fürdőkádban pancsol, az ajtóban állva figyelem őt, de közben Jason felé is elsandítottam, ami Joy-t foglalta le.
- Szerinted el fognak válni?
Teszem fel végül a kérdést, ami egész nap a fejemben járt. Mi van, ha igen? Nem tudom, hogy miért veszekednek ennyit, vagy csak tényleg sokat hagytam ki, amíg nem voltam képes kijönni a szobámból. De aggódom, hogy mi van, ha igen. Még senki sem vált el, mármint a testvéreink közül, olyan furcsa helyzet ez most, átélni ezt. Úgy terveztem eddig, hogy én leszek az egyetlen, akinek a házassága válással végződik majd.
|
|
|
|
|
Blossom Miles
INAKTÍV
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
|
Jasmine - Mindenben van valami szép - bólogattam én is serényen. Sosem voltam a mágussportok nagy rajongója, amikor pedig megláttam a sérüléseket, a maga csúnya valójukban, eldöntöttem, hogy soha, de soha nem ülök seprűre. Az viszont tény, hogy elég jól kerestem rajtuk diákkoromban is. A tanárok nem lelkesedtek azért, amikor kifosztottam a raktárt, de nem volt bizonyítékuk ellenem, így nem is tehettek semmit. A kviddicsesek pedig mindig féltek, hogy kisebb-nagyobb sérülések miatt nem engedik majd őket pályára. Erre jöttem én, aki viszonylag alacsony fizetésért, ámde titokban megoldottam a problémát. Mindannyian jól jártunk, és a lebukás veszélye sem állt fenn, hiszen ha az egyik büntetőmunkára ment, az óhatatlanul magával vonta a másikat is.
- Ha anyagiakkal lenne probléma, akkor nyugodtan szólj, szívesen besegítek, aztán amikor tudod, visszafizeted. De biztos vagyok, hogy Will is adna előleget - böktem ki végül. Nem szerettem anyagiakról beszélni, mindig úgy éreztem ilyenkor magam, mintha apámmal beszélnék. Nem is szerettem beszélni arról, hogy nekem mennyi van, mert nekem sem vettek meg mindent. Leginkább az én érdemem volt, hogy pénzhez jutottam.
- Itt van a Mancs-hely a közelben. Tulajdonképpen egy állat napközi, de Mona eléggé élvezi. Egész nap azt csinál, amit szeretne, aztán megyek érte - reagáltam az idővel kapcsolatos felvetésére. Valóban, néha tök nehéz összeegyeztetni két életet, de szerintem csak akarat kérdése. Persze, sokkal jobb lenne mindkettőnknek, ha velem jöhetne dolgozni, de a rendelő nem pont ilyen hely. Így jutottunk erre a kompromisszumra, ami azért egészen kielégítő.
- Hát, még rendezkedünk. Egy társaslakásban vagyunk most. Otthonos és a többiekkel is jóban vagyunk, de ha egyszer kicsit háttérbe szorítom a karrierem és a magánéletemre koncentrálok, akkor szeretnék egy saját kuckót - feleltem Jas-nek. Tényleg imádtam a szobánkat és meglepően kényelmes volt, hogyha elfelejtem, hogy lekapcsoltam-e a villanyt a szobámban, akkor csak felhívom valamelyik lakótársamat. Szerencsére kolesz hangulata sem volt és tök jó embereket fogtunk ki, akik nem ordították le a fejemet, amiért késő este érkeztem haza, mert ügyeltem, aztán a nagy sietségben felrúgtam Mona vizes fémtálcáját. Nem csak nagy zajt csapott, de éjfélkor még fel is kellett mosnom, a fürdés és egyéb hangos, esti tennivalók mellett.
- És te találtál már szállást?
|
|
|
|
|
Blossom Miles
INAKTÍV
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
|
Edina Én is voltam már így és megannyi fiatal is került már be hozzám gyomorrontással vagy az alkoholmámor után maradt hányással, de mégiscsak nehezebb volt valakit a rendelőn kívül, mindenféle eszköz nélkül diagnosztizálni. Kicsit feszengve álltam a mosdókagyló előtt, amíg a lány újabb körre szaladt a fülkébe. Mikor kijött, bólogatva fogtam fel, amit az étkezési szokásairól mondott. Ez így még egy kicsit nehezíti a helyzetet, bár az iskolában eléggé biztos voltam. Ott szerintem még nem is kapott senki ételmérgezést, hiszen azért egészen szigorú szabályok vannak ezzel kapcsolatban. A szülői kosztban is lehet bízni, de az éttermekben sosem lehet elég biztos az ember. Bogolyfalván jó minőségű és hírű helyeket lehetett találni, de összességében mindenhol becsúszhat valami hiba.
- Azért lejegyezni nem szeretném, de a lényeget értem - húztam halvány mosolyra a szám. Ezek szerint csak túl sok, vagy túl megterhelő volt mindaz, amit eddig megevett. Akkor az ételmérgezést kizárhatjuk, eléggé meggyőző volt az érve.
- Most egy-két napig olyan könnyű ételeken kellene élned, mint a keksz vagy reszelt alma és társaik. Igyál sok vizet, az nagyon fontos. Ha egy hét múlva sem javult, akkor menj el a gyengélkedőre, vagy akár a rendelőbe, ott dolgozom, ha bemondod a recepción a nevem, akkor tudok még segíteni - mosolyodtam el, miközben a lány néztem. Nem hiszem, hogy van most nálam gyógyszer, de majd felszólok a gyengélkedőre, hogy ez a helyzet és ők mindenképp tartsanak maguknál gyógyszert. Nem csak a lánynak fontos, de amúgy is kell oda.
|
|
|
|
|
South West
INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat
RPG hsz: 212
Összes hsz: 590
|
Q U I N N, a jelenség
Nem nézett a nőre, anélkül is pontosan tudta, hogy őt figyeli. Érezte azt a perzselő, kíváncsi tekintetet, amitől úgy érezte, ég a bőre. Bólintott a kijelentésre, miközben egy félmosoly jelent meg az arcán. Biztos volt benne, hogy ebben a szituációban inkább a férfi forgott nagyobb veszélyben, semmint a nő. Ettől függetlenül azért belement játékba.
- Ne aggódj, remek kidobónk van - elmosolyodott a kijelentésre, miközben fejével Samu felé biccentett.
A kérdés azonban váratlanul érte. Nem is válaszolt azonnal. Annelie arca jelent meg előtte. Ahogyan az ispotályban látta. Aztán Sam és Laney. Bármennyire is egyértelmű volt, hogy nem hasonló ajánlattal próbálkozott, mint az előbbi részeg vendégük, mégis tudata hazaparancsolta. Szíve azonban ellent mondott. Kíváncsi volt arra, mit akar vajon tőle. Kíváncsi volt arra, ki ő, ahogyan arra is, miért került ide. Ő, akiről már messziről látszott, mennyire más volt, mint az ittlakók többsége.
Az órára pillantott, majd a pult felé. Már megérkezett a váltás. Az elmúlt hetekben még akár egy órát is ráhúzott a műszakra, ha úgy hozta a helyzet.
- Tíz perc múlva. - Szűkszavúan válaszolt. Még nem teljesen döntötte el, melyik irányba induljon.
|
|
|
|
|
Quinn Ashwood
INAKTÍV
apnyu | a másik Szombat lány
RPG hsz: 98
Összes hsz: 525
|
a rejtélyes | aktuális kinézet | zeneA pult felé néz, ahol az a ember áll, akiről látszik, hogy olyan a csárdában, mint egy régi bútordarab. Azt azonban hallomásból tudja, hogy ez is, mint a Vértes, fiatal férfi kezében van, egyértelmű, hogy nem ő a főnök. Nem mond semmit, nem is kíváncsi ezzel kapcsolatban semmire. A kellemetlen vendég tovább állt, így a történet ezen fejezete lezárult. Bori pedig belekezdene egy újba, valami izgalmasabba az egyetlen emberrel ezen a helyen, aki nem ellenszenvet, hanem kíváncsiságot váltott ki belőle. - Tíz percet tudok várni - meglöttyinti pohara tartalmát miközben bólint. - Ha nem várnak sürgősen haza, megmutathatnád a jobb helyeket a faluban - félmosollyal tesz ajánlatot mindenféle elvárás és keringőre való felhívás nélkül. Némi utalás is van benne arra, hogy miközben letörölte az asztalt, felfedezte ujján a tetoválást. A gyűrűk mindig csak gyűrűk, nem mindenkinél jelentenek elköteleződést és gyakran sokkal izgalmasabbak a házas emberek, mint a szinglik, akiknek nem kell titkolózniuk. A titkok teszik izgalmassá az embereket, persze csak addig, amíg fény nem derül rájuk.
|
|
|
|
|
South West
INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat
RPG hsz: 212
Összes hsz: 590
|
Q U I N N, a jelenség
Egyik porcikája sem kívánkozott haza. Haza. Mostanában inkább a csárdát érezte az otthonának, mint azt a helyet, ahol a családjával lehetett. Sűrű csendek és nehéz levegő várta csak otthon, amit olykor Laney sírása, máskor pedig Sam kacagása tört meg. Mintha a gyerekek semmit sem vettek volna észre abból a feszültségből és eltávolodásból, ami a szüleik között húzódott. És South nem volt abban biztos, hogy valaha változni fog-e a helyzet.
- Hidd el, hogy nem várnak haza - viszonozta a mosolyt, miközben a vállára csapta a rongyot.
Nem tudta, hogy vajon jó döntést hozott-e. Kíváncsi volt. Túlzottan kíváncsi volt arra a személyre, aki annyira hasonlított a főnök feleségére, és aki mégis annyira más volt, mint bárki ebben a szürke, falusi környezetben. De abban is biztos volt, hogy otthon sem várták tárt karokkal.
Visszaindult a pult felé, és miközben töltötte ki az újabb korsó sört, pillantása folyton visszatévedt az idegen nőre, hogy aztán tíz kerek perccel később, a kabátját magára kapva hagyja el vele a kocsmát.
|
|
|
|
|
Jason Henry Payne
INAKTÍV
grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
|
tücsök
Tenyeremmel finoman végigsimítok a bal alkaromon fekvő aprócska törpegolymók formás kis kobakján, majd belemosolyogva az engem figyelő ártatlan szemekbe emelem legkisebb unokahúgom közelebb az arcomhoz, és suttogok neki valamit, ami csak kettőnkre tartozik. Pár év múlva, amikor felnő, egy merengővel visszahozom őt ebbe az emlékfoszlányba, ide, pontosan ebbe a percbe, és meghallgattatom vele ezeket a szavakat - talán tanulságos lesz a számára.
Néha, főleg a kicsikkel teszek ilyesmit; elrejtek az életükben, a közös életünkben egy-egy morzsácskát, amit úgy gondolom, egy nap érdemes lesz majd viszontlátniuk. Kiszélesedő mosollyal meredek Joy csillogó szemeibe, és közben arra gondolok, bárcsak nekem is lennének ilyen kapaszkodóim...
- Hogy mivan? - emelem fel a fejem, és haragosan összehúzott szemöldökökkel a fürdőszoba ajtajában álló Catherine-re pillantok. A szavai annyira megrettentenek, hogy szabad kezemmel önkéntelenül is befogom Joy gyűrött kis füleit - hát nem hiszem el, hogy ez a hülye húgom elrontja Joy első emlékmorzsáját! - Te figyelj, tücsök... attól, hogy férjhez mentél és a személyidben megváltozott néhány adat, még nem törvényszerű, hogy a születési neveddel együtt az eszed is elmenjen. Csak mondom, hátha nem tudtad.
Megenyhült, érzékeny tekintettel engedem el a kezemben kalimpáló, rötyögő kislány füleit, és megcsóválva a fejem felállok a kanapéról. Joy a szakállam felé kap, és kövér kis babaujjaival néhány szálat megragad, mire én túljátszott jajveszékeléssel csikizem meg a rózsaszín ruhába csomagolt hasikáját.
- Egy picit leteszlek az ágyikódba, jó, picilány? Hát látod, hogy Tücsök néni nem bír magával, muszáj helyretenni kicsit az agyát - mondom elvékonyodott hangon a manócskának, természetesen egészen behajolva hozzá - csak bírja a kiságy rácsa -, majd rákacsintva kiegyenesedek, és kisétálva a szobából, még egy nonverbális igével elérem azt, hogy abból, amit mi most beszélni fogunk tücsökkel, Joy egy szót se értsen. Hallja a hangunkat, hogyne, hiszen nem akarom, hogy egyedül érezze magát, csak éppen nem lesz értelme a szavainknak. Semmilyen.
- Még befejezzük az emeletre vezető lépcsőt, azután szedem a sátorfámat - vágok a dolgok közepébe, ahogy felemelt jobbommal megtámaszkodok az ajtófélfán, közvetlenül tücsök mellett. Lesandítok Cody-ra, magamban elmormogom ugyanazt az igét, mint néhány másodperccel ezelőtt Joy esetében is tettem, majd visszapillantok Catherine-re, és fojtott hangon továbbfűzöm a szavaimat. - Nem fognak elválni, miért tennék? Akik úgy szeretik egymást, mint ők, nem ismerik a válás fogalmát. Nem veszed észre, hogy mi a valós gond? - nevetve hunyom le egy pillanatra a szemem, és csak miután nyelvemmel megnedvesítettem a szám, folytatom. - Hogy ki a valós gond?
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Jason és a picurik Újra elnyílnak az ajkaim, hogy feltegyem neki a kérdést, de aztán be is csukom, és lehunyom a szemem egy hosszú pillanatig. Elfordulok Jasontől, és inkább Cody-t nézem. Elönt a szomorúság, amikor Jason mondja ki azt, hogy házas vagyok. Nem tudom, miért, de őszintén szomorú vagyok. Félek, hogy csalódott bennem, amiért ezt megtettem. De nem hagyhattam, hogy Ariana-val történjen meg. Az ő életük megoldódott, az enyém majd lesz valahogy. Jason számomra mindig is nehéz eset volt. Ő előtte mindig meg akartam felelni, az egyetlen testvérem, akihez sosem tudnék egy rossz szót sem szólni. Jason az én mentsváram. Az ő tiszta lelke, szeretete az, ami mindig megerősít.
Előtte szégyennek élem meg a házasság tényét, mert szerettem volna, hogy ha egyszer úgy döntök, férjhez megyek, azt ő maga őszinte örömmel élje meg. Mi lenne, ha tudná, hogy szerelmes vagyok Denisbe? Hogy több ő nekem, mint a legjobb barátom? Hogy fáj, amikor a végéről beszélgetünk annak, ami el sem kezdődött? Mit szólna, ha tudná, hogy megkértem Willt, ölje ki belőlem a szerelmet, hogy soha többet ne érezhessem, hogy meghasad a szívem? Ha mindezt tudná, Jason gyűlölne engem, és nem akarom, hogy ő ezt az érzést megtapasztalja, hogy őt is tönkretegyem.
- Mi? Miért? Nem mehetsz el, Jason! Nem hagyhatsz el!
Riadtan pattan ki a szemem, ahogy szembe találom magam vele. A gondolataimat próbálom rendezni, próbálok csak rá koncentrálni. A vészcsengő a fejemben vijjog, ahogy nézem őt. Elmegy. Jason el akar menni innen. Nem értem, hogy miért tenné, de nem akarom, hogy elmenjen. Miért tenne ilyet?
- Hogy ki? De hát, elköltözöm, ők is tudják, hogy el fogok jönni onnan, csak még nem döntöttem el, hogy melyik házat kérem.
Apa nekem is, ahogy mindenki másnak a házas testvéreim közül, házat kíván ajándékozni, ahol majd családot alapíthatunk. Ez a része nem fog megtörténni, de a házat elfogadom tőle, mert megjár.
- Várj. Ha én teszem tönkre, akkor te miért jössz el?
Igen, megvan a magamhoz való eszem azért, csak most egy kicsit összezavarodott minden. Az egész életem egy kavarc, de értem, hogy mire akar kilyukadni, tényleg értem.
- Te? De hát nem tettél semmit. Jason, te vagy a legkedvesebb ember a világon, hogyan veszekedhetnének miattad? Ott van Chris, akit én vittem oda, Annie, aki az én férjem húga, én, aki éppen elég bajt okozott nekik. Ez nem miattad van. Kizárt.
Kizárt, nem és nem. Nem miatta van, és nem mehet el, most nem. Aggódva nézem őt, és a tekintetem könyörgővé válik.
- Ne menj el Jason, kérlek. Költözz hozzám, holnap kiválasztom, megvesszük, összeköltözünk. Kérlek. Nekem nincs gyerekem, de Annie is ott lesz, vigyázunk rá. Mit szólsz? Kérlek, Jason, most ne hagyj magamra. Szükségem van rád.
Nagyon megijesztett ezzel, hogy el fog menni, érzem, ahogy az elmúlt napok feszültsége felszínre tör, de én nem sírok, mások előtt soha, csak, most valahogy mégis. A hasába fúrom a fejem, mélyen beszívom az illatát. Olyan sok minden történt, olyan sok minden fáj, és ha Jason nincs itt, nem fogom tudni tartani magam.
|
|
|
|
|
Jason Henry Payne
INAKTÍV
grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
|
tücsök
Valami elkerülte a figyelmem. Tücsök tekintete az enyémbe kapaszkodik, az én barnás fényű szemeim pedig ide-oda zizegnek az övéi között. Fogalmam sincs hogyan siklothattam el afelett, hogy nincs jól. Hogy valami még mindig nem stimmel vele.
Az újra és újra elismételt szavai, az érthetetlenül lassú ráébredése arra, amit mondtam neki, a rémisztően magas hangja, a holtra váló arca mind-mind azt üzenik: ments meg, Jason, kérlek, nyújtsd felém a kezed.
- Gyere ide - suttogom félredobbanó szívvel, és bár a szavaim célt érnek, azokat valahogy csak sikerül kimondanom, a torkomat óriási, fájó gombóc szorongatja, és érzem, hogy a máskor kifejezetten mély, már-már szőrös baritonom most erőtlenül, elhalón lát napvilágot.
Először balommal ölelem át tücsköt, majd eltávolodom a félfától, és teljesen szembefordulva vele jobb kezemet is köré fonom. Szorosan vonom magamhoz, tartom a hátát, és finoman ringatva őt arcomat a feje tetejére hajtom. Pillantásom a távolba réved, a méreg, a harag és a szomorúság eggyé válik a szívemben. Nem vagyok jó testvér. Igaza van Will-nek; én csak felbukkanok, vagyok egy ideig, és amikor úgy tartja kedvem, lelépek. Nem vállalom a felelősséget, nem veszem a vállamra a család terhét. A családban nem én hozom meg az igazán nehéz döntéseket. Ki vagyok én? Hogy merem viselni a Payne nevet?
- Annyira sajnálom! - suttogom bele tücsök hajába, és puszit nyomva a fejbúbjára végigsimítok néhány tincsén. - Tudom, sokáig nem voltam a közvetlen közeledben, hogy minden fizikai kapcsolatunkat levélpapírok meg hülye fényképek jelentették...
Elhallgatok. Az ajkaimat szorosan egymásnak nyomom, a szívemben megmagyarázhatatlan harag gerjed az öcsém iránt. Nem érzem úgy, hogy egy testvér csak akkor és úgy lehet jó testvér, ha minden nap kötelezően ott van a másik mellett. Nem. Én nem Catherine apja vagyok. A bátyja vagyok, akit a munkája messzire sodort tőle. Nem. Egy testvér akkor is jó testvér, ha amikor New Yorkban jár, a Szabadság-szobor mellől a húga kedvenc kínai kajáját zabálva kretén fotót készített magáról egy random német turistával, és valami barom szöveget ír a fénykép hátoldalára, aztán muglipostára adja azt.
- Tudod, mi a legjobb abban, hogy megszámlálhatatlan testvéred van? - kérdezem halkan, csak ringatva őt balra és jobbra, mintha azzal, hogy észrevétlen táncolunk, egyszerre felszabadíthatnám őt az összes gondja alól. - ...hogy míg mi élünk, míg rajtad kívül egyetlenegy Payne is él ezen a földön, te sohasem maradsz egyedül.
Felemelem a fejem, és megvárom, míg ő is így tesz. Látni szeretném a szemét, és szeretném, ha ő is látná az enyémet. Hiszen azt ugyanaz a könnyfátyol borítja, mint az övét, a csillogó réteg alatt mégis feldereng valami, ami csak az enyém: a Jason-féle, megkophatatlan derű.
- Kismanóm - hüvelykujjammal letörlöm a szeme sarkából épp csak legördülő sós cseppet. - Tökmindegy hol élek, hogy egy szobára vagy egy kontinensre tőled, én képtelen lennék elhagyni téged. Nem tudsz olyat tenni, ami megrendítene az irántad érzett szeretetemben. Nem számít semmi, se egy rossz gondolat, se egy meggondolatlan tett. Tudod, mindannyian követünk el olyasmit, amit később megbánunk. Ez alól nincs kivétel. Nincs kivétel. Szeretnéd elmondani, mitől félsz?
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Jason - Nem számít a távolság, de egy ilyen hülyeség miatt nem mehetsz el. Jason, nem kell elmenned.
Megijeszt a tény, hogy széthullik minden. Márpedig ez történik éppen, széthullik. Hónapok óta minden rosszabbá válik körülöttünk, mintha tényleg egy kártyavár omlana össze. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból, azt akarom, hogy vége legyen, hogy minden olyan legyen, mint korábban.
- Bárhol vagy a világban Jason, velem vagy.
Ettől függetlenül nem akarom, hogy elmenjen, mert egy ostobaság miatt tenné. Willnél csak nagy a nyomás, ennyi. Nincs itt semmi extra, majd belátja ő is, hogy hülye. A múltkor verekedett, szétverték egymást Adriannel, elég volt ennyi belőle, hogy tudjam, túl sok a feszültség benne.
- Tudod, hogy ez nem így működik. Mit kezdek Jeannie-vel?
Jól esik a ringatása, a közelsége, a nyugalom, ami belőle árad. Ilyenkor merek szemtelen lenni, Jeannie a hozzá legközelebb álló, hiszen az ikertestvére. Mi ketten tudjuk milyen az, ha valakivel már születésünk előtt kapcsolat alakul ki. Mi ketten tudjuk milyen az, amikor bármit megtesz értünk a másik. Chris túl sokat tett, túlontúl sokat, értem. Ennyit még mindig nem hiszem, hogy érek, hiszen anyám szerint is pont annyit érek, amennyit kaptam. Lehunyom a szemem, elveszek a nyugalomba, de amikor megáll, felpillantok, és megdöbbenek azon, amit látok. Jason könnyei.
- Miért vagy ilyen jó hozzám?
Mindig Will pofonja jut az eszembe, mindig a sziklán történt beszélgetés és a kórház. Az, hogy folyton megerősített abban, hogy gyenge és szánalmas vagyok. Vele ellentétben Jason szeret, őszintén és tisztán.
- Szerelmes vagyok.
Felelem végül csendesen, le se véve róla a tekintetem. Jobbommal elengedem, és mutatóujjamat felemelve állítom meg, mielőtt örömködni kezd.
- Ez nem kellemes, gyűlölöm az érzést. Bármit megtennék, hogy megszűnjön és hogy soha többet ne érezzem, se a féltékenységet, se a hiányt, se a meggondolatlanságot. Eltompít, és gyengévé tesz. Haragot érzek, mérges vagyok emiatt. Csak szűnjön meg, csak legyen vége. Hát nem vagyok borzalmas? A világ legszebb dolga, és gyűlölöm.
Homlokom a hasának döntve, szusszanok egy nagyobbat.
- Ne menj el, egy kicsit még, kérlek. Élj velem. Két év múlva úgyis elválok, csak a miénk lenne a ház.
|
|
|
|
|
Wittner Stella
INAKTÍV
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
|
 Esküszöm mindenre, ami számít! ¤ késő délután ¤ #OOTDValamiért olyan furcsa volt és kicsit más is velem. Éreztem, nem volt ez rossz vagy jó, egyszerűen csak motoszkált a fejemben, hogy mi is zajlik éppen. De nem tudtam meg egyhamar, viszont vele ellentétben jót nevettem a nosztalgiázásunkon. Kicsit ettől is feszültnek látszott inkább. Persze ő már felnőtt volt nagyon és neki illett viselkedni meg hasonlók, biztos máshogy gondolkodik ezekről. Meg most is más, hiszen ő olyan nagyon... nem tudom pontosan mit mondhatnék. De az biztos, hogy vigyáz rám is, Dávidra is, ha arról van szó, és bár Gergő sosem érdemelte meg, mert mindig elmegy, meg elvan magának meg minden, mert megteheti, azért neki is ott volt szerintem Ezra, mikor kellett.
- Uh - nyögtem fel a nagyon is jól hallható gyomorkorgásommal egy időben, majd a vállába is bokszoltam csúnyán nézve. Kellett előhozni a mekit! Mikor itt vagyunk az Isten háta mögött hárommal egy négyes elágazásban, mindenhol STOP táblákkal és behajtani tilosokkal. Tökre ezt érzem, és még egy normális kajáldát is vadászni kell. - De azért megvan neked is itt a faluban a Drive, igaz? - mosolyogtam rá, mert tényleg érdekelt tényleg ezt látja-e vagy mondja miatt..am. Nem beszélhetek nagyon többesben, hiszen Dávid már fél lábbal Pesten van úgy teljesen, Eriket nem tudom mikor láttam utoljára nem munkába temetkezni, szóval ebből a körből kimarad, mint régen a társasban Gergő. Hahaha, jobbak voltunk Dáviddal!
Aztán bumm. Semmi emlék, semmi jelen. Olyan volt egy percre, mint mikor régen matekórán csak bámultam és felszólítottak. Értettem, amit kértek vagy mondtak nekem, de azt sem tudtam milyen évet írunk és hogy hívnak. Most tényleg nem tudtam hogy is hívnak ami azt illeti.
- Ez vízálló kéne legyen. De tuti nem jön ki - mondtam az első ép gondolatom ki, leginkább a ruháinkra meredve, ahogy közelebb húzódtam az átkarolásra és a kezeim megemelve magam mellől az addigi tehetetlenségből; öleltem őt át.
- Miről beszélsz? Ez... én... nem szomorú lettem. Dehogy - ingattam is a fejemet, ahogy nem igen akartam elhajolni, akkor rá kell nézni, a világra. És most egyszerre voltam zavart közben meg megnyugodtam. Úgy éreztem valami olyan mondat hangzott el ponttal a végén, ami bár mindig viccnek tűnt, sosem volt tisztázott. - És ezt más tudja? - törölgettem meg kicsit sem figyelve a fehér pulóverujjammal az arcom, majd rendbe teszem ezt később.
|
|
|
|
|
Bodza Edina Gyöngyvér
INAKTÍV
B.E.Gy./Kavics <3 | Dinamit | Pincér a Félszeműben
RPG hsz: 146
Összes hsz: 455
|
Doki néni Na, egyelőre úgy festett, a gyomrom kibírja, míg visszaérek a suliba, és a gyengélkedőig el tudok vánszorogni valami gyomornyugtató főzetféléért. Nem akarok kiesni a lendületből, mert utána baromi nehéz behozni a lemaradásomat, ráadásul egyszerre két suliban is helyt kell állnom. Még jó, hogy a mugli suliban csak magántanulóként vagyok jelen.
Azt csak a szüleim kedvéért teszem, hogy megnyugtassam őket, minden esetre van megoldás-végzettség. Viszont annyira bejön a varázsvilágbeli lét, hogy nem kell félniük attól, hogy egy nap a küszöbön látnak agyongyötörten szál bőrönddel, állatokkal-gyerekkel felpakolva.
Ennyire vagyok óvatos.
- Húha, ezt hogy lehet betartani? – hüledeztem, mert eddig még nem nagyon került sor diétára nálam. Legutoljára kiskoromban estem túl ilyen dolgokon, de azt is könnyen kihevertem, nem voltam egy nagyon betegeskedő kölyök, a kicsikkel ellentétben.
- Rendben, mindenképpen felkeresem, ha nem javulna a helyzet. Ettől még járjak órákra, vagy inkább egy-két napra offoljam-e magam? – Ezt azért jó tudni, biztonsági esetre.
Egyelőre reménykedem benne, hogy ez csak simán kaja-túladagolás volt, és nem valami vírusos izé, de egy gyengélkedős látogatás és rögtön kiderül, hol van a kis ördögfióka elásva.
|
|
|
|
|
Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Wape fun || TünciElkéstem.
Képes voltam elkésni a munka miatt, ami amúgy megőrjít. Nem tudom, hogy lehet ezt hosszú éveken keresztül csinálni, nekem már ez a pár hónap is a lelki békémbe került. Hiába volt eszméletlen minden egyes edzés Liammel, amikor reggel be kellett menni a hivatalba, minden egyes alkalommal úgy éreztem magam, mint aki egy gyászmenet tagja. Változatosságot akartam, erre ennél monotonabb cselekvést keresve sem találhattam volna. Ma is egész nap az órát figyeltem, hátha végre elszabadulhatok, de persze, hogy az utolsó fél órában kellett sürgősen feladnom ugyanazt a levelet - persze külön-külön leírva - az összes többi minisztériumi kirendeltségre. Mint valami félnótás kezdő! A nyomozás terén talán tényleg kezdő voltam, de nem holmi gyakornok.
Mindenesetre az a tíz perc késés megbocsájtható még, szóval nem kapkodtam a lábamat. Talán bocsánatot kérek, de nem ér meg egy találkozó sem annyit, hogy egy az átlagnál is szánalmasabb nap után lélekvesztve fussak.
A vendéglátó negyedbe érve már kicsit nézelődtem, hátha kiszúrom itt vagy ott a legnagyobb Payne-t. A cukrászda előtt csak egy pillanatra torpantam meg, gyorsan eldöntöttem, hogy majd ha nyitva lesznek még, amikor végeztünk, akkor fogok sütit venni. Addig meg megteszi a vízipipa is, amúgy sem próbáltam már ezer éve.
|
|
|
|
|
Jason Henry Payne
INAKTÍV
grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
|
alezredes
Nem tudom meglepek-e bárkit is azzal, ha azt mondom, nem vagyok az az izgulós fajta? Én úgy tippelem, hogy nem, de ha most meglepődtél, akkor hangeffekt meg tádádá' vagy bármi, amit csak szeretnél, nehogy politikailag inkorrekt legyek rögtön a történet elején. Tudnod kell rólam, kishaver, hogy én aztán nem számolom a perceket, és nem bámulom veszetten a találkahely bejáratát, hogy mikor lép már be rajta Hamupipőke. Esetemben még az is előfordulhat, hogy bár várom a cipőjét kereső kisasszonyt, az a találkozónk helyszíne előtt két utcával megtalálja a tízcentis harmincnyolcasát, aztán meg elfelejt megérkezni... én meg várok, ja.
Mielőtt azt gondolnád, szeretnélek megnyugtatni: a külvilág elkeseredett, szomorú kiskutyaszemekkel való bámulása helyett épp a keskeny faberakású pultot támasztom, és míg bal lábam a helyet átjáró zene ütemére jár, a kiszolgáló sráccal röhögünk valami észveszejtő baromságon. Muglik a Holdon? Uggggyanmá', mikor meg hogy? Mondjuk, ha engem kérdezel, szerintem az még nem is akkora hülyeség, minthogy Obama elnök valójában - tudod, mikor esténként lemossa a sminkjét - gyíkember.
- Ja, ja, ja - hangos röhögéssel értek egyet a fiatal srác körültekintő részletességgel előadott okfejtésével, majd közelebb hajolok hozzá, és a hangomat némileg visszafogva adom le neki a rendelésemet, mielőtt újabb gondolata támadna az USA-val vagy Németországgal kapcsolatban. A végén tényleg ott lyukadnánk ki, hogy Hitler amúgy él. Szóval... egy mentolos és egy görögdinnyés szipákszipák lesz, itt fogyasztásra. És sör. Jó sok sör.
Hát mikor máskor alapozná meg az ember azt a fajta, csak és kizárólag érett férfiakra jellemző és kőkemény, szorgalmas munkával elért sörhasát, amiről a leendő gyerekei felismerik majd, ha nem most?
|
|
|
|
|
Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Wape fun || Cap is hereSikeresen nyugtáztam magamban, hogy igen, én vagyok az egyetlen, aki képtelen időben érkezni. Jöhetnék mindenféle szöveggel, hogy a világ siet, nem én kések, de az ilyen magasröptű mellébeszélések nem az én asztalom. Általában a pontosság az életem, de senki sem fog belerokkani egy kis csúszásba.
Az a jó Jasonben, hogy nem kell sokáig keresni, hamar kiszúrod. Elég volt egy körbenézés, nem kellett kint álldogálnom. Nyílegyenesen bementem a teaházba, szerencsére nem is kellett tovább trappolni, sem piruettezni mások között.
- Hali - köszöntem, ahogy lefékeztem Jason mellett. - Bocs, feltartottak - legyintettem, mintha mi sem történt volna. Legalább nem tűnt elkeseredettnek, vagy elveszettnek. Mondjuk egyik jelző sem szerepelt a férfi szótárában szerintem, ezek olyan életidegen fogalmak lehettek számára.
A srác a pult mögött egy tálcára pakolta a pipa kellékeket, mire elismerően néztem a Payne srácra.
- Szép munka. Keressünk egy asztalt - bólogattam párat, szívem szerint még össze is dörzsöltem volna a tenyerem. Mielőtt indultam volna, azért még megkértem a fiút, hogy nekem vajsört hozzon.
Imádtam az áprilist, mert a teraszon sem fáztunk délután, minden adott volt egy jó kis beszélgetéshez. Lehuppantam az egyik kényelmes székre, majd amikor Jason is így tett, ujjaimat összefonva néztem rá.
- Mi a helyzet mostanában, professzor úr? - kérdeztem külön kiemelve a titulusát.
|
|
|
|
|
Ballay Bálint
INAKTÍV
Mr. TOkéletes
RPG hsz: 17
Összes hsz: 35
|
Donovan kisasszony Igyekszem illemtudóan enni, pontosabban, nem annyira körültekintő műgonddal, ahogy gyermekkoromban megtanítottak. A tökéletes méretű adagokkal, melyek nem feltűnőek, ha az ember a szájukba vesz őket, sosem fogy el az étel. Csoda talán, hogy órákon át tart egy vacsora felénk? Egyáltalán nem. Szóval valahogy az indokolatlanul apró és a férfiasan nagy közé belőve egy-egy vágást a sajtba, igyekszem normál, emberi tempóban elfogyasztani az ételeket.
- Majdnem. Tanulmányi ügyintéző.
Az ügyintéző és a tanár azért messze vannak egymástól. Szalvétámmal lopva megtörlöm a számat, majd újra a nőre pillantok, mielőtt megmagyaráznám.
- Van pedagógiai végzettségem, mágikus irodalommal foglalkozom, de nem oktatok. Az irodalom inkább csak hobbi nekem, csak a családomnak ne mondja.
Kacsintok egyet cinkosan, mert pontosan tudom, hogy ha otthon mondom azt, hogy nekem az irodalom csak hobbi, akkor kitérnek a hitükből, frászt kapnak, összeomlanak és kiátkoznak, lehetőleg egyszerre. Elég nekem, hogy van egy tizennyolc éves fiam, nem kell nagyon felspannolni őket még ilyen extra információkkal.
- Ha nincs tele, akkor is nyugodtan, élvezem a társaságát.
Mindenkinek jól esik, ha kedves ismerősökre bukkan egy-egy szünetben, így én is teljes nyugalommal és örömmel ajánlom fel, hogy bármikor csatlakozhat hozzám, ha éppen összefutunk. Leteszem a késem és a villám, majd a maradékot is kiiszom a poharamból, és szomorú kutyaként nézek rá.
- Sajnos most el kell indulnom, mert hamarosan lejár az ebédszünetem. Örvendtem a találkozásnak.
Ha felém nyújtja a kezét, apró csókot lehelek a kézfejére, majd felkelve a pulthoz lépek, gyorsan rendezem a számlát, és kifelé indulok. Biccentek még egyet, majd kilépve visszaindulok.
|
|
|
|
|
Jason Henry Payne
INAKTÍV
grizzlyme
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
|
alezredeschill- Buddy, nem akarlak elkeseríteni, de ha lehetek veled őszinte, akkor... - jegyzem meg félelemmel a hangomban, és mielőtt folytatnám, még aggodalmasan beszívom az alsóajkam is. Engem színpadra teremtett a Jóisten, nem is kérdés. Kossuth-díjas Shrek lennék. - Azt sem tudom, ki az a Beyonce, nemhogy azt, hogy tényleg meghalt-e valami bitang hatalmas autóbalesetben, szóval mosom kezeim az ügyben, hogy tényleg évek óta a klónja helyettesíti-e vagy sem - kissé bizonytalanul vonom fel a szemöldököm, míg a pipa kellékeit tálcára pakoló pultossrác arcát figyelem. Meg kell mondjam, a vonásai egészen életre keltek, mióta itt vagyok. Szinte érzem a még bőre alól is párolgó örömöt, hogy ki tudja hány sikertelen év után bennem végre megtalálta a lelkitársát - már ami az összeesküvés-elméleteket illeti. - Ja, a Bermuda-háromszög rejtélye az én fantáziámat is birizgálja. Egy nap lehet felpattanok egy magyar mennydörgőre, aztán hasta la vista, baby, irány az Atlanti-óce... hali!Épp csak, hogy befejezem a gondolatot - majdnem -, azzal a lendülettel már fordulok is a megérkező alezredes kisasszony felé. Az egyébként is derűs mosolyom kiszélesedik ahogy rá nézek; bírom az arcát tarkító szeplőket. Kis pulykatojás. Mikor elnéz mellettem, vele együtt én is a mostanra teljes pompájában ragyogó pipákra pillantok. - Neked dinnyéset választottam - közlöm már úton a Pillangóvarázs terasza felé, séta közben próbálok úgy lavírozni a kisebb-nagyobb társaságok között, hogy lehetőleg semelyikük fejére ne borítsam rá az egyre csak forrósodó széndarabokat. Mögöttünk a kissrác jön, a keze valószínűleg majd' leszakad attól a sörmennyiségtől, amennyit kikértem. Nem baj, öcskös, teher alatt nő a pálma, a te karodon meg úgy nézem, elfér még némi izom. - Kiadó lakást keresek - felelem hunyorogva, miután kényelmesen elhelyezkedek - természetesen a lemenő Nappal szemben. - Az öcséméknek nemrég született meg a második gyerekük, meg aztán lassan rám rúgja az ajtót a harmadik x, szóval... - csettintek egyet a nyelvemmel, majd megvonva a vállam a szemközt ülő lányra emelem a pillantásom, hogy aztán derűsen somolyogva kezdjem őt figyelni. - Mi újság az aktákkal? Ma is szépen névsorba rendezgetted őket?Á, nem élvezem a kérdést, nehogy azt higgyétek. ... IMÁDOM cukkolni a nőket, még akkor is, ha mindeközben az életemmel játszok. Borzasztó emberek vannak, hát ilyet! Szemtelenül megcsillanó szemekkel fürkészem Valentinát, a számszegletében huncut kis mosoly bujkál. Ki tudja, talán még ma éjjel meghalok. Meglátjuk, humoránál van-e a kis vörös, vagy az aktákkal együtt azt is le kell porolni.
|
|
|
|
|
Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Wape fun || Cap is hereMeg sem lepődök, hogy félbeszakítottam egy minden bizonnyal roppant érdekfeszítő beszélgetést. Sárkányok, Atlanti óceán, talán nem is akarom tudni, miről volt szó. Egész vicces lehet itt dolgozni, főleg, ha ilyen Humor Heroldok térnek be. Mert hogy viccelt, tuti csak szórakozásból mondott ilyet.
Röviden bólintottam a dinnyés választásra. Jó lesz az, nekem még a mézes-áfonyás is jöhetett volna, nem igazán számít. Az édes íz tuti eltereli a figyelmem majd a napi túl kevés szénhidrát bevitelemről.
Szemrebbenés nélkül néztem végig, ahogy a pultos fiú lepakolta a rengeteg sört az asztalra. Igazából tökéletes balance volt, és neki sem kell rohangálnia minden kör után. Vagyis arra tippeltem, hogy Jason nem olyan szende alkohol fogyasztó, mint például én. Picikét talán túl kimérten köszöntem meg a segítségét, egész gyorsan lelépett tőlünk. Mindegy, amúgy sem rá vagyok kíváncsi.
- Ha nincs kisállatod, pillanatok alatt találsz majd - feleltem logikusan. Hiába vagyok boszorkány, az én főbérlőm első kérdése is az volt, hogy van-e macskám, vagy bármilyen állatom. Teljesen megnyugodott, amikor közöltem, hogy nem jövök ki valami jól a négylábúakkal. - De én a helyükben megtartanálak bébisintérnek - megvontam a vállam. Már a karrierista beszélt belőlem, pedig ha nekem is lenne egy pici babám, biztos senkinek nem engedném, hogy vigyázzon rá. Ez viszont már a múlt, a gyerek dolog ki van zárva nálam.
- Nem csak névsorba rendeztem őket, de külön színkóddokkal jelöltem meg a problémásabb ügyeket. - A legszörnyűbb az egészben, hogy ez még csak nem is vicc. - Közben meg azon gondolkoztam, hogy milyen színű kötéllel akasszam fel magam. A barna túl hétköznapi, valami vadabbat szeretnék, mondjuk kéket.
Oké, talán nem is erre kíváncsi a férfi. Valami mosolyfélével próbálkoztam, hogy azért elvegyem az élét, közben inkább a pipával szerencsétlenkedtem. Az elmúlt hét évben nem igazán láttam ilyet, szóval jó mélyről kellett előhalásznom az információkat hozzá. Szerencsére nem kellett vele sokat bajlódni, már csak be kellett izzítani. Kezemben a csővel végre hátradőltem és nem analizáltam túl a dolgokat.
|
|
|
|
|
South West
INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat
RPG hsz: 212
Összes hsz: 590
|
N I K O L A I, az ünnepek előtt[zárt]
- Jó pihenést! - Intett Samunak, miközben bezárta utána az ajtót és kirakta a táblát. A Mátra Máguscsárda húsvétra való tekintettel zárva tart, de kedden már ismét várja vendégeit egy hideg vajsörre.
Több nap szabadságot kapott, így több ideje marad a családjára. Talán ezért is húzta az időt még egy kicsit. Még egy utolsó portörlés a pulton, még eltörli azt a poharat és helyére teszi az üveget. Csak az utolsó simítások, amiket a lassan menedékké vált csárdában tölthet, egyedül.
Felsóhajtott és végignézett az üres asztalok között, majd a rongyot szépen leterítette a mosogatóhoz, és magához vette a kabátját. Indult volna ki, mikor a néme csendet hátulról érkező, tompa zajok ütötték meg.
Biztos volt benne, hogy senki nem maradt a csárdában rajta kívül. Érzékei kiélesedtek, miközben mozdulatlanul meredt a hang irányába. Tompa puffanások és érthetetlen mondatok szűrődtek ki a raktár felől.
A közeli székre dobta fel a kabátot és húzta elő a pálcáját, hogy hangtalan léptekkel közelítse meg a terepet. Megállt a raktár ajtaja előtt és várt. Várta, hogy bent egy pillanatra elcsendesedjenek a kedélyek. Ilyen közelről már biztos volt benne, hogy átkok repkednek. Két hangot tudott csak megkülönböztetni. Az egyik biztosan Nikolai volt.
Nem akart sok időt vesztegetni, abban a pillanatban, ahogyan egy lélegzetvételnyi csend támadt, kitárta az ajtót és egy pajzsbűbájjal adott időt magának, hogy felmérje a benti helyzetet.
|
|
|
|
|
Nikolai Weißling
INAKTÍV
Csárdavezető
RPG hsz: 304
Összes hsz: 2171
|
South[zárt] Ki akar szállni. A családjának akar élni ahelyett, hogy minden percben retteg attól, hogy elveszik őket tőle. Anna, a testvérei, Lena...mind veszélyben vannak. Addig is, amíg csinálja, akkor is, ha nemet mond. Nemet mondott. Távozni akart egy keményebb szóváltás után. Ajánlatot tett, feladta volna az egészet, amit apjuk felépített, de nekik ő kell. A befolyása, a tekintélye azokban a körökben. A múltja. Elhoppanált, de társasággal. A német, öltönyös férfi az utolsó pillanatban kapta el karját, így együtt érkeztek a csárda irodájába. Csak egy cigit akart, helyette azonnal kábító átkot kellett kivédenie. Az adrenalinszintje emelkedik amikor tekintete összefonódik a vesébe látó kékekkel. Mély lélegzetvételekkel igyekszik összpontosítani. Az iroda nem párbajkompatibilis. Kicsi és tele van különféle mappákkal, tárgyakkal, melyek repülnek, amikor az átkok félremennek. Gondolkodás nélkül emeli pálcáját és megállás nélkül, pajzsbűbájjal néha kiváltva küldi az átkokat a férfira. Gyakorlottak, gyilkosok. Nem ez az első párbajuk, de az meglehet, hogy az utolsó. Az az erő, ami tombol bennük, a rég átlépett határok... Elég csak egy pillanat, amikor Niko felkapja a fejét az ajtó nyílására. Annára gondol, rá számít, ettől pedig teljesen összezavarodik. Elég ez a pillanat arra, hogy ne reagáljon az érkező átokra és az súrolja karját. Inge a felette viselt dzsekivel együtt hasad fel hosszú csíkban és a vér hamar átitatja. Felmordul fájdalmában, ugyanakkor ez csak felfokozza a benne tomboló dühöt. Tekintete elhomályosul, megindul a férfi felé. Három lefegyverző bűbájból egy végre kivédetlenül marad, az ember pálcája átrepül a helyiség másik felébe. Megragadja zakójánál fogva, szinte az arcába liheg. Minden arcizma belefeszül, ahogy ökle is, mely a következő pillanatban a férfi arcában csapódik.
|
|
|
|
|
Ophelia Carolina Brown
INAKTÍV
Brownie
RPG hsz: 269
Összes hsz: 608
|
JasonTisztában vagyok azzal még most is, hogy milyen reakciót váltok ki Jasonből, és ha ez nem lenne elég, szerintem ő egyáltalán nincs annak tudatában, hogy ő mire készteti az én bensőmet. Törnék, zúznék, hogy észrevegye; akarom őt, ám ez most olyan játék, amit ketten játsszunk, és nem hozhatok önkényesen döntéseket, nem tehetem azt, amit akarok, és amire vágyok. Ugyanúgy vágyunk egymásra, de vajon ki lesz az, aki előbb bevallja a másiknak, vagy ami még fontosabb; önmagának? Melyikünk lesz az, aki… Gondolatmenetem egycsapásra megszakad, mintha soha nem is létezett volna nálam olyan, hogy gondolkodás. Megérzem ajkait a sajátomon, megérzem Őt. Érzem jobb kezét a hátamon, csak még erőteljesebben vágyom csókjára, ahogy magához ránt, és kezeim automatikusan belemarkolnak dús hajkoronájába. Követelőzik, ami csak még jobban arra kényszerít, hogy még jobban préseljem magam hozzá, még jobban oda tudjam adni magam neki, a szívének, a testének, a lelkének. Azt akarom, hogy Jason érezze, sokkal nagyobb hatással van rám, mint én valaha tudnék rá lenni. Elmélyül a csók, elmélyülök benne én is, szinte beleülök a jóba, és azt akarom – mert akarom -, hogy soha az életben ne maradjon abba, ne kelljen elválnunk. Érezni akarom az érintését folyamatosan, az illatát, határozott mégis legkedvesebb kiállását. Engedelmesen hajtom hátra fejemet, ahogy kívánja, amit csak szeretne, mert eljött az a pillanat, hogyha szavakkal nem is megy, de a cselekedeteimmel éreztessem vele; az övé vagyok. Bárki mondhat bármit, de aki nem találkozott még olyan emberrel, mint Jason Henry Payne, az nem tudhat semmit arról, ami most bennem van, és amit érzek. Amit érzek iránta, az egész lénye iránt. Állom pillantását, pihegve, mintha egy egész éjszakát ébren töltöttünk volna együtt. Azok a mély és őszinte tekintetek megbabonázzák az embert. Esélyed sincs, hogy eltekints róluk, mert olyan mélyen beszippantanak Jason bensőjébe, hogy a lelkéig látsz rajtuk keresztül. A legszebb az egészben, hogy nincs is mit rejtegetnie, mert ilyen tiszta szívű ember a földön nincs még egy. Óvatosan hajolok közelebb, mintha engedélyt kérnék, mintha arra várnék, hogy bólintson legalább egy kicsit, hogy megtehessem. Hogy megmerjem tenni, de megelőz. Óvatosan veszi birtokba először alsó ajkamat, majd ismét ajkaimon vannak ajkai és egy olyan nyögés hagyja el számat, amint megérzem ezt, ami már nem illendő egy kávézóban. Igazából már sehol nem lenne az. Amint megérzem, hogy enged a szorításán, hogy távolodik el, csak még inkább nyomom magam neki. Ne, még ne. Még csak egy kicsit, de nem tehetem. Ő irányít, most ő a minden, így engedelmesen lejjebb ereszkedem és elengedem magam, mert érzem, hogy keze még hátamat érinti. Megnyugtat. Szemöldököm megemelkedik kérdésén, de nem válaszolok rögtön, csak egy fejrázás telik tőlem. Mindkét kezemet visszahúzom hajából, észre sem vettem, hogy fájó karom is automatikusan mozdult, amikor kellett neki. Óvatosan magunk közé teszem fájó karomat, másik kezem mutatóujjával kezdek el játszani egy tincsével, mely valamiért jobban eláll a többitől. Mindezek után fúrom tekintetem az övébe, hogy válaszolhassak. - Nem tudom – felelem egyszerűen, és ha meg is köveznek, tényleg nem fogom tudni. – Azt tudom, Jason – tűröm a kósza tincset füle mögé, hogy aztán ismét neki szenteljem pillantásomat. – Hogy őszintén mondtam – elmosolyodom. És istenem, tényleg kövezzenek meg, de szerintem az életemben nem volt ilyen őszinte pillanatom, mint a mostani. - Mindig meglepsz, és mindig eléred, hogy téged akarjalak, hogy veled akarjak lenni – folytatom kéretlen, ha már ennyire elvitt az őszinteség. – De aztán a szemedbe nézek, és elgondolkodom azon, hogy megérdemellek-e én egyáltalán, tudod? – pillantok ki az üvegen, az utcán fel s alá járkáló emberekre. Valahogy érdekesebbek most.
|
|
|
|
|
South West
INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat
RPG hsz: 212
Összes hsz: 590
|
N I K O L A I, az ünnepek előtt[zárt]
Érzékei kiélesedtek. Egyetlen másodpercbe telt, míg felmérte a körülményeket. A repkedő papírokat, a csóvát, ami éppen Nikolai felé repült. Mintha lelassult volna az idő. Olyan, mint amikor az auror elől menekült az erdőben.
Lendült a pálcája, hogy kivédje az átkot. Egy pjazsbűbájjal akart semlegesíteni, de nem volt elég ideje. Egy századmásodperccel késett el. A vér szaga azonnal megcsapta az orrát, az idegen férfi arcán egy pillanatra még egy mosoly is megjelent. Egészen addig, amíg Nikolai el nem indult felé.
- Nikolai! - A megütött férfi vért köpött és röhögött. Bele a másik arcába, miközben németül közölt valamit. Nem értette, de nem is számított. Tudta jól, hogy mit jelentett ez. Azt, hogy épp itt az ideje közbelépni.
- Nikolai, elég volt! - Keményen csattant a hangja, túlharsogva a másik röhögését és az ököl újabb csattanását.
Megragadta a férfi karját, hogy lehántsa az idegenről, mielőtt még olyan dolgot tenne, amit egész életében bánni fog. Hátralökte Nikolai-t, miközben pálcájával kötöző bűbájt használt a hátramaradt férfira. Na nem mintha lett volna még benne annyi erő, hogy hátbatámadja őket, de biztosra ment.
- Hallottad? Elég volt! - Ha újra a másik felé indult volna, a mellkasánál fogva lökte vissza, miközben egy gyors pillantást vetett még a sérülésére. Elég csúnyán nézett ki, de a ruha eltakarta a seb nagy részét.
|
|
|
|
|
