Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Örülnöm kellene, hogy felvettek ide. Hogy távol kerültem a családomtól, és hogy hosszú idő után először tiszta lappal indulhatok. Egy új és ismeretlen hely, felfedezni való dolgokkal. Csábítóan hangzik egy olyan fiúnak, aki pont az ilyeneket keresi. Helyette nagyjából semmilyen hangulatom nincs. Nem hoz lázba az új tanév indulása, ami a mestertanonci képzésem kezdetét is jelenti, szóval csak remélem, hogy ez idővel változni fog.
Az üres vonatfülkében való robogáshoz már hozzászoktam, amikor átvergődtem az Alpokon és először magyar földre léptem. Egyébként is sokszor vonatoztam már otthon. A mostani csak hab volt a tortán, a lepukkadt kelet-európai tájat hamar felváltotta az északi erdőség. Egy fejezet híján sikerült volna befejeznem a könyvet, ha nem álltunk volna meg. Ahogy elnéztem, rajtam kívül alig utaztak ezzel a járattal, úgyhogy kissé bajban kezdtem magam érezni az odajutást illetően, de bíztam önmagamban. Elvégre nem lehet olyan nehéz kiszúrni egy kastélyt...
Alig néhány másodperce ráncigáltam le bőröndömet a vonatról, de már megszólított valaki. Különös forma, először azt hittem, hogy valami kérdőívet akar velem kitölteni, úgyhogy inkább játszottam az idegen turistát, hogy lekoptassam. De aztán kiderült, hogy egyenesen az én fogadásomra küldték le ide a srácot, már ha hihetek a szavának. Annál is inkább, mert beszélt franciául, amiért jár neki a piros pont. Álmomban sem gondoltam volna, hogy szinte egyből mellőzhetem a magyar nyelv használatát. A bemutatkozás után egy kisebb beszélgetésbe elegyedtünk. Nagyrészt az iskoláról volt szó, ami azért jó, mert nem túl személyes. Így megmarad a távolságtartó hangnem, de legalább adunk egy esélyt a másiknak. Aztán előkerül a cigaretta... Itt gondolkodtam el először azon, hogy jó helyen járok-e. Ha ez a magyar vendéglátás részét képezi, akkor meglehetősen fura szokás, legalábbis eddig ritkán láttam olyat, hogy az alvilági negyeden kívül egyből cigivel kínálják az idegent. Az egész olyan kényelmetlen volt. Ráadásul az iskola helyett egy csárdába invitált, amit tényleg nem tudtam mire vélni. Mégis miért? Én csak egy idegen vagyok.
- Ez valami teszt? - néztem rá gyanakvó tekintettel, majd az állomáson tartózkodókat kezdtem el kémlelni, hátha rejtőzködött még ott valami beépített ember, aki az új diákokat teszi próbára.
Komolyan elgondolkodtam a dohányzást illetően, de végül udvariasan nemet mondtam. A csárdát azonban nem hagyhattam ki. Ez a... Bogolyfalva, vagy mi, egyszerűen lenyűgözően hatott rám. Szívesebben kalandoztam volna itt a bőröndöm nélkül, de egy vajsör megért ennyi áldozatot. Csak egy ugrásra volt a csárda, tényleg nem nagy ügy. Vonzóan koszos, sejtelmesen hangulatos. Amint kikaptuk a rendelést, a saját poharamat magamhoz tolva folytattuk a beszélgetést. Haver, aha, persze...
- Nem is tudom... Tanulok. Elvégre azért jöttem - dőltem hátra mosolyogva - Hallottam hírét, de még csak nem is gondoltam az itteni lányokra.
Van egy hírük innen-onnan, az egyszer biztos. De jobb, ha nem gondolok az úgynevezett gyengébbik nemre, mert még eszembe jut a múlt, felhúzom magam, vagy ilyesmi. Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, ahogy felszedek valakit, de rögtön el is kezdett menni a kedvem az italozástól, úgyhogy erőt vettem magamon és inkább a körülöttünk gomolygó füstfelhőt kezdtem el tanulmányozni.
- És veled mi a helyzet? Te vagy az itteni szoknyavadász? Vagy mivel ütöd el az időt?
A legjobb védekezés a támadás, így ezt kihasználva tettem fel kérdéseim hasonló témakörökben.
- Finom - pillantottam elégedetten a vajsörömre, majd egy nagyobbat kortyolva tettem le az asztalra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Iskola helyett egy ivófélében kötöttem ki. Nem erre a fajta érkezésre számítottam a vonaton. Szerintem neki se kellene vakmerősködnie, ha már egyszer utasítást kapott egy feljebbvalótól, hogy navigáljon az intézménybe, nem pedig azt, hogy cigarettával kínálva sétálni vigyen a faluban... Ugyanakkor szükségem volt idegenvezetésre az új helyen. Mestertanonc vagyok, akit nem érhet olyan nagy baj, mint őt. Akármi is ez, az első gikszernél rákenem az egészet, bármennyire is kedves volt velem. Nem akarok már az első nap szégyent hozni magamra.
Aztán az idő múlásával fokozatosan visszaszívtam magamban a korábban gondoltakat. Az információkban gazdag gyaloglás alatt tovább nőtt elégedettségem, hiszen közlékenyen megmutogatta szépen, hogy mit merre találok majd később, ha netán szükség lesz vásárolnom valamit. Egy darabig biztosan megleszek a legtöbb bolt meglátogatása nélkül. Utazásom előtt alaposan bevásároltam magamnak, a kinti árakkal jobban tisztában vagyok, nem bíztam az itteni rendszerben. Képzelem, hogy ezek a falusiak abból élnek, hogy a kiszolgáltatott diákságot az orruknál fogva vezetik.
Megérkezvén és helyet foglalván a vendéglátói egységben, sokkalta oldottabban kezdtem viselkedni. A csomagjaim kényelmes, egyúttal még biztonságos távolságra hevertek tőlem, de igazság szerint teljesen elfeledkeztem róluk azokban a pillanatokban. Csak arra tudtam gondolni, hogy igen, megcsináltam, egyedül elkeveredtem ide, távol az otthonomtól. És most kész vagyok tovább építeni a jövőmet, aminek nagyon jónak kell majd lennie. A csárda számomra egy olyan tranzitállomás, ami ívként vezet át megszokott környezetből az újba. Még gondtalanul ücsöröghetek itt anélkül, hogy bárki megismerne. Feladatok nélkül, de már a kötelezettség kapujában. Még nem késő visszafordulni, mégsem tehetem.
- A sör hozza ki belőled ezt a fajta humort, vagy amúgy is ilyen vagy? - most mégsem mondhattam, hogy se az állatokhoz, se a rendezéshez nem értek, mert az úgy nem lenne érdekes. Pillanatokon belül be is igazolódott, hogy a kimondott kérdéssel jártam jobban.
- Pont úgy beszélsz, mint egy papucs. - gúnyolódtam, ahogy az előttem ülő fiút mérlegeltem magamban. Van egy fajta stílusa, de tudja, hogy kivel nem szabad viccelődnie. Engem még nem ebbe a kategóriába sorol.
Ugyanakkor az sem hagy nyugodni, hogy feltűnő jelenségnek nevezi a barátnőjét - merthogy kötve hiszem, hogy ő élőben is leasszonyozná a csajt - mert mi van, ha ez afféle szarkasztikus figyelmeztetés, hogy még csak rá se nézzek? Annyira szánalmas, hogy egyből a nőkre terelődik a szó, pedig ez egy istenverte csárda, ahová szórakozni megyünk, nem pedig keseregni!
- Ne aggódj, nem Don Juan jött meg. - próbáltam meggyőzni afelől, hogy bízhat bennem. Legalábbis ebben... Már ha számít ez valamit.
Elbambulásából ítélve mégsem gondolhatta fenyegetésnek. Ez így kínos, na mindegy.
- Mind tisztában vagyok ezekkel. Az igazgatóság mindenről tájékoztatott. Én Rád voltam kíváncsi. - vigyorodtam el egy pillanatra, majd fapofával hörpintettem egy újabbat a pohárból. Értékelem a próbálkozását, de legalább a kérdésre válaszoljon, ne másról untasson, még ha színesen is teszi.
- Ezt bóknak veszem. De nem, egyszerűen csak világot látnék, és ezt a saját fejem után menve kívánnám tenni. A Bagolykőnek híre van, ha nem is a legjobbnak számít, de az a képzés, ami nekem kellett, legalább megtalálható itt. - löktem oda nemes egyszerűséggel a választ, ha már ilyen szépen érdeklődött utána - Jut eszembe, még Te beszélsz? A nődön kívül mi ok van arra, hogy itt... legyél? Minden épeszű ott tobzódna a többi csigaevővel, hogyhogy különcködsz? Talán jobb az itteni vajsör, azért is iszol ennyit?
Talán túlságosan élcelődőnek tűnök, de a hanglejtésemből egyáltalán nem ez volt kiolvasható. Utóbbi például egy mókásabb megjegyzés arra, hogy ez már a sokadik vajsör felé kezd elmenni, és ha a leitatás a célja, van egy rossz hírem: jól bírom a piát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Úgysem fogom hagyni, hogy az egészet ő fizesse. Rendes velem, elmutogatja, hogy merre van az arra, ezen kívül egy kis batári italozásra is elhív, tényleg nem akarok az adósává válni. Biztos vagyok benne, hogy távozáskor megegyezünk majd, ez mindenkinek jó lesz, csak még egy darabig az anyagiakról egy szót sem kívánok szólni, nehogy túl korán magamra haragítsam. A hátam közepére kívánt vita lenne erre pazarolni az időt. Azt az értékes időt, amit a megismerésére kell most fordítanom, mielőtt "végleg" a kastélyba kell költözzek.
Tetszett, hogy a szintemen marad. Nem megy tovább, nem akarja ő húzni a rövidebbet. Egyikünk sem akar balhét. Semmi szükségem egy félreértésből adódó konfliktusra. Túlságosan méltatlan lenne hozzám, ha egy mocskos ivóban rúgnám össze a port ezzel a gyerekkel. Sajnos vagy nem sajnos, még nem tudom, hogy ki és mi fia ő pontosan. Lehet, hogy egy lúzer, de lehet a falkavezér is, a szövege alapján nehéz megmondani. Biztos önmagában, ami belső értékekre utalhat, ezeket még ki kell ismerjem, csak aztán ítélkezhetek. Szövetségek kellenek, nem ellenségek. Úgy éreztem, hogy azonnal tisztáznom kell a szituációt.
- Egyáltalán... Nem várom el tőled, ahogy jólesik.
Túl hamar tűnt el az előbb szóba került stílusa, máris hiányozni kezdett a poénkodása. Az elkomorodott tekintetét nem szerettem volna tovább bámulni. Nekem az a fiú kellett, aki a vonatról leszállva köszöntött. Kérem vissza, most. Így inkább jeleztem neki, hogy igyon - pontosabban igyunk - egy újabb kortyot, ezúttal a hosszú békére emelve poharainkat.
Mindjárt jobb lett a helyzet, a gyorsan kimondott szavakra is csak vigyorral reagált, majd végül hagyta őket szépen elmenni a füle mellett. Nem mutathattam ki, de a lelkem mélyén az elégedettség és a büszkeség érzetének egyvelege árasztott el. Kellemes nyugalom, ami arra ösztökélt, hogy még egy korttyal csorbítsam a kezemben ölelt pohár tartalmát.
A következő jelenet szép és megható lett volna, ha nem ugattam volna bele minden második mondatába a fiúnak. Mit csináljak, ha még csak nem is sejtettem, hogy ennyire ömlesztve bukik ki belőle minden, ami benne rejlik. Tiszteltem azért, amiért őszintén megosztotta velem ezt az egyveleget. Kaptam néhány morzsát a jövőjéről, családjáról, hobbijairól. Még mindig kevés, de ez is valami. Már csak az a kérdés, hogy vajon a csárdától független környezetben is elmondta volna-e mindezt, vagy sem.
- Miért feltételezed? - vágtam közbe már a legelején, hiszen nem volt szép tőle ez a kételkedése - Szóval arra törekszel, hogy valahogy átcsusszanj a vizsgákon, aztán kész? Semmi komolyabb terv, és ezt mindenki el is fogadja? Van odahaza pár zenész ismerősöm, kíváncsi vagyok Te miben különbözöl. Egyszer meghallgatnám, hogy mit is produkálsz, de tényleg. Stílus, egyebek. Van saját dal? Tényleg érdekel. - nem pontosan vele egy időben, de én is szükségét éreztem a folyadék utánpótlásának, majd tovább faggatóztam - Az szép. Hogy bírod? Illetve bírjátok. Nem lehet könnyű, sok sorsról hallok, az enyémnél rosszabbak. De ha felnősz, te fogod a kezedbe venni az irányítást, és akkor megváltoztathatod a dolgokat.
Ezt a részt nem akartam elviccelni, semmilyen egyéb megjegyzést nem fűztem hozzá. Egyre jobban és jobban becsültem, habár túlságosan kitárulkozó lehet. Vagy mindenkivel ezt csinálja, vagy csak engem ért ez a megtiszteltetés.
Csak hallgattam, azt tapasztalva, hogy végigfut arcomon valami. Fülemtől a nyakamig elvörösödtem, és forrtam a saját magam iránt érzett, újonnan keletkezett dühtől. Csak most értettem meg, hogy ezzel az egésszel mit akart mondani. Pórul jártam, elbuktam, és ez nagyon bosszantott. De nem a velem szemben ülőre haragudtam, hanem csakis magamra. Vigasztalt azonban, hogy még volt időm helyrehozni, másfelé terelni a témát, ilyenek. Nem viccelt, vagy ha igen, hát nagyon jól át tudott verni.
- Maradj. - húztam vissza oda, ahol ült - Elnézést kell kérjek. Furcsa ember vagy. Talán túlságosan elengedtem magam. De akkor is a Te humorod volt az oka.
És milyen erős, hogy mindezt nem mutatja ki, még ha el is túlozhatja azt, amit átélt. Katonaság, a hideg is kiráz a gondolattól.
- Szóval... ez tetszik. Bevallom, most egy kicsit megleptél. Ennek fejében nekem kellene most meséljek magamról, de nálam negyedannyira se rossz a helyzet, mint az nálatok. Hozassunk még egy kis italt, és találjunk valami mindkettőnk számára üdébb témát, hacsak nem akarsz konkrétan rákérdezni valamire a múltamból, de persze csak tapintatosan. Vagy elmondhatnád, hogy hogy érzed magad az iskolában. Igen, tulajdonképpen ez IS érdekel. Mikor jöttél, beilleszkedés, társaságok, barátok, miben más a régihez, blablabla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ránézésre semmit sem változott ez a hely. Az utolsó részletig pontosan olyan volt, mint amikor először rángattak el ide, rögtön azok után, hogy leszálltam a faluba érkező vonatról. Jól emlékszem arra a fiúra, aki akkor fogadott, hiszen később is meghatározó személy maradt még az életemben. Mennyi idő telt el azóta... És mégis, a költözés óta sokszor érzem úgy, hogy csak én változtam. Mintha belemenekültem volna egy állandósággal kecsegtető burokba. A nagy aranyvérű régész, hát ide való... A külvilágtól hermetikusan elzárt álomvilágba.
Stílusosan ugyanannál az asztalnál ültem le, mint azon az emlékezetes napon. Ezúttal valaki mást vártam, ami nyilvánvaló volt gondolom. A fiúról sok éve nem hallottam sajnos, maradtak hát azok, akikre még sikerült rálelnem a múltamból. Anna, korábbi évfolyamtársam bármikor betoppanhatott. Megvártam a rendeléssel, de persze már a helyszín kiválasztásakor pontosan tudtam, hogy a méltán finom vajsörüket kell majd kikérjem.
A visszatérésem óta többször beszéltünk. Tudja, hogy én is a faluban lakom, nem vagyunk messze egymástól. Még mindig maradtak olyan témák, amikre nem volt időnk kitérni. Persze megosztotta velem a hírt, hogy férjhez ment, aki éppenséggel a csárda tulajdonosa. Illetve az elsők között merült fel, hogy ki hol helyezkedett el, és hát nem lepődtem meg, hogy a régészetből ő sem tud megélni. Külföldön se jobb a helyzet. Nagy a verseny, résen kell lenni a lehetőségekre. Igazi kutatásokra azt kell mondjam, hogy bizony csak kihalásos alapon lehet bekerülni. Az asztallapon doboltattam az ujjaimat, miközben nagyokat sóhajtva az járt a fejemben, hogy végül is milyen nagy szerencsém volt munka szempontjából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy ideje taktikát váltottam. Próbálom nem felhúzni magam feleslegesnek vélt dolgokon, és ahhoz már réges-régen hozzászoktam, ha valaki késve érkezik egy megbeszélt találkozóra. Nem csinálok belőle ügyet, kész. Kivételes helyzetek adódhatnak, illetőleg megint más, ha a munkámban akadályoznak. Azoktól szoktam megengedni, akiket ismerek. Csak ne éljenek vissza vele, mert nem szeretném, ha divatsport válna a megvárakoztatásomból. Különben is, mindig közbejöhet valami, előrántanak megdönthetetlennek vélt kifogásokat, magyarázatokat. Nem az én dolgom igazságot tenni, a legtöbb, amit tehetek, hogy egyszerűen elengedem a dolgot minél hamarabb, az együtt töltött idő hátralevő részét pedig megpróbálom kiélvezni.
- Semmi baj, tényleg. Nem késtél sokat - nyugtattam meg. Kapkodását látva egyébként is megenyhült a szívem. Nem siettem sehová ezúttal sem, tengernyi idő állt rendelkezésünkre. Anna nem hagyta, hogy szóhoz jussak, ezért addig az asztalon elhelyezett papírokra szegeződött a tekintetem. Nem nyúltam a tömbhöz, csak annyit olvastam át, amennyit láthattam a legfelső papírlapon. A vajsörre elismerősen bólintottam. Jól tudta, hogy mit szoktam fogyasztani.
- Nem lehet könnyű ennyi papírral dolgozni - fintorogtam a mennyiséget látva. Apám íróasztala rémlett fel. Azért az én hivatásom is megköveteli a papírtöltögetést, de örülök, hogy a fő profilom nem az ülőmunka. Az elém rakott korsót megköszöntem, majd magamhoz húzva kortyoltam egyet belőle. Végre. És nem csalódtam, valahogy számomra ez a kis csárda vajsöre marad az igazi, járjak bárhol a világon. És ezt nem azért mondom, hogy bevágódjak náluk.
- Örülök, hogy végre össze tudtuk hozni ezt a találkozót, nem egyszerű már ilyenkor. Bezzeg amikor még diákok voltunk... - nevettem el magam, mert még mindig viccesnek találtam, hogy pár év alatt ennyire betáblázott napirendű fiatalok lettünk. - Na és legalább volt valami érdekes azon az értekezleten?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Sajnáltam Annát. Olyan érzést keltett, mintha valami fontos megbeszélést kellett volna otthagynia miattam. Kérhettem volna későbbre is a találkozót, hiszen benne volt a pakliban, hogy tovább tarthat az értekezlet. Aztán az futott át az agyamon, hogy valószínűleg örült, hogy van valami kifogása a gyors távozásra. Próbáltam kivenni a hanghordozásából, hogy szereti-e a munkáját, vagy sem, avagy kisebb fajta felüdülésként tekint-e arra, hogy egy korsó vajsör mellett végre felszabadulhat, de mindeddig nem sikerült levonnom semmit. Azért ott volt bennem az is, hogy kicsit máshol kötött ki attól, amit tanult.
- Örülj neki. Azért ebben se valami könnyű ám elhelyezkedni... Legalább nem unatkozol. Meg a szokásos, amit ilyenkor mondani kell - mondtam vállat vonva, két kortynyi szünet között.
- Melyik újságnak írsz? Majd előfizetek - hajoltam a kupac fölé vigyorogva, hogy ujjaimmal végiglapozhassak a papírhalmon Nem volt késő a kezemre csapni, ha tolakodó voltam. - Akkor van min kutakodnod. Gondolom hosszabb utánajárást igényel, mint egy bulvár-rovat megírása. De legalább felhasználhatod a tanultakat - utaltam mestertanonci éveinkre.
Magától értetődően felkaptam a fejem a műkincs és az ereklye szavak hallatán. Kilóra meg lehet venni az ilyenekkel. Sajnos általában nem találják fel a spanyol viaszt, amikor ilyen témákat dolgoznak fel a sajtóban. Már meglévő forrásokból gyúrnak össze laikusok számára is érthető anyagot. De az olvasókban elindít valamit. Esetleg a keresésüknek erednek, növekszik az érdeklődés. Előkerülnek régi szemtanúk, beszámolók. Elindul egy folyamat, aminek a végén akár pont is kerülhet egy megoldatlan rejtély végére.
- Máskor szívesen segítek, ha varázstárgyakkal kell foglalkoznod. Van egy nagyon jó minisztériumi adatbázis, de nekem is elég sok forrásom van, amivel dolgozni lehet - ajánlottam fel segítségemet a későbbiekre.
- Bírom. Nincs két egyforma ügy, és szerencsére sokszor kell kimozduljak az épületből. Jók a lehetőségeim, és a fizetésemre se panaszkodom - adtam egy sejtelmes mosolyt a lánynak. Általában nem beszélek sokat a munkámról, legalábbis próbálom leplezni fanatizmusom. Zárásig a csárdában ülnénk, ha kifejteném ami ilyenkor az agyamban van.
- Be kell vallanom, hogy furcsa itt lenni. Alig változott valami, mégis kicsit idegennek érzem magam a faluban. Pedig ez lett az otthonom, legalábbis egy ideig. Szóval ilyenkor különösen örülök a régi arcoknak... Ritkán vannak visszatérő vendégek az életemben - dőltem hátra.
Igen, előtört belőlem az indokolatlan lelkizés, még néhány korty és már valami elvont, tudományos diskurzust folytatok le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Arcomra fagyott a mosoly, aztán elpirultam. Ritka pillanatok egyike. Én és a gyerekek. Két külön világ. Bele is őrülnék, ha miattuk derékba kellene törnöm a karrierem. Nehéz elképzelnem, hogy a női magazin olvasóit érdekelni fogja az oknyomozás. Lehet, hogy Annának mégse lesz szüksége átfogó forrásgyűjteményre, elég lesz valami bulvár színvonalat megütnie "szintlépés" címszó alatt. A szerkesztőt sem értem, de hát biztos megy annyira jól ez az általam ismeretlen lap, hogy meg merjék engedni a kísérletezést. Tényleg csak azt tudom elképzelni, hogy hetet-havat összehordanak valamiről pletyka jelleggel. Kár ezért Annának az idejét pazarolnia.
- Szóval újításokkal mernek próbálkozni, de téged nem fér bele a keretbe, hogy rendesen alkalmazzanak - vontam le a következtetést elhúzott szájjal. Tipikus ez is, de nem hagytam, hogy a kelleténél jobban felbosszantson. Az ilyeneken már meg se szabadna lepődnöm.
- Akkor gondolom ideális munka. Marad idő a családodra - pillantottam a fogyatkozó korsóm tartalmára, majd vissza a lányra. Valamennyire tudom, hogy mi a helyzet, de sosem kérdeztem rá nyíltan, mivel én se szeretem, ha nekem szegezik a témát. S ha már oknyomozás, akkor az én eszközeim is adottak ahhoz, hogy megtudjak ezt-azt. Nem mellesleg falura költöztem, tudjuk, hogy ez hírek szempontjából mivel jár.
- Egyáltalán nem. Titkok tekintetében veled sem tehetek kivételt, de megteszem, amit csak tudok. Bagolyban megtalálsz, de bármikor átjöhetsz, ha úgy van - toltam el magamtól az aktákat, miután végeztem gyors átfutásukkal.
Az újságírás nem sokkal különbözik a régészettől, ha elhelyezkedési lehetőségekről van szó. Mindketten nehéz szakmát választottunk, de a történetét megismerve érződik, hogy nála is maradt esély arra, hogy megmaradjon a magánélet és a munka közötti törékeny egyensúly. Igaz, a mostani munkám sokkal több annál, mint amit először elképzeltem, hogy fogok csinálni, de mivel nekem tulajdonképpen nem maradt családom, nincs minek a rovására menjen. Arra mindig figyelek, hogy magamra jusson elég időm. Próbálok nem kiégni.
- Nem érzem megterhelőnek. Aztán persze lehet, hogy ez változni fog az idő előrehaladtával - árultam el neki. - Nézd, nem vitatom a kollégáim szakértelmét, na de tudod, hogy én mindig mindent jobban tudok másoknál - nevettem el magam.
Erről egyébként nehéz leszoknom, mégis úgy gondolom, hogy ez a fajta gondolkodás vitt előre abban, hogy érvényesülni tudjak. Tettem ezt anélkül, hogy megfosszam a többieket a sikertől. Nem nyomtam, tapostam el senkit. Egyszerűen megcáfoltam, ha állítottak valamit, vagy később az én módszereim igazolódtak be. Szerencse.
- Tényleg, neked milyen volt ott? Találtatok valamit? Illetve később nem tartod elképzelhetőnek, hogy visszatérsz a régészethez? - érdeklődtem. Biztos elégedett a mostani életével, na de ki tudja, mit tervez esetleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem láttam előre, hogy egy kényes témába szaladtam bele. Szájhúzásom nélkül is tökéletesen tisztában volt a helyzetével. Úgy döntöttem, hogy inkább nem faggatom tovább. Megértően bólintottam, egy halk hümmögéssel megspékelve. Sajnáltam, hogy ebben a cipőben jár, de ambiciózusnak ismerem, biztosan tovább tud lépni az első szembejövő lehetőségnél.
- Értelek, persze - kortyoltam vele együtt a korsómból. - De szerintem tényleg ne keseredj el, hiszen nyilván találsz majd jobbat. Ilyen lapoknál gondolom be kell nyalni, hogy feljebb juss. Máshoz protekció kell. De ha esetleg a hivatali életben használnád fel az újságírói vénád? Csak gondolkodom... ha mondjuk te is a minisztériumban kötnél ki? Teszem azt a Félrevezetési Ügyosztályon? Vagy marad egy titkárság, nyilvántartó hivatal, kapcsolatokért felelős ügyosztály, esetleg a muglimagyarázat szerkesztők. Nyilván ebből nem mind kreatív, de ha van hely, legalább kiszámítható, meg persze van előrelépési lehetőség. Pénzben nem tudom, hol járnál jobban - hajoltam közelebb, egészen belelkesülve az ötletelésbe. Mintha egy villanykörte gyulladt volna ki a fejem felett. Próbáltam nem győzködőnek tűnni, elvégre nem az a célom, hogy mindenáron kirángassam őt a mostani helyzetéből. Ő élete. Azt csinál vele, amit akar. Tényleg. De ilyenkor szeretek gondolkodni.
- Kutyák? Milyen fajta? Egyébként mostanában többször eszembe jutott, hogy egyszer talán jó lenne nekem is egy háziállat. Mivel még nem volt soha... Tőled is megkérdezem, hogy milyen állatot tudnál hozzám elképzelni - vigyorodtam el a széktámlának dőlve, miközben nyújtóztam egyet a karjaimmal. Mindenesetre ezek alapján úgy tűnt, legalább a magánélete rendben van. Látszólag legalábbis.
- Jaj, ugyan. Ennyire kegyetlennek ismernél? Még a végén utolérnek tudásban. Az nem érdekem - vontam vállat egy sejtelmes kacsintással egybekötve.
Vele együtt nevettem. Jó érzés volt felszabadulni, hosszú idő után. Hogy a csárda légköre, a jó társaság, vagy a finom vajsör tette, nem tudom, de kezdett megszaladni a nyelvem. Valószínűleg minden egyszerre.
- Ki mondta, hogy én ne lehetnék újságíró? Sok mindenhez értek - tártam szét a karjaim megjátszott szerénységgel, mintha nem tehetnék róla. Élveztem a szerepem. Valahol igaznak gondoltam, amit mondtam, és mégis hülyéskedhettem vele. De Anna jól ismerheti a stílusomat, a természetemet. Tudja, hogy tudálékosnak tűnök, kicsit magamnak való vagyok. Meg persze nem véletlenül voltam rellonos. Előtte, mint régi ismerős előtt viszont nem rosszindulatból, vagy beképzeltségből mondtam ezeket, ezért nem tartottam attól, hogy negatívan bélyegez meg.
- Nem engedte, hogy ilyen sok ideig otthagyd? Féltékenység... - ráztam meg a fejem. Hát, ha valamit nem tudok megérteni, akkor az a szerelmi kapcsolatok. De ebben nincs valami nagy tapasztalatom, kivételesen. Mindenesetre nem hangzik jól, amikor ezekről panaszkodnak. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy éppen nem vagyok ennyire megkötve.
- Nahát, ez érdekes. Tapasztalatnak biztos jó volt. Én is szeretem Egyiptomot, de egyszerűen nincs rá elég forrás. Ha van is bejárat, azt nagyon jól elrejtették, és biztosan olyan mágiával, amit a mai tudásunkkal nehéz működésbe hozni. Szóval pénz kéne hozzá, meg sok ráérő kutató. Addig meg csak húzzák az egészet - morogtam, pedig szívügyemnek tekintem az ilyen fajta vállalkozásokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Összefont karokkal dőltem hátra a székemben. Némi elégedettség ült ki az arcomra, miután sikerült fellelkesítenem Annát az állásötletemmel, majd bólintottam. Tegyen csak belátása szerint, ahogy neki a legjobb. Többet valóban nem tehetek, és sosem volt késztetésem mások ilyen jellegű befolyásolására. Nem az én dolgom egyszerűen, hogy helyettük is döntést hozzak, épp elég kacifántosra sikeredett a saját életem.
- Azt hiszem jöhet a következő kör - böktem a korsómra, miután addig nyújtogattam a nyakam, hogy be tudtam pillantani a kiürült belsejébe.
Érdekesnek találtam a kutyás történetet. Valahol aranyosnak is, csak ahhoz nem vagyok elég érzelmes típus. Nagy kicseszésnek gondolom ezt a lepjük meg a párunkat kisállattal dolgot. Én szeretem saját magam kiválasztani azt a kis lényt, akivel megosztom az otthonom. Nem bíznám másra. Ebben is válogatós vagyok, nagy elvárásokkal, legalábbis azt mondják arra, amit én természetesnek gondolok. Végül is jól sült el náluk, de hát elég nagy felelősség az állattartás. Mondjuk ők ketten biztos jobban be tudják osztani, és a kutya sincs egyedül.
Izgatottan vártam, hogy mit mond. Éreztem, hogy egy kissé elpirulok, bár ez lehetett a vajsörtől is. Türelmetlenül rázogattam a lábam az asztal alatt, majd egy mélyebb levegővétellel megkönnyebbültem. Lajhár. Nahát. Érdekes állat. Talán azt várta Anna, hogy majd vele nevetek, pedig tényleg van benne valami, amit mond. Nagyon aranyosak, nagyon telitalálat, de ki tudja mennyire macerás beszerezni, tartani. Ezt fejből még én se tudom, de gondoltam majd otthon felcsapok egy könyvet.
- Nem rossz ötlet pedig. De azt hiszem tényleg a menhellyel járok a legjobban. Izé, hol is van pontosan? És ki a tulaj? - utóbbi kérdés fogalmam sincs már, hogy miért hagyta el a számat, de talán azt reméltem, hogy őt is ismerem. Fel akarok már készülni mindenféle meglepetésre. Erőt kell vennem magamon, ha úgy döntök, hogy egyszer tényleg ellátogatok oda, hiszen ha rögtön beleszeretek egy állatba, akkor nincs visszaút. Így tehát nem bízhatom a véletlenre, bármi megtörténhet.
- Na mire tanítanád? Ne fárassz - nevettem fel a poénra, de valahol persze a homlokom is összeráncoltam. Nem is én lennék. - Munkából hazaérve félő, hogy kárt tennék benne, ha már egy hajszál választ el az idegösszeroppanástól.
Kicsit kinyújtottam a lábaimat oldalirányban, hiszen kezdett kényelmetlenné válni a sok ülés, de bírtam, főleg a jó sztorik miatt. Most éppen Egyiptomot fésültük össze Anna szerelmi életével. És megint csak nem szabadott volna közel engednem magamhoz ezt a témát, mert hát történetesen visszanyalt a fagyi - újból - és jöhettem elő én is a magyarázatokkal. Átsuhant a fejemben megannyi múltbéli emlék. Titkolózás az egész. Senkire nem tartozik. És annyiszor szegezték már felém ezt a kérdést, s én annyiszor gyakoroltam a tükör előtt, hogy mit mondok majd, de mindig olyan váratlanul tud érni, s annyira nem tudok vele mit kezdeni, hogy az hihetetlen. Bosszantó. Főleg belül. És inkább utólag gondolkodom rajta többet, hogy vajon miért frusztrál, ha ez a téma kerül szóba, ami másnál oly büszkeség és természetes?
- Nem kell félteni. Élem a saját kis életem - vontam meg a vállam, próbálva némi hanyag nemtörődömséget erőltetni az arcomra, de persze látszott, hogy nagyon küzdök vele, hiszen újból elvörösödtem. A francba is, hogy mostanában nem bírok magammal. Talán túl késő van, vagy Anna egy olyan személy, aki előtt nehéz pókerarcot fenntartani.
- Hát... Figyelj. Egyiptommal nagyon sokan próbálkoztak. Többek között én is. De  nagyon időigényes munka. Vannak olyan projektek, amik nemrég lettek felkapva. Bizonyos elszigetelt népcsoportok mágiájának, varázstárgyainak felkutatása például. Őket csak megközelíteni nehéz, de nagyjából legalább tudható, hogy hol keressük. Csak hát nincs rá pénz, senki nem ad annyit, amennyit kéne. Egyedül pedig halálra vagy ítélve. Szemezek nemzetközi felderítésekkel, hátha egyszer összejön valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Természetesen már háromnegyedkor ott toporogtam a bejárattól nagyjából húsz méteres távolságban, hogy megfelelő rálátásom legyen a keresztforgalomra, egyúttal kivonjam magam a tetves dohányosok füstfelhőitől. Így még véletlenül sem tudtak azok közé sorolni, akiknek, hogy úgy mondjam, dolguk akadt a teaházban. Nagyon szerettem ezt a helyet, szép emlékek fűztek hozzá a diákéveimből. Ezért sem értettem, hogy mi a francnak kellett a közel évtizedes állandóságot kínáló, már-már hagyományossá vált, így számomra szent hellyé avanzsált helyet egy jöttment tulajdonosnak kóros és hirtelen vállalkozási szellemétől átfűtve tönkrebasznia, de megszoktam már ebben az országban, hogy szeretik elereszteni magukat a hitelből orrukat fennhordó, különféle sznob rétegek, akik nem tehetik meg, hogy Budanekeresd előkelő utcáiban vásároljanak ingatlant, helyette várost faragnak ebből a valaha csendesnek vélt településből. Amint egy kicsit lejjebb ment a vérnyomásom, bemehettem végre helyet foglalni. Sikerült elintéznem, hogy egy eldugott asztalt kapjunk két főre, hiszen más is tudta, mikor van teaidő. Mégsem éreztem úgy, hogy tömve volt a hely. Fintorral az arcomon, de igénybe vettem az ingyenes ruhatárt, s még a kedvessége ellenére sem részesítettem borravalóban a ficsúrt. Megköszönve hát a szolgáltatást, bevédtem a tökéletesnek vélt helyet, s bőszen az itallapot bújva próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy kivel is készültem egy asztalhoz ülni. Izgalmamban durván elhessegettem egy körülöttem repkedő pillangót, mire egy távoli asztaltól igencsak megbámult az egyik kedves vendég. Gúnyosan elmosolyodtam, majd az itallapot feljebb tartva, arcom teljes takarásával élvezhettem tovább a választék böngészését, amiről tudtam, hogy ha még fél órát várat Min Jong, akkor sem sikerül döntenem. Vagyis persze már akkor tudtam, hogy gyümölcs teát fogok kérni, amikor átléptem a küszöböt. Elegánsan, hajamat alaposan megigazítva ültem, zakómat a széktámlára húzva. Hamar szemet szúrt a boltos, előbb a szemüvegére, majd a karórámra pillantva megállapítottam, hogy pontosan érkezett. Vonásaim kisimultak, arcomra széles mosoly ült, mikor megláttam. Persze nagyon zavarban voltam, mert a falnak is füle van, s noha nem kellett, hogy a falu népe egyből rosszra gondoljon, azért...
- Azt fogják hinni, hogy egy maffiózóval találkozom, ha nem veszed le azt a szemü... - emelkedtem meg a székemből, hogy az eljöveteléből adódóan hálás arckifejezéssel fogjak vele kezet, de nem fejeztem be a mondatot, mert a pozicionálásának hála nem volt több szüksége rá, holott többnyire én szoktam a bejárattal szemben ülni. Így végre viszontláthattam azokat az élénk szemeket. Tenyereink puhán csúsztak össze, az enyém kissé megizzadt az itallap markolásában, s eszembe is jutott, hogy eddig még sosem érintkeztünk ténylegesen. - Senkit nem szeretek megváratni - adtam tudtára sejtelmesen, s közben azon járt a fejem, hogy ezt meg miért mondta. Talán zavarta, hogy pontos vagyok? Végigmértem az öltözékét, szerencsére nem égtem be a megjelenésemmel, jól mutatott.
- Úgy látom, ez már nem az a szokásos festő hacuka - bókoltam neki, már ha ezt annak lehetett nevezni. Mindenesetre élveztem, hogy kimondhattam a hacuka szót, mert nem olyan rég hallottam először, vagy ha hallottam is korábban, elfelejtettem a jelentését. - Hm, talán, de segíthetsz dönteni. Gyümölcstea, zöld tea, esetleg earl grey? Persze tejjel. Aztán van itt a ház specialitása, ahhoz legalább sütemény is jár - újságoltam neki, miközben az ujjammal a megfelelő sorra bökve elé toltam a saját itallapomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Mondhatja persze, hogy megrémültem attól, ahogy próbálta magára vonni a figyelmet a kisebb jelenetével. Inkább csak elképedtem egy picit, annyira váratlanul ért. Megfeszülten mocorogtam székemben kényelmetlenül, kissé el is süllyedve benne a szégyentől. Nem gondoltam volna, hogy a színészetben is otthonosan mozog, de ezek szerint bőven tele volt még meglepetésekkel. Mikor tudatosult, hogy viccnek szánta mindezt, idétlen mosollyal próbáltam leplezni elvörösödött arcomat, s hogy újra kordában tartsam cikázó gondolataimat, inkább visszatértem a teaválasztás problematikájára.
- Hát, ami azt illeti, a múltkori mutatványod után őszintén kíváncsi lettem a módszereidre. De van egy olyan érzésem, hogy talán sosem fogom megtudni - kulcsoltam össze két kezem, s próbáltam kérlelő pillantásokat vetni felé, hátha megesett rajtam a szíve. Tegnap óta nem sok időm volt foglalkozni a tárggyal, egyelőre visszavarázsolni se mertem a méretét, gondosan lapul a pincémben található mágikus széfben, a többi relikviával egyetemben.
- Tényleg? Nem gondoltam volna. Mármint nem azért, ne értsd félre... Csak például a könyvtárban nem kényelmesebb enélkül? - mosolyodtam el, ahogy kimagyaráztam a megjegyzésemet. - Hm, amikor én jártam a Bagolykőbe, már nem is tudom, hogy ki volt éppen. Tilda talán? Róla nem tudsz valamit? Vagy csak úgy általánosságban az iskoláról... Szerintem évek óta nem jártam fenn, szóval kimaradtak a hírek - sóhajtottam mély nosztalgiával a hangomban, miközben a távolba néztem, mintha csak ott láthattam volna a kastély tornyait. Aztán újra rátapadtam Min Jong ruhájára, mert valóban jobban állt neki ez a fajta elegancia, és abszolút pozitív csalódás volt, hogy így toppant be. Nem mintha olyan hülyén nézett volna ki korábban, csak már elkönyveltem őt egy tipikus festőnek.
- Az alkalomhoz mérve, igen - adtam meg a választ kérdésére, hogy aztán dönthessek a teáról. - Akkor gyümölcsöst fogok. Mondjuk epreset. De a tiéd is jól hangzik - dőltem hátra a székemben. Alapvetően a gyümölcsteákat gondoltam a legjobbnak ilyenkor, fogalmam sincs, hogy miért. Nem úgy tűnt, mintha ő is gondolkodott volna süteményekben, de nem feltételeztem, hogy spórolni akart volna a fogyasztás összegén. Ezért elvetettem, hogy a teán kívül mást is kérjek, nem akartam kilógni.
- Változó. Miért? - néha még kiütközött, hogy mennyire el voltam zárva évekig szociálisan, többek között egy ilyen visszakérdezéssel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Hiába kíséreltem meg kicsikarni belőle, hogy mégis honnan tudott egy hét alatt előkeríteni egy olyan varázstárgyat, a válasza alapján úgy tűnt, nem ma fogom megtudni. Lesütöttem a szemeim, még a szám is lekonyult egy kicsit, de nem keseredtem el túlságosan, hiszen nagyjából erre a válaszra számítottam.
- Túl szép is lett volna - állapítottam meg keserédes mosollyal végül. Összességében elégedetten ültem vele szemben, hiszen megkaptam, amit akartam. Még többet is. Jóval többet. Egy találkozás kellős közepén kötöttem ki, a szándékaival pedig még mindig nem voltam tisztában. Tudta, hogy miért szúrt szemet. Gondolom megszokta már, hogy emiatt felfigyelnek rá. Utalt is erre. De nem hiszem, hogy a többi érdeklődőt is meghívta volna teázni, vagy hogy ugyanannyira érdekesnek találta volna őket, mint a kíváncsi fürkészők a félvámpírt. Azon kívül, hogy büszkén, magamat kiemeltnek érezve élvezhettem társaságát, a fejemben motoszkálni kezdtek egyéb gondolatok is. Ő mit gondol rólam? Miért mondtam igent az ismerkedésre? És mivel magyarázható az, hogy eddig vajmi kevés témánk volt a fajbéli sajátosságokról, helyette különféle ruházkodási szokásainkat ecseteljük egymásnak? Hümmögve hagytam rá, hogy végül milyen nadrágot fog hordani. Jól tud kinézni, mégsem kirívó, jómódú varázslók benyomását keltettük mindketten.
- Akkor hogy jött, hogy végül könyvtárosnak jelentkezel? Megleptél, hogy ennyi szabadidőd maradt - magyaráztam meg a kérdésem, ahogy egy pillanatra az asztalra könyököltem úgy, hogy tenyerembe támasszam az arcomat. - Ilyenkor azt se tudom, ki viszi a boltot - gondolkodtam hangosan, mert Tilda személye sokkal kevésbé érdekelt, s én egyébként ugyanolyan bizonytalan voltam már ebben, mint ő. Ezt a vállvonásomból is megállapíthatta, mielőtt szabad kezemmel legyintettem egyet, hogy hagyjuk inkább a dolgot a francba. Rég volt már, nem is az a lényeg.
- Oh, ők szigorúak lehetnek - tűnődtem el. Rémlettek innen-onnan, pláne az igazgató, hiszen az osztályomon keresztül nagyon sok aurorral kerültem kapcsolatba. Többet tudok az említett személyekről, mint elsőre hinné, de idegen még ahhoz, hogy kifejtsem a véleményemet róluk, és nem is biztos, hogy érdekelte volna. Inkább csak elhúztam a számat, igaz kissé zavarba hozott azzal, hogy Várffyról nyilatkozott, hiszen nem nagyon tudtam mire vélni. Meg is vakartam a fejem. - Hm, elég régen már, mikor is? Olyan hét-nyolc éve. Rohan az idő. Akkor kezdtem, amikor rögtön el is kellett költözni Madagaszkárra. Borzasztó időszak volt - háborogtam neki szenvedélyesen. Te jó ég, mennyi idő eltelt azóta... Ha tudtam volna, hogy ez vár rám, lehet máshova költözök. De már mindegy, így alakult. Megcsóváltam a fejem, aztán szerényen elmosolyodtam, mikor végignéztem magunkon.
- Abból adódóan? - puhatolóztam nála óvatosan. Egészen felkeltette az érdeklődésemet a jelenség, szemeim csillogóan fürkészték arcát, de a tapintatosságra továbbra is törekedtem. - Az is jól hangzik. Rendeljünk hozzá valamit, vagy jó lesz így? Nekem mindegy - közöltem vele egykedvűen, mégis volt a hangomban valami törődés, hogy megfeleljek a számára. Aztán súlyosan megvető pillantásokkal elemeztem végig magamban a megváltozott helyet. Jó sok pénzt kiadtak rá, de valóban hiba volt, mert nálam a teaházról más elképzeléseim voltak. Így hát egyet kellett értenem Min Jong kritikájával.
- Akkor majd legközelebb nem ide jövünk. Vagyis hát... Már ha... Na mindegy. Szóval, khm, bőven akad szerencsére más lehetőség is a faluban, ha menni akarsz valahová, na - zártam le az okfejtésem haragosan, majd megmakacsoltam magam, hogy jobban vigyázzak a szavaimra, és ne tegyek olyan megjegyzéseket, amiket félreérthet. Hiszen ki tudja, hogy akar-e folytatást. Éppen csak felpillantottam a társamra, hogy vajon akkor a rendelés részt melyikünk intézze, mikor ő számomra teátrálisnak vélten kinyújtotta a kezét, mintha apróért kuncsorgott volna az aluljáróban. Nagyokat pislogtam, majd homlokom összeráncolva húzódtam el a mozdulattól.
- Most mit csinálsz? Jaj, már megint itt van egy? Hessegesd el nyugodtan, ha zavarnak. Még az kell, hogy a teámba repüljenek... - morogtam nyugtalanul, mégis legbelül volt valami békét és nyugalmat árasztó abban, ahogy ezek a csodaszép lények repdestek körülöttünk. - Amúgy meg hogyhogy van piercinged? - kaptam észbe, s hozakodtam elő ezzel számon kérő hangon, ami egy ideje már érlelődött bennem, de az előbbi nyelvjátékára tekintettel nem kívántam tovább magamban tartani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Én azt hittem, hogy kompenzált valami új képesség  - vallottam be kissé elszégyellve magamat a székemben, amiért nem jutott előbb eszembe a varázserejének hiánya, mint életét hátrányosan befolyásoló, állandóvá lett tényező. Mindennapjai valamennyi szegmensére komoly hatással lehetett, amikor lassú leépüléssel búcsút kellett mondania a mágiának, furcsa módon mégsem tekintettem a velem szemben ülő Min Jongra úgy, mintha egy másik fajhoz tartozó lett volna. Sőt, némileg ellentmondásosan a megjelenésében és személyiségében az eddigiek alapján sokkal közelebb éreztem őt magamhoz, mint a legtöbb embert általánosságban. Jólesett hallani, hogy az olvasásra nagy hangsúlyt fektetett, ez az iskola könyvtárosaként abszolút hiteles kijelentés volt a szájából. - Megkérdezhetem, hogy miért? - próbáltam udvarias és tapintatos lenni, de úgy tűnt, mintha csak ő kínálta volna fel, hogy rákérdezzek erre. Ha arra gondolt, untatott volna a kifejtéssel, hát jeleztem neki, hogy ez nincs így. Kíváncsi voltam, hogyan találta fel magát az átváltozása óta, és egyúttal arra is, hogy milyen lehetett valójában. Nyilvánvaló lett, hogy bizonyos témákat érdemes volt elkerülnöm, tabunak vennem, és nem a kétes beszerzésére gondolok. Sokkal inkább olyan hétköznapi, másoknak természetesnek tűnő dolgokról volt szó, mint például a napfény, az utazások, kapcsolatok, beidegződött megszokások. Úgy tűnt, kiismernem őt nagyobb kihívás lesz, mint gondoltam.
Egyetértően bólogattam az alkalmazottai kapcsán, arcomra elégedett mosoly ült, mivel az ő helyében hasonlóan gondolkodnék. Nem akartam megkérdezni, hogy mégis mennyire nyereséges az üzlet, de az jött le, hogy legalább a dolgozókon igyekezett spórolni, na meg mivel ugyanúgy eladósdit játszott, könnyen lehet, hogy legrosszabb esetben is csak nullára jött ki hó végén. És hát, ha nagyon sok pénzed is van, ha valami tartósan veszteséges, akkor hiába minden jó szándék, előbb-utóbb váltani kell.
- Mert az iskola felének hasmenéses nyavalyája volt azt hiszem... Gondolj bele, én Kelet-Európában akartam tanulni, nem a negyven fokban. Elég nomád körülmények voltak, mondjuk anyám munkája révén utóbb már nem tűnik fel az ilyen - villantottam meg egy pillanatra, hogy olykor légvonalban nem is vagyok onnét olyan messze, ahonnét az itteni évemet kezdtem. Olyan felháborodottsággal, de mégis lelkesen meséltem neki az élményeimet, mintha nem érteném, hogy nem volt ez számára világos.
- Na, az meg a másik. Azon is voltam. Hányadikosnak jöttél? Érdekes, hogy sose láttuk egymást, vagyis hát látásból ismerős voltál eddig is, mert faluban lakunk, de akkor is - zártam le ennyivel a dolgot, ahogy tovább tűnődtem.
Bizonytalan válaszára annál magabiztosabban mosolyogtam rá, hogy ne érezze magát kellemetlenül előttem, aztán megráztam a fejem a süteményt illetően. Bőven elég, ha ugyanúgy csak egy teát iszom, esetleg hazafelé még beugorhatunk valamire a cukrászdába.
- Hangversenyen már viszonylag rég voltam. De nyílt egy új tárlat az egyik galériában is - pillantottam fel rá, mintha csak azt vártam volna, hogy a hír hallatán a nyakamba fog ugrani. Ennek ellenére próbáltam semleges arcot vágni, majd megköszörülve a torkomat folytattam a beszélgetést.
- Igazán? Akkor menjünk lepkeházba. Az állatkertben azt hiszem, viszonylag védve van a fénytől - vetettem sokkal kellemesebb pillantást a szárnyas lényekre, miután megtudtam, hogy nincs velük baja. De dicsérni már nem gondoltam őket. Szépnek szép, ennyi. A baromsága jobban érdekelt, hogy mégis miért kellett úgy elcsúfítania magát. A fülbevaló még hagyján, de ez... Szégyen, csupa nagybetűvel. Mint aki citromba harapott, olyan fejjel szemléltem végig, mikor kidugta előttem a nyelvét, s csak bólogatni tudtam, hogy arra. A válasza azonban meghökkentett. Már éppen megkérdeztem volna, hogy ugyan miféle hülyeségeket csinált, amikor meghatódva hallgattam a mexikói szappanoperára emlékeztető történetet. Mintha nem is a valóság lett volna. Ez igaz vajon? Vagy csak ő találta ki az imént, hogy valami hihető keretbe öltöztesse a lázadását.. Leadtam a rendelésemet, majd válaszoltam.
- Mi számít hülyeségnek? És miért mondod ezt, csak nem az van a homlokomra írva, hogy én vagyok a tökéletes mintaférfi? Ugyan... A szüleim szerint hülyeség volt régészetet tanulnom, vagy elmenekülni otthonról. De nem tudom... Talán hülyeség volt itt hagynom ezt a helyet, és azt hinnem, hogy a munka és tanulás fontosabb, mint egy bizonyos valaki - sóhajtottam fel szomorúan. - Viszont így már másképp fest rajtad az a piercing. Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem - fontam össze magam előtt a karomat, miközben ő feltűnően nézni kezdett, szóval én is így tettem, mert még mindig szokatlan volt ebben a ruhában. Tekintetem az ujjaira, majd a kézfejére siklott, miközben próbáltam őt elképzelni, ahogy az ecsetet fogja, s a képeit alkotja vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Vagy úgy… - húztam el a szám sajnálkozóan. Az egyetlen dolog talán, amit a vámpírokban irigyelni lehet számomra, az a végtelennek tűnő koruk volt, semmi több. És neki még ennyi se juthatott, mert durván fogalmazva, neki csak félig sikerült átváltoznia. A vérivás undorító dolog. Kedvem támadt tőle megkérdezni, hogy mennyire érzi ellentmondásosnak a fogyasztását, mert bár rá van kényszerülve az ösztönei által, mégis a tudatának át kellene fognia, hogy mit művel olyankor valójában, és ezzel véleményem szerint nehéz lehet megbirkózni. De mégis hallgatag maradtam, mert ugyan kötetlen beszélgetésre hívott, a lelkébe azért nem akartam beletaposni. Sokkal jobban állt neki, amikor mosolygott, mintsem hogy ingerülten válaszolgatott, még ha eddig sosem nézett rám szúrós szemekkel, bármilyen bunkón is viselkedtem vele. A teaivás számomra szent dolog, a forró nedű ellazít, kikapcsol, feltölti a belsőmet. Alig vártam, hogy hamarosan megtapasztaljam az élményt, kinek volt kedve vériváson gondolkodni.
Bűntudatot éreztem, amiért érdekelni kezdett egy damfír. Aztán ez az érzés tovább erősödött bennem, amikor igent mondtam a találkozóra, holott nem voltam biztos benne, hogy készen álltam bárkit is közelről megismerni. A történeteit tovább hallgatva szégyelltem, de az iránta érzett sajnálatom kezdett eluralkodni bennem. Nem csak azért, mert olyan életformát élt, amilyet, hanem a kalandos fiatalkori beszámolója végett is, amit utána tovább tetéztek azok az információmorzsák, amiket lépésenként adagolt a magánéletéről, állítólagos baklövéseiről. Hamar világossá vált, hogy önző céljaim eléréséhez túlságosan segítőkész személyiség volt, s már másnapra kérhettem volna tőle egy többoldalas szakkönyv-listát a fajáról, ha akartam. Netán részletes élménybeszámolót arról, hogy hogyan érzi magát így. Nem tudtam biztosan, mert nem akartam belegondolni, sem elbízni magamat ilyen tekintetben. De tudtam, hogy fájdalmas lett volna neki ezekről beszélni, és azon is kaptam magam egyúttal, hogy már rég nem a tárgy, vagy a specifikus jellemzők hoznak lázba, hanem a nagy egész, aminek csak egy szelete az a sajátságos életvitel, amit épp felmértem, hogy mennyire kompatibilis az enyémmel.
- Nem teljesen értem. Miért nem engedtek olvasni a könyvesbolti kínálatból sem? – vagy ha igen, az miért nem volt elég a számára.  Csillogó szemeimmel álmélkodva figyeltem minden mozdulatát, ujjaimat imaszerűen kulcsoltam össze magam előtt az asztalon. Megálltam, hogy ne kommentáljam a kereskedésüket. Majd utánakeresek. De nem úgy tűnt már, mint aki hálás és jó viszonyt ápolt a családtagjaival, s az üzlet miatti rajongótáborához tartozónak se akartam érzékeltetni magamat. Megszoktam már, hogy rangos beszélgetőtársaim is akadtak olykor, talán azzal tudna igazán meglepni, ha azt közölte volna velem, hogy ő a dél-koreai elnök fia.
- Orvos, de most Afrikában vendégtanár. Idősebb korára elkapta valami humanitárius-trend. A karrier miatt csinálja, jól mutat az önéletrajzában – mosolyodtam el gúnyosan, némi haraggal a hangomban, amiért apámmal együtt még mindig megmaradtak karrieristáknak, mely gyerekkori sérelmeim fő kiváltója. Biztosan leordította volna a fejem, amiért így nyilatkoztam róluk egy idegennek, még ma már évek óta elváltak, amióta apám kétes ügyletekbe keveredett. Róla nem véletlenül nem akartam beszélni, azt meg már tudta, hogy egyke vagyok. Sajnáltam is persze, hogy a családomról én sem hozakodhattam elő vidám történetekkel, hogy oldjam a hangulatot, de hát ez van. – Igaz – engedtem el a közös iskolaéveket. Már nem számít, de legalább a Bagolykő közös pont volt a múltunkban.
- Kortárs válogatás. Főként akvarell – húztam el a mézesmadzagot. Direkt olyat kerestem korábban, amíg benne voltam az otthoni festegetésben, amibe frappánsan belekényszerített. Vagy csak szembejött velem a meghívó, ahogy a technikája után kutattam, már nem tudom. Önelégült vigyorral figyeltem Min Jong lelkesedését. Roppant könnyű megfogni egy művészlelket az ilyenekkel. – Majd rangsorolunk – jelentettem ki sejtelmesen. Nem bántam volna, ha több programon is velem tartott volna a jövőben, az eddigiek alapján remek társaság, csak néha nagyon zavarba tudott hozni, mert hozzám képest sokkal energikusabb jelenség.
Finoman végighúztam a mutatóujjam a homlokomon, amin mintha éreztem volna az ő forró érintését a levegőből. Nem tudom hogyan csinálta, de kísérteties nyugalmat éreztem, ami alatt ő viccesen próbálta kiolvasni onnét a mintaférfiségem. Amilyen jó volt elképzelni, olyannyira jólesett hallani, még ha tudtam is, hogy csak szórakozott velem. Vettem egy mély levegőt, s vártam, hátha beszívom a teaház illatával együtt az ő kölnijét is. Nem húzódtam el, inkább döbbenten ültem higgadtan, mintha transzba esett kisgyermek lettem volna egy szertartás alatt, s csak a hiánya térített észhez, mikor visszaült a helyére.
- Szóval te sokáig nem a saját utadat jártad? – törtem meg a pillanatnyi csendet. – Nem akarlak megsérteni – hintettem el a véleményem, de sokkal kevésbé zavart, mint korábban. A hosszas csendből, ami alatt a kezeit csodáltam, a kiérkező rendelésünk zökkentett ki, amit udvariasan megköszöntem a pincérnőnek. Immáron a gőzölgő teám felett ülve szóltam hozzá.
- Csak elbambultam, ne haragudj – hazudtam zavartan, s az asztal alatt, véletlenül vagy sem, de néhány pillanatig összeérintődött a térdünk, amíg az iváshoz készülődtem elő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Még mindig nem teljesen világos… De hiszen bármit el tudtál olvasni, amit csak akartál. Miért hiányzott mégis a könyvtár? – ráztam meg a fejem, még ha tudtam is, hogy ez egy fájó téma lehetett a számára. – És azt amúgy megkérdezhetem, hogy hogyan kötöttél ki Magyarországon? – talán nem sejthette a kérdéseimből, de egy kulcsmondatra voltam kíváncsi a részéről, amitől még függővé tettem, hogy mennyire jártunk hasonló, vagy éppen ugyanazon cipőben, ha összevetettük a múltunk stációit. Tudni akartam, hogy megvolt-e bennünk az a közös, amit elképzeltem, és ehhez bevállaltam azt is, hogy kissé egyenes kérdések felé kezdtem elmenni, ám abban a hitben ringattam magam, hogy Min Jong lelki sebei begyógyultak már annyira, hogy tudjon ezekről beszélni. Elvégre miért mosolyogna olyan bájosan, ha nem így lenne?
- Gyermekorvos – közöltem vele savanyúan és elhadarva. Számára ez akár üdítően is hangozhatott, vagy valami idilli személyiséggel ruháztatja fel anyámat. Ha jobban belegondoltam, apámhoz képest ő még a jobbik eset volt. A többi gyerekkel egész jól elboldogult, a sajátjával ment félre valami, amikor hatással lettek rá az aranyvérűekre jellemző rögeszmék, s rákapcsoltak a szándékos elkülönítésemre, hogy még véletlenül se kerüljek olyan társasága, ami nem illik az ő elképzeléseikhez. Aztán még sok más egyéb olyan döntés következett, amit hosszú lenne felsorolni, de mind lemondásokkal járt, utóbb pedig semmi hasznuk nem akadt. De összességében észhez tért, és így felnőttként jobb lett a kapcsolatunk. Évente többször meglátogatom őt, amióta a Romberg ággal mondhatni megszakította a kapcsolatát, és átmeneti jelleggel, de berendezkedett az afrikai mágusképző falai között. Hogy ebben az is közrejátszik-e, hogy ezáltal nekem is bejárásom adódik a helyre, és jobban tanulmányozhatom a helyi varázsvilágot, abban is biztos vagyok.
-  Majd beszéljünk meg egy időpontot – ajánlottam fel megoldásként, ha már nagyon is lelkes volt aziránt, hogy galériába mehessünk. Nyilvánvalóan elmosolyodtam, amikor meghallottam, hogy számára a galéria az első. Tudtam ezt jól, nem is terveztem másként. – Ezzel megleptél. Én azt hittem, sajnálod, hogy így alakult. Biztos nehéz lehet, mármint ez az egész… – mintha megindult volna a karom a keze felé, de aztán megtorpantam, ahogy mélyen a szemébe néztem. Egy kicsit rá akartam játszani arra, hogy együtt érzek vele, vagy inkább a valódi érzelmeimet akartam belekényszeríteni egy szerepbe, amit eljátszhattam, azzal ringatva magamat, hogy valójában nem gondoltam komolyan. Mégis egyre jobban tudni akartam az idekerülése kalandosnak ígérkező történetét, ahogy azt is el akartam érni, hogy indirekt módon kapjak beszámolót a félvámpír-létéről.
- Ha annyira zavarna, akkor már nem ülnék veled szemben – húztam ki magam a székemben, és még fel is nevettem egy pillanatra. Nem tettem hozzá, hogy ez még változhat, mert ha sokáig nyújtogatja felém, akkor kiüldözhet vele a világból, de akartam neki adni még egy esélyt. Általában mindenkinek van valami hibája, magamról pedig tudom, hogy válogatós tudok lenni, és roppant kritikus. Min Jong nagyon kedves volt, hogy elintézte a dolgokat, és odaadta azt a listát, úgyhogy nem érdemelte volna meg, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam.
Hosszasan néztem őt, amíg a teánk kihűlt. Hozzá hasonlóan a forró bögrét szorongattam az ujjaim között, s azon gondolkodtam, hogy vajon adjak-e hozzá cukrot, s ha igen, milyet. Kiraktak még citromot és egyebeket is, amikkel ízesíteni lehet, ha nem önmagában szerette volna fogyasztani a betévedő. Tej ehhez nem járt persze, szép is lett volna. Kissé közelebb hajolva beleszagoltam a gőzbe, hogy érezhessem az intenzív illatot, s összefusson tőle a nyál a számban. Mégiscsak valamiféle szertartásszerűség kellett volna, hogy ez legyen a teaházban, nem holmi limonádézásra hívott.
- Őszintén megvallva, nem gondoltam volna, hogy ma itt fogok veled ülni – nyögtem ki zavartan, csak hogy megtörjem a csendet. Eddig bírtam ugyanis, hogy aztán lesüssem a szemeim és a továbbiakban a teámra koncentráljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Egy kicsit olyan volt, mintha nem is magáról beszélt volna. Vele ellentétben számomra nehéz nem elfogultnak lennem, ha a szüleimről, vagy gyerekkoromról kérdeznek. Próbálta humorosan elmagyarázni, ami ezáltal a napnál is világosabb volt előttem, mégis én másképp működöm. Nem rejtem véka alá a véleményemet, mert nem az a típus vagyok, aki szépít, inkább a nyers igazsággal szembesítem az illetőt, amihez bizony savanyú pofa, míg máskor keserédes mosoly társul, attól függ, hogy mennyire tartom mulattatónak a beteges gondolkodásukat. Számtalan abszurd szituációval példálózhatnék, hogy illusztráljam a káros neveltetésemet az érdeklődők előtt, noha általában megkímélem magamat attól, hogy utána sajnálkozó megmondó-emberek előadását kelljen hallgatnom.
- Indokolatlan szülői szigort sejtek – sóhajtottam fel, nagyon is tudva, hogy miről volt szó. Még mindig arra ment ki a játék a részemről, hogy azt a bizonyos megállapítást halljam, ami ennek a megerősítése, függetlenül attól, hogy látszólag teljesen beletörődött ebbe, és már nem haragszik úgy rájuk, hogy ez bármiféle lelki sebet ejtsen rajta. Ő úgy tűnt, megtalálta önmagát, még ebben a torz, belekényszerített testben is, és most minden problémát lepergetve képes velem homlokráncolás nélkül teázgatni, mintha csak az időjárás lenne terítéken. Belőlem viszont az indulatok beszéltek. Nagyon irigy voltam.
- Nahát, akkor mégse volt véletlen az a napszemüveg, tudtam én – viccelődtem tovább a magam módján. Teátrálisan, de elég halkan ahhoz, hogy más ne hallja, ami talán a helyiség mágiájából adódóan amúgy is lehetetlen. – Azért ez így ijesztően hangzott ám, de remélem nincsenek rosszakaróid. Elég sok aurort ismerek, szólj nyugodtan, ha védelemre van szükséged. Elintéznek bárkit, hidd el - hajoltam közelebb az utolsó mondatra, majd egy pillanatnyi gyilkos mosollyal az arcomon hátradőltem a székemben, és ismét egy kifejezéstelen ábrázattal nézhetett farkasszemet. Fontoskodónak tűntem, de nem nagyzoltam, mert valóban jelentős kapcsolati tőkével rendelkeztem már a Minisztériumban. Le akartam venni a lábamról az ismertségeimmel, amivel közvetítőként még egy kis anyagi haszonnal is megörvendezhetett volna, de a legfőbb célkitűzés persze az ok volt, amiért ez a befolyásos damfír ebben a porfészekben vert tanyát. Prózai lett volna persze, ha ő is az iskola utáni szerelemvágyból maradt volna a falu nyakán, de akkor meg az volt számomra homályos, hogy tanulni minek jött ide, s vajon hol változott át olyanná, amilyen most.
- Emiatt...? - ismételtem meg az utolsó mondatát, hátha ennek hatására kezdte folytatni. Türelmes voltam vele és megértő. Egy pillanatra mintha magamat láttam volna, ahogy küzdtem a szavakkal, ha kellemetlen helyzetbe hoztak. Volt valami élvezetes abban, ahogy szépen-lassan megbirkózott a szavakkal, és sikerült kimozgatnom a komfortzónájából. Kíváncsi voltam, hogyan reagált volna, de a szavai folytatását túl tágan értelmeztem. Pont emiatt az, aki. Azt hiszem, valami ilyesmit akarhatott mondani. – Ugyan, ne hízelegj. Ilyet se nagyon mondanak rám – pirultam el, de a hangom teljesen arról árulkodott, hogy nem gondoltam komolyan a szavait. Nem voltam kellemes társaság. És nem biztos, hogy jó lesz így a kiállításnézés. De talán mégis. Számomra az lesz. És csak arra kell majd ügyelnem, hogy ne legyek elviselhetetlen, mert akkor nem akar majd velem többször találkozni. Van egy határt, és azt nem szabad átlépnem. Egyelőre kerestem, hogy hol is húzódhatott. Elég rugalmasak voltak Min Jong idegei, bármennyire is játszottam velük, jól bírták a terhelést. De kikészíteni nem akartam, hiszen igazságtalan lett volna a részemről, vagyis hát övön aluli.
- Mert ritkán ismerkedem. Már ha érted, hogy mire gondolok – kíséreltem meg az első kortyot a megfelelő hőmérsékletűre hűlt teámból. Érthetett alatta barátságot, vagy többet, direkt úgy fogalmaztam talán, hogy ne legyen egyértelmű. Az imént azon kaptam magam, hogy nevetek a vigyorán, és mintha csak láttam volna rajta, hogy a piercingjét készül újból megmutatni. Ravasz húzás lett volna. – És mert valamennyire tényleg munkaügyben kerestelek fel az elején. De be kell vallanom, hogy kellemesen csalódtam a személyedben – ez minden, amit egyelőre felfedhettem vele kapcsolatban arról, ahogy gondoltam rá

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Kissé meghökkentem a visszakérdezésén, ugyanakkor gyanakodni is kezdtem, nehogy a végén még pont a saját fegyveremet fordítsa ellenem. Mindvégig nagyon éber maradt a párbeszédeink során, figyelt a szavaira, s ha bizonytalan volt valamiben, inkább nem mondott semmit, mintsem elszólja magát. Kíváncsi volt, és nem igazán engedte, hogy behúzzam a csőbe. Belül csalódott voltam, viszont őt nagyon is tisztelni kezdtem ezért a tulajdonságáért, hiszen általában könnyű valakit összezavarnom, aztán akár azon is kaphatja magát az óvatlan beszélgetőpartner, hogy az orránál fogva vezetem. Reméltem, hogy ha idővel jobban megismerjük egymást, és megnyílunk, akkor egyre több oldalát ismerhetem meg. Ez ugyanakkor azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy magamból is többet kell mutatnom, ami az egyik nagy gyengeségem. Nem biztos, hogy lesz türelme kivárni, amíg megnyílok, vagy hogy helyette a magatartásom és a mozdulataim rendszere alapján vonjon le következtetéseket. Hiszen nem csak a szavai alapján ismerheted meg a másikat, amik sokszor ki tudja, mennyire hamisak. A személyiséged akkor is beszél, ha te tartod a szádat.
- Szerinted milyen hátrányod származott volna abból, ha a könyvtárakba engednek? – tettem fel az újabb kérdést, hitetlenkedve és a fejemet rázva, mintha magától nem tudná a választ. Szeretem valahol, ha próbára tesznek, de most mintha direkt kísérletezett volna. Lehet, hogy rossz gyerek volt, de jelen kérdésben nem láttam megalapozottnak az intézkedést a szülők részéről, hacsak nem a felügyeletét lett volna bonyolult megoldani, amíg ők a vállalkozást vezették. És azzal, hogy Min Jong mintha vizsgáztatott volna, kezdtem egy kissé ingerült lenni.
Kellett az a nevetés. Egyrészt, mert jól állt neki, másrészt pedig mert oldotta köztünk a légkört. Nem ismertem még, és ő sem engem, de azt nem néztem volna ki, hogy maffiózó. Túl kedves volt hozzám. Mondjuk, ha a feketekereskedelemben utaztam volna, és el akartam volna tüntetni az illegálisan hozzám került ereklyéket, akkor pont egy olyan balekot ültettem volna fel, mint én voltam, hogy hazavittem a mágikus vértárolót.  De attól még szerettem volna azt hinni, hogy az asztal túloldalán ücsörgő életével, ha kusza múltja is volt, most minden rendben van. És nincs semmilyen összeférhetetlenségi akadálya annak, hogy egy minisztériumival teázgat. Ezért, ahogy a korát, ezt is elengedtem, és próbáltam teljesen elfelejteni.
Elnéztem, ahogy áthajolt az asztalon és a vállamra tette a kezét, amire egyébként is szemet vetettem. Először megrezzentem, mikor hozzám ért, aztán csak furcsállóan reagáltam arra a mély nyugalomra, ami akkor elárasztott. Attól féltem, hogy véletlenül feldönt valamit a mozdulatával, aztán hogy koszos az ingem, és csak le akart onnét söpörni valamit. De ahogy megszorította, még egy masszázsra is igényt tartottam volna. Kezem elindult megfogni a karját, de nem volt rá ideje elérni, mert addigra visszaereszkedett a székébe. Bennem erős hiányérzet maradt. Nem tudtam mást tenni, mint csendben, csalódottan magamra erőltetni egy műmosolyt, s bólintani.
- Tudni fogod, hol találsz – lengettem be, hogy később még jól jöhetek neki, meg amúgy is. Feszélyezve ültem, összezárt lábakkal, ugrásra készen, amit a véres megjegyzése csak tovább erősített bennem, hiszen az arckifejezését folyamatosan monitoroztam a beszélgetésünk alatt, és rögtön érzékeltem a pillanatnyi zavart. Még ha a véletlen elszólására is kenhettem, sosem lehet tudni, amíg ki nem ismerem. Persze felkínálkoztam volna szívesen, hogy igyon belőlem, ha akar, de azt nagyon más körülmények között.  – Az emberek magukkal vannak elfoglalva, nem érdekli őket egy magamfajta szerzet. Rég nem erőltetem ezt, mert csak csalódás a vége. Nagyon kevés az olyan ember, aki megérthetne, vagy azonosulni tudna a nézeteimmel, ízlésemmel, mindennapjaimmal. Aki jön, az jön, de nem akaszkodok senkire. Te is meg tudsz ismerni – érveltem mély megvetéssel és kiábrándultsággal a hangomban. Az utolsó mondatot végső mentegetőzésként hoztam fel, némi hatásszünet után, hogy megvilágosítsam a tévedéséről. Egyébként is sértve éreztem magam, hogy feltételezget és rólam spekulál. Hangulatomon csak a tea íze enyhített, neki is álltam fújogatni, hogy hűljön, aztán sűrűn, apránként kortyolni.
- Okos vagy – bólogattam gúnyosan, ha már rájött arra, hogy érdekesnek találtam. Olyan nehéz lenne végigmérnie magán? Mutatott volna egy olyat, aki ennyire sokrétű, titokzatos, művelt és jó kisugárzású a környéken, mint ő volt… Mondjuk én sem vagyok az önbizalom mintaképe. Hirtelen jött kérdésére hümmögtem egyet, mert éppen ittam, aztán hozzá hasonlóan letettem a csészét és egy torokköszörülés után belekezdtem abba, amit már kismilliószor előadtam.
- Világot akartam látni, és kiszúrni a szüleimmel. A kezemben fogni, amiről a könyvek csak mesélnek. Jól hangzott, csak nehéz projekteket találni. Ezt szerintem magadtól is ki tudtad volna találni rólam – vontam meg a vállam egykedvűen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Egyáltalán nem lettem okosabb. Sejtelmes mosolyával mintha örömét lelte volna abban, hogy az idegeimmel játszott. Oldalamat furdalni kezdte a kíváncsiság, mégis bele kellett törődnöm abba, hogy tudatlanul fogok távozni a teaházból, amit egyszerűen utálok. Ha már elkezdett valamit, akkor fejezze be normálisan, és ne a legizgalmasabb részénél akassza meg a történetet. Eldöntötte, hogy megoszt velem valamit, majd látszólag ok nélkül gondolta meg magát, csak hogy bosszantson. Szúrósan néztem rá ezért, és elégedetlenül. Megforgattam a szemeimet, míg végül eszembe jutott az egyetlen reális megoldás. Nagyon fiatalon változott át, a szülei pedig óvni akarták őt és a környezetét, ezért volt helye a szigorú intézkedéseknek.
Egy részem még mindig az érintésén kattogott. Bevillant az a jelenet a boltban, amikor véletlenül hozzáért az ujjam, ahogy átvettem tőle valamit, vagy amikor vészesen közel álltunk egymáshoz. Mintha szükségem lett volna ezekre a visszacsatolásokra, hogy ő valóban egy lélegző, érző lény, és a szíve is a helyén van. Dobog. Talán éppen zakatolt, ahogy az enyém tette. Kíváncsi voltam, ugyanakkor korlátozott, tehát szomorú. Azt hittem, hogy jobb hatással lesz rám a jelenléte. Mármint jól éreztem magam vele, nagyon is. De mintha megint többet várnék, és ez gyakran megesett velem, ha valakit először alá-, majd túlbecsültem. Nehezemre esett belőni, hogy mit is várhatok az adott személytől. Talán az irigyelt tulajdonságaitól reméltem, hogy majd valahogy átadja nekem őket a találkozásunk alkalmával, és akkor felszabadultan tudtam volna vele társalogni. Meg egy rövid időre felvenni azt a képzeletbeli szemüveget, amit ő viselt, hogy ne csak a szürke hétköznapokat láthassam, és ne egy vékony cérnából legyen a türelmem.
- Kicsit se tartod magad annak? – kaptam az alkalmon, hogy erre rákérdezhessek. Látszott rajtam, mennyire örültem annak, hogy szinte magától terelődött rá újra erre a beszélgetésünk, vagy csak amiatt volt szerencsés, hogy nem kellett tovább rágódnom a gondolataimon. – Ettől vagy olyan különleges – biccentettem felé mosolyogva, külső fülnek valami hihetetlenül nevetséges hízelgéssel a hangomban, mintha instant be akartam volna vágódni nála, pedig nem akartam ennyire nyíltan sugallni, hogy nálam ez mennyire pozitívum. Úgy véltem, hogy a félvámpírsága sok ember számára taszító lét, én pedig akár egy megmentő alak is lehetek a történetében, aki az árnyoldalai ellenére igenis értékeli és elismeri őt, és időt szán rá. Nem utolsó sorban teljesen emberinek tűnt előttem, csak ezt nem akartam elárulni neki. Bárcsak a szívére tehettem volna a kezem, hogy hallhassam a szívverését… Fránya szabályok.
- Szórakoztat a maró gúny és a sok negatívum, ami belőlem árad? – viccelődtem tovább felvont szemöldökkel, mikor már a teámból kortyoltam. Úgy tűnhetett, hogy egy soha ki nem fogyó csészéből ittam, pedig csak aprókat nyeltem és kiélveztem az ízeket. A tea minőségét legalább nem sínylette meg a tulajdonosváltás. Stílusváltása meglepett, le is csaptam kissé a porcelánt, olyan lendülettel tettem vissza a helyére, hogy aztán egyik karomat az asztallapra támasztva szintén közelebb hajoljak. –Talán azt gondolod, hogy hazudok? Tudod nem Jókai könyvek vagyunk, amit olvasgathatsz, nem kezdek dagályos elbeszélésekbe… De ha valóban érdekel, még kifejthetem. Csak nem itt terveztem. Mondjuk kicsit vicces, hogy az előbb még te voltál szűkszavú bizonyos témákban. Valamit valamiért… Vagy beszéljünk másról – sziszegtem, ahogy kioktattam őt, merre is van az arra. Kicsit haragudtam rá, amiért nem nyílt meg – bár miért is tette volna - , de ő még inkább szóvá tette, hogy én sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Tudtam, hogy jókat tudok kérdezni. Kárpótlás gyanánt öröm volt nézni az arcát, ahogy láttam miként gondolkodik el és szedi össze a gondolatait. Nem ér sokat agyalni a válaszokon, Min Jong… Ez egy olyan dolog, amit nagyon is tudnia kellett már. Főleg, ha valóban elfogadta magát olyannak, amilyennek a sors kényszerítette. Arra nem voltam felkészülve, hogy nekem kelljen helyrerakni az önbizalmát. Az már úgy tűnt, megvan. Szóval nagy baj nem lehet. Hagytam, hogy válaszoljon, közben magam elé nézve hümmögtem a kijelentésein, és húztam félmosolyra a számat, amikor kellett.
- Egyáltalán nincs szükséged éjszakai életmódra? Mi a helyzet a napfénnyel? – sandítottam az ablaküveg felé, ahol lassan az utolsó sugarak sütöttek be, mielőtt az égitest eltűnt volna a Mátra valamelyik vonulata mögött. – Minek írás, ha van kézzelfogható tapasztalat, nemde? – tettem fel a költői kérdést, ahogy ismét rápillantottam. – Emberré? Talán az ösztönök, s mindaz, amit most hiányolsz magadból – fontam össze magam előtt a karjaimat. Kezdtünk elég mély témákról beszélgetni, amiket általában egy pohár bor felhajtása után szoktam felhozni otthon, ha a tükörképemmel állok le vitatkozni. Így nem szívesen bontottam volna ki jobban, ha nem volt muszáj, hiszen a kérdése önmagában maratoni vitaestet eredményezhetett volna, én pedig rá, és nem általánosságokra voltam kíváncsi.
Elhúztam a szám, de bármilyen komoly arcot is igyekeztem vágni, egy hosszabb hatásszünet után mégis muszáj volt felnevetnem, a magam visszafogott módján. Üdítő társaság? Ugyan… Ezeket ő sem gondolhatta komolyan. Szinte kizárt, hogy valakinek ez tetszene, és az általános vélekedéseken túl ezt tapasztalatból mondom. Megráztam hát a fejem, és e halvány mosoly mindaddig megmaradt az arcomon, amíg számomra váratlanul fel nem állt a helyéről. Már megint mire készült? Valami lehetett a székével, hogy hajolgatni és mászkálnia kellett szinte folyamatosan. Talán vízhajtó hatású teát kért, és a mosdóba igyekezett… Szóra nyílt volna a szám, még egy kérlelő arcot is vágtam, hogy ugyan ne menjen el, mert annyira rosszat azért nem mondtam, ám ekkor helyette mellém tolta a székét, és mindenki előtt megalázott. Hosszasan bámultam a kezét, ami valamiért tűzforrón égett a combomon, miután megpaskolt, mint valami igásállatot, aztán rajtam hagyta, hogy vas helyett a tenyerével jelöljön meg.
- Azt hiszed azzal, hogy mindenki előtt letaperolsz, majd jobb kedvre derülök, netán feloldódom? – horkantottam fel, és még a gyomrom is megremegett a gondolattól, hogy mennyire illetlen viselkedésnek véltem ezt, pláne amikor a sok szerelmes suhancot láttam egymást nyalfi-falni úton, útfélen. Amint megszabadultam tőle, arrébb húztam a széket az asztal oldalsó sarkáig, majd folytattam. - Mit is mondtál az előbb? Ja, türelmes, persze. Igyekszem, hidd el. Azért vagyok még itt veled. Na és mondd csak, másoknál beválik ez a taktikád? – arcom vörös volt, nem tudom, hogy a zavartságtól, vagy az izgalomtól, hisz nem az érintése zavart, hanem a tiszteletlensége, a hátsó szándéka, hogy majd néhány érintéstől, legyen az baráti vagy több, megnyerhet magának. Ilyen módszerekkel még én is csak ritkán élek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Nagyjából értem – állapítottam meg. Tekintve, hogy eddig mindannyiszor nappal találkoztunk, nem hiszem, hogy a bioritmusa olyan nagyon eltért volna az enyémtől. Ha tehetem, sokáig fenn vagyok, és viszonylag keveset alszom. Nehezen jön az álom a szememre, kivéve amikor kiütöm magam a hajnalig tartó olvasással. Fogom a könyvet az ágyamban fekve, aztán egyszer csak arra kelek, hogy valami nyomja a hátamat, vagy puffan egy nagyot, ahogy lelököm a forgolódásaim közepette. A munkám miatt van, hogy korán kell kelnem, ugyanakkor a terepen is szigorú ébresztő vonatkozott rám. Megszoktam tehát a zordabb körülményeket, azt hiszem, de nem ápolok vele nagy barátságot. Ha Min Jong alapból olyan természet volt, aki napnyugta után is sokáig virrasztott, biztosan fel sem tűnt már neki, hogy mihez kell igazítania a napirendjét. Amint a napszemüvegtok megveregetésére is csak egy széles mosollyal reagáltam, az elismerésem jeleként.
- Nézzük csak… Szóval minden megvan benned, ami egy emberben is. Tehát éppen ellenkezőleg. Nem hiányzik semmi, hanem pont, hogy több rejlik benned. Plusz tulajdonságok, persze akad egy-két gyengeség – böktem diszkréten a napsugarak, majd a szemüveg irányába. -  De olyanja mindenkinek van. Különleges vagy, és kész – mosolyogtam rá, hogy végre átérezze a helyzete súlyát, és ha már eddig nem panaszkodott, legalább átérezze, hogy nem tekintek rá alacsonyabb rendűként. Más kérdés, hogy a varázslók ugyanúgy többek a varázstalanoknál, nem véletlen az aranyvérűekben a tartás, ami valahol még bennem is megtalálható. De mégis, a mágia ellenére, ő egy olyan különleges lénynek tekinthető, ami ugyanúgy a varázslótársadalmat gazdagítja.
Láttam, hogy mennyire derült égből jött neki az ellenkezésem, és még egy kicsit rosszul is kezdtem magam érezni emiatt, úgyhogy elérte vele a célját. Mégis, félve pillantottam újból körbe, hogy vajon mennyire szégyenültem meg a többiek előtt. Mit fogok mondani, ha egyszer Tobi fülébe visszajut egy pletyka, hogy nyilvánosan mutatkozom a szeretőmmel, vagy valami ilyesmi? Még jó, hogy az Edictum szennyfirkászainak látóköréből kikerültem, valami rémlik, hogy egyszer le merték írni a nevem anno, amiatt is tiszta ideg voltam.
- Most meg ne csinálj úgy, mintha nem értenéd. Nekem nincs szükségem számító alakokra, akik ki akarják használni az adottságaikat, csak hogy megismerjenek – zárkóztam el, megigazítva a galléromat. Úgy gondoltam, hogy megsejthetett valamit, és a kis ajándéka, meghívása, meg az érintése mind arra ment ki, hogy ne én tudjak meg róla dolgokat, hanem ő rólam. Ilyet nem voltam hajlandó játszani. Féltem felfedni magam, és megnyílni neki. Mert nem hittem el, hogy valóban érdekeltem. Biztosan a kapcsolatai kérték meg, hogy nyomozzon utánam. A minisztériumi, aki ritka tárgyak után érdeklődik. Ha pedig megnyíltam volna, ugyanúgy elnevette volna magát, vagy nem hitt volna nekem. Elég volt a csalódásokból.
- Örülök, ha még mindig ilyen jól szórakozol. Mindenesetre maradok, ne aggódj. Ennyivel nem üldözöl el. Még – ráztam meg újból a fejem, majd elmosolyodtam, mert az se volt jó megoldás, ha túl sokáig pattogtam volna egy valóban apró érintésen. Amit annyira nem is bántam már. Mikor már visszafészkelte magát, elhallgattam a magyarázkodását, amiből ki tudja, mi volt igaz, s mi hazugság. Kértem egy ugyanilyen teát én is, mert nem akartam tétlenül ülni, amíg ő az újabb adagját fogyasztja, egyúttal nyugtáztam, hogy még itt fogunk ülni egy darabig.
- Még, hogy nehezemre esik ellazulni… - duzzogtam. – Nagyon titkosan fogalmazol. Ezek után szerintem nem csoda, ha nem teljesen értelek. De akkor mindegy. Inkább elmesélem, hogy a nyáron Kanadában voltam egy ásatáson, és majdnem eltévedtem az erdőben. Állítólag egy régi indián temető környékén voltunk, és valóban megmagyarázhatatlan dolgok történtek velünk. Érdekes ez a mágia, nemde? Meg amúgy lehet, hogy kellene otthonra egy háziállat. De most egyelőre növényeket termesztek. Ezt gondoltad volna rólam? – enyhültem meg, hogy csak azért is megmutassam neki, mennyire laza tudtam lenni, ha kellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Na igen, ez az előbb egy kicsit kocsmai megszólalás volt a részemről, pedig csak teázni jöttünk. De azért abba én se mentem bele, hogy a különlegesség, vagy az a bizonyos plusz, ami benned van, most összességében miként értékelhető – negatívumok, vagy pozitívumok vannak-e túlsúlyban. Rávilágítottam a lényegre, mielőtt úgy érezte volna, hogy kivételesen nem nekem volt igazam.  Ezúttal is szükségét éreztem, hogy megvédjem az álláspontomat. Továbbra is nagyon érdekelt, hogy milyennek értékeli magát a damfírsága szempontjából. Volt, amivel látszólag megbékélt, míg bizonyos kérdésekre indokolatlanul mogorván reagált, ha jól vettem ki.
- Talán bánod, hogy forgalmat generáltam a boltodnak? – szúrtam oda a csöppet sem ártatlan megjegyzésemet. Pedig nagyon úgy tűnt, hogy örült nekem. – Különben is, egyáltalán nem volt random szöveg – emeltem fel a mutatóujjamat, hogy nyomatékosítsam a számára, mennyire mesterkélt is voltam a megkeresésemmel, hiszen többnapos kutatómunka volt, mire a nyomára akadtam, s a megfelelő szándékkal összepárosítottam a megismerkedést. Egy félvámpírhoz készültem, nem bíztam magam a véletlenre. Újra felelevenítettem az ismereteimet a fajról, hogy megpróbáljak felkészülni a váratlan meglepetésekre. Sajnos képet nem találtam róla semmilyen nyilvántartásban, a közösségi médiához meg béna vagyok ilyen szinten, a türelmetlenségem amúgy is hamar úrrá lett rajtam. Úgyhogy döntöttem, felkerestem őt, és azóta tessék, rávett arra, hogy új hobbit próbáljak ki. Ecsetet ragadtam, képet festettem neki. Állítólag egész értek hozzá, legalábbis ezt mondta, vagy épp hazudta. Csak hogy most újból egymással szemben lehessünk. De hogy miért volt ilyen feszült köztünk a hangulat, azt magam sem tudtam. Irigy voltam rá. És valami nagyon zavart, ami nem a félvámpírsága volt. Még nem jöttem rá, hogy mi bökte a csőrömet. Annyit tudtam, hogy fel akartam oldódni, és érezni valami olyat, amit rég éreztem már, s a legjobb az lett volna, ha át tudtam volna adni magam ennek az ösztönnek. Egyelőre olyanok voltunk, mint két kisgyerek. Rossz óvodások, akik mindenre képesek voltak megsértődni. Eszembe jutott, hogy még mindig sokkal tartoztam neki. Óvatosan tehát, de megpróbáltam nyitni felé. Még akkor is, ha számoltam azzal, hogy a kapcsolatai megbízásából hívott ide.
- Mondd csak, miért érdekellek, ha nem ezért? – hörpintettem a csészém aljából. A szakmám, a faja iránti érdeklődésem, netán a kérésemből fakadóan, azt ráhagytam. Itt volt az ideje, hogy valamivel meggyőzzön arról, hogy valóban rám kíváncsi. Nem érdekelt, hogy kérdeztem-e már. Azzal nem elégedtem volna meg még egyszer, hogy boldoggá akart tenni, és kész. Hiszen azt már megtette, a viselkedésével pedig egyelőre nem mindig ezt érte el. Már-már epekedve vártam, hogy válaszoljon. De valami frappáns módon, mert Min Jongból ezt néztem ki. Nem akartam csalódni benne. Azt akartam, hogy lenyűgözzön. Hogy azzal-e, amit hallani akartam? Ki tudja… Vagy éreztetett, sugallt volna valami olyat, amit más még soha, vagy nem ennyire nyíltan.
- A kezeiddel amúgy nem volt baj – vontam meg a vállam. – Nélkülük nem festhetted volna azt a lenyűgöző képet. Örülök, hogy figyelsz. Nos, igazából csak azt hittem, hogy eltévedtem, de aztán valami csoda folytán kikeveredtem onnan. És hát… ne nézz hülyének, de a növényzet mintha… életre kelt volna. Nem tudom megfogalmazni. A hely kisugárzása volt megmagyarázhatatlan. Talán a mágia műve. Valamit tudtak ezek a régiek. – tűnődtem el az asztalra könyökölve, amíg az én teámat is kihozták. Vetettem egy féltékeny pillantást arra, ahogy Min Jong nézett a kiszolgálónkra, majd próbáltam közömbös arcot vágni, s a válaszát emésztettem, miszerint patkánya van. Elmosolyodtam ezen, de inkább nem gúnyolódtam rajta.
- Még mindig nem tudom, hogy mi illik hozzám. Passz – vallottam be neki őszintén, ahogy rámarkoltam a csészére egy pillanatra, hogy lássam mennyire volt forró. Eléggé, úgyhogy vártam vele. – Lehet, hogy mostanában tényleg túl elfoglalt vagyok. De nem tudom, hogyan lazíthatnék magamon… Most viszont te jössz. Amit akarsz. Nem akarok kényelmetlen kérdéseket feltenni – dőltem hátra a székemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Elgondolkodott, szóval legalább nem hiába koptattam a számat. Felcsillant a szemem, s némán hagytam, hogy érlelje magában az általam mondottakat. Idő kell, hogy leülepedjen benne, hogy elraktározza a szavakat. Akkor majd akarva-akaratlan beugranak neki a legváratlanabb pillanataiban, aztán kezd velük valamit. Hogy mit fog leszűrni, az jó kérdés. De azt legalább tisztáztam szerintem, hogy nem néztem le őt, s hogy szerintem nem volt oka szégyenkeznie, vagy meghúznia magát. Pont attól lesz sármos és titokzatos, ha magabiztos és hű marad a karakteréhez. Ha nem rá is játszik még egy kicsit. Elvégre kivételesnek érezhettem magam, hogy egy asztalnál ülhettem a falu félvámpírjával. Ennél jobban csak akkor néztek volna meg, már ha tudták, kivel volt dolgom, ha azzal a Kensingtonnal fújt volna össze a szél, na de tőle már jobban tartottam.
- Nem tudsz mit kezdeni az örökséggel? – tanakodtam, mintha csak hangosan gondolkodtam volna. Kicsit bántó volt a hangom, de még egész tűrhető ahhoz képest, ahogy oda szoktam szúrni másokhoz. Tudni akartam, mennyire szórja el a pénzét. Gondoltam, hogy a drága festékekre egy csomót elver, de legalább jól néz ki, amit csinál. Talán megéri. Rendezhetne kiállításokat, árulhatná galériákon. De a múltkor nagyon csúnyán lehurrogta ezt az ötletemet. Valósággal kikelt magából. Tudom is én pontosan, hogy miért, de az nem tetszett tőle. Szóval jobb volt vele vigyáznom, mert tudtam, hogy nem mindig olyan bájosan mosolygós ő sem, mint ahogy azt egy-egy érintése közben tettetni akarta, hogy tudja fene mit érjen el nálam. - Na látod – hajoltam meg, miután végre beismerte, vagyis inkább rám hagyta a dolgot. – Viszont szerintem jó ötlet lenne nagyobb nyilvánosságot engedned a képeidnek. Elismert festő lehetnél, akiknek ismerik a nevét az aukciósházakban is. Akkor még egy kis pénz is jönne, bár tudom, nem ez a fő szempont – nyugtattam meg a végén feltartott kezeimmel, mielőtt feldühödött volna a javaslatomon. Igazán próbáltam visszafogottan és kedvesen javasolni neki, meglátjuk, mennyire sikerült. Lehet, hogy ezúttal is fel kellett hagynom az erőlködésemmel.
Hallgattam, döbbenettel, elkerekedett szempárral. Mintha az összes vér kitódult volna a fejemből, s most falfehéren ültem volna egy vallatószékben. Egészen abszurd volt, ahogy elemezni kezdett. Valami ilyesmire vágytam, de nem gondoltam volna, hogy belekezd. Hátradőltem és úgy ültem tovább, kritikusan hallgatva a megjegyzéseit, amelyek után mindig nyeltem egy nagyot, ahogy a szívem is hatalmasat dobbant a jelzőkre.
- Naplemente? – csettintettem a nyelvemmel, s majdnem elröhögtem magam. – Akkor olyan vagyok, mint az a festmény? Ugyan… - mentegetőztem szerényen. Tekintetét szkeptikusan fürkészve hamar rá kellett jöjjek, hogy nem viccelt a megjegyzéseivel. Nagyon is komolyan gondolta azokat. A homlokomhoz nyúltam, mintha el akartam volna takarni az arcomat, de már késő. Nem lepődtem volna meg, ha az otthonában titokban már megörökített volna. Aztán megcsíptem magam, hogy álmodtam-e, de nem. Ez a valóság volt.
- Hát, ezt… jó tudni. Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat – hümmögtem zavartan, szemeimmel ide-oda ugrálva a helyiségen. – Te is roppant érdekes vagy ugye, mint azt mondtam, na meg persze nagyon… kedves. És pozitív, többnyire – enyhültem meg, amikor már újra mosolyogtam. Erőt véve magamon, leküzdve a lámpalázat, de ennyit sikerült kipréselnem magamból róla. Reméltem, hogy átjött, mennyire nehezen találtam meg ezeket a szavakat, de nagyjából sikerült megfogalmaznom, hogy miként vélekedtem róla.
- Minden bizonnyal így volt. A felhalmozódott mágia nyomot hagy maga körül egy idő után a környezetében. Vagy a növények voltak mágikusak. De ugye az volt az érdekes, hogy az ásatástól jóval arrébb voltunk, szóval nem gondoltam volna, hogy ennyire átjárja majd a helyet a varázslat – reagáltam a meglátásaira, miközben elismerősen bólogattam a gondolatmenetére. A festményt nem fogadtam el, szimplán elengedtem a fülem mellett a mondatot. Azt akartam, hogy ő válasszon egyet, amit kifejezetten nekem szánt. Így olyan érzésem volt, mintha csak úgy mellékesen oda akarta volna dobni. Meg ha zavarta vele valami, akkor se valami megtisztelő, hogy szabadulni akart és épp rám tudta sózni. Ha már különlegesnek tart, bánjon is úgy velem. Még ha ezt elég nagyképűség is kijelenteni az adománya után.
- Sündisznó, ez jó – böktem Min Jongra vigyorogva, majd egy újabb korty következett a teámból. Érleltem magamban az ötletet, és egész szimpatikusnak találtam, hogy a kertben elkerítve nevelgessek egyet, bár nem sok mindent tudtam róluk. Hálás voltam neki, hogy egy ilyen állatot mondott, korábban talán a lajhárt mondták, az nagyobb macera. Közben belekezdett a lényegbe. Közelebb hajoltam hozzá, hogy láthassa csupa fül voltam, és izgatottan hallgattam a beszámolóját. Szinte alig bírtam megülni egy helyben, pláne azt, hogy ne vágjak közbe egy-egy levegővétele után. Egészen elszomorodtam a történet végére, amit oldalra döntött fejjel hallgattam, s talán hasonlíthattam a jövendőbeli diákjaira. Vagy még azok se kísérték végig ekkora fegyelemmel és epekedéssel a beszámolóját, mondjuk ők biztosan unalmasabb témákat fognak venni, mint az iménti. – Nézd, az én életem se volt egy habostorta, még ha a tiéd, ha úgy vesszük, nagyobb nyomot hagyott benned. Nekem többé nem kell titkolóznom, remélem egyszer neked se kell majd. Megleptél, azt kell mondjam. De nem ábrándultam ki. Inkább megtisztelve érzem magam, hogy elmondtad ezeket, mármint őszintén. Köszönöm – pillantottam fel rá, és mélyen a szemébe néztem. – És miért akartak kirakni a suliból? Ennyire rossz tanuló voltál? Nem nézném ki belőled – ráncoltam össze kétkedve a homlokomat, ahogy ismét kissé visszaereszkedtem a székemben, és a teámból kortyolgattam, mert eddig szinte lélegzetvisszafojtva hallgattam a kalandos történetet. Most pótolnom kellett, hogy ne száradjon ki a szám. – És akkor a lány… szóval most akkor hogy is van? Mármint mindegy, a lényeg, hogy… Én jövök – fújtam ki a levegőt, mert azt a részt még ugyan nem raktam össze fejben, ahogy az előbbi nézése is fura volt a kiszolgálónkra, én meg nem akartam, hogy félreértsem a szándékait. Kicsit gondolkodtam, hogy ezért az információért cserébe mit is oszthatnék meg vele, amit nem bántam, majd nagy nehezen kinyögtem.
- Borzasztóan szigorúan neveltek. Talán azért, mert tehetségesnek tartottak. Nagyon jól fogott az agyam gyerekként, és emiatt elég nehéz is volt közösségben lennem. Mindig külön utakon jártam… A családomtól is. Nem tetszett az otthoni felhajtás. A nagy elvárások. Egyszerű akartam lenni. Igazából csak… szeretetre vágytam, azt hiszem. Hogy úgy foglalkozzanak velem a szüleim, ahogy a többi gyerekkel, és ne a munka legyen az első. Aztán mégis ugyanolyan munkamániás lettem, mint ők. Csak azt hittem, hogy egy szabadabb hivatással, mint egy régész, majd kiszúrhatok velük. Mert persze eredetileg másra szántak… Azért is jöttem el. Direkt elszúrtam a felvételiket. A Bagolykőbe viszont majdnem mindenki bekerül valamilyen jó indokkal. Úgyhogy ide jártam, aztán a svédeknél folytattam, mert volt egy botrány az apám körül. Azóta nem is beszélek vele. Tudod, van vaj a füle mögött. Épp elég büntetés, hogy ugyanaz a családnevünk – kicsit talán csapongtam a végére, de hogy szaggatottan beszéltem, az biztos. A magánéletembe nem mentem bele, azt még én se értettem. Sóhajtottam egy nagyot, majd lesütött szemekkel a fejemet fogtam. Nem szoktam ennyire megnyílni, és most égett az arcom, hogy megtettem. Féltem, hogy mit mond, s csak kínosan mosolyogtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Szerényen vállat vontam, a mondandómat pedig ezúttal megtartottam magamnak. Szerettem volna azt hinni, hogy csak zavarba jött, de viccelni próbált, nem pedig szégyellte a vagyonát. Mert annak nem örültem volna, ha valóban egy tékozló fiúval ültem volna szemben, aki felelőtlen ilyen tekintetben, mert az jelentősen rontotta az esélyeit. Reméltem, hogy tud bánni a pénzzel, értékeli a megszerzésével járó munkát, vagy legalább értelmes dolgokra is költi. Nem voltam álszent, mert nekem is elég lett volna hátradőlnöm, és csak megszületnem volt nehéz ilyen szempontból, akkora vagyont halmozott fel a családom. Persze ottani mércével felső-középkategóriának számítottunk, csak innen nézve tűnik kiemelkedőnek a svájci aranyvérű életszínvonal. Szóval… Van egy elméletem, amire már utalgattam. Nekem is volt mihez nyúlnom, amit bőven nem a munkabéremből takarítottam meg. De legalább egyesek szemében mi voltunk a gazdagok, s a társadalmi különbségek nem vethettek gátat annak, hogy jobban azonosulni tudjunk a másikkal.
- Szerintem a többi is szép lehet. Még mindig érdekelnének, ha lenne rá mód… - hagytam félbe a mondatomat, miközben felpillantva rá, a reakcióját figyeltem. Egy kis ártatlan, mégis őszinte bók, és a korábbiak fenntartása, miszerint szívesen hátramennék a raktárba, hogy alaposabban is körülnézzek. A pult környéke, valamint a sorok már meglehetősen unalmassá váltak. Ha lehunytam a szemem, pontosan fel tudtam idézni, mit hova helyezett el. – És milyen gyakran festesz, illetve mennyi ideig egyhuzamban? – talán a napjainak a beosztását akartam jobban megtudni. Azt már tudtam, hogy nem mindig ő van a boltban, de hogy máskor mit csinált… Hallottam egy felsorolást, amiből lehet, hogy van amit évente néhányszor csinált, de azért megemlítette nekem, hogy hanyatt vágódjak. Ennél többre lenne szükségem, hogy tervezni tudjak majd, ha eljön az idő.
Elismerően rákacsintottam a büszkeségtől, amit a megjegyzésétől éreztem. Hát, valóban több és jobb voltam, mint egy festmény, de kár lett volna hangoztatnom, még rájött volna, hogy mennyire beképzelt tudok lenni általában. Inkább kicsit belemegyek a hülyéskedésbe, ahogy ő szokta. Nem nagyon, csak éppen annyit, hogy ne gondoljon teljesen fanyalgónak, akiről aztán azt feltételezné, hogy nem érzi jól magát a társaságában. Ehelyett biztosan egy kicsit kiismerhetetlennek fog gondolni, de nem baj, vállalom. Jót szórakoztam magamon. Mosolyogtunk egymásra, én idétlenül, az övé viszont egészen magával ragadó volt. Megint csak azt éreztem, hogy megbabonázott. Az asztalra könyököltem, államat a tenyerembe támasztva, ami nem volt éppen elegáns, de a teamennyiségtől elpilledtem már annyira, hogy megengedhessem magamnak, ahogy a kisugárzása is egyre nagyobb hatással lett rám. Olyan volt, mintha egy rettentően erős mágnes ült volna előttem, aki egyre intenzívebben vonzott volna magához, nekem pedig úgy éreztem, hogy kapaszkodnom kellett az asztalba, hogy uralkodni tudjak az érzéseimen. Vettem egy mély levegőt, majd folytattam a beszélgetést.
- Hah, szeretsz utazni? Lehet, hogy egyszer olyat is találnék, ami neked is tetszene. Ez a kanadai erdőség volt, megpróbálhatok emlékezetből hoppanálni, de a pontos helyszín nincs előttem. A legközelebbi település is többórányira volt. Egy nemzetközi együttműködés keretében mehettünk, a mentoráltam pedig egy pécsi egyetemista növendék volt – ecseteltem, mert láttam a csillogást a szemeiben, hogy mennyire érdekelte, én pedig szívesen meséltem erről. A munkámmal kapcsolatban kifogyhatatlan vagyok. Aztán már a fiatalkorát boncolgattuk, tehát legalább annyit megtudtam, hogy nem gyermekként harapták meg. – Mikor változtattak át egyébként? – mármint azt kérdeztem, hány éves volt akkor, de ki tudja, jól fogalmaztam-e. – Na ne… ez durva történet. És gondolom te voltál a suli szívtiprója is. Okos és… helyes -  ámuldoztam, és nekem is nevetnem kellett, mintha csak valami alkohol került volna a teába, amiből az imént kortyoltam. A számhoz kaptam a kezem a fordulatos történetektől, az egész olyan volt, vagy még annál is durvább, mintha valami kalandregényt olvastam volna. Az én életem ennyire azért nem volt izgalmas szerintem. Voltak benne sorsfordító események, de hiányzott belőle az a nemtörődömség, vakmerőség és extremitás, mint ezekből a borsos és csavaros sztorikból, amikkel meg merte spékelni a helyzetét. – Egyébként nem csoda, hogy így viselkedtél ezek után, rosszul lettem volna, ha találnak nekem valakit a beleegyezésem nélkül – szörnyülködtem fintorogva. Hol élünk? És ez itt is divat az aranyvérűeknél, szerencsére nálunk valahogy kimaradt, pedig eléggé hagyományőrzőnek számítottunk.
- Semmi – hadartam lesütött szemekkel, s zártam le ennyivel. Akkor talán mégis félreértettem valamit. Vagy nem tudom. Minden szava arról árulkodott, hogy rám barátként tekintene, mégis volt egy-két nézése, vagy érintése, ami elgondolkodtatott, az én gondolataimról nem is beszélve. Felsejlett bennem, hogy jobb lett volna talán ragaszkodnom a jelenlegi felálláshoz, amiben csúnyán fogalmazva pótkerékféle voltam. De nem lettem volna képes végleg elengedni azt, amiben vagyok. Inkább megnyíltam előtte, mint korábban még soha, és ez elfeledtette velem, hogy min is gondolkodtam, de eszembe juttatott sokkal korábbi sérelmeket, aggályokat.
- Nem tudom, mire változtatnám. Megszoktam már, és így is ismertek meg. Nem szeretek variálni ezzel – szaladtak ki belőlem a magyarázatok, rögvest miután felvetette az opciót. -  Akkor… inkább nem kérdezek rá, hogy mi történt, de meghallgatom azt is, ha meg szeretnéd osztani velem – hajoltam kissé közelebb. Láttam, hogy az imént ismét megindult volna a keze. Ez már hiányzott. A tenyeremet az asztal középvonalánál pihentettem, így az alkarom merőlegesen végigsimult az asztallapon. Így kicsit mintha közelebb kerültem volna hozzá, és ez jó volt. – A maga nemében mindegyik nagyon érdekes, ezért nem tudok dönteni. Ez az adott kultúrától is erősen függ. De szeretem a kihívásokat – na jó, utóbbi félreérthetően hangzott. Ránéztem az üres csészémre, majd átpillantottam az övé felé is. Egy harmadik rendelés már nem fért volna belém, így is közeledett a mosdó látogatása. Pedig folytattam volna még a beszélgetést. Átnyújtottam a névjegykártyámat, amin a címem is szerepelt, így gondoltam talán majd meg tud látogatni, vagy először levelet küldeni, ha akart. – Szeretném, ha folytatnánk még ezt a beszélgetést valahol – préselem ki magamból a szavakat bátortalanul, nagyon sebezhetőnek érezve magam. Ha beleegyezett, akkor megbeszélhettük a részleteket, és időben elkezdhettem felkészülni az újbóli nagy találkozásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy dolgot talán nem vett figyelembe. Mégpedig azt, hogy mit mondtam neki, amikor először munkán kívül találkoztunk ott a tavacskánál, a - sikeres - vizsgája után. Elfelejtette, elengedte a füle mellett, hogy én azt ígértem, felelni fogok az aláírtan tolakodónak tűnő puhatolózásom okára. De nem így lett. Nem az első alkalommal, és nem a többediken. Lehet, hogy emlékezett rá, és ő is csak a megfelelő pillanatra várt, mert egyébként pont olyan ember, akiből ezt nézném ki. Mégsem került szóba. A csárdába viszont - mert a bagolyban folytatódó levelezésünk során amellett tettük le a voksunkat - onnantól kezdve rendszeresen megfordultunk. Nem éppen a legbájosabb hely, ahol minisztériumi dolgozókat felfedezhet az ember, de a vajsör kétségtelenül finom. Hát még, hogy egy svájci aranyvérű ott görnyedjen a falubeliekkel. De én más vagyok, más lettem az évek során, és ennek ellenére nem érzem úgy, hogy megtagadtam volna a Romberg örökséget. Nem ebben a formában.
Amikor ismét elhívtam, korábban érkeztem. Leültem a sarokban. Foglalnom se kellett. Az asztal itt kicsit billeg, óvatosan kell ülni, a korsót mindig jobban tesszük, ha szorongatjuk közben. Péntek volt, a hétvége kapuja, másnap sokáig alhattam. Vártam, hogy felbukkanjon, de nem voltam türelmetlen. Éppenséggel a bejáratot sem tartottam különösebben szem előtt. Rendelni se voltam még, mert langyos lett volna már a végén, ha sokáig megvárat. Ilyen egyébként még nem fordult elő. És hogy miért jártam vele össze bizonyos időközönként? Magam sem tudom. Talán jó hallgatóság. Kellően rejtélyes. Vagy kellett valaki, akinek úgy beszélhettem a munkáról, hogy nem voltam bent, és mégis értette, miről volt szó, legalább egy kicsit. Hálátlan szerep. Főleg, amióta osztályvezető lettem. Vigyáznom kell, kinek mit mondok. De ő... Nem tartottam tőle. Fene tudja, miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem kellett sokáig várnom, hogy betoppanjon. Megspórolt egy kört a rendeléssel. A távolból biccentettem neki, amikor már felém nézett, aztán megvártam, amíg helyet foglalt velem szemben. Elnézést kértem, egy ráérős mozdulattal felálltam a székemből, és komótosan a pulthoz sétáltam. Enyhe fintorral az arcomon mértem végig az előttem rendelő, ránézésre törzsendégnek számító iszákos boszorkányt, majd amikor én kerültem sorra, egy vajsört kértem. A minőség a régi, csak az árak kúsztak felfelé, a kiszolgálást meg nem minősítem. Mormogtam egy halk köszönömöt a fizetés után, amit szerintem elnyelt a helyiség háttérzaja, s végül így tértem vissza Álmoshoz.
- Egs - utánoztam a nem sokkal ezelőtti mozdulatát. Örültem, hogy eljött, így legalább nem tűntem teljesen elveszett alaknak a sörivók között. Azzal persze én is tisztában voltam, hogy nem a legszerencsésebb munkaidőn kívül programot szerveznem a nyilvánosság előtt egy olyan emberrel, aki papíron alattam dolgozott. A valóság azonban az, hogy sosem törődtem különösebben a csapatom lelkivilágával, kizárólag a szakmai célokra koncentráltam. Fiatal vezetőként meg kell tanulnom, hogy a munkatársak közötti viszony is fontos. Ugyanakkor messze vagyok attól, hogy közös csapatépítőre invitáljam a bagázst. Álmostól nem vártam mély érdeklődést, intenzív párbeszédet, extrovertált-látszatú fellépést, és ez a tudat megnyugtatott. Ha a továbbiakban csendben meredtünk volna egymásra, nem vette volna zokon. Ahogy a nyers stíluson se kapta fel a fejét úgy, ahogy az átlag. Nem kellett óvatoskodnom a szavakkal. Talán ez az, ami miatt egymásra kezdtünk találni.
- Hogy vagy? - nem, ezúttal sem bájcsevegni szerettem volna. Tényleg érdekelt, nem a szokásos megvagyok, jól vagyok-féle választ vártam, és ez a hangsúlyból is hallatszott. - Random kérdés, de téged amúgy érdekel a festészet? - annyira mégsem volt véletlenszerű, de majd rájön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Kortyoltam egyet a sörömből. Még mindig csak a tetejét karcoltam, a habja odatapadt a felső ajkamhoz, amit a nyelvem hegyével tüntettem onnan el diszkréten. Semmi extra, vagy a szokásos. A várt élmény, a hagyományos minőség, amit annyira megszoktam, hogy inkább itt ülök be, mint a budanekeresdi Vértesbe. Pedig sokszor az esne közelebb munka után. Innen meg van hová hazatántorogni, miközben a csillagok táncát leshetem az égbolton.
- Én is - mint láthatta. Volt valami megmosolyogtató számomra abban, hogy ilyenekről beszélek valakivel, mert sejthette, hogy én sem szívlelem a felszínes dumát. Vártam egy kicsit, mintha a csend majd közelebb hozna kettőnket, de aztán hamar a festészetre tereltem a témát. Nem teljesen véletlenül.
- Akkor a művészeti boltban se jártál még, gondolom... - szükségesnek éreztem némi hatásszünetet, mielőtt folytattam a mondandómat, és ehhez jól jött az előbbi hangosan gondolkodás. - A tavacskánál azért érdekelt a vámpíros történet, mert ismerek egy damfírt. Elég jól, már ha érted. Egy pillanatra még majdnem azt is hittem, hogy esetleg ugyanarra a személyre gondolunk, de nyilvánvalóan nem. Aztán felcsillant a szemem, hogy talán sorstársak vagyunk. Ami a lényeket illeti, biztosan - kerültem a szemkontaktust, sokkal inkább körözött a tekintetem az asztallapon, mialatt elmotyogtam neki, amit akartam. Nem így képzeltem, hogy folytatom, s talán nem is értheti, hogy ez miért most és így jött ki belőlem. Egy kissé magam sem fogom fel. Nem ittam hozzá annyit. De nem félek már úgy, mint régen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Álmos zavarba tud hozni. Kínossá vált a jelenet, a meghívás, maga a tény, hogy beültem vele találkozni néhány italra. Az az érzésem támadt, hogy egy olyan ember felé próbáltam nyitni, aki nem volt kíváncsi a társaságomra. Nem értette, mit akartam tőle, és egy olyan szekér után futottam, ami nem vett fel. Jobb lett volna elengedni. Legyinteni, hagyni, hiszen a munkakapcsolat ezek szerint elegendő. Néha még én is hibázhatok. Megértettem őt, mert vagyok ilyen zárkózott általában, és a stílusom is hagy kivetnivalót maga után, ezt aláírom. Mégis a hasonló természet miatt feltételeztem, hogy meg tudnánk találni valahogy a közös hangot. Alapesetben olyan egyedül vagyok, ha nem a magánéletemmel számolok. Ha kötöttem is ismertségeket, különbözőek voltak, némi kompromisszum kellett ahhoz, hogy kijöjjünk, és legalább a társas interakciók iránti halvány, alkalmi lángot kielégítették valamennyire.
- Ja igen... - gondolkodtam el egy pillanatra. Hogy ez eddig nem jutott eszembe, látszik, hogy egy ideje már a kastélyon kívül mozgok, ő meg visszatért oda. - Szóval rá gondolok. Sokoldalú személy - akaratlanul is elmosolyodtam, amint eszembe jutott az az energikusság, amit sugároz magából. Hagytam, hogy az emlékek elöntsenek, amíg Álmos rendelt valamit a pultnál, majd visszarázódtam a kocsmai valóságba.
- Szóval ő és én, együtt vagyunk - nem firtattam, hogy ő hova igyekezett, hiszen simán lehet, hogy csak bizniszelt vele valamit. De talán, ha megosztottam egy ilyen információt vele, akkor ő is jobban megnyílt. - Egészség - megragadtam a frissen hozott pohárkát, a magasba emeltem, és kissé zavartan, a kínos csendtől félve kortyoltam egy nagyot a másik pohárból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szorongattam a poharat, mintha kapaszkodó lett volna. Ujjaim közt örültem, hogy nem tört szét az erőfeszítéstől, de azt a határt azért mégsem szerettem volna átlépni. Kínos, egyre növekvő csendnek éreztem a kettőnk közötti űrt, miközben tapogatózni kezdtem felé a magam óvatosságával. És mégis, sebezhetővé tettem magam, ráadásul pont a munkatársam előtt. Kötve hiszem, hogy ezt ne tudták volna az aurorok, akik amúgy is mindenről tudnak, ha már ott dolgozom, pláne hogy kommunikálok velük. De attól még félni kezdtem, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hoztam Álmost. Az emberek nem egyformák, és bármiféle ellentét árnyékot vethetett a szakmai együttműködésünkre is. De kockáztattam. És még nem is ittam sokat.
- Kösz? - remegett bizonytalanul a hangom, amint felszaladt a szemöldököm a meglepettségtől. Azt hiszem, ezt kellett mondanom, de persze az egész mögött udvariasságot éreztem csak. Jobb, mintha rám borította volna az asztalt, vagy pofán öntött volna az itallal - mondjuk ahhoz túl drága is. A székről se fordult le. Leutánoztam a mozdulatait, eltüntettem a pohár tartalmát, aztán elégedetten köhintettem, ahogy a maró folyadék lassan kikezdte a nyelőcsövemet.
- Nem kötöm sokak orrára... Olyannak gondolsz, vagy ismersz? - el is mosolyodtam kissé, hogy ezt nézné ki belőlem. Mondhatta rá persze, hogy nem, nem ismer, ami igaz is, de az eddigiek alapján valamiféle képe kialakulhatott rólam a minisztériumon belül. - Értem. Igaz. Én is így gondolom - erősítettem meg őt, miközben a fejemmel bólogattam nagyokat. Aztán a sörömhöz nyúltam, tovább ittam, talán lassan a korsó feléig is kerültem már a tempóval, aminek az oka a szomjúságban volt keresendő, meg az izgalomban.
- Nem akarok semmire se kilyukadni. Vagyis nincs semmilyen lényeg. Elhívtalak iszogatni. Ráértél. Vagy számítottál valamire, vagy neked sincs jobb dolgod, mert mondjuk nem a társasági életedről vagy híres... Remélem, nem csalódás, de nem kényszer itt ülnöd, szabadon távozhatsz - ez volt a lepel, ami lehullhatott, más egyéb meglepővel nem készültem az estére. Kissé elemző próbáltam lenni, amivel reméltem, hogy nem haragítom magamra, de kettőnkben sok közöst reméltem. Vagy pont, hogy ez a rejtélyessége, elérhetetlensége fogott meg. Nem először esnék ebbe a hibába.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ilyen baromságokkal nem akarnám, hogy munkaidőn kívül, egy kocsmában kelljen foglalkoznia bármelyikünknek is. Ha valami ilyen jellegű sérelemről lenne szó, akkor azt házon belül, munkaidőben rendezném valószínűleg... - inkább hangosan elgondolkodtam ezen, amit mondott, mintsem hogy kioktatólag helyretettem volna a gondolkodását, de még akár annak is tűnhetett a tanakodásom. Tény, hogy Álmos nem a legszociálisabb figura. Egyébként én sem vagyok az. Csak konyítok valamennyit az emberekhez, mert muszáj, megtanultam ennyi év alatt, persze a családi hátteremből adódóan is ragadt rám valami. A projektben a teljesítmény érdekel. A kutatás sokszor magunknak való dolog, sok elvont szerzet terelődik össze, akiknek muszáj együtt dolgozniuk, de mindent a jó cél érdekében.
- Rendben. Örülök, hogy leszarod... Meg annak is, hogy bírsz - hümmögtem halkan. Nagy kő esett le a szívemről. Nekem is szimpatikus volt Álmos, és nem akartam, hogy egy ilyen információ miatt elforduljon tőlem. Hiába vagyok jó projektvezető, ha vannak olyan, bizalmas témáim, amiknek a prezentálásában még mindig egy balfasz vagyok. Van hova fejlődnöm az érzelmeim kimutatásában, na meg abban is, hogy egyáltalán beszéljek róla.
- Ha nem valami hivatalos, vagy komoly dologról van szó, akkor elég béna tudok lenni a kommunikációban. Mármint az őszinte társalgásban... Amikor nem egy álarc mögül beszélek, és próbálom előadni magam - kezdtem szánalmasnak mondható magyarázkodásomba, hogy jobban megértsen. Nem vártam el, hogy érdekelje is, de jobbnak tartottam tisztázni. Aztán megint beleittam a korsómba. Fogalmam sem volt, hogy akkor mégis mire tereljem a beszélgetést, mert annak nem sok értelmét lássam, hogy a hogylétéről érdeklődjek. Körülbelül úgy nézett vissza rám, mintha egy utolsó dobásom lett volna, és egy újabb béna kérdés hatására bármikor faképnél hagyna az asztalnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ha a teaházba hívlak, eljöttél volna? - kérdeztem vissza zsigerből. Sápadt lettem, mintha hetek óta kerültem volna a napfényt, izmaim feszülten álltak készenlétben, amint kémlelően bámultam Álmos legapróbb rezzenéseit is. Furcsa rosszullét fogott el, még a sörömből is csak apránként tudtam ezentúl kortyolni, de az egyre erősödő émelygés-érzet azt súgta, hogy jobb, ha szünetet tartok benne. Lehet, hogy az italban volt valami. Lehet, hogy a kétféle alkohol elegye váltotta ki ezt a reakciót a gyomromból. Vagy csak zavarban voltam. Utálom, ha pofákat vágnak - hiába élek gyakran ezzel. Akasztják a hóhért. A korábban mogorva énemnek kísértetiesnek hatott felismerni, hogy sokszor ugyanazokkal az eszközökkel operálok, bár szemközti társamban inkább láttam közönyt, mintsem megvetést. Akkor mégiscsak különbözünk. Amit eddig mondtam, már nem lehetett elfelejteni. Talán, ha kellően leitatom, de az sokba kerülne. Meglehet persze, hogy számára jelentéktelen információk, én mégis úgy fogok emlékezni erre az estére, mint az alkalom, amikor - egy pillanatra - levettem a páncélomat. A kívánt hatást nem értem el. Csalódott arccal, de miután megköszörültem a torkomat, úgy döntöttem, hogy továbbmegyek.
- Mi érdekel még a tárgyakon kívül? - tettem egy utolsó próbálkozást arra, hogy érdemi párbeszéd bontakozhasson ki köztünk. Ha meséltem, vállvonogatásra, pofavágásra számíthattam. Dühöt éreztem belül, de ennek próbáltam nem jelét adni még. Ő nem volt a szavak embere amúgy sem, de a munkáról tényleg nem akartam beszélni, ha nem volt muszáj, és meglepő információkkal sem tudtam már szolgálni azon kívül, amit eddig mondtam, nem aratva sikert.
- Akarsz valaha vezető lenni, vagy úgy érzed, nem számít megrekedésnek az, ha stagnálsz egy pozícióban? - még ez a másik, ami átfutott az agyamon, és őszinte kíváncsisággal a hangomban kérdeztem meg.