Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Érezte a bizonytalanságot a nőn, nem is nagyon tudta hova tenni. Bár mások nem szoktak sportot űzni idegenek megcsókolásából, lehet, hogy csak a pozitúra volt szokatlan számára. Akárhogy is, ujjongások közepette távolodott el tőle, mire érezte már a szájában a csokis sütit. Hazudna, ha azt mondaná, nem lepődött meg azon a puszin, de nem olyan ember, aki ennek olyan nagy jelentőséget nyilvánítana.
- Köszönöm - jelentette ki őszintén, kicsit kiesve a szerepből. Még ha nem is tud róla a titokzatos idegen, de rengeteget segített Chrisnek, amiért elvállalta ezt a szerepet. Fontos információhoz fog ezáltal hozzájutni, legalábbis őszintén remélte.
Még egy utolsó vigyort küldött felé, hogy aztán a pult felé kormányozza. Ahogy sejtette, szabad utat kaptak - idő közben kiszolgálták a másik párt, az előttük álldogáló diák pedig inkább tett egy lépést oldalra. A nehezén már túl vannak, innen megint csak önmagát kell alakítania, az meg azért nem nehéz feladat.
- Bocsi a kis közjátékért, de nem tudtam tovább várni - megvonta a vállát, mintha ez mindennapos lenne. - Azt az egész csokis tortát szeretném, most mindenkinek jól jön az extra boldogság. Mit szeretnél cukorbogyóm, nem próbálsz ki most valami újdonságot? - fordult újra a hölgy felé. A kezét továbbra is a másik derekán nyugtatta, tekintete elárulta, hogy mennyire boldog. Ha eddig nem is volt biztos a sikerben, most már egy tálca sört is feltett volna magukra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Sikerült picit meglepnem és kibillentenem a szerep biztos nyergéből, ahol mindeddig trónolt. Köszönete őszintén csengett, de csupán ennyi volt, mert ezután újfent felvette a játékos vőlegény álarcát. Reflektálva rá én is eképp cselekedtem és boldog-meghatott menyasszonya lettem. A pult előtt, immár sütemény kikérő pozícióban, karjával derekam körül kezdtem el nézelődni, válogatni. - Azt hiszem most nem, tudod milyen hűséges vagyok - mondom és direkt nem sandítok rá, nehogy ez buktasson le ádáz harcunk tetőfokán - Maradok a jól bevált karamell tortánál. Az a kedvencem és legalább olyan jól illik az alkalomhoz, mint a te csokis tortád Szívem - hajtom kicsit közelebb hozzá fejem, jelezvén, hogy én kiválasztottam mit is szeretnék enni. Abban azért valahol nagyon bízom, hogy egy-két falat közönség és színjáték nélküli elfogyasztása alatt megtudom, hogy ki ő és mi szél sodorta épp az én utamba. Ami azt illeti neveink kölcsönös ismerete sem lenne hátrány, mert a következő becézgetéskor fogom elnevetni magam, és úgy fürdünk bele a szent küldetésbe, mint kisgyerek a sártócsába. Az előzőnél is igen csak vissza kellett fognom magam, hogy csak mosollyá szelídítsem kitörni készülő kacagásomat. Talán valahol az az illúzió él bennem a szerelem szóbeli kifejezéséről, hogy nem megy át olyankor sem gügyögőbe az ember, hanem érzéseit a másik tiszteletével foglalja mondatokba. Például Násztya, kedvesem, vagy Ánjám, ilyesmi. Akár még a szimpla Szívem, Szerelmem megszólítások is nagyon jólesőek lehetnek. Nem tudom megtapasztalom-e valaha a valódi formáját mindennek, de ha nem, azért ez a kellemes, édes, bizarr-bohó színjáték is megteszi

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Rengeteg furcsa szülő-gyerek párost látok nap, mint nap, a rendelőben és az előkészítőben egyaránt. Sokakat nevel egy szülő, vannak mozaikcsaládosok, és rengeteg, akiknek egész életemben csak az anyukáját vagy apukáját láttam. A szüléseknél pedig néha meg sem jelenik az apuka. Kislányként mindig azt hittem, hogy csak nekem van ilyen furcsa családom, hiszen a körülöttünk lévők legtöbbjének egyben volt a családja. Akkor nagyon haragudtam apura, nem hittem el, hogy olyan nagy kérés, hogy ne engedjen el minket, de ez nyilván nem csak az ő döntése volt. Ez az egész dolog nem tett jót nekem, de sosem ezért voltam igazán mérges rá, hiszen tisztában voltam vele, hogy egy váláshoz két fél kell. Az már inkább feldühített, ahogy anyámról vagy anyámmal beszélt, holott ő állandóan azon volt, hogy a körülményeket figyelembe véve a lehető legjobb kapcsolatom legyen az apámmal. Ha anya úgy beszélt volna apámról, ahogy ez fordítva történt, akkor valószínűleg nem tanított volna meg angolul, csak azért hogy tudjak vele beszélni és apa nem emlegethetné büszkén a meetingjein, hogy a lánya gyógyító, mert egyszerűen nem tudna róla. Nagyon régóta nem élnek együtt, de még mindig képes fröcsögni anyáról, amiért már egypárszor kiabáltam vele, de láthatóan nem értett belőle. A makacsságomat egyértelműen tőle örököltem. De azért remélem, nem hasonlítok rá túlságosan. Az biztos, hogy mindketten karrieristák vagyunk, de én előbb adnám fel a rendelőt, a végigtanult egyetemi éveket és mindent, ami ezzel jár, mint a családomat.
- Rengetegszer. Egyszer azt mondta, hogy ha valaha szülő leszek, olyan elviselhetetlen lesz, hogy a gyerekem maga akarja majd, hogy egy óceán válasszon el minket - és konkrétan ez a kapcsolatunk daddy-vel. Én leb*szom, ő elmondja, hogy én sokkal szarabb ember vagyok, mint ő, én meg sem hallom, ő boldog, mert most aztán megmondta a tutit. Aztán mindketten elfelejtjük, mert úgy könnyű. Utána mivel azt is elfelejtette, hogy mit mondtam neki, kezdjük előröl. Ez egy ördögi kör, amit csak úgy szakíthatunk meg, ha eljátszunk, hogy amúgy minden f*sza, és havonta egyszer vagy kétszer bájcsevegünk olyan triviális dolgokról, mint az időjárás vagy a munkánk. De legalább gyakorlom az angolomat. Rá is fér, mert bár szeretem Magyarországot, a második anyanyelvemet szinte sosem tudom itt használni, a mondatokba szúrt angol kifejezéseken kívül.
Kicsit meglepődöm, amikor a férfi megkérdezi tőlem, hogy mit ennék, de tulajdonképpen már gondolkodtam azon, hogy rendelek magamnak az egyik süteményből, amit befele jövet láttam az üveg mögött, úgyhogy kihasználom az alkalmat.
- Abból a fügés tortából kérnék szépen - biccentek a pult felé, és bár fügéből nehezen lehet rosszat csinálni, azért remélem, csak egyféle van, mert fura lenne most elkezdeni magyarázkodni, hogy hogy nézett ki. De szerencsére nem kérdez vissza, csak bólint, jegyzetel és a férfire pillant.
- Köszönöm. Majd megmondom neki, hogy egy igazi kerítőnő - úgysem fogom. Mire felhív, addigra vagy elfelejtem, vagy egyszerűen nem akarom majd megosztani vele. A mi beszélgetéseink - mily meglepő - nem túl személyesek, inkább csak megpróbálunk a lehető legfelszínesebben letudni azt a negyed-fél órát, amennyit muszáj. Mindketten tudjuk, hogy a személyeskedésből egyenes út vezet a veszekedésig, legalábbis nálunk. Miután realizálom, hogy én alig ittam a forró csokimból, nekiállnék, de félúton inkább meggondolom magam, felemelem a táskám, és a csészém, átsasszézok pár üres asztal között és leülök a férfivel szemben. Nem véletlenül kerültem anno az Eridonba.
- Amúgy Blossom vagyok - bököm oda, mellékesen mielőtt belekortyolok az italomba. Semmi doktor, semmi Miles, csak Blossom. Azt hiszem ez vagyok én. A Milest mindig utáltam, de anyám vezetékneve és az én keresztnevem sosem hangzott jól együtt, így maradt az, amit születésemkor kaptam. A doktort pedig kizárólag formális szituációkban használom, egyébként csak sznobságnak tartom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Lefogta a húrokat, a hangok pedig magától értetődően hagyták el az ajkait. Egész sokan voltak a kocsmában, és ez elégedettséggel töltötte el. Na nem mintha a nagyközönség felérne egy falusi közeggel, de ez is megtette. Hónapok óta itt rostokolt, és lassan már Ákos sem válaszolt az üzeneteire. Az igazi közönsége azt sem tudta, hol van. Az igazi közönsége, akik nem használnak varázslatot, és akik úgy fogadták el, ahogy van.
- Now we call against the tide / those distant days are flashing by... - Behunyt szemmel énekelt. Addig sem látta azokat az értetlen tekinteteket, akiknek fogalmuk sem volt, miről szólnak a dalai. A legtöbbjük talán a szavakat sem értette, még akkor sem, ha magyarul énekelt volna nekik. Mindegy is. Nimródnak most csak a közönség kellett. Kész szerencse, hogy a csárda tulaja benne volt az alkuban. Ingyen ital, cserébe ő ingyen szórakoztatja a részeg vendégeit. Ha nem is a legjobb megoldás, de amíg nem kezdődik el a turné és itt ragadt a faluban, lefoglalja magát.
Kinyitotta a szemét, és végigmérte a közönséget. A fele sem hallgatta meg. A mocskos kis történeteiket mesélték egymásnak, vagy éppen a pohár fenekére koncentráltak.
Felsóhajtott és letette a gitárt maga mellé. Épp itt volt az ideje, hogy begyűjtse a kemény munkával megkeresett italát. A pulthoz indult, megejtett pár szép szót a pultos lánynak és kikérte az italát, majd háttal a pultnak támaszkodva figyelte az embereket, hátha akad itt valaki érdekes, akivel elszórakozhat aznap este.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Érdekes, hogy egy ilyen kis színjáték után a nő képes önmagát alakítani. Persze Chris sem jár messze a megszokott stílusától, mindig is ilyen játékos volt, főleg a hölgyek társaságában. Senki kedvéért nem venné fel a komor szerepet, még a komoly szituációkat is igyekszik humorral feloldani. Ez Chris Santos; a férfi, aki nem tűri a szomorúságot maga mellett.
Kicsit elkanyarodott gondolatban a jelen helyzettől, ahol épp a sütivásárlás folyik. Vigyorogva nézte az ál-menyasszonya rendelését, egy pillanatra sem lepődött meg a választásán. Sőt, felvette a saját listájára is, ha egyszer kedvet kap majd a sütihez - és a húga vagy a lányok nem eszik meg előle az összeset - talán ki is fogja próbálni azt.
- Akkor lesz egy karamellás, meg három csokis torta - összegezte, ahogy újra a pultosra nézett. Kedvesen megkérte, hogy külön csomagolja, mert a kettő külön-külön finom, nem pedig együtt. Ahogy sejtette, amint elővette a tárcáját, a lány csak legyintett, hogy a ház vendégei és persze sok boldogságot kívánt. Ennél szélesebben régen mosolygott, úgy kísérte ki a nőt a cukrászdából, mintha a vörös szőnyegen sétálgatnának. Persze nem volt őrült, nem azonnal a bejárat mellett állt meg, jó pár méterrel odébb fordította maga elé a partnerét. Egy pillanatra sajnálta, hogy nincs több ideje, de még így is szerencsés lesz, ha ébren találja a húgát.
- Csodálatos voltál bent, köszönöm a segítséget - hálálkodott őszintén. Ha eddig nem viselkedett úriember módjára, most megadja neki a módját alapon emelte fel az apró kezet és nyomott rá egy csókot. - Sajnálom, hogy most így el kell rohannom, de azt hiszem, túl kicsi a falu ahhoz, hogy ez legyen a végső búcsúnk. Addig is vigyázz magadra és jó étvágyat - nyújtotta felé a csomagot egy kacsintás kíséretében, miután kivette a saját részét. Elengedte a kezét, megvárta hátha még elköszön tőle a nő, hogy aztán nagy boldogan induljon el a pub hátsó bejárata felé. A következő menet már nem lesz ennyire örömteli, ezt sejtette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

♔ | ♪ | ☞ Cake & Talk       

Ha eddig azt gondolta, hogy be van táblázva, most újra kellett értelmeznie ezt a kifejezést. Túl sok helyen próbál helytállni, és eddig nem zavarta, hogy legtöbbször beesik éjszaka - leginkább hajnalban - az ágyba, most már fokozottabban próbál figyelni magára. Elvégre nincs többé egyedül, nem lehet többé önző.
A pub dolgai szerencsére már rég betanult rendszerben zajlanak, több alkalmazottat vett fel és Chris miatt már alig tölt el ott pár percet hetente. Az egyetemen és a tanodában fix időpontokban vannak órái, de mivel nincs sok tanítandó csoport, ez még mindig tartható. A nagyobb falat a kaszinó, ahol szó szerint mindent látni akar. De itt is van segítsége, szóval kezd kialakulni újra egy normális életvitel, amivel ki tud békülni.
Épp ezért tud halálosan nyugodtan átsétálni a cukrászdába délelőtt. Szerencsére pont egy kevésbé forgalmas időpontot választott, egész gyorsan sorra is kerül.
- Csak nem a kedvenc cukrászomat látom? - kérdezte hangosabban, hogy ha Hattie épp hátul tevékenykedik, akkor is meghallja. - Kísérleteztél mostanában valamivel? - kérdezte, ahogy lassan szemügyre vette a mai kínálatot. Mióta megérkezett a csodacukrász, véleménye szerint sokkal színvonalasabb hely lett a Czukorvarázs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Éltem a pörgést, szerettem, mikor percről percre, másodpercekről másodpercekre tudom, hogy valamit tenni kell. Könnyebben ment az idő, azt jelezte, hogy van forgalom, ha pedig az él, az egy nagyon jó visszajelzés. A nyár beköszöntével három új süteményíz került az étlapra a többi mellé, még a tavasziak kifutóhónapon voltak, beindult a jégkása és a fagyiszezon így tényleg rengeteg felé kellett figyelni. Ezért is voltam bent a konyhán délelőtt, majd így kora délután már a pult mögé hoztam előre a dolgokat. Éppen egy nagy tálca Cseresznyés Szerencsét cipeltem ki, mikor meghallva a nevem el is vigyorodtam.
- A leghűségesebb fogyasztónk, hogy vagy ma? - szóltam vissza hangosan, majd a helyére csúsztatva  a tálcát még elfordultam megtörölni a kezem, majd a fertőtlenítőt a kezemre tolva egyengettem el, ahogy a pult szélén feldobtam a szoknyás popsim és átfordultam felette. Nem villantottam, ma illedelmes főnök vagyok. - Így is mondhatjuk, három új nyári csodánk van, pont a héten kezdtünk. Az egyik a fagyivulkán, saját találmány, teljesen. Aztán van a Cseresznyés Szerencse, az ott, a gömb alakú. Pár csepp Felix Felicis van az alap krémben, ami ugye bele kerül, senki nem tudhatja melyikekbe jutott elég, hogy hatást keltsen. És a személyes kedvencem a Csobbanó Csokoládé. Habkrém, és mintha csak a tengerbe csobbannál.
Lelkesen tudtam beszélni a munkámról, akkor is, ha éppen nem a pacimról vagy a versenyekről volt szó, ezt az egyet senki nem tudta volna elvitatni. Lassan a fertőtlenítő is megszáradt a kezemen, így mellé lépve megvártam még ezekből, vagy másból választ, és ha kiporciózták megfogtam és vittem is egy asztalhoz, vele együtt leülve oda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Belekortyolt a whiskey-be, miközben végigsiklott tekintete az italozókon. Többnyire a kastélyból kiszökött diáklányok közül válogathatott. AKadt egy-két idősebb is, de nem az esete, úgyhogy kénytelen lesz addig játszani a színpadon, amíg fel nem ajánlkozik neki valaki.
Lehúzta a poharában maradt fűszeres italt. Visszamegy ő a színpadra, nem kell neki kétszer mondani, csak még könnyít magán. Talán nem kellett volna az a két korsó sör, mielőtt nekikezdett volna az estének. De hát szokások és hagyományok, minden koncert előtt legurul legalább egy.
A tömegen kellett átverekednie magát, mire a pulthoz ért. Mondhatnánk, hogy csak egy üveg vizet akart kérni, ha kiszáradna a torka, nade mennyivel hatásosabb ebben az esetben a sör. Így hát mire odaverekedte volna magát, a pultos csaj (akinek a nevét még mindig nem tudta, nade nem is volt olyan fontos) helyett már az a magas csávó szolgált ki. Hallott róla pletykákat, nem is akart közelebbi ismeretséget szerezni vele. Épp elég, hogy varázstalan, nem kell újabb konfrontáció.
- Egy korsó sör lesz - kiáltott oda neki, hogy felhívja magára a figyelmet. - És megköszönném, ha rögtön a színpadhoz hoznád! - Semmi passzív agresszív üzenet, csak egy egyszerű kérés, ha már amúgy is azt a csajt fűzte ott.
A pultos bólintott, ő meg szemügyre vette a kis vöröst. Az arcát eltakarta a haja, de az a ruha épp eleget mutatott belőle ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődését, így ahelyett, hogy elindult volna a színpad fele, még egy rövid ideig legeltette csak rajta a szemét. Talán mégsem kell beérnie valami diáklánnyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Valószínűleg többet ivott, mint amennyit zenélt az este. Talán ezért is láthatott olyan arcot, akit szinte már el is felejtett. Biztos csak beképzelte egy pillanatra. Hisz Ő nem lehetett itt. Ő mugli volt. Varázstalan, ahogyan Nimród is, semmi köze nem volt ehhez a társadalomhoz, és ebben legalább annyira biztos volt, mint a hírnevében.
Elnézett a pultos felé, aki éppen a sört csapolta neki, majd vissza a nőre. Ugyanaz az arc, csak fehérebb, mint amire emlékezett. Ugyanolyan vörös haj keretezte és ugyanazok a zöld szemek néztek vissza rá, mint azon a nyáron. Igen, ez biztosan ő volt, csak nem hallucinálhat ilyen hosszan.
Mindenesetre nem volt mit vesztenie, nem igaz? Megejtett egy mosolyt, miközben a pultra könyökölt. Felvette a szokásos stílusát. Nem, nem volt zavarban. Elvégre az nem volt több, mint egy nyári kaland, nem igaz? Csak egy turné a sok lánnyal, akik rajongtak értük.
- Nem gondoltam volna, hogy itt futunk össze - vállat vont, adta a lazát, mintha nem lenne nagy dolog. Nem. Nem volt nagy dolog, csak... Váratlan. Letagadta, hogy mennyire nem volt ínyére, hogy pont egy ilyen közegben találkoztak. Hogy kiderült róla is, hogy boszorkány, mint azok, akik megvetették azért, ami ő volt.
- Azt hittem, nem vagy oda az ilyen kis falvakért. Gondolom, volt okod rá, hogy ide gyere... - A pultos fele pillantott, aki már régen leszállíttota a sört a színpadra a széke mellé. Igen, szinte teljesen biztos volt benne, hogy miatta lehetett most itt. Talán valami új pasi lehetett. Talán már a férje. Elvileg, benne van már a korban, nem igaz? Hány éve is volt? Öt? Hat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Úgy tűnt, a nőt meg sem lepte, hogy egy varázslófalu egyik kocsmájában futnak össze. Annál inkább Nimródot. Nem voltak előítéletei a mágiával bírókról, de... De. És emlkei szerint az előtte álló nő kevésbé hajazott azokra a boszorkákra, akiket eddig ismert.
- Másé, mi? Azt hittem, ez téged nem fog olyan könnyen megállítani - Még mosolygott, egészen addig, amíg meg nem kapta az első pofont.
Ami igaz az igaz, régen volt már, de a memóriája nem annyira rossz. Borbála. Az, hogy mi a vezetékneve azonban már nem tudta. Arra az enyhe francia akcentusra azonban nagyon is jól emlékezett azokról az estékről.
- Borbély Nimród, ha esetleg nem hallanál a rádióban - vette fel a másik stílusát. Egy mérges ex. Vagy valami olyasmi. Egyelőre inkább szórakoztatta, mintsem dühítette volna  jelenet. Emlékezz vissza, nem is voltak olyan rosszak azok a fülledt, nyári éjszakák - üzente a továbbra is az arcán virító mosolya. De még mennyire jók voltak azok az éjszakák!
- Talán igazad van, nem szabad a rajongóimat megváratni, nem igaz? - vont vállat a kijelentésre könnyedén. Neki ugyan nem volt oka, hogy mérges legyen. - Csak néhány szám... - akarta volna folytatni, de gyorsabban mozdult, minthogy gondolkodott volna. Már fordult is a színpad felé, hogy egy pár korty sör után visszaüljön a székbe és játszon.
- A következő dalt valószínűleg ismeritek. Egy régi darab. Azon a nyáron született, mikor életem talán legelveszetebb pillanatában találkoztam valakivel. Aki utat mutatott. - Megköszörülte a torkát, mielőtt elkezdte volna. Remélte, hogy Bori nem lépett le. Bízott benne, hogy nem ment el. Mert ezt a dalt akkor írta, azon a turnén. Miatta.
- Don’t know what to say to you now / Standing right in front of you / Don’t know how to fade in and out / Don’t know how to play it cool.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

♔ | ♪ | ☞ Cake & Talk       

Azonnal széles mosoly kúszott az arcára, ahogy meghallotta a lány hangját. Tény, hogy az utóbbi időben lassan már becuccolhatna a cukrászdába, annyit jár ide, de a megszólítás akkor is nagyon jól esik neki. Nem elég, hogy klasszikus főnyeremény maga a sütemény, de maga a személyzet is párját ritkítja. Nos azért illik megemlíteni itt a pubot és a kaszinót is, ha már az ő tulajdona.
- Remekül - felelte röviden, de lényegretörően. Megszokásból a hasához nyúlt, mintha a kicsi nevében is beszélne.
Ellie olyan lelkesen hallgatta végig a cukrász kis monológját, mintha megismételhetetlen szentírást olvasott volna fel neki a nő. Igazából már a legelején tudta, mit fog kérni, de a többire is kíváncsi volt, elvégre holnap is van nap, akkor is jönni fog.
Kikérte magának a fagyivulkán nevezetű csodát, csillogó tekintettel nézte végig, ahogy a pultos elkészítette neki. Nem is várakozott sokáig, ahogy leültek, azonnal bele is kezdett és képtelen volt megállni, hogy ne sóhajtson fel hangosan.
- Isteni lett - közölte azonnal. Ez az egy falat meg is nyugtatta egy rövid időre, az evőeszközt pihenő állásba tette, hogy nyugodtan beszélhessen. - Egyébként nagyon jól sikerültek a képek a kaszinóba, sokan még fogadtak is rád amiatt - mesélte vigyorogva. Nem félt kijelenteni, hogy Hattie és Bonnie a falu kedvenc sportolója lett elég hamar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem tartanak olyan lánynak, aki szoros kapcsolatokat, vagy éppen látványos nagy barátnőket tart, de azt el kell ismerni, hogy tényleg érdeklődő vagyok. Így volt ez a tanárnővel is, aki egyre gyakrabban járt hozzánk, egy ideje pedig gyakorlatilag kettő helyett rendel, aminek a kívánságait imádom teljesíteni. Az extrásakat is, hiszen ha én kimegyek és kérek két áhított összetevőt, ha nem illik össze is össze fog a kezeim alatt. Kreatívvá tudott pluszban is tenni, szeretem az ilyen elégedett vásárlóinkat.
- Nagyon jó döntés - mosolyogtam is, ahogy letettem a tényért elé, én pedig vele szembe helyezkedtem el és kértem egy limonádét, ha most éppen úgyis jól megvannak bent nélkülem is. Nem mellesleg isteni italok vannak ilyen kísérőnek, még ha nem is kifejezetten az asztalunk, ezt meghagyjuk a pubnak vagy a kocsmának, vagy a teázónak. De a jégkásánk páratlan. Mint a vulkán, amit imádtam.  a fagyi nem folyt, pedig krémes, és a belsejéből ha levesznek egy kanállal kitör a szirup, mint egy vulkán és elfolyik az egész kelyhen, egyenletesen. És attól függően adja vissza az ízt, milyen jégkrémre csurgott. A csokihoz például a mentát találtam ki, de a többi is nagyon jó. Mint a vanília - sós karamella.
- Szeretem az ilyen hangokat - nevettem fel kicsit, még ha bizarr is, komolyan gondoltam. Többet ér a látvány, mint a szó néha. - Tényleg? Még nem láttam mindet, csak párat elég nyers formában - meséltem el, de nem is estem ettől hasra. Elég szabadosan éltem az Eugén ajánlotta lehetőség pedig szerintem mindkettőnknek kellően jövedelmező. Én teszem, amit tudok, ezzel ő keres, én meg azzal, hogy olyan vagyok, amilyen szeretek. Mi kéne még? - Sok a munka így a két hellyel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Hé! Hát ezt érdemlem?! - kaptam a karomhoz, de elnevettem magamat. Nem tudtam komolyan venni a dolgot tőle, már egészen kicsi korában is temperamentumos lány volt. Ütni is nekem kellett megtanítani, ahogy Dávidot is, egyeseknek ez sosem sikerült, az anyjuk meg csak pofonokat osztogat, az van olyan helyzet, hogy hasztalan. - Mondhatjuk. Keresem a dingem, tudod.
Kicsit meg is vakargattam a borostámat, kényes terep volt ez. Sokáig azt hittem, hogy Évi az, végül mégsem jöttek össze a tervek, mert az élet közbeszólt. Vannak ilyen alkalmak, én pedig nem tehetek mást, mint hogy próbálok jópofát vágni hozzá.
Mégsem simogathattam körbe a témát egész estig, csak rávettem magam, hogy ténylegesen ki is bökjem, amiért idejöttem. Én voltam Stella apja, ott állt a papíron feketén és fehéren. Részben jól is jött ki, hogy csak most derült erre fény, nem hiányzott volna, hogy összedőljön a család évekkel ezelőtt. Megtörtént az nélkülem is.
- Csss, majd veszek másikat - simogattam a haját finoman, nyomva is egy csókot a feje búbjára, hagyva, hogy ő is átöleljen. Sokszor vigasztaltam már. Mikor lehúzta a térdét görkorizáskor, az első szakítás után, az első táska után, amit a leárazáskor kivettek a kezéből. Szerintem ez utóbbi volt neki a legnagyobb trauma.
- Nem? - kérdeztem vissza meghökkenve. Mi más lenne, ha nem szomorú? Persze, jó nagybácsi voltam, jobb, mint a sokéves átlag, mégsem szeretné a legtöbb ember, ha egyszer csak kiderülne, hogy a rokoni szál nem is az, mint amit eddig sejtett. - Hé prücsök, összebaszod a ruhádat.
Azzal eltoltam a kezét és egy zsepivel megtörölgettem kicsit az arcát, mielőtt még megsimogattam volna kicsit az állát, majd megérintettem az orra hegyét.
- Anyád tud róla. Szerintem a nagyi előbb tudta, mint bárki más. Emmának pedig szeretném elmondani, de tudni szeretném, te hogy viszonyulsz ehhez az egészhez, mielőtt bármit lépnék. - Szerintem semmi fontosat nem hagytam ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Behunyta a szemét, mikor elkezdett játszani. Mindent kizárt maga körül. A cseverésző közönséget, a poharak koccanását, a fényeket. Emlékezett arra a szobára. A fülledt melegre. Érezte a bőrén a spalettákon átszűrődő napot. Emlékezett arra, mikor reggel felkelt. Ő még aludt. Őt nézte. A világos bőrét. Az alakja vonalát. A dallam pedig úgy kúszott a fejébe, olyan természetesen, mint ahogyan most énekelt.
- Let’s leave the atmosphere, disappear / There’s always something left to lose - Kinyitotta a szemét és Borit kereste. Tekintete a pultnál állókon futott végig. Elment. Pedig azt akarta, hogy hallja. A dalt, amit miatta írt. Mert ő értené.
- Let our hearts be the only sound / I want to go where the lights burn low and you’re only mine. - Nem igazán érdekelte, ki figyeli, vagy ki van még ott. Most neki énekelt. Annak aki már elment. Pont úgy, ahogyan a turné végeztél Nimród ment el.
Lefogta a húrokat, miközben végigjáratta tekintetét az előtte állókon. Mind fiatal diáklány. Mind örömmel menne el vele egy körre. Aztán meglátta őt. A falnak dőlve, azzal a mosollyal az arcán, amit olyan tisztán látott maga előtt.
- Let's be reckless, unaffected / Running out until we're breathless / Let's be hopeful, don't get broken / And stay caught up in the moment - Mosoly kúszott az ő arcára is. Már nem is figyelt másra, csak rá. Neki intézte a szavakat. Látni akarta, mit szól hozzá. Tudni, hogyha lesétál a színpadról, nem fogja elküldeni. Hogy leülnek meginni egy whiskey-t. Talán kettőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Nem, te már toltad jobbra a zingeren, ne hazudj nekem Neffry Ezra Emánuel! - Nem, nem ez a neve, de ha a mamin múlt volna csak, ez is lenne, és jól emlékszem hányszor kapta ezt meg. Csak összepréseltem az ajkaim. - Idő kell, hogy a dingek bebizonyosodjanak, hogy azok. Én tudom, hogy az enyém megvan, szerintem ti is jól álltok a Bubuval.
Nyilván nem ütöttem nagyot, figyelmeztetés volt, hogy nagyon rossz irányba tart a beszélgetés a kívánósságom illetően. Az így nem igen vicces, főleg ha napokon belül felrobban az ember önkontrollja. De ezt leszámítva persze eszem ágában sem volt őt bántani én is csak elvigyorogtam a végét. Ennek még.
Nem tudtam tulajdonképpen miért jövünk, kicsit megijedtem persze, mert nem minden hírre lehet felkészülni, pedig én igyekszem, rá kellett ébrednem egy ilyenre, még ha évekig kergettem is a mami pletykáit nem biztos hogy fel voltam. Egyszerűen a testem reagált egy módon, én viszont még csak sípolást hallottam a füleimben, száraznak éreztem a szemeim és szúrtak, pedig tiszta könny volt, jórészt ömlött belőle. Én nem éreztem semmit egy ideig. A gombóc a torkomból a gyomromba csúszott és el is tűnt, azt hiszem megkönnyebbültem, talán mert úgy éreztem ezek után nem tud már jönni semmi, amit ne bírnék ki. Hirtelen kombináltam össze mindent, főleg miután végigszántottam az arcom a ruhámmal.
- Nem. Miért tagadnálak le? Nem értelek, jobban szeretnéd, ha úgy tennék, mintha ez nem így lenne. Mintha... - csak vicc, de nem teszem hozzá. Néha annyira logikátlan nekem az összes felnőtt. Elmondta hogy ne számítson? Elmondta, hogy ezek után apák napján olyan legyen, mintha senkije nem lenne? Belegondolva ez így is a világ legszomorúbb dolga. Hogy megérdemelte volna mindig, mégsem kapta. Jó, egyszer igen, akkor még csak nem is viccnek szántam, csak vártam haza Eriket, de ő nem jött, hanem Ezra és hozzá szaladtam. Előfordulnak ilyenek. - Majd kitisztítom Gabe-nél - szándékosan nem azt mondtam, hogy otthon. Ez amúgy is furcsa egy fogalom az életemben.
- És hogy bírta ki hogy elmaradt az én megmondtam? - hüppögtem kicsit, mert még mindig rajtam volt a sírás, de olyan nevetősen. Kriminális ami történik éppen velem. - A dingek előtt nem titkolózunk, az sosem jó. Dávid? Mármint... persze ez nem változtat, ő a testvérem, csak... - szegtem le a fejem. Biztos ezt mondaná bárki, hiszen ettől még anyukánk az anyukánk és jó ideje nem is úgy éltünk mint egy apás-anyás-tesós család, mégis. Mi van ha ő is kicsit máshogy gondolná ezután? Ó, és ugye Erik. - Erik? Anya elmondta neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | az étterem előtt | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Mindössze néhány napja annak, hogy a Fénylő Lelkek Udvarában összejöttünk Lauval. Ez milyen menőn meg lazán hangzik, miközben igazából az volt, hogy én valahogy elnyökögtem a kérdésem, lenne-e a barátnőm, ő meg igent mondott. Ez így talán sokaknak nem fest annyira királyul, számomra viszont tökéletes volt. Hogy azóta mi változott? Különös ez, mert elvileg érdemben semmi. Ugyanúgy nagyon örülünk egymásnak, amikor találkozunk, a programjaink sem módosultak. Talán csak kicsit többször vagy bátrabban érintjük meg egymást. Ami viszont mindenképpen új, az a hozzáállásunk. Az, hogy hogyan látjuk egymást. Mennyire érdekes, milyen más lesz minden ettől. Az, hogy a másik mostantól már az a bizonyos valaki. Ugyanaz a szeretet, csak egy más színt kapott. Más ízt.
Terveim közt szerepelt ugyebár, hogy mondjuk randira hívom és ott kérdezem meg. Ezt noha elvetettem ebben a formában, viszont egy ilyen találka ötlete akkor is nagyon megtetszett. Főleg, hogy rájöttem, olyanok is randizhatnak, akik már együtt vannak. Sőt! Az úgy még jobb. Szerintem legalábbis. Tegnap tehát, amikor összefutottunk, elhívtam őt. Irtóra izgultam előtte. Mondjuk kellemesen.
Ma pedig itt a nagy nap! Suli után hazaugrottam, összekészültem, átöltöztem és ki is lépek most a hivatal kapuján, sétálva a Pillangó-varázs felé. Kellemes az idő, egy sima fekete ingben, sötét nadrágban érkezem. Egészen elegáns vagyok, hiszen egy ilyen helyre és alkalomra illik. Lábamon viszont sárga-szürke-fekete csukám feszít. Nem hanyagság ez a részemről, csak úgy gondoltam, ez így jól fest. Nem akartam az uniformishoz tartozó cipőmben jönni, pedig az az egyetlen komolyabb lábbelim. De lehet, ha lett volna másik komolyabb, akkor is inkább ebben jövök. Elég az hozzá, azért kicsíptem magam eléggé. Még parümöt is tettem fel. Egy kicsit csak, mert nagyon erős. Mármint koncentrált. Hiszen meglehetősen nívós holmi. Gondoltam, megéri, hiszen kevés is elég belőle és úgyra használom nyakra-főre. Mármint pont oda használom, csak van ez a mondás és ... oké, hagyjuk. A lényeg, hogy hasonlít a tusfürdőmre, ami szintén finom friss. Tehát illatosan, tisztán, viszonylag jól fésülten (az nem marad úgy soha sokáig), csinosan és főleg vidáman érek a bejárat elé és nézelődöm körbe, közeleg-e már a vacsorapartnerem. Mondjuk szerintem korán van még.
Lehet különben, sokak szerint sablonos, hogy egy étterembe invitáltam. Ez nem extra, ez nem kreatív. Nekem viszont ugye soha nem volt gondom azzal, hogy tetszen az, ami mindennapi, ami népszerű és ami magától értetődő. Ugyanígy tetszik az is, ami nem az. Ami biztos, hogy engem ez nem akadályozott a választásban. Talán egy kicsit meg is ragadott a hagyományossága. Étteremben randevúzni romantikus. Egyébként is, ha ez olyan lerágott csont, akkor miért vagyok így besózva? Miért vagyok így feldobva?  Alig várom, hogy ideérjen. Sarkamról lábujjamra dülöngélek, lóbálom karjaimat és olykor igazítok kicsit szemüvegemen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

péntek késő délután, odakinn|o
  

Az Udvarban történtek pont úgy voltak jók, ahogy. Minden pillanata tökéletes volt, semmin sem változtatnék, ha valami gonosz manó visszaküldene ezzel a feladattal. Tényleg, abszolút semmin. Ha Thomas azt kérdezte volna tőlem, hogy nem szeretnék-e randizni valószínűleg nem is értettem volna meg, hogy miről is van szó.  De úgy, hogy lennék-e a barátnője? Hát ezen nem volt mit félreérteni, világos volt a szándéka, hogy mit is szeretne. Életem legszebb pillanata volt ez, na meg a többi, ami követte. És ami még követi, minden vele töltött pillanat fantasztikus.
Picit meglepett ám ezzel a mai dologgal. Na nem mert annyira szokatlannak tartottam volna azt, hogy elmenjünk egy étterembe. Hiszen voltunk mi már elég sok helyen együtt. De nem így, nem egy párként. Hű, ezt még mindig annyira szuper kimondani! Szóval picit félszegen de persze boldogan mondtam igent, erre is. A végén még szokásommá válik ez az igen-mondás.
Őszintén örültem annak, hogy én korábban végzek péntekenként. Hiszen azért egy randira még sem mehet el az ember lánya rendes utcai öltözékben! Nem, főleg akkor nem, ha egy étteremben van ez a randi. Mondtam már, hogy egy étterembe megyünk?!
Szóval olyat tettem, mint még soha: órákat töltöttem azzal, hogy megfelelő kinézetet varázsoljak magamnak. Jaj, nem szó szerint. Ez ilyen mugli-mondás. Zöldes feketés ruhát választok ki, harisnyát, mert a cipőhöz az illik. És anélkül feltöri a sarkamat. Derekamra egy vékony öv kerül, pusztán díszítésként. Még a hajamat is becsavarom, így rakoncátlan hullámok keretezik a kifestett arcomat. Bizony, még sminkeltem is! Nagyon kis szolídan, csupán kihúztam a szememet, meg a szempillámat is kifestettem. A számra is kentem valamit, Dana szerint ez csak szájfény, hát, szerintem rúzs. De mindegy is, a lényeg hogy visszafogott az is.  Az illatom az viszont a szokásos, azon nem variálok. A felirat már lekopott, de valami virágillat. Érdekes, hogy sose érzem ugyanolyannak amúgy, de ez most mellékes. A szekrényem mélyéről még egy kis fekete vállra akasztós táska is előkerül, az iratokon és a zsebkendőn kívül semmi más nem fér bele. Használhatatlan egy holmi.
Hamarabb indulok el jóval, egyrészt mert nem szeretnék elkésni, másrészt meg magas sarkú alkalmi cipőben nem tudok a szokásos tempómban mászkálni. Kezemmel végig a táskát babrálom, rá-rápillantva a szokatlan kiegészítőimre. Jézusom nagyon izgulok, pedig csak vacsorázni megyünk. De hát pont ezért izgulok, mert vacsorázni megyünk! A vendéglátó negyedbe érve visszateszem a vállamra a táskát, mert egy ideje már csak úgy lóbáltam a pántjánál fogva. Úgy mókásabb volt, és nem csapódott neki folyton az oldalamnak. Aztán egyszer csak feltűnik az étterem és előtte ott áll Thomas, rám várva. Nagyot dobban a szívem és rögtön mosolyra húzódik a szám.
- Szia! – köszönök rá hangosan jó messziről. Amíg odaérek hozzá addig van időm alaposan megfigyelni őt, az öltözékét, a haját, a tartását. Izgatottságom egy picit sem csökken. – Hű, nagyon … nagyon elegáns vagy!
Hát persze, hogy nem bírom megállni, hogy ne közöljem vele, hogy jól néz ki. Megint. Mint mindig. El is pirulok egy picit. Az uniformisban is elegáns szokott ám lenni, de az más. Az „kötelező” öltözék a suliba. De ez, ez most más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | az étterembe lépve | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Tisztára elábrándozom, miközben pislogok körbe az utcán. Olyannyira, hogy bár odanézek a közeledő lányra, csak pár pillanat múlva esik le, hogy az ő. Ekkorra már rám is köszön. Abbahagyom a dülöngélést és nagy mosollyal, egy intéssel fordulok felé. Szemöldököm kiemelkedik fekete szemüvegkeretem fölé, számat enyhén eltátom.
Jó ég, de gyönyörű!
- Szia - köszönök vissza révetegen.
- Hú, köszi - pillantok le ingemre és lesimítom kicsit mellkasomon.
- Te pedig... őrülten csinos - tekintek végig újra és újra a szép ruháján, összefogott haján és csodálom arcát, amit a sminkje kihangsúlyoz. Nem nyomja el őt, nem takarja, hanem erősíti. Főleg a szemeit. Azok csak úgy világítanak. Pislogok aztán pár gyorsat és feljebb nyomom okulárémat az orromon, ahogy megpróbálom rendezni magam, felhagyva a lány bamba szemlélésével.
- Ezt neked hoztam - varázsolok elő a hátam mögül egy lótuszcsokrot. Igazából egyetlen, szép nagy, fehér virág virít a jellegzetes, pajzs alakú levelek között. Amit marokra tud fogni alul, az egy tartó, amiben a növény gyökere van rejtve vízben. Zöldes szalag fogja körbe. A lótusz illata pedig igazán finom. Passzolnak a lánnyal. Ebben is.
- Elég kivenned a tartóból, egy tál vízre fektetned és tök jól elvan benne - árulom el neki, hogy ez nem egy olyan növény, ami csak pár napig bírja. Sajnáltam volna olyat adni neki. Ez meg igazán illik hozzá szerintem. Remélem, tetszik neki!
- Hölgyem? - fordulok aztán katonásan az ajtó irányába és nyújtom neki vigyorogva jobb könyökömet, hogy belém karolhasson. Utánanéztem, mert úgy tudtam, a jobbat illik, és kiderült, jól gondoltam. Huh, irtó sok mindennek utánanéztem, hogy biztosra menjek. Igen, ha nagyon tudni akarjátok, eltöltöttem némi időt a könyvtárban emiatt. Nagyon érdekes dolgok vannak.
Kitárul előttünk a bejárat, és amint belépünk, a recepciónál egy kedves boszorkány köszönt minket. Elmondom neki, hogy az étterembe jöttünk, ő pedig int nekünk a felfele tartó lépcső irányába, hogy arra parancsoljunk. Megköszönöm és indulhatunk. Végignézek a fenti folyosón sorakozó festményeken. Néha magam mellé mosolygok a lányra. A terem előtt megint fogad minket valaki.
- Szép jó estét! Foglalásunk van Thomas Middleton névre - közlöm az idős, elegáns úrral, aki pálcájával az előtte lévő listára bök. Nevem felragyog rajta.
- Erre tessék - int nekünk barátságosan, hogy menjünk utána. Odavezet minket. Ahogy elénk kerül, vidáman nézek össze Laurával. Hát ez valami irtó klassz! Tudom, sokan feszengenek ilyen helyeken és én se járnék minden nap ide, viszont szerintem igazán felemelő néha így megadni a módját. Ki kell ezt is próbálni, meg kell ezt is élni. Helyes kis kétszemélyes asztalt kapunk az ablak mellett. Már lépek is és kihúzom Launak a széket. A sikkes varázsló erre elismerően biccent nekem, mire szélesen rávigyorgok. Ezek szerint jól csinálom. Leülök a lánnyal szemben. A férfi biztosít róla minket, hogy mindjárt jön a pincér, addig is elénk lebegteti a menüt, az italoknál nyitva.
- Köszönjük - bólintok neki és fogom a kínálatot, mielőtt viszont elmerülnék benne, körbenézek kicsit, igazítva szemüvegemen, aztán Laurára tekintek, fülig érő szájjal. Már most eszméletlen klassz ez a randevú szerintem és még csak most kezdődött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

péntek késő délután, az étteremben|o
  

Meglepődik? Csodálkozik? Jézusom, túlságosan is kiöltöztem? Vagy nem eléggé? Úgy gondoltam, hogy ez így megfelelő lesz, de talán mégse. Ő is kiöltözött, csak jó leszek így, ugye? Na nem mintha tudnék bármin is változtatni, ha nem.
- Köszönöm – felelem elnyomva magamban az ösztönös visszakérdezést. Tényleg? Tényleg csinosnak tart? Mi az, hogy őrülten? Az most jó? Úgy tűnik igen. Lesütöm egy picit a szememet, borzasztóan zavarban vagyok. Csoda, hogy nem kulcsolom össze a kezemet a hátam mögött és kezdek el szégyenlősen jobbra-balra forgolódni, mint egy óvodás kislány amikor anyák napi verset szaval. Nagy késztetést érzek rá pedig. Nem a szavalás részére, azért ennyire hibbant én sem vagyok. A szemlesütés viszont határozottan jó ötlet volt, ugyanis észreveszem a cipőjét. Annyira Navinés! Visszairányítom az arcára a tekintetem egy nagy mosollyal az arcomon.
Ó jaj, még virágot is hozott. Ó jaj! Hát hogy lehet ennyire édes? Persze illik virágot adni a lánynak, mint ahogy egy rakás dolgot illik. De ezek az illemek már annyira kihalóban vannak. És tessék, itt áll előttem, tökéletes úriemberként, akinek észbontóan jól áll a fekete – de ezt nem fogom az orrára kötni – és még virágot is hoz. Nem is akármilyet!
- Nahát! Lótusz? Gyönyörű! Köszönöm szépen!– adok hangot tetszésemnek, hiszen persze, hogy tetszik. Vajon Thomas tisztában is van azzal, hogy mit szimbolizál ez a virág? Akár igen, akár nem, tökéletes választás volt. És egyedi. És nagyon, de nagyon örülök neki. Óvatosan átveszem a csokromat és persze meg is szimatolom. Hihetetlenül jó illata van. – Azt hiszem azzal a tál vízzel nem lesz baj.
A mosoly az arcomra ragad, boldogan habozás nélkül karolok bele, picit végigsimítva az ingének anyagán. Mert ezt tényleg nem bírom megállni. Azt, hogy ne omoljak a karjaiba a virágtól örömömben azt még sikerült, de ezt már nem. Bár valljuk be, az enyhe zavar azért egész jól vissza tud tartani az ilyen húzásoktól.
Majd újabb meglepetések fogadnak. Az első az, hogy ő megy be először az étterembe. Kap is érte egy gyors elismerő pillantást tőlem, mert igen, ezt is így illik. Bármilyen nyakatekert egy etikett is ez. Mondjuk tudom, hogy miért alakult ez ki, de az most lényegtelen. Gyorsan körbepillantok odabent és mire észbe kapok már megyünk is felfelé a lépcsőn. A boszorkányról és a párbeszédről speciel lemaradtam, nem figyeltem oda. Gyanakodva nézek végig a festményeken, sajnos az iskolai portrék eléggé élénk fantáziával vannak megáldva, úgyhogy sose tudom, hogy mire számítsak tőlük. Ám ezek nem tűnnek túl kíváncsinak, a lakóik csupán udvariasan biccentenek nekünk, majd a saját dolgukkal törődnek. A második meglepetés az hogy asztalfoglalásunk is van! Jaj de buta vagyok, hát persze hogy van, ilyenre helyre nyilván kell. Vagy legalábbis az a biztos, ha van. De akkor is elámulok Thomas alaposságán. Mosolyogva picit megszorítom a karját. Tényleg le a kalappal előtte.
Amióta megkaptam a virágot azóta egy szót sem szóltam, nem is hümmögtem. Az éttermi személyzet nem is várja el, hiszen nem az én dolgom intézni az asztal kérdését. Meg úgy általában semmit sem. Kedvesen mosolygok hát az úrra, aki az asztalunkhoz kísér, köszönetképpen finoman bólintok csupán. Elégedettnek tűnik a reakciómmal. Valószínűleg fel is szaladna a szemöldöke, ha csacsogó fruskaként túlságosan is hangosan áradoznék mindenen. Ó meg tudnám ám tenni, simán, nem okozna gondot, hiszen el vagyok ragadtatva. Látszik is rajtam, sőt amikor kikerülünk a varázsló látóköréből kicsit hátrafordulva rávigyorgok a fiúra, eltátogva neki a véleményemet: hát ez csúcs!
Ízléses kis asztalkánk van, a kilátás fantasztikus, de ami a legjobban tetszenek azok a székek! Már maga a kinézetük is, olyan régies. Nem is tudom, melyik században használtak ilyeneket. De az biztos, hogy elegánsak és kényelmesek. El is indulok, hogy elfoglaljak egyet ám ekkor enyhe döbbenet suhan át az arcomon, ahogy Thomas hellyel kínál. Hihetetlen! Leülök, kis táskámat a szék támlájára akasztom, ami direkt így van kialakítva, hogy ne csúszhassanak le róla ezek a kis női apróságok. Ez az étterem nagyon előkelő, nem találok rá jobb szót. Kezeimet finoman az ölembe ejtem, és mosolyogva várom, hogy a kedves úriember egyedül hagyjon minket. Ez a menü „átadása” után meg is történik.  Arckifejezésem rögtön át is vált, vigyorogva csóválom meg a fejemet.
- Azt ugye tudod, hogy fantasztikus vagy? – folytathatnám úgy is, hogy egészen levesz a lábamról ezzel az egésszel. – Ezt az egészet tegnap tervezted el, vagy már volt egy vázlat a fejedben korábban is?
Hogy kiolvassa-e a vidáman csillogó tekintetemből mennyire el vagyok ragadtatva? Jó kérdés, akár ki is tudná. Ezt is, meg sok minden mást is. Belepillantok inkább gyorsan az itallapba, most tényleg túl kifejező a tekintetem. Elgondolkodva tanulmányozom a választékot, hiszen elég sokféle alkoholos dolog van felsorolva, amiket ugyan akár meg is kóstolhatnék, de valahogy nem vonzanak annyira.
- Hm, iszunk aperitifet is? Alkoholmentes pezsgőt esetleg? Vagy … vagy csak üdítőt? – pillantok fel a fiúra vacillálva. Nem hiszem, hogy alkoholt innánk, de azért inkább megkérdezem, hogy ő hogy gondolja. Szemem sarkából látom a felénk közelítő pincért. Elegáns és barátságos ő is. Lassan közelít, majd megáll, hisz látja, hogy épp egy beszélgetésben vagyunk. Fantasztikus, hogy itt még erre is figyelnek. De hát ugye fel kell vennie az italrendelésünket, az ételek kiválasztása ráér akkora, amikor hozza az aperitifet. Mindenesetre hagy időt, hogy befejezzük a megkezdett mondatokat. Amikor felé pillantunk csak akkor jön közelebb.  Az asztalunkhoz érve mosolyogva és udvariasan kérdezi, hogy sikerült-e választanunk. Szerencsére igen, sikerült, de a választ nem tőlem várja. Mosolyogva figyelem Thomast, ahogy leadja az italrendelésünket, a pincér egy biccentéssel veszi tudomásul és már el is siet. A beszélgetésre nem sok időnk marad, mert belemélyedünk az étlapba mindketten. Bőven lesz még alkalmunk társalogni az este folyamán. Amilyen izgatott vagyok nem is igazán érzem magam éhesnek, de tudom, hogy ez változni fog. Viszonylag gyorsan sikerül kiválasztanom, hogy mit is szeretnék, úgyhogy becsukom az étlapomat, az asztal szélére csúsztatom és elragadtatva szemlélődöm. Hol a kilátást csodálom meg, hol a hangulatos világítás kelti fel a figyelmemet, de legfőképp Thomast figyelem. Minden annyira tökéletes!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka + szemüveg)



Pontosan tudom, hogy semmi baj nem lenne akkor sem, ha nem adnám meg a módját az udvarlásnak. Sőt, lefogadom, van olyan, aki haragudna is rám érte, hogy ezt csinálom. Mármint kaptam én már el ilyen beszélgetésfoszlányokat lányoktól a folyosón. Hogy az ilyen az nyálas és hogy ők inkább várnak valami egyedit, valami újszerűt. Viszont mivel soha sem tettem dolgokat azért, mert elvárták, hanem mindig azt tettem, ami nekem a legjobban esett, amit én legjobbnak éreztem, ezt itt aztán főleg nem akarom másképp intézni. Az őszintétlen lenne, alakoskodás. Ha pedig van valami, ami távol áll tőlem, az ez. Lau arra számíthat tőlem, amire eddig is: teszem, ami tetszik és amit szeretek. Semmit nem azért, mert az illem úgy diktálja és mert muszáj. Hanem azért, mert szerintem klassz. Jól esik vacsorázni vinnem, jól esik virágot adnom. Talán pont a hagyományossága miatt. Olyan szépek ezek.
Tudom, mit jelképez a lótusz. Mindenképpen valami vízi virágot akartam neki hozni és ahogy utánaolvastam, ez mennyire egy tiszta és megbecsült növény a különféle kultúrákban, egyből beleszerettem. Tudtam, ez kell, ezt akarom adni neki. Ő pedig örül neki, aminek meg én örülök. Illik hozzá nagyon.
Pompásan érzem magam. Egyelőre minden teljesen úgy halad, mint elképzeltem. Nem botlok meg egy lépcsőben sem, Lau lábára sem lépek, az asztalfoglalásunkkal is minden rendben van, és ami a legfontosabb: úgy tűnik, partnerem is jól érzi magát. Igen, nívós ez az étterem, a falu egyéb helyeihez képest mindenképp, viszont szerintem nem túl puccos. Nincs az az érzésed, hogy kinéznének innen. Hiába vagyunk bagolyköves lurkók, nem pedig mondjuk hivatali dolgozók dísztalárban vagy ilyesmi.
Mikor kitaláltam ezt az egészet, nem az lebegett előttem elsősorban, hogy imponáljak Laurának. Hú, ez így most gorombán hangozhat, de megmagyarázom: nem azért csináltam, hogy lenyűgözzem és a lábaim elé omoljon érte, hanem azért, hogy boldoggá tegyem. Hogy jól érezzük magunkat együtt egy különleges estén. Ahogy ajándékot is szeretek adni, mégsem lételemem, hogy lássam, ahogy a másik kibontja és lelkesedik érte. Persze, nagyon jó, ha láthatom, azonban ez nem rólam szól. Nem azért adom, hogy hálálkodjon. Úgyhogy, amikor magunkra maradunk a menüvel, és a lány azt mondja, fantasztikus vagyok, a szívverésem kihagy egy ütemet. Megilletődötten nézek rá lencséim mögül, hálásan mosolyogva rá a dícséretért. Már attól majd' kicsattanok, hogy így ragyogni látom, az, hogy szavakkal is megerősíti, mennyire tetszik neki ez, csak hab a tortán.
- Már... már volt pár ötletem, de az elmúlt egy-két napban alakult így - felelem, körbepillantva kicsit az étteremben. Igazából a Fénylő Lelkek Udvara után este már a randin meditáltam és hamar kiválasztottam a helyszínt, úgyhogy másnap már jöttem is asztalt foglalni meg ezek. - Örülök, hogy tetszik itt - teszem még hozzá és majdnem azt mondom, hogy "ha tetszik", viszont tényleg el kell felejtenem az ilyen bizonytalankodást. Hiszen most mondta, hogy igen. Nem így kerek-perec, viszont a lényeg akkor is ez és látszik is rajta.
Ráncolom kicsit a homlokom. Mi az az aperitif? Jaj ne, pedig olvastam arról is az etikettről szóló kötetben az éttermi résznél. Ám, ahogy folytatja, világossá válik. Á, hát persze, az az ilyen alkoholos innivaló étkezés előtt.
- Én maradnék üdítőnél vagy gyümölcslénél - bólogatok. - De ha te szeretnél mást... - hagyom fenn hangsúlyom, hiszen azt kér, amit csak szeretne. Nem kell hozzám alkalmazkodnia. Oké, alkoholosat nyilván nem érdemes kérnie, hiszen úgysem kapnánk. Egzotikus gyümölcslére esik a választásunk. Ezt el is mondom az érkező pincérnek és visszamerülünk a kínálatba.
- Megkóstolnék valami magyarosat. Ritkán eszem ilyeneket - vetítem előre a lánynak, én valószínűleg mire adom le a voksom. Persze, ebédnél a Nagyteremben volt már szerencsém ehhez-ahhoz, ám nem éltem túl sűrűn a lehetőséggel, hiszen elég nemzetközi ott is a konyha, annyi mindent lehet mindig kipróbálni. Ahogy olvasom az étlapot, érdekes ötletem támad. Előveszem pálcámat és odanyomom végét ezüstkeresztemre ingemen át. Elnyomom a hatását. Nem fordít most semmit. Se nekem másokat, se engem másoknak. Így az írott szót is idegennek olvasom most. Minden, ami eddig ismerős volt, ismeretlen lesz.
- What is that csirkepaprikás? - érkezik angolul kérdésem az ételt illetően, a közismert fogást pedig "szörköpáprikász"-nak ejtem. Azt se tudom, Lau tud-e angolul, én nem tudok magyarul, ez szerintem hallható, szóval, igazából szegény hiába fog válaszolni, nem fogom megérteni. Istenem, de fura ez. Még soha nem próbáltam. Mármint csak utcán, egymagam. Úgy nem, hogy éppen társalogtam valakivel. Pedig így most teljes valónkban hallhatjuk egymást. Eddig a fordítóbűbájnak köszönhetően hiába beszéltünk két külön nyelven, egyszerűen értettük, amit a másik mond. Ő hallotta, hogy én valószínűleg angolul beszélek, én meg hallottam, hogy ő magyarul beszél, viszont az agyamba már teljesen magától értetődően jutott el minden. Mintha több rétege lett volna a közléseinknek. Ez most letisztul. Egyetlen réteg marad. Most csak az én félreismerhetetlen, londoni angolom van meg a lány ékes magyarja.
- Thank you. I mean... - mosolygok fel az italainkkal megérkező pincérre, majd mikor rájövök, hogy még mindig blokkolom a bűbájt, elvonom onnan pálcám. - Köszönjük - mondom el még egyszer, nem mintha ne lett volna ez valószínűleg anyanyelvemen is érthető. Megérdeklődi, választottunk-e már. Mivel sikerült, közlöm vele először Lau kívánságát, majd az enyémet. Klassz lesz az a csirkepaprikás uborkával. Felveszi rendelésünket és elviszi az egyik menüt, ne legyen útban, a másikat meg egy tartóba inti mellettünk, hogy azért itt legyen nekünk, ha még eszünkbe jut valami. Meg amikor esetleg kiválasztjuk a desszertet.
- Egészségedre - emelem poharam csinos asztaltársaságom felé, hogy koccintsunk. Meg is tesszük, egymás szemébe nézve, aztán jóízűen kortyolunk. Számat nyalogvatva rakom félre innivalómat, majd előszerzem zsebemből szemüvegem tokját és belehajtom. Félretolom az asztalon. Megdörzsölgetem kicsit orrnyergem. Hiába, le kell vegyem azért pár óránként. Most pedig már úgyis jól megszemléltem a helyet, ahol vagyunk. Amiben... vagyis akiben meg főleg gyönyörködni akarok, ő itt ül előttem. Remekül látom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

péntek késő délután, az asztalunknál|o
  

Nekem tetszik, amit Thomas csinál. De nem várom el tőle, hogy ennyire kitegyen magáért. Az a fontos, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat. Számítanak a körülmények? Nem. Ettől függetlenül természetesen nagyon tetszik az egész étterem dolog.
Érdekes egyébként tényleg minden milyen zökkenőmentesen megy. Pedig hát azért elég ügyetlen vagyok. Egy gyors mozdulattal végigsimítok a speciális karkötőmön, úgy néz ki valamiféle összeszedettséget is ad és nem csak a hydromágiámat blokkolja teljesen. Igen, biztosra mentem. Elvégre mégis csak egy étteremben vagyunk, hát itt aztán tényleg nem hiányzik valamilyen malőr a részemről.
Ó, értettem én azt az imponálás részt ám. De ha mély benyomást szeretne kelteni bennem valamivel akkor ahhoz nem is szükséges ez az egész. Nem nehéz elérnie, hogy boldog legyek. És nekem jól esik, hogy verbálisan is kifejezem a dolgokat. Hogy nyugodtan elmondhatom neki, ha valami nagyon tetszik, amit csinál meg minden. És tetszik, ahogy reagál rá. Látja persze, hogy mit érzek vagy gondolok, de azzal hogy ki is mondom, hát attól ő még boldogabb lesz. Visszamosolygok hát rá.
Felcsillan a szemem, amikor válaszol a kérdésemre. Tehát mielőtt feltette volna nekem a kérdést az Udvarban már akkor megfordult a fejében egy esetleges randi gondolata. Nyelek egy nagyot, amikor az jut az eszembe, hogy milyen lett volna úgy eljönni ide, hogy még nem is sejtek semmit. Nem, így határozottan jobb volt. Finoman odébb tolom az asztalra helyezett virágot, hogy eltereljem a gondolataim. Csupán megszokásból.
Természetesen egyetértek vele az ital kérdésben, bár az tetszik, hogy meghagyta volna nekem, hogy azt válasszak amit csak szeretnék. Mondjuk még jó hogy, ez csak természetes. Mindegy, én sem értem magamat néha. Amíg a pincér távol van, addig mi kitárgyaljuk az ételeket. Általában jobban szeretek nemzetközit enni, a magyaros ételek azok olyanok, hogy meg tudom csinálni én is őket, ráadásul egy nagyüzemi étkezdénél nem is olyan az ízük. Most valami kettő közötti megoldást választottam. Thomas még vacillál és kíváncsian figyelem a mozdulatot, amit tesz. Majd nagyot pislogok, amikor újra megszólal. Majd újra pislogok egyet, mire felfogom, hogy mi történt. Megszűnt a fordítóbűbáj hatása. Hiába várom a fejemben a magyarosított verziót semmi.  Eléggé szokatlan, fel sem tűnt, hogy ennyire rá támaszkodtam volna. A kérdés jó részét értem, azt hogy pontosan milyen ételről is van szó meg kilesem az étlapról.  Bólintok egyet neki, jelezve hogy összeraktam a dolgot, majd hebegve és borzasztóan alap szókinccsel angolul felelek neki. Tudok angolul, de az ilyen főzéses kajás dolgokat nem igazán tanultam meg kifejezni. Van amit ösztönösen magyarul mondok a mondatban, szokatlan ez így na. Idővel talán jobban beleszokunk. Az a lényeg hogy valamennyire megértette, amit mondtam. A pincér érkezésekor meg visszavált. Picit fellélegzek azért. Szívesen beszélgetek én angolul, de inkább az alapokkal kezdjünk.
- Egészségedre! – visszhangzom én is a köszöntést finoman összeérintve a poharakat. Enyhén félrebillentett fejjel figyelem Thomast, ahogy megszabadul a szemüvegétől. Megszoktam már, hogy rajta van, de érdekes, ahogy ő tesz-vesz vele. És most van az, hogy legszívesebben felkönyökölnék az asztalra, államat a kezeim közé fognám és úgy nézném a velem szemben ülő fiút. De hát ugye ezt mégsem illik, úgyhogy a karjaimat egymásra helyezve az asztal szélére támasztom, és próbálom felfogni, hogy ez most nem egy álom. Pedig nagyon beillik annak. Csillogó tekintettel nézünk egymásra, na erről érdemes lenne fotót csinálni.
A pincér kisvártatva visszaér, leteszi elénk az ételt, majd magunkra hagy ismét. Elégedetten szemlélem a gusztusosan elrendezett kacsacombot, a takaros halmokba rendezett pikáns törtkrumplit, meg a lila káposztát. Hogy mitől pikáns a krumpli, azt még nem tudom. De majd mindjárt kiderül. Thomas étele is nagyon jól néz ki, mindketten elégedettek vagyunk a látvánnyal. De mint, tudjuk a puding próbája az evés.
- Jó étvágyat! – kívánjuk egymásnak, majd csend borul ránk, pedig a szánk mozog azért rendesen. Pár falat után félbehagyom az evést és a fiúra nézek. – Megkóstolod? Nagyon finom!
Picit felé nyújtom a villámat, amire az előbb ráügyeskedtem mindenből egy kicsit. Tényleg szívesen adok neki belőle, bár abban nem vagyok biztos, hogy ilyet szokás-e csinálni egy ilyen helyen. De ha nem szokás, hát mi akkor is szokjuk ha Thomas úgy dönt. Ha nem, hát akkor mi sem szokjuk. Nem különösebben zavarna, hogy ki mit reagál, végül is két tinédzser vagyunk. Ennyi belefér. Sőt, szerintem még több is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x



kinézetem
(+ csuka)



Eldöntöttem, hogy már csak azért is el fogom néha tompítani a fordító-bűbájomat, hogy ő angolul beszéljen hozzám. Hiába nem értem meg teljesen, igazán elragadó az akcentusa. Nagyon különleges. Szeretném még hallani így beszélni. Szerintem látja rajtam, mennyire értékelem, hogy az anyanyelvemen felel nekem és hogy ez a gesztus minden kis nehézségért kárpótol. Az élmény meg tényleg igazán elvarázsol.
Viszonzom a jó étvágyat kívánást, azonban az változatlan, hogy ez magamtól nem jut eszembe. Hiszen nálunk nem szokás. Nekilátok a valóban mennyeinek tűnő, elegánsnak felszolgált ételnek és megemelt szemöldökkel hümmögök. Szokatlan ízvilág ez nekem továbbra is, ám kétségtelenül tetszik.
- Mm - dünnyögöm a kérdésre, felmutatva egy ujjam, ám ezzel csak azt jelzem, hogy mindjárt válaszolok, párdon, csak még tele a szám - Ó, köszi - hajolok is rá a felém tartott villára, számba vonva fogaimmal a falatot. Elismerően bólogatok. Tök jó ez is. Talán még pikánsabb, mint az enyém, de baromi finom. Éppen csak lenyelem a falatot, már szúrkálok össze én is neki egy összeállítást, aztán megemelt szemöldökkel nyújtom felé, hogy ugye kér ő is.
Komótosan fogyasztjuk el a főételt. Szerencsére nem adtak szörnyen nagy adagot, viszont kevés sem volt. Pont kellemes. Nem érzem úgy, hogy kipukkadok vagy menten elalszom, ám éhes sem maradtam. Elégedetten sóhajtok, félrehajtva üres tányéromon evőeszközeimet. A pincér látja, hogy végeztünk, jön összeszedni az edényeket. Megköszönöm neki ezt is. Érdeklődik, desszertet kérünk-e. Rápillantok asztaltársaságomra. A varázsló látja, még ki kell ezt találnunk, szóval visszalebegteti elénk a félretett menüt és ígéri, hamarosan visszajön, addig gondoljuk ki. Hamar kiderül, mindketten szívesen elfogyasztanánk még egy kis édességet. Naná. Tudvalevő, hogy az máshova megy.
- Egy tiramisut a hölgynek, én meg egy áfonyás sajttortát kérek szépen - adom le a rendelésünket. Innink az még van elég. Éppen csak lélegzetvételnyi időnk van boldogan pislogni kicsit egymásra és szótváltani semmiségekről, már jönnek is a finomságok. Nyilvánvaló, hogy ezekből is adunk kóstolót egymásnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

péntek késő délután, az asztalunknál|o
  

Rájövök ám, hogy mitől pikáns a krumplim. Szerecsendió van benne. Kicsit olyan borsosabb ízt ad neki, de kétségkívül nagyon ízletes. Meg is jegyzem magamnak, hogy néha én is dobjam majd fel a krumpli pürét ha főzök.
Aprót biccentek az egyetemes egy pillanat jelzésre. Persze, nyelje csak le nyugodtan, nem hajt a tatár. Elfogadja a felkínált falatokat, és amikor hajol egy picit közelebb tolom a villát hozzá. A bal kezemet is odanyújtom, ha véletlenül lepotyogna valami – mert mégsem sikerült stabilan elhelyezni az ételt az evőeszközön – akkor ne az abroszra potyogjon. Ízlik neki, ez egyértelmű. Visszakormányozom a villámat a tányéromhoz, és éppen a káposztát céloznám meg vele, amikor észreveszem a mozdulatot. Ó, kapok én is kóstolót. Gyorsan elmosolyodom, majd közelebb hajolok, hogy elérjem a villát kényelmesen. Nem veszem le a tekintetem Thomasról, amíg megszerzem a csirkepaprikást. Visszahelyezkedem alaposan kielemezve az ízeket. Finom, bár tejfölös.
- Egyszer majd kóstold meg tejföl nélkül is. Úgy is nagyon finom, teljesen más az íze – javaslom a fiúnak az általa fogyasztott étel egy másik változatát. Személy szerint jobban kedvelem tejföl nélkül. Csak amikor elviszi a pincér a tányérokat jövök rá arra, hogy megetettük egymást a saját villánkkal. Hát, hm.
Desszertet? Hát persze! Majd legyalogoljuk, vagy holnap kétszer annyit futok reggel, mint szoktam. Vagy nem érdekel. Gyorsan tudatom Thomasszal a választásom, egyre jobban tetszik, hogy helyettem beszél. A pincér már megint azonnal észreveszi, amikor döntünk és már itt is van. Vigyorogva hallgatom a hölgy megnevezést, majd belekortyolok a gyümölcslevembe. Ahogy nézem pont elég lesz. Belekezdek egy vicces történetbe a készülődésemmel kapcsolatban, de persze megjelenik a süti. A sztori ráér!
- Mhm! Ilyen finom tiramisut még nem ettem! – fejezem ki tetszésemet egy kicsit hangosabban, mint terveztem, de még nem kiabálva.  Thomas sajttortáját kóstolva elkerekedik a szemem, ez is isteni finom. Sajnos azonban túl hamar elfogy az édesség. Bár már tele vagyok. Hátra is dőlök jólesően szusszanva.  Most biztos, hogy nem fogok tudni azonnal megmozdulni. Még van egy kevés innivalóm, úgyhogy csak nem dobnak ki. Csodálkozva veszem észre, hogy szól a zene. Vagy szólt eddig is, és nem tűnt fel, vagy csak most kezdett el. Érzelmekkel teli szemekkel nézek a fiúra, várom, amíg ő is befejezi az evés-ivást. Meg azt, hogy jelezze a pincérnek, hogy végeztünk. Mert gondolom az lesz. A sztorimat meg közbe el is felejtem továbbmondani.