Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- De hát én nem akarom mással nézni - kerekedik el a szemem, kicsit mintha meg is sértődnék, na de ettől valójában távol állok ám. Igazából nekem teljesen mindegy, mit csinálunk, csak együtt csináljuk. A filmezés meg tök jó alibi arra, hogy újra időt töltsek vele. Mert szeretek vele lenni, mert itt minden olyan más. Nyugodt. Nincsenek hülye kérdések, elvárások. Pedig nem panaszkodhatnak rám otthon. Megvan a B tervem is, ahogy azt óhajtották.
- Eeeeeeez miiiii - most rajtam van a sor, hogy nevessek, de mentségemre legyen mondva, roppant vicces Ricsit így látni. Főleg miután láttam, hogy táncol élesben, és kis híján lezakóztam a padról, amin akkor ültem. Kicsit fel is húztam magam ott a teremben, mikor végighallgathattam, mások is ezen a véleményen vannak, és mikor csak úgy a nyakába vetettem magam, nem biztos, hogy nem azt mutattam meg a fent lévő lányoknak, kinek, merre van a helye. Igen, szörnyű vagyok, de az ilyesmit én abszolút nem tudom kezelni, és amit Ricsi nem lát, vagy amiről nem tud, az nem is fáj neki.
- Vagy taníts meg koreaiul... úgy rendesen, akkor nem kell velem égned - most tényleg bedurcázok kicsit, mert tudja, mennyit küzdök vele, hisz számomra jelenleg a világ legnehezebb nyelve. Pont ezért akarom megtanulni, mert kihívás, és ott van az az "akkor is".
- Persze szívesen... más nem, éneklem megint a Barbie girlt, az a múltkor is aratott - forgatom meg a szemem, és a kész popcornnal levetődök a kanapéra. Megvárom még Ricsi is elkészül, és leül mellém, majd hozzábújva, kényelembe helyezem magam. Nekem már ez is olyan természetes, hogy keresem a fizikai kontaktust... amitől egyébként a víz lever.
- De ha már tanulás... jelentkeztem az AMSre - hajtom az ölébe a fejem, hogy aztán felpislogjak rá, beharapva az ajkam.
- Felvettek - vigyorgok rá, tök büszkén kapva be az első szem popcornt, majd kicsit elkedvtelenedek.
- De ez azt jelenti, kevesebbet élvezheted a társaságom - sóhajtok fel teátrálisan, mintha ez tényleg akkora probléma lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lehet nem most kellene eljönnie annak a pillanatnak, hogy meggyőzzem, bármennyire is ostobának tudok tűnni, egyáltalán nem vagyok az. Szeretem meglepni az embereket, mert amikor már azt hiszik, hogy milyen könnyen manipulálható vagyok, hirtelen kimutatom fogam fehérjét. Higgyenek ostobának, nem érdekel különösebben, így csak még inkább élvezem azt, amikor kiderül nem vagyok az. De Arion más. Ő valamiért nem néz annak, még akkor sem, ha azt mutatom mennyire az vagyok, hanem tartja magát a megbeszéltekhez. Amit az elején megbeszéltünk. Nem leszek a játékszere, valahogy mégis mindig egymás mellett kötünk ki. Tudni akarom, mit rejteget, vagy ha nem is rejteget semmit, akkor a bizonyosságot, hogy tévedtem. Halkan nevetek fel, ahogy eltávolodva tőle, immár a parton fúrom barnáimat tengerszín kékjeibe. Nem csoda, hogy ennyi nő veszi körbe, amikor ezekben az íriszekben el lehet veszni. Ha hagyod nekik, kedvesem. Számító mosoly kerül fel ajkaimra.
- Nem rejtegetsz semmit - hajolok kissé közelebb, ugyanazzal a mosollyal, de végül csupán bólintok egyet. Elfogadom. Nincs rejtegetnivalója, plusz baszki! Ha lenne is, mégis mi a fészkes fene közöm lenne hozzá? Ebbe ennyire mélyen még nem is mentem bele, mert valahogy a kíváncsiságom kerekedett felül a józan eszemen. Ráadásul Arionnal kapcsolatos. Miért érdekelne engem ennyire? Felszisszenek, alsó ajkamat beharapom, ahogy elfordítom róla a fejemet és inkább a pizza megszerzésével állok neki foglalatoskodni. Olyan dolgokat megtudni róla, amiket nem tudtam akkor sem, és nem tudhatok most sem. Tényleg erre vágynék? De miért? Hiszen, ha akkor nem tudhattam, akkor most sem tudhatom, és nem is érdekel, ugye? Miért érdekelne?
- Bánhatod is, hogy te nem tetted. Tök jó volt a víz, csak… mindegy - fújom fel durcásan arcomat, mert igaza van. Ő tökre nem fázik, míg belőlem a lélek is mindjárt kiszalad annyira nem akarom, és amikor megérzem derekamon kezét, szemeim kissé kikerekednek. Annyi a mázlim, hogy ő ezt tökre nem láthatja, mert éppen a háta mögé nézelődök, miközben arcomba tömöm a pizzát, ami most sokkalta nagyobb felüdülés, mint eddig gondoltam volna. Csendben eszem meg a pizzámat, csak a tánc gondolatától felforr a vérem. Olyan régen eresztettem ki a gőzt, hogy idejét sem tudom, hiszen a srácokkal mindig kerítőnőset kell játszanom, míg Arionnal… míg Arion vigyázna rám? Elképzelhető lenne? Barnáim villannak a borra, ahogy felmerül a kérdés, mégis mivel tervezem kinyitni. Remek a kérdés. Megszeppenve hagyom, hogy hátra dőljön és az eget nézze. Barnáim időznek el arcán, és mintha ismét ugyanott lennék, csak már felnőttként, nem pedig olyan szerelemre vágyó tiniként, amit soha nem kaphatok meg. A gondolatra nevetek fel hangosan.
- Tudod, soha nem gondoltam volna, hogy így visszacsattansz az életembe, és én képes leszek tárt karokkal fogadni téged. Évek teltek el, de mintha tényleg semmit nem változtál volna… - hajolok közel arcához, ám ahelyett, hogy bármi megkérdőjelezhetőt tennék, pedig most mindenre képes lennék, kicsit talán beütött az a pár kortynyi bor is, egyszerűen lejjebb csúszok és mellkasára fektetem fejemet. - Ha megint el kell menned… megígéred, hogy szólsz előtte és nem csak eltűnsz? - nem pillantok fel, meg sem mozdulok. Csak fekszem mellkasán, hallgatom szívverését és igyekszem elhinni, hogy valóban okkal szakadt el akkor tőlünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Gonoszkás mosoly kerekedik felül az eddig oly’ szépen moderált arcvonásaimon. Képtelen lennék elhagyni az este további részében, amikor a tudat, hogy megszerezhetem, csak az enyém lehet, nőttön nő bensőmben és fokozatosan ugyan, de egyre biztosabban borítja el agyam épebb részeit. Mintha hónapok óta csak erre várt volna, hogy előtörhessen, hogy segítsen túllendülni a felelősség okozta terheken. Mint névleges istenségnek vajon módomban áll-e pár röpke órácskára feladni mindenemet, hogy halandóként adjam oda lelkemet a testi örömöknek, amit ő tudna nekem szolgálni?
Szerény mosollyal ajkaimon lépkedek utána a pulthoz. Kezemet hátánál tartva várom meg, amíg sikerül leülnie, majd követve példáját helyezkedem el a széken, és kihasználva az alkalmat, amíg a pultos máshol serénykedik, óvatos mosollyal válaszolok a megállapításra. - Nézőpont kérdése mi a nagy hatalom, de nem panaszkodom. Itt-ott ismerik a nevem - eszem ágában sincs elmondani neki valódiságom zálogát, megadni a lehetőséget, hogy később nevemre hivatkozva bukkanhasson fel. Bármennyire vágyom, hogy mindenét nekem adja, így sem kockáztathatok.
- A hölgy egész esti fogyasztását a hely állja - vezetem tekintetem a pultosra, mikor végre méltóztatik felbukkanni. Kedves mosollyal hagyják el ajkaimat a szavak, ő készségesen bólint egyet, szinte már meghajol előttem. Ügyes fiú. - A szokásosat kérem - intek egyet felé könnyelműen, hogy csinálhatja a dolgát. Fürkésző zöldjeimet emelem a nőre, amikben egyre csak nő a birtoklás iránti vágy. Remélhetem csupán, hogy metsző tekintetével nem ő nyit fel engem, mielőtt én megtehetném ezt vele, de ha már eljutunk az elkerülhetetlenig, akkor végül is, mindegy már. Elkapja tekintetét fogom meg a felém nyújtott kezet. Ellenállhatatlan mosollyal rázom is meg azt.
- Alfred Nathan Declaire - mert önmagam által felhatalmaztam magam a halandóságra. Kékjeim zizzennek a sokkal tovább kitartott kézfogásra, óvatosan szorítok rá az aprócska kézre. - Örömömre szolgál, hogy megismerhet… lek. Tegeződhetünk esetleg? Elnézést kérek, nekem ez még kissé új - nevetek fel zavartan, mintha valóban abban lennék, kékjeimet is lehunyom pár másodpercre, amíg a zavart nevetés nem csillapodik. Kívülről nézhetek ki úgy, mint egy kisfiú, akiből a helyzet életidegensége váltja ki a zavart. Hogy valójában mi történik? Az agyamat elborító sötétséget tartom kordában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bogolyfalváról Pestre, emberi közlekedéssel nem a legegyszerűbb eljutni, de nem is lehetetlen. Reméli, tényleg nem haragszik érte, hogy nem a hirtelen és hopp elvén jutottak idáig, de nem akart azzal kezdeni, hogy az első fél-egy órában a gyomrát kelljen nyugtatni, hogy ne azzal csessze el az első lépéseit, hogy a saját cipőjére rókázik. Ugyan, van még pár nap a teliholdig, ami ironikusan lesz a hónap utolsó napja és hisztérikusan tud rajta nevetni, hogy mennyire lesz így para a faluban, az iskolában minden, de egyben meg irtó nagy szívás, mert ebben a hónapban másodszorra rágja meg. Nem, fogalma sincs, hogy hogyan képes ezt bírni, érzi igencsak, hogy kicsit sok, de cserébe, legalább kellemesebb lesz utána. Elengedte ezt az októbert.
- Annyira nem is drágult a vonaljegy – nézegeti ujjai között a már géppel nyomott kis papírost. Hiányolja a sárgát, amiből egy-két fakó darab még mindig lapul a tárcájában. Sok minden változott, már akkor látta, amikor leszálltak és csak körbenézett, torkában dobogó szívvel. Olyan, mintha egy hosszú, vidéki távollét után érkezne haza, de az minden volt, csak nem pihenés. Forgatja ujjai között a jegyet, megannyi emlék bukkan fel benne és a hideg rázza. Nincs rossz idő, neki főleg, eleve jobban bírja a hűvöset mint más, de ez most belülről fakad. Innen kicsit messzebb van ugyan az a hely, ahol albérlete pihent, ahova tényleg hazajárt hétvégék után. A táblára néz, amely digitális már és jelzi, hogy mikor indul a következő vonat haza. Elfogja a vágy, de aztán hamar jön rá a félelem és…
- De legalább itt, az aluljáróban minden olyan koszos és csöves, mint régen. Na gyere, metrózzunk! – alig várta, hogy ismét ülhessen a zakatoló föld alatti vacakon. Igaz, azóta azok is cserélődtek, az élmény változatlan. Magabiztosan lép a mozgólépcsőre és fordul hátra Nelli felé. – A Westendben minden van. Ott meg tudjuk szerezni a mobilt meg van egy rakás üzlet elverni a pénzt. Aztán… persze szólj, ha valami mást szeretnél – semmit nem akar erőltetni, így is látni, hogy izgatott, talán kicsit zaklatott is. Nem csoda, nem mert idejönni, nem mert semmit sem lépni, mert félt, hogy netán felismerik. Most? Most is retteg, a magyarázkodás, az elméjében élő képek, mégis, feje tetejére feltolt napszemüvegében ácsorog, majd ugrik le az utolsó pár fokról, hogy bevárja a lányt. A faluban nem tudták volna beszerezni az eszközt, amit Nelli szeretne egy ideje, így muszáj volt lépni, de tény, sokáig ült és ódázta ezt a napot, azonban, megint önző volt. Senki nem fogja itt megenni, senki nem is látja talán. Semmi nem lesz. Csak nehéz.
- Olyan fura itt lenni – bukik ki belőle végül, amint beáll a szerelvény és beszállva csüccsen le. Nagyon fura. Most kicsit benne van, hogy szaladna haza, de nem teszi. Lába ritmusra jár és a szerelvény elindul végül. Innen már nehezen menekülne. Rettentően örül, hogy elkísérte. Egyedül nem lenne ehhez talán ereje, ami ironikus. Mert jól van, lassan, de biztosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A nők játéka ez, bármily meglepő, nem először lát olyat, amikor valaki szándékosan játszik valamit, majd amikor a legváratlanabb pillanat jön el, akkor vált egy olyat, hogy mindenki pislog. Ennek ékes példája Kimoriah, aki mint valami komikus kismadár, úgy lengi körbe az embereket, pörög, néha túlságosan is, bizonyára nem csak egy embert örvendeztet meg ezzel a viselkedésével és ki hogyan fogadja és válaszol rá, már jó kérdés. Lehet, hogy nem a legjobban teszi, amiért következik a dobálózás a vita, veszekedés, ki tudja mi, de ő így tud. Persze, van mozgalmas fele, van olyan fele, amely jobban pörög, általában nem is tiszta, de nem jellemző, hogy a nőhöz hasonló habitus uralkodna el rajta. Az ellentétek.
- Pontosan – figyeli, ahogy közelebb ér, de maga sem tesz semmit, csupán ajkai húzódnak vigyorra. Vannak. Mint mindenkinek, aki csak él, aki csak létezik, csak a mértékük más vagy épp komolyságuk. Neki az élete nagy része az, amit már eleve mibenléte miatt is illik rejtegetni, mert utána már nem vitázna, inkább menekülne, úgymond. Arra meg nincs szükség, hiszen, a nőre vajmi kevés veszélyt jelent létezése, sőt. Inkább békés, mint az, ami jellemzi, ami pedig, meglepő. Még magának is. Ahogy szisszen, úgy néz rá kérdőn, hogy mégis mi az, ami fáj, vagy amire rájött, de egyelőre nem foglalkozik a nő ezzel, hiszen a pizza fontosabb.
- Nem bánom, jó nekem így, otthon meg van kádam – von vállat, hogy ha nagyon pancsolni akar, akkor keres valami fürdőt, ahogy termálvíz van, vagy olyan, amiben nem halak vacsoráznak és miegymás. Nem finnyás, inkább kényelmes. – Nekem kicsit lefagyott tőle a lábam, szóval, csak neked volt jó. Miért is mindegy? – de ezt már vigyorogva teszi fel, mert látja a felfújt arcát és azt, hogy lassan kékülnek majd el ajkai is mindjárt, mert annyira vacog. Kinyúl oldalra, hogy aztán felkapva a zakót, egyszeriben a nő hátára terítse. – Ennek mindegy, ha vizes, majd megszárad – nem tervezi felvenni, bőven jó idő van az inghez, ha pedig mulatnak később, már bőven. Így már aztán végképp van idő megenni azt a szeletet, lehetne kettő is, de majd talál valamit a sétányon. Eldőlve helyezkedik el végül, mint akinek csak emészteni kellene időt hagyni, így kapja el néha a rászegező tekintetet. Nem kérdez, nem vigyorog, csak figyeli, engedi el, majd végül csak szemöldöke ívelődik felfelé, amint nevetni kezd a másik. Csendben hallgatja végig és egy halovány mosolyt enged meg rá.
- Erre én sem gondoltam – mert valóban nem. Amikor jönni kellett, gyűlölte a pillanatot, a helyzetet, mindent, nem azt kereste, ki lesz ismerős és hogyan. Nagyon nem. Kellemes meglepetés volt tudni, hogy ő él itt, olyan, akit ismer. Az, hogy játéknak indult, de végül kikérte magának, már más kérdés. – A tárt karokat kicsit túlzásnak érzem. Nem öleltél meg – biggyeszti le ajkait, mint egy gyerek, aki nem kapta meg a csokoládét, pedig meg lett neki ígérve. Aztán engedi el, pillant vissza az ég felé és sóhajt egyet. Nem változott, az az álca nem, amit ismer. Minden más igen. Nem nehéz erről hallgatni, nincs kényszere beszélni, mintha lelkét sosem nyomná semmi. Pedig, szökő-évente… ki tudja, megejtené-e. Csak nincs kinek. – Sokkal jóképűbb lettem, ez változott – bólogat, már amennyire ebben a helyzetben lehet és lepillant rá, ahogy elfekszi rajta. Derekán pihenő ujjai aprókat moccanva simítnak bőrén, mintha nyugtatni akarná, hogy ne most kezdjen el ezen aggódni. Végül, mégsem röhögi ki, a beálló csend az idő a válasz előtti hatásszünetre.
- Szólni fogok, igen. Arról is, mennyire végérvényesen megyek el – mintha kissé más, őszintébb hangnemben ülne meg közöttük ez a mondat, de csak egy pillanat. Mintha ott sem lett volna. – Akkor, megyünk táncolni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Engem is meglep az az ölelés, hiába felőlem érkezett. Nem vall rám a dolog, de ennek ellenére nem érzem magam kényelmetlenül a helyzetbe.
- Ó én is megvagyok - felelem. - Hű, hát az nagyon jó lehetett. Mi főleg otthon voltunk, de legalább a családdal. Hiszen nem látom őket egész évben. Dominik pedig csak jövőre kezdi az Bagolykőt. Te mikor láttad utoljára a bátyaidat? - kérdezek rá, csupán kíváncsiságból.
Emlékszem én is arra a fesztiválra. Pont azon a nyáron volt, ami után a mágustanodát kezdtem. Eliana rángatott el a dologra, és ha már mentünk, hívtuk magunkkal Nesztát is. A zene egy nagyon nagy része a barátságunknak, ez az a téma, amiben mindketten jól érezzük magunkat. Az csak véletlen, hogy mindketten a csellónál (is) kötöttünk ki.
- Igen. Elsősként én is abbahagytam, nem is vittem magammal a hangszert. De aztán találtam tanárt az iskolában. Így újult lelkesedéssel kezdtem neki. Idén viszont megint nem lesz tanár - biggyesztem le a számat. - Kiköltözött Olaszországba - a dolog hirtelen ért, pedig nagyon megkedveltem Fisher profot, és nagyon lelkes lettem ismét a hangszerrel kapcsolatban, ahogy az általa tartott önismereti órákkal is. - Most már csak magamtól tanulok inkább - magyarázom. - És gitározni szoktál még? - mindig szerettem hallgatni, ahogy Neszta játszik. Sokszor együtt is játszottunk régen. - Elhozod a hangszereket a Bagolykőbe? - kérdezek rá. Én nagyon sokat vacilláltam első előtt. Végül a nem mellett döntöttem, de megbántam a dolgot. Egy idő után nagyon hiányozni kezdett a zene.
- Amúgy, melyik házba szeretnél kerülni? - kicsit elkanyarodom az előző témától, de érdekel, ő hogyan áll hozzá első évéhez. Neki van három bátyja úttörőnek, míg nálunk én voltam az első, aki felfedezte a mágustanodát. Nem volt senki, aki beszámoljon arról, mi vár ott rám pontosan. Nyilván Neszta nem fog annyira rettegni, mikor átlépi a Nagyterem küszöbét mint én tettem. Az nem is vallana rá. - Mi az, amit legjobban vársz a Bagolykővel kapcsolatban? - érdeklődöm tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kuncogok a válaszon, de aztán megvonom a vállam.
- Nos, igazán megszámolhatnánk - felelem. Nem is tudom mikor masszíroztak meg rendesen. Régen, az biztos, pedig azóta is van stressz a vállamon. Mióta apám elment azóta ugyan jóval kevesebb, de nem szűnt meg a dolog. A drogárulás nem relaxáló meló. Bár jobb, mint otthon várni, hogy mikor képelnek fel vagy kérnek meg, hogy vedd fel egy meztelen időjós alakját. Mélyet sóhajtok, kicsit elkalandoztam, azt pedig csak remélni tudom, hogy sóhajomat a férfi vágyaim jelzésének vette.
A csávóka más, ezt eddig is észrevettem. Akármennyire is mentem közel, a kezek nem akartak kalandra menni. Az ujjak máskor már a csípőm alatt a fenekemnél szoktak pihenni, akkor is, ha kéretlen a dolog. A mostani partner azonban sokkal visszafogottabb.
A csel sem válik be, azt vártam, hogy utánam nyúljon, mégis hagyott elmenni. A megjegyzésre elmosolyodtam, de mást vártam. Sokkal állatiasabb reagálást, hiszen a férfiak ilyenek. Csak a sex körül forog minden a fejükben, a szeretetre képtelenek, ahogy a szerelemre is. A nőben sem a lelket látják, csak a nagy segget meg mellet.
Hamar le is néztem, talán csinálhattam volna nagyobb kebleket. Ez még csak a B kosár, hát megengedhettem volna kicsit terebélyesebbeket is. Biztosan ez volt a baj.
Az ajánlatra feltekintettem.
- Ha előtte kipróbáljuk a port az ital jobban fog ízleni, ebben egészen biztos vagyok - okoskodom, hiszen ki más tudná jobban, mint maga az eladó, hogy a portéka mi előtt vagy mi után a legjobban ható.
- Még mielőtt bemegyünk, itt ezen a sarkon, mert odabenn ha lebukunk az nem lenne kellemes- tényleg nem akarok belőle balhét. Bátor kislány vagyok, de a felesleges konfliktusok csak ártanának az üzletnek, s ennek a csinos kis estének is. Már ha sikerül levennem a lábáról. De hát így élvezetesebb, hogy kéreti magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az összes reakcióm a pontosan szavára annyi, hogy elhúzom számat. Mert nem rejteget semmit. Mindenki rejteget valamit, bár én most nem tudok egyetlen példát sem mondani, mert majdnem minden barátom számára nyitott könyv vagyok, valamint az idegenek előtt is maximum mérsékelem a személyiségemet, de a fő jellemzőim így is megmaradnak. Viszont Arion teljesen más. Ő úgy önmaga, hogy közben mégis más. Van ennek egyáltalán értelme így? Nem hiszem, mégsem tudom máshogy megfogalmazni. Arion úgy kiismerhetetlen, ahogy van, soha nem tudom mi lehet a következő lépése, mikor fogja fel a poént valóban poénnak, és mikor sértődik meg rajta, mint egy kisfiú. Soha nem tudhatom mit mondhatok vagy tehetek úgy, hogy neki jó legyen, bár meg kell hagyni, nem is akarom tudni, mert úgysem azt tenném. Ez elég nagy paradoxon egyébként.
Megrázom a fejemet, mert az is mindegy, hogy miért mindegy. Igyekszem arra koncentrálni, hogy annak érdekében, hogy ne harapjam le a saját nyelvem mérsékeljem a vacogásom. Tény, hogy nem annyira vészes, mert Arion valóban melegít, csak... kikerekednek a szemeim, ahogy megérzem a zakó kellemes érintését szinte csupasz hátamon. Óvatosan fordítom mellkasáról fejemet felfelé, halvány, őszinte mosoly kerül fel ajkaimra. Kissé közelebb kuckozóm a férfi testéhez, mintha ennél természetesebb nem is lenne a világon, pedig erről tényleg vitatkozhatnánk, alsó ajkamba harapva fordítom vissza fejemet. Belül most rettenetesen boldog vagyok, amiért tud ilyen is lenni, de ezt kifelé nem mutatom. Olyan kellemes így, nem szeretném elrontani a hevességemmel. Ezt most nem.
- Nem is foglak ölelgetni, amikor nem érdemled meg. Ráadásul, ha emlékeim nem csalnak, akkor is csak a fenekemet bámultad - nevetek fel halkan az emlékre. Évek óta az volt az első találkozásunk, és akkor is képes volt a fenekemet bámulni, komolyan, mintha csak pár órára ugrott volna el valamit elintézni. De nem. Itt évekről beszélünk, amiktől akaratlan nő gombóc a torkomban. Visszagondolva, annyira nem viselt meg akkor az, hogy eltűnt egy szó nélkül, de most valahogy, már felnőtt fejjel, lehet nehezebben viselném. Különös lenne, ha egyik napról a másikra nem jelenne meg, hogy rossz kedve van, éhes, utálja a világot. Jó, utóbbit soha nem mondta, de vannak olyan napok, amikor komolyan olyan feje van, mintha a világ összes fájdalma rajta lenne. És akkor a legemberibb. Tudom, ez nagyon rosszul hangzik, de így van. A megállapítására kuncogok fel, de végül csak bólogatok vele, mert a téma már túl kényessé vált, és úgy bukik ki belőlem életem legőszintébb kérése felé, hogy esélyem sincs felfogni a szavak jelentését. A kérdés után harapom be alsó ajkam, hunyom le szemeimet és leginkább a legapróbbra akarnám összehúzni magam, mert tudom, hogy most jön az a rész, amikor nagyon ki leszek nevetve, amiért szentimentális lettem. De nem, aminek hatására pattannak ki a szemeim és ülök fel azonnal, hogy a szemébe tudjak nézni. A második kérdést akarva hagyom figyelmen kívül.
- Szavadon foglak Weiss - mosolyodom el, majd hajolok egyre közelebb és közelebb hozzá, míg ajkainkat csak pár milliméter választja el egymástól. Lehunyom szemeimet, de nem mozdulok, és fogalmam sincs miért akarnám megtenni, azonban a pillanat őszintesége valamiért arra kényszerít, hogy olyat tegyek, amit megbánhatok. Végül nagyot szusszanok, amely sóhaj Arion ajkaira érkezik, felegyenesedem és felállok. Magamra kapom ruhámat, szemtelen mosollyal pillantok le rá.
- Táncoljunk - a szemetet szedem össze, amíg Arion saját magával teszi ugyanezt, majd ha készen áll, vele az oldalamon vágódok be a siófoki éjszakába, hogy szó szerint hajnalig táncoljak. A másnap borzalmas lesz, tudom, de nem érdekelt, amíg a táncparkettről, tettetett szexiséggel pillanthattam vállam felett Arionra, hogy végül az egészet elnevessem, és húzzam magammal táncolni. Életem egyik legszebb estéje volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az aluljáró. Ez idáig tátott szájjal és tágra nyílt szemekkel követtem Beliánt. Egy beszökött madarat követtem sokáig szürke szemeimmel, és a meg-megcsapó furcsa illatokba szimatolgattam. Az emberek legtöbbje siet, mintha nem lenne holnap, ezért fénysebességgel beletanulva a földalatti etikettjébe, a jobb oldalra húzódok Beli mögé, hogy ne okozzak fennakadást. Táskám hanyagmód lóg vékony kis vállamról, én pedig egy apró mosolykezdeménnyel az arcomon nézelődök tovább, s amikor kiszúrok egy „vigyázat! zsebtolvajok” feliratot, rémülten kidülledt szemekkel fogom pocakomhoz a kékszín kistáskát. Lassan leérünk, Beli pedig intéz hozzám néhány szót, miközben a jegyet vizsgálgatja, azonban nem hallom tisztán, ezért előre dőlök, hogy neki hátulról a vállára helyezzem államat, hogy füle mögött kérdezzek vissza.
– Mi nem drágult? – kérdem vékonyka hangomon, és meg sem mozdulok kényelmes pozíciómból. Fejemet a vállon pihentetem, majd amikor látom a platformot kezdek lassan távolodni. Így fordul felé Beli, én pedig táskámat szorongatva bólogatok minden szavára, habár nem is tudom biztosan, hogy miről beszélünk. Merlinre! De rohadt izgalmas az egész. Ajkaimat összeszorítva fojtok el egy hangosabb nevetést a szagokkal kapcsolatos megállapításra. Elfojtom, persze. Elvégre nem tudom, hogy a muglik között én, mint a varázslói vértisztaság mintapéldánya, mennyire lóghatok ki. Próbálom meghúzni magam, de az emberek – mint már megjegyeztem – hihetetlenmód sietnek, ezért közelebb kell húzódnom barátocskámhoz, amint lelépünk a mozgólépcsőről. Finom ujjaimmal karhajlatába fogok, és bocsánatkérőn düllesztem rá szürkéimet. – Mit osztogatnak errefelé ingyen, hogy ennyien vannak? – ugyan laktam én Londonban egy ideig, ám a mugli-lakta városrészeket kerültem, s nem is ezeket a közlekedési eszközöket használtam. Egyedül nem mehettem a városba. Anya mindig jött velem, aztán később Dolfi kísérgetett, mert már akkor sem tudtam tájékozódni.
– Az a… pláza? – kérdezek vissza a Westend említésére, hiszen mintha már beszéltünk volna róla a vonaton idefelé. – Biztos, hogy ott lehet venni mobilt? – hangzik el a bugyuta kérdés a számból. Dehát egyáltalán nem tudom, hogyan fog alakulni a mai nap. – Teljesen rád bízom magam – villantom meg fehér fogaimat egy szégyellős mosoly kíséretében. Ekkor érkezik a szerelvény. Vörös tincseim össze-vissza szállnak arcomba a menetszéltől, én pedig ijedten húzódok Belihez. Biztosan azt hiszi, hogy agyalágyult vagyok. Lassan hárul a veszély, így a fiú kezébe kapaszkodva lépek be a kocsiba, miközben boldog mosoly terül szét az arcomon. Elengedem hát a fiú ujjait, és lecsüccsenek mellé. Másik oldalamon egy idősebb, kalapos úr ül, s mivel jólnevelt gyerek vagyok, ezért egy kedves mosollyal köszönök neki. – Jó napot kívánok! Szép napunk van, nem igaz? – azonban ő csak nagy szemeket mereszt rám amolyan „ez idióta” tekintettel, és maga elé emeli az aznapi Bors Magazint. Micsoda udvariatlanság. Azonban nincsen időm angolmód eltűnődni a férfi mogorvaságán, hiszen Beli hangja szakítja félbe gondolataimat.
Lágyan mosolyogva fordulok vissza felé, és a zakatoló szerelvénnyel alattunk fogok rá kezére, hogy finoman megszoríthassam. – Nem lesz semmi baj – bólintok bátorításképpen, és megsimítom kézfejét, ami után vissza is teszem kezecskéimet ölembe. Szájamat elhúzva nézek fel a táblára, ami mutatja a vonalat, de nem igen tudom értelmezni. – Meddig leszünk föld alatt? – fordulok vissza barátom felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azt nem kérdezte, mennyire látott még ilyen helyeket, mennyire szeretne meg-megállni, de figyel, hogy amikor lassít, ő is megtegye, elvégre sehova sem rohan, egészen nyugodt, sőt, ennyi év után ez az ismerős közeg ugyan megborzongatja, de nem érzi annyira a görcsöt, mint hitte. Lehet, ha előbb jön és egyedül, akkor de, most viszont kellően biztonságban érzi azt, hogy simán mozoghat a városban. Elvégre, változott valamennyire külsőleg is, haja, borostás arca, amit annak idején mindig simára hagyott, talán még az se ismerné fel elsőre, akivel együtt lakott. Babrálja a jegyet, majd érzi meg a finom nyomást vállán, ahogy a lány oda helyezi állát. Apró mosollyal néz fel, kissé oldalvást rá, majd saját fejét, amolyan kedveskedve dönti a másikénak, miközben felemeli a kezében tartott papírost.
- A jegy ára. Nyolc éve még harminccal kevesebb volt, szóval nem vágtam magam földhöz tőle – nem is nagyon tudna hova emelkedni, elvégre, a város annyira nem nő és igaz, sok új lehetőség sem lett, kivéve a Négyes metrót, ami akkoriban még csak álom volt és földtúrás, most már utazható és használható valami. – Csak nézegetem, mi változott – magyarázza, majd amint leérnek, néz körbe, fel a táblára, amin az útvonal is pihen, többek között. Leérve aztán, kerüli kifelé ő is a népet, amely megszokott módon árasztja el a helyet, mert nem elég a lakosság, de erre bőven akadnak turisták is, ázsiaiak főleg, minden rossz nélkül, vagy csak az ország más pontjáról idesereglettek. Vagy mondjuk, amikor valami jelmezes esemény van és mindenféle alakok jelennek meg városban, metrón, villamoson. Na azt lenne érdekes magyarázni a karjába kapaszkodónak, de nem, most nincs ilyen, minden úgymond… átlagos. De kinek mi az átlag? Ő mágusvárosban él, Nelli is mágusok között élt és él, úgymond, akkor ez a hely a fura most?
- Semmit. Egyszerűen sok a turista, mennek dolgozni, vásárolni. Itt mindig ennyien vannak nap közben, reggel, meg munkaidő után még többen. Sokan laknak a városban, kezdik kinőni – borzong bele már csak a kora reggeli tömött járatok gondolatára, főleg, ha az a belvároson kívülről indul és érkezik, nem is a legsűrűbb járat. Pedig, percekről beszélünk, nem vidéki szintű órákról. Percek. Atya ég.
- Ühüm. De készülj fel, nagyon nagy – magát is felkészíti, sok lesz az ember, a hely. Lehet kisebb kellett volna? Majd egymásba kapaszkodnak, mint az idős nénik menet közben. – Persze. Fent van a neten az üzletek listája, válogatni is tudunk, hol jobb. Nyugi, rég voltam itt, de ebben biztos vagyok, vezetlek majd – meg persze, előbb megnézik, majd elmagyarázza, mit tud. Nagyjából. Tény, hogy le van maradva a trendekkel, a saját mobilja régi már, a mostaniak meg hatalmasabbak és okosabbak. Jó lesz ez. Elengedi az aggodalmait és beszáll inkább, bár úgy néz ki, vár pár percet, hiszen innen indul. Addig se kell hangosan beszélni. Hátradőlve nyújtózna egyet, de képtelen nem aprót nevetni azon, ahogy Nelli próbál igazán angolosan társalogni, a férfi pedig, aki éppen nagyot néz, még válaszra se méltatja. Inkább aranyos ez, mint vicces, reméli, nem is érti majd félre. Inkább közelebb hajol, hogy halkan és közvetlen súghassa szavait.
- Errefelé a népek nemigen foglalkoznak egymással. Ne vedd magadra, a legtöbb egy tapló – emlékszik vissza a mentalitásra, amelynek emléke nem is kell valós legyen, csak elég, ha az ember belegondol. Elindulnak hát, a férfi belemerül az újságba, ő maga pedig előre meredve tűnődik el kicsit.
- Tudom, hogy nem de… fura. Otthon megvan még a lakás kulcsa is, minden. Ahol laktunk, meg fejemben, hogy hol dolgoztam… ilyenek. Nyomorult vagyok, megint – szusszanva dörzsöli meg az arcát és inkább néz felfelé, hogy gyors lecsekkolja, merre is vannak. – Ühm, mindjárt átszállunk egyet és onnan pár perc. Nem lesz fél óra se nagyon. Nem tetszik idelent? – néz vissza rá, mert akkor visszafelé tudnak a felszínen is haladni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valamilyen furcsa indoktól vezérelve egyáltalán nem feszélyez, hogy egy ismeretlen férfira bízom magam. Sőt, azokkal a nem nyugvó íriszekkel csak még inkább biztosít róla, hogy vele akárhova elmehetnék, ő vigyázna rám. Persze nem áll ezért szándékomban rögtön a karjaiba borulni, mint valami ókori drámában, de egy kis játék senkinek nem ártott még meg.
Felvontam a szemöldökömet a szavaira, és igen elismerően néztem az irányába. – Szóval a hatalmad kiterjed a helyre is – állapítottam meg csak úgy mellékesen. Igazából nem akartam rákérdezni, hogy ez mit takar, az csak elvette volna a pillanat varázsát.
Kezdeményeztem, mert éreztem, hogy kettőnk közül most én leszek az, aki kevésbé fél a következményektől. Alfred egy igazi úriember módjára viselkedett, és féltem, hogy ez talán oda vezethet, hogy ahelyett, hogy kiélvezné az egyestés csodák világát, el fog hívni egy rendes randevúra.
- Új? Mármint a tegeződés, vagy a nőkkel való beszélgetés? – ugrattam, és huncut mosolyomat villantottam meg irányába. Aztán megnyugtatásképp kezemet övére helyeztem, üzenve neki, hogy ne vegye magára a dolgot. – Alig vártam, hogy megkérdezd.
Közben újdonsült barátom, a csapos elénk helyezte az italokat. Nem mondom, elég gyorsan elkészültek, mintha csak félne Alfredtől. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy talán mégsem olyan jó ötlet ennyire megbízni benne, de aztán ezt a kis hangocskát gyorsan elcsendesítette Alfred zizegő tekintete. Mert az a fajta vágy, valami egészen mást üzent nekem, mint a csapos reakciója. Az valami csodásat ígért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Inkább nem akarok ilyeneket mondani, mondanám azt, hogy igen, sok volt, most vicces minden és majd mikor elmúlik a fejfájás, minden szép lesz és jó, mehetünk vissza a szállásra, majd vissza haza, bárhova, de nem, nem tudok ilyet mondani, mert ezerrel kattog a fejemben az, hogy valami mégis volt, valami történt, mert az biztos, hogy annyit nem ittam, hogy ne tudtam volna ott és akkor, no meg most, hogy hol a fenében vagyok. Márpedig, a baj megtörtént, így aztán, most állhatok tanácstalanul, hogy mégis mi a franc. Ez nekem sok, haza akarok menni, most fogok eltörni és az eddig erős, semmi sem árthat dolognak véget vetve sírva elrohanni. Aztán mégis nem. Hullámzok, érzem a rosszullétet.
- Biztos. Nézd, nem vagyunk ilyen… alpári nők, hogy literszámra. Érted. Szóval tuti biztos – vagy persze, csak egyszerűen nem bírjuk, még a keveset sem, és ez bár kellemesebb végkifejlet meg amúgy indok, mégsem jut eszembe, mert jelenleg túl egyszerű lenne ugyebár. Mint mindig ilyenkor. De nem, nem kattogok a témán, annyira nem akarok pánikot kapni, nem jobban, mint amúgy kaptam. Mindegy már, azt hiszem, mind a kettőnknek. Karola szipog, mindjárt sír, én is az előbb sírni akartam, de azzal, hogy kibukunk, semmit nem oldunk meg. Vagyis ez érződik abból, hogy én nem teszem, akkor ő sem alapon nem engedtünk teret a könnyeknek. Már nem. Vagy még nem? Nem tudom, azzal lennék előrébb, ha már hazafele tartanánk, egyelőre mégis a fürdőben bujkálunk és festünk úgy, mint valami kísértet-duó. Inni kell, ebben igaza van, de azt sem akarom leengedni, mert félek, tényleg kijön. Viszont rettentő üresnek érzem a gyomromat, szerintem, ha hányásról van szó, én azt már este megejthettem, ritkán történik meg, nem is nagyon szoktam, inni sem, szóval passzolom.
- Ahh, bánom is én, ha kijön. Nekem már mindegy – mint egy haldokló, de legalább ezt megiszom és vége. Vagyis nem, mert végül a szomjúság győz és eresztek még egy pohárral, de mire lemegy, úgy érzem, tele is vagyok. Akkor ezzel óvatosabban kell bánni. – Jó lenne, ha ezzel visszajönnének az emlékeim – viszont mivel nem csodavíz, ez nem történik meg. Más már igen és kizökkentett a majdnem elkezdődő nyugalmamból. Kapál a szívem, ahogy végre eltűnik az alak és úgy néz ki, most elrejteni sem tudom azt, hogy mennyire megijedtem ettől az egésztől és egy újabb ismeretlen alak felbukkanásától. Nem remegek, bár úgy érzem, de lehet, hogy csak a gyomrom csinálja idegességemben. Lehet kijön az a víz.
- I… igyekszem.. de ő se ismerős. Egyik se… - mert ő nem az alvó, hanem másik. Ennyire még most, a kómás agyam is működik. Mindegy. Mély levegő, kifúj, ismételgetem, miközben beszél hozzám és nyerem vissza a kis nyugalmam. Aprókat bólintok, meglep, hogy ő képes logikusan gondolkodni. Ha kitörök innen kiabálva, lehet tényleg dühösek lesznek, márpedig ehhez van kedvem, kiáltani és csapkodni.
- Jó, csináljunk. De ha valamelyik úgy nyúl hozzám… lecsapom, sikítok – mert legyen egy határ, amin túl ők sem mehetnek, nem? Elkel. – Lehetséges, bár kevés esélyt látok arra, hogy semmi sem történt, legyen ez az én bajom. Akkor jópofizzunk, amíg lehet és akkor majd mesélnek. Ha meg nem, kérdezünk, cselesen. Oké, meg tudom csinálni! – állok fel azzal a lendülettel, de nem az igazi, kicsit szédelgek. Megfogom a kezét, jobb is, majd el is indulunk, a srác meg türelmetlenkedik. A szemem forgatom, ahogy végül lenyomom a kilincset és kilépünk.
- Persze, hogy megyünk, csak bepúdereztük az orrunkat – sétálok a konyha felé, ahol készül a reggeli. És tényleg az. Nem látok rácsokat, semmit, csak egy normális konyhát, mégis aggódok. – Ó, mivel készülsz? – próbálok kedves lenni, miután a srác egy Na végre mondattal és ellenállhatatlan vigyorral pakolja az asztalra a menüt. Azt hiszem, ideje lesz leülni, így elengedem Karolát és így is teszek.
- Vad éjjel volt, kell az energia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hát igen igazad van, tényleg nem. Biztos beleraktak valamit az italunkba - mondtam egész halkan Emmának, mert csak ez lehetett az egyetlen oka annak, hogy egyszerűen semmire sem emlékeztünk az előző estéből.  
- Merlinre, remélem nem lesz bajunk - mondtam kissé megtörten, miután próbáltam magam összekapni, s nem kiengedni magamból a feszültséget. Pedig kedvem lett volna sírni, mert azért tényleg ijesztő volt ez a helyzet, valójában ezerrel dübörgött a szívem, s féltem attól, hogy kinek a házában lehetünk. Ráadásul mivel túl élénk volt a fantáziám, a lehető legrosszabb dolgok is felmerültek a gondolataimban, így már csak emiatt is ideges voltam.
Ugyanez Emmán is meglátszott, na meg a rosszullét is, s azt hiszem, hogy éppen ez ösztönzött arra, hogy erős maradjak. Mert ha ő rosszul lesz, akkor majd nekem kell rá is vigyáznom, így kétszeresen is oda kell figyelnem. De vajon hol lehet a pálcám? Az jönne most nagyon jól!
Míg gondolataimban már azon kattogtam, hogy minél előbb ráleljek a pálcára, ami segítség lehet a bajban, addig Emmus hiába küszködött, úgy tűnt, hogy rosszabbul már nem lesz, de talán a vizet mégis csak kipróbálja gyógyírként.
- Az jó lenne, de én már ittam, és nekem sem hozta vissza. Talán csak idő kérdése, és emlékezni fogunk - vagy nem, mert hát nem lehetett tudni, hogy mégis mi lehetett az, ami ennyire kitörölte az emlékeinket. Még az is lehet, hogy varázslat volt, hisz ki tudja, hogy miféle mágusokkal sodort össze minket az élet. Viszont időm sem volt felvetni a kérdést, mert akkor tűnt fel az ismeretlen alak, ami bevallom, újra félelmet szült bennem, s még arra is fel voltam készülve, hogy ha szükséges, akkor ráugorjak a hátára, üssem-rúgjam és harapjam, ha ez lenne az ára annak, hogy hatástalanítsuk az esetleges támadást.
Arcomra mégis a döbbenet költözött, amikor a srác úgy nyitott be, mintha mi már régóta ismernénk egymást, és puszi pajtások lennénk. Nagyon természetesen viselkedett, kedvesen is szólt hozzánk, s nem tűnt gonosztevőnek. De éppen ezért volt ez az egész annyira ijesztő. Emmán közben láttam, hogy még mindig nincs a helyzet magaslatán, így komolyan aggódni kezdtem miatta. Már csak emiatt is, na meg azért, mert nem tudtuk, hogy kivel állunk szemben, hirtelen egy ötletet javasoltam a lánynak, hisz más választásunk nem volt. Valahogy ki kellett kavarodnunk ebből a helyzetből, de nem ronthattunk csak ki a házból pénz, iratok és pálca nélkül.
- Azt nem fogjuk megvárni, hogy úgy nyúljon hozzánk. Ha ez történne, akkor ragadj meg valamit a konyhában, bármit, ami a kezed ügyébe akad, és csapj oda. De azt jó lenne azért megtudni, hogy pontosan hol vagyunk. Mert ha egy erdő közepén, akkor tök fölösleges sikítanunk - mondtam halkan, s ismét kétségek támadtak bennem. Meg is osztottam Emmussal a gondolataimat, ő viszont nem látta reálisnak a helyzetet, hogy talán gonosz emberek markába kerültünk volna. Ez a pozitív hozzáállás talán jó is, s lehet, hogy nekem sem kellene a legrosszabbra gondolnom.
- Jóóó, ez jó lesz! Neked úgyis menni fog Emma, én nem tudok hazudni - legalábbis nem próbáltam, de azt hiszem, hogy ez volt az az alkalom, amikor még ezt is be kellett vetnem a saját védelmünk érdekében.
A srác közben már több lépéssel is előttünk járt, de kicsit úgy viselkedett, mint egy kapitány, nem is nagyon értettem, hogy mire ez a sietség, s miért akar ilyen hamar reggelivel kínálni minket. Továbbra is gyanakodtam rá, a pucér srác mellett elvonulva még a fejemet is elkaptam, hogy ne is lássam, s közben szorosan fogtam Emma kezét.
- Ugyan már, tök fölösleges púdereznetek, baromi jól néztek ki smink nélkül is -mondta ezt már a konyhából, s amikor beléptünk, felém kacsintott. Össze is rezzentem, de leginkább a félelemtől, mert fogalmam sem volt arról, hogy ez most mégis mit jelentsen. - Rám kacsintott, láttad? Miért csinálta? - súgtam Emma fülébe kérdőn, miközben fél szemmel a srácot figyeltem, aki épp tojásokat ütött fel egy edénybe.
- Áh, vad éjjel volt bizony! Szuper frankó omlettet dobok nektek össze amúgy, olyat, amiről éjszaka dumáltunk, mielőtt bementünk a tóba. Nem igazán voltatok szemérmesek - jegyezte meg nevetve, ezt hallva meg még inkább kezdtem magam kellemetlenül érezni.
- Basszus, fürödtünk valami tóban? - súgtam a következő kérdést a lány fülébe, amikor meghallottam a hátunk mögül a másik srác kissé fáradt hangját.
- Ahhh jó reggelt csajoook, csá Dani! - ahogy hátrafordultam, megláttam a hosszú hajút, immár azért volt rajta valami középhosszú fürdőnadrág féle, pálmafás. Hála Merlinnek!
- Mizu cicám? Hiányoltalak reggel - kérdését mosolyogva intézte Emmának, miközben határozott léptekkel közelített felé, s hacsak Emmus nem húzódott félre, akkor bizony elkapta, és megcsókolta őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vékony ujjam lassú köröket ír le a pohár peremén. A barna ital érintetlenül hever a fenekén, rá se néztem, mióta Donát letette elém. Egy kedves mosollyal köszöntem meg neki, de ő észre sem vette, tekintete egyből tovasiklott a következő vendégre, amit magamban elégedetten nyugtáztam. Mégsem sikerült átadom magam teljesen annak az érzésnek, mert gondolataim mindannyiszor visszatalálnak Ilianhoz és ajkaimról egyből lehervad a mosoly. Szemeim lecsukódnak, homlokomat aggodalom barázdálja, ahogy visszajátszom magamban a találkozónk pillanatait. Elrontottam volna? Képes lettem volna ekkora hibát véteni?
Élesen szívom be a levegőt és döntöm le torkomon a pohár tartalmát, majd egy erőteljes mozdulattal teszem le magam elé, puffanását elnyomja a bárban uralkodó hangos zene. Elfintorodok, ahogy a whisky marja a torkom, de most mégis örömmel adom át magam az érzésnek. Lábam türelmetlenül kezd járni a bárszéken és azon kapom magam, hogy tekintetem percenként a folyosó irányába siklik, holott azelőtt fogom tudni, hogy mikor érkezik, mielőtt megjelenne ott. Halkan felnevet saját idegességemen jobb tenyerembe fektetem az arcot, amit évekig sajátomként kellett viselnem. Ritkán nyúlok érte és ha megteszem, annak mindig oka van...
Zsebemből előveszem a zsebórát és kinyitva a vésett szöveget nézem a fedlapon. Vajon mégis neked volt igazad, Ágoston? A tudással tényleg együtt jár a bukás is? Nem akarom, mégis el kell, hogy ismerjem; bölcs voltál a magad őrült módján.
- Még egyet! - hangom kénytelen túlharsogni a zenét, hogy felkeltsem Donát figyelmét. Csendben figyelem a rutinos mozdulatokat, majd ahogy az ital ismét előttem terem, ujjam ismét a peremére talál és lágy csókokkal hinti azt. Hol rontottam el? Mert Ilian hibája ugyanúgy az enyém, mint az övé. Egyszerű feladat volt, mondhatni rutin, ha Alfi szavaival akarnék élni; "elhanyagolható kockázattal".
Nagyot nyelek, majd ahogy újra ajkaimhoz érinteném a hideg üveget, végre fellélegzem. Nem nézek hátra, csak lassan helyezem vissza a poharat a pultra, hogy a lapra könyökölve tartsam fel jobbomat.
A pultnál. Történt pár... váratlan fejlemény - gondolataim tisztán csendülnek Alfi fejében. Nem esik jól bevallani magamnak, de most tényleg szükségem van rá és pontosan tudom, hogy nem fog cserben hagyni. Mindkettőnk érdekében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Sétapálcám kopog ütemesen a lábam alatt húzódó végtelen betonon. Biztosan csillagos az ég, ámbár a fényszennyezettségtől, aligha láthatom innen, így kénytelen vagyok fejemet ismét előre biccentve haladni a járdán. Melankólikus érzés jár át, ahogy a bár felé haladok komótos lépteimmel, hátam mögött lépkednek utánam csendben Lóránték. Magabiztos, féloldalas mosoly terül el arcomon, ahogy a helyzet egyszerűsége és mindennapisága furakszik be elmémbe. Immár problémák nélkül sétálni Budapest utcáin, hiszen megoldottam az éppen aktuálisan felmerülőt, ami lássuk be, elég egyszerűen is ment. Mindössze be kellett lépnem Lóránt után az irodába, hogy a férfi arcából fusson ki a vér és tolja a pénzt feléjük, hogy végül annak megszámolása nélkül távozzunk. Mindenki tudja, hogyha nem a megfelelő összeg van benne, akkor ki jár rosszabbul, így ha akarnék sem tudnék aggódni. Felesleges.
Hagyom, hogy a fiú társaság lépjen be előttem a bárba, és miközben megtartják nekem az ajtót embereim, lépkedek én is beljebb. Ugyanolyan komótos léptekkel fáradok beljebb, hogy elégedett mosollyal pillantsak körbe, majd induljak el a rejtett ajtó felé, ami már nyitva vár. A lépcsőn kissé féloldalasan leereszkedve érkezem meg az aljára, sétapálcám koppan a padlón, ahogy kékjeimet azonnal körbevezetem a jelenlévőkön. Ismét tele vagyunk, és még csak este tizenegy óra. Elégedett mosollyal jártatnám körbe tovább pillantásomat, mikor megérzem a motoszkálást fejemben, így azonnal a pult irányába nézek. A szőke, és ismerős, tincsek akaratlan váltanak ki belőlem borzongást, hogy végül szó nélkül induljak hátrafelé, miközben simogatóan hangzik a mondat: az irodámban várlak. A küszöböt átlépve hagyom nyitva az ajtót magam után, hogy Janka követni tudjon, miközben a könyvespolcomhoz lépek. Vállam felett mosolygok hátra, amikor belép.
- Hallgatlak - fordítom fejemet a könyvek irányába ismét. Váratlan fejleményekkel vár, amikről mindketten tudjuk, hogy mennyire nem kedvelem őket. Nem engedhetem meg magamnak a váratlanságot semmilyen helyzetben, és éppen azért, hogy Picave-vel is elkerülhessem ezeket, hagyom, hogy szabadon mozogjon. Ne engedd, hogy megbánjam. Kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Halk, zavart nevetésem tölti meg a köztünk lévő levegőt, amely csak nem akar szűnni, ahogy lényegében lebuktatom saját magam. Ügyes kislány, gyere csak szépen beljebb és beljebb, a neked felállított csodálatos álomvilágba, amit nyújtani szeretnék és amit tudok is. Olyasmi kezdődik most, ahonnan nincs visszaút, sem neki, sem nekem, és a legrosszabb az egészben, hogy menekülő utunk sincs. Semerre. Azt akarom, hogy örökre kékjeim rabjává váljon, így minden erőmet összeszedve pillantok rá, amikor nevetésem végre csillapodik, és az italok is elénk kerülnek. Somolyogva fürkészem arcát, majd emelem fel poharamat, amiből a whisky erőteljes illata száll ki.
- Lényegében mindkettő - sütöm le tekintetemet, halvány mosollyal ajkaimon, mintha szégyellném magam. Egy elesett és szeretnivaló kisfiú látványát kelthetem, akinek a keze mégis olyan messzire elér, hogy egy szavába kerül és ingyen kapja italait a nő, akihez ma csatlakozott. Csak fokozza a - látszólagos - zavart, mikor megérzem kezét kezemen. Megilletődött kékjeimet szegezem kezére, lassan emelem fel végül rá, kedves mosolyt engedek meg magamnak, miközben a pír tűnik el arcomról.
- Köszönöm - engedem ki az eddig benntartott levegőt, hogy ismét Tánya arcára függesszem piszkos kékjeimet. - Nem gyakran fordul elő velem, hogy ilyen kedélyesen tudjak elbeszélgetni valakivel. Rossz kifogás a munka, igaz? - sütöm le inkább szemeimet és állok neki fürkészni a kristálypohárban aranyló italomat, hogy a féloldalas, szomorkás mosolyt próbáljam elrejteni, amennyire tudom. Minden azon múlik, hogy a lapok, hogy kerülnek leosztásra, és egyelőre a pakli az én kezemben van. Az én szabályaim szerint kénytelen játszani a nő, és amíg úgy lép, ahogy nekem tetszik, addig minden rendben lesz. Csodát mutatok neki, olyat, amit még nem látott, amit térden állva könyörög vissza, mert ha már emberré avanzsálódtam erre a röpke pár órára; megtehetem, hogy ember legyek, és ostoba, semmitérő vágyaimnak engedjek utat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Gyomromat fogva, arcomon fájdalmas fintorral és kétrét görnyedve állok egy bokor mellett. Varázsgyermek lét ide vagy oda, vannak dolgok, amiket még az én kis belsőm sem tud elviselni; ilyen a hoppanálás. Mély levegőt veszek, majd fújom ki tüdőmből, mintha éppen halni készülnék, de megpróbálok minél hamarabb túllenni ezen, mert azért mégsem a bogolyfalvi temetőben vagyunk. Pedig lehet ott most gyorsan túllennénk a szertartáson. Kék szemeim kissé megfakultak, szinte szürkés árnyalatot vettek magukra, míg arcom sem éppen a legfényesebb. De szerencsére egészen gyorsan fel szoktam épülni ebből az állapotból.
– Jól vagyok, jól vagyok – intek Lili felé, aki bizonyára meglepve konstatálja, hogy nem megy nekem. Hiszen nem szóltam neki előre. Erősnek akartam mutatkozni, ezért megtartottam magamnak ezt az aprócska információtöredéket. Még egy újabb fújtatás után egyenesedek fel, engedve a bokor egyik ágának a szorításán, majd egy kissé erőltetett, ám annál kedvesebb mosollyal arcomon fordulok vissza barátom felé.
– Lehet, hogy szólnom kellett volna – mondom a helyzettől függetlenül egészen vígan, ahogyan máskor is tenném, majd oldaltáskámhoz nyúlok, hogy egy félliteres, D&D feliratú butykost vegyek elő. Mindig készülök vízzel az ilyen jellegű utakra, mert alapvetően annyit iszok, mint egy kacsa. S ez most is kifejezetten jól jött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Nyugi, én se bírom, csak színésznő vagyok.
Vigyorodom el, kihúzva magam, arcomra ellenállhatatlan mosolyt varázsolva, ahogy egy, az Angyali Menedékhez közeli hoppanálási pont mellett álldogálunk. Mondjuk, ha szólt volna, akkor tényleg nem így jövünk, hanem autóval, mert valakinek, igeeen nekem, végre megvan a jogosítványa. Köszönöm, köszönöm, nem volt egy könnyű menet. Szóval jöhettünk volna így is, legközelebb mindenképpen így lesz.
- Jobban vagy?
Amikor már van újra színe, akkor merek csak megszólalni, finoman simogatva a hátát, hogy érezze, itt vagyok mellette. Bárcsak hoztam volna magammal bájitalt, ami csökkenti a hányingert, akkor most nem kellene szegénynek szenvednie. De reggel annyira siettem, hogy az asztalon maradt, pedig mindig van a táskámban, csak pont este vettem új adagot, és valahogy nem maradt meg a gondolataim között, hogy bele kellene tennem a táskámba. Megvárom, amíg készen áll, és csak akkor javaslom az indulást.
- A világ legszebb helyére szeretnélek elkalauzolni, úgy hívják, hogy az Angyali Menedék. Ezen a helyen nagyon szép és különleges virágok találkoznak egymással. A kert régóta a család birtokában van, eléggé híres. Szoktak itt komolyabb ünnepeket is tartani. Tudják, hogy jövünk, így majd csatlakozni fog hozzánk egy kicsit a tulaj, remélem, nem baj.
Nem mondtam el neki, hogy miért is jöttünk ide, de majd mindenképpen ki fog derülni, csak egy kicsit még húzom az időt, hogy elérjünk a tóparti pavilonba. Egyelőre csak sétálok vele, érdekel, hogy mit gondol a helyről, ő milyennek látja.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem is kétséges, hogy Lili puszta jelenléte is megnyugtat. Ahogyan érzem a hátamat érintő ujjakat, hálás melegség járja át a lelkemet, de egyelőre még annyira kellemetlen a hányinger, hogy ennek egy ideig még nem tudok hangot adni. Orvosságot ugyan eszem ágában sem volt betenni, mert ahhoz eléggé felkészületlen vagyok ilyen helyzetekben, de a víz is tökéletesen megteszi.
– Ühüm – bólogatok két korty között, majd csillogó kékjeimet az ő szemeibe fúrom. Igazán kíváncsi vagyok erre a helyre, mert Lili csupán annyit mondott nekem, hogy menjünk el kirándulni. Nagyon régen jártam már a kastély birtokán és Bogolyfalván kívül máshol. Igazság szerint édesanyámat is évezredekkel ezelőtt ölelhettem magamhoz, de ezekben a pillanatokban meg is fogalmazódik bennem, hogy hamarosan haza kell látogatnom. Egy nagyot nyelve dobom vissza táskámba a flaskát, majd izgatottan, Lili felé fordulva indulok meg mellette.
– Angyali Menedék – ismétlem, ízlelgetem a nevet. – Hát ez valami ku… - húzom el a szájamat, mert tudom, hogy nem szabad káromkodni hölgytársaságban. – Gyönyörű – tekintek körbe, miközben valódi illatorgia támadja meg széles szaglószervemet. – Ó – tátom el játékosan szájamat. – Várnak bennünket? De izgalmas – villantom meg fogszabályzómat. – És… mit lehet itt csinálni? Számháborúzni ketten nem nagy buli, de ha jön a tulaj, akkor talán beszállhat, ha akar – vonom meg csapzott kis vállaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy szavai simogatják elmém, akaratlan csukódnak le szemeim és húzódnak mosolyra a fénylő vörös ajkak a porcelánnak tűnő arcon, amit én viselek, mégsem lehet soha az enyém. Pár röpke másodpercig hagyom, hogy hangja visszhangot verjen egész lényemben, majd határozott mozdulattal csukom össze a zsebórát és csúsztatom vissza a zsebembe, hogy eleget tehessek a kedves utasításnak és a bárszékről lecsusszanva olvadjak bele a tömegbe. Mielőtt megtehetném, hallom Donát erőteljes hangját, amire megtorpanok. Széles mosoly költözik orcámra, a vállam fölött pillantok vissza arcára, ami egyszerre tükröz bosszúságot és értetlenséget, majd zöldjeim a pohárra siklanak, amiben ott pihen az érintetlen második kör. Látom, ahogy mutató- és hüvelykujját összedörzsöli, várva a fizetséget az italokért, amire majdnem felnevetek. Az ingert lenyelve érintem meg a tudatát, nem titkolva személyazonosságom többé. Pillanatokon belül elnyílnak ajkai, ahogy engem bámul, majd biccent egyet felém és megy vissza a dolgára, nyugtot hagyva számomra. Egyszerűen képtelen vagyok megunni...
Ahogy az iroda felé haladok tömegen át, gondolataim minden lépéssel egyre közelebb visznek a probléma gócpontjához. Arcomról lassan lehervad a mosoly, tekintetem komollyá válik, ahogy a lehetőségeket latolgatom. Futó pillantást vetek csak Lórántra, ahogy elhaladok mellette, elmém végigcirógatja az övét és szemem sarkából még látom, ahogy megborzong. Nem kérdez semmit, nem állít meg, még csak utánam se pillant, mikor végre elérem az irodát és határozott léptekkel haladok keresztül a küszöbön. Hátam mögött némán csukódik a tömör faajtó, tökéletes némaságba zárva kettőnket.
Egy pillanat erejéig viszonozom mosolyát, majd lépek az ablakon túli fény áztatta mező elé. Tekintetem lehunyom egy pillanatra, szinte érzem, ahogy az aranyszőke hajszálaimat is táncot lejt a szellő... véleményem szerint már nem sokáig.
- Blake nagyobb kutya, mint gondoltuk - kezdek bele kertelés nélkül. Karjaimat mellkasom előtt fonom össze, fejem kissé előre biccentem, ahogy már az este folyamán annyiszor megtettem, újra felidézzem magamban Ilian kétségbeesett arcát és rémült szavait. - Ilian lebukott. Nem csak piti bájitalokkal és drogokkal üzletel, elég erősen benne van a keze a fegyverkereskedelemben is. Iliant az egyik raktáruk előtt meszelték le... - mondom szárazon a tényeket, hogy végül oldalt lépjek és végre Alfira emeljem tekintetem.
- Ügyesen elrendezte, nem hozta magára feleslegesen a figyelmet és nem tudták meg, hogy kinek dolgozik... - de... de mégis aggódom és ez tökéletesen kiolvasható a tekintetemből. Nem akartam közel engedni magamhoz, mégis kötelességemnek éreztem, hogy felkaroljam... mi van, ha a segítségem egy olyan útra terelte, ahonnan nincs visszaút?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Örülök, hogy a kis kalandunk nem itt ér véget, hanem van még azért folytatás, de nagyon sajnálom szerencsétlent és azt hiszem, visszafelé inkább vonatozni fogunk. Lehet, hogy hosszan tart és csak késő este érünk vissza Bogolyfalvára, de sokkal biztonságosabb a gyomrunknak. Vagy, esetleg veszek itt valami bio gyógymódot magunknak, mert azért én se szeretném, de teljesen kifordulna a pocakom a helyéről azért, mert egyik helyről a másikra hoppanálunk. Figyelem az arcát, ahogy beérünk a helyre, és egyből érzem, hogy olyan, mintha egy láthatatlan erőtéren jöttünk volna át, az egész testem elkezd jóleső nyugalommal bizseregni.
- Reméltem, hogy tetszeni fog.
Vallom be vidáman, mert megnyugtat, hogy nem egyből fintorog rá vagy giccsesnek tartja, mert nagyon fontos a véleménye, szeretném, hogy amikor elmesélem neki a nagy hírt, akkor ne arra gondoljon, hogy fúj, de giccsparádé lesz ez. Nyilván mivel ez egy Vajda esküvő lesz, szó sem lehet arról, hogy kicsi lesz, de ha már nagy, akkor szeretném, hogy olyan legyen, ami szép és amiben én is benne vagyok. Szerintem ez a hely gyönyörű és annyira benne érzem magunkat, annyira látom, ahogy a feldíszített fák és téli virágok között sétálok abban a gyönyörű ruhában, ami évek óta a szekrényemben pihen, hogy egyszerűen képtelen vagyok azt mondani, hogy ne itt legyen az esküvőm.
- Igen, de előbb szeretnék kicsit körbe nézni, megtapasztalni a hely varázsát. Korábban még nem voltam itt, viszont nagyon sok képet láttam már a helyről, és volt egy olyan érzésem, hogy ez tökéletes. Egy örök emléknek gondolom azt, ami itt történik, de éreznem kell, hogy valóban olyan-e.  
Sejtelmesen elmosolyodok és kacsintok egyet, viszont az izgalom az jól érződik rajtam, hiszen emberek, itt lesz az esküvőm, ha minden jól megy.
- Nem most lenne a buli, de még idén. Télen. És nem számháborúznánk.
Lépek be a pavilonba, és a tóra pillantva kiszélesedik a mosolyom, ahogy végül a kék szemekbe mélyesztem a zöldjeimet.
- Azért szerettem volna eljönni velem ma ide, mert szerettem volna végig sétálni veled ezen az ösvényen és szeretném, ha az évben később szintén végig sétálnál velem, hogy az út végén átadj a vőlegényemnek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem hagyhatom, hogy véget érjen. „Semmi, semmi. Csupán múló rosszullét” jeligével túl is lendülök a dolgon, de igaz, ami igaz; hazafelé útra biztosan szükségem lesz egy bájitalra, amivel kibírom ezt a megterhelő utazásformát. Hosszú ujjaimat zsebre vágom, és úgy sétálok tovább Lili mellett, el-elmosolyodva, miközben a minket körülvevő parkot figyelem. Szavakkal nem lehet leírni, hogy mennyire kellemes a Menedékből áradó energia. Mélyet szippantok a levegőből, és az izgalmasabbnál izgalmasabb illatokra néha elsóhajtom magam egy aprócska nyögdécselés kíséretében.
– Nagyon is – fordítom vissza boldog arcomat Lili felé, és láthatóan jobb színem van, mint néhány perccel ezelőtt. Visszakerülni látszik a megszokott vidám pír, és szemeim is ismét úgy világítanak, mint ahogyan azt elvárnánk tőlük. – Biztosan Laylának is tetszene – csücsörítek elgondolkodva. Újabb randevúra kellene hívnom, és ez a hely tökéletes lenne hozzá. Gondolataimból barátom szavai rángatnak vissza a gyönyörű valóságba. Madarak csivitelnek, néha el kell hessegetnem ugyan egy-egy rovart, de engem nem zavarnak, sosem bántom őket. Mondjuk, félek a családjuk bosszújától, ám magamtól sem szívesek oltok ki egy életet sem. Színpadiasan szimatolok a levegőbe.
– Én eléggé tökéletesnek érzem – bólogatok, és figyelem, ahogyan Lili elindul a pavilon irányába. Én csak fejemet oldalra biccentve, kezeimmel zsebemben kísérem végig lépéseit. Kíváncsi vagyok. Tényleg van valami apropója az ittlétünknek?
– Aww, Lili! Nemár – húzom el sértődötten az ajkaimat. – És… máskor? – fogalmam sincsen, hogy miért nem egyezik bele a játékba, hiszen mindig olyan jól elszórakozunk, és… várjunk csak! Mi ez a sejtelmes vigyor? Viccel velem. Sunyi mosoly száguld végig ajkaimon, és éppen előre lépek, jobb kezemet kivéve zsebemből, és mutatóujjamat a levegőbe emelve, amikor ő folytatja a mondatot, én meg… – Vőlegény – ízlelgetem a szót még teljes sötétséggel szemeimben, majd hirtelen tátogni kezdek, akár egy partra vetett sügér, és eszeveszett mód kezek mutogatni Lilire. – Te és Vajda… ti… ti összeházasodtok? – tágulnak ki szemeim megmagyarázhatatlan boldogsággal vegyülve. És ekkor esik le a végén kimondott kívánság. Nagyot nyelek. Szemeim könnytől csillogva kezdenek remegni, majd ledobom a földre az oldaltáskámat, és odaszaladok Lilihez. Hosszú karjaimmal átölelem a derekát, és arcomat nyakába fúrom. Nem tudok még megszólalni; ez életem legcsodásabb napja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Igazság szerint nehezen hittem el, hogy egy olyan férfi, mint amilyen Alfred, nehezen talál magának párt. Még ha csak egy estés dolgokról is van szó. Hiszen a csávó egy kiköpött James Bond, már csak az akció hiányzik. De ha eléggé az ujjaim köré tudom csavarni, akkor reményeim szerint azt se kell majd hiányolnom a mai estében.
Megértően mosolyogtam a férfira. Nekem is folyton csak a kölykök voltak, hol ebben, hol abban az iskolában. Lehet ezért volt az utolsó két kapcsolatom tanár. - Elég rossz, igen - nevettem el magam édeskésen. - De tudod, az a szép ebben az estében, hogy velem vagy, és végre nem kell a munkával foglalkoznod. Hiszen az a másik két ember elintézi helyetted, nem? - kérdeztem, utalva a kis közjátékra a találkozásunkat követően. Megemeltem borospoharamat, és aprót kortyoltam belőle. Az újabb adag alkoholtól csak még inkább megbátorodtam.
Kezemet a férfi felém eső combjára csúsztattam. - Akkor ha ilyen keveset vagy női társaságban, mi lenne, ha kettesben folytatnánk. Mondjuk... elmehetnénk sétálni egyet - vontam meg a vállamat egyszerűen. Fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok aznap este, csakhogy belefáradtam az ücsörgésbe. Hogy azt akarom érezni, hogy igazi hölgy vagyok, és valamiért ezt úgy éreztem Alfred képes lesz biztosítani nekem. Meg amúgy is, zavart, hogy minden lépését és mozdulatát figyeli a pincér, még ha csak félelemből is.
- A város fényei ilyenkor nagyon szépek - ajánlottam fel alternatív tervként, rámosolyogva, kezemmel kicsit simítva a puha anyagon. Hogy mennyire volt jó ötlet sétálni menni? Valószínűleg semennyire. Főleg nem egy ismeretlennel. De tudtam, hogy ha mégis baj lenne, meg tudom védeni magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az aggodalom mindennapos érzelem egy ember életében. Olykor olyan helyzetekben bukkan fel, amikor indokolt is, máskor a leglehetetlenebb szituációkban üti fel a fejét, mikor agyunk űz velünk csúnya játékot és ülteti el bennünk a gondolatokat, amikért - szerintünk - megéri aggódni. Hogy Picave most melyiket éli át, ahogy ellöki magát a pulttól? Remek kérdés. Az aggodalommal járó kellemetlen érzés, noha még nem ütötte fel fejét, de pillanatok kérdése és tudom, hogy felbukkan, hiszen bármennyire gyengeségnek is tartom, én is ember vagyok, így az aggodalom nálam is fellelhető érzelem. Ritkán bukkan fel, de akkor olyan elemi erővel, mintha csak erre a pillanatra várt volna évek óta, hogy végre megmutathassa, ő mennyivel fájdalmasabb érzelem, mint az összes többi. Már akinek.
Kékjeim fürkészik a könyvek hadát, amikből választanom kellene, amikor Janka megszólal. Szemöldököm rebben meg azonnal, jobb kezem mutatóujja ráng meg a könyv gerincén, ahogy megáll ott, mert képtelen vagyok tovább vinni onnan. Mint gondoltuk. Akarod mondani, Picave, mint gondoltad? Mutatóujjammal kocogtatom meg a könyvet, kékjeimet vezetem rá, majd el sem olvasva a címét kapom le a polcról és fordulok az asztalom felé. Nem vágok közbe, amíg beszél, türelmesen és nyugodt mosollyal hallgatom szavait, közben tekintetemet is lehunyom. Aprót bólintok, amíg a végére ér.
- Szóval lebukott - ismétlem meg a nyilvánvalót, miközben kinyitom kékjeimet és Jankára emelem azokat. - Tisztelj meg annyira, hogy magadat mutatod, amikor velem beszélsz - mégis hogy jutottunk el idáig? Elhiszem, hogy kellemetlen, hogy szégyelli magát, mégis remélni mertem csupán, hogy engem megtisztel azzal, főleg, ha ilyen információkat közöl, hogy saját arcát mutatja nekem. Vajon ellenem vagy maga ellen védekezik ezzel? Mégis miért lenne szüksége erre, amikor immár csak én állok előtte az irodában, amit az otthonának érezhet? Lehunyt szemekkel szusszanok egyet, ahogy hátradőlök székemen, összekulcsolt ujjaimat pihentetem a nemrég leszedett könyvön.
- Oldjátok meg - hangom sokkal nyugodtabban cseng, mint amit belül érzek, mert ez hatalmas hiba. Ha lebukott, az engem is veszélybe sodorhat, és tudom, lesz még böjtje. Mert ilyen könnyen senki nem úszhat meg egy lebukást. - A te neveddel az én nevem is együtt jár, Janka, és nagyon nem örülnék annak, ha ezen csorba esne. Kapd össze a gyereket és hozzátok helyre, amit elrontott - oldalra sem kell pillantanom, hogy tudjam, a hamis ablakban lévő mező felett gyülekeznek a felhők, a szél erősödik minduntalan, míg ki nem csavarja a mélyre gyökerezett fákat, vagy amíg a sötétség nem fogja uralni az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szeretném tudni, hogy azért kapaszkodott botor módon éppen belém, mert ennek így kellett történnie. Hogy a sorsunk kovácsai mi vagyunk-e, vagy elrendeltetett sorssal rendelkezik mindenki, most mit sem számít, amikor rám pillantott fel kissé csillogó, már-már alkoholtól túlfűtött tekintetével. A tekintettel, ami azonnal felébresztette a bennem lappangó sötétséget, hogy a magaménak tudhassam, ahogy a mosolyt és a nevetést is, amit nekem intéz.
- Éppen azért bíztam rájuk, hogy véletlen se szalasszalak el, szóval nagyon ajánlom nekik, hogy megoldják - ámbár kétségem sincs afelől, hogy tökéletes eredményekkel fognak visszatérni hozzám, azonban most, ebben a pillanatban csak azt látom és érzem, ahogy a nő keze csúszik combomra. Széles mosoly terül el arcomon, ahogy kékjeim először a vékony, nőies ujjakra esnek, majd visszavezetem őket arcára. Szemöldököm rebben meg az ajánlaton, ujjaimat csúsztatom combomon pihenő ujjaira, hogy azokat ajkaimhoz emeljem, majd azokra leheljem szavaimat.
- Veled mindenhova - sandítok fel rá ujjai mögül, majd mielőtt regálhatna kulcsolom össze sajátjaimmal. Szabad kezemmel kortyolok még egy aprót poharamból, majd a pincér felé fordulva adom le a rendelést, így Tányának van ideje meginni a poharában lévő ital maradékát. Amint a bor a pultra kerül, szinte már kedvesen mosolyodom el a fiatal fiú felé, akit nemrég vettem fel. Apró mosollyal ajkain biccent egyet, ámbár tekintetében a félelem még meg-megcsillan. Fejemet fordítom a nő felé. - Indulhatunk? - a kérdéssel párhuzamosan nyúlok szabad kezemmel a bor, és a mellette lévő két üres pohár felé, hogy azokat biztonságosan szorítsam ujjaim közé, miközben várakozással teli tekintetemet emelem Tányára. Ha a város fényei ilyenkor szépek, hatalmas hiba lenne tőlem, ha kihagynám az alkalmat, hogy megnézhessem. Vele. Csak vele. Mert az enyém. Igenleges válasz esetén segítem le a székről, majd indulok el könnyed léptekkel kifelé a bárból. A hűvös levegő azonnal megcsapja arcomat, oldalra sandítok csupán Tányára, miközben ugyanolyan nyugodt léptekkel haladok előrefelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Én örülnék neki, ha elhoznád ide a következő alkalommal.
Mert, hogy lesz következő alkalom, éppen ezért vagyunk itt ugyebár, hogy megnézzük, milyen is lesz a helyszín maga. Tudom, hogy a kert alatt erős mágia húzódik, és ahogy a fák és virágok között sétálunk, érzem, ahogy a bennem rejlő erőteljes mana lassanként megnyugszik, szunnyadni tér, mint aki éppen hazatért. Ösztönösen a láncomhoz nyúlok, megsimítom.
- Hogy alakul a románcotok?
Mert tudom, hogy ők nem olyanok, mint mi, ők normális ütemben haladnak. A Ricsivel való első, hivatalos megjelenésemkor én már a barátnőjeként voltam elkönyvelve, mert akkor az kellett. Egy tökéletes és hibátlan társat kellett hoznom, aki mellett Vajda Richárd új életet kezd, megkomolyodik. Érdekes, hogy végül, bár nem így terveztük, a végkimenetel ez lett. Ricsi is és én is felnőttesebbek lettünk, mint annak előtte, és most készenállunk egy következő fejezetre az életünkben. Ha csak eszembe jut az, ahogy rám nézett, amikor megkérte a kezem, beleborzongok. Nem volt semmi díszes megjelenés, sem zenekar, sem összegyűlt családok és barátok, csak ő és én, meghitt csendben, boldogságban. Mert mi egymással vagyunk teljesek.
- Vőlegény.
Szép szó, de a férj még szebb. Már nem azt mondom, hogy ő a párom, Vajda Richárd, most már azt mondom, ő a vőlegényem, és hamarosan, alig pár héten belül azt fogom mondani, ő itt a férjem, Vajda Richárd. A férjem. Újabb szó, amibe olyan mértékben beleborzongok, hogy az már szinte illetlen. Nézem Petyát és megmosolyogtat, ahogy összerakja a képet, hogy mit is szándékoztam neki ezzel sugallni.
- Igen. December elsején.
Apró nevetést hallatok, mert valójában én is sírok, attól, hogy örül, hogy mellettem van, és szorosan ölelem át én is, egy hosszú percig beleburkolva magunkat a ténybe, hogy Vajda asszonnyá válok és ezt úgy szeretném megtenni, hogy ő a tanúm hozzá. Mert nekem vele lesz tökéletes minden. Mást nem tudnék elképzelni, mint őt.
- Vajda Liliána, olyan jól cseng, nem?
Kérdezem könnyes arccal, mosolyogva. Alig várom, hogy így hívjanak, hogy hivatalosan is Ricsi nevét viseljem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Látom a kultúra embere vagy te is.. - dől hátra elégedetten ültében és szélesen elvigyorodik. Még emberi alakjában, pontosabban Maeve-ként is, mintha a szemfogai kicsit bestiálisabbak lennének. Na nem annyira hosszúak, mint a vámpíroké, még csak nem is természetfelettien valószerűtlen. Ezt szokták "farkasvigyornak" hívni írói berkekben.
- Tudtad, hogy a muglik alkohollal játékot játszanak, miközben nézik? Isznak, ahányszor csak káromkodik valaki. Merész vállalkozás ez enyhítő bájital nélkül. - A varázslóknak jellemzően van valami kis kreatív megoldásuk, bájitaluk az ilyen esetekre, így nem kötnek ki állandóan az ispotályban túladagolással. Milyen valószínűtlenül könnyű lehet az ő életük a varázstalanok szemében! Már ha azt hinnék, létezik.
- Kár, hogy rondán öregedett. De nem mondom, hogy nem csavartam volna köré a farkam, ha van alkalmam vele találkozni. De akkoriban már elfoglaltságaim voltak. - Könyékig túr a papírcsomagolásban és előszed egy maréknyi félszegen belehajigált szalvétát, amiből egyet lehámoz a többiről és megtörli vele a szája szélét. Az előbbi kis közjáték láthatóan teljesen természetes volt számára, hát néha egy-egy nyalintás igazán belefér, nem igaz? Mégsem olvadnak el, mint a fagylalt.
- Ki kell próbálnom. Ha itt végeztünk, visszafelé bemegyünk egy éjjel-nappaliba és veszünk egy babát. - Hihetetlen szürreálisan hangzik ez a szájából, a kerek, színes keretű napszemüveggel a fején, a drága prémmel a válla körül, az autóval maguk alatt, Burger Kinggel az ölében. Mint valami zsürreális Dali festmény a modern korban, amit vérrel szignóztak az alsó sarokban.
Apropó vér és szignó.
- Nem számítok sokra. De ha ki akarjuk találni, mit kezdjünk a helyzettel, ez egy jó kiinduló pont lesz. - A hangja ezen a ponton színtelenül cseng, nehéz lenne megállapítani, hogy mi rejtőzik mögötte. Aggodalom? Düh? Kétely? Nyugalom? Szórakozottság? Akármelyik lehet, mert kívülről egyetlen markáns érzelmi benyomás sem tükröződik. Ujjai közé csippent egy sültkrumplit és leharapja a felét.
- Megkedveltem a fiút, nem örülnék neki, ha a főnöktől drasztikusabb utasítások érkeznének a helyzet kezelésére. - És bár lehet, hogy vele már nem áll szerződésben az Ifrit, de a Mester kapcsán, és már csak egyfajta beivódott lojalitás végett is, nem kérdés, hogy megtagadná-e a parancsot vagy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Imádtam minden egyes kis rezdülését, egyszerűen elvarázsolt. Már nem is sajnáltam, hogy az a másik férfi nem bukkant fel, mert az ott, ami alakult, valami sokkal jobb volt. Még akkor is, ha nem lesz örök életű. Apró, kicsi praktikákat vetettem be, éreztetve a férfival, hogy nem csak számára olyan édes ez az egymásra találás. Emellett azonban meghagytam neki, hogy ő legyen a férfi, és elvarázsolhasson a hatalmával és egyedi ötleteivel.
Alulról felpillantva néztem piruló arcokkal rá, ahogy azokkal a tökéletes ajkaival csókot lehelt bőrömre. Azonnal egy jóleső libabőr futott végig a testemben. Néztem összekulcsolódó ujjainkat, mosolyogtam, mert éreztem, hogy ez valamit felvezet, és nagyon reméltem, hogy az olyasmi lesz, melyre mind a ketten ugyanannyira vágyunk.
Kiittam a poharat, és érdeklődve figyelem ténykedését. Már így is eléggé zsibongott a fejem, de még több italt készített nekünk össze. Biztos voltam benne, hogy le akar itatni. És én csúnyán engedtem is neki. Hiszen ennél kevesebb alkohollal a véremben is igent mondanék Alfrédnek majdnem mindenre. Hiszen csak nézzen rá az ember.
– Persze – mosolyogtam, és segítségnyújtását elfogadva huppantam le a székről. Intettem még egyet a pultosnak, hiszen mi azért elég jó haverok lettünk ilyen rövid idő alatt is, és már ki is léptünk a bár ajtaján.
Meglepetésként ért az a hideg szél, amelyet még pár órával ezelőtt egyáltalán nem éreztem. – Lehet a séta mégsem volt életem ötlete – jegyeztem meg, ahogy oldalasan Alfredra sandítottam. – De kárpótollak, ígérem – mosolygott a lány, és megragadva a férfi szabad kezét elkezdte vezetni. Pontosan tudta, hova kell most menniük. Ugyanis csak egyetlen hely volt Pesten, amiről tudta, hogy ketten lehetnek, és még a fényeket is látják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Szerintem is, másképp én ide nem jöttem volna. Vagy nem tudom, csak jó okkal? Nem, nem hiszem… - rázom meg a fejem, de csak nagyon, nagyon óvatosan, mert félek, beleszédülök, vagy olyan hányingerem lesz, hogy kijön belőlem az a kevés víz, amit magamba sikerült dönteni. Már csak az kellene, mégis, úgy érzem, hogy jönne az, magától is.
- Nem lesz. Más nem, széttörök valamit a fejükön – motyogom, hogy majd én leszek a bátor hősnő, mint a filmekben, hogy majd a legnagyobb kalamajkából is kimentem magamat, magunkat, aztán happy end lesz a történet vége. Vagyis, inkább ezt akarom elhitetni magammal, nem pedig valami sokkal rosszabb kivitelű akármi, amitől csak idegesebb leszek, mint ami amúgy most is vagyok. Nem hiányzik ez egyikünknek sem, kimondatlanul őrizzük egymás nyugalmát és így, valamennyire talpon is tudunk maradni, mert az is opció, hogy egymás nyakába borulva sírunk, zokogunk és akkor végképp elveszünk. De nem, erősek maradunk. Vagy valami olyasmi.
- Lehet, hogy visszajön, igen – reménykedek, de ugye, az én agyam eleve máshogy működik, mint kellene, van annak hibája elég, szóval, nem vagyok én most abban az állapotban, hogy még a ködös emlékeket is kutassam, örülök, ha annyira nem zakatol, hogy kettőt is lássak tőle, ahogy néha szokása. Bízok abban, hogy ha nekem nem is, neki már jobban fog sikerülni, az is bőven elég lesz, ha annyival okosabb leszek, amit Karola tud. – Az biztos, hogy ha bulizunk is, akkor valami olyan helyen, ahonnan sehova se tudnak minket vinni… - mormogom, hogy akkor marad valamelyikünk szobája, egy terem, vagy Bogolyfalva, vagy akármi, de még egy ilyen inkább ne. Szerintem ezzel egyet fog érteni ő is, talán mondaná is, amikor bekukkant hozzánk az idegen és minden okos, bátor gondolatom oda, mert azt se tudom nagyon, hogy mit mondjak szerencsétlennek, nem még azt, hogy mit tegyek. Lehet, hogy a sorozatgyilkos és hasonló gondolatokat félre kell rakni, de mégsem olyan egészséges az, hogy csak így benyit, beszél és egyáltalán, ő tudja rólunk, kik vagyunk, na de fordítva…
- Basszus – sóhajtok egyet, kócos tincseimet rendezgetem, már csak a magam megnyugtatására is. – Áhh, csak nem kell csapkodni! Az eléggé rosszul venné ki magát, lehet mérgesek lesznek és… De az sem jó, ha mindent hagyok. Viszont, akkor, ha barátságos maradok, már könnyebben fog beszélni. Az meg, hogy mennyire messze vagyunk bármitől… ó, kár, hogy nem tettem még le a hoppanálás vizsgámat, már itt sem lehetnénk! – morgolódok magamban, bár nem azért nem tettem le, mert annyira nem volt kedvem, hanem mert úgy véltem, lehet nem elég jók rá a képességeim, de most, most nagyon jól jött volna. Mindegy is, abból kell dolgozni, ami van. – Nem akarok sikítani, akkor már baj van – nem tartom magam ijedősnek annyira, de most nagyon úgy érzem, bennem van a pánik. Nem lesz ez így jó, úgy érzem, főleg nem úgy, hogy hazudni kell.
- A jót kétlem, amúgy pedig ja, azt egész jól tudok, bár nem idegeneknek, akik mellett felkelek emlékek nélkül – ez nehezíti a helyzetet, de tovább bujdosni sem lehet, a végén még megint benyit és kicipel innen minket. Kiérve fogadom a kedves kis bókot, legyintgetek, hogy na igen, aki jól néz ki, az smink nélkül is, de hát, biztos nem fogok most szerelmes tinit játszani, amikor leginkább az ajtót keresném meg, de gyorsan. – Fogalmam sincs, tetszel neki vagy csak ilyen – súgom vissza, majd lehuppanok, hogy ha már reggeli, akkor jöhessen. Kell valami, más nem csak arra, hogy kiadjam később, de nem tudok sokat a kajával törődni, mert szemöldököm a magasba szökken, amint az éjszaka egy szeletje kiderül számunkra. Épp olyan meglepve nézek Karolára, ahogy ő érzi magát.
- Ja, hát biztos már akkor éhes voltam, nem szomjas, mégis fürödni kellett – vonok vállat, de  szívem hevesebben kalapál. Meztelenül fürödtem vajon? Remek. Ha ez valaha kiderül, a családom leszedi a fejem. – Hát, ki a fene fürdik ruhában, nem? Ti meg láttatok olyat biztos – most lenne kedvem sikítani, de inkább még vízre vágyom, pohárban. Azonban, nemigen van időm kérni se semmi, mert minden helyett, a nemrég még hortyogó srác ajkait érzem meg a sajátjaimon, amitől úgy fagyok le, mintha az első lenne. Elhúzódom, megilletődött pislogásom meresztem felé, a többi meg jót mulat rajta, Karolán kívül. Most nyúlok a lány kezéért és szorítok rá kissé, és tuti érzi, mennyire remegnek az ujjaim.
- He.. hello.. – próbálom kiverni az előbbit a fejemből. – Nehéz reggelem volt, szóval… öhm… ja. Kellett. Kérhetnék egy pohár vizet? – nem, most semmi frappáns nem jut az eszembe, csak a kaja kerül elénk, meg a víz és hallgatom, ahogy a srácok valami programról kezdenek el dumálni, vagy koncert, ahol előző este voltak. Na most mi legyen?
- Nem akarok elrontani semmit, de nekünk majd… szép lassan vissza kell érnünk.. haza. Szóval, hol is… vagyunk? – teszem fel végül a millió dolláros kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A bennem tomboló sötétség ellenére tartom magam a talajon, mert tudom, hogyha most engedek neki utat, akkor nincs esélyem visszatérni. Embert próbáló harc ez bennem, aminek normális esetben szó nélkül engednék, hogy tegyen azt, amit akar, most mégis küzdök éppen azért, hogy én tehessem meg azt, amit szeretnék. És őt szeretném. Minden porcikáját magaménak akarom tudni, ahogy bőrének illata kúszik be orromba, miközben lágy csókot lehelek kezére, ahogy rám pillant pirospozsgás arcával. Olyan elesett és ártatlan, szinte már szánalomra méltó, akit mindenképpen meg kell óvnom, és ha szükséges, akkor saját magamtól is. Biztos vagyok abban, hogy elsősorban kell saját magamtól megóvnom, hogy továbbra is ártatlan lehessen. Miért teszi ezt velem?
Elnézően mosolyogva pillantok le rá, összekulcsolt ujjainkat szedem szét, majd fél kézzel gombolom ki zakómat, hogy könnyed mozdulattal teríthessem azt hátára. - Nem bocsátanám meg magamnak, ha megfáznál - igazgatom meg a ráterített ruhadarabot, majd megemelkedett szemöldökkel, de töretlen mosolyogva követem szó nélkül, ahogy elkezd húzni. Nem tudom mi a terv, nem tudom mi járhat a fejében, hiszen megtiltottam mindegyiknek, hogy gondolatai között vájkáljanak, hiszen láthatóan veszélytelen rám, mégis most azt kívánom bárcsak beleláthatnék én magam. Láthatatlan rázom meg fejemet a gondolatra, felső ajkamat húzom fel, és nem érem fel ésszel mégis mit gondolok? A saját szabályaimat szegem meg, hogy neki jó legyen. Ilyen lenne a bennem tomboló sötétség mérhetetlen birtoklási vágya? Hogy lehetnék képes egyszerű halandóként ellenállni neki?
- Eszed ágában sincs elmondani hova megyünk, igaz? - kitartóan követem, ajkaimon tűnik fel a szemtelen mosoly, ahogy kékjeimet vezetem arcáról vissza az útra, abban reménykedve, hogy valami támpont alapján legalább sejtésem lehet arról, mégis merre tartunk. De nincs, és abban sem vagyok biztos, hogyha elém raknák, megragadnám, mert kellemes melegséggel tölti meg a szívemet az, hogy az ismeretlen felé tartok egy ismeretlennel. Egy olyan helyre, ahol nincsenek kötöttségeim, egy olyan személlyel, akinek nem tartozok semmivel.
Lehetek én is átlagos.