Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tekintetem a mozdulatlan, kopár fára függesztem az ablakon túl, mégsem látom azt. Ilian kétségbeesett arca minduntalan előtérbe kerül, bármennyire is próbálom kiverni a fejemből, csupán egy kósza pillanatra is. Hallom a hangját, látom a félelmet csillanni a szemében, ahogy arcom egyre elsötétül minden egyes elsuttogott szónál. Már akkor tucatnyi lehetőség futott át agyamon, próbáltam akkor és ott megoldani a felmerült problémát, kihagyni Alfit a történetből, amit én vállaltam magamra, nem ő. Most mégis itt vagyok, a legbiztonságosabb közegben, amit akár még sajátomnak is nevezhetnék és arra várok, hogy akarata lesújtson rám, hisz… megérdemlem. Hiába vázoltam fel terveimet előtte, még mielőtt elküldtem volna Iliant, hiába kértem ki a véleményét, végül én hoztam meg egymás után a döntéseket és kergettem magunkat oda, ahol most állunk. Talán, ha jobban utána járok én magam, megelőzhető lett volna a probléma. Ha én magam mentem volna Ilian helyett, az én képességeimmel, akkor nem sodortam volna veszélybe sem őt, sem Alfi nevét az enyém által. Mert általa nekem is nevem lett. Egy név, amire sosem vágytam, mégis úgy fogadtam tőle, mint a legbecsesebb ajándékot, amit csak kaphattam volna. Én pedig ezzel hálálom meg...
Szemeim akaratlan csukódnak le, ahogy a szobában élesen csattan a konklúzió. Aprót biccentek csupán, de képtelen vagyok szavakat kipréselni magamból, holott arcom kifejezéstelenül tükröződik az ablak üvegében. Nem engedem, hogy gyengének lásson, se ő, sem senki más. Mégis…
Mégis, ahogy felkapom fejemet és tekintetünk találkozik, nem láthat mást, csak döbbenetet és pillanatnyi kétségbeesést. Szemeim a kezeimre siklanak, mintha most ismerkednék a saját testemmel. Homlokomat gondterhelt ráncok barázdálják, ahogy lehunyom a zöldeket és keresni kezdem önmagam. Ujjaim meg-megrándulnak, állkapcsom megfeszül, ahogy egyre kétségbeesetten kutatok, de képtelen vagyok megragadni a valóságot. Lélegzetvételeim szinte észrevétlenül lesznek egyre szaporábbak, ahogy próbálok úrrá lenni türelmetlenségemen és a kétségbeesésemen, amit imént tökéletesen láthatott bennem Alfi is. Gondolataim csaponganak, képtelen vagyok koncentrálni… hosszú percek telnek el néma küzdelemben, mire nehezen ugyan, de képes vagyok megnyerni a csatát. Ahogy aranyba forduló kékjeimet kinyitom, az ablaküvegben már nem látok mást, csak saját napbarnította bőröm és sötétbarna hajam. Sikerült…
- Tudom - fáradt hangom halkan hömpölyög Alfi felé, ahogy felé fordulok ismét. - Sosem látta a valódi arcom, csakis annak ismer engem, aki a telepen voltam. Sosem kockáztatnék ekkorát. És már intézkedtem az ügyben - minden szavam igaz, de akkor miért érzem azt, hogy csak részben az? Kegyetlenség beismerni, de kénytelen vagyok rá; félek. Talán magamat is, de leginkább Iliant. Az évek, amiket korábban együtt töltöttünk, az emlékek hada olyan érzelmeket csikart ki belőlem, ami elgyengít. Meg akarom menteni a fiút, hogy általa magamat is képes legyek megmenteni. Képes lehetsz ezt megérteni, Alfi? Ahogy visszapillantok az ablakon túli világra, már tudom a választ a fel nem tett kérdésemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Dr. Szakács Veronika az a fajta nő, aki szereti rendben tudni az életét. Rendezett családi háttér, két gyermek, két év korkülönbséggel, egy férj, aki magas beosztása révén többet keres nála. A gondok nála a küszöb két oldalán helyezkednek el. Kívül marad minden, ami a családdal van összefüggésben, belül pedig a munkája. Olykor, ha fáradt, áll a küszöbön néhány percet, hátát az ajtófélfának vetve, és ilyenkor megengedi magának, hogy ne gondoljon semmire. Ezek a percek azok, melyeket én-időnek könyvel el. Ilyenkor feltöltődik, létezik, de nem él. Újrakezdi abban a pillanatban, ahogy érzi, elég időt szánt arra, hogy a semmiben legyen.
Mint mindig, most is, gondosan előkészíti az irodát, mely a hely legbarátságosabb pontja. Nincs benne semmi steril, szívesen játszik a pasztell színekkel, különösen a bézs és a barna árnyalataival. A vidámságot a türkiz, mint ellenpólus adja, vidám, energikus, de nem zavaró szín, hasonlatos hozzá a nő szeme is. Nem szereti a pirosat, sem a sárgát ilyen helyszínen, mert túl hivalkodó, túl frusztráló. A zölddel is sokáig kísérletezett, de végül hamar belefáradt az árnyalatok és a hangulat összeférhetetlenségében. Maradt a türkiz, amivel nem lehet mellélőni.
A kanapé és a fotel egy mélyebb árnyalatban játszik, míg a finoman odaterített vékony pléd és a díszpárnák inkább a barnában jeleskednek. A mintájuk természetesen szintén a kék ezen ritka, de szép tónusát képviselik. Szereti a színekkel való játékot, olyan, mintha egy régi gyermekkori vágy, a lakberendezés is teret kapott volna életében. Azonban nem lett volna elég, sokkal jobban szereti a hivatását holmi hobbimunka helyett.
Öltözete a helyhez illeszkedik, világosbézs egyberészes, szigorúan térd alá érő, rövidujjú, V nyakú ruha, apró kék virágokkal, és színben illeszkedő, hosszított, láthatóan egy-két számmal nagyobb kötött kardigán. Kikészíti a teához a csészéket, filtereket hat ízben, mézet, citromot, tejet, cukrot. Vizet forral és kancsóba tölt. Tollakat és jegyzetfüzetet helyez a széles karfára. Amíg a hölgy meg nem érkezik, az asztalánál ül, és a korábbi feljegyzéseket futja át. Nem egy könnyű esetről van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megkaptam a büntetésemet. Nem börtönben kell raboskodnom, hanem az elmegyógyintézetben. Jobb-e ez, vagy sem? Nem tudom. Talán igen. Annyiból biztosan, hogy itt sok a fény és erősebbek a színek. A tárgyaláson, ami megjegyzem egészen eseménytelenül zajlott, megállapítást nyert, hogy bár nem vagyok őrült - persze ezt szakszavakkal fogalmazták meg - mégis be fognak zárni, mert amit tettem, azért meg kell fizetnem. Megöltem a férjem. Elvettem egy életet. Ilián vallomása és a naplóm bemutatása segített és bizonyította, hogy Károly sem volt ártatlan. Éppen ez a tény volt az enyhítő körülmény. Emiatt nem a rácsok mögött töltöm napjaimat és emiatt élhet bennem a remény, hogy hamarosan visszatérhetek és élhetek tovább egy békés és csendes életet. Ezt a célt szolgálják a terápiás beszélgetések. Legalábbis ezt mondták. Ezekből fogják tudni, hogy képes leszek-e visszailleszkedni a társadalomban, valamint, hogy nincsenek-e erőszakos hajlamaim. Nincsenek. Ezt ki merem jelenteni, csak a baj az, hogy ezt pont nekem senki az ég egy adta világon nem hinné el. Papír nélkül semmiképp. Lehet, hogy még azzal sem, de ez maradjon a jövő titka.
 Eddigi napjaimat olvasgatással töltöttem és szobámban énekelgettem, hogy a hangom ne menjen teljesen tönkre. Mindezt természetesen piano tettem, hogy senkit se zavarjak. Nem szerettem volna bajt okozni. Méltósággal igyekszem viselni tettem következményét. Egy dolog rossz, hogy nem főzhetek. Nem azt mondom, hogy nincs jó koszt, de a saját magam által készített ételeket sokkal jobban szeretem. Ízesebbek és változatosabbak volnának, ha magamnak csinálhatnám őket. Itt sok a főzelék és az egészséges étel, ami az én ízlésemnek nem elég intenzív. Persze nem egy hotelben nyaralok épp, szóval csendben maradok és mindent megeszek, amit elém tesznek. A véleményemet pedig megtartom magamnak.
 Az ítélet meghozatala, egyúttal az ide való bekerülésem óta senki sem jött el hozzám. Nem érdeklődtek utánam. A Bagolykőből is csak egy levelet kaptam, melyben udvarias hangnemben közölték, hogy tekintettel jogi és erkölcsi státuszomra, megfosztanak eddig betöltött munkakörömtől, melyet sajnos, esetleges visszatérésem után sem áll módjukban visszaadni. Megköszönték a kiváló munkámat és minden jót kívántak. Nagyon elkeseredtem akkor, de ma már úgy gondolom, hogy igazuk van. Nem lenne nyugtom ott az iskolában. A csendes életnek az a hely nem záloga. Így eltettem a levelet és hálás szívvel gondolok vissza az Igazgató titkárnőjeként eltöltött hónapokra. Ami viszont a legjobban fáj az, az, hogy Ilián sem jött el meglátogatni. Be kell vallanom, hogy hiányzik. Ő volt az első ember, ráadásul férfi, akiben újra bízni tudtam. Biztosan sok a dolga. Megértem. Nekem is van épp elég. Csak azok mentális és nem fizikai természetűek.
 Ma is egy ilyen munkát kell elvégeznem. Egy újabb elbeszélgetésre tartok, egy ápoló kíséretében, aki csak csendes gólemként sétál mellettem. Egészen az ajtóig eljön velem, amin ő kopog be helyettem. Az intézet által adott fehér pulóvert és nadrágot viselem, vörös hajam kiengedve terül szét hátamon, arcom kifejezéstelen, de kék szemeim annál beszédesebbek. Szomorúság csillog bennük és az a mérhetetlen magány, amit érzek. Amennyiben megkapom az engedélyt a belépésre, őröm kitárja előttem az ajtót, melyen belépve be is csukja mögöttem azt. - Jó napot Doktornő! - köszönök érthetően és tisztán ejtve ki a szavakat, miközben egyenesen tartással, karjaimat testem mellé zárva állok meg és várom, hogy megkapjam a hölgytől az utasítást, hogy mit tegyek. Tekintetemet közben - mint mindig amikor ide jövök - körbejáratom a barátságos kisugárzású helyiségen. Szeretem a színeit és a hangulatát. Nem olyan, mint azok a patika tiszta szobák, amikben a legtöbb foglalkozást tartják. Itt otthonosan érezheti magát az ember. Gondolom ez is a cél. Könnyebb nekem is megnyílnom egy ilyen támogató környezetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elmondhatatlanul sok szörnyűség van a világban. Sokszor olyan mélységek, melyekre az ember gondolni is képtelen, mivel olyan lélekkel született, mely képtelen befogadni a borzalmakat. Veronika, bár gyengének tűnik, mint a harmat, gyengédnek, mint egy puha takaró, mégis erős asszony, olyan, aki vizuálisan látja maga előtt a rémeket. Hajszál híján nyomozó lett, helyszínelő, aki vallomások alapján rekonstruálja a helyszíneket és ezáltal fedez fel ellentmondásokat. Majdnem a helyszínelést választotta, a szülei azonban féltették tőle, így lett végül pszichológus.
Sokan azt hiszik, hogy ez nem más, mintcsak egy alibi szakma, ugyanakkor ez hatalmas tévedés. Sokkal több annál. Emberek életét befolyásoló minden kérdés. Elég egy rossz szó, és másnap az, aki megoldást vár, holtan esik össze, önnön keze által. Veronika szerint nincs olyan, hogy alibi szakma, szerinte mindenki egyaránt fontos, hiszen így működik jól a világ. Halvány mosollyal az arcán, maga elé tekintve állapítja meg, hogy a kukásokat és a szobalányokat vagy takarítónőket szereti a legjobban. Miattuk nem lepte még el az emberiséget a mocsok. Ebbe az idültségbe érkezik a kopogást, és ad engedélyt a belépésre. Nem éri váratlanul az érkező, elvégre időpontra érkezik. Szokás szerint pontosan. Kiváló.
- Üdvözlöm, kérem, foglaljon helyet.
Mutat a már jól megszokott kanapéra, miközben ujjai közé veszi, majd a nyakába akasztja, mélykék, szinte fekete keretes szemüvegét. Mostanra a munkához, a kötéshez muszáj viselnie, illetve akkor is szokta, amikor receptjei között bogarászik. Felkelve lelapítja a szoknyáját, közelebb lép, és helyet foglal a fotelben, bokáit fonja keresztbe, a jegyzetfüzetet ölébe fekteti.
- Teát?
A maga részéről iszik, egy kellemes gyömbéres-narancsos átmelengetőt, a mostani idő, az itteni hely, megkövetelik, hogy extra melegséget juttasson a szervezetébe. Amennyiben a hölgy is kér, neki is készül, bármely ízből, amit megkíván. Jegyzetfüzetét a megfelelő üres oldalon kinyitva, felhelyezi orrára a szemüveget, aztán felpillant a nőre.
- Hogyan telt a hétvégéje?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A hideg csípős levegő szinte azonnal libabőrössé tette csupasz karjaimat. Mosolyogva, kissé talán meg is hatódva fogadtam el a vállamra terített zakót. Megigazgattam, hogy biztos ne essen le, aztán egyik kezemmel összehúztam elől. Közelebb hajoltam Alfredhez, és egy csókot leheltem orcájára, hogy ezzel megköszönjem a gesztust. Ujjainkat összefűztem. Az elhatározás már meggyőződéssel élt bennem.
Nem tudtam, mire kell majd számítanunk, ha odaérünk. Már jó pár éve nem voltam a kis lakásban, csak arra emlékeztem milyen volt, mikor még gyakran jártunk a helyre. Egy pillanatig elgondolkodtam a kérdésén.
- Annyit elárulok, hogy azon a helyen van fűtés. És kilátás - mosolyodtam el huncut vigyorral. - De ne aggódj, mindjárt ott is vagyunk - nyugtattam.
Egy átlagos kinézetű társasház bejáratánál álltam meg. Elengedtem Alfred kezét, és a kaputelefonhoz léptem. Gyorsan ütöttem be a kódot, hiszen nem volt nehéz. Az én, illetve Kolos születési dátumából lett összeeszkábálva.
- Gyere - nyitottam ki az ajtót, majd beléptem a liftbe. Benyomtam a kilences számot. Amint nyílt az ajtó, gyorsan a 25-ös számhoz léptem, és elsuttogva egy alohomorát tártam ki az ajtót. Ki tudja mennyire mugli Alfred, inkább nem akartam lebuktatni magam előtte.
Ahogy a retesz engedett, láthatóvá vált a sötét lakás. Éppen csak az ablakokból szűrődött csak be valami fény, más nem nagyon volt.
- A nagyszüleimé volt a lakás, de már évek óta nem használja senki - magyaráztam, és egy tincset a fülem mögé túrtam közben. - Megmutatom miért hoztalak fel - fogtam meg újra a férfi kezét és a folyosón keresztül egy nagyobb szobába vezettem. Annak szemközti fala viszont csupa üveg volt. Csodálatos látványt nyújtva szinte az egész városra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Odasétálok a kanapéhoz és leülök, lábaimat egymásmellé zárva, kezeimet ölemben pihentetve. Sokféleképp tudnék elhelyezkedni, hiszen voltam reszketeg néni, fiatal fiú és még annyi más korú és küllemű ember bujkálásom ideje alatt, de Veréna csak azóta lehetek, amióta leszálltam a vonatról Bogolyfalván. Tudtam, hogy minden megváltozik és véget ér kálváriám, vagy így vagy úgy. Megérzésem helyesnek bizonyult. Károly többé nem üldöz már, csak az emlékeimben és az álmaimban. Mindig kísérteni fog az az éjszaka. Ez az én igazi büntetésem. - Köszönöm, kérek - biccentek udvariasan és halványan elmosolyodok, majd átveszem a lágy párával gőzölögve illatozó, áfonyás-joghurtos ízű teát, hogy ujjaimat a bögrére zárva melegítsem kezemet. Kicsit fázom, pedig tudom nincs hideg idebenn. Ez csak a tudatalattim hűs érzete. Mióta megérkeztem ezt érzem az intézet falai között. Visszavágyom a városba, a megszokott környezetembe és a lakásba, ahol eddig a legtöbb időt töltöttem. Hiányzik a csend, a nyugalom és hiába is tagadnám, a munkám. Szerettem rendet tenni az iratok között. Használni végre másra is a logikai érzékemet és a szervezőkészségemet, mint, hogy hol és kinek az alakját magamra öltve húzódom meg a következő hetekben. - Sokat olvastam. Találtam egy régi receptkönyvet, ami tele van karácsonyi ételekkel. Érdekes volt és sokat tanultam - válaszolok őszintén és belekortyolok, kis fújás után a bögrémbe - Emellett az éneklést is gyakoroltam egy kicsit, hogy a hangom ne mélyüljön - mondom a legtermészetesebb hangon, hiszen a szívemben mindig ott volt a zene. Égszínkék szemeim pedig csillogni kezdenek, ahogy erre a két dologra, azaz a zenére és a főzésre gondolok. Talán a kaszinóba visszafogadnak, vagy talán keresek egy konyhalány munkát és visszailleszkedem a régi közegembe, a konyhába. Kell a motiváció. Nem adhatom fel és veszhetek el a saját magam által okozott tragédiám árnyékában. Szeretnék egy második esélyt, ha már Ilián szavaival élve "Szabad vagyok" újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Könnyebb elhitetni a bizalom mocskos fantáziáját, ha előtte játszadozik kicsit. Tudja jól, hogy a legtöbb olyan kiéhezett, hogy ha kap valamit, akár egy koncot, azonnal ráveti magát. De ő nem. Sosem volt életében a nélkülözés, sosem mutatta, hogy ő átlagos. Nem kell félreérteni, tekintete, mozdulatai is mimikája bőven elég jelet ad elsőnek, amelyből elhiheti, nem azért nem nyúl hozzá, nem azért nem próbálja meg leszaggatni róla a holmijait, mert nem érdeklik a nők, vagy épp fél tőlük. Sőt. Annál jobban érezni, hogy most kivár, a tökéletes pillanatra. Ahogy tekintetébe varázsolja a törődés szikráját, úgy dönti félre kissé fejét, hogy kinyúlva, szinte óvatosan seperje félre az esetleges útban lévő tincseket, hogy aztán vállán időztetve ujjait, végig futtassa a kissé csontos, mégis puha, selymes bőrén.
- Szívesen segítek ebben. Számolni, oldani - simít végig utolsónak még egy aprót, majd ejti le maga mellé a kezét, oda, ahol eddig pihent. Nem húzza tovább, nem áltatja egyelőre, türelmes szusszanás, hisz fogalma sincs, mi a történet, amelytől számolni kell a feszültség magvait vállaiban, de nem is lelkizni kíván, egyikük sem.
Játszik vele, csalogatja, de nem adja meg a nőnek a kiéhezett vadat, azt, amit talán már igencsak vár, vagy remél, oda és vissza megy az egész, nem kell kertelni. Lepillant ő is, tekintetét ejti a dekoltázs felé, majd vezeti vissza a bájos arcra. Talán azt hiszi, nem elég? Nem kell mindig, mindenben a legnagyobb, a legtökéletesebb is lehet unalmas, műanyag, üres fejjel, aki tényleg csak arra jó, hogy széttegye a lábait. Szavaira apró vigyor kerül ajkaira, ahogy közelebb lép, ahogy szinte kényszeríti, hogy a ház falának és a közöttük lévő táv csapdájába essen. Közelebb, még közelebb, ahogy álla alá nyúlva, finoman emeli meg az arcocskát, ujjbegyével kedveskedik bőrének, apró simítás.
- Nem hiszem, hogy csak az ital ízetlene és talán a józanabb eszemre szükség lesz. Egy ideig. Jobban szeretem ha más részegít meg. És azt sem mondtam, hogy magamnak vettem vagy ajándékba – talán így akarja lerázni a nő, hogy amikor beüt, akkor, mintha ott sem lett volna, addig pedig kéreti magát, mintha muszáj lenne. Ez is benne van és igazából nem érdekli, ha megesik, úgy majd valami más után fog kutatni. Ennyire egyszerű.
- Ameddig engem látsz, nem fog senki lebukni. Ez biztos. Megvannak a módszereim – ugyan itt nem arra a gyakorlott és rejtett mozdulatra utal, amivel átvette, hanem arra, amit nem mond ki, hiszen talán nem is egy világból valók. - De ha ennyire ajánlod, súgd meg, mit várhatok tőle? Vétek lenne, ha emiatt hagynék ki egy remek társaságot – tol félre egy kusza tincset, még mindig közel, még mindig nem engedve. Miért tenné? Ő diktál, senki más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A mai nap volt az, amikor végre semmi olyan nem volt a naptáramban, ami kötelező program lenne. Ezért – annak ellenére, hogy többször is a kezembe vettem a telefont, hogy Beliánt vagy esetleg Karolát felhívjam, mégsem tettem – egyedül hoppanáltam inkább Üstödre, hogy szétnézzek a vásárban. Itt mindig találok különleges darabokat, és mivel Apuci küldött egy szemet düllesztő összeget, így nincs mit tenni; el kell verni ruhákra, táskák és kiegészítőkre. S hogy stílusosan vásároljak, magamra vettem kedvenc boszorkánystílus tervezőm sapkáját és blézerét, majd alatta egyszerű fekte toppot viselek, egy aligha márkás farmernadrággal. Mindenki tudja, hogy az az igazi elegancia, amikor nem mindened a legnagyobb márkák boltjaiból vannak. Szemeimet feltűnően rózsaszínre festettem, hogy hozzam magammal a megszokott „it-girl” formát, és ezekkel nézelődve szedem hosszú lábaimat Üstösd bevásárlónegyedében. Régóta tervezem ezt, azonban a büdzsé alá mentem jóval, és nagyon kellett Édesapa segítsége ahhoz, hogy talán nem fogok enni néhány hétig rendesen, de ruháim lesznek. Kifogástalan felelősségtudat, nem igaz? Éppen az egyik egyedi táskaárus mellett állok meg, hogy rózsaszín rágógumimat szemet gyönyörködtető méretre fújjam, és megbűvölt, tér-tágított oldaltáskámba tekinthessek. Nem is tudom, hogy mennyire feneketlen a női táska, de ez a bűbáj a lehető legjobb dolog, ami valaha velem és hozzám hasonló shopaholic társaimmal történhetett. Élvezem a napnak az erejét, a fényeket, a sok-sok embert, hiszen Bogolyfalva gyönyörű, de ezt az érzést soha nem fogja bennem kelteni, mint az üstösdi bevásárlónegyed. Gyere rám elegancia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ha megkérsz egy műkincs kereskedőt, hogy szerezzen be valamit és nem sikerül, az szar ügy. Ha megbízod másodjára, azonban a határidőből rögtön ki is csúszik, az már nem egyszerűen szar ügy, hanem igencsak nagy szopás. Kár is szépíteni, éppen ezért a mester sem tette, mikor kiadta a feladatot, hogy hagyjanak a férfinak egy kedves üzenetet. Mivel a csapatukból jelenleg Nairobinak akadt csak szabad kapacitása, természetesen ezer örömmel vállalta el a feladatot, elvégre mi lehet jobb móka egy megszeppent kislány rémisztgetésénél? Fel volt rá készülve, hogy Bogolyfalván kapcsolja le a rellonost, azonban teljesen jogos érvnek tartotta, hogy a tanodához közel megfenyegetni valakit egyáltalán nem olyan jó ötlet, mint amilyennek először hangzik, hiszen a tettesek köre azon nyomban leszűkül pusztán a városra - még akkor is, ha feltételezzük, hogy az illető érkezhetett máshonnan is. Így hát követte egy ideig a lányt, majd a mai napot Üstösdön töltötte, gondolván, hogy a nemrég kapott pénzből majd vásárolni indul. Hogy mennyire volt igaza, arra csak akkor jön rá, mikor a tömegben megpillantja.
Ajka vad mosolyba szalad, ahogy pulóverének kapucniját fejébe húzza, kellőképp eltakarva arcának egy jó részét, valamint a ruhadarab ujját is megigazítja, vigyázva, nehogy kilógjanak tetoválásai - de legalábbis ne az összes. Gördeszkája a betonon csattan, ő pedig felpattanva rá épp úgy suhan, hogy a Petronella kezében lévő táskát az abban való matatás közben kikapja onnan. Erőszakos mozdulat ez és legfőképp nem várt, ráadásul mivel gördeszkán gurul, minden bizonnyal utolérni is nehezebb lesz. Azért arra figyel, hogy a másik semmiképp se tévessze szem elől - a tömeg azonban hidegen hagyja. A negyedből kiérve egy félreeső utcába kanyarodik, hogy ott leszállhasson a deszkáról és könnyedén tartsa kezében a megszerzett táskát. Már nagyon várja az ifjú tulajt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ingerülten sóhajtok egyet, de egy mosolyt is varázslok arcomra, hogy magammal is feledtessem a pénztárca hiányának a keserű érzését. Úgyis megvan valahol, csak most éppen nem kerül a kezem ügyébe. Finom kis ujjaim egyre mélyebbre szántanak az oldaltáskámban, és már lelki szemeim előtt látom, hogy nemsokára meglesz a keresett tárgy, amikor is csupán egy csomag zsebkendő marad tenyerem szorításában. A táska immáron egy gördeszkás markában találja magát, én pedig meglepetten hápogva fordulok az elszáguldó alak után. Mellkasom erősen mozdul fel, majd le, miközben egyre erősebben szorítom az egyedüli, megmaradt csomagot ujjaim között. – Thief! Thief! – kiáltok hangosan, a gördeszkás után mutogatva, de a hangzavarban még ez a próbálkozás is igen gyengének bizonyul, illetve jobb lenne, hogy leküzdeném anyanyelvi szokásaimat, és felfognám végre, hogy az Egyesült Királyságban vagyok. Egy mellettem álló néni felé fordulok, aki értetlenül pislog rám fakó szempárjával, mire én csak zavartan mosolygok egyet, és magassarkú szandálomban csattogok az előttem guruló „kissrác” után. Ezt még nagyon megbánja. Morgok felhergelt macska módjára, majd gyorsan kezdem szedni egymás után hosszú lábaimat. Gyorsan elsuhanó csíkokká válnak az utca fényei, és a mellettem szaladó fények, majd – észre sem veszem – és máris kiérek a bevásárlónegyedből. Egy furcsa sikátornál találom magam, de egy magamra erőltetett fintorral túlteszem magam félelmemen, elvégre… sok minden van abban a táskában. Meglátom az alakot, megköszörülöm a torkom, majd megszólalok. – Hey! Hey boy! – kiáltok utána, majd fejemet csóválva javítom ki magam. – Add vissza szépen azt a táskát, fiú! – elvégre nem láthatom a kapucni alatt meghúzódót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Kényelmesen várakozik a sikátorban, szinte már jó kedélyűen várja, hogy a lány beérje, amikor pedig ez megtörténik, arcára gúnyos mosoly kerül. A megszólítás még annál is inkább tetszik neki, mivel valójában nőnemű, erről pedig a kis csinibabának fogalma sincsen. Az angol szavakat is tökéletesen érti, de nem reagál rájuk, megvárja, hogy magyarul szólítsák fel a tulajdon visszaszolgáltatására.
- Gyere ide tündérkém, akkor visszakapod - mutatóujjára akasztja a táska vállpántját, jelezve, hogy mennyire könnyű préda lenne, ha esetleg úgy döntene, beszáll a játékba. Eközben feltételezi, hogy a pálcája is a csomagban lehet, de ha nem, az sem gond, mert pulóverének ujjában ott lapul Nairobi-é, így egy esetleges támadást képes lehet kivédeni. Az mindenesetre feltűnhet Petronellának, hogy a kis tolvajt valójában fikarcnyit sem érdekli sem a táska, sem annak tartalma, hiszen ha érdekelte volna, nem állnának itt. Ellenben a tény, hogy közelebb kívánja csalogatni, óvatosságra intheti.
- Persze nem muszáj eljönnöd érte, ezesetben az auror parancsnokságon hagyom talált tárgyként némi extrával - a némi extra, mondanom sem kell, hogy drogot jelent. És mi történik azzal a tinivel, akinél akár csak kisebb mennyiségben is anyagot találnak? Nos, ha a rellonos nem húz bele, ez könnyen kiderülhet mindkettejük számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A mellkasomat szorító érzés, normális esetben, még félelemnek is lehetne mondható, vagy akár, ha egy átlagos embert veszünk alapul, még valamiféle pozitív érzelemnek is helyet adhatna. De nem teszi. A hamis ablakban tomboló vihar, amely egyik pillanatról a másikra ütötte fel fejét az információk okán, amiket soha életemben nem akarnék hallani, csak jobban és jobban erősödik, míg a színtiszta sötétség nem fogja uralni az egészet. Immár szemet megerőltető az is, hogy legalább a fák sziluettje kivehető legyen az eddig oly’ békésnek tűnő képen. Pillanatok. Mindössze pillanatok kellettek, hogy a lelkemet megszálló, szinte már folytonos nyugalom úgy tűnjön el, ahogy Janka kis védence fog, ha még egy ilyen hibát elkövet. Aggodalmam csitul fokozatosan, helyét a sötétség veszi át, mintha ennél természetesebb nem is történhetne. Megrémiszt a lebukás veszélye.
Apró bólintására ráng meg ujjam a könyvön. A legnagyobb türelmet statuálom Jankával most is, mint ahogy eddigi együtt töltött napjaink bármelyikén. Kiváltságos helyzetben van, szinte már feltétlen bizalmamat élvezheti, mégis az ártatlanság mintapéldányának arcával áll elém, amit még tőle sem tűrhetek. Felső ajkam húzom fel, ahogy látom rajta a próbálkozást, mutató- majd középső ujjam mozdul, hogy halkakat dobbanjon a könyv fedőlapján. A végszó. A hamis ablak borul sötétségbe. Lehunyom piszkos kékjeimet, igyekszem visszafogni önmagamat, igyekszem nem elfelejteni, hogy az én egyetlen Picave madaram áll előttem, aki oly’ sok mindent adott már nekem. Hogy most elvegye. Felszisszenek a túl harsány gondolatra, azonnal agyam legmélyebb zugába zárom azt, de visszhangot ver. Minduntalan visszhangot ver az információk között, amiket nemrég hallottam.
Az az egyetlen egy szó, amire nem volt szükség. Az az egyetlen egy szó váltja ki belőlem, hogy tenyeremmel csapjak a könyvre. Kékjeimet nyitom ki, íróasztalom előtt elterülő falat nézem, kínzóan lassan fordulok Janka felé. - Elég volt ebből - nem emelem meg hangomat, mégis hidegen pattan vissza a falakról. - Cseppet sem vagyok megelégedve azzal, hogy sosem látta a valódi arcodat. Ez tudod mit jelent? Nem bízol benne eléggé - gyilkos mosoly kerül fel ajkaimra. Eltolom magam az asztaltól, lassan felállok, hogy elé sétálhassak. Ujjaim közé fogom egy tincsét, félárbócra eresztett pillantással figyelem azt, majd kezdem el morzsolgatni ujjaim között. - Ne mondd azt nekem, hogy tudod, amikor elkövetted a hibát. Az a semmirekellő azt sem érdemelné meg, hogy közvetetten legyen köze hozzám, mégis megadatott neki - pillantok fel és kapom el azonnal Janka tekintetét. - Általad. A te felelősséged volt az egész, de csúnyán csődöt mondtál, Picave, aminek én fogom meginni a levét. Engedtem, hogy azt tedd, amit szeretnél, megadtam a hőn áhított szabadságodat, amit egy lebukással köszönsz meg - ujjaim állnak meg tincsén. Piszkos kékjeim merülnek el pillantásában, mintha csak belé láthatnék. Mosolyom lesz visszafogottabb, ahogy elengedem a tincset, majd azzal egy időben mozdul másik kezem, hogy nyakára simíthassam azt. Tenyerem tökéletesen simul a puha bőrre, el nem engedem Janka engem fürkésző tekintetét.
Ha ennyire félsz, ne pillants félre, Picave.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ráfókuszál. Nem feltűnő, szeme szinte észrevétlen zizzen, de figyeli az árulkodó jeleket. Minden ott van előttünk, ha jól látunk. Ő pedig lát. A testbeszéd a kedvence, az, ahogy a másik fél viselkedik, ahogy fokozatosan változik, ahogy lassan már nem idomul, hanem önálló személlyé változik. Veréna, ha jól látja, válaszút előtt áll, már közel a szabadság, de még nem áll szilárd talajon. Még nem. Vajon fog?
- Kinek sütné meg őket?
A kérdéshez halvány, kedves mosoly, csevegő hangszín társul. Egy történet, ahogy már az elején elmondta neki, csak akkor kerek, ha minden apró részletét megismerjük. Egy házasság, nem csupán az, amit a harmadik fél lát, legyen az jó vagy rossz, egy házasság rétegelt, jó és rossz dolgok épülnek egymásra, miértek hadakoznak az azonbanokkal, ember feszül embernek. Egy jó házasság sosem jó és egy rossz sosem rossz. Az aspektusok adják a zamatát. Azokból lehet tökéletesen következtetni a végkifejlet tragédiájára. Mert minden házasság végén, tartson náhány hónapig, évig, vagy az élet végéig, egy tragédia várja a benne főszerepet játszókat. Az ő házassága is törékeny, a nehéz napok elviselhetetlen kínjára azonban gyógyír férje türelme, gyógyír a sok kedves pillanat, melyeket szívesen idéz fel. A házasság, a társas kapcsolatok nem csupán feketék és fehérek, megannyi szín lobban bennük lángra az érzelmek behatásának hála.
- Kérem, hunyja le a szemét, ürítse ki az elméjét. Amikor ez megvan, bólintson egy aprót.
Miközben a nő így tesz, ő maga jegyzetel, fél szemmel figyelve a pillanatot, mindegy, hogy gyorsan vagy lassan jön el. Figyeli a rezdüléseit, várja a folytatás engedélyét.
- Képzelje el egy napját. Ne olyat, ami megtörtént, hanem, ami megtörténhetne, ha most itt lenne a huszonnégy óra. Ha most kezdődne. Hogyan nézne ki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A bögre felett eltekintve ér utól a kérdés. Mélyen belélegzem a lágy gyümölcsös párát, majd leengedem és combomon megtámasztom a csuprot, mielőtt felelnék. - Nincs családom, így talán a volt kollégáimnak, vagy azoknak a gyerekeknek, akik abban a nevelőotthonban lakanak, ahol felnőttem - halvány mosolyom és tekintetem szomorkás - Sosincs elég étel az ilyen helyeken - mondom saját tapasztalatból beszélve. Kaptunk enni, persze, de az messze nem volt bőséges, inkább csak elégséges táplálék. Ugyanígy van ez a szeretettel. Talán ezért kapaszkodtam bele az első utamba kerülő emberbe, akitől a megszokottnál többet kaptam. Voltak szép napok. Ezt sosem tagadtam. Voltak csodás pillanatok. Ez is igaz. A jót viszont nagyon hamar felülírták a szó szerinti és átvitt értelmű arculcsapások. És mélyebbre égtek bennem azok a nyomok. Teámba kortyolok. Jóleső melege átjár és megnyugtat. Ezután csakhamar utasításokat kapok. Lehunyom a szemem. Gondolataimra rácsukom a képzeletbeli ajtókat, szintről szintre ürítve ki agyamat, majd óvatosan biccentek. Ismét egy utasítás érkezik, és nekem  már kezd is kirajzolódni lelki szemeim előtt a válasz, amit szavakba kell már csak öntenem. - Mostanában sokszor elképzeltem milyen is lenne. Ébresztőmre kelnék, kicsinyke otthonom békés csendjében biztonságban lennék. Nem sietnék. Ráérősen készítenék reggelit, hogy míg megeszem elolvashassam a napi híreket. Ezután felöltöznék, rendet tennék, beágyaznék és elindulnék a piacra, meg a boltokba, hogy beszerezzem az alapanyagokat. Egy étteremben dolgoznék. Napközben intézném a bevásárlást és a könyvelést, hogy este a konyhafőnök segédjeként szeleteljek, filézzek, aprítsak és tálaljak - a képzelt képre elmosolyodom és csak ezután folytatom az ábrándozást - A konyha kis ablakán át nézném a vendégeket, akik örömmel falatozzák az ételeket. Jólesik látnom, hogy mosolyogva, jóízűen fogyasztják őket. Nagy a nyüzsgés. Szeretem az ilyen estéket. Belevesznék az illatokba és zajokba. Amikor pedig az étterem kiürül, magunknak főznék, mert ilyenkor a séf teljes egészében átengedi a konyhát nekem. Egy asztal mellett ennénk meg, amit alkotok. Azután rendet tennénk és hazamennénk. Otthon a csend és a rendezett nyugalom fogadna. Elmerülnék egy kád vízben, hogy kiázzon belőlem a nap minden izgalma. Hálótársam pedig egy jó könyv lenne, amiből pár oldalt kell csak elolvasnom, hogy elnyomjon a buzgóság. De ha ez a nap egy páratlan hét szombatja volna, akkor az étterem helyett a Kaszinóba indulnék. Órákkal a nyitás előtt elpróbálnánk a műsort zenész társaimmal. Elvonulnék utána az öltözőbe. Skáláznék, sminkelnék, felvenném a fellépőruhám, és amikor eljön az idő, kiállnék a színpadra és énekelnék - fejezem be a mesét, de szemeimet csukva tartom mindaddig, míg meg nem kapom a következő instrukciót, és mert jól esik ennek az elképzelésnek a szívet melengető ölelésében elvesznem. A valóság persze egészen mással kecsektet. Talán senki sem bízik majd meg bennem soha. Megértem. A tények makacs dolgok, és az tény, hogy elvettem egy ember életét. Így nem remélek többet egy mosogatói állásnál, de most, még ha csak erre a néhány percre is, de olyan jó volt egy igazi második esélyben hinnem. Egy olyan jövőt elképzelnem, amire mindig is vágytam. Amikor egyik személyiség után a másikban éltem, ilyesmire gondolni sem mertem. Nem volt értelme amíg bújkálni voltam kénytelen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Milyen gyakran látogat vissza oda?
Sem a pszichológus, sem a pszichiáter nem sugalmazhat dolgokat, nem javasolhat, és nem mondhatja el, hogy ő maga mit tenne. A pszichológus és a pszichiáter csak kérdez. Lényeges és lényegtelen kérdések követik egymást, meghatározhatatlan sorrendben, mintha ne volna értelmük, pedig van. Az, hogy akitől kérdeznek, felismerjen és belegondoljon olyan dolgokba is, melyekre korábban nem volt érkezése. Így beszélgetve, a földhözragadt, ám mégis, bizonyos fokig végtelenül idealista és naiv Szakács Veronika azt javasolná, menjen végig a rögös úton, és vegyen magához két gyermeket, hiszen a mágusvilág sokkal elfogadóbb az egyedülálló vagy azonos nemű szülőpárosokkal, mint a muglik. Ha nem azonnal, de pár hónapon vagy éven belül lehetne családja. Csakhogy, a múltjában ott virít már a férje megölése, így csak valami olyannal áltatná, amivel valószínűleg sosem következne be. Milyen kár érte.
Ahogy a nő lehunyja a szemét, és elhangzik a kérdés, a feleletre csak fél füllel figyel, sokkal jobban érdekli a megannyi apró gesztus és mozdulat, melyeket az ember öntudatlan tesz mesélés közben. Itt ez a nő, aki nem árt a légynek sem, ahogy beszél, amiket mond. Egy egyszerű ember életét élné, kicsit talán túl ideálisnak is van elképzelve ez az élet azzal, hogy este ő főz arra, aki egész nap főzött, mégis, összességében nem túlzó és nem lehetetlen. Olykor elmosolyodik, nem feszeng, a testtartása élénkebb, mint korábban. Nincs színjáték a szavai mögött. Nem kéri azonnal, hogy nyissa ki a szemét, mert ha így történne, elárulná magát, azt, hogy meghatotta őt. Egy pillanatot megenged magának is, hogy hosszabban tartsa lehunyva szemeit, majd kinyitva rendeződik minden arcvonása, mintha mi sem történt volna. Talán csak kék szemei árulkodóak, de inkább mondhatjuk a benne lévőket megfejthetetlen érzelmeknek.
- Ön más területeken dolgozott eddig. Fél valamitől ezzel kapcsolatban?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden egyes újabb kérdés más-más emléket vagy épp álmot idéz fel bennem. Szemeim továbbra is csukva vannak, mert még nem kaptam utasítást arra, hogy nyissam ki őket. Nem is baj. Így talán még könnyebb beszélnem. Nem értek a lélekgyógyászathoz, csak azt érzem, hogy itt nem kell színlelnem semmit. Megnyílhatok és nem ítélkeznek felettem. Szakács doktornő - és az ahogyan az első alkalomtól viselkedett velem - is ezt erősítette meg bennem. Újabb kérdést kapok közben tőle. Az elképzelt jövőről szőtt ábrándom helyét így egy megtörtént eseménysor képei veszik át fejemben. - Egy alkalommal végigjártuk a volt férjemmel az összes fontosabb helyet, ahol éltem. Akkor voltam ott utoljára. Később már nem mertem visszamenni - mondom elkomorult hangon, majd vakon iszom egy korty teát, mert kiszáradni érzem torkomat. - Károllyal akkoriban még boldogok voltunk. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy hibát követek el, amikor elvittem az intézetbe, aztán a pénzéhes nevelő szüleimhez, majd a Bagolykőhöz és Bogolyfalvára. Azután, ahogy a dolgok rosszra fordultak és menekülni kényszerültem, rájöttem ezeken a helyeken keres majd legelőször. Ezért a tájukat is messze elkerültem. - fűzöm tovább gondolatmenetemet szavakba foglalva. Közben megjelenik lelki szemeim előtt volt férjem alakja és közös történetünk utolsó állomásának részletei is sorra bukkannak fel egymás után. Károly rendőrnyomozó volt. Kopókat meghazudtoló szimattal, memóriával és kiterjedt kapcsolatokkal. Talán, ha nincs a képességem, a metamorf mágiám, nem is lettem volna képes ilyen sokáig elrejtőzni előle. De mindenbe belefárad egyszer az ember. A tükörben mindig más arcát látni. Sosem lenni ugyanott pár hétnél, vagy hónapnál tovább. Teljesen egyedül élni és minden nap attól rettegni, hogy vajon mikor ér utol az, aki elől futok. Megelégeltem. El szerettem volna válni és élni az életemet, békében, nélküle. A keresetet azonban hiába adtam be nem sokkal szökésem után, mert állandó lakhely híján esélyem sem volt törvényes úton rendezni a helyzetet. Ezért döntöttem úgy, hogy sok év rohanás után, végre megállok. Megtelepedve próbálom meg elvarrni a szálakat ott, ahol életemben először igazán otthon éreztem magam. A jól ismert helyen, Bogolyfalván. Hiú ábránd volt ez is, ahogy sok más elképzelésem. Bárcsak másként alakulhatott volna...De valahol, a zsigereimben éreztem, hogy nem hagy majd elmenni. Megszállott, őrült szerelme irántam másként talán nem is érhetett volna véget, csak tragédia árán. Ezt bizonyították legutolsó tettei is, amiket éppúgy felfedtem Ilián és a bíróság előtt, mint ahogy a naplómba is leírtam. Felidéződik bennem az egész eseménysor. Elindul, mint egy hullám, amit nem tudok megállítani. Nem akartam megölni. Saját viselkedését akartam ellene fordítani. Megijeszteni és rávenni, hogy fejezzük be végre. Azután eltűnni a szeme elől és szabaddá válva élni csendesen. Ez volt a szándékom, hiszen miután a kést a mellkasába szúrtam, már elő is vettem pálcámat, hogy amint rábólint az alkunkra, azonnal meggyógyítsam. Ehelyett ő ellökött magától és miután megtörölgette a kés markolatát, hogy mentsen engem?, kihúzta a mellkasából a pengét. Mire odaértem hozzá, már dőlt belőle a vér, aminek illatát azóta is, minden áldott nap érzem orromban. Az összes általam ismert és - ispotályban töltött egyik életem alatt - titokban megtanult igézettel próbálkoztam, hogy visszahozzam, de semmi sem használt. Máig nem tudom felfogni, hogy miért. Még az is lehet, hogy valami bűbájt vonatott az egyik mágus pribékje révén maga köré, de ebbe belegondolnom is rettenetes. Azonban ez már a múlt, amin nem tudok változtatni és meg nem történté tenni. A jelenre kell koncentrálnom. Amiben itt ülök egy kellemes szobában és észre sem veszem, hogy a feltörő emlékek könnyeket fakasztottak belőlem, amik lassan patakzanak le orcáimon. Csak akkor kapok észbe és törlöm le őket balommal, amikor meghallom a következő kérdést. Visszazökkennek gondolataim eredeti kerékvágásuk környékére és csak most nyitom ki szemeimet. Kékjeim felhősek, akár az őszi égbolt - Nagyon szerettem a munkámat a Bagolykőben, mert ott végre nem csak arra kellett használnom a rendszerező és szervező készségemet, hogy hová rejtőzzek és kinek a bőrébe bújjak legközelebb - próbálok újra nyugodt és tárgyilagos lenni, bár lelkemet még mindig nyomasztja az emlékezés utózöngéje - Nem félek - a szó számomra egészen mást jelent. Féltem attól, hogy egy rossz szó után, vajon mikor kapok ütést. Féltem attól, hogy megint szétfeszíti majd éjjel a combjaimat, hogy akár egy állatot, meghágjon. Amit ezzel a mostani helyzettel kapcsolatban érzek, egészen más. Beletörődés és bánat. Tudtam, hogy így lesz, mégis fáj, hogy nem hiszik majd el nekem egészen, hogy a kényszer vezetett a férjgyilkosságig. Hogy ítélkeznek majd felettem anélkül, hogy tudnák miken kellett keresztülmennem. De vállalom a következményét tettemnek. Abból igyekszem kihozni a legjobbat, ami adatik. Nem tehetek mást. - Tisztában vagyok azzal, hogy oda többé már nem mehetek vissza, és ez nagyon elszomorít - felelem őszintén - Azt is tudom, hogy mint egy skarlát betű ott lesz rajta a múlt nyoma - folytatom és ismét kortyolok egyet a mellesleg nagyon finom teából - Viszont csak azért, eszem ágában sincs megint más alakban élni, hogy békén hagyjanak. Egész ideáig arra vágytam, hogy önmagam lehessek és most megtehetem - élénkülök fel egy kicsit megint. Már attól is rosszul vagyok, ha csak rágondolok, hogy újra elbújjak egy ismeretlen arc mögé. Csöbörből vödörbe? Azt már nem! Akkor minden hiábavaló lett volna, amit az elmúlt években tettem. Éjféli Veréna Vespera akarok maradni. Talán, de ez csak reménysugár, ki tudom majd így is érdemelni néhány ember bizalmát akikben én is megbízhatok. Ennél több pedig, úgy érzem nem is kell a boldogsághoz számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Most, hogy már nincs, gondolt rá, hogy esetleg visszatérne oda?
Érdekes tanulmány az, ahogy egy ember hozzáállása és emlékei átalakulnak egy másik ember megjelenésének hatására. Amikor úgy érezzük, hogy el akarunk adni egy lakást, mert a volt szerelem jelenlétét képtelenek vagyunk kitörölni belőle, vagy, amikor már nem úgy megyünk be a korábbi iskolánkba, mint annak előtte, mert tudjuk, hogy szörnyűség történt ott. Érdekes, hogy valami, ami egykor fontos volt, átváltozhat-e kellemetlenné egy olyan férj miatt, aki nem ott vált rossz szereplővé, de mégis járt ott, ráadásul azzal, akinek a hely fontos volt.
- Miért gondolja, hogy nem mehet vissza?
Tisztában van vele, hogy ez a hely reményvesztetté képes tenni az embereket, még akkor is, ha csak átmenetileg kényszerülnek arra, hogy itt éljenek. Mert amíg a tárgyalások le nem zajlanak, amíg megfelelő szakorvoslat nincs, addig muszáj védeni az ártatlanokat valakitől, aki már követett el élettel össze nem egyeztethető kárt egy másik fél javára. Hogy ebben az állam, az illetékes szervek, az elhunyt mennyire hibásak, az nem tartozik rá, rá csak és kizárólag a nő és az ót körülvevő események és gondolatok. Ki kell zárnia azt, hogy miként vélekedik az erőszakról családon belül, hogy mennyire ért egyet vagy ellenzi a domináns-alárendelt szerepköröket egy házasságban. Saját magát és a gondolatait ki kell zárnia, és szilárdan, a tények fényében megállapítani, hogy a jelenleg vele szemben ülő mennyire veszélyes a társadalomra. Vizsgálja a gesztusait, a hangleejtését, a szavait. Nem az a lényeg, amit mond, hanem, ahogyan mondja. Sokan nem képesek kiszúrni a veszélyes egyedeket, ő azonban nem véletlenül az egyik legkiválóbb pszichiáter, nem véletlenül enged meg neki szinte mindent az ELME vezetése, csak, hogy ne akarjon innen elmenni.
- Mindannyian együtt élünk életünk döntéseivel, a szerencsésekkel és a szerencsétlenekkel egyaránt. Kérem gondolja végig, hogy ön, hogyan látja magát jelenleg, és képzelje el, hogy egy ismerős, egy ön számára kedves illető, majd egy ismeretlen, aki most látja először, miként vélekedik önről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdekes kérdéseket kapok ismét. Csendben gondolkozom el rajtuk, szemeimet kezemben tartott bögrémre vetve közben, amiből lassan elfogy a tea. Visszamennék-e oda, ahol tizenhárom nehéz évet töltöttem, mert a szüleim valami miatt nem akartak engem. Oda, ahol a nevelők közül csak egy volt igazán megértő velem? Arra a helyre, ahol sorstársaimmal megosztoztunk szó szerint mindenen, és ha nem ment, hát összevesztünk azon a kevésen is ami jutott? Arra a vidékre, ahol nem éreztem otthon magam soha. Nem. Nem tudom mi keresnivalóm lehetne ott. - Az intézetbe nem mennék vissza - rázom meg fejemet apró mozdulattal, ahogy szavakba öntöm válaszomat - Sosem kötődtem ott senkihez és semmihez - mondom tovább, majd rájövök, hogy lehet inkább a Bagolykőre gondolt a Doktornő. Halvány, bocsánatkérő mosoly árnyékával szám szegletében folytatom - Még a tárgyalás előtt az Ügyvédem elmondta, hogy bármilyen ítéletet is hozzon a bíróság, nem dolgozhatok többé a közszolgálatban. A tanodába emiatt nem térhetek vissza, pedig nagyon szerettem ott lenni. Hasznosnak éreztem magam - újabb mosoly, egy kicsit vidámabb, vagyis inkább büszkébb, de gyorsan tovasuhanó csakúgy, mint elődje - Nemrég bagolyban értesítettek is róla, hogy sajnos meg kell válniuk tőlem - ecsetelem nem épp rózsás helyzetemet. Szerencsém volt. Ügyvédem Liam, mindenre felkészített, amire számíthattam és mindent megtett értem, ahogy ígérte. Hálás vagyok neki, még ha azóta nem is találkoztunk, hogy lesújtott a kalapács és kimondták az ítéletemet. Az utolsó kortyot veszem számba a bögréből, majd miután lenyeltem, a kiürült csuprot finom mozdulattal visszateszem pontosan oda és olyan szögbe állítva, ahonnan elvettem és ahogyan volt. Szeretem a precizitást. Ezért is váltam be titkárnőként. Amikor odaérkeztem minden a feje tetején állt. Anton kész káoszt bízott rám, amit néhány nap alatt tettem katonásan rendbe. Minden irat betű és időrendben. Minden fontos dokumentum kéznél. A diákok és tanárok aktái rendszerezve. Közben az oktatókéba bele is olvastam, hogy tudjam ki-kicsoda. Érdekes emberek és életrajok vázolódtak fel a lapokon. Szerettem azt a munkát. Gondolatmenetemből a Doktornő hangja húz vissza a valóságba. Ez a feladat megdolgoztatja az agyamat. A képzelőerőm ugyan nem rossz, de pesszimizmusom nagyon beárnyékolja. Percekig morfondírozok, mert fel kell magamban kutatnom azokat, akikre a hölgy rákérdezett. - Magam most egy képzeletbeli útelágazás előtt látom. Több irányba is mehetek majd, de egyelőre még várnom kell, hogy elindulhassak - beszélek tisztán és meggyőződésből. Ez volt a feladat legkönnyebb része - Az ismerőseim még ha tudják is, hogy mi történt velem, biztosan elutasítóak, vagy legalábbis nagyon távolságtartóak lennének. Nem sokan dicsekednének azzal, hogy egy gyilkost ismernek - sóhajtok mélyet lemondóan - Olyan aki kedves nekem... - eszembe jut Ilián, Liam, Mátyás. Egyikük sem jött el hozzám, így számomra hiába fontosak, nekik én biztosan nem - ...Olyan személy nincs jelen pillanatban. Ha lenne, akkor talán nem volnék itt jó ideje úgy, hogy senki sem érdeklődött felőlem - szomorodom el nagyon. Tudom jól, hogy az élet már csak ilyen. Emberek jönnek és mennek. Nálam főleg csak mentek és ez elkeserít. A szüleim egy templom kapujában hagytak. Ez a kezdet megszabta az egészet. Amikor ebbe belegondolok, ahogy most is, akkor mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy "szeretett-e engem valaha bárki is igazán?" Aztán rá kell jönnöm, hogy a válasz az, hogy "nem". Ez a szomorú valóság. - Egy idegen talán elsőre nem ítélkezne, mert nem tudna semmit. De ez hamar megváltozna, mert nem akarnám titkolni, hogy ki vagyok és azzal meg együtt jár a mit tettem is, ami meg megint oda vezet, hogy vagy elrohanna, vagy talán, ha szerencsém van...elfogadna - fejezem be válaszomat és megint csak aprót rázok fejemen. Ördögi kör az életem. Egyik régi kedvenc mesém egy ideillő mondata jut eszembe, bár lehet nem pontosan idézem fel, mert nagyon régen láttam: "Mert ugyan ki lenne képes megszeretni egy szörnyet" Na igen, lesz-e olyan, aki nem annak fog látni, ami valójában nem vagyok. Csak úgy tudhatom meg, ha továbbra is az leszek, aki igen. Ha bebizonyítom magamnak, hogy nem lettem olyan, mint Károly és mindenki másnak, hogy több van bennem, mint hinnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mintha egyáltalán nem lenne félnivalóm, úgy követem az idegen nőt. Tánya minden mozdulata és szava ver visszhangot a sötétségen keresztül agyam, egy még ép részéhez, hogy két lábbal tudjak továbbra is a földön állni. Idegen érzés normálisnak lenni, úgy érezni, hogy nincsenek olyan kötelezettségek, amik megállíthatnának. Mintha nem lenne mitől félnem, és bár tudom, ezen megmozdulásommal minden magam köré épített falat romba döntök, mégsem érdekel. Csak és kizárólag a pillanatnak élni, hogy ajkait érezhessem arcomon, amit zavart mosollyal konstatálok, ahogy ujjaink fonódnak össze a hűvös levegőt kizárva közülük.
Szkeptikusan méregetem a házat, ahogy ellép tőlem. Akaratlan húzódik fel felső ajkam, mert a gondolat a semmiből üti fel a fejét elmémben - mégis mikor hagytam valaha, hogy ilyen mértékben vezessenek? Mikor adtam másnak is meg a lehetőséget, hogy irányítson engem? Hangja ránt ki a könyörtelen valóságból, amit gondolataim idéznek elő bennem. Ökölbe szorul kezem enged el, hiszen ismét ott kötöttem ki, ahonnan indultam: követem minden lépését. Elmosolyodom, ahogy a lehető legfeltűnőbben nyitja ki az ajtót, még halk nevetést is megengednék magamnak, hiszen mindvégig tudtam, hogy boszorkány, ám miközben Tánya beljebb lépked, gondolataimban sorolom fel embereim dolgát. Fokozott odafigyelés, minden, a társasházban történő rezdülésre, amíg itt tartózkodom.
Piszkos kékjeim azonnal tovább siklanak, a félhomályba burkolt bútorokról, Tányára. Kedves mosoly ül fel ajkaimra, ismét követem a nőt, akivel eddigi életem legtöbb hibáját követem el egyetlen este alatt. Kissé bizonytalan léptekkel megyek beljebb a szobában, kékjeimet járatom végig a kilátásom, majd fordulok azonnal Tánya felé. Közelebb lépve hozzá, ugyanazt a tincset tűröm füle mögé, amit ő is pár perce. - Gyönyörű - lehelem magunk közé, már-már ajkaiba ezt az egyetlen szót, hogy végül tincsei közé furakodott ujjaimmal húzzam magamhoz közelebb és csókoljam meg. Minden porcikám beleremeg, ahogy elmélyítem azt, óvatosan tolom a nőt a falnak, ha hagyja, hogy ajkait el nem eresztve essek bele a pillanatba, amely minden eddigi kételyem, aggodalmam és félelmem kiűzi belőlem.
Egyetlen estére átlagosnak lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kicsit olyan, mintha sakkoznánk. Minden egyes mozdulat, amit teszünk, az ujjaim, az ajkai, a távolság, a közelség, egy-egy bábú amit irányítunk. A másik leigázása a cél, egy éjszakára szóló verseny, hogy a végén ki lovagol felül, s melyik nyög alul. A férfi kinyúl, hogy megigazítsa egy tincsem. Ujjai megbizsergetik csupasz bőröm, s bár szinte biztos vagyok benne, hogy végül nem lesz masszázs, egészen remek előjáték lenne.
- Örömmel vennék néhány hosszú, dolgos kezet - somolyodom el. Enyhén kétértelműen fogalmaztam, bár ez eléggé rám vall, szeretek belemenni a piszkos dolgokba, flörtölni ilyesmivel, utalgatni rájuk. Talán már belém lett kódolva, mint a szokások a legtöbb emberbe.
A felvetésre lép, de nem előre, inkább felém. A centiméterek egyenként csökkennek le, én meg akaratlanul simulok a falhoz. Nyirkos a hűvös tégla, ahogy a kabát nem takarta helyeken rátalál csuklóimra. Az ő ujjai ellenben melegek, ahogy állam alá csúsznak, s felemelik fejem. Feltekintek rá, ha tudok, egyenesen a szemébe.
Elmosolyodom szavaira, ha nem ad, hát nem ad, ezért nem fogok sírni, s a terveimhez sem volt sok köze. A játékra koncentrálok amúgy is, ami a véremet pezsegteti. A közelsége nem csak egyszerű gyalog a táblán. Ujjai, nem mozdulnak rólam, s szavait is lassan inkább érzem bőrömön, mint hallom.
- Azt mondják - kezdem, ártatlan szemekkel, mégis felfelé görbülő szájjal - Hogy csókom részegítő hatású - halkan beszélek, kihasználva a közelségét.
- Bízom bennem -  apró női hazugság, mely bár begyakoroltan őszinte, lehet kihallja, hogy kamu. Nem számít amúgy se, egyszerűen ezzel úgy döntök, hogy nem kérdezősködök efelől. Nem hiszem,hogy csak úgy mondta ezt, nem az a nagyszájú gyerek, legalábbis eddig nem olyannak tűnik. Mindenesetre ebben a szakmában amúgy se szeretik a kérdéseket.
- Már maga az ital is fűt, ahogy a hideg lé végigcsordul torkodon, s ajkaidon megül néhány csepp - kezdek bele - Tűz és Jég, bármelyik hatalmába keríthet, menekvésed pedig nem lehet más, csak egy emberi test ölelése, tánc közben, ahogy egymáshoz simul a csípő... - hát ennyit se kellett még reklámoznom magam vagy a portékám, de izgalmas ez a fajta újítás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ölelésem már majdhogynem szorításnak érezhető, ezért kicsit finomítok rajta, miközben örömteli könnyeim remegtetik meg óceánkék szempáromat. Göndör koponyámban egyre erősebben hallom mellkasomban ficánkoló szívem dobogását, és mosolyom szűnni nem akaró módon ragadt kisfiús vonásaim közé. A szél meg-meglök bennünket, én pedig belefeledkezek az érzésbe, és csak ölelem legjobb barátnőmet. Szimatolom illatát, érzem hajának puhaságát, és még inkább kiszélesedik mosolyom. Vajon engem is elér egyszer az érzés, hogy valakivel összekössem az életemet? Elgondolkodnék, de inkább csak mélyet sóhajtva eresztem őt, hogy szavakkal is kifejezzem az érzéseimet. Fogszabályzóm villan, és végre megszólalok.
– Nem is tudom, hogy tenne-e boldogabbá valami – nyelek egyet, és törlöm meg arcomat, amin már végig szaladt néhány könnycsepp. – Nagyon szívesen – általában gyermeteg, mutáló hangom most komoly elvarázsoltsággal cseng, és egy újabb sóhaj távozik vastag ajkaimon átbucskázva. Hitetlenkedve csóválom buksimat még jó néhány pillanatig, ám a vigyor távozása mára lehetetlen küldetéssé vált.
– Merlinre! – kapok arcomhoz, ahogyan kimondja leendő házas nevét. – Ettől még valóságosabb az egész – düllednek ki kecskebéka módjára szemeim, és tovább ízlelgetem a nevet. Tökéletes. Gyönyörű. – Mintha mindig így hívtak volna – mondom felsőtestem játékosan kihúzva, azonban furcsa dolog történik. A mosoly, amiről azt gondoltam percekkel ezelőtt, hogy nem távozhat, most mégis kissé szomorkásabb fintorrá változik. Layla. – Én nagyon szeretném, hogy… de… nem sokat tettem eddig az ügy érdekében – vallom be kissrácosan elhúzva ajkaimat, fejemet kissé lehajtva, és úgy fúrva kékjeimet barátom tekintetébe. Elhozni magammal. Forró husáng csak lapos mellkasomra, így picit a levegő is benn marad. – Tényleg? – virul ki arcom apróbb piros foltokkal. – Csak legyen bátorságom megkérdezni…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bólint egy aprót a közszolgálattól való eltiltásra, ezek szerint már tud róla, így legalább ez a folyamat is kezdetét vette nála. Lassan, de haladnak, ő pedig néha szavakat, máskor mondatokat vet a papírra, amíg hallgatja a másikat. Sok kérdés merül fel benne, nem feltétlen olyan kérdések, melyeket a nő meg tudna válaszolni, de számos olyan, mely aggodalomra ad okot. Furcsa, hogy fiatalkorában nem alakított ki kötődést, mert, ha nem is szeretünk egy helyet, ha otthonunknak nevezhetjük, kötődünk is hozzá. Vannak tárgyak, illatok, emberek, melyek odakötnek. Érdekesnek találja, hogy ő maga mégsem tett ilyenre szert, ez mindenképpen olyan, amit jobban meg kell majd vizsgálniuk egy másik alkalommal, mert jelenleg vészesen fogy az idejük.
- Tehát az útelágazódás maga az akadály?
Miközben kérdez, a papírra is jegyzetel, azonban oda se figyelve, hideg kékjeit a nőn tartja. Mert az érdekli, amit mutat. A kötődés hiánya, a gáz, az, hogy nincsen, aki meglátogatná. Furcsa. Ő maga úgy gondolja, hogy ha megölne valakit, a férje gondolkodás nélkül meglátogatná, a rokonai, és kedves barátnői szintúgy. Számos kapcsolatot alakított ki az évei előrehaladtával, mégis, ha most fordított helyzetben lennének, tudná, hogy egyik látogató a másikat érné, és ez megnyugtatja. Szörnyű lehet az igazi magány, szörnyű, ha az ember képtelen kapcsolatokat kialakítani.
- A gyilkosságon van a hangsúly vagy azon, hogy elveszítettek egy embert, aki számukra létezett? Nem lehet, hogy a nevek, akik felvillantak a kérdésre, egy gyászfolyamatot visznek végig, annak érdekében, hogy elbúcsúzhassanak attól, akiként olyan sokáig élt?
Egyetlen esetet nem elég egy vagy kettő szemszögből megnézni, többnyire a valósághoz négy-hat aspektus megvizsgálása szükséges, csak úgy kaphatjuk meg a teljes képet. Ő maga nem a gyilkossággal foglalkozik, mint már korábban kifejtettem, hanem a nővel. Verénát vizsgálja, azt, ahogyan ez a különleges asszony felépült apró darabokból. Vizsgálja a darabjait, környezettanulmányt folytat a darabok körül. Meg akarja érteni a megérthetetlent. Nem véletlenül Szakács Veronika ül abban a székben, ha valamihez ért, akkor ehhez mindenképpen. És élvezi az órákig tartó merengést, egy-egy ritka eset felett. Úgy vélem, ez most sem lesz másként.
- Miért fontos az ön számára, hogy a világ tisztában legyen azzal, amit tett? Miért kell úgy alapoznia, hogy a jövendő kapcsolatok erősen feltételezve, eleve elítélésből induljanak?
Ahogy az utolsó szó is elhangzik, az utolsó homokszem is átfut, az óra fenti feléből az alsóba, és a szobában apró csilingelésszerű hang jelzi, lejárt az idő. Az arca megváltozik, derűs mosoly költözik rá, és egy kis szín is.
- Köszönöm, hogy ma is eljött hozzám, a kiértékelésem után ismét beszélünk majd, a folytatással kapcsolatban. A meg nem válaszolt kérdéseken szeretném, ha elgondolkozna. Találkozunk a következő alkalommal.
Oldalra nyúlva egy gombot nyom meg, mely kint jelzi, hogy végeztek, és a vendég visszatérne az új életterébe. Gondolkozniuk kell mind a kettejüknek erről az érdekes beszélgetésről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A sok idegen, lefedett bútor fantomképe között lépkedve kissé élőnek, meggondolatlannak, de legfőképp határozottnak érzem magam. Tudtam, hogy hibát követhetek el azzal, hogy ilyen kiszolgáltatottan odaadom neki magam, de valamiért aznap este nem zavart semmi ilyesmi. Rengeteg sötét jel próbált rávilágítani, mennyire nem kéne aznap este belemennem ilyenekben, én mégis úgy ugrottam bele, mintha nem lenne holnap. Talán nem is akartam, hogy legyen.
Egyetlen szavával képes volt feléleszteni testemet, és elfeledtetni velem minden addigi aggályaimat. Puha ajkai az enyémet kóstolták, miközben kezem tarkójára csúszott. Mintha már évek óta ismerném, minden porcikájára azonnal reagáltam, hagyva, hogy ő irányítson. Menet közben éreztem, hogy vállamra terített zakója csúszni kezdett, így egyik kezemmel gyorsan az egyik közeli tárgyra dobtam. Közben folyamatosan csókokkal borítva el ajkait, el sem válva tőle.
A hideg fal érintése annyira ellentétes volt a bennem dúló érzelmekkel, hogy hirtelen nem is fogtam fel annak jelenlétét. A tökéletes férfi kavargó nyelve teljesen elvette eszem és lélegzetem egyaránt. Ujjhegyre léptem, sarkam kiszabadult magassarkúm öleléséből, kilépve arrébb rúgtam őket, ezzel még alacsonyabbá válva a férfihez képest.
Kezeim lebarangoltak a férfi mellkasán, és pólója szélén végigszaladva lassan nyúltam az anyag alá, mintha csak attól félnék, hogy a férfi bármelyik pillanatban nemet mondana. Lassan elkezdtem felfele túrni, ahogy ujjaimmal végigszántottam izmos felső testét. Ajkai továbbra is övéit tartották fogságban, mintha soha nem akarnám elengedni őket.
- Alfred - leheltem kettőnk közé, alig kapva lélegzetet. - Ez nem lehet neked új - ingattam meg hitetlenkedve a fejem egy huncut mosoly kíséretében. Nem mintha zavart volna a tény, nagyon is élveztem minden egyes mozdulatát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Csak szólnod kell, mikor férek bele az idődbe és megoldjuk – mintha amúgy a másiknak és neki is naptára lenne, amelybe jóval előbb be kell íratnia magát, mintsem valóban megtörténjen az, hogy ujjaival finoman oszlassa el a csomókat, ha vannak, ha nincsenek. Fogalma sincs valóban, mennyire akarná kvázi a szabadidejében is vele tölteni az időt, ilyenekről sem szó, sem utalás nem esett, sőt, vágyai sincsenek, olyanok, amelyek erre utalnának, de nem mondana nemet, ha úgy adódna. Áldott a tudatlanság, hogy nem is sejti, ki is áll vele szemben és ez mind a kettejüknek pontosan jó, hiszen, a nőnek sincs fogalma arról, kicsoda. Micsoda kényelmi játék, nemde?
- Talán, máshol is elsimíthatnám a gondokat – ajánlkozik, mint valami házhoz járó masszőr, akinek el kell adnia azt, amit tud, ami ujjaiban rejlik, de nem szokása amúgy magát ilyesmire ajánlani, az egy másik szakma, egy másik karrier lenne, amire sosem kellett ráfanyalodnia.
Kellemes vigyor terül el ajkain, ahogy szavait hallgatva követi azoknak az ajkaknak a mozgását. Incselkedő hangneme játékra húzza ismét, fogalma sincs, hogy minek szükséges ez, hiszen aminek kellett, megtörtént, mások már ilyenkor rég a város másik felén járnak, de nem rontja el a dolgot, kissé szkeptikus hümmögéssel figyeli és mérlegei a szavakat – fele annyira sem komolyan, hiszen, az itt felesleges.
- Nahát, erre kíváncsi vagyok – mégsem veti rá magát egyből, sőt mi több, egyelőre hagyja beszélni a másikat, hagyja, hogy azok az ajkak, melyek csókra invitálják, mozduljanak és újabb szavakat formáljanak, talán csak az ő agyát kívánja húzni, talán komolyan gondolva vág bele az egészbe.
- Az ölelés, kellemesnek hangzik. De abból talán nem is akarnék menekülni. Ki lenne az a bolond? – billenti kissé oldalvást a fejét, majd egy villanásnyni szünet után, valóban eltűntetve a távot, ajkait találkoznak egy röpke, szinte szusszanásnyi pillanatra, mintha azokat a cseppeket keresné rajta, amelyről beszélt. De amilyen hirtelen tette, oly hirtelen tűnik el, lép hátra, és onnan pillant rá.
- Nem, nem érzem magam részegnek – azzal, egy jelentőségteljes pillantással és invitálással indul meg, ráérősen befelé. Ha már ölelés…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bár nem felejtette el azt az apróságot, azt a szót, amely miatt a legutóbbi találka után igencsak másképp néz felé és igencsak muszáj volt kiengednie a gőzt valami távoli helyen, azóta, rendezve vonásait, mindenét ereszkedett vissza a nyugalom szigetére. Bár vannak fenntartásai, egyelőre kézben tartja a dolgokat, azt, amely oly ingatag, mint egy kártyavár a nyitott ablaknál. Ráérősen dohányzik  az egyik boxban, egy ital társaságában várva, hogy fogadja őt, hiszen a nap ma van, amikor lebeszélték azt a bizonyos találkozót, de korábban érkezett, talán hogy a hely közege ellazítsa őt, vagy csak, hogy ebben is annak a precíz valakinek tűnhessen, amit a másik látni akar. Fogalma sincs, mit vár tőle, nem is keresi az értelmet, ahogy ujjai kellemesen nyugszanak a dosszién, amit magával hozott, dokumentálva rajta minden, ami az előkészületes és amely a legújabb hely készülését dokumentálják. Még mindig nem érti, miért adta a kezébe, azonban sejtése erős, melyre, így, magányában is muszáj mosolyognia, miközben az ital maradékát dönti le és dől hátra, megigazgatva a csuklóján pihenő óráját. Rápillantva nyomja el a cigarettát, majd felállva veszi vissza zakóját, amely eddig mellette pihent. Kissé talán túlságosan rendezett külsőt húzott ma magára, más, mint azok, akik csak a vendégszeretetet élvezik a bár egy-egy pontján, de nem is mulatni jött, ez biztos. Az irattartót magához véve, pontosan akkor lép ki a boxból, amikor az egyik embere épp jelezne, így csak kezével int, hogy felesleges bármi, tudja a járást is. Mégis, megszokottan kísérővel lépked az iroda felé, ahova, végül az embere nyitja az ajtót és kényelmes léptekkel tér be. Nyugodt vonásai mellett bensője is az, semmi sem érződik úgy, hogy fenyegetve, vagy sarokba szorítva érezné magát, ez mind, a vörössel együtt agya valamely távoli, eldugott szegletében pihen, minden más mögött. Amint becsukódik az ajtó, az asztallal szembeni székhez lépked és a másikra pillantva telepszik le, majd jelzi, ha kíván foglalkozni a dologgal.
- Szép estét – bár attól még vagy már távol vannak, a formaiságok adottak, ahogy zakója gombját lazítja ki és végül, kellemesen ücsörögve pillant szét az irodában, szokványosan bizsergő sebhelyével tenyerén, amely, mintha sosem akarna felejteni. – Nehéz nap? – érdeklődik, mint a régmúlt barátoktól szokás. Bár, akár azt is lehetne mondani rá, nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Igen, tudom. Ne nevess ki, de már gyakorlom az aláírásomat. Szeretném, ha a v, amivel a Vajda kezdődik, jól illeszkedne ahhoz, ahogy alá szoktam írni. Hogy az aláírásomban megmaradjak én, de benne legyen Ricsi is. Annyira félek attól, hogy csúnyán írom majd alá az anyakönyvi kivonatot például, hogy azt elmondani nem tudom.
Tudom, tudom, ez nevetséges aggodalom, de terveim szerint egyszer megyek férjhez, és az az egy Vajda Richárd lesz. Nem mondom, tízévente megújíthatjuk a fogadalmunkat, de az már nem lesz az, ami december első napján rám vár. Tökéletesen és szépen akarom aláírni, hiszen hivatalosan akkor és ott fogom először leírni, hogy Vajda Liliánává válok. Vajda asszony leszek, életem szerelme pedig ott fog állni mellettem az oltárnál. Szerencsés ember vagyok, hogy akkor éjjel szóba elegyedtem vele, hogy hagytam, hogy hazakísérjen, hogy igent mondtam egy képtelen ötletre.
Örülök, hogy azzá a nővé válhattam mellette, aki ma vagyok, aki büszkén és magabiztosan mondja ki neki az igent. Sok veszekedésünk volt, többször szakítottunk, de sosem kételkedtem abban, hogy nekünk egy közös útra kell rálépnünk. Összeházasodunk, átköltözünk a nagyházba, idővel gyermekeink születnek majd, és boldogok leszünk. Tudom, hogy így lesz. Felnőttünk. Ezt akkor tudtam, amikor megkérdezte, hogy a felesége leszek-e. Láttam a szemében, hallottam a hangjában, a szíve dobbanásában. És ott, akkor, én is teljesen felnőttem. Meghoztuk életünk legcsodálatosabb döntését, hogy életünk hátralévő részében egy párként szeretnénk élni.
- Akkor itt az ideje, hogy tegyél. Egy esküvő tök jó alkalom rá, ingyen van a kaja, jó a zenekar, ez a hely pedig a romantika fellegvára. Itt bármi megtörténhet. Ha Olcsi menne férjhez, akkor biztos megkérné Layla-t, hogy legyen a koszorúslánya. Nekem is volt csapattársam, de mégsem alakítottunk ki olyan mély kapcsolatot. Szóval Petyám, fel kell nőnöd a feladathoz. Nekem is fel kellett ahhoz, hogy Ricsi felesége legyek, és ha azt képes voltam kivitelezni, akkor te is meg fogod tudni oldani. Tudom. Ha meg nem, akkor keresünk neked egy Vajda kislányt, akit majd elveszel feleségül, és akkor rokonok leszünk.
Csodálatos terv nem? Mi sem egyszerűbb. Mondjuk Olcsi húgát simán feleségül veheti pár év múlva. Jó, ennyire ne szaladjunk előre, először Layla-ra koncentráljunk. Úgy ugyan rokonok nem lehetünk, de a boldogsága ennél sokkal fontosabb.
- Akkor ez lesz a heti kihívás, de most gyere, nézzünk körül.
Karolok belé vidáman, és indulok el vele beljebb az ösvényen a ház felé, ahol az Angyal család lakik. Kicsi a világ, hiszen a mostani pillanathoz képest pár hétre Bogolyfalva első embere mondja ki itt a boldogító igen, majd decemberben mi, Ricsivel, és ki tudja, egy nap talán Petya is itt fogja. Most azonban le kell járnunk előtte még a lábunkat, hogy felfedezzünk itt mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mégis mi siklott így félre? Mikor történt ez? A kérdések minduntalan visszhangot vernek bennem és ahogy egyre távolabb kerül tőlem a válasz a tucatnyi bizonytalan tényező mögött, úgy válik egyre nehezebbé már a lélegzés is. Bepánikoltam volna? Idejét se tudom, hogy mikor éreztem ilyet utoljára, hogy mikor hagytam, hogy az érzéseim a maguk pórias mivoltukban vegyék át az uralmat a józan eszem felett. Nosztalgikus és ijesztő egyszerre, ahogy ismételten tudatosul bennem; én sem vagyok más, csak egy egyszerű halandó. A helyzet az, hogy Alfi mellett hajlamos vagyok ezt elfelejteni. Mellette sebezhetetlennek és mindenre képesnek érzem magam… de még így is elég egy apró hiba, egy helytelen tényező az egyenletben, hogy a vékony kártyalapokból felépített erődítmény egy szempillantás alatt hulljon össze. A helyzet az, hogy nagy szarban vagyok.
Ahogy tekintetem lassan az ablaküvegre emelem ismét, egy pillanatra átadom magam a teljes kétségbeesésnek. A testem minden négyzetcentijén végigfut a remegés, sípolva szökik a levegő a tüdőmbe, mégis légszomj kerülget, hogy alig egy másodperccel később lassan, egyenletesen fújjam ki az elhasznált oxigént. Megkeményedett vonásokkal bámulom önnön tükörképemet a feketeség mezsgyéjén, aranyló kékjeimben nyoma sincs a korábbi bizonytalan, mégis pusztító érzelmeknek. Ilian arca és hangja még mindig kísért, hisz voltam olyan botor, hogy törődni kezdtem vele, de nem hagyhatom, hogy ez irányítson. Vele szemben sosem engedhettem volna.
Egyenes testtartásban fordulok felé, immár tökéletesen uralva saját arcom és annak vonásait. Tekintetem nem ereszti Alfit, némán követi minden apró mozdulatát, míg végül centiméterek választanak el tőle csupán.
- Senkiben sem bízom, Alfi. Senkiben, rajtad kívül - hangom érzelemmentesen simul bele a feszültséggel telt térbe. A bizalom nálam kétélű penge és rövid életem során mindenki belém is mártotta a tőrt, akinek megelőlegeztem. Rég megfogadtam, hogy ezt a hibát soha nem fogom újra elkövetni. Hosszú évek alatt az előttem álló férfi volt az egyetlen, aki képes volt kiérdemelni. Mint mondtam, a bizalom egy kibaszott kétélű penge.
Némán hallgatom tovább, rezzenéstelen vonásokkal, épp csak ujjaim rándulnak meg olykor magam mellett. Szó nélkül hagyom, hogy kedvére játszadozzon, majd ahogy keze közül kisiklik a kósza tincs és nyakam satuba szorul, testem minden porcikája megfeszül. Államat azonnal felszegem és erőnek erejével hagyom magam mellett pihenni karjaim, holott lényem egy része már a szemét kaparná kifelé. Ha nem Alfi állna velem szemben, esküszöm meg is tenném.
- Képes vagy rá, Alfi? - arcomra gonosz félmosoly kúszik, ahogy előre lépek egyet, így nyakam kellemetlenül feszül ujjai között. Minden korábbi, kétes gondolat kiszökik elmémből és cselekedete nyomán nem marad más, csak a hűvös racionalitás, hogy kékjeim ugyanezt a semleges ridegséget sugallják. - Az a semmirekellő épp elég hasznos információt és bizonyítékot szolgáltatott már. Biztos helyre küldtem, amíg el nem simul az ügy. Blake-et pedig én magam intézem el, a saját módszereimmel, hogy véletlenül se jusson eszébe valami hülyeséget csinálni. Így megfelel… Alfred? - hangom kissé rekedten hasítja a levegőt, mégis nyugalom és céltudatosság lapul meg benne. Rideg tekintetem fogva tartja Alfiét. Nem hagyom, hogy Ágostonnak legyen igaza, kerüljön bármibe is. A hatalommal nem jár együtt a bukás. Vagy ha én teszem, te is jössz velem, Alfi és az mindkettőnk végét fogja jelenteni. Szar helyzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vajon emlékszel még a kezdetekre, Alfi? Emlékszel még, az első alkalomra, amikor besétáltál a mesterhez? Mert én igen. A sarokban álltam, összefont karokkal, mély koncentrációval arcomon, ami sosem volt az enyém és ádáz harcot vívtam a mester elméje ellen, aki játszi könnyedséggel hárította a mentális csapásaimat. Nem tűnt fel az ajtó feletti csengettyű halk hangja, ami az érkezésed jelezte, sem az, hogy pontosan kettőnk közé álltál. Nem voltam más, csak egy csavargó, egy eldobott gyerek, épp a felnőttkor küszöbére lépve, összetapadt tincsekkel és elnyűtt, szakadt ruhában. Pontosan olyan, akit legszívesebben mindenki elkerülne. Te mégis mosolyogva léptél elém és mutatkoztál be, akkor másodjára. Pontosan tudtad, hogy ki vagyok, míg nekem csak sejtéseim voltak. Azóta a pillanat óta mindig melletted voltam. Vajon meddig lesz ez még így?
Ahogy Ilian megállt előttem remegő tagokkal, halálra vált arccal a mocsok alatt, pontosan tudtam, hogy súlyos következményei lesznek, amiket nekem kell elviselnem. Az én hibám volt, mert nem vettem észre időben, hogy mennyire… gyenge. Hogy hiába a telep edzette, hiába hazudik és lop mesterfokon, egy kis nyomás, egy előre nem tervezett lépés a sakktáblán és összetörik a súly alatt. Az én vétkem az, hogy azt hittem, készen áll. Hiába, kockázatot vállaltunk, hiába volt alacsony a rizikófaktor. Pontosan ezért jöttem. Vállalni a következményeket és tanácsot kérni, ahogy Iliannal kapcsolatban mindig is tettem. Alfi, miért nem látod, hogy nem minden csak fekete és fehér?
Kékjeim kihívóan függnek Alfi arcán, aki nem is rest élni a lehetőséggel. Automatikusan kapok a kezéhez, ahogy erősödik a szorítás, elvágva a levegő útját. Ajkaim elnyílva próbálnak némi oxigénhez jutni, míg a szekrény éles polcai nem vájnak bele a hátamba. Tompa nyögés szakad fel a torkomból, miközben az eddig benn rekedt levegő is kiszökik égő tüdőmből. Tekintetemben még sincs félelem, a résnyire szűkített szemeimből nem sugárzik más, csak harag. Hogy ez kimondottan Alfinak szól-e vagy a helyzetemből adódó tehetetlenségnek… én se tudnám megmondani.
Minden szavát kristálytisztán hallom, talán felelnék is, ha képes lennék rá. Ha azok jelentése nem taglózna le és ujjai nem szorítanák el a hangom elől a kivezető utat. Kezem lassan eresztem vissza magam mellé, tekintetem elsötétül, ahogy meredek magam elé. Mit ér a bizalom, ha fordítva nincs jelen? Milyen röhejes, hogy a szavai jobban fájnak, mint az égő nyelőcsövem.
Ahogy elenged, görnyedek meg és kapom kezem a nyakamhoz. A levegő marja a torkom, mégis kapkodok érte, hogy összeszedhessem magam, mielőtt Alfinak rontanék… Az ajtózár kattanása öl ki minden tettlegességet belőlem, a pillanat tört része alatt változtatom meg külalakom. Ahogy lassan felegyenesedek, Lóránt és kéretlen társai már nem láthatnak mást, csupán egy zavarba ejtően sötét bőrű lányt. Fekete íriszeim haragosan méregetik őket, mindezt azért, hogy véletlenül se kelljen Alfira néznem.
Kezem a nadrágomba rejtett tőr felé moccan szinte önkéntelenül, ahogy hallgatom a számomra halálos ítéletet. Balom mégsem ér célba, félúton vált irányt, hogy göndör, zabolátlan tincseimbe markolhasson, a fájó torkomból felszakadó örömtelen kacaj közepette.
- Mint mindenki más, ha? - nevetésem lassan hal el, helyét torz vicsor veszi át, amit már teljes mértékben Alfinak címzek. Csupán néhány lépést teszek felé, mert félek, hogy a közvetlen közelébe érve túlságosan meggondolatlan lennék… és tudom, hogy Lóránték mellett úgy sem érhetnék célba. - Ha ennyit számítok, Alfi, akkor pont leszarom, hogy mit választasz. Tégy, amit akarsz, mert ahogy kilépek azon az ajtón, még én sem tudom, hogy mikor jövök vissza - karjaimat széttárva mélyesztem övébe tekintetem. Nem érdekel, hogy intézi. Nem érdekel, hogy mi lesz a vége. Szükségem volt rád, Alfi, te mégis elárultál engem… pedig sosem hazudtam neked.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke