Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas Balatonfüred, augusztus 18 |éjjel a szobánkban | o
pjValójában költői kérdés volt, hiszen az előbb azért egész egyértelműen láttam, hogy mennyire jól esett neki. Most is elnyeri a tetszését a mozdulatom, még ha ez lényegesen könnyedebb, mint az előbbi. De most pont ilyenre volt szükségem. Igazából ez a gesztus egyszerre volt egy megerősítése annak, hogy felfogtam, amit kért. És egyben egyfajta ígéret is arra, hogy pontosan így is lesz: csinálom, ha akarom. A magam tempójában haladva persze, de ettől az érintéstől már nem fogok megijedni.
Enyhén felhúzom a szemöldökömet, mégis hova menne? Rájövök, hogy tulajdonképpen nem is volt tényleges hírértéke annak, ami elhangzott. Csupán konstatálta hogy rövid időre magára hagyom az ágyban, ágyamban? Ágyunkban? Na, ott. Az pedig, hogy mi zajlik a szobában a távollétemben, nos valószínűleg mosolygásra késztetne, ha pont elcsípném a jelenetet. Sőt, biztos. Mire visszatérek ő már a saját helyén van, így hát automatikusan hozzá hasonlóan helyezkedem el. Persze a takarót leszámítva. Azt szimplán hosszában összehajtom és a bal oldalamra helyezem. Majd rátekeredem, ahogy szoktam. Nem hiszem, hogy kellene itt nekem. Bár a karkötő miatt lehetséges, de kézközelben van, szóval megoldom.
- Kéne – felelem vigyorogva végignézve rajta. Alvást javasol és üldögél. Nos, igen. Kéne aludni. Kéne. Igen, kéne. Megmozdulok hát, nekidőlök és a fejemet ráhajtom a vállára. A kezemet az övére teszem, rákulcsolom az ujjaimat az övére, majd felemelem annyira, hogy szemmagasságba kerüljön nekem. Lassan forgatni kezdem, a beszűrődő fény játékát figyelve rajta, majd visszateszem a szunyókáló cicára.
- Próbáljunk meg aludni. És próbáljuk meg nem lelökni a másikat – sóhajtok egy nagyot, de tulajdonképpen nem mozdulok. Majd lejjebb csúszok ha úgy döntünk, hogy tényleg alvásra vetemedünk. Addig is remekül elvagyok Thomas vállát párnának használva. Egyelőre elkerül minden aggasztó gondolat, hogy vajon meddig fogunk tudni egymás mellett aludni. Remélem egészen reggelig.
|
|
|
|
|
Zayday Hudson
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Denis BrightmoreTermészetesen, elgondolkodtam azon, hogyan kerültem én ebbe a szánalmas helyzetbe. Esküszöm, legközelebb fejbevágom magam, ha a retinaégető melegben útnak indulok. Olyan botor módon viselkedtem, nem fogtam fel hogy komolyan megbetegdhetek. Persze, a megfázásnál nincs rosszabb, de mit is mondjak, a napszúrás majdnem megközelíti. Legfőképpen, akkor ha nincs nálad, valami folyadék. Olyan száraznak éreztem a számat, és az ajkaim! Olyan cserepesek voltak, hogy már-már megközelítették, a házakon lévőket. Mindjárt elájulok, vagy elhányom magamat. Ez szokott történni, ha rosszul vagyok, és elgondolkozom. Rossz tulajdonságom, hogy még a balszerencsés esetekben is, el tudok tanakodni a sorson. Szinte fel sem fogtam, hogy nem volt ott senki. Mi lesz a feldobom a pacskert? Szuper lenne, folytathatnám a pályafutásom szellemként a kastélyban. Akkor legalább, nem zakatolna ennyire a fejem! Tanakodtam, célszerűbb lenne valahogy feltápászkodni, és kiugrani az ablakból. Nem jó ötlet, mert akkor másoknak fájna a feje. Ez a fránya fejfájás! Mindig és mindenhol felbukkan. Nem tudunk ellene tenni, néha kicsit csillapítani. Észrevettem egy srácot, aki felém tartott, de mintha kettőt láttam volna belőle. Honnan ilyen ismerős? Talán a halál angyala, aki azért jött hogy átkísérje a lelkemet a túlvilágra? Ekkor felismertem őt. - Helló, sitykás fiú! Ja bocsi, kapucnis.. Uram 'bocsásd, kicsit rosszul vagyok! - szólaltam meg. - Ez aztán az illem, kössz baszki! - válaszoltam az imént említett trágár mondatára, és csodálkozva elnevettem magam. Én csúnyán beszéltem? Ilyet se hall az ember mindennap. A srác szószerint, megtisztelve érezheti magát. Láttam hogy türelmetlenül magasodik főlém, és ekkor egy kicsit magamhoz tértem, mégsem beszélhetek valakivel ilyen módon. - Bocsásd meg, hogy az imént csúnya szavacska hagyta el, ajkacskámat! Nem kérek vizet, kössz. - válaszoltam az ajánlatra bódultan. Aztán összeszedtem minden erőmet, és felálltam.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
éjjel a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x
pizsamám KATT
Levegőt is elfelejtek venni, ahogy a lány feje a vállamra kerül és kezemmel kezd játszani. Emiatt aztán furán szívok be hirtelen egy nagyobb adagot, majd torokköszörülve álcázom valami... hát nem tudom, minek. Megilletődött mosollyal pislogok csak körbe a szobában, bólogatva kicsit. Rendben, aludjunk. Ám nem sietjük el, jó pár percig maradunk még így, aztán megmozdulok, jelezve, hogy akkor ideje lépéseket tennünk az ügy érdekében. - Jó éjszakát - hajolok barátnőmhöz, mikor éppen félig ülésben helyezkedünk mindketten, és megpuszilom őt, rámosolyogva aztán, majd miután megpaskolgattam párnámat, már rakom is le rá fejemet, hunyom le szemem. Úgy döntök, egyelőre hanyatt fekszem, aztán úgyis forgolódok majd még elalvás előtt. Aha. Ahogy én azt elképzelem. Mint az kiderül, tök sokat kivett belőlem ez a kellemesen sűrű nap, úgyhogy még éppen csak elkezdeném jólesően hallgatni Lau szuszogását és Benito doromboló légzését, átadva magam a nyári kalandunk körül forgó gondolatoknak, már álomba is merülök. Ott folytatom a vetítést. // és boldog éjfélt *-* //
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess
RPG hsz: 995
Összes hsz: 4917
|
.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒Valóban nem érzékel semmi szokatlant, analfabéta olyan dolgokra, amik itt normálisak és átlagosak, így aztán kényelmesebb is valamivel, amiről nem tud, az nem fáj ugye. Érzett már néha furcsaságokat vagy épp olyat, amire nem volt szava, de nyilván ezzel jár, ha az ember varázslók lakta helyre költözik egy egyszerű panel után, vagy épp egy olyan semleges és erdei környezetből, amelyben ő élt nem is olyan régen. Aztán kinek mi, ő nem a környezetre, hanem a kissrácra figyel, bár hogy sok tapasztalata lenne ebben az nem épp helytálló. Alapvetően korabeliek vették körbe annak idején, nem rúgott ugyan bele egyikben sem, de nem is viselte jól mondjuk az üvöltözést és azt, ha zsibongtak. Talán ezeket most sem nyelné be olyan könnyedén, vagy hang nélkül, most mégis nyugodt marad és békés, nem tudja felhúzni magát azon, ahogy a másik létezik. Fura. Néha még mindig van min meglepődni, pedig már vagy egy ideje ilyen állapotokban és szélkakas módban, mégis, igaz az, hogy idő kell, mire tényleg kiismeri önmagát az ember, úgy igazán, főleg, ha valami után van, legyen az bármi is, de kellemetlen. Érdekes kis arcberendezése van, a nénik azon nyomban csipkedni akarnák, olyan puhának tűnik, aztán még ott vannak a csigás fürtjei is, ha lány lenne, rögtön anyáskodni támadna kedve, így csak jót mosolyog, nincs itt baj, legalább nem egy fénymásoló, aki ugyanúgy néz ki, mint a többi. - Azért ez egy erős kijelentés kicsit, de majd rájössz ám – csóvája meg a fejét, mert nem egyformák. Vannak a könnyen kezelhető esetek, az átlagosak, meg az olyanok, amiktől anyáink óvnak minket. És még sok minden. De az igaz, hogy abban a korban a legtöbb egyforma. Könnyebb is. Nem lehetne megint gyerek? Valaki? - Mindenesetre, ne akarj mindnek megfelelni. Lehetetlen – ez pedig igaz. Ha magas lesz, ha nem, ha pocakos, ha szálkás, mindnek nem lesz jó egyik sem, mindig lesz valami, ami nem tetszik neki vagy épp nem akarja, satöbbi. És ebben el lehet fáradni. Nem mintha ha ő olyan nagy guru lenne, öt éve annak már, hogy, nos értitek. Azóta magát lepte volna meg, ha lett volna bármi. Akart, próbálkozott, csak épp mire odaért, legyűrte az önutálat sajátos fajtája. - Szintúgy – biccent felé, elég ennyi a csajokról. Noha, már érti az ábrázat varázsát, a fogak hiányára sem fintorog, vigyorog ő is, hát neki se tökéletesek, mindig azt mondták, ad valami kisfiús bájt az arcának, ha mosolyog. Főleg ha megnyírja a pofáját. Olyankor került elő a személyi, meg a pillantás, hogy biztos nem múlt egy 18. A vigyor aztán elmarad, megint a fejét rázza, már nem a fogadalomra, hanem a csesztetésre. Tényleg semmit nem változik az iskola, akármilyen évet írnak. Vagy szerethető, vagy pokol. Középút nem nagyon van. - Jó, akkor nem maradtam le semmiről. Ez még mindig divat – már csak foltokban van meg az általános iskola eleje, amikor még kábé ekkora lehetett, vagy kisebb. Tény, hogy mikor hirtelen megnyúlt, minden könnyebb lett. - Mindenki felnőtt akar lenni. Aztán amikor bekövetkezik, sírnak, hogy gyerek akar lenni. Bevallom, én is néha – von vállat, nincs ebben semmi rossz, szerinte. - De azért csak nem mindenki ekkora surmók. A hülyékre megtanulni nem figyelni, tök áldás – megint előadja, hogy mekkora tudós. Mondjuk tény, ebben van igazság. Mégis, most olyan idegennek érzi magát, mintha az beszélne belőle, akivel sosem történt meg a baj és más sem lenne. Mintha... mindegy. Lehet teszt is ez, mennyire megy neki. Vissza kell rázódnia, elengedni a rosszat. - Aha, az egyik lakásban. De éltem Pesten is, Kanizsán, meg még pár apróbb helyen. Úgymond most telepedek meg, megint. Te gondolom a kastélyban, mert azt emlegették, hogy bentlakásos a cucc. De amúgy merről jöttél? - láthatóan ez lesz a könnyebb téma.
|
|
|
|
|
Anik Khan
INAKTÍV
A kis herceg
RPG hsz: 56
Összes hsz: 91
|
Henrik - Kérlek, ne.
Nyögök fel őszintén a gondolattól. Ez az egy, amitől tartok, hogy az emberek majd elkezdenek kínosan figyelni a megszólításomra. Pontosabban, azok az emberek, akik közel állnak hozzám. Henrik életem egy pontján szerves része volt a mindennapjaimnak, és bár úgy alakult, hogy nem vált azzá véglegesen, mégis örömmel tölt el, hogy újra láthatom, és nem szeretném, ha másabbul köszönne, mint korábban. Abban is éppen elég tisztelet volt, és itt álljunk is meg, ha beszélgetünk, szeretném, ha megmaradna a baráti csevely, amihez már úgy hozzászoktam. Jól esik néha könnyedén beszélni, mintha nem lennék egy jövendőbeli uralkodó, mintha csak egy fiú lennék. Itt jó csak egy fiúnak lenni.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ezzel most atyám egyetértene, ugyanis úgy határoztam, hogy egy világi lánnyal kötöm össze az életem.
Bár atyám arcán semmilyen reakciót nem tudtam megfigyelni, sejtem, hogy milyen háború dúlt benne odabent. Elárultam őt, ha mondhatok ilyet, hiszen terveivel ellenkező döntést hoztam úgy, hogy még nem én gyakorlom a hatalmat. Azonban nem tiltott, mégis ismerem, jobban, mint mások, tudom, hogy mikor ellenkezik arcjátéka szívével, és amikor kijelentettem, hogy egy törzsfőnök unokáját kívánom elvenni, nem azt mondta, amit gondolt. De majd megismeri, és rájön, hogy a lehető legjobb döntést hoztam.
- Sol kiváló társam lesz. Érzékeny, vidám, szeretettel teljes. Képes enyhíteni rajtam, képes elviselhetőbbé tenni a nyomást. v
Ez pedig olyan erények tárháza, melyre nekem szükségem van. Érzem, ahogy vonásaim ellágyulnak, ha róla beszélek, hangszínem megváltozik. Ő az, a lány, akit igazán szeretek, és ezt azt jelenti, hogy vele kell élnem, vele kell léteznem. Mondjanak a törvények bármit. Tudom, hogy Jasmin se örvendett a hírtől, hogy sorsát eldöntötték.
- Valóban? Okkult mágiát?
Érdeklődöm, mert hozzánk is ezért látogatott el, az elhivatottsága, a kutatási szenvedélye magával ragadott, és mindennél jobban kívántam ezt a tudást én magam is. A másik téma, érzékeny, nincs jogom, hogy én hozzam fel, nem illendő, magát a történetet, amit a lapok írnak, koholmánynak gondolok.
|
|
|
|
|
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV
Mrs. Bianchi <3
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
|
Édri Sosem utasítottam el egyetlen lehetőséget sem, amikor kényeztethetem őt. Szeretem, a szeretet számos nyelvén szeretem őt. Szeretem, ha nyugodt, akkor vagyok elégedett, ha az igényelt nyugalmát el tudom hozni, ha képes pihenni, aludni, akkor is, ha álomtalan álmot alszik. Szeretem, ha nem érzem a feszült vibrálását. Most még érzem, de mintha viaskodna vele, mintha a jelenlétem megnyugtatná, fokozatosan vezetne a nyugalom irányába. Nem látok bele többet, mint ami van. Ő és én örökké együtt leszünk, lényünk egy szeletében. Olyan sok minden köt össze minket, hogy az elválaszthatatlan már. Ezzel bárkinek, aki a jövőben életünk meghatározó része lesz, együtt kell élnie. Nem pártoljuk a megcsalást, egyikünk sem híve, pontosan ebből akadtak a korábbi konfliktusok Cole-lal, de mi alapvetően hisszük a hűséget. Viszont tudom, hogy egy adott nehézség esetén egymáshoz előbb lennénk hűek. Most még legalábbis.
- Te pedig egy fényes páncélú lovag.
Puszilok a hajába, és nem tudok nem mosolyogni, hiszen meleg lehelete csiklandozza a nyakamat. Jóleső borzongás fut végig rajtam, mint mindig. Ez a kapcsolat, ami közöttünk van, ez az tiszta szeretet a legfontosabb a számomra, olyan kincs, mellyel csak nagyon kevés embert áldottak meg, én pedig úgy vigyázok rá, mintha hímestojás lenne. Egy évig nem csak a bátyámat, de Adriant is kizártam az életemből. Nem engedtem semmit láttatni, amit megosztottak a közösségi médiában. Kerültem azokat a helyeket, ahol felbukkanhattak, és úgy csináltam, mintha nem lennének, mintha nem léteznének. Muszáj volt nélkülük élnem, hogy képes legyek velük élni. Ez az egy év kemény volt mindenkinek, de amikor itt ülünk, és a hallgatás, a csend is többet mond közöttünk, mint bármely szó, akkor tudom, hogy megérte, mert ez az egy év megtanított minket jobban értékelni a kincseinket. Minden kapcsolatunk egy kincs.
- Nem viccnek szántam.
Nézek mélyen a szemébe, amikor újra engedi, hogy lássam a szemeit. Elbeszélünk egymás mellett, tudom, mert amíg én arra utaltam neki, hogy velem levezetheti a feszültséget, addig ő arra gondolt, hogy nem szerencsés, ah a keze állandó jelleggel sebessé válik, mert nem bírja türtőztetni az érzelmeit. Nem értem, hogy mire volt ez jó a bátyámnak, mert tudom, hogy miatta tartunk már megint ott, hogy Adrian saját magával szemben bizonytalan. Nem akarom, hogy elmenjen, nem akarom őt elveszíteni. Szükségem van rá, a támaszom, és én az övé. Nem élhetek nélküle.
- Ameddig csak szeretnéd.
Simogatom mag a füleit, és közelebb hajolva hozzá, orrunkat összedörgölöm egy eszkimópuszira. Nincs semmi baj, minden úgy lesz, ahogy ő szeretné, ahogy neki a legjobb. Voltam önző, ahogy kérte annak idején. Hónapokon át önző voltam. Közel egy évig önző voltam. Mert akartam őt. Mert vele akartam lenni. Nem szerettem volna, hanem akartam. Kipróbáltam az önzést, és bár valóban jól esett, nem tudnám újra ennyire vakon megtenni.
- Azért falat mászni elmehetnénk. Tök szép popsink lesz tőle.
|
|
|
|
|
Révay Lili Athalie
INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
|
Eszter
Furcsa azt hallani Esztertől, ahogy azt mondja, hogy nem Ricsi a világ közepe. Csak bólogatok kicsit, mert azzal egyetértek, hogy nem az, úgy általánosságban, de ha megkérdeznék tőlem, hogy mi nekem Ricsi, én azt válaszolnám: A világom közepe. Nem érdekel, hogy emiatt mások megszólnak. Hogy nem értenek vele egyet. Elfogadom az ő nézeteiket, hiszen ez csak azt mutatja, hogy még nem szerettek annyira embert, mint én Ricsit. Ha majd megtapasztalják ezt, akkor megértik. Ha nem, akkor megmarad az elítélés. Ricsit jobban szeretem magamnál, jobban mindenkinél. Tudom, hogy mit gondol, és tudom, hogy egyetértek vele. Általa vagyok, mert ő meglátott engem. Felébresztette bennem azt, aki valójában vagyok, megerősített abban, hogy a vágyaim nem elítélendőek, olyan lehetek, amilyen sosem voltam, mert féltem. Sosem lesz olyan ember az életemben, mint Ricsi. Éppen ezért nem tudom elengedni, nem tudom azt mondani, hogy jelenleg nem érzem egészségesnek a kapcsolatunkat.
- Sajnálom, hogy miattam nehéz időszakot éltek meg, szeretnék valami biztatót mondani, de az az igazság, hogy jelenleg fogalmam sincs, hogy mire készül, hogy mit szeretne. Azt se tudom, hogy egy hét múlva vagy akár holnap akar-e még tőlem valamit. Azt hiszem, ez az a türelem, amiről komolyabban beszélgettünk, hogy türelmesnek kell lenni Ricsivel, amíg meghozza a döntéseit.
Én pedig - még ha nem is mindig sikerül és nem is mindig könnyű - próbálok maximálisan türelmes lenni vele. Büntet és ajándékoz. Minden alkalommal, mikor meglátogat, ad és elutasít egyszerre. De türelmes vagyok, ha könnyekkel és összeszorított ajkakkal is kell ezt tennem. Néha azt érzem kiégtem, belefásultam abba, amit velem tesz, mégis, mert szeretem és mert tisztelem őt, tovább csinálom. Reménykedve abba, hogy egy nap úgy gondolja, folytathatjuk ott, ahol a szakítás előtt tartottunk, amikor egyenjogú társak voltunk ebben a kapcsolatban.
- Azt hiszem, igen. Sosem gondoltam még erre, de nagyon tetszik jelenleg. De még utána kell olvasnom, hogy beadhatok-e jelentkezést, remélem, hogy igen, mert szeretném csinálni.
Tudom, hogy a jelentkezési határidő már lejárt, de van pótjelentkezés is a világon, szóval talán sikerül bejutnom. Azt hiszem, az AMS-en nincs ilyen, szóval mindenképpen mugli egyetemre kell mennem, de az érettségim már tavaly meglett, szóval annyival beljebb vagyok. Viszont ez most elültette a bogarat a fülembe nagyon.
- Persze, nem most. Előbb még ki kell képeztetnem magam, és az nem kétperc alatt történik. Ráadásul neked a legtökéletesebbet kell nyújtanom. Csak most nagyon izgatott lettem.
A mosolyom is kiszélesedik a szemeim is csillognak. Eddig azt hittem, hogy egy évig csak szenvedek, hogy nincs célom. Mert bár megtehetném, hogy csak férjhez megyek, szülök maximum két gyereket, de nem lennék boldog, ezt tudom. Nekem kell valami, amivel foglalkozhatok ami boldoggá tesz, és amiben kiélhetem a kreativitásomat.
- De most kviddics. Fussunk együtt, és találjunk ki pár taktikát.
Nagyon lelkes vagyok, és nyerni akarok, nem szeretnék, ó nem, én nyerni akarok.
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖Laura◗
Fogalmam sincs, hogy én most modellt döglök. Épp még mindig magam lelkivilágát nyugtatom, meg azt, hogy nincs semmi gáz, túl kellene lépnem az egészen. Tudom, aki fél úszni, azt bevágják a medencébe, aki fél a magastól, felmegy a kilátóba, aki fél a tollas nyavalyáktól, annak itt egy torony, tele bagollyal. Tyúkudvar is lehetne, akkor sem lenne jobb, sőt, ott még kakas is lenne és mindenki tudja, milyen szemetek azok, a szemed is kicsípnék, ha arról van szó. Engem nem kergetett meg ilyesmi, gyereknek, izé, még gyerekebbnek városi voltam és csak csomagolva láttam, amikor meg már itt éltünk és valakinél volt, elkerültem a fenébe. De elmesélték a halál közeli élményeket, vagy a nénik azt, hogyan hajtják el a kisseprűvel. Talán nekem is kéne egy, amikor levelezni megyek, de lehet, nem díjaznák, elvégre, ott vannak saját madarak is, meg okosak, túl okosak és akkor biztos nagyon kapnék. Eeeeh... Szóval, legközelebb majd mást találok ki, vagy mást találok meg, illetve veszek majd valami könyvet, amelyben lehet pár pro tipp arra, mi a francot kezdjek én most ezzel. Lassan már nem foghatok mindent a gyerek dologra, és ha nem akarok körberöhögést reggelinél, amikor tányérnyi szemekkel bámulok a mellettem ülőre, mert épp oda száll egy... Aztán ki tudja, a legnagyobb macsók is félnek, ott van Mr. T. féle Bosco őrmester, ha jól emlékszem, őt lehetett csak altatva repülővel szállítani és közben meg akkora volt, mint egy hegy. Szóval, talán van még esélyem ezzel is ha nem is menőnek, de átlagosnak lennem. De hát ugye engem most rajzolnak. Nem aludtam amúgy, de néha tök jó így képzelegni valamin, valami történeten akár. Vagy mert így hagytam magam. De zsibbad mindenem, így aztán ennek vége, kezem leengedem, lábam kinyújtom, igazából fel is ülhetnék, de azzal munka van és marha kényelmes. A szúró tekintet ha éget is, tök jól bírom, aztán a hangra már felkapom a fejem. Hú! - Mmmmmh? - fordulok a rossz irányba elsőnek, aztán a másikba, és hát az ismerős arc már ott is előttem. Már ülök is fel, megkapaszkodva húzom fel magam és kócos fejemmel fordulok felé, arcom már vidámabb. - Szia Lau! De örülök, hogy látlak. Ééééés.... igen. Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de betemetett a tanulás. Azt hittem csak elsőben sok, de... pfuhh... - grimaszolok. Itt úgy néz ki, az a könnyebb, utána minden csak meredekebb és merészebb. De azért figyeltem, néha odaintegettem neki, meg ilyenek. - És veled mi újság? - figyelem, aztán a mappát. Szemöldököm felcsusszan kicsit, de kíváncsian. - Hát az ott?
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖MeiMei◗
Költői kérdés volt inkább, de nem baj, ha lett rá amúgy válasz. Csak tényleg nem értem, mikor és hol találta ki ezt akárki. Jó, azt már láttam, hogy volt, akik simán belenyúltak és kivettek egy marék aprót, ha nem figyelt nagyon senki olyan, de hogy eleve mi volt a késztetés az elsőre, az homály. Nem fontos, hiszen sok ilyen van, amit használunk, de senki nem tudja megmondani, hogy miért így kell. - Áhh. Beledobhatja az egész tárcáját, ha nem jót ír, megbukik. De amúgy csak nem értem, mire jó. Hogy használt valakinek valaha? - nem voltam sose híve az ilyen hiedelmeknek meg babonáknak, a fekete macskát is inkább simogatom, mintsem bármi mást tegyek, szóval, abszolút értetlen tudok néha lenni. Viszont túléltem, túl is fogom, ha esetleg holnap is eltanyálok, az a szerencse, hogy nincs olyan kiálló izé a közelben, hogy oda beverjem a fejem, vagy hát akad, de nem most fogom ezt felmérni, meg máskor sem. Túl morbid. - Ó – nézek én is oda. Hát, engem ez a téma nem hat meg, a lányok szokása a súlyt meg a centiket nézni, jó, addig érdekel, hogy ne legyek akkora, mint valami ház és itt ki is merül. Legyintek hát. - Arra jó, amire kell. Nem eszek sütit, nem nő akkorára, meg hát... nem is az én hátsóm a fontos – huppanok le, ennyit erről. Az én szemeim még az arcokat keresik, vagy ha valami nagyon kirívó, oda mennek, de hogy hátulról stalkoljak, az nem jellemző. Na igen, ebből a szemszögből én a béna srác vagyok. De lassan felnövök, lesz még időm nézni, bármit, és akkor érdekesebb dolgok kellenek. A zene lassan indul, majd abba is marad, nem baj, legalább megpróbálta és vigyorgok is egy sort, nem fogok leoltani, szólhat bármi a háttérben, ha már gyakorolni akar. A hely meg ugye nem csak a miénk, nem mondom viszont, hogy ha nagyon rossz lenne, akkor már mondanám ezerrel. - De jó is az! Nektek nem? Azt hittem mindenki kap egy olyat – áztatom és lógatom a lábam lefele, bár már nem olyan rövidek, hogy ne érjen le. Fura, mielőtt elkezdtem a sulit, mármint ezt, alig értem fel valamit, most meg aztán szép lassan már a fejek fölött is át fogok látni. Az alacsony fejek fölött. Anya mondta, hogy ez így lesz valószínű, az unokatestvére kosaras és vagy 2 méter, de én annyi nem akarok lenni. Az már sok. - Hát... elmennek. Talán nem bukok meg idén sem. A gyakorlat még mindig nehéz. Minden évben lesz? Nem lehetne csak elmélet? - könnyű lenne, de aztán majd rájövök. - És neked? Te már gondolom kicsit feljebb jársz.
|
|
|
|
|
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
minden lében villa
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
|
Besárgítom a bulit
Uralkodó Unikornisok x Szertelen Szfinxek meccs előtti napon, illetve aznap, közvetlenül a meccs előtt
Egy tojás, két kavarás, a lisztet átszitáljuk, belerakunk egy kis reszelt citromhéjjat, meg hozzákeverünk egy csipet porlasztott durrfarkú szurcsók köldökzsinórt, három keverés jobbra, négy balra, porcukor, kakópor, és egy 5-6 csipet fű. Igazából, beledobok egy marékkal, miért is ne. Furi egy recept, de azt írja garantált hangulatfokozó, meg nyugtató, meg ilyenek, szóval igazából úgy vagyok vele miért is ne? Most nem fogok én ebből nagy felhajtást csapni, gyorsan megsütöm, pikk pakk kész is, a többieknek meg biztos jól fog esni így a nagy meccs előtt. Még mindig morcos vagyok azért egy kicsit, hogy beraktak cserének, de még jobban zavar hogy Nyálka lép majd pályára. Hupsz, ez bennfentes infó lett volna? Ajjaj, meg kell tanulnom becsukni a számat.
Szóóval végül nem is olyan nehéz a dolog, elkészülök, a mosogatást pedig áthárítom Márkra, beállítva a dolgot büntetőmunkaként, amiért már megint rámküldött a kh közepén egy rictumsemprát. Muhaha.
[...]
- Sziasztook - robbanok be az öltözőbe Maja lelkesítő beszéde közben, majd egyesével végigsétálok mindenkinél, és a kezébe adok egy-egy termetes kocka sütit. Igen, még VZR-t is kényszerítem, hogy megkóstolja, nincs itt kecmec, ez jó szerencse süti, a kviddicshez szerencse kell, esznek, kész. Punk-tum. Nyálka orrát befogom, amikor ellenkezni kezd, és úgy nyeletem le vele a sütit, mert én ilyen rendes vagyok, hogy hozok neki is. Értékelje. Csendben. A többiek gyanúsan vizslatják miközben Nyálka fulladozik (megveregetem a hátát, tök jó fej vagyok), majd visszatérnek a megbeszéléshez, lábamat lóbálva én is elrágcsálok egyet. Fura íze van, nem értem miért kellett bele a fű, néhány egészben maradt szál például tök nem gusztin lóg ki a kockákból. Sima gyep, tudjátok. Az a közönséges gyep fajta fű.
Először csak magamon veszem észre a változást. A kezem egyre sárgább színt vesz fel, majd ahogy körbenézek, látom, hogy ezzel más is így van. Lehet valamit félreolvastam a receptben?
//No para, a sütinek nincs semmilyen hatása, max undorító, de cserébe legalább nagyjából az egész kviddicsmeccs alatt mindenki élénksárga színben pompázik. És igen. Tényleg a sima fajta fűről van szó.//
|
|
|
|
|
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
|
Helvey Belián Balázs - nem is hozzád jöttem - mindegySzeretem, ha valaki azt teszi, amit mondok és ez nem a hatalmasságról, vagy a másik lealázásáról szól. Egyszerűen arról, hogy magának is, de legfőképpen nekem mennyire megkönnyíti azt, hogy nem kell faszfejkednem egy tök idegen sráccal, hogy tegye azt, amit kérek tőle. Jöhetnék itt a baromságokkal, mert a vendég az első, mindig a vendégnek van igaza, de ezek alapvetően akkora pusztulat faszságok, hogy hányhatnékom van tőlük, és egyszerűen szeretem, mert megkönnyíti. És lehet ő tényleg türelmes típusnak írja le magát, de ha most hagyja ezt, akkor később baszhatja az egészet, mert így is fog maradni. Ő lesz az, aki nem szívja el a cigit soha, aki nem tud megállni inni egy kortyot, aki nem tud élni majd, mert ezek a gyökerek nem hagyják. Nem megmentem, félreértés ne essék, engem csupán annyi vezérel, hogyha a sok okoska bejön, akkor lássák, hogy ül, és én hadd derüljek jót az önző és gusztustalan gondolataikon. Mert ilyen gondolataik lesznek, ami engem feldob, még akkor is, ha anyaggal nem tud szolgálni új ismerősöm.
Csak megemelem szemöldököm, hogy ez a védjegye, de nem válaszolok. Ha valakinek ez a védjegye, akkor valamit nagyon elcseszhetett az életében. És itt alapvetően nem a türelmességgel van a gond, hanem azzal, hogy nem elég, hogy türelmes, de még jámbor is mellé. Akár egy bárány. Aha, ez lesz a megfelelő erre. Mosolyom szélesebb lesz, ahogy helyet foglal az asztalnál, és elégedetten emelem a csészét ajkaimhoz, hogy jókorát kortyoljak belőle. Fejemet az ég felé emelem, miután cigarettám utolsó slukkját is a tüdőmben tudhatom, majd kifújom a füstöt, ami a gomolygó levegőbuborék felé veszi az irányt. Gyönyörű, és mennyire büszke vagyok rá, hogy eljutottam eddig, te szent Merlin!
- Valóban meg kell - bólintok egyet, miközben a csikk porrá lesz kezemben. - De ha te megcsinálod, akkor ők mi a faszt csinálnak? - egy egyszerű kérdés, amire meglepően kíváncsian várom a választ. Meglep, hogy ebben az elb*szott világban vannak még ilyen emberek. Azért csinálja meg, mert meg kell, mert a többiek nem hajlandóak rá, vagy egyszerűen nem akarják. Mi ez, ha nem jámborság?
- Nagyon helyes - megiszom kávém maradékát. Magamban jót derülök a srác készségességén. Tényleg lefoglal és legalább nem kell nyomot hagynom Franknek, hogy tudja itt jártam, de ő nem volt itt, úgyhogy kapja be. - Kajás vagyok - jelentem ki a tényt, de fejemben már végig pörgött az összes pizza lehetősége, amit kérni fogok, amint belép az egyik hülye. - És te itt maradsz - érdekes, hogy tényleg éhes vagyok, de na, én is ember vagyok - vagy valami olyan féle -, és az illatok engem is felhívtak keringőre. Legalábbis a gyomromat mindenképpen.
- Elég annyit mondanod neki, hogy itt járt a mestere és tudni fogja - vigyorodom el szélesen. Bár megbeszéltük, hogy soha többet nem hív így, még poénból sem, az első alkalom után, de most biztos vagyok abban, hogy érteni fogja.
|
|
|
|
|
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
|
Santos - viszontlátás üröme - pontma?Felnevet, mégis valahogy egy megkönnyebbüléshez hasonló hang is kijátszik ebből a nevetésből. Megkönnyebbült? Mégis mitől? Ja, igen, hogy nem haltam meg? Végül is nem kell tudnia, hogy de, meghaltam három percre, mert úgysem számít már, nemde? Elködösült tekintetemet emelem fel válaszára.
- Miért? Úgy érzed hatott, csak azért mert dobálóztál? - emelem meg egyik szemöldököm, és most rajtam a sor, hogy egy enyhe kuncogást megengedjek magamnak. Inkább fájdalmamban, mintsem örömömben. Lüktet a felrepedt ajkam, lüktet a szemöldököm, fájnak a bordáim, és a mai napi adag kezd kimenni a szervezetemből. Lehet felkeresem Willt, hogyha lehetséges lásson már el fájdalomcsillapítóval, mert az én nyugtató adagom véges, meg alapból a pszichiáterem írja fel, akinek meg kezd gyanús lenni, hogy a két havi adag elfogyott két hét alatt. Még szerencsém volt, kiadta a receptet szó nélkül, még a kamu sem kellet, miszerint "elhagytam", és sajnos tudom, hogy alapból sem jönne be. Szóval kellene nekem Will, hogy segédkezet nyújtson a legújabb hobbimhoz.
- Meglepődnék, ha odáig sikerült volna hajszolnod - gyújtom meg a számban lévő cigarettát. Hátrébb lépek, hogy aztán egy láthatatlan fal kerüljön kettőnk közé, mely olyan vékony, mint a hajszál, mintha nem is lenne, így tisztán hallom mit mondd, mégsem dohányzok az arcába. Néha vállon veregetném magam, hogy mégis mennyire figyelmes vagyok még azokkal is, akik ott rúgnak belém, ahol tudnak. - Plusz talán van pár lány, akiknek szükségük lehet még rám. Ki tudja? - teszem fel a költői kérdést. Beleszívok a cigarettába, de az ízétől a hányinger kerülget meg hirtelen. - Kösz - kacsintok rá szemtelen a nőre. Nem tudom, hogy kéne viselkednem, elképzelésem sincs róla. Próbálom magam visszafogni, nem ordítani, nem kiadni magamból mindent, ami fáj, ami bánt ezzel az egésszel kapcsolatban. Mert felesleges. Már megtörtént. Mit erőlködjek?
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
|
Ophelia Donovan
Orpheus a színen | ELME, a támadás után pár nappalÉpp csak hazaért a munkából, amikor egy bagoly hatalmas sebességgel repült neki ablakának. Csak a koppanásra lett figyelmes és azonnal odasietett, hogy egy üzenetet találjon a tollasnál. Bár elgondolkodik azon, hogy ma már nem olvassa el, ha ilyen későn érkezik, bizonyára fontos lehet.
Így esik meg, hogy most már az ELME kapuit lépi át, ugyanis a legrosszabb rémálma sem lehet szörnyűségesebb a hírnél, amit kapott. Az ikrét megtámadták, ispotályba vitték, azonban, mivel ott nem adhattak neki szakszerű segítséget, így átszállították az ELME-be. Ő, aki mindig talpraesett, könnyedén éri el céljait és magabiztos, most egyszeriben egy kisfiúvá válik, aki nem tud semmit a testvéréről és kétségbe van esve, vajon mi lesz most. Az üzenet rendkívül szűkszavú volt, nem derül ki pontosan, mi történt Ophelia-val és miért kellett egy Elmegyógyintézetbe vinni, így Orpheus jogosan gondolhatja, hogy nagy a baj. Szinte vibrál körülötte a levegő, ahogy a kórterem ajtajához ér. Épp egy gyógyító lép ki rajta és barátságosan rá mosolyog.
- Üdvözlöm uram, Ön bizonyára a hölgy hozzátartozója - mivel a férfi megszólalni nem tud, így csak biccent egyet bátortalanul és hol a nőre, hol a szobaajtóra pillantgat. Mikor mehet már be? - Kérem, egy pillanatot még várjon. Tudnia kell, hogy a testvérét támadás érte, jelenleg úgy tűnik, minden emlékét elvesztette - a férfi vállai megrogynak a hír hallatán és csak azért nem ül le rögtön, mert már úgyis felesleges. - Számítania kell rá, hogy Önt sem fogja felismerni, ha pedig így alakul, türelmesnek kell lennie. Hamarosan visszajövök - egy újabb szolid mosoly és már tova is libben a kecses alak a folyosón. Orpheus, bár maga is gyógyító, neki közel sem szakterülete az emlékezetvesztés. És egyébként is, ki tette? Hogyan? Végleges a helyzet? Semmit sem tud, a fejlemények hallatán pedig már kissé fél belépni az ajtón, mégis megteszi. Nem veszítheti el Ophelia-t.
Kopog hármat és belép a szobába, ahol egy ágyon találja a nőt. Külsérelmi nyomokat nem lát rajta, így feltételezi, hogy alapvetően jó egészségnek örvend, leszámítva a tényt, hogy nem emlékszik semmire. Beljebb lép, azonban csak lassan, megfontoltan. Semmiképp sem szeretné megijeszteni. - Szia Ophelia - halvány mosolyt erőltet arcára, de nem tudja, mire számítson. Bár tehetne valamit!
|
|
|
|
|
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
|
Cameron Blanc
délután az irodában
Az ajtóm tárva nyitva, mert azt szeretem, ha úgy van. Ettől függetlenül néha megmakacsolja magát és bevágódik, de az ajtók már csak ilyen önérzetesek. Éppen a bal oldali polcsor mellett féltérdelek. Keresek egy szakirodalmat. Mögöttem egy növény meg egy könyvállvány. Nem direkt, de jól elbújtam. A kopogásra és köszönésre bukkanok ki mögülök.
- Szervusz - üdvözlöm, pár kötettel a kezemben. Persze, ő az a fiú, aki elbeszélgetésre jött. Amennyire egyértelműen be van rezelve, akkor is sejteném, hogy ő az, ha előbb vagy később jött volna az egyeztetettnél. - Neked is! - kívánom én is azt, amit ő köszönésnek szánt. Lerakom a könyveket asztalomra, aztán már ragadhatom is meg a felém nyújtott kezet.
- Hercegh Kriszpin. Foglalj helyet, kérlek - intek is a székek felé mosolyogva, miközben igazítok kicsit barnás zakómon és leülök a sajátomban. Persze, hogy számítottam a jöttére, viszont nem, nem emlékeztem rá, hogy érkezik. Tatiana idézte eszembe, mint mindig mindent. Reggel is állandóan ismerteti velem a napi programomat, aztán nap közben is meg-megjelenik, hogy közölje, mi fog történni velem a következő percekben.
- Szóval szeretnél a Bagolykőbe járni... - hozom tudtára barátságos hangon, hogy képben vagyok azzal kapcsolatban, miért fáradt ide. Ezután viszont nem teszek egyebet, mind türelmesen, csöndben várom, hogy felszálljon erre a vonatra, amit begördítettem elé. Övé a sínpálya! Figyelek.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas Balatonfüred, augusztus 19 |este a parton | o
strandramenős
fürdőruha
A csodás kalandok természetesen a mai napon is folytatódtak. Őszintén szólva nem is tudom, hogy melyik volt a kedvenc momentumom. Gőzhajózás a Balcsin vagy a sétálás a sétányon? Esetleg a strandolás, vagy hogy akkora adagokat adtak fagyikehely címszó alatt, hogy megenni sem tudtam? Mondjuk talán a hajókázás, igen. Vicces volt, hogy körülbelül úgy lógtam át a korláton, hogy a habokba gyönyörködjek, ahogy a kutyák lógatják ki a fejüket a kocsi ablakán. Persze nem az egész út alatt. Egy dolog árnyékolta be ezt az élményt: nem játszhattam a vízzel. Annyira adta volna magát egy-két vízdelfin a hajó mellett, ki-kiugrálva a vízből. A sétány meg, istenem de gyönyörű! Mondjuk már hallottam róla, de a valóság az minden képzeletet felülmúlt. Mindenfelé különféle árusok, bűvészek (vicces volt őket nézni), volt tenyérjós is (na ezen már röhögtünk), portré rajzoló művészek, mindenféle furcsa technikával festő emberkék. És rengeteg ember, sikerült megtalálnunk Balatonfüred szívét, telis tele szobrokkal. Készültek érdekes és vicces fotók, és sok időt töltöttünk a padokon ülve a vitorlásokat nézegetve.
Ezekkel úgy el is voltak foglalva a gondolataim rendesen, csupán a strandon kezdődött az ejtőzés közben, hogy vissza-visszaemlékeztem az előző nap, illetve este eseményeire. Persze ilyenkor mindig lopva Thomasra pislogtam, hogy aztán vagy nyugodtan szemléljem, vagy egy nagy vigyor kíséretében fedezzem fel, hogy épp egymást lessük. Gondolom, mondani sem kell, hogy az égadta világon semmi változás sem fedezhető fel rajtunk, senki meg nem mondaná, hogy nem két külön ágyban aludtunk. Mert, hogy bizony, sikerült nyugodtan végigaludni az éjszakát. Pánikroham és hasonlók nélkül. Én picit később aludtam el, mint ő, szóval egy darabig az oldalamon fekve figyeltem lágyan a nyugodt vonásait, majd én is belesüllyedtem az álmok puha felhőpamacsai közé. Benito valószínűleg végig köztünk maradt, hol dorombolva, hol horkolva; de a fene se tudja. Én részemről aludtam. Nem tudom, hogy mocorogtam-e egyáltalán vagy sem, sem azt, hogy közelebb kerültünk-e egymáshoz vagy sem. Lehetséges, hogy hozzáértem, sőt még akár az is elképzelhető, hogy hozzá is bújtam. De emlékezni nem emlékszem ilyenre, tényleg mélyen aludtam. Méghozzá nagyon is jól, teljes biztonságban érezve magam, a puha és meleg álmoktól és takarótól átölelve és az is biztos, hogy ugyanabba a pózba ébredtem, mint amire utoljára emlékszem. Álomittasan pislogtam a fiúra, arcomon egy nagy boldog mosollyal. Örömöm egyrészt abból is fakad, hogy sikerült, együtt aludtunk. Másrészt abból, hogy itt vagyok vele, és nem csak álom volt az a nap. Oh, most hogy így belegondolok, takaró? Hm, szokatlan, de nem elképzelhetetlen, hogy betakaróztam éjjel.
Most pedig ismét a part felé tartunk a naplemente utolsó sugarait szemlélve a vízen. Törölköző és egyéb szükséges cuccok a vállamra akasztott tatyóban rejtőznek, az összegömbölyödött sárkányleopárddal együtt. Elsőnek a fizetős szakasz felé vesszük az irányt, ami ilyenkor ugye már ingyenes. Remélhetőleg eléggé néptelen lesz. Mire áthaladunk a kapun kezd az ég bársonyos sötétségbe borulni. Halkan beszélgetünk a korábbi élményekről, meg arról, ami még előttünk van. Kellemes izgatottság árad szét bennem, ahogy sétálunk megfelelő helyet keresve magunknak.
|
|
|
|
|
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
|
Ambrózy Henrik
délelőtt az asztalomnál
Lehet, hogy nem garancia egy adott szó valakitől, aki körül ennyi gyanús esemény történik, viszont jelenleg másunk sem lehet. Amint pedig mondtam, az én szememben ártatlan, mert nem bizonyosodott az ellenkezője. Bólintok hát neki. Nem azért, mert hiszek neki. Igazgatóként nem engedek meg magamnak ilyen luxust. Csak arra bólintok, hogy értékelem, amit mond és hogy remélem, mindez valóban így lesz. Más kérdés, hogy sokfelé jártam a világban és sokakkal találkoztam, jól ismerem már, hogyan ismerjek fel egy gaztevőt, benne pedig nem ismerek ilyen személyre.
- A nagy részét benyújtotta - teszem kezem az általa küldött papírokra.
- A többiről az irodavezetőm ad Önnek egy tájékoztatást, benne a követelményekkel, határidőkkel - bólogatok, hiszen bár nekiállhatnék taglalni, miket kérünk, a szó elszáll, az írás nem marad, meg én úgysem tudom olyan összeszedetten elé tárni, mint ahogy az feketén-fehéren ott szerepel.
- Minden esetre értékelem, hogy felkeresett és igazán érdekesnek találom a tárgyát. Szóval bár nem mondhatok még semmit biztosra, én reményteljes vagyok az elkövetkezőkkel kapcsolatban - mosolyodom el, bíztatóan figyelve őt, ám ahogy jeleztem felé, nem szabad ezt kőbe vésettnek vetnie még. Az a helyzet, egyébként is sok minden átalakul most év elejével, lesznek szokásos tanári és tárgyi változások, meg nem csak azok... úgyhogy jogomban sem igazán áll ígérni bármit vagy csak úgy dönteni. A lényeg, hogy szeretném éreztetni vele, hogy kifizetődő az, ahogy elém állt mindezzel.& & &
|
|
|
|
|
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
|
Zayday HudsonPrefektusi kötelességemnek éreztem, hogy megálljak és megkérdezzem jól van-e, esetleg intézkedjek, ha úgy alakul. Ha! Nem. Ez egyáltalán nem igaz, egyszerűen - ezek szerint - még én sem vagyok olyan szívtelen, hogy elmenjek egy olyan ember mellett, aki tényleg nagyon szarul néz ki. Ráadásul iskolatársam. Lány. Fiatal. És DÖK-ös. Túl sok minden jött össze most ahhoz, hogy tényleg elsétáljak mellette, akármennyire nem szeretem ezeket a szituációkat. Bármikor jöhet valami túlbuzgó fogyatékos, aki kiveszi a kezem alól, és talán ez lenne a legjobb, de ha eddig nem jött, én már semmiben nem is reménykedem.
Megilletődve hőkölök kicsit hátra, amikor megszólal. Be van tépve? Mi baja van ennek? Navinés csak nem nyúl ilyen szerekhez, ámbár ezután a megszólalás után a tököm sem tudja, hogy mit higgyen. Sitykás? Merlinre mondom, valaki jöjjön és vegye át, mert nem bírom idegileg, főleg, hogy folytatja, én pedig automatikusan felemelem a kezemet felé, hogy rendben, majd térdemre támaszkodva igyekszem lassan felállni, nehogy megint megszédüljek. Amikor megint megszólal, bocsánatot kér, én pedig ott állok felette, mint egy rendes barom, és legszívesebben felszívódnék. Erre mégis mit mondasz? Ráncolt szemöldökkel nézem a lányt egy darabig, latolgatom magamban a lehetőségeimet, de nemigen látok kiutat ebből, mert a könyvtár még magához képest is kihalt ma. Szóljak a könyvtárosnak? Az lenne a legegyszerűbb... Amikor elkezd felállni, automatikusan megfogom felkarját, hogy támaszt adjak neki, és amikor látom, hogy viszonylag stabil lábakon áll már, el is engedem. Pár másodpercig nézem még őt, mielőtt megszólalnék.
- Akkor kell valami? Mert esküszöm kurva sápadt vagy - lépek egyet hátrébb, hogy jobban meg tudjam nézni magamnak. El kellene vinnem a gyengélkedőre? Óha, micsoda lehetőség! Ez eddig hogy nem jutott eszembe?
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Idegen itt minden Fogalmam sincs, hogy kerültem ide...Vagy, hogy mit keresek én itt, és egyáltalán hol van ez az itt? Mintha fekete füst fedné el az agyamat és én nem látok se ki se be rajta. Nem tudok semmit. De tényleg semmit. Egy testnek, egy húsdarabnak érzem magam. Egy ágyon fekszem. De hol?...És miért? Olyan világos van. A fény ereje arra kényszerít, hogy lehunyjam a szemem, de akkor meg a zajok és szagok zavarnak. Hangok, amik idegenek, illatok, amiktől felkavarodik a gyomrom. Istenem, mi történik velem?! És Ki Vagyok Én???? Mi a nevem? Hiába erőltetem egyszerűen mindent sötétség fed el és ez ijesztő. Könnyek szöknek a szemembe és ordítani tudnék a kétségbeeséstől. Már épp elkezdenék segítségért kiáltani, amikor valaki kopog és be is lép egy ajtón, ami úgy hiszem a szobámé lehet. Odafordítom a fejem, hogy lássam. A szívem dobban egyet, de semmi mást nem érzek. Olyan ismeretlen az arca, mint eddig itt mindenki másé. A hangja is kivált belőlem egy apró reakciót, éppolyat, mint a látványa. - Ön kicsoda? - kérdezem lassan forgó nyelvvel. Nehéznek érzem a szavak formálását. A szám nem akar engedelmeskedni az agyamnak. Csak nézem a férfit és a név, amit kimond ott visszhangzik a koponyámban, de olyan üres és élettelen, mintha csak egy kő lenne, amit a vízbe dobnak. Nem tudom, hogy ismerem-e őt, aki hozzám beszél. Azt sem tudom, hogy az a név amin szólított az enyém-e egyáltalán. Foszlányok sincsenek meg még arról sem, hogy miképpen jutottam én ide erre az ágyra, ahol a kórház aromájú hófehér lepedők közt fekszem egy szál megkötős hálóingben.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
este a parton | a szünetben Balatonfüreden | x
 
fürdőgatyám KATT
Csordultig vagyok a balatoni élményekkel és még sehol sincs a végük. Feldolgozni sincs őket se időm, se energiám, pedig mindkettőben bővelkedek. Mindez azonban nem tompít el, nem fásulok bele, sőt, boldogan veszem sorra őket, fáradhatatlanul. Mosolyom letörölhetetlen, ahogy a lányokkal a legszínesebb kalandokba vetjük magunkat. Derűs egy banda vagyunk, minden kalandban együtt. Klikkesedés kizárva. Még Lauval sem tesszük. Kívülállónak valószínűleg kitalálhatatlan lenne, fűz-e itt bárkit a négyesből nem baráti szál is a másikhoz. Aki figyelmes, ő tud csak elkapni egy-egy összepillantást, apró mozdulatot, amik viszont többet mondanak mindennél. Előbb merültem bár álomba az éjjel, pár óra múlva megébredtem kicsit, amikor barátnőm alvókának használta a karomat. Igen, ezt tette. Magához ölelte, arcát neki simította. Álmoskásan, de határtalan örömmel nyugtáztam ezt és már mozdítottam is kezem, hogy megsimogassam őt, illetve fordultam volna, hogy oldalamra feküdjek, átölelve, teljesen megfeledkezve magamról, ám a felénél abbamaradt a mozdulat, ahogy alig éber gondolataim közé nyilallt az óva intés. Hiszen mi van, ha erre ébred? Mi van, ha megijed, talán nem is tudva hirtelen, mi történik vele? Nyugton maradtam hát. Inkább csak élveztem a bújást, amíg nyitva tudtam még tartani a szemem. Szóval annyira nem sokáig. Reggel aztán már nem szorongatott, és láttam rajta, hogy ő semmit nem észlelt az egészből, szóval nem hoztam fel inkább én se. Azt talán furcsállta, hogy be volt takarózva. Én takargattam be vigyázva, ebbe fullasztva a megkezdett felé hajlást. Kint volt a dereka megint. Barátnőm különben valami eszméletlen csinos ma is a fehér kis ruhájában. Ezt egy visszafogottabb változatban vele is közöltem, aztán meg nem győztem nem ott felejteni néha rajta tekintetem a nap folyamán. Most azonban már leszállt ránk az este, a strandra tartva lelvén minket. Nagy örömünkre a kapu kitárva, tényleg be lehet csak úgy jönni. Ezt más is kihasználta, vannak páran még itt a parton, azonban egyáltalán nem sokan. Javaslom, hogy menjünk még kicsit, abban a reményben, hogy valami még félreesőbb helyet találjunk. Nyilvánvalóan Benito miatt. Beveszünk egy padot. Lerakom rá a Liam bácsitól lenyúlt, japán szimbólumos vászontáskámat és még egyszer körbenézek. De ez tényleg egy nagyon klassz, elszigeteltebb partszakasz. Kibújok papucsomból és már veszem is le shortomat a teknősös fürdőgatyám felől, aztán lekapom világos pólómat, szépen a padra terítve. Mert ugye már megyünk is be? ¤ ¤ ¤
|
|
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
|
Theon
És a nyakam ráteszem, hogy ezt direkt csinálta. Teljesen lesújtva nézem a padlómon árválkodó ruhadarabot, és azon tanakodok, hogy kesztyűvel vegyem fel, vagy hívjam egyből az ANTSZ-t, vagy mi legyen. Hozzáteszem, ilyenben nekem még sose volt részem, pedig laktam együtt pasival, bő két éven keresztül. Mondjuk arra meg már nem is akarok emlékezni.
Érzem, hogy a halántékomon dagadni kezd az ér, mert nem akarok belegondolni, mit művelhetett még itt, szóval kesztyűt húzok, és nem érdekel, mennyien néznek rám furcsán az utamon, de akkor is a kastélyba veszem az irányt, hogy a fejébe húzhassam.
Hálaégnek sokáig nem is kell keresnem, nyilván pont a vacsoraidő vége van, és készül lemenni, és hát... nincs egyedül. Pár rellonos még csatlakozik hozzá, ez pedig nekem egy tökéletes alkalom.
- Bocs bocs - lökök arrébb két nyurga srácot, hogy aztán angyali mosollyal az arcomon, a kis görcs elé kerüljek.
- Képzeld, épp az Ispotályban voltam látogatóban, mikor találkoztam a barátoddal... ezt küldi, meg egy üzit. Sajnos ne várd mostanság vissza a kastélyba, pár hete kiderült, hogy Aidses - szomorúságot mímelve nyújtom át neki azt, amit ott hagyott nálam, és hat. Nem tudom, az itteniek közül, mennyit sikerült befűznie, de az biztos, ebben a pillanatban nem kevés ütő megállt, és elégedettséggel tölt el, hogy a többi nyúlvány hátrálni kezd, majd úgy dönt, inkább a társuk nélkül folytatják útjukat.
- Mondtam, hogy takaríts ki - ezt már normális hangon közlöm vele, még a vállam is megvonom. Persze, miután meggyőződtem arról, senki nem fogja hallani, hogy nálam aludt.
|
|
|
|
|
Ophelia Donovan
INAKTÍV
Elmezáró | Kardos menyecske
RPG hsz: 106
Összes hsz: 191
|
Ambrózy Henrik és az Ügyvédje Megszokhattam volna már, hogy nem vesznek semmit komolyan, amit mondok. A szándékaim mindig bizonygatnom kell. Talán mert nem vagyok férfi, vagy mert fiatalnak látszom. Az ügyvéd mosolya egyenesen lesajnáló, de nem veszem magamra. Itt nem az én vagy az ő érdekeiről van szó, csakis Ambrózy úréról. Érte küzd a férfi és ezt gondolataim homlokterében kell tartanom. - Az ártatlanság vélelme sajnos jelen esetben, a körülmények miatt a bűnösség vélelmévé vált - mondom valóan szomorúan, mert nem értek egyet ezzel a gyakorlattal, főleg ilyen különös ügy kapcsán. Minden bizonyítékkal rá mutattak és nem néztek a dolgok mögé, ami hiba volt. Nem áll szándékomban felülbírálni az elődeim munkáját. Nem tisztem. Tiszta lapot fogok nyitni, mondhatni egy új Ambrózy aktát. Miközben ezek a gondolatok lassan csak átjutnak elmém lezárt csapóajtóján némi csend áll be köztünk, amit az Ügyvéd úr tör meg, feldobván a kihívás labdáját. Most bizonyíthatok és bizalmat építhetek. Ezen áll vagy bukik minden. - Engem nem az érdekel, hogy mit látott a támadáskor, hanem az, hogy mit nem - kezdek bele határozottan mondandómban de mielőtt beleszólhatnának, már meg is magyarázom a felütést - Eddig csak arra figyelt minden nyomozó, hogy mi történt ott és akkor, de az nem érdekelte őket, hogy milyen anomáliák jelezhették a bajt. Például, volt-e olyan ismerős, akit ön azelőtt sokat látott a környezetében, de a szülei elhunyta után az illető eltűnt? - emelem tekintetemet Henrikre - Vagy épp fordítva, olyan aki addig alig volt a közelükben de azután sűrűbben megjelent? Esetleg olyan idegen felbukkant-e hetekkel a támadás előtt, de rendszeresen, akit addig még sohasem látott? - remélem értik mire igyekszem rámutatni, mit szeretnék megtudni. Ezek a kis eltérések máris támpontot adhatnak és egyről egyből többre szélesíthetik a gyanús személyek szerény körét. - Ha fel tudna akár egy az előbb említett kritériumoknak kicsit is megfelelő személyt idézni, az már nagy előrelépés lehet - ha már belekezdtem akkor fel kell fednem a lapjaimat, különben az életben nem fognak rám másként tekinteni csak egy újabb idegesítő aurorra, aki csak ártani akar - Ezt nem kellene talán elmondanom, de én hiszek az ön ártatlanságában - továbbra sem nézek a jogi képviselőre - Szeretném újra megnyitni az ügyét - a felettesem ezért szétrúgja a hátsómat, az hét szentség - Kérem, segítsen, hogy segíthessek - nézek egyikőjükről a másikójukra. Úgy függ felettem a szoba csendje, mint Damoklész felett az a bizonyos kard. Talán szavaim megfontolás tárgyává teszik. Talán belém plántálnak egy cseppnyi bizalmat és együttműködve célt érünk. Ha anyámtól örököltem némi "látást", hát most azt érzem működik. Valami oknál fogva elköteleződtem abban a hitben, hogy nem ez a férfi végzett a szüleivel. Nem tudom megmagyarázni az okát, de annyira egyértelműen bűnösnek tűnik, hogy az már feltűnő. Ennyire tiszta ügy ez nem lehet. Itt valami lappang a mélyben, ami felderítésre vár. Remélem nem vár hiába.
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas Balatonfüred, augusztus 19 |este a parton | o
strandramenős
fürdőruha
Tényleg nem vettem észre, hogy eloroztam Thomas karját az éjjel, bár ha szóvá tette volna sem lepődtem volna meg különösebben. Legalább nem félig rajta feküdtem már megint. Jó, azon se biztos, hogy csodálkoztam volna. De mindegy, a lényeg hogy szuper éjszaka volt. És nem volt melegem sem. Biztos a karkötő szabályozza ezt is. Istenem de utálom ezt a vackot már!
Ráérősen szemlélődöm, elnézegetem a sok izgatott arcot, akik hozzánk hasonlóan esti fürdőzésre adták a fejüket. Vannak itt családok, nagyobb baráti társaságok, de főként párok. Róluk gyorsan elfordítom a tekintetem, nem vagyok kíváncsi sem az egymásra pislogásukra, sem arra, hogy vannak összegabalyodva. Rásandítok a mellettem lépdelő fiúra, de nem adja különösebb jelét annak, hogy észrevenné ezt. Annak meg végképp nem, hogy esetleg megfordult-e a fejében, hogy ilyen romantikus céllal jöttünk mi le ide. Egyre néptelenebb helyekre tévedünk, a közvilágítás sem éppen a legtökéletesebb, szóval nekünk pont, hogy ideális. Annyi fény van, hogy jól lássuk egymást, annyi azonban már nincs, hogy a sárkányleopárdra ne lehessen ráfogni, hogy valami icipici kutya. Leteszem a táskámat a földre, hogy elő is tudjon jönni az állatkám, aki határozottan izgatottan tekereg körülöttünk, tekintetét le sem véve a vízről. Majd felrakom a táskát a padra, kilépek a lábbelimből, és egy mozdulattal kibújok a ruhámból. Nem engedem le azonnal a karomat, a fejem fölé emelve nyújtózkodom egy kicsit, élvezve a levegő hűvösségét a bőrömön. De nem ezért jöttünk ide. Leteszem hát a cuccaim és kicsit tétovázva fordulok a már levetkőzött barátom felé.
- Öhm, figyelj … én, ezt most le fogom venni. Egyszerűen, muszáj … - mondom neki kicsit félősen, ahogy nyúlok a karkötőm felé, hogy leoldjam azt. Mindketten tudjuk, hogy ez mit jelent, és az ezzel járó veszélyeket is.
– Úgyhogy … próbáljunk majd meg minél beljebb menni. Megoldom, hogy ne fáradjunk ki. - teszem hozzá egy nagy vigyorral az arcomon, ahogy megérzem a víz vonzását az ereimben. Na ez az, így már sokkal jobb. Végigpillantok Thomason, majd kérdő tekintettel a víz felé intek. Mehetünk?
Benito mindenesetre megiramodik, így mi is követjük őt, igaz némi távolságot tartunk a bezsongott macskától. Nem cicózik ugyanis, és nekifutásból elrugaszkodik a part szélén, hogy szó szerint belerepüljön a vízbe egy nagy placcsanással. Utána szólok, hogy ne tűnjön el, és főleg eszébe ne jusson összefröcskölni minket, amíg meg nem szokjuk a víz hőmérsékletét. Előre megyek és éppen hogy beledugom a lábam a vízbe, már húzom is ki onnan meglepődve. Nem érzem a hőmérsékletét, nem tudom, hogy hideg lesz-e Thomasnak. Egy vállvonás után gyorsan beljebb megyek, le is bukom a víz alá, majd kiengedett, csöpögő hajjal felbukkanva figyelem mosolyogva, ahogy a fiú is csatlakozik hozzánk.
|
|
|
|
|
Theon Delacroix
INAKTÍV
"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
|
Banya Nevetgélek egy sort Csaba ocsmány viccén, ami az igazat megvallva egyáltalán nem is humoros. Inkább hánynék tőle, meg az embertől is, aki kitalálta. Azonban, ha nem tartom azt a nagy lepcses számat, nem csak Pierre, de Csaba is faképnél fog hagyni, azt pedig nem szeretném. A vacsora lassan a végéhez közeledik, a diákok többsége pakolja a holmijait, hogy lassan visszatérjenek hálókörletük komfortos közegébe. A körém gyúlt kis csoport, valamint jómagam is eme tevékenység űzésére készülünk éppen. Komótos lépteink valamint hangos hahotázásunk visszhangzik az üres folyosókon. Pierre egyre közelebb araszol hozzám, ugyan tartja még a szemkontaktust Csabával, ám már érezni rajta, hogy teljesen máshol jár az esze. Nekem mondjuk nem jön be, de úgy is unatkozom, nincs hát mit tenni. Aztán bumm, mintha a Nagy fater odafenn meghallotta volna elszalasztott gondolatfoszlányomat, abban a pillanatban hogy képzeletbeli nyelvemről legördül a monotonitást jellemző szó, felbukkan egy nagyon is ismerős arc. Először hunyorgok egy sort, majd mikor a gatya a képembe kerül, kikristályozódik a tegnap éjszaka, valamint a házsártos banya szavai, melyekkel magamra hagyott. Ijedten kapok alsó felemhez, majd hümmögve konstatálom, hogy ismét elszalasztottam a reggeli rutinom azon részét, mikor alsónemű kerül hófehér popómra. Arra a hátsó félre, melyet pár nappal ezelőtt még annak a srácnak a kezei gyúrtak, ki most a Gonosz királynő szavai szerint az Ispotályban fetreng épp valami nemi betegséggel küszködve.
- Szerezd meg hát mind! – Emelem öklömet a levegőbe, ám tekintetemben továbbra is a nemtörődömség lángja ég. Kurvára leszarom, mi fog történni vele vagy ezzel a nővel a továbbiakban. Mindkettőtől csak egy röpke kalandot kértem és nem többet. Ha a srác kidől, és talán sosem fogom látni… Hát így kell lennie. Igaz bírtam benne hogy az orránál fogva tudtam vezetni és a teljesítménye sem volt rossz, de egyszer mindennek mennie kell.
- Azt javaslom, szerezz be egy UV- lámpát. Van még bőven abból, ahonnan ez jött – azzal rázom meg a nő orra előtt gatyámat. Nem mondom, hogyha letenném a földre, ottmaradna, de már igazán közel áll ahhoz, hogy saját életre kelljen.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
este a parton | a szünetben Balatonfüreden | x
fürdőgatyám KATT
Őszintén nem tudom, mi jut eszembe meg mi nem. Mármint arról, hogy most lejöttünk ide kettesben, vagy az egymásba fonódott párocskákról, akik mellett elhaladunk. Túlságosan zsong az agyam, amolyan kellemes módon, és bár felütik bennem a fejüket mindenféle hullámzó érzelmek, gondolattá már nem nagyon formálódnak. Vigyorogva figyelem az előkerülő zsákbamacskát, körbepillantva olykor, biztos nem tűnik-e fel senkinek, de igazán jó helyet találtunk. Aztán a ruhától megszabadult lányra nézek. Készen áll ő is a csobbanásra. - Ó. Hát... oké - pislogok kicsit arra, hogy leveszi a karkötőjét, majd viszonzom mosolyát. Kiváncsi vagyok, hogy érti, hogy megoldja. Nem faggatom viszont, meglátom majd. Követjük Beni példáját. Na nem annyira, hogy mi is így beleugorjunk a vízbe, ám indulunk le a lépcsőn utána. Részemről az utolsó száraz fokon úgy kapaszkodom a korlátba, mintha az életem múlna rajta, aztán belemártom lábam a Balatonba. Hm. Mintha nem lenne olyan hideg, mint nap közben. Nyilván, mert nincs most úgy felhevülve a testünk. Minden esetre bátrabban folytatom utam. Azért én nem vetem így bele magam, mint a sárkányleopárd után Lau is megteszi. Csak sétálok mögöttük, igazítva egyet nyakláncomon. Egyre messzebb kerülünk a fényektől, de a szemünk is szokja a viszonyokat, így végig jól látom őket, csak immáron lassan nem fürődnek másban, mint a holdvilágban. Meg persze a tóban. Derekamig ér még csak a víz. Beni ideúszkál hozzám és cápamód köröz körülöttem. Most félnem kéne? Nem megy, túl cuki a cica. Oda-odanyúlok, mindig megsimogatva őt, amikor éppen előttem jár. A harmadiknál direkt bele is nyomja fejét tenyerembe.
|
|
|
|
|
Charlotte Elisabeth Felagund
INAKTÍV
RPG hsz: 133
Összes hsz: 613
|
Tudom, hogy szeretszEgy pillanatra akár el is gondolkodhatnék azon, hogy ez túlzás volt, de hát nem szoktam. Ha dühös vagyok, és tudom, hogy ki miatt, akkor abszolút nem nézem az illetőt, ezért is van, hogy sokszor még a tulajdon családom is kap a szeretet csomagomból.
- Ohh... el lett baszva a napod? Jujjci... az enyém is - teátrálisan kapok a szívemhez, majd tényleg csak a dühös ábrázatomat láthatja.
- Egyrészt mondtam, hogy úgy tűnj el, mintha ott se lettél volna, másrészt, hintet is adtam, hogy legalább a redvát takarítsd el magad után, amit te ott hagytál. A házam nem egy kibaszott Motel, és én rohadtul nem vagyok a bejárónőd, szóval örülj neki, hogy nem egyből a loboncod téptem, és húztalak végig a folyosón, hogy illusztráljam,hogy működik a felmosó - mert bizonyára azon a szinten nincs, hogy ezeket az apróságokat, megoldja bűbájjal, de hát... ez nem is az én problémám.
- És kösd csak még az ebet, aztán el is ráncigállak, hogy te magad nyald fel, UV lámpa nélkül. Nem tudom, mi jár a fejedben, de megosztok veled egy aprócska tényt - ezzel ha tetszik neki ha nem, jól beletaposok a privát szférájába, hogy a fülébe suttogjak.
- Nem az ügyeletes cimbid vagyok, és ha még egyszer ilyesmihez lesz szerencsém, levet csavarok belőle - nem részletezem, hisz nagyon jól tudja, miről beszélek.
- Bár - azzal növelem a távolságot, és lassan mérem végig... nagyon lassan.
- Ahogy elnézem, csak egy-két cseppet....
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben| o
strandramenős
fürdőruha
Ahogy haladok előre - vagyis egészen pontosan hátra, mivel továbbra is a part és Thomas felé nézek - már hagyom is egy icipicit a mágiámat előbukkanni, a körülöttünk fodrozódó víz ölt néha-néha furcsa alakot, de csupán néhány pillanatra. Gyorsabban jutunk be, mint napközben, még Thomas is. Mondjuk nagyon aranyos volt, ahogy körbe-körbe pislogott, hogy vajon honnan fenyegetheti veszély. Őszintén szólva most pontosan afelől, amerre figyel. Felőlem, és Benito felől. Maximum. Oké, főleg a cica felől.
Nagyot kacagok a támadó állásba helyezkedő macskán, aki már nem is a mancsával hajtja magát, csak a farkát tekergeti jobbra-balra, mint egy krokodil. És cserkészi befelé a fiút. Nagyon cukik.
- Próbáld meg elkapni, és lenyomni a víz alá. Azt szeretné – tolmácsolom a cica óhaját meglátva, hogy már szó szerint beleveti magát a fiú kezébe. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen Benito úgy mozog, mint hal a vízben. Vagy mint egy vidra. Szinte lehetetlen elkapni, ha ő nem azt akarja. Egyre lassabban haladunk csak beljebb, hiszen mindannyian belemegyünk a játékba. Amint a cica megérzi az enyhe nyomást – mivel azért szó szerint nem kell lenyomni a víz alá, bár szereti; de Thomas miatt már annyi is elég neki ha éppen hogy érez egy nyomás a pici testén – már bukik is le a víz alá, hogy aztán messzebb bukkanjon fel újra. Ilyenkor igyekszem eltalálni egy vízlabdával, ami a víz alatt halad. Nem merek kockáztatni, hogy csak úgy a levegőbe hajítsam át. Aztán a cica felhasal a víz tetejére és úgy lebeg ő is, oké némi segítséggel. Odaevickélek közel a fiúhoz megállva vele szemben, azt elemezve, hogy mennyivel magasabb nálam pontosan. Igazából pár pillanat alatt meg van az eredmény, ami kelhet akkor ha beljebb megyünk; de nem megyek távolabb. A légzésemre erősen koncentrálva nézem a tekintetét, ami különösen csillog hála a vízfelszínen tükröződő holdfénynek. Halkan töröm csak meg a csendet.
- Akarsz beúszni a mélyebb vízbe? Vagy besétálni, vagy belebegni? – ezt a döntést inkább rábíznám. Szívesen megmutatnám neki, hogy miről is beszéltem egészen pontosan arról, hogy én hogy haladok a vízben. De persze a beleegyezése nélkül nem fogom mozgatni őt, dehogy. Arcom csak úgy ragyog, ahogy őt figyelem és a kezem felé nyújtom, hívóan. Persze maradhatunk ám a biztos talajon is, nem muszáj annyira bemenni. Egy picit még muszáj lesz ugyan. A víz lágyan ring körülöttünk, szinte hívogatóan.
|
|
|
|
|
Thomas Middleton
KARANTÉN
cinnamon roll
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
|
LAU
éjszakai fürdőzés | a szünetben Balatonfüreden | x
fürdőgatyám KATT
Lenyomni a víz alá? Na jó, ez aztán eszembe nem jutott volna. Tétovázom is kicsit, dehát bízom Lauban és abban, hogy ismeri a cicáját, szóval a következő tenyerembe fejbökésnél lenyomom a kis kobakot a víz alá, mire elillan tőlem. Vidáman nézek utána és figyelem a játékukat a lánnyal. Beni viszont mindig visszatér, hogy lenyomjam és az egyik ilyennél nem iramodik el tőlem, hanem rákapaszkodik kezemre finoman. Elkezdem mozgatni őt a felszín alatt. Farka ide-oda jár, tényleg élvezi a dolgot. Kiemelem aztán, majd visszanyomom, egyre szélesebben vigyorogva rajta. Csoda egy lény! Elenged végül, kibújik tenyerem alól és úszik vissza gazdájához. Lau nemsokára közelebb jön hozzám, mikor már mellkasom alá érő vízben álldogállok, evezgetve magam körül kezeimmel. Picit emelek szemöldökömön, ahogy olyan méricskélőn néz engem. Nem igazán tudom mire vélni. Ám hamar elfelejtem ezt, és elfogadom felém nyújtott kezét. - Besétálni - bólogatok, izgatottan csillogó szemekkel. Tetszik nagyon, ahogy ezt elképzelem. Próbáljuk ki, persze!
|
|
|
|
|
Juhász Laura
INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
|
Thomas Balatonfüred, augusztus 19 |este a vízben | o
strandramenős
fürdőruha
Elképedve figyelem az új játékot, ilyet velem még soha nem csinált Benito. Jó, van egy csomó dolog, amit Thomasszal csinál, velem meg nem. És fordítva. Egy pillanatig meg is ijedek, amikor látom, hogy kezdi kiemelni a vízből. Attól tartok ugyanis, hogy a biztos fogás érdekében kiereszti a karmait és azzal kapaszkodik a cica. De hamar megnyugszom, amikor látom, hogy azokat gondosan behúzva tartja. Helyes.
Az igazából eszembe sem jut hogyan nézhet az ki, ahogy őt végigmérem. Elgondolkodva, töprengve. Mindenesetre hamar megérti majd. Vetek még egy pillantást a keresztjére, és erősen remélem, hogy tényleg annyira szuperul meg van bűvölve. Mindegy, majd figyelek rá, hogy az ne mozogjon legfeljebb.
- Oké, szólj ha valamiféle kellemetlenséget érzel – kérem, majd szépen lassan elkezdek hátrafelé sétálni, finoman húzva magam után. Igazából addig nem történik semmi sem, amíg a vállamig nem ér a víz. Lépdelünk az iszapban. Bizony, csupán az iszapban, sehol egy kavics, sehol egy hínár. Neki értelemszerűen picit lejjebb ér így a víz, de most nem mennék be a biológiai elnevezésekbe, hogy pontosan meddig. Lejjebb mint nekem, kész. Egy pillanatra megállok, elvigyorodom tágra nyitott szemmel, aztán lépek egyet hátrafelé. Nem változik a vízmagasság, egyikünknek sem. Megteszünk még pár lépést lassan a talpunk alatt összesűrített vízen. Olyan, mintha vízlabdákon, vagy Sutrán járnánk igazából, legalábbis gondolom ilyen érzés lehet a fiúnak. Én őszintén szólva nem érzékelek belőle semmit sem, nekem olyan mintha mezítláb sétálnék egy csúszós járólapon. Érzem a víz változását körülöttünk, most már kellően mély. Megállunk hát ismét, elengedem a barátom kezét, majd megszüntetem a lábam alatt a „talajt” és lesüllyedek a víz alá. A karomat felnyújtva csuklóig látszom ki a vízből. Majd szép lassan visszaemelkedek az iménti magasságba.
- Jó így? Vagy emeljem, csökkentsem a vízszintedet? – kérdezem mosolyogva. Jaj, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit is szól. Azonban képtelen vagyok megvárni a válaszát még szélesebb vigyorra húzódik a szám, ahogy megszólalok. – Így simán tudom magunkat mozgatni a vízben, úgy hogy a kisujjunkat sem kell megmozgatni. Ezért mondtam, hogy megoldom, hogy ne fáradjunk ki. Akár át is „úszhatjuk” az egész tavat. Szó szerint vízen járni viszont sajnos nem tudok.
Rajzolok idézőjeleket a levegőbe, amikor az úszásról beszélek. Ja, na igen .. úszás. Felejtős. Egyelőre viszont nem csinálok semmi egyebet, csak állunk egy helyben. Itt már eléggé messze vagyunk, nem látnak minket a partról. Izgatottan figyelem Thomast, figyelve minden rezdülését, hogy vajon mennyire fogadja ezt jól. Na meg amúgy sem árt figyelni, hiszen ha akár csak egy icipici lépést tesz, nekem már változtatnom kell a dolgokon, hogy hirtelen ne merüljön el. Azt tuti, hogy nem értékelné. Viszont amíg nem tudom, hogy mi lesz, addig nem kezdek el bohóckodni, ki tudja mennyi energiára lesz szükségem. Benito körbe-körbe úszkál körülöttünk, vízbuborékokat lövöldözve a levegőbe.
|
|
|
|
|
Mikola G. Erin
INAKTÍV
Ms. Green | Gracie
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
|
Akárki állítja, hogy a terhes nőknek nincs olyan füle, mint egy kopónak, hazudik. Én is meghallottam Keve motyogását, hiába próbált meg csak motyorogni. Talán pont ezért is, olyan volt az arcom, mint annak a macskának a mémen, aki meghallja, hogy a veszekedés után magad elé mondogatsz.
- Most csak azért nem vágok hozzád semmit, mert nincs nálam olyan, ami kézreesne. - Mert ugye mobilt nem dobálunk batman után, más meg nincs nálam, csak a házkulcs. Az pedig eléggé sérülésveszélyes, nem akarok benne különösebb kárt tenni.
- Szeretem, milyen kis határozott tudsz lenni, ha az oktatásról van szó - nevetgéltem kicsit magam elé, majd egy hatalmas csókot nyomtam Mimi homlokára, aki erre felsipított hangosan. Szeretem, mikor még nem nagyok és nem mondják, hogy fúj és undi, meg hogy anya ne csináld ezt. Vannak, akik már elérték ezt a szintet. Nem akarok ujjal mutogatni.
- Lehet narancssárga is, rátok bízom. Barna. Még Ezránál sincs normál színű spagetti, szóval nekem ne gyertek a hülyeségekkel! - villant meg a tekintetem kicsit a duó felé. Hivatkozhatnának arra, hogy de ez nem Ezra tésztája, de nagyot buknának rajta, mert de. Szokott pár hetente lepasszolni nekem ilyen kis üvegekben szárított házitésztát, mert a gyerekek imádják. Mindenki, igazából. - Akkor mehetünk?
Azzal a csipet csapatot felmarkolva indultunk el kényelmesen hazafelé.
// thank you :3 //
|
|
|
|
|
Elijah Kearney
INAKTÍV
katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
|
◖erdőcske és népecske◗
Nem biztos, hogy a halálunkkal zárul. Ez a mondat tök olyan, mintha azzal próbálna bárkit nyugtatni, hogy nyugi, csak kicsit harap. De jó, legyünk optimisták, meg vidámak, újkori tinihősök és miegymás. Aztán majd ha olvasható lesz, kiderül, mennyit ér a szereplés, amiből nemigen kértünk. Nincs mindenhol reklamáció, ámbár a könyvtáros felé később lehetne, hogy jobban is figyelhetne, milyen köteteket enged a polcokra, azonban az nem biztos, hogy eddig is ott volt. Még mindig egy rossz, kicsit szemét viccnek vélem az egészet, aljas kísérletnek, vagy épp a saját hülye szerencsémnek. Vagy csak az agyam már nem bír el szinte semmit sem és tiltakozik. Kegyetlenül. - Akkor ne kísérletezgessünk? Persze, meglehet jobb így, de akkor lényegében, ha itt valami van, akár meghalunk, akár mondjuk csak valami seb, az nincs kint? Eeennyire nem lesz ez könnyű, úgy érzem – van benne valami biztos, hogy ne legyen minden könnyű, ezt valahogy zsigerből érzem, vagy csak hasonló tartalmú előzmények súgják könyv, film és akármi téren. Sosem olyan egyszerű, bár az is lehet, hogy ha itt végünk, odakint alszunk tovább, mint a Csipkerózsika, de a csók már rég nem lesz elég semmire sem. Megrázom inkább a fejem, nem most kezdek majd el alkart kapirgálni, hogy igazam legyen vagy épp cáfoljam. Valahogy Sárából olyan nyugalmat érzek, és magabiztosságot, ami megijeszt és amit irigylek is kicsit. Mi vagyunk az „erősebb” nem, és mégis, lassan mint a riadt nyulak. De nem gond, sehol sem veszem elő a hím-soviniszta vonalat, vagy azt, hogy kinek mi lenne a főbb dolga. Dolgozzunk össze, ez az egésznek a nagy lényege és ez eddig nagyon jól megy, ahogy figyelem. - Ohh.., - erre hirtelen nem is gondolt, valóban, hisz ha az előbb a nem egyszerű mellett szavaztam, akkor most sem kellene, csak nem nyitottam ki eléggé a szemem, mert igazából megörültem, hogy nem csak szívatás lesz az, ami várhat minket. Vagy épp bármi. Szerencsére nem indulunk vissza tettest keresni, nagyobb és jobb az, hogy előre és biztonságba húzódjunk, végtére is, ezt már letárgyaltuk. Persze, csak megint nem az egyszerű módra állította valaki a történetet. Sóhajtok. Továbbra sem veszem le a szemem Lili helyéről, mintha valami látomás, még mindig ott lenne, aztán nincs. Petya kivan, mindenki, csak máshogy jön ki. Vagy mégsem. Valami... Szinte észre sem veszem, ahogy kikapja a kezemből a telefont. Egy pillanatra ujjaim erősebben szorítanak rá, de az kicsusszan, én pedig a levegőt markolom. Ujjaim engednek, végtére is, nem is az enyém és nem is volt jogom eldugni. Bocsánatkérő pillantás, azonban a szó elmarad. Nem volt helyes. Senki sincs itt rajtuk kívül, orrnyergem dörzsölöm végül meg csupán, az agyam fárad, a fej zúg. Pont jókor, pedig nem vagyok migrénes. Sőt. Szinte sosem fáj, és most kellemetlen tör rám, értetlenül állok elébe. Kezem leeresztem. - Nem tudhatjuk a faluról sem, nem-e valami gonoszok lakta tanya-e. Semmit sem tudunk semmiről. Az irány más, a táv szinte ugyanaz – nem mentegetőzök, hogy rosszra mutattam, csak akkor már lényegében ott is lehet ugyanolyan rossz, mint másutt. Az egész hely rossz. Zsiger ez, mélyről jön. De Sára hajthatatlan, átveszi a stafétát, megragadja és erélyesen dönt. Lábaim nagyon lassan és nagyon nehezen mozdulnak. Fázni kezdek, az ég is zavar, mélyül a sötét. Fejem felkapom, amint hallok valamit. Egészen biztos, hogy hallom. - Srácok! Hallottátok?! Valaki bajban van... - és itt vagy hülyén néznek rám, vagy nem. Nem látom jelét, hogy ők is kiszúrták volna, hogy megtorpannának, hogy... és megint. Újra meg újra, belerezdülök, szinte a fülem befogom. Hallom, amit ők nem? Ez nagyon nem jó...Vagy képzelődni kezdek csupán, mi sem jönne jobban. A reszketés erősebb, már a gyomrom is öklömnyi. Páni félelem, a nagy pupillák, a heves szívdobogás, minden megvan. Pedig amúgy örülök, hogy haladunk, hogy együtt vagyunk- Ne – bluggyan ki belőlem, megállok. Közelebb értünk a faluhoz, és ha nem elég a sikoly a fülben, amit úgy néz ki csak én érzékelek, szinte látom, érzem, hogy a falu a nem jó irány. - Az a hely. Az a hely gonosz. Nagyon gonosz... Kérlek Sára, ne menjünk oda! És ha... és ha azok voltak, akik ott élnek? Akik figyeltek és... és elvitték Lili-t? Nem mehetünk oda... - és a riadalom valós. A faluba nem lehet, nem akarok. Nem akarom. A fejem jobban hasogat, már mindent érteni kezdek. Mégis néma maradok, mint a sír.
|
|
|
|
|
