Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Amúgy is pengeélen táncoló, ambivalens hangulatán nem segít az a nyilvánvaló megadás, amellyel Ábel a szorításába dől. Meglepő módon a gesztusban nincs semmi megalázkodó, semmilyen szervilis él, ami szánalmat keltene benne, ellenben csak még nehezebbé teszi a döntést, ami már épp megformálódik benne: hogy egyszerűen elhúzódjon és itthagyja a másikat, kikerüljön az aurájából és egyáltalán a közös helyiségből, amelyben egy levegőt szívnak. Nem félelem vagy aggodalom generálja az ingert, mindinkább az a tény, hogy nem tud mit kezdeni az ismeretlen és dekódolatlan késztetésekkel, amelyek szétfeszítik belülről.

Ábel szavai a koponyájában visszhangoznak, a felhívás túlzottan elevenbe talál, a világ beszűkül egyetlen mozdulatsorra, nem többre. A figyelme egy dologra fókuszál, a lassan megformált szavak közben hogyan mozdul a másik szája, a szabályos fogsor közt beszéd közben kivillanó nyelv futó látványára. Rászorítana a gégére a szemtelenségért, a szájalásért, a szándékos provokációért; hogy a fiú szándékosan, tudatosan piszkálta fel a dühét, ugyanakkor valahogy mégsem teljesen kielégítő a gondolat, hogy megtegye. Nem elég, más kell tőle, nem a lélegzetvételei.
A felismerés azonnal sokkolhatná, az sem meglepő, ha a döbbenet paralízisébe fagyva hosszú másodpercekig mozdulni sem mozdulna, ám ehhez nem tisztult ki eléggé a feje, az adrenalin még a vérében buzog, és Ábel megadó tartása túl hívogató.

Előre hajolva mar rá a fiú ajkaira, a csókjában nincs semmi szelíd, semmi ismerkedő, mert amennyire nem tudatos a késztetés, annyira ösztönösen tudja mit akar tenni ebben a pillanatban. Kezével még mindig biztosan tartja a másikat, és bár nem szorítja már olyan ádáz fenyegetéssel, de kibújni belőle még mindig kihívás lenne. Ahogy nyelvével megtalálja a másikét, mint valami elbaszott kirakós, úgy kerül minden a helyére. Bár olyan pillanat lenne ez, hogy az Alkimista jól szórakozhasson rajta, de az most mélyen hallgat, az most néma, még ő sem mer most nevetni. Elemien nyers, akaratos és rövid, míg tart, ám még aztán is magán érzi Ábel ajkainak érintését, hogy elhúzódik. Komor elutasítással mered le a másikra. Hogy ez magának szól, a helyzetnek, a fiúnak, mindnek együtt vagy egyiknek sem, azt maga sem tudja, viszont nem is érdekli ezúttal. Zavartság és szégyen ugyanakkor nem tükröződik az arcán, ha már megtette, megtette - ám ez nem kell, hogy tetsszen neki. Nincs is így. Elengedi a fiút, mielőtt ismét valami impulzív és teljesen nonszensz cselekedetre adná a fejét, bár ennél szélsőségesebbet aligha produkálhatna már.

Rátapos a saját maga elejtett, meggyújtatlan szál cigarettára, ahogy ellép Ábeltől, hogy aztán minden szó nélkül, hátra sem nézve kisétáljon a teremből. Mi lesz büntetőmunkával így? Az a legkevésbé sem izgatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

A királykobra, ha veszélyben érzi magát, megjátssza, hogy halott. Képes türelmesen, mozdulatlanul feküdni percekig, anélkül, hogy egyetlen akaratlan jelzéssel elárulja magát - hogy, miután a támadó élőlény, kíváncsiságának engedve kellően közel férkőzik hozzá, támadjon. Mérge nem hat azonnal, egy teljesen kifejlett, indiai elefánt testében átlagosan három óra alatt terjed szét - bárhová is próbáljon menekülni, a kígyó követi áldozatát. Ugyan a túlélés lehetősége végig az orra előtt lebeg, soha nem lesz képes elérni azt.
Talán most érzem leginkább a bennem húzódó képesség járulékos lenyomatait. A kezdeti, kétségbeesett pánik helyét átvette valami egészen más. Úgy érzem magam, mint a fonott kosárból előcsalogatott hüllő, lehetetlen lenne meghatározni, végső soron ki függ kitől. Ugyan a kígyóbűvölő képes táncra bírni a ragadozót, elég egyetlen, megszakadó pillanat zenéjében, az állatot lefoglaló varázs azonnal elmúlik -  a fogságban felnevelt egyed viszont képtelen lesz gazdája nélkül túlélni.

Ujjaim izgatott bizsergés futja át a csókot megelőző pillanatban, ajkaim lomha mosolyba futnak, egészen kivillannak hegyes szemfogaim, mielőtt megérezném ajkait az ajkaimon. Lehunyom szemeim, a csalfa engedékenység ajkaim mozdulásával zúzódik porrá. Felébred bennem a kíváncsiság, tudni akarom, értette-e, tudni akarom, miért képes válaszolni rá - ha már az nem ver különösebb éket a fejemben, miért éppen így teszi, ha egyszer a bármit ajánlottam fel neki. Dante belesétált az öntudatlanul épített és dolgozott kis zsákutcámba, és ez képes gyerekes boldogsággal eltölteni, hiszen nyertem. Mire valóban belelendülnék, már vége is szakad. Furcsa hiányérzetem támad, mintha lemaradtam volna valamiről - ezt magam sem tudnám megmagyarázni, hiszen nagyon is itt voltam. Fejem visszaejtem, koponyám tompán, halkan koppan a polc szélén, elengedve kézfejét eresztem le karom, összeszorítom, majd ellazítom ajkaim. Mély levegőt veszek, újra lehunyom szemeim, s egészen addig így maradok, a szekrény mellett állva, amíg távolodó lépteit el nem vágja a csukódó ajtó keltette, folyosóról átszivárgó visszhang. Szemöldököm futó mozdulattal emelkedik meg, felsóhajtok, ellépve veszem kezembe a takarításra váró üstöt, majd az egyik pad szélére ülve állok neki. A többi mellé téve azt távozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Deja vu. Vagy mi. Elismeri, hogy racionálisan nézve nem volt a legátgondoltabb lépés otthagyni a büntetőmunkát minden szó nélkül, de ha fizettek volna sem maradt volna abban a helyiségben, tudván saját beszámíthatatlanságának valódi mértékét. A lehető legegyértelműbb döntés volt akkor minél távolabb kerülni a szituációtól, és átkozott legyen, ha másként tett volna. Szerencsére elég nagy ez az iskola, hogy ne kelljen minden nap találkozniuk, bár az, hogy háztársak, eléggé megnehezíti a dolgát - ettől függetlenül Dante azóta a nap óta a bájitaltan szertárban állhatatosan ignorálja Ábel létezésének majdnem minden aspektusát. Félreértés ne essék, nem néz át rajta teljesen, minimálisan reagál a jelenlétére, ha azt nagyon muszáj és a környezete elvárja, azon túl viszont nem hajlandó komolyabb figyelmet szentelni sem a szavainak, sem a gesztusainak, sem… semminek, ami a fiúval kapcsolatos. Az előzőek alapján mindkettejük érdeke, hogy ennek a gyakorlatának eleget tegyen, bár őt nem a jóindulat, nem is a nagylelkűség vezérli ebben, mindinkább az az elemi ösztön: hogy maradjon távol attól, ami túl bajosnak tűnik.
Így, hogy legalább irritáltságának nagyjábóli természetét ismeri, kicsit könnyebb kontrollt szerezni maga felett, az idő is ismét visszatért ahhoz a nyári forrósághoz, amiben mostanság jobban érzi magát, emiatt a hangulata is kevésbé szélsőségesen változó. Összességében egy szokásos útvonalat követ, amihez időről időre visszatér az emberi kapcsolataiban, változó okokból ugyan - figyelmen kívül hagyja, amire/akire úgy gondolja, hogy nem akar időt és energiát áldozni, ez a személy újabban Ábel, igaz, a szokásos motivációihoz képest ez esetben azért eléggé rendhagyóak az okok.
Erre tessék, annak eredményeképpen, hogy otthagyta a büntetőmunkát, ismét beállították őket az üsthöz, hogy ezúttal “verekedés nélkül képesek legyenek elkészíteni a főzetet”. Ezúttal működni fog, az az eset kifejezetten józanító hatással volt a vérmérsékletére. Ábel elé tolja az elkészítési útmutatót, mit és hogyan kell felaprítani vagy összeőrölni, részéről el is kezdi az egyik komponenssel, miután egyszer már megcsinálták, emlékszik a munkamenetre. Ha oldalra kell nézni Ábelre, oldalra néz, ha mondani kell valamit, kurta, egyértelmű és tárgyilagos módon közli, de érezhetően nem kommunikál többet az abszolút szükségesnél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hát jó. Túlzás lenne azt mondani, hogy néma beletörődéssel álltam be az üst mögé, mert a ténytől, hogy már megint Weiler hülyesége miatt szopok már másodjára ezzel az idegbeteggel, határozottan olyan eseménynek számít, amiből próbálom úgy kimagyarázni magam, ahogy csak tudom - ellenben, senkit nem érdekelt igazán, hogy én tulajdonképpen elvégeztem a büntetőmunkát. Enyhe rezignáltsággal kezdem ugyanazokkal a mozdulatokkal, amiket már a bájital első főzésénél is elvégeztem, abban az elképzelésben, hogy akkor majd gy nem is lesz semmi féle összetűzés közöttünk. Hüvelykujjam végighúzom a kés élén, csak, hogy leellenőrizzem, nincs-e szüksége élezésre, majd magam elé húzva a gyökeret és aprító deszkát állok neki annak hasábra vágásának. Összességében, látszólag elég csendben dolgozom, nem is fortyogok magamban, mert úgy sem érnék el vele semmit, de ha bárki - Dante - is elhitte, hogy ez végig így fog működni, akkor… Van egy rossz hírem. Úgy tűnik ez a legalkalmasabb alkalom a dologra, nem verhet el, nem fordíthat hátat, és ha tetszik neki, ha nem, előbb vagy utóbb kénytelen lesz válaszolni a feltett a kérdésre. A vágóeszköz hegye felfelé fordul kezemben, miközben tenyerem élével, mindkét kezem letámasztom az asztal szélén, s felé fordítom fejem. Szándékosan nem kezdem azzal, hogy “figyelj csak”, mert akkor lenne esélye közbe vágni és lekussolni - amit, ugyan nem fogadnék meg, de alapvetően azért sem rajongok, ha valaki félbe szakít.
- Emlékszel arra, amit a szekrénynél mondtam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Meglepően nyugodt és egyhangú (sosem gondolta ennyire áldásosnak az egyhangúságot, mint most) volt a munka kezdete, el tudott merülni a szeletelésben és a különböző alapanyagok súlyra pontos kimérésében. Egy pillanatra még azt is elhitte, hogy ez működőképes lesz egész végig, ám végül csak megüti a fülét Ábel hangja, amint mindenféle bevezetés és egyéb szócséplés teljes hiányában nekiszegezi a kérdést..
.. amit nem egészen ért, miért is kellett felhoznia. Személy szerint neki a jelenet olyasmi, amit, ha nem zavarná, hogy megmutasson valakinek, akkor egy legilimentorral kitöröltetné csak úgy, minden hezitálás nélkül. Feltételezte, hogy Ábel hasonlóan van vele. Nem tudja, miféle “áramszünet” volt az, ami miatt jó ötletnek vagy egyáltalán lehetséges opciónak tűnt megcsókolnia a másikat. Nem is fogja fel igazán csókként - pedig az volt, kétségtelenül -, inkább mintha dühében megharapta volna. Egyik lehetőség gyászosabb, mint a másik. Mégis mi a poklot képzelt?
Mindenesetre ez olyan téma, amit nem tud teljes mértékben ignorálni, bár konkrétan válaszolni sem nagyon van kedve. Azonban jól kalkulált Ábel, a főzet jelenlegi állapotát és a munka kötelező voltát nézve innen nagyon hova teljes ignoranciával nem tud kihátrálni, ettől függetlenül ugyanazzal a rideg elhatárolódással böki oda a választ, aminek hallatára a legtöbben már itt lemondanának a közös beszélgetésről.
-Mi van vele… ? - F*sznak kell felemlegetni, és okát sem látja, nem is akarja tudni, mit kíván kihozni belőle a Machay fiú, neki sem volt olyan dicsőséges az a pillanat, hogy alkalmas legyen unalmas percekben nosztalgiázni rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Elvigyorodom. Nem olyan őszintén, de azért szerintem érzékelhető, hogy nem számítottam arra, miszerint tényleg előáll nekem a raktárból egy adaggal. Pedig jól jönne - mikor nem? -, ám valószínűleg nincs beleírva a munkakörébe, hogyha beállít egy újonnan jött drogos, akkor pedig kell neki hozni az adagot, mert baj lesz. Arie arcát elképzelvén pedig nagyon vicces lenne, de akkor sem várhatunk el ilyet egyetlen vendéglátó helytől sem, pedig aztán lenne itt jó világ, ha ez így menne.
- Szomorú - alsó ajkamat is lebiggyesztem egy kicsit, hogy szomorúságom jobban átmenjen. Cigarettámból mélyet szívok, majd a füstöt orrlyukaimon engedem ki, ahogy fejemet előrebiccentem, majd megint hátra. Szinte hallom, ahogy húzódnak az inak, és kattognak a porcok. Talán egy kis mozgás nem ártana, ugyanis mostanában nemigen mozdultam meg, csak amit muszáj volt, az meg elég elenyésző. A mosdó-konyha-hálószoba trió annyira nem igényli az izmok működését, bármennyire is szeretném. Ha újra elkezdenék futni, akkor jó lenne a dolog? Legalább nem begubózva, mint egy kibaszott hernyó élném az életem, hanem haladnék valamerre. Lassan kezdődik az egyetem, én meg annyira vagyok összeszedve, mint egy üvegnyi homok, amit szétszórtak.
Biccentek egyet arra, hogy hozza a kávém, az előtte lévő részre még reagálni sem akarok, mert úgyis le fog ülni, és ebben majdnem biztos vagyok. Seperc alatt visszaér a kért kávémmal, én pedig szkeptikusan nézem az elém letett tálcát, amin minden van. És a minden úgy értendő, hogy minden, mert ha jól tippelek, akkor nem két cukrot hozott, hanem az egyikben só van. Micsoda elképzelés! Sóval inni a kávét, amikor a cukortól rosszul vagyok? Merész gondolat, és megfordul a fejemben, hogy fogom és beleöntöm a jó egyharmadát, amikor eszembe ötlik, hogy levegőt venni is lusta vagyok, nemhogy megmozdulni azért, hogy a sótartó teteje lekerüljön a helyéről.
- Balázs - motyogom a nevét magam elé. Jobb kezem közé fogom a csészét, amiből nagyot kortyolok. - Türelmes gyerek vagy - hunyom be szemeimet. - De én nem, úgyhogy ülj le, hogy a kollégáid feje szép lassan felforrjon, engem pedig szórakoztasson - igyekszem az egyik legelbűvölőbb mosolyomat küldeni felé, ámbár félek, hogy ez annyira nem jön össze. - Ha Frank megtudja, hogy elfoglaltál, amíg ő nem volt itt, még meg is duplázza a fizetésed, mert te leszel az oka annak, hogy nem basztam szét semmit - vigyorgom el gonoszan. Elmesélem majd Franknak nyilván, hogy eszembe ötlött az a remek ötlet, hogy hagyok magam után egy kis emléket itt jártamról, de ha a srác hajlandó szórakoztatni, amíg a kávémat nyugodtan elszürcsölgetem, akár egy idegesítő nyugdíjas, akkor minden rendben, és mindenki nyugodtan tér ma haza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nekem alapvetően nem sok problémám van azzal, hogy megtörtént - nem látok bele a kelleténél többet, ha talán, esetleg, történt volna valami más  is, akkor elkezdenék aggódni amiatt, hogy egy bizonyos szint alá süllyedtem, és minden előzetesség vagy következetesség nélkül, a legyet is röptében, de… Nem történt semmi. Ezért sem erről szeretnék beszélni, mert, ha igazán őszinte akarok lenni, nem ez az, ami különösebben érdekel. Sokkal inkább az azt megelőző pillanat, hogy volt-e bármiféle összekötő elem, hogy valóban azért tette-e, mert beszéltem hozzá. És ha így történt, a legfontosabb kérdés még mindig az orrunk előtt lebeg: miért értette meg?
Arcomon egy futó pillanatig félreérthetetlenül tükröződik a meglepettség, szemöldökeim összefutnak, tekintetemből kiolvasható a válasza keltette zavarodottság, de amilyen gyorsan jön, olyan iramban távozik is. Hogy….mi van vele? Nem is tudom, nagyon sok? Hé Dante, épp párszaszóul beszéltem hozzád, mondd csak, nem tűnt fel véletlenül? Kurtán megrázom fejem, mélyen beszívom a levegőt, az aprítódeszkát, annak tartalmával elé tolom, mint pótcselekvés, majd letéve a kést fordulok felé.
- És nem tűnt fel semmi… szokatlan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Talán ha szemernyit is koncentrálna Ábelre, mindez a zavarodottság felkeltené a figyelmét, de mind a bájital nagyobb prioritást élvez, mind pedig az az elhatározása, hogy amíg el nem simítja magában ezt a képtelenséget, ami történt, addig ha lehet, nem mélyed el túlzottan a másikkal való kommunikációban. Ábel olyasvalakinek tűnt az előzőek alapján, aki a rossz tapasztalatok és nyilvánvaló veszélyes ellenére is szereti a parazsat piszkálni, hátha egyszer csak lángra lobban, Danténak viszont nem hiányzott az, hogy ismét úgy elveszítse a kontrollt, mint a könyvtárban. Ha nem azzal végződött volna, amivel, akkor valami sokkal rosszabb is történhetett volna, amit még a minisztérium sem tud elkenni. Gyilkosság nem, kétli, hogy valóban meg akarta vagy tudta volna ölni a másikat - nem gyilkos alkat, mint jópáran ebben a szürreális iskolában. Igazán kritikus károkat tudna okozni, nyilván, de hogy halálra fojtson valakit a tulajdon két kezével még tőle is sok lenne.
Végigköveti az elé csúszó deszkát, de nem foglalkozik vele, főleg, mert Ábel csak nem ér a kérdéseinek végére. Erre azért már oldalra pillant a másikra, próbálva rájönni, hogy mégis miért ennyire fontos a fiúnak ez az egész. Netán gúnyt akar űzni, ez valami kifacsart vicc kezdete? Tudja mit, nem érdekli, mondja csak, egyszer majd megunja - ha nem az erőszak, majd az szoktatja le róla, hogy nem kap érdembeli reakciót rá.
- Nem, és ha kellett is volna sem érdekel. Ezt szórd bele velem egyszerre. - Talán valamivel hangosabban koppan az üveg, amit Ábel előtt koppan, őrölt ürömfű, grammra pontosan kimérve, el sem lehet rontani, ha ezt így egy az egyben mind beleborítja. Megvárja, míg a fiú a kezébe veszi a saját fioláját, és mikor ő beleszórja, úgy időzíti a saját mozdulatsorát is. Lehet tényleg jobb is így, hogy most próbálják szóval tartani, hogy van mellette másra is alkalma figyelni, mert bár szűkszavú és kissé mogorva, de most nem tűnik olyan agresszívnek, mint korábban. Hogy ez az időjárás, valóban a közös munka vagy a korábbi események hatása vagy sem, vagy együttesen, az jó kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szemöldököm szemernyit megemelkedik, ahogy végre rám néz. Kifejezetten érdekel, mert a Minisztérium hivatalos, bárki által elérhető listáján nem szerepelt - ez pedig további kérdéseket vet fel. Ha párszaszájú, miért titkolják? Kétlem, hogy köze lenne sötét varázslókhoz, ne adj isten, menekült halálfalókhoz, hiszen akkor nem lézengene ilyen nyugodtan Magyarország legnépszerűbb mágusiskolája közepén - ettől még a lehetőségek száma végtelen. Ha meg eleve nem birtokolja a képességet, a képzeletbeli kérdőjel még nagyobb. Dante nem tűnik úgy semmilyen kígyónak, rögtön számos biológiai buktatóba ütközik a dolog, kezdve azzal, hogy ember. Ha nem értette volna, akkor már egészen biztosan szóba hozta volna, ha az egyértelmű, váratlanság okozta zavarok nem is ütköztek ki az arcán. Nagyon problémás helyzet ez.
- Aha. Jó. - Bólintok, hogy megértettem, és, bár nehezemre esik elfogadni, hogy kvázi egy hatvanas, öntött vas harapófogóval kell kiszednem belőle mindent, különösebben nincs miért panaszkodnom. Egy bármilyen mértékű kommunikációra abszolút képtelen, minden élettől mentes könyvnél minden esetre határozottan jobb társaság. Jobbomba veszem az üveget, közelebb emelem orromhoz - a bájitaltan biztonsági szabályozásain belül -, már csak megszokásból beleszagolok, aztán elfintorodva nyújtom az üst felé, majd öntöm bele.
- Szóval azt mondod teljesen átlagosnak érezted. Olyannak, mint most is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lehet tanult az eddigi esetekből Ábel, mert könnyebben elfogadja a válaszait és ezúttal nem piszkálja a macska bajszát, hogy aztán az megkarmolja. Így is idegesítően ingere van vissza-visszanézni rá (amit egyébként sikerrel megáll), de tisztább fejjel kénytelen beismerni, hogy ez nem feltétlenül a fiú hibája. Kevésbé lesz maga a tény irritáló ettől még. Nem valóban nem sok kígyó-jelleg szorult belé, de még csak a jelleme sem olyan alattomos és sikamlós, hogy az ember akár csak asszociáljon a kígyókra.
Bár nem mutatja, hogy meglepődik, ettől függetlenül nem tényleg nem várta azt a mozdulatsort, amivel Ábel beleszagolt az üvegcsébe. Ez alapvetően sokak szerint nem nagy dolog, és valószínűleg a fiú sem tudatosan vagy rendszeresen csinálja, mindenesetre ez olyasmi, amit azok csinálnak, akik tényleg törődnek a bájital minőségével, amolyan utolsó ellenőrzésként még egyszer megnézik, biztosan friss és minőségi-e, amit beleraknak. Még ha nem is ilyen céllal történt, ebben az elővigyázatos cselekvésben talál valami olyan otthonosan, ami ideiglenesen talán toleránsabbá teszi, bár ezt ő nem konstatálja magában. Most amúgy is várniuk kell kicsit, míg minden feloldódik a főzetben.
- Nem igazán volt semmi átlagos abban a helyzetben. - Bár ráncolja a homlokát, és láthatóan nem a kedvenc témája, hajlandó Ábel felé fordulni és nyíltan válaszolni. A szavaiban semmi köntörfalazást nem hallani, ugyan ezzel együtt semmi romantikus vagy érzelgős él nincs benne. Már csak azért sem, mert az ott történtek sem hordoztak ilyen nevetséges jelentést magukban.
- Gondolom nem, de nem figyeltem. Inkább térj rá arra, hogy mire akarsz kilyukadni. - Egyértelmű, hogy Ábel ki akar hozni valamit ebből, szóval rákérdez, úgy a leggyorsabb és eredményesebb. Ezúttal nem indulatos, csak úgy tűnik, Dante amúgy is ilyen, kár a felesleges körökbe, ha egyszer itt állnak egymás mellett, akkor már Ábel egyenesen is rákérdezhet, amire akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Apró, futó szusszanás hagyja el tüdőm. Nem érdekel a helyzet, valószínűleg, ha nem csinál olyan érthetetlen dolgot, ami felveti a fejemben a párszaszó értelmezését - és ezzel elvonja olyan fontos dolgokról a figyelmem, mint mondjuk, a szobámban megfejtésre váró könyv -, akkor nem is kezdem el feszegetni. Persze nem okolhatom ezért őt, elvégre, gondolom, nincs honnan tudnia, hogy ennyire rögzötten rá vagyok állva a specifikus témánál maradásra. Ja, biztos tök rossz lehet, hogy úgy érezte meg kell csókolnia egy fiút, ha ennyire tartózkodott eddig a beszélgetéstől, valószínűleg nem csinálta túl sokszor, de alapvetően ez egy olyan dolog, amihez nekem nem sok közöm van az ő lelkében.
- Oké - összeszorítom ajkaim egy kicsit, kezdem úgy érezni magam mint egy bemutatandó esettanulmányban - én vagyok az ügyvéd, ő meg épp most esküdött fel a tanúk padján. Azt nem kérdezhetem meg tőle, hogy tisztán értette-e a szavaim. Nem egy államtitok a képességem, ettől függetlenül nem szeretném, ha bármilyen formába is elterjedne az iskolában. Valószínűleg teljes társadalmi kirekesztéssel járna, ha meg valaki rám szállna - mint minden iskolai selejtre -, rövid idő alatt agresszív reakcióim lennének, esélyesen kicsapnának. Annak senki nem örülne.
- Úgy érzed, hogy amit csináltál, annak a hatására tetted, amit mondtam? - Az sem kizárt, hogy a párszaszó teljesen másképp működik egy ember agyában. Lehet, hogy, bár a tudata nem fogta fel, a tudat alattira hatott. - Értetted a szavakat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lerakja a kezében tartott eszközöket, és egyik kezét az asztalra támasztva ezúttal már féloldalasan fordul Ábel felé. Mi tagadás, egyre jobban kezdi érdekelni, mégis mit szeretne kihozni a beszélgetésből a fiú. Lehet, hogy nem ért mélyrehatóan az emberekhez, de azért nem is ostoba, a másik pedig bőven túlzottan is körbejárja a témát, ahelyett, hogy egyenesen elétárná a kérdései okát. Ez mondjuk nem idegesíti annyira, neki is megvan a saját magánügye, több szempontból és több témában is, amit nem szívesen teregetne ki. Néhány másodpercig csak némán elgondolkodva figyeli a várakozó rellonost, értelmes tekintete árulkodik arról, hogy tisztán látja a kerülőválaszt, mégis, mikor megszólal, úgy tűnik, nem forszírozza feleslegesen. Legyen meg a magánügye, nem ő lesz az, aki két kézzel turkálni fog benne, megteszi majd az Edictum előbb vagy utóbb.
- Hogyne értettem volna őket, igen. - Arra valahogy “elfelejt” válaszolni, hogy azoknak hatására tette-e, mert ezt őszintén még ő maga sem tudja pontosan, lehet az az invitálás is triggerelte, hogy végül megtegye, de teljes bizonyossággal azt sem merné kijelenteni, hogy anélkül nem hajol előre. Némiképp bocsánatos lehet a válasz hiánya erre, ő legalábbis úgy ítéli, hogy Ábel végeredményben inkább a második kérdésre szeretné tudni a választ, azért pontosított rögtön az első után, így inkább szorítkozik Dante is ezekre az egzakt válaszokra, mintsem a felesleges lélektani fejtegetésekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szóval értette.
- Hát ez érdekes - elgondolkodva, magam elé mormolva fordulok vissza az asztalhoz, a könyvre figyelve igyekszem kikeresni, hol hagytuk abba a lépések folyamatát. A legtöbb esetben szükségem van valami pótcselekvésre, most is. Az asztal lapját nyilván nem kezdhetem el kivájkálni a késemmel. Gombóc nő a torkomban, az izgalom is elönt, olyan dolog ez, amivel eddig még nem találkoztam, kész rejtély, és én nagyon szeretem a rejtélyeket. Alsó ajkamra harapok, egy ideig tényleg úgy nézhetek ki, mint aki képes egyetlen dologra figyelni - egy nagyon, nagyon rövid ideig. Hirtelen fordulok vissza a fiú felé.
- És milyen érzés volt? Mintha valami hatása alá kerültél volna? Utána elkülönböztetted a saját akaratodtól, vagy…? - nem, nem hiszem, hogy a vélamágia lett volna, hiszen egy félvélához képest kifejezetten átlagon aluli, sőt, gyenge, így a hatása is megkérdőjelezhető - főleg az ő akkori állapotában. Minden esetre meglehetősen egyedi az esetem, egy vélának és egy vélaivadéknak nehezen születik ennyire emberi utódja, így a szakirodalom sem taglalja túl tágan a témát, bár tisztában vagyok a határaimmal, biztos vannak... kivételes esetek. Jobb mindenre részletesen kitérni. - Most is érzed? - tekintetem az arcán ragad, ahogy csípőm az asztal szélének támasztom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tényleg úgy látszik, hogy sikerült Ábel kíváncsiságát kielégítenie annyira, hogy nyugodtan visszatérjenek a munkához, miután kivárták a megfelelő időt. Tény, hogy az előző alkalomhoz képest ez az időintervallum most kevésbé telt el feszültségteljesen. Egyelőre. Gyakorlottan és zökkenőmentesen dolgoznak, Dante azért, mert gyakran dolgozik ezekkel az összetevőkkel, Ábelnek meg lehet csak még frissek az élmények az előző alkalom után, mindenesetre most ha akarna sem tudna annyi mindenbe belekötni, mint előzőleg. Azért ha igazán elszánt lenne, akkor továbbra is találna valamit persze, de.. mindegy.
Aztán Ábel megint megszólal és ezúttal már sokkal veszélyesebb vizekre evez a szavaival, megint olyan témát feszeget, amit Dante nem szívesen húz elő, sőt legszívesebben eltenné egy fiktív polc legaljára, majd ráhányna mindent, csak hogy soha többé ne kerüljön elő újra. Vagy csak annyi idő elteltével, amikor már nem számít. A tartása ismét merevebbé válik.
- Mire véljem ezeket a kérdéseket? Arra akarsz utalni, hogy valamilyen befolyásolómágiát használtál? - Ha úgy nézzük, így, hogy nem tudja Ábel kérdéseinek hátterét, a következtetése nagyon is logikus az előbb elhangzott kérdéseket számbavéve. Akárki, aki egy kicsit is jobb dedukciós készségekkel rendelkezik, arra jutna, hogy a fiú próbálkozott valamivel, és most annak hatásai, utóhatásai felől tapogatózik. Nem olyan intenzív a  fenyegetés felőle, mint egyébként korábban volt, viszont azt azért érezni, hogy jobb, ha erre a kérdésére nemleges választ kap.
Az utolsó kérdésre végignéz Ábelen, ahogy az asztalnak támaszkodva felé fordul, a csípőjétől fölfelé, egész a szimmetrikus, szabályos arcvonásokig, majd visszatér a következő komponenshez. Erre nincs jó válasz az ő szemszögéből, csak.. nincs.
- Messze túltárgyaltuk a témát. Felejtsd el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Befolyásolómágiát - megemelkedik jobb szemöldököm, állam kicsit hátra is csúszik a csodálkozástól, amiért ilyet feltételez. - Nem, annak nem lett volna értelme. - Megrázom fejem, elolvasok egy fél sort, mielőtt visszafordulnék felé. - Meg igazából nincs is rá szükségem - akár pökkhendinek is hathatnának a szavak azok tartalmának alapján, mégsincs bennük fennhéjazó él, ahogy azt is erőltetetten kéne belemagyarázni, hogy szándékosan akarom emlékeztetni valamire.
Most nem.
Van ugyanakkor logika a feltételezésében. Az egész rohadt ország tudja hogy a családom megszállottan ráállt a vélavér kitisztítására - én mégsem lettem valami mintapéldány, szóval van értelme, csak… Valahol marha elkeseredett lépés is lenne tőlem. Valahol marhára meg is sértődnék ezen, vehetném akár övön aluli ütésnek is a szertárban történtek miatt, viszont ehhez túlzottan érdekel a párszaszós történet.
Tekintetem végig az arcán ragad, ahogy végigmér, kíváncsian, dőlök leheletnyit előre csípőből, nem mászok az aurájába, és részemről véletlenül sem tolakodó a gesztus - ki tudja, Dante túlérzékeny szervei hogyan fogják ezt felfogni.
- De én ezt - már, hogy ilyen magától értetődően kezeli, hogy nem csak hallgatott, de értette is azt, amit alapvetően, emberi formában, csak egy másik képességbirtokos lenne képes dekódolni -.... nem tudom csak úgy elfelejteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem teszi hozzá, mert felesleges tudnia a másiknak, meglehet ösztönösen ráérzett azért ott és akkor is, de volt egy pillanat, amikor nagyon is jól jött volna. Abban a pillanatban saját maga, Dante is elhitte, hogy képes komolyan megszorítani a torkát. Végül aztán nem volt, és mindenki szerencséje, és az övé is, meg egy kicsit bizonyíték arra, hogy bár agresszor, de végeredményben nem romlott.
Szeme sarkából látja Ábelt közelebb hajolni hozzá, és hazugság lenne azt mondani, hogy az összes többi mozdulatát nem kíséri végig lowkey ugyanígy. Magának azt mondja, hogy csak azért, ne csináljon semmi hülyeséget, amire rámehet a bájital, de valójában messze nem erről van szó. Csupán valami vonzza a figyelmét a jelenlétében. Ennyire viszont nincs híján a tudatosságnak, valóban inkább ismét a főzet felé koncentrál. Józan megfontolás alapján is vannak emberek, akik nem kompatibilisek és csak bajt szülne erőltetni, ami nem megy, így azonosítja a Machay kölyköt is magához viszonyítva. A legjobb, ha így tesz.
- Pedig amíg kerülőkérdésekkel járod körbe, amit akarsz, addig kénytelen leszel. Egyenes választ szeretnél? Kielégíteni valami se-füle-se-farka kíváncsiságot? Hagyd el a felesleges köröket, mert én viszont nem szeretek vaktában ellőtt kérdésekre válaszolni.
Merthogy még mindig nem tudja mire fel ez a faggatás, így viszont nagyon hamat elege lesz majd belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Jó. Fogaim egymásnak feszülnek egy pillanatra, állkapcsom mentén észrevehetően kiugrik egy rágóizom a mozdulatra. Tekintetem először lesütöm, ujjaim keményen nyomódnak a falapnak, némán szusszanok egyet, végül elhúzva szám lazul el tartásom.
-Oké, jó, de erről nem szeretném, ha beszélnél bárkinek is - mint mondtam, nem egy hétpecsétes titok, ettől függetlenül tényleg nem örülnék, ha bárhogy is elterjedne rólam. Persze nem azt feltételezem, hogy mint valami pletykás kislány, azonnal rohanna a barátnőihez elújságolni, de igazából nem ismerem őt, hát jobb az ilyet megelőzni. Ez amolyan kölcsönös megállapodás lenne - ő befogja a száját, cserébe az enyém sem fog eljárni másról. Win-win.
Szemem sarkából lesek ki oldalra, karjaim összefonom magam előtt, majd egy diszkrét oldalra lépéssel csúszok hozzá közelebb.
- Párszaszájú vagy? - állam kissé leszegem, fejem finoman oldalra billen, ahogy tekintetét keresem. Hát jó, akkor hagyjuk el a felesleges köröket, ezzel, ez alól, már aligha bújhat ki. Ajkaim összeszorítom, amíg várok tőle bármiféle reakciót, de arra is hamar rájövök, hogy egy ilyen kérdést azért illene megmagyarázni is. - Mert amit mondtam, azt, a jelenlegi ismereteim szerint, csak egy párszaszájúnak kellett volna értenie.
Tessék. Helyben is vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A fiú minden mozdulatából süt, hogy nem nagy örömmel osztja meg vele a hátterét, de ahogy azt már Dante az előbb leszögezte, másképpen nem fognak előre jutni. Csak kurtán biccent a kérésre, Ábelnek egyelőre be kell érni ennyivel. Valójában amúgy sem beszélne senkinek erről, ha nem hangozna el a kívánság, már csak azért sem, mert semmi oka mások, illetve ebbe beletartozván Ábel magánügyeiről csevegni másokkal. Mondjuk a szertáras esetet határozottan jelentenie kéne a minisztériumnak, de.. nem érzi szükségét. Ha kényszerítenék sem mutatná meg szívesen, legalábbis addig, míg ő maga meg nem értette a miérteket.
Aztán a fiú kiböki, ami a szívét nyomja. A kérdés hirtelenéségére pedig elsőre mindössze csak hitetlenül áll meg a mozdulatban és néz ismét a másik felé. Hogy mi?
- Határozottan nem tudok róla, nem. - Réges régen kiderült volna, ha lenne ilyen affinitása, bár tény, nincs kígyók közt gyakran, de rendszeresen találkozik a motívummal, ami - azt mondják - triggerelheti az ilyesmit.
- Hn. - Elgondolkodva hümment, és valami mintha átfutna az arcán. A felismerés túlzás lenne, ahogy a teljes bizonyosság is, ugyanakkor nem is a totális bizonytalanság uralkodik el a vonásain. Valójában halvány tippje van, másról nagyon nem lehet szó.
A mágia kissé szabadosan értelmezte a hüllőt ez esetben, hm? A minisztérium precíz vizsgálatai sem vehetnek észre mindent - szólal meg az alkimista, némileg ő is kíváncsian. Ez olyan fordulat, amire nem számítottak. Azon egyébként Dante nem érződik, hogy fennakadna, hogy Ábel saját maga párszaszájú, persze nem is teljes természetességgel reagál, hosszabban elidőzik rajta, de aztán annyiban is hagyja. Számára nem stigmatizált adottság, kifogásolni valója sincs ellene azon túl, hogy a szertárban nagyon is megszólított valamiféle ösztönt benne, de abban nem volt semmilyen mágikus, semmilyen elvont, csak a fiú lustán mozduló ajkai és a fehér fogak közt fel-felbukkanó nyelv, ahogy a sziszegő hangokat képezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azt hiszem, ezen az egész dolgon jobban fennakadok, mint ő - ezen a ponton pedig elkezdek arra gondolni, hogy tud valamit, amibe engem nem avattak be. Persze nem konkrét információra gondolok, inkább csak kapaszkodó ez a hirtelen felkavarodó ismeretlen érzésében. Nincs semmi okom azt feltételezni, hogy Dante bármilyen kiváltságot élvezne egy olyan dologban, ami közel sem nevezhető hétköznapinak, esetleg a teadélutánokat kitöltő beszélgetéstémának.
- De ha nem akkor miért….? - nem fejezem be a kérdést, egyrészt teljesen egyértelmű, mire gondolok, másrészt félúton rájövök, hogy ezzel talán már olyan dologba mászok, amihez nem feltétlenül van közöm. Szóval inkább befogom a szám a hiányzó átgondoltság jegyében, ha szeretne valamit ezzel kapcsolatban megosztani velem, akkor, gondolom, majd úgyis megteszi - ettől függetlenül érdekel, mégis szorult belém némi tapintat ismeretlenek magándolgainak témájában.
- Hm? - a kellő információk hiányában aligha vagyok képes dekódolni az arcán halványan váltakozó érzéseket - ugyan, ez soha nem akadályozott meg abban, hogy feltételezésekbe bonyolódjak. Ez viszont számomra is újszerű terep, egy ember esetében - főleg Dante esetében -, valamiképp borulnak a kígyókra vonatkozó elméletek. Arra is rákérdeznék, hogy eszébe jutott-e valami, egészen a nyelvem hegyén ül, viszont, az előbbivel együtt, már magamhoz is túl sok tolakodásnak érezném.
Érzem -  meg látom is - magamon a tekintetét. Bár nem mondhatnám el, hogy valaha is igazán komoly támadással kellett volna szembenéznem a képesség miatt - az emberek persze beszélnek, de van különbség egy csökönyös, régimódi megítélés és a full frontál bántalmazás között -, az elgondolkodó szempár nem ébreszt semmilyen fájó emléket, mégis minimális kényelmetlenség érzését kelti.
- Van valami baj?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A kölyök kérdése jogos.

Nem mondod.

Igen, ez őt is érdekelte: miért? Hiába volt sejtésük az okkal kapcsolatban (bárhonnan is nézi, ez az egyetlen lehetséges verzió), az még mindig nem volt bizonyított. Valahogy mélyen Dante viszont már tényként kezelte. Más egyszerűen nem lehet. Az továbbra is megkérdőjelezhetetlen, hogy ő maga nem tudná beszélni a nyelvet, régesrég kiderült volna. Az alkímiában a higany szimbóluma a kígyó, a higany pedig az egyik a három isteni szubsztanciának, lépten nyomon beleakad a leírásaiba és illusztrációiba, kizárt, hogy egy ilyen lényeges adottság mellett csak úgy elmentek volna.
- Nem. Nem mondhatnám, hogy baj lenne. – Tart némi szünetet, majd elfordul Ábeltől, de csak azért, mert tényleg nem hagyhatják félbe a munkát. Csak a felismerés miatt a kémiai folyamatok nem fognak megállni.
- Fejezzük be először ezt, aztán beszélünk róla.
Addig legalább ő is kitalálja, mennyit akar elmondani a fiúnak a birtokában lévő információkból, mert azoknak némelyike valóban magánügy, de így már nagyjából érti, miért izgatta úgy fel magát Ábel párszaszájúként. Valószínűleg nem gyakori, hogy emberek értsék a szavait.
- Tehát annak tudatában mondtad, amit, hogy úgysem fogom érteni? – szólal meg néhány perc elteltével keverés közben. Ezt a feladatot magára vállalta, mert ilyenkorra a főzet már annyira sűrű, hogy komoly fizikai munkát jelent a keverőkanál mozgatása. Akár fenyegetésnek is hangozhatott volna egy idegen nyelven.
- Miért? Halálvágyad van? – Úgy tűnik, ő is tud kínosnak tűnő kérdéseket feltenni, de ez ahogy felmerült benne, úgy nem is akarja elhagyni a gondola. És miért ne kérdezne rá, ha már a válasz itt áll mellette? Nagyon kétes volt az a pillanat, a fenébe, még ő is azt hitte, hogy helyben megfojtja, az, hogy abból végül egy erőszakos csók lett, még csak számításba sem lett véve. Kérdése cseppet sem gúnyos, ugyanazzal a rezdületlen objektivitással szegezi Ábelnek, ahogy az eddigi szavait is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azt nem állítanám, hogy nem vet fel kétségeket bennem a válasza, viszont az ilyen dolgok sosem hagynak mély nyomokat bennem, vagy keltenek hosszú távú bizonytalanságot. Nem vagyok legilimentor, amit nem mond ki, azért nem is vagyok felelősségre mondható - olyan mélységekben meg még távolról sincs a kettőnk kapcsolata, hogy olvasnom kelljen a testi jelekben, esetleg a szavak között. Hamar tovább is engedem a témát.
- Oké - vissza is fordulok az asztal-bájital páros felé, közelebb húzva magamhoz a könyvet le is ellenőrzöm, szükségesek-e további összetevők, majd egy pillantást vetve az üstre kezdek el összepakolni - minden esetre a feleslegessé váló elemeket takarítom el az útból. Nem vagyok egy megrögzött mániákus, de ha valahol szükség van a rendre, itt biztosan.
- Nem, nem mondanám, hogy tudatosan tettem - megrázom fejem, miközben áttörlöm az asztalt, vállat vonok. Számomra megszokott és magától értetődő a párszaszáj ösztönös, tudat alattiból felbukó használata, így nem is kell gondolkodnom a válaszon - legalábbis nem ezen a részén.
- Képes vagyok irányítottan használni, a saját akaratomból is, igen, viszont vannak esetek, amikor sokkal… mélyebbről jön. - balom megtámasztom, ahogy újra felé fordulok. - Nem tudnám egészen pontosan hozzáhasonlítani bármihez, leginkább azt mondanám, hogy vannak szituációk, amikor olyan mintha… Mintha lenne egy plusz érzéked. Nem azért veszed elő, mert az illik a stratégiába, csak… megtörténik. - Ennél pontosabban aligha lennék képes jobban elmagyarázni. Nem voltam tudatában vele kapcsolatban semminek, nem gondoltam bele, mit fognak maguk után vonni a szavak, és nem fogalmaztam meg őket előtte a fejemben.
A következő kérdése megmosolyogtat, röviden el is nevetem magam, miközben megrázom fejem.
- Nem, nincs halálvágyam. - Ugyanakkor nem is félem a halált, a maga kiszámíthatatlansága és előreláthatatlanságával teljesen felesleges lenne. Úgysem tudok tenni érte semmit, hát nem is fogom örök rettegésben letölteni az életem - legalábbis így, hogy nem vagyok közvetlen veszélyben, így gondolom. Akkor és ott nagyon is féltettem az életem, ami normális, minden épeszű ember megrettenne.
- De azt nem tudhattam, mit fogsz csinálni. A védelmemre kelt a képességem, leginkább ez történhetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

De miért érdekli a véleménye? Mit adhat Nico, amit Adrian nem adott már meg vagy ezer éve? Nem is neki kéne tetsszen a lány! Az is lehet, hogy Nico a visszafogott, csipkés fekete franciát, Adrian meg a vad, vörös tangát csípi. Hát hogy dönthetne így ő arról, hogy majd otthon a férjeura előtt hogyan illegeti magát a kedves hölgy?! Sehogy. Ettől függetlenül nyel egyet és elfogadja sorsát, miszerint neki most igenis fehérneműket kell nézegetnie. Persze állhatna a sarkára, mondhatná azt, hogy márpedig elmennek innen, de... Hát ő Nico, maradjunk ennyiben.
Csinálja is a dolgát, kiadták a feladatot, hősiesen keresi a tökéletes melltartót, bár számára, ha csak akár egyikben, a legrongyosabban, legelőnytelenebben láthatná, már az elég volna piciny lelkének. E bűnös öröm azonban nem tarthat soká, hiszen hallani véli Francesca hangját, majd mintha az ő alakja libbenne el az üzlet előtt. Ha nem akarja élete végéig azt hallgatni, hogy mekkora lúzer, lépnie kell.
Ennek örömére szó szerint belöki magukat az egyik próbafülkébe, olyan ösztönösen használja a fáziseltolást, hogy öröm nézni. Ha a lány furán érzi magát, természetesen azért van, mert Nico-nek a művelet végrehajtásához bele kellett nyúlnia az ő manakészletébe is, s bár a módosítás nem volt számottevő, annak, aki soha nem próbálta az utazás ezen formáját, bizony lehet igen kellemetlen is. Így viszont ismételten forró helyzetben vannak. Szorosan egymásnak préselődve állnak a próbafülkében, körülöttük a kék melltartók hevernek. Fogalma sincs, hogy jutnak el odáig, hogy Emily már a tarkóján kulcsolja össze kezeit. Mi a bitymerety... A lány íriszeit nézi és érzi, hogy talán a gravitáció, talán a vonzalom az, ami egyre inkább arra ösztönzi, hogy közelebb húzódjon. Istenem, milyen finom az illata! A sampon és kellemes parfüm elegye megtölti orrát, agyáig hatol és folyamatosan a finom ajkakhoz hajtja. Mert bizonyára azok az ajkak mézédesek és úgy csókolnak, mint senki más. Bizonyára így van.
És persze elveszthetné a kontrollt, de ő a józan hang ezúttal. Úgy tűnik, még valamit tanult Diától... Merthogy ismét vészesen közel vannak, jobbja akaratlanul is a nő derekán pihen, minden idilli. Csak épp Adrian furakodik be a képbe. Hiszen most neki keresnek fehérneműt. Most neki akar tetszeni Emily és nem Nico-nak. Ez a gondolat kellően összefacsarja a szívét ahhoz, hogy lassanként kikerüljön a lány bűvköréből. És végre a kérdésre is tud válaszolni. - Csak azt hiszem, a húgom odakint flangál és nem akartam, hogy egy fehérnemű boltban lásson. Sose mosnám le magamról - kínosan felnevet és hátralép egyet, hogy ismét tisztes táv legyen köztük. Ha Adrian nem lenne...! De sajnos van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Annyira vágyom az ajkait, mint soha semmit még talán. Magamban hálát adok Francescának, ha valóban erre járt, ha nem, hát a lánynak, aki hasonlított rá, hogy itt vagyunk. Bosszúból hoztam be ide, igen, mert mérges voltam rá, nagyon. De már nem vagyok. Érezve az illatát, ahogy elegyedik az illatommal. A magabiztos tartását, ahogy két keze fog. Szemeit elveszni a szemeimben, és elveszíteni saját tekintetem az övében. Elvesznék benned örökre. Érzem, ahogy egyre közeledünk. Ahogy közelebb és közelebb érünk egymáshoz. Lehelete csiklandozza az alsó ajkam, én pedig ezen a ponton tudom, hogy szerelmet érzek. Olyan nagyon vágyom, hogy tartson, hogy örökké a karjai között legyek, hogy már nem látom magam előtt Adriant. Már nincs. Nico van. Nicot szeretném, hogy legyen mindig. Nem érdekel, hogy mi volt, csak azt, hogy most mi van. Most meg fog történni, érzem.
Mindaz, ami nem volt meg a fesztiválon, a stégen, vagy, amikor csak összefutottunk az utcán és vörösre égett a tarkónk mert csak beszélgettünk, és beszélgettünk, az itt és most meg fog történni. Egy csókkal fog kezdődni. Nem lesz finom csók, nem lesz filmes csók. Olyan sok kihagyott alkalom után ez a csók durva lesz, követelőző, birtokló. Nem tudom, hogy képesek leszünk-e egyetlen csóknál megállni. Nem tudom, hogy meg akarok-e állni egyetlen csóknál. Megint érzem, ahogy a szikrák pattognak közöttünk. Nem hiszem el, hogy ő nem érzi. Itt vagyok szabadon, bújok, mint egy vétlen cica, kérlelem a tekintetemmel, az ajkaimmal, a testemmel. Sose engedj, sosem engedlek.
Centik, majd már csak miliméterek. Nézem őt, amíg csak tudom, az utolsó pár milin szemeimet lehunyom, és várom a katarzist. Várom, hogy történjen valami. Aztán...
A hűvösség, forró teste hiánya, az üresség, a kétségbeesés egyszerre lesz rajtam úrrá, ahogy nem érzem őt. Szemeimet kinyitva, rá fókuszálva nézem, ahogy arrébb lépett, zavartan nevetgél, én pedig összevonom a szemöldökeimet.
- Az a baj, hogy a tanára vagyok?
Nem értem, miért szégyelli azt, hogy velem van. Vonzódunk egymáshoz, lehetetlen, hogy nem érzi. Vallhatja magát bárminek, melegnek, biszexuálisnak, heterónak, de van közöttünk valami, nem is szikra már, ez már kitörni készülő vulkán. Ott van kettőnk között, és ha ezt nem érzi, akkor nem tudom, hogy mit. Fogalmam sincs, hogy mi a baja velem, hogy miért jutunk mindig ide, de esküszöm, hogy nem érdekel innentől, hogy szerelmes vagyok belé, végeztem. Én ezt már nem bírom, távolságot kell tőle tartanom.
- Jó szórakozást Diával.
Mormogom az orrom alatt, de azért úgy, hogy értse, elvégre egy kicsit helyen vagyunk mi ketten most, nem hiszem, hogy ne hallaná, aztán kirobbanok a próbafülkéből, és az ajtó érintése pillanatnyi megtorpanásra késztet. Biztos vagyok benne, hogy nem értem hozzá fizikailag, de tudom, hogy Nico tolt be oda. Csak egy pillanatnyi csodálkozás, mielőtt gyors léptekkel az üzlet kijárata felé venném az irányt, észre se véve, hogy a táskám ott maradt, benne minden iratommal és a lakáskulcsommal. Mindegy is, most nem érdekel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mindig azt mondták nekem, hogy a jó munkához idő kell. Na de ennyi? És ha még kiderül, hogy nem is jó? Hetek óta dolgozom ezen a bájitalon, és most jött el a teszt ideje. Mivel elvileg fel kell erősítenie az érzelmeket, így persze, hogy olyanon próbálom ki, akinek látszólag nincsenek, vagy ha vannak is, negatívak - mit árt egy kis balhé a nagyteremnek, úgyis régen volt már, nem? -, szóval egy életem, egy halálom, de én valahogy lenyeletem vele.
Egész vacsora idő alatt azon gondolkodom, hogy miként tudnék a velem majdnem szemben ülő poharához férkőzni. A fiola a kezemben, még össze is zsugorítottam, hogy ne keltsen akkor feltűnést, majd az ötlet is megfogalmazódik, amint meglátom az illetőt belépni, aki lóg nekem egy szívességgel.
- Hallod, törlessz! Adj Weilernek szerenádot - nem köntörfalazok, mert nincs időm, gyorsan tudtára adom, hogy mit szeretnék.
- Nem.
- Héj, Panni, tudtad hogy....
- Jó, jó, csak fogd már be - sóhajt az illető, én meg elégedetten huppanok vissza a helyemre. A srác még le is térdel, miközben elénekli a Szívből szeretni című dalt a rellonosnak, és némi unszolás után, még a vállára is teszi a kezét közben, ami remélhetőleg kivágja nála a biztosítékot. Na, én ezt a pillanatot választom, hogy beleöntsem kreálmányom a poharába. Remélem Felagund papa se lát ebből semmit, mert szerintem már onnan az asztaltól rájönne, mi az, hisz az ő könyvéből csórtam a receptet... na meg magát a könyvet is. Egyébként semmi rossz szándék nem vezérel, csak a kísérletezési vágy, és mekkora mákom van, hogy senki még csak nem is feltételezi rólam, hogy ilyen hobbim lenne, hisz... ugyan kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem baj, hogy elkezd pakolni, egyre kevesebb és kevesebb felhasználandó komponens van előttük, ami azt jelenti, hogy nemsokára abba a fázisba lépnek, mikor már csak hagyni kell összeérni a különböző anyagokat, valamint jó időben megfelelő mértékben megkeverni a főzetet. Ábel válaszára először csak bólint. Úgy tűnik, abban a pillanatban nem csupán ő volt az egyetlen, aki alól kicsúszott a racionalitás szilárd talaja.
Nem látszik ratja különösebben, de valójában kifejezetten érdeklődve hallgatja Ábel kifejtését erről, mert.. mégiscsak egy számára teljesen ismeretlen mágiaágba való betekintés. A fiú pedig nem vagy nemcsak könyveket olvasott róla, hanem saját maga is megéli. Ettől nyilván nem fogja őt semmivel sem jobban kedvelni, nem, nem felejtette még el, hogy mennyire szándékos is volt az a provokáció. Viszont legalább arra motiválja, ne zárkózzon el teljesen a vele való kommunikációtól. A szertárban történtek amúgy is felértek egy hidegzuhannyal, azóta az elvakult agressziója tompult valamennyit Ábel felé. Úgy tűnik, ilyen traumatikus pofon kellett ahhoz, hogy hátrébb lépjen eggyel a szituációtól és távolabbról rálátva felismerje mennyire irracionális, amit művel. Ez jelent némi javulást ugyan, de az jelentősnek aligha lehetne nevezhető.
Talán érti, átérezni ugyan nem érzi, neki csak a mágiája kel védelmére adott helyzetben, de az minden varázslóra és boszorkányra igaz. A varázserejük ösztönösen védi őket - már amikor éppen nem ellenük fordul; kétélű kard ez.
Letámasztja a keverőkanalat, és leül a mellettük lévő székek egyikére. Várni fognak pár percet, és akkor már kipiheni magát. Lerázza a kezeit, hogy átmozgatva őket kimenjen a megerőltetés fáradtságát az izmokból. Legutóbb ezután rakott be téves alapanyagot Ábel, és ezután esett neki, remélhetőleg a történelem nem fogja megismételni önmagát. Ezúttal nyugodtabbnak érezte magát azért, több kontrollja volt a reakciói felett.
- Elég kétes védelem. Kiválthatta volna az ellenkezőjét is. - Messze nem mondhatni, hogy könnyedén csacsogva közölné ezt, de hűvös objektivitással beszél a tényről, mert nincs is rajta mit szépíteni. Nézi a lassan bugyborékoló főzet felszínét, a színe még nem jó. El sem fordul tőle, míg folytatja, amit elkezdett mondani.
- Azzal, hogy teljesen a kezembe adod magad, miután a végletekig provokáltál... ? - Tagadhatatlan, hogy némi cinizmus cseng a hangjában, ám ezzel érezhetően sértést akar bevinni, mindössze rávilágítani a dolog abszurditására. Akaratlanul is felidézi a jelenetet az előbbiek miatt, de ez már annyira nem tetszhet neki, mert nem folytatja. Végeredményben igaz, bevált, de ettől még nem fog kevésbé ellentmondásosan hangozni.
- Mindegy mostmár - csapja le saját maga a beszélgetés ezen fonalát. Hátradőlve a háttámlán átpillant a másikra, ő ülve vagy ácsorogva várja ki, míg letelik az előírt időmennyiség.
- Máskor talán jobban meggondolod, meddig merészkedhetsz. - Szó sincs arroganciáról vagy fellengzésről. Őszintén így gondolja, hát ki is mondja. Tudja magáról, hogy a hidegfront nála magával hoz valami kiszámíthatlanságot, az alacsony önuralmat, és azon az elvékonyodott jégen táncolt Ábel is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

VIII. Vajda „kisvajda” Richárd

Aközött, hogy felpattanok és a másik erőszakos anyamacskaként rá nem fog a grabancomra, körül belül ezer év telik el. Legalábbis én úgy érzem. Jól belenyúltam a szarba. Ismét. Ezért fel-lejáró mellkasommal még egy ideig meredek magam elé, és szemgolyóimat veszettmód ide-oda rángatom koponyámban. Esküszöm, egyszer még talán el is tűnik benne egy pillanatra. Még néhány perc. Néhány perc, amíg idegességtől rángó arccal szétnézek a cukrászdában, és mintha senkit nem érdekelne a jelenet. Pedig akár még látványosnak is nevezhetném. Én ijedtségtől halálra fagyva a magam 164 centiméterével tűröm a férfi elegáns grabanc-markolását, és ez senkit nem érint meg különösebben. Biztosan csak én érzem ilyen veszélyesnek a helyzetet. Kívülről csak úgy nézhetünk ki, mint két civódó testvér. Attól eltekintve, hogy szerintem mindenki tudja, hogy ki az a Vajda Richárd, azt pedig tutira senki, hogy én vajon ki vagyok. Ekkor nagyot nyelek. Akkorát, hogy ezt még a másik is hallhatja. Csigamód fordulok végül meg. Látom, ahogyan a perifériában néhány arc felénk fordul, aztán vissza a fogyasztani valója felé. De ezeket a képeket azonnal törlöm is a memóriából, mert megérkezik a férfi jobb keze, ami a test mellett pihen, érkezik a széles váll, belekúszik a képbe a nyak, és végül elérem az állkapcsot. Kékjeim az övébe fúródnak. Ilyen lehet gazellának az oroszlán szemébe nézni. Érzem, ahogyan a testhőmérsékletem mínuszba megy, és a véremnek útilaput kötöttek a talpára. Szerintem nincsen már a testemben egy milliliter sem.
Szólásra nyitnám az ajkaimat, jobbom a magasba is repül megfeszült mutatóujjammal együtt – ami azt jelenti, hogy valami baromi fontosat szeretnék mondani, de még nem jön ki hang a torkomon. Aztán átjárja a megdöbbent melegség felsőtestemet. Nézem Ricsit, ahogyan körmeit vizsgálgatja, és rá kell jöjjek; Ő ezt élvezi. Összehúzom bozontos szemöldökömet, és magam bátorítására megköszörülöm a torkomat. Bátorító dolog nem történik ugyan, de a felfedezés, miszerint élvezi a rettegésemet kissé felbosszant.
- A… - …mi azt illeti, mondanám, de gyorsan rá kell jönnöm, hogy ő pont nem az, akivel szemtelenkedni kéne. – A nárcisztikus személyiségzavarról írnék esszét, és ezeket javasolták megbízható forrásnak – mondom végül, a p*csába. Fejemmel közben az egyik róla szóló cikkre bökök, amit éppen bújtam. Persze abban a pillanatban megbántam, amikor kimondtam. És amit mondtam az szemtelen, igen. De a hangom mégis kisfiúsan durcás. Vastag ajkaimat sértődötten feszítem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

VII. Helvey Belián Balázs

Egyre inkább azt érzem, hogy nem kell tartanom a fiútól. Figyelem a vonásait. A kedves szemeit, azt a természetességet és nyugalmat, amit áraszt magából. Biztosan van benne valami trükk, mindenki életében vannak titkok. De az, hogy alapvetően egy jószívű sráccal beszélgetek, százszázalék. Mintha valami hasonlóságot is látnék kettőnk között. Nem, nem kinézetre. Ő egy nagyon jóképű srác, én meg… talán majd egyszer az leszek. Vagy nem is éppen és most vele, hanem a gyerekkori énje hasonlíthat rám. Én rá. Oldalra döntött fejjel figyelem, amit a lányokról mond. Közben hideg szellő suhan át rajtam, mintha valaki körülöttem lenne. Szemeimet egy pillanatra megforgatom, de nem látványosan. Így a guggoló fiú észre sem veheti ebből a távból, hogy valami nem volt okés egy pillanatra. Megrázom magam és hevesen hümmögve kezdek neki a bólogatásnak.
- Á – legyintek egyet a csajok összegzésére. – Mind egyforma – sóhajtok fájdalmasan, miközben kirajzolódik előttem Lili arca. Aztán eszembe jut még néhány lány a kviddics öltözőből, de megrázom a fejem, és visszatekintek Balázsra. És ez a „Mind egyforma” eléggé viccesen hangzik egy tizennégy éves kölyök szájából. Megmosolyogható.
- Nagyon örülök, Balázs – engedek meg végül egy fogatlan vigyort a másik irányába. Látszik, hogy ezek nem kihullott fogak, hanem egyértelműen rendellenességről beszélünk. Hiszen nélkül ki-kinőttek, és félúton megálltak a fejlődésben. Hát, a csontjaimra hat ez a betegség, és a fog is az. Magasabb sem leszek valószínűleg, csupán pár centivel. De that’s life. Nincsen ezzel semmi baj.
Aztán ismét szótlan bólogatásra kényszerítem nyakamat és fejemet, amikor Balázs megígéri, hogy nem fog erről beszélni.
- Csesztetnek, aha – mondom ki helyette, miközben lehajolok, és újra a kezembe veszek egy kavicsot. A hideg kődarabra rászorítok a bullyk gondolatára, majd nagyot sóhajtva kacsáztatom meg az eddig tenyeremben szorongatott kavicsot. Nem mondom neki, hogy „Nézz csak rám”, mert azért nem érzem olyan vészesnek magam. Kölyök vagyok. Meglátjuk, hogy lesz-e belőlem cserebogár.
- Hát, tudod… - kezdek bele unottan, aprócska fintorra húzva a számat. – Nagyon sok fa… fafejű jár a suliba. Gyökerek, konkrétan. Mindenki felnőttnek képzeli magát már tizenöt évesen, pedig még csak nem is pelyhedzik odalent – fejtem ki kissé részletesebben, hogy mi is a gondom az évfolyamtársakkal. – A felsőbb évesek meg… - ciccentek egyet és bongyor sörényemet csóválva fúrom kékjeimet a másikéba. – Furcsa perverzióik vannak – mondom szokatlanul mélyen a WC csészés klisékre gondolva, majd visszanézek a víztükörre.
- Te itt laksz a faluban? – terelem más irányba a beszélgetésünket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Duplo kicsit vehemens tud lenni. Na, nem velem szemben, nekem még azt is hagyta, hogy ráadjam a pulóvert, meg a napszemüveget, meg a múltkor beült mellém a kádba, de Igorral szemben néha kicsit olyan rebellis, mint aki nem teljesen ért egyet az ember terveivel. A kocsibaültetés is valahogy így zajlódhatott, gondolom.
- Jövök már, na! Ennyire sietünk? - kérdezem, de hagyom, hogy a derekam átkarolva megcsókoljon, a fejem hátravetve még el is vigyorodom utána egy kicsit, mielőtt végigsimizok a pofiján.
Végül behuppanok a kocsiba, meg bekötöm a biztonsági-övet is, mert nekem nem hiányzik, hogy a kocsi egész úton mást ne csináljon, mint sípoljon, meg vinnyogjon és mondja a magáét.
- Akár beugorhatsz te is, vagy mehetünk közösen, ahogy szeretnéd. Nem tudom, mennyire érsz rá ma. - Ez utóbbi egy állandó probléma az életünkben, ő kb folyton úton van, én meg igyekszem elfoglalni magamat. Ezért is szeretem annyira Duplót.
Igazából ez egy jó kérdés volt, vonok is rá egyet a vállamon, hogy hát a fene se tudja, miközben kibámulok az ablakon, a fejem az ajtónak biccentve. Nem
voltam soha egy nagy kocsiban utazós, elálmosodom tőle.
- Nem, voltam már bent egy párszor egyedül, szóval tudom, hogy ki jön velem haza - jegyzem meg, miközben egy kívülről ráragadt koszpöttyöt próbálok átugratni akadályokon a fejem kicsi mozgásaival. Nem vagyok bolond, természetesen. - Milyen messze van kocsival?