Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Hókuszpókusz *-*

ja estétől lehet majd szavazni lejobb Halloween filmre

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Telt-múlt az idő, kicsit kezdtem aggódni, hogy talán mégsem fog eljönni a fiú. De idáig valahogy az rítt le róla számomra, hogy szavahihető. Pedig igazából nem is ismertem, hiszen egy találkozásunk volt idáig, amely oly közeli volt, mégis oly távolinak tűnt. Úgy gondoltam, hogy majd alakulnak a dolgok, idővel biztosan jobban megismerem, sose szerettem eltervezni semmit sem előre, erőltetni meg pláne nem. Arra vigyáztam, hogy most ne járjon el a szám gondolkodás nélkül, mert múltkor kicsit mélyebb témába ütöttem bele az orrom, ami nem igazán tetszett neki, hozzáteszem, nagyon is jogosan. Sajnos eléggé szertelen voltam, amihez sokszor pimaszság is társult, igyekeztem ezúttal óvatosabb lenni, nem akartam magamra haragítani. Egyébként is volt benne valami plusz, amit idáig nem igazán véltem másban felfedezni. Reméltem, hogy azt se veszi zokon, hogy időnként be nem áll a szám, de én már csak ilyen voltam, szerettem csacsogni. Ő meggondoltabbnak tűnt, és kevésbé beszédesnek, olyan jin-jang szerű egyensúly volt köztünk. Kicsit sétálgattam a helyszínen, amíg vártam rá, majd mielőtt még jobban bepánikolhattam volna, hirtelen megjelent. Óriásit dobbant a szívem, hatalmas mosolyt csaltam az arcomra, közben folyamatosan az zakatolt a fejemben, hogy "vigyázz kislány, ezt most ne szúrd el, ha lehet". Nagyon tetszett a megjelenése, szerintem minden ruhadarab remekül állt neki. Látszott rajta, hogy tudja mit akar és rendkívül határozott jellem, ez pedig iszonyúan imponált.
- Szia! - üdvözöltem vidáman, majd mikor közelebb lépett hozzám, és a tincseimet ujjaival hátrasimította, éreztem, hogy megint elönti arcomat a pirosság. Hú, de ciki, miért kell elpirulnom pont most? Egyáltalán nem szokásom pironkodni... ráadásul előttem megállva még végig is mért, hú hát mit meg nem adnék, ha most megnyílna a föld és magába szippantana. Általában én voltam a pimaszabb, kezdeményezőbb típus mindenkinél, de nála más volt a helyzet, nem értettem, hogy mivel tudta kiváltani belőlem ezt a természetellenes viselkedést. Jól eső érzéssel töltött el, mikor szája elhagyta a "csinos" szócskát irányomba, akaratlanul is egyre szélesebbre húzódott a szám.
- Köszi, te is... te... - mi a fene? Mi jött rám? Mióta nem tudok befejezni egy épkézláb mondatot?
- Te is csi.... vagyis... te is jól nézel ki - feleltem neki még mindig pironkodva, mikor végre befejeztem a mondandómat, amelyet majdnem sikeresen elrontottam. Közben megkérdezte, hogy mehetünk-e, ráadásul még a kezét is felém nyújtotta legnagyobb örömömre.
- Kalandra fel! - fogtam meg a kezét, majd elindultunk a csónak irányába. Nem kellett sokat gyalogolnunk, meg is láttam a járművünket, amely kissé távolabb helyezkedett el a többitől, a benne lévő evezőlapátok pedig azt jelezték, hogy ez bizony a miénk. Elengedtem Mihail kezét, majd megindultam feléje, és egy óvatos mozdulattal, a csónak két szélét fogva, helyet foglaltam az egyik végében.
- Végül kaptál külön szobát? - kérdeztem a srácot, megvárva, amíg ő is beszáll a járművünkbe, mert rettentően kíváncsi voltam, hogy végül sikerrel járt-t a házvezetőjénél a kérését illetően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Egy óra elég ahhoz, hogy beleolvadjunk a környezetbe. Gondolom neked nem jelent gondot az összetevők megszerzése. Tudok is egy nyugis helyet, ahol megcsinálhatjuk. Mit szólsz az elhagyatott mosdóhoz? - kérdezte tőle nagy szemeket meresztve rá. Bencével is ott kotyvasztottuk a főzetünket, amelyet egyesek még a mai napig is emlegetnek, mekkora móka volt az is! Jó volt látni, hogy a lány is olyan lelkes a kaszinós látogatással kapcsolatban, mint én.
- Az első opció játszik. Már annak is örülök, ha átmegyek. Bár az se lenne rossz, ha valóban meg tudnám csinálni a gyakorlatban is. De most legyen az első opció, a másodikat tartogassuk máskorra, egy újabb kaland erejéig - mosolyogtam rá egy cinkos pillantással, majd kinyitottam a könyvemet az első említett bájitalnál. Tudtam magamról, hogy sose leszek egy bájitaltan zseni, de lehet, hogy többre is képes voltam, csak a megfelelő segítségre volt szükségem hozzá. Úgy tűnt, hogy a lány erre tökéletesen alkalmas volt, ráadásul minden "jóban" benne volt, akárcsak én, ez pedig már egy közös pont. Plusz az is kiderült, hogy szereti a kacsákat, ettől pedig rettentően nagyot nőtt a szememben.
- Hápinak hívják. A nővéremnek is van egy, időnként bandáznak, bár az övé már eléggé idős. Az enyém még ugye fiatalka, így iszonyatosan eleven. Ráadásul nagyon bátor is, nem igazán fél a többi állattól, na meg rettentően kíváncsi természet - feleltem a szőkeségnek vidáman, mindig is szerettem a kacsámról beszélni.
- Na, és neked van valamilyen kis kedvenced? - érdeklődtem tőle, miközben a bájitaltan könyvemre könyököltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Sietősen kapkodtam össze a holmimat, s egy kisebb, vállra akasztható batyuba csempésztem be a vacsoraasztaltól elcsent pogácsákat és az almát, hisz ki tudja, hogy hány órás kaland vár ránk. Emlékszem, Lena azt mondta, hogy ez egy nagyon izgalmas hely, s addig győzködött, míg végül csak rátudott venni arra, hogy este látogassuk meg ezt a helyet. Pedig egyedül egész biztosan nem mentem volna el, s talán ha megemlítem a többieknek, ők is lebeszéltek volna erről az ötletről. Vagy talán Angienek és Benettnek tetszett volna egy ilyen kis éjszakai túra?
Mindegy volt már, nem volt időm arra, hogy őket is magunkkal rángassuk, így is fenn állt annak a lehetősége, hogy talán majd egy prefektus nyakon csíp, és akkor nekünk annyi. Még lett volna időm arra, hogy meggondoljam magamat, pakolás közben egy pillanatra meg is torpantam, s pillantásommal a kosarában szunnyadó Bolyhost kémleltem. Nyugodtan aludt, fogalma sem volt arról, hogy hová készülök. Lehet, hogy jobb lenne, ha maradnék? Igen, biztonságosabb lenne, és nyugodt lehetnék. De nem, nem hagyhattam magára Lenát, ha már elígérkeztem neki, akkor nem hagyhattam őt cserben. Így ha még meg is fordult a fejemben az, hogy ne induljak el, magamra kaptam a kapucnis esőkabátomat, megragadtam a pálcámat, s magamra akasztva a táskát, ügyesen surrantam ki a levitából, imitt-amott megbújva az oszlopok mögött, míg el nem értem a kijáratot, ahonnét már egyenes út vezetett a faluig.
Odakint hűvös volt, sötét is, s a baglyok huhogása törte meg a késő est csendjét. Kicsit borzongató volt ez a helyzet, hogy egyedül baktattam, meg is fordult a fejemben az, hogy miért is nem beszéltünk meg egy közelebbi találka helyet? S mi van akkor, ha ő nem jön el?
Mire ezek a gondolatok végig futottak az elmémben, addigra már elértem a temetőt, s átmásztam a nem túl magas kerítésen. Körbepillantva nem sok mindent láttam, csak a Hold fényében egy sziluettet.
- Hé Lena, te vagy az? - suttogtam, miközben erősen szorítottam a pálcámat, hogy ha netán nem ő lenne az, akkor legalább kéznél legyen. Nem, mintha képes lettem volna bárkinek is ártani. Vajon Lena megijedt tőlem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Ahogy közelebb értem, s megláttam a megforduló Lena arcát, nem bírtam ki egy kis halk nevetés nélkül. Szegény a Hold fényében még sápadtabbnak tűnt, s riadt vonások tarkították az arcát.
- Ne ijedezz, csak én vagyok. Nem akartalak cserben hagyni, bár bevallom, hogy gondolkodtam ezen, hogy jöjjek-e. Talán nem gondoltuk át ezt kellően, lehet hogy kellett volna hívnunk egy fiút is, nem? - utóbbi mintha csak költői kérdés lett volna, közben körbepillantottam, de sajnos nem volt túl bizalomgerjesztő a látvány. A temetőt eddig csak napfényben láttam, akkor nagyon békésnek és nyugodtnak tűnt, így viszont egészen ijesztő volt, s mintha furcsa neszek is megütötték volna a fülemet.
- Öh, hogy ebben? - a figyelésből aztán Lena térített vissza eredeti beszélgetésünkhöz, ami éppen az oldalamon lógó batyut érintette.
- Hoztam pogácsát, meg almát a vacsoráról, nem tudtam, hogy mennyi időt fogunk itt kóvályogni, én meg esténként meg szoktam éhezni. - Á, egy csöppet sem voltam túlságosan falánk, s az sem volt igaz, hogy szinte majdnem mindenkivel evés előtt, közben vagy után futottam össze.
- Mi volt ez? - közben ismét hallottam valami furcsa neszt, így riadtan kaptam oldalra a pillantásom, s mintha valami furcsa árnyat láttam volna a távolban. Pechemre azonban a sötétben nem láttam túl jól, s abban sem voltam biztos, hogy nem-e csak a szemem káprázott.
- A többiekkel vacsoránál beszélgettünk erről a helyről, és egy srác azt mondta, hogy itt az egyik kriptánál lehetnek még kincsek, amiket eddig senki sem talált meg. Talán megnézhetnénk azt a helyet, ha jól tudom, ott van az igazgatók sírja mellett - suttogtam egész halkan Lenának, majd újra körbepillantottam. Még a hideg is kirázott ettől a helytől, egyáltalán nem éreztem magamat biztonságban.
- Menjünk arra, amit mondtál, a régi tanárok sírjai felé. De csak óvatosan, nem örülnék, ha beleesnénk valami gödörbe, és itt kéne éjszakáznunk. - jegyeztem meg.
- Gyújtsunk fényt? - kérdeztem, miközben továbbra is erősen markoltam a pálcámat, s megindultam ,ha Lena is velem tartott. Ekkor persze, hogy hirtelen, mintha egy árny suhant volna el a közelünkben.
- Uhh azt a főnixtollas mindenit, ez meg mi volt? - riadtan ugrottam közelebb Lenához, s elkaptam a karját, mintha ő lenne a legutolsó mentsváram.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A hülye is láthatja, hogy a mi barátságunk Arie-val... nos, meglepően furcsa. Denis Albert Brightmore egy olyan cukorka emberrel barátkozik, mint Arie? Hát ember! Arie a neve, érted? Ki ad ilyen nevet a gyerekének, bassza meg? Mindegy, szóval ő hipercukkancs, én meg köztudottan egy fasz vagyok, így a barátságunk - már csak külsőleg is - elég vicces, de akik külső szemmel figyelnek minket, nem tudják mi van a mi kapcsolatunkban. Ariet hoppon hagyták, megelégelte az egészet és most olyan életet él, amit én éltem, amióta az eszemet tudom, és mennyire jól teszi! Ha úgy tetszik szerepet cseréltünk, mert ő falja a nőket, én meg hősiesen kitartok a kamu feleségem mellett. Akit szeretek, mégis el kell, hogy engedjem. Aki azt hiszi, szexelni jöttem el egészen Walesig. Nevetséges.
- Mert talált egy kétgyerekes családapát - vonom meg vállaimat nem törődöm stílusban. - És neki az megfelel - magasra emelkedik a szemöldököm, ahogy Arie száját elhagyja a következő mondat, és most jönne az a rész, hogy gondolkodás nélkül útjára engedném a dühömet, a démonjaimat és Arie feje az asztallapban landolna, de nem teszem. Mert a barátom, és bármennyire fájnak a szavai, mert én ezt teljesen máshogy látom, még lehet igaza. Másik nézőpont.
- Így is felfoghatod, de én inkább azt mondanám, hogy nem láncolom magamhoz - annyira. De természetesen ez a mondat az istenért sem hagyja el a számat, mert neki nem kell tudnia. - Figyelj, nem egyszer megfordult a fejemben a gondolat, amíg itt voltam, hogy megkérem a kezét. Mármint úgy, ahogy a normális emberek, de bejött az apuka és ez van - tárom szét a karomat halkan nevetve. - Valószínűleg vele úgyis jobban járt - poharam köré fonom ujjaimat, és meglepően sok energiát felemészt az, hogy próbálod nem összeroppantani a poharat, hogy érezhesd a fájdalmat, amit a tenyeredbe fúródott szilánkok okoznak. Különben elveszted a kontrollt az agyad felett, és már nem te ülsz többet a legjobb barátoddal szemben. Mosolyogva kortyolok bele a pohárba, ami még épségben a kezemben van, nincsenek szilánkok, mert nem lehetnek. Csak az lebeg a szemem előtt, hogyha itt felsülök, akkor nincs Cath, akkor nincs Lorin, akkor nincs elemi vizsga, akkor nincs semmi, én meg megbaszódhatok, bármit is szeretnék elérni az életben. Önmegtartóztatás?
Cortez szinte mosolyogva játszik a lángokkal, ilyenkor meg tudnám zabálni olyan kis édikeh, de nyilvánvalóan nem fogom, mert az esetek 99%-ban meg egy paraszt, plusz, ha Niamey nem lenne talán már egy halott paraszt lenne. Túl fontos nekem ez a kék kis köcsög, hogy elveszítsem. Arie lila szörnyecskéje - mindig elfelejtem a nevét - borzasztó vadászpózban araszol Cortez felé, aki mintha semmit nem venne észre belőle, de mindenki tudja, hogy ez nincs így. A lila hercegnőre emeli tekintetét, majd a farkában lévő tüskét kezdi el villogtatni.
- Fejezd be! - lobbantom nagyobbra a lángokat, hogy azzal legyen elfoglalva, és ne fenyegessen másokat. Rendben, elég képmutató ezt tőlem hallani, de Frankről van szó, meg a kis lilaságáról. - Ja, pedig eléggé hari van - vonom meg ismét vállaimat, fejemet a pad háttámlájának vetve bámulom a plafont. A füst orromon távozik, miután mélyet szívtam cigarettámból. Lehunyom pilláimat, de Frank kérdése annyira meglep, hogy akaratlan biccen előre a fejem, felvéve a szemkontaktust.
- Őszinte választ vársz? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, de mielőtt válaszolna, halovány, féloldalas mosollyal válaszolok. - Payne mellett. Akárhol is van - nemrég felbontott testhelyzetemet veszem fel ismét, annyi különbséggel, hogy másik kezembe a whiskys pohár kerül, melynek tartalmát egy húzásra eltüntetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A nyelvem hegye aprólékosan halad felső fogsorom belső oldalán, így hallgatom Miss Brightmore látens leszbikus mi volna, ha... típusú eszmefuttatását, és közben, ahogy fogról fogra haladok, azon merengek, miért vagyok én most itt, egyáltalán, miért kell nekem ezt a sikamlós gondolatmenetet végighallgatnom, és Merlin szentséges seggére mondom, én ezt tényleg nem akarom - abban a formában és minőségben legalábbis, ahogy idejöttem, semmiképpen sem. Szememet lehunyom egy pillanatra, közben egyfajta meditatív célzattal jobb kezem mutató- és hüvelykujjával erősen végigsimítok orrnyergemen, aztán mély levegőt veszek, azt hosszan bent tartom, végül, mikor Catherine elcsendesedik, szépen lassan kifújom.
- Befejezted? - kérdezem, miután ismét felpillantok rá. A hangom kissé talán ingerültebben cseng, mint azt a helyzet egyébként megkívánja, de ahelyett, hogy megvárnám a válaszát, már fűzöm is tovább a szót. - Nemár! Tudod, hogy vizuális típus vagyok, erre bazmeg elkezdesz nekem a húgomról hadoválni? Egy ilyen szituációban? Beszéljünk rólad meg Liliről, de... legyél már észnél, dzsindzsakirálylány.
De most komolyan, pofám leszakad. És ide a rozsdás bökőt, tuti, hogy élvezi, hát látom a szemén, hiába spriccelget itt ártatlanul a tündérei között jobbra-balra, és beszélget velem úgy, mintha semmi lényegeset nem mondana... persze, persze. Csak, hogy én ismerlek, Payne.
Mondanék még neki valamit, amire még akkor, mikor beszélni kezd, emlékszem is, de minél tovább húzza barokkos körmondatát az elmúlt éveimről, nekem annál kevésbé van fogalmam arról, én mit akartam. Összehúzott szemöldökeim alól, a kanapén felkönyökölve hallgatom, gyanúsan nézek rá meg pislogok, mint hal a szatyorban, és miközben figyelem, amit mond, azon gondolkodom, hogy, ha a mugli középkorban élnénk, Catherine biztosan menő kolostorlakó szerzetes lenne, aki feljegyzéseket készít a jövő nemzedékeinek, mert, hogy ennyi mindent megjegyezni más életéről... imádom.
- Még jó, hogy szeretsz - jegyzem meg bujkáló mosollyal, kimondatlan is arra célozva, hogy aki ilyen mennyiségű információt tud rólam, azzal nem lenne célszerű ellenségi kapcsolatba kerülnöm. - Oké, vettem, Ariana a nővéred. Meg... a fél família is.
Soha nem éreztem késztetést arra, hogy megjegyezzem a pereputty éppen aktuális létszámát, tagjainak nemi identitását, a nevüket és korukat aztán meg pláne nem, még akkor sem, mikor egymás után két Payne gyöngyszem is képbe jött. A-a, nem. Ha kell valami, Hope úgyis kisegít.
- Ezt te akarod vagy más döntése miatt menekültél ide? - kérdezem visszakényelmesedve a kanapé puha szövetébe. Ha sokszor ez nem is tűnik úgy, de engem őszintén érdekel, mi történik Catherine-nel, hogy mit érez és gondol a világról és személyes dolgokról. Az pedig, hogy most mindkét embert hátrahagyta, és bánatában virágokat öntöz, nemt'om, egy kicsit bűzlik. Nem így ismertem meg. Kérdésére ráérősen megvonom a vállam. - Nem értelek el messengeren, ilyen meg szökőévente egyszer van, szóval gondoltam, szükséged lehet egy barátra. De... - pillantok körbe látványosan - ...ha zavarok, szólj. Láttam a közelben egy cicibárt. Elég izgi színekben villogott a cégére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ez is egyfajta pszichológia, amíg te beszélsz, addig a másiknak esélye sincs rákérdezni, hogy mi a francot művelsz, mert hát nálam a dédin kívül mindenki azt kérdezi, hogy mi a francot művelek, és őszintén, nem tudom rá a választ.
- Az van Ricsi, hogy csinálhatnánk hármasban, de egy idő után kirúgnánk az ágyból, de nem ezért nem csináljuk, hanem mert nem tudod elviselni, ha bárki hozzáér a tulajdonodhoz.
Ezért nem hozza Lili magával, amikor méretet veszek róla, hiszen nem egyszer, szinte meztelenül áll előttem, miközben én a combjait méricskélem, vagy éppen a derekát. Azt mondta, szerinte Ricsit ez is furcsán érintené, és nem akarja, hogy furcsán érintse.
- Irigylem őt.
Vallom be csendesen, mert mi ilyen dolgokról ugye nem beszélünk, mert Ricsinek nincs gyenge pontja, kivéve Esztert, de el tudom képzelni, hogy ha egy olyan helyzetbe kerülne, mint Denis, amikor a legilimencia vizsgáját csinálta, akkor ő is elveszítené a fejét, hiszen a barátnője is ellenkezne az elrablás ellen, őt is bántanák, ahogy engem bántottak.
- Nem tudom.
Felelem őszintén, gondolkodás nélkül, miközben lassan közelebb lépkedek a kanapéhoz, és vigyázva, hogy ne lépjek rá a fekvő fiúra, felülök a háttámlára, és a tarkómat simogatva nézek rá, ismer, tudja, hogy zavarban vagyok, hogy frusztrál ez a téma, túlontúl. De ugyanakkor hálás vagyok azért, hogy ő van itt, mert ő Ricsi, aki olyan tanácsot tud adni nekem, amit más nem.
- Szerintem én tizenévesen megőrültem, csak senki sem meri kimondani, hogy egy ideggyenge bolond vagyok.
Zavart mosollyal pillantok le Ricsire, miközben finoman megvonom a vállam, és érzem, ahogy a zavar már az arcomra is kiült, egyre pirosodom.
- Tényleg elmennél egy ilyen bárba? Szerintem már azzal is kiakasztod, hogy velem vagy.
Ezzel pedig nem elküldeni akarom, csak tényeket közölni. Ismerem a féltékenységet, és úgy ismerem, hogy nekem el kellett engednem azt, akit a világon mindennél jobban szeretek, azért, hogy boldog legyen valakivel, akit boldoggá akart tenni. Denis, amióta csak rájött, hogy Santost szereti, azon dolgozott, hogy a nő boldog legyen. Vele lett volna, felvállalta volna a szerelmüket, a feleségének akarta, és idővel családot is alapított volna vele. Én pedig támogattam, miközben éreztem, ahogy a szívem és az elmém is megroppan. Csak remélem, hogy Ricsi nem fogja ezt a végzetes hibát elkövetni, bár nagyon jó úton halad, ha minden igaz.
- Umm. Ami biztos, hogy szeretem Denist. Hol szerelemmel, hol szomorú szerelemmel, hol barátilag, hol társként, de szeretem őt. Az életemnél is jobban. Tudom ostobaság, de amikor a műtőasztalon feküdtem, kétszer is feladtam, mert nem akartam végignézni, ahogy már nem az életem része, de visszajöttem, mert nem akartam, hogy feleméssze a bűntudat, hogy ő ölt meg.
Ricsi tudja, hiszen rákérdezett és én nem tagadtam, hogy Denis volt az, de én voltam, aki kiprovokálta. Az én bűnöm. A gyűrűmet forgatom az ujjamon, és közben hosszan kiengedem a levegőt.
- Mindig azt mondja, hogy én nem a szamár vagyok, hogy ne úgy gondoljak magamra, mint a szamárra, aki jó a ló helyett is, de tudod, ha nem fekszel le más lányokkal, köztük a saját feleségeddel sem, mert van egy nő, aki a minden, akkor te szamár vagy. Tehetsz bármit. Annyira szerettem volna én lenni az a kibaszott ló, és esküszöm neked, hogy még az utolsó utáni pillanatban is azt reméltem, hogy engem mond, hogy én többet jelentek neki. Szörnyen ostobának érzem magam emiatt.
A gyűrűt visszahelyezem az eredeti pozíciójába, könyökeimmel megtámaszkodom a térdeimen, ujjaimat összefogom magam előtt, és az orromat támasztom meg rajta, mint valami nagy, öreg bölcs.
- A másik, normális. Túl normális. Rendben, apa. Vannak gyerekei. Egyedül neveli őket, semmi dráma, van anyjuk, de nem igazán anya típus. Sokat beszélgettünk, jó volt vele lenni, minden pillanat jó volt vele. Nem olyan intenzív, mint Denisszel, de békés, nyugodt. Mellette magamat látom, egy tíz év múlvai magamat, de mi van, ha előbb jön az, amit elterveztem? Mi van, ha én most találtam meg azt, aki szeretne egy életen át, és akit tudnék szeretni? Szerethetem, ha nem olyan intenzíven, de őszintén szeretem, mint Denist? Mi van, ha Denis sosem szűnik meg igazán bennem? Mi van, ha elcseszem? Nem akarom elcseszni, vele nem, és félek, hogy ez a távolság és időkérés most éppen az. Nem az a bajom, hogy benne nem vagyok biztos, mert biztos vagyok. Én magamban nem vagyok biztos. Ha azt mondom, hogy őt választom, elveszítem Denist?
Annyit kérdést teszek fel, hogy érezheti, tényleg bolond vagyok, és lassan megőrülök. Megdörzsölve a szemeimet nézek le rá.
- Talán remetének kéne maradnom. Én csak ruhákat akartam tervezni, ez volt a vágyam, meg, hogy huszonkilenc évesen szüljek egy gyereket. Erre itt vagyok húsz évesen a sokadik összeomlás szélén. Hát ezt nagyon nem így terveztem. Elcsesztem, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ha nem hát nem, nem vagyok az a fajta, aki hosszan könyörög valamiért, ez lehet, hogy egy nap még a hátrányommá válik, de jelenleg nem érzek benne problémát. Szóval a mai eléggé unalmas napban még a könyvtár is zárva marad. Hát jó.
- Oké, remélem, hamarosan már lesz egy nyitott könyvtárunk.
Nem egyszerű ez a mostani helyzet, itt is megtörtént az, ami sok más helyen, hogy nem volt utódlás kinevelve, és annyira hozzászoktak egyes emberekhez és arcokhoz, hogy egyszerűen nem vették észre, ahogy elhalad felettük az idő. Nyilván senki sem kérné egy közel nyolcvan éves nénitől, hogy könyveket pakolásszon. A bennünk lakozó mana miatt tovább élünk, jobban karban vagyunk tartva, ha úgy tetszik, de akkor is, öregszik a testünk, és eljön egy pont, ahonnan már nincs vissza.
- Azt én is, eléggé furcsa a fenti helyzet.
Nem mintha nagyon jártam volna ott, de elképzelni is furcsa, hogy a nővérem helyén három férfi ül. Tudom, hogy nem szabad nemek szerint szétosztani a munkákat, mert a világban nagy az egyenjogúság, mégis, valahogy ha a könyvtárra gondolok, az nekem együtt jár a cicaszem formájú szemüveggel, a kényelmes kardigánokkal, és a különleges teákkal. Nekem a nővérem, ha mondhatom így, nagyon adta a könyvtáros létet, de hát jön a harmadik trónörökös, nem maradhatott örökre.
- Egy férfi és két nő. Az egyik nő vörös hajú. Annyira nem ismerem őket, és csak futólag találkoztunk, mert pont olyan nap vezették őket körbe, amikor rengeteg munka volt.
Mondjuk remélem, hogy Wittner úr és Ricsi nem így akarják elriasztani a lehetséges embereket, hogy azt a pörgést mutatják. Azért valljuk be, egy művházban nem állandó ez a jelenség, csak pont akkor volt Kreatív Kedd, egy kiállításmegnyitó előkészítése és jogi tanácsadás is. Akkor éppen mindenhol emberek voltak.
- Köszönöm. Egy kicsit biztos furcsa lesz a kedvenc tanáromnak azt mondani, hogy szia.
Még bele is kuncogok a dologba, mert valljuk be, tényleg fura. Nekem Várffy volt mindig az a tanár, aki miatt szívesen indultam neki a napnak, mert tudtam, hogy az óráin nem fogok unatkozni, most meg elkezdek vele tegeződni, ez a felnőtt lét egyre szürreálisabb. Még el is pirulok kicsit, de menni fog, maximum az elején leszek kicsit zavarban.
- Andriska. Mármint Andrássy Milán. Nagyon tehetséges, ex-eridonos. Nagyon szeretek vele dolgozni, szerintem már csak idő kérdése, hogy ne itt legyen, hanem Budanekeresden. De, nézd meg magad valamelyik próbán, mondjuk, szerdán vagy pénteken hattól.
Na, megy ez nekem, csak még kicsit furcsa. Egy icipicit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hirtelen egyetlen válasz jut eszembe erre a kérdésre, mégpedig az, hogy: "ez bonyolult", viszont nem szeretem, ha ezt mondják az emberek, én sem nagyon használom, ezért is szorítom össze picit jobban az ajkaimat, és az elsőre csak megrázom aprót a fejem, mert tényleg nem lenne egyszerű elmagyarázni azt, hogy mi minden van ezzel a dologgal.
- Születésem óta. Egy kicsit kusza a dolog, mert először nem hitték, hogy megérem a hajnalt, aztán a másnapot, aztán a hetet, hónapot, évet, és most itt vagyok, mint végzős diák. Elég nagy adag küzdőszellemet kaptam.
Könnyedén beszélek erről, hiszen ez a múlt, elmúlt, és most a jelen van. Néha vannak rossz napjaim, tudom, de amióta találkoztam vele, a gyönyörűséggel, ott a csónakháznál, azóta már a rossz napjaim is jók, mert egyszerűen tudom, hogy az út végén ő vár majd, hogy ő a végzetem, ő teljesíti be a sorsom, és megnyugodtam. Vele rendben lesz ez a dolog, azt hiszem.
Tudom, mások irtóznak a halál gondolatától, de én olyan sokszor néztem már szembe vele, hogy egyszerűen nem érzek semmit, amikor felmerül hogy akár meg is halhatok, sőt, a találkozás óta, teljes a nyugalom. Félek bevallani, de hiányzik az az érzés, amit akkor és ott átéltem. Ez persze jobb, ha titok marad, ahogy a környezetemet ismerem, ők nem értenének meg úgy, ahogy ő.
- Nekem is nagyon tetszik az íze, nem is értem, hogy miért nem kóstoltam eddig.
Az viszont biztos, hogy jövő nyáron rengeteget fogok enni, mert ez nagyon finom. Szeretem a finom ízeket, így jól bele is vésem az elmémbe, hogy majd mondanom kell az otthoniaknak, hogy sűrűbben szeretnék ilyet enni. Nagyon rendesek velem, bármit kérek, megkóstolhatom, kipróbálhatom, és már nem hiszem, hogy a betegségem miatt. Kicsit azt hiszem, átalakultak az otthoni szerepek, és olyan vagyok ott, mint egy testvér, mindenki vigyáz rám. Én pedig ezt imádom, hogy egy ilyen nagy család tagja lehetek.
- Miért kérsz bocsánatot?
Amíg mesél, addig akaratlanul is mosolyra húzódik a szám, annyira kedves, és olyan szépen beszél Thomasról, hogy nem értem, miért kér bocsánatot, hiszen látszik rajta, hogy minden szava igaz, hogy tényleg így érez, és tudom, ilyenkor mindenki azt mondja, hogy legyenek együtt sokáig vagy örökre, de ez nagyon nagy nyomás, így csak magamban kívánom. Jelenleg nem nagyon hiszem, hogy ők ketten bármin is össze tudnának veszni annyira, hogy különváljanak egymástól, szerintem ők igazán összeillenek, jobban, mint mások, bárki akiket ismerek.
- Fizetik nekem is a kollégiumot, de jobb így, mert ha rosszul vagyok, akkor van olyan ember a közelemben, aki tud segíteni. Esténként pedig el tudok menni Jasonnel kutyát sétáltatni, meg bármikor ehetek sütit a cukrászdában, és bármikor találkozhatok a testvéremmel. Ő már egyetemista, így nem jöhet be a suliba, és nem szeretnék hónapokig nélküle lenni. Mindig értem jön valaki, ha sokáig maradok, vagy mindig van valaki, akivel hazamehetek, csak ilyenkor nem, amikor nincs otthon senki.
Ez ritka, de megesik, szóval itt is biztonságban vagyok, meg ha jól tudom, most Will van a gyengélkedőn, de már nem csak magántanuló vagyok, most már bejárok iskolába, így nem kötelező a gyengélkedő hátsó ágyán aludnom.
- A faluban van pár társasház, biztos vannak kiadó szobák is. Én ott kezdeném a keresgélést, mert azok elég jók, de mégis olcsók lehetnek, és ott tuti, hogy saját szobád lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Izgatottság bugyog fel belsőmben, ahogy a lány vállán áttekintve lebámulok az asztalra helyezett hozzávalókra. Kezeim izzadni kezdenek, ahogy eljut agyamig a tudat, hogy én bizony itt főzni fogok, méghozzá egyedül.  Jól lehet van társaságom, így teljesen nem vagyok magányos, mégis a lány szavaiból kiszűrve, valamit majd a procedúra során egyedül kell majd elvégeznem. Odahaza sokat ügyködtem a konyhába, hisz sokszor akadt olyan, hogy édesanyám késő estig dolgozott, nekem pedig ennem kellett valamit. Persze ilyenkor csak bedugtam a rizsfőzőt aztán csináltam egy kis onigirit, szóval semmi komoly dolgot nem készítettem, ha sütés-főzésről beszélünk. Pláne nem fogtam még hozzá soha ehhez a makaróninak elnevezett étekhez. Csendben pislogok, ahogy ügyelek arra, hogy minden szót leolvassak majd azokat a fejemben értelmezni is tudjam. Bár úgy látszik nagyon izgatott a kis kalandunk miatt, ezt onnan gondolom, hogy legnagyobb balszerencsémre hadarni kezd a lány. Egy ideig sikerül leolvasnom a szavakat ajkairól, de a darált hús után minden egy maszlaggá válik.
Így hát nem tudván, hogy mi legyen a következő lépésem, csak mosolygok a másikra, mikor is az végre befejezi előző monológját, majd ismét felém fordul s ezúttal sokkal nyugodtabb tónusban tárja elém leendő feladataimat.
- Csinálni tészta – jutok végül a konklúzióra, amit egy hatalmas mosollyal írok le a füzetembe ismét. Ha így folytatom, nagyon gyorsan be fog telni a kicsike, az biztos. Fogom, és elejtem a kis füzetet három számmal nagyobb pulóverem zsebébe, majd a tészta keresésére indulok. Nem telik belé sok, mire meg is találom a kis zacskós köretnek valót, aztán pedig csak állok és egyik kezemben a metéltel, teljesen összezavarodottan. Carly azt mondta, hogy főzzem meg, de vajon hogyan? Ehhez kellene még edény és víz is, nem? Így hát leteszem a zacskót, majd újabb beszerző körutam alkalmával összegyűjtöm a még hiányzó dolgokat. Végül felteszem a vizet, majd újfent a lány felé fordulok, hogy elüssem azt az időt, ameddig a víz felforr.
- Te szeretni milánói? Lenni finom? – gondoltam elüthetnénk az időt valamivel, ameddig a  elkészül aminek kell, szóval előkapom ismét a kis kommunikációs szerkezetemet, majd írni kezdek belé, hogy aztán felmutassam a lánynak, miközben abban reménykedek, hogy el tudja olvasni az írásomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Emlékszem, úgy nevettem azon a napon, hogy a könnyeim is kicsordultak. Arra viszont már nem, hogy tudtam-e korábban, hogy boldogságában, felszabadultságában is képes az ember könnyeket hullajtani. Úgy éreztem magam, mintha egy színpadon álltam volna és minden tekintet csakis engem figyelne. És tapsolnak. Mindenki tapsol és mosolyog. Nem értettem miért andalgunk a Szajna partján, majd miért dőlünk el a fűben a Eiffel-torony előtt. De nem is érdekelt. Csak nevettem és a könnyeimet törölgettem.
Különlegesnek éreztem magam.
Ott és akkor olyan egyszerű volt minden. Egyszerű volt nevetni, egyszerű volt hétköznapi történeteket mesélni a hétköznapi történetek után. És egyszerű volt nem szólni az iskoláról, a csárdáról, a levelekről...
Egyszerű volt és különleges.
Olyan furcsa volt túlcsordulni az aznapi élményektől, nehéz volt lépést tartani Nikoval, de mégis, olyan jó érzés volt megosztani vele mindezt. Egy pillanatra csupán, de eszembe jutott a Szanatórium, az egyhangúság és színtelenség, ami ott körbevett. Ahhoz képest Velencében is ordítottak a színek, felemeltek az illatok és a mellettünk elhaladók érthetetlen mondatfoszlányai.
- Tessék? Velem? De Niko, én még nem ittam... - Éreztem, ahogy elvörösödök zavaromban. Sokáig kellett gyógyszereket szednem még, miután kiengedtek, utána meg... igazából meg sem fordult a fejemben ilyesmi. De akkor és ott nem volt olyan, amit ne tettem volna meg szívesen. Olyan energiával telt voltam, mit már rég nem éreztem.
- Jó, menjünk. - Mosolyom még szélesebb lett és furcsa izgalom lett rajtam úrrá.
Mielőtt beléptünk volna a beszélgetésektől terhes helyiségbe, még vetettem egy pillantást az éjszakai városra. Ámulatba ejtettek a fények, a tükörképek. Emlékszem, egy kósza pillanatra megfordult a fejemben, hogy inkább a látványt és az érzéseket kéne megfesteni.
De mégis hívott az ismeretlen izgalom.
Végül tekintetemet előre szegezve léptem be a következő állomásunk helyszínére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Tökéletesen jól elfogadnám azt a választ is, sőt a szájösszeszorítás is már egy reakció a számomra, innentől kezdve én már vissza is vonulok a témától, fel sem hoznám többet meg semmi. Viszont úgy tűnik Annienek csupán némi gondolkodási időre van szüksége és válaszol.
Figyelmesen hallgatom, ám nem tudom leplezni az átsuhanó meglepődést az arcomon. Fogalmam sem volt erről, de hát ugye mégis honnan is lehetett volna? Nem sajnálkozom, ilyesminek jelét sem adom, pedig nem lehetett egyszerű neki. Tudni, hogy ki tudja meddig élhet – oké, ez mondjuk mindenkire igaz - , tudni hogy az orvosok szerint már rég nem lenne köztünk. Ami viszont látszik rajtam nagyon az az elismerés. Hogy mindezeket tudva sem adta meg magát a betegségnek, nem törődött bele, hanem küzd és harcol. És él.
- Hát, csak folytasd tovább az orvosok véleményének megcáfolását. Mondjuk úgy 90-100 éves korodig, mert hát … - torpanok meg egy kicsit majd végül úgy döntök, hogy kimondom azt, ami az eszembe jutott. Csak őszintén, nem számít, hogy nem ismerem úgy igazán. Legfeljebb majd kínosan pislogunk a másikra és gyorsan témát váltunk. - … szóval fantasztikus vagy.
Amit amúgy is megteszünk, a finomabbnál finomabb gyümölcsökre terelve a szót. Iszom is tovább a limonádémat, jóízűen hümmögve minden korty után.
- Tényleg? Még soha nem ettél sárgadinnyét? Na, hát akkor majd jövőre ezt orvosoljuk – bólogatok határozottan. Így is finom, de úgy, hát valami isteni. A kérdéseim inkább csak a meglepődés miatt csúsznak ki a számon, hiszen igazából nincsen abban semmi sem, ha az ember nem kóstolta végig a világ összes gyümölcsét, zöldségét, ételét. Sőt, általában nem teszik ugyebár.
- Hát, mert nem hiszem hogy azt szeretnéd hallgatni, ahogy fülig szerelmes kamaszlány módjára áradozom róla meg ilyesmi – mondom egy picit lesütve a szememet. Meg mert picit furcsa Thomasról beszélgetni a lánnyal. A lánnyal, akire féltékeny voltam. Nem sokáig tartott a dolog, csupán éveknek tűnő hosszú percekig és letisztáztuk anno, és azóta se jött elő, egyszer se éreztem magam furcsán vagy kellemetlenül ha Annie neve felmerült. Ám picit mindig is szégyelltem magam ezért a butaságért. Sőt, jelenleg is ezt teszem.
Érthetőek az okok, ami miatt nem a suliban lakik, bár teljesen átérezni nem tudom. Mindig egyedül voltam, még amikor otthon laktam apuékkal, akkor is. És azt gondolná az ember, hogy most, hogy elkerültem onnan boldog vagyok, hogy végre körbevesznek emberek, velem egykorúak, hozzám hasonlóak. És mégsem teljesen. Örülök, de a nap végén visszavonulni a kis saját helyedre, hát az fantasztikus. Talán ha nem az lenne, hogy osztozni kell a szobákon, akkor nem is akarnék elköltözni a kastélyból. De nem így van.
- Jó lehet, hogy ilyen sokan törődnek veled, meg hogy mindig van valaki, akire tudsz számítani – válaszolom végül őszintén. Tényleg az lehet, szerencsés a lány. És pontosan ez az, ami a fejemben van ha meghallom azt a szót, hogy család. Ennek így kell lennie, így kell működnie.  És nagyon jó, hogy az övé ilyen támogató. – Ó, akkor lehet hogy majd néha összefutunk a faluban. De amúgy inkább lakást szeretnék. Tudod, nem csak egy szobát, hanem rendesen mindent, konyhát, fürdőt. Nem lenne újdonság magamról gondoskodni teljesen. És tuti, hogy nem botlok bele senkibe, amint éppen befoglalja a tűzhelyet előlem meg ilyenek. Na meg a sárkányleopárdom sem éppen egyszerű eset – finoman fogalmazva. Nehezen fogad el új embereket körülöttem, árgus szemmel figyel mindenkit, aki szerinte közel merészkedik hozzám. Úgyhogy, jobb a békesség. És bármennyire is ódzkodok attól, hogy felhozzam a dolgot, de sajnos kénytelen leszek.
- Annie, azt ugye tudod, hogy nem lenne szabad ilyenkor itt lenned? – kérdezek rá szomorkásan. Nem akarom megbüntetni, de szó nélkül sem engedhetem el. Amíg kitalálom, hogy mi is legyen addig is megtudakolom, hogy egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy szabályt szeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Remek üzletasszony vagy - néztem rá mosolyogva. Én élveztem a szitut, hiszen összekötöttem a kellemest a hasznossal. Na persze a kellemes szócska alatt nem a bájitaltant értettem, hanem egy új, kibontakozóban lévő barátságot. Mint kiderült, elég sok közös érdeklődési témánk volt, ráadásul ő is szerette a kihágásokat, akárcsak én.
- Ó! Hát méltán büszke lehet rád a család. Úgy értem intelligencia terén is, na meg magatartásbelileg is túlszárnyalsz rajtuk - kacsintottam rá cinkosan.
Hangosan felnevettem a lefolyós beszólásán, olyannyira, hogy az egyik kezemmel mókásan verdestem a bájital könyvet. Ezután nagyot nyeltem, ugyanis Lena jelezte, hogy nincs minden rendben, a tanerő beállt a hátunk mögé. Közben a lány azt imitálta, hogy szorgosan olvassa a könyvemet, amelyet gyorsan magához vett, mikor megjelent a szigorú őrszem. Szerencsére ez a trükk bevált, így újra nyugodtan tudtunk beszélgetni.
- Ó, köszönöm az információt, ez valóban nagyon hasznos számomra! Csirió! - emeltem fel a kezemmel a nem létező poharamat azt játszva, hogy koccintok vele.
- Amint megláttam, rögtön eszembe ötlött ez a név. Annyira illik rá! Majd egy másik alkalommal megismertetlek vele, amikor elviszem sétálni. Nagyon barátságos kis állat - mondtam lelkesen Lena-nak, miközben tekintetem hol rá, hol pedig a kivetített kacsára szegeződött.
- Jogos... ha nem tud foglalkozni vele eleget az ember és nem alussza át az egész napot, mint az egyik barátnőm lusta macskája, akkor nem érdemes állatot tartani - helyeseltem, mivel teljesen igazat mondott a lány. Látszott rajta, hogy felelősségteljes volt, ez pedig nagyon pozitív tulajdonság volt számomra.
- Igen, ők Izlandon élnek, szóval meglehetősen messze - feleltem neki mosolyogva. Az első időszakban még nagyon hiányoztak, aztán végül hozzászoktam, hogy csak időnként látogatom meg őket. Még szerettem volna valamit hozzáfűzni, amikor egy másik diák odajött hozzánk dúlva-fúlva, hogy maradjunk már csendben.
- Ha csendet akarsz, menj és zárkózz be a szobádba. Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálunk, egyébként is elég halkan beszélgetünk... szóval keresd meg, hogy hol nyílik az ajtó és menj ki rajta - osztottam ki pimaszul. Csak nézett egy ideig, mint akinek lefagyott az agya, aztán visszament a helyére, magához vette a könyveit, és elhagyta a helyiséget.
- Na, látom, vette az adást. Egy idiótával kevesebb van végre a helyiségben - néztem a szőkeségre elégedett mosollyal. Szerencsére a tanerő épp mély diszkurzust folytatott valakivel, úgyhogy nem volt szemtanúja a jelentenek.
- Szóval ott tartottam, hogy messze laknak a szüleim. A nővéremnek Bogolyfalván van lakása, szóval őt bármikor meglátogathatom - meséltem jókedvűen.
- Tudom, hogy még bőven van időd rá, de van már elképzelésed, milyen szakirányba szeretnél tovább tanulni? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Azt gondoltam, hogy a bájitaltanhoz nagy tehetsége volt, de igazából azt nem tudhattam, hogy ő mit akar, lehet, hogy teljesen más elképzelése volt a jövőjével kapcsolatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A fejemet rázva mosolyodom el dédi okfejtésén vámpírokról és fokhagymáról, miközben újból a borospohár után nyúlok és kortyolok egyet. Lassan iszom, kiélvezve az ízeket. Nem az a fajta olcsó bor, amit a kocsmában adunk ki, hanem igazi, ami felborzolja az ízlelőbimbókat a szádban.
És ez a körülírhatatlan aroma ebben a pillanatban áztatja meg a tüdőmet. Köhögni kezdek, és eltelik néhány másodperc, mire a fuldoklástól könnyáztatta arccal meg tudok szólalni.
- Tessék? - Érzem, ahogy a düh pillanatok alatt átjárja a testemet és minden porcikám görcsbe rándul. Ezt nem hiszem el. Hát mindjárt visszajön a párolt káposzta. - Megint megzsarolta az egyik zabigyereke? Nem lennék meglepve - törlöm meg a számat a szalvétával, és idegesen az ölembe dobom. Tűkön ülve várom, hogy dédi valamiféle magyarázattal álljon elő a drága egyszem unokája agymenéséről, erre elkezd Zaráról meg a nem létező apjáról hadoválni. Dédike, én itt mindjárt idegösszeroppanok! Képtelen vagyok bármilyen értelmes választ kinyögni, vagy legalább gondolni rá. Csak az zakatol a fejemben, hogy kezdődik minden elölről. Az egész cécó, amin Arie-val keresztülmentünk. Minden. Lényegében kettő oka van, hogy nem kezdem verni az asztalt, hogy én aztán nem, és az az, hogy Maxwell nincs itt, hiába is hisztiznék, és a dédi nyugodt. Kurva nyugodt. Ami azt jelenti, hogy van egy terve, és ezért vagyok most itt.
- Nem vicc kell neki, hanem egy jó nagy fejbekólintás. Akkor talán kimennének ezek az ötletek a fejéből - rázom a fejemet hitetlenkedve - De tudod mit? Ha szobát szeretnél bérelni neki az ELME-ben, akkor benne vagyok! - csapok a térdemre, és makacsul keresztbe fonom a kezeimet magam előtt.