Catherine Shayleen Black INAKTÍV
kalitkába zárt madár RPG hsz: 229 Összes hsz: 750
|
BeliánEgyikük számára sem könnyű ez a helyzet. Kész tények elé lettek állítva, elvégre Balázs örülhet, hogy itt lehet, Shayleennek pedig esélye sem volt nemet mondani, ugyanis a Minisztériumnak nemes egyszerűséggel nem lehet. Így bármennyire is mulatságos a két introvertált ember találkozása, ők valószínűleg fele ennyire sem szórakoznak jól. - Persze, én sem úgy... Ne haragudj, csak borzasztóan új a helyzet és azt hiszem, még fel kell nőnöm a feladathoz - lesüti szemét és kínosan elmosolyodik, hogy aztán beharaphassa alsó ajkát. Elvileg itt most ő a felügyelő, a felnőtt, aki majd a kezébe veszi az irányítást. Félreértés ne essék, képes rá, mi több tökéletesen végre fogja hajtani a feladatot, csak előbb össze kell szednie magát is, meg a gondolatait is. - Jaj, ne viccelj, ez abszolút nem a Te hibád - felemeli kezeit, amolyan védekezőn, aztán felismerve a mozdulat kétértelműségét inkább leejti azokat maga mellé, bár a mappát továbbra is komoly gonddal szorongatja. - Nem vagy a terhemre. Csak össze kell csiszolódnunk és minden rendben lesz - végre valahára egy kedves és őszinte mosollyal ajándékozza meg Beliánt. Azt már most sejtheti a fiú, hogy a nő nem fogja halálba szekálni, azonban olyan hatalmas bulikra sem számíthat majd tőle. Ha egész nap a szobájában akar majd kuksolni, abban sem fogja megzavarni, ha pedig megy valahová, valószínűleg tyúkanyóként legyeskedik körülötte, figyelmezteti, felkészíti, talán még azt is el tudja képzelni, hogy hajnalig virraszt, hogy biztosan hazaért-e a fiú. A gondoskodó ösztönei nem vesztek ki, hiszen anorexiás időszakait leszámítva folyamatosan Adriannel van elfoglalva, akár egy jó nővér. Kivéve, amikor nem. - Nincs hol laknod? - elkerekednek szemei és az agyában lévő fogaskerekek rögtön forogni kezdenek. Mert oké, most beülnek egy cukrászdába, megisznak valamit, esznek mellé sütit, aztán majd útjára engedi Beliánt, hogy csöveljen a sikátorban egy kuka mellett? Vagy a nehezen összekuporgatott pénzéből valami leszakadt motelben aludjon? Természetesen a rosszabbnál rosszabb rémképek rögtön elméjébe tolulnak, ezeket elhessegetendő megrázza fejét. - Ki van zárva, hogy úgy búcsúzzunk el, hogy nincs tető a fejed felett. Ha neked is jó, lakj nálunk addig, amíg nem találunk jobb alternatívát. Én és az öcsém úgysem zavarunk sok vizet, lenne saját szobád, szóval... - mellkasához szorítja az aktákat, mintha szorongana. Nem a gondolattól, hogy vendégül kell lásson valakit, elvégre nála jobb házigazda kevés akadna. Inkább csak az a nehéz ebben, ahogy ez a szituáció kinéz kívülről. - Ne érts félre, nem ellenőrizni akarlak. Viszont nem hagyom, hogy valami fura helyen kelljen éjszakáznod - azon túl, hogy felügyelői kötelességének is érzi mindezt, tényleg aggódna. Úgy elengedni a nagyvilágba valakit, hogy semmije sincs, szinte kegyetlenség, Shayleen pedig sok minden tud lenni, csak az nem. A hófehér lelkével, a kedvességével és segítőkészségével egy vadidegent is - nem kissé felelőtlenül! - beengedne magukhoz. Egyszerűen ilyen természet.
|
|
|
|
Juhász Laura INAKTÍV
Nyárfalevél kisasszony ^^ RPG hsz: 919 Összes hsz: 3147
|
szerintem én tényleg szerzek egy defibrillátort ... ahogy elnézem nagyon kelleni fog
|
|
|
|
|
|
|
|
Vajda Eszter Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák
bossy RPG hsz: 181 Összes hsz: 904
|
V L A D x Pécs x odatettemNem arról van szó, hogy már megint magányos lennék (de), vagy, hogy egyszerűen nincs kedvem az embereknek (de), hogy nem akarok egyedül lenni otthon (de). Nagyon régen voltak ezek a ruhák ilyen összeállításban rajtam, és az elején, a tükörben állva valóban húztam is kicsit a szám miattuk, az összképet látva, viszont pár hetvenkettes tátra-koktél után némileg átértékelődött az önkép-értékelésem. Kissé lehunyom szemeim, keresztbe font jobb lábfejem apró mozdulatokat tesz az éppen szóló zene ritmusára, miközben oldalra billentem fejem is, arcom alá engedelmesen simulnak a szintetikus bunda vékony, puha szálai. Ajkaim halvány mosolyra húzódnak, ugyan a pultnál ülve viszonylag jobb világítás ér, mint a távolabb táncolókat vagy üldögélőket, ha kicsit oldalra fordulok, a színes fények engem is elérnek. A lüktetés, a tompa szédülés, a lehunyt szemhéjaim alatt pirosan-zölden-sárgán váltakozó foltok és csíkok egy olyan életérzés emlékét ébresztik bennem, amibe megígértem, soha többé. Hátrabillen koponyám, felnevetek erre a gondolatra, hirtelen nagyon gyerekesnek, idealisztikusnak tűnik, mintha azóta egész eddig valami mesében éltem volna. Felsóhajtva fordulok vissza kiszolgáló barátomhoz, hogy balomon megtámasztva állam, jobbom megemelve rendeljek még egyet. Úgy tűnik, mára ő lesz a társaságom.
|
|
|
|
|
Dr. Riley Meyers Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló
jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus RPG hsz: 469 Összes hsz: 615
|
AntonNekem szerencsére ritkán kell a folyosón keresztül elhagynom a pszichológusi részleget, hiszen a saját rendelőmön keresztül járok, hogy időt spóroljak, egyenest a váróba érkezve, ahonnan Zója volt irodája is nyílik. Némi szomorúsággal tölt el, hogy még mindig üres, főleg az egyre szaporodó dossziékat látva érzem néha úgy, jól jönne némi segítség, de egyelőre győzöm. A kastély most csendes - alig páran járnak be a szünetben is, úgyhogy én sem sokat tartózkodom itt, csak azokon a napokon jövök be, amikor nagy ritkán ülésem vagy tanácsadás van. Az otthoni dolgokra fókuszálok, a kutatások és tesztek kötnek le nagyrészt - egy jégkása társaságában most is az alapítvány által küldött kimutatásokat olvasgatom. Aztán kopognak, szokatlanul határozottan és vidáman, benyomásom szerint.* - Gyere beljebb!-*szólok ki, akárki is legyen a látogatóm, majd magam alá húzott lábaimat kinyújtom és megkeresem a szandálomat, félretéve a tabletet. Felállok a fotelből és elindulok az ajtó felé, hogy üdvözölhessem a belépőt, már ha elég bátor hozzá - nem mintha ijesztő vagy félelmetes lennék, még így, nyakigláb valómban sem. Főleg nem ebben a tarka, batikolt ingben és szokásos kedves mosolyommal tetézve kócosságomat.
|
|
|
|
Francesco Nico Bianchi INAKTÍV
Faljáró RPG hsz: 154 Összes hsz: 227
|
Szexi angol tik- Még válogatsz is, na szép - felnevet, főleg ahogy látja, Ophelia mennyire komoly a névválasztást illetően. Mondjuk a jelenet alapvetően tragikomikus: itt ül egymás mellett két jó barát, akik épp álkapcsolatot akarnak összehozni és azon vitatkoznak, mi - vagy inkább ki - legyen a szakításuk oka. A romkomok írói telesírják a párnájukat ezektől a kliséktől, amik egyébként úgy tűnik, a valóságban is megtörténnek. - Akkor Lora. Lehetnénk mondjuk Nira. Vagy Loco. Kell a shipnév, tudod - megvonja vállát, mintha nem is lenne fontos a dolog. Bár tény, hogy a 'loco' őrültet jelent, szóval még illene is a kitalált barátnőjére meg rá. Jézusom, van még ennél is lejjebb? - Ha ennél is jobbat akarnak, egy fajtiszta vélát kell találnom - ez mondjuk nem kis bók a nő részére, mert így Nico kimondja, hogy egy bombázó. Félreértés ne essék, szíve hölgye Emily, nála gyönyörűbb nem lehet senki, de ettől még nem kell megvakulnia. Barátja pontosan olyan szexi, mint amilyennek egy álbarátnőnek lennie kell, ott formás, ahol kell és annyira merész, amennyire kell. Így halkan meg merem súgni, hogy azért némi élvezet is lesz ám ebben a színjátékban... Végül, demonstratíve bekövetkezik köztük az első csók. Nos, nem kell szégyenlősködni, jelentsük ki, hogy ez kibaszott jó. Annyira, hogy Nico nem átall repetát kérni belőle, ezúttal azonban merészen és felkészülten. Kezei legszívesebben illetlen helyekre vándorolnának, azonban visszafogja magát, így csak a szőke tincsekbe mélyednek el ujjai. Ha azt hinné, talán valami nem kóser, Ophelia rögtön rácáfol, ahogy viszonozza a csókot, tenyerét a férfi tarkóján nyugtatva. A diszkréció említésére csak azért nem nevet fel, mert nincs ideje, ugyanis egy aprócska lélegzetvétel után ismét összeforrnak ajkaik, ekkor viszont már nincs megállás. Ahogy a nő egyre közelebb húzza magához, végül enged a csábításnak, jobb keze a meztelen lábakra téved, hogy egy óvatos, ám határozott mozdulattal szétfeszítse őket, ő pedig közéjük férkőzzön. Az ajakra adott csókból lassanként már valami egész más lesz: forrón szánkázik végig a hosszú, kecses nyakszirten, miközben Ophelia két oldalán támaszkodik meg. Borostája minden bizonnyal csiklandozza majd a nő puha bőrét, ám nem törődik vele, hagyja, hogy a temető rejtekében, távol a világ zajától átadják magukat a földi gyönyöröknek.
- - - o - - - o - - - o - - - Kifulladva fordul hátára és vonja magához a nőt. Nos, amikor arról volt szó, hogy nincs szex és diszkrétek lesznek... Nem igazán erre gondolt. Valahol mélyen belül bűntudata van Emily miatt, de most, épp csak pár pillanattal az orgazmuson túl, baromira nem tud erre koncentrálni. - Nem vagyunk normálisak.
|
|
|
|
Ambrózy Henrik Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor RPG hsz: 247 Összes hsz: 1267
|
Kék kiscsibe Neki aztán mindegy, hogy Masa vagy Marcsi, mégis, egy párbaj előtt illik bemutatkozni. A nem hivatalos "hallottam a neved és látásból ismerlek" nem megfelelő egy ilyen szituációban, elvégre, ha valóban sor kerülne az összecsapásra, hogyan mondhatná el bárkinek, hogy megverte a másikat? Valami csajt vagy csávót simán felülmúlt? Hát jó, de ki volt az? Fene se tudja, sikerült... Na értitek. Aztán beküldi a lányt a gurkóért és nem fogok hazudni, élvezettel tölti el, ahogy nézi a levitást cipekedni. Azt tudjuk, hogy nem fog vele birokra kelni, de arról nem volt szó, hogy nem szórakozhat egy keveset, ha már iderángatták a semmiért. Szinte már türelmetlenül várja, hogy Masa kivonszolja magát és a kis aranyost is kettejük közé, amikor pedig mindez bekövetkezik, könnyedén hajol le, hogy kieressze a szörnyet kalitkájából. De legalábbis úgy tegyen. Hogy mennyire jó döntést hozott azzal, hogy nem áll bele ebbe a párbajba, csak most derül ki, ebben a szent pillanatban. Látva a levitás reakcióját két dolog jut eszébe: vagy piszkosul kinevetni, vagy őszintén megsimítani a vállát és megnyugtatni. Végül azonban kénytelen egy harmadik opciót választani, ugyanis nemes egyszerűséggel fölegyenesedik és megvárja, hogy a lány felé forduljon. Amint ez megtörténik, szemeivel a doboz felé bök, ami továbbra is érintetlen kettejük között, végül tekintetét ismét a másikra emeli. - Remélem nem gondoltad komolyan, hogy itt ma párbaj lesz - felvonja fél szemöldökét és várja a reakciót. Merthogy ezzel a lendülettel ki is ejti ütőjét és seprűjét a kezéből, hogy mellette érjenek földet, ő pedig keresztbe fonja karjait maga előtt. - Nem állok ki ellened. Azért jöttem el, hogy lássam, nem csak a szád nagy. Itt vagy, felkészültél, legalábbis megpróbáltál és ez nekem elég. Nem fogom veszélyeztetni az életedet - azzal egy könnyed mozdulattal kinyújtja jobbját, hogy Masa megfoghassa és kezet rázzanak. Ez ugyanis így fair. Ha már egyszer elmarad a párbaj, legalább ennyi legyen a végén. Egyébként, ha komolyan is gondolta volna ezt az egészet, látván a lány reakcióját, minden bizonnyal lefújta volna. Hiszen ki az, aki egy felreppenő gurkótól összegömbölyödik guggolásban a földön és magát védve feje fölé szorítja ütőjét? Na ugye. Nem kell a balhé.
|
|
|
|
Rothman Anton Iskolaigazgató, Auror
RPG hsz: 284 Összes hsz: 560
|
Rileydrága meglepi betoppanás még tanévkezdés előtt Ismerős hang invitál beljebb, nekem pedig nem kell kétszer mondani. - Hello handsome - köszöntöm az én drága, nyurga hippimet anyanyelvén, ám förtelmes magyar akcentussal. Meg se próbálom, hogy ne olyan legyen. Megsimítom batikolt ing fedte hasát, miközben lazán elsétálok mellette és kezem zsebrevágva nézelődöm, mint valami átkozott múzeumban. Még az ábrázatom is műértőnek tetszik, ahogy a bútorokat, fali képeket vizslatom. A kanapén nem fekszik senki. Egyelőre. Lehet, én fogok majd nemsokára. Most viszont odaballagok az ablakhoz és a függönyt félretolva kinézek. Tovább járkálok aztán és vigyorogva a másik kijárati ajtóra mutatok. - Te csalsz és ott jársz, mi? Nem a rémségek folyosóján - feltételezem. Ha valakinek van lehetősége és egy kis esze, kikerüli a borzalmakat. Márpedig neki mindkettőből van bőven. Kolbászolok tovább a rendelőben, mintha csak ezért jöttem volna, körbenézni, vagy mintha bárki hívott volna, vagy mintha kaptam volna rá akármilyen engedélyt. Leülök végül a kanapéra és azzal a lendülettel el is heverek rajta. Ugye mondtam én, hogy nem marad soká kihasználatlan? Tarkóm alá teszem egyik kezem és keresztbe rakott lábaimat billegtetem ide-oda. - Ha esetleg azt fontolgatnád, hogy hipnózist alkalmazol rajtam, tudd, hogy lehet, abba valamelyik tetoválásom bezavar, más részről pedig anélkül is bármit elárulok és felidézek neked. Azt is, amit nem szeretnél hallani - tájékoztatom a dokit, szabad kezemmel hadonászva, szokásomhoz híven össze-vissza beszélve, vidáman rabolva az emberek drága idejét olyan locsogással, amit általában csak én élvezek, és én is inkább azért, mert imádom megfigyelni, mit szól hozzá a másik. Aztán persze vannak olyan kis perverzek, akiknek szintén kedvére van a sok hülyeségem, mint mondjuk a helyes colosnak, akire jól rárontottam. Már megint. És hogy miért is vagyok itt egyáltalán? Bah, ráérünk még azt megtudni. Legalábbis én rárek és az a lényeg, nem? # # #
|
|
|
|
Edith Ixchel Payne INAKTÍV
Bohóchalacska RPG hsz: 99 Összes hsz: 277
|
LauraÉnÉs mit csináljak, ha bennem ez alapból megvolt? Nyilván, hiszen napi szinten kapcsolatban álltam vele, persze hogy vonzott, biztonságot adott, erőt meríthettem belőle. A kulcs abban rejlene, hogy immár a víz is vonzódik... Hozzám? Bátortalanul, kicsit kétkedve hallgatom szavait, pedig nem kéne ennyire elméláznom, éreztem én már ilyesmit korábban is. Azon az éjjelen is ott volt körülöttem, nem engedte, hogy bajom essen és vezetett, kivezetett szorult helyzetemből. De azóta? Nem igazán esett meg ilyesmi. Ujjaim lassan köröznek a vízben, picit meg-megállnak, lebegnek. Érzem ahogy a víz finoman tovasodródik, továbbgyűrűzik körülöttem, és annyira rákoncentrálok az érzésre, ami mindig velem volt mégsem figyeltem már jóideje, hogy észre sem veszem mikor Laura, lábát kiemelve hátrébb húzódik. Egyszerre otthonos és szokatlan amit csinálok. Ezerszer húztam már végig így kezemet a vízben, hol az öröm, hol a sebesség kedvéért, ezerszer élveztem ki hűvös selymességét. Viszont talán sosem figyeltem rá oda ennyire, sosem akartam addig simogatni míg meg nem moccan, addig kedveskedni neki amíg végig nem simít kézfejemen ő is válaszul. Vizsgálódok, figyelek, miközben Laura hangjai halkan szűrődnek be fejembe, támpontot adva a kapcsolat megtalálásához, nem kiszakítva belőle. Egy apró örvényt keltek mutatóujjammal, addig forgatom amíg a hullámok finoman egymás mellé nem rendeződnek, összekapaszkodva vonva egymást szédítő táncba körülöttem. A sötét mélybe nézek, bizonytalanul megpróbálom egyáltalán megpróbálni amiről eddig csak beszéltünk. - Szia - szólítom meg halkan a vizet, és hát hogy máshogy tenném, ha nem köszönéssel? Persze nem várok válaszra, sőt Laurára sem merek pillantani, helyette újra és újra igyekszem átérezni mi az ami ujjaim körül történik. Már nem körözök, teszek pár csitító mozdulatot, megkavarom az általam felállított kis rendszert, kivárom, hogy a víztükör elsimuljon. - Hát jó - sóhajtok halkan, majd az izgatottságtól enyhén remegő tenyeremet a tavacska felé tartom, szememet pedig behunyom. Igyekszem előcsalogatni magamból azt az érzést amit korábban éreztem, hívom a vizet, hogy jöjjön felém. Igyekszem arra koncentrálni amit akkor érzek mikor rég nem úszhattam, tenyerem megfeszül, ahogy hozzá akarna simulni a vízfelszínhez. Azután megfordítom a dolgot, és kérlelni kezdem a környezetem, kérlelni arra, hogy jöjjön közelebb. Nem én nyúlok lefelé, hanem a lentet igyekszem felhúzni magamhoz, de nem érzek semmit, szemeimet meg nem merem kinyitni. - Történik bármi? - kérdezem, félve a nemleges választól. Kifeszített tenyerem miatt nem kizárt, hogy azt sem érezném meg, ha tényleg felboltosulna alá a tó vize, de félek a csalódástól, attól hogy ha kinyitom a szemem, rájövök hogy csak egy álom volt az egész, és nem is vagyok képes én ilyesmire.
|
|
|
|
|
Mihail Vladiszlav Sztravinszkij INAKTÍV
#fattyú #édes ördög RPG hsz: 484 Összes hsz: 1242
|
Vajda Eszter iszok / Pécs Néha jól esik eltávolodni mindentől és mindenkitől. Amióta az Elite beköszönt az életemben, nincs egy perc nyugtom sem, valami mindig akad, amit meg kell oldani vagy ennek vagy annak. Rendben, be kell vallanom, hogy nem bánom, mert kurvára megmelengeti a szívemet a tudat, hogy tartozhatok valahova és valakikhez, akik nem néznek ki, mert pontosan olyan mértékben mások, mint én. Valaki külsőben, valaki a bensőjében, de valamiért minket akartak beszervezni, és ennek különösen örülök. De néha sok. Az egyetemről kicaplattam és rögtön az első kocsma ajtaját löktem be magam előtt, mert egyszerűen muszáj innom egyet. Egyetemistaként megtanulod rögtön, hogy melyik kocsma merre van, de nekem most pont rohadt mindegy, csak egy sörre vágyom és arra, hogy senki ne találjon meg pár órát. Anyámék rögtön a beavatás után kerestek meg, hogy minden rendben van-e? Hogyne anyám, minden oké, éppen beléptettek egy olyan társaságba, amiről senkinek nem szólhatok egy szót sem, vállvetve harcolunk egymás mellett és egymásért, senkit nem támadhatsz hátba, nincsenek titkok. Akár egy szekta baszki, de mégsem az. Ez valami mélyebb és csodálatosabb, mert itt mindenki egymásért van, akármekkora is a szar kitartunk egymás mellett. Kitartanak mellettem. Lehet nem a barátaim - de -, de mégis tartozok valahova és nekem ez éppen elég. Szerintem itt még örülnek is a különlegességemnek, annak, hogy véla vagyok. Legalább ők, mert hogy én nem, az is biztos. Mindegy is, a levelet a legkedvesebben megválaszoltam anyámnak, majd másnap feladtam, és mindenki boldog volt, hogy a vértisztított fattyúval minden oké. A pultnál telepedem le egy nő mellett, aki a következőt kéri, de a tekintete valamiért azt sugallja, hogy lehet nem kellene neki már. De ugye, ki vagyok én, hogy megmondjam ezt? Hiszen én is inni jöttem ide. - Egy sör, négy cent whisky - adom le gyorsan a rendelést, amint elkapom a srác pillantását, majd a nő felé fordítom fejemet. - Nehéz nap? - ennél szarabbul is kezdeményeztek már beszélgetést, nincs okom aggodalomra szerintem ezek után, és legalább egy olyan emberrel beszélgethetek talán, aki nem tudja ki vagyok.
|
|
|
|
|
Helvey Belián Balázs Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
grey wind | disney princess RPG hsz: 997 Összes hsz: 4919
|
Az a karácsonyi bálhoz kapcsolódik? *sose volt olyanon, senki ne nézze bolondnak annyira*
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Beíratnánk a nagyobbik gyerkőcöt az oviba, kiscsoportba, mert már 3 éves lesz 2 hét múlva. Samuel Winter West, légyszi ne a sötét jegy legyen a jele...
|
|
|
|
|
|
|
|
Várffy-Zoller Róbert Tanár, Végzett Diák
-10 pont a Levitának RPG hsz: 492 Összes hsz: 1991
|
Catherine Shayleen Black
Shayleen komoly tájékozódottságról tett tanúbizonyságot a vélákat illetően. Úgy beszélt, akár egy lexikon, le se tagadhatná, hogy levitás volt. Viszont aggasztónak tartottam, hogy a vélamágiával kapcsolatos visszaélésekre utalt. Komoly problémákat okozhatott, ha ebből tendencia lesz. - Amúgy szívesen mutatok egy-két tuti varázslatot, hogy legközelebb ne legyen gondod. - ajánlottam fel a segítségemet. Gyógyítóként, pláne volt levitásként nem gondoltam volna róla, hogy nagy gyakorlati tudással rendelkezzen ilyen téren. És ezt könyvekből nem pótolhatta. Hiába kértem rá, a vállamat nem volt hajlandó megmasszírozni. Mindegy, fog ő még álmatlanul forgolódni, hogy kihagyta ezt a lehetőséget. Aztán adott egy stresszlabdát, nyilvánvalóan azért, hogy gyorsan más mederbe terelje a számára kellemetlenné váló helyzetet. Mos komolyan, miért kellett úgy odalennie egy kis masszírozástól? Könnyen elcsábulna, csakis ez lehetett az oka. Unottan kezdtem el nyomogatni a labdácskát. - Győzni akartam mindenáron. - rántottam meg a vállamat, a kérdésre, hogy miért ütöttem bele a gurkóba. Akkor és ott nekem egyértelmű volt, hogy ezt kell tennem. Egy kívülálló ezt nehezen érthette meg. - Ismered az érzést, amikor valamiben mindenképpen nyerni akarsz? Mert akkor tudod, hogy miről beszélek. - Shayleen nem valószínű, hogy rajongott a kviddicsért, így azzal hiába példálóztam volna. De ha belegondol például abba, hogy egy levitásnak milyen fontos a házkupa megszerzése, akkor meg fogja tudni érteni az őrültnek tűnő tettem motivációját.
|
|
|
|
|
Rea Liebhart INAKTÍV
Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya° RPG hsz: 727 Összes hsz: 6632
|
- szeptember 8., Marseille, Franciaország - ×××- Ebéd? - kérdezte értetlenül Frau Liebhart, ahogy teljesen elveszett a nagy monológ ezen részében. Nem zavarná, sőt boldogan és minden feltételezés nélkül követné a férfit bárhová, oda is, ahova ember nem tenné lábát. De elfelejtették neki említeni ezt az apróságot, nem teljesen érti miért. Vagyis ha őszinte akar lenni, ismer ezt-azt Maximus tekintetében. Nem sok dologtól fél, mint a tűztől, de ha a nővére is kapcsolatban van ezzel két tippje van. Az egyik, hogy két év után nagyon durván feltűnt az újdonsült nagyszülőknek, hogy még nem találkoztak az unokával, a másik, hogy valami olyanról kéne elszámoljon, amiről nem akar. Utóbbi legjobb tudomása szerint nem áll fenn, legalábbis nincs róla tudomása. - Új meghívás? - kérdezett rá végül, aztán kicsit el is nevette magát, ahogy csilingelt Max, majd ezt követően a kis gyerekcsücsülőből Jules is nagyban kiabálta, hogy Papa. Elég jól tudta már kitől és mit várhat. Azt hogy Keve is túl hamar elsajátította, igen érdekes hangsúlyokkal. Hűen követte a férjét, egyrészt mert megtenné, bárhol; másrészt amúgy sem tudja hol vannak és pontosan hova is tartanak, és ez még csak nem is bántotta, sőt. Izgalmas, új, boldog. Szereti az ilyet, egy egész nagy kaland volt a kettejük kapcsolata, bevallottan vagy sem. Vakon bízott a férfiban, ezért is lassított vele együtt, aztán csak átemelte a lábait, szoknya ide vagy oda, hogy lepattanva elinduljon a kisfiúért, aki önállósítva magát mászott volna ki, de be volt csatolva. Viszi az egész berendezést. - Helyben, mint?
|
|
|
|
Bossányi Karola INAKTÍV
Boska | Karcsi RPG hsz: 529 Összes hsz: 941
|
ThomasMivel újra sikerült kölcsönkérnem Bentől azt a bájitalos könyvet, aminek hátoldalán volt az a nagy horpadás, kihasználtam a lehetőséget, s gyorsan haladva olvastam a fejezeteket, mielőtt újra visszakérné. Nem tudtam letenni, olyannyira érdekelt a téma, s már-már stréber módjára jegyzeteltem magamnak a különleges receptek közül, míg végül úgy döntöttem, hogy az egyiket el is készítem. Ehhez persze szükségem lett volna Benett segítségére, vagyis örültem volna annak, ha velem tart, de pechemre nem volt sem a klubhelyiségben, sem pedig a hálókörleteknél. Csak az egyik szobatársával találkoztam, aki meglehetősen furán nézett rám, majd behajtotta az ajtót az arcom előtt. Lehet, hogy már a levitán belül is túlzásnak találták a bájitalok iránti érdeklődésemet? - Sebaj, azért köszi - vakkantottam a választ immár az ajtólapnak, nem mintha túl nagy segítséget adott volna ahhoz, hogy megtaláljam Benettet. Ezután azért még jártam egy kört, de mivel tényleg elnyelték a falak a fiút, nem vártam tovább, s egyedül indultam útnak. Gyűjtenem kellett néhány hozzávalót a főzethez, ráadásul olyan anyagokat, melyeket nem lehetett csak úgy megtalálni a kastély tövében. Farkasfüvet tudtommal csak az erdő közelében lehetett beszerezni, nem beszélve az egyik igen ritka, s különleges gombafajtáról. Már legalább egy órája sétáltam az erdőben, szütyőmben a már összegyűjtött farkasfűvel, s már csak azt a ritka gombafajtát kerestem, amit állítólag fák törzsén lehet megtalálni, ha az embernek igen jó a szeme. Az ágak recsegtek-ropogtak a talpam alatt, s egészen sötétté vált a közeg a borús felhőknek köszönhetően, majd hirtelen hatalmasat dörrent az ég. - Merlin szakállára! - sikkantottam fel, annyira megrémültem a hangos csattanástól. Abba is hagytam a keresgélést, hisz a következő másodpercben máris leszakadt az ég, s hatalmas esőcseppek nyalták arcomat, a ruhám anyagát, s közvetlen környezetemet. Hallgatnom kellett volna arra a lányra az udvaron, aki figyelmeztetett az időjárásra. Még sem akartam elhinni, hogy a csodás napsütéses idő egyik pillanatról a másikra ilyen vihart hoz magával. Vagy talán csak nagyon akartam azt a főzetet. Olyannyira, hogy az erdőben ragadtam, s bárhová is néztem, nem találtam a kiutat. Olyan sötétség borult az erdőre, mintha éjszaka lenne, pedig csupán a sötét fellegek törték meg a napfény útvonalát. - Hahó, van erre valaki? - a pálcámat előhúzva, fényvarázslattal igyekeztem megvilágítani magam előtt a terepet, de még így sem volt egyszerű megtalálnom a kiutat. Pedig annyira nincs is messze az erdő széle, hol a fenében lehetek? Ideges gondolatok tépázták meg az elmémet, amikor egyszer csak a pálcámból eredő fénynek köszönhetően kiszúrtam egy kis faházikót a magasban. Ez lenne az a kis faház, amiről a többiek meséltek? Nem voltam biztos abban, hogy van-e valaki odafönt, vagy sem, de nem maradt más választásom, mint hogy felmásszak, s ott találjak menedéket a hirtelen jött vihar elől. Sietve csúsztattam a pálcámat vissza a helyére, majd próbáltam felmászni a létrán, de a harmadik fok után megcsúszott a lábam, s elveszítve az egyensúlyomat, hátrazuhantam, egyenesen bele az eső áztatta,sáros avarba. A fejem koppant egyet, de nem ez volt a legnagyobb baj. A lábam kifordult, s iszonyú fájdalmat éreztem a bokám környékén. - Áúú - szisszentem fel fájdalmamban, s próbáltam feltápászkodni, de ahogy megmozdítottam a lábamat, újra éreztem az erőteljes fájdalmat. - Segítség, valaki segítsen, hall engem valaki?-kiáltottam, miközben a fájdalom, s ijedelem szülte könnyek kicsordultak a szememből. Nem tudtam tovább visszafogni az érzéseimet, a hideg átjárta a testem, s csak arra voltam képes, hogy újra és újra kiabáljak, hátha valaki majd meghallja a hangomat.
|
|
|
|
Hannah Schwarz INAKTÍV
Blondie° | Német Barbie° RPG hsz: 184 Összes hsz: 352
|
Az előkészítő tanárai és munkatársaiVezetőség
Bánki Barnabás igazgató | Bontovich Márton igazgatóhelyettes |
|
|
|
|
Hannah Schwarz INAKTÍV
Blondie° | Német Barbie° RPG hsz: 184 Összes hsz: 352
|
Az előkészítő tanáraiIskolai oktatók és tárgyaik
Bánki Barnabás történelem
| Bontovich Márton varázsvilág alapjai
|
Choi Min Jong rajz és művészetek
| Esther Rebecca Krise illemtan
|
Frida L. Bergstein ének/zene
| Fülöp Máté Környezetismeret Testnevelés
|
Helvey Belián Balázs írás/nyelvtan magyar irodalom
|
Rónaky Hannaróza varázslástani alapismeretek
| |
Szirtes Huba technika |
|
|
|
|
|
Hannah Schwarz INAKTÍV
Blondie° | Német Barbie° RPG hsz: 184 Összes hsz: 352
|
Az előkészítő foglalkoztató munkatársaiIskolai foglalkozások tartói és köreik
Bontovich Miksa kölyökatlétika
| Choi Min Jong rajz szakkör (3.- 4. osztály)
|
Frida L. Bergstein kórus
| Helvey Belián Balázs gyógynövény-ismeret szakkör
|
Lónyay R. Hargita Tánc és színjátszás
|
Rónaky Erik pénzügyi ismeretek (4.b összesen 4 alkalom) |
Rónaky Hannaróza Maszatklub (1.-2. osztály kéthetente) |
|
|
|
|
Hannah Schwarz INAKTÍV
Blondie° | Német Barbie° RPG hsz: 184 Összes hsz: 352
|
Az előkészítő óvodapedagógusai és kisegítőiÓvodapedagógusok
Bánki Anna | Bencsik Bonnie | Mérey Nárcisz Mara Kisegítők és önkéntesek
Lafayette David Saint-Venant |
Morvay Abigél |
Szinnyai Merse Bánk |
|
|
|
|