A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=794978#post794978][b]Yezebel - 2020.02.20. 16:18[/b][/url]

Na igen, ki tudja, mit mondana rá Dominik, bár őt ismerve ennél azért óvatosabb és körültekintőbb, a forrófejűség bizonyos szempontból inkább Ruben reszortja, ami – végül is -, nem meglepő. A csoportdinamika ugyanakkor arról már nem gondoskodik, hogy Dominik csillapítsa le Ruben.. igényeit? Késztetéseit? Sebaj, Yezebel viszont jó programnak tartja, mindenki jól jár.
- Látod, ezért van értelme ennyit nézelődni itt, legalább közülünk nekem legyen valamennyi valid helyismeretem. – Mert az, hogy papíron elolvassák, utánanéznek az úgynevezett interneten, számára nem tudás. Yezebel ennél érthető módon régimódibb, a saját tapasztalatot többre becsüli, mint a közvetett tudásszerzést. Felvonja a szemöldökét Ruben következő szavaira és már-már arrogáns lustasággal mosolyodik el.
- Ugyan már, nem mondhatod, hogy olyan rossz ezüst tálcán feküdni. Ínyenc vagyok. – A lakás fényei megcsillannak az egyik szarvára aggatott ékszeren, ahogy kényelmesen hátrébb hajol, bár kezei Ruben vállán, illetve tarkóján maradak, csak törzsével távolodik el kissé.
- Türelmetlen vagy, ki kéne használnod, míg van időd másra is, lazítani, új dolgokat tanulni, azt hiszed mindig csak arra lesz szükség, amit most tudsz? – Szinte már együttérzően mosolyodik el, habár ezúttal nincs lenézés a gesztusban. Yezebel ismeri Őt, most úgy tűnik, mint aki csendben van, mint aki kiegyezett azzal, ahogy berendezkednek, de majd előbb-utóbb előkerülnek az érdeklődésbe bújtatott utasítások, az igények, az elvárások. Az ifrit már csak tudja, régóta ismeri.
Szerencsére Ruben érdeklődését viszonylag egyszerű irányítani ilyen helyzetben, elég néhány opció, hogy kibillenjen abból a törékeny agóniából, amibe a semmittevés taszította. Ha valamit, hát ezt nem tudja megérteni. Yezebel imád semmittenni. Pontosan tudja, hogy addig is csak telik az idő, percekkel, órákkal, napokkal, hetekkel és hónapokkal előrébb kerül az időpontja annak, hogy megkapja a jussát. Ha valaki, hát ő rendkívül türelmes lény, szükség is van rá. Az emberek sok türelmet igényelnek.
Ruben új pozíciója tökéletes arra, hogy ezúttal ismét közel férkőzzön hozzá fizikailag, míg a másik nem csökkenti a távolságot, addig Yezebel mindenféle hezitálás nélkül teszi meg. Érezni az ifrit enyhe szantálillatát, és egészen közelről látni a karmazsínvörösben húzódó fekete pupillát. A kérdésre összehúzza a szemeit, milyen csábító ajánlat – na nem mintha nem ő kezdeményezte volna.
- Noss.. – Egészen közel hajol, már-már összeérnek az ajkaik, ám az elnyújtott s vége úgy olvad szét a levegőben, ahogy lassan Yezebel ifrit alakja is lassan ismét formát vált, Ruben érintése alól szétfoszlik a szilárd felület, bőrén viszont még érezni, ahogy valami levegőben kavargó, az egyszerű füstnél kissé súlyosabb anyag először körülöleli, majd elkúszik mellette, mintegy megkerülve őt, végül nem messze tőle ismét formát ölt, magassarkú fekete lakkcsizma koppan a lakás padlóján, felső szegénye és a combjáig érő haute couture szoknya közt  finom anyagú neccharisnya mintája villan. A váll nélküli top fölötti bolerót merészen élénk lila boa anyag szegélyezi. A természetellenes árnyalatú vöröses hajkorona szoros lófarokba fogva omlik le a válla mentén egyik oldalt, feje tetején jellegzetes kerek keretes, színes lencséjű napszemüveg pihen. Kaszinóba pont ideális lesz.
- .. látom érdekel a kaszinó, így nézzünk el oda, egy kis kikapcsolódás nem bűn – fordul hátra immár női alakjában Ruben felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=795517#post795517][b]Weiss Arion Ruben - 2020.02.23. 20:44[/b][/url]

- Mert ez aztán akkora hely, hogy most hanyatt kellene vágjam magam a változatosságától – maró gúny ez, de nem neki, hanem a helynek. Mert mint eddig, most sem rajong érte, szinte ordít róla, hogy ez nem az ő közege, nem az ő világa és nem is lesz sosem. Eladja annak, mert el kell, de talán senki sem veszi be sosem, hogy neki ez tényleg kellett és nem mondjuk valami „elvonókúra” vagy épp terápiás akármi, amelybe bele van kényszerítve. A külső sok mindent mond el, jó dolog a vélemény és sokszínű. Csak épp az a bökkenő, hogy őt nem érdekli, ki és mit gondol róla, ameddig az nem veszélyeztet dolgokat, és ha nem tesz semmi olyat, nem is fog. Csak ugye, arra meg néha kell valaki. Jobbik eset, ha a szebbik módja.
- De jó, oké, legyen. Elismerem a hasznos sétáidat – hogy ez mennyire komoly, ítélje meg a másik, ugyebár. Nem hordoz hangja semmi pluszt, de ez nála nem jelent biztosat sem, azonban azt tudja, már hozzá van szokva, ismeri és talán már bőven jobban igazodik ki ezen húzásain, mint bárki más. Ez érthető a fura humorára, vagy viselkedésére, amely szélsőséges, mint az időjárás. Most egészen kezes. Már-már undorító, hogy nyugtatja meg a falu hatása vagy sem.
- Hmm. Nem, valóban nem rossz dolog az, ezt elismerem. Érdekes ínyenc, aki játszik a falatokkal – talán ebben van a varázsa az egész kijelentésnek, vagy semmi sem, nem nevet fel, mert nem fájdalmas pont az, hogy erre is használva van. Kellemeset a hasznossal címen történik az egész, mert nem egy fájdalmas dologról van szó, amely alatt üvöltenie kell, mintha valóban késsel kanyarítana ki egy szeletet a combjából és tűzné villára. Szavaira már majdnem sértett horkanással néz felé, mocorog kicsit a fogásban, tarkóján még mindig bizsereg kissé, nemhiába, ha jó helyen van simogatva, mint valami kisállat.
- Persze. Lazítok én eleget. Arra mindig van alkalom. Tanulni meg... tudod, hogy a motivációm érdekes. Nem találtam semmit itt, ami leköthetne, egyelőre. Értelek én, legyek ennél is jobb, értem. A végén aztán te se bírsz velem, hát kell ez neked? - tanulhat ő, de akkor az olyan lesz, ami nem épp szép és kellemes, ha belelovalja magát, akkor meg még veszélyes is. De oké, nyugodtan lehet őt motiválni, aztán lesz ami lesz. Apró, aljas kis mosolya is ezt mutatja, ami kíséri a gondolatmenetét. De egyelőre nem gondolkodik semmin, a helyzetben marad és a jelenben, ha már kell valami, akkor legyen is, máshogynem ő harcolja ki úgymond, hogy ne az ücsörgős, csendes valami, mert az neki nehéz. Mintha mindig tennie kellene valamit és mindig tesz is, ő is mozgásban van, másképp vagy másfele. Nem nézelődik, nem múzeumozik, hanem cselekszik. De hát háborgó bensője nem is engedi, az pedig kiváltképp kedvező, hogy az ifrit erre is vevő, felveszi úgymond a ritmust és hasonul. Mert, mert kell. Ez igazából már az elején is érdekes volt, ahogy azonban szép lassan felfedezte és felfedte a dolgokat, annál jobban azzá vált. Mondhatni ahelyett, hogy üvöltve visszakozott volna a dolgok ellen, inkább belement, bele a játékba és még élvezte is. Mert ő is ínyenc. Feje kissé oldalra billen, kíváncsian, mit is művel, ahogy mozdul, ahogy közelebb érve szusszan az ajkakra és ahogy ismét változik. Szemeit lehunyva hagyja a dolgot mozdulatlan, lusta pillanatok ezek, mindig kivárja a végét, általában tudja is, merre halad. Aztán néz csak rá, mert megérzi végül ujjai alatt is, mi pihen és nem is ő lenne, ha a combokra nem szorít rá erősebben. Cisszegve csóválja meg a fejét, mintha mégse ezt választotta volna, főleg nem így. De hát, játék. Izgalom. Kellenek.
- Nem. Igazad van, minden mást lehet utána is művelni. A győzelmi mámorban, vagy épp a veszteség vigasza. Gyere kedvesem, akkor játszunk egy jót – nyújtja oda kezét, mint valami illedelmes ember, hogy lesegítse a pultról, miután hátrébb lép, hogy kényelmesen megtehesse. Nem kell sok, de mégis. Aztán kell csak magára pillantania, sokat nem kell variálni és mégis, elgondolkodva hümmög, amint megindul, hogy kicsit rendbe húzza magát.
- A vörös a nyerő szín, vagy legyek a visszafogott szerencsétlen flótás? - mintha számítana, mit is akar magára húzni. Egészen felvillanyozódott azonban, ez nem vitás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=795826#post795826][b]Alex T. Rainbow - 2020.02.25. 23:30[/b][/url]

Alex jót mosolyog azon, hogy Alíz apját egy pusztító, mindent magába kebelező fekete lyukhoz hasonlította. Mert az is volt. Egy trauma emésztette üres lélekmaradék, aki szépen lassan beleesett egy szakadékba, dementorként magával rántva hősünk összes boldog gondolatát, csak szorongást és kételyeket hátra hagyva. Bár a kamasz dac nagyrészt negatív érzéseket, többek közt haragot pumpált a kislányba a férfi iránt, legmélyen belül hiányzott neki az apja. Sosem voltak olyan jóban, sosem volt olyan érzelmektől túlfűtött és kifejező, Mint Alex vagy édesanyja, de azért akkor még érzett a kis morgásaiban szeretetet és törődést. Mindig megnevettette, ahogy már kissé túljátszva is próbálta lekaparni magáról az érintés szeretetnyelvének megnyilvánulását. Csak most kezdte realizálni, hogy majdnem hogy mindkét szülőjét elvesztette. De az előbbi sok sírás után mintha valahogy kiürült volna. Még sosem érzett ilyen. A lelke hátterében ott bujkált ez a kis foltocska, még akkor is, ha épp fülig ért a szája Alíz haj-téma iránti lelkesedése miatt.
- Én imádom a halvány rózsaszínt! Habár az én hajam többször kék volt, de én minden színt szeretek! - mosolyog kissé fáradtan, de még mindig széles szájjal - Igen, mi körül tudunk nézni! - viszonozza a kacsintást laposan. Az akvárium gondolata viszont visszacsepegtetett belé egy kis energiát. Régen náluk is volt akvárium az üvegházban. Alex imádott ott lenni, nyáron sokszor kint is aludt a különféle zöld növények és színes virágok közt, miközben félálomban próbált pampogva kommunikálni a halacskákkal.
- Ohh, az szerelmes lenne, majd énekelnénk nekik, de pampogva is, szóval tudnak hallani zenét az ő saját nyelvükön. - magyarázott sugározva, de hangjában érződött egy olyan gyermeki komolyság, mint amikor elmondják neked a fontos játékszabályokat, amiket nem szeghetsz meg, mert ez fontos! Alex laposakat pislogva hallgatja Alízt. A cica személyisége, szokásai hallatán, ha ez most egy rajzfilm lenne, teljességgel biztos, hogy kis felszálló szívek jelentek volna meg hősünk feje fölött. Helyeselni is akart, ám hatalmasat ásított az igenbe.
- Én kezdek fáradni. Talán nekem mennem kéne vissza a kastélyba. - néz el az említett hatalmas épület irányába, majd laposakat pislogva visszafordul Alízhoz - Tudnád te nekem adni a címed, szóval mi tudunk majd beszélgetni a részletekről? - törölte meg kis öklével a bal kezét, mindkét lábát pedig ügyesen igyekezett maga alá gyűrni a padon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=796650#post796650][b]Széplaki Alíz - 2020.03.03. 00:18[/b][/url]

Úgy tűnt, a lányt szórakoztatja, ahogyan az apjára asszociáltam, ezen pedig cseppet sem csodálkoztam, mert végül is eléggé beletaláltam a dologba.
- Szuper! Akkor majd együtt kiválasztjuk a festéket, aztán megcsinálom a hajadat! - vigyorogtam rá, végül is ezentúl nekem se kellett végre fodrászhoz járnom, legalábbis a lány elmondása alapján bíztam benne, hogy jól be tudja majd festeni a hajamat.
- Szuper, akkor majd elmegyünk együtt az állatkereskedésbe, aztán meglesz a tengeri akváriumod. Viszont előtte arra kérlek, hogy olvass te is releváns cikkeket a témában, nehogy az legyen, hogy amatőrként mindenféle halat összeválogatunk, aztán a legtöbbje megy majd a levesbe. Annak is nézz utána, hogy mik a feltételei egy ilyen aksinak, mennyi halat lehet bizonyos akvárium méretben együtt tartani, mely élőlények jönnek ki jól egymással. Szóval a lényeg, hogy ne csak találomra válogassunk - adtam ki a feladatot neki, még annak is utánaolvastattam vele, hogy milyen berendezéseket igényelt az adott akvárium. Ezt a dolgot igazán a szívemen viseltem, mert sokak csak összevissza találomra válogatták össze a halállományt és a berendezést, aztán csodálkoztak, amikor rövid időn belül kipusztultak az újonnan vásárolt halacskák. Abban is biztos voltam, hogy a cicusnak tökéletes tévé lesz majd az aksi, amolyan macskatelevízió.
- Rendben, visszakísérlek, ezen már ne múljon- közben felírtam a címemet Alex-nek a zsebemből előkapva egy cetlit, és biztosítottam róla, hogy a későbbiek folyamán beszélni fogunk még a részletekről. Nyugodt léptekkel közelítettük meg a kastélyt, majd közben tudatosult bennem, hogy hamarosan egy újabb lakótárssal leszek gazdagabb. Remélhetőleg minden a lehető legjobban fog alakulni....

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=798862#post798862][b]Yezebel - 2020.03.17. 12:45[/b][/url]

- Ha olyan rövid életem lenne, mint nektek, folyton tanulnék, mindig csinálnék valamit. Nem hiszitek el nekem, hogy kevéssé használjátok ki, ami rendelkezésetekre áll – magyarázza Rubennek derűsen, miközben eligazgatja magán a ruhát, illetve a fal mellett álló szekrényhez lép, annak egyik fiókját kihúzva keresgélni kezd benne. Nem, nem ez, ez sem. Hm.. karcsú elegáns kis üvegcse, amit előhúz, benne borostyánarany folyadék. Hogyan is indulhatna el bárhová a megfelelő parfüm nélkül, nem igaz? Lepattintja a tetejét és a nyakhajlatába fúj egy keveset, épp csak annyit, hogy a szantál és valami visszafogott, kellemes tavaszi virág illata épphogy érződjön, mikor valaki közel hajol. Elvileg nem kéne kitűnniük a tömegből, de Yezebel mindig is vallotta, hogy minél inkább szem előtt van, annál kevésbé lesz gyanús. Azt mondják. Amúgy sem érheti szó a ház elejét, nem mintha neki lenne egyedül „beceneve”…nem igaz?
Stílustanácsadás! Ruben stílustanácsadásért fordult hozzá, nem is az öltönynek kell vörösnek lennie, hanem ennek a mai napnak a naptárban. Széles mosollyal fordul felé, karjait összefonja maga előtt egyedül egyik kezének ujjai közé csippenti az állát töprengve, szakértőként mérve fel a férfit.
- Úgyis itt fogunk maradni egy jó ideig még, kár eljátszani a visszafogottat, és különben is, kaszinóba megyünk! – Nem mellesleg az a gondolat is hízeleg, hogy Ruben gyakorlatilag hozzá öltözzön, még ha csak színek tekintetében is.
- A mélybordó pont megfelel majd. Elviszel vagy megkeressem a koordinátáit? – Nagy kérdés, és inkább költői, alapvetően arra számít, hogy majd úgyis hozzák viszik hoppanálással vagy mugli járművel, nincs nagy kedve a googleben számsorok után kutatni. Lakkozott körmei Ruben hajtincsei között szaladnak, ahogy elölről a hajába túr, némileg oldalra rendezve a szálalat, melyeket korában összekuszált.
- Utána pedig azt csinálunk, amit csak akarsz.. hm? – Jó lenne ezt készpénznek venni Yezebel szájából, de mindketten tudják, hogy az ifrit a pénzt inkább csak költeni tudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=799420#post799420][b]Weiss Arion Ruben - 2020.03.19. 22:31[/b][/url]

- Kikérem magamnak, minden percet ki akarok használni, csak nem mindig lehet – horkan fel, mert valóban, tenne, menne, csak nyugalom kell meg friss levegő. Még fúj is egyet, mint valami bika, aki már menne a vörös terítőre, de csak ennyi, füst és nincs tűz. Egész jól bírja, de komolyan. Csak unalmas. - Lehet, te stréber vagy, én mindig jobban szerettem cselekedni. Nincs türelmem sokszor – von vállat, bár tudja, hogy lenne még mit és biztos hasznos lenne, de mindig elódázza vagy épp más dolga van. De bezzeg ha valamire rápörög, akkor ha kell, ha nem, csak azon van. Nem hiába, van is eredménye általában, csak ugye a motiváció, mindig másfelé megy. Ameddig a másik pacsulit ken magára, ő úgy nyújtózik egy nagyot, aprót roppannak a tagjai, kellemesen nyúlnak az inak és izmok és végül szusszanva ereszti le tagjait, mintha ennyi elég lenne tényleg lelazulni, de egyelőre beéri ezzel is. Mintha a tehetetlenség mellett hiába korzózna akármennyit, izmai letapadnak és a végén úgy érzi magát, mint aki már most megérte a hetvenet és alig működik valamely ízülete. De persze ez csak túlzás, ahogy ilyenkor szokása. Ennyi belefér.
Aztán meg a várakozás, mert hát ha már közösen döntöttek, húzza tovább a dolgot azzal, hogy közösen is válasszanak. Hiú mivolta meg szinte megköveteli, ha már megy, nézzen is ki, semmi átlagos, mintha mindig valamire várna és készülne, holott csak elmegy a boltig, hogy cigarettát vegyen. Ez már csak ilyen. Egy pörköltfoltos felsőben és csíkos melegítőben illúzióromboló lenne. Megáll, hadd figyelje őt, mint valami feladványt, mit meg kell oldani és mihamarabb. Aprót nevet a végén.
- Ez igaz. Itt leszünk. Akkor... mutatkozzunk be, legalább látszatra – mert attól még, hogy olyasmit vesz fel, ami kitűnik a tömegből, a viselkedése nem lehet az, amely illene a belsőhöz, ami fortyog benne. De legyen, egyelőre beéri a kaszinóval, megmozgatta a fantáziáját.
- Elviszlek. Bár franc se tudja merre van, na várjál – nem mindegy, hogy a semmibe, vagy vegasi kaszinóba ugrik, bár az kicsit neccesebb a táv miatt, a helyinél meg nem ártana először az ismeret. De megoldja. - Merre is volt? Arra emlékszel? - mert elég a környék, ha ott megfordult, egy kis séta nem árt, főleg ha népek vannak és lássák őket. Mint valami bevonulást. Megborzong, ahogy haját fésüli oldalra és ajkaira vigyorra húzódnak.
- Ez nagyon bátor kijelentés. Nehogy visszaéljek az „amit csak akarok” mivoltával – szinte mintha már arra készülne, úgy futtatja fel ujjait a másik oldalán, lassan és mégis, puhatolva, mintha azt nézné, meddig mehetne el. De tudja, bármeddig, végül, a nemrég felhúzott domborulaton át álla alá simítja ujjait, hogy aztán végül ellépjen, hogy tényleg magára is öltse azt, amit kiválasztott.
- Az a kérdés, mennyit szánunk erre. Nem az idő, inkább a kitömött zseb – elhaladtában veti oda a kérdést és már a szekrény elé is lépdel, hogy kikeresse a darabot, inget hozzá, minden apróságot, ami kelljen. Gombokat nyit meg, hogy az inget lazán ledobja, ami eddig pihent rajta és öltözik, a szokványos, ráérős tempójában, hogy minden a helyére kerüljön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=799852#post799852][b]Yezebel - 2020.03.22. 17:52[/b][/url]

- Egy kis szórakozás még senkit sem ölt meg - mosolyodik el, és ez valahogy Yezebel, mi több, kifejezetten Maeve szájából hátborzongatóan hangzik. A tengeren túlon, de még csak a saját ismeretségi körükben is vannak még olyanok, akiket kiráz a kerek, színeslencsés napszemüveg gondolata. Kiket babonából. Kiket a tapasztalat tanított meg rá.
Nem mintha most bármire készülne, nem utasította, nem kérte senki, így a fennmaradó időt ígéretéhez híven részéről szórakozással töltené, ebben pedig az egyetlen ember, aki hatékonyan megakadályozhatná paranccsal, éppen itt sincs.
- Oh, azt hittem, hogy nagy unalmadban már végignéztél a lehetőségeken, na nembaj, megosztom veled a helyismeretem, a tó környéke biztos megvan. Vigyél oda minket, legalább sétálunk előtte egyet. - Lehetne mondani, hogy a magassarkúban nehéz lesz botladozni, de annál neki sokkal több gyakorlata van, minthogy némi tószéli sétálókő kifogjon rajta. Ruben talán még futni is látta meglepő gyorsasággal ezeken a sarkakon.
- Én sosem teszek bátor kijelentéseket, csak bátor ajánlatokat.. szívesen egyezkedek. - Élénkvörösre festett ajkai mosolyra húzódnak, közülük szabályos fogos fehérlik ki vékony sávban. Női táskájából, melyet most készülődés közben választott ki, néhány bedobált csecsebecse közül egy kis irattartót húz ki, melynek egyik lapja nemzetközi hitelkártyát rejt, azt mutató és középső ujjai közé véve mutatja fel Rubennek mai keretüket.
- Nincs értelme óvatoskodni, ha tét nélkül akarnék játszani, kisfiúként kiszaladnék a játszótérre. - Egész szürreális magyarázat ez úgy, hogy a mondat felénél Rubenhez lép, és a férfi által magához vett és felöltött ing gombjait kezdi ráérősen begombolni, míg Rubennek van ideje a zakóért nyúlni.
- Biztosan nyerni, fogunk, női megérzés. - Azért vigyorodik el most olyan szélesen, mert mindketten tudják, hogy Yezebel, bár képes felölteni az alakjukat, azért sem nőnek, de még csak férfinak sem mondható, így bizony lehetőségként a totális vereség is fennáll az estére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=800731#post800731][b]Weiss Arion Ruben - 2020.03.25. 19:56[/b][/url]

- Nézőpont kérdése. Van, akinek a szórakozása bizony öl – mintha ködösíteni akarna, hogy épp kire vagy mire céloz, nem kell biztosan messzire vinni a gondolatokat, hogy mégis mi az, amelyre gondolt, vagy csak utalt finoman. De ahogy ő érti, az nem öl, nincs a veszélyérzet mellé csatolva, a világ pedig folyton űzi és követel még többet és többet, mert bizony abból él meg, hogy sok szórakozó, unatkozó ember van és létezik, akik eljárnak helyekre és költik a vagyont, amelyre ők is készülnek éppen. Senki nem mondhatja, hogy nem törődnek senkivel magukon kívül, tessék, máris itt a gazdaság, amellyel igen és amelynek kerekét forgatják meg nem is olyan sokára.
- Körbenéztem én, de tudod, hogy csőlátásom van – von egyet a vállán, amit akar, azt vesz észre és azt jegyzi meg, ha nem tűnik ki neki, vagy nem viszi arra a lába, akkor bizony kimarad. Hát nem figyelhet tényleg mindenre. - Aha, az meg. Simán jó lesz – bólint, már be is lövi fejben, mint valami tényleges GPS és amely vezetni fogja őket majd. - Sétálni. Szép lassan, andalogva? Ez már majdnem aranyos – még vigyorog is egy sort, ha ezt komolyan gondolta volna. Persze, hogy séta, más nincs és ki tudja mennyi időre ragadnak le, nem árt raktározni némi friss levegőt, fogalma sincs, mennyire és milyen kaszinó lesz az, talán egy nagy csalódás, vagy épp pont meglepi, elválik. De tény, hogy a lényege az, hogy bezárja őket, ablakok sehol, ahogy óra sem nagyon, vesszen csak el aki betér és figyeljen a csilingelésre, zsetonok zizgésére, a lapok pergésére, hogy mint valami hipnotizáló műsora, úgy ringassa őket a nyerni akarás illúziójába.
- Azt tudom, hogy imádsz alkudni. Már tapasztaltam eleget – forgatja meg a szemeit, de a vigyor ugyan úgy játszik. Majd elválik mennyire lesz hozzá türelme és mennyire lesz sürgető bármiféle ajánlat. Minden elválik. Ha magát nézi, akkor könnyen és gyorsan, ha agyát elönti a szokásos. Odapillantva észleli a kártyák hadát és ajkait megnedvesítve bólogat párat. Aha. Nem szórakozik és ez jó. Bár a mondata utolsó felére látványosan fintorog, hogy ad még kártyát, csak azt ne. Oda már nem fogja követni, főleg nem Lacika alakját. Úgy ügyel rá, hogy azzal a nyápiccal egyszerre senki ne lássa egy helyen, mintha sose ismerte volna.
- Ejnye, ejnye. Ki ne kapjunk a költekezés miatt – cicceg párat, de hát, igazából már rég benne van, nagy tétet akar és nem lép hátra, ő nem. Kezét engedi csak le, húzza el a gomboktól és kinyúl a zakóért. Amint végez, úgy ölti magára és simítja le az anyagot, rendezi el magán, a tükör felé sandítva nézi át, majd hogy a kép teljes legyen, a hozzá párosuló nadrágra kerül a sor, a magán lévőtől hamar megszabadulva cserélődik át, mint holmi utolsó simítások. A kijelentésére nem tudja nem a fejét csóválni.
- Van olyanod? Mit súg még? - hanyagul hagyja szét levetett homijait, hozzáillő cipő, majd karórát válogat, ha akar, tud ő sietni. Végül, minden a helyén, úgy fordul felé.
- Na, megfelelek neked? - csak induljanak már, mi? Hajlamos sokat pepecselni, a hiú mindene követeli meg és ha már be kell mutatkozni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803059#post803059][b]Vivien Poulain - 2020.04.04. 15:06[/b][/url]

Ebéd után gondoltam teszek egy sétát, felfedezem Bogolyfalva még számomra ismeretlen részeit, boltjait, csinos kis házait, fájdítom a szívem azzal, ami nem lehet - egyelőre legalábbis - az enyém, azaz miénk Olivérrel.
Mert hogy természetesen arra még nem volt pénzünk, hogy házat vegyünk, úgyhogy nagyon is kapóra jött, hogy a bentlakásos iskola nem csupán a diákok számára lehetett az, de a tanároknak is. Igaz, hogy így csak olyan volt, mintha szállodában volnánk, nem volt se erkélyünk, se teraszunk, tulajdonképpen saját konyhánk vagy fürdőszobánk se nagyon, de nem is kellett rezsit és törlesztő részleteket fizetni, ami azért sokat segített spórolni. És így majd egyszer talán a saját otthonom felé sátálhatok, és nem csak céltalanul kódorgok majd itt.
Kiértem a térre, és a kissé amorf szökőkút felé vettem az irányt. Sütött a Nap, és bár nem volt még különösebben meleg, a hosszú, piros kabátomat azért kigomboltam, és lazítottam a selyemsálamon is. Hajam összefogva lengett mögöttem, mintha csak fekete cipőim kopogásának ritmusára táncolt volna.
Olivér csak később csatlakozik majd hozzám, tudtam, hogy dolga van, és ezért ráérek, szóval nem is siettem sehova, ráérősen közelítettem meg a kutat, elgondolkodva nézegetve az egymáson csücsülő baglyok szobrait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803137#post803137][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.04.05. 00:09[/b][/url]

Túl jól keltem reggel. És igen, ilyen létezik, legalábbis az én életemben biztosan. Vannak olyan reggelek, amikor szinte kidob az ágy, ezren pörgök, mindent megcsinálok, amit elterveztem, talán többet is, folyamatosan zúg az agyam, és rosszabbnál rosszabb ötletek pattannak ki belőle, amikkel általában Teót fárasztom. Én ennek nagyon is örülök, mert az ilyen napokon vagyok a legproduktívabb, és ugye nem hiszem, hogy meglepőt mondok azzal, hogy a családom ezeket a napokat annyira nem preferálja. Igeeen, igazából totálisan megértem őket, de nem baj, mert a család tagja vagyok, szóval kénytelenek, ezért is lehet az, hogy ma nagyjából végig beszéltem a napot bátyámmal. Milyen színű árvácska kerüljön ide, milyen oda, azt hova tegyem, őt át kellene ültetni és a többiről ne is beszéljünk, mert konkrétan bealudt a csávó, miközben igencsak fontos dolgokról magyaráztam neki. Szóval, mint teljesen jó testvér, sikítottam egyet, amire magához tért, de mire felfoghatta volna, hogy mi van, már rég letettem a telefont. Gyorsan kapkodtam magamra valami értelmes ruhát, majd indultam el, és nagyjából az első szomszédomnál tűnt fel, hogy az unikornisos mamuszomban indultam el. Ja, fura is volt, hogy ennyire kényelmes a cipőm, de rá se rántsunk, gyorsan rohantam vissza húzni valami normálisat, ami még a szettemhez is megy, majd ugyanolyan vidámsággal vágtam neki másodjára is az útnak, mint elsőre. A kicsivel korábban indulás nem gáz, nem? Egy kis séta nem árthat, mielőtt átreppenek Pestre. A téren az emberek fel s alá járnak, vidámságom talán túlságosan feltűnő, mert páran megbámulnak, valaki még vissza is mosolyog - mennyire haláli -, valakik meg ugyanolyan savanyú képpel lépkednek tovább. Ahogy ő is. Bár ő inkább komor.
- Ijj, baszki - adok hangot nemtetszésemnek, miközben megtorpanok, alsó ajkamat rágcsálva át sem gondolva, hogy mit teszek ragadom meg a vállat, ami a legközelebb van hozzám és fordítom kifelé, majd bújok el az illető háta mögé. Azta, milyen magas nő már, de király! - Ne haragudj, de most életet mentesz - motyogom a nőnek, vagyis inkább a hátának szavaimat, remélve, hogy meghallja, mert ez most valóban életmentő. Óvatosan sandítok ki az idegen mögül, és amikor meglátom, hogy Arion még mindig itt van, ráadásul meg is állt(!) gyorsan bújok vissza a nő mögé.
- Nagyon sokkal jövök neked - szusszanok egyet. Türelmesen meg kell várnom, amíg elmegy. Kicsit vissza kell fognom magam, nehogy lebukjak, pedig így is ritkán ismerkedem. Valahol el kell kezdeni végül is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803148#post803148][b]Vivien Poulain - 2020.04.05. 10:10[/b][/url]

Úgy képzeltem, hogy rendkívül esemélytelen, mondhatni már-már unalmas délelőttöm lesz, míg Olira várok, és gondolatban már el is képzeltem, hogy ezalatt az idő alatt mennyi mindent fogok találni, amit majd felsorolhatok neki, hogy meg kéne vennünk. Azt is elképzeltem, hogy őt mennyire rághatja most a fene, hogy ilyen sok időre magamra hagy, mert pontosan tudja, hogy ez azt jelenti, hogy a boltokat járom, és beleszeretek ebbe-abba.
Meg is mosolyogtam a gondolatot, ahogy általában bármelyiket, melynek ő volt a főszereplője, de aztán meglepett kis sikkantás hagyta el ajkamat (melyet nem írnék inkább körül), ahogy éreztem, hogy valaki megragad hátulról, és fordít rajtam egyet, mintha csak élő pajzsnak akarna használni. És ami azt illeti, valóban erről volt szó, mert éreztem, és hallottam is, hogy az illető nő mögöttem húzza meg magát, belém kapaszkodva és kicsit káromkodva.
- Excusez-moi (Bocsánat), mi történik!? - szaladt ki a számon.
Ijedten kapkodtam a tekintetem, keresve bárkit, aki gyanúsan viselkedik, keres, pálcát kivonva kutat a mögöttem kuksoló személy után, de ilyet nem láttam, noha szavaiból ítélve éppen az életét mentettem meg. Ami jó hír, mert nem voltam túsz ezek szerint, sem pajzs, csak egy kellően magas személy, aki eltakarta őt valaki más elől.
Az a buta gondolat szaladt át a fejemen, hogy még jó, hogy nem vagyok szellem, mögöttük nem célszerű elbújni. Elvégre többnyire áttetszőek.
- Ne bújjunk el a szökőkút mögé? - dobtam fel az ötletet ártatlanul.
Kicsit feszélyezett, hogy valaki, akit nem látok, és nem is ismerek, közvetlenül mögöttem, az intin szférámban kuksol, de annyira megzavart az egész szituáció, hogy az eszembe se jutott, hogy nekem nem lenne szükséges rejtőzködnöm, ahogy épp most sem teszem. De hirtelen ez tűnt a logikus lépésnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803176#post803176][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.04.05. 14:04[/b][/url]

Maradjunk annyiban, hogy a problémamegoldó képességem még annyira nem kifinomult, mint azt egy felnőtt embertől elvárhatnánk, pedig az vagyok. Legalábbis a korom alapján mindenképpen, de alkalmas vagyok a drasztikusabb módszerekhez fordulni, ha olyan helyzetbe kerülök, mint ez is. És a drasztikus helyzet most az, hogy egy idegen nő mögött bujkálok, mert nem szeretném, hogy Arion meglásson. Igazából nem lenne baj, ha meglát, de tuti idejönne, és ma túl jó kedvem van ahhoz, hogy játsszunk, vagy egyáltalán toleráljam a beszólásait. Nem, nem akarom ezt, hadd maradjon meg a jókedvem, és amúgy is tök mogorvának tűnt megint, szóval végképp nem adom meg a lehetőséget sem arra, hogy egy ilyen csodálatos napot tönkre vágjon. Még akkor sem, ha legutóbb totál édes volt, nem merek kockáztatni. Ma semmiképpen sem. Ó, igen, a nő. Megint messze vitt az agyam, elnézést kérek, kicsit elfelejtettem, hogy bujkálok egy idegen mögött.
- Tényleg sajnálom, pillanat és elmagyarázom - míg ő kapkodja a tekintetét és fejét ide-oda, bárkit is keresve, nem tudom, addig én ismét kisandítok mögüle, és pontosan ugyanazzal a lendülettel állok vissza mögé egy hatalmasat sóhajtva. Orrom alatt morgok valami olyasmiket, hogy nem hiszem el, amiért éppen most és éppen itt van, menjen már el, mire vagy kire vár, bezzeg most türelmes, és a többi.
- Mi? - kapom fel fejemet a nőre, vagyis leginkább a hátára, amikor megszólal. Kitör belőlem a nevetés a többesszámon, mennyire haláli a csaj, simán elbújna velem egy olyan ember elől, akit nem hiszem, hogy ismer. De jó neki. Párat krehácsolva igyekszem visszafogni magam, de a széles mosoly levakarhatatlan arcomról.
- Bevallom, nem merek megmozdulni, de ez egy jó ötlet - bólintok is egy határozottat, mintha láthatná egyáltalán. Sokeszű Baj. - Akkor jobbra indulunk, jó? - megvárom a visszajelzést, majd ha leokézza, akkor aprókat lépkedve araszolok jobbra, szigorúan mögötte haladva, igyekezvén, hogy véletlenül se legyek látható.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803194#post803194][b]Vivien Poulain - 2020.04.05. 15:06[/b][/url]

Ahhoz képest, hogy unatkozással töltött hosszú percekkel írtam tele képzeletbeli határidőnaplómat a mai napra, az események egész izgalmas fordulatot vettek. Ugyan azt sejtettem, hogy valójában nem élet-halál kérdést eldöntő, sorsfordító pillanatokat élek éppen meg, mégis hevesebben kezdett verni szívem, és minden kis mozdulatra sokkal jobban felfigyeltem magam körül.
Közben izgatottságomba némi kényelmetlen érzés is vegyült a másik közelsége miatt, és mert kilétét továbbra sem ismertem, és még csak arcát se nézhettem meg magamnak. Nem mintha külső alapján el lehetne dönteni valakiről, hogy az pszichopata vagy netán valami sorozatgyilkos, de az ember ösztönösen szerette minél több érzékszervével megismerni a környezetét. Persze tapogatózhattam is volna, de az azért illetlenség, és hátrafelé nehézkes is.
Egy bólintással nyugtáztam szabadkozását, és közben éreztem, hogy ki-kipillant mögülem, majd visszahúzódik, tehát akárki elől is bújkált, az nem sietett eltűnni a térről. Ezért is tűnt jó ötletnek fedezékbe húzódni, ami úgy tűnt, a nőnek nem jutott eszébe mögöttem. Valószínűleg roppantmód lekötötte, hogy minél jobban összehúzza magát a hátam mögött. Magasnak magas voltam, de vékony is, szóval azért csak nem sokkal több felülettel rendelkeztem, mint egy lámpaoszlop.
- Semmi gond, akkor majd egyszerre mozgunk - feleltem megnyugtatólag, majd nagyon aprót bólintottam. Eszembe jutott, hogy talán gyanús lehet, ha itt egymagamban bólogatok, mint egy szomjas kacsa.
- Jobbra. Vettem.
Azzal óvatosan oldalazni kezdtem a kút felé újdonsült árnyékommal együtt. Mivel én nem láttam, hogy mozog, kénytelen volt ő felvenni az én ritmusomat, de gyanítottam, hogy nem sietek túlzottan, és kis szerencsével oda is értünk a kút mögé, leguggolva a szobrok jótékony takarásában.
- Szerintem sikerült - állapítottam meg, nem észlelve, hogy körülöttünk azért nem kevés ember mászkált, akik értetlen arccal nézték a két kuksoló nőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803205#post803205][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.04.05. 15:58[/b][/url]

Az már nem rossz, hogy nem lettem elküldve melegebb éghajlatra, és még sikonyálni sem kezdett el az éppen legalkalmasabb rejtekhely, amit találtam magamnak. Nagyon sokkal jövök a nőnek, ezt nem győzöm majd neki sem elégszer hangsúlyozni, aligha szabadul meg tőlem majd könnyen. Utoljára sandítok ki mögüle, éppen akkor, amikor Arion a szájába teszi a cigarettát és meggyújtja azt. Mégis mi a fészkes fenét csinál itt ilyenkor? Ha vár valakire, akkor az a valaki siethetne, mert így kezd elég kellemetlen lenni a helyzet, de... annyira mégsem. Mert a nő fejéből igencsak remek ötlet pattan ki, az én fejem meg egyetértően biccen előre, majd hátra, bólogatok na, mintha muszáj lenne. Szóval a tervnek megfelelően lépkedek oldalra, ahogy ő is teszi, igyekszem felvenni a tempót, amit diktál, és nem a saját lábamra lépni, mert akkor telibe lebukunk. Vagyis bukok. Vagy... nem tudom, mert most ő is eléggé benne van, és bár indokolatlan, hogy ő is bujkál velem jelenleg, de szétadom, mert így legalább nem kell rohannom egyik ember mögül, a másik ember mögé, hanem megoldom egyel. Mekkora szerencse!
Az meg főleg, hogy mindenféle gond nélkül érünk át a kút másik oldalára. Nem estem össze, nem botlottam meg a saját lábamban, miközben araszolgattunk, szóval valóban igencsak nagy szerencsének örvendhettem most. Meglepő, de legalább Arion sem vett észre. Hatalmas sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben leguggolunk a kút mellett, és nem kell körbe néznem ahhoz, hogy tudjam, tuti bámulnak minket. Nem is egy ember, hanem elég sok, de nem fontos, Arion már aligha lát meg. Egy széles mosollyal emelem fejemet a nő irányába, hogy jobban megnézhessem magamnak.
- Igen, szerintem is - sóhajtok egyet, majd fejemet balra fordítva pillantok ki a kút mögül, de legnagyobb bánatomra, Arion még mindig ott áll. Menjen már a francba, hogy itt sem lehet békén hagyni! - Szóval... szia, Kimoriah vagyok - nyújtom a nő felé jobbomat, miközben a széles mosoly ott virít ajkaimon. Ismerkedés lvl 24587. Minimum. A kézrázás után szusszanok még egyet, majd mit sem törődve ruhám épségével teszem le fenekemet egy kiálló részre, természetesen úgy, hogy az anyagot magam alá húzom. Nem vagyok foggyos. Néha. Khm.
- A pasi, aki ott áll a tér szélén öltönyben és dohányzik - mutatok magam mögé jelentőségteljesen. - Egy... hm... ismerősöm, de most nincs kedvem a bunkóságához, tehát azt láttam a legjobb megoldásnak, ha elbújok, és ennek a közepébe csöppentél bele te. Ne haragudj, valahogy meghálálom majd tényleg - halványan mosolyodom el ismét, miközben térdemre könyökölök és tenyeremmel támasztom meg arcomat, ahogy a nő felé fordulok és fürkészni kezdem arcát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803275#post803275][b]Vivien Poulain - 2020.04.05. 19:57[/b][/url]

Később biztosan jót fogok nevetni ezen az egész helyzeten, és ha majd Olivér vagy bárki más kérdezi, hogy "De te minek bújtál el?", a homlokomra csapok, hogy tényleg, minek is? De ez még a jövő zenéje volt, most egyetlen logikus gondolatom az volt, hogy a szökőkút pont jó helyen van rejtekhelynek, mert ha el is indul felénk az illető, mi ugyanazzal a lendülettel körözhetünk a baglyok körül, végig takarásban maradva.
És végre megnézhettem magamnak a nőt, aki akár egy hírhedt bűnöző is lehetett volna, a fickó, aki elől rejtve próbál maradni, pedig auror, akit érte küldtek ide. Simán elképzelhető lehetőség volt, amivel igazán számolhattam is volna, de valószínűbbnek tűnt sajnos - vagy épp nem sajnos, ezt nehéz eldönteni -, hogy a pasas zaklatta őt, netán bántani akarta, vagy bármi ilyesmi. Persze pálcával a kézben egy boszorkány és varázsló könnyedén lehetett ugyanazon a szinten, a mi világunkban a fizikai erő hátrább szorult, mint a muglikéban.
Ettől persze még zaklatni zaklathatta.
- Szia! Vivien - mutatkoztam be én is, ugyancsak kivillantva fogaimat. Kedves volt a mosolya, és engem meg is vett vele, de ettől persze még mindig lehetett emberrabló. Azok is biztos nagyon kedvesek, muszáj nekik, különben nem megy a közelükbe senki.
Figyelmem aztán arra fordítottam, amerre ő nézett, és végre észrevettem én is, aki elől eleve ide keveredtünk, egy durván faragott kőszobor meg némi kellemetlen szagú víz mellé.
- Je.. semmi gond, de.. - lehuppantam én is a kőre mellé, és halkabban folytattam: - Ugye minden rendben? Mármint.. kereshetek a hivatalban egy aurort, meg aztán tudok egy-két.. hm, régi ismerőst, akik szívesen ráhoznák a frászt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803419#post803419][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.04.06. 12:10[/b][/url]

Az esetek legtöbbjében igenis türelmes vagyok vele. Nem mindig, de legtöbbször elmondható, hogy akárhányszor bukkan fel, igyekszem a legkedvesebb énemet előadni, még akkor is, ha aznap különösen elviselhetetlen, és minden mozdulatra és szóra ki van élezve, tehát ebből logikusan következik, hogy mindenbe beleköt és be is szól, ráadásul ezt olyan mosollyal az arcán, amitől a falra tudnék mászni. Nem mindig elviselhetetlen, de az esetek legtöbbjében igen, és ma pont egy olyan napom van, amit nem szívesen rontanék el egy Arion vs. Baj kombóval, mert arcából ítélve jelenleg is inkább morci, mint jókedvű, szóval hagyjuk a felesleges köröket és hadd koncentráljak arra, hogy hamarosan kiruccanok Pestre pár szaktársammal, hogy a nap hátralévő részét elcsesszük. Konkrét terv nélkül, csak a találkozó időpontja és helyszíne van meg, de magunkat ismervén, nem aggódom, valószínűleg minden megtörténhet ma. És meg is fog.
- Jaj - nevetek fel hangosan, hiszen már megtehetem. A kút jótékony takarásában Arion aligha veszi észre, hogy nevetgélek, és lehet túltolom, lehet rám se nézne, észre sem vett volna, de szeretek biztosra menni. Ma meg különösen. - Nem, ne aggódj, nincs nagy baj ám. Csak nincs kedvem a bunkó stílusához ma, túl jó ez a nap, szóval inkább a furább módszert választottam. De az ismerőseid elérhetőségét lehet elkérném a későbbiekre. Tudod, tuti, ami biztos alapon - igen, mert ez a furább megoldás. Egyszerűen, mint egy normális embernek, tovább kellett volna sétálnom, mindenféle feltűnés nélkül, ahogy kell, és lehet ki sem tűntem volna az emberek közül, akik a téren sétálnak át. Ehelyett? Kaparintottam magamnak egy áldozatot, hogy most ketten bujkáljunk Arion elől, mintha tényleg el akarná adni a vesémet. Szerencsére ilyenről nincs szó, legalább még nem tudok róla, de mégis így lenne, akkor nem tudom. Elfutok? Futkározó embertől necces elvenni a veséjét, nem?
- Amúgy francia vagy? - fordítom felé fejemet, tekintetemben kíváncsiság csillog, miközben fejemet is oldalra biccentem kicsit. Vivi arca kedves, a mosolya pedig valamiért megnyugtató. Ő legalább nem adná el a vesémet, ez már biztos. Türelmesen várom a választ és már tervezem, hogy tudnám neki meghálálni azt, hogy takart, majd most bujkál velem. Istenem, mennyire haláli. Talán szereztem egy új ismerőst. Az jó lenne, ne mindig Belián vagy Zétény nyakára járjak rá, ha nyűgöm van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803765#post803765][b]Vivien Poulain - 2020.04.07. 13:11[/b][/url]

Most, hogy túl voltunk a nehezén, és az ismerkedésen is, fellélegezhettem. Noha nem zártam ki, hogy talán olyasvalakit rejtegetek, akit nem kéne, nagyon valószínűtlennek ítéltem, és ez végülis elégnek bizonyult. Egyébként jobban bíztam a halottakban, ők tapasztalataim szerint sokkal ritkábban hazudtak, leginkább azért, mert már senki és semmi nem árthatott nekik.
De Kimoriah őszintének tűnt, ráadásul ilyen nevet kizárt, hogy kamuzni tudna.
- Ah, jól van akkor. Megnyugodtam - tettem kezem a mellkasomra egy pillanatra. - Inkább legyél fura, minthogy elrontsák a napod.
Nem volt bajom a furasággal, engem is különösnek tartottak a legtöbben, de hát aki az én hátteremmel rendelkezett, nem is lehetett olyan hétköznapi.
Kuncogtam egy sort megjegyzésén, nyilván nem tudhatta, hogy miféle ismerősökre gondoltam. De ha jobban megismerkedünk, majd érteni fogja, és egy ilyen kaland után nem tartottam valószínűnek, hogy egyszerűen csak viszlátot intenénk egymásnak két perc múlva. Főleg, ha ez a bizonyos illető nem keres más elfoglaltságot, mint a téren lézengés.
A kérdésére pislogtam kettőt. Bizonyára elszólhattam magam az előbb, belefűztem mondandómba egy francia szót is, mert amúgy elvileg nincs túl erős akcentusom, legalábbis eddig mindenkitől azt hallottam.
- Oui - bólintottam.
Erre a kérdésre nem lett volna mulatságos nem franciául felelni, de fordító bűbájok ide, okostelefonok amoda, ha egyszer tud az ember azon a nyelven, amit az adott helyen beszélnek, miért ne azon beszélne, így aztán magyarul folytattam természetesen:
- Legalábbis onnan jövök, és amennyire tudom, a családom is. Most költöztünk ide a párommal, az iskolában fogunk tanítani.
Fejemmel a Bagolykő Mágustanoda irányába pillantottam.
- Na és te, Kimoriah? Nem hallottam még ezt a nevet, nagyon különleges.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=803908#post803908][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.04.07. 21:09[/b][/url]

- Na látod, ebben egyetértünk - csettintek egyet nyelvemmel, miközben kicsit még ki is húzom magam, majd végül ugyanúgy görnyedek vissza. Tenyerembe támasztom államat, és kicsit talán elszáll az agyam. Ismét oda, hogy itt a levegőben biztosan van valami, mert eddig nem tudtam megismerkedni senkivel úgy, mint egy normális ember. Valami váratlan vagy különös dologgal megfűszerezve történt eddig az összes itt szerzett ismeretségem. Gondoljunk csak Zétényre, majd Beliánra, végül Rinre, aki egyszerűen átkopogott, hogy hozott kaját, mintha valami amerikai sorozatban lennénk. Zseniálisak az eddigi ismeretség szerzéseim, de be kell vallani, hogy talán a Viviel való kontakt viszi most a prímet.
Szélesen mosolyodom el, ahogy franciául válaszol arra, hogy ő francia. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy van francia vonatkozása. Ha az ember tanult egy nyelvet, aligha szólal meg azon egy váratlan helyzetben zsigerből, márpedig Vivi biztosan franciául lepődött meg, amikor éppen elfordítottam a kúttól, hogy elbújhassak mögé.
- Úúú - csillannak fel szemeim rögtön, kicsit sem visszafogottan, ahogy közli, a párjával együtt jött ide és a kastélyban fognak tanítani. - Ez mennyire izgalmas! Mit tanítotok majd? Én házvezető-helyettes vagyok, úgyhogy az iskolában is eltudlak kapni - ez akár fenyegetés is lehetne, és kicsit valóban úgy hat, de esküszöm nem az, mondjuk mindezek után lehet annak fogja fel. Na mindegy, mindezek ellenére sem tervezem eladni a veséjét, szóval szerintem annyira nem bánja, hogy néha elrángatom a kastélyból egy kávéra.
- Én magyar vagyok félig, édesanyám kolumbiai, innen a szokatlan név - mosolyodom el halványan. - A vezetéknevem Bajnóczi, úgyhogy együtt a kettő még különlegesebb. Vagy inkább viccesebb - nevetek fel halkan. Én már hozzászoktam nyilván, de ha valaki először hallja meg és összerakja a kettőt, akkor hajlamosak elmosolyodni, amit pedig egyáltalán nem veszek magamra. Teljesen megértem, nekem választásom sem volt, ezt kaptam születésemkor, ez van, de szemberöhögni még nem röhögött senki, szóval annyira nem lehet szörnyű együtt a kettő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=804523#post804523][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.10. 22:07[/b][/url]

Alsó ajkamat beszívom, ahogy körbepillantok. Na, ez meglepett, de valószínűleg ez arcomra is kiül, szóval azon az egyetlen kérdésen kívül nemigen adok hangot neki, mert felesleges. Így is elég egyértelmű a helyzet. És ugye megmondtam, hogy sokkal könnyebb, mint amire számítottam? Francos franc.
- Tuti már pörög az agyad rajta - vigyorodom el szélesen, majd ismét körbepillantva látok meg még egy Vénuszt. Amíg Zétény intézi a bűbájokat lépkedek oda, és egy apró mosollyal ajkaimon forgatom meg kezeimben azt is, míg végül visszalépkedek hozzá. Még hogy nem meleg, mi? Magamhoz ölelem a két növényt, majd röhögve fogom meg a kezét. És nem basztuk el a hopponálást, szóval elég jók vagyunk eddig. Szegény másik... izé. Az istenért sem jut eszembe a neve, de nem baj, még ezzel is tudunk valamit kezdeni talán, ha már az eredeti tervet el kellett vetni.
- Hogy én mennyire gyűlölöm ezt - borzongok meg látványosan, majd elengedem Zétényt, kissé arrébb lépkedve pillantok a kastély felé egy önelégült vigyorral.
- Nagyon remélem, hogy arra gondolsz, amire én - sandítok háztársamra, és valamiért biztos vagyok abban, hogy igen, ugyanarra gondol. Tényleg tök aranyosak vagyunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=804540#post804540][b]Farkas Zétény - 2020.04.10. 23:45[/b][/url]

- Pedig elvileg nem nézel a fejembe - kacsintok, majd pár pillanat múlva otthagyjuk a feltört lakást és megérkezünk a szökőkúthoz. Na, akkor eddig rendben vagyunk, nézem magamnak Mihailt, hogy mindene megvan-e, ami látható. Oké zsoké, miközben az utazás fáradságairól lamentál.
- Máskor jöhetsz gyalog is - vetem oda neki, ha ez a módja az utazásnak nem elég kielégítő számára. Én már annyit használtam, hogy semmi rosszat nem okoz bennem, megszoktam.
- Én meg nagyon remélem, hogy nem - ki tudja, hogy mire gondol más? Én általában nem is akarom tudni, hogy ki mire gondol, mert még a végén megijednék. Amúgy vélhetőleg, most tényleg tudhatja, mert azért nem vagyok a világ legkreatívabb mágusa. Talán második harmadik, esetleg top 5, de mivel szerénykedek, hagyjuk meg ezt itt mindenkinek.
- Akkor irány a HV iroda? Este meg a parti - vigyorgok, mert tényleg jó lesz feldobni az unalmas ötleteket. Amúgy... gőzöm sincs mi lesznek, de kell némi izgalom is. És ha mégis lesz más izgalom, plusz egy el fog férni, nemde?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=804630#post804630][b]Vivien Poulain - 2020.04.11. 16:42[/b][/url]

Ha épp egy bárban, pubban, vagy kocsmában (ki hol hogy nevezi) ültünk volna, még koccinthattunk is volna egyetértésünk megpecsételéseként, és valahogy úgy éreztem, ha ismerősök leszünk ezek után, akkor erre előbb vagy utóbb sor is fog kerülni. Kimoriah olyan vörösboros nőnek tűnt. Aztán persze, lehet, hogy tévedek.
Kicsit elnevettem magam zavaromban, olyan lelkesen reagált szavaimra, miszerint Olival itt fogunk tanítani. Pláne így, hogy megtudtam, ő is az iskolában dolgozik, tehát későbbi kapcsolatunk még biztosabb alapokra került, mint eddig.
- Ugyan, nem olyan nagy dolog. Vagyis hát nekünk persze az, most kezdünk csak.
Ezzel ugyan nem válaszoltam a kérdésére, így folytattam is:
- A párom, Olivér csillagtant tanít majd. Én pedig sokkal földhözragadtabb tárgyat, szellemtant. - Gyakran mutattam be így a szakirányunkat, ha egyszerre sorolhattam fel mindkettönkét, mert bár nem volt vicces, hogy a szellemek a Földhöz ragadtak, kicsit azért szellemes igen. Értitek.
Még szerettem volna érdeklődni arról, hogy melyik háznak is a vezető helyetteséhez van szerencsém, de egyelőre úgyse ismertem egyiket sem, szóval elraktároztam későbbre, mert már ezen a ponton teljesen biztos voltam benne, hogy lesz később is. Helyette a nevére terelődött a szó, és valóban különleges volt. Vagy, ha úgy tetszik viccesebb, ahogy ő mondta, bár én nem találtam annak, bizonyára a kultúrális eltéréseink miatt.
- Szerintem igazán különleges, nincs okod panaszra. Az enyém egészen átlagos, talán csak az a szokatlan, hogy a keresztnevem nem különösebben franciás. Lehettem volna Valerié vagy Violette is. De azt hiszem, anyám angol volt. Sajnos elég keveset tudok a családomról.
Finoman megemeltem vállaim, és összepréselve ajkaim mosolyogtam. Tudtam, hogy ez nagyon őszintétlen, ezért elég hamar abba is hagytam.
Hogy másra tereljem a szót, ki is pillantottam a bagoly szobor mögül, hogy lássam, eltűnt-e már a "bunkó".
- Téged keres amúgy ez a fickó?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=804681#post804681][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.04.11. 22:09[/b][/url]

Rendben, talán kicsit elkapattam a reakciót arra, hogy az iskolában fog tanítani, de hát nem tehetek róla! Az olyan aranyos és olyan igazinak hat, hogyha a párkapcsolatban élők együtt gondolkodnak el, és végül mennek bele abba, hogy mégis mit kellene csinálniuk. Viviék is pontosan ezt csinálták, és ilyenkor kezdek el hinni abban, hogy ez az igaz szerelem dolog elég működőképes. Legalábbis pár épeszű embernél biztos, de ugye, én teljesen más kategóriába tartozom, mint a normálisak, szóval…
- Pedig ez nagyon nagy dolog – bólogatok is mellé párat határozottan, mintha egyáltalán tudnám miről beszélek. Elmondom azért, hogy fogalmam sincs. – Vóóó, szellemtant? Ez nagyon érdekesnek hangzik. Mármint a csillagtan is, csak érted... mindegy – barnáim továbbra is csillognak, mert bár a csillagtan is nagyon-nagyon izgalmasnak hangzik, azért a szellemek eléggé le tudják kötni a figyelmemet, ráadásul megmernék arra esküdni, hogy az üvegházamban is lakik egy, mert ha én egy növényt a padra teszek, az általában ott marad, mivel egy növény, aligha áll neki szaladgálni, de ezt inkább nem hozom fel, még a végén egyszerűen csak bolondnak néz. Ha eddig nem tette már meg, már csak az igen szokatlan ismerkedési módszeremnek hála. Pedig nem is akartam ma a szokásosnál furcsább lenni. Mindegy.
- Köszönöm – hálásan mosolyodom el felé. Benne van a top 5-ben, akik nem ragadtak le a nevemen, csak egyszerűen elfogadták, amiért tényleg nagyon hálás vagyok. – A vezetékneved franciásabb? Azt hiszed…? Ó – ajkaim elnyílnak egymástól, majd zavartan elmosolyodom. – Sajnálom – alsó ajkamba harapok. Ezek szerint érzékenyebb témát érintettünk, így nem is fejtegetem tovább. Követem Vivit, ahogy hátrafordul, barnáim akadnak meg Arionon, aki még mindig megtisztel minket a jelenlétével. Ha így folytatjuk, el fogok késni. Mindegy, valószínűleg már amúgy is hozzászoktak.
- Nem valószínű – billegtetem fejemet kicsit előre, majd hátra, végül visszaülök. – Ha engem keres, akkor csak berobban a házamba és kényelembe helyezi magát – nevetek fel halkan, mert ez sajnos ilyen. Illene hozzászoknom lassan, nemde?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=805641#post805641][b]Yezebel - 2020.04.15. 21:59[/b][/url]

- Csőlátás, igen, a célzócsövön keresztül... - jó ez igazából féligmeddig igaz csak, kettejük közül már csak mágikus affinitás miatt is inkább az ifrit kényszerült rá arra, hogy jól értsen a lőfegyverekhez.
- Mi az, hogy majdnem? Elbűvölő, egy kis ország kis máguvároskájában egy tó melletti macskaköves úton barangolni.. egészen nosztalgikus. - Jó kérdés, milyen nosztalgiára is utal, neki végtére igencsak sok tapasztalat és emlék áll rendelkezésre, amelyre visszautalhat. Talán Yezebelnek is volt olyan időszaka, még a 20. század előtt, mikor megadatott számára a nyugalom, amikor még nem az emberiség rosszabb oldala kaparintotta meg az adottságait. Sosem hallották a többiek ugyan még a véleményét arról, miként gondol a mostani életére, nem érdekelt senkit - és az is kétséges, hogy egyáltalán magát az ifritet túlzottan foglalkoztatná.
- Ugyan már, ha vesztünk is, könnyen visszaszerezzük. Egy kis költekezésbe még senki sem halt bele. - Legyint ugyan, de ami azt illeti, tudna ellenkező esetre példát hozni, még ha annak kifejezetten hozzájuk, szoros kis családi körüknek nincs hozzá köze.
- Azt, hogy ma a hetesre kell tenni, bármi is történjen. A hetes a mai nap nyerő száma. - Lehet, valami faji fixáció ez a hetes szám, a bűvös szám, mindenki, aki kicsit is ismeri Yezebelt, tudja, hogy ha teheti, a hetest játssza először, bármiben.
- Tökéletes vagy drágám, na menjünk. - Azzal belekarol Rubenbe és hagyja, hogy a férfi elhoppanálja őket arra a kis útra, ami leginkább megvan a fejében a környékről. Beszívja a kora tavaszi tópart illatot, a kaszinó illúziója már távolról látszódik.
- Milyen kedves, nyugodt környék. Kár lenne, ha történne valami. - Sajnálkozás helyett, mintha nagyon jól szórakozna, ami sosem jelent jót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=805770#post805770][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.04.16. 20:14[/b][/url]

Ilyen gyönyörű időben vétek lenne a négy fal között sínylődni. Ezzel a mondattal mentette fel magát az otthon felgyülemlett munka alól. Nem egy halogatós fajta, mindig becsületesen végzi el a rá szabott feladatokat, de egy kis pihenésre mindenkinek szüksége van. Ezért is fogja majd frissen, D-vitaminnal telve belevetni magát ismét, amint hazaér. És ami a legfontosabb, tele hassal.
A félszeműből lép ki egy pizzásdobozzal a kezében. Gyors léptekkel halad a tér felé, ahol már előre kinézte a padot, ahol meg fogja enni ezt a csodát. Ha csak rá gondol, összefut a nyál a szájában.
Hamar eléri a célját. Lábát átveti a pad felett és lovagló ülésben foglal helyet, miközben óvatosan lerakja a pizzás dobozt, olyan gondoskodó mozdulatokkal, mintha legalább egy újszülöttet babusgatna. Kisfiús vigyor kúszik az arcára, ahogy leemeli a tetejét és meglátja a felcsapó lángokat. Magában nyugtázza a doboz tűzállóságát, de hamar kitölti minden gondolatát az előtte lévő gyönyörűség.
Türelmetlenül várja, hogy a lángok alább hagyjanak, majd mikor végre már a pizzát is látja alatta, összedörzsöli a tenyerét és elemeli az első szeletet. Csukott szemmel emeli az orrához, hogy minden illatot is kiérezzen úgy, ahogy kell, majd végre utat enged a vágyainak és lassan beleharap.
Mintha tűzijáték robbanna a szájában, olyan intenzitással ostromolják az ízek. Egyből szipogni kezd és csillogni kezd a szeme a könnyek árnyékától. De mégis valami nem evilági élvezet ül ki az arcára és hangosan hümmög elégedetten. Így kell kiélvezni a pillanatot, kérem szépen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=805778#post805778][b]Rothstein Elektra - 2020.04.16. 20:44[/b][/url]

Beköszöntött a nagy betűs Tavasz. Benne van a levegőben az illata. Ezt hősnőnk is így gondolta ezért felöltöztette kicsi lánykáját és magára is kabátot kanyarított. Az új otthonuktól nem messze lévő Játszóteret célozta meg fejben. Kell a mozgás és a játék az apróságnak. Meg neki is szüksége van egy kis szünetre, hogy utána teljes erővel tudja folytatni a kipakolást. Annyi doboz hever még össze-vissza a lakás minden pontján, hogy csoda az is, hogy nem felemás zokniban és köntösben indultak útnak. Útjuk a Boglyas téren vezetett át, ahol is a huncut gyerkőc előreszaladt és nem volt rest megállni egy padon ülő férfi előtt, aki éppen evett. Imola tehát nagy kerek barnás szemekkel, kíváncsian bámulta az idegent. Elektra is közeledett már de szólongatására, hogy "Tessék csak szépen visszajönni kisasszony!", meg "Momó, ne zavard a bácsit!" és hasonlók, a kislány nem is reagált. Úgy lefoglalta minden gyermeki figyelmét a látvány, hogy még vörösesbarna, loknis tincsekkel borított fejecskéjét is félrebillentette.
- Helló! Bocsánat, nem szokott ám mindig ilyen kis kínácsi lenni - kezdte Elektra és megfogta gyermeke kezét, aki továbbra sem mozdult - De most szerintem az illat vonzhatta - folytatta ahogy leguggolt Imola mellé, hogy egy kicsit együtt nézzék mi is olyan nagyon érdekes ezen a pizzát evő bácsin - Pedig ő már ebédelt - jegyezte meg kicsit már inkább magának és rájött, hogy ha más nem, hát annyi biztos, hogy ilyen élvezettel enni rég látott bárkit is a környezetében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=805787#post805787][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.04.16. 21:09[/b][/url]

Felőle most atombomba is robbanhatna körülötte, sőt ellephetnék a teret zulu harcosok esőtáncot járva, akkor sem lehetne kibillenteni ebből az idilli állapotból. Nem lát jelenleg a kezében lévő pizzaszeleten túl és nem érzékel mást, csak a tészta roppanását a foga alatt és az illatok tömkelegét, mi egyszerre ostromolja.
A tészta nem túl vastag, se nem leheletnyi vékonyságú, az alja aranybarnára sütve, sehol egy a kelleténél tovább sütött részlet. Az alja kellőképp ropogós, míg a belseje simogatja a szájpadlását. Ezután utat tör magának a paradicsomszósz kissé savanykás íze, az előre pirított sonka füstössége, majd intenzíven robban a paprika és felperzsel mindent az ereje, Minden falatnál bennreked kicsit a levegője is és nem rest az orrát törölgetni, de a könnyeit hagyja szabadon folyni. Büszke férfi ő és a büszke férfi sírni is tud. És ez az ízorgia megérdemli, hogy könnyekkel áldozzon előtte! Pláne, hogy az omlós sajtról még szó sem esett!
Épp az utóbbi alapanyag nyúlósságát teszteli, mikor megérzi magán a már beleégett tekintetet. Teli szájjal pillant oldalra és hasonlóan oldalra billenti a fejét, mint ahogy a kislány is teszi. Hirtelen moccanni sem mer, kiül az arcára is a döbbenet. Végül kő kemény elhatározásra jut; a szíve szakad belé, de lassan leengedi az aktuális szeletet és lecsukja a tetőt.
- Semmi baj - mondja mosolyogva. A világért se mondaná ki, hogy épp egy fontos és meghitt rituálé közben zavarták meg. Viszont ahogy hallja a következő mondatot, kissé az arcára fagy a mosoly. Hatalmas hamleti dilemmát vív, végül belül zokogva veszi tudomásul, hogy ismét az esze nyert.
- Esetleg... megkínálhatlak? - kérdi óvatosan, miközben félig leemeli ismét a tetőt a dobozról. - Viszont nem hiszem, hogy ízlene neked, prücsök. Nagyon csíp - mondja mosolyogva, majd szíszog is kicsit, hogy alátámassza a szavait. Ő mindent megtett, hogy megvédje a felségterületét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=805792#post805792][b]Rothstein Elektra - 2020.04.16. 21:39[/b][/url]

Nincs is annál rosszabb, mint amikor megzavarják az embert. Tudja ő ezt nagyin jól. Szégyenli is magát, de Imola anyjaként megtanulta, hogy ezek olyan apró problémák, amik eltörpülnek az igazi bajok mellet. A kislány végre felélénkül és visszaköszön a férfinak, kezével is integetve miközben legaranyosabb és szélesebb mosolyát megmutatja. Ha díj járna spontán utcai ismerkedésért, a csemetének biztosan lenne néhány.
- Nagyon kedves köszönjük, de nem fogadhatjuk el - néz rá Elektra előbb a lányára és csak utána a padon ülő idegenre - Nem eszünk még csípőset egy darabig, igaz Momó? - simogatja meg a csöppséget és felegyenesedik - Amúgy Jó étvágyat és még egyszer ne haragudjon, hogy megzavartuk - most a nőn van a sor, hogy mosolyogjon és bizony sikerül is neki. Nem rossz fej, sőt humora is van, csak csemetéjén kívül kevés dolog teszi mostanában boldoggá. Nem olyan siralmas a helyzet azért - és itt most minden kedves hallgatónk megnyugodhat, ahogy szokta mondani - de mindennapi kis gondjai, harcai akadnak, mint bárki másnak. A fő dolgok viszont ki vannak pipálva azon a bizonyos listán: Van tető a feje fölött. Lassan, de biztosan visszarázódik a munkába. A kislányával, aki egészséges, jól boldogul. Szóval az élete majdnem kerek. A múltja meg ott pihen most az egyik doboz mélyén valahol félúton saját hálószobája és a nappali között.
- Gyere kicsikém, menjünk hintázzunk egy jót - lép egy aprót és picit húz a kicsi lány kezecskéjén, hogy ő is meginduljon - Hm...na mit szólsz? Jössz anyával hintázni? - nógatja tovább a gyerkőcöt, de annak csak nem akaródzik menni. Nincs náluk babakocsi, mert az is valamelyik halom lakásfelszerelés alján lehet. Így ha a kis hölgy nem jön szépszerével, hát majd felkapja és viszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=805799#post805799][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.04.16. 22:06[/b][/url]

Feszült mosollyal várja a választ. Vánszorognak a másodpercek, mind egy-egy örökkévalóságnak tűnik, míg meghúzódik közöttük a csend. Feloldozás vagy osztozkodás. Tény, hogy vannak testvérei, az utóbbi sem ismeretlen így számára, de... van, amiben nem ismeri ezt. Az étel egy ilyen dolog. Mindig annyit szed a tányérjára, amennyit meg is eszik, soha nem látni, hogy akár egy rizsszem is ott maradna.
Most is ez áll fent. Pontosan annyit vett, ami csakis neki elég; egy egész pizzát. Mikor már a kezében tartotta a dobozt, percekig csak az járt a fejében, hogy mennyire ki fogja élvezni ezt az utolsó morzsáig és most ezt a gyönyörű képet tervezik darabjaira törni. És ezt Sebi mosolyogva ajánlotta fel! Az az áldott jó szíve...
Ahogy a válasz eljut a tudatáig, magáról megfeledkezve sóhajt egyet. Hát mégis bevégeztetik, ami el lett rendelve.
- Köszönöm, semmi baj - mondja mosolyogva, közben újra ráhelyezi a dobozra a fedelet. Nem illik társaságban egyedül enni, még ha nem is számított a társaságra. De ezt a pár pillanatot még kibírja, a gyomra még nem kezdett háborogni, amiért megfosztotta az isteni csemegétől.
- Nézd csak kicsilány, ha anyukád megengedi, akkor ezt neked adom - mosolyogva kacsint a fürtösnek. A zsebéhez nyúl és előkotor belőle egy kicsi, előre csomagolt piskótát. Nasinak szánta magának, de erről le tud mondani a nagyobb jó érdekében, igen. Viszont mielőtt odaadná, kérdőn néz a nőre. Nem szeretné, ha rossz erkölcsűnek titulálnák, aki kisgyermekekkel kezd. Már a gondolatára is kirázza a hideg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=805805#post805805][b]Rothstein Elektra - 2020.04.16. 22:33[/b][/url]

Nagyon komoly itt kérem a patt helyzet. Enni vagy nem enni? Ez itt a kérdés. Mert ugye az csak nem lehet, hogy végignézik, ahogy ez a kedves idegen befalja a csípős! pizzáját? Nem. Ezt ők nem fogják megtenni. Indulnak.Feltéve, ha Imola is úgy akarja. De nem akarja. A kislány annyira nézi a férfit, akinek vonásai csak most tűnnek fel Elektra számára, mintha az mágnest nyelt volna le az előbb és nem pár finom falatot. Nem kell sok hozzá, hogy megtörjön ez a lassan cikissé váló helyzet. A férfi ugyanis egy ügyes ziccerrel egy kis finomságot nyújt feléjük. Előrecsomagolt piskótaszerűség.
- Ez már nekünk való csemege - hangzik a komoly és felelősségteljes anyai szó és mozdul is a nő keze, hogy elvegye az ajándékot - Mit mondunk ilyenkor? - kérdezi és a válasz egy nagy mosoly Imola részéről. A csemete most, a nyert helyzetben jött zavarba, ezen még a nő is elmosolyodik és leszinkronizálja gyermekét - Köszönjük szépen! - azzal kabátja zsebébe süllyeszti a megszerzett zsákmányt, majd felkapja a kicsit és csípőjére ülteti biztos, ami biztos. Legalább így már garantáltan el tudnak indulni egyszer csak.
- Menjünk és hagyjuk végre enni a bácsit kicsim - búgja lágy hangon a fürtök közé és megerősítés gyanánt, hogy ez jó lesz Imolának, még egy puszit is ad a lánykának, aki átöleli nyakát és beletemeti arcát anyukája dús, enyhén hullámos, sötétbarna, hosszú hajába. - Viszont látásra - int még szabad kezével Elektra, majd lassú sétatempóban maguk mögött hagyják a kedves idegent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=806020#post806020][b]Vivien Poulain - 2020.04.19. 10:57[/b][/url]

Igaz, hogy zavarba jöttem, de jól is esett, hogy egy kvázi idegen így örül Olivérnek és nekem. Pedig vele még csak nem is találkozott, legalábbis gyanítom, hogy nem, Oli biztos elmesélte volna, ha megismerkedik egy ilyen nem hézköznapi nővel. Mert hát Kimoriah nagyon nem tűnt annak a szürke átlagboszinak.
Tovább nevetgéltem szavain, azt hiszem, értettem, mit is akart mondani.
- Igen, hát.. ha nem tartanám a szellemeket érdekesebbnek a csillagoknál, már sok-sok éve szakirányt váltottam volna. De ettől függetlenül Olivér tárgya is igazán fantasztikus, elhiheted.
Lehet elfogult voltam, de igazság szerint már azelőtt sikerült elérnie Olivérnek, hogy csodáljam a világűrt és annak csodáit, mielőtt egymásba szerettünk volna. Legalábbis úgy rémlik, előbb láttam be, hogy nem teljesen hiábavaló felfelé tekinteni, mielőtt az a felismerés elért volna, hogy a szemeiben elmerülni még sokkal jobb.
Nem nagyon akartam még a családomról beszélni, és nem csak azért, mert eleve érzékeny téma volt, hanem mert őt sem akartam elijeszteni. Kedves, jó fej nőnek tűnt, akivel nem bántam volna, ha jóban vagyunk, és nem csak a kötelező udvariskodásban merül ki a kapcsolatunk a későbbiekben, ha véletlenül összefutunk a folyosón. Amire ugye nagy esély volt.
Megráztam a fejem, és megnyugtatólag rámosolyogtam.
- Semmi, nem érdekes. Ez egy más időkre való téma - fejemmel abba az irányba böktem, amerre a "bunkó pasas" (csak így emlegettem magamban) volt. - Ő most aktuálisabb. Ha nem téged keres, akkor szerintem próbáljunk meg kereket oldani, mert előbb-utóbb észre fog venni, vagy valaki más tereli ránk a figyelmet.
Akkora sürgés-forgás nem volt a kút körül, hogy ha mondjuk feltűnik Olivér, és odasiet hozzánk, vagy valaki más ismerős, akkor arra ne lehessen felfigyelni.