Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821860#post821860][b]Hegedüsh Marcell - 2020.11.23. 16:00[/b][/url]

Még mindig ide-oda verődik koponyámban a basszus, ahogyan a már szinte teljesen kiürült utcán szedem egymás előtt méretes lábaimat. Jópofa kis banda játszott ma este a pubban. Kár, hogy nem volt teltházas koncertjük. Megérdemelték volna. Ajkaim elgondolkodón lebiggyesztve, fejem lehajtva, kezeim pedig nadrágom hátsózsebében pihennek, ezzel egy elveszett bandukoló képét adva az esetleg mégis erre járóknak. Annyira késő nincsen, mégis a hideg sokakat arra ösztönöz, hogy otthon maradjanak. A kocsmában sem voltak sokan, ezért is volt jó, hogy Edu barátommal a mai napot választottuk, hogy legurítsunk néhány sört. Csak – ugye – ezt nem annyira egyszerű csak korsókban számolni hiszen, ha nagyon belemelegedünk a sztorizásba, akkor máris megy barátom jellegzetes kézmozdulata a pincérnek, hogy bizony itt az ideje egy jó feles konyaknak is. Jó bánatra és örömre. Más magyar a pálinkára esküszik, mi mindig is ezt ittuk, ha együtt csavarogtunk. S hogy a mai este sem maradjon komikus pillanatok nélkül, próbáltunk fiatalosabban csevegni a szemtelenül fiatal pincérlánnyal, amiből semmi más nem sült ki, csak az, hogy két vén majom vagyunk, akik próbálnak az ifjabb generáció nyelvén hablatyolni. Apró mosolyra húzom ajkaimat, s meg is nyalom azokat, hogy az esti szellő jéghideg bizsergést hagyjon rajtuk maga után. Oly’ sok minden zakatol nem éppen tiszta gondolataim között, és akarva-akaratlanul jelenik meg előttem a barna szempár. Látom a dühös tekintetet, ami legutóbb mély sérüléseket hagyott akkor teljesen összeomlott lelkemen, s még most is nagyot kell nyelnem, hogy eltüntessem a keserű érzést, amit az emlékkép magával hordoz. Lépteim óvatosak. Nem tántorgok. Annyit azért nem sikerült inni, de semmiképpen aggatnám magamra az amerikai elvonók „három hónapja tiszta vagyok” kitűzőjét. Csak élvezi a nevetésektől, bosszúságoktól és – persze – az alkoholtól kimelegedett testem a hűs időjárást, így még szét is húzom kabátomat, hogy jobban átjárhasson a mardosó hideg. Először mellkasom kapja a pofont, majd onnan, mint egy atomrobbanás terül szét egész testemben, hogy még ujjbegyeim is érezhessék a csípős hűvösséget. Mélyet sóhajtok újfent, hogy folytassam az utamat, ám igazság szerint még nincsen kedvem hazamenni. Gyönyörűek a fények, imádom az őszből lassan télbe áthajló illatokat, és az sem utolsó, hogy annyira steril ez az üres utca, hogy semmi nem veszi el a figyelmemet. Otthon más jellegű az üresség. Legfőképpen azóta, amióta sikerült szóváltásba keverednek Elektrával. Azonban most nem az ő képe néz velem farkasszemet, ahogyan megállok az egyik bolt kirakata előtt. Itt nem használtak mágiát, hogy kivilágítsák azt, így csupán az utcai lámpák fényében figyelem előttem kirajzolódó sziluettemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821866#post821866][b]Rothstein Elektra - 2020.11.23. 17:52[/b][/url]

Néha a csend a legjobb módja annak, hogy egyértelművé váljanak a dolgok. Hősnőnk napjai így teltek. Békés egyhangúságban. Végre. Különös álma után úgy érezte megkönnyebbült, bár arra talán sohasem kap választ, hogy valóban megtörtént-e, vagy csupán a fejében zajlott le az az ominózus beszélgetés. Talán jobb is így. Minden esetre a felette rendre elhaladt napok arra késztették, hogy folytassa életét ugyanúgy, mint ahogyan eddig tette. Ma azonban volt néhány elintézendő dolga, melyeket nem akart tovább odázni. Elvégezte őket, ahogyan tervezte, majd elindult hazafelé. Tűnődve, békésen szemlélődve gyűrte csizmája alá a métereket és azon gondolkozott, hogy talán most neki kellene őszintének lennie, ha már Marcellt arra kérte bízzon meg benne. Így volna igazságos. Igazság. Egy szó és megannyi értelmezési mód. Neki most a sajátját kellene megtalálnia a férfival kapcsolatban. Nem csinálhatja ezt sem vele - aki bevallotta sajátját - sem magával tovább. Az érzelmi kötélhúzás sosem vezetett még jóra. Már épp fordult volna lefelé a Fő utczáról, amikor tekintete megakadt elmélkedése főszereplőjén, aki épp egy kirakatot nézegetett. Nem kellett sok idő hozzá, hogy hősnőnk rájöjjön az efféle szerencsés véletleneket vétek volna nem kihasználni, ezért átfutott az út túloldalára és óvatosan a háta mögé osont, majd nagyon lassan közel hajolt hozzá, hogy ajkát kacér félmosolyra húzva, hangját enyhén elmélyítve kezdjen beszélni - Miért van egy ilyen jóképű férfi, ezen a hűvös estén egyedül? - kérdezi, miközben balját a nevezett vállára csúsztatja, hogy egy kicsit erősebben ráfoghasson, épp úgy, ahogyan a toronyszobában tette. Hirtelen ötlettől vezérelve cselekszik és szólal meg ismét. - Ne fordulj meg, csak hallgass és figyelj - inti immár saját hangján az előtte állót és csak reméli, hogy megérti a szavakat, amiket megpróbál értelmes mondattá fűzve kimondani - Nem vagyok jó ebben - remeg meg egy pillanatra, mert bátorságát elszállni érzi, de mélyet sóhajt, hogy megnyugodjon és folytatni tudja - Sosem voltam, de el kell mondanom, hogy mennyire fontos vagy nekem, hogy ezer szállal kötődöm hozzád...és vágyom rád, amióta csak a bálon befogtam a szád - ejti ki végre szép ívű ajkain a maga fura módján a szavakat, s vallja be általuk, hogy szereti elhunyt férje legjobb barátját. Megkönnyebbült lélegzet szakad fel tüdejéből és mintha kicsit akadálytalanabbul is kapna levegőt ezek után. Nem tudja mit hoz a holnap, azt sem, hogy a ma mit ígér, de legalább megtette, amitől annyira félt. Hangosan szavakba volt képes önteni, amit napok óta gondolatainak homlokterében tartott, s festette elméje vásznára újra meg újra, hogy a legszebb, vagy épp a legijesztőbb képet alkossa belőlük. Hiába biztatták szülei, hiába álmodta, hogy férje és fia is áldásukat adták arra amit érez, ha ő maga még nem állt készen. Most sem áll egészen, de szíve azt súgta, ha nem lép és lesz őszinte, úgy...Nos talán késő lett volna és Marcell elmegy ismét, mint a temetés után. Azt pedig azok után ami kettejük közt történt, nem tudná elviselni. Kétszer nem veszítheti el őt, az nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821869#post821869][b]Hegedüsh Marcell - 2020.11.23. 18:36[/b][/url]

Van az ittas szintnek egy bizonyos árnyoldala. Még ha nem is vagy satu részeg, akkor is vannak olyan furcsa pillanatok, amikor elönt a megmagyarázhatatlan mélabú. Esetemben persze nem beszélhetünk arról, hogy nem tudom, miért szomorkásabb a szívem a megszokottnál, de ahogyan egyedül ácsorgok a kirakat előtt, és a megfogyatkozott jókedvtől kissé gémberedetten látom képmásomat, mélyet kell sóhajtanom. Az üres utca és a gyér fények egy megkeseredett ember alakját adják vissza nekem, ami ugyan nagyon ismerős, de már régen láttam. A mögöttem lévő padtól kicsit előrébb lépek – így kis helyet hagyva magam mögött – közelebb a kirakathoz, és most kevésbé borostás arcomat simítom végig, mintha nem hinném el, amit látok. Mintha nem ismerném fel az alakot. Meg-megfúj a hűvös szellő, s annak ellenére, hogy kabátom már nincsen összehúzva, mégsem fázom. Legyen ez bárminek is betudható. Hogyan jutottam el megint idáig? Hogyan hagyhattam, hogy eljussak idáig? Dolgoznom kell az érzelmeim kinyilvánításán, mert az sem jó, ha elfojtom, és – a konyhában történt eset után kiderült, hogy – az sem megfelelő mód, ha kimondom szavaimat. Miért kell egy felnőtt férfinak ilyeneken agyalnia egyáltalán? Megkeseredettségem nem vált át a régről ismert agresszióba. Azt sikerült leküzdenem. Nem értem, hogy ezt miért nem sikerül. A nálam történt eset óta sok mindenen gondolkodtam; mégis mióta vagyok szerelmes Elektrába? Túl régre nyúlik vissza a kérdés alapja, és soha nem gondolkodtam még ezen. Hiszen tudtam, hogy számomra több, mint egy barát. Persze, mindig is tudtam, de szerelemnek soha nem mertem nevezni, hiszen oly’ sok szál köt össze minket, hogy attól félek lángra kapnak és szakítják meg kapcsolatunkat. Hinnék benne, hogy ez lehetetlen, de… most már nem szabad ennyire gyerekesen gondolkodnom.
Egy újabb idegesen szomorkás arctépés után fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy ideje tovább állnom, amikor szívem elfelejt dobogni. A hanghoz párosuló alak, akit magam mögött vélek a tükörben látni megfagyaszt, – s mivel reakcióidőm a konyaknak és a sörnek köszönhetően kissé meglassult, ezért – nincsen elég erőm gyorsan megfordulni, így már csak égető érintését érzem vállamon, miközben megkapom az utasításszerű kérést. Hallgatok. Mélyen. A levegőt zaklatottabban veszem, és Elektra tükörképét bámulva, figyelmesen fülelek. Állkapcsomat krokodilharapás erősségének megfelelő erővel szorítom össze, majd amikor eltalálnak a szavak, lehunyom… sőt összeszorítom szemeimet. A beszéd kezdete egy barátzónába taszító érzéssel fog el, és fájdalmas fintor ül ki arcomra, miközben majdhogynem előrébb lépek, hogy ne érezhessem magamon a finom ujjakat. Ezt a nő is érezheti, hiszen kicsit megmozdul felsőtestem, mintha elrántani akarnám, de végül maradok eredeti pozíciómban. Jobb kezemet szájamhoz emelem, hogy ajkaimat végig simítva fogadjam be a szavakat, majd egy hirtelen érzéstől vezérelten – amikor Elektra befejezi mondandóját – fordulok meg, hogy immár szemben találjam magam vele. Feketéim egyik barnából ugrálnak a másikba, majd egy szempillantás alatt emelem meg mindkét kezem, hogy tenyerembe foghassam finoman arcát. – Mit szeretnél, Elda? – suttogom nevét becézve ajkaiba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821879#post821879][b]Rothstein Elektra - 2020.11.23. 22:00[/b][/url]

Ujjai alatt, szavai közben érezte, hogy mozdulna, hogy menne. Mégsem tette. Maradt. Hagyta hősnőnket beszélni és elmondani, amit akart. Látta őt talán a kirakat üvegében? Meglehet. Nem érdekes, mert kivárta míg befejezte, s csak ezután fordult meg, hogy immár egymással szemben álljanak. Sötét szemek pillantása kutatja Elektra tekintetét, mellyel fogva tartani igyekszik Marcellt. Néhány másodperc csupán mire a férfi kezei arcára siklanak, s ajkán megérzi száját, ahogy szavakat formál. Eldának szólítja, amitől nagyot dobban a szíve. Megtört a jég, de vajon a kérdésre mi a helyes válasz? Egy pillanatra lehunyja szemét, mélyet sóhajt, s mondani kezdi, amit az ösztönei súgnak - Téged - csúszik ki szép ívű száján először csak ez az egy szó, ám ez olyan kevésnek tűnik, hogy folytatja, s kicsit el is húzódik, hogy lássa miként reagál rá a szívének kedves férfi - Veled lenni és elhinni, hogy okkal történt minden - hangzik el immár egy épkézláb mondat, de még ezt sem ítéli elégnek így tovább beszél - Sajnálom, hogy kegyetlen voltam veled, hogy bántottalak...Megőrülök tőled és megőrülök érted... - kezd egyre szenvedélyesebb tónusú hangon beszélni és ebben a gyér fényben is lázasan izzani látszanak sötét, kifejező lélektükrei - Szeretlek és ezt tudom, hogy te is tudod, pont úgy, ahogy én is mindig tudtam, hogy te is szeretsz engem - szakad fel belőle a vallomás, aminek őszinteségétől és elemi erejétől még ő maga is megrendül. Hangja elakad, mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, ahogy tüdejét próbálja levegővel megtölteni. Rászakadhat a mennybolt, belé csaphat az Ég összes haragja, már nem számít, mert az igazság mindig kiderül és nem lehet soká leplezni. Fogalma sincs, hogy helyesen tette-e, hogy ilyen bizarr körülmények közt hozta féltve őrzött titkát Marcell tudomására, akinek leheletén az imént még némi alkohol illatát is megérezte, de már késő visszakoznia. Minden okkal történik, s Elektra ebben épp olyan rendíthetetlenül hisz, akárcsak a hősök létezésében. A férfit is annak tartotta mindig, s hitt benne épp ezért kezdettől fogva. Ha nem épp már megint egy lélekszakasztó szituációban lennének, és bájos önmagaként tudna viselkedni, azt mondaná, hogy lett egy saját hőse, akinek karjában már felrepült a felhők fölé, s akivel ezt még számtalanszor szívesen megtenné. Kétségtelenül ezt szeretné. Ezt akarja. Hegedüsh Marcellt, az ő saját, neki rendeltetett, majdnem Clark Kentjét. Éjjel és nappal. Télen és nyáron. Meztelenül és motoros gúnyában. Őszinte vággyal kívánja, hűséges szívvel kötődik hozzá. Ragyogó ünnepeket szeretne vele és szürke hétköznapokat. Látni őt este fáradtan és reggel kócosan. Mellette ébredni, neki főzni, a kandalló mellett zenét hallgatva sört inni. Tudni, hogy Imola nála jó kezekben van és lesz is mindig. Ami pedig mindennél fontosabb: Nem akarja elveszíteni őt többé soha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821891#post821891][b]Hegedüsh Marcell - 2020.11.24. 14:36[/b][/url]

Eddig leginkább mattnak ható, fekete szemeimben fény csillan. Nem csupán annak köszönhetően, hogy az egyik közeli utcai lámpa immáron a történetünk főszereplőiként taszít minket a rivaldafénybe, hanem ez leginkább annak szól, amit a nő mond. Szüntelen fürkészem tekintetét, s amikor a szó elhagyja ajkait mintha kezdetleges mosolyban rándulna meg eddig megfeszült ajkaim széle. Izgatott tinédzserként állok előtte, és – ugyan eddig sem voltam szószátyár ebben a néhány percben – még mindig csendbe burkolódzok, mert érzem, hogy még nincsen vége a mondandójának. Nem is akarom, hiszen büszkeségem gyermekmód kuncog fel koponyámban, hogy végig szántson rajta az a gyengéd tűzzel átitatt érzés, amit Elektra szavai maguk után hagynak. Közel vagyok. Nagyon közel. De a suttogó szavak teljes hangerővel csapódnak vissza dobhártyámon, hogy a mérhetetlen boldogságtól megsüketülve érezzem legbelül, hogy szívem masinisztája kiadta a parancsot; indulunk. Agyam zakatol, fülem cseng, mellkasom pedig felrobbanás előtti tüneteket produkál, ahogyan fel-, majd leereszkedik a mély levegővételektől. Amikor meghallom, hogy nem csak értem, hanem tőlem is megbolondul, boldog horkanás távozik ajkaim közül, és erősebben szorítok a tarkót tartott kezemmel a sötét tincsekbe. Felső fogsorommal harapok ajkaimba, hogy elfojtsam azt a földöntúli mosolyt, amit a komoly helyzet vált ki most belőlem. Ám a mosoly nem sokáig marad fáradt vonásaim között, hiszen átveszi felettem a hatalmat a döbbenet egy olyan formája, amivel még sosem találkoztam. Szeretlek, visszhangzik gondolataim között a szó, amire igazából hirtelen egy szót sem tudok megformálni.
– Már hogyne szeretnélek – suttogom alig hallhatóan, miközben finoman húzom immár testét is még közelebb az enyémhez, hogy a hűs szellőtől meghűlt, női kabát átüssön a mellkasomat fedő fehérszín pólón. Minden okkal történik, és minden okkal történt az elmúlt években, és ebben most lettem teljesen biztos. Szorítom őt. Olyan odaadással és tiszta szeretettel, amiről eddig azt sem tudtam, hogy lehetséges.
Boldogság ver tanyát lényemben, miközben szemeimet mélyen fúrom a legcsodásabb szempárba. Ajkaira tekintek, s ugyan biztosan érzi azt a kevés alkoholt remélem, hogy ez még nem tartozik a bántó kategóriába. Nem szeretnék sűrű bocsánatkérésekkel rontani a helyzet romantikáját, így csak szájamat nedvesítve érintem össze sóvárgó ajkainkat. Mélyet morgok az újfent megjelent izgalmi állapottól, amit a csók vált ki belőlem, majd óvatosan veszem először felső, majd alsó ajkát az enyémek közé. Finom játék ez, s közben a nem tarkót fogó kezemet derekára csúsztatom. Az odaadó csóktusa után még néhány apróbbal hintem az édes ajkakat, majd kissé eltávolodva szólok újra. – Hadd érjen melletted a hajnal – mondom még mindig halk szentimentalitással, ám homlokommal egy pillanatra sem távolodok. Nincsen hátsó szándékom. Jó fiú leszek. Csak az ölelésében szeretném végre álomra hajtani megfáradt fejemet. Veled, Elda.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821971#post821971][b]Rothstein Elektra - 2020.11.26. 01:07[/b][/url]

Már hogyne tudná. Mindig is tudta. De az ilyesmit nem tudatosítja magában senki, aki hűséges választott szerelméhez. Vak volt a férfi múltbeli összes jelére, pont úgy, mint Daredevil, aki ha az eső cseppjei hulltak mindent látott maga körül. Hozzá hasonlóan érzékelte hősnőnk is az összes apróságot, csak tudomást nem vett róluk sohasem. Helyesen cselekedett, hiszen szerette elhunyt férjét. Végül a soros mégis úgy fonta a szálakat, hogy itt kössenek ki az utcán, egy fakó, sárgás fényű lámpa alatt, csókban összeforrva. Ez így mind szép és jó, ám adódik a kérdés: Hogyan tovább? A levegő egyre hidegebb - éjszaka talán még fagyni is fog - a sötétség pedig percről percre mélyül körülöttük. Valamit tenniük kell, mert nem állhatnak itt egész éjjel. Már épp kezdené erre felhívni a férfi figyelmét hősnőnk, amikor a nevezett ezüst tálcán nyújtja kívánságával elé a megoldást. A kulcsa természetesen Elda kezében van, s bár Marcell áll elő vele, ő lesz az, aki elfordíthatja a zárban, már ha képletesen szeretnénk kifejezni, ami kettejük problémamegoldó készségének mibenlétét illeti. - Ha megígéred, hogy nem csapsz zajt, akkor hazamehetünk hozzám - húzódik kissé szemtelen, de boldog görbére Elektra szép ívű ajka, majd kisvártatva komoly arcot vág és két karjával a férfiéra fogva kicsit eltartja magától. Nem akar más lenni vele. Nem akar megváltozni attól, hogy szívét neki adta. Így alsó ajkába harapva szemöldökét kicsit felhúzva ad nyomatékot szavainak, ha azok nem lettek volna eléggé egyértelműek. - Tudod, semmi sóhajtozás, ágynyikorgás, meg hasonlók - néz rá szúrós, már-már feddő tekintettel, - mintha annyira bánta volna hőse legutóbbi, igen "hangos" sikert aratott ottlétét - hogy azután bársonyos hangon, mélyről jövő vidámsággal nevesse el magát. - Azt pedig vésd az eszedbe, hogy én még mindig ugyanaz a nő vagyok, aki nem esik menten hanyatt attól ha csak rámosolyogsz. Szóval ne bízd el magad - közli ironikusan évődve, hogy azután nyomban el is vegyen kijelentése éléből - Csak legyél mindig ott, hogy elkapj, ha mégis megteszem - mondja pimasz csókot adva Marcell szél által fagyosra cserzett, borostás arcára, és ha csak ő másként nem tesz, hát belé karol, s így indulnak el a Holdfény 33. felé ketten. Komótosak a lépteik, hiszen nem sietnek. Azt azonban hősnőnk jól tudja, hogy mire hazaérnek majd, már minden lélek az igazak álmát fogja aludni. Ezt persze nem árulja el a mellette bandukolónak. Meghagy némi rejtélyt, hiszen úgy érzi, minden cseppjére szüksége lesz ezután. Van annak előnye, ha egy barátba szeretsz bele, de a zsarátnokot illik táplálni, hogy tűzzé váljon és néha fellángoljon. Ismerik egymás jó néhány szokását, ám a lefekvési és alvási rítusok mindeddig kimaradtak közös történetük sorai közül, így van Elektrában némi izgalom emiatt. Mi van ha horkol? Adja az ég, hogy ne tegye, mert akkor esküszik, hogy - szeresse bármennyire - lerúgja az ágyról, minden komolyabb lelkifurdalás nélkül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821973#post821973][b]dr. Reece Laines - 2020.11.26. 09:48[/b][/url]

A csípős reggeli időjárás ősszel nem lepi meg az embert általában. A Nap sem kelt még fel, hogy legalább egy kicsit segíthessen felmelegíteni magunkat, de még az érzetét sem adja meg, hiszen a sűrű és mogorván figyelő szürke felhők fölül nagyon nehéz lehet érvényesülni. Ez van reggel. Reggel még elfogadod, hogyha a hideg szél csal kellemetlen libabőrt rád, még az emberek komorsága is sokkal érthetőbb, akik munkába igyekeznek. Reménykedsz abban, hogy a nap végére valahogy normalizálódik az időjárás, hogy ne legyen olyan nyomasztó, mint reggel, de amikor kilépsz az irodából és ugyanaz a látvánnyal kevert érzet fogad, kicsit még jobban leeresztesz.
Sajnos kitart hazáig. Nem véletlen állok még mindig az ablakban és figyelem elhúzott szájjal a kinti világot, miközben Hádész a hátam mögött toporog célzásértékkel, majd sétál arrébb, dob a lábamhoz még egy játékot és folytatja a toporgást. Nagyot sóhajtva hunyom le szemeimet, kutyám felé fordulok, majd már szinte már könyörgő pillantásomat emelve rá szólalok meg. - Muszáj? - mintha értené a szavaimat vakkant egyet. Hát akkor az anyád kiskésit! Sután túrok bele hajamba, aprót kortyolok a még gőzölgő teából, majd lebegtetem a bögrét a dohányzóasztalra. Mindig bepróbálkozom, és mindig alul maradok, de legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Pillanatok alatt kerül a nyakörv, az addig nyakamban lógott póráz az ebre, aki az ajtó előtt ülve, türelmesen várja, hogy végre dűlőre jussak a cipőmmel, majd a pulóveremmel, amíg legnagyobb örömére indulunk meg végre. Lassan haladunk, ha már vesztettem, valamint egy kissé viseletes plüss majom lóg ki pulóverem zsebéből, megadom a lehetőséget, hogy mindenki élvezze a látványt. Gondolataimba merülve kanyarodunk be az utcába, ajkaimon féloldalas mosoly pihen, amíg pár gyermek nyúzza meg kutyámat, majd sétálunk tovább, Merlinre mondom, nem többet, mint két méter, amikor a póráz megakad. A nagy lendülettől rántódik vissza karom, megszeppenve fordulok kutyám felé, aki teljesen természetesen ül farokcsóválva egy nő előtt. Ne. Na ne. Csak kérlek ne. Ne most.
- Hádész, menjünk már… - visszalépek kutyámhoz lepillantok rá, aprókat rántok a pórázon, hogy felkeltsem figyelmét, de ő csak ül, és mosolyogva nézi a nőt. Mint aki csodára vár. Legalább már ketten vagyunk, mert én is arra várok. Csoda lesz, ha tovább indulunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822517#post822517][b]Vitéz Rebeka - 2020.12.05. 21:23[/b][/url]

Ritkán akad ráérő ideje, amikor csak magára figyelhet és nem kell kapkodnia, hogy végezzen a főzéssel, a mosással, a takarítással lehetőleg úgy, hogy ne késsen el sehonnan. Három munka mellett viszonylag nehéz úgy menedzselnie az életét, hogy ilyen üres, semmittevős percek is beleférjenek. De most kivételesen nem kellett Imolára vigyáznia és este nem volt előadás, így neki sem kellett bemenni a színházba. Az egész délelőttöt semmittevéssel töltötte, átrendezte a kis könyvtárát, a kedvencét főzte ebédre, kacérkodott a gondolattal, hogy hosszú évek után ismét elővegye a gitárját, de idáig végül nem jutott el. Annyira régen játszott már, hogy attól félt, megijedne attól, amit hall.
Délután aztán szépen elsétált a kávézóba, ráérősen elfogyasztotta a forró italát, majd céltalanul útnak indult a városkában. Végül egy aprócska, eldugott padon kötött ki a legforgalmasabb utcán. Csak ült ott, és figyelte ahogy az emberek egyik boltból ki, a másik boltba be rohangáltak. Közeledett a karácsony, és elkeserítette a tudat, hogy idén egyedül tölti majd az ünnepeket. Édesanyja születésnapjára Balázzsal egy karácsonyi utazást ajándékoztak, így haza nem mehet, a bátyja pedig minden valószínűség szerint kint marad Angliában a barátaival. Rebeka pedig ott fog ülni az üres lakásban egyedül… Nem is akart belegondolni inkább.
Tekintete megakad egy tőle nem messze kutyát sétáltató fiún, akit megtalált néhány csöppség. vagyis inkább a kiskedvencét. Olyan aranyos és szívdobogtató látvány, hogy nem tudja megállni mosolygás nélkül. Aztán legnagyobb megdöbbenésére mikor a gazdi elhaladna előtte a kutya, mint az kiderül Hádész leül előtte. Csak ül, nézi a vöröskét, és mintha mosolyogna. Rá.
- Megsimogathatom? – pillant fel a gazdira sűrű pillái mögül. Ha már így összesodorta őket a véletlen, akkor szívesebben megismerné közelebbről is az ebet. Úgy tűnik, jó barátok lesznek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822641#post822641][b]dr. Reece Laines - 2020.12.07. 16:22[/b][/url]

Aki azt mondja, hogy a kutyatartás csak és kizárólag örömből áll, annak még nem volt olyan kutyája, mint Hádész, aki nemes egyszerűséggel hagyja figyelmen kívül, az esetek túlnyomó százalékában, hogy mit kérek tőle, és cselekszik aszerint, ami neki szimpatikus. Nincs okom panaszra, persze, hogy nincs! Hádész csodálatos kutya, aki évek óta boldogít, mindössze a kellemetlen berögződéseit nem sikerült még belőle kiűznöm. Mint például azt, hogy előszeretettel ül le idegenek elé, a világ legtermészetesebb dolgaként, hogy farkát csóválja, mosolyogjon felfelé az illetőre, mint aki élete első szerelmét figyeli éppen. Régóta nem csinálta, már reménykedni kezdtem, hogy esetleg valami csoda folytán sikerült elhagynia, de minden pozitív gondolatomat meg kell cáfolnia pillanatok alatt.
Éppen ezért torpanok meg hirtelen, hogy zavartan helyezzem egyik lábamról a másikra testsúlyomat, miközben várom, hogy Hádész hajlandó legyen megmozdulni. Hajlandó is, csak nem azt, amit én szeretnék: jobb mellső mancsát emeli meg a nő felé, óvatos mozdulattal teszi azt orrára, majd vissza a földre. Döbbenten nézem a kutyát, hogy mégis mi a fenét cukiskodik itt, és akaratlanul úszik be a gondolat a fejembe, hogy ez kicsit olyan lehet, mint valami nagyon elcseszett udvarlási módszer. Barnáim kerekednek ki a gondolatra, de végül halkan felnevetve bólintok egyet a nő felé.
- Persze - lépek közelebb kutyámhoz, hogy a póráz ne feszüljön. - Úgy tűnik úgysincs beleszólásom ma a dolgok menetébe - vonom meg vállamat lemondóan, kedves mosolyom folyamatosan arcomon pihen, ahogy a boldogságtól túláradó kutyát figyelem, mert így, kicsit hasonlít azokra a gyerekekre, akik nemrég simogatták. Valóban egy gyermekre hasonlít, amitől akaratlan lesz szélesebb mosolyom ajkaimon, barnáimat vezetem vissza a nőre, miközben a pórázt veszem másik kezembe.
- Ne haragudj a faragatlanságomért - nyújtom felé jobb kezemet. - Reece Laines - rázom meg kezét óvatosan, majd pillantok le az ebre utána. - Ő pedig Hádész, akinek borzasztóan szimpatikus vagy, szóval nem fogod egyhamar levakarni magadról - zavartan túrok tincseim közé, mert úgy érzem muszáj vagyok megosztani ezt az információt a nővel, ha már belecsöppent kutyám agymenésének a közepébe. Innen nincs menekvés, még, ha a legnagyobb akaraterőddel szeretnél szabadulni, akkor sincs, mert elég egy pillantást vetni az állatra, és már nem is akarsz szabadulni. Tényleg olyan, mint egy gyerek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822737#post822737][b]Tóth-Kiss Anabella - 2020.12.08. 19:34[/b][/url]

Már eltelt egy kis idő, mióta előkészítős lettem, bár még sok minden újdonságként szolgált számomra. Főleg így, hogy idáig a mugli világban nevelkedtem, időbe tellett hozzászoknom bizonyos varázsvilágbeli dolgokhoz, de azért igyekeztem a lehető legjobbat kihozni magamból. Szerencsére egész könnyen beilleszkedtem a közösségbe, a tanáraim is nagyon jó fejek voltak, de még mindig nehéz volt megszoknom, hogy távol kell lennem a szüleimtől. Hiányoztak az együtt töltött idők a családdal, anya esti meséi, a társasozások, a közös tevékenységek. Emlékszem, hogy az első napomon, mikor ide kerültem, legszívesebben már aznap haza is utaztam volna, csak anya volt képes megnyugtatni, és bátorítani, hogy tartsak ki, sok hasznos dolgot fogok tanulni, apa részéről pedig magától értetődő volt, hogy gyorsan meg fogom szokni ezt az új környezetet. Ez végül így is történt, de a mai napig hiányoltam egy kis állatkát magam mellől, otthon ugyanis volt cicám, tengerimalacom meg teknősöm is. Időnként elfeledkeztem a takarításukról, amiért a szüleim húzták is a szájukat, mondván, hogy egy állat felelősséggel jár, és nem csak a játékról szól az egész meg a mókáról, hanem etetni-itatni meg gondozni kell őket. Utólag belegondolva igazuk volt, egy idő után már átvettem tőlük a takarítás meg a gondozás felelősségét is. Mostanában egyre jobban úgy éreztem, hogy ideje beszereznem magam mellé egy kis kedvencet, aki feldobja a napjaimat, és akit meg tudok dögönyözni, akivel tudok foglalkozni. Persze leleveleztem a szüleimmel a kívánságomat, akik jóvá is hagyták azt a legnagyobb örömömre. Szerencsére mindenben támogattak, amiben csak tudtak, kivéve azt, amiben nem egyezett a véleményünk, az elgondolásunk. Mivel nem mehettem el egyedül a faluba, ezért felkértem Belián bácsit, az egyik kedvenc tanáromat, hogy tartson velem amolyan felügyelőként. Nagyon bírtam őt, mert közvetlen volt és nem volt olyan szigorú, mint egyes tanárok, és úgy tudtam, hogy ő is nagy állatbarát hírében állt. Szerencsére bele is ment a dologba, úgyhogy a megbeszélt napon már jóval indulás előtt megjelentem a helyszínen, és izgatottan vártam, hogy ellátogassunk a falubeli állatkereskedésbe. Azt ugyan még nem tudtam, hogy milyen állatkát szeretnék, de úgy gondoltam, hogy majd szétnézek, és szimpátia alapján választok, ha meg nem tudok dönteni, Belián bácsi majd segít benne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822886#post822886][b]Vitéz Rebeka - 2020.12.10. 21:04[/b][/url]

Szinte ráolvad a padra, a cukiságmérője kiakad Hádész produkciójától. Amint megkapja az engedély ujjai eltűnnek a bundában. Egész sokáig kifejezetten kutyásnak mondta magát, és újkeletű macskaimádata sem tudta kiölni belőle az ebek iránt érzett rajongást. Nevetve gügyög az állattal, aki láthatóan élvezi, hogy a vörös figyelmét élvezheti. Rebeka meg azt élvezi, hogy a kutya így a bizalmába fogadta ilyen hamar. Alapvetően általában jól megérteti magát az állatokkal, de azért ennyire szerethető példánnyal ritkán találkozik.
- Gyakran csinál ilyeneket? Mármint hogy leül idegenek előtt – pillant fel néhány másodpercre a gazdira is, mielőtt szürke tekintete ismét a kiskedvencre tévedne. Egyszerűen szerelmes az állatba és kész. Azok a szemek, ahogy néz rá… Elvarázsolta. Eszében sincs, hogy esetleg illene bemutatkoznia, vagy valami ilyesmi, egész addig, míg a férfi nem kezdeményezi.
- Vitéz Rebeka – fog vele kezet végül, ahogy feleszmél a rózsaszín ködből. Igen, határozottan itt az ideje, hogy összeszedje magát egy kicsit. Elvégre kinőtt már a gyerekkorból, illene úgy viselkednie, ahogy a csúnya felnőtt korlátok elvárják. De ha egyszer nem szeret úgy tenni, mintha olyan lenne mint mások! Ő szeret az a nagyra nőtt gyerek lenni. – Én egy cseppet sem bánom – válaszol kuncogva, hiszen neki csak jó, ha több időt tölthet ezzel a kis cukisággombóccal. Ugyanakkor végre eszébe jut, hogy esetleg nem kéne feltartani a párost, mert valószínű Reece is menne már haza. Elvégre munka után senkinek nem az a legnagyobb vágya, hogy egy vadidegen feltartsa, miközben inkább pihenne.
- Ha gondolod esetleg elkísérhetlek titeket legalább egy ideig, és akkor mindketten jól járunk – ajánlja fel. Mert így végülis nem szabadulnak egymástól, de mégis mehet a dolgára. Néha kifejezetten tudja értékelni magában, hogy ilyen kreatív ötletek jutnak az eszébe. Vagy ha nem is kreatív, de legalább vállalható és értékelhető. Amennyiben Reece rábólint a javaslatára felkaparja magát a padról, melyen eddig ücsörgött, hogy aztán a férfi által indult irányba indulhassanak.
- Itt dolgozol valahol a faluban? – Valahonnan ismerősnek tűnt számára újdonsült ismerőse, de nem tudta volna megmondani, hogy honnan egész pontosan. Ezért nyitja ezzel a beszélgetést, bele sem gondolva, hogy talán nem szokás első alkalommal ilyenekről faggatózni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822896#post822896][b]Helvey Belián Balázs - 2020.12.10. 23:16[/b][/url]

Sok mindenre gondolt, mikor átlépte a határt annak idején – mert már erősen múlt, és ebbe nagyon ijesztő kicsit belegondolni, mennyire telik az idő -, hogy mi a francot fog itt kezdeni magával. Beköltözött egy pici lakásba, elkezdett felszolgálni, majd tanulni kezdett egy olyan helyen, amit a világ nagy részén ki se lehet mondani és neki is hihetetlen, majd minden csak jött és jött. És most, friss gyakorlótanárként áll a karriere küszöbén, ha már lehet ilyenről beszélni és még mindig meg kell néha csípnie magát, hogy honnan és hová. Amennyire izgult az első órákon, úgy engedett fel és vette fel a vonalat. Nem akart vaskalapos lenni, de azért nem is az, aki bemegy, felpakolja a lábait és tojik mindenre. Valami arany középút, ami ő, ami lendületes és illik hozzá. Kezdi elkapni ezt a vonalat, érdekesen előadni, amit lehet, hogy aztán ne egy ásításfesztivál legyen az egész év, bár van, ami száraz és száraz is marad. Azonban, annak gondolata, hogy ő innentől a kicsik szemében más, mint egy utcán elhaladó akárki, már sokkal furább. Nem esik nehezére beszélni velük, itt is olyan, mint az étteremben, a küszöbön kívül hagyja szorongását és minden mást, hogy ne lássák és ne legyen kellemetlen senkinek sem. nem hazudtolja meg magát, nem fog megváltozni, csak a koncentráció másra terelődik, mint saját maga. Így esett meg, hogy az egyik kisdiákja egy fogalmazás keretében ejtette meg, hogy kisállatot szeretne, és hovatovább, valóban szüksége is volt rá. Nehéz lehet távol a szülőktől, tudja, hogy sokaknak itt él a családja is, de ha jól tudja, ő abból a közegből jött, amelyben élt saját maga is, így talán, érthetően könnyebb szót ejteni azzal, aki épp most kezdi megismerni a világot és kicsit tart még tőle. Nem lesz a legjobb példa, a mágiára tuti nem, de ha csak egy kicsit jobb, már megérte. Többszöri beszélgetés után jött fel, hogy végül szülei engedték is neki, ő pedig, automatikusan, gondolkodás nélkül vágta rá, hogy elkíséri. Nem mintha annyi félnivaló lenne a faluban, mégis, így biztos nem kötnek bele, hogy odamegy, plusz, maga sem tudja, talán még túl lelkes oktató, vagy valami ilyesmi. Eljött az idő, amit kitűztek és ő odaérve szegődött mellé, hogy a kereskedés felé induljanak.
- Na és, sikerült kitalálni, hogy mi legyen? – mert az fontos. Mutatott neki képet a macskájáról, amit nem ő választott, hanem leginkább lakótársa elemi állata, kapta és jobb nem is lehetne, ő amúgy se tudott volna dönteni egy menhelyen állva, és all in-t mondva, elhozott volna mindent. Megállva végül a kereskedés előtt, a kukába dobja a rágóját, mert nem bagózik ő gyerek mellett, de valami mégis kellett.
- Felkészültél? – néz az ajtóra, hogy ha igen, akkor már nyitja is neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822941#post822941][b]Süveges Lili - 2020.12.11. 21:47[/b][/url]

Közeledett Lili születésnapja, ami azt jelentette, hogy végre megajándékozhatott mindenkit, akit szeret. Kicsit olyan volt a lány, mint a nagy üzletláncok, amik a születésnapjukon mindenféle akciókkal halmozták el a vevőket, valamiféle kifordult ünneplés gyanánt, csakhogy Lilinek jobb oka volt ennél, történetesen az, hogy karácsonyra esett a nevezett nap. És ő a mai napig imádta a sorsot, vagy talán inkább szüleit, amiért épp akkor fogant meg, amikor, mert az ő szülinapján mindenkinek szülinapja volt. Szóval eljött az ajándékvásárlási időszak.
Sőt, igazából már tartott pár hete, már november elején megvolt például Nimród ajándéka, de még akadt pár ember, akinek szeretett volna beszerezni valamit. Csak valami apróságot, elvégre nem volt ő gazdag, nagy lábon élő lány, nem kapott apucitól kocsit és ruhát, cipőt olyan jeles alkalmakra, mint hogy kedd van. De nem volt az a típus sem, aki saját kezűleg készített volna meglepetést, mert abból általában csak katasztrófa lett azon ritka alkalmakkor, mikor mégis megpróbálkozott vele (elszúrt tojáslikőr vagy cukor helyett sóval készült sütemény, csipetnyi édesítőszerrel).
Még hátravolt Déna ajádéka, akit sokáig Dinának hitt, ki tudja miért, és Pollié. Mókás kis eridonos barátnőjének nemrég volt születésnapja, szóval neki aztán tényleg csak valami jelképessel tudott készülni, mert már így is out-of-budget volt Lilkó, még ki is fordította a zsebeit, hogy látszódjon, mennyire.
Odafordult Csengéhez, akivel épp a Fő utczán sétáltak, a kirakatokat bámulva. Épp nagyon benne volt a mesélésben, szobatársa, és egyben szintén jó barátnője sok mindenről lemaradt, úgyhogy a Süveges lány szent kötelességének érezte beavatni mindenbe is.
- És hiába állítottuk be az összes lovagi páncélt azokba a pózokba, nem történt semmi! Persze most már tudom, miért nem, de akkor rémesen bosszantó volt ám.
Meg is csóválta a fejét. Még most se tudta, hogy került az iskolába az a könyv, és arról sem volt fogalma, hová lett aztán. Talán jobb is.
Kezdett kicsit kihűlni a torka, ezért eldugta fél arcát a sálja alá, hogy hagyja kicsit Csengét is megszólalni, elvégre bizonyára vele is történt ez-az, amiről még nem tudott mesélni. Eszébe is jutott Lilinek a legfontosabb:
- Nem hiányzom órákon? Így mondjuk kicsit azt hiszem, jobban tudok figyelni, hogy nem veled próbálok beszélgetni, de uncsibb is lett minden.
Nem látszott, de rávigyorgott a sál alól a másikra. Aztán lelkesen mutogatni kezdett az édességbolt felé, majd valami játékot szúrt ki egy másikban.. szóval a koncentráció jelenleg is jól ment neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822995#post822995][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.12.12. 22:42[/b][/url]

Közeledik Lili születésnapja és még fogalma sincs, mit adhatna neki e jeles alkalomra, de azért még nincs is olyan közel, hogy emiatt komolyan aggódnia kelljen. Mindazonáltal érzi a kényszert, hogy a szokásosnál is jobban koncentráljon barátnője szavaira, hátha kihallja közülük, minek is örülne a legjobban. De igazából azzal is megelégedne, ha egyszerűen csak meg tudná lepni a szöszkét. Mármint pozitívan. Elvégre, ha egy doboznyi csótányt adna neki, a meglepetés akkor sem maradna el, de ez nem igazán az, az irány, amit Csenge szeretne megcélozni.
A Fő utczán sorakozó boltok, többségében ünnepi díszbe öltöztetett kirakatainak szemrevételezését Lili lelkes élménybeszámolója színesíti, amit Csenge vegyes érzésekkel hallgat. Imádja az akrobatikát, de a versenyekre való készülés miatt sok mindenről kellett már lemondania az évek során, és most azt, hogy lemarad a Lilivel közös pillanatokról, valahogy sokkal nehezebben viseli, mint sok más korábbi kihagyott alkalmat, aminek nem volt köze a lányhoz.
 - Kár, hogy nem láthattam - mondja ki hangosan is, némi keserű hangszínnel, amit már nyelne is vissza, de hát a szavak természetüknél fogva egészen ritkán szoktak visszaszívódni, ha már egyszer kiejtették őket. Zavarában összedörzsöli a kezeit, amiket amúgy is kezd már jégcsapoknak érezni. Kötött, macskafüles sapkája ezt észlelvén lejjebb csúszik, hogy többet takarjon homlokából és füleiből, bojtos végű "farkincáját" pedig a lány nyaka köré tekeri, majd megnyugtatón dorombolni kezd. Még apjától kapta tavaly karácsonykor, és azóta is imádja a fejfedőt. Eszébe is ötlik hirtelen, hogy meg kellene kérdeznie, honnan is szerezte, hátha Lili is örülne egy hasonlónak.
 - Nagyon hiányzol - válaszol őszintén barátnőjének, miközben egy pillanatra nekidől a mellette sétáló lánynak. - Így most nem tudok kinek a tankönyvébe alvó macskákat rajzolni - vigyorog vissza Lilire, akinek ebben az évben nem csak unalmasabb órái, de minden bizonnyal kevesebb firkával ellátott taneszközei is lehetnek.
 - Amúgy... lelkes vagyok ajándék témát illetően, de ha nem szerzünk valami meleget az ujjaimnak, lehet, hogy néhányat el fogok hagyni közülük az úton, miután jéggé fagynak és letörnek - javasolja erősen túljátszott gesztusokkal, majd ártatlanul rápislog a lányra: - Kivéve, ha saját kezűleg gondoskodnál a melegen tartásukról, de... - tekint bizalmatlanul a szőkére: - Nem hiszem, hogy a te kezeid sokkal melegebbek, mint az enyémek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822996#post822996][b]Tóth-Kiss Anabella - 2020.12.12. 23:03[/b][/url]

Izgatottan vártam a találkozást a tanárommal, hogy aztán ellátogassunk a közeli állatkereskedésbe. Nagyon fontos volt számomra, hogy beszerezhessek egy kis állatkát, mert már megszoktam, hogy otthon is volt jó pár kis kedvenc körülöttem, és remek társaságot nyújtottak. Mikor megjelent Belián bácsi, bőszen integettem neki, majd illedelmesen köszöntem, és legszívesebben már húztam is volna magammal, hogy minél közelebb érjek a célomhoz. Nemrég mutatott egy képet a cicájáról, aki nagyon kis édes szőrgombóc volt... ezek a négylábú lények mindig is közel álltak hozzám.
- Hű, hát még nem találtam ki, de mindenképp egy olyan állatkát szeretnék, akivel jókat lehet játszani meg elviseli azt is, ha épp egyedül van. Anyáéknál van egy cicám, egy tengerimalacom, és egy teknősöm is. A szüleim megígérték, hogy gondjukat viselik, amíg távol vagyok, de már most hiányoznak - feleltem a tanáromnak kissé elhalt hangon. Ha az állatkáimról vagy a családomról beszéltem valakinek, akkor mindig elkapott a honvágy érzése. Miközben az állatkereskedés felé haladtunk, jól körbenéztem a faluban, szerettem megfigyelni minden épületet, embert, történést, úgyhogy nagyon élveztem az oda vezető utat, mert látvány az akadt bőven. Mikor odaértünk az üzlethez, elfogott az izgatottság és kíváncsiság, már nagyon vártam, hogy milyen állatkák közül választhatok.
- Igen! - válaszoltam Belián bácsinak, majd megvártam, hogy kinyissa nekem az ajtót. Közben végigfutott az agyamon, hogy mennyire nehéz lesz majd a választás, biztos egy csomó cuki állatkával fogom majd szembetalálni magam. Az viszont biztató volt, hogy itt volt mellettem a tanárom segítő kezet nyújtva számomra, ő bizonyára tudta, hogy mi lenne onnan nekem való, na és hogy melyik állatról mit érdemes tudni, amellyel esetleg idáig még nem találkoztam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823020#post823020][b]Süveges Lili - 2020.12.13. 09:31[/b][/url]

Általában be nem állt a szája Lilkónak, ami gyakorta járt azzal, hogy akkor is beszélt, mikor nem kellett volna. Hallva a keserűséget Csenge hangjában pedig némi késéssel rá is érbresztette, hogy ez is egy olyan helyzet lehet.
A sok-sok emlék megosztásának megvolt az az oldala is, hogy emlékeztették a lányt, hogy mi mindenből maradt ki. És bár Lili pont ezért mesélte el ekezet, hogy mégse egészen legyen így, be kellett látnia, hogy talán kicsit kevesebb jobb lett volna.
Mondhatná, hogy annyira nem volt mit látni rajta, de az nem lenne igaz. Elvégre látnivaló volt úgy is, hogy végül semmiféle varázslatot nem szabadítottak el vele, talán csak pár tanár dühét, és a gondnokét. Ami persze nem volt szándékos, hiszen se Layla, se Lili nem voltak rosszak. Direkt legalábbis.
- Mondanám, hogy csináljuk meg újra, deee... - kezdte, és eltűnődött, hogy a könyv meg-nem-léte jelentené a problémát, vagy inkább az, hogy még egy ilyen húzásért tutira hazaküldik, és akkor Víta keresztbe lenyeli, és csak utána kap ki a szüleitől is.
Végül is nem fejezte be a mondatot, mert lekötötte ámuló tekintetét Csenge rémesen cuki sapkája. Még dorombolni is elkezdett a fejfedő, ami végképp kiakasztotta a cukiradarját.
- Awww, nagyon hiányoznak a cicáid! - vágott fancsali képet egy pillanatra. - Ők emlékeztettek, melyek a legfontosabb részek, mert általában azok voltak a leguncsibbak is.
És hát ilyenkor kellett rajzolni, vagy Lili esetében aludni. Bizonyára az ő látványa ihlette meg Csengut.
Aggodalmas ábrázatot öltött magára Lili, szent küldetésnek tekintve, hogy gondoskodjék Csenge ujjainak helyén maradásáról. Előkapta saját praclijait, melyek szintén nem tűntek túlzottan átmelegedettnek, de még nem kezdtek el repedezni, szóval használhatónak ítélte őket.
- Átmeneti megoldás! - jelentette ki, megragadva a másik kezeit, sajátjaiba rejtve őket, és odahajolt hozzájuk, hogy leheletével kicsit megmelengesse őket.
Az arca is kicsit megmelegedett a művelet során, bár az nem volt szándékolt.
- Azt hiszem láttam egy ilyen kocsis árust kicsit feljebb, aki mindenféle kötött holmit árul. Van neki cicafarokvédője is, bár nem tudom, hogy a macskák igénylik-e az ilyesmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823026#post823026][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.12.13. 11:11[/b][/url]

Egyáltalán nem zavarja Lili csevegése, sőt örül is neki, hogy barátnője hallhatóan jól érzi magát, ezért bánja meg rögtön, amint kiejti szomorkás szavait. Ő választotta a sportot a suli helyett, és ez rendben is van így, csak azt sajnálja, hogy nem tudta bevállalni egyszerre a kettőt, és hogy emiatt talán túlságosan is eltávolodik azoktól, akik fontosak számára.
 - Jajj, nem azért mondtam! - legyint rá, mert hát tényleg nem rosszból jegyezte meg, és nem is szeretné belevinni barátnőjét valami büntetőmunkás történetbe. - Csak...
Nem tudja folytatni, vállat von, majd gondolatait eltereli a hideg és sapkája mozgolódása. Felnyúl, hogy hüvelyk- és mutatóujja közé véve a fejfedő fülecskéjét kicsit megdörzsölje azt, majd felnevet azon, amit Lili mond.
 - Már az is csoda, hogy meg tudod mondani, hogy azok macskák - kuncog, miközben eszébe idézi a firkált lényeket, amik szerinte még hódokra is előbb hasonlítanak, mint cicákra. De lehet, csak túl kritikus magával szemben, mint általában.
Viszont hiába a jó társaság, a hideg nem Csenge barátja, főleg nem az ujjaié, amik éppen a lefagyással fenyegetik. Megjegyzését a melegítésük lehetőségéről csak viccnek szánja, így eléggé meglepi, amikor Lili tényleg az ujjai közé veszi a kezeit. Mikor megérzi a meleg leheletet a bőrén, annyira elpirul, hogy macskasapkája úgy érzékeli, túl melege van, így hát rögtön letekeri farkincáját a nyakáról és a feje mögött kezdi ingatni.
 - Jó, nézzük meg! - bólint rá az árus meglátogatásával kapcsolatos ötletre még mindig zavarban. Nem is tud hirtelen mit reagálni a macskafarokvédő létére, csupán magában csodálkozik rajta. Szeretné visszahúzni a kezeit, meg igazából nem is, és ettől annyira furán érzi magát, hogy egyszerűen nem tesz semmit, csak áll, és hagyja, hogy Lili továbbra is tenyerei között tartsa az ujjait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823029#post823029][b]Süveges Lili - 2020.12.13. 13:18[/b][/url]

Még pillázik pár pillanatig Csengére, de a csak csak marad, nem folytatja mondandóját, és Lili nem is erőlteti végül. Nem akarja, hogy a másik szöszi szomorkodjon, azért vannak most együtt, hogy jól mulassanak, és mellesleg még ajándékokat is szerezzenek. Ebből a kettő az egyben akcióból nem lett volna jó három az egybent csinálni, pláne, ha a harmadik bojkottálhatja az első kettőt.
Lili amúgy sem volt a legjobb lelkizőtárs, mert nehezére esett komoly lenni, és ha valami fájdalom érte, azt is mosoly, és mindenféle vidámság mögé rejtette. Persze tudta, hogy a jó barátok jóban és rosszban is ott kell legyenek a másiknak, szóval újfent emlékeztette magát, hogy ideje lenne kicsit kevésbé gyereknek lennie.
Nevet ő is Csenguval együtt, és megjátszott elképedéssel felel.
- Most miééért mondod, tökre cicaszerűek! Volt bajszuk is, meg farkuk, mi kell még?
Tényleg imádta a kis rajzocskákat, még ha egyik-másik valóban valami más, rém cuki állatkára emlékeztette őt. De mindegy, minek nevezzük, cicának, vagy menyétnek, ha egyszer megmosolyognivalóan édes!
Híresen nem átgondoltak voltak Lilkó egyes tettei, most se sokat teketóriázott, mielőtt kezelésbe vette volna Csengusz ujjait, egészen közel hajolva, finoman szorongatva melengette őket leheletével. Ezzel egyúttal saját pracliját is olvasztgatta, még ha nem is voltak olyannyra áthűlve, mint a másiké.
- A cicafarokvédőt..? - kérdezett vissza, aztán hirtelen lámpát kapcsoltak odabent, és elnevette magát. - Ja, igen, kesztyűt! Nézzük!
Eleresztette Csenge kezeit, vetve egy kíváncsi pillantást arcára, hogy segített-e kicsit, aztán ruganyos léptekkel elindult az említett irányba.
Tényleg nem volt messze, és ha a másik lány se maradt le nagyon, csakhamar ott találták magukat egy csomó, színes, kötött, varrott, csicsás és kevésbé díszes, de mind-mind bizonyosan nagyon melegen tartó holmi között. Lili azonnal le is csapott egy kakaóscsiga-forma fülvédőre, melybe még cukrot is hímeztek. Azaz azt a látszatot keltették vele, mintha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823052#post823052][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.12.13. 19:23[/b][/url]

Nem áll szándékában elrontani a hangulatot, és Liliben egyébként is azt kedveli a legjobban, hogy mindig vidám és könnyen teremt maga körül boldog légkört. Csenge erre általában akkor sem képes, ha akarja, nemhogy barátnőjéhez hasonlóan a természetéből fakadjon. De ezt sosem irigyelte tőle, egyszerűen csak élvezi, hogy léteznek ilyen emberek, és egy közülük mellette van.
 - Nem kevés képzelőerő - vágja rá nevetve, mikor rajzolt macskáinak témáját feszegetik, és előkerülnek hiányosságaik és meglévőségeik. Elvégre farka és bajsza sok mindennel együtt például a patkánynak is van, mégse macska. Az ő rajzainak pedig körülbelül tényleg mindössze ennyi köze van a cicákhoz. De azért az tagadhatatlan, hogy egyik másik valóban aranyosra sikerült, még a saját véleménye szerint is.
A kézmelegítős akciót pirulva "vészeli át", pedig valahol sejti, hogy egyszerűen csak nevetnie kellene rajta, vagy még ennél is egyszerűbben, elfogadni a lány kedvességét. Szerencséjére Lilinek talán fel sem tűnik a dolog, de még ha rá is kérdezne, Csenge akkor is foghatná a hideg időre, amiben egyébként is könnyen kipirul az ember.
 - Persze, azt is megnézhetjük - kuncog fel, majd némileg megkönnyebbülve, kezeit zsebébe rejtve indul barátnője után. Az árus mindenféle és fajta, formájú és alakú kötött holmival rendelkezik, így gyorsan le is köti a figyelmüket a válogatás. Lili választása, a kakaóscsigaszerű ruhadarab, megmosolyogtatja, majd ő is előhúz a kupacból valami érdekeset: egy kígyó alakú sálat, ami sziszeg és magától tekeredik rá a nyakára. A holmi valóban meleg, de azért Csenge inkább furcsának, mint mókásnak találja. Ráadásul a kötött cucc nagyon is ragaszkodik hozzá, hiába húzza a fejénél, a farka minduntalan a nyakára, karjára tekeredik. Neki pedig nem elég hosszú a karja ahhoz, hogy sikerüljön leszednie magáról. Mivel az árus éppen mással foglalkozik, Csenge Lili felé fordul segélykérően:
 - Légyszííí...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823074#post823074][b]Süveges Lili - 2020.12.14. 17:05[/b][/url]

Már a hasát fogta, úgy nevetett, de nem Csengén, vagy a rajztudásán, most tényleg jogosan volt mondható, hogy nem rajta, hanem vele nevet, mert a másik lány is jókedvre derült végre rajzainak megműértése közepette.
- Anélkül sem lehetetlen küldetés - erősködött azért Lilkó, még mindig vigyorogva. - Tökre bele lehet látni a cicát, de minimum a medvebocst, és az már majdnem ugyanolyan.
Erről ugyan nem volt teljesen meggyőződve, de afelől kétsége sem volt, hogy egy kismedvét is agyonnyunyorgatna, ha kezei közé kerülne. Legfeljebb az állat ellenvetése lenne fájdalmasabb rá nézve.
Teljesen jó ötletnek tűnt megmelengetni Csengu kezét is, fel sem merült benne, hogy esetleg zavarba hozhatja vele, és ugyanennyire fel sem tűnt neki, mikor ez megtörtént. Sapkájának fülei letekeredtek nyakáról, és Lilkó úgy értelmezte, hogy máris sokkal kevésbé fázik a lány. Szóval megengedett magának egy elégedett kis mosolyt a művelet végén. Csillogó szemeit egy pillanatig még Csengén tartotta, aztán már a kötött árut csekkolta.
Épp fel akarta próbálni az egyik csigát, mikor meghallotta a segélykérést. Elnevette magát a látványon, ami akár ijesztő is lehetett volna, ha nem egy kötött sál próbálta volna bekebelezni barátnőjét, hanem mondjuk egy ugyanekkora kígyó. De nem hullő volt, hanem egy nagyon puhának és melegnek tűnő ruhadarab, de Lili azért odalépett, és megpróbálta lefejteni Csengéről azt. Közben persze mindvégig nevetett, mert imádta ezt az elképesztő szituációt.
- Szerintem megérezte rajtad a fázást! Most már nem ereszt, míg fel nem melegedsz - tippelgetett, de azért rántott egy nagyobbat a sálon, azzal együtt Csengét is húzva maga felé, hacsak nem állt meg jó stabilan a két lábán.
Lili közben vetett egy futó pillantást az árus felé is, aki ekkor vette őket észre, és az arckifejezéséből ítélve nem tudta eldönteni, hogy huligánokhoz vagy csak igazán nagyon szerencsétlenekhez van-e szerencséje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823075#post823075][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.12.14. 18:03[/b][/url]

- Persze, végül is négy lába van mind a kettőnek - bólogat nevetve a felvetésen miszerint a macskák és a medvék annyira hasonlítanak, hogy már-már ugyanolyannak mondhatók.
Derültségüket fagyossága és keze megmelengetésének választott módja akasztja meg, ami felett nem tud olyan gyorsan napirendre térni, mint amilyen gyorsan és egyszerűen megtörténik. Lili mosolya és pillantása ráadásul csak tovább mélyítik a zavarát, így ösztönösen nyúl a hirtelen érkező mentőöv után: beleegyezik, hogy elmenjenek kötött ruhadarabokat nézegetni.
Amik azonban úgy tűnik ma igencsak ragaszkodnak Csengéhez, egy kígyó formájú sál szó szerint is. Mivel egyedül nem sikerül megoldania a csimpaszkodó piton - vagy inkább anakonda? - problémáját, Lilitől kér segítséget. Nem is hiába, mert bár jót derül rajta, azért meg is próbálja eltávolítani róla a kötött hüllőt, ami azonban a legkevésbé sem hagyja magát, valószínűleg élete küldetésének tekinti, hogy felmelegítse a fázós lány nyakát.
 - Köszönöm, de már elég meleg vagyok, békén hagyhatsz - közli a hüllővel barátnője megjegyzésére reagálva, de persze a holminak sem füle, sem értelme nincs ahhoz, hogy felfogja az emberi szót, így aztán el sem engedi. Sőt, érzékelve Lili kezét, elkezd rátekeredni a karjára. Mikor a lány ránt egy nagyobbat a sálon, Csengének szinte esélye sincs megakadályozni, hogy a köztük lévő távolság a vártnál sokkal gyorsabban rövidüljön nullára.
Egyszerre szisszennek fel a kígyóval: Csenge fájdalmában, mikor az álla nekiütközik a szőke kulcscsontjának, míg a hüllő elégedettségében, hiszen így már elég közel vannak egymáshoz a lányok ahhoz, hogy egyszerre két nyak köré fonhassa kötött testét.
 - Jól vagytok? - hangzik fel az árus felől egy aggódó hang. Csenge nem biztos benne, hogy a jól a megfelelő kifejezés ide. Egyelőre azt sem tudja, hol van: rengeteg szőke haj akadályozza meg nem csak a kilátásban, de úgy egyáltalán a nézésben is. Ráadásul azt se tudja, melyik tincsek a sajátjai és melyikek tartoznak Lilihez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823147#post823147][b]Süveges Lili - 2020.12.15. 18:46[/b][/url]

Ha a cicarajzait nem is nevette ki, mert valóban imádta őket, most azért egy kicsit tényleg Csengu kárán derült, de csak azért, mert nem gondolta, hogy igazából a sállal viaskodás fájdalmat okozhat barátnőjének vagy valódi kellemetlenséget. Mókás látvány volt, és fordított helyzetben biztosan ugyanúgy reagált volna a másik lány is, mint most Lili. Aki azért, mentségére legyen mondva, nyomban a segítségére is sietett, nem várta meg, míg a sál mumifikálja Csengét vagy bármi ilyen, amúgy szörnyen hangzó, de a kötött holmi állagából eredően mulatságos dolgot művel vele.
- Nem úgy tűnik, hogy meggyőzted! - nevetett továbbra is szakadatlanul Lilkó, de azért csak oda-odapillantott az árusra, hogy nem-e akar rajtuk segíteni esetleg, vagy ha már ennyire rájuk akaszkodott a sál, nem adja-e nekik, amivel tuképp megerősítené, hogy úgyis hiábavaló minden ellenállás.
Fogalma sem volt róla, mi kötheti le ennyire (ennyi kötött holmi mellett mondjuk nem volt olyan különös) a portéka tulajdonosának figyelmét, hogy nem veszi észre a hangosan vihorászó lányokat és megvadult kígyósálat, de egyelőre magukra voltak utalva, és ez csak azután látszott változni, miután Lili drasztikusan megrövidítette a közte és Csenge közti távolságot, és a kacarászást jajjogás váltotta.
Persze nem ez volt a célja, Lilkó egyszerűbb és kevésbé fájdalmasabb módját is ismerte annak, hogy barátnője nyakába boruljon, és még kifogásokat sem kellett gyártania hozzá, elég lett volna arra hivatkoznia, hogy ő ilyen. Igazából nem túl átgondolt elképzelése az volt, hogy simán lerántja Csenguról a sálat, eszébe se jutott, hogy a kötött hullővel együtt jön az is, akire épp rá volt tekeredve, és először nem is értette, miért érez fájdalmat, aztán pedig azt, hogy miért lett ilyen hirtelen ilyen nagyon melege.
Az aggodalmas szempár felé pillantott (mert fordulni nem tudott), és felemelte hüvelykujját.
- Peeersze, szup-perül. - Volt némi haj a szájában, csak azt nem tudta, melyiküké.
Ha már így összekoccantak, bele is csimpaszkodott ösztönösen Csengébe, nehogy elessenek, de ettől csak kevésbé lettek stabilak. Könnyen lehet, hogy minden a seprűakrobatikában élesedett egyensúlyérzékükön múlott. Vagy leginkább Csengéén.
- Azt hiszem, nagyon szeret téged ez a sál - jegyezte meg halkabban a másik lány hajának. Valahol ott lehetett az arca is, mert érezte a melegét, bár nem kizárt, hogy azt a kígyósálnak köszönhette, ami kitartóan és elégedetten ölelte körül őket. Lili pedig tovább csacsogott, mert szokása volt, ha pedig zavarban volt, vagy nem tudta, mitévő legyen, méginkább: - Persze nem hibáztathatjuk érte, meg amúgy is. Csak egy sál, mit tudhat ő? Megmondták neki, hogy legyen meleg és ne fázzon senki a közelében, és csak ez megy neki. Csöki kis sál. Tök cuki amúgy. Szerintem vigyük haza. Csak ne így. Illetve nekem nics rá pénzem. Neked meg kesztyű kéne. Hát akkor ne.
Közben mintha mozgolódás támadt volna, talán csak a segítségükre sietett végül az árus, alighanem miután túltette magát az első megdöbbenésen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823166#post823166][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.12.15. 20:37[/b][/url]

Csenge hiába próbálja megbeszélni a sállal, hogy nincs szüksége rá, valószínűleg eleve kudarcra volt ítélve. Azonban Lili sem jut előbbre segítő ötletével, hacsak nem az a célja, hogy egymáshoz kötöződjenek egy kötött kígyó által. Ebben az esetben teljes a siker.
Most már az árusnak is feltűnik, hogy nem csupán két vicces kedvű és jól szórakozó fiatal lányról van szó, hanem két szerencsétlenről, akik éppen valamit nagyon nem jól csinálnak. Legalábbis Csenge ezeket a gondolatokat képzeli az aggódó hangú kérdés mögé, amire Lili indokolatlanul pozitív - némileg köpdösősnek hangzó - választ ad. Erre ő is szeretne mondani valamit, de a szíve túl hangosan dörömböl a dobhártyáján ahhoz, hogy megkockáztasson egy lazának tűnő "Te most a hajamat eszed?" kérdést. Úgyhogy inkább csendben marad, viszonozza a kapaszkodást, és igyekszik megtartani mindkettejüket, ha netalántán szükség lenne rá.
Szemeit szorosan csukva tartja, de hát egyébként se látna semmi mást, csak hajat. Lili lehelete a füle mellett melegíti fel a bőrét. Bizonyára emiatt válik újfent vörössé az egész arca. Azt már szinte nem is hallja, amit barátnője ezt követően mond, pedig a távolinak ható duruzsolásból úgy tűnik, hogy elég sok mondandója akad.
Végül megérkezik a megmentőjük is: az árus, aki hősiesen megragadja a kígyó fejét.
 - Csak meg kell vakargatni az állát - magyarázza, és teszi is, aminek következtében a sál összetekeredik a kezében egészen praktikus kis kupaccá formázva magát.
Csenge óvatosan próbál arrébb lépni Lilitől, miközben igyekszik, hogy ne billentse ki az egyensúlyából. Rá se mer nézni, inkább a portékák felé tekint, és ujjaival az egyik kesztyűt kezdi el babrálni, ami felől kellemes vaníliaillat árad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823192#post823192][b]Süveges Lili - 2020.12.16. 15:44[/b][/url]

Csak néhány pillanatig gubancolódtak össze teljesen egy jószándékú, de kissé akaratos, kötött sálkígyónak hála, de ennyi idő alatt is egészen kipirult Csenge. Lilinek is sugárzott némi hő az arcából, amit továbbra is csak a sálnak tudott tulajdonítani, de valamiért mégis összeakadt kissé a nyelve, annyira mondta, ami észbe ötlött. Miután szabadok voltak, és barátnője visszatért a portéka szemrevételezéséhez, csak aztán tűnt fel neki, hogy Csenge nem is szólt egy szót sem mindeközben.
Nagyon szépen megköszönte az árusnak a kígyót, meg azt, hogy megszabadította őket tőle, de inkább nem kérte elvitelve, hiába akarta a bácsi féláron rátukmálni. Csak aztán adta föl, hogy Lili elmagyarázta neki, hogy sajnos a semminek a fele is semmi, és neki még annyi sincs.
Ezután az árus ismét visszatért dolgára, amivel aközben foglalkozott, hogy ők próbálták jobb belátásra bírni a kígyót, Lili pedig odasurrant Csenge mellé, és csípőjével finoman meglökte a másikat.
- Hé, elvitte a kígyó a nyelved? Ugye nem? Mert akkor mégiscsak muszáj lesz megvegyem, hogy visszakérjem tőle.
Mosolygott, mint a tejbetök, és kereste a másik tekintetét, hogy hátha kifundálja, mi jár a fejében. Közben pedig rá-rápillantott az előttük heverő sapik, kesztyűk, és további, remélhetőleg önálló életet nem élő sálak tengerére, melyek közé itt-ott lábtyűk, fülvédők és bokamelegítők vegyültek. Utóbbiak közül meg is fogdosott a szőke néhányat, ami nagyon puhának tűnt, és a színe is tetszett neki. Egyik sem ugrott neki egyelőre, amit jó jelnek tekintett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823204#post823204][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.12.16. 19:22[/b][/url]

Nem is tudja, mi van ma vele. Mondhatná, hogy elszokott Lili társaságától, de hát nem ez a helyzet. Bár nem járnak együtt órákra, de szobatársak lévén aligha kerülhetnék el egymást olyan sokáig, hogy a hirtelen viszontlátás ilyen mimóza reakciókat váltson ki Csengéből. Össze is zavarja saját magát rendesen. És amíg ő a gondolatait, addig az árus őket próbálja kibogozni. Utóbbinak pár pillanatnyi munka után már sikerélménye van, előbbi úgy sejti, hogy neki némileg több idő kell még ehhez. Ezért inkább látszólag belemerül a kesztyűk sokaságába, akárha tanácstalan lenne melyiket is válassza, de elméje egészen máshol jár. Ez hamar fel is tűnik Lilinek, és nem is hagyja szó nélkül barátnője szótlanságát.
A nyelvét elrabló kígyó ötlete megnevetteti Csengét, aki ezúttal nem süti le a szemét, hagyja, hogy a másik tekintete pár pillanatra fogva tartsa az övét.
 - Szerintem megvan még - mondja, majd kiölti a lányra az említett testrészt, amolyan csúfolódósan, majd előhúz a kupacból egy sapkát és egy hirtelen mozdulattal társa fejébe húzza, remélve, hogy ezzel megússza a további kérdéseket. A választott fejfedő hal formájú: kitátott szájában éppen Lili feje van, persze csak ha nem volt gyorsabb Csengénél és húzta el a fejét a kéretlen megtiszteltetés elől.
Megpillantja a hozzá tartozó kesztyűket is, ezeket saját kezeire húzza fel, majd "bleee" arckifejezést vágva megkérdezi:
 - A tiéd is olyan érzés, mintha csúszós, nedves és... hal lenne?
A legkevésbé sem kellemes, és kicsit sem télies. De legalább vicces. Valakinek. Biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823227#post823227][b]Süveges Lili - 2020.12.17. 17:50[/b][/url]

Nem volt egyébként kifogása az ellen, hogy csak ő maga jártassa a száját, hozzá volt szokva, hogy többet trécsel a legtöbb barátjánál, és elfogadta, hogy más esetleg kevesebb szóval szívesebben fejezi ki magát, mint ő, de Csengu látszólag nem egyszerűen csak nem tudott mit felelni, úgy tűnt inkább, mintha a gondolataiba mélyedne. Mintha még a kesztyűk közt is csak ürügyből válogatott volna.
Így aztán, Lili remélte, hogy szóra bírhatja, mert kicsit elfogta az a rossz érzés, hogy miatta lehet a dolog. Próbált a szemében is kutatni a válasz után, bár nem tudott íriszül, és a szempillával jelelést sem ismerte.
Csengu nevetése aztán megnyugtatta, és ő maga is jóízűt kacarászot, mikor barátnője kidugta cuki kis nyelvét, mutatva, hogy bizony megvan még.
- A helyedben nem dugdosnám ki ilyen felelőtlenül! - figyelmeztette derűsen.
Aztán megdermedt, eszébe se jutott, hogy talán ki kéne térni egy váratlanul érkező sapka elől, nem látott benne semmiféle veszélyt, de hát ő még a doxy-kat látva is inkább azon tűnődött, miért ilyen morcos valami, ami ilyen cuki.
Szóval nem mozdult, csak a nyakát húzta be kicsit, mikor Csenge a fejébe húzta a sapit, de szinte azon nyomban sápítozni is kezdett. Néma fintorok jelentek meg arcán, de egyelőre nem tudta eldönteni, pontosan mit is kéne éreznie a fejfedő kapcsán.
Mindenesetre határozottan bólintott, amitől sajnos még a sapka a fején maradt.
- Határozottan hal. Olyan, mintha... valaki összenyalta volna a fejem.
Már a magától nyakra feltekeredő sálkígyó is felvetett néhány kérdést, de azt még legalább cukinak találta valami kifordult módon Lili, ez csak simán bizarr volt.
- Lehet, hogy arra figyelmeztet, hogy elfelejtetted felvenni vagy a sapit, vagy a kesztyűt, mert, hogy párban vannak! - jutott eszébe a zseniális elmélet, és már nyúlt is, hogy megfogja Csenge kezeit, hogy levegye róluk a kesztyűket, hátha azt is felhúzva magára már nem fogja szopott gombócnak érezni magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823598#post823598][b]dr. Reece Laines - 2020.12.25. 21:44[/b][/url]

Éjt nappallá téve tudnék panaszkodni arról, hogy Hádész mégis mennyire elviselhetetlen tud lenni, de lássuk be: amit leművel a nőnek, majd a nő reakciója, igencsak megér egy misét, még akkor is, ha a legkevésbé sem vágytam ma erre, így egyszerűen elfogadom, hogy mosolyom lesz szélesebb a produkció láttán. A gyors sétálásból ismét az van, hogy kutyám sétáltat engem, ami remek, persze, a probléma mindössze annyi, hogy az emberek, akik tudattal is rendelkeznek, nem csak ösztönökkel, engem néznek furának, és nem őt, ami lássuk be, teljesen jogos.
- Egy ideje nem csinálta - sandítok le a földre zavartan, tarkómra csúszik szabad kezem. - Azt hittem leszokott róla - legalábbis nagyon reméltem, hiszen volt már arra példa, hogy Hádész mellényúlt, és az illető, akit kipécézett magának, nem szívlelte annyira a kutyákat, mint a nő. Akit komolyan meglepően hamar elvarázsolt Hádész lehengerlő stílusa, ami pedig engem varázsol el, mert szeretem, amikor kutyám ezt váltja ki az emberekből. Alkalomadtán, amikor valóban szükségem van egy kis igazi kikapcsolódásra, visszaavanzsálódom gyermekké én is, amire most nem kerül sor, mert eszemhez kapva mutatkozom be a nőnek.
- Örvendek - amilyen nagy hévvel fogtam meg Rebeka kezét, ugyanúgy engedem el azt, aprót lépek arrébb tőle. Elmosolyodom a válaszon, kuncogása késztet arra, hogy szélesebb mosoly villanjon fel arcomon, miközben ismét dörzsölgetni kezdem tarkómat. - Ezt örömmel hallom, mert innentől kezdve nem vagy biztonságban - csúszik kezem szemeimre, ahogy felnevetek halkan, miközben érzem, hogy zsebem áll neki mozogni. Megszeppenve pillantok le, elhúzott szájjal, kissé rosszalló tekintettel figyelem, ahogy Hádész hatalmas küzdések árán, de végül kihúzza a viseletes plüssmajmot zsebemből és Rebeka elé viszi. A nő cipője elé teszi azt, orrával töszködi felé kicsit, majd leül elé, és mint aki jól végezte dolgát pillant fel a nőre.
- Remek ötlet! Addig el tudod mondani neki, hogy milyen csodálatos a majma - mutatóujjammal írok le körkörös mozdulatokat, hogy tudassam Rebekával ilyenkor mi a teendő. Mert Hádész nem csinál mást ezzel, csak dicsekszik. Óvatos mosollyal ajkaimon lépek el Rebeka elől, hogy mellé lépve nyújthassam neki a pórázt, ha esetleg szeretné elmélyíteni a kapcsolatát a kutyával, akinek a majom már a szájában ficeg.
- Hivatalosan nem, bár szoktam ügyfeleket fogadni a lakásomban is, ha nagyon szükséges. Az az igazság… - csúsztatom nadrágom zsebeimbe kezeimet lassan. - Hogy nemrég költöztem csak ide. A Mennydörgőbe - pontosítok gyorsan, bólintok is aprót mellé, mintha nagyon fontos lenne az információ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823686#post823686][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.12.28. 11:03[/b][/url]

A nyelvére vonatkozó figyelmeztetés eljut a tudatáig, és már-már gondolkodóba ejtené - elvégre mi lehet felelőtlen a nyelvöltésben, és hogy vajon fenyegetésnek vegye-e Lili megjegyzését, valamint, ha az, mit tervez a lány a nyelvével pontosan -, de a sapkáért nyúló mozdulata, azaz gonosz terve megvalósítása ezt a halomnyi merengést rögtön arrébb is taszítja a fejében.
Lili viccesen néz ki, saját kezei viszont nem örülnek annak, hogy a sapka szettjéhez tartozónak tűnő kesztyűk kerülnek rájuk. Kifejezetten kényelmetlen viseletnek tűnik.
 - Honnan tudod, milyen az, ha összenyalják a fejed? - kérdezi nevetve, de valahogy mégis komoly érdeklődéssel. - Egyáltalán mi tudja összenyalni az egész fejed? Ezen a halsapkán kívül - teszi még hozzá a nyilvánvalót, aztán meghallva Lili felvetését, kezeit hirtelen a magasba emeli. Nem, nem adja meg magát. Épp ellenkezőleg. Azt próbálja elérni, hogy barátnője ne tudja elvenni a pikkelyesnek tűnő ruhadarabokat.
 - Nem adom - teszi még hozzá újabb nyelvöltés kíséretében, elvégre az erre irányuló figyelmeztetés elveszett már a fejében kavargó többi gondolatfoszlány között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823703#post823703][b]Süveges Lili - 2020.12.28. 17:02[/b][/url]

Tényleg nem volt nagy élmény ebben a fura, nedves érzést keltő sapkában álldogálni, és csak azért nem kapta le magáról egyből, mert Csengét láthatóan szórakoztatta, hogy ráadhatta, és figyelhette grimaszait, és Lilinek nagyon tetszett, milyen vidáman kacarászik a másik lány.
Látható érdeklődésére Lilkó is megpróbált komolyságot erőltetni magára, de persze nem győzte vigyorral a választ.
- Nem tudom, egy teve? Vagy egy elefánt! Az tuti - bólogatott. - Nem tudom, milyen lehet amúgy, de gyanítom, hogy.. ilyen érzés.
Kínjában is nevetett már, mert valamit muszáj volt kezdeni ezzel a szörnyen nyálszerű érzéssel a fején. Borzasztó volt, és nem is értette, hogy kapcsolódott össze fejében a hal nyálkássága és az, hogy valami emlős a fél fejét bekapva, körbe-körbe nyalja a kobakját. Pedig ezt vizionizálta maga elé, miközben nyúlt a kesztyűkért. De aztán meglepett pislogásban ért véget a mozdulat, barátnője ugyanis nem akarta odaadni neki azokat.
Egy újabb nyelvöltés és a kesztyűk átadásának verbális megtagadása fogadta Csengu felől, és Lili nem győzött pislogni. Majdnem tátogott is, akár a hal, de ezzel a sapkával a fején valahogy azt már túlzásnak érezte volna.
- Neeem-e? - kérdezte, és elvigyorodva odaugrott közvetlenül a másik elé, nyújtózkodni kezdett kezei felé, hogy elkaparinthassa tőle a kesztyűket. Nem mintha neki lett volna szüksége rájuk, neki sapka se kellett, de már a végére akart járni a kis elméletének.
- Kérem, kérem! - nevetett, ujjait Csenge csuklójára fonva, próbálva lehúzni karjait a magasból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823853#post823853][b]Helvey Belián Balázs - 2020.12.30. 22:41[/b][/url]

Aranyos a lelkesedése, holott, igazából sosem volt tervben az, hogy ennyire fog gyerekekkel foglalkozni, mert oké, hogy már korábban is a tanítás mezejére lépett, de akkor még az volt tervben, hogy gimnazistákat fog majd oktatni. Aztán, az élet úgy hozta, hogy az itteni, általános iskolának megfelelő helyen dolgozik és még azon kívül sem utasítja el a társaságot és, hogy kérjenek tőle segítséget. Fogalma sincs, hogy az életében lesz-e valaha saját gyerek, vagy, hogy mikor jött rá, hogy is érti, előtte miért sütötte mindre, hogy idegőrlők. Nyilván, mert akkor ő is más volt, türelmetlenebb, szétszórtabb, most meg, tele minden olyan érzéssel, amivel sosem, ebbe pedig, úgy néz ki, beleillik, hogy törődő, még a kisebbekkel is. Amúgy is, nem akarna olyan tanár lenni, aki nem bírja a közeget és morcos, örökké ellenséges valaki. Akkor el se kezdi, mert amikor leadta a papírokat jelentkezni, akkor azt érezte, nem lesz az. És tessék.
- Azta, akkor kész állatfarmod van. Ahol én élek, itt a faluban, ott egy macska, egy elemi állat és egy hárpia is él – hogy sorolja, náluk is megvan a változatosság, még ha ebből csak a macska tartozik hozzá. – Pár napig volt egy sünöm is, de aztán, elment. Az kicsit fura eset – mert azóta is tele kérdésekkel, hogy mi volt igaz és mi nem, nem is érdemes ezen megint rágódnia. Elmosolyodik hát, amint ismét lepillant rá. – A szüleid is tudják, hogy fontosak neked az állataid, nem csak dísznek vannak, ha meg otthon vagy, tudsz rájuk ügyelni – bólint, hogy érti ő, akkor miért engednek neki egyet itt is. Mert megtanulta, hogy felelős legyen, ne csak, mint ahogy azt sokszor hangoztatta a média régen is, most is, csak megkapja, majd pár hét múlva rá is unjon, vagy ki legyenek dobva.
- Bent meg fogod találni, aki neked megfelel. Meg ami alap kell hozzá – bátorítja, hogy nem kell aggódni, ha csak egy hörcsög is, de valami biztosan megfogja és nem lesz hiánya többé. Haza is tudja majd vinni a szünetben, így aztán, az sem fog egyedül maradni. Kicsit fura még neki ez a szerep, de szokott ő segíteni másoknak is, más dologban, ez most csak szerepkörben változott, meg abban, hogy amúgy nagyon izgul, mennyire sikerül felelősségteljes felnőttnek mutatkoznia egy kicsi mellett. Az első „megmérettetés”, úgymond.
- Akkor, hajrá – amint besétál, követi ő is. Az eladó felé köszönve lépked beljebb és néz szét a „kínálaton”. Nem egy átlagos, mert vannak azért úgymond mágikus lények is a terepen, de ettől függetlenül, még az illat is olyan, amit ismert, kicsit pontosan olyan orrfacsaró módon, ahogy annak lennie kell. – Ha úgy nézem, itt elől vannak az apróságot, hátrébb a nagyobb állatok. Ó, és még halak is vannak! – mint egy gyerek – ennyit a felnőttlétről – úgy lép az akváriumhoz és követi tekintetével a benne úszkáló lényeket. Aztán kapcsol és köhintve lépked vissza a lánykához.
- Ne haragudj. Te vezess, én figyelek – mert nem magának jött választani, nem örülne neki a lakótársa. Pedig, lát macskákat is. Ajaj, nehéz lesz.