Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821973#post821973][b]dr. Reece Laines - 2020.11.26. 09:48[/b][/url]

A csípős reggeli időjárás ősszel nem lepi meg az embert általában. A Nap sem kelt még fel, hogy legalább egy kicsit segíthessen felmelegíteni magunkat, de még az érzetét sem adja meg, hiszen a sűrű és mogorván figyelő szürke felhők fölül nagyon nehéz lehet érvényesülni. Ez van reggel. Reggel még elfogadod, hogyha a hideg szél csal kellemetlen libabőrt rád, még az emberek komorsága is sokkal érthetőbb, akik munkába igyekeznek. Reménykedsz abban, hogy a nap végére valahogy normalizálódik az időjárás, hogy ne legyen olyan nyomasztó, mint reggel, de amikor kilépsz az irodából és ugyanaz a látvánnyal kevert érzet fogad, kicsit még jobban leeresztesz.
Sajnos kitart hazáig. Nem véletlen állok még mindig az ablakban és figyelem elhúzott szájjal a kinti világot, miközben Hádész a hátam mögött toporog célzásértékkel, majd sétál arrébb, dob a lábamhoz még egy játékot és folytatja a toporgást. Nagyot sóhajtva hunyom le szemeimet, kutyám felé fordulok, majd már szinte már könyörgő pillantásomat emelve rá szólalok meg. - Muszáj? - mintha értené a szavaimat vakkant egyet. Hát akkor az anyád kiskésit! Sután túrok bele hajamba, aprót kortyolok a még gőzölgő teából, majd lebegtetem a bögrét a dohányzóasztalra. Mindig bepróbálkozom, és mindig alul maradok, de legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Pillanatok alatt kerül a nyakörv, az addig nyakamban lógott póráz az ebre, aki az ajtó előtt ülve, türelmesen várja, hogy végre dűlőre jussak a cipőmmel, majd a pulóveremmel, amíg legnagyobb örömére indulunk meg végre. Lassan haladunk, ha már vesztettem, valamint egy kissé viseletes plüss majom lóg ki pulóverem zsebéből, megadom a lehetőséget, hogy mindenki élvezze a látványt. Gondolataimba merülve kanyarodunk be az utcába, ajkaimon féloldalas mosoly pihen, amíg pár gyermek nyúzza meg kutyámat, majd sétálunk tovább, Merlinre mondom, nem többet, mint két méter, amikor a póráz megakad. A nagy lendülettől rántódik vissza karom, megszeppenve fordulok kutyám felé, aki teljesen természetesen ül farokcsóválva egy nő előtt. Ne. Na ne. Csak kérlek ne. Ne most.
- Hádész, menjünk már… - visszalépek kutyámhoz lepillantok rá, aprókat rántok a pórázon, hogy felkeltsem figyelmét, de ő csak ül, és mosolyogva nézi a nőt. Mint aki csodára vár. Legalább már ketten vagyunk, mert én is arra várok. Csoda lesz, ha tovább indulunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822641#post822641][b]dr. Reece Laines - 2020.12.07. 16:22[/b][/url]

Aki azt mondja, hogy a kutyatartás csak és kizárólag örömből áll, annak még nem volt olyan kutyája, mint Hádész, aki nemes egyszerűséggel hagyja figyelmen kívül, az esetek túlnyomó százalékában, hogy mit kérek tőle, és cselekszik aszerint, ami neki szimpatikus. Nincs okom panaszra, persze, hogy nincs! Hádész csodálatos kutya, aki évek óta boldogít, mindössze a kellemetlen berögződéseit nem sikerült még belőle kiűznöm. Mint például azt, hogy előszeretettel ül le idegenek elé, a világ legtermészetesebb dolgaként, hogy farkát csóválja, mosolyogjon felfelé az illetőre, mint aki élete első szerelmét figyeli éppen. Régóta nem csinálta, már reménykedni kezdtem, hogy esetleg valami csoda folytán sikerült elhagynia, de minden pozitív gondolatomat meg kell cáfolnia pillanatok alatt.
Éppen ezért torpanok meg hirtelen, hogy zavartan helyezzem egyik lábamról a másikra testsúlyomat, miközben várom, hogy Hádész hajlandó legyen megmozdulni. Hajlandó is, csak nem azt, amit én szeretnék: jobb mellső mancsát emeli meg a nő felé, óvatos mozdulattal teszi azt orrára, majd vissza a földre. Döbbenten nézem a kutyát, hogy mégis mi a fenét cukiskodik itt, és akaratlanul úszik be a gondolat a fejembe, hogy ez kicsit olyan lehet, mint valami nagyon elcseszett udvarlási módszer. Barnáim kerekednek ki a gondolatra, de végül halkan felnevetve bólintok egyet a nő felé.
- Persze - lépek közelebb kutyámhoz, hogy a póráz ne feszüljön. - Úgy tűnik úgysincs beleszólásom ma a dolgok menetébe - vonom meg vállamat lemondóan, kedves mosolyom folyamatosan arcomon pihen, ahogy a boldogságtól túláradó kutyát figyelem, mert így, kicsit hasonlít azokra a gyerekekre, akik nemrég simogatták. Valóban egy gyermekre hasonlít, amitől akaratlan lesz szélesebb mosolyom ajkaimon, barnáimat vezetem vissza a nőre, miközben a pórázt veszem másik kezembe.
- Ne haragudj a faragatlanságomért - nyújtom felé jobb kezemet. - Reece Laines - rázom meg kezét óvatosan, majd pillantok le az ebre utána. - Ő pedig Hádész, akinek borzasztóan szimpatikus vagy, szóval nem fogod egyhamar levakarni magadról - zavartan túrok tincseim közé, mert úgy érzem muszáj vagyok megosztani ezt az információt a nővel, ha már belecsöppent kutyám agymenésének a közepébe. Innen nincs menekvés, még, ha a legnagyobb akaraterőddel szeretnél szabadulni, akkor sincs, mert elég egy pillantást vetni az állatra, és már nem is akarsz szabadulni. Tényleg olyan, mint egy gyerek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=823598#post823598][b]dr. Reece Laines - 2020.12.25. 21:44[/b][/url]

Éjt nappallá téve tudnék panaszkodni arról, hogy Hádész mégis mennyire elviselhetetlen tud lenni, de lássuk be: amit leművel a nőnek, majd a nő reakciója, igencsak megér egy misét, még akkor is, ha a legkevésbé sem vágytam ma erre, így egyszerűen elfogadom, hogy mosolyom lesz szélesebb a produkció láttán. A gyors sétálásból ismét az van, hogy kutyám sétáltat engem, ami remek, persze, a probléma mindössze annyi, hogy az emberek, akik tudattal is rendelkeznek, nem csak ösztönökkel, engem néznek furának, és nem őt, ami lássuk be, teljesen jogos.
- Egy ideje nem csinálta - sandítok le a földre zavartan, tarkómra csúszik szabad kezem. - Azt hittem leszokott róla - legalábbis nagyon reméltem, hiszen volt már arra példa, hogy Hádész mellényúlt, és az illető, akit kipécézett magának, nem szívlelte annyira a kutyákat, mint a nő. Akit komolyan meglepően hamar elvarázsolt Hádész lehengerlő stílusa, ami pedig engem varázsol el, mert szeretem, amikor kutyám ezt váltja ki az emberekből. Alkalomadtán, amikor valóban szükségem van egy kis igazi kikapcsolódásra, visszaavanzsálódom gyermekké én is, amire most nem kerül sor, mert eszemhez kapva mutatkozom be a nőnek.
- Örvendek - amilyen nagy hévvel fogtam meg Rebeka kezét, ugyanúgy engedem el azt, aprót lépek arrébb tőle. Elmosolyodom a válaszon, kuncogása késztet arra, hogy szélesebb mosoly villanjon fel arcomon, miközben ismét dörzsölgetni kezdem tarkómat. - Ezt örömmel hallom, mert innentől kezdve nem vagy biztonságban - csúszik kezem szemeimre, ahogy felnevetek halkan, miközben érzem, hogy zsebem áll neki mozogni. Megszeppenve pillantok le, elhúzott szájjal, kissé rosszalló tekintettel figyelem, ahogy Hádész hatalmas küzdések árán, de végül kihúzza a viseletes plüssmajmot zsebemből és Rebeka elé viszi. A nő cipője elé teszi azt, orrával töszködi felé kicsit, majd leül elé, és mint aki jól végezte dolgát pillant fel a nőre.
- Remek ötlet! Addig el tudod mondani neki, hogy milyen csodálatos a majma - mutatóujjammal írok le körkörös mozdulatokat, hogy tudassam Rebekával ilyenkor mi a teendő. Mert Hádész nem csinál mást ezzel, csak dicsekszik. Óvatos mosollyal ajkaimon lépek el Rebeka elől, hogy mellé lépve nyújthassam neki a pórázt, ha esetleg szeretné elmélyíteni a kapcsolatát a kutyával, akinek a majom már a szájában ficeg.
- Hivatalosan nem, bár szoktam ügyfeleket fogadni a lakásomban is, ha nagyon szükséges. Az az igazság… - csúsztatom nadrágom zsebeimbe kezeimet lassan. - Hogy nemrég költöztem csak ide. A Mennydörgőbe - pontosítok gyorsan, bólintok is aprót mellé, mintha nagyon fontos lenne az információ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=826635#post826635][b]dr. Reece Laines - 2021.02.21. 16:56[/b][/url]

Rebekával nevetek a bizonytalan bocsánatkérésre. Szórakozottan rázom meg fejemet, mindketten tudjuk, hogy itt a bocsi vagy semmit nem ér, mivel nem az ő hibája, nyilvánvalóan, vagy csak egyszerűen nem állja meg a helyét, mint olyan. Nevetésem csillapodásával esik tekintetem kutyámra, aki tényleg eléggé bekurvult a nőnek. Elnézést kérek a szóhasználatért, de nem tudok jobbat mondani rá, amikor valóban felvillant bennem a remény, hogy nem fog kellemetlen helyzetekbe hozni többet. Főleg nem ilyenbe.
Ismét kitör belőlem a nevetés, ahogy Rebeka drámaian kérdez vissza. Nevetgélve emelem meg mindkét kezemet védekezően, amíg Hádész varázsolja el újra és újra a nő szívét. Nem mondom, én is a mosolya miatt szerettem meg az állatot, de azért remélem nem fogja ismét elfelejteni, hogy ki is a gazdája. Vigyorogva figyelem, ahogy a majom kerül a nő lába elé, aki ugyanolyan örömmel fogadja a nyálas és igencsak lerúgott plüsst, mint magát a kutyát, még bókolni is van ideje. Nagyon pozitív és egyáltalán nem ad okot aggodalomra az, hogy a kutyám előbb szed össze egy nőt, mint én.
Könnyed léptekkel indulok el mellettük, kezeimet mélyesztem zsebeimbe. - Anglia? Ott születtem, majd tanultam évekig - csillannak fel szemeim. - Én is ott lakom. Húha, rendben van, kicsi ez a város, még hozzá kell szoknom - túrok zavart mosollyal ajkaimon hajamba. A hatalmas városok után, ahol megbeszélt időpont nélkül majdnem esélytelen volt találkozni bármilyen ismerősöddel, bezzeg itt nem így működik. Egy utcában, és még egy házban is lakunk, amit olyan hihetetlenül fogadok, mintha azt mondta volna minimum, hogy három gyermekes családanya. Bár meg kell hagyni, nem is nagyon volt eddig időm körbekopogni a szomszédok között, hogy én vagyok én. - Ha nem túl indiszkrét a kérdés, mit csináltál Angliában? - sandítok oldalvást rá kedves mosollyal ajkaimon, ahogy elnyújtott és hosszabb lépteimet igyekszem Rebekáéhoz igazítani, hogy ne hagyjam le a nőt, még véletlenül se.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=827168#post827168][b]dr. Reece Laines - 2021.03.05. 23:28[/b][/url]

Ha a legtöbb ember ilyen közvetlen itt, akkor sokkal egyszerűbb lesz ismerkedni, mint elsőre gondolná az ember. Bár soha nem volt problémám azzal, hogy bárkit is az ujjam köré csavarjak - nevezzük szakmai ártalomnak -, de lássuk be, az ilyen módszerek használata nem éppen tartós kapcsolatokat eredményez egy ember életében. Nevetésem csillapodásával üti fel fejét a gondolat, hogy fogalmam sincs mikor nevettem ennyire utoljára. Az elmúlt időszak nemcsak rám, hanem húgomra is rányomta a bélyeget, ami engem jobban megviselt, mint bármi más a világon, de az idő múlt, és Reina lassan összekapta magát. Boldoggá tett vele, együtt lendültünk túl az egészen, és most, kívánságának eleget téve vagyunk az országban. Egy másik országban, ahol Hádész ugyanúgy szívathat.
Szélesen mosolyogva ingatom fejemet a megállapításra. El kell ismernem, Rebeka mondd valamit, talán megmerem kockáztatni, hogy bele is trafált. Fene sem gondolta volna, hogy egy ekkoricka mágusvárosban fogok összefutni éppen egy olyan nővel, aki éveket töltött Angliában, majd költözött éppen abba az utcába, amelyben én is lakom. Hozzá fogok én ehhez valaha szokni? Tekintetem pár pillanat erejéig esik Hádészra, aki nyugodtan sétál a nővel, halvány mosollyal konstatálom magát a tényt, legalább ezzel nem kell foglalkoznom.
- Azóta eljutottál másfelé is? Remélem. Nem olyannak tűnsz, mint akinek ennyi elég lenne - fordítom felé fejemet teljesen, hogyha lehetőségem van rá, elkaphassam pillantását.  - Milyen szak nem vett le a lábadról? - kedves hangon érdeklődöm, tekintetemben is az csillan meg, ahogy figyelem vonásait. Mosolya valahogy betölti a körülötte lévő teret, amitől nekem is sokkal vidámabb lesz a hangulatom. Mióta csak megálltunk, a kisugárzása tölt fel engem is. Egy szempillantásra szeppenek meg a kérdésre, majd rendezem azonnal vonásaimat. Kezem csúszik tarkómra, ahogy megdörzsölöm azt, miközben fejemet előrefelé fordítom.
- A húgom a Bagolykőben szeretett volna továbbtanulni. Nekem nem volt ezen kívül különösebb okom idejönni, csak jöttem vele - fél vállamat vonom meg, bár inkább tűnik annyinak, hogy felhúzom, majd visszaejtem, mintha csak a póló szúrt volna meg a pulóver alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828584#post828584][b]dr. Reece Laines - 2021.04.03. 22:07[/b][/url]

A kisváros halk zsongása ezekben az órákban valahogy megnyugvással tölt el. Az első napokban, talán néha még most is, hiányzik a nagyvárosok zaja. Megannyi év után hagytam magam mögött a megszokott pörgést, mert lássuk be: a kellemesebbhez sokkalta hamarabb hozzászokik az ember. Egyelőre. Bár ennyi idő után nem mondhatok véleményt az itt élésről, mégis pozitívan állok hozzá, hiszen csak jobb lehet, mint egy szmogtól fuldokló város közepén élni.
Elnyílt ajkakkal bólintok pár aprót. Igen, ismerős az érzés. Én is csak amiatt szedem a cókmókom és indulok útnak, mert az ügyfeleknek ott van rám szükségük, nem azért, hogy várost nézzek. Sokan hitetlenkednek, amiért nemzetközi joggal foglalkozó ügyvédként nem használom ki az alkalmakat, de ha nincs rá időm, mégis mit tehetnék? - Három? - szeppenek meg látványosan. - Húha, nem vagy semmi. Miben helyezkedtél el? - mosolyodom el kedvesem, miközben rásandítok, majd szalad enyhén ráncba szemöldököm. Karjaimat csúsztatom tarkómra, azon kulcsolom össze ujjaimat, ahogy kicsit kihúzom magam séta közben. - Amerikában az összes államban voltam, Afrika északi részei… nem is tudom. Sok helyen megfordultam már rövidebb időre - szívesen mesélnék bárkinek arról mennyire csodálatos helyeken járhattam már, de az a kevéske idő, amit ott töltöttem egy-egy ügy miatt, aligha volt elég, hogy a nevezetességek csodájára járjak.
- És végül sikerült megtalálnod az utad? Elég nyílt személyiséged van, szerintem emberközpontú vagy, így nem csoda, hogy belevágtál a pszichológiába - kéretlen véleménykifejtés első rész. Ha mégsem a pszichológia volt az, ami elnyerte a tetszését, akkor ilyen vidám természettel megáldottként, biztosan állítom ezek után is, hogy emberekkel foglalkozik. Lehet csak remélem. Az ilyen embereknek, mint Rebeka is, mindenképpen ilyen szférában kellene elhelyezkedniük.
- Remélem, ha már Londonból jöttünk idáig miatta. Te is a Bagolykőben végeztél? - eresztek meg egy féloldalas mosolyt. - Is-is. Az AMS-en tanulok pedagógiát, mellette ügyvédként dolgozom - eresztem le kezeimet tarkómról, majd dugom zsebeimbe őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=829082#post829082][b]dr. Reece Laines - 2021.04.06. 17:17[/b][/url]

Pislogva hallgatom, hogy mégis mennyi helyen állja meg a helyét a nő. Nekem csak kettőn kell, de néha úgy érzem abba is beleszakadok, Rebeka meg úgy pörög mindenhol is, hogy öröm hallgatni. Akaratlan ragad rám a lelkesedése, mert ahogy csak hallgatom, egyértelműen lejön, mennyire szereti egytől egyig csinálni ezeket, így őszinte és széles mosoly kerül ajkaimra. - Éppenséggel ezek annyira nem is összeegyeztethetőek - nevetek fel halkan, mert a színházi kellékes és a gyermekfelügyelet ég és föld például. - Komolyan nem vagy semmi, hogy ezeket tudod egymás mellett csinálni, vagyis… gondolom tudod. Nem sok egyszerre? - sandítok rá oldalvást, mert nem szeretnék olyanba belenyúlni, amibe nem kellene. Sokan foglalkoznak egyszerre több mindennel, és Rebeka láthatóan és érezhetően mindegyiket szereti, de egy idő után, bármennyire nem akarja az ember, sok lehet.
- Világlátottnak nem mondanám magam - túrok zavartan göndör fürtjeim közé. - Nem nagyon volt időm körbenézni. Munka miatt megyek általában mindenhova - én lennék a legboldogabb, hogyha világlátottnak mondhatnám magam, de az, hogy megérkezem Amerikába, három napot egy irodában töltök, egy hatalmas multicég legfelső szintjén, majd megyek tovább a következő államba vagy országba. Látványosan húzom el a számat, majd szusszanok egyet, ahogy megy tovább a beszélgetés. - Jó dolognak tartom, hogy nem bántad meg a döntésed egyébként. Mármint a továbbtanulással… ritka az ilyen - kéretlen vélemény kimondás második rész.
- Akkor pozitívan állok hozzá. Jókat olvastam az iskoláról, de mindig úgy vagyok vele, hogy csak és kizárólag a legjobbat a húgomnak, bár abba pont nem volt beleszólásom, hogy ide járjon - nevetek fel halkan, ahogy megcsóválom fejemet, majd villannak barnáim Hádészra, aki nagy vígan sétál Rebeka előtt. Mintha ő sétáltatná a nőt, és nem fordítva. - Nem olyan nagy dolog - vonom meg vállaimat bajszom alatt somolyogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=830301#post830301][b]dr. Reece Laines - 2021.04.25. 20:02[/b][/url]

Vidáman ingatom a fejem. Igen, igaza van, ő az élő példa arra, hogy ezek szerint össze lehet egyeztetni ennyi mindent egy embernek, ámbár még mindig nem tudom felfogni ésszel, hogy bírja, de sokáig nem is kell tanakodnom rajta, mert érkezik a válasz, azonban megszeppenek rajta. A pénz mindig jó? Szemöldököm szalad ráncba, végül kicsit megregulázva magam mosolyodom el ismét.
- Igen, az mindig jó - vajon első találkozásnál illik kiteríteni a lapokat, hogy én mégis mennyire másképpen látom? Az egyik végzettségem azért van, hogy legálisan segíthessek olyanoknak, akik rászorulnak a szaktudásomra és megkeresnek, míg a másikat azért szándékozom megkapni, hogy a jövő nemzedékét kiokítsam arról miként és hogyan támaszkodhatnak a jogra. Hogy a pénzért csináljam bármelyiket is? Abból él az ember, ez rendben van, nem lehet vele vitatkozni, de mégis… rosszul lennék bekötve? Maximilian forog a sírjában.
- Sajnálatos módon nem. Mindig úgy vannak megszervezve ezek az utak, hogy két nap múlva már akár másik országban kell lennem - mosolyodom el őszintén. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak próbálkozásaim, hogy maradhassak, de egy fél napot sem tudtam nyugodtan ülni és csak élvezni a francia kávé ízét, amikor pánikolva kerestek többen is telefonon, így a kávéhoz hozzá sem nyúlva keltem fel és indultam meg. - Ismét megpróbálkoznál a pszichológiával? - pillantok Rebeka felé érdeklődően. Kedvelem az olyan felfogást, ami megadja a lehetőséget, hogy igenis évek múltán is beülne az iskolapadba.
- Igen, igazad van - bólintok egyet. Nem mintha éppen Reinát féltenem kellene, már csak személyiségéből adódóan is. A karakánságának és magabiztosságának ötvözése valószínűleg sok embernek fog meglepetést okozni. - Ó, hát… igen. A kettőt együtt tervezem, de majd meglátjuk mennyire fog sikerülni összeegyeztetni őket - túrok zavartan tincseim közé. Egyik feladása sem opció, mert mindkettőt szeretem, így tényleg csak reménykedem abban, hogy az összeegyeztetés sikeres lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=831266#post831266][b]dr. Reece Laines - 2021.05.13. 20:57[/b][/url]

Mikor Hádésszal elindultunk a fene sem gondolta volna, hogy társasággal fogjuk megtenni a visszafelé vezető utat. Különös az emberek közvetlensége, az elején megszeppenve fogadtam még a hozzám szóló embereket, mert Londonban ez nem annyira volt módi, itt pedig mindennaposnak hat. Mára már legalább  meglepettségemet képes vagyok palástolni, ha odajön hozzám valaki beszélgetni, a semmiről is akár, de lássuk be: a legtöbben akkor találnak meg, ha Hádész velem van, aki éppen úgy sétál Rebeka előtt, mintha új gazdára talált volna. Áruló.
- Hozzászoktam - vonom meg vállamat mosolyogva. Nem bánom, hiszen a szenvedélyem az ügyvédkedés, de igazat kell adnom Rebekának. Néha valóban jó lenne kicsit csak élvezni a város adta lehetőségeket, azonban tudom, hogyha eljutok oda, hogy egyszer bevallottam révbe értem, akkor minden eddig látogatott városban minimum egy hetet fogok eltölteni. - Azok nagyon is mennének hozzád. Sok sikert, biztos vagyok abban, hogy tökéletesen teljesítenéd - mosolyodom el szélesen. Még mindig nagyon tetszik, hogy vannak céljai, mégsem erőlteti magára azt, amihez nem fűlik a foga. Legalább bevallja, hogy nem lenne képes visszaülni pszichológia hallgatóként az iskolapadba, szóval afelé orientálódik, ami érdekli is. Komolyan remélem, hogy meglépi és a végére azt fogja csinálni, amit szeret.
Az utca elejét már látni innen, Hádész szedi meg kicsit a lábait. Karórámra nézek, elhúzom a számat, mert hamarosan itt a vacsoraidő, ő meg úgy érzi ezt, mintha csak ő is órát olvasna. Kezemet csúsztatom vissza zsebembe, ahogy egyre csak közeledünk a társasház felé. - Kösz - biccentek aprót, majd túrok a hajamba zavartan. A beszélgetés folyik tovább, Hádész póráza kerül vissza hozzám, miközben belépünk a házba, majd amíg Rebeka jobbra indul, én intve és elköszönve megyek balra, hogy Hádész végre kaphasson vacsorát.