38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Déli szárny→Első szint
Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 38 39 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. július 18. 21:45 | Link

Ágoston
Az a híres ajándék

Már mindenki eltűnt az Eridonban lévő három lány szobájából, kivéve Elenát, aki a középütt lévő kicsike íróasztalnál körmöl valamit egy pergamenlapra. Még a nyelvét is kidugja, úgy koncentrál a betűk görbítésére, hogy a végén szép legyen az elkészült mű. És, hogy mégis mi célja van ennek az egésznek? A válasz közel sem olyan könnyű, mint azt az ember gondolná. Ma reggel, ahogy ott üldögélt a Nagyteremben és falatozta a napi vegetáriánus kecskekajáját, észrevette, hogy az egyik salátával nincs minden rendben. Egy percre olyan volt az egész, mintha a zöldségnek szeme, szája, meg egy egész arca lenne. Persze ilyenkor az embernek nem az ugrik be először, hogy "igen ez egy mutáns varázsnövény" vagy valami ilyesmi, hanem rögtön elkönyveli, mint a fantáziájának újabb remekműve. Na, hát Elena is erre fogta rá, csak aztán koppant egy nagyot, mikor a reggeli után furcsán kezdte érezni magát. Pillangók repdestek a pocijában, de nem a szerelem miatt, hanem a szemes zöldség hatására.
 - Végeztem! - jelenti ki ünnepélyesen, pedig rajta kívül csak a kócos kis baglyocskája van a szobában, aki jelenleg is a tollait igazgatja. Elena hirtelen pattan fel a székről, és a madárka lábára rögzít egy levelet, majd elmondja a kedvencének, hogy kinek és hova vigye a levelet. Miután az állat kiszállt az ablakon, végez még néhány egyszerű műveletet az ajándékon, végül pedig elhagyja a biztonságot jelentő szobácskát. Reméli, hogy a madárkája ezúttal jó helyre viszi az irományát, nem úgy mint a minap, mikor egy öreg bácsinak pottyantotta az ölébe a cseppet sem Neki címezett borítékot. Nem volt valami kellemes magyarázkodni, hogy a "várlak a téren" üzenet nem Neki szól. Pedig már azt gondolta, hogy a vöröske számára tartogatta a gumicukros zacskókat. Kicsit fura lenne. Viszont amitől még tartania kell, az az, hogy lehetséges, hogy Ágoston nem fog eljönni. Mi van, ha hidegen hagyja az, amit Elena írt a számára? Vagy esetleg nevetségesnek tartja miatta? Kitágult pupillákkal baktat a folyosókon, miközben ezek a gondolatok keringenek a fejében. Az Erkély az úti célja, de azért betér még a Konyhára, hogy hozzon egy kis kóstolót a Navines fiúnak is az isteni szemes salátából. A Konyhába érve azonnal a zöldségek felé veszi az irányt, ahol kis keresgélés után rá is bukkan a mozgolódó ropogtatni valóra. Töm néhány levelet a táskájába, és mintha misem történt volna, fütyörészve kiszökdel a teremből. Útközben sem teszi le egy percre sem a szerzeményét, és mikor végre arra a helyre ér ahova indult, sietősen a korláthoz rohan és majszolni kezd, mint valami mohó kiscica aki már egy hete nem kapott enni. Persze figyeli közben a várt személyt is, de azért a legnagyobb érdeklődését most az izgága zöldség köti le, aki meglepő módon még motyog is valami furcsaságot, mikor a lányka beleharap.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2014. július 18. 22:20 | Link
Elena

Teljesen felvillanyozódtam, miután a legváratlanabb pillanatban a fejemre ejtette az a kelekótya bagoly a levelét. Először csak a hajamat fogtam, azt hittem ugyanis, hogy "szerencsém lesz", ha értitek mire gondolok.
Hála az égnek azonban nem így történt, a fejem búbja sértetlenül megúszta, onnan pedig lecsúszdázott az iromány egyenesen az ölembe. Elsőre ötletem sem volt, hogy mégis mi állhat benne. Nem volt ugyanis semmi várható előzménye a levél érkezésének. Azt is hittem, hogy valószínűleg rossz helyre ment a kézbesítés, így zavarba is jöttem. Végül túlságosan úrrá lett rajtam a kíváncsiság, ezért izgatottan kibontottam és elolvastam a tartalmát, hogy minden fejemben motoszkáló kérdésre fény derüljön.
Hát nem lettem okosabb... Zavaros volt, titokzatos, szóval az egész csak rátett egy lapáttal a feldobottságomra. Mi van, ha szívatás az egész? Meg mernék vajon csinálni Velem? Tovább agyalva arra jutottam, hogy Elenának jó híre van, bizonyára nem akar nekem rosszat, ezért bátran megjelenhetek a megírt helyen.
Így is tettem, nem vitás... Odamenet törtem a fejem, hogy mit is szeretne tőlem a lány, de kifejezetten örültem neki. Én mindig örülök annak, ha valaki levelet ír nekem és gondol rám. Csak aztán nehogy egy számomra is kínos udvarlási kísérlet legyen belőle.
Kétségekkel telve léptem ki az erkélyre. Megkönnyebbültem, mert már ő is ott volt. A korlátnak támaszkodott, és szemmel láthatólag a hasát tömte, én pedig az ajtóból integettem neki.
- Szervusz! Itt vagyok! - mosolyodtam el egy kicsikét zavartan, aztán rápillantottam az ujjaim között szorongatott levélre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. július 21. 21:10 | Link

Ágoston

Élő saláta! Hihetetlen, de ezek szerint tényleg van. Vagy ha nincs is, akkor valami tengeri űrherkentyűnek kell lennie, más csak nem lehet. A lényeg akkor is az, hogy nagyon finom! Bár mint szinte mindennek ezen a világon, ennek is van némi hátulütője. Átmeneti elmezavart okoz, minek hatására a fogyasztó azt sem tudja, hogy éppen mit művel. Több mint valószínű, hogy Elena agyában is ezek a műveletek folynak, s ki tudja mikorra múlnak el. Csak remélni tudja, hogy a fiú meg fog jelenni, különben nem tudna mit csinálni azzal az ajándékkal amit neki vett. Mert igen, készült némi meglepetéssel a sárga-fekete unikornisfiúnak. Igaz még csak nem rég óta ismeri, hisz körülbelül májusban csatlakozott az iskola DÖK csapatához, ahol behatóbban megismerhette a srácot. Azelőtt csak látásból ismerte, de a csatlakozás óta sikerült megfigyelni a stílusát, meg minden egyéb szokását. A karkötőt, ami a Navine színeiben pompázó dobozkában rejlik, már rég megvette, ám odaadni eddig még nem volt mersze. És, hogy miért is szeretné meglepni valamivel az érkezőt? A válasz egyszerű. Ágoston sokszor segített neki, mikor valamilyen gondja akadt, nem csak a DÖK-nél, hanem bárminél ami épp felmerült. Persze ilyenkor rálehetne fogni, hogy ez a dolga mivel prefektus, de mint köztudott, Elena szereti megköszönni az érte tett dolgokat. Ezért is döntött úgy a minap mikor az Ajándékboltban járt, hogy vesz valamit a sárga preffencsnek. Számtalanszor szerette volna már átadni, de amikor a tárgyra tért volna, megfutamodott és inkább témát váltott. Hála a motyogó zöldsalátának, lett annyi önbizalma, hogy írjon Ágostonnak egy levelet, hogy jöjjön el, mert beszélni szeretne vele.
Ezeken töpreng, mikor megpillantja a korlát felé sétáló emberkét. Ezek szerint mégsem dobta félre a levelet, és ahogy látja, még magával is hozta. A kis vöröske gyors visszadugja a táskájába a salátaleveleket, mire Ők egy halk motyogással jelzik, hogy ez nemigazán tetszik. A lány előrelép pár lépést, közben egy röpke pillantást vetve a dobozban rejlő "Ágo" feliratú ékszerre.
 - Szia! Már nagyon vártalak! Kérsz salátát? - Közli, táskájából kihúzva a pislantó leveleket, majd a fiú felé tartva. Ha most nem lenne kitágulva ennyire a pupillája, talán még egy csillanás is látszódna a boldogságtól, de mivel ugye a jelen pillanatban ez nem lehetséges, ezért csak egy mosollyal jelzi, hogy már igazán várta Őt. Az ajándékot szorosan a háta mögött tartja, és csak reménykedni tud, hogy a fiú még nem vette észre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 15:12 | Link
Sharlotte

Folyton Jace-szel álmodom. Minden reggel gyűrött arccal, víztől leverve kelek fel. Nem hiszem el, hogy ez megtörtént velem. Nem hiszem el, hogy hagytam hogy megtörténjen. Legyen az én fiam, vagy nem, 13 hónapon keresztül a sajátomként szerettem, és mindent megadtam volna neki. Ami a legszörnyűbb az egészben, hogy Stella-val van, egyáltalán nincs jó helyen, és nekem semmi jogom sincs elvenni tőle… nem én vagyok az apja. Nem tudom, miért nem mondta meg az elején, miért hagyta, hogy egy világot jelentsen(ek) nekem. Egy 500 férőhelyes albumon van tele Jace-ről képekkel. Tudtam, hogy nem hozhatom magammal, mert nem bírnám letenni, és csak megnehezíteném a dolgomat… de egy képet megtartottam. A hátizsákom legelső zsebében tartom, és minden reggel megnézem. Eleinte este is megnéztem, de már csak reggel, hátha így nem álmodom vele. Beálltam a zuhany alá, és legalább 20 percig álltam a hideg víz alatt. Az utolsó 5 percre pedig forróra váltottam, mert már tűszúrásokként éreztem a zuhanyrózsa sugarait. Eltöltöttem a szokásos 10 percemet a tükör előtt, felöltöztem, és elindultam a déli szárny felé. Semmi mást nem kívántam jobban egy szál ciginél. A nadrágomnak mély zsebe volt, a legalján tartottam a doboz cigit. Ahogy elérkeztem az erkélyre, azonnal leültem egy székre, és már szinte remegő kézzel vettem elő a dobozt. Néztem a tájat, néztem az eget, és gyakorlatilag tökéletesen haszontalannak éreztem magam. Jöhet a második szál…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2014. július 28. 16:43 | Link
Bentley

Unokatestvére többször látogatott már el hozzá, na most jött el az a pillanat, hogy ha már egyszer a faluban mennyit mászkál a picivel, és úgysem lesz meglepő ennyi idő után senkinek, lévén a pletyka itt csak úgy terjed, fel is mehet a kastélyba. A Navinéba úgyis bejár, ha már néhány órájára bemegy, akkor megnézi a sárgákat is, mi van velük. Most látogatóba ment Maryhez, amiből persze annyi lett, hogy elég nehezen tudott rokonával értekezni, mert a kisbaba népszűrnek bizonyult a házában. Hát nem is csoda, a kisgyerekek cukik, a sárgák is cuki, a cukik egymásra találnak.
Elválasztani őket viszont sokkal nehezebb volt, mert hát el kellett jönni, de meg sem fordult a fejében, hogy rögtön menjenek haza. Régen bolyongott már minden ok és cél nélkül a kastélyban, pedig régen mennyire szerette ezt. Szuggerálni, hogy a folyosó végén megjelenjen egy barát, vagy épp reménykedni, hogy nem fog, de az is előfordult, hogy csak úgy nézte a lábait, és haladt előre, ki tudja milyen irányba.
Most az egyetlen dolog, amire koncentrált, az a fia volt. Mióta a két saját lábán közlekedik, és bár ez alig két hete lépett életbe, még sokkal nehezebben lehet rá figyelni. Megy, amerre csak akar, és kiélvezi, hogy így sokkal több dologhoz hozzáférhet. Szeret felfedezni, így Lotte most is engedi, hadd menjen mellette. Persze, szép is lenne, ha csak mellette totyogna, de a kis srác előreszalad, egyenesen ki az erkélyre, észre sem véve a már ott lévő fiút, ő csak megy a korlátig, ami előtt elégedetten ül le a kőre.
- Jace, nem szabad! Megfázol! - kiabál utána Lotti, néhány méterrel lemaradva, de az ajtóból látva, hogy a hajasbaba elfoglalta a helyét a kövön. Rohan is utána, szintén figyelmen kívül hagyva háztársát, csak mikor leguggol és a kisfiút emeli fel szúrja ki a fotelban. Az első az volt, hogy cigizik, aztán rájött, hogy tudja is kivel áll szemben. Nagyon régről emlékszik a srácra, akkor se nagyon beszélt vele, de hallott dolgokat.. Meg hát évfolyamtársa volt.
- Szia! Téged is látni? - nem volt kifejezetten baráti kapcsolatuk soha, de nem voltak rosszban, és most nagyon reméli a lány, hogy ennyi idő után nem veszi zokon, hogy így kérdez rá.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 18:30 | Link
Lotte

Mélyen elmerültem a gondolataimban. Nem is figyeltem már egy idő után a külvilágot, hangos köhögések közepette szívtam már a 4. szál cigim, amikor egy kisember elszaladt mellettem. Összerezzent a testem, azt hittem, hogy képzelődöm, és ideképzeltem Jace-t mikor már futkározik. Egy női hangra lettem figyelmes, aki Jace-nek szólította a kövön ülő lurkót. Azonnal levert a víz, megráztam a fejem, és a szőkeségre néztem, majd a kisfiúra, majd újra a szőkeségre. Ha a lány hasonlított volna Stella-ra, szerintem leugrottam volna az emeletről. Vajon Isten küld nekem 1 hónapra a nem létező fiam elvesztése után ugyanolyan nevű kisgyerekeket, vagy egyszerűen csak a sors nem büntetett még eleget?! Azonnal elnyomtam a cigit, nem akartam, hogy a kisgyerekre szálljon a füst. A lány megszólított, de nem válaszoltam neki rögtön. Azt sem tudtam ki ő. Hirtelen újra lepörögtek az agyamban az Amirával történtek, aztán az, hogy most ikrei vannak, aztán minden ami Stella-val történt Savannah-ban. És persze Jace. Az én Jace-m.
-    Szia… Sziasztok. – mosolyogtam a kisfiúra, aki bájosan vissza is mosolygott. A szőke lány le se tagadhatta volna hogy az övé, az arcvonásaik nagyon hasonlítottak. – Ja… Visszajöttem. – Nem tudtam mire vélni a kérdést, ötletem sem volt, hogy ki lehetett a lány, de sejtettem, hogy Amira egyik barátnője, mert valahogy az Amirával töltött este óta mindenki tudja, hogy ki vagyok. – És te? Ti hogyhogy itt? – kérdeztem tőle a tök értelmetlen kérdést, ugyanis lehet hogy mindennap idejár, és semmi hogyhogy nincs az egészben.
-    Üljetek csak le. – mosolyogtam újra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2014. augusztus 11. 13:44 | Link
Bentley

Elég sokban ütött rá a gyerek, bár az egy dolog, hogy nagyrészt elevenek ilyen korban, de akkor is azt látja, olyan lesz inkább, mint anyja, nem üt az apjára. Csak a nagy bociszemei, azok nem az övék, de a viselkedése... Lesznek még problémáik, de kit érdekel az? Kis csodagyerek, meg hát az övé, és hiába ijedt meg egy kicsit attól, milyen gyorsasággal tanult meg járni, azt mondták nincs vele semmi gond, csak gyorsabban fejlődik a kis herceg. Azóta persze fel is találja magát, most is az erkélyre talál ki, ahova Lotti rögtön megy is utána, és pár intő szó után fel is szedi a kőről, ahova már le is ült a csöppség.
Aztán Bentleyt is észreveszi, és rögtön köszön, és még visszatérését is megjegyzi, amire kap is egy igenlő választ, és nagyon reménykedik benne továbbra is, hogy azért képben van a srác, kivel is áll szemben. Ha nem, az se gond, most kivételesen tényleg van kedve ismerkedni, nem játszaná magát, bár azt se valami sűrűn teszi.
- Sétáltunk, és Jace úgy döntött ide akar jönni - rajta tényleg nem állt, és bár valószínűleg a kis srác sem tudta merre is van az az arra, csak ment előre, tényleg ő találta meg magának az erkélyt, Lotte csak jött utána.
Nem akart ő zavarni, de ha már felajánlotta a srác, akkor teljes nyugodtsággal ült le a másik fotelba a kicsivel, és elő is vette neki a plüsskutyát meg a nyuszit, mert általában csak azokkal tud egy helyben nyugodtan megmaradni.
- Amúgy, te miért jöttél vissza? - ha csak ránéz, láthatja rajta, hogy itt a kérdés indiszkrétsége egyáltalán nem számít neki. Azért érdekelné, mert ő is mennyi idő után tért vissza, és mert nagyon a gondolataiba volt mélyedve a fiú a megérkezésükkor, meg nincs valami jó érzése ezzel kapcsolatban. Nem rossz emberismerő, azt mondják erre születni kell, de őt csak önző céljai elérésében szokta ez segíteni. Na most komolyan érdekli, és bízik benne, hogy nem valami bunkó választ kap rá, mert hiába is neki kellett volna gondolkozni, és nem kérdezni ilyet, akkor odáig tartott az ő kedvessé is. Addig pedig kedvesen mosolyog a srácra, mert ha a fiával van nem is igen tud mást. Persze helyzetfüggő.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2014. augusztus 18. 13:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2014. augusztus 30. 15:01 | Link
Elena

- Hát, most itt vagyok.
Valamiért gyanús volt nekem a viselkedése, mert amikor beléptem, gyorsan visszadugdosott valamit a holmijai közé. Mintha nem akarta volna, hogy lássam, pedig nem is néztem oda, csak egy kicsit. Innen pedig nem tűnt olyan durva dolognak az a valami, amit rejtegetni próbált, szóval... mindegy.
És mik ezek a szövegek? Már nagyon várt... Nem is tudtam hirtelen, hogy miket válaszoljak. Volt egy tippem, hogy mi készült körülöttem, de nem akartam hinni a feltételezésemnek. Pedig lett volna okom gyanakodni.
Inkább tereltem a témát egy kis felszínes csevejre, s lassú utalásokkal kihúzni belőle, hogy vajon miért is küldött nekem levelet, s hívatott ide ok nélkül. Nem mintha annyira elfoglalt lennék, hogy egy ilyen találkozót nehéz lenne elintézni. De ez is gyanús, hékás... Úgy gondolom elérhető vagyok mindenkinek.
A nagy gondolkodós aggodalmaskodásban ki is ment a fejemből a lány előbbi kérdése.
- Hogy mit? - dülledtek ki a szemeim az általa nyújtott salátalevelek felé - Nem hiszem, nem vagyok valami éhes. Azért kösz. - biccentettem.
Azt hiszem ez volt a kezében a megérkezésemkor, így egy fokkal nyugodtabb lettem. Legalább tudom, hogy nem valami szupertitkos varázsketyerét tartogat magánál. Csak... salátát. De azt is minek? Azt hiszem vegetáriánus, ami magyarázat is lenne rá, de egy táskába begyűrni, majd puszta kézzel kivenni és kínálni azokat a szerencsétlen leveleket?
- Hogy vagy egyébként, minden rendben? Meglepett a leveled, ritkán kapok, tőled egyáltalán nem számítottam ilyenre, már bocs. Azaz ritkán kérnek fel ily módon személyes találkozóra a kastélyban. Érted... - pirultam el azon feszengve, hogy vajon kellő mennyiségben utaltam arra, hogy bökje már ki végre ittlétem okát.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. szeptember 7. 15:07 | Link
Adél

Egyetlen vizsgám van vissza, és hivatalosan is vége az évnek. Azonban, ha nem megyek el arra az egy vizsgára, akkor is vége. Határozottan pozitívum úgy, hogy még napok vannak vissza a vizsgaidőszakból, és utána még szünet is lesz. Nem tudom még, hogy hazaugrok-e, lehet, de ez Annától és Ayvatól is függ, ha ők jönni akarnak, akkor mindenképpen megyek én is, ha nem, akkor inkább maradok, és lustálkodom az új év előtt. Várom már, az utolsó évem alapképzésen, aztán jön a mesterképzés. Kéne keresnem valami munkát a faluban, amivel kereset kiegészítéshez jutok, és az időmet is elütöm, illetve jó lenne kitalálni, hogy mi akarok lenni, az öt lehetséges mesterképzésemet le kéne szűkíteni kettőre maximum. Kell a szabadidő is, és az is, hogy jól felkészüljek egy-egy vizsgára, mert ha már kitanulok egy szakmát is, akkor jól akarom csinálni.
Ezen kívül nagy változások lesznek. Kahlil bácsi már nem tanít tovább, nem lesz a házvezetőnk se, és csak remélni tudom, hogy olyan ember kerül a helyére, aki szívvel csinálja majd. Nem akarom, hogy szétessünk. Ráadásul elkezdtem kviddicsezni is, ami már most látszik, a testalkatom kezd normálisabban kinézni, persze még most is gyűrődnek a szerelemfogantyúim, de már nem annyira zavaróan, és remélem az edzések még jobb formába hoznak. Bár a lányokkal így se volt gond, mielőtt bárki ezt hinné, csak jobban szeretném, ha nem fulladnék pár emelet megtétele után, és azért mégiscsak jobb, amikor nem kell órákig boltokat járnom, hogy találjak egy nadrágot, ami rám is jön.
Aztán meg, jönnek az új tanárok, az új tantárgyak. Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még egy olyan csini tanárnő, mint Rubya professzorasszony, akinek bizony kéne pár órát is írnom, ha már a tanársegéde vagyok. A szünetben nem akarom zavarni, de még az év elején mindenképpen felkeresem, és megbeszélem vele, hogyan is legyen az év. Szorgalmik, és beadandók. Fura, de tényleg várom már.
Ahogy ezeken gondolkozok, lépek ki az erkélyre, Eridon címeres szürke pulcsimba, mert a mai nap valahogy sokkal hidegebb, mint az elmúlt hetek. Itt van az ősz, tagadhatatlanul, és ez egy kicsit meg is nyomja a hangulatom. A magammal hozott termoszban forró tea melegíti a kezeimet. Leülni nincs kedvem, inkább a korlátnak támaszkodva nézem a változó tájat.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weissen Adél
INAKTÍV


Almababa
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 55
Írta: 2014. szeptember 7. 15:37 | Link
Ádám

Már régebb óta itt tartózkodtam, amióta csomagjaim lepakoltam a klubhelyiségben. Már mióta vártam ezt a pillanatot, amiről Kata és Zója is meséltek. Természetesen, hiába csak befogadott voltam, úgy kezeltek, mintha a család része lennék. A mugli, mélyen vallásos szüleimnek túl sok volt, hogy egy mágiával áldott/áldatlan gyermekkel elbírjanak, úgyhogy inkább egy varázslóárvaházban kötöttem ki. Emiatt nem kicsit haragudtam rájuk, néha még nevelőszüleimre is, amiért nem hallgatták el előlem ezt az információt – néha bizony a kegyes hazugság sokkalta jobb, mint maga az igazság.

Mindegy, hisz most itt vagyok, nem? Itt álltam a Bagolykő erkélyén, kezemben a hegedűmmel. Annyira belefeledkeztem Vitali Chanconne-jába, hogy észre sem vettem játék közben: valaki bizony kijött az erkélyre. Ugyan néhány helyen még nem tökéletes a játékom, de nem zavart annyira, ha más is hallotta. Ilyenkor annyira kikapcsolt az agyam, hogy a külvilág körülöttem megszűnt létezni, csak én voltam, meg a hangszerem. A hangszerem, amitől meg nem váltam volna a világ összes kincséért sem.

Családom muzikális típus, nagyon szeretik a klasszikus zenét, hát még, ha én játszom nekik rajta, Ők biztattak, hogy űzzem csak nyugodtan, jól áll a kezemben a hegedű. Sőt, nem csak hogy jól áll, de még szépen is játszom rajta. Otthon is mindig kiálltam erkélyemre játszani. A birtokon úgysem zavarhatott senki minket.
A klasszikusok közé tartozott még másik kedvencem is, ami egyszerűbb volt az előzőnél. Amint befejeztem, rátértem az Adagio G-minorra. Ezt már hibátlanul tudtam játszani, tekintve, hogy sosem untam rá erre a dallamra, s ez volt az, amiért rengeteg időt áldoztam, hogy tisztán csengjenek a hegedű hangjai.
Később, miután a végére értem ennek a szomorú, lassú dallamvilágnak, vettem észre, hogy nem egyedül tartózkodtam az erkélyen.

- Ó, szia! - köszöntem a tökéletesen ismeretlen fiúnak. A pulcsija rögtön elárulta, hogy nem egy házba tartozunk, ahogy sárga-fekete szerelésem is árulkodott navinés lelkemről. Egyébként is imádtam a sárgát...
- Bocsi, tényleg, nem tudtam, hogy te is itt vagy - kértem elnézést az aprócska illetlenségért. Talán meg kellett volna megkérdeznem, hogy nem zavarja-e a zene. És ha tanulni jött ki ide? Tipikus, zavart reakcióm hála az égnek, nem ül ki arcomra, különben már rég ki lehetne ismerni engem.
- Weissen Adél vagyok, és te? - legalább bemutatkoztam, már ez is valami...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
How can you wait to be loved if you can't give any love?
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. szeptember 7. 16:08 | Link
Adél

Szégyen vagy sem, hallom a dallomot, de abba bele se gondolok, hogy nem illik ide. Annyira tökéletesen összepasszol a hellyel, hogy arra szavak sincsenek. Pedig nem először járok itt. Valahol, jó mélyen a tudatalattimban talán fel is fogom, hogy nincs minden rendben, azonban foglalkozni nem foglalkozom vele, így ha a lány egy hegedűs sorozatgyilkos lenne, hát most az se tűnne fel. Aztán a dal véget ér, és rám köszönnek, én pedig megrázkódom, mint aki éppen kellemes elbambulásból tér magához. Ösztönösen kicsit szorosabban fogom a termosz, mert ha innen leesik, akkor nincs az a mázli, ami egyben tartja.
-ööö semmi baj, nagyon szép volt. Az egyik nővérem is hegedül. Én dobolok.
Az én zavarom viszont egyből kiül, kell egy pillanat, mire realizálom, hogy hol is vagyok, ki is vagyok, és miért is vagyok itt. A közelebb lévő lányt lopva végigmérem, és megállapítom, hogy háromból két testvérem is a háztársa, tippre pedig Anna húgommal egy idős lehet, maximum egy évvel idősebb. Lehet, hogy ismerik is egymást. Már vagy két napja nem láttam Annát, és ahány emberről beszámolt nekem már azóta, hogy itt van, nem is tudom, ki nem volt közte, és nem is mindenkivel beszélt ezek közül. Lányok, egész jól megszoktam már őket.
- Podmaniczky Ádám. Mondanám, hogy Levitás, de azt hiszem ezt nem hinnéd el.
A mellényre bökve meg is erősítem ebben önmagam, hiszen eléggé lerí a piros szegélyvarrásról és a főnixes házcímerről, hogy bizony a bátrak közé tartozom és nem az eszesek közé, pedig amikor bejutottam hozzájuk, nagyon élveztem a társaságukat, és mennyi szép lány van ott!
- Első vagy másodéves vagy? A Navinére én is rájöttem már veled kapcsolatban.
Viszont abban nem vagyok biztos, hogy láttam is már, ám ha mégis így van, az is be fog ugrani hamarosan. A lányokat általában jól megjegyzem magamnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weissen Adél
INAKTÍV


Almababa
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 55
Írta: 2014. szeptember 13. 14:06 | Link
Ádám

A most már nem annyira idegen fiú arcára kiült zavara. Ezek szerint remekül lehet olvasni érzelmeit az arcáról, ami szerintem nem tanácsos dolog.
- A helyedben vigyáznék, mit árulok el az arcommal – tettem is szóvá, de nem akkora baki. Ha egy rellonossal találkozott volna, az talán elég nagy valószínséggel ki is használná. Hasonlóan a roxforti Mardekár ház diákjaihoz, de ők sokkalta durvábban „játszottak”, és megnyugtató tény a számomra, hogy a mi iskolánkban eddig még annyira komoly, véres összecsapásig még nem fajultak a dolgok.

- A dobolás jó. Erős ritmusérzéked lehet – biccentettem elismerően.
Miután be is mutatkozott, ezt is kipipálhattuk az udvariassági listán. – Örvendek.
Sosem mondhattam el magamról, hogy a szavak embere lennék. Legfeljebb nővéreimmel szemben oldódtam fel nagy-néha, de ahhoz tényleg az kellett, hogy hármasban maradjunk valahol huzamosabb ideig.
Nekem a kifejezőeszközöm a zene, erre már rájöttem akkor, mikor kapcsolatba kerültem ezzel a drágaságos kis hangszerrel, ami nekem szó szerint „drágaszágom”. Hogy egy népszer trilógiából idézzek.
- Valóban, nem látom az oroszlántested – engedtem meg magamnak egy halovány mosolyt, ami megbújt pár másodperc erejéig szám szélén, de olyan gyorsan el is tűnt, amilyen gyorsan jött.

Rögtön griffendéles nővérem jutott eszembe erre a megjegyzésre, Zója. Azaz, mostanra már végzett mind a kettő, de ahogy a mondása tartja: Oroszlán szív, oroszlán lélek, oroszlán leszek, amíg csak élek!
Kata pedig a Hugrabugba járt, ő kissé félénkebbnek bizonyult az átlagosnál, de nem közelítette meg az antiszoc személyemet. Csupán nem volt semmiben sem a többi fölé emelkedő, viszont remek helyet kapott a varázslóbíróságnál, aminek hirtelen nem ugrott be a hivatalos neve angolul.
- Elsős vagyok. Te gondolom, se elsős, se másodikos.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
How can you wait to be loved if you can't give any love?
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. szeptember 16. 13:09 | Link
Adél

- Sose ment, már nem is kísérletezem vele, hogy elrejtsem az érzelmeimet.
Pedig olykor – például egy igen sok bűzzel járó bájitaltanon – nagyon jól jönne a dolog. Én lennék Mr. Pókerarc, senki se sejtené, hogy mit gondolok, vagy mit érzek, csak aratnék. Nem, nem menne, ahhoz minimum sárkányszarvakkal kellett volna születnem, így nem marad más, csak az élet könnyen vétele. Mr. Mosolygós lettem helyette, akinek minden vicc, még ha nem is igaz, akkor is. Így egyszerűen könnyebb az élet. Nem kell annyit magyarázkodnom.
- Igen, és jó feszültség levezető is, bár sajnos nem vagyok olyan, mint a nagy rockzenészek, nem vertem még szét egyetlen dobot se.
Az első dobom egy hétig bírta. Szerencsére használtan vettük, így nem volt annyira húzós, amikor Ayva sikítva menekült Andine elől és szó szerint belecsapódott a dobomba. Anna akkor nagyon nevetett, én meg bőgtem, mint egy fába szorult féreg. Sose hisztiztem még annyira, mint az utána jövő héten.
- Megvan aaaz, csak kulturáltan körbebéleltem egy kis csokis süti okozta hájréteggel, nehogy megfázzon szegény.
Arra a megállapításra, hogy nem vagyok se elsős, se másodikos csak bólintani tudok, majd az államat megvakarva, hamiskás mosollyal nézek a lány felé.
- Ezek szerint jó ötlet volt, hogy ma nem borotválkoztam. Valóban, nem vagyok, negyedéves vagyok, illetve, ha minden jól megy, hamarosan ötödéves. Aztán mestertanonc, de, hogy milyen szakon, azt ne tőlem kérdezd, mert még nem találtam ki. Te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Hátha a lány oldja majd meg a problémámat. Mondjuk, ha azt mondja, hogy modell, akkor rendesen bukik a dolog, mert se a testalkatom, se bátorságom nincs meg hozzá. Leginkább udvari bolondnak lennék jó, de ez igencsak hiányszakma, lévén, hogy már királyság se  nagyon van, pedig biztos értékelné az angol királynő, ha lökném neki a showdert.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Weissen Adél
INAKTÍV


Almababa
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 55
Írta: 2014. szeptember 19. 22:24 | Link
Ádám

Ádám válaszára a pókerface-ről kissé meglepett. Nem az a sokat mosolygós fajta, nem is állna jól Vámpírlánynak. Igen, gyakran megkaptam ezt a megjegyzést egy-egy angol delikvenstől, mikor meglátogattuk a testvéreimet Roxmortsban. Olyankor mindig sírva bújtam Kata mellé, aki mindig megvédett, de persze, egy hugrabugoshoz méltóan, észérvekkel.
- Nos, akkor szerencsések a hangszerek, ha még sosem verted ripityára őket – jegyeztem meg, biccentve elismerésem jeléül.

Arra, hogy bizony van oroszlánteste, csak némi csokis sütivel „kabátot” növesztett rá, halvány félmosolyra húztam a szám. Nem tehettem róla, egyszerűen nem ment az érzelmek kimutatása. Attól tartottam, hogy ha kimutatom, akkor cserben fognak hagyni, keresztülgázolnak rajtam, megint magamra maradok. Megjártam már az árvaházat, felér egy földi pokollal. Főleg, amikor úgy válik meg a gyerektől egy házaspár, hogy már kialakult valamilyen kötődés, még ha egyoldalú, akkor is kellemetlen.

A mi leszel, ha nagy leszel kérdés tipikusan az a kategória volt, ami számomra nem kérdéses. A hegedűm az életem, szinte hozzám nőtt már.
- A hegedűmmel szeretném elkápráztatni magam. Valamiért kiskorom óta különleges kapcsolat fűz össze a zenével. Képtelen vagyok szabadulni tőle. És azzal, hogy a mágia jelei mutatkoztak rajtam, sőt, már kontrollálni is tudom, még szorosabb lett. Pláne, hogy ha úgy akarom, akkor egy kis varázslattal tudom még színesebbé tenni a hangzást – magyarázom, mivel sokan nem szeretik a hegedűjátékot önmagában, és nem is nagyon értik, mi a szépsége ennek. Ezt nem érteni kell, hanem érezni. Én már csak tudom.
- Na, és te? – érdeklődtem udvariasságból. Szívesebben játszottam volna tovább is, de egy eridonos jelleme távol állt a navinésektől, legalább is első megtapasztalásra, ami Ádámot illeti.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
How can you wait to be loved if you can't give any love?
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2014. szeptember 27. 12:05 | Link
Adél ^^

- Nem is étem amúgy, hogy képes valaki ilyet tenni. Én nagyon tisztelem azokat, akik ilyen finom hangszereket készítenek. Mostanában ismerkedem a zongorával is, egyszerűen csodás hangja van.
Oldalra pillantok a lányra, látom a mosolyokat, még őszintének is tűnnek, ám olyan, mintha valami alá rejtené őket. Sok gyerek jár ide, elkerülhetetlen, hogy legyenek páran, akiknek nem szép a történetük, de én hiszem, hogy idővel itt megtalálják önmagukat. Elvégre el vagyunk zárva a világtól, onnan, ahonnan jöttünk, és megadatik az, hogy egyetlen szünetben se kelljen hazamennünk, ha nem akarunk, és nem is egy diák él is ezzel.
Én szerencsés helyzetben vagyok ugyan. Megértem a szomorúságukat, a fájdalmukat, de átérezni annyira nem tudom, hiszen sosem tapasztaltam. Két szülővel nőttem fel, egy harmonikus házasságban, két nővérem és egy húgom van. Sosem költöztem, csak amikor ide jöttem. Az egyetlen negatívum az életemben az volt, hogy apa Bécsben dolgozott, és ezért sokszor napokig távol volt, de ezt is meg lehetett szokni. Bármennyire is igyekszem, bármennyire is őszintén sajnálom őket, pontosan nem tudom, milyen lehet nekik itt, csak remélem, hogy meg tudják ragadni a lehetőséget, és továbblépni, új életet kezdeni, ami bár nem törli ki a múltat, de legalább egy kicsit elhomályosítja azt.
- Színesebbé tenni a hangzást? Ezt hogyan kell elképzelni?
Én magam sosem gondoltam rá, hogy a zenét és a mágiát párosítsam, legfeljebb valami effektet tennék hozzá vele, de igen érdekes elképzelései lehetnek a lánynak, és ezt nekem mindenképpen meg kell fejtenem. Mindig elkáprásztat, ha valaki valami újjal rukkol elő a mágia terén, és azt hiszem, a lány is éppen erre készül most.
- Hümp. Ez egy jó kérdés, és is éppen ezt teszem fel magamnak rendszeresen, hogy vajon mire lennék alkalmas. Jelenleg ötletem sincs. Ha találkoznánk az utcán, minek képzelnél?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. szeptember 28. 16:44 | Link
Michelle

Nem veszünk semmít! (zárt játék.)

Nannerl és én.
Egy újabb együtt töltött éjszaka. Ezen a héten már harmadjára lógok ki, és játszok elhagyatott, hangszigetelt szobákban, termekben. Sajnos még nem tanultuk a halkító bűbájt, így elég veszélyes játékot űztem, de nem érdekelt, tartanom kell magam a napirendemhez, amit akárhogy is szervezek át, kicsúszik a reggel nyolctól takarodóig tartó időintervallumból. Semmiből nem nyisszanthatok le, kell a kikapcsolódás, a tanulás már így is megfeleztem, persze erről hallgattam a háztársaim előtt. Nem volt valami levitás tulajdonság a kilógás, de valahogy nem is izgatott a dolog. Nehéz volt betartani az ötórás gyakorlást, főleg, hogy a felétől kezdve még vadásztak is rám, de megérte.
Mára a erkélyt választottam. Az ajtó melletti sarokba kuporodtam, magamhoz szorítva hangszerem tokját. hogy meg ne lássanak a kereső szemek már az elején. Zöld kapucnis pulóveremben ott ültem, nézve a narancsszín napot, amint alábukik a horizonton. Pár perc múlva megérkezett az ezüstös holddal járó hideg.
- Lacarnium Inflamare. – Dünnyögtem, majd meg is jelent az aprócska szikra kíséretében a hasonló méretű láng. Két perc múlva teljesen átmelegedtem, felálltam, és az erkély széléhez léptem.  – Mobiliarbus. – sutyorogtam a kottámra mutatva, amit e pálcaintésre elém szállt, és lebegett előtte. Mivel elég könnyű tárgyról volt szó, viszonylag sok ideig ott tudott maradni. Mosolyt csalt arcomra saját balgaságom. Miért suttogtam, úgy is játszani fogok egy hangszeren. Megmozgattam felem, megmarkoltam Nannerl nyakát, majd a vállamhoz illesztettem, és állammal tartottam, míg begyantáztam a vonót. Hála a teliholdnak, megfelelő pozícióba beállva még Lumosra sem volt szükség, hogy lássam a kottát.
Mostanában barátkozni kezdtem a jazzel, hegedű terén, így most is egy ilyen darabot játszottam. Teljesen belemerültem, bal lábammal ütemesen topogtam is hozzá. A frissen gyantázott vonó csak úgy eregette a sápadt porfelhőket az őszi éjszakába, és a sebességtől két szál el is szakadt a vonón. Megbocsátottam magamnak, ismervén olyan előadókat, akik egy darabhoz elhasználnak egy vonót.
Belemerültem ujjaim táncának figyelésébe a húrokon, így észre sem vettem volna, ha valaki belép.
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2014. szeptember 28. 22:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ser Karom|hydromágus|Ask|
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. szeptember 29. 19:26 | Link

Ágoston
az a híres ajándék

Balra, aztán jobbra, majd legvégül fel. Így rakosgatja a kis csomagocskát a kezében, közben az imént bekapott salátát rágcsálgatja. Fogalma sincs róla, hogy a fiú most hogyan érez, feszeng e egyáltalán vagy legszívesebben megenni a fejét reggelire egy adag almaszósz keretében. Lehetséges, hogy totál semmi kedve nem volt arra, hogy erre a kis találkára elbaktasson csak Elena baglya, Csipkerózsika örökös piszkálása miatt indult útnak, ha egyáltalán a kis madárka tett ilyet ottléte során. Vagy egészen egyszerűen csak eljött és kész, nincs semmiféle bosszúról vagy ilyesmiről szó. Ennek ellenére a lány ugyanúgy szorong, tart attól, hogy netán Ágoston megharagszik rá, így gyorsan a salátákra tereli a szót. Belőle már kezd kimenni a hatás, ezért is kezdett el újból érezni, mint például a rettegés hatalmát is, amikor az esetleges végkifejletre gondol. Attól még szép udvariasan Gosti felé nyújtja a csemegéit, kell avagy nem kérek alapon, aztán mikor Ő közli, hogy köszöni szépen, de most nem szeretne enni belőle, fogja és újból a feneketlen kis táskába süllyeszti őket. Szerencsére a kínos csönd nem lepi le az Erkélyt, mivel az unikornisfiú gyorsan a tárgyra tér, megkérdezi, hogy hogy van Elena, aztán már rögtön közli is vele, hogy meglepte ez az egész dolog, mert nem szokott az Eridonostól levelet kapni. Vagy valami ilyesmi a lényeg, a lány ugyanis a vörösödésből nem sok mit tud leszűrni, bár lehet, hogy csak azért, mert most életében először hívott el egy fiút valahova, hogy találkozzanak. Kis időbe telik, míg leesik neki a dolog, ezért Ő is pirulni kezd az értetlensége miatt, aztán még mielőtt az egész feje olyan lenne mint a reggeli töklé, gyorsan kiböki a választ.
- Nagyon jól vagyok! Miből gondoltad, hogy nem? Na, de nem is ez a lényeg... A múltkor az Ajándékboltban jártam, repülőszőnyeget kerestem magamnak, hogy elrepüljek Aladdinhez abból a gyerekmeséből... Tényleg, itt vannak repülőszőnyegek? Aztán megláttam az egyik polcon valamit, amiről rögtön Te jutottál eszembe - mondja, körbe-körbe sétálgatva hosszú monológja közben, kezeivel vadul gesztikulálva. Ez valószínűleg már nem a saláta hatása, hanem Elena pörgős és nagyon is élő lénye, amit a DÖK-ben azért nem szokott megmutatni, nehogy a többiek leszidják a folytonos közbekotyogás miatt, így most lehetséges, hogy a fiúnak kisebb meglepetést fog jelenti ez az énje.
Miután kellőképp kijárkálta magát, kezecskéit a zsebébe ejtve, kirángatja a mindeddig titkos ügynökként rejtegetett sárga-fekete csomagolású dobozkát, amit egy órási "Tádá!" meg némi biztató mosoly keretében a fiú kezébe nyom. Ezután már csak a reakciót várja és reménykedik, hogy Ágoston nem fogja leharapni a fejét a kis meglepetése miatt.    
Utoljára módosította:Elena Rose, 2014. szeptember 29. 19:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 12. 11:59 | Link
Lénárd

Szépen indult ez a nap, panaszkodni nem is lehetett volna kevesebb oka. A falakon túl kellemes meleg volt, nem túl erős napsütéssel egyetemben meg persze némi őszi széllel, de itt bent sem volt vészes az időjárás, így nem kényszerült rá, hogy túlságosan sok és vastag ruhadarabokba kelljen burkolóznia. Mindez persze talán senki másnak nem jelentett volna gondot, de neki igenis az tudott lenni a túl sok ruha, hiszen akadályozta a mozgásban, márpedig most is kecses tánclépésekben lejtett végig az egész folyosón. Meg is bámulták páran emiatt, de mindig is imádott táncolni, ez nem kellett volna annyira meglepő legyen. Ó, hogy esetleg kiírhatta volna a homlokára, hogy ezt az aprócska tényt mások is tudják róla? Majd úgyis kiderül, elvégre sosem tartotta titokban. Már a Roxfort előtt is nagyon szerette a táncot, ott sem mondott le róla, itt sem állt szándékában ilyesmit tenni. Ráadásul így legalább alaposan ki is használhatta az időt, hiszen ha egy percre sem hagyta abba a táncolást, nem is eshetett ki a gyakorlatból. Még élvezte is, ahogy a térdig érő bíborszínű szoknya lobogott, amikor tett egy-egy teljes fordulatot pár lépés után a folyosó kellős közepén, minden egyes alkalommal őszinte gyermeki öröm ült ki az arcára. Néha megigazgatta azért a ruháját, aztán amikor az erkély közelébe ért, még egy utolsó fordulattal kipördült a korábban már beszélgetés tárgyát képező helyszínre. Legutóbb azt ígérte Lénárdnak, hogy majd még mindenképpen beszélnek, és nem csak azért, mert saját tapasztalatából kiindulva pontosan tudta, hogy szülők válása esetén jól jön mindenkinek, ha van valaki, aki megérti, úgy-ahogy, min is megy keresztül, hanem mert egyébként is Lénárd remek társaság volt. Azért meg kell jegyezni, hogy nem akart ő mindenképpen megváltót játszani a fiú életében, sokkal inkább motiválta az ismeretség ápolására és elmélyítésére a tény, hogy igazán jól érezte magát vele már első alkalommal is. Olyan jól elszórakoztak a múltkor, Lénárd még a mackó meg a mamusz miatt sem nevette ki, ráadásul el is kapta, amikor olyan szépen megcsúszott azon a folyosón. Egyszóval a fiú az ő fejecskéjében rögvest olyan embernek lett minősítve, akivel érdemesnek tűnt összebarátkozni. Kilépve az erkélyre megállt, ismét igazított egyet a szoknyáján, összehúzta bézs kardigánját magán, és körülnézett. Egyelőre nem látta a fiút sehol, bizonyára hamarabb érkezett mint ígérte, úgyhogy addig is közelebb sétált a korláthoz és rákönyökölve mosolyogva gyönyörködött el a kilátásban. Megítélése szerint tényleg remek nap volt ez a mai.
Utoljára módosította:Tanja Gitta Polter, 2014. október 12. 12:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 13. 19:09 | Link
Tanja


Egy kellemes őszi napra ébredek. A nap mintha a nyári erejét próbálná utánozni, de azt hiszem a jó időn kívül más okom is van, hogy hamarabb keljek ki a takarók alól. Nem ma volt, de általában eszembe jut a Tanjával folytatott beszélgetésem, mely azon a bizonyos eseménytelennek induló hajnalon történt. Azóta sok minden megváltozott... Nem tudom, miért volt rám ilyen jó hatással, de azzal, hogy találtam valakit, aki előzetes ismertségek hiányában is meghallgatott és megpróbált a maga korához és eszéhez mérten segíteni, nagy tiszteletet váltott ki bennem. Ezáltal túltettem magam a kezdeti nehézségeken, lett egy nagy adag önbizalmam, és kikerülhettem a mélypontból. Csak hab volt a tortán, hogy a tényleges problémák is megoldódni látszanak, amit persze akkor még nem tudhattam. A lényeg, hogy később találkozhattam a nevelőapámmal és a testvéreimmel, és rájöttem, hogy nem is olyan rossz a helyzetem.
Az időjárásnak örülve egy vékony, fehér pólót választok ki magamnak. Ráérősen visznek lábaim az erkély felé, ahová sejtéseim szerint a lány már odaért. Először résnyire nyitom az ajtót, és kilesem az ott tartózkodókat. Csak Tanját szúrom ki, amin elmosolyodom. Veszek egy nagy levegőt, és kilépek rejtekhelyem mögül.
- Szia! - jutok el mellé, majd példáját követve megtámaszkodom a korláton -
 Remélem nem fogok fázni, úgy látszik nem öltöztem elég vastagon. Hiába, immár nem sérthetem meg azzal, hogy faképnél hagyva visszarohanok egy kardigánért. A kezdeti libabőrön kívül rosszabb nem történik karjaimmal, melyek a külső hőmérséklethez hűen alkalmazkodva jeleit se mutatják a hűvösségnek. Csak a falak mögül kilépve volt határeset a dolog, s ha nem maradok itt napnyugtáig, bírni fogom a megpróbáltatást. Elvégre férfiból vagyok.
Nem tudom mit mondjak neki, de jó megoldásnak gondolom az előző beszélgetésünk felidézését. Remélem nem felejtette el, tudom hogy korán volt, de... akkor is.
- Nos... - sóhajtok - Örülök, hogy újból találkozunk. Hol hagytad a macit?
Egy mosoly kíséretében pillantok a háta mögé, azt remélve, hogy talán ott rejtegeti. Pedig már a nevében sem vagyok biztos.
Kevésbé feltűnően végigmérem őt, majd újabb kérdést teszek fel, csak a formaiság kedvéért.
- Milyen volt a napod?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 13. 20:11 | Link
Lénárd

Pörgött-forgott egy sort a folyosón, amíg ide ért, most pedig az erkélyen túli látványt csodálva bámult ki a korláton túlra, miközben szépen fel is könyökölt erre a remek kis térelválasztó találmányra és mélyeket szippantott a friss levegőből. Nem kellett sokáig várakoznia, hogy Lénárd is megérkezzen, ám annyira belemerült a nézelődésbe, hogy nem vette észre, mikor is lépett mellé az eridonos fiú, akár percek óta is ácsoroghatott ott, elvégre ő csak a köszönés okán eszmélt rá, hogy már nem egyedül tartózkodott az erkélyen. Össze is rezzent kicsit, meglepődött hirtelen, de aztán hamar rájött, hogy nem is volt éppen mitől tartania, így máris mosolyra görbül a szája.
- Szép napot neked is - közölte továbbra is mosolyogva, miközben visszakönyökölt a korlátra és megtámasztotta az állát a tenyerén, de már nem kifelé bámult, hanem félig meddig a fiú felé fordult inkább és figyelt. Arra a sóhajra kissé meglepetten összeráncolta hirtelen a szemöldökét, nem tudta mire vélni, ám a maci említésével máris eleterelődtek a gondolatai, és kucogva pislogott fel a fiúra.
- Csak nem hiányolod Gwent? A szobámban van, bár lehet meg kellene sétáltatni néhanapján, csak hát utóbb inkább nem mertem hajnalok hajnalán elindulni vele a folyosón, se mamuszban, se anélkül, mert tartottam tőle, hogy nem lesz mindig olyan szerencsém, hogy majd elkap valaki, ha megcsúszom - vonogatta meg a vállát, emlékezett ő mindenre. Hogy is felejthette volna el, hogy a csodaszép papucskáiban, Gwent szorongatva frontálisan nekicsúszott szegény Lénárdnak. Ez határozottan a sors műve volt az ő elképzelései szerint, mert hát a Schicksal az a Schicksal, az van, amit az akar, nem lehet vele vitázni, és ő végképp nem kérdőjelezte ezt meg soha.  
- Ha akarod, legközelebb magammal hozhatom egyébként - jegyezte meg azért még a mackót illetően, mielőtt az újabb kérdésre válaszolt volna, és közben meg lábujjhegyre állt kicsit a korlátba kapaszkodva, úgy tűnt, ma is több energiája volt még a kelleténél. Talán a reggeli csoki hatása volt, vagy mi.
- Nagyszerű. Szép az idő, nincs már több órám, csodaszép a kilátás és remek társaságom van, ennél több már aligha kellene egy szép naphoz. És neked? - érdeklődött mosolyogva, közben meg szépen visszaérkezett végre a talpára is. Már nem kellett volna hozzá sok, hogy nekiálljon pár alaplépést gyakorolni, de akkor meg ki figyelt volna. Jó eséllyel senki, az meg nem lett volna szép.
- Nem akarunk leülni? - a kérdése inkább volt javaslat, ugyanis ő már szépen ellökte magát a korláttól és megindult a legközelebb eső szék irányába pördülve egyet - tényleg energiatúltengésben szenvedett ma, talán most lett volna időszerű menekülni előle, amíg még lehetett. Le is csüccsent önkényesen arra az első székre nemsokára megigazgatva a szoknyáját, majd megvátra, hogy a fiú is társuljon hozzá, csak akkor szólalt meg ismét.
- Na és hogy vagy amúgy? Úgy értem... izé, tudod, hogy értem - nem szokott határozatlan lenni, sem tanácstalan, most mégis úgy nézett Lénárdra, hogy hadd ne kelljen már kimondani, nem akarta mindenképpen felhozni a család témát, de múltkor úgy megölelgette volna az eridonost a folyosón abban a reményben, hogy attól hátha jobb lesz neki, hogy azért tényleg szerette volna most tudni, hogy ugye jó irányban alakulnak a dolgok nála. Muszáj volt szerény véleménye szerint jó irányba alakulniuk, elvégre nem létezett, hogy valami eleve rossz legyen.
Utoljára módosította:Tanja Gitta Polter, 2014. október 14. 11:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 17. 20:00 | Link
Tanja


Azért más érzés egy korlátnak dőlve beszélgetni a lánnyal, mint a hajnali fényekben úszó, szűk folyosón. Innen a kilátás is csodás, egyszerűen magáért beszél. Előttem az őszülő táj, mellettem pedig a hosszabb ideje hiányolt Tanja.
- De, már egészen megszerettem a kis fejét... Legközelebb szólj, ha ő is veled tart - nevetek - Egyébként tényleg nagy szerencse volt, hogy ott voltam neked.
Csak tovább mosolygok, főleg a történtek felidézésének hatására, de persze azt is megéri elképzelni, hogy hogyan vágódott volna hanyatt.
Örülök, hogy szívesen magával hozná a következő alkalommal, amiben természetesen benne lennék. Tényleg nem ártana egy kicsit aktivizálnom a társasági életem, mert elég siralmas, a vele való lógás - igen, ezt a szót is megtanultuk használni - pedig több okból is jó lehet, mint az a múltkor kiderült. Nem holmi időtöltésről, de komoly lelki gondok megoldásáról is szó eshet, ha a körülmények engedni kívánják. Nagyon tetszik a kedvessége, és természetesen a segítőkészsége. Ahogy észreveszem, hogy mennyire izeg-mozog most is, csak jobban felvidít. Talán ezen okok miatt lehet az, hogy valósággal szomjazom a közelségére, de ezen még nem gondolkodtam el olyan részletesen. Több idő kell még...
Már éppen belekezdenék a válaszomba, amikor felajánlja, hogy foglaljunk mind a ketten helyet a mögöttünk található székeken. Előtte én is gondoltam erre, de gondoltam a kilátás végett maradnék az erkély szélén. Kérésének eleget téve odahuppanok mellé.
- Mára már én is végeztem. Nem történt semmi különös, unatkoztam lényegében és vártam a találkozóra. Az idő jó, tényleg. - közlöm lelkesedéssel telve -
Először nem esik le, hogy mire céloz azzal a bizonyos kérdéssel, el voltam foglalva rendhagyó mozgékonyságának tanulmányozásával. Aztán kapok csak észbe homlokhoz emelt kezekkel.
- Jah, hogy úgy! Hát, nos... Azóta már jobb, tudtam találkozni velük. Jó a viszony mindenkivel, van szó rendszeres találkozásról, csak bonyolult a szervezése. Még folyamatban van, lesz majd valami. De beszélgetésünk óta már sokkal jobban vagyok, szerencsére. Sikerült már megszeretned a testvéred barátnőjét?
Egyszerűen csak jobban felszabadít, ahogy kimondom ezeket. Jól esik, hogy maradandó emlék maradtam a számára, megjegyezte a problémáimat és most kérdez is a fejleményekkel kapcsolatban. Bizonyára nem hozom kellemetlen helyzetbe a kérdésemmel, ami a szememben feleannyira necces, mint az én témám lett volna.
Csillogó szemekkel mesélek hát, s talán úgy tűnhet, mintha ezek az aggodalmak sohasem léteztek volna. Pedig tudjuk nagyon jól, hogy nem így van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 18. 14:11 | Link
Lénárd

Mosolygott egy sort azon, hogy Gwen máris hódolóra lelt, de hát azt nem is lehetett vitatni, hogy nagyon aranyos plüssmackót kapott Miától emlékbe, mielőtt eljött volna Roxfortból.
- Következő alkalommal itt lesz Gwen is, megígérem - jelentette ki most már határozottan, és gyorsan bólogatott még egy sort válaszul arra, hogy mekkora szerencséje volt azon a reggelen Lénárddal. Nélküle lehet, hogy összetörte volna magát, kék-zöld foltokat pedig mindenképpen szerzett volna, de megúszta mindkettőt, úgyhogy még hálás is volt, de alaposan. Izgett-mozgott közben, mint akinek túl sok volt az energiája és nem tudott megülni egy helyben, megpróbálkozott néhány tánclépéssel, aztán hamarosan mégis inkább abbahagyta őket, mert ismerve önmagát tudta, hogy különben nem figyelne Lénárd válaszaira, akkor meg miért is kérdezett, ha másra koncentrált azután. Nem tűnt túl értelmes lehetőségnek ez az opció, ezért nem is tetszett neki, inkább megállt, még ha nem is sok sikerrel, mert a mocorgást azért továbbra sem bírta abbahagyni. Végighallgatta Lénárd válaszát, és kicsit szélesebb lett ám a mosolya azon kijelentés hatására, hogy a fiú is várta a találkozót. Nem jegyezte meg hangosan, de azért magában elkönyvelte, hogy ezzel ezek szerint nem volt egyedül. Helyet foglalt nemsokára a székek egyikén, megigazgatta a szoknyáját, és megpróbálkozott egy viszonylag kínos kérdéssel. Nem akarta elrontani Lénárd jó kedvét vele, dehogyis, csak úgy érezte, hogy muszáj valahogy megkérdeznie, minden rendben van-e család fronton, elvégre szegény múltkor annyira el volt kenődve emiatt. Megkönnyebbülten sóhajtott egy aprót látva, hogy nem sikerült már nekifutásból elrontania a hangulatot a kérdéssel és elmosolyodva hátra is dőlt a széken végre, úgy hallgatta végig, mit mesélt éppen újdonsült ismerőse.
- Ühümm. Az nagyon jó, ha minden remekül alakul. Örülök neked, de komolyan - mosolygott tovább, majd egy pillanatra elkomorult a barátnő említésére. Még mindig nem ismerte, és ez a maga részéről egyre jobban zavarta, de muszáj volt bíznia abban, hogy Greg is tudja, mit csinál. Nagy levegőt vett, majd megrázta a fejét.
- Nem tudom, vagyis nem zavar, hogy van, és jó, ha a bátyám boldog vele, csak még mindig nem ismerem. Folyton akad valami, amiért odébb toljuk a nagy ismerkedős találkozást, pedig nem hiszem, hogy olyan rémisztő lennék. Vagy igen?  - tanácstalanul pislogott Lénárdra, elvégre nem tudott róla, hogy ő lett volna a vasorrú bába személyesen, még a tükörben nem úgy festett. Hamar megrázta azonban a fejét, kiverve belőle a cseppet sem szívesen látott negatív gondolatokat, és ismét elmosolyodott.
- Na de majd csak összejön ez is egyszer, a világ végezetéig csak nem kerülhetjük el egymást... öhm, Lénárd, te... tudsz táncolni? - kérdezett hirtelen teljesen mást, amint gyorsan lezárta az egész kérdés negatív részét, hiszen makacsul hitt benne, hogy mindennek megvan a maga ideje, biztos azé a találkozásé csak nem jött még el, így hát kár is volt rá fecsérelni a szót meg az időt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 18. 18:56 | Link
Tanja


Most már biztosra tudom, hogy legközelebb a kísérőjével jön. Kétségtelenül kedves gesztus lesz tőle. Addigra talán nekem is szereznem kellene egy hasonló figurát, és akkor az úgy rendkívül mulatságos lenne.
- Rendben, tényleg ne felejtsd el! - emlékeztetem mosolygósan, mert azt sem szeretném, ha követelőzőnek tűnnék a szemében.
Tehát a helyzet az, hogy előttem van egy energiabomba Tanja. Egy picit elbizonytalanodva pillantok a kijárat felé. Ha esetleg valaki kukkol minket, ahogy azt én tettem az előző percekben, most biztosan fura látványban részesül. Már késő visszamenni, pedig legszívesebben egy zacskót húznék a fejemre. Nem tudom, hogyan kellene viselkedjek vele. Olyan idillikus ez az újbóli találkozás... Mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig még alig ismerem a lányt, s megveszek a kíváncsiságtól iránta. Látom, hogy majd kicsattan a boldogságtól, bizonyára azért, mert valami nagyon jó dolog történt ma vele. Kétlem, hogy én váltok ki belőle ilyesmit. Van olyan, hogy zavarba jön az ember, de jelenleg mi oka lenne rá?
- Jó látni, hogy ilyen boldog vagy ma. - motyogom kínos mosollyal a számon. A korlátnak szorítom mindkét kezem, hogy ne tűnjön fel, mennyire remegek igazából. Úgy érzem magam, mint akit lebetonoztak... Lefagyok és a tekintete után kapkodom. Szokatlan helyzet ez, de igyekszem megszokni. Ha esetleg helyet foglalnánk, talán jobb lenne.
Az ülőalkalmatossághoz fáradva nagy kő esik le a szívemről. Végre hátradőlhetek, elnyúlhatok valamin, és amin most vagyok, az kifejezetten kényelmesnek mondható. Mondjuk a kastélyban mindig gondoskodnak a legjobb minőségű szolgáltatásokról. A beszélgetéshez felülve figyelek tovább, mert érdekes témát boncolgatunk. Azt, amit előzőleg abbahagytunk, közben pedig történtek az újabb és újabb események, amelyek az ő részéről úgy tűnik, nem sokat változtattak az álláson.
- Szerinted féltékeny? De nem lenne oka rá, igaz? A testvéred biztosan megtalálná az egyensúlyt köztetek. - jelentem ki határozottan - Elsősorban nekik kell ismerniük egymást, talán jobb is, hogy óvnak téged. Mióta is vannak? Ha nagyon komolyan gondolják már, akkor biztos lesz találkozásotok. És nem, én nem félek tőled. - nyugtatom meg álláspontommal -
Úgy hiszem, továbbléphetünk a beszélgetésben, aztán esetleg később újra megkérdezhetjük egymástól, hogy ki mire jutott az eltelt idő alatt. Ő is jól érzi, hogy kellően kiveséztük a kényes témakört, de a tereléssel mellényúlhatott. Értetlenül ráncolom össze homlokomat. Én és a tánc... Van egy egészséges önbizalmam, amihez azonban nem tartozik hozzá, hogy én a nagyközönség előtt riszáljam magam. Sokkal jobb érzés a négy fal között, a kedvenc zenémre, teljes magányban táncolni.
- Ballagási keringőzés, ennyi volt. Nem... de... miért? - pislogok meglepetten -
Valahol sejtem, hogy mi fog következni. Az lenne csak a hab a tortán...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 18. 19:53 | Link
Lénárd

- Nem fogom - rázta meg a fejét mosolyogva, hiszen most ígérte meg, hogy legközelebb Gwennel jön majd, és ebben igazából az volt a jó, hogy ott volt a legközelebb ígérete abban, ahogy ez a téma előkerült, ő pedig akarva-akaratlanul is máris arra a következtetésre jutott, hogy nem csak neki nem volt ellenére Lénárddal tölteni az időt. Nem mintha amúgy nem töltötte volna szívesen másokkal az időt, mert nagyon is társaságkedvelő volt már kiskorától fogva, de már csak a nem éppen átlagosan induló ismerkedésük okán is különösebbnek tartotta ezt az ismeretséget, mint a többi hétköznapi módon indulót. Mián konkrétan rajta landolt egy reptan órán, és tessék, a legjobb barátnője lett a lány, úgyhogy nem volt hajlandó lebecsülni az ilyen felejthetetlen kezdeteket.
- Minden nap remek alkalom a boldogságra - válaszolta kissé ábrándos tekintettel, ajkain mosollyal, aztán fészkelődött kicsit a széken, mire megtalálta a helyét, aztán kezdetnek már fel is hozódtak a múltkor is említésre került kényes témák. A féltékenység gondolatára egy icipicit eltöprengett, aztán határozottan megrázta a fejét.
- Nem hiszem. Bizonyára tényleg csak az van, amit Greg mond, hogy dolga van, de majd csak találunk egy időpontot, amikor mindenkinek jó. Különben sem lenne oka rám féltékenynek lenni, én is szeretném, ha a bátyám boldog lenne. Nagyon butának kellene lennie ahhoz, hogy tőlem féltse Greget, pedig azt hallottam róla, hogy okos lány - vonogatta meg a vállát, és kissé el is mosolyodott. Kíváncsi volt ám azért, hogy ki szelídítette meg az egyébként cseppet sem a hűségéről ismert trófeagyűjtögető bátyusát, de ha várni kellett arra, hogy megtudja a választ, hát ő aztán tudott várni. Egy ideig legalábbis biztosan.
- Az jó, ha nem félsz tőlem - széles mosoly jelent meg most már az arcán, és még a tánc kérdését is előhozta hirtelen, bár az a homlokráncolgatás nem tűnt túl jó jelnek. Egyre nagyobb szemekkel bámult a fiúra, egy pillanatra feszülten kihúzva magát attól félve, hogy talán rossz témához nyúlt volna, de aztán megkapta a választ. Ismét visszatért arcára a mosoly és lazán hátradőlt a székén újra.
- Ühm, hát csak gondoltam, ha van kedved... na jó, az lesz a legjobb, ha az elején kezdem. Nagyon szeretek táncolni, csak amióta átjöttem Roxfortból, nincs párom, akivel gyakorolhatnék. A balett még nem akkora gond, de a társastáncok egyedül kissé nehezen gyakorolhatóak, és keresek valakit, akinek lenne kedve meg ideje néha táncolni, mielőtt teljesen elfelejtek mindent. Szóval csak kérdeztem, hogy hátha... de ha esetleg tudnál valaki ajánlani, annak is nagyon örülnék - igyekezett máris kimagyarázni, mert elképzelése sem volt róla, mit gondolhatott a fiú, de valahogy az az érzése támadt, hogy nem sok jót, mert amilyen meglepetten nézett rá, na attól hirtelen kicsit megijedt, hogy tényleg valami rosszat mondhatott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 19. 01:13 | Link
Tanja


A szavát adja rá. Hát, őszintén kívánom, hogy végül tényleg úgy legyen. Egyébként amilyen gyorsnak látom most, nem csodálkoznék, ha szétszórt is lenne utána. Nem szeretném, ha elfelejtene dolgokat a nagy ugrabugrálásban.
- Nem mindegyik. Meg úgy túl unalmasak lennének. - fonom össze karjaimat előtte, hangomból pedig leszűrődik, hogy ezzel a kijelentéssel játékosan kívánok kekeckedni, hogy ezt a mérhetetlen jókedvét megingassam egy kicsit. Szerintem jó, hogy ilyesmikkel teszem próbára, haragudni úgyse fog érte.
A székben ülve karfára helyezett kézzel hallgatom Tanját, akivel lázasan beszélgetünk a testvére kapcsolatáról. Belegondolok, hogy szegénynek fogalma se lehet arról, hogy nálunk ők rendszeresen szóba kerülnek. Pedig biztos csuklanak egy ideje. Tetszik, hogy szívén viseli bátyja sorsát, hogy valahol azért aggódik érte, kíváncsi végre a nagy választottjára. Valószínűleg én is utánajárnék, hogy kikkel kavarnak az öcséim. Ők szerencsére még kicsik ahhoz, hogy barátnőzni kezdjenek, de szinte le merem fogadni, hogy hamar összejön nekik egy komolyabb viszony.
- Akkor fel a fejjel. Amúgy már engem is érdekelne, hogy ki ez a lány, pedig még a bátyádat sem ismerem. Látod, milyen kíváncsivá tettél? - mosolyodom el
Ölbe tett kézzel hallgatom végig a hosszúra sikeredett monológot. Látszik rajta, hogy egy ideje elő akart hozakodni ezzel a kérdéssel, jól átgondolta, hogy nagyjából hogyan fogja ezt megfogalmazni felém, így hát hagyom, hogy szépen lassan kiszenvedje magából a mondatokat. Azt hiszem tudja, hogy nem kell tartani attól, hogy kinevetem. A lehető legnagyobb empátiával a tekintetemben ülök és figyelek a lány kellemes hangjára. Ezzel egy időben kisebb fokú döbbentség is kiolvasható belőlem. Nem számítottam arra, hogy a szülő-testvér vonaltól ide lyukadunk ki.
Az ő befejezése és az én válaszom közötti csendet gondolkodással töltöm, a kilátásra meredve nézek ki a fejemből, próbálom felidézni a pontos időbeosztásomat, mert nem akarom félválaszokkal faképnél hagyni. A döbbentségtől telve nyelek egy nagyot, veszek egy mély levegőt, s szemeire visszatévedve szólalok meg - mintha mi sem történt volna eddig.
- Tyűha, ez elég felkészületlenül ért. Kedves tőled, de... tudod, én, mint táncpartner? Nem hiszek abban, hogy én olyan megfelelő lennék erre. - támasztom meg az állam a tenyeremen - De más embert se nagyon ismerek. Figyelj, tehetünk egy próbát, de szóltam előre, hogy velem inkább visszafejlődni fogsz, mint előrelépni, de te tudod. Először egyeztessük az órarendünkkel, mondjuk. Nem? - ülök kicsit közelebb Tanjához, az izgatottságtól már egészen csillogó szempárral. Nagyon érdekel, hogy mi lesz ebből, a végén profi táncost farag belőlem ez a lány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 19. 14:28 | Link
Lénárd

Nem volt ő szétszórt leányzó, gondolatban már fel is jegyezte magának, hogy a mackót majd nem elfelejteni, de aztán tovább lépett a boldogsággal kapcsolatos kérdésekre, és a kapott válaszra megrázta a fejét.
- Attól, hogy minden nap nem boldog az ember, még minden nap kiváló alkalom a boldogságra, csak nem biztos, hogy meg is találjuk. Bár azért abban igazad van, hogy túl uncsi lenne, ha mindig boldog lenne mindenki - válaszolta kissé elgondolkodva ezen az egészen, és végtére is ezzel nagyon egyetértett, hogy a rossz napok is csak a változatosságot szolgálták, ami pedig önmagában nagyon is kellett. Senki sem szerethet unatkozni, legalábbis szerinte nem. Greg kapcsolatáról is szó került nemsokára, amivel úgy állt, hogy nagyon örült neki, de kicsit bántotta, hogy még mindig nem ismerte a lányt, úgyhogy kissé hosszasan töprengett rajta hangosan, még mielőtt lezárta volna az egész témát, nehogy untassa vele a fiút. Végül is úgysem oldotta meg ezt az, hogy beszélt róla, inkább reménykedett abban, hogy majd úgyis minden jól alakul, csak idő kérdése az egész.
- Ó, komolyan? Hát ha ennyire kíváncsi leszel továbbra is, majd ha megismerem, megmutathatom, ki az - válaszolta mosolyogva, majd megpróbált témát váltani, bár úgy érzékelte, nem sok sikerrel, vagy éppen csak nem jó témát sikerült választania. Hosszas monológba foglalta össze a gondolatait, de aztán valahogy Lénárd olyan sokáig hallgatott, hogy neki közben tovaszállt az összes lelkesedése és még a mosolya is eltűnt az arcáról. A végére már majdnem teljesen le is mondott róla, hogy talán ma végre talált volna valakit, akivel gyakorolhatott, vagy legalább egy névvel gazdagodott volna, akit ennek reményében aztán később felkereshetett volna, így hát sóhajtott egy aprót, gyorsan beletörődött a feltételezett kudarcba, és oldalra fordulva elbámult az erkélyen túlra. Éppen visszafordult, amikor a fiú ismét megszólalt, Tanjának meg kiült a meglepetés az arcára, egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatta Lénárd szavait, és visszatért a mosoly is az ajkaira rögvest, amint elhangzott az utolsó mondat is. Mi tagadás, nem erre a válaszra számított. Már a válasz hallgatása közepette érdeklődve hajolt közelebb, most azonban felpattant, és szegény, feltételezhetően gyanútlan Lénárdnak esélyt sem adva a menekülésre, megölelte a fiút.
- Köszönöm - örömködött nagyon is lelkesen, majd észbe kapott, hogy talán ennyire mégsem kellett volna letámadni a fiút, bármennyire is örült neki, hogy végre akadt valaki, aki nem mondott nemet azonnal. Elpirulva elengedte, visszaült a helyére, és inkább maga elé pislogott semmint rá.
- Öhm, bocsi... tényleg az órarenddel kellene kezdeni. Mikor érsz rá? - kérdezte meg végre egy nagy levegővétel és a túlzott lelkesedés miatti futó bocsánatkérés után, igyekezve lehiggadni. Ennél már csak az lett volna jobb, ha örömében ugrálni kezdett volna. Vagy az kevésbé lett volna ciki? Na nem baj, csak túléli valahogy, kifújta a levegőt, és hátradőlt a széken, ismét a fiúra emelve kék szemeit, kíváncsian várva a választ, gondolatban meg azért szurkolt, hogy most ettől aztán mégse gondozzon le az iménti válaszáról a fiú.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 23. 17:39 | Link
Tanja


- Ebben lehet valami... - mondom, miközben szavait értelmezem. Angolra fordítva ismerősen cseng, szerintem valamelyik gyerekkori rajzfilmem lényege lehetett hasonló, csak ott másképpen fogalmazták meg.
Nem kívánok többet foglalkozni a boldogság, az emberi hangulatváltozás és a személyiség rejtelmeivel, mert úgy érzem, ennek nem most jött el az ideje. Beletörődő, de egyben csodálkozó mosollyal pillantok a lányra, mintha valami huncutságon törném a fejem. Pedig csak arról van szó, hogy tetszett a válasz, megállta a helyét.
Helyemen ülve kinyújtózom, talán a megkönnyebbüléstől. Szépen lassan túljutottunk a necces kérdéskörökön. Most az jön, amire már régóta készülhet. Még azt is megkockáztatom, hogy ezen felkérés képzi mai találkozásunk fő okát. Miért sértsem meg tehát, ha ennyire készült a témára? Nem csak ezen okból bólintok rá az ajánlatra, hanem mert szükségem van egy kis kimozdulásra, változatosabb programra, ami színesebbé teszi a hetem. Annál is jobb, hogy baráti társaságban kerül erre sor.
A felkérés után már csak az a hirtelen ölelés ér váratlanabbul. Ezek után az sem okozna meglepetést, ha a feje tetejére állna a világ. Örülök, hogy ilyen reakciót váltok ki Tanjából. Nem ellenkezem, sokkal inkább jobban magamhoz szorítom szegénykét, s rövid időn belül azon kapom magam, hogy már régen el kellene engednem. Ez idő alatt bizonyára ráeszmélt vakmerő húzására, s ezért kíván szabadulni, az én fejem pedig nem tudom hol jár, így ér véget késve az ölelés. Nem szólok semmit, jobb kiverni a fejemből az előbbit, mert marha kínos.
- Igen, az órarend, khm. Általában késő délutánonként már szabad vagyok. Akkor szoktam tanulni, de hetente néhány alkalmat bevállalhatok.
Őt látva én is sóhajtok egyet, agyam pedig azon jár, hogy további mondatokat erőszakoljon ki beszélőkémből.
- Hol találkoznánk, merre vagy megtalálható általában? - érdeklődöm - Azaz... hol kerülne sor a "próbákra"? - mutatok idézőjelet a levegőbe, merthogy előre tudom, ezek nem próbák, hanem botladozások lesznek, konkrét előadásról pedig szó sem lehet. Majd én is hátrébb dőlök az ülőalkalmatosságon, továbbra is az ölelésen emésztve magam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tanja Gitta Polter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 23. 19:10 | Link
Lénárd

Boldogságról vallott nézeteit gyorsan kifejtette, ha már előkerült a kérdés. Nagyon is határozott elképzelései voltak ám e témát illetően, ha már egyszer az esetek kilencven százalékában maga volt a megtestesült optimizmus, amikor meg nem... az amúgy is ritka eset volt, nem lett volna értelme vele foglalkozni, főleg nem itt és most. A válaszul kapott szavakat minden további nélkül úgy vette, hogy igazat adott neki a fiú, hát rámosolygott, további hozzáfűzni valója nem akadt úgy sem. A kínos témákon meglehetősen gyorsan sikerült ezután már túljutniuk, és végre feltette a nagy kérdését is, amire már tényleg készült egy ideje, hiszen lelkileg csak rá kellett készülnie, hogy mi lesz, ha nemleges választ kaphatott esetleg. Meg is lepődött rendesen, amikor az optimizmusa ellenére számba vett lehetőségre - szerinte - utaló jelek - például az a nagy csend - után mégis igent mondott a fiú. Örömében fel is ugrott hirtelen és megölelte a fiút. Hogy Lénárd is megölelte őt, az csak akkor tudatosult a buksijában, amikor már éppen elengedte, de csak egy pillanattal később szabadult. Elpirulva ült vissza a helyére. Nem teljesen tudta hová tenni, miért is vert olyan hevesen össze-vissza ettől a szíve a bordái mögött, pedig igazából megnyugodhatott volna, hogy ezek szerint mégsem ijesztette halálra a fiút a teljesen váratlan öleléssel. Még akkor sem menekült fejvesztve, hogy ő már a helyén ült, ez pedig csak jót jelentett, nem? Töprengés helyett azonban jobbnak látta rátérni az órarend mihamarabbi egyeztetésére. Figyelmesen hallgattan Lénárd szavait, közben meg bólogatott, gondolatban egyeztetve a saját órarendjével a hallottakat, mielőtt bármit is mondott volna.
- Keddet kivéve a késő délután nekem is tökéletes - válaszolta végül, és elmosolyodott, amikor a fiú további részletekre kérdezett rá. Kiment a fejéből, mi mindent kell megbeszélni, nagyon örült, hogy Lénárdnak helyette is eszébe jutott ez a sok minden.
- A tükörterem se lenne rossz választás, mert lehet látni minden mozdulatot, de ha zavarna... mehetünk a kívánságok termébe, ott lehet kívánni zenét. Egyébként a Naviné szárnyában vagyok sokat, de lehet, hogy a terem előtt találkozunk. Az úgy jó lenne? - belemerülve a részletek tervezgetésébe ismét visszatért minden a régi kerékvágásba nála.
- Mit szólnál, ha most megnéznénk, melyik terem lenne jobb? És amúgy... szólíthatlak Léninek? - pislogott fel mosolyogva a fiúra. Nem volt baja a teljes nevével sem egyébként, de mégis úgy gondolta, hogy amilyen kedves meg aranyos, ez egy fokkal jobban illett hozzá, vagy legalábbis neki jobban tetszett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
Írta: 2014. október 24. 11:39 | Link
Brandon
[zárolva]

Ha valaki azt hinné, meglepetések csak a mesékben vannak, akkor szólnék pár szót arról, hogy tévednek. Michelle élete tele van váratlan fordulatokkal. A „végrepasija” intézetbe vonult, annak is a zárt osztály részére, a „márnempasija” pedig felbukkant, hogy elölről kezdjenek mindent. Őszintén, van olyan, aki ép ésszel követni tudná a felgyorsult eseményeket. Nem, semmiképp. Esti járőrözése alkalmat adott arra, hogy kicsit gondolkozzon, részeire cincálva elemezze a történteket, amikor zene ütötte meg a fülét. Összegezzünk. Este tizenegy óra, valaki bázsevál, ő meg épp prefektus és vérre szomjazik. Ennek az egyenletnek csakis negatív vége lehet, akárhonnan is szemléljük.
Elindul a hang irányába és kikukkant az erkélyre, ahol… Ahol egy gyerek hegedűn játszik valami jazz szerű valamit. Oké, a Saint-Venant lány zenei ízlése nem feltétlenül egyezik a szabályszegőével, de inkább visszanyeli ezt az információt. Határozottan lép be és egy óvatlan pillanatba kirántja a fiú kezéből a vonót, majd elégedett biccent. Csend. Pazar. Mielőtt még mindenki lebunkózná – hiába lenne igazuk -, azért hozzá kell tennünk, hogy jogosan tett erőszakot a hangszeren és gazdáján. Szíve szerint nem így oldotta volna meg a dolgot, de más választás nem lévén, ezt a verziót választotta.
- Takarodó után hangos zenélés az erkélyen, prefektus megjelenésének pimasz módon figyelmen kívül hagyása – sorolja monoton hangon a vétségeket, majd kékjeit a delikvensre szegezi. – Mit tudsz felhozni mentségedre?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. október 24. 16:45 | Link
Tanja


Az ölelésen rágódom. Igen, még mindig... Mondjuk nem ártana megtanulnom végre hamarabb túltenni magam az tapasztaltakon, és ez igaz bármilyen jellegűre az életemben. Ha azt nézem, hogy a múltamban milyen események gondoskodtak cifra életutamról, akkor jól állok, mert általánosságban hamar leperegnek rólam a sérelmek. Vagy inkább úgy mondanám, hogy egyszer csak elfelejtek görcsölni valamin, talán mert nem vagyok komplett. Így abban a hitben ringatom magam, hogy az idő előrehaladtával történni fog velem valami, ami egy csapásra kiveri a fejemből a jelen problémáját is. Megnyugtató.
- Rendben - dőlök hátra elégedetten a párnázott ülőalkalmatosságban. Jó, hogy nem ütközik semmink, csupán a tanuláson aggódom, hogy vajon nem-e volt elhamarkodott azokat a délutánokat így benyögni Tanjánál. Néhány hónap múlva megpróbálok vizsgázni, ahhoz pedig tudom, hogy rengeteget kell ismételnem. Ezzel párhuzamosan még az új anyagot is vesszük. De... a beszédkészségem mindenképpen javulna Tanjával is, így legalább folyékonyabban fogok majd makogni a szóbeli résznél, ha lesz olyan egyáltalán. Ha nem izzasztó mód fogjuk ropni a parketten, talán marad még erőm a készülésre.
Figyelmesen hallgatom szavait, a gondolkodáshoz pedig az erkély egyik szegletét nézem ki tekintetemmel. Megpróbálok mérlegelni az említett lehetőségek közt, majd döntök.
- A kívánságok termébe kívánható tükör is, nemde? - töprengek egy utolsót - Mert akkor szerintem azzal járnánk a legjobban, és nyugodtan találkozhatunk a terem előtt akár. Kényelmes, praktikus, egyszerűbb. Mit gondolsz te?
Kérem ki a lány véleményét a dologról, bár biztos vagyok benne, hogy hülyén kérdeztem.
Felajánlja, hogy most rögtön mérjük fel a terepet. Mivel mára nem terveztem más elfoglaltságot, tulajdonképpen mindegy, merre megyek, ezért beleegyezem.
- Jó ötlet, inkább tudjunk meg előbb valamit, mint később. - mosolygok, ha már ilyen bölccsé váltam.
Egy pillanatra azonban az arcomra fagy a mosoly. Léni... Anya, s az ő családi ága szólít így, meg nekik a baráti köreik, tehát elsősorban a felnőttek. A kastélyban nem nagyon találkoztam még olyan személlyel, aki így hívott volna. Ledöbbenek a kérdésen, ezúttal már nem a váratlanságán, mert mint mondtam, mindenre fel vagyok készülve. Csupán magán a kérdés tényén.
- Őőő... Persze! Ha nagyon szeretnél, nem ellenkezem. Neked nincs becenév, gondolom. - vigyorodom el, majd feltápászkodom az ülésből.
Azért jól alakul a nap, van már lelki társam, táncpartnerem és becézőm is egy személyben. Kíváncsi vagyok, mi jöhet még, no meg arra is, hogy a Tanját lehet-e valahogyan másképpen szólítani.
Előbbi megállapodásunknak eleget téve az erkély ajtaja felé lépkedem. Útban vagyunk a két helyszín feltérképezésére, hogy aztán végleges döntést hozhassunk a tánchelyszín ügyében.
- Akkor megnézzük? Akár sor is kerülhetne az elsőre, hm? - pillantok kérdően Tanjára, majd ha ő is beleegyezik, együtt távozunk az első lehetőség felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: « 1 2 ... 11 12 [13] 14 15 ... 23 ... 38 39 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Déli szárny→Első szint