Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Gregor
június 23, délelőtt

Végre elérkezett ez a nap is. Már hónapokkal ezelőtt elhatározta, hogy ő szeretné itt folytatni a tanulmányait, viszont a kivitelezés kissé több időbe telt, mint gondolta. Igaz, már nem is lényeg, hiszen mindenkit sikerült meggyőzni, akit kellett, és csak az számít, hogy most éppen landol az utazóládája a bejárati csarnok padlóján. Tiszta szerencse, hogy a lebegtető bűbájt már egészen jól megtanulta, vagy most bajban lett volna, amilyen nehéz az egész minden szükséges és nem annyira szükséges tulajdonával teletömködve. No de földet ér a láda végre, ő pedig mosolyogva pillant körbe elsősorban a bátyját keresve tekintetével. Mindenki más is érdekes, elvégre lehetséges barátkezdemény minden mellette elsétáló, de ebben a pillanatban mégiscsak Greg az első, akit azonban nem lát egyelőre. Vajon késne? Nem kapta volna meg a levelet, hogy érkezik? Eltévedt volna a bagoly? Igaz, hogy az este küldte el szerencsétlen tollast, hogy ha már meglepetés, akkor legyen az a javából, ébredjen Greg reggel azzal, hogy itt van. Nem kelt volna még fel? Ajjaj, akkor bizony várni kell rá. Icipicit elhúzza a száját, már csak azért is, mert nem tudja elképzelni, mennyit kell most a bátyjára várnia itt, de egy apró sóhajt követően inkább félreteszi a felmerült aggodalmait, és inkább a türelmes várakozást választva letelepedik az utazóládája tetejére. Tán csak nem kell egy egész napot itt ücsörögnie, mire alkalma nyílik nagyra nőtt bátyja nyakába vetni magát. Maga mellé teszi a bézs kardigánt, amit a meleg nyári napra való tekintettel fölöslegesen cipelt magával, bár nem bánja, elvégre nem tudhatta előre, hogy itt ennyire jó idő lesz, majd igazít egyet az ujjatlan fehér ingén kisimítva a ráncait, és addig is, amíg Gregor megérkezik, az előtte elhaladó embereket figyelve nekilát befonni szépen megnőtt szőke tincseit. Az idő vánszorogni látszik, nagyon lassan haladnak előre a percek, de ez nem fog ki a türelmén most, már eldöntötte, és bár akadna kedves segítség is, érdeklődnek afelől, hogy melyik házig kísérhető csomagostól, egyelőre köszönetet mondva nyomban el is hárítja azt. Talán még egyedül is eljutna a Navine-ig, biztos akadna, aki útbaigazítja, de ha már levelet küldött Gregnek, nem fog lelépni innen, hátha megérkezik a bátyja, még ha késve is.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lénárd
hajnaltájt

Azzal kezdődött az egész séta, hogy az este volt az a csúnya vihar, amitől ugyan nem félt, hiszen tudja, hogy bent, a falaktól és ablakoktól védve biztonságban volt, mégsem igazán tudott aludni. Egészen sokáig forgolódott álmatlanul a mackóját szorongatva, bár nem úgy tűnt, hogy ez segített volna bármiben is. A bolyhos barna plüssmedve már szinte fojtogatássá fajuló ölelése ugyan jó hatással volt a nyugalmára, csak éppen az álmatlanságát elhessegetni nem tudta sokáig. Végül azért csak elfáradt annyira, hogy nagy nehezen elszenderedett, ebből a kis pihenésből azonban rémes álom verte fel, amiben Gregnek baja esett. Fene tudja, miért mászkált kint álmában ebben az időben a bátyja a pályán, de arra pontosan emlékezett, hogy látta a vihar kellős közepén zuhanni, és úgy ült fel, mint akit felrángattak, még majdnem sikoltott is, szerencsére nem igazán jött ki hang a torkán. Abban sem volt biztos, hogy a szoba többi lakója értékelte volna a korai ébresztést. Azonnal az ugrott be az agyába, hogy meg kell tudnia, hogy Greggel minden rendben volt-e abban a percben, így hát gondolkodás nélkül mászott ki a takaró alól, és lépett bele a papucsába, aztán már indult volna is, de még szerencsére eszébe jutott, hogy talán így, ahogy volt, túl feltűnő jelenség lett volna a folyosókon. Farmer rövidnadrágra cserélte az alváshoz tökéletesen megfelelőnek ítélt szürke pizsamanadrágot, a felsőt egy hosszabb fehér pólóra, magára rángatott egy sötétkék kardigánt, de még mindig álmos volt, így fel sem tűnt, hogy a topánok helyett a meleg bolyhos papucsaiba dugta vissza a lábait, úgy indult útnak hóna alá szorítva a Miától kapott mackót, és ujjaival végiggereblyézte haját tűrhetővé varázsolva az alvástól kócos szőke tincseit. Ásítozva sétált át néhány folyosón, majd egészen az alagsorig jutott gondtalanul, amikor rájött, hogy két okból is hülye ötlet volt ez a séta - először is Greget lefoglalja frissen szerzett barátnője, akiről nem tudja, mit művelt vele, de akármi is volt az, Greg nem éppen volt a régi, még az is elképzelhetőnek tűnt, hogy nála lehetett a lány éppen, másodszor Greg nem árulta el, hogy hogyan is lehet bejutni hozzá, ha netán halaszthatatlanul a nyakában csüngeni óhajtott volna, és ezért biztos, hogy még fog egyet hisztizni neki, most azonban semmit sem ért volna el vele. Greg hiányában semmiképp. Durcásan elmormogott pár nem éppen úrilányhoz méltó keresetlen szót előre a bátyjának címezve, mert hát itt aggódott érte, még akkor is, ha csak rosszat álmodott, de az a megátalkodott minta már nem is látná szívesen nála. Pfff. Lemondóan sóhajtott egy nagyot végül, magához ölelte a macit és elindult vissza a saját ágyába, hátha még reggelig sikerül aludni egy icipicit. Ez a folyosó nem is tűnt rossz választásnak, amíg be nem tette a lábát, mert aztán a következő pillanatban már meg is gondolta volna magát az útirányt illetően, ha nem lett volna késő. Papucsát nem vizes terepre tervezték, csúszásgátlómentes talppal pedig nagyon szépen száguldott végig a folyosó egy részén, mintha sokáig gyakorolta volna, pedig ő csak letette a lábát, rá egy termetesebb nedves felületére a talajnak. Lendülete volt még mindig kissé durcásan nagy lépteinek, hát csúszott is menten egyenesen előre, és a végére már a szemét is behunyta és ajkába harapva meg sem mert nyikkanni, vagy visításával felverte volna az egész kastélyt, így meg mindjárt nekicsapódik valaminek. Lehunyta a szemét, magához szorította a macit, aztán rábízta magát a vakszerencsére azt illetően, hogy mire is esik rá.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lénárd

Hosszú sétát tett meg a semmiért, de végül jobbnak látta, hogy inkább visszatérjen a szobájába mielőtt bárkibe belebotlana. Nem szeretett volna bajba kerülni, igazán nem, még az ügyetlenkedés sem volt a tervei között. Egyáltalán nem is volt ügyetlen úgy általában, ebben a pillanatban pusztán nem látta az aktuális fényviszonyok mellett, hogy vizes volt a padló, és a ráadás az volt, hogy a papucsát sem ilyen terepre találták ki. Hoppácska. Minden gond nélkül megcsúszott azonnal, ahogy elérte azt a vizes területet és pillanatokon belül már szánkázott is végig akaratlanul az egészen. Egyensúlyát eléggé ingatagnak érezte ahhoz, hogy lelkileg felkészüljön egy esésre és néhány szép kis foltra a bőrén majd utólag, így szemét behunyva magához szorította a mackót és meg sem próbálta megakadályozni azt, ami elkerülhetetlennek tűnt. Már majdhogynem várta, mikor ér végére a vizes felületnek, és nem kellett nagyon megerőltetnie magát, hogy elképzelje, tudta ő, hogy amint ez megtörténik, ő a padlón köt ki a hirtelen megnövekedő súrlódás eredményeként, de ehelyett valami teljesen váratlan történt. Meg is lepődött rendesen, amikor valaminek nekicsapódott, pontosabban valakinek, akinek a keze ráadásul az ő derekán kötött ki. Hirtelen az első gondolata Greg volt, elvégre ki más kaphatta volna el csak úgy, mint az ő nagyra nőtt, csúcsszuper őrzőként funkcionáló bátyuskája? Az illata nem éppen olyan volt, mint amilyenre emlékezett, de erre biztos volt jó magyarázat, ez még nem tántorította el a hálapuszi gondolatától, az viszont annál inkább, hogy kinyitotta a szemét és felnézett. A mosolya nem hervadt le ugyan, de visszafogottabb lett azonnal, és fel is szusszant megkönnyebbülten, amint elengedték, a mackót pedig gyorsan a háta mögé rejtette. Már úgyis látta az ismeretlen, de azért még egy próbát megért, gyorsan kihúzta magát, még mindig háta mögött lóbálva a macit félkézzel, másik praclijával pedig kisimította a homlokából kósza tincseit és megköszörülte a torkát hálás mosollyal pislogva megmentőjére.
- Szia. Tanja vagyok, és bocsánat, hogy neked csúsztam... de nagyon szépen köszönöm, hogy megmentettél. Nem vagyok ám ilyen ügyetlen, csak nem vettem észre, hogy vizes a padló - közölte szinte azonnal, és már nyújtotta is a kezét, elvégre éppen bemutatkozott.
- Amúgy... te sem bírsz aludni, hogy ilyen korán folyosón sétálsz? Vagy... te talán prefektus vagy? - érdeklődött még mindig barátságosan mosolyogva és a nyugalma is teljesen visszatért, ahogy elfeledkezett minden korábbi gondjáról, bajáról a váratlan találkozás jótékony mellékhatásaként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lénárd

Hiába volt ezer és egy másik fiú még az iskolában, amikor tudatosult benne, hogy elkapták, első gondolata a bátyja volt, de hamar kiderült mégis, hogy tévedett. Egy ismeretlen mellkasának csapódott neki teljes lendülettel, szerencsére a szokásos nyugalma most sem hagyta cserben. Ha ez így történt, akkor ennek így kellett lennie, a véletlenekben nem hitt soha életében. Főleg emiatt nem jött különösebben zavarba az esetek nagy többségében, hát most sem, csak a macit próbálta nagyon gyorsan a háta mögé rejteni, miközben bemutatkozott rövidke magyarázkodással körítve. Hogy egyben voltak-e mindketten? Elkerekedett szemmel pislogott fel egy pillanatra, majd eszébe jutott, hogy tényleg ketten voltak, hiszen a háta mögött szorongatta az ajándékba kapott mackót is. Ismét mosolyt varázsolt az arcára, bár ez most annyira nem ment egyszerűen, mert nem éppen érezte nagyon felnőttesnek, hogy mackóval szaladgált a folyosón majdnem tizenhat éves létére, ám mégis előhúzta az említett plüsst. Kár lett volna rejtegetni próbálni, hiszen a fiú úgyis tudtára adta éppen, hogy látta.
- Igen, köszi, jól vagyunk - válaszolt máris, miközben most már maga mellett lógatta a mackót a karját szorongatva. Annyira nem is volt létfontosságú magával cipelni, pusztán azért számított sokat, mert Miától kapta, és rá emlékeztette. A következő pillanatban mégis magához ölelte fél kézzel, hogy  a fiú is láthassa, mit cipelt magával végig az ágyától egészen az északi torony alagsoráig, onnan meg vissza.
- Óh, ő egyébként Guinevere, de csak Gwennek hívom - mutatta be a macit, majd ismét leengedte a kezét, úgy lóbálta tovább maga mellett, hiszen az nem igazán töltött be amúgy sem védelmező szerepet, hogy folyton ölelgetni kellett volna. Alaposabban végignézett azért a fiún, ha már megkérdezték, úgy nézett-e ki, mint egy prefektus, majd megvonta a vállát.
- Nem igazán. Nincs jelvényed és még nem próbáltál megbüntetni sem - közölte, mit is állapított meg hirtelen, majd türelmesen végighallgatta a folytatást, mielőtt ismét megszólalt volna.
- Óh, értem. Én csak rosszat álmodtam, és meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e a bátyámmal, de aztán meg rájöttem, hogy aligha fogok bejutni a Rellonba. Visszatérve ez a túl sok aggódás tényleg nem jó. Tudom, hogy még alig ismersz, de akarsz esetleg beszélgetni? - kérdezte meg hirtelen ötlettől vezérelve, végtére is szeretett ő segíteni is másoknak, és ebben az időpontban úgy gondolta, hogy alvás helyett talán hasznosabban is töltheti az idejét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lénárd

Lénárdnak hála mindketten túlélték baj nélkül, hogy elcsúszott a vizes padlón, és ha már rákérdeztek, a mackót is bemutatta hirtelen. Nem félt ő egyedül megindulni a folyosón, Gwen nem volt a fényes páncélú lovag helyettese, aki megvédhette a sötétségben rejtőző gonosz szörnyektől vagy netán a rellonosoktól, nem véletlen tanítgatta Greg erre-arra, csupán elfelejtette letenni, amikor elindult a szobájából, éppen úgy, ahogy a papucsát is elfelejtette lecserélni. Korán volt még ezekhez a részletekhez.
- Guinevere, Arthur király felesége. Nem tudom, magyarul hogy mondják neki - jelentette ki, ha már a név eredetére kérdezett rá Lénárd. Ez is Mia ötlete volt, ő csak rábólogatott, hogy tökéletes lesz, főleg, mivel könnyen rövidíthetőnek tűnt. A kérésre bólogatott, és szinte azonnal a fiú kezébe nyomta a mackót.
- Amúgy mielőtt azt hinnéd, hogy félek nélküle a sötétben, vagy ilyesmi, ez nem igaz, csak félúton vettem észre, mint a papucsomat - pislogott le a lábára is, majd szája elé emelve a kezét ásított egyet, aztán meg kinyújtózott, tényleg korán volt még, és nem is sokat aludt, ennek a számlájára volt írható az összes oda nem illő részlet. Mint kiderült, egyelőre nem nézett elébe büntetésnek a nem éppen időszerű sétáért, így mosolya töretlen maradt, bár prefektusokkal is szívesen ismerkedett volna, csak nem ebben az időpontban és itt. Ennek ellenére csak összefoglalta, hogyan is került ide, vagyis inkább azt, hogy miért, majd heves bólogatásba kezdett arra a megállapításra válaszul, hogy van egy bátyja.
- Ühümm, van egy bátyám, Greg. De azért te se panaszkodhatsz. Két testvér... akkor te vagy a nagy a háznál, aki példát mutat meg nevelheti őket - közölte mosolyogva, aztán sóhajtott egyet a kérdésre, hogy hogyan is gondolta ezt a másik házba bejutást.
- Annyira nem lehetetlen, ha az ember tudja a jelszót, de Greg nem árulta el. Amúgy igen, másik házban van, rellonos, én meg navinés vagyok, de le merném fogadni, hogy a barátnőjét meg néha becsempészi a komisz. Mindegy. Te melyik házba jársz? - egyetlen pillanatra megint elkezdett felfele araszolni az adrenalin-szintje, csak egy nagyon kicsit érezte úgy, hogy az a lány, akárki is legyen, mert hiszen még nem ismerte, lenyúlja előle a bátyját, és ez nem kecsegtetett semmi jóval, de aztán inkább nagyon gyorsan tért vissza a jelen pillanatba, az mégsem tartogatott ilyen veszélyeket. Visszavarázsolta arcára a mosolyát is, és jobbnak látta teljes mértékben Lénárdra figyelni, ha már azt is felajánlotta, hogy beszélgethetnek, hátha attól kicsit is jobb kedvre derül majd a fiú.
- Dehogy untatsz, szívesen hallgatlak - közölte lelkesen, és pillanatokon belül ő is letelepedett a fal mellé, felhúzva maga elé a lábait, majd átkarolva a térdeit megtámasztotta rajtuk az állát, ölében a macival, és hallgatta figyelmesen, mit is szándékozott megosztani vele a fiú. Ahogy haladt előre a mondanivalójával, neki is jutottak eszébe az emlékei a válásról, meg arról, hogy a bátyját az édesapjuknak ítélték, és nagyon átérezte az egészet, annyira, hogy még a szája sarka is lefele görbült tőle.
- Úgy sajnálom, Lénárd. Mármint tudom, hogy nem volt az, de tudom, milyen rossz, ha elválnak az ember szülei. Az enyémek is elváltak, és a bátyám előre apuhoz került, és az volt életem legrosszabb éve, szóval ha nem is pontosan ugyanaz, de nagyjából átérzem - mondta ki pár pillanatig tartó hallgatás után azt, ami a fejében éppen járt, miközben a fiú vállának dőlt abszolút természetességgel. Hirtelen az a gondolat fészkelődött az agytekervényei közé, hogy na tessék, csak nem volt véletlen, hogy éppen vele találkozott. Legalább úgy ahogy értette, min is ment át éppen a másik. Teljesen váratlanul pislogott fel aztán rá, még mindig nekidőlve, ha eddig nem taszigálták vissza véletlenül a helyére, amiért bemászott a fiú aurájába csak úgy engedély nélkül és megszólalt.
- Hé... tudom, hogy nem egy világmegváltó ötlet, és a családi gondjaid sem múlnak el tőle, de mi lenne, ha valami vidámabbat csinálnánk? Ismered azt a viccet, amikor a nyuszika bemegy a gyógyszertárba? - széles mosolyra húzódott máris a szája, de mielőtt elárasztotta volna szegényt a kedvenc vicceivel, csak megvárta, hogy mégis milyen véleménnyel volt erről Lénárd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lénárd

Ha már a mackó kérdése előkerült, hiába igyekezett hirtelen elrejteni a háta mögé, hirtelen szükségesnek tűnt némi magyarázat gyorsan, röviden, velősen, mielőtt elkönyvelték volna félős anyámasszony katonájának, pedig ő aztán nem volt olyan, mi több, ha feldühítette valami, még a legijesztőbb alakoktól sem futamodott meg. Lénárd azonban nem volt ijesztő, és mint hamarosan kiderült, azt sem feltételezte, hogy Tanja félős lenne, amit leányzónk megkönnyebbülten vett tudomásul, így barátságos mosolyt villantott a fiú felé.
- Az ember ágyára dísznek nagyszerűek, az biztos, na meg csúnya viharok esetén ölelgetni őket... nem védenek meg, de azért nem rossz dolog - vallotta be azért kézen-közön mégis, hogy azért van, amikor a mackó szorongatása már majdhogynem megnyugtatta, de szerencsére gyorsan más téma boncolgatására tértek rá, és a hallottak alapján még az eddiginél is pozitívabban kezdett a fiúra tekinteni. Hogy is lehetett volna negatív benyomása, amikor eleve a jót feltételezte mindenkitől, aztán meg Lénárd az imént mentette meg és még az is kiderült, hogy nagy testvér a családjában. Ez utóbbi ugyan nem volt különösebben mérvadó információ, ha nem vetette volna össze azonnal azzal, amit otthon látott Gregtől, úgyhogy máris meggyőződött róla, hogy ha az ember nagy testvér, rossz ember nem lehet, annyira. Még akkor se, ha zöld az illető. Bár belegondolva Greg néha nagyon alaposan fel tudta bosszantani, de ez meg a testvéri kapcsolat velejárójának volt tekinthető a szemében, időnként még élvezte is, de ez meg éppenséggel másik történetet igényelt volna, így hát vissza Lénárdhoz, akiről máris csupa jót feltételezett. Mosolyogva bólogatott is a megjegyzésére, majd kicsit kinyújtózott, hogy megszabaduljon az álom maradék foszlányaitól, bár talán az a heves fejbólogatás is megtehette volna, amit arra a kérdésre produkált válaszul nagyon lelkesen, hogy sokat tanult-e Gregtől.
- Ühümm, csomó mindenre tanított, ezért sem félek a sötétben például - vágta rá szinte azonnal, majd kissé elgondolkodott, mit is kellene válaszolni a folytatásra, hiszen éppen az imént duzzogott itt nagyon éppen a bátyja miatt.
- Amúgy jól megvagyunk, bár kicsit messze voltunk utóbb és a levelező viszony után furcsa még közel lenni hozzá, de majd megszokjuk ismét - válaszolta végül töretlen optimizmusáról téve tanúságot, ám a barátnő kérdésköre kapcsán aztán mégis inkább nagy sóhaj hagyta el az ajkait.
- Nem is ismerem, az a legfőbb bajom. Fogalmam sincs, kivel van el, és ez most zavar, mert átiratkoztam Roxfortból, hogy ne legyünk a kontinens két felén, erre ez van és nem szeretem igazán, de... ehhh... majd csak jó lesz, remélem. Mégiscsak a bátyám, és egy testvéri kapcsolat csak nem ér véget egy barátnő miatt, ugye? - egy pillanatra elbizonytalanodva pislogott fel, tényleg úgy érezte, hogy hiába jött ide, ugyanolyan messzinek tűnt a bátyja, mint Roxfortból. Összehúzta magán a kardigánját, és mielőtt elszontyolodott volna teljesen, inkább mosolyt erőltetett magára és próbált jókedvű maradni. Gregnek csak eszébe jut majd, hogy már ő is ide tartozott, még ha nem is a Rellonba járt, ahol folyton szem előtt lett volna. Csak nem felejtette el, az nem létezhetett.
- Azért inkább ne akard tudni, milyen az, amikor feldühítenek - nevette el magát, és az Eridon hallatán elgondolkodott kissé, még nem mindent tudott éppen hová kapcsolni.
- Eridon? Az a piros-arany ház, ami olyan, mint a Griffendél? - kérdezte, hogy biztos lehessen a dolgában, majd ha már előkerültek az aggodalmak, biztosította a fiút, hogy igazán szívesen hallgatja a szavait, nem untatta őt kicsit sem, úgyhogy hamarosan mellette ült a földön és figyelt minden egyes elhangzó szavára. A válás említésétől is elszorult a szíve, és amint Lénárd a végére ért mondandójának, azt látta a legegyszerűbb megoldásnak, ha elmondja, hogy bizony, az ő szülei is elváltak, és bár bizonyára nem volt ugyanolyan a két tapasztalat, jobban érthette a fiút, mint valaki, aki ilyet nem élt át.
- Igen, egy cipőben járunk... aput ritkán látom, és eddig Roxfortban tanultam, Greget se láttam sokat, de legalább majd idővel kevésbé lesz rossz, azt hiszem - közölte, és igyekezett kedves lenni, valami vigasztalót mondani, bár annyira ő sem hitte el éppen a szavait, jobb nem lett a helyzet, csak már muszáj volt megszoknia. Furcsa dolog volt a szemében a felnőttek kapcsolata, már évekkel ezelőtt el is határozta emiatt, hogy férjhez menni sose fog, mielőtt aztán a fiú válni akarna. Nem tűnt érdemesnek.  
- Bármikor máskor is, ha szeretnél még beszélgetni - ajánlotta fel a köszönet hallatán mosolyogva, majd nemsokára megpróbálta valami kellemesebb felé terelni a témát, csakhogy gyorsan rá kellett jönnie, hogy talán nem ez volt a legjobb ötlete ebben a hajnali időpontban.
- Nem muszáj egyébként, tényleg. Nem hiszem, hogy nem kellene beszélni arról, ami fáj, meg zavar, csak gondoltam, hátha kicsit jobb kedvre deríthetnélek. Nem volt jó ötlet, igaz? - pislogott fel még mindig, és kissé bűnbánó lett a tekintete, mert látta azt a szemöldökráncolást.
- Olyan nagyon szomorúnak tűntél, bár amúgy tényleg megértem, még ha nem is teljesen egyforma az, amit megéltünk. Arra emlékszem, hogy akkoriban elég sokat sírtam, főleg, mikor még Greg is elment - mondta már inkább magának a végét kissé halkabbra fogva, aztán még ő pislogott fel meglepetten ismét a reakcióra és hirtelen fülig szaladt a szája.
- Viccet ne... huh, tudod mit? Van B tervem is. Gyere velem. Megkeressük a konyhát, készítünk valami finomat, mondjuk... palacsintát, de alkuképes vagyok és nem szoktam konyhákat robbantgatni... közben meg én is összeszedem a szókincsem, hogy érthető legyek - közölte váratlanul, majd felpattant és megfogva a fiú kezét már húzta is magával, remélhetőleg nem ütközött nagy ellenállásba. Fél kézzel magához szorította a macit, szabad jobbjával meg ugye Lénárd kezére csapott le, aztán ha elég meggyőzően sikerült beszélnie, akkor hamarosan már igyekezett is vele a konyha felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Brandon Norrey

Egy hete gondolkozott már azon, hogy beszerzhetne valami aranyos kis házikedvencet. Talán annak a számlájára volt írható a vágy, hogy elkezdett felnőni így a közelgő tizenhatodik születésnapja árnyékában és igenis vágyott valami felelősségteljesebbre, mint a plüssmackó. Nem volt baj Gwennel, továbbra is szerette az ajándékba kapott mackót, de attól még az nem igényelt túl sok törődést, és nem is purrogott vissza például simogatásért cserébe. Természetesen azért hosszasan mérlegelte, mi és hogyan is lenne jó, de végül arra a döntésre jutott, hogy kezdetnek szétnéz, majd megtárgyalja a részleteket az anyukájával levélben. Cicát tartani nem lett volna rossz dolog, csak azokról az volt a tapasztalata, hogy mindent megtöltöttek szőrrel, és nem igazán ragaszkodtak, már amennyiben nem arról volt szó, hogy étel kellett vagy simogatás. A kutyák hűségesebbeknek tűntek, de őket mintha nehezebb lett volna házirendre szoktatni, és nagyobbak is voltak, na meg szintén sok szőrrel áldotta meg őket az ég. Baglyok? Tollaskája sem volt, ami azt illette, de azokat meg nem pontosan tudta, hogyan is kell gondozni, és különben is az iskolai baglyok tökéletesek voltak levélküldésre. Döntésképtelennek érezte magát, de aztán mosolyogva legyintett egyet, és mégis elindult be a faluba, egyenesen a bestiakereskedésbe azzal a szándékkal, hogy majd jól kifaggatja a tulajdonos, szerinte mit érdemes tartani, ha már azt tudta, mit nem szeretne. Még mielőtt benyitott volna, ügyesen megigazította azért a kirakat üvegének tükröző felületére pillantva oldalt befont szőke haját, kisimította ujjatlan virágos felsője ráncait, aztán lenyomta a kilincset és belépett. Mosolya azonnal le is hervadt, ahogy megcsapta a sok-sok állatka szaga, de egy fél percnyi ácsorgás után csak legyőzte minden ellenérzését és visszavarázsolta a bájos mosolyát, mielőtt tovább indult volna a tárolók, ketrecek, terráriumok és akváriumok meg mifélék sokasága között egyenesen a pulthoz, azzal a szándékkal, hogy az elárusítóval beszéljen, még mielőtt egyáltalán alaposabban is szétnézett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Brandon

Az állatkereskedést hamar megtalálta, és ha már ott állt az ajtóban, nem hezitált azt illetően, hogy belépjen-e vagy sem. Benyitott, és kissé meglepte a kint nem érezhető, de bent nagyon is töményen jelenlévő szag, ami minden hasonló profilú vállalkozásnak is sajátja volt, de ez sem állította meg. Egyenesen a pultot vette célba azzal a szándékkal, hogy majd szépen megkérdezgeti az elárúsítót, tulajt, gondozót, bárkit, aki válaszolni hajlandó, hogy mit lenne érdemes tartania. Elszántan lépkedett a kiszemelt cél irányába, amikor hirtelen az eddigi morgások, nyivákolás és csiripelés zűrzavarában valami annál is zavarosabb hang ütötte fel a fejét, valami csúnyán mordult fel, miután egy ketrec nagyon hangosan megzörrent, mintha nekiütköztek volna, így még ő is megfordult a hangra remélve, hogy nem kell menekülőre fognia dolgavégezetlenül még. Elszabadult állat helyett azonban egy nagyon kékbe öltözött fiút pillantott meg, így szinte azon nyomban meg is nyugodott, és barátságosan mosolyogva lépett közelebb, de még a kezét is nyújtotta, ha már a másik bemutatkozott.
- Szia, én Tanja vagyok. Örvendek - köszönt még mindig mosolyogva előre nyújtva a kezét, és illedelmesen be is mutatkozott, aztán ha kezet ráztak, akkor gyorsan rápillantott azért a körülöttük lévő ketrecekre, hogy minden rendben volt-e körülöttük, mégsem akart volna semmiféle galibába belecsöppenni. A gyors ellenőrzés után visszafordult azonban Bran felé és érdeklődő pillantások közepette szólalt meg újra.
- Te itt dolgozol netán? Vagy értesz az állatokhoz? Szükségem lenne egy kis segítségre - reménykedve nézett az előtte álló fiúra, mert hát úgy érezte, hogy olyan döntés előtt áll, amihez alapos dokumentálódás kell, mégsem gondolhatta meg magát két nap után, mert olyan szimpatikusnak tűnt a denevér például, de fogalma sem volt róla, mit jelentett pontosan a gondozása. Egy állat nagy felelősségnek tűnt, körültekintően akart eljárni az ügyben, és mivel most éppen Branbe botlott bele, hát számított is kicsit a segítségére, talán ő is tudott mesélni macskákról, kutyákról vagy akár puffskeinekről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Brandon

Ha már belebotlott a fiúba, csaknem szó szerint is, bemutatkozott hát illedelmesen, aztán égszínkék szemei csodálkozással telve szegeződtek a fiúra. Még senki nem kezdte el részletezni a keresztneve eredetét bemutatkozást követően, mi több, az információ is teljesen új. Hálás mosoly jelent meg az arcán a magyarázatot követően, és combközépig érő virágos felsője alját megfogva kecsesen pukedlizett egyet, ha már a neve bálkirálynőt jelentett. Úgy illett, nem igaz? Tanult ő mindenféle táncot, és nagyon is szerette, így igazán szépen kivitelezett mozdulatsort mutatott be, majd kihúzta magát, ruháját elengedve, és végre meg is szólalt.
- Osztrák vagyok, de... nos, ez így mind érdekes volt. Minden névről ennyit tudsz, vagy pusztán a sors hozta úgy, hogy a Tanja eredetét ismered. A te neveddel mi a helyzet. Vagyis... szabad megkérdeznem? - érdeklődött kíváncsi tekintettel pillantva a fiú felé, hiszen az érdeklődését máris sikerült felkelteni az iménti kiselőadással. A folyatásra azért már ő is szabadkozni kezdett hirtelen, hiszen kiderült, hogy a kék ruhának köze nem volt az üzlethez.
- Ne haragudj, én nem akartalak megbántani, igazából nem is amiatt gondoltam, hogy itt dolgoznál, csupán nem hallottam, amikor bejöttél. Igaz, itt lehettél korábban is, meg talán csak nem figyeltem eléggé. Ez a taktika viszont egészen érdekes. Ha jól értem, akkor levitás vagy. Én meg a Naviné-be járok, bár még csak szokom igazából. Új vagy még itt te is, vagy már régebb óta az iskolában tanulsz? - hirtelen nagyon belejött a beszélgetésbe, ha már olyan témák kerültek terítékre. Észre sem vette igazából, mennyire sokat beszélt egy szempillantás alatt, de aztán mégis elhallgatott anélkül, hogy le kellett volna csapni. Hagyott ő időt aranyosan a másiknak is szóhoz jutni, meg aztán levegőt is kellett vennie néha, még nem is akarózott különösebben itt ebben a légkörben az ilyesmi. Amint kiderült, hogy ő is hasonló kérdést kapott volna, mint amit már kimondott, halkan felnevetett, és megrázta a fejét.
- Ez igazán szórakoztató, de ha már így alakult, akkor nézzünk szét együtt. Mit szólsz hozzá? - érdeklődött javaslatot is téve az együttműködésre. A tengerimalacok említésére a szeme felcsillant kissé, de nem vitte túlzásba a lelkesedést még a témát illetően.
- Cicát nem akarok. Ne vedd zokon... ó de aranyos... - már majdnem sikerült belekezdenie egy kisebb összefoglalóba azt illetően, hogy a macskák mennyire nem a hűségről voltak nevezetesek, meg egyébként is minden tele lett tőlük szőrrel, ha az ember nem szfinxet vagy milyen macskát akart tartani, tetszik tudni, azt az egyiptomi csupasz fajtát, ami csak ráncból áll és rém ronda, de olyat meg ki akart. Még szerencse, hogy az orra alá tartották a képet, így idejében be tudta fogni a szájacskáját. Egy cicagazdi állt előtte teljes életnagyságban, nem lett volna jó húzás elmagyarázni, mit nem szeret a macsekokban. Nyelt inkább egy nagyot és mosolygott szépen, a képen ugyanis nagyon aranyos bolyhos kis ciccmicc volt látható, csak mi lesz, ha ez felnő? Nem volt biztos benne, hogy pontosan akarta tudni, a sejtéseivel is beérte.
- Nagyon kis édes, komolyan - jegyezte meg még, majd gyorsan körülnézett, és felpillantva a denevéreken akadt meg a szeme, amitől a hideg is kirázta hirtelen.
- Brrr, bőregerek. Te tartanál ilyet? Vagy a macska a nyerő? - tette fel a kérdést, mielőtt odébb lépett volna, és elkezdte szép lassan felmérni, kik is laknak a ketrecekben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Lénárd

Szépen indult ez a nap, panaszkodni nem is lehetett volna kevesebb oka. A falakon túl kellemes meleg volt, nem túl erős napsütéssel egyetemben meg persze némi őszi széllel, de itt bent sem volt vészes az időjárás, így nem kényszerült rá, hogy túlságosan sok és vastag ruhadarabokba kelljen burkolóznia. Mindez persze talán senki másnak nem jelentett volna gondot, de neki igenis az tudott lenni a túl sok ruha, hiszen akadályozta a mozgásban, márpedig most is kecses tánclépésekben lejtett végig az egész folyosón. Meg is bámulták páran emiatt, de mindig is imádott táncolni, ez nem kellett volna annyira meglepő legyen. Ó, hogy esetleg kiírhatta volna a homlokára, hogy ezt az aprócska tényt mások is tudják róla? Majd úgyis kiderül, elvégre sosem tartotta titokban. Már a Roxfort előtt is nagyon szerette a táncot, ott sem mondott le róla, itt sem állt szándékában ilyesmit tenni. Ráadásul így legalább alaposan ki is használhatta az időt, hiszen ha egy percre sem hagyta abba a táncolást, nem is eshetett ki a gyakorlatból. Még élvezte is, ahogy a térdig érő bíborszínű szoknya lobogott, amikor tett egy-egy teljes fordulatot pár lépés után a folyosó kellős közepén, minden egyes alkalommal őszinte gyermeki öröm ült ki az arcára. Néha megigazgatta azért a ruháját, aztán amikor az erkély közelébe ért, még egy utolsó fordulattal kipördült a korábban már beszélgetés tárgyát képező helyszínre. Legutóbb azt ígérte Lénárdnak, hogy majd még mindenképpen beszélnek, és nem csak azért, mert saját tapasztalatából kiindulva pontosan tudta, hogy szülők válása esetén jól jön mindenkinek, ha van valaki, aki megérti, úgy-ahogy, min is megy keresztül, hanem mert egyébként is Lénárd remek társaság volt. Azért meg kell jegyezni, hogy nem akart ő mindenképpen megváltót játszani a fiú életében, sokkal inkább motiválta az ismeretség ápolására és elmélyítésére a tény, hogy igazán jól érezte magát vele már első alkalommal is. Olyan jól elszórakoztak a múltkor, Lénárd még a mackó meg a mamusz miatt sem nevette ki, ráadásul el is kapta, amikor olyan szépen megcsúszott azon a folyosón. Egyszóval a fiú az ő fejecskéjében rögvest olyan embernek lett minősítve, akivel érdemesnek tűnt összebarátkozni. Kilépve az erkélyre megállt, ismét igazított egyet a szoknyáján, összehúzta bézs kardigánját magán, és körülnézett. Egyelőre nem látta a fiút sehol, bizonyára hamarabb érkezett mint ígérte, úgyhogy addig is közelebb sétált a korláthoz és rákönyökölve mosolyogva gyönyörködött el a kilátásban. Megítélése szerint tényleg remek nap volt ez a mai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Lénárd

Pörgött-forgott egy sort a folyosón, amíg ide ért, most pedig az erkélyen túli látványt csodálva bámult ki a korláton túlra, miközben szépen fel is könyökölt erre a remek kis térelválasztó találmányra és mélyeket szippantott a friss levegőből. Nem kellett sokáig várakoznia, hogy Lénárd is megérkezzen, ám annyira belemerült a nézelődésbe, hogy nem vette észre, mikor is lépett mellé az eridonos fiú, akár percek óta is ácsoroghatott ott, elvégre ő csak a köszönés okán eszmélt rá, hogy már nem egyedül tartózkodott az erkélyen. Össze is rezzent kicsit, meglepődött hirtelen, de aztán hamar rájött, hogy nem is volt éppen mitől tartania, így máris mosolyra görbül a szája.
- Szép napot neked is - közölte továbbra is mosolyogva, miközben visszakönyökölt a korlátra és megtámasztotta az állát a tenyerén, de már nem kifelé bámult, hanem félig meddig a fiú felé fordult inkább és figyelt. Arra a sóhajra kissé meglepetten összeráncolta hirtelen a szemöldökét, nem tudta mire vélni, ám a maci említésével máris eleterelődtek a gondolatai, és kucogva pislogott fel a fiúra.
- Csak nem hiányolod Gwent? A szobámban van, bár lehet meg kellene sétáltatni néhanapján, csak hát utóbb inkább nem mertem hajnalok hajnalán elindulni vele a folyosón, se mamuszban, se anélkül, mert tartottam tőle, hogy nem lesz mindig olyan szerencsém, hogy majd elkap valaki, ha megcsúszom - vonogatta meg a vállát, emlékezett ő mindenre. Hogy is felejthette volna el, hogy a csodaszép papucskáiban, Gwent szorongatva frontálisan nekicsúszott szegény Lénárdnak. Ez határozottan a sors műve volt az ő elképzelései szerint, mert hát a Schicksal az a Schicksal, az van, amit az akar, nem lehet vele vitázni, és ő végképp nem kérdőjelezte ezt meg soha.  
- Ha akarod, legközelebb magammal hozhatom egyébként - jegyezte meg azért még a mackót illetően, mielőtt az újabb kérdésre válaszolt volna, és közben meg lábujjhegyre állt kicsit a korlátba kapaszkodva, úgy tűnt, ma is több energiája volt még a kelleténél. Talán a reggeli csoki hatása volt, vagy mi.
- Nagyszerű. Szép az idő, nincs már több órám, csodaszép a kilátás és remek társaságom van, ennél több már aligha kellene egy szép naphoz. És neked? - érdeklődött mosolyogva, közben meg szépen visszaérkezett végre a talpára is. Már nem kellett volna hozzá sok, hogy nekiálljon pár alaplépést gyakorolni, de akkor meg ki figyelt volna. Jó eséllyel senki, az meg nem lett volna szép.
- Nem akarunk leülni? - a kérdése inkább volt javaslat, ugyanis ő már szépen ellökte magát a korláttól és megindult a legközelebb eső szék irányába pördülve egyet - tényleg energiatúltengésben szenvedett ma, talán most lett volna időszerű menekülni előle, amíg még lehetett. Le is csüccsent önkényesen arra az első székre nemsokára megigazgatva a szoknyáját, majd megvátra, hogy a fiú is társuljon hozzá, csak akkor szólalt meg ismét.
- Na és hogy vagy amúgy? Úgy értem... izé, tudod, hogy értem - nem szokott határozatlan lenni, sem tanácstalan, most mégis úgy nézett Lénárdra, hogy hadd ne kelljen már kimondani, nem akarta mindenképpen felhozni a család témát, de múltkor úgy megölelgette volna az eridonost a folyosón abban a reményben, hogy attól hátha jobb lesz neki, hogy azért tényleg szerette volna most tudni, hogy ugye jó irányban alakulnak a dolgok nála. Muszáj volt szerény véleménye szerint jó irányba alakulniuk, elvégre nem létezett, hogy valami eleve rossz legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Lénárd

Mosolygott egy sort azon, hogy Gwen máris hódolóra lelt, de hát azt nem is lehetett vitatni, hogy nagyon aranyos plüssmackót kapott Miától emlékbe, mielőtt eljött volna Roxfortból.
- Következő alkalommal itt lesz Gwen is, megígérem - jelentette ki most már határozottan, és gyorsan bólogatott még egy sort válaszul arra, hogy mekkora szerencséje volt azon a reggelen Lénárddal. Nélküle lehet, hogy összetörte volna magát, kék-zöld foltokat pedig mindenképpen szerzett volna, de megúszta mindkettőt, úgyhogy még hálás is volt, de alaposan. Izgett-mozgott közben, mint akinek túl sok volt az energiája és nem tudott megülni egy helyben, megpróbálkozott néhány tánclépéssel, aztán hamarosan mégis inkább abbahagyta őket, mert ismerve önmagát tudta, hogy különben nem figyelne Lénárd válaszaira, akkor meg miért is kérdezett, ha másra koncentrált azután. Nem tűnt túl értelmes lehetőségnek ez az opció, ezért nem is tetszett neki, inkább megállt, még ha nem is sok sikerrel, mert a mocorgást azért továbbra sem bírta abbahagyni. Végighallgatta Lénárd válaszát, és kicsit szélesebb lett ám a mosolya azon kijelentés hatására, hogy a fiú is várta a találkozót. Nem jegyezte meg hangosan, de azért magában elkönyvelte, hogy ezzel ezek szerint nem volt egyedül. Helyet foglalt nemsokára a székek egyikén, megigazgatta a szoknyáját, és megpróbálkozott egy viszonylag kínos kérdéssel. Nem akarta elrontani Lénárd jó kedvét vele, dehogyis, csak úgy érezte, hogy muszáj valahogy megkérdeznie, minden rendben van-e család fronton, elvégre szegény múltkor annyira el volt kenődve emiatt. Megkönnyebbülten sóhajtott egy aprót látva, hogy nem sikerült már nekifutásból elrontania a hangulatot a kérdéssel és elmosolyodva hátra is dőlt a széken végre, úgy hallgatta végig, mit mesélt éppen újdonsült ismerőse.
- Ühümm. Az nagyon jó, ha minden remekül alakul. Örülök neked, de komolyan - mosolygott tovább, majd egy pillanatra elkomorult a barátnő említésére. Még mindig nem ismerte, és ez a maga részéről egyre jobban zavarta, de muszáj volt bíznia abban, hogy Greg is tudja, mit csinál. Nagy levegőt vett, majd megrázta a fejét.
- Nem tudom, vagyis nem zavar, hogy van, és jó, ha a bátyám boldog vele, csak még mindig nem ismerem. Folyton akad valami, amiért odébb toljuk a nagy ismerkedős találkozást, pedig nem hiszem, hogy olyan rémisztő lennék. Vagy igen?  - tanácstalanul pislogott Lénárdra, elvégre nem tudott róla, hogy ő lett volna a vasorrú bába személyesen, még a tükörben nem úgy festett. Hamar megrázta azonban a fejét, kiverve belőle a cseppet sem szívesen látott negatív gondolatokat, és ismét elmosolyodott.
- Na de majd csak összejön ez is egyszer, a világ végezetéig csak nem kerülhetjük el egymást... öhm, Lénárd, te... tudsz táncolni? - kérdezett hirtelen teljesen mást, amint gyorsan lezárta az egész kérdés negatív részét, hiszen makacsul hitt benne, hogy mindennek megvan a maga ideje, biztos azé a találkozásé csak nem jött még el, így hát kár is volt rá fecsérelni a szót meg az időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Lénárd

- Nem fogom - rázta meg a fejét mosolyogva, hiszen most ígérte meg, hogy legközelebb Gwennel jön majd, és ebben igazából az volt a jó, hogy ott volt a legközelebb ígérete abban, ahogy ez a téma előkerült, ő pedig akarva-akaratlanul is máris arra a következtetésre jutott, hogy nem csak neki nem volt ellenére Lénárddal tölteni az időt. Nem mintha amúgy nem töltötte volna szívesen másokkal az időt, mert nagyon is társaságkedvelő volt már kiskorától fogva, de már csak a nem éppen átlagosan induló ismerkedésük okán is különösebbnek tartotta ezt az ismeretséget, mint a többi hétköznapi módon indulót. Mián konkrétan rajta landolt egy reptan órán, és tessék, a legjobb barátnője lett a lány, úgyhogy nem volt hajlandó lebecsülni az ilyen felejthetetlen kezdeteket.
- Minden nap remek alkalom a boldogságra - válaszolta kissé ábrándos tekintettel, ajkain mosollyal, aztán fészkelődött kicsit a széken, mire megtalálta a helyét, aztán kezdetnek már fel is hozódtak a múltkor is említésre került kényes témák. A féltékenység gondolatára egy icipicit eltöprengett, aztán határozottan megrázta a fejét.
- Nem hiszem. Bizonyára tényleg csak az van, amit Greg mond, hogy dolga van, de majd csak találunk egy időpontot, amikor mindenkinek jó. Különben sem lenne oka rám féltékenynek lenni, én is szeretném, ha a bátyám boldog lenne. Nagyon butának kellene lennie ahhoz, hogy tőlem féltse Greget, pedig azt hallottam róla, hogy okos lány - vonogatta meg a vállát, és kissé el is mosolyodott. Kíváncsi volt ám azért, hogy ki szelídítette meg az egyébként cseppet sem a hűségéről ismert trófeagyűjtögető bátyusát, de ha várni kellett arra, hogy megtudja a választ, hát ő aztán tudott várni. Egy ideig legalábbis biztosan.
- Az jó, ha nem félsz tőlem - széles mosoly jelent meg most már az arcán, és még a tánc kérdését is előhozta hirtelen, bár az a homlokráncolgatás nem tűnt túl jó jelnek. Egyre nagyobb szemekkel bámult a fiúra, egy pillanatra feszülten kihúzva magát attól félve, hogy talán rossz témához nyúlt volna, de aztán megkapta a választ. Ismét visszatért arcára a mosoly és lazán hátradőlt a székén újra.
- Ühm, hát csak gondoltam, ha van kedved... na jó, az lesz a legjobb, ha az elején kezdem. Nagyon szeretek táncolni, csak amióta átjöttem Roxfortból, nincs párom, akivel gyakorolhatnék. A balett még nem akkora gond, de a társastáncok egyedül kissé nehezen gyakorolhatóak, és keresek valakit, akinek lenne kedve meg ideje néha táncolni, mielőtt teljesen elfelejtek mindent. Szóval csak kérdeztem, hogy hátha... de ha esetleg tudnál valaki ajánlani, annak is nagyon örülnék - igyekezett máris kimagyarázni, mert elképzelése sem volt róla, mit gondolhatott a fiú, de valahogy az az érzése támadt, hogy nem sok jót, mert amilyen meglepetten nézett rá, na attól hirtelen kicsit megijedt, hogy tényleg valami rosszat mondhatott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Lénárd

Nem volt ő szétszórt leányzó, gondolatban már fel is jegyezte magának, hogy a mackót majd nem elfelejteni, de aztán tovább lépett a boldogsággal kapcsolatos kérdésekre, és a kapott válaszra megrázta a fejét.
- Attól, hogy minden nap nem boldog az ember, még minden nap kiváló alkalom a boldogságra, csak nem biztos, hogy meg is találjuk. Bár azért abban igazad van, hogy túl uncsi lenne, ha mindig boldog lenne mindenki - válaszolta kissé elgondolkodva ezen az egészen, és végtére is ezzel nagyon egyetértett, hogy a rossz napok is csak a változatosságot szolgálták, ami pedig önmagában nagyon is kellett. Senki sem szerethet unatkozni, legalábbis szerinte nem. Greg kapcsolatáról is szó került nemsokára, amivel úgy állt, hogy nagyon örült neki, de kicsit bántotta, hogy még mindig nem ismerte a lányt, úgyhogy kissé hosszasan töprengett rajta hangosan, még mielőtt lezárta volna az egész témát, nehogy untassa vele a fiút. Végül is úgysem oldotta meg ezt az, hogy beszélt róla, inkább reménykedett abban, hogy majd úgyis minden jól alakul, csak idő kérdése az egész.
- Ó, komolyan? Hát ha ennyire kíváncsi leszel továbbra is, majd ha megismerem, megmutathatom, ki az - válaszolta mosolyogva, majd megpróbált témát váltani, bár úgy érzékelte, nem sok sikerrel, vagy éppen csak nem jó témát sikerült választania. Hosszas monológba foglalta össze a gondolatait, de aztán valahogy Lénárd olyan sokáig hallgatott, hogy neki közben tovaszállt az összes lelkesedése és még a mosolya is eltűnt az arcáról. A végére már majdnem teljesen le is mondott róla, hogy talán ma végre talált volna valakit, akivel gyakorolhatott, vagy legalább egy névvel gazdagodott volna, akit ennek reményében aztán később felkereshetett volna, így hát sóhajtott egy aprót, gyorsan beletörődött a feltételezett kudarcba, és oldalra fordulva elbámult az erkélyen túlra. Éppen visszafordult, amikor a fiú ismét megszólalt, Tanjának meg kiült a meglepetés az arcára, egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatta Lénárd szavait, és visszatért a mosoly is az ajkaira rögvest, amint elhangzott az utolsó mondat is. Mi tagadás, nem erre a válaszra számított. Már a válasz hallgatása közepette érdeklődve hajolt közelebb, most azonban felpattant, és szegény, feltételezhetően gyanútlan Lénárdnak esélyt sem adva a menekülésre, megölelte a fiút.
- Köszönöm - örömködött nagyon is lelkesen, majd észbe kapott, hogy talán ennyire mégsem kellett volna letámadni a fiút, bármennyire is örült neki, hogy végre akadt valaki, aki nem mondott nemet azonnal. Elpirulva elengedte, visszaült a helyére, és inkább maga elé pislogott semmint rá.
- Öhm, bocsi... tényleg az órarenddel kellene kezdeni. Mikor érsz rá? - kérdezte meg végre egy nagy levegővétel és a túlzott lelkesedés miatti futó bocsánatkérés után, igyekezve lehiggadni. Ennél már csak az lett volna jobb, ha örömében ugrálni kezdett volna. Vagy az kevésbé lett volna ciki? Na nem baj, csak túléli valahogy, kifújta a levegőt, és hátradőlt a széken, ismét a fiúra emelve kék szemeit, kíváncsian várva a választ, gondolatban meg azért szurkolt, hogy most ettől aztán mégse gondozzon le az iménti válaszáról a fiú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Lénárd

Boldogságról vallott nézeteit gyorsan kifejtette, ha már előkerült a kérdés. Nagyon is határozott elképzelései voltak ám e témát illetően, ha már egyszer az esetek kilencven százalékában maga volt a megtestesült optimizmus, amikor meg nem... az amúgy is ritka eset volt, nem lett volna értelme vele foglalkozni, főleg nem itt és most. A válaszul kapott szavakat minden további nélkül úgy vette, hogy igazat adott neki a fiú, hát rámosolygott, további hozzáfűzni valója nem akadt úgy sem. A kínos témákon meglehetősen gyorsan sikerült ezután már túljutniuk, és végre feltette a nagy kérdését is, amire már tényleg készült egy ideje, hiszen lelkileg csak rá kellett készülnie, hogy mi lesz, ha nemleges választ kaphatott esetleg. Meg is lepődött rendesen, amikor az optimizmusa ellenére számba vett lehetőségre - szerinte - utaló jelek - például az a nagy csend - után mégis igent mondott a fiú. Örömében fel is ugrott hirtelen és megölelte a fiút. Hogy Lénárd is megölelte őt, az csak akkor tudatosult a buksijában, amikor már éppen elengedte, de csak egy pillanattal később szabadult. Elpirulva ült vissza a helyére. Nem teljesen tudta hová tenni, miért is vert olyan hevesen össze-vissza ettől a szíve a bordái mögött, pedig igazából megnyugodhatott volna, hogy ezek szerint mégsem ijesztette halálra a fiút a teljesen váratlan öleléssel. Még akkor sem menekült fejvesztve, hogy ő már a helyén ült, ez pedig csak jót jelentett, nem? Töprengés helyett azonban jobbnak látta rátérni az órarend mihamarabbi egyeztetésére. Figyelmesen hallgattan Lénárd szavait, közben meg bólogatott, gondolatban egyeztetve a saját órarendjével a hallottakat, mielőtt bármit is mondott volna.
- Keddet kivéve a késő délután nekem is tökéletes - válaszolta végül, és elmosolyodott, amikor a fiú további részletekre kérdezett rá. Kiment a fejéből, mi mindent kell megbeszélni, nagyon örült, hogy Lénárdnak helyette is eszébe jutott ez a sok minden.
- A tükörterem se lenne rossz választás, mert lehet látni minden mozdulatot, de ha zavarna... mehetünk a kívánságok termébe, ott lehet kívánni zenét. Egyébként a Naviné szárnyában vagyok sokat, de lehet, hogy a terem előtt találkozunk. Az úgy jó lenne? - belemerülve a részletek tervezgetésébe ismét visszatért minden a régi kerékvágásba nála.
- Mit szólnál, ha most megnéznénk, melyik terem lenne jobb? És amúgy... szólíthatlak Léninek? - pislogott fel mosolyogva a fiúra. Nem volt baja a teljes nevével sem egyébként, de mégis úgy gondolta, hogy amilyen kedves meg aranyos, ez egy fokkal jobban illett hozzá, vagy legalábbis neki jobban tetszett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Léni *-*

Egy icipicit sikerült összezavarodnia, mert nem pontosan értette, miért is hatott rá így az a tény, hogy Lénárd megölelte. Általában teljes lelki nyugalommal vandálkodott, már ami az ilyen orv öleléseket illette, ez azonban kivételt képezett hatását tekintve. Elmélázgathatott volna azonban ezen egész délután is, de jobbnak látta félretenni most a kérdést és inkább a praktikus dolgokra koncentrálni, mint ugye az órarend. Hozzá kell azért ehhez tenni, hogy a koncentrálás mégsem ment úgy, ahogy kellett volna, hiszen - noha már rég átgondolta, milyen részletekre is kell kitérni - teljesen kiment a fejéből pár apróság, még szerencse, hogy Lénárd rákérdezett. Gondolatait sehogyan sem sikerült teljesen a jelen helyzetre fókuszálni, bármennyire szerette volna is, így eshetett meg az is, hogy egyáltalán meg sem fordult a fejében, hogy a kívánságok terme - ha már ezt az elnevezést viseli - tükörrel is felszerelhető, pedig mennyire logikus volt ez is. Még jó, hogy volt, aki gondolt erre is, így neki az maradt, hogy bólogasson beleegyezően. Tökéletes helyszínt ki is lehetett így pipálni rögvest, az időpont is megvolt, ő meg örömködött a végére szépen mosolyogva, hogy Lénárd igent mondott. Nagyon jó volt, hogy végre talált valakit, aki hajlandó volt vele táncot gyakorolni, arról nem beszélve, hogy duplán is örült neki, hogy ez a valaki Lénárd volt. Egészen kezdte megkedvelni.
- Köszi, Léni - mosolyodott el vidáman, amikor engedélyt kapott, hogy használhassa a szerinte Lénárdhoz nagyon is illő becenevet, majd sajnálkozó arckifejezéssel megrázta a fejét.
- Nem, nincs olyanom, de ha mégis kitalálnál valami jó kis becenevet nekem a Tanjára vagy akár a Gittára, akkor használhatod, jó? - javasolta, közben meg ő is felkelt ülőhelyéről, kisimította ruhája ráncait, és már indult ő is a fiú után, lelkesen bólogatva a feltett kérdésekre. Egészen kezdte újraértékelni a napot, pedig már reggel is megállapította, hogy ez egy jó nap volt, azóta viszont ez már a jobbnál is jobb lett, és még csak nem is ért véget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Születésnap. A Pillangóvarázsban. Greggel. Annyira belelkesült már a gondolattól is, hogy nem bírt a szobájában ülni és várni. A hűvös időre való tekintettel a majdnem térdig érő sötét alapon virágos ruhához vastag, drapp színű kardigánt vesz fel, hogy meg ne fázzon, meg egy kissé világosabb árnyalatú kötött sálat is a nyakába csavar. Hosszúra nőtt haját kiengedve hagyja most szabad prédául a szélnek, belebújik a cipellőibe is, és Gwenre még vet egy utolsó pillantást, aztán irány a falu. Régen volt alkalma több időt tölteni Greggel, mert nem jó ez így, hogy két külön házban a kastély két távoli pontjában vannak, de hát nagyon nem tehet ellene semmit sem. Még szerencse, hogy egyébként semmit sem tart véletlennek, ennek a nagy távolságnak is megvan például az eredménye, mert ha Greg a szomszéd szobában lakna, akkor sose találkozott volna Lénivel. Kicsit sajnálja természetesen, hogy hiába vannak egy épületben, már nincs alkalma annyit lógni imádott bátyján, mint azelőtt, de a legújabb gondolata ezzel kapcsolatban pár nappal ezelőtt született meg: ez a dolgok rendje. Normális, hogy ha Gregnek van egy kis szabadideje, akkor a barátnőjével tölti és nem a húga az első, akit megkeres, elvégre ő is inkább akar Lénivel lenni, a bátyját úgyis úgy ismeri, mint a rossz pénzt. Nagyszerű megállapításnak bizonyul ez a lelki békéjét illetően, és ma meg határozottan örül, hogy azért, ha rövid időre is, de legalább találkoznak és részben pótolhatja az eddig elmaradt lógást bátyja nyakában. Amióta csak az eszét tudja, nem győzi csodálni, mekkorára nőtt ez a fiú, míg ő milyen kis pöttöm maradt, de sebaj, ennek is megvan az előnye, nem fog ő ezen keseregni. Különben sem tudna. A szomorkodás neki legfeljebb fél óráig ha terjed, aztán talál valamit minden helyzetben, aminek mégis lehet örülni, és helyre is áll a világ rendje. Mosolyogva sétál be most is a faluba, időnek előtte, mert azért kis türelmetlen, és már úgy várja, hogy láthassa Greget, hogy nem győzi kivárni otthon azt a további jó néhány percet. Negyedórányi előnnyel nyit be a Pillangóvarázsba még a lassú sétát követően is, majd keres egy üres asztalt az egyik eldugott csendes sarokban. Megszabadul a kabátjától meg a sáltól, helyet foglal és addig is, amíg befut a környéken tartózkodó idősebbik Polter a családi találkozóra, alaposan áttanulmányozza a rendelhető teák listáját, hosszasan vacillálva, mit is ihatna majd, hiszen egyik lehetőség jobb, mint a másik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Greg <3

Mivel nem bír nyugton ülni és hamarabb érkezik, nekilát a választék alapos áttanulmányozásának és olyan nagyon belemerül a lehetőségek mérlegelésébe, hogy pusztán arra eszmél fel: valaki meghúzta a fülét. Ilyet senki más nem merne, csak a bátyja, akinek még az iménti cselekedetéhez fűzött kérdése sem hazudtolja meg magát. Minden kétséget kizárólag Greg-hez van szerencséje. Felpattan és a következő pillanatban már szorongatja is a bátyját rendesen. Igaz ugyan, hogy kis pöttöm maradt Greg-hez képest, de mire van az ember lányának lábujja, ha nem arra, hogy rá álljon. Mivel egyébként sem okoz gondot a balettal kötött szorosabb ismeretség után a lábujjhegyen álldogálás számára, még egy kis nyújtózkodás ráadásnak, és tádám, máris a bátyja nyakában lóg. Örül ám az ölelésnek, fülig is ér a szája tőle és csak úgy csillog a szeme a boldogságtól, hogy végre öt percnél hosszabb időre találkozhat a bátyjával.
- Ezek csodaszépek. Köszönöm - mosolyog átvéve a virágcsokrot, meg is csodálja a kedvenceit, majd még a csokrot szorongatva nyom egy puszit hálája jeléül Greg arcára, aztán pedig visszaülve a helyére leteszi az asztal legtávolabbi sarkára a csokrot, hogy semmi baja ne eshessen véletlenül sem.
- Az unikornisom meg odakint áll egyébként? Ugye nem felejtetted el? - pislog nagy szemekkel a bátyjára, tekintetében ott ül a gyermeki várakozás, hogy igen lesz a válasz, bár azért az elmúlt évek tapasztalata alapján talán már nem kellene ekkora felhajtást csinálni egy egyszarvú paci körül, különben sem tudja, hogy itt hol tartaná és hogy gondozná, de Greg arcát megéri megnézni minden alkalommal, ahányszor felhozza ezt a témát. Idén sem állítható, hogy lemondott volna ama bizonyos kedvenc birtoklási vágyáról, de azért van, ami lekösse a figyelmét annyira, hogy legalább nem írt külön kis esszét a témában Miért vegyél nekem unikornist címmel, legalább fél méternyi pergamenre. Pedig idén milyen jó kis érv lett volna az, hogy még a Navine házállata is ilyen csodaszép lóféle, hát minden becsületes sárgának kell egy. Szépen felkönyököl azért, két tenyerébe támasztja az állát és szépen pislog a bátyjára, még mielőtt elnevetné magát mindjárt, ha megint olyan arcot vág Greg, mint szokott általában.
- Még nem -  rázza meg a fejét a rendelést illető kérdésre.
- Nehéz eldönteni, hogy málnás-vaníliást kérjek-e vagy málnás-rózsásat... - töpreng hangosan, mert igenis nagy kérdés. Az ismert ízvilág biztonságos, de az újra meg kíváncsi. Ránéz a választékot tartalmazó lapra, mintha az segítene, majd végül csak döntésre jut.
- Azt hiszem, mégiscsak a rózsás lesz. Fogalmam sincs, milyen lehet, de itt úgyis csupa finom van, az is biztos az. Te milyet iszol? - kíváncsiskodik, miután sikerült meghoznia a döntést.
- Amúgy nézd, mit kaptam anyutól. Olyan szép - nyaka köré csavarja a vastag kötött sálat, és boldogan mosolyog mellé, amint Greg-nek is sikerült eldönteni, mit iszik.
- Apu meg küldött Sacher-t és Lénivel a hétvégén korcsolyázni megyek, most meg te is itt vagy. Greg komolyan mondom, ez a legjobb szülinapom - lelkendezik fülig érő szájjal, közben meg leveszi a sálat ismét, mert itt kicsit meleg van hozzá.
- És veled miújság? - kérdezi meg azért kíváncsian pislogva Greg-re, mert bár ő az ünnepelt, szerény véleménye szerint túl ritkán látja a bátyját ahhoz, hogy ez az alkalom még véletlenül is csak róla szóljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Nagyon fáj a lábad? - érdeklődik kitartóan, miközben beérnek a Falatozóba. A fiú kezét fogva sétál mellette kipirult arccal, kissé összekócolódott hajjal. Másik kezében fűzőinél fogva lóbálja a korcsolyáit, és mosolyogva pillant körbe az éppen aktuális dekoráción. Javasolta ugyan, hogy menjenek inkább vissza a kastélyba, de a fiú láthatólag teljesen más tervekkel indult ma útnak, és azért ő is örül az egésznek. Nem bánja ő, dehogy, mert szép ez a rózsaszín világ, amibe együtt csöppentek. Saját kis csodaország, ahol Léni az ő szőke hercege. Igazán nagyszerűnek találja, hogy egymásba botlottak, hiszen Léni nem szokta kinevetni, táncol vele, szereti a macikat, na meg Bonbont is, és ennél igazán mi kellene több?
- Majd adok gyógypuszit, ha visszaértünk a kastélyba, jó? - suttogja a fiúnak lábujjhegyre állva, hogy kiegyenlítse kicsit a magasságbeli különbségeket kettejük között, és ne hallja más, hogy mit is mond. Mások előtt legfeljebb Léni kezét fogja, és ez így tökéletes is, az a bizonyos puszi ugyanis egyáltalán nem tartozik esetleges közönségre. Fúj, nem is érti, hogy lehet ezt nyilvánosan csinálni. Szereti, hogy ezt egyébként Léni sem értékeli nagyra és olyan nagyon egyet tudnak érteni ebben, mint ahogy még sok más dologban is. Akad persze olyan is, amiben nem, mert a hercije valahogy nem igazán óhajtja elhinni például, hogy nagyon ügyesen táncol, de nem baj, majd meggyőzi egyszer róla, ha elég kitartó. Minden esetre ez most nem az az alkalom, amikor ennek nekikezd, úgyhogy térjünk is vissza a jelen helyzethez. Már kicsodálkozta magát, hogy Léni mikre nem gondol, és nagyon is örül neki, hogy még nem sietnek haza, hanem együtt töltenek egy kis időt. Valahogy úgy van ezzel, hogy minél több időt töltenek el kettesben, annál többhöz lenne kedve, csak nem mindig mondja ám, mert még a végén megelégeli a fiú is, hogy folyton a nyakában lógna, az pedig nem lenne jó. Tetszik neki a hely, pár pillanatig csak ámul-bámul a díszeken, miközben meglazítja a nyakába tekert vastag sálat, aztán felpillant Lénire.
- Ez nagyon szép - jelenti ki, és szándékosan nem hasonlítja a Pillangóvarázshoz, ha már az is szóba került útban ide. Biztos nagyon szép az is, ám itt most Lénivel van és ez az igazán remek ebben az egészben. Még a konyha is jó hely a fiúval, csak Tanja tudja magáról, hogy ha ő oda beszabadul, ott kő kövön nem marad nagy valószínűséggel. Nem túl tehetséges, no, ez van. A kabátja a fogasra kerül, amint ujjába gyömöszölte a sálat, a korcsolyák meg kapnak egy reducio-t még gyorsan. Hogy ez eddig miért is nem jutott eszébe? Vicces volt lóbálni a lábbeliket egész úton, most azonban jól lesznek a kabátja zsebében, amíg haza nem érnek. A pálcáját is visszarakja a zsebébe, ahonnan előszedte, és megy is Lénivel szétnézni, hogy mit is lehet választani. Végigpillant a választékon, majd visszafordul Léni felé.
- Együnk pizzát - javasolja. Ha már úgyis viszonylag egész egészségesen étkezik a kastélyban, leszámítva az édességadagot, amit magába bír tömni - bár mostanában osztozik Lénivel, az úgy mégis csak kevesebb -, most belefér valami ilyen is, meg aztán úgyis biztos finom lehet. Kinézni legalábbis jól néz ki. Ezzel csak annyi van, hogy ő egyedül egyet biztos nem tudna megenni, úgyhogy inkább megvárja, mit enne a fiú, és akkor annak alapján majd biztosat mond ő is menten.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A válasz hallatán kissé kétkedve pillant fel Lénire. Valami furcsa megérzés részéről, hogy a fiú kevesebbet vall be, mint ami az igazság, pedig nem valami szégyellni való dolog Tányus szerint, ha fáj a lába. Különben is körvonalazódik az agyacskájában, hogy majd egyszer akár gyógyító is lehetne, ott aztán foglalkozhat emberekkel és gondjaikkal, meg segíthet sokaknak, szóval tetszik érteni, nem is lenne munka, ha nem lennének emberek, akiknek néha itt-ott ez meg az fáj. Még egy pillanatig fürkészi a fiút keresve bármiféle jelét annak, hogy igazat mond, bár a nemtörődöm válasza rettenetesen gyanús, aztán mégis feladja arra a döntésre jutva, hogy nem piszkálja. Biztos, ami biztos, azért a kastélyban ad majd gyógypuszit, és csak rendbe jön. Nem szereti, ha az emberek elhanyagolják az ilyen apróságokat, ebből lesznek a nagy bajok, de csak nem kerül a fiú betegszobára a végén, legalábbis nagyon reméli. A falatozó ugyan nem vonja el teljesen a figyelmét a problémáról, a díszítés azonban lassacskán mégis eléri ezt a hatást, ahogy az is, hogy végeredményben ketten vannak itt, csak jó lenne már le is ülni, hogy a fiú ne erőltesse a lábát. Ki tudja, mi húzódott meg, a pihentetés viszont mindenképp jót fog tenni, bármi miatt is fáj. Korcsolyái elhelyezésének kérdését gyorsan megoldja, megszabadul a kabáttól, sáltól, és még mindig körbe-körbe nézelődve követi a fiút. Tetszik neki a karácsonyi díszek sokasága, még akár jó ötleteket is meríthet ebből az otthoni nagy díszítéshez, amire minden évben sort kerít. A pulthoz érve meglehetősen gyorsan dönt a pizza mellett, a Cola-ra is rábólogat mosolyogva, hamarosan meg is kapják a rendelt enni- meg innivalókat, és a kiszemelt asztalnál is helyet foglalnak pillanatokon belül. A pizzának igazán jó az illata, ám egyelőre még nem fog neki enni, mert megakad a szeme azon, hogy Léni olyan kitartóan piszkálja a szalvétát.
- Minden rendben? - pillant kérdőn a hercijére, és az asztalra támaszkodva kicsit közelebb is hajol hozzá érdeklődve. Léni ma nem is volt ekkora zavarban, nem igazán érti, mi történik hirtelen, hogy ekkorát változott és ilyen idegesen igyekszik beszélni.
- Nem voltam még itt, de nagyon tetszik. Szép hely, és nagyon tetszik a díszítés is. Majd akarok az ablakra én is rajzolni ilyen szép hópelyheket, ha a szobatársaimnak nem lesz ellenvetése... - körbenéz ismét elmosolyodva, megtalálta a számára érdekes ötleteket, amiket felhasználhat szobarésze díszítéséhez is, majd visszafordul a fiú felé.
- Te jártál már itt korábban? - kérdez vissza, majd belekortyol az innivalójába, miközben a válaszra vár, de addig se veszi le tekintetét a fiúról.
- Jobban van már a lábad? - fűzi hozzá aztán előbbi kérdéséhez emezt is aggódó hangon, amint felfüggesztette a Cola pusztítását egy időre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Aggódik ő még Léni helyett is a fiú testi épségéért, ha kell, de azért a kelleténél tovább nem piszkálja hangosan a témát, pusztán csendben figyeli a lépteit és fellélegzik megkönnyebbülten, amikor végre leülnek. Remélhetőleg jót fog tenni az a kis pihenés a hosszú séta után, mert szívre venné, ha Léni a gyógyítóig jutna, miután ő vette rá a korcsolyázásra is. Meg amúgy sem örülne a dolognak. Azonban nem sokkal azután, hogy helyet foglalnak, máris az tűnik fel neki, hogy Léni milyen látványosan ideges, hát rögvest rákérdez, hogy minden rendben van-e.
- Olyan nagyon idegesnek tűnsz - jelenti ki, miközben kitartóan fürkészi a hercije arcát. Arra a következtetésre jut, hogy a fiú biztos azon aggódik, hogy tetszik-e itt neki, úgyhogy végül átnyúl az asztalon és megfogja Léni kezét. Rá is mosolyog. Neki igazán tetszik itt, meg amúgy is akárhol jó, amíg a hercije a társasága. Egy pillanatra elkalandozik a figyelme a dekoriációnak köszönhetően, felemlíti, hogy majd ő is tervez ilyesféle hópelyheket a szobája ablakára, mint amik itt láthatóak, aztán viszont gyorsan vissza is tér és újra Lénire figyel. Bólogat a kapott válaszra, jelezve, hogy figyelt, értette, majd elengedve a fiú kezét enni is nekilátna, ha nem szólalna meg újra az eridonos. Az a "figyelj"... az valahogy mindig baljóslatúan cseng Tanja fülében, olyan, mint a "beszélnünk kell", hát felkapja a fejét és nagy szemekkel kérdőn pislog Lénire. Figyelni figyel ő, annyira, hogy még levegőt is elfelejtett éppen venni. A folytatás hallatán csak még nagyobbra nyílnak szemei, ijedten pislog, és minden ellenállás nélkül engedi, hogy Léni megfogja a kezét. Elképzelése sincs, mi következhet, amikor a fiú egy dobozkát helyez elé. Ijedelmét most meglepettség váltja fel, és hitetlenkedve pislog hol a dobozra, hol a fiúra. Alig meri kézbe venni, és erőfeszítésbe kerül kinyitnia, pedig az imént hallotta is, hogy nem gyűrű. Az amúgy is túlságosan gyors lenne, és nem sietnek ők semerre sem. Ráérnek szép nyugodtan mindennel. Óvatosan nyitja fel a doboz tetejét, pedig abban is biztos, hogy nem robban fel, majd eltátja a száját. Fokozatosan ül ki az öröm az arcára, miközben hol a nyakláncot nézi, hol a fiúra pillant.
- Ez... ez csodaszép. Köszönöm - szólal meg végre halkan, mosolyra görbülő arccal. Nagyon kevesen tudják, hogy a málna nála abszolút kedvenc, Lénin kívül csak a családtagjainak van ilyesmiről fogalma, hercije azonban úgy tűnik, nagyon figyelt, és a lehető legszebb ajándékot választotta neki karácsonyra. Még egy fél percig bámulja az ajándékot, aztán olyan hirtelen áll fel, hogy az asztal is megmozdul tőle, a tányérja a poharának koccan, de ez érdekli a legkevésbé. Különben is, a lényeg, hogy nem borította fel, amekkora lendülettel állt fel éppen, hogy nemsokára meg Léni nyakába vesse magát.
- Köszönöm - mondja még egyszer, pontosabban belemotyogja a fiú vállába, miközben szorosan öleli át a nyakát és bal praclijában ott szorongatja a dobozkát. Még arra is veszi a bátorságot, hogy örömében egy puszit nyomjon az arcára.
- Le se fogom venni többet - jegyzi meg végül elengedve a fiú nyakát, és a kezébe nyomja a dobozt.
- Tedd fel nekem, kérlek - fűzi hozzá a magyarázatot is kérés formájában, és összefogja a haját is, hogy ne akadjon bele a nyaklánc még véletlenül sem. Icipicit ugyan zavarja, hogy ő nem hozta magával az ajándékát Léninek, de nem is gondolt rá, hogy ma ilyen szépet fog tőle kapni. Na de majd a kastélyban odaadja, addig is felhőtlen boldogságát ez az apróság nem árnyékolhatja be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amióta úgy döntött, hogy tagja lesz a diákönkormányzatnak Halloween környékén, ez a bál az első igazi rendezvény, amin szervezőként van jelen, hát ki nem hagyta volna a világért sem. Lénit elég sokat kellett győzködni, hogy elkísérje. Hercije nemrég vizsgázott külön engedéllyel, hogy ötödikes lehessen és még mindig nem tudni az eredményeket, hát azon izgul. A fehér öltözet volt a ráadás, ami miatt nem igazán akaródzott neki megjelenni, de végül csak sikerült rávenni szerencsére. Kiderült, hogy egyikük sem örült volna túlságosan, ha Tanja másik kísérő után néz, aki még véletlenül sem a bátyja, szóval Léni is itt van valahol. Az imént még látta néhány eridonossal beszélgetni, most azonban az asztal közelébe érve már hiába nézelődik, túl sokan állnak az útjában ahhoz, hogy kiszúrja a tömegben a fiút. Sebaj, majd mindjárt visszatér hozzá, csak meglesi, hogy minden rendben van-e mindenhol, úgy, ahogyan az kell, meg szerez egy bögre forrócsokit is, ha már erre jár. A bál témájának megfelelően fehérben van, mert ugye a gyöngyházszín is egyfajta fehér, mindennek nem kell vakító hófehérnek lennie szerinte. Az árnyalat meghatározása már túlságosan is nagy korlátozás lenne. Cipellője sarka kissé magas, legalábbis azokhoz mérten, amikhez szokott, biztosan magas, de gyakorolt benne járni, mostanra már nem botladozik benne... annyit. Éppen ezért nem is siet túlságosan, lassan is elér ő a célhoz. Haja szépen kiengedve, nyakában meg ott a Lénitől kapott málnás nyaklánc, amit időnként már csak úgy a biztonság kedvéért is megszorongat, hogy tudja, ott van, megvan. Szépen halad az asztalok felé, mert bár szokása néha szaladgálni, ugrabugrálni, tánclépésben közlekedni, ekkora sarkakon nem merné biztosra venni, hogy nem sikerülne elesni is. Így is sikerül kibillenni az egyensúlyából, amikor is egyetlen pillanatra lepillant a nyakláncára megcsodálni, hogy de szép is. Léni igazán tökéletes ajándékot választott neki, a nézegetése azonban elvonja a figyelmét tulajdon lépteiről meg a közelben álldogálókról, így majdhogynem nekigyalogol egy lánynak, aki előtte ácsorog. Bocsánatot kérve lép egyet hátra, a barna leányzó csak nem most nőtt ki a földből, hogy az útjába álljon, tehát ő nem figyelt eléggé. Szabadkozva lép hátra túlságosan is sietősen, így a végeredmény az lesz, hogy mielőtt elesne korrigálni igyekszik egyensúlyát és megkapaszkodik egy magas fiúban, aki a legközelebb esik hozzá. Jéé, már látta órán. Határozottan emlékszik rá, hogy látta.
- Húúú, szia. Bocsi... izé, nem szoktam meg ezeket a... kínzóeszközöket - mutat a cipőire kissé zavartan nevetgélve, majd máris homlokát ráncolva pislog fel a fiúra. Majdnem olyan magas ő is, ha éppen nem pont olyan magas, mint Léni, a cipő egyetlen előnye, hogy nem kell annyira nyújtogatnia a nyakát.
- Találkoztunk már órán - jelenti ki, majd bevillan a szükséges információ is egy kis agytorna eredményeként és fülig érő szájjal, őszinte mosollyal megszólal ismét.
- Tudom már. Te vagy Ervin... Te jöttél a Durmstrangból, jól emlékszem? Tanja Polter - mutatkozik be kicsit sem törődve vele, hogy esetleg mással foglalkozna a fiú, vagy beszélgetne, vagy ki tudja. Ha már belebotlott, annak okának kell lenni, naná, hogy él az alkalommal és bemutatkozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem sokon múlik, hogy nem a padlón köt ki. Úgy tűnik, szinte állandó jelleggel megmentésre szorul, mint valami hercegkisasszony, akit azonban e percben nem a hercije ment meg a földdel való kellemetlen találkozástól, hanem egy ismeretlen, akit azért már látott órán. Szeme se rebben, pedig tudatában van annak, hogy a fiú keze a hátán van, csak hát azt is pontosan tudja ám, hogy ő nem a hercije és csak és kizárólag Léni képes elérni, hogy pillangóhad röpködjön a gyomrában és elpiruljon. Hálás mosolyt villant a fiúra, amiért elkapta, majd hátrébb lép és megigazgatja a ruháját teljes lelki nyugalommal, és fennhangon is megköszöni a közreműködést egyensúlya megtartásában. Pusztán a katicataposó kifejezés billenti ki lelki harmóniájából, és hatalmasra táguló pupillákkal bámul a fiúra, majd a cipőjére. A szája szeglete is lefele kezd görbülni, és kénytelen gyorsan ellenőrizni egy pillanatra ismét Ervin karjába kapaszkodva, hogy véletlenül sincs-e kilapított katica a cipellője talpán.
- Azért vagyok ezekben, mert nem nőttem elég nagyra, és nem is tapostam el egy katicát sem. Nem is tudom, van-e még egyáltalán bárkinek katicája rajtam kívül a kastélyban... valószínű, hogy ha eltaposnék egyet, az Bonbon lenne. Ne riogass ilyesmivel, légyszi - kiskutyatekintettel pislog a fiúra, mert tényleg a frászt hozta rá most évfolyamtársa ezzel az egyetlen jól megválasztott kifejezéssel, és meg is ijedt rendesen, hogy eltaposhatta akár a saját kis kedvencét is.
- Jaj, dehogyis... azért emlékszem rád, mert mondták, hogy most jöttél másik iskolából. Tavaly én voltam az új diák amúgy, mert év végén hurcolkodtam át a Roxfortból - válaszolja legyintve egyet és kedvesen mosolyog mellé, ő aztán igazán nem tekinti látványosságnak Ervint, sokkal inkább potenciális barátnak. Ne tessék ezt félreérteni, hercije már van és egy éppen elég, határtalanul boldog is vele, barátokból, kedves ismerősökből azonban határ a csillagos ég, és ha még évfolyamtárs is az illető, na meg háztárs, akkor nagyon nem fog megártani összebarátkozni vele.  
- Örülök. A te neved is szép - mosolyog lelkesen, majd eltöpreng, hogy tényleg találkozhattak-e a klubhelyiségben. Pár pillanatig gondolkodik csak, mielőtt felcsillanna a szeme a felismeréstől, aztán bólogatni is kezd hevesen.
- De, ühümm. Elég sokat szoktam ott ücsörögni amúgy is, mert sok az ember és szeretem a társaságot - válaszolja fülig érő szájjal. Ő aztán tényleg ott van, ahol a társaság, mert imád ismerkedni.
- Na és hogy tetszik itt? Meg mesélsz nekem a Durmstrangról? Csak hallottam róla, de fogalmam sincs, milyen lehet. Esetleg táncolni van kedved? Vagy forrócsokizni? - ezer kérdést tesz fel hirtelen, ha már belebotlott Ervinbe szó szerint, akkor egyelőre esze ágában sincs csak úgy odébb állni még, egy rövid csevej még egy bál közepén is csak belefér, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egyetlen apró kijelentés elég ahhoz a fiú részéről, hogy Tanja máris elkönyvelje remek emberként, mert számára az a nagy és megkérdőjelezhetetlen igazságok egyike, hogy aki a katicákat szereti, rossz ember nem lehet. Fülig szalad a szája örömében, ha jól számolja Ervin már a negyedik ember idestova, aki közölte, hogy rajong a kis pöttyösökért, és ami az ő fejecskéjében máris remek alap életre szóló barátságok kötéséhez is. Bólogatni kezd, hogy néhány kontyából kicsúszó göndör tincse is fel-le ugrál heves mozdulatai eredményeként.
- Ühümm, van katicám. Bonbonkának hívják, és hát igazából nem az enyém, vagyis én csak kiszabadítottam két üveg közül, mert beszorult, aztán meg velem ragadt, szóval nem vagyok a gazdája úgy igazából, csak adtam neki nevet... vagyis a hercim találta ki, hogy legyen Bonbon és én meg figyelek rá, hogy legyen mit ennie - meséli vidáman lelkendezve, miután már sikerült ellenőrizni egy pillanat erejéig kapaszkodva háztársába, hogy nem is taposott el semmit, főleg nem katicát. Az iskolaváltást is felhozza gyorsan, mielőtt még Ervin tényleg elhinni, hogy vásári látványosságnak tekintené ő is, pedig aztán egyáltalán szó sincs ilyesmiről.
- Mert itt tanul a bátyám is, és nem akartam olyan messze lenni tőle, meg így utazni is kevesebbet kell - válaszolja rögvest, ahogy elhangzott a kérdés. Majdnem két év hosszú munkája volt, mire meggyőzte az anyukáját, hogy írassa át ide, de úgy véli, megérte, hiszen többet lóghat Greg nyakán, mint korábban, és ez még nem is minden, ami miatt azt mondja, hogy jó döntés volt átjönni ide.
- Van másik neved is, amit esetleg jobban szeretsz? - kérdezi ártatlanul pislogva a fiúra. Neki igazán tetszik az Ervin is, de érezte ám azt az ironikus hangsúlyt, szóval ha más opció a nyerő, ő igazán alkalmazkodóképes. Ezt követően hirtelen ezer dolog fordul meg a fejében, aminek egy részét kérdésekbe is foglalja, hogy úgy kell leállítani, vagy jó eséllyel nem hagyná abba még egy ideig. Tánc. Ezzel sikeresen elhallgattatható egyébként, mint a mellékelt ábra is mutatja, ugyanis ő aztán imád táncolni. Utána még forrócsoki is? Nagyszerű kompromisszumnak hangzik, úgyhogy mosolyogva bólint rá a felvetésre.
- Remek lesz. Menjünk táncolni - helyesel, és látni, hogy közben azért eltöpreng, mire is kíváncsi ő pontosan éppen, így egy pillanatra úgy tűnhet, mintha kevésbé lenne lelkes, de csak úgy tűnhet. Nem kell sok, hogy ismét csillogni kezdjen a két szép szürkéskék szemecskéje és telve lelkesedéssel meg kíváncsisággal Ervinre függessze tekintetét.
- Milyen nyelven tanultál ott? - érdeklődik, mert ezt az apró részletet tekintve számára például teljes a homály, csak abban biztos, hogy ő angolul tanult, itt meg néha kicsit szenved is a magyarral, mert ki tudja az összes másik nyelven tanult kifejezést hirtelen megfeleltetni az itteni változatoknak. Fárasztó dolog tud ám lenni, aminek a vége az, hogy egyik vagy másik nyelv helyett a végén németül szólal meg. Csudajó.
- És miért lettél bagolyköves? Mármint, én abszolút örülök, hogy új évfolyamtárs meg háztárs meg még a katicákat is szereted, de szóval... neked is van családtagod itt esetleg? - kérdezi roppant aranyos mosoly kíséretében, pusztán kíváncsiságból. Az meg sem fordul a fejében egyébként, hogy Zalán bácsinak és Ervinnek közös a családneve, netán rokonok lehetnek, mert Zalán bácsi az egyszerűen csak Zalán bácsi neki és kész, valamiért sose volt hajlandó Lasch tanár úrnak hívni. Pedig milyen szép német neve van a bácsinak is, igazán.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A mai nap igazán különleges. Már azzal is tökéletesen boldog volt, hogy eljöttek korcsolyázni, bár icipicit azóta is aggódik, hogy Léni lába rendben van-e. Aztán kiderült, hogy ezt lehet fokozni, a hercije ugyanis a várttal ellentétben nem hazafele indult el a korcsolyázás után, hanem a Falatozónál kötöttek ki, és ha mindez nem lett volna még éppen elég, az imént egy kis dobozkát rakott elé, amitől Tányusnak hirtelen hatalmas sereg pillangó kezdett szállingózni a gyomrában, hiába közölték, hogy nem kell félnie, ez nem gyűrű. Nem félne ő igazából attól sem, legfeljebb korainak tartaná. A nyaklánc viszont, amit a doboz rejt, csodaszép szerinte, ráadásul málna. Kiül az öröm az arcára, és csillogó szemmel veti magát Léni nyakába nem törődve a közönséggel. Még szerencse, hogy van annyi türelme, hogy kikerülje az asztalt előtte, így minden épségben marad, semmi nem borul, ő pedig hosszasan öleli a fiú nyakát, még egy hálapuszit is nyom az arcára hirtelen, aztán kicsit pironkodva rejtőzik szőke tincsei mögé mielőtt összefogná őket, hogy a hercije nyakára csatolhassa a nyakláncot a medállal. Amint felkerült az ékszer, visszaigazítja a haját, és mosolyogva pislog le az ajándékára, amiről most ugrik csak be, hogy igazából nem is tudja, mire kapta. Még nincs karácsony, már nincs születésnapja. Megilletődve pislog a fiúra, és igazából meg sem meri kérdezni, mivel érdemelte ki, hogy ez a gyönyörűség az övé lehet.
- Nagyon köszönöm. Csodaszép - mosolyog, és ellepi az arcát a pír, amikor rájön, hogy milyen szép bókot kapott az imént. Szórakozottan kezdi csavargatni ujja köré egyik hosszú szőke tincsét, mielőtt még bólintana a fiú javaslatára, hogy egyenek. Lassan még nekilátni is sikerül, amint elillan végre valahára gyomrából az összevissza szálldosó lepkék, amik ma minduntalan előbukkannak csak úgy a semmiből és megnehezítik, hogy nyugodt maradjon. Amint végére értek a vacsorának - mert csak sikerül megenni azért a vacsoráját, elvégre nagyon finom - , éppen ideje visszatérni a kastélyba is. A beígért gyógypuszi után, na meg, ha biztosan tudja, hogy Léni lába tényleg rendben van és nem okozott maradandó sérülést a mai korcsolyázás, akkor még belefér az estébe egy tea és talán némi olvasás is, de inkább a nyakláncában való gyönyörködés meg hosszas töprengés, hogy mi széppel lepje meg a hercit ő is ezek után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Léni <3
kinézet

Léni végez. Milyen gyorsan is telik az idő. Ez persze azt is jelenti, hogy jövőre majd ő lesz soron, most egyelőre azonban annak örül, hogy tavaly olyan szépen megtanultak keringőzni, hogy most gond nélkül menni fog. Nem is izgul ezen cseppet sem. Hosszú, könnyű fehér ruhába bújik ez alkalomra és bár vannak a ruhához illő gyönyörű magassarkú cipellői is, egy kényelmes saru jobb választásnak tűnik. Legutóbb is majdnem elütötte szegény Ervint, amikor egyetlen pillanatra nem figyelt és kibillent az egyensúlyából, most meg mégiscsak őket fogja nézni mindenki, hiszen bár nem végzős, de ő táncol a hercijével. Haját kiengedi, hadd göndörödjön kedvére, egyetlen és tulajdonképpen állandó ékszere pedig, a málnás medál, ott lóg a nyakában. Szokásához híven ismét sikerül megvárakoztatnia kissé Lénijét, még szaladnia is kell egész úton a navinében, hogy nagyon ne késsen a megbeszélt találkáról. Csak úgy repül az idő, és annyira sokáig válogatott a fülbevalói között ismét, hogy végül anélkül érkezik meg. Ennek tudatában kicsit igazgatja is a haját még az ajtón belépve, hogy ne legyen feltűnő, mert bár mást biztos nem is érdekel ez az aprócska tény, őt egy kicsit mégis zavarja, hogy ismét rosszul sikerült felmérnie a rendelkezésére álló időt és ez az eredmény. A késést persze mégsem választhatta, hiszen ez Léni nagy napja, a nyitótáncról nem maradhat le egy pár fülbevaló miatt. Szőke hercije kezét fogva pillant körül a terembe lépve, és rögtön rádöbben, hogy mennyire hajszálpontos is ez az érkezés - mert hiába DÖK-tag, ő ma egyszer táncol és erre összpontosít ebben a percben, mintsem esetleges utolsó simításokra -, amikor már Annelie elkezdi olvasni a névsort. Gyorsan be is állnak a táncparketten a helyükre. Megszusszanni igazán csak ott mer, de a következő pillanatban már ki is húzza magát és jöhet az a keringő. Tánc közben nem beszél, de azért megjegyzi magában, hogy igazán szép lett a nagyterem, és remélhetőleg jövőre nekik is valami hasonlóan remekbe szabott, csodaszép végzős báljuk lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A napsütés D vitamint jelent, a D vitamin energiát, az energia meg tetemes mennyiségű kedvvel jár együtt Tanjánál, akit cseppet sem zavar, hogy ma már kissé bágyadt és őszies a napsütés, a lényeg, hogy még van napsütés. Ruganyos léptekkel, már majdhogynem ugrándozva igyekszik kifelé a szabadba, ahol még érezni a fű meg néhány éppen szirmait bontó virág illatát, időnként pedig egy kis szellőt is akár. Haja laza csigákba csavarodva lépései ritmusára emelkedik meg majd hull vissza a vállára szép szabályos időközönként, arcát keretező rövidebb tincseit pedig vékony hajpánt fogja vissza attól, hogy egyetlen pillanatra is eltakarják előle a kilátást. Talárját szépen összefogva a karjára akasztotta még a folyosón, így teljes egészében látni lehet még kellőképpen nyárias és szerinte navinéshez igazán méltó sárga ruháját, amit szélesebb pántok tartanak a vállán és visszafogott módon térdnél ér véget krémszínű fodrokban. Kezében nem csak talárját lóbálja azonban, hanem bűbájtan és átváltoztatástan könyveit is. Igazából mostanra már kétségbeesetten fognia kellene a fejét, tekintve, hogy sosem volt igazán erőssége a tanulás, és Lénije meg a tánc javára idén is sikerült elhanyagolni egy-két tárgyát, főleg olyanokat, mint például eme kettő, amihez nem igazán füllik a foga amúgy sem. Nem butus, szőke tincseiről ilyesmire senki ne következtessen, egyszerűen csak egy kicsit több erőfeszítést igényelne tőle néhány tárgy, főleg, ami varázslattal kapcsolatos, mert a varázsereje hagy maga után némi kivetnivalót. Viszont mégiscsak Tányusról van szó, a rendületlen optimizmus megtestesüléséről, így nem fogja ő a fejét, majd megtanulja most, amit eddig nem tett meg, elvégre még van idő. Beosztja. Már számolgatja is lelkesen, hogy ha minden percet, amit Léni a VAV-ra való készülésre fordít, ő a bűbájtannal tölt, na meg azzal a fránya bájitaltannal, és a gyógynövénytant meg a mágiatörit is szépen bemagolja... ajjaj, az átváltoztatástannal nem számolt. Szóval akkor azt is belevéve egy-két várakozáson felülit is összehozhat. Elmosolyodik a gondolaton, majd észrevesz egy ismerős arcot az udvarban és az időbeosztás további osztása-szorzása helyett letarolja kedves évfolyamtársát hatalmas lelkesedéssel vetve magát hátulról a nyakába.
- Sziamia - mukkan meg, és közben azért csak annyira szorongatja Ervin nyakát, aki így ülve sokkal elérhetőbb magasságban van saját szerencsétlenségére egy ilyen művelethez, mint állva, hogy azért levegőhöz is jusson a fiú.
- Wuuu... Ervin, Ervin, Ervin... - nagyin szépen pislogva huppan le a fiúval szemközt máris talárját ledobva előbb, és térdére teszi a könyveit.
- Te értesz a bájitaltanhoz? Esetleg a bűbájtanhoz? Vagy átváltoztatás? - sorolja, miből is lenne szüksége némi mellékes magyarázatra úgy az elkövetkező napokban mondjuk, még mielőtt például Felagund bá orra elé kerül és ismét a plafonon végzi az üstje tartalma, vagy netán magán a tanáron. Ajjaj, hirtelen még a gondolatba is belesápad, de aztán hamar visszatér az életkedve és továbbra is szépen pislogva Ervinre válaszra vár, hátha tud neki segíteni a fiú, miközben tanul a saját vizsgáira is, elvileg mégiscsak közösek a tárgyaik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Szegény Ervint olyan lelkesedéssel támadja le fel sem mérve, hogy mennyire szorongatja a fiú nyakát, hogy már majdnem lila a feje, amikor elengedi. Hupsz, ezt nem így tervezte, de általában nem is ér el ilyen hatást, mert minden fiúismerőséhez képest roppant alacsony, meg egyébként is Gregor az egyetlen, akinek néha nagyon is szándékosan szorongatná meg a nyakát, hogy hasonlóan szép színhatásokat érjen el eredményként. Ez viszont másik téma, most Ervinre figyel, amint lecsüccsen hívatlanul is vele szemben, könyveit térdeire teszi és már kérdez is. Kicsit el is sápad közben, amint eszébe jut Felagund és a bájitaltan, na meg említést nem érdemlő teljesítménye e tárgyból, de egyre inkább felderül az arca Ervin válaszán.
- Tényleg? Komolyan ide tudnád adni? Nagyon gyorsan lemásolom és vissza is adom ám, csak Felagund bácsi... huh, hát örülnék neki, ha csak ilyenért nem szeretne, mint téged is, de az a helyzet, hogy elég siralmasan állok nála. Nem értékelte, amikor az üstöm tartalma... uuu, te azon az órán nem voltál, igaz? Szóval képzeld, nem tudom, mit csináltam azzal a bájitallal, de egyszer csak elkezdett nagyon bugyogni, aztán meg böfögött is, hogy még az egész teremre jutott belőle - meséli el, ha már felhozta. Tudja ő is, hogy a vizsgán ezzel egyáltalán nem menne át, de valahogy mégiscsak át kell menni, és azt mondták, nem adhatja le, ha gyógyító szeretne lenni. Márpedig nagyon is gyógyító szeretne lenni, így muszáj megtanulnia ezt is és átmenni belőle, hiába tűnik lehetetlennek. Tavaly is csupán csodával határos módon sikerült neki, még mindig nem is érti, pontosan hogyan. A kölcsönbe megkapható könyvekre fülig érő szájjal bólogat is Ervin szavait követve azonnal.
- Ühümm, persze, visszahozom ám időre. Nem szoktam késni a könyvtárban sem - bizonygatja máris, bár ez azért nem teljesen igaz, egyszer előfordult már, hogy késett ott is, csak aztán iszonyatosan szégyellte ám magát. Meg is fogadja még magának is, hogy ha Ervin ad könyvet kölcsön, vele is olyan pontos lesz, mint a könyvtárban az ominózus eset óta, hiába van egyébként folyton késésben mindennel mindenhol.
- Kell egy karóra - csúszik ki a száján hangosan, mert rájött, hogy nagyon nem ártana, és mondjuk öt perccel előre állítva vagy akár tízzel is, hátha nem késik.
- Üüüü, bocsi, csak belegondoltam, hogy akkor talán órákról se késnék el olyan sokszor. Későbbit amúgy, vagyis na... próbáltam úgy felvenni őket, hogy maradjon azért időm tanulni is, de bájitaltanból mindenképp későbbit, hátha sikerül addig megtanulnom elkészíteni valamelyiket - reménykedik, még reménykedik, pedig aztán ő meg a főzés sose voltak jóban, ezt már legalább beismerhetné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tehetségkutató, második forduló
Kinézet

Épp időben esik be, pillanatokkal azelőtt, hogy kezdetét venné az első produkció. A biciklijéről már le se száll, a nyergén ücsörögve egyensúlyozik lábujjhegyen, közben meg nagyon figyelni igyekszik, mit is adnak elő éppen a fellépők. Tegnap sikeresen lemaradt, mert egy hosszú délutánt követően lehunyta a szemét pár pillanatra, a tervekkel ellentétben azonban csak késő este ébredt fel, már imádott bringájával sem jutott volna be az utolsó előadás végére sem. Sajnálja, hogy bizonyára sok jó pillanatról maradt le így, de ma aztán ki nem hagyja a műsort semmi pénzért. Kicsit késve indult mégis, szerencsére azonban még beért. Valami olyasfélét hallott rebesgetni, hogy kedvenc Bakonyija is megfordul a színpadon, arra különösen kíváncsi. Na nem, mintha annyira nagyon öribarik lennének a színeváltó szőkével, akivel mostanság csak akkor találkozik, ha beoson Lénihez, mert szobatársa a hercijének, de azért általában jól el tudnak beszélgetni mindenféléről, amikor egyikük sem morcos. Időzítés kérdése minden. Kíváncsian vár ittléte motivációjára, nagyon is furdalja az oldalát, hogy Gergő mivel léphet fel. Végignézi az elsőként fellépő lányokat, aztán jön a BK Boys, azazhogy jönnek, mert lánykánt nagy ámulatára öten vannak, egyik-másik még ismerős arc is. Látni mindenkit látott már, de van, akit még ismer is, így fülig érő szájjal nézi és szurkolja végig az egészet. Hogy mennyire jól táncolnak, állapítja meg magának gondolatban az Uptown Funk közben. Biztos sokat gyakoroltak, mert az ilyesmi nem is olyan könnyű, főleg szinkronban, ezt tapasztalatból tudja. Jövőre talán Lénit is rávehetné, hogy lépjenek fel valamivel. Majd meglátják, mi hogyan alakul addig. Egy pillanatig közben tátva marad a szája, amikor a srácok megvetkőznek, pislog kicsit, de már nem akar kiszaladni legalább a világból ettől is. Végighallgatja az előadott dalt, mosolyogva megtapsolja őket, aztán úgy dönt, hogy ideje is mennie, széllel szemben lobogtatni kicsit a haját egész úton vissza a kastélyig és azonmód megkeresni hercijét, akit itt a tömegben véletlen sem lát, hiába nyújtogatja a nyakát, hogy meggyőzze róla, ha lesz még tehetségkutató, mindenképpen meg kell próbálniuk. Addig talán még a balettoktatás is beleférne szűken, ha jól meggondolja. Felpattan a biciklijére és már teker is, előbb lassan, mert kénytelen embereket kerülgetni, aztán kiérve Bogolyfalváról már száguld is a kastély felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → "Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Vizsgaidőszak, vasárnap délután
Kinézet

Az előkészítőben volt egész délután és játszott a kicsikkel. Bújócskáztak, kergetőztek, rajzoltak, mesét is mondott nekik nemrég, most meg hazafele tart a biciklijén, és csak úgy eszébe jut Mia, akivel még pár éve biciklizni tanult. Emlékszik még, mennyire hiányolta akkoriban Miát. Most is hiányzik neki legjobbnak kikiáltott barátosnéja, de csak megszokta, hogy levélben tartják a kapcsolatot és ritkábban találkoznak, mint Roxfortban. Meg aztán nincs is már olyan sok ideje, hiszen Lénije van, meg Marcipánja és rengeteg dolgot csinál egyébként is. Marcipánka mostanság kicsit haragszik rá, legalább is ő egyértelműen a harag jelének veszi, hogy a tengerimalaca megrágta a bájitaltan könyvét, miután egy este nem kapott salátát. Lehet az is, hogy csak nagyon éhes volt, de ennyire egyszerűnek Tányus mégsem gondolná azért Marcipánt. Mi van, ha okosabb, mint gondolnánk? Vagy mi van, ha az a problémája, hogy egyedül van? Ez a gondolat máris megvilágosodással ér fel szöszke angyalkánk fejében, így biciklijével elkanyarodik ahelyett, hogy egyenesen tartana tovább a kastély felé. A bestiakereskedés előtt áll meg, ahol nagyon, de nagyon régen járt, még amikor nagyon hiányzott neki valami kedvenc nem sokkal ideérkezését követően. Akkor végül nem vásárolt semmit, napokra rá pedig megmentette Bonbonkát. A kis katica két üveg közé szorult, majd pedig hetekig élt a Tányus ágya mellett fellelhető ablakpárkányon tartott cserepes virág levéltetveinek pusztításából. Kár, hogy végül egy kellemesen meleg napon nyomtalanul elrepült hátrahagyva őt magányosan. Nem sokkal ezután kapta Lénitől a tengerimalacot Valentin napi ajándékként. Annyira kis aranyos volt, imádni való cukorfalat. Marcipánnak keresztelték, és azóta is cukor, kivéve, amikor nem, mostanra pedig bizonyára magányos. Leszáll a biciklijéről, nekitámasztja a lámpaoszlopnak, és már lenyomja a kilincset, amikor meglátja, hogy vasárnap délután lévén a kereskedés már nincs nyitva. Sóhajt egy aprót, aztán orrát a kirakat üvegének nyomva próbál bekukucskálni, hátha lát tengerimalacot, de nincs sok szerencséje. Innen belátni gyakorlatilag képtelenség. Kissé csalódottan ül vissza a kerékpárja nyergébe, jó kedve azonban hamar visszatér, amint elindul, elvégre nem történt tragédia, majd visszajön olyankor, amikor nyitva is tartanak.