Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=394572#post394572][b]Brandon Norrey - 2014.09.28. 16:44[/b][/url]

Michelle

Nem veszünk semmít! (zárt játék.)

Nannerl és én.
Egy újabb együtt töltött éjszaka. Ezen a héten már harmadjára lógok ki, és játszok elhagyatott, hangszigetelt szobákban, termekben. Sajnos még nem tanultuk a halkító bűbájt, így elég veszélyes játékot űztem, de nem érdekelt, tartanom kell magam a napirendemhez, amit akárhogy is szervezek át, kicsúszik a reggel nyolctól takarodóig tartó időintervallumból. Semmiből nem nyisszanthatok le, kell a kikapcsolódás, a tanulás már így is megfeleztem, persze erről hallgattam a háztársaim előtt. Nem volt valami levitás tulajdonság a kilógás, de valahogy nem is izgatott a dolog. Nehéz volt betartani az ötórás gyakorlást, főleg, hogy a felétől kezdve még vadásztak is rám, de megérte.
Mára a erkélyt választottam. Az ajtó melletti sarokba kuporodtam, magamhoz szorítva hangszerem tokját. hogy meg ne lássanak a kereső szemek már az elején. Zöld kapucnis pulóveremben ott ültem, nézve a narancsszín napot, amint alábukik a horizonton. Pár perc múlva megérkezett az ezüstös holddal járó hideg.
- Lacarnium Inflamare. – Dünnyögtem, majd meg is jelent az aprócska szikra kíséretében a hasonló méretű láng. Két perc múlva teljesen átmelegedtem, felálltam, és az erkély széléhez léptem.  – Mobiliarbus. – sutyorogtam a kottámra mutatva, amit e pálcaintésre elém szállt, és lebegett előtte. Mivel elég könnyű tárgyról volt szó, viszonylag sok ideig ott tudott maradni. Mosolyt csalt arcomra saját balgaságom. Miért suttogtam, úgy is játszani fogok egy hangszeren. Megmozgattam felem, megmarkoltam Nannerl nyakát, majd a vállamhoz illesztettem, és állammal tartottam, míg begyantáztam a vonót. Hála a teliholdnak, megfelelő pozícióba beállva még Lumosra sem volt szükség, hogy lássam a kottát.
Mostanában barátkozni kezdtem a jazzel, hegedű terén, így most is egy ilyen darabot játszottam. Teljesen belemerültem, bal lábammal ütemesen topogtam is hozzá. A frissen gyantázott vonó csak úgy eregette a sápadt porfelhőket az őszi éjszakába, és a sebességtől két szál el is szakadt a vonón. Megbocsátottam magamnak, ismervén olyan előadókat, akik egy darabhoz elhasználnak egy vonót.
Belemerültem ujjaim táncának figyelésébe a húrokon, így észre sem vettem volna, ha valaki belép.