36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Bentley L. Collins összes RPG hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Le
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. október 31. 14:38 Ugrás a poszthoz

Amira

Miután Audrey sokkal jobban lett, és már haza is mehetett a kórházból, én nyugodt lélekkel térhettem vissza a Bagolykőbe. Na jó, nem egészen nyugodt lélekkel, de azért már nem voltam olyan idegroncs, mint előtte. Vagyis... Nem tudom. Hiszen mondhatni, hogy míg Audrey felépült, én összeomlottam. Na nem lélekben... De úgy tűnik az életem apró darabkái darabokra hullottak. Egy komplett félévet kell bepótolnom, és terjed a pletyka, hogy Amirának valami új, Kristóf nevű barátja van. Csak lássam meg. Ha meghallom ezt a nevet, befeszülnek az izmaim. De komolyan. Nem mintha szerencsétlen srác tehetne valamiről, mert én voltam az a pöcs, aki több hónapig egy rohadt levelet nem bírtam írni Amirának, de akkor is. Kíváncsi voltam, hogy szereti e őt Amira, vagy ő is csak egy a millióból. De basszus, kit érdekel?! Annak kéne jobban érdekelnie, hogy írántam mit érez. Színtiszta gyűlöletet, csalódást, vagy konkrétan le se szar? Szerintem az utóbbi. Találkozni akartam vele, és a bocsánatáért esedezni. Mondjuk: "Lééécci Amira, nehari, hogy több hónapig nem írtam, sőt gyakorlatilag totál kimentél a fejemől, és csak a beteg kishúgommal foglalkoztam... lééécci, lééécci nehariii..." Nem, ez nem lesz jó... Talán inkább rögtönzöm.
Felkutattam az egész kastélyt. A rellont, a nagytermet, a kastélyt körülvevő vidékeket, cukrászdákat, kocsmákat, éttermeket, még a kísértetházban is jártam, de sehol. Már épp kezdtem volna beszarni, hogy esetleg hazautazott, amikor megláttam a játszótéren. Nem egészen voltam benne biztos, hogy ő volt, de azért odamentem.
- Szia... Csini a ruhád... Öhm... Hogy vagy? - álltam a hinta előtt, és alig bírtam a szemébe nézni... amikor odanéztem, hirtelen elkaptam a tekintetem, aztán újra vissza néztem - Öhm... Ne haragudj, hogy nem írtam olyan sokáig... Csak Audrey beteg volt... - és ekkor átváltottam egy sokkal másabb hangnembe - De hallom, tudtad vigasztalni magad...
Felnéztem a lányra, most már nem kapkodtam a tekintetem. Ugyanolyan szép volt, mint mikor elmentem. Leszámítva ezt az éktelen hajszínt, meg a vért... De hát a Halloween az Halloween...
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 10:54 Ugrás a poszthoz

Amira

Meg kéne tanulnom, hogy néha a "ne szólj szám, nem fáj fejem" elv beválik. Oké, talán Amira talált magának valaki mást, de én meg nem írtam neki. De azért, nekem mégiscsak van rá valamiféle okom... Hülye női logika. És mi lesz a szerelemmel basszuskulcs?
- Mikor... Régen a férfiak elmentek katonaságba... A csajaik megvárták őket... - röhögtem. Totál röhejes volt, amit mondtam. Egyáltalán ide sem illett... Semmi kedvem nem volt nevetgélni, de mégiscsak jobb, ha veled röhögnek, mintha rajtad röhögnének.
- Sajnálom... K... Kicsim... Én gondoltam rád... De tényleg eszméletlenül, rohadtul be voltam szarva Audrey miatt, és minden kiment a fejemből... A suli, szülők, barátok... És még te is... Szégyellem magam, rohadtul - leguggoltam a hintája elé és a kezem a combjára tettem, vártam, hogy ő beletegye az övét, és mélyen a szemébe néztem - De most, hogy megláttalak... Hát... Basszuskulcs... Mármint... Szeretlek.
Még egy fogyatékos tengerimalac is érezte volna a hangomon a bizonytalanságot. Meg a félelmet attól, hogy Amira felemeli az egyik kis pipaszár lábát, jól tökön rúg, és elballag a kis fehér ruhácskájában. Őszintén szólva megérdemelném. Be kellett volna fognom, de nem bírtam megállni, hogy ne győzködjem. Beszartam, attól, hogy elveszítem. Kegyetlenül beszartam.
- És, ha most adsz még egy esélyt, akkor tényleg nem cseszem el. Megígérem. De, ha nem adnál, azt is megérteném... - egy elég kétségbeesett tekintet (kb mint az ovisoknál, amikor rájönnek, hogy a Télapó nem is létezik) ült ki a szemeimre, a szemöldököm pedig összevontam olyan "kérlek Anyuci, lécci ne verj el fakanállal" féle szemöldökfelvonással - Illetve rohadtul nem érteném meg... Mert Amira ismersz, és tudod, hogy nem vagyok ilyen félénk kis szarzsák, mint most vagyok... De nem akarlak elveszíteni, és kajak, bármit megtennék, hogy ne veszítselek el...
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 14:19 Ugrás a poszthoz

Amira

- Amira, én megértem, ha te nem szeretsz... Elcsesztem, és minden jogod meg van rá, hogy utálj... De azt ne mondd meg nekem, hogy ne szeresselek. Mert olyan nincsen... - elhúztam a számat, és simogatni kezdtem hüvelykujjammal a kezét - Lehetetlen, oké?
Ritkán sírok, de az elmúlt pár hónapban nagyon gyakran megtettem. Úgy tűnik, mostantól mindig ilyen gyenge lelkű leszek. Valószínűleg meggyengített Audrey betegsége lelkileg. De ez ellen nagyon gyorsan tenni kell valamit, mert halál ciki lesz, ha fiú létemre minden egyes alkalommal elbőgöm magam, amikor valami egy iciri-picirit is szarul esik. De, ha jobban belegondolok... Eddig is sírtam, amikor valami nagy baj ütött be... De persze ezt senki sem tudja. Sírtam, amikor nagypapi meghalt... Sírtam, amikor megtudtam, hogy volt egy nővérem... És sírtam, amikor Audrey ágya mellett ültem, és azt mondta az orvos, hogy az életben maradásának esélye elég csekély. Szóval basszus, én mindig csak akkor rinyálok, amikor rohadt nagy a baj. Lehet, hogy ideje lenne beismernem, hogy Amira többet jelent nekem, mint én azt hittem. Sokkal többet.
Már éreztem a gombócot a torkomban. Elmosolyodtam, próbáltam leplezni, hogy mindjárt elkezdek torkom szakadtából üvölteni és bőgni.
- Ha most elkezdek sírni... Akkor az azért lesz, mert belement a homok a szemembe... És senkinek nem mondhatod el. Megígéred?
A mondatom végén a kérdést már elég remegős hangon mondtam ki. De még tartottam magam. Azt ismételgettem magamban, hogy "férfi vagy, férfi vagy, nem bőgsz, nem bőgsz", de nem bírtam. Alig 1 percen belül kicsordult az első csepp könny a szememből.
- Kicsi babám... Kérlek... Emlékezz a kísértetházra... Emlékezz, hogy mit csináltunk... Ha felidézel minden pillanatot, és így is azt mondod, hogy menjek a francba, kajak elmegyek. És nem látsz soha többet, és soha nem mondom el Kristófnak, hogy szeretlek... Megígérem. - totál homárnak éreztem magam. Szipákoltam, és törölgettem a könnycseppeket a szememből... Vagy homár vagyok, vagy szerelmes... Nem tudom, melyiknek örülnék jobban...
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. november 14. 18:40
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 15:10 Ugrás a poszthoz

Amira

Éreztem Amirán, hogy teljesen felesleges minden, amit csinálok. Tovább lépett, és nekem is azt kell, hiába estem bele teljesen a feketeségbe. Ölelgetett, simogatott, a szemében ott volt a lenézés. Megesküdtem magamnak, hogy sohasem leszek ilyen... ilyen egy gyík, de a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Felálltam, és egy zsepivel megtöröltem a szemem, majd leültem Amira mellé egy másik hintába, és vettem egy nagyon mély lélegzetet. Azonnal meg kellett emberelnem magam, és visszaváltozni egy normális férfivá. Dan barátom szavait idéztem fel: "egyik nő sem ér meg annyit, hogy szar kedved legyen"... Nem hogy még bőgjek. Még Amira sem. Nem, nem, nem, nem, nem...
Győzködni próbáltam magam, hittem benne, hogy hogyha sokszor mondok el magamban valamit, akkor az úgy is lesz. Nem szóltam a lányhoz, csak magam elé néztem. A gondolataim kalandozni kezdtek vissza a múltamba... A múltunkba. Minden egyes pillanat most újra élt a fejemben. Egy idő után - bár észre sem vettem - a szemem lecsukódott, és úgy gondoltam vissza a kísértetházra... Amirával. Csak képek jelentek meg a fejemben egymás után, és hangosan és fájóan villogtak. Talán mondhatni, hogy egy kicsit újra éreztem mindent. Hallottam a hangokat. Olyan édes hangja volt... Hátrahajtottam a fejem, és kifújtam a levegőt. Ezzel jelképeztem magamnak, hogy elengedem az emlékeket. Elengedem Amirát, és átadom annak a kis pöcsnek. Akiről igazából nem is tudom, hogy kis pöcs e, mert nem is ismerem, sőt sosem láttam még. De akkor is rohadtul utálom. A kislányok utálják egymást, ha féltékenyek... Tökre bekattantam.
- Audrey 3 éves - mosolyogtam, mintha mi sem történt volna - Agyhártya-gyulladása volt. De már jól van. Hazaengedték a kórházból, már minden rendben... - kedvesen mosolyogtam a lányra, igyekezem leplezni, hogy ez most mennyire rohadtul fáj is nekem - Na jó, felejtsük el lécci az elmúlt pár percet... Kicsit elérzékenyültem. De elengedlek... - megköszörültem a torkom - Megígértem, hogy hogyha visszaemlékszel és nem érzel semmit, akkor békén hagylak... Betartom a szavam.
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 17:01 Ugrás a poszthoz

Amira

Nagyon próbálkoztam, hogy rendesen talpra álljak, és kimásszak a képzeletbeli gödrömből. Kicsit úgy éreztem, hogy Audrey mellett kéne lennem. Hiába van már jól... Hiányzott, és vele akartam lenni. De volt valaki, aki még Audrey-nál is jobban hiányzott. Amira. Még mindig nem voltam képes elfogadni, hogy elveszítettem. Valahogy annyira a magaménak tudtam, valahogy nekem olyan nyilvánvaló lett, hogy együtt vagyunk, és végig az volt a fejemben, hogy Amira meg fog várni. Hogy gondolhattam ekkora baromságot? Pont Amira... Pont Amira fog megvárni... Még ha levelet is írtam volna... Mit számított volna?!
Amit csak megláttam a szobámban a földhöz vágtam. Fel, s alá járkáltam, és dübörögtem a padlón. Hol a falba vertem dühömben, hol dobálóztam, hol dübörögtem. Már a sírós-szomorkodós-önutálós korszakból átléptem az "haragudjunk inkább másokra" korszakba. Hiszen azért mégiscsak nem volt épp szép dolog, hogy Amira annyit sem m ondott, hogy "rúgd ki a falábam, ne haragudj"... Nincs is igazam. Miért mondta volna...? Totál bizonytalan voltam, nem tudtam kire haragudni. Haragudjak magamra? De én sem tehetek arról, hogy Audrey beteg lett. Haragudjak Amirára? Ő meg arról nem tehet, hogy én nem írtam, és "nem bírja a magányt" - hogy szépen fogalmazzak. Vagy haragudjak Audrey-ra? Ő meg aztán pláne nem tehet róla, hogy beteg lett. Kire haragudjak? Ki hibázott? Ki tett, és mit hogy így el kellett csesszem az életem? Napok óta nem ettem, úgyhogy úgy döntöttem kimozdulok a faluba, valami étterembe, vagy valami ahhoz hasonló helyre. Az eső zuhogott, a leheletem pedig látszott a levegőben. A szürke ülepes nadrágot, fehér v-nyakú pólót, a kedvenc rózsafüzérem, egy fekete bőrdzsekit, és supra cipőt viseltem, ami elég lenge öltözetnek tűnt a minuszokhoz. Majd meg fagytam, míg leértem a faluba, és rohadtul megörültem, amikor megláttam az éttermet. Beléptem, és kifújtam magam. Nagy meglepetésemre, egyetlen egy szabad asztal volt eldugva az egyik sarokban... Azt hittem egyedül leszek. Letettem a kabátom az egyik székre, jelezve, hogy később oda leülök, de előtte még bementem a mosdóba. Csak a szokásos. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, ami igazából most elég szükséges volt, mert otthonról jöttem, és anyu frissen mosott ruhái felértek egy virágos kerttel, és már így is homárnak éreztem magam. Visszaültem az asztalhoz, nézegettem egy kicsit az étlapot, majd intettem a pincérnek, hogy rendelni szeretnék.
Utoljára módosította:Bentley L. Collins, 2012. november 1. 17:02
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 17:52 Ugrás a poszthoz

Amira

A pincér nem érkezett meg rögtön, szóval még volt egy kis időm nézegetni az étlapot. A forró puncs mellett döntöttem, amire majd később mindenképp rákontrázok egy kis whiskey-cola-val. Ha puncsot iszom, rögtön megkívánom azt is. Beszarás... Dehát, mindenkinek vannak rigolyái. Nekem ez. Tovább vizslattam az étlapot. Volt rajta mindenféle kaja, de ha az ember 3 napig nem eszik, akkor ajánlatos nem marhasülttel indítani a visszaszokást. Szóval kiválasztottam a málnás-sajttortát, így képről nagyon jól nézett ki. Amikor otthon vagyok, rendszeresen a telefonom nyomom, miközben arra várok, hogy megérkezzen a pincér vagy a kaja, és feltűnően nagyokat sóhajtok, de most nem volt nálam semmi. Furcsamód nem kezdtem el rögtön újra Amirán gondolkozni. Arra gondoltam, hogy miért is vagyok itt. A mugliéletben a bizonyítványom évvégén mindig valahol a hármas és négyes között volt. Voltak barátaim, és az a lány lehetett az enyém, akit csak akartam. Itt egy ép varázslatot sem tudok kimondani úgy, hogy működjön is, egy komplett félévvel vagyok elmaradva, barátok nulla, és egy lány megsiratott. Vissza akarok menni a régi életembe. Most. Hiszen, amit az elmúlt pár napban megtanultam az az, hogy az emberek nem olyan biztos, hogy szeretnek annyira, hogy megvárjanak. Biztos a barátaim is rég elfelejtettek, és Dan-nek is van egy új legjobb spanja, akivel éjszakánként a klubbokat járja. És biztos van egy új lányok kedvence is, akinek a volt barátnőim mesélhetik, hogy én mekkora egy tapló is voltam velük. Míg ezen törtem az agyam, és hál' Istennek nem Amirán... Megjelent valaki előttem. Csak nem Amira?!
- Maximum rád. - mondtam egy szerényebb féle Bentley-mosollyal az arcomon - Ülj le nyugodtan.
A lány tekintete elég fura volt, őszintén reméltem, hogy nem a rózsás, nárciszos, jácintos, gyönyvirágos tökömtudjamis öblítőt érzi a ruhámon.
- Ecset hol van? - mosolyogtam kedvesen.
Időközben a pincér is megérkezett, hála annak a Magasságosnak. Majd' éhenhaltam.
- Egy puncsot, és egy málnás sajttortát kérek... Ha lehet. Te, Amira?
Utoljára módosította:Bentley L. Collins, 2012. november 1. 17:52
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 18:56 Ugrás a poszthoz

Amira

Mosolyogva hallgattam, ahogy Amira az állatkáiról mesélt. Kedvem lett volna valami ahhoz hasonló poént elejteni, hogy "jé, hát neked van szíved?", de inkább nem. Örültem neki, hogy nem emlegeti fel a tegnapi sírós-jelenetemet. Az kéne még csak. Fú, halál ciki.
- Csapja hozzá a számlámhoz, amit a hölgy kért. - mondtam a pincérnek mosolyogva, majd visszanéztem Amirára - Mostanában elég gyakran váltogatod a hajszíned... Ha tegnap nem foglalt volna le, hogy visszakönyörögjem magam, szóvá is tettem volna, hogy valami gyötrelem volt az a vörös haj...! - röhögtem, és bekaptam egy darab kis... öhm... mi is az? Egy ilyen kis nemtudommit, ami az asztalra volt téve a vendégeknek kis tányérkákban. Minden asztalra egy-egy kis tányérral. Olyan színes bevonatú mogyoróknak tűntek, de ennek gyakorlatilag hányás íze volt. Hamar bele is köptem egy szalvétába, és közben olyan fejet vágtam, mint amikor Audrey pukizik, és megérzi a saját pukija szagát. Amira arcán egy elrejtett kis mosolyt láttam megjelenni... ettől én is vigyorogni kezdtem, majd megtöröltem a szám.
- Ne vigyorogj, a hajad se nézett ki ennél jobban...! - tettem a szeme elé a kiköpött "cukorkát" a szalvétában. Úgy oltogattam, mint egy jó spant. Hiszen, ha már együtt nem lehetünk... Legaláb barátok maradjunk. Akármilyen debil, hülye barátok is.
- Amúgy... Ezt úgy mondom, mint egy 16 éves kissrác, és nem úgy, mint az a fiú, aki tegnap úgy bőgött neked, mint egy szerelmes kiskutya... - elővettem a Bentley-mosolyt - Tök jó volt veled múltkor a kísértetházban... - mélyen a szemébe néztem, vártam, hogy mit fog mondani. Lehet, hogy nekem viszont ezt egyáltalán nem is kellett volna mondani. Szerintem pontosan tudja, hogy mennyire jó is volt nekem múltkor a kísértetházban. Olyan... Frankón tök pontosan. De azért mégiscsak akartam, hogy tudja.
- Megbűntetni? Miért? Sírásért már bünti jár? Ne már... - röhögtem - Ne vedd magadra, a Titanic-on is sírtam.
Próbáltam elviccelni a tegnapit, pedig igazából rohadtul nem tartottam viccesnek... Hiába, a férfi büszkeség...
Utoljára módosította:Bentley L. Collins, 2012. november 1. 18:57
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 19:59 Ugrás a poszthoz

Amira

- Hát... én is majdnem elájultam tegnap, amikor megláttalak a véres ruciban, meg azzal a narancssárga hajjal... Részvétem a srácért. - röhögtem.
Most már eléggé el tudtam lazulni, már nem volt bennem az a kis félelem, ami még eléggé gyötört, mikor Amira leült az asztalhoz. Időközben megjött, amit rendeltünk. Beleszívtam a szívószálba, amit a puncshoz adtak, és leégette a nyelvem. Köhécselni kezdtem, és halkan káromkodni, miközben hülyére röhögtem magam azon, hogy milyen béna is vagyok. Félretettem a pulcsot, de a szívószálat kiszedtem belőle. Leszedtem róla a pulcsot, majd rágni kezdtem. Rossz szokás. Felvoltam háromszor egymás után a szamöldököm és Amirára néztem. Csak egy célzó pillantást vetettem rá, miközben vigyorogtam, csak hogy zavarba hozzam a lányt. Imádtam rágni a szívószálakat... Ha tehetném mindig tartanék magamnál egyet.
- Mit nézel, te se csináltad jobban. - röhögtem.
Meglepett, hogy Amira a kisértetházban történtekre célzó kijelentésemre csak annyit mondott, hogy "tudom, mondták már". Ezek szerint neki csak ennyit jelentett... Nem mutattam ki, hogy szarul esik. Na, nem mintha én jobb lennék a bunkó célzásaimmal... De ugye az emberek legtöbbször nem azt mondják, amit éreznek.
- Vess meg, drágám... Akkor nem is sírok többet... - kacagtam, és megejtettem egy két szipogást, és a nem létező könnyeim is letöröltem - Na, persze... Te meg kiskorúakat rontasz meg, az jobb?
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 21:26 Ugrás a poszthoz

Amira

- Milyen gyerek? - önkénytelenül is Amira hasára néztem, mintha lehetne látni egy gyereket a bőrön keresztül, vagy őszintén szólva nem is tudom, hogy miért néztem oda, de megtettem. Röhögni kezdtem, habár totál nem tartottam viccesnek. Átnyúltam az asztalon, és megböktem a lány vállát. - Csak nem? Cukikrisi bezavarta a lényeget? - röhögtem - Eszméletlen ronda gyereketek lesz.
Tovább röhögtem, de belülről körülbelül kettészakadtam. Egyelőre még nem fájt a dolog, csak totál kiakadtam. Amira gyereket fog szülni annak a srácnak, akivel nem több, mint kb 1-2 hónapja jár? Felnéztem a lányra, és már kicsit halkabban nevetgéltem. Láttam a szemébe azt a kis huncutságot. Reméltem, hogy csak viccelt...
- Drágám, ami rossz az rossz... Nem mondod el a másiknak, mert szereted... De, ha egyértelműen visszautasít - levágtam egy darab málnatortát a villával, és Amira szájába tettem - Utána nyugodtan meg lehet neki mondani, hogy szarul csinálja. - röhögtem, és vártam, hogy mit fog rám önteni: a puncsot, vagy a hányásízű cukorkákat. De inkább pofon vágott. Először meglepetten néztem, de ez nem tartott tovább 5 másodpercnél.
- Ah! Aucs? - nevettem - Kihasználod, hogy nem ütök meg lányokat, mi? - felálltam totál komoly arccal, és hozzásétáltam. Közel hajoltam hozzá, is a combját simogattam. Olyan közel hajoltam hozzá, hogy a szánk már majdnem összeért.
- Elhitted. - mondtam csábosan és halkan, majd mint egy őrült elkezdtem csikizni. Abba sem hagytam majdhogynem 2 percig.
- Amúgy azt hittem erősebb vagy!
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 1. 22:15 Ugrás a poszthoz

Amira

- Tojásfeje? - nevettem - Nekünk egyáltalán semmilyen gyerekünk sem lett volna, Amira. - fordítottam kicsit komolyabbra a hangnememet - Szerinted hagytam volna, hogy gyereket szülj nekem, és elcseszd az egész életed vele? Én annál jobban szerettelek. - vontam meg a vállam - De azért majd mutasd meg a narancssárga hajú Quasimodo fejű gyereketeket... Megtanítom majd hazudni, mert hogy az anyjától nem fog tudni megtanulni, arra fogadni mernék... - kacagtam, de ebbe csak reménykedni tudtam, hogy Amira most hazudik. Ha egy valamihez értek, akkor az a blöffölés...
- Jaj, ne csináld már! - csaptam le a villát a tányérhoz, és fakadtam ki a röhögéstől - Szenvedtem! Az a fej a szenvedésemnek szólt! - bekaptam egy falat sütit, és rágni kezdtem a villát, aminek elég durva hangja volt - Látod, te is így csinálod! Pont így, nézd - rágtam egyre erősebben - Majd lesd el, hogy hogy csinálja Quasimodo, mikor cicizik... Illetve, a gyereketek.
Annyira viccet akartam csinálni az egészből, hogy már tényleg viccesnek tartottam. Elképzelni Amirát, mint anya? Egy ilyen nevű apával, hogy Kristóf?!
- Jut eszembe... Egyáltalán milyen egy hülye név ez, hogy Kristóf?! Hallgasd: Bentley! - húztam ki magam, és tettem a kezemmel egy olyan mozdulatot, mint az operaénekesek, ezt persze mind halál határozott és komoly fejjel - Kristóf... - összerogytam, mint egy alapból görbehátú 200 éves néni, aki unja magát a moziban, majd megismételtem - Bentley! Kristóf! Bentley... Kristóf... Oké elég, totál hülyén hangzó név!
Miután én megtaláltam Amira gyengepontját, ő is az enyémet. Összerogytam a földön, és aki eddig nem minket bámult, az is megrettenve nézett felénk. Ezt rohadtul eltalálta. Csak nyögdécseltem, és próbáltam hátrakúszni a lánytól, akinek ha most a bugyijában nem az lenne ami, laposra verném.
- Ah... Basz... Basszus... Ouh... De látod... Ez még mindig jobb volt, mint a kísértetházban... Sokkal kellemesebb... - mondtam szakadozva, miközben a kezem a két lábam között tartottam, és összeráncoltam a szemöldököm fájdalmamban. A kezem a lány felé nyújtottam, és igyekeztem a legkedvesebb arcom elővenni - Segítesz felállni?
Utoljára módosította:Bentley L. Collins, 2012. november 1. 22:18
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2012. november 2. 13:36 Ugrás a poszthoz

Amira

Nem kell, hogy az ő életébe is belerondíts...
Túl nagy szavak voltak ezek egy hűvös szombat délutáni puncsozgatáshoz. Ezt az egészet úgy fogtam fel, mintha egy volt pár, jelenleg már csak haverok, kifiguráznák a kapcsolatukat, és hülyére oltanák egymást... Plusz még egy kis verekedés. Belefér. De úgy tűnik, Amira is csak egy csúnya álarc, mint az összes többi lány. Nem az, akinek magát mutatja. Róla mindig azt gondoltam, hogy más. Hiszen eddig nem találkoztam laza csajokkal, és Amirát annak hittem. De ő sem volt más, mint az összes többi. 16 évesen gyereket fog szülni egy srácnak, akivel nem több, mint 2 hónapja jár, egy ártalmatlan csikizésért, és viccelődésért megüt, megrugdos, és rám lép. Őszintén érdekelt, hogy mindezt azért tette, hogy segítsen nekem teljes mértékben kiszeretni belőle, vagy talán csak mert gyűlöl, amiért kifiguráztam... Csak mert tényleg nem láttam értelmét, hogy miért kell így viselkednie. Boci szemekkel néztem a földről fel Amirára, habár nem önszántamból. A meglepettség és csalódás ilyen tekintetet váltott ki belőlem. Hamar felálltam kéz nélkül, és néztem a lányt. Nem volt a szememben lenézés, sértettség vagy meglepettség. Csalódottan néztem rá, s ha valaki fürkészte volna a tekintetem hosszú percekig észre vehette volna benne az elrejtett fájdalmat és megtörtséget. Mindez nem annak szólt, hogy rosszul esett, hogy Amira így bánt el velem, mert arra maximum szánalommal gondolok vissza. Fájt kiszeretni belőle. Fájt rájönnöm, hogy ki is ő valójában... Egyáltalán nem az, akit én keresek. Minden, amit iránta éreztem, minden, amit neki mondtam, a könnyek egy másik lánynak szóltak. Annak, akit eljátszott. Annak a laza, jófej, gyönyörű lánynak... És nem annak, aki sír, ha megcsikizik, és 1-2 beszólogatásért már üt-ver-rug-harap-karmol, mint egy veszett macska.
Figyeltem, ahogy kiviharzik megszokott fenékriszálással az étteremből. Becsapta az ajtót maga mögött, és ezzel örökre kizárta magát a szívemből.
Utoljára módosította:Bentley L. Collins, 2012. november 2. 13:38
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 12:22 Ugrás a poszthoz

Annelie

Savannah
Az utolsó reggelem Savannah-ban. Szokásos minden, leszámítva, hogy 4-kor keltem, hogy 5-re becsekkoljak a reptérre, és 7-kor elindulhassak Cork felé, majd repülhessek tizenvalahány órát tök egyedül. Apám kikísért a reptérre, hogy aztán hazavezethesse a kocsimat. Azt hittem érzékenyebb búcsút veszünk egymástól, de végül csak lepacsiztunk, kivettük a cuccaim, és búcsút intettünk. Az azt követő 2 órát mindenféle ajándékok vásárlásával töltöttem. Mikor épp a táskákat nézegettem, hirtelen beugrott Amira. Elmosolyodtam a gondolaton, hogy mit szólna, ha vennék neki valamit, és így 2 év után meglepném vele. Habár hallottam róla, hogy azért ő már nem az a kis rosszkislány, aki 2 éve volt. A bababolt mellett gyors léptekkel elhaladtam, és a gondolataim azonnal elterelődtek Amiráról. Sokkal sötétebb dolgok jutottak eszembe.
Cork, Írország
Leszálltam a repülőtéren, felvettem a csomagjaim, majd kifele menet azonnal megláttam Audrey-t és anyát. Egymás mellett álltak, de nem fogták egymás kezét, anya leveleiből tudom is, hogy miért. Audrey mindenért őt hibáztatja, de egyébként feleslegesen. A válás mindkettőjük hibája volt, de én már ezzel nem is foglalkozom. Gyors léptekkel közeledtem feléjük, és azonnal felkaptam a kis lurkót. Anyám ölni tudott volna a szemeivel. Ha rám nézett és én visszanéztem volna, azonnal elkapta a tekintetét. Stella és Jace miatt is dühös volt, de amiért leginkább, hogy apámnál maradtam.
- Van még időnk, míg indul a vonatod. Beüljünk valahova enni, vagy hazajössz és ott eszünk? – kérdezte anyám kifejezéstelen arccal.
- Nem vagyok éhes. – válaszoltam neki hasonlóképp. A megmaradt 2 órát Audrey-val töltöttük egy közeli parkban. Anyám közölte, hogy ő hazamegy, majd kísérjem haza Audrey-t. 2 éve nem látott.
Bagolykő
Miután megérkeztem, nem tudtam merre induljak. Tudtam merre van az iskola, de egyszerűen nem tudtam besétálni. A mobilom megszűnt működni, most hogy már nem a muglik között voltam, pedig már egészen hozzászoktam az unalomból egész nap a social médián lógáshoz. Ritkán tettem így, de úgy éreztem, hogy most nagyon jól esne egy szál cigi. Stella miatt kezdtem el ezt is. Elsétáltam a közeli stéghez, levágtam a nagy katonás hátizsákom a földre, leültem a stégre, és elővettem egy szállal. Ritkán esett ilyen jól.
Utoljára módosította:Bentley L. Collins, 2014. július 28. 13:16
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 13:36 Ugrás a poszthoz

Annelie

Hangos zörejre lettem figyelmes a közeli erdőből. Nem igazán zavart, gondoltam, hogy valami állat lehet az. Mélyen el voltam merülve a gondolataimban, azon törtem a fejem, hogy vajon Jace valaha ismerni fog-e engem. Olyan furcsa dolog ez. Szereted a szüleid, a testvéreid, a barátaid, mert tudod, hogy ők a tieid. De mikor valakit a felsoroltaknál együttvéve is jobban szeretsz, aztán rájössz, hogy semmi közötök egymáshoz, kicsit padlóra esel. Egy egészen kicsikét. Levettem a farmermellényem, nagyon fülledt volt a levegő. Párás volt és izzasztó. Elnyomtam a cigit a stég betonjában, aztán behajítottam a csikket a nádasba. A stégre egy kisebb ösvény vezetett, ami a vízhez közeledve betonná alakult. Én az északi oldala felől néztem a tavat, a nap pedig délről sütött, az ösvény felől, égette is a hátamat. Nem baj, nem sokára úgyis lemegy. Egyszer csak durva léptekre lettem figyelmes, megrázkódott bele a stég. Megforgattam a szemem, nem örültem a társaságnak, egyedül akartam lenni. Megfordultam, hogy lássam, ki akar megzavarni, és akkor pillantottam meg egy vékony lányalakot, aki mint a részeg emberek dülöngél, és próbál elérkezni a stég végébe, a fejét fogva. Egy negyed pillanatra elmosolyodtam, lejátszódott a fejemben a jelenet, ahogy ez a lány a barátaival az erdő közepén kellőképp részegre issza magát, aztán leszakad a csoporttól, és úgy dönt fürdik egyet a tóban, ruhástól. Ahogy egyre közelebb ért, eltűnt az arcomról az apró mosoly, láttam hogy ez nem vicc, vérzett az arca. Erősen dülöngélt, ha nem ragadom meg a jobb karját, talán bele is esik a vízbe. Segítettem neki letérdelni a stég szélére. Nem szóltunk egymáshoz, már épp tette volna a kezét a vízbe, hogy majd azzal lemossa az arcán azt a nagy sebet, amikor gyorsan bevizeztem egy papír zsebkendőt tiszta ivóvízzel, és a sebéhez nyomtam.
-    Még mielőtt elfertőznéd a sebed a koszos tóvízzel. – mondtam neki rosszallóan, nem igazán voltam jó hangulatomban. A karját még mindig határozottan tartottam, nem akartam hogy beleessen a vízbe, mert akkor kénytelen lennék kiszedni onnan.
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 14:29 Ugrás a poszthoz

Annelie

Jobban szemügyre vettem a fiatal lányt, úgy nézett ki, mint akit jól megvertek, és nem úgy, mint aki elesett. Már pár perce egy ponton tartottam a felkarját, lejjebb csúsztattam a kezem pár centivel, hogy nehogy elszorítsam neki, ugyanis egyre erősebben kellett fognom, alig tudta már tartani magát. A nagy zöld szemeivel belenézett a szemembe, talán így láttam a legjobban, hogy milyen fiatal még. Ötletem sem volt, hogy ki bánthatott így, egy ilyen ártatlannak tűnő teremtést – teszem hozzá, egy nagy íjjal a kezében. Zavaros volt a kép. Kivettem a kezéből az íjat, és letettem a csomagom mellé. A nem túl kedves intésem ellenére is ragaszkodott a tóvizes arcmosáshoz, hagytam neki, had csinálja, utána úgyis letörlöm neki a tiszta zsebkendővel. A vére egy csíkban folyt a jobb almácskáján, a hüvelyk ujjammal letöröltem, aztán már két kézzel tartottam a lányt. Kérdezett tőlem valamit, amit először nem is értettem, túl sokáig beszéltem angolul az apámmal, néhány magyar szó kiment a fejemből. A kérdésre válaszolva először jobban szemügyre vettem a sebét, aztán egy alig görbe nyugtató mosollyal az arcomon válaszoltam neki.
-    Nem, nem az.
Újra megszólalt, és a tekintete egyre lejjebb esett. Eddig úgy éreztem uralom a helyzetet, de most már kezdtem én is megijedni. Összecsuklottak a lábai, és túl rövid volt a reakcióidőm, hogy elkaphassam, nagyot csapódott a földön.
-    Basszus. – mondtam halkan, de ingerülten, majd a hátára fordítottam, és nem tudom milyen okból kifolyólag, de megnéztem, hogy lélegzik-e. Csak egy ütés volt a fején, meg itt-ott néhány horzsolás a testén, de olyan sápadt volt, hogy megrémített.
-    Ahj, nem igaz. – motyogtam magamban, aztán óvatosan megfogtam az állát, és jobbra-balra mozgattam az arcát, hátra reagál rá. Úgy néztem ki, mint aki nem látott még fehér embert.
-    Hallod, amit mondok? Hahó…?
Felkaptam a hátizsákom, ami a vállam tetejétől egészen a combom közepéig ért, és benne volt az összes holmim, majd az íját is, egy utolsó vizes zsebkendőt a fejéhez nyomtam, majd felkaptam és elindultam vele az iskola felé, ami legalább 15 percnyi sétára volt.
-    Nem hiszlek el. – motyogtam még utoljára a fülébe halkan, de határozottan.
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 15:12 Ugrás a poszthoz

Sharlotte

Folyton Jace-szel álmodom. Minden reggel gyűrött arccal, víztől leverve kelek fel. Nem hiszem el, hogy ez megtörtént velem. Nem hiszem el, hogy hagytam hogy megtörténjen. Legyen az én fiam, vagy nem, 13 hónapon keresztül a sajátomként szerettem, és mindent megadtam volna neki. Ami a legszörnyűbb az egészben, hogy Stella-val van, egyáltalán nincs jó helyen, és nekem semmi jogom sincs elvenni tőle… nem én vagyok az apja. Nem tudom, miért nem mondta meg az elején, miért hagyta, hogy egy világot jelentsen(ek) nekem. Egy 500 férőhelyes albumon van tele Jace-ről képekkel. Tudtam, hogy nem hozhatom magammal, mert nem bírnám letenni, és csak megnehezíteném a dolgomat… de egy képet megtartottam. A hátizsákom legelső zsebében tartom, és minden reggel megnézem. Eleinte este is megnéztem, de már csak reggel, hátha így nem álmodom vele. Beálltam a zuhany alá, és legalább 20 percig álltam a hideg víz alatt. Az utolsó 5 percre pedig forróra váltottam, mert már tűszúrásokként éreztem a zuhanyrózsa sugarait. Eltöltöttem a szokásos 10 percemet a tükör előtt, felöltöztem, és elindultam a déli szárny felé. Semmi mást nem kívántam jobban egy szál ciginél. A nadrágomnak mély zsebe volt, a legalján tartottam a doboz cigit. Ahogy elérkeztem az erkélyre, azonnal leültem egy székre, és már szinte remegő kézzel vettem elő a dobozt. Néztem a tájat, néztem az eget, és gyakorlatilag tökéletesen haszontalannak éreztem magam. Jöhet a második szál…
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 16:19 Ugrás a poszthoz

Annelie

Összeráncolt, kis undorral az arcomon néztem végig, ahogy az orvos leápolta az arcán tátongó sebet. Nem bírom a vért, Jace születésénél is én csuklottam össze, de hősiesen végignéztem… ahogy most is. Szegény lány ájultan tűrte végig, ahogy mindenféle büdös, alkoholos krémekkel tisztítják a csúnya sebet az arcán, de remélhetőleg nem is érzett belőle semmit. Miután az orvos elment, ketten voltunk csak a függönyökkel elkerített kis „fülkeszerűsében”, éreztem, hogy itt az ideje, hogy menjek. A felkarom és a combom összes izma görcsben volt a cipekedéstől. Fel akartam kapni a hátizsákom, de nem bírtam felemelni. Leültem az ágy melletti kis székre, gondoltam megpihenek pár percre, aztán elindulok a szobám felé. Időközben egy a szobát épp elhagyó gyógyult átkiabált a termen, mit sem törődve az alvó betegekkel.
- Mi okozta Annelie sebét? – kérdezte tőlem rosszallóan. Kicsit magamra vettem, úgy kérdezte, mintha én csaptam volna le egy bunkósbottal. Tudta a nevét, úgyhogy valószínűleg ismerte már.
- Nem tudom. Az erdőben hallottam, hogy… - kezdtem el a monológom, de aztán eszembe jutott, hogy az erdő tiltott terület. És bármit is csinált ott, bármi is okozta a sebesülést, tilosban járt. – Hallottuk a stégről, hogy az erdőből furcsa hangok jönnek. Ezért futni kezdtünk, és megbotlott egy kőben. – Füllentettem rezzenéstelen arccal az ismeretlennek, aki utána bólintott egyet, és elhagyta a szobát. A lány kezdett magához térni, én változatlanul ültem mellette.
Az első kérdése alapján, azt hiszem tökéletes választ adtam a kíváncsiskodó fiúnak.
- Nem, úgy tudja, hogy elestél egy kőben. – mondtam neki mosolyogva. A vízért, és a bogyóért nyúlt, amit készségesen a kezébe adtam, hogy ne kelljen forgolódnia, aztán felálltam, mint aki indulni készül.
- Szóra sem érdemes.
Utoljára módosította:Bentley L. Collins, 2014. július 28. 17:19
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 18:11 Ugrás a poszthoz

Annelie

Már épp készültem elhagyni a szobát, amikor a lány utánam szólt. Felhúzva a szemöldököm kissé kifejezéstelen arcot vágva megfordultam, és kérdően ránéztem. Fáradt és feszült voltam, semmi másra nem vágytam, csak egy kiadós alvásra, de ez a kis íjas boszi átszervezte a napom rendesen. Két lépést tettem az ágya felé, de még mindig nem mondott semmit. Most vette csak észre a lábszárán lévő hosszú és mély horzsolást, ami így a zöld trutyival a tetején még durvábbnak tűnt, mint a szakadt nadrágon keresztül. Megesett rajta a szívem, a megfáradt arckifejezést, egy barátságosabb mosoly vette át.
-    Igen? Annelie…? – tettem hozzá rögtön egy ördögi mosollyal legbelül, ugyanis tudtam, hogy meg fog lepődni, hogy honnan tudom a nevét. Olyan fiatalnak tűnt, kb. 14, max. 15 éves lehetett, és máris ilyen balhékba keveri magát. Kicsit rosszul érzem magam, hogy titokban tartottam, hogy az erdőben járt, de remélem nem fog vele visszaélni, és újra visszamenni. Végre kibökte, hogy az íját akarja. Hangosan felnevettem, és az ágya végéhez sétáltam, majd megfogtam a lábfejét a takarón keresztül.
-    Csak nem gondolod, hogy visszakapod? – nevettem. – Megtartom a kis titkod, de nem fogom a szívemen hordozni, hogy hagytam, hogy újra bajba kerülj.
Hazudtam neki. Szinte tapintható volt a levegőben a feszültség, hogy mennyire fontos neki az az íj. Nem vettem volna el tőle, de mindenképpen akartam, hogy érezze a súlyát, ezért becsúsztattam az ágy alá, míg aludt… kapóra is jött, hogy éppen ezt kérte tőlem. Egy ideig még úgysem fog tudni lehajolni érte, holnap pedig úgyis visszajövök megnézni, hogy hogy van. Elindultam az ajtó felé, majd megálltam és visszanéztem rá.
-    Jóéjt, Annelie. Vigyázz magadra.
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 18:30 Ugrás a poszthoz

Lotte

Mélyen elmerültem a gondolataimban. Nem is figyeltem már egy idő után a külvilágot, hangos köhögések közepette szívtam már a 4. szál cigim, amikor egy kisember elszaladt mellettem. Összerezzent a testem, azt hittem, hogy képzelődöm, és ideképzeltem Jace-t mikor már futkározik. Egy női hangra lettem figyelmes, aki Jace-nek szólította a kövön ülő lurkót. Azonnal levert a víz, megráztam a fejem, és a szőkeségre néztem, majd a kisfiúra, majd újra a szőkeségre. Ha a lány hasonlított volna Stella-ra, szerintem leugrottam volna az emeletről. Vajon Isten küld nekem 1 hónapra a nem létező fiam elvesztése után ugyanolyan nevű kisgyerekeket, vagy egyszerűen csak a sors nem büntetett még eleget?! Azonnal elnyomtam a cigit, nem akartam, hogy a kisgyerekre szálljon a füst. A lány megszólított, de nem válaszoltam neki rögtön. Azt sem tudtam ki ő. Hirtelen újra lepörögtek az agyamban az Amirával történtek, aztán az, hogy most ikrei vannak, aztán minden ami Stella-val történt Savannah-ban. És persze Jace. Az én Jace-m.
-    Szia… Sziasztok. – mosolyogtam a kisfiúra, aki bájosan vissza is mosolygott. A szőke lány le se tagadhatta volna hogy az övé, az arcvonásaik nagyon hasonlítottak. – Ja… Visszajöttem. – Nem tudtam mire vélni a kérdést, ötletem sem volt, hogy ki lehetett a lány, de sejtettem, hogy Amira egyik barátnője, mert valahogy az Amirával töltött este óta mindenki tudja, hogy ki vagyok. – És te? Ti hogyhogy itt? – kérdeztem tőle a tök értelmetlen kérdést, ugyanis lehet hogy mindennap idejár, és semmi hogyhogy nincs az egészben.
-    Üljetek csak le. – mosolyogtam újra.
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 19:52 Ugrás a poszthoz

Amira

A mai nap nagyon húzós volt. Reggel korán keltem és körbefutottam a birtokot 2x. Utána a faluban voltam, vásároltam egy új pálcatokot, és néhány zoknit is, mert azokat otthon felejtettem. Nem az a tuti pamut, amit otthon lehet kapni, de megteszi. Csutakosan értem vissza a kastélyba délben, vettem egy hosszú zuhanyt, aztán leültem az ágyra, és tanulni kezdtem. Nem tudok visszaszokni az órákra beüléshez, 2 évig magántanuló voltam, és tökéletesen jól elvoltam azzal.  Körülbelül egy-két órát tanultam egyhuzamban, aztán újra lementem a faluba, és vettem egy képkeretet, meg a bagolypostára is ellátogattam. Bekereteztem a közös képünket Jace-szel, és kitettem az éjjeli szekrényre. Így kicsit olyan, mintha velem lenne. Nekidőltem az ablakpárkánynak, és felbontottam a csomagot, amit a postán felvettem. Volt benne egy becsomagolt kis dolog, ami ajándéknak tűnt, meg egy levél. A feladója Stella volt. Izomból az ágyhoz csaptam a levelet, megragadtam a hajam és a fejem, és tettem két kört erőltetett menetben a szobában. Legalább 5 perc volt, mire rá tudtam magam venni, hogy felbontsam a levelét. Kicsi parfümmel átitatott papírra volt írva, rövid volt, és lényegre törő.
Dear Bentley,
Jace and I both miss you. I have to tell you, I kinda lied to you when I said he isn’t yours, I probably should’ve said chances are he isn’t yours. Please come back, so we can find out. I don’t care about anyone else, only you. And I want you to raise this child with me. And sorry for everything i’ve said.
Love, Stella

A kis csomagban volt még egy kép Jace-ről, és az egyik kis zoknija is. Összegyűrtem a levelet, miután elolvastam. Egyáltalán nem akartam Stella-val semmilyen kapcsolatot, de hogy most újra hiteget engem, megőrjít. Miért van az, hogy az anyák kapják a gyereket, ha két pár szétmegy és nem házasok? Semmim nincs, amit mondhatnék a bíróságon, Stella se nem részeges, és nem dolgozik a sarkon sem… legalábbis papíron nem. Plusz elvileg Jace nem is az enyém. Túl bonyolult volt ez nekem. Hülye muglik. Egy pálca kéne és mindent elintéznék. Teljes erőmből a falba vertem, aztán még 20 percig sajnáltam a jobb öklöm. Jó kis Bentley-féle megoldás volt…
Túlságosan felbosszantottam magam, hogy egy helyben maradjak. Egy írólapot kerestem, hogy válaszoljak Stella-nak egy kicsit sem kedves hangvételű levélben. Egyet sem találtam, ezért szét akartam tépni a könyvem, és az egyik lapjára írni, amin csak félig van írás, de egy olyan lapot sem találtam. Lefutottam a könyvtárba, és kedvem lett volna felborogatni az egészet, de inkább egy eldugott sarokba mentem, és elkezdtem keresni egy ilyen könyvet. Már mindent tudtam, hogy mit fogok neki írni.
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 28. 21:21 Ugrás a poszthoz

Amira, aki Mira

Miután felborogattam legalább egy tucat polc könyvet, kezdtem megnyugodni. Hova lett a személyiségem, hova lett a vicces és barátságos Bentley? Megőrültem volna? Kéne beszéljek valakivel, aki segíthet? Kivel? Itt vagy mindenki furcsán néz rám, vagy azt se tudja ki vagyok. Mikor már fél órája csendben borogattam és rugdostam a könyveket, leültem a kupac közepére, és a kezembe vettem egy könyvet az OMSZ-ről. Kicsit el is kalandoztak a gondolataim Jace-ről, ahogy beleolvastam a könyvbe. Minden egyes lap után tudat alatt egyre inkább győzködtem magam, hogy nem válaszolok Stella-nak, de a következő lehetőségemmel hazautazom, és megcsináltatom azt a tesztet. Menekülhet a világból is, ha Jace az enyém. Én el tudok menekülni a világból Jace-szel, ő nem. Itt van nekem a Bagolykő… Már minden lejátszódott a fejemben, hogy mit és hogyan tennék, de aztán kupán vágott a gondolat, hogy ez egyáltalán nem is biztos. Sőt. Az OMSZ-es könyvben a nagyanyám minden második oldalon ott volt, találtam róla egy képet is. Kitéptem és mikor már épp készültem volna zsebre vágni, valaki megzavart. Akkora tűsarkak voltak rajta, hogy nem tudom hogy nem hallottam a lépteit. Összerezzentem, hirtelen azt hittem hogy a könyvtáros épp most akar nekem egy hatalmas fejmosást adni, aztán megláttam az ismerős szempárt.
-    Amira?! – a kérdésre egy nagyon hasonló kérdéssel válaszoltam, és zsebre vágtam a gyűrött képet a kezemben. A kis zoknicskát, ami mellettem trónolt a könyvkupacon pedig gyorsan a mellényzsebembe raktam, hátha nem vette még észre. – Visszatértem, igen. – vettem kicsit komolyabbra a szót, majd tűszúrásokként beugrottak a közös emlékeink. Tudtam, hogy férje van és gyerekei. A sors iróniája. Megráztam a fejem, felálltam, és kezet nyújtottam neki. – Hátsófertály és lábügyileg nem nagyon változtál. – mosolyogtam.
Bentley L. Collins
INAKTÍV


I just want to feel alive.
RPG hsz: 21
Összes hsz: 25
Írta: 2014. július 29. 13:39 Ugrás a poszthoz

Akkoris Amira

Méregettem 1-2 percig a lányt, de nem azzal a csajozós méregetéssel. Nagyon megváltozott. Nem azt mondom, hogy megöregedett, de azokat a pajkos arcvonásait már nem igazán véltem fellelni. Hiába, az anyák megváltoznak. Leszámítva, ha Stella-ról van szó. Ő ugyanolyan hülye, mint azelőtt.
- Na ne már! Pedig mindent megteszek, hogy eltüntessem őket. – vigyorogtam, és megsimogattam az állam. Tényleg rám férne már egy borotválkozás. Leült egy puffra, én meg mellé vetettem magam, kényelmesen elhelyezkedtem, és hátrabillentettem a fejem. Kicsit elfáradtam a buldózermódjára könyvtár szétrombolásba. Odapillantottam, hogy mit olvas, valami sárkányos cucc volt.
- Nem úgy tűnök, mint aki itt van? – vigyorogtam rá gúnyosan. Amikor megemlítette az ikreit, akarva akaratlanul beugrott Jace arca. Hiába nem akartam ennek nagy jelét mutatni, megráztam egy kicsit a fejem, hogy elhessegessem a gondolatokat.
- Áh, ikrek? – mosolyogtam. Pontosan tudtam, hogy ikrei vannak, de itt volt az ideje egy kis kekeckedésnek, túl sokáig voltunk komolyak, ahhoz képest hogy Amiráról van szó. Legalább 3 percig. – Őszintén szólva, tudva amit tudok, el nem képzeltem volna, hogy belőled kifér egy gyerek. Nem hogy kettő. – kicsit kinyújtottam a nyelvem és újra elővettem a gúnyos vigyorom.
- Elfogyott a cigipapír. – adtam neki egy elég kétértelmű választ, gondolhatja azt is, hogy tényleg, meg azt is, hogy megint csak kekeckedek vele. Nm mondhatom el az igazat, az családi titok.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Bentley L. Collins összes RPG hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Fel