Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=404463#post404463][b]Lavia Stark - 2014.10.15. 21:24[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=404484#post404484][b]Jared S. Nightingale - 2014.10.15. 21:44[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=404497#post404497][b]Lavia Stark - 2014.10.15. 22:02[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=404517#post404517][b]Jared S. Nightingale - 2014.10.15. 22:24[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=404540#post404540][b]Lavia Stark - 2014.10.15. 22:51[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=404560#post404560][b]Jared S. Nightingale - 2014.10.15. 23:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=404570#post404570][b]Lavia Stark - 2014.10.15. 23:37[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=408535#post408535][b]Cyanne North - 2014.10.23. 21:36[/b][/url]

Hogyan is fogalmazhatnék szépen? Hogy önthetném szavakba a mindennapjaim?
A nyári szünetben a legkevésbé sem szenteltem figyelmet semmilyen zavaró tényezőnek, sőt, kifejezetten irtottam a gondolataim egy bizonyos fajtáját, amik bizonyos személyekre fókuszálnak. Ezzel egészen addig nem is volt baj, amíg vissza nem jöttem a kastélyba, amíg el nem kezdtem tengetni középszerűen unalmas mindennapjaimat a Rellon körletén belül. Akkor viszont egy káosszá vállt az életem.
Őrjítő volt ez az egész, a gondolataim elviselhetetlen csapongása. Egyre kevésbé tudok figyelni az engem körülvevő dolgokra, lankad az éberségem, a szerepemet már nem örömtelien, inkább fáradtan játszom az emberek előtt. Persze, ez aligha látszik, csupán kedves drága ikertestvérem vette észre a különbséget, de arra már sajnálta az értékes idejét, hogy rákérdezzen, mi a bajom.
Tehát, egyedül vagyok. De mit is vár az, aki egész életében eltaszította magától az embereket? Jobb nekem így, egyedül.
Szokásommá vállt éjszaka kóborolni a kastélyban. Ilyenkor minden olyan csendes és nyugodt, igazából senki előtt sem kell színészkednem, és nem látom az emberek irritáló pofáját. Csak magam lehetek. Főleg ilyenkor szeretek egyedül bolyongani, mikor esik az eső, s már rég elmúlt takarodó. Hallom az eső kopogását az ablakon és a kastély falain, látom a vöröslő égboltot az üvegen keresztül. Fenomenális.
A déli szárnyba érve a Fejetlenség Folyosójára vetődtem, ahol kivételesen minden csendes volt; a portrék halkan szuszogtak, s egy árva kószáló emberrel sem találkoztam. Érdekes. Pedig Halloween előestéjén nálam amúgy is hagyomány, hogy körbejárom a kastélyt.
Leültem az egyik ablak peremére, s csak bámultam a versenyt futó cseppeket az üveglapon.
Minden előjelzés nélkül törtek ki belőlem a könnyek. Nem tudom, mi miért történik körülöttem. Nem tudom, miért érzek ilyen mélyen bizonyos dolgokkal - emberekkel kapcsolatban. Nem tudom, milyen is vagyok valójában.
És nem tudom, hogy Ombozi gondol-e rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=408730#post408730][b]Dwayne Warren - 2014.10.24. 11:23[/b][/url]

Jack, a gyöngyös törpekuvik minden negyedik- ötödik lépése döccenésére aprót huhog a vállán, különben minden csöndes és nyugodt - ahogy annak lennie kell. Egyedül ő és néhány kollégája keringenek a kastély hideg folyosóin, őrizve az itt élők édes álmát. Illetve, ha szükséges, irdatlanul az ágyukba zavarni a kóborló diákokat.
Még diákként sem értette azokat, akik éjjel felfedező túrára indulnak a kastélyban. Örülhetnének neki, hogy az éjszaka az övék, nyugodt és csöndes. Majd visszasírják a takarodót ha egyszer, hozzá hasonlóan munkaköri kötelességből kell megszegniük!
A fejetlenség folyosója kivételesen nem túl fejetlen, sőt, már-már barátságos. A hortyogó portrék csak kinyitják a szemüket lassú lépteire, majd azonnal vissza is zárják. Egysíkú horkolások kórusa zengeti át újra és újra a falakat.
Megáll, körbenéz, mintha csak ellenőrizné, hogy figyeli-e valaki. Mondjuk az igazgató. A zsebébe nyúl, egy doboz piros dobozos cigarettát húz elő, továbblépve a pálcája tüzével gyújtja meg. Ó, az a munkahelyi stressz, majd a kölykökre fogja. Majd ha rajtakapják, simán...
Halk szipogás.
Megtorpan, kifújja a füstöt. Hunyorogva mereszti a szemét a sötét folyosón, amit csak a Hold fénye és az egymástól távol kifüggesztett mágikus fáklyák világítanak meg. Egy szőke... vagy ahhoz hasonló színű haj az ablak mélyedésében, amit mintha furcsán zöldesre színezne a fény.
   -  Te ott - emeli fel a hangját - Takarodó. Most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=408744#post408744][b]Cyanne North - 2014.10.24. 11:49[/b][/url]

Könnyeim lassú időközönként csordultak ki a szememből, csendesen hullottak alá a combomat fedő vörös szövetre. Nem igyekeztem, hogy letöröljem őket. Hagytam, hadd távozzanak a testemből, s őszintén reméltem, hogy Ombozi Noel emléke is fakul minden egyes cseppel.
Lépészaj. S bár tudom, hogy Noel nincs itt, tudom, hogy Balatonon van és nem is lesz itthon még egy jó darabig... de egy pillanatra azt hittem, ő az. Nagyon csúnyán elhittem, hogyha megfordulok, meglátom a göndör tincsekkel keretezett arcot.
Bemozdultam, olyan gyorsan fordultam meg, hogy szinte beleszédültem... Tekintetem azonban nem a rellonos kissé görnyedt alakjával találkozott, hanem egy szakállas, rövidebb hajú, valljuk be, öregebb arccal, egy másik szempárral. És ami a legrosszabb; emlékekkel.
Hangja úgy tört össze bennem mindent, hogy különösebben bunkónak sem kellett lennie, akkor már tök mindegy volt. Nem tudtam parancsolni magamnak.
Rázni kezdett a zokogás. A könnyek megállíthatatlanul törtek fel belőlem, ziháltam, még kezeim is remegni kezdtek. A körülöttünk lévő portrék felriadtak, végigmértek, majd úgy tettek, mintha aludnának. Kezeim az arcom elé emeltem, hogy a férfi ne láthasson engem - ne láthassa a síró Cyanne Northot, a horror-lányt, aki mindig is érzelemmentes megfigyeléséről volt híres. Ne láthassa a villámlányt, akiben most egy kis szikra sem volt, aki lemerült és elgyengült. Ne láthassa a méregmentes ciánt.
Takarodó. Milyen szó ez, hogy takarodó? Semmi értelme ebben a helyzetben az egésznek. Ő most pöfékel, én sírok, szerintem mindenki mehet a maga dolgára, és akkor senkinek sem esik bántódása.
Megpróbáltam csitítani magamon, de rázott a zokogás, könnyeim megállíthatatlanul törtek előre. Most sírok életemben először.
- Te ott... - csuklott el a hangom. - Nyomd el. Most.
Furcsa, hogy még ilyenkor is megpróbálom fent tartani az erősségem látszatát. Hiszen alig lehetett hallani amit mondtam, a szavakat úgy kellett kipréselnem magamból. Így nem hat sértésnek a világ legbunkóbb beszólása sem.
Csak hagyjon békén. Felejtse el, hogy így látott, és menjen tovább. Úgyis miatta került Ombozi a Javítóintézetbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=408751#post408751][b]Dwayne Warren - 2014.10.24. 12:06[/b][/url]

Sok különböző reakcióra számított.
De erre végképp nem.
A hangjáról és a mozdulatairól már felismeri a rellonos lánykát. Az ismeretségük semmiképp sem nevezhető közelinek, valójában elharapott mondatokra és parancsszavakra korlátozódik, mégis feltűnik neki, hogy valami annyira... más. Nem a bőgés miatt - hiszen azt minden lány csinálja, ha bevallja, ha nem -, de hogy mi a furcsa benne, nem igazán tudná szavakban kifejezni.
Az oldala mellé engedett kezében a cigarettából kavarogva száll fel a szürkésfehér füst. A szája csodálkozó elnyílik.
   -  Héééé, na mi van, bántott valaki vagy mi?
Dwayne Warrenről sok rosszat lehet állítani, azok nagy része pedig biztosan maradéktalanul igaz lenne. Ám az nem mondható el róla, hogy tétlenül elsétálna egy reszketve zokogó nő mellett az éjszaka közepén - mert hogy Ciánka is nő, még ha abból a nagyon furcsa fajtából is.
Az elhaló megjegyzést elengedi a füle mellett, közelebb sétál, épp csak annyira, Hold fénye a lány alakjára vetüljön. A szeme kutatva fürkészi Cyanne vonásait - már ami annak reszkető ujjai közül látszik. A cigaretta fényesen felparázslik, ahogy beleszív.
   -  Kell segítség vagy valami?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=410190#post410190][b]Cyanne North - 2014.10.26. 11:51[/b][/url]

Most mondhatnám, hogy igen. Bántottak, és olyan dolgokat műveltek velem, amik megbocsájthatatlanok, de nem mondom, mert végső soron nem igaz. Valahol belül tudtam, hogy ez az egész teljesen normális, hogy közhellyel élve "ilyen az élet", de nem akartam, hogy rájöjjek; én is a részese vagyok ennek a körforgásnak. Mindig is különálló ember voltam, aki sosem volt benne azokban a dolgokban, amikben átlagban minden normális ember benne van - például nyakig a sz**ban se voltam soha, meg szerelmi bánatos alkoholmámorban sem, most azonban sikerült belemásznom az elsőbe, és legszívesebben a másodikba is megtettem volna.
Könnyfátylamon keresztül tekintettem fel Warren profra, kezeimet már bénán ejtettem a combomra, hadd lásson csak, most már mindegy.
- Dehogy bántott. Maximum maga. - feleltem elfúló hangon. Ahogy bevillant a minisztériumi bagoly képe az ablakban, elöntött a düh egy halvány változata, s bár tudtam, nem az előttem állóra kell haragudnom, de mégis felé irányítottam minden ellenérzésem, mert így egyszerűbb volt. Egyszerűbb volt rá haragudni, mint magamra, hogy belementem egy ilyen hülyeségbe.
Letöröltem a könnyeim és kihúztam magam; s bár a cseppek helyére újak köszöntöttek be, azok már csak némán hullottak alá. Nem engedem meg azt a luxust egy tanárnak, hogy gyengének lásson engem. Majd sírok máskor. Persze, szaggatott levegővételek sora következett még, mert a sírást nem olyan könnyű abbahagyni, ha egyszer elkezdi az ember, de megpróbáltam nem törődni vele.
- Nem, nem nekem kell segítség. - szűrtem a fogaim közt halkan. nem akarom elmondani, hogy Ombozi miatt, egy fiú miatt sírok. De azt hiszem, meggondolatlan voltam, és most már számon fogja kérni rajtam, hogy miért mondtam ilyeneket.
Nem érdekel.
Semmi sem érdekel...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=410196#post410196][b]Dwayne Warren - 2014.10.26. 12:09[/b][/url]

Visszaveszi a cigarettát a szájába, a bal kezét a zsebébe csúsztatva, tétlenül figyeli a lány mocorgását. A bagoly a fejét forgatva teszi ugyanezt a vállát, tollazatának mintája mintha dühös, vádló kifejezést festene az arcára.
Dwayne sosem volt az éles eszéről híres, ha érzelmi kérdésekre került sor. A saját lelki nyomorán is képtelen eligazodni, mások gubancaival pedig, ha teheti, igyekszik nem foglalkozni - ám, ugyan, nem vak.
   -  Ha a szívszerelmed miatt bömbölsz az éjszaka közepén, nyugodj meg, Noel remekül érzi magát a siralomházban. Nem sokára meg hazajön és jól össze is borulhattok.
Oldalra billenti a fejét, maga mellé hamuz a padlóra, a szemei kutatón fürkészik a lányka vonásait, amit betegesre sápaszt a kékes színű haj. Nem vak - s ő is volt ennyi idős, így csuklóból engedi meg magának ezt az elhamarkodott következtetést, még ha a konkrét helyzetről semmit, de semmit sem tud. Őszintén pedig még csak nem is akar.
   -  De ha nem kell segítség, akkor állj föl és nyomás a Rellonba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=410213#post410213][b]Cyanne North - 2014.10.26. 12:33[/b][/url]

Rögtön felment bennem a pumpa, s bár a könnyek még mindig patakokban hagyták el pislogóim, arcom kipirult az idegtől, s egyből éreztem, hogy feszültség áramlik a testembe.
- Szívszerelem a... - és számból dőlni kezdett a káromkodás, különböző koránt sem kedves jelzőkkel illetve a drágalátos professzort, azonban mikor családtagjait kezdtem volna szidni, elharaptam a mondatot. - Siralomházban. Igazán gratulálok maga bunkó...
Indulathang, s egy kósza, ám igen határozott körvonalú, szétágazó villám a földbe - csak így tudtam kiadni magamból a feszültséget. A villám becsapódásának hangja még sokáig lógott a levegőben, én pedig dühös, még mindig könnyes szemekkel néztem a profot.
- Mégis mit képzel magáról? Hogy bárkit a földbe döngölhet, aki a diákja? Ez itt nem sötét varázslók vallatója, hanem egy iskola. Talán el kéne gondolkodnia azon, hogy miért ülteti át a saját lelki nyomorát a diákokra. - dühösen végigmértem, majd megpróbáltam odaszúrni egyet neki. - Kötve hiszem, hogy a saját lányával is így beszélne, vagy akár csak fele ilyen hangnemben. Ha mégis, sajnálom azt a kislányt.
Kezeim leizzadtak, s magam előtt dörzsölgetni kezdtem őket, a feszültséget oda koncentrálva, hiszen ki tudja, szavaim akár még érzelmeket is kiválthattak ebből a kőbunkó idiótából.
- Mellesleg, teszek arra, hogy a Rellonban kéne lennem. Van nekem annál jobb dolgom is, mint hogy a hálókörletemben császkáljak. - Egyenesen a szemébe néztem, mintha csak valami kutyaviadal lenne készülőben.
Természetesen magamban még osztottam volna egy kicsit a drágalátos aurorunkat, de ösztöneim azt súgták, most nem célszerű dekoncentráltnak lennem. Bár lehet, csak a paranoia.
Egy könnycsepp finoman hullott alá a villám becsapódásának helyére; hallani véltem, ahogy sistereg egy kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=410247#post410247][b]Dwayne Warren - 2014.10.26. 13:25[/b][/url]

Láthatóan hátrahőköl a lány heves reakciója láttán. Jack, a különben is ideges természetű törpebagoly visítva kap szárnyra a mennydörgés nyomán, hogy elrepüljön a folyosó sötétbe veszi vége felé. Dwayne megütközve emeli föl a tekintetét a villám becsapódásának nyomáról - az arca pedig elveszíti az eddigi, viszonylag könnyed kifejezését.
Két éve kénytelen ebben a kastélyban élni. Együtt kel és fekszik, együtt eszik és egy levegőt szív ezekkel a nyavalyásokkal - és mégis, minden egyes napját azzal az émelyítő szájízzel kell befejeznie, hogy inkompetens idióták veszik körül. Nem csak a gyerekek, a tanárok épp annyira - hiszen hogy hagyhatják, hogy drogosok, alkoholisták és ilyen mentálisan gyenge lánykák tanuljanak egymás mellett?
   -  Honnan veszed, hogy bárkivel így beszélhetsz, édes lányom? Nem játszottunk együtt a homokozóban, szóval kapd össze magad szépen és gondolkodj, mielőtt kinyitnád azt a hülye szád!
Épp csak annyira emeli föl a hangját, hogy nyomatékot adjon a szavainak, a falak portréi azonban abbahagyják a horkolást, némelyik alvást tettet, mások azonban palástolatlan kíváncsisággal figyelik az eseményeket.
Dwayne eldobja a cigarettát maga mellé, majd a jobb lábával tapossa el.
   -  A villámokkal meg vigyáznék a helyedben. Ha így dobálod őket, hamarabb találkozol a lovagoddal, mint szeretnél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=410326#post410326][b]Cyanne North - 2014.10.26. 16:49[/b][/url]

Nagy levegőt vettem, s közben megforgattam a szemem, de amint lélegzetem hangos sóhaj módjára távozott belőlem, felvettem a jól megszokott bájos-ijesztő arcom. Még mindig nem érti.
- Elnézést, professzor úr. Sajnos mostanában szélsőséges hangulatváltozásaim vannak. Sajnálom. - szememből pedig még mindig könnyek csöpögtek, de ajkam mosolyra húzódott, arra a kedves-udvariasra, szemem pedig szinte villámokat szórt (persze csak képletesen). Warren, te kedves és ártatlan bárány, te túlérzékeny kedves ifjú, amint kikerülök ebből az iskolából...
- Nem önre céloztam, Warren professzor. - hangom amolyan nyájasan udvarias stílust vett fel; már csak a rokokó korabeli csipkés, abroncsos szoknya hiányzott. Elég betegül nézhettem ki nagyra nyíló, gyűlöletet sugárzó kék szemeimmel és hűvös mosolyommal. - Kérem, bocsásson meg, hogy elragadott a hév.
Bunkó, idióta...
- És hogy kellemetlenséget okoztam.
...hogy juthatott eszébe...
- Illetve az iskola falai közé nem illő trágár szavakért is.
...hogy villámot eresszek belé, és elküldjék Balatonra? Noel, hogy juthatott eszedbe ilyen?... Te idióta...
És a könnyek csak folytak, elérték ridegül mosolygó ajkam, majd legördültek az államon, már a hajam pár vékony tincse is könnyektől itatott volt.
Lovag. Álmodik a nyomor.
- És ön, hogy van, professzor úr? Ha már ilyen gálánsan és udvariasan megállt segíteni egy elesett nőnek! Illik megkérdeznem... - hangom mint a selyem, úgy kúszott, de egy átlagos érzelmi intelligenciával rendező embernek fájóan gúnyosan jött ki ebben a szituációban. Persze, gondoltam, Warrennek egy szava se lehet, hiszen csak visszakérdeztem. De igazából el is küldhet Javítóba, nekem nyolc.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=410382#post410382][b]Dwayne Warren - 2014.10.26. 18:01[/b][/url]

A hangja nyoma némán lebeg a fejük fölött, mint egy lesújtani készülő, nehéz csatabárd. A háta mögötti falon függő, jókora portré főszereplője, egy kalapos öregember csöndben átsurran a szomszédos keretbe, hogy csatlakozzon a megfestett piactéren kialakult sugdolózáshoz.
Rendben van, bármennyire nem otthona a mentális sík, Dwayne mégsem teljesen, menthetetlenül hülye. A maró gúny számára sem idegen, márpedig ez épp hogy nem égeti át a bakancsa vastag talpát.
   -  Te...
A lányra mutat, kutya módjára oldalra billentve a fejét.
   -  Te elmebeteg vagy. Ó anyám...
Megforgatja a szemeit, mindkét kezét a zsebébe csúsztatja. Nem, nem, ő már nagyon rég nem próbálkozik azzal, hogy ezeket a jött- menteket jobb belátásra bírja. Nem. Erre sem ideje, sem agyi kapacitása, sem pedig türelme nincs. Látható - és egészen nyilvánvaló -, hogy a Noel- Cyanne féle pincelakóknak valami sokkal többre van szükségük, mint egy elzárás. Na nem azért, mert fenyegetőek, vagy egyáltalán, különösen érdekesek lennének - mindössze annyira gyötrelmesen idegesítőek.
   -  Büntetőmunka. Holnap délután kettőkor az irodámban. Ahh, és tizenöt pont a Rellontól. Ne késs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=436966#post436966][b]Návay L. Viktor - 2014.12.14. 21:46[/b][/url]

Kellett ez a találka a pszichológussal. Úgy érzem igazán jót tett. Nem tudom, voltam-e ennyire nyugodt egyszer is, mióta csak itt vagyok. Folyton kattogott valamin az agyam az utóbbi időben, ám ebben a pillanatban az egyetlen határozott gondolatom mindössze annyi, hogy ha lehet legilimenciát tanulni az iskola falai között bárkitől is, biztos, hogy felkeresem. Az érdeklődést bizonyára a tanárnál lenne a legérdemesebb elkezdeni, aki egyébként az órarendemben is megjelenő legilimencia órát tartja. Tudom, hogy általában aki nem tudja, az tanítja, de hátha szerencsém van és ez nem igaz. Zója ugyan azt ígérte, hogy utána néz és majd elküldi egy héten belül, hogy milyen lehetőségek is vannak a felvett tárgyaimon túl szakkörök formájában például, addig azonban ezt-azt magam is kideríthetek. Sőt, most rögtön megyek és megkeresem azt a tanárt. Minél előbb érdeklődöm, annál kevesebb az esélye, hogy elfeledkeznék róla, meg annál hamarabb tudhatom meg azt is, hogy milyen feltételeknek kell eleget tennem, vagy esetleg egyéb elfoglaltság után kell-e néznem. Az már biztos, hogy a kviddics magában nem elég, túl sok időm van gondolkodni még így is, és a "mi lenne ha" kezdetű hangzatos mondatok valahogy az őrületbe kergetnek, tehát egyértelműen menniük kell. Igaza van Zójának abban, hogy túlságosan is erre az egészre - Matthew-ra, hogy pontos legyek - koncentráltam utóbb, annyira, hogy már mindenről eszembe jutott. Az szépen hangzik, hogy beszéljek vele, hogy talán mégis adhatnánk egy újabb esélyt kettőnknek, de már viszonylag rég közöltem vele a tényállást még a Boglyas téren. Azóta sem reagált, ez alapján meg valószínű, hogy nem is fog ezután sem. Jobb lesz hát, ha a múlt múlt marad, én meg keresek valamit, amivel eltölthetem az időm töprengés helyett, minthogy arra várok, hogy hátha meggondolja magát. Elköszönve Zójától kilépek a Fejetlenség folyosójára és útnak is indulok abban a reményben, hogy hátha a tanáriban megtalálom Lasch-t. Erre a folyosóra is ráférne egy nagytakarítás, állapítom meg szétnézve. Mindig van valami oda nem illő, például a víztócsa az orrom előtt a padlón. Micsoda fejetlenség. Kiérdemelte ez a hely is a nevét. Sóhajtok egyet, aztán lábam elé nézve igyekszem úgy haladni tovább, hogy ne lépjek bele semmibe és ne csússzak el, mert kicsit sem hiányzik, hogy én legyek itt a fő műsorszám éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=436981#post436981][b]Matthew G. Kinsey - 2014.12.14. 23:34[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=436983#post436983][b]Návay L. Viktor - 2014.12.14. 23:43[/b][/url]

A pszichológustól kilépve csendben indulok útnak a folyosón a tanári felé, ám – mint az már lenni szokott – az élet sosem alakul a tervek szerint. Ismerős hang csendül fel mögöttem, és egy pillanat alatt kavicsméretűre zsugorodik a gyomrom. Megállok és szó nélkül hallgatom végig, aztán szembefordulok vele. Még a hangja sem ígér sok jót, a szavai viszont annál is keserűbbek. Szinte marnak, annyi gúnyt tuszkol abba a nem túl hosszú mondatba. Egy pillanat erejéig átsuhan az agyamon, hogy talán a pletyka eredményezi ezt és még mindig érez valamit, ám gyorsan sikerül szerencsére ezt elhessegetni. Amióta itt vagyok, folyamatosan arról igyekszem meggyőzni magam, hogy nem véletlen találkoztunk újra minden szándék hiányában, viszont akkor igazán két hét kellett volna hozzá, hogy végiggondoljon egyetlen dolgot? Nem hiszem. Végül is ő volt az, aki elment úgy, hogy még csak el sem köszönt, semmi okom nincs rá, hogy bármiben is reménykedjem. Fáradtan sóhajtok egyet rápillantva, majd megvonom a vállam.
— Neked is szép napot, Matthew – jelentem ki, és értetlenül pillantok rá. Nem tudom pontosan mit is ért a szép munka alatt, bár éledezik a gyanúm, hogy Diomédre érti. Akárhogy kutatok az emlékeim között, nincs más, ami szóba jöhetne. Elég gyorsan kizárom, hogy attól lenne ennyire zaklatott, hogy megismerkedtem a tulajdonostársával az elmúlt hetekben és róla is kérdeztem. Azt másképp rótta volna fel, azt hiszem. Sokkal valószínűbb, hogy a Halloween esti bálról értesült ennyire későn, és ahogy nézem, tévesen is. Ha igazam van... örülnöm kellene, hogy reagál rá, bárhogyan is, de nem tetszik az, hogy ennyire keserű, dühös, egyszóval negatív. Ez az én szerencsém. Amikor végre sikerül eljutni arra a pontra, hogy eldöntöm, hogy nincs tovább, lezárom magamban, mert nem érdemes tovább várni arra, ami sosem következik be, akkor felbukkan a semmiből és más vágyam sincs, minthogy biztosítsam róla, semmi oka annak a "dicséretnek", annyira zavar az az állapot, amiben jelenleg látom.
— Ha a pletykára érted, nem igaz. Dioméddel mentem el a bálról, de itt meg is áll az egész történet – jelentem ki, és nem is annyira a saját védelmem motivál, pusztán szeretném, ha lenyugodna. Éppen eleget veszekedtünk már, nem akarom tovább folytatni. Nem áll szándékomban hergelni sem, pedig tehetnék megjegyzéseket, de már elegem van az állandó huzavonából.
— Arra gondoltam, hogy ha visszajut hozzád a pletyka, csak reagálsz rá valahogyan és abból majd rájövök, hogy mihez is kezdjek veled – egészítem még ki az iménti mondandómat, előbb-utóbb úgyis rákérdezne. Nincs miért húzni az egészet azzal, hogy nem mondok semmit, amíg nem közli, hogy hallani szeretné ezt a részletet is. Nincs értelme ezen az egészen rágódni, hiszen közlöm az igazat, úgy, ahogy van. Tudhatja, hogy nem hazudok, hogy elhiszi-e, az már más kérdés. Idióta gondolatok... tartanom kellene magam ahhoz, amit Zójának mondtam. Ahhoz, amit elhatároztam. Beletúrok a hajamba kissé türelmetlenül és ajkamba harapva várom, hogy mondjon valamit, hadd mehessek aztán a dolgomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=436984#post436984][b]Matthew G. Kinsey - 2014.12.14. 23:55[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=436989#post436989][b]Návay L. Viktor - 2014.12.15. 00:05[/b][/url]

Jól sejtettem. Dioméd az oka annak, hogy ilyen ideges. Akár még örülhetnék is annak, hogy itt háborog ezen az egészen, holott egy többnyire alaptalan pletykáról van szó. Mindössze annyi igaz belőle, hogy a jégvarázslóval léptem le a bálról. Valamit csak jelent, ha ezt váltja ki belőle, viszont már nem vagyok biztos benne, hogy végig akarom én ezt gondolni úgy igazán. Ha úgyis az lesz a vége, hogy nem hisz nekem, és megint belemegyünk a kinek kit kellene gyűlölni és hasonló beszélgetésekbe, mi értelme lenne az egésznek. Elmondom rövidre fogva, mi is volt a helyzet, válasza pedig nem különösebben lep meg. Sejtettem, hogy kételkedni fog a szavamban. Azt hiszi, amit hinni akar, pedig mindig is egyenes és őszinte ember voltam, ez mit sem változott az elmúlt évek alatt.
— Pusztán közöltem a tényeket – válaszolom megvonva a vállam, és nekidöntöm a hátam a falnak, mellkasom előtt keresztbe fonom a karjaim, végig makacsul bámulva közben a földet magam előtt. Várom, hogy mit tud még hozzá tenni, meddig fog elmenni, csakhogy megkérdőjelezze minden állításom és alátámassza saját elképzeléseit. A következő mondata azonban meglep. Kérdőn felvonom a szemöldököm és rá emelem a tekintetem.
— Azért jöttél eddig, hogy ezt elmondhasd és meggyőzd magad, hogy neked volt igazad? – kérdezem kissé élesen. Mintha csak magának akarná bebizonyítani, hogy valamelyik, jelen pillanatban éppen velem kapcsolatos elmélete igaznak mondható. Az az érzésem támad, hogy elemez, és valami módon elégedett azzal, amit feltételez, tévesen. Ha ő maga is benne van az egyenletben, és netán még érzelmek is keverednek bele, képtelen tisztán látni. Hallom a hangján, hogy zavarja Dioméd. Féltékeny lenne rá? Nem hiszem. Pontosabban nem merem elhinni. Aligha lenne rá bármiféle alapom. Ettől függetlenül a nyugalmamat szép lassan felemészti a közelsége, és rágni kezdem a számat, miközben próbálom összerakni valami érthetővé mindazt amit látok, sejtek, gondolok.
— Nem, nem jöttem rá... és az imént mondtam, hogy nem történt semmi. Ez azt is jelenti, hogy nem feküdtem le Dioméddel, és mielőtt megkérdeznéd, mással sem – rázom meg a fejem, és kissé morgós már a hangulatom, pedig olyan szépen indult az imént még a délután. Ez az én formám. Szusszantok egyet, és igyekszem tízig számolni, mielőtt felemelném a hangom és még tovább morognék vagy tudomisén, de ahogy eddig nem működött ez a módszer, ugyanúgy most sem bizonyul hatékonynak. Még csak ötnél tartok, de máris csak egyetlen gondolatra tudok figyelni, és hiába próbálom elhessegetni. Szeretném hozzávágni a valóságot úgy, ahogy van. Tízig már el sem jutok, hamarabb nyitom szóra a szám és mondom ki azt, amit minden bizonnyal még a Boglyas téren ki kellett volna mondani, vagy még annál is korábban.
— Ha hiszed, ha nem, nem történt semmi, mert szeretlek, te szerencsétlen... már a Boglyas téren is megpróbáltam elmondani, de mindig van valami szerinted jogos és megdönthetetlen ellenérved, nekem meg már nincs kedvem vitatkozni. Azt reméltem, hogy átgondolod, elhiszed végre, de gondolom, még mindig többre értékelnéd, ha gyűlölnélek – majdhogynem hadarok, annyira gyorsan beszélek, egyszuszra mondva el az egészet, aztán idegesen fújom ki a levegőt a végére, és ellökve magam a faltól végigmérem. Még mindig az az érzésem, mintha ki sem hagytuk volna azt a négy évet, csak a környezet változott meg, de a kapcsolatunk most is éppen olyan viharos, mint évekkel ezelőtt. Hirtelen nevethetnékem támad a szótól, de ideges horkantás lesz csak belőle. Nincs is kapcsolatunk. Ezt kellene Zójának látni, talán teljesen egyebet tanácsolt volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=436991#post436991][b]Matthew G. Kinsey - 2014.12.15. 00:07[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=436993#post436993][b]Návay L. Viktor - 2014.12.15. 00:15[/b][/url]

Húsz perce sincs, hogy eldöntöttem, nem fogok azon görcsölni, mi is lesz majd Matthew-val meg velem. Az eltelt idő tükrében éppen ideje lenne elengedni. Erre nem felbukkan, amint kilépek a pszichológustól? Ha ez így megy tovább, még a végén elkezdem elhinni, hogy a sors keze van a dolog mögött, hogy itt állunk a folyosón és történetesen éppen egy pletykát kér rajtam számon. Különös az, ahogy – szerintem – szerepet cserélünk. Úgy háborog egy többé-kevésbé alaptalan mendemonda miatt, ahogy régen nem láttam. Általában megpróbál a racionalitás mögé bújni és teljesen kimaradni mindenből, most azonban egyre kevésbé megy neki, engem pedig egyre jobban meglep ezzel az egésszel. Nem kezdem érteni. Két hete találkoztunk, az egész Diomédes ügynek is legalább másfél hete, ő viszont most reagál úgy mindenre, mintha épp csak megtörtént volna. Szép kis fáziskésés, ami azt illeti, de nem jegyzem meg. Végighallgatom közbeszólás nélkül, mert nem is igazán tudnék mit mondani, csak próbálom felfogni és értelmezni a dolgokat. Kénytelen vagyok bevallani magamnak is, hogy zavar ilyennek látni. Nem baj, hogy megmutatja végre, hogy vannak érzései, de nem jó érzés ilyen zaklatottnak látni. Jobban örülnék, ha nyugodt lenne, viszont a magyarázatom mintha olaj lenne a tűzre. Félreértelmezi kicsit a szavaimat, és tovább morog rajta. Még élvezhetném is, ha azt akarnám látni, hogy őrlődik azon az elképzelésen, hogy Dioméd meg én esetleg... Nincs ehhez kedvem, hagyni ezen rágódni a végtelenségig, még ha akad is egyetlen aprócska kis részem, ami szerint igazán megérdemelné, hogy szenvedjen kicsit. Nem vagyok én bosszúálló. Sokkal többre értékelném, ha azt látnám, hogy örül valaminek, vagy legalább nyugodt. Legszívesebben megölelném, de egyrészt kétlem, hogy attól megnyugodna, másrészt az én ingatagnak bizonyuló nyugalmam is csakhamar odaveszne. Pontosabban odaveszik így is, mert tesz róla az elméleteivel, megjegyzéseivel, minden egyes megszólalásával és lassan, de biztosan rám is átragad a hangulata, hogy már nem bírom lenyelni, amit már nem egyszer majdnem elmondtam, amióta csak volt alkalmunk újra találkozni. Egyértelmű, legalábbis számomra, nincs miért tagadnom, de nem várok rá különösebb reakciót. Kizárt, hogy a nyakamba borulna ennek örömére, hogy csak erre várt... és itt hirtelen elfelejtem folytatni a gondolatot. Teljesen váratlanul ér az, amit tesz. Erősebb vagyok nála, most azonban önkéntelenül is hátrálok a falig és szótlanul bámulok a szemébe, ha már ennyire közel jött. Érzem a bőre illatát. Ez már kínzás. Vajon lehet ez még rosszabb is? Nagyra nyitott szemekkel bámulok rá, és minden szava egyre jobban meglep. Ha eddig nem tudtam hová tenni, hát most végképp nem találok szavakat, csak bámulok rá és igyekszem felfogni, elhinni azt, amit mond. Az az érzésem támad egy pillanatra, hogy talán ihattam valamit, amit nem kellett volna, vagy éppen ő, de ha dolgozni járt be, mégiscsak józannak kell lennie. Meg nem is kerülné el a figyelmemet, ha így lenne. A hangja. Istenem, még az én torkom is elszorul attól a hangtól, pedig az imént még sértő szándékkal vagdostam hozzá a szavakat, és távozni készültem, erre most azon kapom magam, hogy átkarolom a derekát és közelebb húzom. Mint amikor rémálmai voltak. Egy pillanatra még a szemem is lehunyom véve egy nagy levegőt. olyan közel van. Ezektől a kék tekintetektől ismét az az érzésem támad -mint mindig egyébként-, hogy a vesémig lát, de bár látna, mert akkor tudná, hogy épp fölösleges köröket fut. Felsóhajtok, és igyekezve összeszedni a gondolataimat megszólalok végre. Hirtelen minden reményem felszínre törni igyekszik, pedig ennyire talán nem kellene lelkesnek lennem a szavaitól. Megkérdezhetném, komolyan beszél-e, de csak a hülye nem látja, hogy igen, így hát inkább megnyugtatni igyekszem őt is, magamat is.
— Nem felejthetnénk el azt az egészet, ami évekkel ezelőtt történt? Nem volt a legjobb, de már rég kidühöngtem magam, a bosszú meg igazán nem... mi értelme lenne? Felnőttünk már azóta, nem? – kérdezem. A magam részéről négy évet öregedtem, és merem remélni, hogy legalább fele ennyit okosodtam is, meg tapasztaltam dolgokat. Bosszúnak talán remek bosszú lenne még az is, ha most én hagynám itt minden szó nélkül, de hiába állítanék mást, nem akarok elsétálni. Felébredni sem szeretnék. Valaki csípjen meg, hogy tudjam, nem csak egy szemtelen álommanó űz gúnyt velem éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=436994#post436994][b]Matthew G. Kinsey - 2014.12.15. 00:17[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=436996#post436996][b]Návay L. Viktor - 2014.12.15. 00:28[/b][/url]

Nem számítottam rá az iskola falai között, de erre a jelenetre még kevésbé. Alig merem elhinni, hogy tényleg tőle hallom ezeket a szavakat, bár valahol örülök is neki, csak ne lenne ennyire zaklatott. Azokra az éjszakákra emlékeztet, amikor a titokzatos rémálmai egyikéből, másikából ébredt. Önkéntelenül is azt teszem, amit akkor is tettem minden alkalommal. Átölelem és közelebb húzom, talán ebből többet ért, mint abból, ha azt mondom, hogy nyugodjon meg. Ez is azon helyzetek egyike, amikor nem tudnék igazán megnyugtatót mondani, és a szó önmagában még csak nem is lenne elég. Szeretném, ha tudná, hogy nem akarom bántani. Felmerül ugyan agyamban a gondolat, hogy mi van, ha most sem úgy értelmezi a részemről ösztönös mozdulatot, ahogy én, hiszen mindig is idegenkedett az öleléstől, nem igazán tudta hogyan kezelni, ám pillanatokon belül határozottan meglep. Összerándulok, ahogy ujjait végighúzza a karomon, de el nem engedném, csak még szorosabban ölelem. Végül vállamra hajtja a fejét és alig bírom kivenni a válaszát. Rövid, nehezen érthető, de tömör, egyszerű, és mosolyt csal az arcomra. Ez az állapot persze csak nem tart sokáig, pillanatokon belül kihátrál az ölelésemből gyors mozdulatokkal, de mivel egyébként is éppen befordul egy szerencsétlen erre ténfergő egyén a sarkon, meg sem fordul a fejemben félreértelmezni mozdulatait. Mostanra legalább már van annyi eszem, hogy nem erőltetek dolgokat, mert megvan a saját sebessége, a két heti gondolkodási idő is határozottan ezt mutatja. Félmosollyal arcomon magam elé pislogok kezeimet zsebre dugva, és csendben várom ki, míg az az imént felbukkanó illető, egyenruhája alapján láthatóan diák, elhalad előttünk, aztán bekopog Zójához és eltűnik az ajtó mögött. Nem a legforgalmasabb ez a hely, de azért még mindig egy folyosón ácsorgunk.
— Akkor ez most... adunk kettőnknek egy újabb esélyt? – kérdezem meg végül felpillantva, majd a kérdésére megrázom a fejem. Igazából lenne dolgom, meg kellene keresni a legilimencia tanárt, és még egy óra is szerepel az órarendemben, ha jól emlékszem, úgy fél órán belül, de csak rémlik. Nem tudnám megmondani, milyen óra is lenne, a dolgaim meg a szobámban vannak, viszont a kérdése alapján az a gyanúm, hogy egyre gondolunk. Rengeteg megbeszélni valónk van éppen, egyetlen órát kibírnak nélkülem is, majd bepótolom utólag, amiről most lemaradok.
— Keressünk egy csendesebb zugot. Nem felejtettem el, mennyire feszélyez a nyilvánosság, itt meg amúgy is füle van a falnak is – sóhajtok a végére. Bár a múltkor igazán erre alapoztam, hogy a falnak is füle van, nincs kedvem a pletykarovatban végezni holmi spekulációk formájában, hogy akkor most mi is van köztünk. Ráadásul közönségre sincs szükségünk, úgyhogy jobb lesz, ha azt a sok felmerült kérdést és tisztázásra szoruló részletet tényleg valahol máshol beszéljük meg. Megvárom, hátha van javaslata is, aztán útnak indulhatunk másik helyszínt keresni, fura csendben egymás mellett haladva. Fogalmam sincs, mit mondhatnék útközben, egyáltalán kellene-e mondanom valamit. Úgy mosolygok magam elé bámulva, mint valami idióta, kénytelen vagyok ajkamba harapni, mielőtt még bárgyú vigyorrá fajulna ez a görbület. Szemem sarkából néha pillantok csak rá, inkább az utat figyelem magam előtt. Hogy is van erre az a szó angolul? Awkward, azt hiszem. Kicsit kínos, hogy tényleg nem tudok megszólalni, de azért még az is ott motoszkál a fejemben, hogy majd nemsokára megbeszélünk mindent, és csak jó lesz. A fejemben mindent túlharsog az a félig még sejtésként funkcionáló, félig már ténynek tekintett gondolat, hogy visszakaptam, a szarkazmusával, a gyönyörű szemeivel, a távolságtartásával, a félelmeivel, a mosolyával együtt visszakaptam Matthew-t. Hiába csilingeli a háttérben egy kis hangocska, hogy korai még az öröm, ez a gondolat határozottan elnyomja azt a kis pesszimista vészharangot. Történhet még ennél jobb is? Aligha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=444344#post444344][b]Laura Caradi - 2014.12.29. 21:51[/b][/url]

Szája szélét rágcsálva baktat a folyosón, miközben gondolatai egyre-másra a kis plüssbárány, Orlando körül forognak. Tegnap tűnt el a táskájából, nem is tudná megmondani, mikor, csak azt, hogy este már nem találta sehol, pedig ő nagyon különleges. Orlando a kabalája, a legféltettebb kincse. Kétéves korától azzal alszik, vele beszéli meg mind a jó, mind a rossz élményeit. És Orlando mindig roppant türelmes birkatürelemmel hallgatja hosszas monológjait. Nélküle elképzelhetetlen, hogy aludni menjen, és tegnap máris alig-alig aludt. Szemei karikásak, a hangulata morgós és egész nap nem volt hajlandó használni sánta angol tudását, csak olasz szavakat dobált mindenfelé a levegőben.
Aztán ma délután karon fogta egy felsőbb éves és félrehúzta, hogy a fülébe súgjon. Gyanakodva toporgott a lány után, akinek kaján vigyorát nem tudta hova rakni fejben, de ahogy összerakta az angol szavak értelmét, azonnal elszállt minden óvatossága, gyanakvása: a lány rámutatott egy, még nála is idősebb fiúra, majd azt suttogta, hogy az a diák ott enyveskezű, és mindenfélét szokott lopkodni a társaitól, sőt navinés. Tehát egy házba jár vele. Laura kőmereven, földbe gyökerezett lábakkal ácsorgott és érezte, ahogy az arcvonások belevésődnek a retinájába. Az egy dolog, hogy lopnak tőle, nem is érdekelné a többi holmija, de Orlando….
Egész délután másra sem tudott gondolni, mint a tolvaj felsőévesre. Szembe akart szállni vele, visszakövetelni a tulajdonát, vagy legalább kérdőre vonni, igaz-e, amit állítanak? De érezte, hogy ha meglátja, azonnal ki fog csúszni a száján a követelőzés. Vége az utolsó órájának is, egymagában, a csoportjától kicsit lemaradva indul vissza a Navine tornya felé, de abban a pillanatban, hogy befordul a következő sarkon, szembe találja magát a nemrég látott arccal. Ugyanaz a fiú, ugyanazok a vonások, magasság, fizimiska, minden egyezik. Szinte látja, mint valami testen kívüli élményt, ahogy elindul a fiú felé, és menet közben peregni kezd a nyelve. Folynak belőle az olasz szavak, és fogalma sincs, mit ért meg belőle a másik. Ha jósolnia kellene, semmit.
- Te loptad el Orlando-t? Neki mellettem a helye. Tudod, nem viheted el csak úgy más tulajdonát. Add vissza, kérlek! – Mire befejezi, már ki is nyújtotta a jobbját Tolvaj Úr felé tenyérrel felfelé, hogy világossá tegye: kéri, ami az övé. A szemében tükröződő elszántság azt üzeni, hogy ha kell, a vécére is utána megy, míg meg nem kapta a plüssbarit!
Közben a folyosón visszhangzó, szörnyű zajtól lassan csengeni kezd a füle, a szemöldökei pedig ráncokba szaladnak. Ezek a festmények sosem tudnak hallgatni? Ők itt éppen beszélgetnének. Vagyis ő vonja felelősségre a fiút, de akkor is!
- SILENZIO! - Ha nem is üvölt, de igen erélyesen rákiált a legközelebbi, üvöltöző bandára. Azok két másodpercnyi megmerevedés után zavartalanul folytatják a harsogást, ő pedig kifulladva, kissé csalódottan fordítva vissza tekintetét Tolvaj Úr felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=444381#post444381][b]Aaron E. Blake - 2014.12.29. 22:20[/b][/url]

A héten nem jutott semmilyen munka a számára, úgyhogy a kastélyba utazott szokni a klímát és intézni a hivatalos ügyeit. Úgy döntött, hogy a jelentkezési lapon megjelölt válasz ellenére, mégsem a kastélyban szeretne lakni jövőre, a falu sokkal jobb választásnak tűnik. Nincs túl messze az iskolától, és sokkal mobilabbnak érezheti magát, a nyüzsgés közepén lehet, könnyebben indulhat munkába is.
Azt azonban nem árt, ha tudja, mit hol talál a kastélyban, elvégre az óráira majd valahogy be kell majd járnia. Ciki lenne, ha akkor tévedne el, amikor éppen órára sietne, úgyhogy a mai napját az épület alaprajzának bemagolásával töltötte, valamint termeinek felfedezésével. Mivel alapvetően szereti az új dolgokat, és a kastély tele van régibbnél régibb holmikkal, eléggé élvezte a napot. Délután azonban történt valami, ami egészen meghökkentette.
Egy fiatal lány állt meg előtte, kezét kinyújtva érthetetlen nyelven gagyogott. Az egyetlen, amit szavaiból kihámozott az "Orlando" volt, de támpont nélkül ez sem mondott sokat neki. Már éppen rákérdezett volna, hogy tud-e valami értelmes nyelven is beszélni, amikor a lány a folyosó hangos festményeinek szövegelésétől kikészülve felkiáltott.
Aaron összevont szemöldökkel figyelte a kislányt, de nem jutott vele az egyről a kettőre. Mivel mostanában általában dugába dőltek a "kedves és udvarias Aaron" álcájának felépítésére vonatkozó tervei, úgy döntött, éppen ráérő idejét erre a lányra fogja pazarolni.
- Bocs, de egy kukkot sem értek ebből. De, ha tudok, segítek a problémán - mondta el először magyarul, majd angolul, hátha valamelyiket megérti a lány. Közben mosolygott is, kedvesen és aranyosan, mintha tükörben gyakorolta volna. Egyébként így is volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=453320#post453320][b]Révész Kornél - 2015.01.15. 17:56[/b][/url]

Ella

Kicsit még szédülve fekszem a vastag jégrétegen a folyosó közepén, és az előző csúnya eséstől kótyagos fejjel bámulom a plafont. Majd mindjárt felkelek megint, tényleg, csak ki kell heverni a gravitáció páratlan élményét.
Hogy ez az egész hogyan kezdődött?
Én megmondtam, hogy nekem kell internet, egyszerűen lefoglal és levezethetem a fölös energiáimat a monitor előtt ülve, csapkodva a billentyűzetet és az aktuális játék chatjébe hevesen gépelve a rövidített angol káromkodásaimat. Ez az, amire pillanatnyilag nincs lehetőségem, cserébe azt a tanácsot kaptam, hogy "foglald el magad". Na és mivel? Számba vettem a lehetőségeimet, majd arra jutottam, hogy egészen kedvet kaptam korcsolyázni, ennek azonban több buktatója is van:
... először is, nem tudok korcsolyázni.
... másodszor pedig, minden gyermek életében vannak nagyon súlyos, traumatikus emlékek, vagy legalábbis olyan hiedelmek, amelyek mélyen beágyazódtak a világról alkotott elképzeléseibe. Ilyen a németeknél a Sandman, a holdon élő alak, aki a rossz gyerekekért eljön és kivájja a szemüket. Vagy az a tévhit, hogy ha lenyeled a dinnye magját, akkor az kikel a hasadban. - Vagy az, hogy korcsolyázás közben elesel és valaki korcsolyájának éles bigyója lenyisszantja az ujjaidat. Ez van, belegondolva ez tök jogos félelem, amekkora szerencsém nekem van.
Persze elmehettem volna így is, csak simán cipővel rámenni a jégre, de az olyanokat általában csúnyán kinézi a sznob, korcsolyázni tudó társaság, mert mi az, hogy nem piruettel és dupla csukafejes szaltóval (van egyáltalán ilyen?) érkezel a pályára. Tehát csináltam magamnak egy másik pályát, szerintem helyre kis jégplacsni lett, a kívánalmaknak megfelel, mellesleg pedig nagyon jó szórakozás nézni, ahogy néhányan elzakóznak, miközben megpróbálnak átvergődni a "támadás" áldozatául esett folyosószakasznak. Gyanítom, hasonlóan bénán nézhetett ki az előbbi manőverem is, így egy "hja, hát így terveztem, egyébként is le akartam pihenni" felkiáltással úgy maradtam, ahogy leérkeztem: hanyatt fekve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=453332#post453332][b]Szendrei Ella - 2015.01.15. 18:31[/b][/url]

A pletykák olyan dolgok, melyekről vagy suttog az ember, és terjeszti őket véges-végtelen, vagy utánuk jár, hogy vajh' igazak-e, vagy pedig csak egy félnótás festmény fondorlatos füllentése.
És hát valljuk be, Ella sokkal izgalmasabbnak tartotta, ha megnézi magának a dolgokat, és belecsöppen esetleg egy-egy kínosabb szituációba ezáltal, mint csupán beszélni róluk valakivel. A száját bárki tudja jártatni, de keveseknek van mersze megnézni, mi a helyzet.
Ella pedig mindkettőt szerette csinálni, jobbára szimultán, így aztán, mikor hírét vette egy folyosószakasznak, amint nem lehet végigmenni anélkül, hogy valami váratlan ne történne, félredobta a könyveit, amiket csak azért rakott maga elé, hogy félredobhassa, és már suhant is az emlegetett irányba. Megpróbálta magával rángatni több évfolyamtársát is, ám azok úgy néztek rá, mint sült bolondra (tehát, mint általában), és a VAV-ra hivatkozva passzolták a kivételes lehetőséget, hogy a vöröslő hajú lánnyal szórakozzanak. Sebaj, úgy kell nekik, a lány biztos volt benne, hogy nem marad egyedül.
Az pedig nem nagyon jutott eszébe, hogy lehet neki sem ártana komolyabban vennie a vizsgát, mely a küszöbön állt, egyszerűen azért, mert mindenki azt várta tőle, hogy így tegyen. Helyette inkább arra fókuszált, hogy bizony ott fekszik valaki a folyosó közepén, kezét-lábát szétvetve, mint akinek egyszercsak egyébe jutott, hogy elfáradt, és ledőlt a kőre, ott, ahol épp állt.
Közelebb érve már gyanúsan fénylett a folyosó, de addigra a közelebb már annyira közel volt, hogy Ella mindkét karjával csapkodva próbálta megőrizni egyensúlyát, ahogy a jégre érve egyszerűen tovacsúszott.
- Hellóóó...! - integetett a srácnak, miközben elcsúszott mellette.
Aztán a hátsóján csattant, amit elfojtott jajdulás kísért. Persze kellett neki rázni a kacsóját, azzal nem őrizhette meg az egyensúlyát. Mindenesetre a hideg jégen ülve igazoltnak tekintette a pletykát. Itt valami tényleg történt.
- Szerintem eltört valamim. Szerinted eltört valamim? - úgy döntött, mozdulatlanul várja meg az eredményt, biztos, ami biztos.