Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=408535#post408535][b]Cyanne North - 2014.10.23. 21:36[/b][/url]

Hogyan is fogalmazhatnék szépen? Hogy önthetném szavakba a mindennapjaim?
A nyári szünetben a legkevésbé sem szenteltem figyelmet semmilyen zavaró tényezőnek, sőt, kifejezetten irtottam a gondolataim egy bizonyos fajtáját, amik bizonyos személyekre fókuszálnak. Ezzel egészen addig nem is volt baj, amíg vissza nem jöttem a kastélyba, amíg el nem kezdtem tengetni középszerűen unalmas mindennapjaimat a Rellon körletén belül. Akkor viszont egy káosszá vállt az életem.
Őrjítő volt ez az egész, a gondolataim elviselhetetlen csapongása. Egyre kevésbé tudok figyelni az engem körülvevő dolgokra, lankad az éberségem, a szerepemet már nem örömtelien, inkább fáradtan játszom az emberek előtt. Persze, ez aligha látszik, csupán kedves drága ikertestvérem vette észre a különbséget, de arra már sajnálta az értékes idejét, hogy rákérdezzen, mi a bajom.
Tehát, egyedül vagyok. De mit is vár az, aki egész életében eltaszította magától az embereket? Jobb nekem így, egyedül.
Szokásommá vállt éjszaka kóborolni a kastélyban. Ilyenkor minden olyan csendes és nyugodt, igazából senki előtt sem kell színészkednem, és nem látom az emberek irritáló pofáját. Csak magam lehetek. Főleg ilyenkor szeretek egyedül bolyongani, mikor esik az eső, s már rég elmúlt takarodó. Hallom az eső kopogását az ablakon és a kastély falain, látom a vöröslő égboltot az üvegen keresztül. Fenomenális.
A déli szárnyba érve a Fejetlenség Folyosójára vetődtem, ahol kivételesen minden csendes volt; a portrék halkan szuszogtak, s egy árva kószáló emberrel sem találkoztam. Érdekes. Pedig Halloween előestéjén nálam amúgy is hagyomány, hogy körbejárom a kastélyt.
Leültem az egyik ablak peremére, s csak bámultam a versenyt futó cseppeket az üveglapon.
Minden előjelzés nélkül törtek ki belőlem a könnyek. Nem tudom, mi miért történik körülöttem. Nem tudom, miért érzek ilyen mélyen bizonyos dolgokkal - emberekkel kapcsolatban. Nem tudom, milyen is vagyok valójában.
És nem tudom, hogy Ombozi gondol-e rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=408744#post408744][b]Cyanne North - 2014.10.24. 11:49[/b][/url]

Könnyeim lassú időközönként csordultak ki a szememből, csendesen hullottak alá a combomat fedő vörös szövetre. Nem igyekeztem, hogy letöröljem őket. Hagytam, hadd távozzanak a testemből, s őszintén reméltem, hogy Ombozi Noel emléke is fakul minden egyes cseppel.
Lépészaj. S bár tudom, hogy Noel nincs itt, tudom, hogy Balatonon van és nem is lesz itthon még egy jó darabig... de egy pillanatra azt hittem, ő az. Nagyon csúnyán elhittem, hogyha megfordulok, meglátom a göndör tincsekkel keretezett arcot.
Bemozdultam, olyan gyorsan fordultam meg, hogy szinte beleszédültem... Tekintetem azonban nem a rellonos kissé görnyedt alakjával találkozott, hanem egy szakállas, rövidebb hajú, valljuk be, öregebb arccal, egy másik szempárral. És ami a legrosszabb; emlékekkel.
Hangja úgy tört össze bennem mindent, hogy különösebben bunkónak sem kellett lennie, akkor már tök mindegy volt. Nem tudtam parancsolni magamnak.
Rázni kezdett a zokogás. A könnyek megállíthatatlanul törtek fel belőlem, ziháltam, még kezeim is remegni kezdtek. A körülöttünk lévő portrék felriadtak, végigmértek, majd úgy tettek, mintha aludnának. Kezeim az arcom elé emeltem, hogy a férfi ne láthasson engem - ne láthassa a síró Cyanne Northot, a horror-lányt, aki mindig is érzelemmentes megfigyeléséről volt híres. Ne láthassa a villámlányt, akiben most egy kis szikra sem volt, aki lemerült és elgyengült. Ne láthassa a méregmentes ciánt.
Takarodó. Milyen szó ez, hogy takarodó? Semmi értelme ebben a helyzetben az egésznek. Ő most pöfékel, én sírok, szerintem mindenki mehet a maga dolgára, és akkor senkinek sem esik bántódása.
Megpróbáltam csitítani magamon, de rázott a zokogás, könnyeim megállíthatatlanul törtek előre. Most sírok életemben először.
- Te ott... - csuklott el a hangom. - Nyomd el. Most.
Furcsa, hogy még ilyenkor is megpróbálom fent tartani az erősségem látszatát. Hiszen alig lehetett hallani amit mondtam, a szavakat úgy kellett kipréselnem magamból. Így nem hat sértésnek a világ legbunkóbb beszólása sem.
Csak hagyjon békén. Felejtse el, hogy így látott, és menjen tovább. Úgyis miatta került Ombozi a Javítóintézetbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=410190#post410190][b]Cyanne North - 2014.10.26. 11:51[/b][/url]

Most mondhatnám, hogy igen. Bántottak, és olyan dolgokat műveltek velem, amik megbocsájthatatlanok, de nem mondom, mert végső soron nem igaz. Valahol belül tudtam, hogy ez az egész teljesen normális, hogy közhellyel élve "ilyen az élet", de nem akartam, hogy rájöjjek; én is a részese vagyok ennek a körforgásnak. Mindig is különálló ember voltam, aki sosem volt benne azokban a dolgokban, amikben átlagban minden normális ember benne van - például nyakig a sz**ban se voltam soha, meg szerelmi bánatos alkoholmámorban sem, most azonban sikerült belemásznom az elsőbe, és legszívesebben a másodikba is megtettem volna.
Könnyfátylamon keresztül tekintettem fel Warren profra, kezeimet már bénán ejtettem a combomra, hadd lásson csak, most már mindegy.
- Dehogy bántott. Maximum maga. - feleltem elfúló hangon. Ahogy bevillant a minisztériumi bagoly képe az ablakban, elöntött a düh egy halvány változata, s bár tudtam, nem az előttem állóra kell haragudnom, de mégis felé irányítottam minden ellenérzésem, mert így egyszerűbb volt. Egyszerűbb volt rá haragudni, mint magamra, hogy belementem egy ilyen hülyeségbe.
Letöröltem a könnyeim és kihúztam magam; s bár a cseppek helyére újak köszöntöttek be, azok már csak némán hullottak alá. Nem engedem meg azt a luxust egy tanárnak, hogy gyengének lásson engem. Majd sírok máskor. Persze, szaggatott levegővételek sora következett még, mert a sírást nem olyan könnyű abbahagyni, ha egyszer elkezdi az ember, de megpróbáltam nem törődni vele.
- Nem, nem nekem kell segítség. - szűrtem a fogaim közt halkan. nem akarom elmondani, hogy Ombozi miatt, egy fiú miatt sírok. De azt hiszem, meggondolatlan voltam, és most már számon fogja kérni rajtam, hogy miért mondtam ilyeneket.
Nem érdekel.
Semmi sem érdekel...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=410213#post410213][b]Cyanne North - 2014.10.26. 12:33[/b][/url]

Rögtön felment bennem a pumpa, s bár a könnyek még mindig patakokban hagyták el pislogóim, arcom kipirult az idegtől, s egyből éreztem, hogy feszültség áramlik a testembe.
- Szívszerelem a... - és számból dőlni kezdett a káromkodás, különböző koránt sem kedves jelzőkkel illetve a drágalátos professzort, azonban mikor családtagjait kezdtem volna szidni, elharaptam a mondatot. - Siralomházban. Igazán gratulálok maga bunkó...
Indulathang, s egy kósza, ám igen határozott körvonalú, szétágazó villám a földbe - csak így tudtam kiadni magamból a feszültséget. A villám becsapódásának hangja még sokáig lógott a levegőben, én pedig dühös, még mindig könnyes szemekkel néztem a profot.
- Mégis mit képzel magáról? Hogy bárkit a földbe döngölhet, aki a diákja? Ez itt nem sötét varázslók vallatója, hanem egy iskola. Talán el kéne gondolkodnia azon, hogy miért ülteti át a saját lelki nyomorát a diákokra. - dühösen végigmértem, majd megpróbáltam odaszúrni egyet neki. - Kötve hiszem, hogy a saját lányával is így beszélne, vagy akár csak fele ilyen hangnemben. Ha mégis, sajnálom azt a kislányt.
Kezeim leizzadtak, s magam előtt dörzsölgetni kezdtem őket, a feszültséget oda koncentrálva, hiszen ki tudja, szavaim akár még érzelmeket is kiválthattak ebből a kőbunkó idiótából.
- Mellesleg, teszek arra, hogy a Rellonban kéne lennem. Van nekem annál jobb dolgom is, mint hogy a hálókörletemben császkáljak. - Egyenesen a szemébe néztem, mintha csak valami kutyaviadal lenne készülőben.
Természetesen magamban még osztottam volna egy kicsit a drágalátos aurorunkat, de ösztöneim azt súgták, most nem célszerű dekoncentráltnak lennem. Bár lehet, csak a paranoia.
Egy könnycsepp finoman hullott alá a villám becsapódásának helyére; hallani véltem, ahogy sistereg egy kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=410326#post410326][b]Cyanne North - 2014.10.26. 16:49[/b][/url]

Nagy levegőt vettem, s közben megforgattam a szemem, de amint lélegzetem hangos sóhaj módjára távozott belőlem, felvettem a jól megszokott bájos-ijesztő arcom. Még mindig nem érti.
- Elnézést, professzor úr. Sajnos mostanában szélsőséges hangulatváltozásaim vannak. Sajnálom. - szememből pedig még mindig könnyek csöpögtek, de ajkam mosolyra húzódott, arra a kedves-udvariasra, szemem pedig szinte villámokat szórt (persze csak képletesen). Warren, te kedves és ártatlan bárány, te túlérzékeny kedves ifjú, amint kikerülök ebből az iskolából...
- Nem önre céloztam, Warren professzor. - hangom amolyan nyájasan udvarias stílust vett fel; már csak a rokokó korabeli csipkés, abroncsos szoknya hiányzott. Elég betegül nézhettem ki nagyra nyíló, gyűlöletet sugárzó kék szemeimmel és hűvös mosolyommal. - Kérem, bocsásson meg, hogy elragadott a hév.
Bunkó, idióta...
- És hogy kellemetlenséget okoztam.
...hogy juthatott eszébe...
- Illetve az iskola falai közé nem illő trágár szavakért is.
...hogy villámot eresszek belé, és elküldjék Balatonra? Noel, hogy juthatott eszedbe ilyen?... Te idióta...
És a könnyek csak folytak, elérték ridegül mosolygó ajkam, majd legördültek az államon, már a hajam pár vékony tincse is könnyektől itatott volt.
Lovag. Álmodik a nyomor.
- És ön, hogy van, professzor úr? Ha már ilyen gálánsan és udvariasan megállt segíteni egy elesett nőnek! Illik megkérdeznem... - hangom mint a selyem, úgy kúszott, de egy átlagos érzelmi intelligenciával rendező embernek fájóan gúnyosan jött ki ebben a szituációban. Persze, gondoltam, Warrennek egy szava se lehet, hiszen csak visszakérdeztem. De igazából el is küldhet Javítóba, nekem nyolc.