32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Matthew G. Kinsey összes RPG hozzászólása (35 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2013. december 30. 23:13 Ugrás a poszthoz

Axel.
december 21.

Az ünnepek közeledtével egy különös doboz jelent meg a kastély nagytermében. Azt a célt szolgálta, hogy összegyűjtse a kastély lakóinak karácsonyi ajándékait, és emiatt Kinsey szinte biztos volt benne, hogy tértágító bűbájjal kezelték. Az egyetlen ajándék, amit ő küldött ugyan befért egy kisebb borítékba, de amikor átvágott a Levita klubhelyiségén, sok diáktársát látta ölnyi ajándékdobozokat bontogatni. Mindenesetre a mestertanonc remélni sem merte, hogy őt is meglepi majd valamivel a kastély egyik lakója. Ezért alaposan meglepődött, amikor 21-én reggel egy sötétkék boríték várta az íróasztalán. A borítékban egy zsebóra és egy pillangó alakúra hajtogatott kotta pihent, rajta a következő három betűvel: "Na? A." Kinsey-nek nem esett nehezére kitalálni, kitől származik az ajándék, egyrészt mert csak egy A kezdőbetűjű ismerőse van, másrészt pedig a kotta igencsak sokat elárult. Az óra mutatói három órát mutattak, és semmilyen varázslat révén sem akartak másképp tenni. Ennyiből a levitásnak könnyen rájött, hogy ez valószínűleg még nem az ajándék, hanem a hozzá vezető nyom. A fiú hallott már a bogolyfalvi teáházról, ami a "Pillangó-varázs" nevet viselte, és sejtette, hogy ott kell majd találkoznia délután háromkor a nagyon rejtélyes kilétű A-val. Bár ő már elküldte a karácsonyi ajándékát, pár nappal előtte tudta meg egy háztársától (aki látszólag nagyon jól ismerte A-t), hogy november 30-án volt a születésnapja. Kinsey ezen alaposan meglepődött, hiszen ez azt jelentette, hogy mindketten ugyanazon a napon születtek. Talán ezért is hasonlítottak egymásra annyira egy-két dologban. A mestertanonc akkor még nem volt benne biztos, hogy még találkozni fog a fiúval, de azért készült neki egy aprósággal, hátha. Miután megkapta az üzenetet, még nem kezdett azonnal készülődni, csak amikor a falu toronyórája két órát ütött. Akkor félretette a mikroszkópját, és elővette a ruhásszekrény fiókjából a már becsomagolt ajándékot. Felvette a szokásos téli kabátját és sálját, majd elindult a faluba megkeresni a teaházat.
Szerencsére a faluban sokkal könnyebb volt a tájékozódás, mint a kastélyban, ezért csakhamar megtalálta a kijelölt találkahelyet. Kissé meglepte, hogy miután belépett az ajtón nem asztalok és beszélgető emberek között találta magát, hanem egy drága hotelhez illő recepción. A pult mögött ülő fiatalember intett Kinsey-nek, merre folytassa útját, hiszen az étterem már zárva volt, ezért csak a teaházba mehetett. Körbenézett, majd kissé csalódottan ült le a helyiség egyik távoli sarkában egy kétszemélyes asztalhoz, az ajándékot pedig diszkréten egy szomszédos párna alá tolta, hogy ne legyen túl feltűnő. Egy pillanatra kételkedni kezdett benne, hogy jól értelmezte a szöveget, de aztán elhessegette a bosszantó gondolatot. A toronyóra még nem ütötte el a három órát, tehát a rellonosnak még volt pár perce felbukkanni és megnyugtatni Kinsey-t, hogy nem tévedett. Addig a fiú elővette a telefonját, és boldogan állapította meg, hogy legalább itt működnek a mugli találmányok.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. július 9. 19:54 Ugrás a poszthoz

Bence

Három nap. Ennyi idő telt el azóta, amióta Kinsey visszatért Magyarországra, azon belül is Bogolyfalvára. Aki egy kicsit is ismeri a férfit, az tudja, hogy világéletében nagyvárosokban lakott, és nem rajongója az olyan csendes településeknek, mint a tanoda közelében elhelyezkedő varázslófalu. Csak ő tudhatja hát, miért választotta átmeneti lakhelyéül a folyamatosan félhomályban úszó csárdát, és miért töltötte az elmúlt két napot megfelelő vidéki albérlet keresésével. Nem voltak különösebben nagy elvárásai, értett a tértágító bűbáj használatához, úgyhogy fő (és szinte egyetlen) szempontja a választásban az ár lett. Munkanélküli árvaként, aki nemrég hagyta félbe az iskolát, nem volt lehetősége a válogatásra. Eladta tudományos felszerelésének nagy részét, reménykedve, hogy nemsokára állást talál és visszavásárolhatja, de egyelőre ez nem volt elég. Kedvetlenül hagyta el a Macskabagoly utcza 3-at, egy idős hölgy lakását, akivel nem sikerült megegyeznie a bérleti díjban. Céltalanul bolyongani kezdett a faluban, átvágott a Boglyas téren, amelynek nyitott ajtajú boltjaiból gyerekzsivaj és párbeszédfoszlányok áradtak ki. Kinsey arra következtetett belőlük, hogy valószínűleg újból szabad hétvége lehet a faluban, és egy pillanatra megtorpant. Körülnézett, és bár tudta, kicsi az esélye annak, hogy Axel éppen akkor járjon arra, amerre ő, mégis megkönnyebbült, mikor nem látott ismerős arcot maga körül. Nagyon szeretett volna találkozni a fiatal rellonossal, de nem így, nem gyűrött utazóköpenyes csavargóként.  Lehajtotta a fejét, és ment, időnként meggyorsítva lépteit, menekülve a diákseregek zajától. Nem figyelte a beszélgetéseiket, sem a mozdulataikat, csak ment, amíg ki nem került a színes cégérek és frissen ültetett fák rengetegéből. Hamarosan a falu határán találta magát, és felnézhetett a Bagolykő csúcsán álló iskolára, amelynek nemrégen még ő is diákja volt. Halkan sóhajtott egyet, és ahogy levette a pillantását az épületről, észrevette, hogy látszólag itt sem sikerült megtalálnia a kívánt magányt.
Úgy húsz méterre tőle egy kisebb tó helyezkedett el, szélén egy stéggel. Ezen a stégen lépkedett egy meglehetősen határozatlannak tűnő fiú. Az ismeretlen mozdulatai felkeltették Kinsey érdeklődését, és hangtalan léptekkel közeledni kezdett a neki háttal álló fiúhoz.
Diák, látszólag Levitás vagy Navinés. Betegesen sápadt bőr, lehetne akár természetes is... Nem, nem, bájital vagy rontás hatására ilyen. Valószínű, hogy gyógyulni jött ki a természetbe, de akkor meg miért habozik annyira közeledni a tóhoz? Határozottan olyan, mintha rettegne a víztől.
Az exlevitás halkan motyogta magának a következtetéseit, és az utolsó mondatánál már nagyjából a fiú hallótávolságába ért. Ha az viszont nem hallotta volna a férfi suttogó beszédét, Kinsey fennhangon is megszólította:
- Azt mondják, valódi sellők élnek benne, a vérszomjas fajtából. Bár fene tudja, igaz-e, az emberi képzelet nem ismer határokat. Személy szerint én még sem láttam egyet benne, pedig állítólag eléggé feltűnő teremtmények.
A volt mestertanonc megállt a stég kezdeténél, úgy kétlépésnyire az idegentől, és két kezét a köpenye zsebeibe süllyesztette. Jobb kezével érezte a diófa pálca finom érintését, de egyelőre nem volt semmi oka rá, hogy hosszú, fehér ujjait köré csavarja.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. július 28. 14:10 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington

Amióta Kinsey beköltözött a Macskabagoly utcza 1. alá ez volt az első nap, amikor nem akadt semmiféle sürgős tennivalója és elmehetett sétálni egyet a faluban. Már beszélt Axellel, otthonosabbá tette a házát (avagy immáron két kihűlt teáscsészét is felborított a nappaliban), írt egy baglyot az igazgatónak a vizsgáival kapcsolatban, szóval most már csak várnia kellett. Borzalmas. Ha volt valami, amihez a férfi nem értett, akkor az a várakozás volt. Ráadásul még nem sikerült munkát találnia, ami azt jelentette, hogy a kémiai felszerelését sem vásárolhatta még vissza egy ideig. Emiatt egész nap nem akadt jobb dolga, mint egy Londonból hozott routert bütykölni, abban a reményben, hogy valahogy sikerül majd neki internethez jutnia ebben az átkozott varázsfaluban. Egyelőre nem járt sikerrel, és csalódottságában úgy döntött, kiszellőzteti a fejét és egyúttal jobban felfedezi Bogolyfalvát.
Elment a játszótér mellett, ahol már csak pár kisgyerek volt, egy felnőtt nő felügyelete alatt. Biztosan előkészítősök az egyik tanárral vagy az igazgatónővel - gondolta, ahogy tovább haladt az utcán. Elsétált a tehetségkutató miatt felállított színpad mellett, amely a kora esti félhomályban üresen terpeszkedett a Boglyas tér közepén. Céltalanul fordult be a Fő utczára, és elégedetten vette tudomásul, hogy a falu ezen része már jóval csendesebb, lévén, hogy a boltok nagy része be volt zárva. Egyedül az utca végéről, a máguscsárda irányából hallatszott némi zaj, pohárcsörömpölés és élőzene egyvelege. A férfi nem felejtette el, milyen kellemetlen volt átvágnia esténként a zsibongó embertömegen, amikor még az egyik ottani vendégszobában lakott. Éppen ezért nem folytatta az útját arrafelé, hanem letelepedett egy padra, közel a térhez. Zsebeiben csak a kulcsai, a pálcája és egy doboz cigaretta pihent, amelyekből utóbbi kettőt vette elő. Kiszedve egy szálat a pálcája segítségével meggyújtotta (természetesen amíg még mindkettőt a kezében tartotta, megtapasztalta már, hogy nem érdemes égető varázsigét a szája felé irányítania, még ha abban egy cigaretta is pihen). Kényelmes terpeszben ült a padon, és csendben fújva a füstöt figyelte a többnyire néptelen utcát. Nem nagyon szeretett volna találkozni senkivel, ugyanakkor a viselkedése gyanúra adott okot. Ha valóban ennyire nem szerette az embereket, akkor miért nem könyvelte el a sétát sikeresnek és ment egyenesen haza? Nyilvánvalóan azért, mert (még ha önmagának nem is akarta beismerni), vágyott a társaságra, legalábbis olyanra, amelyiknek be tudja mutatni tehetségét.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. augusztus 3. 00:38 Ugrás a poszthoz

Adam Kensingtonne harapj meg amiért későn írtam


A csárda környékétől eltekintve a Fő utcza szinte teljes egészében csendes és puszta volt. A hangsúly a szinte szavon van, hiszen Kinsey ott cigarettázott a padon, és most egy fekete hajú, napszemüveges fickó is felbukkant. A volt levitás először nem törődött vele, de aztán észrevette, hogy az idegen megállt a régiségbolt kirakata előtt, és látszólag egy hegedűt nézegetett. Az egyik kezében egy laptopot tartott, és ez már két dolog volt, ami érdekessé tehette Kinsey számára. Egy ideig csak figyelte a sötéten öltözött férfit, majd miután elszívta és eltaposta a cigijét, lassan felállt a padról és ráérősen odasétált hozzá. Valamiért úgy érezte, hogy az illető a szeme sarkából (vagy a bolt kirakatából) őt figyeli, ezért semmi értelme nem lett volna megpróbálnia meglepni.
- 1710-es Guarneri, különleges darab, feltéve, hogy nem hamisított - morogta kellemes baritonján. Egy pillanatig habozott, ahogy végigtekintett az ismeretlenen. Elég idősnek tűnt ahhoz (höh), hogy tegezhesse, úgy pár évvel lehetett csak öregebb nála. - Én a te helyedben jobban szemügyre venném holnap, amikor a bolt nyitva van.
Valamiért azért csak nem állt össze a kép. Elvégre miért is nézegetné valaki a kirakatokat éjszaka, amikor úgysem tud vásárolni semmit? Az öltözködését tekintve nem tűnik olyan férfinak, aki nem engedhetné meg a vásárlást egy régiségboltban. És minek az a napszemüveg? Anélkül is alig lehet látni a késő esti sötétségben. Bár valóban elég sötét volt, az idegen bőre még így is feltűnően sápadtan fénylett. Kinsey bőre is betegesen fehér volt, de ez az árnyalat még az övénél is természetellenesebbnek tűnt.
Hát persze. A felismerés olyan érzést keltett Kinsey-ben, mintha megrázta volna az áram. Idióta. Hamarabb is rájöhettem volna, elvégre nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni a pletykákat a bogolyfalvi vámpírról.
- De az nem fog összejönni sajnos, hm? - mosolyodott el végül győzedelmesen.
- Mondjuk ha hegedűt szeretnél, akkor azzal is megpróbálkozhatnál - bökött a fejével a vámpír laptopja felé. Aztán eszébe jutott, milyen váratlanul érte, amikor hiába próbálta használni a mobilnetjét az iskolában és annak környékén. Valószínűleg az idegen sem lehetett vele másképp.
- Nem sok jeled van neked sem errefelé, ugye? - kérdezett végül rá Kinsey. Sejtette, hogy nem csak neki gyűlhetett meg a baja az elektromos felszerelésekkel varázslatos térben, de nem tudta, mégis hány ember használhat a környéken efféle mugli eszközöket.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. augusztus 5. 17:32 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington


A sötét alak egy szóban biztosította Kinsey-t arról, hogy megvannak a maga módszerei a vásárlásra, és ebben a férfi nem is kételkedett. Úgy tudta, a vámpírok legalább olyan jók a manipulációban, mint a viselkedéselemzők, ha nem jobbak. Az idegennek biztosan vannak emberei, akiket össze-vissza küldözgethet amikor ő nem tud kimenni a házból.
A férfi következő mondata egyáltalán nem lepte meg Kinsey-t, utóbbi szavai viszont annál inkább.
- Tényleg? Hogyan? - kérdezett rá őszinte kíváncsisággal a szemeiben. Valóban, ő is elhozott ide egy wi-fi routert Londonból, de képtelen volt működésre bírni varázslatos térben. Vajon az idegen több sikerrel járt volna? Nem látott rá okot, hogy a férfi hazudjon neki, bár azok a nagy, fekete lencsék meglehetősen megnehezítették a munkáját. Ha látta volna az alak szemeit, akkor sokkal biztosabb lehetett volna benne, nincs oka aggodalomra. Így természetesen megfordult a fejében, hogy a vámpír felfedezte az egyik gyengeségét (korlátlan internet-hozzáférés), és most csupán csapdába akarja csalni annak segítségével. A kíváncsisága azért, mint mindig, felülkerekedett a bizalmatlanságán, és egyelőre mindenre felkészülve várta az idegen (remélhetőleg az eddigieknél kimerítőbb) válaszát.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. augusztus 18. 23:17 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington


Kinsey-nek nem állt szokásában félni az idegenektől, inkább érdeklődve figyelte és elemezte őket. Most mégis feszélyezve érezte magát, főleg azért, mert társa szemeit sötét lencsék rejtették el előle. Az illető, mintha csak olvasott volna a viselkedéselemző gondolataiban, lazán levette a napszemüvegét, és csak utána kezdett bele a részletes magyarázatába. A volt mestertanonc szemei felcsillantak a beszéd közben, még ha ez nem is látszódott túlságosan az esti homályban. Ráadásul most, hogy kielégítőbb választ adott a kérdéseire, Kinsey még arra is rájött a férfi észak-nyugat londoni akcentusából, hogy ő is angol származású.
- Gondolom nem gond, ha átváltunk angolra - mondta immár angolul. Bár úgy tűnt, mindketten szinte tökéletesen beszélik a magyar nyelvet, az exlevitásnak jól esett, hogy valakivel itt az anyanyelvén is beszélhet. - Tehát ez azt jelentené, hogy a mágikus teret betöltő erőt, amely akadályozza mugli eszközök működését, fel tudnád használni ezek javára? Ez zseniális lenne.
Kinsey-t meglepő mértékben felizgatta a téma, hiszen minden álma az volt, hogy egyszer internetezhessen Bogolyfalván. Ám az idegen következő mondatát hallva kissé vesztett a lelkesedéséből. Túlságosan gyanús volt számára, hogy egy ismeretlen vámpír felhozott egy olyan témát, ami nyilvánvalóan felcsigázta az érdeklődését, aztán meg hirtelen sétálni hívta. Lehetségesnek tűnt, hogy a napszemüvegétől is csak azért szabadult meg, hogy bizalomgerjesztőbbnek hasson. Elvégre Kinsey sok mindenre következtethet -akár tévesen is- a szemkontaktusból.
Igyekezett higgadtnak tűnni, ahogyan kényelmesen zsebre dugta a kezeit, a pálcája nyugtató tapintását keresve. Bal kezével meg is találta azt, ezért aztán úgy döntött, belemegy a játékba. Eléggé bízott önmagában ahhoz, hogy elhiggye, bármilyen szorult helyzetből ki tudna kerülni varázserejének segítségével.
- Miért sétálnék egy számomra teljesen idegen vámpírral? - érvelt a férfi. - Talán ha nem lenne teljesen idegen, esetleg. Egy egyszerű bemutatkozás is megtenné.
Ezt kimondva Kinsey felhúzta a szemöldökét, és habozva elmosolyodott.
- Matthew Godwin Kinsey, de inkább csak Kinsey - adta be a derekát végül. Kinyújtotta jobb kezét a társa felé, balját még mindig a zsebébe rejtve. Így készen állhatott egy esetleges támadásra, de jól esett neki arra gondolni, hogy egyelőre nem lesz szüksége a pálcájára. Ha a másik is rászánta magát, és szintén bemutatkozott, a férfi már nem igazán látta akadályát annak, hogy felhagyjanak az egy helyben toporgással és elinduljanak a Fő utczán.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. augusztus 30. 00:56 Ugrás a poszthoz

Bence

Amint közeledett a fiú felé észrevette, hogy egy tisztítóbűbáj segítségével éppen lemosta a deszkákat. Nem csak hidrofóbia, obszesszív-kompulzív megbetegedés is. Remek. Talán ha egy kicsit több ideje lett volna átgondolni a helyzetet, kapcsolatba sem lép egy ilyen mentális beteggel. De már túl késő, a büszkesége átvette rajta a hatalmat, és a - következtetéseiből kiindulva - az idegen számára kissé ijesztő szavakat intézett hozzá. Hát az nem kifejezés. A srác állapota rosszabb, mint azt Kinsey gondolta volna, és sikítani kezdett már a sellők említésétől is. Ráadásul nagy ijedtségben meg is csúszott a frissen letisztított stég felszínén. Bár a végzett diák látta az ismeretlenen, hogy bármit megtenne, csak hogy ne kelljen megmártóznia a vízben, a következő mozdulata mégis hirtelen érte. Társa túlságosan rácsimpaszkodott, ezért ő is elvesztette az egyensúlyát, és karját kinyújtva elterült a deszkákon. A felsőteste a víz fölött lógott pár centivel, a karja pedig könyökig a vízben, mivel a srác továbbra is makacsul kapaszkodott belé. Bár nem véletlenül hívták szerencsétlen találkozásuk helyét "kis tavacskának", Kinsey szavai könnyen meggyőzhették a fiút, hogy a tó mélyebb volt, mint gondolnánk. Emiatt a másik valószínűleg meg sem próbálta lábával megkeresni a talajt. A viselkedéselemzőnek tehát nem maradt más választása, ki kellett húznia onnan. Feltérdelt a stégen, a másik karját is a vízbe mártotta, és - reményei szerint - a hónaljánál fogva kihúzta az idegent maga mellé. A deszkákra leülve hosszan kifújta a levegőt, majd pár pillanatnyi csend után a másikhoz fordult:
- Hát én sem ezt a pillanatot fogom látni ezek után Edevis tükrében, az biztos.
Matthew felgyűrte utazóköpenyének ázott ujját, s két tenyerével megdörzsölte az arcát. Szürreális. Ez a legjobb szó erre a helyzetre. Szürreális. Miután eleget hitetlenkedett a történteken, komótosan felállt. Semmi értelme nem volt arra várnia, hogy megszáradjon, hiszen a nap már lemenőfélben volt. Újból végigpillantott a csuromvizes srácon, és egy szikrányi bűntudat rémlett fel benne, de szinte azonnal el is tűnt. A másik jött ide, a félelmeinek helyszínére. Ami történt, az teljességgel az ő hibája.
- Szerintem elég volt a félelmeid leküzdéséből mára - nézett rá jelentőségteljesen. - Szárítkozásra ajánlom a pubot, ott talán nem fázol meg és nincs akkora zaj, mint a csárdában.
Azzal búcsút intett a hidrofóbiás srácnak, és útnak indult az ideiglenes lakhelye felé.
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. december 5. 14:03
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. szeptember 1. 00:39 Ugrás a poszthoz

Adam Kensington


Kensington. Kinsey keserű szájízzel gondolt vissza London elitnegyedére, ahová csak akkor keveredett el párszor, amikor elszökött otthonról egy-egy borús délutánon. "Gyönyörű házak, ronda lelkek" volt az egyetlen benyomás, ami mindmáig megmaradt benne a városnegyedről. A férfi biztos volt benne, hogy nem véletlenül ez a vezetékneve a vámpírnak, hanem valóban London azon részéből származhat. Az is lehetséges, hogy az évszázadok során elfelejtette igazi vezetéknevét, és egy olyan új nevet választott magának, amit biztosan nem fog többé elfelejteni.
Közben a két férfi lassan elindult egymás mellett Bogolyfalva fő utcáján. Kezeit Kinsey továbbra is a zsebeiben tartotta, de feszültsége oldódni kezdett. Ha Adam kárt akart volna benne tenni, már a néptelen utcá elején is megtehette volna. Legfeljebb, hogyha túlságosan aggódott volna amiatt, hogy félbeszakítják majd a lakmározását, meghívta volna a lakására.
Amit a legutóbbi mondatával tulajdonképpen meg is tett.
A viselkedéselemző iszonyatosan lelkesedett a témáért, amiről éppen beszélgettek, és tisztában volt vele, hogy ez látszott is rajta. Nem véletlenül igyekezett legtöbbször közömbösnek mutatnia magát az emberek előtt. Így legalább elkerülhette az olyan helyzeteket, mint amilyenbe most is belekeveredett.
Naná, hogy szeretne internetet a faluba, és naná, hogy ennek érdekében egy vámpírral is szövetkezne. Csak az a gond, hogy ezt maga a vámpír is tudja, ezért nem is kellett kérnie semmit Kinsey-től, csak várnia, hogy magától ajánlja fel. Az exlevitás habozva pillantott a mellette lépdelő alakra, de elméjében közben már kutatott a megfelelő varázsige után.
- Pirocus? - szólalt meg végül, először észre sem véve, hogy hangosan mondta ki a megoldást. Amikor azonban ráébredt erre, gyors magyarázatba kezdett: - Egy varázslat, amivel tüzes jeleket lehet vésni különböző tárgyakba. Szerinted rúnázásra alkalmas lenne?
Csak egy mód van rá, hogy kiderítsük. A viselkedéselemző észrevétlenül sóhajtott, és kivette a kezeit a zsebeiből. Felesleges dolog annyira kapaszkodnia a pálcájába, Kensington szavaitól úgysem tudja megvédeni magát. Befészkelték magukat a tudatába, és már sejti, hogy az egész éjszakáját azzal fogja majd tölteni, hogy a romlott kenyérpirítóját próbálja felrúnázni Pirocus-szal.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 25. 00:49 Ugrás a poszthoz


Két nap telt el a legutóbbi találkozásuk óta Viktorral. Ezalatt az idő alatt Kinsey a szavakon kattogott, amiket akkor egymáshoz vágtak, azok közül is leginkább Viktor búcsúszavain. Néha megpróbálhatnád értékelni azt, amid van. Talán nem lennél ennyire keserű. Társa valószínűleg ezt a megszólalását szánta igazi kegyelemdöfésnek, még ha nem is lehetett benne biztos, hogy Kinsey meg fogja hallani, hisz akkor látszólag már rég az elmepalotájában járt. Bár a fiú akkor úgy tett, mintha részéről lezárta volna a beszélgetést, még lehunyt szemekkel is figyelt a vörös utolsó mondataira. Azok pedig annyira belevésődtek az emlékezetébe, hogy munka közben is ismétlődtek a fejében. Végül aztán kénytelen volt bevallani magának, hogy a veszekedésük után benne is megfogalmazódott pár kérdés, amikre szeretett volna választ kapni. Ezért aztán hazafelé beugrott a postahivatalba, és lekörmölt egy üzenetet Viktornak: "Második felvonás? Holnap 4 óra, Boglyas tér. MGK" Miután kivárta, hogy a baglyot a szeme előtt eresszék útnak, nyugodtabb lélekkel tért haza. Nem tudta, hogy ezúttal képesek lesznek-e rendesen megtárgyalni a sérelmeiket, de azt tudta, hogy Viktor biztosan el fog jönni. Már megmutatta egyszer, hogy bizony kíváncsi arra, amit Matthew mondani akar neki, és ezen egy veszekedés sem tudott volna változtatni.
Így hát másnap a megbeszélt időpont előtt tíz perccel lépett ki a házából, és sétált ki a térre. Nem állt meg egy helyben (még a végén valaki megszólította volna, hogy merre van a teaház vagy valami), hanem ráérősen lépdelt a boltok előtt, a Kins&Kens előtt röviden integetve a vitrinen keresztül Szilviának és Ilosvai úrnak. Ügyelt rá, hogy a kastélyba vezető útról könnyen észrevehető helyeken járkáljon, nehogy elkerüljék egymást a fiúval.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 25. 02:14 Ugrás a poszthoz


A rúnázósegéd az asztala fölé görnyedve dolgozott a mobiltelefonján. Már nem is számolta, hányszor tette tönkre a szerkezetet a kísérletezései alkalmával, és hányszor kérdezte meg kelletlenül Ilosvai urat, hogy hogyan lehetne megjavítani. Ezen az éjjelen is az ő utasításait követve távolított el róla pár elrontott rúnát, és éppen készült feltenni az újakat, amikor megszólalt az ajtó feletti apró csengő. Kinsey természetesen tudta, hogy társtulajdonosa lépett a boltba. Ha nem számított volna a felbukkanására, valószínűleg nem is hagyta volna nyitva az ajtót. És egyébként is, senki más nem tudott annyira csendesen besurranni a boltba, hogy a csengetésen kívül semmilyen más zaj ne legyen hallható az érkezésekor.
Egy pillanatra felnézett a mobiljáról, görbe mosolyával és szintén egy biccentéssel üdvözölve Adamet. Aztán azonnal folytatta a félbehagyott pálcamozdulatot, melynek következtében felizzott a telefon hátlapja egy bizonyos alakzatban, majd elhalványult. Közben a perifériájából látta, hogy társa a vevőpulthoz sétált. Minden bizonnyal azzal a csomaggal kezd majd el foglalatoskodni, amit Gyuri bácsi vett át a délelőtt. A halk papírzörej arról tanúskodott, hogy Matthew-nak igaza volt, és Kens már ott helyben elkezdte bontogatni a küldeményt. Mivel a csomag a bolt címére érkezett, ezért Kinsey csupán arra gondolt, hogy a tartalma talán még az ő érdeklődését is felkelthetné. Talán Adamnek sikerült beszereznie azt az antennát, ami a legutóbbi kísérletükhöz kellett volna? A viselkedéselemző kíváncsiságát palástolva mormogott további varázsigéket a mugli szerkentyű fölött. Lehet, hogy megint csak okosnak hitte magát a következtetéseivel, amikről később majd kiderülhet, hogy hamisak voltak. Ritkán történt ilyen, de azokat az alkalmakat Matthew kifejezetten gyűlölte, ezért is folytatta inkább csendben a munkáját ahelyett, hogy ok nélküli izgatottságával esetleg pofára essen.
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. október 25. 20:54
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 25. 23:12 Ugrás a poszthoz


Kinsey már messziről felismerte a fiú határozott lépteit, amikből egy idegennél azonnal katonai múltat tudott volna kikövetkeztetni. Viktor esetében azonban erre nem is volt szükség: már az iskolában is minden pályaorientációs beszélgetésen azt taglalta, hogy ő bizony katona lesz, és a Macskabagoly utcai látogatásakor is említette, hogy aurorképzésre érkezett az iskolába. Akkor ugyan Matthew-nak nem volt ideje kellő módon felfogni és lereagálni ezt az információt, az utóbbi két napban azonban bőven ráért.
Amíg ezen gondolkodott, addig a lépteit fokozatosan az út jobb oldala felé irányította, hogy a vörös kényelmesen elférjen majd mellette, amikor utoléri. Ez pár pillanat múlva meg is történt, és ekkor Kinsey is megtapasztalhatta, hogyan hathatott az ő tömör és velős üzenete Viktorra.
- Neked is szia, Lehel - válaszolta neki jellegtelenül. Nem volt sértettség vagy harag a hangjában, hisz ő is hadilábon állt az olyan illemszabályokkal, mint a beszélgetés eleji köszönés. De azért mégis úgy érezte, köteles visszavágnia a fiúnak egy ilyen megszólításért, Viktor utált középső neve pedig tökéletesen megfelelt a célra. Remélte, hogy azért ebből még nem fog kirobbanni egy akkora vitájuk, mint a múltkori, de hát náluk sosem lehet tudni.
Pár percig némán lépkedett társa mellett, látszólag az unalomig ismert bogolyfalvi boltok kirakatait figyelve. Bármiféle beszélgetés, amiben előreláthatóan túl sokat mutathatott meg az érzéseiből, nehezére esett Kinsey-nek. Ezért egy pillanatra még azon is elgondolkodott, hogy elterelésként fűzhetne mindenféle magyarázatot az üzletekhez, amelyek mellett elhaladtak. Ám sejtette, hogy ebben az esetben a vörös simán azt hinné, hogy igazából nincsen semmi mondanivalója, és azonnal otthagyná. Ez a gondolat győzte meg végül arról, hogy lassan meg kellene szólalnia.
- Nagyon örülök, hogy ezúttal meg akarsz hallgatni, de elég sok kérdést tettél fel a múltkor, amikre nem válaszoltam - kezdte tényszerűen. - Szóval nem ártana elmondanod, melyikre szeretnél leginkább választ kapni?
Matthew csak a mondanivalója végén nézett várakozóan a másikra. Az említett kérdéseket már ezerszer átvette magában, de tudta, hogy képtelen lenne mindet megválaszolni. Azonban tisztában volt vele, hogy ha dolgaikat nem tisztázzák most, akkor soha nem is fogják. Ezért is kérte meg a bagolykövest, hogy ugyan tegyen már fel neki egy konkrét kérdést, mert ő bizony nem készült semmiféle beszéddel, csak akkor elküldte az üzenetet és reménykedett a legjobbakban.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 28. 21:14 Ugrás a poszthoz


Kinsey-nek nem volt szüksége túl sok biztatásra ahhoz, hogy abbahagyja a munkáját. Elég volt pár drámai hangvételű szó, és ő nyugodtan letette a pálcáját, székestől Adam felé fordulva. Kérdően felvonta az egyik szemöldökét, majd az égnek emelve a tekintetét egy pillanatra elfordult.
- Remélem is, hogy nem hiába kerítesz ilyen nagy feneket neki - állt fel végül a helyéről Matthew, és sétált el ráérősen az asztalhoz. Ezek szerint mégsem sikerült annyira palástolnia a kíváncsiságát, mint amennyire szerette volna. Legalábbis Adam időhúzásából nagyon úgy festett.
Amikor aztán nagy sokára előhúzott valamit a csomagból, Kinsey nekidőlt a vevőpultnak, és szemügyre vette a szerkezetet.
- Aha, láttam már párat mugli kertekben. Szabad? - nyújtotta ki a kezét a mugli tárgy felé. Biztos volt benne, hogy vannak még a csomagban ketyerék, de mivel a társtulajdonosáról volt szó, ezúttal a nehezebbik utat választotta, és inkább először engedélyt kért.
- Hm, tudtommal a fénykibocsájtáson kívül csak dekoratív szerepük van, és öhm, napenergiával működnek? - pillantott a társára. - Szimpatikus technológia, bár én még csak számológépeknél használtam.
Nem törte magát azzal, hogy elmagyarázza társának ennek a mugli szerkentyűnek a működését, hiszen úgy is mindketten tudták, miről van szó. Inkább azzal foglalkozott, hogy valamilyen különleges tulajdonságokra utaló jeleket keressen a küldeményen, de semmit sem talált. Márpedig ezt a tárgyat Kens biztosan nem csak azért rendelte, hogy éjszakánként legalább indirekt módon eljuthasson hozzá a napfény. Vagy mégis...?
Nem, ennél többről lehetett szó. Érezte magán társának átható tekintetét, és talán emiatt is érezte magát képtelennek arra, hogy megfejtse a szavait.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 28. 22:47 Ugrás a poszthoz


A vörös kérésére komolyan bólintott. Ha valaki, akkor ő bizony tisztában volt vele, mennyire bosszantó tudott lenni, ha az emberek nem képesek az általad választott neveden szólítani. Ennek ellenére nem állhatta meg, hogy ne egy piszkálódással vágjon vissza a fiú nyers mondatára. Legnagyobb meglepetésére azonban Viktor nem csattant fel, sőt. A szavaiban érződött az igyekezet arra, hogy ezúttal ne értelmetlen veszekedéssel kelljen töltsék az időt, mikor higgadtan is beszélhetnének a sérelmeikről.
Kinsey-nek görcsbe rándult a gyomra, ahogy valami bűntudatszerűség próbálta átvenni rajta a hatalmat, de szerencsére erre nem volt már ideje. A vörös következő szavai vészjóslóan határozottnak tűntek, és Matthew el is gondolkozott egy pillanatig, hogy hogyan kellene erre reagálnia. Már éppen nyitotta a száját, amikor társa újra megszólalt, látszólag mégiscsak elfogadva az ő játékszabályait. Igen ám, de milyen áron? Naná, hogy a legnehezebb kérdést ismételte meg a legutóbbi beszélgetésükből. Naná, hogy Kinsey húzta is a száját rá.
- Most azt várod, hogy ezzel együtt az összes többi kérdésedet is megválaszoljam, ugye? - sóhajtotta. - Hogy miért léptem le Szegedről, hogy miért nem voltam őszinte... Okos döntés.
Utolsó mondata közben még a szemét is lehunyta, úgy bólintott. Hiába vágta a fiú arcába a múltkor, hogy logikátlan, azért tudta ő, hogy kivel áll szemben. Azzal az emberrel, akit ugyan csak egy bizonyos fokig engedett közel magához, de ez a bizonyos fok több volt, mint addig bárkinél. Márpedig ezt nem tette volna meg anélkül, hogy tudta volna, Viktor egy különösen intelligens fiú, még ha túl sokat is hallgat az érzéseire.
- Figyelj, Viktor, én már nem félek semmitől - kezdett neki halkan és vonakodva. - Tisztában vagyok vele, és már Szegeden is tisztában voltam vele, hogy mire vagyok képes. Az érzelmek intenzív átélése és kimutatása nem tartozik ezek közé.
Igyekezett olyan szakszerűen fogalmazni, amennyire csak tudott ebben a helyzetben. Így nem kellett kilépnie a komfortzónájából, és tovább játszhatta a tényszerű szociopatát.
- Te viszont számtalanszor említetted, hogy ezek tartoznak a prioritásaid közé. Később arról is meg próbáltál győzni, hogy nekem is a te példádat kéne követnem, és akkor mindkettőnknek jobb lenne. Ekkor győződtem meg róla végképp, hogy a különbségeink túl nagy akadályt jelentenek számunkra.
Eddig ugyan folyamatosan kereste a vörös tekintetét, de most már képtelen volt a szemébe nézni. Ezért hát a mondandójának végét inkább már az utcaköveknek mondta, mint Viktornak.
- Ekkor vált világossá számomra, hogy ha elmegyek, akkor egyikünknek sem kell változtatnia önmagán, és a problémáink megoldódnak. Egy percig sem hittem volna, hogy ennyi évvel később még mindig magyarázatokra leszel kíváncsi.
Ezután sem mert felnézni a társára, csak némán lépdelt és fülelt, félve a fiú válaszától. Hm, nahát, talán mégis van még valami, amitől képes félni?
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. november 22. 23:22
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 29. 23:03 Ugrás a poszthoz


Ahogy a Boglyas téren sétáltak, beszélgetésük lassan visszanyerte a szokásos, robbanásra kész hangulatát. Ezúttal viszont mindketten érezték, hogy nem kellene túl hamar felkapniuk a vizet, különben teljesen felesleges lett volna ez a második találkájuk. Vonakodva bár, de miután Viktor pontosította a kérdését, Kinsey (viszonylag bőven) felelt rá.
A fiú válaszától ugyan tartott kissé, de végül pont olyat kapott, amilyenre számított. Viktor ellent mondott neki. A viselkedéselemző maga elé bámult, és finoman megrázta a fejét a vörös védekező szavai hallatán. Hogy is hihette, hogy ezt ő képes lesz valaki másnak megmagyarázni, mikor még saját magának is alig tudta?
A bagolyköves érintésére egy pillanatra megrezzent, és automatikusan megtorpant. Egy másodperc töredékéig azt hitte, hogy Viktor akkor készült pótolni a mulasztását, és végre behúzni neki egyet. Bár ezt eddig sohasem nézte ki volna belőle, a vörös már épp elég meglepetést okozott neki ahhoz, hogy Kinsey ne csupán a korábbi benyomásaira támaszkodjon.
Amikor már kénytelen volt társa szemébe néznie leesett neki, hogy valójában csak ennyit akarhatott. Szemkontaktus nélkül biztos nem tűnt neki eléggé őszintének a beszélgetésük. Tipikus.
- Ez már a második kérdésed - kockáztatta meg végül Matthew, és az ajkába harapott. A fiú második mondatára egyelőre nem reagált, inkább csak feljegyezte magának azt a bizonyos múlt idejű igét. Ezek után pedig egy jelre vált. Talán már egy dühös arckifejezés is elég volt neki, de az is lehet, hogy Viktor felháborodott válaszát szakította félbe, csak hogy folytathassa a magyarázatát:
- Na, látod, ezért gondoltam úgy, hogy változtatni akarsz rajtam. Ahányszor őszintén és zsigerből reagáltam valamire, mindig bosszúságot okoztam neked vele. Ezzel indirekt módon is arra próbáltál rávenni, hogy hagyjam abba, hacsak nem szándékozom hosszú éjszakákat átveszekedni.
Tisztában volt vele, hogy ezzel még mindig nem felelt Viktor legfontosabb kérdésére, de egy ideig hezitált. Hiszen az előbb a vörös azt mondta, nem érdeklik a múltbéli események magyarázatai, mert úgysem segítenének már rajta. Ennek ellenére Kinsey úgy érezte, Viktor pont arra várt, hogy ellenálljon, ezért csendben hozzátette:
- Így hát persze, hogy csodálkoztam, amikor felhoztad az egész "vállaljuk a kapcsolatunkat" témát. Az addigi viselkedésed alapján eszembe se jutott, hogy ez a dolog annyira fontos számodra, hogy másokkal is meg szeretnéd osztani.
Beszéd közben Matthew zavartan vonta össze a szemöldökét, ezzel is mutatva, hogy tényleg nem volt tisztában Viktor érzéseivel az utolsó estéig. Azt hitte, társa is ugyanolyan könnyen feladta egy romantikus kapcsolat lehetőségét az első akadálykor, mint ő. Pedig másfél-két éves ismeretségük során igazán ráébredhetett volna, hogy Viktor sokkal bátrabb és kitartóbb nála. Ezért egy-két rossz tulajdonságával még nem sikerült megutáltatnia vele magát, hiába élt még most is ebben a hitben.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. október 30. 23:46 Ugrás a poszthoz


Nehezére esett a fiú szemeibe nézni, de miután mindketten megálltak, már nem igazán volt más választása. Miközben Viktor válaszolt a magyarázatára, Kinsey zavartan megvakarta a tarkóját. Nem ilyen feleletre számított. Azt hitte, hogy a vörös majd kiabálva adja a tudomására, hogy ő bizony soha nem akart semmit változtatni rajta, és kizárólag Matthew hibája, ha ilyen helytelen következtetései vannak. Úgy tűnik azonban, hogy a bagolyköves ezúttal tényleg arra törekedett, hogy ne veszítse el a hidegvérét. Hah, mintha ez bármelyiküknek is sikerülhetne a másik társaságában.
A fiú mondatai nyugodtnak hatottak, de ugyanakkor kissé zavarosaknak és befejezetleneknek is. Pszichológiai tudása révén Kinsey tudta, hogy ha türelmesen várakozik, akkor akár egy bővebb választ is kaphat. Mint legtöbbször, most sem tévedett. Viktor valóban próbálta értelmes mondatokba szedni a gondolatait, de látszólag nehézségekkel küzdött. Amikor ugyanúgy tátogott, mint Matthew a legutóbbi találkozásukkor, a viselkedéselemző nem tudta megállni, hogy egy pillanatra ne mosolyodjon el.
- Ugye, milyen borzalmas érzés, amikor képtelen vagy rendesen megmagyarázni valamit? - mondta, és ezután le is hervadt a félmosolya. Amikor Viktor futólag megérintette az arcát, teljesen kirázta a hideg. Gondolatban azért könyörgött, hogy ugyan üsse már meg végre, azt az üzenetet könnyen megértené, de ezt... Ezután csak egy másodpercig tudta még fenntartani a szemkontaktust, aztán önkéntelenül is elfordította a fejét. Hirtelen megindult a téren, de két lépés után vissza is fordult. Újabb két lépés, újabb irányváltás. Így próbálta serkenteni az agyműködését, de nem ment vele sokra.
- Akkor úgy néz ki, ketten vagyunk, akik nem értik az egészet - torpant meg végül Viktor előtt. - Nem, nem féltem, hogy meg fogsz gyűlölni, ha megismersz. Tudtam. Mindig így van. Akkor meg miért nem akarsz gyűlölni? Nem kellene olyan nehezedre essen, miután szó nélkül leléptem. Az isten szerelmére, miért nem vagy képes megkönnyíteni a dolgomat, és úgy viselkedned, ahogy egy normális embernek kellene? A kezedbe adtam a lehetőséget, hogy mindent egyszerűbbé tegyél, és mégis mindent túlbonyolítasz.
Nagy szemekkel nézett a vörösre, amelyekben könnycseppek nyomai látszódtak. Nem, határozottan nem állt szándékában elbőgni magát a főtéren, de amíg az agyának teljes mértékben tudott parancsolni, addig a szervezetének nem. Az elárulta őt, és Kinsey már túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy érdekelje.
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. október 30. 23:47
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. november 6. 22:16 Ugrás a poszthoz


Átvette Adamtől a lámpát, és közben elmondott mindent, amit ezekről a mugli szerkezetekről tudott és gondolt. Eközben a vámpír bólogatott, és amikor ő is elmondta a véleményét, Kinsey is ugyanúgy reagált. Nem volt valami nagy környezetvédő, de szerette az újító, hasznosnak ígérkező ötleteket, és a napenergia felhasználása nagyon is annak tűnt. Azonban az exlevitás jól sejtette, hogy nem ez lehetett az egyetlen oka Kens rendelésének. Erre egyből rájött, amikor a másik feltette a filozófiára vonatkozó kérdését.
- Mondhatni - bólintott aprókat válaszul. - De gondoltam, hogy hozzád viszont közel áll.
Amíg Adam kifejtette, miért is jelentett olyan sokat számára ez a ketyere, Kinsey egy pálcaintéssel lefejtette az izzót felülről védő műanyagrészt. Varázsló létére más módszerekkel dolgozott, mint a varázstalan vámpír, de emiatt még esze ágában sem volt megvetni bármiféle bütykölést, sőt, még ő is ezt az utat választotta néha a mágia helyett. Több időt igényelt, de egyúttal hangulatosabb is volt, és jobban megismerhette közben a tárgyat, amin ügyködött.
Kens befejezetlen mondatára felnézett a munkájából, és tőle szokatlan melegséggel elmosolyodott. Amikor a vámpír is rá emelte a tekintetét, pár másodpercig csendben maradt, majd a szokásos arckifejezését felvéve így szólt:
- A te szemszögedből elhiszem, hogy az.
Nem volt hozzászokva ilyen bőbeszédűséghez Adam részéről, a személyesebb kérdéseire legtöbbször csak röviden, vagy éppen sehogy sem válaszolt. Nem mintha ez különösebben zavarta volna Kinsey-t, hiszen ő sem volt az a cseverészős típus. Most viszont úgy gondolta, ha már ilyen szerencsés hangulatban fogta ki a társtulajdonosát, igazán megpróbálkozhatna egy-két olyan kérdéssel, amikre eddig nem hitte, hogy kaphatna választ.
- Akkor te valóban rettegsz a nappaltól? - próbálkozott a viselkedéselemző úgy, hogy a hangneme ne tűnjön túlságosan tolakodónak. Tudta ő, hogy a vámpírokat úgy égeti a napfény, akár az embereket a tűz, mégis nehezen tudta elképzelni, hogy emiatt egy egész faj rettegjen tőle. Gyűlölni esetleg, de rettegni? Utóbbi túlságosan intenzív érzésnek tűnt Kinsey-nek ahhoz, hogy minden vámpír egyaránt érezhesse, amikor a nappalról van szó.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. november 7. 23:48 Ugrás a poszthoz


Viselkedéselemző létére jobban is figyelhetett volna a fiú reakcióira, de a nagy belső csatái közben ez eszébe sem jutott. Csak azután sikerült Viktor apróbb mozdulatait észrevennie, miután újból megtorpant előtte és indokokat követelt. Enyhén reszkető kezek, ajakharapdálás, felvont szemöldök... Legalább nem csak Kinsey érezhette úgy, hogy a teste folyamatosan elárulta őt. Ám a következtetéseit nem tudta (és tulajdonképpen nem is akarta) megosztani a másikkal, mert a fiúból szinte azonnal kibukott egy cinikus hangvételű válasz. Erre bizony már Matthew is összevonta a szemöldökét. Furcsa. Igazából arra számított, hogy a szokatlanul őszinte megszólalásával és azokkal a nagy, nedves szemekkel majd valamilyen normális magyarázatot fog kicsikarni Viktorból. Erre fel a társa csak gúnyosan rákérdezett, hogy nem lázas-e, és ezzel látszólag el is intézte az egész ü-...
Ó.
Kinsey teljesen ledermedve fogadta a fiú csókját. Ahogy az ujjai ismét az arcához értek, reflexszerűen hunyta le a szemeit, aztán annál zavartabb tekintettel nézett a vörösre, amikor az elhúzódott tőle. Hosszú pillanatokig állt mereven, elpislogva a könnyekre emlékeztető valamiket a szeméből, míg aztán sikerült rávennie magát, hogy megszólaljon.
- Oké, bevallom, sejtettem, hogy a monológom képes lenne valamilyen intenzívebb reakciót kiváltani belőled, de öhm... - és itt a volt levitás megakadt. Megrázta a fejét. Eddig azt hitte, hogy a fiú felbukkanása a környéken volt az egyetlen olyan meglepetés, amelynek hatására teljesen reakcióképtelenné tudott válni. Istenem, hogy ő mennyire utálta, amikor tévedett.
- Talán van egy listád, és sorra húzod ki róla a dolgokat, amikkel szerinted ki tudnál akasztani? - futott neki újra Matthew. - Mármint... te magad mondtad, hogy nem tudod, mit szerettél bennem. Érted. Azóta eltelt négy év, és én nem is érdemel-...
Mondatát végül szavak helyett egy értetlen grimasszal és fejcsóválással zárta. Nem merte hangosan feltételezni, hogy a vörös esetleg még mindig ragaszkodhatott hozzá, bármilyen szinten. Úgy gondolta, elég volt mára a téves következtetésekből. De ha mégis... Nem, az nem lehetett. Kinsey folyamatosan gondoskodott róla, hogy Viktor még véletlenül se szeresse meg jobban, mint kellene. Eddig azt hitte, jól végezte a dolgát, de a fiú legutóbbi mozdulata kissé elbizonytalanította. Talán csak így próbált bosszút állni az előző megjegyzéséért? Hiszen most megint Kinsey volt az, aki nem volt képes értelmes mondatokba szedni a gondolatait. Ki érti ezt? Ő biztosan nem.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. november 22. 17:23 Ugrás a poszthoz

Felség

Szilviának ezúttal szabadnapja volt, úgyhogy csak Ilosvai úr és Kinsey tartózkodtak az üzletben. Ők is éppen a hátsó helyiségben rúnáztak egy kisebb televíziót, így történhetett az, hogy senki nem köszöntötte azonnal a boltba lépő férfit. A csengőszót hallva Kinsey ránézett a mesteremberre, aki már indult is volna a lehetséges vásárló elé.
- Folytassa csak, az első égetésbe még úgysem tudnék besegíteni - közölte a fiú, és kilépett a szobából a vevőpulthoz. Közben csúnya krákogás ütötte meg a fülét, amiről kiderült, hogy a boltban várakozótól származott.
- Jó napot kívánok, segíthetek? - szólította meg kedvetlenül a férfit. Kötelessége volt tisztelettel szólni a vásárlókhoz, de közben gyanakodva tekintett az előtte állóra. Az a fakanál az övben és az illető furcsa némasága arra engedte következtetni, talán ismét egy őrülttel van dolga. Bár Kíráról kiderült, hogy állítólag nem klinikai eset, ő még mindig nem volt biztos benne. Így volt ez az idegen esetében is. Csak itt nem vághatta olyan könnyen hozzá a következtetéseit, mint Kírának a saját otthonában. Megadta neki az esélyt, hogy bemutassa, tévedett, és valójában csak egy  hivatásos szakáccsal volt dolga, aki szenvedélyből hordott mindig magánál egy fakanalat.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. november 25. 18:42 Ugrás a poszthoz


Azt hinné az ember, két ilyen komor tulajdonossal a Kins&Kens lehetett a legmogorvább hely a világon. Azonban ezek az emberek valószínűleg sohasem látták a két férfit olyan meghitten szerelni és beszélgetni, mint most. Hasonló érdeklődési körük és személyiségük révén bizony Matthew is egész kényelmesen érezte magát Adam társaságában, és ugyanúgy élvezte a néma bütyköléseiket, mint az ehhez hasonló elmélkedéseiket.
Miután Kens a maga módján viszonozta a mosolyát, bevallotta, hogy inkább csak a hangzatosság kedvéért használta a rettegett jelzőt. A viselkedéselemző megértően bólintott, hiszen nem a vámpír volt az egyetlen a helyiségben, akire néha jellemző volt a drámaiság.
- Így már értem, miért tartod annyira pikánsnak az ötletet - húzta félre a száját együttérzőn Kinsey. - Hiszen ha a szabadságérzeted így megsínylette a vámpírrá változásodat, igazán különleges lehet irányítani valami olyasmit, ami általában téged irányít. Vagy legalább kapcsolatba lépni vele, ha már máskor nem teheted meg.
Amíg Kens a napközbeni rosszulléteiről számolt be, addig Kinsey kiszedte az apró lapot a lámpa tetejéből, amely a napsugarakat gyűjtötte be és alakította át villamos energiává.
- Mindezek mellett azért gondolom nem bántad meg az átalakulást... ugye? - bizonytalanodott el a fiú. - Mondjuk ha abból indulok ki, hogy hasonlít a gondolkodásunk, én meglehetősen nehezen fogadnám el az örök életet.
Miután alaposan szemügyre vette a napelemet követte társa példáját, és összeszerelte a szétbontott ketyerét. Ellökte magát a vevőpulttól, és közelebb lépett Adamhez, hogy visszaadhassa neki a kölcsönvett lámpát.
- A filozófiától eltekintve azért remélem, hogy majd nekem is fogsz szólni, ha neadjisten elromlana az egyik - szólt a viselkedéselemző. - Kíváncsi lennék, ketten mihez tudnánk velük kezdeni. A nagy igyekezetben talán még tovább is fejlesztenénk őket.
Ezen a gondolaton ismét elmosolyodott egy pillanatra. Az internetes terveikből kiindulva valóban úgy gondolta, nagy dolgokat érhetnének ők még el együtt.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. december 14. 23:10 Ugrás a poszthoz

Felség

Az idegen első megszólalásából kiderült, hogy Kinsey bizony nem tévedett. Bogolyfalva vonzza a legtöbb elmegyógyintézeti beteget. Fáradt sóhajjal figyelte, a másik hogyan emelte fel a lábát a pultra. Egyelőre nem szólt, csak elpakolt pár törékenyebb tárgyat a férfi közeléből.
- Ebben a boltban egyik eladónak sem kötelessége megcsókolni a vevő cipőjének orrát - felelte nyugodtan az idegen sürgető szavaira. Amikor a férfi végre azt is elárulta, mit keresett, egykedvűen félrehúzta a száját. Remek, most megint próbálkozhatott szót érteni egy őrülttel.
- A legdrágább, aranyból készült zsebóránk ára százharminc galleon, de csak akkor adhatom, ha ki tudja fizetni - figyelmeztette a másikat, de gyanította, hogy ezzel még nem fog megszabadulni tőle. Nem szívesen hívta volna ki újból az aurorokat, még a végén meggyanúsítanák, hogy ő az, aki őrületbe kergeti a körülötte lévőket. Bár ebben is lehetett némi igazság, azért nem szó szerint... Kinsey a pult mögött állva megtapogatta a bal zsebét, amelyben pálcája pihent. Ha gond van, akkor ezzel a férfival talán elbírna egyedül is.
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. december 14. 23:13
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
[zárt]
Írta: 2014. december 14. 23:34
Ugrás a poszthoz


A második bekezdés témája ellent mond a szabályzatnak – körmölte fel a pergamen hátlapjára, és egy ingerült mozdulattal áthúzta az említett szövegrészletet. A pletykarovatbeli cikket átdobta Kens íróasztalára, innentől a publikálás az ő gondja volt.
Kinsey-nek valójában fogalma sem volt róla, mit írt az újság szabályzata, ha egyáltalán rendelkezett ilyesmivel. Abban viszont biztos volt, hogy egy ilyen jellegű kapcsolatra még csak utalgatni sem kellene az Edictumban. Pláne akkor, ha Viktorról és arról a jegesgyerekről van szó. Bosszankodva megrázta a fejét, és arrébb tolta a maradék, lektorálásra váró cikkeket. Gyűlölte, ha az emberek ostobán viselkedtek, és most végre nyugodt szívvel gyűlölhette saját magát. Hiszen tudhatta volna, hogy a vörös egy szót sem gondolt komolyan a Boglyas téren mondottakból. Egy csúnya cserbenhagyás és négy év után továbbra is „jelenidő”, istenem, milyen átlátszó, és ő mégsem látta... Hirtelen dühösen belerúgott az asztal alsó fiókjába. A közelében dolgozó diákok felnéztek a munkájukból, ő pedig jobbnak látta akkor befejezni a lektorálást, amikor egyedül maradhatott a szerkesztőségben. Ki tudja, a következő cikk talán a Szárnyaló Csillagok rovatból lesz, és majd egy interjút tartalmaz az iskola legújabb sztárpárosáról: a vörös kviddicssztár és a grönlandi jégvarázsló. Utóbbiról köztudott volt, hogy igazi nőcsábász, előbbiről pedig Matthew most már tudta, ő is képes volt hamis reményeket ébreszteni másokban. Soha többé.
Kinsey felvette a kabátját a széktámláról, közben pedig rendezte arcvonásait. Közönyös arckifejezéssel indult a szerkesztőség ajtaja felé, és még egy búcsúzást is elmormogott, amit csak a közvetlenül mellette munkálkodók hallhattak. Kilépett a folyosóra, és gondolatban továbbra is ostromolta magát az együgyűségéért. Lassan két hete mérlegelte a vörös szavait, és már el is döntötte, hogy a legközelebbi kastélylátogatásakor újból fel fogja keresni a fiút. Ha részéről tényleg hiányzott a gyűlölet a viselkedéselemző iránt, akkor talán még Matthew is megengedhetné magának azt, amihez évekkel ezelőtt még túlságosan gyáva volt. Azt hitte, hogy ha valaki még egy olyan húzás után is tudott ragaszkodni hozzá, mint ami Szegeden történt, akkor talán... De végül is teljesen mindegy volt, mit hitt. Igen. Irreleváns. Most már tudta, hogy Viktor csupán bosszút akart állni rajta, saját fegyverét fordítva ellene. A srác engedte, hogy Kinsey hiú ábrándokba merüljön két hétig, aki aztán csak az Edictumból tudta meg, hogy valójában nem is számított igazán a társának. Négy év alatt tanult valamit ez a Viktor, az biztos.
A viselkedéselemzőnek most már esze ágában sem volt meglátogatni a fiút, hiszen felesleges lett volna további kínos helyzetekbe hoznia magát. Suttogó falak ide vagy oda, minden pletykának megvan a valós alapja, és ezzel Kinsey is tisztában volt. Gyors léptekkel és a kabátzsebébe rejtett kezekkel indult meg a folyosón. Aztán kis híján hangosan elkáromkodta magát, amikor négy méternyire tőle kilépett egy ajtón az a sokat emlegetett vörös. Miért van neki mindig akkora peche, hogy az ellenkezője történik annak, amit éppen szeretne?
A fiú vett egy nagy levegőt. Nem tervezett beszélni a sráccal Diomédről, de most már nem akart sem elmenekülni, sem játszani a tudatlant. Meghosszabbította a lépteit és hamar utolérte a vöröst, aki most hagyta el a... pszichológusi rendelőt? Matthew épp csak egy pillantást vetett az ajtóra, amely mögül az előbb Viktor kilépett, de egyelőre nem tulajdonított különösebb jelentőséget az információnak. Mentális jegyzet elmentve későbbre.
- Szép munka – próbálta palástolni keserűségét maró gúnnyal. - Le a kalappal, igazából én sem csinálhattam volna jobban.
Közvetlenül társa mögött állt meg, reménykedve, hogy az méltatja majd annyira, hogy feléje forduljon. Ha nem, akkor egy gonddal kevesebb. Talán idővel sikerül megszabadulnia majd attól a kellemetlen érzéstől is, amely most összeszorította a torkát, és amely révén a kezei ökölbe szorultak zsebeinek mélyén.
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. december 15. 22:32
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. december 14. 23:55 Ugrás a poszthoz


A viselkedéselemző feje zúgott a sok negatív gondolattól, amik a cikk elolvasása után fogalmazódtak meg benne. Azért félt mindig is az érzelmeitől, mert nem szerette volna, hogy befolyásolják a tiszta gondolkodását. Lám, nem véletlenül. Amint benne is felvetült az, hogy ezek után Viktorral akár tiszta lappal is kezdhetnének, azonnal jött a csalódás, amit követően csak egy jól kitervelt bosszúhadjáratnak látszott az egész. Ha nem vakították volna el az érzelmei a fiú iránt, akkor erre hamarabb is rájöhetett volna. Keserűen döntötte el, hogy többet nem fog így reménykedni semmiben, és a vöröst sem keresi már fel. Azonban úgy tűnt, ha akar sem tud igazán szabadulni tőle. Hiszen már másodjára esett meg velük, hogy akaratuk ellenére kerültek a másik közelébe, és legutoljára is csak tovább bonyolították a helyzetüket. Illetve ott volt a boglyas téri találkájuk is, ami előre megbeszélt volt ugyan, de Kinsey azt sem tudta könnyebben értelmezni. A srác köszönése egyből erre az eseményre emlékeztette, bár akkor ő volt az, aki gúnyosan rápirított a másikra az etikett elhanyagolása miatt. Szerencsére Viktor hangjából inkább a fáradtság hallatszott, ezért Matthew most nem is érezte magát kötelezettnek a visszavágásra. Megforgatta a szemeit, és oldalával nekitámaszkodott a falnak. Megint nyilvános helyen hallgathatja Viktor érthetetlen magyarázatait, remek. Nem mintha ezen a folyosón olyan sokan járnának. Látszólag nem volt valami népszerű a diákok körében. Csak azok járhattak errefelé, akiknek muszáj volt, mint a szerkesztőségi tagok, vagy éppen a pszichológushoz igyekezők.
- Minek véded magad? Igazából nem tartozol nekem magyarázattal – vágta rá a fiú határozott kijelentésére. Ám Viktoron látszott, hogy még beszélni szeretne, Matthew pedig hagyta. Hitetlenkedő arckifejezéssel hallgatta meg társa abszurd magyarázatát.
- Nem értem, hogy ezt mégis hogyan gondoltad, de akkor világosíts fel. Ha már lefeküdtél Dioméddal, legalább megérte? Rájöttél, hogy mihez is kezdjél velem? – folytatta az előbbihez hasonló hangnemben. Viktort úgy ismerte meg, mint egy hihetetlenül őszinte embert, de fogalma sem volt róla, mennyit változhatott az elmúlt négy évben. Ezért is esett nehezére hinni neki, pedig a fiú szavai elég nevetségesek és emberiek voltak ahhoz, hogy a valóságot tükrözzék. Mozdulataiból látta, hogy a vörös számára sem volt éppen a legkellemesebb a helyzet, de nem állt szándékában kegyelmezni neki, és egy szimpla „ha te mondod...”-dal faképnél hagyni. Ezt talán társa nem is engedte volna meg neki.
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. december 15. 22:32
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. december 15. 00:07 Ugrás a poszthoz


Szkeptikusan állt hozzá a témához, és nem is hitte, hogy ez működhetett volna másképpen is. Nem látta a logikát Viktor állítólagos cselekedetei mögött, ezért nem is tehetett mást, mint kétkedni azok valódiságában. A vörös egyszerű válaszát hallgatva figyelte, hogyan dőlt neki a srác is a falnak. Vele ellentétben azonban Viktor kerülte a szemkontaktust, ami vitáik során inkább Matthew-ra volt jellemző. Végül a következő megszólalására a vörös is hajlandó volt felnézni, és kérdéseire egyelőre szintén egy kérdéssel válaszolt.
- Nem ezért jöttem, az iskolaújság egyik lektora vagyok. Csak azért nem engednének be a kastélyba, hogy a túlbonyolított magánéletemet intézzem – morogta maga elé Kinsey. Nem ez volt az első alkalom, amikor társa a szemére hányta, hogy túl rendíthetetlenül hitt a saját maga által kitalált elméletekben. Ezzel a srácnak még nem sikerült meggyőznie, hogy tényleg nem változott meg teljesen Szeged óta, és nem a bosszúállás volt a célja ezzel a jégvarázslós mizériával. A srác aztán csak megválaszolta a kérdéseit, erre pedig Matthew egy pillanatra hátravetette a fejét és keserűen felnevetett. A másik még csak nem is érte el azt, amit állítólag szeretett volna. Tehát továbbra sem tudta, mihez kezdjen vele. Csodás, akkor mindketten ugyanolyan jól álltak.
Az meg valóban érdekelte volna, hogy ha Viktor nem Dioméddel került közelebbi viszonyba, akkor kicsodával, de jelen körülmények között nem volt valószínű, hogy rákérdezett volna. Talán úgy még nehezebben hitt volna a másiknak, mint így, hogy magától nyilatkozott a dologról. Matthew viszont továbbra is bizonytalanul fogadta a srác indíttatásait. Ráadásul az a csend sem segített igazán, amibe a vörös hirtelen burkólozott. Az exlevitás tanácstalanul bámult maga elé, de csak akkor vált igazán tanácstalanná, amikor a másik újból megszólalt.
A „szeretlek” szóra hamar bekapcsoltak a védőmechanizmusai, és azonnal lesütötte a tekintetét. Ahhoz viszont nem már volt elég jó színész, hogy elrejtsen minden érzelmet, amit Viktor monológja váltott ki belőle. Elkeseredett próbálkozásként támasztotta  a hátát a falnak, és kissé előredőlve hunyta le a szemét. A szája széle reszketett, és Matthew végül kénytelen volt a tenyerébe temetni arcát. Millió lehetséges reakció kavargott az elméjében, logikus lett volna átgondolni mindegyiknek az előnyeit és a hátrányait, és ezek alapján dönteni. Kinsey jelen esetben erre képtelen volt. Leeresztette a kezeit, és látva, hogy a vörös várakozóan állt mellette, zsigerből cselekedett. Legutoljára talán akkor tett ilyet, amikor először megcsókolta a másikat, és akkor is jól meggondolt kísérletnek próbálta álcázni az egészet.
A meglepetés erejét kihasználva egy mozdulattal hirtelen a falhoz szorította a fiút, két kezével a vállait fogva. Viktor ugyan erősebb volt nála fizikailag, de lelkileg hasonló állapotban voltak, és valószínűleg egyikük sem lett volna képes megütni a másikat. Épp elég fájdalmat okoztak egymásnak anélkül is. Ezért az exlevitás szorítása is azonnal enyhült, amint egészen közel hajolt a vöröshöz, és mélyen a zöld szempárba nézett.
- Ígérd meg, hogy tényleg nem csak bosszút akartál rajtam állni – suttogta fuldokló hangon a köztük húzódó szűk térbe Matthew. - Én elhiszem, én el akarom hinni. Egyszerűbb lenne, ha gyűlölnél, de ha nem, hát akkor vállalom a kockázatot. Mert szeretném vállalni, tényleg szeretném, csak könyörgöm, ha bosszút akarsz, akkor most mondd meg, és legyen ennyi elég.
Pislogni sem mert, úgy belefúrta a tekintetét a fiúéba. Ha hazudik, akkor azt Kinsey látni fogja. A fiú ennél biztosabb tervet nem is kívánhatott volna úgy, hogy előtte alig volt ideje rendesen felmérni a lehetőségeket. Úgy tűnt, még a legösztönösebb mozdulataiban is ott lapult azért a logika, vagy legalábbis utólag könnyen beléjük tudta volna magyarázni.
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. december 15. 22:31
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2014. december 15. 00:17 Ugrás a poszthoz


Kinsey-t sohasem érdekelték különösebben a kastélyban terjengő pletykák. Csak egy töredékét ismerte azoknak a neveknek, amikkel az emberek a háta mögött illették, de azok alapján nem is volt kíváncsi többre. Arra meg pláne nem, hogy milyen eltorzított történeteket mesélnek a diákok egymásnak egy harmadik fél magánéletéről. Azonban lektorként néha ő volt az a szerencsés, aki mindenkinél előbb olvashatta az újság legnépszerűbb rovatát. Általában minden pletykával egyre jobban elveszítette a bizalmát az emberiségben, de a legutóbbi Suttogó falak cikk egészen más érzéseket is kiváltott belőle. Ezeknek köszönhetően állt most Viktor előtt ilyen zavart állapotban. A vörös vallomása sem javított sokat a helyzetén, csupán még tanácstalanabbá tette. Hirtelen felindulásból a falhoz szorította a fiút, és a maga módján ő is bevallotta azt, hogy mennyire ragaszkodott a másikhoz. Pár pokoli másodpercen át a vörös csak meresztette rá zöld íriszeit, aztán átölelve a derekát közelebb húzta magához. Ez volt az a mozdulat, amit annak idején a rémálmaiból ébredő Matthew olyan idegennek érzett, még ha Viktorról is volt szó. Most viszont látszólag elérte hatását. Legalábbis sokkal jobban megnyugtatta a levitást, mint a fiú sóhaja és válasza, amely kizárólag további kérdéseket tartalmazott. Kinsey nagy levegőt vett. Karjait maga mellé engedte, ujjbegyeit végighúzva az őt ölelő kezeken. Kifújta a levegőt, és fejét óvatosan ráhajtotta a vörös vállára.
- Jó – szuszogta aztán a fiú ingébe. Azért erről a felnőtté válásról és felejtésről tudtak volna még bővebben is beszélgetni, de Matthew egyelőre nem akarta megszakítani a pillanatot. Vissza. Olyan jó volt végre biztonságban éreznie magát egy másik emberi lény karjaiban. Túl sok érzés. Vissza. Vajon ő is képes lehetett annyira szeretni Viktort, amennyire az megérdemelte? VISSZA, HA MONDOM!
A göndör hajú felkapta a fejét, és sietve kibontakozott az ölelésből. Ennyi érzelmet talán még soha nem mutatott ki nyilvános helyen. Hirtelen égető vágyat érzett arra, hogy visszamenjen a házába, és letelepedve a nappali szőnyegére megállapíthassa, mekkora baromság volt részéről ekkora teret engedni az érzéseinek. Hiszen millió okot tudott volna találni arra, miért nem lehetett semmi közte és Viktor között. De ezek után nem hagyhatta faképnél csak úgy. Most már nem.
- Sietsz valahová? – érdeklődött, miközben hangja visszanyerte szokásos basszusát. Bízott benne, hogy a kérdés nem éri majd teljesen váratlanul a fiút, és talán lesz lehetőségük együtt visszatérni a házhoz, és közönség nélkül megbeszélni mindent, ami ezek után szóba kerülhetett.
Utoljára módosította:Matthew G. Kinsey, 2014. december 15. 22:31
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2015. január 4. 15:52 Ugrás a poszthoz

Felség

A férfi arca teljesen elváltozott a dühtől, Kinsey pedig összevont szemöldökkel húzódott hátrébb tőle. Az idegen ábrázata nem volt valami bizalomgerjesztő, a pultra emelt lábáról nem is beszélve.
- Majd ha látok egy uralkodót, elgondolkodom rajta - felelte élesen Matthew, és leseperte a vevőpultot ott, ahol a férfi talpa nyomot hagyott. Legtöbbször igyekezett elfojtani a szarkazmusát a vevők közelében, de ebben az esetben nem érezte úgy, hogy megérné. Egyre valószínűbbnek tűnt, hogy az idegennek nem volt pénze, és erre utalt a következő megjegyzése is.
- Fenyegetőzhet nyugodtan, ingyen akkor sem fogok aranyórát adni - vágott vissza a bolttulajdonos. A férfi ugyanolyan makacsnak tűnt, mint ő maga volt. Kinsey azért remélte, hogy nem fognak egész álló nap azon vitatkozni, hogy mik a kötelezettségei egy mogorva rúnázónak a falu bolondjával szemben. A viselkedéselemző egy pillanatra hátat fordított neki, és Ilosvai urat látta zavartan pislogni rá a televízió mögül. Matthew egy intéssel jelezte neki, hogy egyelőre ura volt a helyzetnek, és visszafordult az idegenhez. Nem szerette volna, ha mellette még a kedves rúnázómester is felhúzta volna magát az állítólagos uralkodó miatt.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2015. február 2. 14:10 Ugrás a poszthoz

Felség

Minden egyes megszólalásával a férfi elmélyítette Kinsey-t abban a hitében, hogy megint egy őrülttel volt dolga. Sejtette, hogy az idegen nem fogja szó nélkül hagyni a tényt, hogy azonnal eltakarította a lábnyomát a pultról, de hogy erre majd mókusszőr ecsetekről fog hablatyolni... Hát, ezt még a viselkedéselemző sem láthatta előre. Ingerülten forgatta meg a szemeit, miközben a másik a képzeletbeli palotájának szőnyegeiről mesélt neki.
- Igazán? - kérdezett vissza unottan. - Eddig még senki nem állt ott olyan sokáig, hogy ez zavarta volna.
A finom utalások nyilván nem segítettek az állítólagos uralkodó esetében. Továbbra is követelte az aranyóráját. Komolyságának bizonyításaként az asztalra helyezett egy erszényt, amelyben feltehetőleg pénzérmék koccanhattak össze. Kinsey a furcsa sértegetésre is csak egy lemondó sóhajjal hajolt a pult mögé, és elővette az emlegetett aranyórát.
- Egy svájci mester készítette, és pálcaintésre iránytűként is működik - közölte az áru fontosabb tulajdonságait. Megforgatta, és ki is nyitotta a zsebórát, a férfinak azonban még nem adta át. Emellett azt sem sietett említeni, hogy szerinte ha valakinek varázspálcája volt, akkor az már egy egyszerű "Tájolj!"-jal is boldogulhatott volna iránytű helyett. Elvégre nem az ő véleménye volt a lényeges, hanem az, hogy minél hamarabb megszabadulhasson a vevőjétől. Az már igazán nem érdekelte, hogy ezt egy sikeres vagy sikertelen vásárlás után érhette el.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2015. február 3. 20:11 Ugrás a poszthoz

Kath

Nem számított ritka eseménynek az, hogy a nyitvatartási időn túl is bent maradt a ketyerekereskedésben. Sőt, ha éppen nem igyekezett haza valami (vagy valaki) miatt, akkor szívesen bevárta Kens-t egy éjszakai beszélgetésre. Esetleg egy néma, egymás mellett üldögélős bütykölésre. Kinsey ugyanúgy élvezte mindkettőt, főleg most, hogy eléggé kitanulta a rúnázás mesterségét ahhoz, hogy végre nagyobb mértékben besegítsen a közös projektjükbe a vámpírral. Meg is egyeztek, hogy másnap este nekiállnak a szerelésnek és rúnázásnak Adam házában. Emiatt aztán Matthew egészen jó hangulatban indult haza a Kins&Kens-ből. Még egy nagyobb kerülőt is bevállalt, hogy futólag megnézze azt a bizonyos házat, ahová másnap el kellett volna találnia. Nem sokan laktak az erdőben, de mivel neki amúgy is kedve szottyant egy éjszakai sétához, nem látott okot arra, hogy ne mérje fel előre a terepet. A kis tavacskához érve aztán egy pillanatra megtorpant. A lány háttal állt neki, de még a sötétben sem esett nehezére felismerni, és Kinsey biztos volt benne, hogy Katherine is érzékelte az ő jelenlétét. A kabátzsebébe dugott kézzel, nyugodtan közeledett a régi ismerőséhez.
- Megérte ezért a mesterséges tóért otthagyni a Temzét? - kérdezte, amint társa hallótávolságába ért. Egy kezén meg tudta volna számolni azokat az embereket, akik kedvéért hajlamos volt változtatni a programján, és az éjszaka közepén is szívesen társalgott velük a kis tavacska partján. Kath ezen emberek közé tartozott, még akkor is, ha Kinsey közülük őt ismerte a legkevésbé. A lány mindig is jó beszélgetőpartnernek bizonyult, és bár vámpírléte talán ellenérvnek számíthatott volna bizonyos esetekben, Matthew még mindig jobban tartott néha tulajdonostársa természetétől, mint az övétől.
- Do you mind? - érdeklődött, amint letelepedett a partra Katherine mellé. A kérdés csak afféle formalitás volt, hiszen időközben már elfoglalta a helyét, de ha erősen negatív választ kapott volna, akkor talán még Kinsey sem állt volna le hadakozni egy fiatal vámpírral. Annyira azért nem ragaszkodott a társasághoz, de ha már annak idején Londonban nem volt elég idejük kitárgyalni, mik történtek velük, most igazán bepótolhatták volna a lemaradásukat.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2015. február 16. 17:01 Ugrás a poszthoz

Kath

Régi ismerőse sokkal hamarabb érzékelte a jelenlétét, mint hogy Kinsey megszólalt volna, és ezzel a viselkedéselemző tisztában is volt. Éppen ezért nem érezte szükségét a köszönésnek. Igazából nem is emlékezett olyan alkalomra, amikor ne egyből a beszélgetés közepébe vágtak volna Katherine-nel.
- Halhatatlanként én azért ezt nem jelenteném ki ilyen könnyen - szólt, és helyet foglalt a lány mellett a parton. Egy kis ideig némán ültek egymás mellett. Matthew figyelte, hogyan tükröződtek a halvány fények a falu határából és a kissé felhős égboltról a tó vizén. Aztán Kath megtörte a csendet egy vámpíros poénnal, amely magában foglalt egy esetleges vacsorameghívást is. Azt a meghívást, amit Kinsey még a legutóbbi bagolyköves találkozásukkor kapott a lánytól. A viselkedéselemző arcán rövid mosoly futott át, amely Anglia említésére el is tűnt.
- Lehet, hogy ez most sokkolni fog, de onnan származom - válaszolta szokásos szarkazmusával. - És nem te vagy az egyetlen, aki néha hazatérhet a szülővárosába. Bár szerintem neked érdekesebb sztorid van hozzá, mint nekem.
Sokatmondóan megemelte az egyik szemöldökét. Nem állt szándékában faggatózásba kezdeni, de ezzel tudtára adta a másiknak, hogy ha lett volna mesélnivalója, akkor ő voltaképpen ráért meghallgatni. Lassan úgyis szokásává vált alvás helyett éjszakánként beszélgetni egy jót a vámpírismerőseivel. Kinsey beszívta az éjszakai, hűvös levegőt, és változtatott kicsit az ülőhelyzetén. Egyre biztosabb lett benne, hogy egy ilyen hétköznap estén úgysem lett volna semmi jobb dolga otthon, mint itt, a tóparton a régen látott ismerőse (?) mellett.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2015. március 14. 22:08 Ugrás a poszthoz

Kath

A vámpírlány mellett üldögélve bámulta a vízfelszínt. Ez a helyzet talán másokra nem hatott volna olyan megnyugtatóan, mint Kinsey-re, de jelenleg ő igazán nem érezte úgy, hogy aggódnia kellett volna a biztonsága miatt. Egy félmosollyal fogadta Kath szarkasztikus visszavágóját, majd tűnődve hallgatta további szavait. Eléggé morbid dolgokról beszélt a lány, azonban megfogalmazásából fakadóan Matthew gondolatai kissé elkalandoztak a végére. Szóval néhány vidám perc egy olyan tiszttel, aki állítólag nem csak kérdezősködni akart (és akin valószínűleg egyenruha is volt)... Nem. Nem, most Katherine szomorú sorsáról volt szó.
- Nem látszik rajtad, hogy ez olyan mélységesen megviselt volna - felelt végül Kinsey. Ez a megszólalása olyan közel állt egy dicsérethez, amilyen közel csak lehetett, kettejük kapcsolatát figyelembe véve. Aztán visszaterelődött a szó az ő látogatására Londonba, és Kath kérdésére végül Matthew is beadta a derekát.
- Azért rá lehet venni egy-egy hosszabb látogatásra, ha azt mondják, anyám haldoklik - válaszolta egy, a lányéhoz hasonló vállvonással. Belegondolva mondjuk nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy mindketten ilyen könnyedén beszéltek az esetlegesen traumatikus angliai élményeikről.
- Úgy látszik, mindketten nagyon jó okokból járunk haza - jegyezte meg somolyogva. - Te most visszajöttél a Bagolykőre tanulni?
Nyilvánvaló volt, hogy a vámpír nem az ő két szép szeméért tért vissza Bogolyfalvára. Bár azt a viselkedéselemző nem zárhatta ki, hogy akadt a környéken más olyan személy, akiért szívesen lecserélte a lány a brit tájakat a kis tavacskára.
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2015. április 4. 19:17 Ugrás a poszthoz

Felség

Minden igyekezetére ellenére a férfi meg volt győződve róla, hogy Kinsey a lehető legudvariatlanabbul viselkedett vele. Pedig általános viselkedését tekintve most aztán igazán visszafogta magát.
- Én egyben tulaj is vagyok - vonta meg érdektelenül a vállát. - Ergo ebben a helyiségben én vagyok a király.
Na, ha Matthew-t eddig pofátlan pórnépnek tartotta az idegen, akkor most már végképp leírta magát a szemében. A bolttulajdonos türelmetlenül dobolni kezdett a pulton. A vásárló következő megjegyzését eleresztette a füle mellett, java részt azért, mert ennél az embernél nem tudhatta pontosan, mire is vonatkozik. Mi vitte csak eddig, a bolt? Az határozottan jól ment. Elég jól ahhoz, hogy mindegy legyen, elűz egy idegesítő vásárlót vagy... Nem. Ha már ennyit elszenvedett, nem most fogja feladni. Előkaparta a legértékesebb zsebórájukat, és röviden bemutatta azt. A másik ekkor elővett egy ékszerésznagyítót. Kinsey-t az összes eddigi cselekedete közül ez lepte meg a legjobban. Nyilvánvaló őrültsége ellenére talán tényleg értett az órákhoz? Miután megvizsgálta az árut, egyből felvetette azt a lehetőséget, hogy hamisítványt próbálnak rátukmálni. Ez persze nem volt igaz, de bizonyos fokú megfontoltságról tanúskodott. Ez az elismerő pillanat Matthew részéről azonban rögtön elmúlt, amikor a portéka kopottsága került szóba.
- Persze, hogy kicsit kopott, hiszen antik - vázolt fel a számára nyilvánvalót Kinsey. - Bársonypárnát meg szerezhet a szemközti ajándékboltból, ha ragaszkodik hozzá.
Matthew bizony nem bánta volna, ha a másik most már Gareth-et boldogította volna a Fő utcza túloldalán. Azonban azt még egy őrültnek sem tudta megengedni, hogy elhíresztelje a faluban, náluk hamisítványokat árulnak.
- Leellenőriztettük egy szakemberrel, de hajrá, győződjön meg maga is róla. Arany - szólt, és átadta a zsebórát.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Matthew G. Kinsey összes RPG hozzászólása (35 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel