A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=138528#post138528][b]Kahlil L. Rochard - 2013.06.24. 21:12[/b][/url]

A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=138897#post138897][b]Tolland Clotan - 2013.06.25. 20:01[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=139961#post139961][b]Doléance Arslí na Fírinne - 2013.06.28. 01:00[/b][/url]

Lehet, hogy csúnya dolog a mit sem sejtő tulajdonos szállodájával és annak lakóival kísérletezni, de annyira azért nem csinál nagy galibát a lány. Most éppen csinált egy kicsit, de nem olyan "mindjárt kijönnek a titokvédelmi alaptörvény megsértése miatt a mágiaügyi minisztérium emberei"-félén, csak olyan "gyorsan tüntessük el a nyomokat, mert biztosan nem sokan szeretnének egy piros madárféle varázsaurával a fejük fölött élni"-módon.
Doléance villámgyorsan kilépett a hotelszobája előtti folyosóra mezítlábas sarkával fékezve a tempót, mert az ajtóval szemközti Majális replikára igazán nem szeretett volna felkenődni. Körbenézett jobbra-balra, sehol egy lélek. Talán mindenki látta a hatalmas vörös villanást, ami egy pillanatra atomrobbanás-szerűen, némán beterítette a szállodát. Talán még a muglik is megfigyelhették a különös fényhatást. 35-ös női lábak ledobogtak a lépcsőn, az épp (szokatlan módon) pálcátlan kezek pedig kilökték a nagy üvegajtók egyikét, amik a teraszra vezettek.
A kócos, tizenötnek tűnő, valójában már húszéves lány megpillantja végre az első áldozatát. Bizony, tudta, hogy valami baki történt, de most, hogy a saját szemeivel látja, még valódibbnak tűnik a baj. Ezért nem fogják megdicsérni az Intézetben. Már a kalandjai elején elhatározta, hogy sosem fogja a mentorát, Oszkárt hívni, hogy simítsa el az ő gikszereit. Addig marad itt, amíg kell, hogy kiköszörülje a csorbát. Hol is az az itt? Az utóbbi időben már hetente váltogatta lakhelyeit, az elején még hónapokig időzött egy helyen. Valahol Európában van, csak erre emlékezett biztosan. Az éjszakai tájat nézve a teraszról ez a város is csak olyan volt, mint a többi. Persze mind izgalmas és mind máshogy izgalmas, de a lány amióta megérkezett, ki sem tette a lábát a dolgozószobává alakított lakosztályából, így nem tudhatta, mi is az az izgalmas, ami kint várna rá, ha nem varázsolna éjt nappallá téve.
Na, de ami most fontosabb az az, hogy az erkélyen iszogató magányos fiúcskának egy főnixalakú varázsnyom lebeg a feje felett. Ha Doléance felnézne, valószínűleg az ő feje felett is piros bűbájmadár úszkálna.
Vajon meddig terjed a varázslat? Elmúlik, ha kilépünk a szállodából? - tűnődött el kíváncsian. - És mi változhatott még?
Ezekre a kérdésekre sürgősen válaszokat kellene találni.
- Szia! - Doléance egy édes mosollyal igyekezik kompenzálni hatalmas bűntudatát, amiért munkája nyomán a fiúnak most piros pacával a feje fölött kell tengődnie. Bár előfordulhat, hogy ő még észre sem vette új "társát". Akkor viszont az lehet neki meglepetés, hogy Doléance feje fölött lebeg egy piros paca. Na nem baj, a lány nem zavartatja magát. Valamivel a térde alatt végződő fehér nyári ruhája szegélyét gyűrögeti, miközben helyet foglal az idegen előtt.
Most mit is mondjon? Szüksége lenne egy kísérleti alanyra, akinek a segítségével eltüntetheti balul elsült mestermunkája mellékhatásait.
- Lenne kedved tesztalanyként közreműködni egy varázslatomban? - kérdezi őszintén a lány, mert nem nagyon ért a hazugságokhoz, és mert nem gondolta, hogy egy ilyen kérdésre csak az esetek kis százalékában kap pozitív választ az ember. Abban legalább biztos lehet, hogy a vele szemben ülő varázsló, hiszen tulajdonképpen valami olyasmi volt a cél, hogy megtudhassa, van-e mágus a közelben, csak nem ilyen drasztikus - és maradandó - módon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=140521#post140521][b]Tolland Clotan - 2013.06.29. 13:07[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=145158#post145158][b]Mesélő - 2013.07.06. 10:48[/b][/url]

Artie, a bagoly szélsebesesen suhant Magyarország felett. Egy bűbájnak köszönhetően villámgyorsasággal szelte át  a kontinenst, sokkal gyorsabban, mint ahogy azt átlagos bagolytársai tették volna. Artie-t ez mérhetetlen büszkeséggel töltötte el, hisz tudta (már amennyire ezt bagolyagya engedte tudatosítani), hogy ő rendkívül fontos szerepet tölt be. Főleg most! Bár nem tudta, mi van a levélben, melyet még délelőtt kötöztek precízen a lábához… olvasni nem tudott sajnálatos módon; ám azt érezte, hogy rendkívül súlyos szavakat cipel a magyarországi Bagolykő felé. Artie nem töprenghetett azon, mit is rejt a boríték, vagy, hogy mi történhetett; nagyon kellett koncentrálnia, hogy az írás mindenképpen eljusson a címzetthez. Így hát nem állt le csevegni – akarom mondani huhogni – egy bagolylánnyal sem útközben, figyelmen kívül hagyta a mezőkön szaladgáló zsákmányegereket is! Helyette kitartóan és elszántan suhant a felhők között, míg végre fel nem bukkantak a Bagolykő Mágustanoda tornyai. Nem sokkal később meg is találta a lányt, Sharlotte-t, akit egy ismerős biccentéssel üdvözölt.
Amíg a lány a levelet bontogatta, és olvasta, Artie kíváncsian forgatta a fejét. Igazából csak szeretett volna egy kis eleséget kapni, jutalmul a megtett hosszú útért.
A levél rövid volt és lényegretörő:


*************
A fiú tudata lassan tisztulni kezdett, de még mindig nem tudta megkülönböztetni az álomképeket a valóságtól. Egy-egy pillanatra volt csak képes kinyitni szemeit, elmosódott alakokat látott maga körül, érthetetlen motyogás ütötte meg füleit. Néha úgy érezte, egy ismerős áll mellette, talán még a kezét is megszorította valaki, ám annyira gyenge volt, hogy nem volt képes ezt kideríteni. Visszamerült a végeláthatatlan álomba.

Daniel körül gyógyítók sürgölődtek, egy londoni ispotály kórtermében. A fiú néhány nappal ezelőtt került be, elég súlyos sérülésekkel. Azóta sikerült stabilizálni az állapotát a különféle gyógyító varázslatoknak és bájitaloknak köszönhetően, ám az még idő kérdése, hogy a fiú mikor tér magához. S, hogy valójában mi is történt vele, az csak akkor derülhet ki. Egyelőre mindenki csak találgatni tud: rátámadtak, párbajozott… vagy csak rosszkor volt, rossz helyen? Ki tudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=145213#post145213][b]Sharlotte Johanson - 2013.07.06. 13:56[/b][/url]

Néha azért még rengeteg dolga mellett is akad szabadideje, na pont ilyenkor indul el a Navinébe, meglátogatni a sárgácskákat, valamiért imád háztársaival lenni, csak beszélgetni, az éppen aktuális pletykákat átrágni, nem is csoda, hogy jól informált lány. Most is csak sétált a folyosókon, azzal az elképzeléssel, hogy meglepiként beugrik egyet, de hosszú ideje először kell meglepődnie a ténytől, hogy Artiet látja. ~ Mit keres itt Artie? ~ Első gondolata persze, de rögtön az is bevillan, hogy ha apja küld neki bármit is, az igazán fontos lehet. A kis huhogira édesen vigyorgott a levelet bontogatva, mert hát tudta, hogy jutalmat akar az útért, mint általában, nála azonban nem volt semmi.
A levél tartalma csak enyhén sokkolta az első pillanatban, amíg még el sem jutott tudatáig, mi is van benne. Hosszú másodpercekig újra és újra végigfutott tekintete az első mondaton, fel sem tudta fogni, visszahangzott fejében a név.
Útja azonnal más irányt vett, egészen pontosan vissza, haza rögtön, összepakolni, Alex-szel beszélni, bejelenteni, hogy távozik, és majd valamikor jön, addig is Hannára ő vigyáz, ahogy szokott. Nagyon nagy szerencséje van a bátyjával, és ezt tudja is, csak ilyen helyzetekben nem ez a legfontosabb gondolata. Az eltervezett dolgokat véghez is vitte, a lehető leghamarabb, hogy a következő Londonba induló vonattal mehessen. Persze az átszállás egy dolog, de minél hamarabb ott akart lenni. Nagyon nem pakolt be semmit, hiszen otthon is ugyanúgy vannak cuccai, hiszen ott is lakik részben, mikor nem a suliban.
Az állomáson igaz kellett még várnia, de fél óra gyötrődés után indulhatott is, jó sok órás útnak lébe nézve. Ez alapjáraton nem is lenne baj, szeret utazni, de most mégis idegölő volt a várakozás, a tehetetlenség, a tudatlanság. Aludni sem aludt, pedig lett volna rá ideje, hajnalban ért oda így is, lassan már kelt fel a nap, ez mégsem érdekelte, és még meg sem könnyebbült, amint a londoni állomásról indult ki, apját keresve. Hamar rá kellett jönnie, hogy sok értelme nincs, így taxi, indulás haza módszer következett, a lehető leggyorsabban.
Még a hatalmas házhoz mérten is hamar megtalálta, szerencséjére otthon volt, és ilyen korai időpontban nem is kereste volna máshol, csak hálószobájában vagy a dolgozószobában, de végül is ő keltette, és azonnal kérlelte, hogy induljanak Danielhez. Egyáltalán nem volt nyugodt, és az aggodalommal kevert ezernyi más érzése kiütközött rajta rendesen, már amíg odaértek is.
Azonnal be akart menni hozzá, mégis előbb jobbnak látta beszélni a gyógyítók egyikével esetleg, rögtön kérdésekkel bombázni, mi történt, mivel ezt apjánál nem tette meg, nem volt hozzá lelki ereje sem. Most viszont már igazán érdekli, mégis próbál megnyugodni. Talán ha megtudja, ki vagy mi okozta ezt a drágájával... pokoli világ lesz, de ő reménykedik, hogy az önkontroll nem hagyja cserben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=146403#post146403][b]Amanda Meggie Philips - 2013.07.08. 16:48[/b][/url]

Ritkán látszik elveszettnek, most azonban, mint valami gazdátlan kutyus úgy nézhet ki. A mostanában előjött régi rossz szokását folytatja, még járkál a folyosón várva. Nem tud megülni a fenekén amúgy sem, most meg pláne. Tördeli picit az ujjait, de azt hamar abbahagyja, majd karba tett kézzel vár. Egyszer csak egy férfi lép oda hozzá, a nevén szólítja őt, majd irányt mutat. Azonnal követi is.
- Igen, rendben, menjünk. – Követi őt egy dolgozószobába, ahol remélhetőleg válaszokat kap, mert még mindig nincs elképzelése sem mi ez az egész, szépen végighallgatja, amiket már a levélből is sikeresen leszűrt egyébként. A súlyos büntetés résznél kicsit felkúszik a szemöldöke, morcos lett egy picit az elmúlt órában. Nem egészen így tervezte a hétvégéje nyitányát. A felszólításra leül, majd figyeli a férfit, aki a széffel ügyködik, közben azon jár az esze, hogy lehetett egy ilyen dolgot ennyire felfújni, ez azért kicsit fura, de az agya túl leterhelt a kombinálásokhoz, szóval inkább csak vár. A nyaklánc előkerül, megnézi, bólint is mikor megkérik a beazonosításra. Mikor megkéri, hogy vegye a kezébe, megfogja azt, majd hirtelen húzást érez és a sokktól csak annyira telik, hogy a hasához kapja a kezét, ami éppen készül felfordulni. Nem olyan régen evett, ráadásul amúgy sem volt az utóbbi időben minden rendben.

***
Miután picit összeszedte magát, legalábbis nem volt sápadt már, és éppen nem úgy nézett, mint aki ölni akar, Yaristára pillantott, aki mosolyogva és boldogan üdvözölte. Tényleg nem komplett! Ez most komoly? Hát nem bírja elhinni, eléggé kérdően tekint rá, és mikor odaér kétszer vagy háromszor a mellkasába üt.
- Te nem vagy normális! – Tudta volna magát cifrábban is kifejezni, de ez most valahogy nem ment, fellélegzett, örült is, mert rájött, hogy az egész csak egy megszervezett „móka” volt. Nem tud rá haragudni, de nem esett jól ez Mandának, meg kell hagyni.
Amint odasétált hozzá, már húzódott is mosolyra a szája. Akarva, vagy akaratlanul, de valami földön túli kedvesség és aranyosság roham kezdi eltölteni. Lassan agyára mennek a dolgok? Szinte vigyorogva nézeget fel Yarra, ami már-már kísértetiesen kezdhet ijesztő lenni. Mintha kifordítottak volna, bár belülről tényleg mindenki rózsaszín. Igazából lehet, hogy csak az izgalom teszi meg az energiabogyók. Tényleg feltöltik az embert! Közben végül is egy hosszú és forró csókkal ajándékozza meg, bár nem ússza meg a csínyt csak úgy.
- Még számolunk ezért! Te dilibogyó! Mit keresünk itt?
Ha mar bogyók, az ügyeletes doktor nénije egyebeket is mondott neki, amit nem biztos, hogy egyedül kéne átgondolnia, sőt nem is menne neki. De ezt hogyan hozza témába az ember? Eddig sem talált rá alkalmasat, meg nem is igazán akarta terhelni vele a fiút. De hogyan is, ha alkalom már van? Véda néni legkisebb lányát látta valamikor, talán akkor sikerül, ha róla beszélnek, vagy ott van Janey, ő meg nem olyan rég lett anyuka, talán... Á, mind butaság. Közben erősen átöleli, hiányzik neki, meg itt a tusa is, kicsit aggódik is érte, főleg, hogy tudja, milyen kockázatos is ez az egész. Idegesen mosolyog fel rá, látszik azért, hogy lenne valami mondanivalója. Árulkodóbb nem lehetne, rá van írva, hogy azért van ott valami a háttérben, ami megdolgoztatja az agytekervényeit. Közben összefésüli a kezeit a Drágáéval, hagyva, hogy vezesse őt, bár nem éppen erre készült ma, majd ki fog derülni mi lesz.
- Izgulsz a Tusa miatt? Vigyázz magadra, nem darabokban akarlak összeszedetni… - Próbálja elterelni másfele a témát, de fejében még mindig a baba gondolata kering. Feltűnő kicsit a témafeldobás, de legalább a száját elfoglalta addig, amíg kitalál valami jót. Felnéz az égre, az eget kémlelve mélázik el, szép, sőt gyönyörű idő van. Mondhatná, hogy nézd, egy baba formájú felhő, vagy a csillagok egy babát ábrázolnak, mit gondolsz a babákról? Vagy előkapja a szendvicset a táskájából, mindjárt ennie kezd belőle, mondván úgyis lehet, hogy kettő helyett kell neki. De ezek annyira furának tűnnek, még számára is, aki épp totál ellentétesen viselkedik önmagához képest. Egyébként meg, Jo biztosította róla, hogy amennyiben biztosat tud, szólni fog neki, szóval a helyzethez képest teljesen nyugodtak a napjai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=147019#post147019][b]Yarista Palarn - 2013.07.09. 21:48[/b][/url]

Nagyon örült Yar, amikor meglátta a kedvesét. Bár az ruhája nem ideillő volt, de ez nem probléma, arról is gondoskodott, szerzett a méretébe elegáns ruhákat, még a fürdőruha méretet is megtudakolta, több fazonban is van belőlük. A napfény és a tengerpart és elsősorban Amanda, ezek azok a dolgok, amire szüksége volt a fiúnak, ennyi összezártság után a Tusásokkal. Ő már eleget pihent, sőt kialudta magát megfelelően, hogy felkészülten várja a már megékezett és ledöbbent kedvesét, akit muszáj neki gyorsan köszönteni egy csókkal. Reméli, hogy ezzel meg is van minden bocsájtva, de mivel az emberek nem mindig szeretik a meglepetéseket, azért még izgul egy kicsit.
- Tudom, de akkor nem is szeretnél – adja mosolyogva tudtára Amandának a nyilvánvalót. Szinte évtizedeknek tűnik a folyosón történő első találkozás, ami akkor egy kisebb kalandnak indult és lám mi lett belőle. Yarista még most sem tudja elhinni, hogy ilyen szerencsés, az iskola legszexibb és – hozzá – a legaranyosabb lányának nyerte el a szívét, és fordítva. A papucsába ugyan beszaladt néhány forró homokszem, ahogy egymáshoz közelítettek, de ez is csak növeli most az örömét, hogy nem a falakon belül kell találkozniuk. Ráadásul még rengeteg idő van hátra a napból, nem beszélve az éjszakáról. A kis idegessége elmúlik, Amandának az a csábító mosolya kúszik az arcára, amivel bármikor leveheti a lábáról a fiút. Így már két vigyori van egymás mellett, akik forró csókkal egyesülnek a forró Spanyolországi napsütésben.
- Oké számoljunk. De csak később – újabb vigyor, majd felhúzza az új becenévre a szemöldökét.
- A dilibogyód megszervezte neked, illetve kettőnknek ezt a kis nyaralást, távol a bagolykői zsivajtól. Tudom, hogy ha szólok, úgy is eljöttél volna, de szerettem volna egy kis meglepetést is. Remélem, tetszik a hely, Ez egy mágusüdülő Valenciában, Spanyolországban – mondja tovább vigyorogva, és szép lassan átveszi Amandától a cuccait, illetve kiveszi a kezeiből, és elindulnak kéz a kézben a szállásuk felé. Yarista látja, hogy egy picit ideges valami miatt Manda, de rögtön megnyugszik, amikor a lány a Tusáról kérdezi. ~ Biztos csak izgul értem, milyen kis cuki. Neki kéne lelket öntenie belém. ~ Mosolyog, miközben megérkeznek a kis bungalóba, ahol nincs tértágító mágia. Egy egyszerű légkondicionált kis szoba, konyharésszel, egy nagy ággyal, szekrényekkel és egy asztallal, a hozzá tartozó kis fa székekkel. Van egy kis medencéjük is, ha éppen nem akarnák a tenger sós vizét élvezni, és természetesen van egy-egy fürdő- és mellékhelyiség is. Miután beértek, hagyta, hogy Manda átöltözzön kedvére, meg belakja a kis házukat, ő pedig a gyümölcstálból egy banánt kivéve kiment, hogy a medencébe belógatva a lábát megvárja, amíg a kedvese végez. Amint ez megtörtént, feláll és a két napozóágyra mutat.
- Ott kényelmesebb lesz – szól, majd nem bírja ki még egy csók nélkül, és úgy szorítja magához a lányt, mintha sosem láthatná többé, vagy ha már nagyon régóta nem találkoztak volna, ami különben igaz is. Kezük egymáséba, úgy lépkednek a puha homokban, majd Yar kinyit egy kisebb kis ládaszerűséget, ami be mindenféle hűtött italt zsúfoltak.
- Mit szeretnél? – kérdezi, majd miután Amanda választott, ő is tölt magának egy hideg citromos italt.
- Igen, izgulok. Nem tudom, hogy milyen feladatok vannak és a gyakorlás nem győzött meg arról, hogy már az első sem lesz nehéz. Félsz nincs bennem, de egy egészséges izgalom azért van, de gondolom ez természetes – persze nem csak gondolja, hanem tudja is, hogy így van. Minden meccs előtt ez van, amíg el nem kezdődik, de utána ezek az érzések elmúlnak, és helyét a koncentráció és a játék öröme veszi át. Az ellenfelekről sem fog értekezni, mert nem tudja, hogy egymás ellen, vagy egymástól függetlenül kell majd cselekedniük, erre az első próbából kiindulva mindkettőre ugyanannyi esély van.
- Nagyon hiányoztál. Főleg, amióta ugye elköltöztem és most a Tusa is, szerintem ennél messzebb nem is lehetnénk egy kastélyban összezárva. De a lényeg, hogy itt vagy és szuper hétvégénk lesz! – lelkendezik már előre, na meg várja a kérdéseket is ezzel kapcsolatban. Van néhány terve, amit persze már meg fog beszélni Amandával később. Melléül és cirógatni kezdi a lány vállát az ujjával körkörösen. Mondjuk lenne jobb ötlete is, mint idekint lenni, de neki már most ez is nagy öröm, hogy együtt lehetnek, mindennek el fog jönni egyébként az ideje, addig pedig minden pillanatot ki szeretne élvezni, amit Mandával tölthet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=147160#post147160][b]Doléance Arslí na Fírinne - 2013.07.09. 23:08[/b][/url]

- Hát... persze! - hangzik Doléance szájából a jól megfontolt mondat. Tulajdonképpen mindig tudja, épp mit csinál akkor; aztán hogy mi lesz a vége, az - mint a mellékelt ábra is mutatja - nem feltétlenül sül el úgy, ahogy várja, de ettől függetlenül, hogy aktuálisan mit tesz, annak tudatában van. Szóval ez a mondat így helytálló. Most például tisztában van vele, hogy nagyon örül annak, hogy a fiú előtte ilyen simán belement abba, hogy segítségére lesz az ellenbűbáj megtalálásában. Eztán pedig tudatosan rákönyököl a teraszt övező korlátra, és megpróbál elnézni a távoli vidám fény és zenebona irányába. Éjjeli mulatozás zajlik nem messze, épp csak annyira távol, hogy ne lássa pontosan, vajon az ott szórakozók feje felett lebeg-e valami, ami amúgy nem szokott.
Ha Tolland hagyja, Doléance előzetes figyelmeztetés nélkül rákoppint pálcájával a fiú orrnyergére a szeme között, és egy néma sasszem-bűbájt alkalmaz így rajta. Az áldozat hirtelenjében egyből kiszúrhatja a pici szöszke pihéket a lány szája felett, ha pedig elrántja a tekintetét, megint valami mást nézhet meg túlságosan aprólékosan. Óvatosan kell bánni ilyenkor a szemünkkel, mert émelyítő, fejfájdító élmény lehet mindent ilyen közelről látni. A lány magán is elvégzi a sasszem-bűbájt, és a szabadtéri buli irányába fordul.
Szerencsére senki fején nincsen se piros se másféle aura, ami vagy azt jelenti, hogy a hotelen kívülre nem hatott a lány varázslata, vagy csak annyit, hogy muglikra nem hat, és ott csak azok buliznak. Vajon mennyire valószínű ez? A fiatal boszorkány ekkor szembesül azzal, hogy fogalma sincs, utazásai mely állomásán van éppen.
- Te... - kezdi, de nem tudja, milyen nevet kéne mondjon eztán. Ilyenkor általában kitalál egy kedves becenevet, de most az sem jut eszébe. Hát csak folytatja anélkül. - Hol vagyunk most?
Ha a fiú kinézelődte magát, egy intéssel megszünteti a látásjavító varázslatot, és próbálja a gondolatait a probléma megoldása felé terelgetni. Néha nehezére esik koncentrálnia, most is el-elkalandozik.
- Ja igen, el kéne mesélnem, mi történt, ugye? - jut eszébe a gondolat, amikor már azon vacillál, melyik mozdulat, vagy a hangsúly volt-e a ludas a bűbáj elengedésekor.
- Hát az úgy volt - Doléance visszaül az asztalhoz, és elővarázsol magának egy bögre meleg kakaót, hátha hosszú lesz a mese. Ha minden apróságra kitér közben (például, hogy milyen színű volt a bűbáj fénypászmája, és hogy erről a nagypapája, jut eszébe, mert neki volt egy olyan sapkája, amin az egyik csík épp ilyen volt...), akkor biztosan it ülnek pirkadatig.
- Épp egy olyan varázsigén dolgozom, ami megmutatja a varázslókat. Először csak azt akartam tesztelni, jól tudja-e, ki varázsló és ki nem. De... nem piros... - felnéz a feje fölé - sárga... - épp akkor vált zöldeskékre a felette lebegő jószág - ...színes nyomjelekkel. Ha minden jól megy, majd azt is lehet szűrni, ki elemi mágus vagy metamorfmágus vagy illuzionista!
A lány belelkesül későbbi terveibe, bár még évek kellhetnek hozzá, hogy így felfejlessze a varázslatát. Itt be is rekeszti a jövőképet, pedig még tudna mit mesélni róla.
- Szóval valamit elrontottam, ezért most itt vannak ezek a dolgok - legyint a fiú feje fölé -, meg kéne szüntetnünk a bűbájt, mielőtt a környék varázslói esetleg megjegyeznék, hogy nem szeretnének szivárvánnyal élni tovább.
Milyen szépen fejezte ki magát!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=147456#post147456][b]Elisabeth Lovelace - 2013.07.10. 12:04[/b][/url]

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                

Még most sem akartam teljes mértékben elhinni a sztorit, amit elmagyarázott nekem a levélben Ian. Annyira irreálisnak tűnt, mégis biztos voltam benne, hogy nem hazugság. Mire fel találni ki valaki egy ilyen hosszú és lehetetlen történetet, csakhogy kimagyarázzon egy kínos találkozást. Nem, ennyire nem őrült senki, Ian sem. Bár azt kissé nehezen hittem el, hogy valóban van egy felesége, aki terhes. Sosem tudtam úgy gondolni erre a férfira, mint családapára, legalábbis miután elváltak útjaink, most azonban nagyon is úgy tűnt, apuka lesz. Én meg anyuka, így talán még szerencsés is, hogy találkozhatok egy olyan nővel, aki hamarosan szülni fog. Persze az is igaz, hogy annak a nőnek ott van a gyermeke apja is, aki majd segít felnevelni, és nem kívánja kisajátítani a babát. Nem úgy, mint az én esetemben. Már most tudom, mennyire komoly harcokat kell megvívnom majd.
Hosszú út volt Magyarországról Angliáig, de ezt a helyet ismertem, mint a tenyeremet. Éveket éltem le itt, és rengetegszer jöttünk vissza a London melletti Lovelace birtokra, ahol még a nagyapám élt és virult. Persze nem a fővárosban laktak Ianék, de én viszont ott kívántam megszállni, arra a pár napra, míg vissza nem megyek Bogolyfalvára. Elkerülve a saját családommal való vitákat, inkább egy kisebb hotelban szálltam meg, mintsem a régi házunkban. Előszedtem a holmijaimat, amiket másnap a látogatásom során kívántam felvenni. Estére érkeztem meg, nem hinném, hogy annyira szerettek volna látni, hogy most be is állítsak, és amúgy is a második levelemben, amit Iannek küldtem, megírtam, hogy melyik nap fogok megjelenni az ajtójukban és az bizony a holnapi nap volt. Így nekem is kényelmesebb volt, és ez azért némiképp előnyt élvezett.

***

Másnap délelőtt ébredtem csak fel, feltételezem, hogy a hosszú vonat út a felelős ezért. Különösebben nem kapkodtak, mert nem volt értelme. Nyugodt tempóban elkészültem, aztán fogtam egy taxit. A mugli módszerekre csupán azért kényszerültem, mert még nem volt papírom arról, hogy hopponálhatok is, bár azt hiszem, ment volna. Mindegy, a taxi ugyanúgy elvisz majd a kívánt helyre, és ez számított per pillanat.
Nem kellett sok, hogy meg is érkezzek a házhoz, ami ugyanott állt, ahol annak idején utoljára láttam Iant. Nem sok minden változott meg, de ez engem nem zavart. Kifizettem a taxit, majd elindultam a bejárati ajtó felé, aztán csengettem és vártam, hogy ajtót nyissanak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=148776#post148776][b]Mesélő - 2013.07.12. 10:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=149561#post149561][b]Elisabeth Lovelace - 2013.07.13. 23:21[/b][/url]

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                

Nem kellett túl sokat várnom az ajtó előtt, mielőtt valaki ajtót nyitott volna. Amikor megláttam a régről ismert férfit, elmosolyodtam. A közös történetünk ott pörgött a fejemben: az udvarlás, az az ősrégi smaragdékszer, ami családi ereklye volt egyszer régen, aztán ellopták vagy valaki eladta, nem is tudom, de Ian csodálatos módon visszaszerezte, a veszekedések, az utolsó itt tett látogatásom, amikor ugyanígy taxival jöttem el Londonból, és az eltűnése. Aztán a faluban történtek. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni azt a zavart tekintetet, amit akkor láttam, mielőtt elhopponált volna. Most pedig itt álltam újra az ajtajában és el sem akartam hinni még mindig, hogy ilyesmi megtörténhet. Még úgy sem, hogy boszorkány voltam.
- Szia - köszöntem, miközben beljebb lépdeltem az ajtóból. Aztán legnagyobb meglepetésemre Ian megölelt. Egyáltalán nem ilyen embernek ismertem meg, sőt éppen hogy teljes ellentéte volt annak a férfinak, akivel annak idején még jártam is.
- Örülök, hogy ismét emlékszel rám - mosolyodtam el szélesen, miután elengedtük egymást és mikorra megérkezett a levélben említett feleség. Mármint gondoltam, hogy ő lesz az, mert feltételeztem nem szaladgál két-három terhes nő a házban, csak úgy, szórakozásképpen.
- Szia, én is nagyon örülök - kedves lánynak tűnt, talán annyi lehetett, mint én magam is voltam. Mélyebben nem mentem bele az analizálgatásba, mert végül is nem azért jöttem, sokkal inkább hogy megismerjem ezt a fiatal nőt és persze beszélgessünk Iannel és vele.
- Tudod, nem tudom eldönteni mi a hihetetlenebb: az, hogy blokkolták az emlékeidet, vagy hogy tényleg apuka leszel! - mondtam nevetve először Ianhez fordulva, majd után Annabellnek jegyeztem meg, kissé lehalkítva a hangomat, persze úgy, hogy még a férfi is hallhassa.
- Messze nem volt ennyire kedves, amikor én ismertem meg - továbbra is mosolyogtam, mert ezzel az egésszel nem kívántam megbántani senkit, de még mindig nem tudtam elhinni, amit láttam. Túlságosan élénken élt bennem a kép, amikor odahaza a francia birtokunkon látogatott meg Ian. Akkor nem ilyen volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=150592#post150592][b]Mesélő - 2013.07.16. 17:02[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=150817#post150817][b]Elisabeth Lovelace - 2013.07.16. 22:44[/b][/url]

Mesélő;;        
Ian, és a viszontlátás - második felvonás          
a falusi találkozás után három és fél héttel          
Worrington ház, Anglia                

Annak ellenére, hogy már semmilyen mélyebb érzelem nem kötött ehhez a férfihoz, azért jól esett, amit mondott. Többek között azért is, mert az önbecsülésemnek nagyon is szüksége volt a jelenlegi helyzetben erre. Nem mintha ez bárkinek is rosszul esett volna, sőt!
Miközben Ian a feleségével együtt beljebb terelt a lakásban, szórakozottan pillantottam körbe, kíváncsi voltam, mi változott meg az évek alatt, míg nem jártam itt. Egyértelműen látszott, hogy itt lakik egy ideje Annabell, és ez kifejezetten jót tett a háznak, sőt a férfinak is. Ahogy elnéztem boldog volt ezzel a lánnyal, és ennek örültem. Mióta a faluban találkoztam vele, nem nagyon tudtam rá haragudni a múlt miatt, ahogy ez már csak lenni szokott nálam. Egy jó indok és kész, el is felejtettem a dolgokat. De nem tagadhatom, hogy örülök, amiért ez történt, még akkor is, ha ez nem szép dolog, mert fájt volna, ha Ian csak úgy elhagyott volna.
- Mondanám, hogy vörös bort, de már nem ihatok alkoholt egy ideje, úgyhogy ha esetleg van limonádé, akkor azt kérek - feleltem az innivalóval kapcsolatos kérdésére. Ami igaz, az igaz, hiányzott már, hogy ihassak egy jó pohár bort, és valakivel beszélgethessek. Pont most kellett volna a legtöbb alkohol, és a legtöbb mámoros este, de hát a babával az ilyesmit nem lehetett. Nem akartam, hogy bármi baj történjen, így nagyon is visszafogtam magamat. Inkább kilenc hónap így, mint a nagyobb baj.
Amint Ian elhagyta a helyszínt, rögtön sikerült megtalálnom Annabellel a közös hangot. Igazán szimpatikus nőnek tartottam, s be kellett valljam, örültem, amiért egy olyan férfi, mint Ian, egy ilyen párt talált. Akárhogy is, összeillettek.
- El tudom képzelni - válaszoltam, majd csodálkozva elnevettem magamat. - Igazán? - a képzeletem azonnal életre kelt. Láttam magam előtt Annabellt és Ian, majd azt, ahogyan az utóbbi egy pohár vizet kap az arcába, feltételezem, teljesen jogosan.
- De azt kell mondjam, jó hatással vagy rá. Sosem láttam ilyennek - jegyeztem meg, pont mielőtt a szóban forgó férfi visszatért volna a nappaliban, és csak mosolyogtam a velem szemben ülő szőke lányra. Aztán megjelent Ian, és elterelte a szót, gondolom, nem értékelte, hogy kibeszéljük őt, bár sosem lehet tudni, elképzelhető, hogy más oka volt minderre. De mindegy is. Elvettem a dohányzóasztalra tett poharak közül a limonádésat, miközben egy köszönömöt is elmormoltam, majd ittam egy kortyot.
- Sok minden... - kezdtem bele, a hangomból ki lehetett hallani némi lehangoltságot, amit nem igazán tudtam kiirtani még. - De a legnagyobb dolog, az mégis csak a baba, azt hiszem - mosolyogtam, és nem tudtam megállni, hogy ne simítsam a kezemet a hasamra, ami már kezdett gömbölyödni, de még nem volt túl feltűnő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151430#post151430][b]Mesélő - 2013.07.18. 11:58[/b][/url]

A kórházban ma is nagy volt a rohanás, így Sharlotte-nak bizony várnia kellett egy keveset. Ágyakat toltak el mellette súlyos, és kevésbé súlyos betegekkel, és az életükért, gyógyulásukért küzdő orvosokkal körbevéve. A folyosón hozzátartozók ültek, álltak, beszélgettek. A lány talán elkapott egy-egy mondatfoszlányt a közelebb lévők beszélgetéséből... bájital által történt baleset, csúnya ügy. Valószínűleg mindez nem nyugtatta meg a lányt.
Végül egy magas, fekete bőrű férfi lépett oda Lotte-hoz, és azonnal egy kedves mosoly kíséretében meg is szólalt.
- Johanson kisasszony, igaz? - Kérdezett rá a fiatal lány nevére, csupán udvariasságból. A gyógyító tudta, hogy ő az a lány, aki Daniel nevű betegének egy hozzátartozója. Így, ha a lány válaszolt, ő azonnal folytatta.
- Doctor Maalik Parker vagyok, többek között én kezelem Danielt. - Ekkor körbenézett, és megállapította, hogy a zajos folyosó nem éppen a legjobb hely az elkövetkezendő beszélgetés lebonyolítására.
- Azt javaslom, keressünk egy nyugodtabb helyet. - Nézett a lányra újfent, majd ha Sharlotte beleegyezett a kezdeményezésbe, Maalik egy üres vizsgálóterembe irányította a lányt. Hellyel kínálta őt, s csak ezután kezdett bele mondandójába.
- Nem tudom, az édesapja mennyit mondott el a történtekből, így ha lesz olyan rész, amit már hallott, nyugodtan szakítson félbe. Igaz, egyelőre mi sem tudunk sok mindent. Danielt pár napja hozták be, egy félreeső sikátorban találta meg egy hajléktalan, ő kért segítséget az egyik járókelőtől, aki pedig értesített minket. Ha szeretne velük beszélni, megteheti, nem zárkóztak el ettől. Bár sok mindent ők sem tudnak. Annyi bizonyos, hogy a fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és az is biztos, hogy nem baleset történt. - Itt elhallgat, hogy a lány fel tudja dolgozni a hallottakat, és közben Maalik felkészül arra is, ha esetleg vigasztalnia kell Sharlotte-t.
Amint úgy látja, hogy folytathatja, nem is késlekedik, rögtön belevág.
- Varázspálca által okozott sebek voltak a testén, égések, vágások... ezek nagy részét sikerült begyógyítanunk, már csak egy-két heg és horzsolás látható Danielen. Azonban... - Ismét megáll és a lányra pillant, majd miután megbizonyosodik róla, hogy folytathatja, így is tesz.
- A feje is megsérült egy ütés vagy esés következtében, így a fiú egyelőre nem tért magához. - Még átgondolja, nem hagyott-e ki semmit, de úgy tűnik, a mondandója végére ért, így csendben megvárja, míg a lány megemészti a hallottakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151601#post151601][b]Scarlett Nicol Emily Loughlin - 2013.07.18. 18:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151603#post151603][b]Nathaniel Aaron Loughlin - 2013.07.18. 18:31[/b][/url]

Úgy látszik, ide is elérkeztünk. Utoljára a drága családtagjainkkal mindketten az esküvőn találkoztunk, és reméltük, hogy még egy jó ideig kerülhetjük a társaságukat. Hát nem jött össze, jött a baba, és bár közel egy évig még így is halogattuk a látogatást, mindvégig tisztában voltunk vele, hogy egyszer ezt is meg kell ejtenünk, túl kell esnünk a rosszon. Mindent megtettünk mindketten, csak hogy még akár néhány nappal is később kelljen visszatérnünk az országba, a városba, és hogy minél később kerüljünk szembe a rokonok becsmérlő, kritizáló pillantásával. Részben ezért is választottuk a mugli közlekedést, amihez normál esetben nem folyamodnánk minden felhasznált kifogásunk ellenére, és a szomorú az, hogy ezzel a család is tisztában van. Hiába nem ápolunk velük jó, vagy akár szoros kapcsolatot, csak ők azok az emberek, akik ha fel nem is neveltek, de életünk első tizennégy évében velünk voltak, hazajártunk hozzájuk, és együtt töltöttünk el minden ünnepet. Persze később, mikor bekerültünk az iskolába ezek az alkalmak hanyagolva voltak, és néhány éven belül már egészen más emberek kötődtek a "család" fogalomhoz.
   Az egész utazás kapcsán nem magamat féltettem, tisztában voltam vele, hogy bármit is kapok az én, vagy akár Nicol rokonaitól, nem fogok vele törődni, minden reakció nélkül hagyom majd. Viszont ugyanebben az ő esetében nem lehettem biztos. A kapcsolatunk jelenleg enyhén szólva labilis, ahogy a drága idegállapota is, különösen így az utazás kapcsán. Nem tudhatom előre, hogy mikor telik be nála a pohár, és mikor fog kiakadni. Régebben mindig visszabeszélt nekik, megvédte magát, még akár engem is a nagyanyja kritizáló pillantásától, de most más a helyzet. Tudom, hogy az én kötelességem megvédeni őt - így az esküvő után főleg -, és Christ is. Előre sajnálom szegény gyereket, mert mi védhetjük mindennel, így is rengeteg kritikát fog kapni, hála a hatalmas pereputtynak, amit idecsődítenek.
   Mióta elindultunk otthonról aggodalmas az arcom, csakúgy, mint a drágának. Fogjuk egymás kezét, és biztos vagyok benne, hogy bár kettőnk között nem mennek már olyan bökkenőmentesen a dolgok, mint anno, mégis ebben a küzdelemben ugyanúgy egymás mellett vagyunk, és megteszünk mindent azért, hogy a fiunkat megóvjuk a családjainktól.
   Ahogy kinyílik a kapu, pillantásomat Nicol felé fordítom. Látom rajta az aggódást és hogy bárhol szívesebben lenne jelenleg, mint a családi házban. Ahogy az autó megáll, kipattanok a kocsiból, hátat fordítva a lépcsőn várakozóknak kinyitom a drága előtt az ajtót, majd kiveszem a kezéből Christ. Látom rajta az ideget, a babán a kíváncsiságot, ami feltehetően nem fog már sokáig tartani, hamarosan átveszi a helyét a rémület. Elnézve a rokonságot nem is csodálom. A kisebb tömeg elején az anyám, apám, Nicol nagyanyja és az apja. Mind elegánsan, ugyanúgy, mint mi. Én is egy sötét öltönyt viselek, amihez a közelmúltban a polgármesteri székkel együtt kénytelen voltam hozzászokni.
   - Nem lesz baj. -
   Súgom alig hallhatóan a szőke fülébe, majd felöltöm a bájvigyort, amit az évek alatt tökéletesre fejlesztettem, és egyik kezemben Chrissel, másikkal Nicolét fogva elindulok feléjük. Akkor kezdődjön a buli!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151606#post151606][b]Scarlett Nicol Emily Loughlin - 2013.07.18. 18:34[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151609#post151609][b]Nathaniel Aaron Loughlin - 2013.07.18. 18:35[/b][/url]

   Szavaim csak üres nyugtatások, én is teljesen tisztában vagyok vele, hogy még akár baj is lehet ezen a nagycsaládi eseményen. Őket ismerve bármi megtörténhet, valószínű, hogy megint megpróbálnak majd szétszakítani minket. Eddig nem aggódtam, tisztában voltam vele, hogy szeretem, szeret, nem tehetnek a családjaink semmit sem ellenünk. Most azonban ahogy az egészen ingatag kapcsolatot szemlélem, annyira már nem vagyok biztos a dolgok pozitív kimenetelében. Persze tudom, hogy rengeteget szenvedtünk ezért a kapcsolatért, az elmúlt évek és amit az idő során felépítettünk, rengeteget jelent. De azért ott van bennem a "mi van, ha" érzés. Így szembenézni a családdal annyira nem kellemes.
   A lépcsőn felérve követem a drága pillantását, nem tudom megállni, hogy amikor anyám arcára esik a pillantásom, ne vágjak egy fintort. Ő egy még tökéletesebb lenéző kivejezéssel válaszol. Igen, nem vagyunk egymás kedvenc családtagjai, és bár meg kéne köszönnöm neki, hogy támogatott életem első tizenakárhány évében, valamiért nem érzek hálát felé.
   Mikor Nicol apja hozzánk lép, kezet fogok vele és egy feszült mosollyal váltunk néhány szót. Mindenki tudja, hogy ilyen környezetben, az egész pereputty áskálódó pillantásainak kereszttüzében nem egyszerű a nyugodt arcunkat mutatni. Mindig is kedveltem az apját, ő volt az egyetlen normális ember az összes többi lény között. Nem különösebben fordítok rá figyelmet, hogy mit reagálnak a többiek rá, hogy a drága csak olyan egyszerűen odaadta az apjának Christ, igazából teljesen hidegen hagy a véleményük. Ha ők is normális rokonok lennének, valószínűleg előbb is a gyerek közelébe engedtük volna őket.
   Mikor Nicol a nagyanyjához szól, el kell nyomnom egy vigyort. Az öregasszony pillantása felbecsülhetetlen, megközelíti anyám döbbentségét, aki nem is felejti el kifejteni a gondolatait, miután egyedül maradok a tömeggel.
   - Nathaniel, mégis hogy gondoltad... -
   A kérdés többi részét nem hagyom, hogy végigmondja, inkább én is gyorsan lerendezem a dolgok, követve a feleségem példáját.
   - Azt, hogy nem hoztuk el előbb a babát? Nem is tudom, nem akartam, hogy olyan kiskorában megmérgezzétek csupán azzal, hogy ránéztek. Ha meg annyira látni akartátok volna, ugyanannyi nektek is megejteni egy látogatást, mint nekünk. És igen, köszönöm a gratulációtokat, csodás a polgármesteri munka, majdnem olyan csodálatos, mint az életünk Nicollal. Nem kell az áskálódás, nem válunk. -
   Ezzel szerintem többet szóltam a családhoz, mint az elmúlt évben összesen. Még egyszer ránézek anyámra, majd vállat vonva bemegyek a házba, és a bárszekrény felé indulok. Ezeket elviselni lehetetlen alkohol nélkül, már a puszta pillantásukkal is ölni lehetne. Mi lesz még itt...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151610#post151610][b]Scarlett Nicol Emily Loughlin - 2013.07.18. 18:37[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151614#post151614][b]Nathaniel Aaron Loughlin - 2013.07.18. 18:39[/b][/url]

   Egy pohár erős (és minden bizonnyal drága) whiskeyt töltök magamnak, és ahelyett, hogy kiadnám idegességemet, csak magamban dühöngök. A pereputtyból még senki sem merészkedett be a házba utánunk - szerencséjükre. Biztos kint állnak, és próbálják feldolgozni, amit az imént tőlünk hallottak, de az is lehet, hogy már a kritizálás stádiumában járnak, mint például a "láttad, hogy milyen a haja?" és a "fogadok, hogy a gyereknek egy valamirevaló nevelőnője sincs" kezdetű prédikációk.
   Nem is értem, hogy miért érint ilyen érzékenyen az egész áskálódás, elvégre ez nem az első alkalom, hogy meglátogatjuk a drága családot, és bár az első, hogy így együtt vannak, de nem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lesz. És még nem is nagyon szólaltak meg, de tényleg, elég volt ránézni a lefitymáló ábrázatukra ahhoz, hogy a kedvem is elmenjen az élettől. Előre félek, hogy milyen lesz az egész perpatvarnak a hatása a kapcsolatunkra, életünkre nézve. Persze, akár elsülhet jól is az egész, így, hogy egymás oldalán küzdünk, és együtt, ugyanakkor a családjainkat ismerve rossz vége is lehet ennek a látogatásnak. Okkal akartuk elkerülni, elhúzni minél jobban. De most mégis csak eljött ennek is az ideje, túl kell élnünk, és tovább kell lépnünk. Aztán a következő néhány év eltelhet rokonmentesen. Micsoda megváltás lenne!
   Nicol vigyorára csak egy grimasz a válaszom, a homlokomon a ráncok ott maradnak, mint már a megérkezésünk óta. Nem tudom elengedni magamat ebben a környezetben, még akkor sem, hogyha csak ketten vagyunk, és senki sincs a közelünkben, senkivel sem kell jópofiznunk. Jelen pillanatban nem is érezném magamat túlzottan biztonságban, hogyha önfeledten röhögcsélnénk, ezek a keselyűk bármikor képesek hátba támadni az embert, ezt gyermekkorom hosszú évei alatt megtanultam. Azért amikor megcsókol, halványan elmosolyodok, de arcomra szinte azonnal visszatér a gondterhelt kifejezés.
   - Minden tökéletes. -
   Hangom csöpög a gúnytól, miközben leülünk a kanapéra Nicol apja mellé. A család többi tagja valahogy nem tud érdekelni, örülök, hogy ha csak egy kis időre is, de megszabadultunk tőlük. Chrisre nézek, és látom a csodálkozást a szemeiben, ő nyilvánvalóan élvezi az új környezetet - egyelőre. Ahogy majd az anyám, vagy Nicol nagyanyja megközelíti, biztosan elkezdődik a visítás.
   - Átöltözni? Minek? -
   Pillantok a ruháinkra. Már a belépőhöz is éppen elég elegánsan öltöztünk fel, nem látom semmi értelmét átcserélni az ingemet és a nyakkendőmet egy másikra. Szmokingot meg nem fogok nekik felvenni, bármennyire is elvárnák. Örüljenek inkább annak, hogy itt vagyunk.
   - Csak menjünk már haza! -
   Sóhajtok fel, és a plafonra emelem a tekintetemet. Nem érdekel, hogy pillanatnyilag úgy viselkedek, mint egy hisztis kisfiú, ugyanúgy vagyok az egész családi vacsora dologgal, mint a gyerekek ha kénytelenek az öreg szomszédnénihez vendégségbe menni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151615#post151615][b]Scarlett Nicol Emily Loughlin - 2013.07.18. 18:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151618#post151618][b]Nathaniel Aaron Loughlin - 2013.07.18. 18:41[/b][/url]

   Egyelőre magamhoz viszonyítva nyugodt vagyok, próbálom nem felidegesítenem magamat idő előtt, itt van arra a drága. Megteszi ő helyettem is. Tudtam, hogy mindig is nehezen viseli, hogyha a családdal kell hadakoznia alapesetben is, hát még most, hogy a mi kapcsolatunk sincs teljesen rendben, és ügyelnünk kell a látszat fenntartására. Hogyha a hárpiák bármit is megneszelnének a helyzetünk a rosszról a még rosszabbra fordulna. Ha tudomásukra jutna a legapróbb gondunk is, azonnal megpróbálnának minket szétszedni, még inkább támadnának. Nem panaszkodok, eddig is kibírtuk a háborújukat, de most nem csak rólunk van szó, hanem már Chrisről is. Az édes drága anyámból kinézem, hogy képes lenne akár kárt tenni benne, hogyha az elősegítené a győzelmét. Nicol nagyanyja ugyanez a kategória. Szegény gyerekre így is nehéz jövő vár a rokonokat tekintve - hiszen a véla gén benne van, és így a családok szemében nem tiszta a vére -, hát még hogyha mi feldühítjük őket.  Okkal akartuk kerülni ezt a látogatást, tudtuk, hogy a szemükben meghatározzuk vele a fiunk jövőjét. A családjaink hogyha valakit tönkre akarnak tenni, azt tönkre is teszik.
   Mikor Nicol arca eltorzul, már készülök is rá, hogy rajtam fog csattanni az egész, holott most semmit sem tettem, egyszerűen csak kifejtettem, hogy nem fogok átöltözni. Lehet persze, hogy éppen ez a semmittevés az, ami megőrjíti a drágát, de nem fogom siettetni az egész vacsorát, akkor sem leszünk előbb túl a dolgon. Hát még a holnapon. Hogyha minden jól megy, huszonnégy óra múlva ismét a kúriánk magányában lehetünk mindhárman, remélhetőleg nyugodtan. Először igyekszek nem reagálni, tűröm a megsemmisítő pillantást. Az évek során hozzászoktam, hogy néha jobb nem ellenkezni vele, viszont a második megszólalása után válaszolok.
   - Higgadj már le! Mióta érdekel, hogy minek néznek? Eddig egyedül az volt a fontos, amit te magad gondoltál, esetleg amit én. Ne hagyd, hogy a boszorkák belemásszanak a fejedbe! -
   Nem fűzök túl sok reményt hozzá, hogy a prédikációm bármilyen hatással is lesz az idegállapotára. Mindketten feszültek vagyunk, de ezt az évek során megtanultuk palástolni. A düh eltakarása viszont Nicol esetében szinte lehetetlen, ezért is kell nagyon odafigyelnie az érzelmeire a család körében. Ha ők megneszelik, hogy valaki esetleg ideges, igyekeznek még jobban feldühíteni, hogy a teljes kiborulás határáig sodorják az illetőt.
   - Ugyan, Scarlett, milyen hangnemet engedsz meg magadnak a nagyanyáddal szemben? -
   Kezd rá tettetett felháborodással az én anyám is, csak hogy rátegyen még egy lapáttal. Én igyekszek visszafogni magamat, pedig már a nyelvem hegyén van a válasz. Rápillantva aztán Nicolra úgy döntök, hogy inkább rontok még az anyámmal való kapcsolatomon - már ha ez lehetséges -, minthogy ne keljek a védelmére.
   - Mintha te nem ugyanígy néznél ki a bájitalaid nélkül, anyám. -
   Jegyzem meg gúnyos hangnemben. Nyílt titok, hogy az idősödő boszorkák különféle bájitalokat használnak, hogy formában tartsák magukat, ez alól anyám, valamint a drága nagyanyja sem kivétel. A magam részéről egyáltalán nem zavar Nicol eltorzult arca, mondhatni már megszoktam, és még így is gyönyörűnek tartom.
   A feszültséget végül a szolgáló érkezése vágja el, anyámnak így most nincs ideje a válaszra, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ma este még megkapom. Feleségem mellé állok, megvárva vele, hogy mindenki elhagyja a szobát. Az apja elviszi Christ, feltehetőleg valamilyen etetőszékbe ültetik az étkezőben. Mikor kettesben maradunk, felé fordulok és magamhoz ölelem, így próbálva megnyugtatni.
   - Ezzel a harciassággal csak a kedvükre teszünk. -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151840#post151840][b]Mesélő - 2013.07.19. 10:10[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=151953#post151953][b]Sharlotte Johanson - 2013.07.19. 16:31[/b][/url]

Az idegölő várakozás már, mikor valami olyat kap az ember, amire régóta vágyott, és más, mikor valami borzasztó dolog történt, és mégis a jóban hiszünk, azt várva, hogy néha tévesen hitt eszménket valaki alátámassza. Lotti csak tudni akarta, hogy Daniel jól van, de valahogy semmi ilyesmire nem gondolt, amíg a szokásos sürgés-forgást is figyelte lélegzetvisszafojtva. Csak a sírást akarja visszatartani, és még megy is neki, majd hamar ki is zökkenti egy magas férfi, aki odalép hozzá. Már így első pillantásra lerí róla, hogy orvos, ez pedig valamelyest megnyugtatja a lányt, bár inkább alig.
- Igen - nem igazán szívleli, ha gyengének látják, de ez egy kórház, itt talán annyira nem kell visszafognia magát. Mégsem sír azért, de hangja ezen egyszerű szónál is megremeg. Az orvos tovább folytatja, alapvető információkat közöl, mégis valahogy most örül neki. Azonban ez sem tart sokáig, mert felajánlja, hogy valami nyugodtabb helyen beszélgessenek. Nem csak egy megérzés, de egy ilyen mondatból rögtön le lehet szűrni, hogy akkor bizony semmi jó hírrel nem tud szolgálni, vagy legalábbis biztos van mellé valami rossz.
- Rendben - természetes, hogy beleegyezik. Még ha jót nem is, de valamit bizonyára megtud majd így Róla. Az üres vizsgálóban miután hellyel kínálja a doki le is ül, nem mintha más esetben ez nem így lenne, alig bír állni. Maalik ismét megszólal, ő pedig csak csendben hallgatja, de egyáltalán nem nyugodtan. Az biztos, hogy nem tudna mondani semmit, főleg nem, ahogy a mondandója végére ér, legalábbis ezen részének. Nem baleset, szándékos, megtámadták. De ki lehetett az, és miért? Természetes, hogy kattog az agya, mégis csak nyel egy nagyot, jelezvén, hogy a többit is hallani akarja. Vagyis talán nem, de így látja jónak.
A levegőt szaggatottan veszi, nagy tételekben, szíve hevesen ver, és a sírógörcs kerülgeti, ahogy minden információ eljut tudatáig, de csak meredten néz maga elé, hosszú másodpercekig, amíg lassan felemeli tekintetét előbb, majd fejét is.
- Aki megtalálta, azzal szeretnék beszélni... és... látni szeretném - sokat nem beszél, csak a legfontosabbakat közli, még ezt is nehézkesen, pár helyen elcsuklik egyébként is remegő hangja. Körülbelül ennyire volt ereje, és minden bizonnyal ha egy kicsit is tisztán tudna gondolkodni, akkor nem menne be hozzá, mert csak kínozza magát vele, de úgy érzi muszáj, és kész. Ha engedik, ha nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=152235#post152235][b]Seren E. Weaver - 2013.07.20. 04:15[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=152259#post152259][b]Katherine Danielle Averay - 2013.07.20. 12:37[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=152286#post152286][b]Seren E. Weaver - 2013.07.20. 13:55[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=152302#post152302][b]Scarlett Nicol Emily Loughlin - 2013.07.20. 14:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=152305#post152305][b]Katherine Danielle Averay - 2013.07.20. 14:37[/b][/url]