Anglia

Home sweet home
Nate
'13.06.02

Aggódtam. Az utóbbi időben mindig találtam rá okot, pedig nem kerestem őket. Az aggodalom nem olyan érzés volt, ami egyszer csak megjelent, fejbe kólintott majd tovább úszott mintha nem is lett volna. Inkább rátelepedett minden gondolatomra, elnyomott bennem minden más érzést, ergo tompította őket. Mikor az egyik gond megszűnt, akkor jött a másik, soha nem lett könnyebb. Most sem lélegezhettem fel, ugyanis amire készültünk, az felér egy öngyilkos merénylettel. Egy mugli autóban gubbasztottunk hárman, igyekeztük húzni a pillanatot, ameddig csak lehetett. Bár az út lassú volt, nem épp zökkenőmentes és felettébb idegőrlő, legalább volt időnk  gondolkodni. Hogy miért választottuk a mugli közlekedést, abba még csak-csak beletörődtek. Azt hazudtuk, hogy nem akarjuk kitenni Christ a hopponálásnak, mert fél és esetleg valami baja lesz és aggódunk. Ez persze nem volt igaz és ők sem hitték el igazán, de belenyugodtak. Összevont szemöldökkel pillantok oldalra és Nathaniel keze után nyúlok, hátha belőle erőt tudok meríteni. Gyűlöltem azt, ami most ránk vár, de nem lehetett tovább halasztani. Ideje volt meglátogatni a kis családot. Itt volt az egész pereputty, nem csak a szűk család, mint a bemutatkozásunkkor, hanem a távolabbi rokonok és ismerősök is. Szerencsénkre, őket későbbre várták, de a kemény mag, akkor is a falak mögött rejtőzködik. Ahogy kinyílik a kovácsoltvas kapu előttünk és a szemünk elé tárul a hatalmas birtok lekapom a szememet a mellettem ülőről és kibámulok az ablakon. Még a sofőr sem tudta szó nélkül hagyni az impozáns környezetet, halkan füttyentett, a szemei kikerekedtek. Nem bírtam megállni, hogy ne horkantsak fel erre a reakcióra.
-  Végünk van.
Egy széles mosolyt küldök a mellettem ülő felé, majd megpuszilom Chris fejét, aki az ölembe ül és az ablaknak nyomja az orrát. Ő még nem tudja, mi vár rá, de szinte biztos vagyok vele, hogy ordítás lesz a vége, főleg ha meglátja a nagyanyámat, vagy Nate anyját. Ugyanis eddig sikerült megkerülnünk látogatást, mindig volt mire fogni, miért hagyjuk ki a visszautasíthatatlan ajánlatot. Valójában nem csak attól féltem, hogy megint ócsárolni fogják a kapcsolatunkat, ahhoz már hozzá voltam szokva. Sokkal jobban bántott az, hogy észre fogják venni, hogy nem minden megy flottul az utóbbi időben és elővesz a "mi megmondtuk..." kezdetű dumát. Az autó lefékezett a lépcsősor előtt, kinézve láttam, ahogy ott állnak, merev arccal, kiöltözve...kirázott a hideg.

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02


Nem lesz baj, mintha ezt már hallottam volna párszor, az elmúlt időszakban és mindig balhé lett a vége. De soha nem voltam egy elveszett lélek, túléltem már sok  mindent, ez most sem lesz másként. Ha valamelyik belém köt, vagy bármelyikünkbe számíthat rá, hogy nem leszek kegyes. Kiszállok a kocsiból és Christ a kezemben tartva elindulok fölfelé a lépcsőn a drága mellett.
  - Tudom.
Vagy legalábbis nagyon remélem. A legutóbbi közös kiruccanásunk ide nem sikerült valami fényesen, de ha belegondolok elértük a célunkat, szóval most is sikerülhet. Kötelező pofavizit, aztán szépen indulunk vissza Magyarországra. Csak a köztes időt kellene átugrani valahogy és boldogabb lennék. Amikor felérünk a lépcsőn végigvezetem a tekintetemet a jelenlévőkön. Chris a hatalmas kék szemeivel nagyokat pislog az ismeretlenekre, nem érti miért van itt. Egészen addig, ameddig meg nem látja apámat. Abban a pillanatban hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, apró kezeit felé nyújtja, bizonyára örül neki, hogy talált egy ismerőst a sok idegen között. Apám, aki már bizonyára túl van egy-két whiskyn kilép a hátsó sorból, miközben nem felejti el levállalni Nate apját. Kezet nyújt Natenek, vált vele néhány szót, majd rám kacsint és elveszi tőlem a babát majd azzal a lendülettel besétál az ajtón, részéről ennyi volt az üdvözlés. A családunk többi tagjának addigra bizonyára leesett, hogy apám már találkozott velünk és úgy néz ki, nem igazán örülnek ennek a fejleménynek. Kellemetlen szituáció, a nagyanyám a fogát csikorgatja miközben végignéz rajtunk.
  - Igen, tökéletesen jól vagyunk még mindig és nem, nem akarok elválni tőle. Elnézést.
Láttam a szemében a kérdéseket, Nate családjával inkább nem is foglalkozom, bizonyára az ő kérdéseikre is válaszoltam. Majd, hogy a tökéletes a belépő, otthagyom a társaságot. Átcsusszanok Nate szülei között és apám után megyek, megnézem, hogy minden rendben van-e. Nate meg csináljon azt a többiekkel amit akar én nem bírom állni a tekinteteket, már nem megy.

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02


Még meg sem szólaltak, de a vérnyomásom máris az egekben van, kellemetlen volt végignézni, ahogy ott álltak és vártak minket, az a néhány másodperces csönd pedig elmondott mindent. Még mindig nem békéltek meg a helyzettel és hiába lenne bármilyen próbálkozás. Patthelyzet. Sem ők, sem pedig mi nem fogunk változtatni. De talán egy pozitívum azért még kisülhet, visszatalálhatunk egymáshoz, nagyon remélem, hogy így lesz, de addig is marad a színészkedés, ami azért még mindig elég jól megy.
Én már besétáltam a nappaliba és a kanapén, apám mellett ülve csöndesen beszélgetünk, de az ő figyelmét inkább az unokája köti le. Nem hibáztatom érte, nagyon régen látta, így hagyom, hogy szórakoztassák egymást. Inkább a bejárat felé pislogok és igencsak megkönnyebbülök, amikor Nate is megérkezik. Azonnal felpattanok, elindulok felé, hatalmas vigyorral az arcomon. Biztos sajnálnom kellene, amiért lemaradtam a beszélgetés további részéről...na persze.
  - Minden rendben?
Átkarolom a nyakát, gyors csókot nyomok a szájára majd magammal húzom, vissza a kanapéra. A család többi tagja bizonyára még mindig ledermedve áll az ajtó előtt, hacsak nem indultak be a étkezőbe, hogy megigyanak egy pohárkával a vacsora előtt. A Nate kezében lévő alkoholra inkább nem szólok semmi, normál esetben biztos rosszalló tekintettel illetném, de most talán el kell néznem neki. Az utóbbi időben már megszokhattam volna, hogy gyakrabban látok poharat a kezében, mint azelőtt. Nem telik el tíz perc, egy pincérnőnek öltözött középkorú korú hölgy jelenik meg az ajtóban és bejelenti, hogy egy óra múlva tálalják a vacsorát, megmondja, merre van a szobánk majd egy apró pukedli keretében le is lép. Felvonom a szemöldököm, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget.
  - Fel kellene mennünk átöltözni, vagy nem is tudom...
Zavartan az alsó ajkamba harapok és a szememet a két férfi között járatom, hátha  valamelyikük megmondja, mi történjen a gyilkos vacsi előtt.

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02


Nem sokáig tudok egy helyben ülni, érzem ahogy elönt a harag és a tehetetlenség. Hiba volt idejönni, de elkerülhetetlen volt, ezt mindketten tudtuk, már az elejétől kezdve. Ha nem mész a baj elé, a baj utol fog érni, méghozzá az elképzelhető legkegyetlenebb formában. Mi önként és dalolva rohantunk bele a hóhérbárdba, családostól. Lehet, hogy ez külső szemmel csak felesleges drámának látszik, de ha valaki így látja, ezekkel az emberekkel még nem találkoztak. A szememet idegesen jártam a Nate, az apám és Chris között, az agyam hangosan zakatol. Kellemetlen szituáció és amikor Nate ellenségesen reagál, rögtön támadásnak veszem, a testem pedig azonnal reagál. Az arcom eltorzul a méregtől a kezem pedig ökölbe szorul.
-  Nem tudom, csak nem akarok itt ülni, teljesen tehetetlenül, nem tudom, felfogtad-e...
Egy megsemmisítő pillantás keretében mérem végig a drágát majd elfordulok. Nem akarom, hogy így lássanak, mérgesen és rondán. Nem vagyok olyan szép látvány tajtékzó dühömben, mint általában. Legszívesebben fognám magam és eltűnnék, egyedül. Igyekszem félresöpörni ezt a roppantmód önző gondolatot és inkább lenyugodni, így azért mégsem mehetek emberek közé.
-  Kösz szépen, hogy feldühítettél. Nem elég, hogy az anyád úgy néz rám, mintha valami földönkívüli lennék, még tőled is hallgassam a sok...sületlenséget.
Igaz, nem mondott semmi olyasmit amiért okom lenne dühöngni, de a tehetetlensége engem is feldühít, végül is ő a férfi, neki kellene tennie valamit, ehelyett pedig tétlenül nyavalyog és közöl nyilvánvaló dolgokat. Időközben, csöndes, lapos kúszás keretében megjelenik Nate húga, majd beszivárog a társalgóba a család többi tagja is. Mély levegőt veszek, próbálok nyugalmat erőszakolni magamra, hogy ne találjanak rajtam fogást. Így is épp eleget kapok pusztán csak azért mert létezem. A nagyanyám és Nate anyja pedig soha nem felejti el fennkölt hangon tudatosítani bennem. Szerinte én csak álnok módon tőrbe csaltam az ő fiát, pusztán azzal ami vagyok.
-Megint az a fránya idegesség, igaz Scarlett? Borzalmasan festesz amikor dühbe gurulsz...talán valami baj van?
Egyszerű és hatásos közbeszólás érkezik a nagyanyám részéről, célozva itt a szemem alatt sötétlő karikákra, amik ezek szerint még mindig ott éktelenkednek az arcomon.
  - Lassan húsz év alatt igazán megszokhattad volna.
Mély levegőt veszek és felvonom a szemöldökömet, a szobában tapintani lehet a feszültséget. Legszívesebben sikítanék, törnék-zúznék, de akkor csak bebizonyítanám, hogy nekik van igazuk. A feszültséget azonban feloldja a társalgóba beérkező idegen férfi. Még soha nem láttam, bizonyára új darab. Minden szem rászegeződik, némelyik nyugodtan, de a legtöbb csak egy lenéző pillantás enged meg. Végigfuttatja a tekintetét a társaságon, a szeme azonban tovább időzik rajtam, mint kellene. Látom, ahogy elkerekednek a szemei és kell neki néhány másodperc mire a felismerés után meg tud szólalni.
  - A vacsora...tálalva van.
Néhány másodperces tétlenség után lassan megfordul, majd kivonul a szobából. Én köhintek egyet és visszasétálok az eredeti társaságomhoz. Megvárom, ameddig mindenki más elhúz a porondról, nem akarok előttük végigvonulni, olyan lenne, mintha a kivégzésemre kísérnének.

Anglia

Home sweet home
Nate és a család
'13.06.02

Nem gondolta volna, hogy ennyire kellemetlen lesz. Azt hittem megússzuk annyival, hogy áskálódnak, de ez a nyílt utálat még engem is meglepett. Akkor szoktam ehhez az eszközhöz nyúlni, ha már nincs más választásom, pedig benne aztán bőven van indulat és agresszió is, hozzám tartozik. Csak álltunk ott, tétlenül, mint holmi idióták és bámultuk egymást. Mugli sorozatokban kevesebb a dráma, most komolyan, pedig azokat előre megírják. A tekintetem ide-oda cikázik az emberek között, akik elvileg a családom tagjai, mégis legszívesebben most halálra kínoznám őket. Nem áll messze a természetemtől ez a mélyről jövő utálat, de mégis úgy érzem, hogy bemocskolja a lelkemet, egy anya nem tehet ilyesmit.
 - Hagyjuk ezt, úgysem használ semmit.
Mindennek a tetejében még Nathaniel is kikészít. Mintha ő is direkt az agyamra akarna menni. Mostanában igencsak kivagyok rá éleződve, ez tény. Lehet, hogy nem őt kellene támadnom. Lehetséges volna, hogy ezerszer jobban tenném, ha mindent elfelejtenék neki és minden úgy lenne mint régen. Megtenném, bármelyik pillanatban, de önmagában az, hogy megbocsájtok neki és magamnak is, még nem oldja meg a problémát, ellenben felvet egy csomó kérdést. Nem ezzel kellene most foglalkoznom, mégis újra meg újra visszatérek ahhoz a gondolathoz, hogy mi lett volna akkor, ha tényleg úgy jövünk ide, hogy köztünk minden rendben. Akkor biztos nem tudnának ilyen könnyen kikezdeni.
 - Ha rendes véla lennék...már égne a haja.
Felvonom a szemöldökömet, úgy nézek vissza Nate anyjára, de ez a gondolat, hogy rövid úton szétsütöm őket, valamiért nyugodtsággal tölt el. Veszek egy mély levegőt, megvárom ameddig mindenki szépen átpárolog az étkezőbe, addig nem vagyok hajlandó megmozdulni, csak állok, mint valami faragott kőszobor és elég keményen nézek ahhoz, hogy megkíméljenek a további beszólásoktól. Apám túlságosan elvarázsolt ahhoz, hogy akár egy szót is szóljon, mire a társaság felocsúdott már fél lábbal kint volt a társalgóból, Chrisel együtt és ezért nagyon hálás voltam neki. Egészen addig kemény is maradok, amíg meg nem érzem a derekamon a kezeit. Abban a pillanatban megváltozik a testtartásom, bár én magam nem érek hozzá, csak hagyom, hogy átöleljen, de a fejemet akaratlanul is a vállára fektetem. Annyira furcsa ez a helyzet, annyira kellemetlen még én érzem rosszul magamat, amikor hozzám ér.
 - Tudom, minden rendben lesz. Igyekszem.
Bólintok, belefúrom a tekintetemet az övébe, majd elhúzódom de a kezét nem engedem el. Így sétálunk át az étkezőbe, a társaság nagy része már leül, apám, valószínűleg biztonsági okokból magam mellé ültette az etetőbe a babát, nekem mellette volt a helyem és csodák csodájára, most nem szednek szét minket. Két hely egymás mellett! Ez igazán több, mint amit reméltem. Helyet foglalok, az ölembe terítem a szalvétát és célirányosan nézek előre, de senkivel nem veszek fel szemkontaktust.