Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Büszkén vigyorogva nézem, ahogy Andrej ide-oda forgatja a cserepet, a szeme pedig úgy csillog, akár egy kisgyereké karácsonykor. Imádom, hogy egyszerűen mindennek képes örülni. Persze, ez tényleg különleges ajándék, főleg az olyan növénymániás embereknek, mint mi vagyunk, de sok más velünk egykorú nem biztos, hogy ennyire odalenne egy növényért, ha mágikus, ha nem.
Hagyom, hogy közelebb húzzon magához. A fejemet kényelmesen a mellkasának döntöm, úgy, hogy az álla éppen a fejem búbját érje, kezeimmel pedig átkarolom a derekát. A legkényelmesebb pozíció, én mondom, hiszen így olyanok vagyunk, mint két egybeillő puzzle darab.
- Nekeresden van egy naaaagy piac szombatonként, és az egyik asztalnál csomó növényt lehet kapni. Mágikusat és simát is.
Apu néha kivisz oda lángost enni. Mielőtt Magyarországra jöttem volna, soha nem ettem ilyet, pedig szerinte már egyre több helyen lehet kapni, de akkor is a magyar az igazi. Egy jó kis sajtos-tejfölös.
Gyorsan elhessegetem a gondolatot a lángosról, mielőtt feljön a pizza, amivel az előbb degeszre ettem magam, és kissé elhúzódva, épp csak annyira, hogy fel tudjak nézni Andrejre, félrebillentett fejjel válaszolok.
- Ha baja lenne veled, szerintem már rég nem ebbe a suliba járnál, úgyhogy ezt veheted egy igennek - nevetek fel.
Bár előbb túl kellene élnünk valahogy a vizsgákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Persze Lilit is meg lehet érteni. Szerelmes, amikor pedig az ember szerelmes, valóban azt hiszi, hogy nincs még egy olyan erős kapocs a világon, mint az övék - részben igaza is van, valóban nincs még egy ilyen kapcsolat a világon, hiszen, mint minden ember, ők is egyediek és egyedül állóak. Ettől függetlenül még lehet valami rossz. A folyamatos letörtség érzése rossz. A szomorúság - a valódi szomorúság, nem csak egy semmiségen való veszekedés keltette rövid érzés - a szemeiben rossz. Ha valaki sokszor sír a párja miatt, eleve rossz, viszont megértem, ha ő ezt nem fogja fel a valódi távolság hiányában. Hiszen ha Ricsi időszakonként haza jár, tulajdonképpen nem ér semmit a roppant drámai elutazása a kierőszakolt figyelmen kívül.
- Neked jó ez így? - talán túl erős a kérdés maga, talán csúnyán megcáfolom vele mindazt amit arról mondtam, hogy nem érdekel a kapcsolatuk és szeretném magam távol tartani tőle, viszont nem bírom magamba fojtani. - Hogy ennyire bizonytalannak érzed a jövőtöket? Hogy a türelmed kezd a saját károdra válni? - Ugyan nem mondja ki konkrétan ezeket a dolgokat, én erre következtetek a szavaiból. Tekintetem arcán ragad, de nem várom el tőle, hogy válaszoljon ezekre a kérdésekre. Valóban nem ismerem részleteiben azt, amiben benne vannak, azt csak ők tudhatják, ezekről a kérdésekről pedig bőven elég, ha önmagában számot tud adni. Tény, hogy elég nehéz, objektíven gondolkodni egy kimondhatatlanul érzelmi központú, teljesen szubjektív helyzetben, és akkor sem ítélném el, ha nem sikerülne neki. Ha már csak elindít benne valamit, máris volt haszna. Elmondhatom, hogy a jó szándék vezényel, amennyiben állnak olyan stabil alapokon, ahogy azt a külvilágnak mutatják, úgysem fog semmi rossz történni a szavaim nyomán. Legalábbis ezt hiszem.
- Akkor sok sikert - tény, hogy még mindig meglep, ha ezt valóban most találta ki. Persze az sem kizárt, hogy már régóta érlelődött benne a gondolat, csak szüksége volt a biztatásra, hogy ki is merje mondani, esetleg határozottan megfogalmazódjon a fejében. Ugyan legilimentor vagyok, nem másztam a fejébe - nem is tervezem, nem akarok ott olyat találni, amitől aztán végképp ki fogok ábrándulni belőle, főleg ebben a roppant ingatag újrakezdésféle állapotban -, de bárhogy is legyen, amennyiben ki is fog tartani a döntése mellett, örülök, hogy megadhattam a lökést a maga kis útján.
Vagy hát, ha nem is örülök, nincsenek bennem negatív érzések sem.
- Azt megértem - bár még mindig nem tennék ilyen elhamarkodott ígéreteket a jövőm egyik legfontosabb napjával kapcsolatban. Majd meglátjuk.
- Egyelőre csak szeretném kifutni a mai napot. - Azt már nem teszem hozzá, hogy "ha nem baj", elvégre ha zavarná is ugyanezt tenném. Visszaillesztem fülhallgatóim, majd elindítva a lejátszási listát fejezem be a köreim.

//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Theon
Ing / sapka

Szerencsére nincs hátul szemem, így nem látom ahogy forgatja a szemét. Ujjaim egy pillanatra teljes erőmből megszorítják csuklóját, ami fájhat is neki, de esetleges jajjgatását figyelmen kívül hagyva megyek tovább. Szemem összeszűkül ahogy megemlíti Junt, és ahogy felfogom mondata értelmét, megtorpanok beszéd közben, és jártamban is. Ahelyett hogy visszakézből felpofoznám csak intek egyet pálcámmal, mintegy pótcselekvésként.
- Pofix - sziszegem a mozdulattal egyidőben, véget vetve végre a fiú dumálásának. Ujjaim szorosan, de nem fájdalmasan szorítják, miközben könyékből kicsit távol tartom őt magamtól. Csak a biztonság kedvéért...
Nem kezdek el neki újabb kiselőadást tartani, hanem egyszerűen megindulok, magam után húzva a folyosón. Elkábíthatnám és lebegtethetném, ha tényleg lenne olyan idióta és ezek után sem maradna nyugton. Talán látszik rajtam, talán nem, de kihozott a sodromból, a diákok elkerekedett szemekkel bámulnak utánunk a folyosón, ahogy közeledünk a tanári felé. Odabent hűvös, érzelemmentes hangon tudakolom meg ki a mögöttem álló szájhős, majd nevét és arcát még egyszer jól megjegyezve adom ki az útját. Még a büntetést is elengedem, csak ne kerüljön még egyszer a szemem elé. A bűbájt nem szedem le róla, majd megoldja magának, ezzel már nem kívánok foglalkozni, így inkább megindulok vissza a Fénylő Udvarhoz, hogy elhozzam az ottfelejtett holmijaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton

Vizsgaidőszak, egy hétfő nap, 10 óra 34 perc. Csak pislogok és fetrengek az ágyamban. Volt ma egy vizsgám, amit meglepően jól és időben teljesítettem, ezért megjutalmaztam magam még egy kis ágyban fekvéssel. Kezeim fűben fekvő parasztlegény módjára pihennek nyakam alatt összekulcsolva, s jókedvűen dudorászok hozzá. Nincsen most senki a szobában, hatalmas a csend. Csupán az én dúdolásom töri meg olykor-olykor, amikor egy jó nóta kikívánkozik belső rádiómból. Nem tudok nem azon gondolkodni, hogy az utóbbi pár hónapban mennyire változott meg az életem. Varázscsalád, igen, pipa. Varázsfalu, jaja, az is volt. De ez teljesen más, mint otthon. Szeretem ezt a kastélyt, szeretem a barátaimat, és néha napján még a kergetést is hiányolom.
Hirtelen ülök fel az ágyon. Nincsen kedvem a sötét, néma szobában kuksolni, így kifordulok az ágyból, és a szélén megülve nyújtózkodok egyet. Bicajozni kéne egyet. Annyira kiszámítható vagyok, hogy eszméletlen. Most a félhomálytól, az átlagosnál is apróbb szemeim az éjjeliszekrényemre kúsznak, ahol kék-fehér-piros baseball sapkám pihen. Megnyalom ajkaimat. A számban az ébredés utáni kellemetlen szájízt érzem. Pedig nem is aludtam. Biztosan a sonkás croissant. A sapka mellett egy csomag rágó segít ki - ha már emberek közé megyek, és esetleg hozzám is szólna valaki, nem egy mesebeli zöld méregfelhővel szeretnék felé fordulni, amikor szólásra nyitom ajkaimat. Így még egy utolsó simítás; sapka a fejbe. Cipőt nem kell felvennem, mert eddig is abban feküdtem.
A toronyból lefelé jövet ki is találtam, hogy talán a vadőrlak környéke lenne a megfelelő spot. Már csak azért is, mert messze van, így élvezhetem a bringázást. Fel is pattanok paripámra, amint az udvarba érek, majd eszeveszettül tekerni kezdek. Egészen a vadőrlakig meg sem állok. Drift. Ismét csak a drift. Még nem szállok le a bicajról, csak a Világ Urának képzelve magam nézek végig a területen. Bézsszín nadrágot viselek, ami épphogy eltakarja kövérke térdeimet, ehhez egy zöld, „Rush - Fly By Night” feliratú póló társul, majd a jellegzetes sapkám, és fehér tornacipőm. Ja, és ki ne felejtsem a lábszárközépig érő, fehér zoknimat.
Madárcsicsergés. Sőt, ezek vadgalambok. Hallod? Itt az ősz. Megérkezett. Gyönyörű ez az évszak. Kár, hogy a sulinak mindig el kell rontania.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hát... Kicsúszott a számon az, ami kicsúszott, kár is lenne tagadni. Nem vagyok rá túl büszke, sőt, így utólag, hogy már az eső kellően lehűtötte a meglehetősen felforrt agyvizem, már inkább próbálok úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de hát.. mégis megtörtént.
Ahogy vége lett a meccsnek, végre visszavehettem a Squadron vastag, mélyvörös pulóverét, aminek bár a szemembe húztam a kapucniját, hogy amennyiben lehetséges, egy kis pihenőt kapjon az amúgy szarrá ázott hajam, a hátán elég nagy betűvel van odanyomtatva a nevem, meg az is, hogy CSK, szóval annyira nem lep meg, amikor Chris sikeresen meg is talál. Karjaim szorosan összefonva magam előtt néztem fel először rá, majd közöltem a srácokkal, hogy nem kell megvárjanak, és a játékvezető kívánságainak eleget téve - miért is nem én vagyok ebben a történetben a jóságos keresztanya? -, jelen pillanatban itt állok vele - és újra ázok.
Akár meglepettséget is színlelhetnék, vagy értetlenkedhetnék, de az nem lenne túl őszinte részemről, ha azt vesszük, hogy pontosan tudom, miről van szó, amennyiben nem azért szeretne megvigasztalni, mert nem mi nyertük ezt a meccset sem. Kellemetlen.
- Gondolom, ez egy elég hosszú beszélgetés lesz. - Hunyorogva emelem meg fejem arccal az ég felé, majd fintorogva fordulok vissza hozzá, miután egy csepp pontosan a szemeim között koppan. - Nem mehetnénk valahova máshova?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

harmatgyűjtés| o

Ó hát Masa amúgy is humorzsák, nem is kell megerőltetnie magát azon, hogy elszórakoztassa az embert. És mégis simán lehet vele komoly dolgokról is beszélgetni. Ám a vidám ábrázata valami nagyon furává vált át, nekem pedig hirtelen fogalmam sincs arról, hogy mégis mit mondhattam. Tessék, már a hangsúlya sem ígér semmi jót. Ajajj.
Behúzom a nyakamat, úgy várom a dorgálást, de végül teljesen más lesz belőle. Á, szóval akkor az a baja, hogy eddig egy ilyen remek mókalehetőséget eltitkoltam előle. Nagy vigyor telepszik az arcomra, vonásaim is ellazulnak.
- Nem kérdezted – vonom meg a vállamat egy huncut pillantás kíséretében. Igazából fel sem merült ám bennem, hogy ő egy ilyen megoldást részesítene előnyben. Mennyivel egyszerűbb már simán belemozgatni a vizet a tégelybe, semmint ugrabugrálni utánuk. Hihetetlen ez a Masa.
- Ahha, biztosan. Ők is ide jártak? – pislogok egy kicsit tanácstalanul. Soha nem hallottam még ezt a két nevet, de csak jó elemi mágusok lehetnek ha a lány tud róluk. Felmerül a kérdés, hogy akkor én vajon miért nem? Én is az vagyok, szándékomban is áll tovább is tanulni, és mégsem ismerem a hírességeinket? Azt hiszem a futás után bevetem magam a könyvtárba. Muszáj utánajárnom, hogy mégis hány elemisről nem tudok.
Kérésével meg sem lep, szóval ahogy befejezi a mondatot, már idézek is neki vízgolyóbisokat. Kisebbeket, nagyobbakat, majd hirtelen gondolok egyet, és egy bizonyos rendszer szerint kezdem el pakolgatni őket. A legnagyobb megy középre, ez szép sárga színezetet kap. Aztán jön négy kisebb bolygó, két nagyobb, az egyik gyűrűvel, majd két közepes. Mindegyik megfelelő színt kap. Végül pedig elkezdenek mozogni. Rápislogok Masára, hogy vajon mit szól a mini-naprendszeremhez. Jó, nyilván ő nem ilyen vízgömböt szeretett volna. De megkapja majd azokat is, amiket ő szeretne.
- Miket kellett még tenned az animágiához? – kérdezek vissza, ahogy megformálom a cikázóit cikeszformájúvá. Nem fogó ugyan, de kviddicses dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Elég jó helynek tűnik a "kert" az énekésre, jobban mondva rappelésre, illetve táncolásra, ezek gyakorlására, mint bent poshadni az egyik teremben, és ott nézni ki a fejemből. Ez mind és jó, de a fenekem nem fog örülni a hatalmas lila foltnak, ami érte, mikor találkozott a zöld talajjal. Valószínűleg a szoknyámon is nyomot fog hagyni, de nem tehetek róla, megesik az ilyen, majd kijön belőle, ha mégsem, akkor csinálok belőle fehéret, egy kis hypo segítségével. Feltalálom magamat, nem kell félteni. Az már kevésbé tetszik, hgy valaki rajtam nevet, pár méterrel odébb,. Hmm! Ő is koreai, akikről megvan a véleményem. Az itteniekről, meg úgy a legtöbbről, akik nem a félszigeten laknak. Ha egy bizonyos buliba jár, akkor meg végképp, bár az kizárt, mert akkor ismerném. Túlságosan is, jobban, mint kellene! De attól még lehet közülük való!
Nem szólalok meg, inkább újraindítanám a zenémet, miközben elkezd énekelni. Számomra ismeretlen darabbal áll elő, de elég hamisan, így most rajtam a sor, hogy röhögjek egy sort. Gyerekes vagy sem, ha ő megteheti, én is! Nem mondom, hogy én egy Selena Gomez, Demi Lovato, de a saját nemzetemnél maradva CL vagyok, azonban ennél még én is jobban teljesítek. Ha nem esik le neki, miért vihogok, ami azért elég feltűnő, mert nem folytom vissza, akkor percekkel később tanácsokkal allok elé, hátha tanul valamennyit belőle. Engem csak a jószándék vezérel, illetve nem szeretnék megsüketülni. Fontos szempont az én helyzetemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

PETYA
hétfő kora délelőtt a birtokon | vizsgaidőszak is on | x



Egy vizsgám volt mára kiírva. Önismeret. Eléggé klasszul ment szerintem. Mivel írásbeli, az eredmény persze várat magára. Ma terveim szerint később majd összefutok Annievel, ahogy megbeszéltük, addig viszont sétára indulok. Jó pár napja nem csináltam már ilyet, hogy csak úgy szedjem magam és nekivágjak a környéknek. Pedig igazán szeretem. Ilyen megmérettetések után különösen ideális levezető.
Egy almát majszolgatva bandukolok a napsütésben, talárom a félvállra vett, sima fekete hátizsákomba hajtogatva, ingujjam feltűrve. Még mindig a megírt elemzésem körül forognak a gondolataim, pedig igazán kár már rágódni azon, vajon mit mennyire fogalmaztam megfelelően. Mégis ezen fogok kattogni még egy ideig. Hirtelen belém nyillal a balsejtelem, hogy a pálcámat viszont ott hagyhattam a teremben. Fogaim közé veszem almám és előre vonom táskámat, hogy matatni kezdjek benne. Leginkább a talárom szárnyának erre kialakított tartójában szeretem hordani pálcámat, azt viszont szépen elraktam ugye és nadrágom oldalán nincs, a mozdulatra meg nem emlékszem, hogy eltettem. Szóval, ahogy így kutakodok, megyek ám tovább, nem állok meg. Bár, ahogy már könyékig vagyok a motyómban, kezd felmerülni bennem, hogy le kéne inkább rakni valahova és úgy beletúrni, mert ennek így nem sok értelme. Mielőtt azonban ezt még cselekedetre válthatnám, egy fa mögül figyelmetlenül kilépve, szemem sarkából észreveszek egy felém száguldó alakot. Rákapom tekintetem a bringásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Nyelvet öltök, mert ez a válasz aaannyira tipikus. Miért kérdeztem volna, de komolyaan... na mindegy. Még talán szememet is megforgatom, mert hiszen ez kéész komédia, majd nem foglalkozom tovább vele, már így is elég színpadiasan lereagáltam mindent. Nyüff.
Visszapislogok a kérdésre, majd félrebiccentett fejjel kérdezek vissza.
- Aang? Sokka? Katara? Utolsó léghajlító? Avatár? Egy mugli mesesorozat amiben mindenféle idomárok vannak - a felsorolást és magyarázatot addig folytatom amíg értelmet nem látok csillanni szemében. Egy idő után ellenkező esetben is elhalkulok, majd felteszem amit az elején kellett volna - ismered?
Hiszen nem végzett diákokról, pláne nem elemisekről beszélek én, csak egy rajzfilmről amit nagyon szerettem, és szeretek most is. Jó dolognak tartom, hogy vegyes családból származom, így mindkét világot ismerem valamennyire, bárhol tudok boldogulni a varázslók és varázstalanok között egyaránt. Azt azonban nem tudom a lány milyen családból jön, de eszembe sem jut megkérdezni. Ha netalántán egy igazi jó aranyvérű család gyermeke lenne az megmagyarázná miért nem ismeri... de igazából általánosban is volt akit nem érdekelt, szóval itt nem a mágia-nem mágia a legfőbb kérdés. Azért azon eltöprengek, hogy lehet-e köze bármilyen varázslódinasztiához. Jó, mondjuk azoknak ilyen fura nevük szokott lenni nem? Ipszilonra végződnek, olyan betűket tartalmaznak amiket nem is ejtünk ki, hosszúak és bonyolultak, nem pedig... Juhász. Az olyan kis egyszerű, bár igazából mindegy is ez most.

- Aztapaszta - nyúlok felfelé a pillanatok alatt elkészült bolygórendszerhez. Finoman végigsimítok az egyiken, ami talán a Mars lehet, majd megpöckölöm a Napot is, ami után úgy csinálok mintha megégetett volna. Először fel sem fogom kérdését, annyira belemerülök, hogy megpróbáljam megenni a Vénuszt. Viccesen nézhetek ki ahogy a fogamat csattogtatva forgok körbe körbe, mondhatjuk úgy hogy bolygóközi pályán, majd egyszer csak megszűnik a szabályos rendszerük, és a jól ismert aranylabda bukkan fel sok-sok példányban. Ezeket nem próbálom már szájjal elkapni, ismét csak kezeimmel kapdosok utánuk.
- Hát - ugrok egyet, hogy elérjem a magasra küldött labdát - egy hónapig mandragóralevelet tartottam a számban - hopp - azóta minden reggel és este szavalok - hopp - most ugye - hopp - harmatot gyűjtök - hopp - kell még valami báb, meg egy kis ez az.
Összehúzott szemekkel meredek a velem kibabráló labdacsra, amit sehogy sem tudok elkapni. Még ha hozzá is érnék, sem biztos hogy megérezném, de ez nem is jut eszembe. - Naaaaaa - kérlelem a lányt, hogy had játsszak én is most egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Abszolút impulzív ötlet volt részéről, hogy kijöjjön a mai felhős, kicsit hűvöskés napon edzeni, de ha már az idényben nem sok alkalma volt.. hát lényegében bármire, legalább itt, a kviddicspálya magányában hadd ütögesse kicsit a gyakorlógurkókat. Este esett az eső, a sár miatt pedig nem volt sok kedve reggel futni, messze több energia maradt benne felhalmozódva, amit muszáj levezetnie valahogy.
Mikor kihozta a megmaradt gyakorlógurkót (a másikat, ahogy nézte a kölcsönzési naplót, felsőévesek már kivették, lehet valami trükköt gyakorolnak, hogy elég volt az egyik), a másik mellett a "Zippzhar" név szerepelt, ami sajnos nem igazán rémlett neki - ő még messze nem volt a Bagolykőben azon a meccsen, mikor a lány játszott, amúgy pedig sajnos nem igazán szentelt túl sok jelentőséget iskolatársai megismerésére a saját háztársain túl.

Magához veszi az ütőjét, a seprűn oldalra felerősíti az edzéseken használt palacktartót, hogy ne kelljen minden alkalommal leszállniuk, ha szomjassá válnának, elengedi a gurkót, majd ő maga is elrugaszkodik a földtől.

A pálya közepén lebeg néhány gyakorlóbábú, amelyeket a gurkók valódi embereknek érzékelnek és automatikusan őket próbálják támadni - pillanatnyilag az a feladata, hogy megvédje ezeket a stilizált alakokat az ostromtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Gyanútlanul dudorászva érkezek meg a kviddicspályára, utamat pedig rögtön a szertár felé veszem. Seprű pipa, a könyv a helyén, azonban a gyakorlógurkóknak se híre se hamva. Bosszúsan fújok egyet, hajamat hátratúrom arcomból. Még fel se kötöttem, mert először csak egy kis labdasimogatást terveztem, így úgy vagyok vele, hogy még ráérek. Lebigyesztett szájjal somfordálok ki a pályára és nézek fel. Mindkét gurkót használják, de az egyiket csak egyedül, így hát úgy döntök először nála próbálkozom be. Több ember, kevesebb siker, tiszta logikai zseni vagyok, nem?
Kicsit húzódozva vetem át lábamat a nyél felett, miközben mély lélegzetvételekkel igyekszem megnyugtatni magam. Kicsit billegősen rugaszkodom el a talajtól, bizonytalanságomat pedig a seprű is megérezheti, mert egyelőre csak egy helyben remeg. Na jó. Reszketve fújom ki a benntartott levegőt, majd egy rövid nyüsszenés után megacélozom magam, és előre dőlve indulok el a magányos alak felé. Pár méter megtétele után már nem látszik habozás a mozgásomon, egész magabiztossá válok mire lefékezek a lány mellett.

- Szia! - kiabálok neki oda integetve, miközben bevédi az utolsó bábut is. Közelebb merészkedek ha úgy látom észrevett, de tisztes távolságot tartok, nos... kínos nem kínos, a vaslabda miatt - elvileg lefoglaltam magamnak valamelyik gyakorlógurkót - kezdek bele bizonytalanul mondókámba, elnyújtott szavaim azért alég hangosak hogy elérhessenek a lányig. Nem ismerem fel, amikor játszott igazából csak elmosódott foltok jutottak el hozzám, így fogalmam sincs ki ő mi ő. Nem igazán tudom hogyan folytassam a mondatot, kérdőre vonni sem szeretném, mert... nem tudom, az olyan kínos, én ilyet nem csinálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Túlzás azt mondani, hogy javában ütöget már, mikor a levitás lány befut, mert épp csak nekiállt a bemelegítés utáni ütéseknek, amikor is actually tényleg megpróbálja bevédeni a bábukat a támadások elől. Nem könnyíti meg a saját dolgát, mert mindig viszonylag tisztes távról indul neki, annyira, hogy először nem is sikerül beleérnie a gurkóba, az egyenesen belerongyol a célpontba.
- Chh. - Bosszúsan lendít egyet a levegőbe az ütővel. Ekkor érkezik Masa - és ezzel egy időben indul vissza a gurkó ezúttal Sára felé.
- Helló. - BAMM. Az ütője találkozik az eredetinél könnyebb súlyú gurkóval, hogy ismét jó messze küldje maguktól. Úgyis nemsokára visszaér hozzájuk, amint sikerül visszakanyarodnia.
- Ja, láttam, hogy be van valaki írva az időpontra, de még mindig ott volt, szóval.. - vállat von. - Elvettem.
Neki elég egyértelmű volt: ha még ott van az időpont után is, akkor már nincs rá szükség, elviheti. Viszont Masa olyan bátortalanul közelíti meg és még a szavaiból is lassú tétovázás cseng ki, hogy nem érez túl nagy kedvet csak úgy durván lekoptatni. Lehet más szeret bántani olyanokat, akiket gyengébbnek gondol magánál, Sára nem tartozik ezek közé az emberek közé.
- Én most már folytanám a gyakorlást, de beszállhatsz, ha gondolod. - Ez tulajdonképpen nagylelkű ajánlat tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Hajamba belekap a szél, ahogy a határozottan megküldött gurkó után fordul a fejem. Igazából talán még pislogok is párat hogy magamhoz térjek, és a másikra tudjak koncentrálni. Szép ütés volt, és hiába a gyakorlógurkó, azért nem lettem volna az útjában. Nnaana, rossz gondolatmenet, rossz gondolatmenet, a labda nem engem bánt, a labda jó barát.
Számat rágcsálva gondolkozom mi legyen, hogy legyen, feladjam-e, vagy harciaskodjak. Azt mégsem akarom rávágni, hogy "köszi, észrevettem", meg igazából egész eddig fel sem merült bennem hogy késtem volna. Csak magamban akartam kijönni ütögetni, a labdát lefoglaltam, miért aggódtam volna pár percen? Jó, lehet nem olyan pár az a pár, de olyan sok se lehetett. Elszontyolodva dobolnak ujjaim a seprű nyelén, ütőmet bánatosan lengetem, mint ahogy szomorú kiskutya a buksiját szokta. A helyzetet megoldása nem tőlem érkezik, a szavakra azonban vidám csillogás költözik szemeimbe. Egy picit mintha már el is kezdtem volna fordulni, hogy lemegyek - továbbra sem igazán rajongok a konfliktusokért.

- Örömmel, köszönöm! - vágom rá magabiztosabban mint amúgy okom lenne rá, meg is feledkezve aprócska gurkófóbiámról. Ütős kezem izgatottan emelkedik fel, és rázok párat a csuklómon - nem egy király bemelegítés, de mondjuk hogy most megteszi.
- Egyébként Masa vagyok - szúrom még hozzá, majd ha nem mozdul rá, én fogadom a visszatérő vasat, szinte oda se figyelve. Nem megy messze, csak fél kézzel-fél szívvel ütök bele, de arra pont elég az idő, hogy felocsúdjak mit csináltam. Öh, hát azt hittem ez nehezebben fog menni. - Mire gondoltál pontosan? - kérdezek azért vissza, még mindig kicsit kábultan pislogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

harmatgyűjtés| o

Felkacagok a kinyújtott nyelve láttán. Hát persze, hogy tipikus válasz. Egyszerűbb, mint végigmondani, hogy nem hittem volna, hogy a hosszabb, nehezebb utat választanád, csak mert viccesebbnek tűnik. Pedig hát tényleg sejthettem volna ám …
Oké, kapok még egy rakás nevet, mert gondolom azok nevek, ugye? Utolsó léghajlító? Mármint aeromágus? Mi lett a többivel? Egyre kétségbeesettebb arcot vágok, ahogy próbálok rájönni, hogy miről van szó, majd hirtelen elsimulnak a vonásaim és elmosolyodom. Oké, már mindent értek.
- Áh, nem ismerem. De majd utánanézek, mert érdekesnek hangzik – bólintok egyet ahogy ezt elhatározom. Így fogok tenni. Már csak azért is, mert elemi mágusokról van szó. Vajon akik kitalálták ezt a mesét tudták, hogy mivel van dolguk? Vagy szimplán meglátták benne a lehetőséget és rajzfilmet csináltak belőle? Vicces lesz magunkat olyan ábrázolásban látni, az egyszer biztos.
- Én másféle meséket néztem otthon, de azokat se annyira sokat. Inkább a természetfilmek mentek a tv-ben. Azt apu is jobban szerette, mert legalább valami használható infó. Igaz, hogy nem egy természetgyógyászati dolog, de érted. Mugli családból jöttem, de ilyen kuruzsló-féléből – magyarázom el a lánynak, hogy miért is ilyen hiányos a műveltségem meseügyben. Meg szerintem fogalma sincs arról, hogy ki fia-borja vagyok. Oké, én se tudom róla. Még most se, hogy az imént közölte ismer egy mugli mesét. Ez még semmit sem jelent.
- Undorító! Nem leszek animágus sem – húzom el a számat a mandragóralevél hallatán. Annyira megzavar ez a gondolat, hogy el is felejtek figyelni arra, hogy néha azért hagyjam a lányt nyerni. Bocsánatkérően pillantok rá, és lejjebb terelem a makacs golyóbist, hogy elérhesse. Amit mellesleg tényleg meg is tud fogni. Nagyjából vizeslufi tapintása van ha megteszi. Az igaz, hogy nekem kell végig irányítanom, tehát elvinni, eldobni nem tudja csak ha én úgy intézem. De a semminél több, nem igaz?
- Oké, oké. Érkeznek a vízbombák – figyelmeztetem Masát, majd a semmiből előtűnik három labdácska. Az egyik azonnal a lány felé száguld, ám hirtelen kitér jobbra mielőtt elérné őt. A többi egyelőre mozdulatlanul lebeg a levegőben. Később vetem be őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Elijah
nagyon meleg ❀ strandot a tanodába ❀ #éppenígy

Csak mosolyogva vontam meg a vállam a feltett kérdésre. Talán egyszer valakinek sikerült, és azóta mindenki más is reménykedik, hogy nem egyedülálló csoda volt.
- Bár olyat már hallottam, hogy Rómában az egyik ilyen kútból kiszedett érméket valami jótékony célra használták fel. Szerintem nagyon tuti lenne, ha a suli mondjuk a menhelynek küldené a pénzt. Így mindenesetre nincs túl sok értelme - ismertem el. Mondjuk ha jól informált vagyok - márpedig a falu kb egyetlen pizzafutárjaként eléggé az vagyok -, akkor a menhelynek nem kell aggódnia az anyagiak miatt. Luca, pardon, Rea elég szépen építgeti az életét.
Röviden nevetek fel Elijah-n, bár egy kicsit csodálkozok is. Hogy tud süti nélkül élni? Hamarabb tanultam meg sütni, mint főzni, és a mai napig legszívesebben a desszerttel kezdeném az étkezést.
- Elle néni inkább a beöltözős bulikat szereti - feleltem egy vállvonás kíséretében. - Ezért volt nálunk a farsang is, meg húsvétkor is valami jelmezt kellett szerezni, azt hiszem. Meg a medencés bulira amúgy is mindig befogadtok mindenkit - böktem felé a vállammal mosolyogva. Nem mintha terveznék elmenni rá, de azért még mindig jobban szeretem a nyitott opciókat, mint a zárt ajtókat.
- Aha, mindig kell gyakszi. De idővel könnyebb lesz, mármint belejössz majd te is - bólintottam egy aprót. Persze mindig többet kérnek, de komolyan gondoltam, hogy egyszerűbb lesz rá készülni. - Ja hát nekem kevesebb órám van már szerencsére. Az elemi mágia a húzó tárgy nálam, de idén simán megvolt - vigyorogtam büszkén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egyetlenem
a lelátók lábánál ღ féltékeny módOn ღ határozottchibe

Olyan hullámvasút az egész, nem mintha bánnám, vagy ilyesmi. Még ha akarnék is mondani valamit, a kis akciója teljesen elnémít. Nem otthon vagyunk a négy fal között, de még ha ott lennénk sem számítana semmit. Még mindig annyira új, hogy... na, hát hogy már itt járunk. Vagyis ideje volt, de mindent olyan jól csinál és... Oké. Komplett idiótának kezdem érezni magam, és biztos vagyok benne, hogy nem csak simán melegem van, hanem rendesen el is pirultam.
- Pe-persze - vágtam rá dadogva. Kicsit éles volt a váltás megint. - Nem mondom, hogy egy kastélyt is ki tudnánk fizetni, nem az anyagiakkal van gond. Azt nem szeretném, ha mérges lenne.
Ami lássuk be, könnyen elképzelhető. Bár Benzsay papa meg sem közelíti az enyémet, szigorú elvárásai neki is vannak.
- Amikor én szembeszegültem az apámmal, ő kitagadott - ismertem el nehezen. Nagy levegőt vettem, mert ideje a tabu témák ledöntésének. - Nagyon sokat számítasz nekem, mert régóta nem volt családom, és te betöltöd ezt az űrt. De pont ezért nem szeretném, ha közben miattam le kell mondanod bármiről is - lefelé néztem a földre.
Persze mosolyogtam a húgain, de ezek után valahogy nem jött olyan őszintén, ahogy általában szokott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Már fej-fej mellett haladtam a két fogóval. Valahogy segíteni szerettem volna Angelicának, felkészültem arra is, hogy végső esetben én kapjam el a cikeszt. Inkább legyen szabálytalanság, mint hogy az Unikornisok szerezzék meg az aranyost. Aztán óriási csattanást hallottam a hátam mögött. Jól ismertem ezt a hangot. Ilyen a tökéletesen eltalált gurkó semmi mással össze nem téveszthető hangja.
Furcsa módon bevillant egy iskolai rémtörténet ebben a krízishelyzetben. A kezdő kviddicseseket egy vérszomjas szellemmel ijesztegették, aki éjszakánként az arénában kísért. Ő volt a Feketöves Vasöklű Gurkócsapkodó. A történetnek állítólag van valós alapja, egyszer egy levitás(!) srác, talán Seat Leonnak hívták, puszta kézzel beleütött a gurkóba. Hogy ténylegesen mi lett vele utána, arról már nem szólt a fáma, de a legenda szerint az ő nyughatatlan szelleme jár vissza még ma is.
Ha egy levitás megcsinálta, megcsinálom én is! Jött a gurkó, én meg beleütöttem jobb ököllel egy akkorát, amekkorát csak bírtam. Angelicát védeni próbáltam, Winnie-t meg veszélyeztetni, de ki tudja mi lesz a vége. Illetve számomra majd jön a csontforrasztás, ez az egy biztos.

Megjegyzés: Angelica még írt volna előttem, amely hozzászólásban felért volna Winnie mellé. A továbbiakban a karakterem szempontjából az itt leírtakat megtörténtnek tekintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Nem túl szép csípőből feltételeznem, hogy mindenki ismer mindent amit én, de általában csak úgy megtörténik, mint most is. Vele bólintok, szinte észre sem veszem, hogy így reagálom le mozdulatát. A múltkor amikor már nagyon-nagyon-nagyon fáradtan kocsikáztunk hazafelé anyáékkal a kalaptartón fekvő műanyag bólogatós kutyus mozgását kezdtem el utánozni akaratlanul is. Mögöttünk valami kamion jött, és egy csomó nyelven köszönések voltak ráírva az elejére, én pedig hátrafordulva igyekeztem minél többet felismerni, látóterem szélén viszont sajnos ott volt a figura. Mondanom sem kell, Márk vette észre az akaratlan mozgást, ki is röhögött rendesen.
- Óóó így mindent értek - mosolyodok el a természetfilmek említésére. - Én mindig mindent átkapcsoltam mesecsatornára - húzódik mosolyom vigyorba, majd egy pillanat töprengés után módosítok - azaz még mindig ezt teszem.
A családjával kapcsolatos többi megjegyzésre csak egy pillanatra felszalad a szemöldököm, de nem kérdezek bele, nem gondolom úgy, hogy ez most olyan fontos lenne, viszont a kuruzslónak nincs valami barátságos hangszíne... inkább nem akarok beletenyerelni semmibe. Hű, történelmi pillanatot köszönthetünk, és felismerek valamit? Aztamindenit neki. Ugyanezen indokból nem hozom fel a saját helyzetemet, nem kizárt, hogy egyszer sor kerül majd arra a beszélgetésre is, de nincs is rajtam semmi extra, szóval úgy nagyon nem erőlködök rajta, hogy beillesszem a beszélgetésbe. Nem elrejteni szeretném, véletlen sem, csak így jön ki a lépés.

Felkacagok arckifejezésén, és azt már meg sem mondom, hogy a készülő bájitalt is meg kell majd innom. Hát, arra nem tudom mi lenne a reakciója, ha már a mandragórára így reagál. Persze, nem volt túl kellemes, de így visszagondolva eltűnnek a rosszabb emlékek, és már nem is tűnik olyan hosszúnak az az egy hónap.

Ugrálásomat siker koronázza, és nem csak azt sorolom ide, hogy nem harapom le a kinyújtott nyelvem, hanem ezt is, hogy sikerül megérintenem egyet-kettőt, és ujjaim bele is süppednek kicsit.
- Ez de fura - szökik ki belőlem a nevetés, és megpróbálom elütni a kis labdacsokat, mint a röplabdát szokás, megfeszített tenyérrel. Ha nem sikerül, akkor nem is próbálkozom tovább, inkább elkönyvelem, hogy ennek a mágiának itt vannak a határai. Van ilyen, röpizni meg majd röpizek máskor.

- Jöhetnek - forulok felé, és kisterpeszben, széttárt karokkal várom a támadást. Ha igazán be lennék zsongva lehet még olyan bugyuta boxolós módon is rugóznék hozzá, mint az a régi videojátékokban szokása a karaktereknek. Most viszont inkább koncentrálok, rá is ugranék a hirtelen felém induló vízgömböcre, ha az nem váltana hirtelen irányt. Így fáziskéséssel fordulok utána, megpróbálva még beleérni, mielőtt túl messzire kerül. Ujjaim hegyével megint érzem azt a fura textúrát amit korábban is, majd ahogy egy fának csapódva szétpukkan és permetként a földre szóródik, fejem rögtön visszakapom Laura felé. Milyen jó, hogy előbb összeszedtem a harmatot, ha ez most lecsepegne a pálcikákra, bajban lennék - jut eszembe miközben kezem az érkező gombócok után hadonászik. Először csak egy jön egyszerre, majd kettő, én pedig újra és újra lelkesen vetem magam utánuk. Magasra ugrok amikor egy cseles darab a fejem felett igyekszik egérutat nyerni, de nem úgy van az kérem szépen! Laura hamar igazodik hozzám, nem ad lehetetlen kihívást, így sokat eltalálok. Amit nem, ott ciccegve bosszankodok, a lány meg csak nevet rajtam.

- Jó, elég, elég, hulla vagyok - támaszkodom meg térdeimen kipirosodott arccal, lihegve. Pár jéggolyó hemer mellettem a fűben, a régebbi darabok már jól láthatóan kisebbek, ahogy olvadásnak indultak. Amit eltaláltam, megkaptam így, és most felemelek közülük kettőt, egyiket a jobb, másikat a bal orcámhoz nyomom, hogy hűtsön.
- Köszönöm a játékot - hadarom el két szapora légvétel között, a jeget pedig átcsúsztatom a halántékomra. Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa... de jó.
- Ha nem valami mozgásképtelen tengeri csillag leszek, hanem mondjuk valami fürge bogár, majd viszonzom a játékot, és megtornáztatlak én téged - fenyegetem meg játékosan, fáradt végtagokkal. Arról majdnem megfeledkezek itt a nagy mókában, hogy Kedves bácsit is fel akarom még keresni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem volt akkora gond felajánlani a lehetőséget. Bár jobb szeret magában, egyedül ütögetni - meg úgy bármit egyedül csinálni, de a közös tevékenység gondolata inkább csak enyhe kellemetlenség. Mint amikor az embert elhívják egy buliba. Értékeli, hogy elhívták, de azért aznap éppen nincs akkora kedve hozzá, vonzónak tűnik az ágy és a Netflix gondolata, a punnyadásé. Aztán valahogy mégiscsak ráveszi magát, hogy felöltözzön, aztán elmenjen az összejövetelre: ahol aztán remekül szórakozik és arra gondol, hogy ezt kár lett volna kihagyni. Na hát mondjuk Sára hasonló szituációi nem végződnek ilyen kitörő happy enddel, de összességében azért néha arra jut: annyira nem volt rossz mégsem társaságban csinálni valamit. Lehet, ezzel is így lesz.
- Én meg Sára. - Végignézi, illetve átengedi az ütés lehetőségét a levitás lánynak.
- Hát, még csak most ajánlottam fel, hogy ketten gyakoroljunk, szóval még konkrétan semmire - ismeri be szemrebbenés nélkül, merthát tény, hol gondolt volna ki még páros edzésötletet az alatt az egy-két másodperc alatt. Neki is adaptálódnia kell gondolatban, hogy osztoznia kell a gyakorlórgurkón.
- Megpróbálhatjuk passzolni egymás között, hátha javítható a célzás. Meg legalább jobban megszokja az ember, ha egyenesen felé tart egy ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem mintha valaha is túl sokra tartotta volna az újságosak, legyen az egy országos hetilap vagy egy iskolaújság. Pontosan tudta, mennyi ostobaságot és légbőlkapott hazugságot képesek összehordani egy jól hangjó szalagcímért. Annak idején, mikor felébredt, megadatott neki az az öt perc hírnév, amit sosem kért és sosem akart. Szerencsére ez olyasmi volt, ami végül hamar lecsengett. Nem kísérte el ide Magyarországra végül, ahol nem vert akkora hírverést a Morphe esete; valószínűleg pont ezért pakolták be ide.
Mostanra Sárának már bőven elkezdődött a nap. Volt reggel futni a kastély körül például. Az udvar sétálóösvényei tökéletesek erre, a táj szép, főleg, ha elfut az erdő széléig - nem túl közel, persze. Annyira nem vonzotta az erdő, mert tudta, hogy átlagos esetben mik lehetnek egy mágikus erdőben és nem vágyott meglepetésszerű találkozásokra.
Visszatérve aztán megreggelizett és tanult valamennyit, bár számára a vizsgaidőszak elég tétlen volt, tekintve, hogy ekkora érkezett már amúgy is. Sára nem harmadik évfolyamának végére, hanem elejére csöppent ide a szándékok szerint, nem is vizsgázhatott ennek értelmében.
Melegítőben és sportcipőben érkezik a pályára, ahogy szokott és itt találja Elijaht is, akit inkább ismert meg jobban a kis könyvtáras mizériájukból, mintsem az Eridon cikkből. Hátulról közelíti meg az ücsörgő srácot, hogy aztán a feje fölött teljesen előrehajoljon és így pillantson le a srácra egy intéssel.
- Csá. - Eztán ki is egyenesedik és megkerülve a másikat beáll vele szembe. Szétnéz, mások is vannak itt épp. Ők valszeg a következő idényre gyakorolnak már most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Lágyan rázom csípőmet, miközben még mindig fogom belső rádióm adását. Éppen Michael Jackson egyik slágerére rázom magam. Kék szemeimet lehunyom, és élvezem, ahogy combjaim között a bringa ülésével játszok, miközben még mindig fenekemet riszálom. A zene egyre hangosabban dübörög a fejemben, majd elkezd lefelé csúszni. Végigszáguld torkomon, lezuhanva mellkasomba, ahol jár egy tiszteletkört, s ismét torkomat veszi irányba, hogy számon suhanjon ki eszeveszettmódon. És beindul a váll, két karom a magasba lendül, és Jacksont utánozva kiáltom el magam.
-  All I want to say is that, they don't really care about us… - ezt megismétlem még egyszer, miközben ökleim lecsúsznak a mellkasomra, és gorilla módjára kezdem ütni azt. Mosolyogva hallgatom, ahogyan az utolsó erősebb hangok visszhangzanak, majd elégedetten elmosolyodok, és újra tekerésre adom a fejem. Annyira nem gyorsan ugyan, mint ahogyan eddig jöttem, de nem vagyok lassú. Szemeimet egy pillanatra lehunyom, mélyet szippantva a friss levegőből, s amikor felnyitom őket, egy fiút látok meg magam előtt. A semmiből bukkant fel. Esküszöm. A mellkasomban megragad a levegő, ahogyan a bringám kormányát megpróbálom egy másik irányba rántani, de már túl késő. Így a srác táskájába akad a vezérrúd jobb széle, egészen pontosan a fékkar. Nem is kérdés, hogy mind a ketten a fűben találjuk magunkat pillanatokon belül. A bringa kissé felsérti a lábamat, nem tudtam a hirtelen esésben kirántani alóla. A navinés sem jár jobban, neki igencsak megránthatja a nyakát vagy mellkasát a táska, ami most már mellettük hever a földön. A pánt sikeresen elszakadt.
- Ú, b*szki… - nyögöm, miközben fájdalmas képpel a bicikli-sértett vádlimhoz nyúlok. A másikra emelem a szemeimet. – Jól vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Sajnos a fenomenális szólóról lemaradtam, pedig ha legalább csak egy taktust elcsípek belőle ahelyett, hogy teljesen a gondolataimban vagyok, most nem itt lennénk. Nem itt a fűben. Olyan gyorsan történik minden, hogy mikor már a földön heverünk, még akkor sem áll össze, pontosan hogyan zajlott ez.
- Úh... - nyöszörgöm, felülve, megrándult nyakamat masszírozva. Még ha csak ott rándultam volna meg. Karom, oldalam, alig maradhatott ki bármi a felsőtestemből.
- Megvagyok. Azt hiszem - felelem fájdalmas hangon. - Te? - kérdezek vissza rögtön. Ahogy körbenézek magunkon, próbálom felmérni, tényleg mi történt. Elrántott magával iskolatársam, az tuti. Nem messze elnyúlt hátizsákomra pillantok. Pántja elszakadt. Ó, igen, tényleg, így történt. Abba akadt bele. Fintorogva dörzsölöm lüktető vállamat.
- Sajnálom, kerestem valamit a táskámban és nem figyeltem - szabadkozom a nekem jött bringásnak, ai elé olyan gyönyörűen kisétáltam. Meglátom közben szegény, félig megrágott almámat is pár fűcsomónyira. Kár érte. Mondjuk legalább nem akadt a torkomon. Simán kirepült a számból.
- Szerintem ne nagyon ugráljunk egyelőre - javaslom neki, hiszen ez igazán szép zakó volt, ilyenkor legjobb nem pattogni, hanem időt kell hagyni felmérni a károkat. Olyan sérülésünk szerencsére nincs, ami sürgősségi ellátást igényelne. Legalábbis nekem nem tűnik fel ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Mielőtt kilépnék az öltöző ajtaján, még veszek egy mély, remegős lélegzetet, amit megpróbálok addig benntartani amíg csak tudom. Így mikor végül kinyitom az ajtót, enyhén kábán, de legalább parázni kevésbé képes fejjel lépdelek ki a pályához, nyirkos kezeim között egy seprűt, és egy ütőt szorongatva. Ujjaim elfehérednek, ahogy szorításom fokozódik, öntudatlanul így próbálva megakadályozni, hogy fülem-farkam behúzva futásnak eredjek. A kellemes szédülés túl hamar hagy alább, és amint meglátom a férfit, gyomorgörcs lép helyébe. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy a sötét folyosó után a fénybe érkezem. Nem esik, nincs forróság, nem fúj erős szél, és a felhők miatt szemembe sem süt a nap, igazából kívánhatni sem kívánhatnék jobb időjárást magunknak. Idegességemet leplezendő kihúzom magam, úgy indulok meg Henrik (remélem Elle néninek tényleg igaza volt, és így hívják) felé. Utolsó életképes neuronjaim sikítoznak, hogy menjek vissza és legalább plusz védelmet vegyek magamra, de vakmerően nem figyelek oda ezekre a sugallatokra, és köpenyt leszámítva teljes edzőszerkómban állok meg a másik előtt.
- Szia - nézek fel rá, jóval magasabb hangon mint az egyébként tőlem megszokott lenne. Nem állok neki torkot köszörülni, csak egy furcsa félrepillantás árulkodik meglepettségemről. Reménykedem benne, hogy nem tűnik fel neki, elvégre alig találkoztunk, nem hiszem, hogy megismerné a hangomat. Nem, abban a hitben szeretném ringatni magam, hogy nem fordított rám ekkora figyelmet. Megállom, hogy megremegjek, de ez nem olyan egyszerű, főleg azok után amilyen rémségeket végül a kviddicses könyvben olvastam. Valahogy úgy voltam eddig vele, hogy csak egy labdajáték, iskolai, veszélytelen, majd leállítja JV bácsi ha valami komoly baj történne, menjünk, csináljuk! Most azonban... elbizonytalanodtam a sok rémtörténetet olvasva. Korábban szándékosan kerültem az ilyeneket, azonban a terelőpárbajok rendszerint pont olyan dolgok, amik tragédiába torkollanak, így... meg kell mondjam, kicsit megrendültem. Tudom, hogy varázslók vagyunk, és szinte bármit (jó, ez erős eufemizmus) meg tudunk gyógytani, de a fájdalmat nem tudjuk semmissé tenni, és én ezt eddig nem akartam végiggondolni, nem akartam tudomásul venni. Most kénytelen vagyok. De hiába a hirtelen jött józan ész, nem fogom csak azért visszavonni a szavam, mert immár rájöttem, hogy veszélyes, hiszen akkor pont azt veszteném el, amit kikérek magamnak: a hitelemet mint játékos.
Nem szóltam senkinek, hogy ma találkozunk végül, nem akartam látni a pillantásaikat, nem akartam, hogy velem tartsanak. Majd utólag elmesélem mi volt, és remélem, hogy közben nem egy ágyban fogok feküdni a gyengélkedőn, felpolcolt végtagokkal, szívószálas almalötyit szürcsölgetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kivárta, hogy a lány megkeresse és ez meg is történt. Őszintén úgy gondolta, hogy Zippzhar majd gyáva nyúl lesz és nem mer majd eljönni a terelőpárbajra, amit egyébként ő maga kezdeményezett botor módon. Persze Henrik pontosan jól tudja, hogy a levitásnak halvány sejtése sem volt arról, mire vállalkozik, mikor könnyelműen közölte, hogy felőle mehet a menet. Lilla persze azonnal próbált hatni a férfira, hogy ugyan legyen már annyi esze, hogy nem áll ki egy kislány ellen, csakhogy ennyi esze neki is volt, nem kellett győzködni. Ő csak annyit akart, hogy valóban kihívja a lány, valóban megjelenjen, aztán sértetlenül hazamenjen. Mert bármennyire is hinné el, hogy Masa profi abban, amit csinál, pusztán kettejük alkatából és erejéből fogva garantált a győzelem. És persze sütkérezhetne a dicsőség fényében, de egyrészt a gyengébbet elverni nem erény, másrészt nem is nagy teljesítmény. Ha például Tristan hívná ki, az is más felállás lenne - ami meglepő, hogy végül nem törte be az orrát, pedig kétszer sodorta életveszélyes szituba a rellonost. De hát, ha egyszer mindenki megúszta épségben, kit érdekel a többi?
Kedélyesen készülődik az öltözőben, szinte már lomhán veszi magára a védőfelszerelést. Úgysem fognak seprűre ülni, meg ugye azért, mert jött egy bagoly a helyszínnel és az időponttal, még közel sem biztos, hogy Masa valóban itt lesz. Nem akar persze rosszmájú lenni, látva, mennyire kiakadt a becsmérlő szavakon, a levitás akkor sem hagyná ki ezt a párbajt, ha az élete függne tőle. Egyébként, ha valóban sor kerülne az összecsapásra, ez pontosan így lenne. Úgyhogy mikor elkészül, kicsit átmozgatja magát, majd felkapja seprűjét és ütőjét, hogy kilépjen a kellemes őszi időbe. Nem tűz már úgy a nap, mint pár hete, de szerencsére nem is esik az eső, a szél csendesen, ráérősen fújdogál. Bár Zippzhar nem egy dromedár, mégsem nehéz kiszúrnia a néptelen kviddicspályán, így minden lépéssel egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Henrik arcán kaján mosoly bujkál. Elégedett. Neki csak ennyi kellett, hogy a szájhős ne csak szájhős legyen.
- Szia - kinyújtja a kezét a lány felé és várja, hogy az megrázza. Fél szemöldökét még fel is húzza, mert ő már tudja, mi következik, ellenben a levitásról süt, hogy teljesen be van szarva. Minden bizonnyal az elmúlt időszakot szorgos kutatással töltötte, hogy mi is az a terelőpárbaj, amikor pedig rájött, megfogalmazta a végrendeletét és a koszorút is előre megrendelte, biztos, ami tuti. - Készen állsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Az a bizonyos kaján mosoly számomra csak az, ami. Egy kaján mosoly. Talán picit rosszmájúnak is hat, de őszintén megvallom, leginkább azért, mert jelenleg nincs túl jó véleményem az előttem állóról. Ahogy fölém magasodik, kiakolbólint a valóság, amit annyira de annyira igyekeztem tagadni a napokban. Az emlékeim napról napra fakultak, és mint egy napon hagyott jégkocka, úgy lett Henrik is egyre kisebb és kisebb a szememben. Mármint, most nem erkölcsileg értem, szimplán fizikailag. Nem azt mondom, felismertem volna az utcán, de fejben már alacsonyabbnak és kevésbé megtermettnek képzeltem, akárhányszor csak előrevetítettem magamnak ezt a találkozót. Meglep egy pillanatra a kinyújtott kéz, de igyekszem gyorsan kapcsolni, jobb kezemben lévő ütőmet bal hónom alá dugom, hogy nyirkos kezemet tenyerébe fonhassam. A francba is, hogy ilyen izzadós lettem mostanában, mi van velem? Megrázom ugyan kezét, de nem szorítok rá igazán. Nem is próbálok úgy tenni, mintha le akarnám nyomni erőben, sőt, még a csuklóm is leheletnyit kifelé fordul, engedve, hogy az övé kerüljön domináns pozícióba.
- Henrik ugye? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért, hiszen szeretném tudni kire kell majd gondolnom a halálom előtti utolsó pillanatban. Bár csak pletyka, de azt hallottam, ha elég erősen koncentrálok rá, kísérthetem, és omg, igen, ha meg kell halnom, hát legalább azt az örömöt had kapjam meg, hogy a nap bármely szakában átlebeghessek rajta, kellemetlen érzések sorozatát okozva ezzel benne. Kicsinyes bosszú, tudom. Én is kicsi vagyok.
- Készen. Hozzam a gurkót, vagy majd te? - szegem fel dacosan államat, miközben verejtékező tenyeremet gyorsan a nadrágomba törlöm. Fogaimat picit összeszorítom, hogy ne kezdjenek el vacogni, majd hátrébb is lépek egy picit, kivonva ezzel magam az aurájából. Ha nem is sokkal, de egy hangyányit könnyebben lélegzek így. Továbbra sem igazán vagyok képben a róla szóló pletykákkal, hallottam én innen-onnan, hogy hűűű de rossz dolgokat tett, meg hajjajj de nagy sötét mágus, de őszintén? Ezt még belőle sem nézném ki, vagyok annyira naiv. Nem is olvastam el a cikkeket róla, se a jót se a rosszakat, és amikor szívem idegességében dobol össze-vissza, ezek eszembe sem jutnak, csakis az előttem álló megmérettetésre tudok koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Sára. Sára, Sára, Sára - ismételgetem magamban hangosan a nevet amit kiabálnom kell, ha mégis beijednék, és meg kéne mentenie a vastól. Ez egyelőre nem következik be, a lila meccs óta először ér vasat az ütőm és talán engem lep meg legjobban, de nem zuhanok hattyú halálával az aréna fenekére. Jó, ez így nem teljesen igaz, mert ért vasat az ütőm... Például hozzávágtam az ágy lábához, a ládám csatjához, meg úgy ilyesmikhez. Ó, és arról se feledkezzünk el, amikor véletlenül szétporlasztottam vele egy elsős vastablettáját. Aaaz mondjuk ciki volt. Elmosolyodok a lány szókimondásán, és csak biccentgetek, hogy igen, értem, és ne haragudjon amiért ilyen sületlenségeket kérdezgetek itt. Csak hát no, kicsit izgulós is vagyok, amiben most már az is szerepet játszik, hogy egy olyan lánnyal készülök gyakorolni, akiről amúgy az égegyadta világon semmit sem tudok. Azaz persze, az előbb figyeltem ahogy ütöget, de nekem az vajmi kevés, hiszen se edző nem vagyok, se tapasztalt, nem igazán vágom én le, hogy kinek mennyire jó a technikája.
A bocsánatkérő mosoly remélem célt ér, a gurkó legalábbis megtette. Az egyik bábura állt rá a szerencsétlenje, és most annak megy neki újra és újra, mint valamiféle rossz szerelmes, aki nem ért a nemből, vagy abból ha kiteszik a szűrét a házból.
- Felőlem okés - bólogatok serényen, hagyva kicsit, hogy a másik irányítsa a dolog menetét. Gondolkodás nélkül helyezem magam a háttérbe, húzódok meg picit, hiába volt az én nevemen a gurkó, ez nem igazán számít most már, hisz éppen ő tesz nekem szívességet. Persze ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lelkes volnék, mint eddig, inkább semmiképpen sem szeretném őt elnyomni, vagy tönkretenni a játékélményét. Amíg rá nem érzek, hogy milyen is ő, azt hiszem háttérben fogok kicsit maradni.
- Akkor hátrébb megyek, és passzolhatsz ha úgy gondolod - vetem fel a javaslatom, majd ha bólint, vagy máshogy beleegyezik, megfordítom seprűmet, és egy olyan bő tizenöt méteres távolságot megtéve fordulok vissza, vele nagyjából egy szinten, felőle nézve kicsit jobbrább, hogy jobb kezemre érkezhessen az ütés (meg ahogy én azt elképzeltem, ugye). Ő is mozoghat messzebb, vagy jöhet közelebb ha gondolja, nem tudom neki mi a kényelmes távolság, nekem most hirtelen így tűnt kellemesnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Azért be kell vallja, hogy egy valamivel bátrabb Máriára számított így, hogy az öltözőben bedobta a Jancsi stílust. Mégis, itt állva vele szemben, miközben kézfogása harmatgyenge, mi több, ezzel akaratlanul is alárendelt szerepbe kényszeríti magát, azért nem semmi. Persze Henrik nem igen enged neki, szabályosan rázza meg a lány kacsóját és egy pillanatig sem érezteti vele erőfölényét. Eltörhetné az ujjait is szinte, miközben rászorít, esetleg teljesen leuralhatná, de nem teszi. Képzeljen akármit a lány, Henrik lényegesen jobb ember annál, mint amilyennek látja.
- Igen, Ambrózy Henrik - biccent egyet, majd gondolkodás nélkül folytatja. - És ha jól tudom, Zippzhar Mária - tudja a teljes nevét, de lusta végigmondani, elvégre a lényeg ebbe is benne van. Szeret picit utánanézni azoknak, akikkel összesodorja az élet és nem volt nehéz megtudnia, hogy a levitás mi mindent alakított az előző meccsén. Az meg sem lepi, hogy az Unikornisok ellen már nem lépett pályára, betudható annak a traumának, hogy leesett a járgányáról. Ezen kívül olyan, teljesen irreleváns információkat is megtudott, minthogy a Squadron másik terelőjével, Lóránt Bencével van kapcsolatban és gusztustalanul boldogok, egyébként jó tanuló és rajong a kviddicsért, no meg kissé szeleburdi. Azt, hogy elmebeteg, mondania sem kellett senkinek, a terelőpárbaj ténye bőven elég bizonyíték volt erre.
- Megvárom, míg kihozod - kényelmesen támaszkodik meg ütőjén és pofátlanul mosolyogva várja meg, hogy Masa elmenjen a gurkóért és kicipelje. Mozgékony egy állat, kár tagadni, a maga ötven kilójával dobozon keresztül is ledarálna mindenkit, ha csak azon múlna. Egyébként azért nem segít a levitásnak, hogy érezze a törődést. Még egy picit játszik az idegeivel, mielőtt elárulja, hogy nem fog történni semmi. Jó, ez egy picit szemét húzás tőle, de ez van, azokra a vékony karokra amúgy sem árt gyúrni egy picit. Ahogy megérkezik, némileg unottan néz rá, mielőtt ismét megszólalna. - Sok sikert - s mozdul is a doboz felé, hogy a lány ne tudja kiereszteni a gurkót. Úgy tesz, mintha ő maga akarná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Jobb kezemmel támaszkodok a száraz tapintású fűben, ballal pedig hol mellkasomat, hol vádlimat fogdosom szűnni nem akaró fájdalmas sóhajtások kíséretében. Kék szemeim a másiké után kutatnak, akár egy szeretetéhes kiskutyáé. Meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól van, és nem esett nagyobb baja. Azt látom, hogy a nyakát fájlalja, ami nem is csoda, hiszen az ütközés következtében nem sok mindenük maradt fájdalomtól mentes. Megvan. Mármint a navinés, és ez jó hír. A kérdésére nem válaszolok, csak bólogatok, és maximum egy „ühüm” hagyja el vastag ajkaimat. Közben szemeimmel követem a másik fejének útvonalát. Ott van az iskolatáska, szakadt pánttal. Fintorra húzom ajkaimat. Sajnálom, hogy így történt, nem akartam én elgázolni ma senkit sem. Tényleg nem, nézd meg a határidőnaplómban. Látod? 9 és 10 óra között semmi nincsen benne, csak egy kis free time. Kihúzom felsőtestemet, miközben bal kezemet is magam mögé teszem, így mindkét karommal támasztom magam a földön. A kiegyenesítésnek köszönhetően roppan egyet-kettőt a gerincem. Jó tudni, hogy ez megvan, ha már a kulcscsontom nem éppen van a helyén. Vagyis jobb oldalon szinte nincs is csak egy kisebb csonk. De ami jó benne; jó kis party trükk, amikor kiroppantom a vállam, és szinte ki tudom fordítani a karomat.
- Nem para – nyögöm végül, miközben kékségeimet a másik meleg, barátságos tekintetébe fúrom. Egy iskolába járunk, ez biztos, de nem tudom, hogy azon kívül miért van meg az arca ennyire. – Én is figyelhettem volna jobban – engedek meg egy fogatlan, széles vigyort felé. Kicsit bénácska vagyok ma reggel, de most annyira nem érdekel, mint amúgy szokott.
- Nem is nagyon tudnék – mondom intenzíven bólogatva. – Amúgy… - emelem meg jobb karomat, és törlöm füves tenyeremet a nadrágomba, hogy így a közelemben csücsülő másiknak nyújtsam azt kicsit előre dőlve. – Petya vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Őszintén, bennem nincs nagy jelentősége egy kézfogásnak, nem arra szolgál, hogy felmérjem az erejét (pff, arra ott a szemem). Pontosan tudom, és tudtam akkor is mire vagyok képes, de őt nem ismerem. Akkor még annyira sem tudtam ki ő, mint most. Mondhatnám, hogy ez az a különbség, ami érezhető rajtam, de nem hinném, hogy ez lenne az igazság. Inkább azt mondanám, hogy akkor hirtelen felindulásból mentem bele a szócsatába, most pedig úgy jöttem ide, hogy az elmúlt heteket aggódással, parázással, és ismereteim bővítésével töltöttem. Fogalmazhatnék úgy is, hogy saját magamat félemlítettem meg egyre jobban és jobban, így mostani viselkedésemben ezért dominál ez olyan erősen.
- Masa - teszem hozzá automatikusan becenevemet, félig nem is értve miért. Annyira megszoktam volna már, hogy kicsúszik a számon bemutatkozásnál? Mindenesetre örülök neki, hogy tényleg az akinek hittem, így egy kért-kéretlen mosoly is felragyog arcomon. Jó időzítés, mondhatom. Valószínűleg nem érti miért vigyorodok el, pedig ez csak egy kis apró öröm, hogy kinyomoztam ki is ő. Nem volt nehéz munka, de inkább nem töröm le a saját kedvemet. Majd megteszi ő.

Bólintok, hogy vettem, és teljes puccban indulok meg a szertár irányába. Pofim kicsit felfújom, mert ugyan, miért is hozná ő, ugráljak én, de ellenkezni természetesen nem ellenkezek, már csak azért sem, mert én ajánlottam fel. Négy-öt lépés múlva ébredek rá, hogy bolondságra készülök, így olyan lendülettel vágok be egy hátraarcot, hogy saját hajammal törlöm magam arcon. Hajgumi. Emlékeztetem magam, miközben visszalépdelek a férfihoz, korábbi helyemre leteszem eszközeimet, és immár üres kézzel állítom magam újból irányba - ami nem árt, ha egy gurkónyi ládával szeretném magam visszaügyeskedni, ugye. Egy apró köhintést hallatok kínomban, mikor elindulok, igyekszem kerülni a szemkontaktust, nehogy meglássam a szempárban csillogó vigyort. Mert tudom én, hogy ott van!! Távolodva lehúzom csuklómról a gumim, és felkötöm tincseimet, ne zavarjanak.

Szuszogva-fújtatva érkezek vissza Henrik mellé, immár a kicsit féloldalasan jobb csípőmnek támasztott, két kézzel cipelt dobozzal együtt. Haladás. Derékból hajolva (ne csináljátok utánam, nem egészséges) ér földet végül közöttünk, és amíg kiegyenesedek, a férfi már a doboz felé is hajol. Egy pillanatra pánik szalad át rajtam, így gondolkodás nélkül ugrok nagyjából másfél lépésnyire lévő ütőm után. Guggolásban, Henriknek háttal érkezek, ütőmet fejem fölé emelve töpörödök gombócba, úgy várva, hogy felhangozzon a surrogó hang. A kívánságot szinte észre sem veszem, annyira felkészületlenül ér a dolog. Közben bal kezem már seprűm nyele után tapogatódzik, és ha nem szólal meg, vagy a láda nem nyílik, felé is pillantok, és szépen felkászálódok.