Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Balić Bandi
Október 4., Délután ✦ NesszaFit

Zavartan felnevettem, mert ezt illik. Viccesnek hatott a mondandója, de beismerem, hogy alig tudtam koncentrálni. Mi az isten? Mély levegőt vettem, ahogy leült mellém, megpróbáltam új lappal indítani.
- Nyugodtan - bólintottam aprót, de a hangomat még mindig nem nagyon találtam. Kapóra is jött, hogy jó bőven mesélt, de ami igazán lenyűgözött, az a tekintete. Tisztán láttam benne azt a csillanást, ami alapján már most meg tudom mondani, hogy nagyon jó illuzionista lesz belőle.
- Nos igen, a színházban vannak a legjobbak - a tekintetemmel inkább az előttem lévő gyepet pásztáztam, így kevésbé éreztem a lámpalázat. Mintha megfordult volna a kocka, és én lennék a szeppent tanuló, ez pedig határozottan bosszantó. - Elhiteti azt, ami nincs is ott, és szavak nélkül is képes mesélni. Csodálatos kiegészítő egy előadásnál.
Halványan elmosolyodtam, hiszen ezért jártam mindig a varázslatos színházakba. Meglepett, hogy idáig jött ez a fiú - férfi? - és ettől még inkább zavarba jöttem. Korábban nem oktattam illúziómágiát, és most először elkezdtem kételkedni, hogy mennyire leszek elég a diákjaimnak.
- Mé-médiás? - kaptam fel a fejem hirtelen. A dadogásomat most figyelmen kívül hagynám inkább. - Hát van egy blogom, egész híres. A lányok körében - tettem hozzá, és éreztem, hogy elkezdett forrósodni az arcom.
Kellékes, látványtervező... hirtelen ezek mind csak szavak, jelentés nélkül. Egy pillanatra mélyen a szemeibe nézek, majd el mellette. Akár egy autista.
- Mindenre meg tudom tanítani, ami kell ezekhez. Nehéz lesz, de menni fog - feleltem, mint egy robot. Ha jól sejtem, nem sikerült témába vágóan felelnem, de ha már a környékén járok, nekem az is megfelel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Annyira hűvös van, hogy még Dia is hosszú szövegkabátot húzott, amely bár nem decemberi fagyokra való és inkább divatosan jól szabott mintsem effektív - ehhez az október eleji hűvös estéhez viszont pont elég, főleg, mert melegítő bűbájjal látta el, így még a hideg földön való fetrengés is sokkal komfortosabb. Igaz, Dia inkább csak törökülésben vékony, fehér ujjai közt tartja a félreéthetetlen illatú szálat, s éppen ismét szív belőle egy slukkot. Tudta, hogy mit fognak csinálni, ha kijönnek ide, így még józan pillanataiban vett be egy bájitalt (nem olcsó mulatság egy adag sem) arra, hogy a módosult tudatállapotban esetleg könnyebben előtörő elemi vadmágiáit elnyomja. Kényelmetlen és költséges, hogy erre is figyelnie kell, de ezzel jár, nem rohanhat már bele ész nélkül ezekbe az időtöltésekbe, csak ha felkészült. Igyekszik az lenni, amennyire tőle telik. Telefonjáról sorjában szólnak a számok, egyelőre halkabban, hogy hallják is egymást.
- Helyes, forognia is kell. Tessék..
Ez a statement erősen megkérdőjelezhető, ugyan, de kétli, hogy Kai lenne az a személy, aki rámutat erre. A fiú felé tolja cigarettatartót, majd mutatóujjával lecsapja annak a tetejét, miután Kai elvett egyet a szálak közül.
- Voltam bulizni - picit elnyújtja a szó végét, mint aki már most gondolkodik, hogy a felsorolás következő pontja mi is legyen. - Találkoztam a tesóimmal és egy csomót aludtam, meg rajzoltam meg ilyenek.
Egyszóval Kaihoz hasonlóan semmi igazán produktív. Vagy legalábbis a Dia által most produkált felsorolásban nincs, aztán lehet csak nem tartja szükségesnek vagy említésre méltónak, minthogy bekerült a Grosserliebbe és egyéb apróságok. Kit érdekel a továbbtanulás ugye, unalmas téma.
- Hát, a szokásos. Megismertem a könyvtárban egy srácot, hallod.. - elvigyorodik - .. nagyon menő dolgokat lehet csinálni a levegőmágiával. Meg a legilimenciával is, először próbáltam. Meg mostanában sokat járok Pécsre is, tudod, Archie.. Aah, imádom ezt a számot!
Kifújja a füstöt, amit eddig lenntartott, majd a telefonjához nyúl és felhúzza rajta a hangerőt, majd feltápászkodik ültéből, és együtt mozdul a dropra, majd onnantól kissé szétcsúszott mozdulatokkal ugyan, de a ritmushoz még pont jól igazodva mozogni kezd a zenére. Táncnak erős túlzás lenne nevezi, amit csinál, viszont jól esik lehunyt szemmel úgy mozdítani a vállait, úgy fordítani a fejét, hogy abba valóban beleszédüljön kissé. Az ujjai közt tartott szálból felszálló füst elmosódó, szürke ívként követi ahogy fordul egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A nevetés jó, apám meg mindig azt mondta, hogy ha akarok valamit egy nőtől, ha nem, elsőre röhögjön engem ki minimum egyszer, különben nincs alapja a kommunikációnknak. Pipáltam, mehetek a lényegre azt hiszem, legalábbis reméltem. A cél még messze volt, de azért már láttam pislákolni a fényét. Le is ültem a nő mellé, aki azért a zavartságát nem leplezte - nem tudom miért, biztos megzavartam a tanodán kívüli szabadidejét. Ez mondjuk nem szép tőlem.
- Nem láttam még mindet, igazából nagyobb találkozókon ha volt is szerencsém hozzájuk, azért nagy volumenben keveset figyelhettem meg - ismertem el, de ami eddig megfogott, az valóban maga volt a csoda. És itt többről beszélek, mint káprázat vagy egy kis szín az előadásba, egyszerűen egy mugli színház díszletmunkájának vére és verejtéke kevés ahhoz, ami néha sikerül. Ilyenkor sajnálom kicsit, hogy ennyire el vagyunk szeparálva a mugli világtól. Megérné nekik is, nekünk is. Egész más lenne ennek az egésznek a fekvése. - Megmutatja azt, ami ott lehetne. Én inkább nem egy kiegészítőnek látom, hanem magának az alapnak, olyannak, amihez hozzá tud tenni a színész. Mi mindig szituációk építésével adunk a közönségnek, erre lehet rátenni - írtam körbe a nézeteimet széles mosollyal, mert tény, hogy határozottan nagy lelkesedéssel tudok élni, mikor beszélni kell a munkáról. Nem jött be az első utam, de ez nem jelenti, hogy megutáltam volna bármit.
Ahogy néztem a nőt, tényleg ismerős volt, de hiába ráncoltam a homlokom, csak jött a hülye kérdés, aztán vártam. Látszólag őt se érintette nagy örömmel, de mielőtt elnézést kérhettem volna tovább bontotta a dolgot.
- Jaj az a divatos cucc, valamelyik exemnek volt könyvjelzője - világosodom meg, én nem élek ilyenekkel nyilván. - Most tolhatnánk egy közös fotót neki de - őszintén szólva nem tudom már a nevét, kinek kéne elküldeni. - Nem tartjuk a kapcsolatot. Viszont...
A tanulásért mindent.
- Lehetne róla szó? Komolyan érdekelne, nem csak elméleti szinten, bár hogyan zajlik? Gondolom vannak feltételek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kai - Dia - Seth
és a méhecském

Bebábozódva kutatom az eget, pislogni is alig merek nehogy elszalasszak egy hullócsillagot. Bizonyára nem lehetek túl jó a dologban, ugyanis még egyet sem láttam mióta kint vagyok. A hálózsák melegétől kezdek elpilledni, de elaludni nem tudok - ahhoz számolni kéne valamit, de a bárányok már az agyamra mennek a képzelt bégetéseikkel. Persze, persze, tudom hogy általában augusztusban szokás ilyesmit nézni, de olyankor hol van benne a kihívás? Én egy olyan jelenségnek szeretnék szemtanúja lenni amit csak én látok, ez pedig nem igazán lehetséges, ha világszerte ezrek kémlelik ugyanazt az égboltot, a főszezon tehát kiesik.

Dúdolgatva ficergek a lelátó egyik padján, szigorúan magam mellé zárt tagokkal, nehogy leguruljak, hiszen akkor magatehetetlen állapotomnak köszönhetően minimum egy orrtörés lenne a vége a kalandnak. A könnyek márpedig elhomályosítják a látást, szóval még kevésbé valószínű, hogy bármit is megfigyelhetnék ma este. Már a gyengélkedő falának színváltós mágiáját leszámítva.
Sokáig elnyomom, ám egy hangos tüsszentés végül csak kitör belőlem. Fáznék? Hm, talán csak ahol kilógok, jó cucc ez a hálózsák. Bár eredetileg kint terveztem aludni, érzéketlenre csípett nózim megváltoztatja a terveket. Feltornászom magam ülésbe, ügyetlenül kicipzározom puha, meleg fogdámat, diadalmasan hümmögve amikor lilafoltok nélkül teljesítem az évszázad legnehezebb questjét.

Hogy ezen változtathassunk (elvégre minél lilább vagyok, annál jobban hasonlítok egy érett szilvára, a férfiak meg állítólag szeretik az érett nőket), hónom alá szorítva a hálózsákot felkapom seprűm a földről (tudjátok ki fog lépcsőzni, pff), és a padról elrugaszkodva a pálya felé veszem az irányt. Először csak szépen lassan közelítek az aréna felé, hátra-hátrapillantok nem hagytam-e ott valamit. A füves terület felett lepillantva mozgó alakokat látok meg, megfigyelni azonban nincs időm őket a gyér holdfényben. Figyelmetlenségemnek hála lejjebb süllyedek, a hálózsákom pedig a légellenállás miatt arcomba csapódik. Meglepettségemben elengedem a nyelet, kidőlök jobbra, és pillanatok alatt találom magam a semmi közepén lebegve. "Lebegve", aha. Fogalmam sincs mi történik a seprűmmel, én a magam részéről a legbiztonságosabb, legfelnőttesebb és legadekvátabb megoldást választom amit csak ismerek. Sikítok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Meghallom ugyan kérdését, ám erre akkor sem adnék választ, ha épp ráérnék enyhíteni oldalát fúró kíváncsiságán. Nem-nem, még egy kicsit meg fogom lepni párszor mielőtt a batyuig eljuthatnánk.
Mosolyát úgy veszem, hogy jól elszórakoztattam a kicsit átgondolatlan bűbájommal, de nem zavar, nevetek vele én is. Nevemre hunyorítok egy pillanatra, de nem fűzök hozzá semmit, helyette csodálatos tervem megvalósításába kezdek. Valamiért úgy gondolom, hogy összezavart, koncentrálni képtelen ember elméjébe könnyebb lehet bejutni, így igazából ezért ez az amivel próbálkozom. Fene tudja, hogy ezt csak én beszélem be magamnak, vagy valahol tanultam egyébként, de nem is vagyok olyan gyakorlott, hogy megérezzem a különbséget a két állapot között - no meg eddig még nem próbálkoztam Cameron gondolatainak kifürkészésével. Lesz ahogy lesz.

Tenyerem alkarjára simul, a hűvös bőrt szinte észre sem veszem. Pedig ha kicsit többet foglalkoznék - mondjuk ki - magamon kívül másokkal, simán összerakhatnám a jelekből, hogy fázik szerencsétlen, de így miután felmerül bennem a gondolatban már lépek is tovább. Majd kimelegszik, majd kimelegszik. Ezeket a csapongó foszlányokat már a fiú is hallhatja, elvégre azzal, hogy bemasíroztam hozzá mint valami adj király katonát gyalogja, saját szavaim is köztünk keztek el pattogni. Elsőre meglepheti, hiszen téyleg, ha eddig azt hitte csapongó vagyok, na mit hihet most? Szavak keringőznek furcsa összevisszaságban, valahol például épp a torta szó etimológiáját boncolgatom (vajon van köze a halotti torhoz?)... Hát igen, megesik az ilyesmi.
Hamar kontroll alá vonom magam, és mikor nem lök ki, a szemkontaktust továbbra is fenntartva emelem fel elé a gyöngysorként felfűzött képekből álló mesémet. A gyöngysor kicsit átalakul, diafilmként kezd el peregni közöttünk, így mindketten látjuk amit vetítek neki. Először a batyu látszik, majd egy kéz nyúl felé és kezdi lassan bontogatni a csomót. Simán látszik, hogy nem igazi emlék, hiszen konkrétan semmi más nincs kidolgozva csak amire éppen koncentrálok, azonban nem is az a célom, hogy tökéletes előadást tartsak neki itt. Talán ha már kirángattam a sötét erdőbe, ásókkal meg mindennel, így is elérem a pillanatnyi hátborzongást nála.
Miután a képzeletbeli kéz fityiszt mutat a kibontatlan batyu előtt, lassan kezdem bontogatni a kapcslatot jelentő cérnaszálakat, a filmet bekupakolom, és mintha egy örvény szippantana be, hátrasomfordálok, elhagyva elméjét.

Pislognom kell párat, hogy teljesen visszatérjek a jelenbe.
- Szóóval, tudsz sírt ásni? - teszem fel ismét a kérdést, miközben karjáról leveszem kezem. - Csak mert ha nem, akkor még meg kell tanítsalak, és az hosszú idő, hm.
Töprengő arcot vágok, miközben megdörzsölöm nózimat, ami kezd nekem is kicsit kipirosodni a hűvöstől. Egyelőre nem veszem észre magam, de azért jó lesz sietni. Vagy legalább tényleg belekezdeni, az ásástól majd kimelegszünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Neki aztán mindegy, hogy Masa vagy Marcsi, mégis, egy párbaj előtt illik bemutatkozni. A nem hivatalos "hallottam a neved és látásból ismerlek" nem megfelelő egy ilyen szituációban, elvégre, ha valóban sor kerülne az összecsapásra, hogyan mondhatná el bárkinek, hogy megverte a másikat? Valami csajt vagy csávót simán felülmúlt? Hát jó, de ki volt az? Fene se tudja, sikerült... Na értitek.
Aztán beküldi a lányt a gurkóért és nem fogok hazudni, élvezettel tölti el, ahogy nézi a levitást cipekedni. Azt tudjuk, hogy nem fog vele birokra kelni, de arról nem volt szó, hogy nem szórakozhat egy keveset, ha már iderángatták a semmiért. Szinte már türelmetlenül várja, hogy Masa kivonszolja magát és a kis aranyost is kettejük közé, amikor pedig mindez bekövetkezik, könnyedén hajol le, hogy kieressze a szörnyet kalitkájából. De legalábbis úgy tegyen.
Hogy mennyire jó döntést hozott azzal, hogy nem áll bele ebbe a párbajba, csak most derül ki, ebben a szent pillanatban. Látva a levitás reakcióját két dolog jut eszébe: vagy piszkosul kinevetni, vagy őszintén megsimítani a vállát és megnyugtatni. Végül azonban kénytelen egy harmadik opciót választani, ugyanis nemes egyszerűséggel fölegyenesedik és megvárja, hogy a lány felé forduljon. Amint ez megtörténik, szemeivel a doboz felé bök, ami továbbra is érintetlen kettejük között, végül tekintetét ismét a másikra emeli. - Remélem nem gondoltad komolyan, hogy itt ma párbaj lesz - felvonja fél szemöldökét és várja a reakciót. Merthogy ezzel a lendülettel ki is ejti ütőjét és seprűjét a kezéből, hogy mellette érjenek földet, ő pedig keresztbe fonja karjait maga előtt.
- Nem állok ki ellened. Azért jöttem el, hogy lássam, nem csak a szád nagy. Itt vagy, felkészültél, legalábbis megpróbáltál és ez nekem elég. Nem fogom veszélyeztetni az életedet - azzal egy könnyed mozdulattal kinyújtja jobbját, hogy Masa megfoghassa és kezet rázzanak. Ez ugyanis így fair. Ha már egyszer elmarad a párbaj, legalább ennyi legyen a végén. Egyébként, ha komolyan is gondolta volna ezt az egészet, látván a lány reakcióját, minden bizonnyal lefújta volna. Hiszen ki az, aki egy felreppenő gurkótól összegömbölyödik guggolásban a földön és magát védve feje fölé szorítja ütőjét? Na ugye. Nem kell a balhé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mivel újra sikerült kölcsönkérnem Bentől azt a bájitalos könyvet, aminek hátoldalán volt az a nagy horpadás, kihasználtam a lehetőséget, s gyorsan haladva olvastam a fejezeteket, mielőtt újra visszakérné. Nem tudtam letenni, olyannyira érdekelt a téma, s már-már stréber módjára jegyzeteltem magamnak a különleges receptek közül, míg végül úgy döntöttem, hogy az egyiket el is készítem.
Ehhez persze szükségem lett volna Benett segítségére, vagyis örültem volna annak, ha velem tart, de pechemre nem volt sem a klubhelyiségben, sem pedig a hálókörleteknél. Csak az egyik szobatársával találkoztam, aki meglehetősen furán nézett rám, majd behajtotta az ajtót az arcom előtt. Lehet, hogy már a levitán belül is túlzásnak találták a bájitalok iránti érdeklődésemet?
- Sebaj, azért köszi - vakkantottam a választ immár az ajtólapnak, nem mintha túl nagy segítséget adott volna ahhoz, hogy megtaláljam Benettet. Ezután azért még jártam egy kört, de mivel tényleg elnyelték a falak a fiút, nem vártam tovább, s egyedül indultam útnak.
Gyűjtenem kellett néhány hozzávalót a főzethez, ráadásul olyan anyagokat, melyeket nem lehetett csak úgy megtalálni a kastély tövében. Farkasfüvet tudtommal csak az erdő közelében lehetett beszerezni, nem beszélve az egyik igen ritka, s különleges gombafajtáról.
Már legalább egy órája sétáltam az erdőben, szütyőmben a már összegyűjtött farkasfűvel, s már csak azt a ritka gombafajtát kerestem, amit állítólag fák törzsén lehet megtalálni, ha az embernek igen jó a szeme.
Az ágak recsegtek-ropogtak a talpam alatt, s egészen sötétté vált a közeg a borús felhőknek köszönhetően, majd hirtelen hatalmasat dörrent az ég.
- Merlin szakállára! - sikkantottam fel, annyira megrémültem a hangos csattanástól. Abba is hagytam a keresgélést, hisz a következő másodpercben máris leszakadt az ég, s hatalmas esőcseppek nyalták arcomat, a ruhám anyagát, s közvetlen környezetemet.
Hallgatnom kellett volna arra a lányra az udvaron, aki figyelmeztetett az időjárásra. Még sem akartam elhinni, hogy a csodás napsütéses idő egyik pillanatról a másikra ilyen vihart hoz magával. Vagy talán csak nagyon akartam azt a főzetet. Olyannyira, hogy az erdőben ragadtam, s bárhová is néztem, nem találtam a kiutat.
Olyan sötétség borult az erdőre, mintha éjszaka lenne, pedig csupán a sötét fellegek törték meg a napfény útvonalát.
- Hahó, van erre valaki? - a pálcámat előhúzva, fényvarázslattal igyekeztem megvilágítani magam előtt a terepet, de még így sem volt egyszerű megtalálnom a kiutat.
Pedig annyira nincs is messze az erdő széle, hol a fenében lehetek?
Ideges gondolatok tépázták meg az elmémet, amikor egyszer csak a pálcámból eredő fénynek köszönhetően kiszúrtam egy kis faházikót a magasban.
Ez lenne az a kis faház, amiről a többiek meséltek?
Nem voltam biztos abban, hogy van-e valaki odafönt, vagy sem, de nem maradt más választásom, mint hogy felmásszak, s ott találjak menedéket a hirtelen jött vihar elől.
Sietve csúsztattam a pálcámat vissza a helyére, majd próbáltam felmászni a létrán, de a harmadik fok után megcsúszott a lábam, s elveszítve az egyensúlyomat, hátrazuhantam, egyenesen bele az eső áztatta,sáros avarba.
A fejem koppant egyet, de nem ez volt a legnagyobb baj. A lábam kifordult, s iszonyú fájdalmat éreztem a bokám környékén.
- Áúú - szisszentem fel fájdalmamban, s próbáltam feltápászkodni, de ahogy megmozdítottam a lábamat, újra éreztem az erőteljes fájdalmat.
- Segítség, valaki segítsen, hall engem valaki?-kiáltottam, miközben a fájdalom, s ijedelem szülte könnyek kicsordultak a szememből. Nem tudtam tovább visszafogni az érzéseimet, a hideg átjárta a testem, s csak arra voltam képes, hogy újra és újra kiabáljak, hátha valaki majd meghallja a hangomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

KAROLA
délután az erdőszélen | x



Hazafele tartok, mint mindig, most is kerülővel. Szeretek új útvonalakon elérni a hivatalhoz, ahol az a kandalló található, amin át otthon teremhetek. Viszont ezen sétám alkalmával szépen elkap az eső. Elfintorodom, mikor lezúdul rám, ám előkapom pálcám és egy varázslat révén áttetsző ernyőt képzek magam fölé, pálcám az ernyő nyele. Beleborzolok nedves hajamba és nézelődöm, megálljak-e valahol kicsit, kivárni, hogy alább hagyjon. Azonban itt az erdő mellett sehol semmi, csak fák. Azokról meg köztudott, hogy nem ajánlatos viharban alájuk állni. Inkább megyek tovább és nemsokára egy kétsgégbeesett hangra leszek figyelmes. Legalábbis nem hinném, hogy a szél süvítene így. Elindulok az irányába és egyre tisztábbá válik, hogy ez segélykérés. Nemsokára már egyes szavakat is kiveszek.
- Itt vagyok - közlöm rögtön, ahogy észreveszem a sárban heverő lányt. Ismerős, de nem tudom a nevét. Levitás uniformist visel és szerintem elsős lehet. Nem mintha jelen helyzetben számítana, ki ő. Amint sietek felé, rájövök, a faháznál vagyunk. Onnan esett volna le? Amint nála vagyok, féltérdre ereszkedem, fölénk tartva az esernyőt.
- Mi... mi történt? - kérdezem ezt, pedig igazából elsőként az érdekel, mi baja van. Csak furának éreztem volna ezt nekiszegezni. Azt meg idétlenség lett volna megtudakolni, jól van-e. Egyértelműen nincs jól. Remélem, elmondja nekem, mit tehetek érte, miért van a földön, miért hívott segítséget. Végignézek rajta, mivel azonban nem vagyok se gyógyító és túl jó megfigyelő sem, nem tudom megállapítani a gondot. Várom inkább válaszát, addig meg se próbálom őt felhúzni innen meg semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Érdekes, hogy egy gyönyörű szép erdő hogyan tudott egyik pillanatról a másikra életem egyik legrémisztőbb terepévé válni. Míg korábban zöldes-sárgás faleveleket, csivitelő madarakat, s aranysárga napsugarakat láttam, a következő másodpercben már nyoma sem volt a szépségnek. Helyét átvette a zord időjárás szülte nyirkos sötétség.
Míg a biztonságot rejtő, emberi kéz által épített falak közül olykor élvezettel fürkésztem az égből lecsapó Zeusz haragját, kint tartózkodva a szabad ég alatt ez nem csak, hogy veszélyesnek tűnt, de félelmetes volt.
Minden dörrenésnél összerezzentem, s mivel nem tudtam lábra állni, attól féltem, hogy valami komoly bajom is eshet egy ilyen viharban.
- Segítség - újra felkiáltottam, bár már kezdtem úgy érezni, hogy mindhiába, úgy sincs még egy olyan ostoba lélek, mint én, aki minden tiltás ellenére ilyen időben járja az erdőket.
El voltam keseredve, ruhámat már eláztatta az eső, amikor egyszer csak meghallottam egy nagyon is emberi hangot. Olyan tisztán hallatszott, mintha a közelemben lenne, próbáltam megfordulni, hogy lássam, ki lehet az, de amint egy kicsit is mozdítottam a lábamon, abba újra belenyilallt a fájdalom.
Ekkor termett mellettem féltérdre ereszkedve az ismerős vonásokkal megáldott srác, kinek azonnal kiszúrtam prefektusi plecsnijét. Már csak ez hiányzott. Nem is tudtam, hogy örüljek-e az érkezésének, ugyanis félő volt, hogy ezután a kis kaland után majd kapok egy büntetést, vagy még annál is rosszabbat, netán kicsapnak az iskolából. Csak azért, mert meghoztam egy rossz döntést.
Megtörölve kézfejemmel a könny áztatta szemeimet - nem, mintha ezzel sokat értem volna a szakadó esőben - felpillantottam a barna szempárra.
- Megcsúsztam a létrán, és elestem és azt hiszem, hogy kificamodott a bokám, de az is lehet, hogy eltört...nagyon fáj - nyögtem keserves arckifejezéssel, ekkor azonban ismét lecsapott egy villám, ezúttal olyan közelségben, hogy a dörrenéssel együtt egy közepesebb méretű faág is a földre hullott a közelünkben.
- Merlinre! - ijedten kaptam el a prefektus karját, s azonnal közelebb is húzódtam hozzá, mintha ő jelenthetne menedéket ebben a szörnyű időben. - Mit csináljunk? - szégyelltem, hogy így féltem, de tanácstalan voltam, ő pedig idősebbnek tűnt, biztosan tudta, hogy mit kell tenni egy ilyen helyzetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

PETYA
hétfő kora délelőtt a birtokon | vizsgaidőszak is on | x



Elhúzom a számat kicsit.
- Én megvagyok szerintem - hárítom a gyengélkedős ötletet. - De szívesen elkísérlek - ajánlom azért. Nem hősködés ez, csak tényleg nem érzem szükségét. Mármint otthon vannak mindenféle készítmények, ilyen húzódásokra aztán főleg, hiszem Liam bácsival gyakran történnek balesetek, amikor a Dojoban oktat. Meg, amikor az éj leple alatt öntörvényűleg bűnüldöz, dehát arról én ugyebár mit sem sejtek.
Elvigyorodok azon, hogy szuper vagyok és boldogan adom neki vissza pálcáját: boldogan, mert végre megtaláltuk és boldogan, mert így nem engem pörköl. Aztán ölelést kapok. Rögtön emlem kezem, hogy visszaöleljek, de ekkorra már elengedtek. Pislogok kettőt és kicsit zavartan fogom meg a kezét.
- Nincs... nincs mit - felelem hebegve a köszönetre. Viszont nem nagyon hallom már a többit, amit mond. Még az ölelésnél járok. Olyan őszinte volt. Most meg mintha zavarban lenne tőle. Lehet, azt hitte, rosszat tett? Hogy ez nekem gond? Baromira nem veszem ám észre, ki mit miért csinál és mi húzódik meg a háttérben, viszont az ösztöneim szerencsére jól működnek néha. Most pedig arra sarkallnak, hogy szélesen elmosolyodjak és átöleljem az éppen a bringájával felegyenesedő srácot. Na ez viszont már lehet, hogy tolakodó. Hiszen az előbbi a hála jele volt, az oké. De ez? Ez egyzerűen egy ölelés. Egy ölelés, ami kell, mert az előző az félbemaradt, mielőtt még megkaphattam volna. Az meg nem járja. Lágyan szorítom őt magamhoz tehát, nagyjából három másodpercig, aztán hátát megsimítva engedem el.
- Mit csinálunk? - kérdezem meg, amiből kimaradtam. Mit mondott?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

KAROLA
délután az erdőszélen | x



Tud figyelni rám, beszélni, ez már egy jó jel. Felpillantok az említett létrára, aztán el a bajos boka felé, ám egyelőre még koránt sem azért, hogy megvizsgáljam. Igazából azt sem tudom, hogyan kéne. Csak nyugtázom mindazt, amiről beszámol. Becsap aztán egy villám, amitől jól megrezzenek és kihagy a szívverésem egy ütemet. Attól függetlenül, hogy én is hogy megijedek a hirtelen égsújtástól, rögtön védelmezőn fogom magamhoz az utánam kapó levitást, mintha egy ilyen dologtól képes lehetnék megóvni.
- Gondolom, nem tudsz lábra állni - feltételezem elég erősen.
- Megnézem, mi a helyzet a bokáddal, jó? - emelem meg a szemöldököm és bólogatok. Igazából nem is annyira engedélykérés ez, mint tájékoztatás arról, hogy most elhúzódom tőle és szemügyre veszem a sérülését. Így is teszek, viszont a pálca ernyőt tartom tovább őfölötte, emiatt pillanatok alatt bőrig ázom, de nem igazán érdekel ez most. Óvatosan teszem magamnak láthatóvá a sérült részt, nem érek hozzá. Hát ez nem szép. Csak ráncolom kicsit homlokom. Szerencsére nem vérzik, nem áll ki csont vagy hasonló. Igazából azon aggódtam, hogy ne legyen olyasmi, ami azonnali cselekvést igényelne. Ettől még persze tartok attól, meg szabad-e őt mozdítani. Dehát nem akarnám itt hagyni a viharban, amíg én dokiért megyek. Patrónust meg még nem tudok idézni, hogy elküldjem.
- Csúnya, de simán ellátják a gyengélkedőn - bíztatom, visszahúzódva fölé. Már megtapasztaltam gyógyítóink szakértelmét párszor. Hajamból lecsöpög rá egy kis víz, gyorsan hátratúrom, meg arcomon is törlök.
- Megmozgatod nekem a kezeidet meg az okés lábad? - kérem erre, ezzel akarván ellenőrizni, nem áll-e fönt gerincsérülés veszélye. Hogy ilyeneket honnan tudok, arról nem sok fogalmam van. Innen-onnan összeszedtem biztos. Például onnan, mikor az otthonban az egyik társam lepottyant valahonnan és jött az egyik nevelő összekanalazni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A szerencsétlenség közepette úgy hiszem, hogy mégis csak volt egy védőangyalom valahol, aki talán nem akarta, hogy így érjen véget az életem, egy erdőben, gombászás közepette, bőrig ázva és sárosan. Szerencsémre rám talált ez a fiú, aki hozzám képest sokkal összeszedettebbnek és határozottabbnak tűnt, s talán még a vihartól sem tartott úgy, mint én.
- Nem, próbálkoztam, de nem sikerült. Talán a harmadik, vagy a negyedik fokról zuhanhattam vissza, és alám fordult a lábam, érzem is, hogy feszít - rettentően kellemetlen érzés volt, a kényelmes cipőm pillanatok alatt szorítani kezdte a lábamat, de odanézni még mindig nem mertem, s szerencsémre néhány odalógó fűszál takarta előlem a lábfejemet.
- Oké, de légyszi nagyon óvatosan, mert tényleg nagyon fáj - nem akartam hisztizni neki, amúgy sem volt szokásom, de tudnia kellett arról, hogy ez az érzés valóban nem kellemes.
Miközben ő hozzálátott a lábam megvizsgálásához, figyeltem mozdulatait, arcvonásait és próbáltam beazonosítani, hogy hol is láthattam őt. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik napon mintha őt láttam volna, amint néhány elsőst elkísér a nagyteremhez, s ha az emlékezetem nem csalt, akkor tényleg prefektus volt.
- Ez jó hír, ahhoz már csak vissza kéne jutnom a kastélyba, igaz?- haloványan rámosolyogtam, miközben arra gondoltam, hogyan is fogom megoldani ezt a visszamenetelt. Elég volt egy rossz mozzanat, máris belenyilallt a fájdalom, így el sem tudtam képzelni azt, hogy mi lesz majd, ha rá kell állnom.
- Inkább magad fölé kellett volna tartanod az ernyőd, én már úgyis meghemperegtem itt a sárban - jegyeztem meg, hisz mielőtt ideért, már eláztam, de azért kedves volt tőle, hogy így próbált óvni a további cseppektől.
- Meg, persze - bólintottam, majd ahogy ültem, megmozgattam a kezeimet, és a bal lábamat, aminek szerencsére semmi baja nem volt, csupán egy horzsolás tarkította a jobb és bal könyökömet.
- Megpróbálkozhatok azzal, hogy felálljak és rád támaszkodjak, de így nem tudom, hogy mennyi idő lenne eljutni a kastélyig - némi tanácstalansággal pillantottam rá, hisz őt sem akartam leterhelni a saját súlyommal, azt meg nem tudtam, hogy ő ismer-e olyan varázslatot, amivel mindkettőnket visszajuttathat a kastélyhoz.
- Amúgy nem egy navinés prefektus vagy? Ismerősnek tűnsz, de nem jut eszembe a neved...Karola vagyok - én azért kiböktem a nevem, a házamat talán már úgy is tudta, meg gondolom, hogy már a büntetésemet is kitalálta, mert biztos voltam abban, hogy ezt a helyzetet nem fogom megúszni csak úgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

KAROLA
délután az erdőszélen | #soakingwetGIF



Ha egy magam lennék, mindjárt nem volnék ilyen határozott, valószínűleg be lennék tojva kissé, azonban mindenre egészen máshogy reagálok, amikor van velem valaki, főleg, ha bajban van. Olyankor tök elfelejtek magam miatt izgulni. Nem is gondolok magamra. Csak arra, hogyan segítsek. Átkapcsol bennem valami.
Bólogatok neki. Egyet se kell félnie, nagyon óvatos leszek a vizsgálattal. A megállapítása pedig helyes: igen, csak ennyi a teendőnk, a gyengélkedőre juttatni valahogy. Pusztán ennyi. Nagyot sóhajtok. Nem lesz egyszerű. Aztán az ernyőt illetően megrázom a fejem, hogy ugyan, nem fogom akkor se hagyni tovább itt az esőn. Mondjuk a mozdulattól szanaszét szórok pár cseppett tincseimből, de ez már nem oszt, nem szoroz.
Elhúzom a számat és összevonom kicsit szemöldökömet, mert bár tényleg megpróbálhatnánk, hogy támogatom őt a kastélyig, nem rajongok az ötletért, hogy sétafikáljon. Nem, lesz itt jobb megoldás. Az minden esetre igazán nagyon jó, hogy tudja mozgatni a végtagjait. Remek hír.
- De, igen - mosolyodom el szélesen házam, rangom említésére - Thomas - adok nevet a névért cserébe. - Örvendek. Még ha a körülmények nem is a legideálisabbak - nézek el szegény bokája felé, aztán le a sárra, amiben fekszik, majd az átlátszó ernyőfélén át fel a fekete felhős, villámokkal tarkított égre.
- Arra gondoltam, hogy lebegtetnélek - árulom aztán el neki tervemet. - Ügyesen csinálom - biztosítom efelől és ha valamit, hát ezt tényleg minden kétely nélkül állítom. - Benne vagy? - érdeklődöm, megemelt szemöldökkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Aha, már bent is vagy, bocsi, nem nagyon néztem meccseket mióta jöttem. Az utolsóra beszálltam én is, de nem volt valami nagy durranás. - Persze, hogy nem volt az, nem nyertek, Sára meg azért egy kicsit mégiscsak.. győzelemorientált vagy mi. Arról nem is beszélve, hogy sok izgalom nem volt úgy a dologban, hogy alig érhetett a labdához. Erről nem mintha gyakorlatilag tehetne bárki saját magán kívül, így alakult, a helyezkedés nem volt lehet megfelelő, vagy az, hogy ennyire új játékosként és diákként még semmiféle összhang vagy szinkron nem volt a csapattársaival - összességében ettől függetlenül végigunta a meccset. A vége pedig még egy annyira sem kellemes lezárást kapott Lili balesetével.
Amúgy sem egy borzasztóan csökönyös valaki, ha nem megy, nem kell erőltetni alapon a következő idényt esélyesen hanyagolni fogja. Van ezer más hobbija, amivel lefoglalhatja magát és testmozgásnak számít, majd választja azokat, illetve ha hiányozna a repülés, ide ki mindig jöhet attól még.
- Túl sokat nem érhettem bele a gurkóba tho - teszi hozzá a végére hangosan is, ahogy a visszaérkező labda felé mozdul a seprűn és ezúttal egy fokkal erősebbet és egy kicsit pontatlanabbat visszaüt.
Átpillant a másik térfélre a gyakorlópartnerére és diszkréten végignéz Masán. Nincs a dologban semmi hátsó szándék vagy érdekes felhang, csak eddig nem szentelt sok figyelmet arra, hogy igazából kihez is beszél vagy hogy hoz néz ki, milyen benyomást kelt benne.
- És te élvezted? Nem tudom, hogy ment a csapatotoknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy teljes pillanatra csak bámulta a lányt, és nem kapott szikrát. Valahogy nem ilyen engedelmesnek gondolta az eddigiek alapján, sőt. Eszter egy harcos amazon volt, aki félelem nélkül nézett szembe bármivel a pályán. Meg a pályán kívül is.
- Hát csak arra akartalak megkérni, hogy következőnek kicsit fegyelmezd magad, de ahogy érzed - vonta meg a vállát. - Akár el is nyújthatjuk - villantott egy mosolyt a csapatkapitányra. Nem mellékesen, Chris nagyon tehetséges a dolgok elnyújtásában.
- Gondolatolvasó is vagy? - vonta fel a szemöldökeit egy pillanatra. - De semmi ellenvetésem, a mátrában még nem kósoltam sört. A húgom örülni fog, ha nem hozzá viszlek. - A félreértések elkerülése végett nem Eszterre gondolt itt, hanem magára és a meccsek utáni sörözési szokására. Minden más csak a véletlen műve.
Végül persze félretette az apró szokását - alkoholizmusát -, hogy beismerje, Eszter még diák és nem illene meghívnia.
- De persze az öltöző is jobb, ott nem esik ez az istencsapása - csóválta meg a fejét. Meg sem várva indult el a szertár felé inkább, ahol le is zárhatja a labdákat.
- Visszatérve a lényegre, értékelem az odaadást, de kicsit átestünk itt a ló túloldalára. Helyes meglátásaid vannak, nem erről van szó. De a megfogalmazás nagyon fontos, szerintem máshol is tapasztaltad már - kezdett bele, a végén azért oldalra pillantott, hogy ellenőrizze, még nem szökött meg a Vajda lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Mondjuk, ahogy látom, már neked is mindegy - ő is elázott úgy, ahogy én, ahogy a fejét rázta, hullott is róla a víz. Ekkor egy pillanatra bevillant előttem Bolyhosról egy kép, ő rázta le így a bundájáról a vizet egy fürdetés után. Szegény fiút azért sajnáltam, hogy miattam ázott el, és kicsit aggódtam is amiatt, hogy majd a végén még ő lesz beteg amiatt, amiért rajtam segít.
Nevének hallatán most már biztos vagyok abban, hogy az ő nevét hallottam egyszer egy beszélgetés során, tehát ő Thomas. Rajta kívül volt még néhány prefektus, őket azonban még látásból sem ismertem.
- Én is, el tudtam volna képzelni jobb találkozást is - elmosolyodtam, de közben némi fájdalom is kiült az arcomra, nem tudtam leplezni, hogy mennyire fáj a bokám. Bevallom, kicsit kétségbe is voltam esve, hogy most ezután mégis hogy jutunk ki ebből a viharból, mert nem szívesen tartózkodtam ilyen ítéletidőben a fák alatt. Féltettem magamat, féltettem Thomast is, hogy nehogy őt is baj érje, de ötletem az nem volt. Ilyenkor voltam dühös amiatt, hogy még nem ismertem minden varázslatot, s nem tudtam magamon segíteni.
- Lebegtetnél?- a fiú hirtelen ötlete megdöbbentett, ez nem jutott volna eszembe, és egy kicsit talán tartottam is attól, hogy majd leejt. Ő azonban elég határozottan állította azt, hogy ügyes ebben a varázslatban, és mivel továbbra is villámlott, s dörgött az ég, nem volt más lehetőségem. Ha tetszett, ha nem, ebbe bele kellett egyeznem.
- Kicsit félek, de...bízom abban, hogy nem fogsz leejteni. Benne vagyok, csináljuk. Csak mond, hogy kell-e valamit tennem, hogy jól működjön a varázslat. Mit csináljak?- kérdően pillantottam rá, amikor ismét hatalmasat dörrent, és újra összerezzentem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- De ha nekik mondod "ez csak egy fa" - fújtam hatalmasat magam elé, ahogy lassan elbotorkáltam a már kikötözött fák között Tim mellé. Igazság szerint annyi rossz van a világban, hogy már fel sem tűnik szerintem sokaknak, hogy ami őket körbeveszi se különb. Nekem sem mindig volt egyértelmű, hogy nem tesz jót se nekem, se másoknak mondjuk a hely, ahol dolgozom. Disneylandről is megvan a magam véleménye. Na ott aztán durván sokat szemetelnek, és erre nevelik a pöttöm gyerekeket is. Ez jó példa? Akkor ránk miért mutogatnak Timmel, hogy na ilyenek ne legyenek? Érthetetlen.
- Mindig rámondja valaki, hogy ezért van, aztán meg elmész az ilyen irodaházba és mit látsz? A manó viszi ki a kávét. Értem én, hogy nem mind akar felszabadulni, de azért lehetne nekik kitalálni olyat, mait szívesen csinálnak és nem megterhelő nekik - vagy hasonló. Vonogattam a vállam. Tisztában voltam vele, hogy nem oldjuk meg a világ egyik legnagyobb gondját, ettől még remélni szoktam, mert szeretem, mikor nyugodt és békés minden, könnyebb úgy élni. Éreztem, hogy valami néz, de eltekintve mivel csak azt a nagy szarvasmacit láttam, inkább elengedtem.
- Ehhez nincs valami ismerőse Dustinnak? Ő foglalkozott a minisztériumnál is, sulikban is az elemivel ahogy tudom. Talán tudna tippeket adni - mert hát ő ilyen mentorféle Timnek amúgy is, ezt nem is nehéz átlátni.
- Én is gondoltam rátok, de ez azért munkát, időt, tervezést igényel. Meg na, azért van dolgotok enélkül is. Szóval még nincs helyem, addig jegelhető - én legalábbis úgy láttam, hogy még nincs meg  ahova vagy a mit, addig nem kell mozgósítani a fél világom. - Van a vadőrlak mögött egy ilyen kivágottas rész, kijárták a vadak, talán arra? Szebb lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bunkó bácsi

Nos nos, utánaolvastam én ennek a híres terelőpárbajnak, de a kisujjam évgyűrűire esküszöm, pont nem a bemutatkozós része érdekelt a legjobban. Persze úgy ugrottam neki hogy az ilyen szertartásféleségek ismerete is hasznos lehet, de utána inkább rámentem a túlélési technikákra - inkább tűnjek bunkónak, mint hát izé... Halottnak.

A földre gömbölyödve jutok el odáig, hogy először felteszem magamnak azt a kérdést, amit már sokan sokféleképpen szegeztek nekem - mi a hólapátos télapóért kellett nekem odamenni az öltözőkhöz? Karjaim tarkómra fonódnak, fülemben pedig zúg a szapora szívdobogásom, hangját újra és újra összetévesztem a képzeletbeli gurkókkal. Mindeközben néma csend settenkedik körénk, amit el is kezdek felfogni, ahogy a várt becsapódás elmarad, és értetlenül hátralesek vállam felett. Pislogás nélkül meredek a fölém magasodó férfira, majd tekintetét követve a faládára. Most mi van, nekem kell elengedni? Esélyem sincs rá, hogy magamtól összerakjam mire készül, szavai megelőzik helyzetfelismerő képességem bootolásának gyorsaságát. A kérdésre csak pislogok egyet, egyébként még mindig teljesen mozdulatlanul, mint a gülüsemű aranyhalak egy lepukkant állatkereskedés rosszul megvilágított akváriumában. A sporteszközök puffanása zökkent ki a tétlenségből, arcom elpirul, hiszen a kérdés azon a tipikus tanárias "mit képzelsz mit csinálsz" hangon feszül közénk. Kiegyenesedés közben fordítok magamon lábfejemmel, így mire kihúzom magam, már az irány is stimmel.
- Hogy? - lehelem a kérdést, sőt talán csak az ajkaim mozdulnak, de hang ki sem szökik rajtuk. Én tényleg magabiztosan vágtam neki ennek az egésznek (khm khm fogjuk rá), de azóta csak olyat tett vagy tettem ami összezavart, netán zavarba hozott. Ott akkor az öltözőben könnyen beszéltem, hiszen tudtam, hogy akkor biztosan nem kerül majd sor a párbajra. Ott akkor az öltözőben zavart az elszenvedett vereségünk, zavart a férfi nyilvánvaló arroganciája, zavart Béla, Ábel, zavart... Minden. Dühből pedig könnyen beszélek, főleg ha nem is tudom mi az amibe belemegyek. Én ajánlottam fel, persze. De túl nagy naivitás volt azt gondolni, hogy mondjuk kapok pár szabadon lengedező gurkót, hogy találjak velük célba? Valószínűleg igen.
Ott akkor az öltözőben felhergelt szavaival, és bizony nincs ez másképp most sem.

Szavai tovább kígyóznak felém, én pedig keserűséggel vegyes hitetlenséggel pillantok felém nyújtott kezére.
- Nem fogom veszélyeztetni az életedet - ismétlem meg utolsó mondatát, szavaimba olyan maró gúnyt csempészve, ami mellett a salétromsav kedves kis üdítőitalnak hathat. Érzem ahogy a megalázottság pírja kúszik fel arcomra, kezemet pedig szorosan magam mellett tartom - eszem ágában sincs felé nyújtani. Ezzel nekem ugyan nem tesz szívességet. Csak dühtől összepréselt szám állít meg abban, hogy megtoldjam mondandómat, alsó ajkam azonban így is meg-megremeg, és valami furcsa, meghatározhatatlan eredetű könnyek szúrkálják a szemem. Nem sírok, de még akármi megtörténhet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

KAROLA
délután az erdőszélen | #trustmeGIF



Meg van szeppenve kicsit az ötletem hallatán, ez egyértelmű, de csak határozottan bólogatok. Lebegtetném. Nem lesz gond. Elmosolyodom, amikor erőt vesz magán és ezt a tudtomra is adja. Csináljuk!
- Csak maradj nyugton! Ne félj, nem történik akkor sem szörnyűség, ha megmozdulsz, leejteni nem foglak, csak talán kényelmetlen lehet utána neked. Álló helyzetbe foglak hozni - vázolom neki, mire számíthat. - Minden rendben lesz - szorítok karján bátorítót, barátságosat és felegyenesedem tőle. - Becsukom az ernyőt - figyelmeztetem erre és valóban már teszek is így. Az esőtől sűrűn pislogva nézek le a lányra, törlök egyet arcomon.
- Mobilicorpus - hangzik el a bűbáj pálcaintés közepette, a levitás pedig érezheti, ahogyan emelkedni kezd egészen lassan, óvatosan. Másik kezemet is olyan magasságban tartom, mint az éppen varázslót, mintegy vezénylőnek tetszőn. Lába éppen csak eltávolodik a sáros talajtól, felsőteste viszont teljesen. Mikor függőlegesbe kerül, meg is áll. Így. Nagyon jó.
- Oké. Most elindulunk - adom mindig tudtára, mi következik éppen, nehogy váratlanul érjék a mozgásváltozások. Szép lassan kezd el úszni a levegőben. Úgy érezheti, láthatatlan erők fogják, támogatják, ám nem nehezedik teher egyik pontjára sem. Súlytalan. Sétálni kezdek, ő pedig halad mellettem különös, elgyötört bábként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Könnyű volt mondani, hogy maradjak nyugton, miközben ott cikáztak fejünk felett a villámok és veszélybe kerültünk. A természet ilyenkor kiismerhetetlen volt, s amennyire szép és nyugodt tudott lenni egy napsütéses délutánon, most ijesztő és félelmetes volt. Mégis meg kellett nyugodnom és hallgatnom kellett Thomasra, hogy minél előbb kijussunk az erdőből.
Nem tudtam, hogyan is képzeli el ezt a lebegtetést, de szerencsére nem az a fajta volt, aki először cselekszik és csak aztán kérdez. Elmondta, hogy pontosan mire számítsak, így volt időm felkészülni a lebegtetésre. Csak azt felejtette el mondani, hogy amint megemelkedek, s lógni fog a lábam, az milyen fájdalommal jár majd.
Ahogy megemelkedett a testem, s a vízszintesből álló helyzetbe kerültem, azonnal éreztem a duzzadt bokám körüli lüktetést, ami rettentően kellemetlen volt, az érzés rögtön ki is ült az arcomra.
- Ez szörnyű Thomas - nyögtem egész halkan, de nem akartam nyavalyogni, és a varázslatban sem akartam őt megzavarni. Az ernyő már nem védett az esőtől, miután elzárta, ismét dőlt az arcunkba az égi nedű.
- Még..sosem lebegtem így - próbáltam nem koncentrálni a fájdalomra, s helyette a varázslattal járó érzésekre koncentrálni, furcsa is volt megélni azt, hogy alig pár centivel lebegek a föld felett. A testemet könnyednek éreztem, érdekes volt megélni ezeket a pillanatokat.
- Rendben, menjünk - beleegyezően bólintottam felé, megbíztam benne, hogy tudja, mit csinál, s hagytam, hogy kilebegtessen az erdőből.
Hihetetlen, de úgy tűnt, hogy működik a varázslat, mert ha lassan is, de egyre távolabb kerültünk a faháztól, és szerencsére a lábamat sem kellett terhelnem sétával.
- Szerencsém, hogy erre jöttél. Számíthatok büntetésre? Csak mert tudom, hogy nem kellett volna elcsászkálnom erre, de amikor sétálni indultam még jó idő volt. Ne beszéljek igaz? - nem tudtam, hogy zavarja-e, ha varázslás közben beszélek, így inkább elhallgattam, s csak reméltem, hogy minél előbb visszajutunk a kastélyhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

IX. Thomas Middleton


Az én esetemben nagyon egyszerű a sztori arra, hogy mi van a háttérben a fiú ölelgetésnél; apám mindig azt mondta, hogy nem férfias. És mivel én kifejezetten szeretnék az lenni vagy csak egyszerűen túljátszani, és Vajda Ricsi macsó akarok lenni… ezért van az, amikor a bennem lévő őszinte szeretet és csodálat minden élőlény felé egyszer csak megsemmisül. Automatikus dolgok ezek, amiket oldalakon keresztül ecsetelhetnék, de most nincsen rá szükség. Leginkább azért nincsen, mert az esetlenre sikerült kézfogás után Thomas magához szorít, és megölel. Először megfeszül a meglepettségtől a testem, és átszáguld rajta az a kellemes melegség, amit ez a mozdulat ad nekem. Elfelejtem, hogy mennyire „nem fiús” ez, és széles jobb tenyeremet a másik hátán terítem szét. Jólesően mosolygok. Nem gondolok arra, hogy tolakodó, egyszerűen átadom magam az érzésnek, mert nagyon fizikális kölyök vagyok. Mindenkit indok nélkül fogdosnék. Csak a vállához érni, pacsizni vagy rádönteni a fejem, amikor valamin sírásig nevetünk. Engem ezek mozgatnak. Aztán véget ér az ölelés, én pedig barátságosan rámosolygok a másikra, és újra a bringára nézek. A hátam simítása megborzongtatott. Elijah-n kívül nem szokott hozzámérni senki. Csak anyukám. És őt ritkán látom.
- Nekem mindenféleképpen meg kéne látogatnom a gyengélkedőt – válaszolom arra, hogy mit csinálunk. Kicsit el is fintorodok, miközben meghajolok, és térdemet kezdem tapogatni. Fel is szisszenek, és fájdalmas képet vágva nézek fel Thomasra. – Segítesz? Ritkán megyek oda. Azt sem tudom hirtelen, hogy merre van – emelem rá kék szemeimet, felegyenesedek, és ismét a bringa felé hajolok, hogy felemeljem a fűből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

PETYA
hétfő kora délelőtt a birtokon | vizsgaidőszak is on | #afterthehugGIF



Viszonozza az ölelésem és mosolyog, mikor elválunk. Jól van. Akkor minden rendben. Több, mint rendben. Egyébként same here. Mindenkihez állandóan hozzáérek. Mindenkihez. Jólesően, barátságosan, kedveskedve. Hozzám tartozik. Nem rögtön, nem idegenekkel, ám amint picit elengedem magam a másikkal, ezek egyből jönnek. Gondja nem is szokott lenni vele senkinek. Az viszont külön öröm, ha ez kifejezetten tetszik a másiknak, vagy ha partnerre találok benne.
- Jól van - bólintok, hogy ő mindenképpen meglátogatná a gyengélkedőt. - Persze - vágom rá, hogy segítek, elkísérem, útbaigazítom. Együtt meg is indulunk hát a kastély felé, szépen lassan, kíméletesen. Mint két csatamezőről érkezett lovag, baktatunk egymás mellett, ki-ki ilyen-olyan tagjait fájlalva néha, szisszenve, morogva, jajdulva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Valahogy éreztem, hogy ennek ne lesz túl jó vége, ha sokáig maradunk itt kint, és esetleg khm, elkezdenek keresni bennünket. Ezért minimum ki is csaphatnak, a hippogriffek ne éppen veszélytelen állatok, egy rossz mozdulat, és akár az életünkkel is fizethetünk a meggondolatlanságért.
- Angie, ennyi szerintem elég lesz mára. Mielőtt kicsapatjuk magunkat – figyelmeztettem. Ennyi eszének levitás létére kéne lennie, azért ezzel magasan túlléptük a határt. Így is örülhetek, ha sima büntetőmunkával megúszom a szitut.
Egyedül volt a kicsike. Jó, nem annyira kicsike. Az enyém nem igen akart még elengedni, talán jól esett neki a kis törődés.
- Szívem, édes vagy, de nekünk is megvan még ma a dolgunk, majd talán visszajövünk máskor is, ha találunk tanárt, aki szívesen jönne velünk. – Ezt eleve így kellett volna kezdeni, de utólag már késő okosnak lenni. A távozást a megfelelő „rítussal” lezártam, és vártam, hogy Angie mikor tud elszabadulni úgymond a sajátjától. Óvatosan kell őket kezelni, hiperérzékeny lények, persze, a maguk nemében páratlanul gyönyörűek is ugyanakkor.
Megérdemlik a kellő tiszteletet.
Annyira már nem voltam olyan, hú, de nagy vadóc, mint korábban, és kezdtem érezni, hol húzódik az a határ, ami még ennyi idősen belefér. Na, ez már pont nem. Hogy akkor mégis miért mentem bele? Maradjunk annyiban, hogy mérsékelt kerék – és néhanapján agyhiányban szenvedek.
Kivételesen elfeledkeztem arról a fenyegetésről, amit még a tanév kezdetén, az évnyitón intézett felém Sárközi tanár úr: egy stikli, és akár egész tanévre büntetőmunkán végzem.
Jó, a harmadik évem után ez kimondottan jogos volt, khm, nem is vitattam el ezt soha. Nézzük azért a dolog pozitív oldalát is: a cukiság faktorom mára kimaxolva, és még a kaland is kipipálható. Sőt, ha minden igaz, egy cél lekerülhet ezzel a bakancslistámról. Régi álmom volt hippogriffet simogatni, igaz, azt nem gondoltam, hogy ilyen kis kalandos lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- ... oh - annak ellenére, hogy ez mennyire ostobán hangzik, nem tartom magam egy buta lányként számon - egyszerűen csak tényleg arra számítottam ez után a felvezetés után, hogy elővesszük a lelkiismeretem, meg a szégyenérzetem, esetleg a mások felé tanúsított alapfokú tiszteletet, mindezt egy roppant rendre utasító stílusban és hangnemben. Szóval kivételesen tényleg meglep, hogy mindez elmarad, amikor én fejben már nem csak felkészültem, de valósággal le is folytattam több forgatókönyvet is, kitaláltam, mire mivel fogok reagálni, végül pedig elmarad az egész.
- Tudod, ez most sokkal több lelkiismeretfurdalást kelt az emberben, mint amennyire felkészültem - mire éppen hivatalossá válna, hogy nekem olyan nincs, ugyebár, fordul egyet a kerék - szóval ha szándékosan csinálod, akkor elég jól csinálod - a végén megtoldom egy bólintással. Nem szokásom köntörfalazni vagy kitalálgatni, hogy vajon mi az, amit az emberek hallani akarnak tőlem. Most is őszinte vagyok, és egészen megfordul a fejemben, hogy legközelebb majd én is hasonlóan csalódott engedékenységgel fogom gatyába szedni a többieket.
Aztán amilyen gyorsan érkezik ez a bűnbánás, olyan gyorsan tűnik is el. Szóval elnyújtani, mi?
- Nos, játékvezetővel még úgysem hoztak szóba - elvégre volt már házvezető - alaptalanul -, jól ismert politikus - kevésbé alaptalanul -, azt is megkaptam már, hogy csak azért vagyok együtt valakivel, hogy ne legyek egyedül - ez valamennyire jogos, tényleg nem vagyok képes elviselni az egyedüllétet, na de ilyen degradáló módon!
Lényegében már semmit nem veszíthetek, azt hiszem.
- Még nem - de ami késik, nem múlik, ugye. Persze ahhoz először el kéne sajátítanom teljes mértékben a legilimenciát, ami így élesben már közel sem olyan móka és szórakozás, mint azt először gondolná az ember.
- Felőlem oda is mehetünk, de remélem tisztában vagy vele, mik szoktak történni az öltözőkben amikor nem... öltöznek - vonok egyet vállaimon, közben kézfejemmel védve szemeim az esőtől, oldalasan sandítok el rá. Sokan mondták már, hogy elég problémás és nem utolsó sorban változékony vagyok - hol megmondom konkrétan, mit szeretnék, hol kisebb-nagyobb utalásokkal terelgetem a másik felet ennek irányába. Tekintettel arra, hogy most Chris ragadott ki a természetes közegemből, utóbbi érvényesül.
Hupsz.
- Igen, általában moderálom magam, csak hát most... kicsúszott? - elhúzom szám szélét, ahogy kissé behúzva nyakam nézek fel megint rá. A legjobbakkal is megesik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ijedten nézem végig, ahogy a labda nekicsapódik a lány kezeinek és oldalra pattanva gurulni kezd. Aggódva indulok el rögtön feléjük, hátha valamilyen sérülést okoztam ezzel a dobással, Masa viszont egy gyors mozdulattal felkapja a labdát és ismét növelni kezdi a távolságot. Bizonytalanul torpanok meg, most nem tudom, mi legyen. Szeretnék odamenni hozzá, hátha fáj a keze, vagy legalább megkérdezni, hogy ezt az ütést mindig is így akarta-e, azonban a következő pillanatban érkezik a labda. Nincs időm növelni kettőnk között a távolságot, ott kapom el, ahol épp állok.
- Jól vagy? – kiáltom oda neki a labdát szorongatva. Várok pár pillanatot, hogy válaszolni tudjon a kérdésemre, és csak akkor passzolok vissza, ha teljesen biztos vagyok benne, hogy minden rendben vele.
Masa a következő pár passzom sem tudja elkapni, de úgy tűnik ez őt annyira nem zavarja. Mosolyogva vicceli el a bénázását, amit talán direkt csinál a megnyugtatásomra, nálam ez viszont nem használ. Pontosan passzol vissza és próbálok én is így tenni, egyre ügyesebben bánok egy kézzel a labdával, mégsem hagy nyugodni a dolog, hogy folyton elüti elkapás helyett.
- Azt hiszem a terelő – válaszolom halkan, majd feleszmélve megismétlem hangosabban is, hogy a tőlem nagy távolságra álló lány is meghallja. - Nem akarok a gurkók közelébe menni. Szerintem vissza sem tudnám ütni őket – itt megemelem vékony karjaimat és elnyomok egy mosolyt. Nem tudom a lányok hogyan csinálják, de minden tiszteletem az övék, amiért képesek a meccs alatt többször is elütni a vasakat. Nekem nem menne.
- Ha nagyon választani kellene, hajtó lennék. Nem egyedül kell egy labdára koncentrálnom, hiszen hárman vagyunk – lassan ejtem ki a szavakat passzolgatás közben és már érzem, hogy fáradok. Nem vagyok hozzászokva a sok mozgáshoz, nem szoktam edzeni. Ez persze változni fog a kviddics miatt.
- Masa – szólalok meg még egy plusz öt perc dobálás után. - Masa, kezdek fáradni. Abbahagyhatjuk? – utálom ezt így kimondani. Már látom magam előtt a csalódott arcát, amiért nem bírok ki ennyit sem. Összeszorított fogakkal dobom még vissza utoljára a labdát, majd lehajtott fejjel közelebb sétálok hozzá, ha arra engedélyt ad, de nem merek a szemébe nézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Az elemi mágia vizsga eléggé belerakja az emberbe a stresszt, de igyekszem moderálni magam és nem mutogatni a világ felé, hogy hah, mekkora szopoládé lesz, ha én bejegyzett elemi mágus leszek. Mindenképpen pozitívan kell gondolkodnom, mert ha nem teszem, akkor a negativitásom még rosszabb következményekkel járna. Ilyen ez.
Egy egyszerű fekete - meglepő - szettbe várom húgomat a kastély előtt, mert megígértem neki, és még egy korai vacsorát is, de egyelőre nem akaródzik feltűnni a kisasszony, így egyik lábamról a másikra toporgok, míg végül ajkaim közé teszem a fülem mögé begyűrt cigarettát, és meggyújtom azt. Történhetne már valami, ami nekem kedvez, mert itt fogok megőszülni. Ahhoz meg túl fiatal és szexi vagyok, így nem örülnék neki. Pár diák lézeng csak a kastély körül, vagy bemennek, vagy kijönnek, esetleg megállnak és meredten bámulnak maguk elé, miközben motyognak valamit. Rendben, ez utóbbi kibaszott para, de én meg ne ítélkezzek, amikor fejben nálam sincs minden flottul. Kussolok, értem én a célzást, meg ezeket, nem kell a számba rágni, na. Cigarettámat szám szegletébe rakom, hagyom, hogy ficegjen, majd mintha csak Niamey felbukkanását várnám bámulok fel az égre. Inkább pásztázom az eget, mintsem a maga elé motyogó diákot, ami belém rakja a parát. És, ha szarul hangzik, ha nem, de én ennyire sosem voltam elvetemült. Szerintem kívülről sem nézek ki ennyire szarul, amikor elborulok. Vagy de? Hm... majd megkérdezzük Payne-t, ő úgyis vágja ezt, hiszen testközelből megtapasztalta. Morbid humor. Oké, végeztem mára gondolkodásból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Amióta "becsengettek", nagyot fordul a világ. Nem, nem hiszi, hogy megfiatalodott, egyszerűen csak elfelejtett mindent, erre rá kell jönnie. Amit eddig művelt a pizzázóban, a faluban, csupán félműszak, félüzem, a mély víz maga az épület, a kastély és a temérdek arc. Be kell ismernie, hogy a cirka 6 év alatt berozsdásodott, türelme talán csorba, de mélyen él benne valami, aki nem tutul éjjelente semmire.
Mégis. Csak kissé nyúzottan gyűri meg orrnyergét, a zsivaj, ami a háta mögött fokozatosan hal el, szinte felüdítő. Sok "nem egyszerű" tény mellett egy plecsnit is viselni kész kihívás, főleg, ha néha tőle várnak csodát, mert épp a fejük fölé nőtt. Nem vészesebb azonban annál, mint amit vadabb álmaiban hitt - bár egyes háztársai vagy épp megmozdulások elég erősen kikezdik a türelmét. Szinte biztos, hogy egyre több ősz hajszálat fog a kobakján találni.
Kifelé menet neki is egy jó kövér cigarettaszüneten jár az esze, pont meg is üti orrát, amely csak arra ad jelet, hogy valaki talán épp kiskaput játszik ki. Neki meg ugye. Egy rövid kanyar, aztán finoman ellép egy összeragadt párocska mellett, de amikor meglátja ki is az elkövető, már majdnem felkacag. Megállva köhint párat, amolyan hé, figyelj már rám tekintettel.
- Fél lépéssel beljebb vagy, mint illene. Szeretnél büntetőmunkát? - de nem, vigyora inkább szórakoztató, mintsem annak a ténye, hogy amúgy miféle párbeszéd alakult legutóbb közöttük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Megemelkedett szemöldökkel tekintek az előttem állóra, aki büntető munkával fenyeget. Engem. Kitör belőlem a nevetés, miközben kiszedem ajkaim közül cigarettámat. Soha nem kaptam büntető munkát, és ezt valószínűleg betudhatom annak, hogy még néhány prefektus is félt tőlem. Szerencsére, ha végeztél az alapképzésen, és tovább mentél mestertanoncira, akkor alapból sem büntethetnek meg, de bassza meg! Hát Belián haveromnak csak megengedek egy büntetőt, nem? Mert nyilvánvalóan meg fogom csinálni. Már holnap. Khm...
- Szeretnék - biccentek egyet felé még mindig rázkódó vállal, de próbálom magam moderálni. Komolyan. Belián érkezése meglephetne, azonban még szerencse, hogy hamar leesik; ő tanuló, így nem meglepő, ha az iskola épületéből jön ki. - De csak akkor, ha te felügyelsz - biggyesztem ajkaim közé ismét a cigarettát, mélyet szívok belőle, majd kissé hunyorogva Belián felé fújom ki a füstöt. Összeszűkült szemekkel pásztázom a mögötte elhaladó diákokat, de kezdem úgy érezni, hogy mindhiába. Talán már hazament volna? Elfelejtette, hogy mit beszéltünk meg? Amennyire kamasz, és amennyire utál most engem, simán kinézem belőle, hogy nem is elfelejtette, egyszerűen dacból baszta át a fejemet, és későbbi időpontot mondott, hogy véletlenül sem találkozzunk. A gondolat gyökeret verhetne a fejemben, de nem hagyom neki. Ő Lorin, az én édes húgom, akinek eszébe sem jutnának ilyen csavart dolgok, egy másik ember megszívatása iránt. Bezzeg a hülye bátyjának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja