Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Amíg élek, nem fogom tudni megérteni, és nem fogom tudni megérteni vele, hogy a tökéletesség amit hajszol, nem létezik. Megtanultam már ezzel a gondolattal együtt élni, viszonylag beletörődő vagyok az ilyesmivel kapcsolatban, bár nem mondanám, hogy nincsenek hullámvölgyek, a magamfajta érzelmes embernél mindig vannak. De most egészen nyugodt vagyok egyelőre, nem próbálok a fejébe verni semmit, amire láthatóan nem áll készen. És nem is hiszem, hogy valaha fog.
- Hülyék, Zsófi. Fogalmuk sincs, hogy mit veszítettek. Hidd el, hogy ez nem a te veszteséged - mondom egyszerűen, olyan hangleejtéssel, amely egyértelműsíti, hogy erről nem szeretnék vitát nyitni. Vagyis lehet, csak felesleges.
- Egyébként is, Vivikét valószínűleg bevásárolta a kedves apukája a pozira, ezt te is tudod - közlöm még az egyértelműt, miközben Marci csaholása közben a bejárat felé igyekszünk. Ebben a pillanatban pedig a távolban villanás látszik, három-négy másodperccel később pedig egy közepesen erőteljes dörgés hangja csapja meg a fülünket. Az Augurey mindig pontos.
Zsófi és Marci barátsága kedvemre való, így most is elmosolyodom, amikor Zsófi megdicséri. Idegbajt kapok azoktól a nőktől, akik a lelkes kutyáim láttára sikítófrászban törnek ki és menekülni kezdenek, az ilyen nőknek pedig csak a tinilány alfaja b*szarintja fel jobban az agyamat, úgyhogy erre már előre edzettem magam az ideköltözéssel kapcsolatban. Nem áltatom magam azzal, hogy az én jószívű, ártalmatlan kutyáim nem lesznek néha félreértve.
A kaktuszt elveszem, közben vetek rá egy hálás mosolyt, tudom mennyit jelent neki.
- Nagyon szépen virágzik, jól gondját viselted - dicsérem meg, mert habár sokan azt gondolják, hogy a növényápolási tehetségtelenségüket kiélhetik abban, hogy kaktuszt tartanak, mert "azzal nem kell törődni", ez speciel egyáltalán nem igaz. Elvegetálni persze tényleg bármilyen körülmények között el tud. De ilyen virágokat nem hoz akárkinek.
- Nyugodtan nézz körül, de mint látod, még minden a feje tetején áll - tárom ki végül előtte az ajtót, hogy ő is meg tudja lesni. Már inkább otthonos, mint káoszos, de azért látszik, hogy van még tennivaló. Nem szeretem, ha a bűbáj dönti el helyettem, minek hol a helye, így ezt varázslattal ugyan, de teljesen önvezérelten végzem. Így viszont kicsit tovább tart.
- Éppen most hoztam át Széles nagyapó tükrösszekrényét - mondom, Zsófi pedig tudom, hogy tudja, hogy mennyit jelent nekem ez a darab. Széles nagyapó már jó pár éve nincs velünk, engem pedig semelyik családtagom halála nem viselt meg úgy, mint az övé. Nagyon hiányzik.
- Menjünk a hátsó teraszra, ott nem ázunk el. Kilebegtetsz két széket, amíg megcsinálom a kakaódat? - kérem, miközben a kuplerájos konyhakredenc mélyéről elkezdem előásni a holland kakaóport.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Tudod, hogy a pénz csak fű alatt számít. A világ számára Vivien jobb, mint én. Bár végig csak azt tette, amit én, mi van, ha ő mégis jobb? Ha annyira elvakult voltam, hogy nem vettem észre?
Mi van, ha nem én vagyok a legjobb? Ha van egy jobb nálam? Ki mernéd mondani Benő, a szemembe nézve, mernéd azt mondani, hogy ő jobb nálam? Itt kezdődik a szeretet, amikor te meg én szeretjük egymást, és ezért képesek vagyunk kegyelmesebben fogalmazni, gondolván, hogy attól talán jobb lesz majd minden a másik lelkében. De talán csak annyit kéne mondanod, szíved minden szeretetével, hogy Zsófi, te csak egy Bogolyfalva szinte érsz fel, de ott brillírozol majd. Itt, a várossá lett faluban, te lehetsz a legjobb. Vágyj erre, és ne többre, de erre igazán. De te túl szép vagy belül azért, hogy ilyet mondj nekem. Te Vivient sem kedvelted, mert én nem kedveltem. Pedig talán szerethetted volna, de abba belehalt volna a rendíthetetlennek hitt barátságunk. Most már nem félek, mert tudom, hogy nem szeretnéd őt. Csak azért, mert én önző mód ellene hangoltalak, hogy ne szeresd, és te nem tetted, fel sem merült benned talán, hogy az a lány, olyan, mint én, mert ugyanazokat tette mint én, egy időben még a haját is úgy hordta, mint én. Lehet, hogy minden fordítva volt, Benő? Hogy én hasonlítottam rá, hogy én utánoztam őt?
- Annyira utálom, amikor hisztériás picsának érzem magam!
Háborodok fel saját magamon, és bár elítélem a káromkodást, de amikor érzem, hogy gyenge vagyok, hogy hogy nem tudok úgy teljesíteni, ahogy nekem megfelel, ha nem szeretem azt, ahogy vagyok, és ha szavaimmal a számomra kedves embert bántanám, akkor utálom magam. Racionalistává kell válnom, érted, értünk. A barátságunk sokszor ingoványos, hiszen se te, se én nem vagyunk nem érzelmesek lenni, de te szívvel, én ideggel érkezem egy-egy vitába, és sosem lehet tudni, melyikünk győz. Félek, Benő, hogy egyszer egyikünk elfárad, és örökre lerombolunk valamit, ami lényünk egy része. Légy reális, suttogom magamnak odabent, és érzem, ahogy lassan megnyugszom.
- Ha valóban szükségem lett volna erre az állásra, akkor én is megkérhettem volna Richárdot, hogy fizessen, de én nem nyúlok ilyen eszközökhöz. Tisztességes ember vagyok.
Jelentem ki végül neked elégedetten, ahogy körbejárva a helyet, megismerkedem a bútorok kezdeti elrendezésével, közelebb sétálok a szekrényhez, a tükörben vizsgálom arcom, ahogy megváltozott, fakóbb, így jobban látszik a millió szeplő, ami borítja. Csak a szemöldököm sminkeltem és a szempillám festettem, ajkaim is csak egyszerű szájfénytől csillognak nedvesen.
- Helló Morcos.
Köszöntöm az apró dögöt, és bár próbáltam hozzá jól állni, mégsem tudom szeretni. Nem tudom miért, de féltékeny vagyok rá, utálom azt a kisugárzást, ami a törpecirkálóból ered. Frusztrál, főleg, ahogy Benő ölébe fekszik, látványosan. Főleg, amikor itt vagyok. Engem választana, nem is kérdés, és ezt a kis bokafogó is tudja, így odasétálok hozzád, és amikor felegyenesedsz, szorosan megállok előtted, tekintetem tekintetedbe mélyesztve. Semmi. Teszek egy apró lépést. Még mindig semmi. Még egyet, és akkor ott is van, az agresszív ugatás, amitől ne haragudj, de mosoly kúszik az ajkaimra.
- Mindig kiprovokálom.
Ellépve tőled, a mogyorófa pattogósságát élvezve, egyik széket a másik mögé rendezve, ahogy kéred kiviszem őket a hátsó teraszra, és bár, ahogy beléptem, egyből kiléptem a cipőimből, remélem, hogy egy pokrócot hozol majd nekünk, miközben bekucorodok a székbe, és várlak, elered a frissítő zuhatag.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Elgondolkodva kémlelem pár pillanatig Zsófi arcát, megállva kicsit a nagy keresésben. A (ki tudja mennyire) költői kérdésére inkább nem válaszolok, helyette azt csinálom, amit szoktam: megmondom a véleményem.
- A Vivien-féle szar emberek a közhidelemmel ellentétben nem azért jutnak pozícióba, mert az élet igazságtalan és a gonoszaknak kedvez. Ezt kapják kompenzációként, amiért mindenki rühelli őket és egyedül fognak meghalni - jelentem ki teljes magabiztossággal, mert ezt nagyjából így is gondolom. A Vivi-félék azok, akiket titkon a férjük évek óta csal, hogy érezzen még mellettük valamit, a gyerekeik pedig egytől egyig utálják őket. Ha ez a nyamvadék állás a legnagyobb öröme, amit Zsófi elől vett el - márpedig az - akkor annyit is ért az élete.
- Mi a B-terv, Zsó? Mert értem én, hogy ezt meg kell gyászolni vagy mi a tökömet magyaráznak azokban a pszichológiai lapokban, de te nem az a típus vagy, aki megengedi magának, hogy elsüllyedjen az önsajnálatban - érdeklődöm meg végül, hogy tulajdonképpen merrefelé lehetne ebből kilábalni, válaszul arra, hogy nem szeret hisztispicsa lenni. Hagyom, hadd emlegesse fel az apját, hadd nyugtassa magát azzal, hogy legalább az erkölcsi fölény az övé. Az sokat számít egyébként, még akkor is, ha teljesen elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is opció lett volna az, hogy tényleg megkérje Vasváryt.
Meglepődöm kicsit, amikor beleáll az arcomba. Habár nem jövök zavarba a közelségétől, azon már régen túl vagyunk, azért egy pillanatra némi döbbent értetlenség csücsül ki a képemre, ami csak akkor enyhül, amikor Morci ugatni kezd.
- Kegyetlen vagy, nem értem miért kell szegény állat idegeivel játszani, tudod, hogy elmebajos így is... Te fogsz vele járni a kutyapszichiátriára - csóválom meg rosszallóan a fejem, majd mindketten elmegyünk a dolgunkra.
Pár perccel később pedig már Zsófi kezébe nyomom a kakaóját, a saját szokásos bögréjében, amit mindig kér, amelyiken kötött hővédő van, hogy ne égesse meg az átmelegedett kerámia az ember kezét. Habár egy bűbájjal is meg lehetne oldani, ez a mugli megoldás mindkettőnk szívének sokkal kedvesebb. Az eső szakad, a villámok engesztelhetetlenül be-becsapnak pár percenként valahová, de az a tipikus jóleső, borzongató érzésed van, amikor kicsit fázol, de alapvetően biztonságban, ám egy karnyújtásnyira ülsz a megázástól. Nagyon hangulatos.
- Mi lesz másként? - dobom fel végül a korábbi kérdését, kicsit elgondolkodva - Szerintem semmi. Egy kicsit boldogabb leszek itt, azt hiszem. Neked pedig ide kell szoknod a Holdfény utca helyett. Szerintem rendben lesz - mondom, majd Zsófi felé fordulok egy cinkos, nagyon boldog mosollyal, amely kimutatja, hogy nem csak hogy "rendben lesz", de úgy érzem, hogy mindent megkaptam, amit valaha akartam. Tudom, hogy nem vagyok egy Palásthy vagy egy Wolf, de jó Vadőr leszek, csak egy kis idő kérdése. Végül aztán elfordítom róla a tekintetem, a hátsókertet bámulom, mögötte az erdővel. Tudom, hogy tud önzetlenül örülni az örömömnek, de mégis kicsit pofátlanságnak érzem a boldogságot, pont most, amikor tőle éppen elvették azt, amit én megkaptam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Szóval én magammal viszek valakit a sírba, hát ez... csodás.
Tudom, hogy nem így értetted, és te is tudod, hogy tudom, mégis képes vagyok úgy reflektálni egy teljesen általános kijelentésre, hogy abból akár parázsvita is kibontakozhat. Hihetetlen türelmed van, ugye tudod? Nem értem a hozzád hasonló embereket, nem értem, hogyan lehettek ilyenek, szentimentálisak, romantikusak, elrugaszkodottak. Én miért nem tudok olyan lenni, mint ti? Néha annyival könnyebb lenne az élet. Néha csak mosolyognom kéne, és megköszönni, amit adsz, amit mondasz, nem egyből keresni neki egy olyan értelmet, amitől a frász kerülgetne bárkit. Néha le kéne vetkőznöm önmagam, de akkor is mellettem lennél-e, ha nem ilyen lennék? Nem hiszem. Valami furcsa, már-már beteg perverzió tart minket együtt. Az Ember Tragédiája jut rólunk eszembe, egyetlen taktusa: Nehány golyóba összevissza gyúrva, Most vonzza, űzi és taszítja egymást. Így történik, ez van bennünk, benned és bennem, és még a taszításon túl is képesek vagyunk újra szeretni a másikat, akkor is, amikor nem érdemli meg. Főleg én nem érdemlem meg tőled, és ezt tudom, és tudod, sajnálom. Mégsem tudok tenni ellene. Csak ne utálj meg Benő, kérlek, ne fáradj el abban, hogy szeretsz.
- A vonaton ülve azon gondolkoztam, hogy nem szállok le itt, hanem elmegyek a végállomásig, bárhol is legyen az, és ott kezdek új életet. Új alapokkal, ismeretlenül. Távol a Vivike féle kompániától, egyedül. Eljöttem az egyetlen vonattal, ami csak Bogolyfalváig közlekedik.
Elnevetem magam, ahogy felrémlik előttem az elhatározásom, és ahogy a hang bemondja, hogy "végállomás". Ha nevetek, ha úgy nevetek, mint most, őszintén, szívből, szépnek érzem magam, nem annak a szigorú arcú nőnek, aki képes lett volna Vivien hátsójába feldugni a magassarkúját a mosdóban, amikor csak ketten voltak bent. Azt hiszem, ezt a történetet nem mesélem még el neked, muszáj valamit tartalékolnom.
- Elmegyek a polgármesterhez, olvastam róla, megnyerő figurának tűnik. Van egy sziklaszilárd ajánlólevelem, kiváló munkamorálom, tapasztalatom, tettvágyam és ambícióm. Egy faluból várossá vált helynél nincs jobb tanulmányozható közeg.
Friss benyomások kellenek nekem, olyanok, melyeket eddig még nem tapasztaltam. Nem akarok elkényelmesedni, cselekedni akarok, dolgozni. Impulzívan élni. Még olyan sok minden van, amit nem tapasztaltam meg, még olyan sok kiaknázatlan lehetőségem van.
- Kellett neked hazahozni. Mondtam, hogy ne tedd, mert lelkinyomorult, de neked kellett ez a kutya. Még mindig nem értem, hogy miért. Állandóan dühös, mire jó ez neked? Mit helyettesít?
Mondjuk lehet, hogy semmit, de olyan, mintha valami hiányozna az életedből Benő, amit tőle megkapsz. A szüleid nem házsártosak, a nagyszüleid sem, na jó, az anyai nagyapád eléggé parás kategória, de nem rá ütöttél, szerencsére. Hogy születnek az olyan emberek, mint te? Az anyjukat megszöktetik. Elkerülhetetlen volt tudod? A Széles gyerekek elkerülhetetlenül bájosra sikerültek. Szeretem a szüleid dinamikáját, szeretem a családod dinamikáját, szeretem, irigylem. Talán ezért is döntöttem úgy, ahogy.
- Nem jöhetek mindig a hátsó úton, mint valami titok. Egyszer úgyis kiderül, hogy illegálisan tartózkodom a birtokon. Ő már nincs a kastélyban, nekem sincs jogom itt lenni. Valami ok kell, hogy bejöjjek, itt lassan azt se tudják, hogy kik vagyunk. Nem kötnek össze minket a szüleinkkel.
Amit talán nem bánok annyira, mert nem viselem a nevét, nekem ez a kegy nem adatot meg, és talán ez a legmélyebb tüske mind közül, szinte érzem, hogy mennyire gyulladt körülötte a bőr, hogy mennyire fájdalmas lesz, ha egy nap úgy döntök, kihúzom. Márpedig. Szorosabbra fogom a bögrémet, már kérnem se kell tőled, hiszen ez az enyém, egy darab belőlem, és talán jó is, hogy Morci nem macska, mert annyira rühell, hogy ez lenne az egyetlen tárgy, amit lelökne, de ezt akár százszor is. Lejjebb csúszok kicsit, kortyolok. Kivárok, majd a nyugalomba robbanok. Mint mindig. A nyugalomban való megszólalás a legijesztőbb, és nekem ez nagyon megy.
- Úgy döntöttem, hogy meg akarom ismerni Richárdot. De ijesztő huszonhárom évesen rálépni az útra, és azon gondolkozni, mit találsz majd a végén, hogy képes vagy-e a sok sérelmet magad mögött tudni, hogy minden kérdésedre választ kapsz-e, hogy nem-e vérzel el valamely tüske kihúzásakor, vagy éppen döföd halálra a másikat eggyel. Félek a hasonlóságainktól, a különbözőségeinktől, de leginkább attól, hogy annak nevezzem, ami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Megrázom a fejem a hülye értelmezésére, szerencsére vagy sem, de már van tapasztalatom, hogy hogy érdemes az ilyet kezelni.
- Kicsit belehúzhatnál mondjuk, minél hamarabb teszed el láb alól, annál hamarabb lesz állásod - állapítom meg egyszerűen, majd pár másodperccel később megeresztek egy rövid nevetést is.
A B-tervét a kakaósdobozzal a kezemben figyelmesen hallgatom, a Bogolyfalvás dolgon kuncogok egy kicsit.
- Minden út Bogolyfalvára vezet - rándítom meg a vállam mosolyogva, ez számomra így is van. Itt nőttem fel, minden zugát ismerem, azon kevés gyerekek közé tartoztam, akik a bentlakásos iskola ellenére egy köpésre voltak az otthontól. Bogolyfalvinak lenni kiváltság, és értem ugyan, hogy Zsó karrierjének szempontjából nem a legcsodálatosabb dolog, ami történhetett vele, de azért mégis jó lenne, ha ezt tudná ő is. Egyébként a terve tetszik, sűrűn bólogatok rá.
Felszisszenek egy kicsit, figyelmeztetően nézek Zsófira. Nem szeretem, amikor Morcit bántja.
- Téged, amikor nem vagy itt. Ugyanúgy pattogsz, mint a kutya - jegyzem meg epésen, miközben kimászunk a székekkel és bögrékkel a teraszra. Szeretek vele szemtelen lenni, ő is az velem. Ez ilyen.
Hátrébb dőlök a fonott székben, kezeimet a karfáján pihentetem, közben a vörös eszmefuttatását hallgatom.
- Már miért kellene lopakodnod? Ha nem emlékeznél, itt dolgozom. Felteszlek a bejárós listára, két percembe se kerül - hangomon hallatszik, hogy mi sem természetesebb. Nem is értem, miért gondolja, hogy ennél jobb indok kellene arra, hogy bejöjjön ide. Majd én elintézem.
- Miért most? Mi változott? - érdeklődöm arra vonatkozóan, hogy mi katalizálta ezt a döntést. Megértem, hogy ezt el kell intéznie, előbb-utóbb elkerülhetetlen volt a dolog, de mégis próbálok némi értelmet keresni az érzelmek között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Izzadtan, fáradtan ér engem a szombat délelőtt, pedig még sehol nem tartok semelyik esedékes munkámmal. Az a nagy helyzet, hogy a három Crupból kettő benyalt valamilyen vírust, így a nap eddigi részét két elfoglaltság töltötte ki: egyrészt az ebből eredő hasmenés kordában tartása, illetve Franky és Fifi megmentése a kiszáradástól, másrészt pedig Frida kimentése kettejük társaságából, mielőtt még elszabadulna a teljes katasztrófa és ő is szépen lebetegedne.
A három Crup lakhelye alapvetően közel van a kunyhóhoz, Franky-t és Fifi-t viszont most elvittem távolabb, az erdő széléhez közelebb, hogy kellő távolságban legyenek mindenkitől, akit csak megfertőzhetnének. Pár pálcamozdulattal a házikóikat is áttelepítettem, aztán egy darabig még játszottam velük, hogy ne szomorodjanak el a dolog miatt, mert mindkettő elég anyámasszony-katonája.
Miközben velük vagyok elfoglalva, kicsit messzebb, az erdőből kivezető ösvényen mintha valakit sétálgatni látnék, de egyelőre nem vagyok benne teljesen biztos, kicsit hunyorítva nézek abba az irányba. A szürke rövidujjú pólómba törlöm a hasamon csörgedező izzadságot, nem vagyok a legszebb látvány, dehát nem is ez a dolgozó ember ismérve, hacsak nem bikinimodellekről beszélgetünk. Remélem nem megint egy engedetlen diák, akinek el kell magyaráznom, hogy az erdő nem az ő szórakozásukra lett kitalálva, és hogy kíméljenek meg attól, hogy a feldühödött varázslények által szétkapott arcukat nekem kelljen helyrerakni, aztán még lenyugtatni a lényeket is. Sóhajtok egyet, picit megállok a munkában, a két Crup körülöttem a betegségtől bágyadtan ücsörög.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Hatékony volt és fáradhatatlan. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy minden ki lett pakolva és otthonuk lakhatóvá lett varázsolva. Szó szerint, mivel hathatósan alkalmazott pár ide vonatkozó bűbájt. A ház nagy szépségében büszkén gyönyörködve hősnőnk bizony rájött, hogy hiányzik neki a kislánya. Ennek fordítottjában meg csak reménykedett, amikor kabátot kanyarított a vállára, hogy visszahozza magával szüleitől egy szem magzatát. A nagymama és a nagypapa csak addig tiltakozott a jogfosztás ellen, míg meg nem látták, hogy a kicsi lány mekkora mosollyal robog a maga tempójában az anyukájához. - Látott ma az újságban egy képet - kezdett bele a referálásba Elektra édesapja, aki legalább olyan jó mesemondói képességekkel rendelkezett, mint a nő nagypapája annak idején, és ezt előszeretettel alkalmazta is Imolánál, így a nő megemelte szemöldökét a felütés hallatán - És? - kérdezte, várva mi is sül ki ebből. - Nagyon tetszettek neki a cicák, a nyuszik meg a kutyusok - simogatta meg a most már anyja csípőjén ülő, annak egy hajtincsét babráló kislány fejét az ősz halántékú férfi - Igaz Életem, odavoltál értük meg a meséért amit mondtam róluk? - na itt Elektra már sejtette, hogy mi lesz ebből. - És honnan kerítsek én most neki cicát meg nyuszit vagy kutyust, hm? Az ég szerelmére Apa... - sóhajtott egyet lemondóan és anyjára pillantott, akinek mindig - ki tudja honnan - de volt egy jó mentőötlete. Valószínű az évek során megedződött a férje mellett - Úgy hallottam a faluban, ja miket beszélek, a városban tegnap, hogy érkezett egy új vadőr az iskolába, akinek vannak veszélytelen mágikus lényei, meg háziállatai - rukkolt elő a legjobbkor ezzel az amúgy nem igazán izgalmas hírrel a korához képest igen szép és főleg nagyon bölcs asszony - Anya, te zseni vagy! Imádlak! - nyomott arcára puszit a nő, majd dorgáló tekintettel fordult apjához - Veled pedig még számolunk, te mesemondók gyöngye - enyhült meg végül és a férfi arcára is adott egyet a puszikból amiknek legnagyobb részét kislányának tartogatta. Egy kis uzsonna után a két grácia már úton is volt, hogy a közeli iskoláig eljusson. Még rémlett Elektrának, hogy merre volt az ő idejében a vadőr lakja, amit ugye nem más, mint a vadőr lakja. Hagyta kislányát közben virágot szedni - Majd odaadjuk az állatkák gazdijának - egyeztek meg csemetéjével, akinek ma nagyon jó kedve volt. Ennek a mese lehetett az oka. Az mindenre gyógyír ebben a korban, pláne, ha a nagypapi mondja. A ház nem sokat változott. Csak azok cserélődtek akik benne éltek. A nő és kislánya kézen fogva léptek az ajtó elé és egy rövidet kopogtak. Elektra remélte, hogy itt ma állatsimogatás lesz, különben hiába minden mese és tavaszi szép virág, eltörik az a bizonyos mécses.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Éppen a konyhaszekrény kevésbé kihasznált részeit rendezgetem. Vajon hogy a francba porosodtak meg máris a lekvárok kupakjai, amikor még két napja sem kerültek ki a polcra? Egészen lenyűgöző, hogy egy ilyen kunyhóban mennyire könnyen koszolódik minden, így az elmúlt napokban annyi Suvickus és Leperex hagyta el csendes magányomban a számat, hogy már egészen kezdek rajta elgondolkodni, tudok-e még más szavakat is, vagy mostantól ennyire korlátozódik a kommunikációs képességem.
Határozott, de rövid kopogtatás hallatszik az ajtómon, pár másodperccel azután, hogy egyébként a bűbájom is jelez, hogy a kertemben járt valaki. Elgondolkodom, mégis ki lehet ilyenkor, jelen pillanatban nem várok senkit, bár ettől függetlenül sokan megfordulnak nálam, és én ezt nem bánom. Ez a munkával jár, ráadásul még határozottan emlékszem rá, amikor diákként én élveztem az akkori Vadőr vendégszeretetét. Jó lenne azt hinni, hogy hasonló élményeket tudok nyújtani én is.
Mosolyogva tárom tehát ki az ajtómat, ez a mosoly pedig csak még szélesebb lesz, amikor a kopogtató mellett meglátom pöttöm másolatát is, aki - habár mint tudjuk, egy férfi ennek sokkal kevésbé vinnyogósan és lelkesen ad hangot - de annyira cuki, hogy azért az nekem is feltűnik. Az a tipikus puszilgatnivaló kölyök. Nagyon gagyi tippjeim vannak csak, hogy hány éves lehet, másfél, kettő? Vagy azok még nem állnak ilyen biztosan? Habár jól el tudom szórakoztatni a gyerekeket, sem a biológiájukról, sem a fejlődéslélektanukról nem tudok a világon semmit. Ahelyett, hogy ezen tűnődöm, lehet inkább köszönni kellene.
- Üdvözlöm! Széles Benedek vagyok, miben segíthetek? - nyújtom mancsomat reflex-szerűen a nő felé, majd miután bemutatkoztunk, leguggolok a kisebbik hölgyeményhez is.
- Helló Pöttöm, Benő vagyok! Hogy hívnak? - mosolygok rá bátorítóan, majd ha ő is megmondta a nevét, egy rövid dicséret után újra álló helyzetbe tornázom magamat, és hallgatom, mi járatban vannak itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nevetek, mert nevettetsz, és bele se gondolok már, hogy hajnalban mennyire dühösen hagytam el a kollégiumot, mennyire irracionális döntés volt kiköltözni, felégetni a hidakat, melyeken emberek még átjöhettek volna, segítő kezet nyújtva nekem, vagy mehettem volna én is emberekhez, hogy segítsenek. Reggel minden hidamat felégettem, ami Budanekeresdhez vagy Pécshez kötött, és az életemet két tértágított táskába pakolva, kaktuszaimat magamhoz szorítva indultam el ide. Gyakorlatilag semmi eséllyel, most mégis, mellőzve lassan a megbántottságot, nevetek veled, mert megnevettetsz, mert a barátom vagy, mert szeretlek. Szeretem az őszinteséged, a szíved, hogy jó ember vagy.
- Ez sosem volt vicces.
Jegyzem meg kissé talán hűvösen is, mivel pontosan tudod, hogy azt mondtam, soha többet, mert a magasba vágytam, feljebb és feljebb, és tudod érdekes belegondolni, hogy mi lett volna, ha tényleg én kapom az állást. Akkor mi lett volna? Huszonhárom évesen hirtelen kiégek, mert elsőre meglett az, amire a legjobban vágytam? Érett ez a pofon már nekem, ezt én is tudom, és te is, csak amíg én kimondom, te még csak gondolni se szeretnél rá.
- Komolyan egy undok, alacsony szörnyhöz hasonlítasz? És te vagy a legjobb barátom!
Ál-felháborodottan vágom csípőre a kezeimet arra, amit mondasz, és nem csak álból háborodom fel, mert nem hiszem el, hogy komolyan, ebben a bokafogóban láttál meg engem. Jó, nem vagyok magas, de kompenzálom a cipőimmel, de komolyan? Azért hoztad haza, mert nem voltam itt mindig, és nem viszed vissza annak ellenére sem, hogy most már itt vagyok, és láthatóan utál engem? Minek neked két idegbajos, ha engem is annak tartasz? Mind a százhatvanegy centim meg van sértődve Széles Adorján Benedek, és ha így folytatod, nincs több Benőzés.
- Ah, csókos leszek. Már megbocsásson az úr, hogy negyvennyolc óra leforgása alatt nem realizáltam, hogy ez nekem is kiváltságokkal jár majd.
Pillantok át rád mosolyogva. Nem, tényleg nem fordult ez meg a fejemben. Negyvennyolc órával ezelőtt azon tanakodtam, hogy mondjam majd el neked, hogy a legjobb barátod maradok, de a munkám miatt képtelenség lesz, hogy havonta két-három alkalomnál többet találkozzunk, és ki tudja, az idő előrehaladásával ez a szám is csökkent volna. Mert a miniszterrel dolgozni egy életre szóló elköteleződés. Azok az emberek, akik ott dolgoznak, egymást ismerik csak szinte, idővel kikopnak mellőlük az emberek. Az elején próbáltam volna mindig jönni, majd örültem volna, ha havonta kétszer, aztán kéthavonta egyszer, majd félévente. Nekem nem tűnt volna fel az idő múlása, de örökre megbántottalak volna téged. A szomorú pedig, hogy fel sem merült bennem, hogy ez mennyire helytelen lenne, mennyire igazságtalan veled szemben.
- Nem tudom. Talán ez az elutasítás rávilágított arra, hogy én mennyire elutasító voltam vele. Ahogy én sem tudom megmagyarázni, hogy miért, úgy neki se tudok magyarázatot adni, hogy miért. Csak utáltam, csak haragudtam rá, pedig próbálkozott. Ez a hely szentimentálissá és érző lénnyé tesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Nyílik az ajtó és ott áll előttük egy kedves fiatalember. Nem épp olyan vadőr, amilyenre hősnőnk számított - és kedves hallgatóink most joggal mondhatnák, hogy Elektra elfogult, de nem - rámosolyog és miközben kezét nyújtja, első körben bizalmat szavaz a férfinak. Róla se hinnék el, hogy miken ment keresztül, ahogy azt sem, hogy milyen ismeretei vannak.
- Rothstein Elektra vagyok - rázza meg röviden a másik kezét - Bocsánat, hogy zavarunk - pillant le a lányára és megvárja, hogy a kicsi hölgy előbb nagy sötét szemével jól megnézze magának a bácsit, azután rámosolyogjon azzal a fajta bűbájjal, ami a korabeli lánykáknak adatik. - Szia, az enyém Momó - mutatkozik be végül.
- Igazából Imola - jegyzi meg amúgy mellékesen Elektra, de hagyja, hogy a vadőr úgy szólítsa gyermekét, ahogy neki tetszik, a két lehetőség közül választva - Azt szeretnénk megkérdezni, hogy vannak-e esetleg olyan állatok, amiket megnézhetünk és akár még meg is simogathatnánk - tér rá a lényegi részre. Nem szokta amúgy sem kerülgetni a dolgokat.
- Cicák, vagy kutyusok vagy nyuszikák - teszi hozzá nagy bölcsen a csemete a rövid de annál velősebb igényeit anyja kérdéséhez és néz felfelé a bácsira, hogy megtudják a válaszát. Nagyon kíváncsi mert a papi azt mesélte hogy ezek az állatkák felismerik a jó gyerekeket és odamennek hozzájuk. Ha meg is szabad simogatni őket, akkor a bundájuk olyan puha lesz a kis keze alatt, mint anya haja. De az nem lehet mert, anya hajánál nincs puhább dolog. Ilyen és ehhez hasonló világmegváltó dolgok járnak a fürtös loknikkal borított fejecskében, míg a nőében sokkal egyszerűbbek. Ha Imola beleszerelmetesedik egy macskába vagy bármibe, akkor bizony kapnia is kell egyet. Ez ilyen egyszerű. Neki is volt kiscicája Ödönke, igazából Bödönnek hívták, mert egy régi zsírosbödönben hajították ki a szeméttelepre. Az apja útja minden nap arra vezetett el a hopp állomás felé, míg dolgozni járt. Lassan tíz éve is megvan már annak, hogy egy este meghallotta azt a szívet szaggató nyávogást, amit a kis szerencsétlen kölyökmacska kiadott és nem tudta otthagyni. Hazahozta magával. Bödön sok évig volt velük. Idős volt már és őszült, akárcsak a szülei, de a szemében olyan hálával nézett fel rájuk utolsó napján és úgy dorombolt, mint egy vaskályha. Egy szó mint száz Imolának is kell egy saját Ödönke.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Szeretek ide járni, az erdőbe. Nyugalom van, csend és békesség. És ami a legjobb: nincsenek emberek. Tilos ide jönni, hát, nem érdekel. Tudok magamra vigyázni, köszönöm szépen. Szóval engem aztán hagyjanak az ilyen idióta szabályokkal. A legtöbb szabály marhaság eleve. Na meg túl kevés a szabadtéri tanóra. Ugyan kit zavarna ha valami béna felrobbantja az üstje tartalmát bájitaltanon, ha idekinn lenne megtartva az óra? Ugye, hogy senkit se. Nem sérülne meg legalább a mellette ülő szerencsétlen.
Van ám szokásos útvonalam, de most letérek róla, még is csak hétvége van és ki tudja még hány delikvensnek jut eszébe ide csavarogni. Így persze túl közel kerülök a vadőr kalyibájához. Mintha valamiféle nyüszögést hallanék. Kifelé veszem hát az irányt az erdőből és rögtön észreveszem a vadőrünket. Na hát ő aztán nem tétlenkedik annyi szent. Odabenn persze mindenki vigyáz meg óvatoskodik, hogy nehogy már egyetlen szem por tapadjon a makulátlanra mosott-vasalt talárjára, ő meg …  hát pont úgy fest, ahogy egy vadőrnek kell. Kedvem lenne lefotózni, csak hogy megmutathassam azoknak a piperkőcöknek milyen is ha valaki dolgozik.
Nyugodtan lépdelek egyre közelebb felé, mintha nem is a tilosban jártam volna az imént.
- Mi van velük? – teszem fel a kérdést, már messzebbről, mély hangom úgyis tökéletesen eljut hozzá. Fejemmel meg a kutyák felé bökök. Köszönni? Ugyan minek azt? Sokkal fontosabb az, hogy mi bajuk az állatoknak, minthogy udvariaskodjak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Akkor annyira mégsem mugli, ha a logikáját nézi. Mondjuk, tény, szereti magában, még ha néha csak gondolati szinten összekapcsolgatni a dolgokat azzal, amit tökéletesen ért és mondjuk el is tud képzelni. Nem baj, ha kimondja, tudja, hogy vicces, már csak azért is, mert ilyet feltételez ugye. A tökéletestől ő messze van, de legalább érthető. Ez is egy szempont. Ha nevetnek is, de értik akkor, miről hadovál.
- Ahh, glutén meg laktóz tuti van bennem, ahogy mogyoró is, de mágia semmi. Itt se lehetnék, csak ugye – van az a pillantás, ami mindent elmond és nem kell befejezni a mondatot, főleg, ahogy a mimikája is húzódik mellé, nincs több szó, mert ugye, megvan az ok, amiért itt és ebben a közegben, világban lennie kell. Még mindig vegyesek róla az érzelmei, már a mágiáról, a közeg, amely körbeveszi, már jóval kellemesebb. Ezért is igyekszik egy kicsit könnyíteni, legalább azzal, hogy elmondja, nehéz és nehéz is lesz, de a vége jónak ígérkezik. Úgy érzi, ő is meg fog majd vele birkózni, csak másképp és más módon, úton, de ezzel semmi probléma nincs ugyebár, még megítélni sincs joga, csak hát, akkor beszél és hátha jobb, mert ugye a kisujjat is odanyújtani dolog valahogy könnyebb, mint azt mondani, hogy nyugodjon meg és minden rendben lesz egyszer. Nem, az nem ugyan az, bár tudja, nem tud és nem is fog tudni mindenkivel törődni, nem is akar, ahhoz a lelke nem elég ép és erős, legalább ennyivel próbálkozik. Mert tény, hogy mindegyik út más, de a lényeg a változás és az, hogy nagy és ők nem azok az emberek, akik azonnal fel is kapják, mintha csak zoknit cseréltek volna vagy egy hajszínt. Ez kicsit kacifántosabb, ezért is érti meg, mire utal azzal, hogy kiköltözik. Fura, mintha ezen a helyen sok olyan értenék meg őt és fordítva. Már-már számszerűen sok, úgy néz ki, nem olyan ritka dolog az, amivel küzd – egy része persze, az egyszerűbbek -, talán kicsit ijesztően több, mint az átlag, de az ő átlagja másabb.
- Ugyan – lágyan rázza meg a fejét, apró mosollyal. Bátor. Nem. - Ha nincs noszogatás, akkor nemigen lett volna semmi – sóhajt egyet, de tény, az sem utolsó szempont, hogy annak ellenére vette a dolgokat és nem szaladt el, vagy reszketett végig a lakás mélyén. De annyira bátornak sem mondaná magát, tekintve, hogy amikor az új helyre került, képes volt órákig a nappaliban ülni a cuccaival megilletődve, mintha engedélyre várt volna, vagy arra, hogy melyik szoba is az övé, pedig csak egy volt. Hogy óvatos lépésekkel járt eleinte, most pedig együtt röhögnek.
- Hű. Legjobban? - vakarja meg a fejét, mert több is akad azért, nem száz, de több. - A barátság? Hogy megint létezik az életemben? - pedig lemondott róla vagy felszínessé tett mindent, hogy ne is vegye észre, ha elmúlik. Most pedig? Fájna. Nem is akar arra gondolni, hogy vége. - Meg önmagam. Ami már... kicsit szórakoztatóbb – mert ő is változott a dolgokkal együtt, sokszor kell nagy levegő, de mégis, kevesebbszer. Talált egy utat, talált olyanokat akikkel beszélhet, talált mindent, amit csak lehet. Ő még mindig szerény.
- Ó, ott lakik egy csuda jó fej csaj, Kimoriah. Ajánlom. Van sok szép virágja és bár kicsit pörgős, de nem csapja rád az ajtót ha cukor kell – bólogat, meg persze laknak ott mások is, akiktől tartania nem kell, egész nyugis környék ez, sehol sem hallott félbolond öregekről akik dobálóznak vagy helyi részegektől akik lepisálják a kerítést és ordenárék. Ha belegondol, ez egy zen városka, lehet azért választották ezt? Hmmm. Érdekes gondolat és indok lenne.
- Én elég indokolatlanul nem értettem semmit? Nem tudom – nevet aprót, mert tény, hogy amennyire pörögni látta, úgy hozta le az életről. Eléggé. Ez mondjuk lehet meglepő volt. - De szegény az asztalra borult tőlem, szóval, valamit sikerült – von vállat, mert nem ez volt a célja, minden, ami történt, az csak kijött belőle. Spontán.
- Van, amit lehet sejteni tőle, én legalábbis, mert tudom mi dolgozik benne. Nem tudom, milyen volt előtte, mert én egy kicsit olyan, mint ő. pörögtem, buliztam, aztán tessék, nagypapa vagyok – mutat magára, majd kinyúlva cirógat meg egy nyuszit. Tényleg az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Zajlanak az események hősnőnk életében. Néhány nap leforgása alatt teremtett magának és kislányának új életet. Mi ez, ha nem átütő siker? Az bizony. Ráadásként már ma kezdett is a rádióban. Az első adás lement, ami igazából egy bemutatkozás volt. Figyelemfelhívás, hogy bizony jövő szerdától kezdve hetente három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken Elektra felelni fog, méghozzá a hallgatók kérdéseire. Várják a beérkező baglyokat, hollókat, galambokat vagy bármilyen postás lényt, még a olyat is aki kétszer csenget. Imolára a nagymamája vigyáz. Már mindketten az igazak álmát alusszák, hiszen késő éjszaka van. Ugyan ez az adás most csak másfél órás volt, így is lassan éjfélt üt az óra. De Elektrának nincs kedve még hazamenni. Hajtja a kezdés előtt elfogyasztott rituális adásnyitó kávéadagja. Ezért lépteit a ragyogóan tiszta csillagos ég alatt egy régi kedves helye felé veszi. Reméli, hogy azóta, hogy elballagott nem lett riasztó bűbájokkal levédve. Már közel jár, amikor furcsa sziszegő hangot hall meg. Előhúzza pálcáját és egyre közelebb oson és, hogy jobban lásson pici fényt gyújt a bűvös vessző végén. De csak egy alakot pillant meg, aki sprével fúj egykori kedvenc búvóhelyére. Felbuzog benne kíváncsiság, meg a koffeinlöket és kilép a fák mögül.
- Az valami faszerűség lesz? - hangzik el a legabszurdabb a kérdés, amit csak feltehetett. Mivel teljesen egyértelmű, hogy nem látja tisztán mit csinál az illető. Viszont ezzel Elektrának máris célja van. Ha csak szimplán rákiált a rongálóra, hogy "Hé te!" azzal simán ráijeszt és akkor a másik biztos elrohan. Így viszont jó eséllyel fog érdeklődni az iránt, aki figyeli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Terve bevált, ahogy számított is rá az idegen alakjából. Már amennyit látott belőle annál a kevés fénynél. Kicsit közelebb sétált és nagyobb fényt bűvölt pálcája végére, hogy megnézhesse magának. Közben figyelte, ahogy a lány beszélt. A szavai egy tizenévesé voltak, de a tartalmuk mélyebb tudást jelzett Elektra számára. Aki ismeri a mondákat az érdeklődő és kötődik általában a gyökereihez, a családjához. Következtet gyorsan, bár rég használta ismereteit, Azóta nem elemzett ki egyetlen embert sem a hangja és a külleme alapján, hogy az első gyermeke megszületése után otthagyta akkori állását lakóhelyük rádiójánál.
- Északi mitológia? - jön az újabb kérdés, ha már elsőre így beletalált. Meglehet a lány - mert bizony az éjszaka művésze egy serdülő korú leányzó - befejezi amit elkezdett, mégis szóba állni látszik vele. Ezt jó jelnek veszi és anyai ösztöne azt súgja, hogy ne hagyja magára, ha már így összefújta őket a szél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Rosszalló pillantást vet Bercire, amint kiszúrja, hogy mosolyog, vagy inkább nevet rajta. Mert igen, az a mosoly ott bizony igen jó szórakozást sejtet, ettől pedig Layla-nak kedve szottyan hörcsögként felfújni arcát és duzzogni egy sort. Kár, hogy a rellonos túl kedvesen csinálja, amit csinál, így nem tud rajta igazán megsértődni, sőt, egy picit talán még oldódik is a benne felgyűlt feszültség. Szeretné, ha a csapata nyerne, ez a versenyszellem akkor is elkíséri, mikor csak a saját eredményéért küzd, de ha másik haté is rajta múlik, az már egészen más. Egy fogóra túlontúl nagy súly nehezedik egy meccsen, hiszen százötven pont bőven döntő lehet egy ilyen helyzetben.
- Hát nem tudom. Az a srác elég ijesztőnek tűnt – elhúzza száját, ahogy visszagondol Ábelre. Mármint, nagy és helyes, de közben meg van egy olyan félelmetes kisugárzása is, amitől az ember úgy érzi, inkább kerülnie kéne. Hogy ez pusztán házából vagy a róla terjengő pletykákból ered-e, az nagyon jó kérdés, a navinés sem tudná megmondani. – Ami nagyon zavar, hogy a csapatunk eredménye rajtam múlik. Nagyon ritka az, hogy nem a cikesz dönt és, ha ők mindent beleadnak, de nekem nem sikerül, biztosan haragudni fognak és én is csalódott leszek – ajka ismételten lebiggyed, mert bizony ezt is számba kell vennie. Nem okozhat csalódást, sem a többieknek, sem azoknak, akik nekik szurkolnak majd. Szülei is tudják, hogy ma játszani fog és, bár nem jöhettek el, megírták, hogy szorítanak érte, ahogyan bátyja is, aki kifejezte abbéli aggodalmát, hogy maradandó sérülést szerezhet. Nem mintha ennyivel a meccs kezdése előtt volna lehetősége kihátrálni a dologból, így hát minden félelme ellenére elhatározta, hogy akkor is pályára áll, ha most repül utoljára.
- Úgy beszélsz Henrikről, mintha valami istenség lenne – játékosan kezd nevetni, miközben arca enyhén kipirul. Mi tagadás, ő is észrevette már, hogy igen helyes férfi és a tárgyát is felvette – no nem azért, mert annyira érdekelné az okkultizmus vagy a fekete mágia… Senkit sem ringatna ilyen tévhitekbe. – De tudom, hogy jó játékos, Maja nagyon bízik benne. Meg tanár is, eleve nagyon erős, ha tényleg ő fog védeni, akkor talán el tudok vonatkoztatni a gurkóktól – semmiképp sem bántaná meg azzal csapatkapitányát, hogy az ő kezei között félne, de lássuk be, az Ambrózy-Kelevitz párbajban egyértelműen a lány maradna alul. Nem azért, mert nem jó terelő, hanem mert fizikumából adódóan nem lehet olyan jó, mint a férfi.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy nem tudsz spárgázni? Radetzky Bertalan! – azonnal alapállásba csapja magát és szándékosan mond rossz nevet, csak hogy fenyegetőbbnek és komolyabbnak hasson minden szava. Egyik kezét elveszi, hogy mutatóujját rázva incselkedjen kicsit a rellonossal. – Hát mégis hogy lehet, hogy az én legjobb barátom nem tud? Ejnye. Na de akkor mesélj, mit tudsz? – kihívóan, de egyértelműen szórakozottan és viccelődve piszkálja a másikat. Nem is olyan ártatlan, mint az ember hinné, bár az is tény, hogy fogalma sincs, ez a fajta viselkedés hogyan láttatja kívülről. Egy avatatlan szem bizonyára azt mondaná, hogy Layla flörtöl, pedig ez nincs így, azt sem tudja, mi az és, ha tudná, tuti nem csinálná, elvégre Berci nagyon fontos neki. Ha egyszer felesége van és barátok is, sohasem kockáztatná ezt a kapcsot, főleg nem valami ízléstelen viccért. Szóval akárhogy is tűnjék mások számára, ők ketten biztos tudják, hogy a ma született bárány egy bűnös elítélt a navinéshez képest.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Honnan jött rá, hogy fát alkot? Ez egy igen jó kérdés. Annyit látott, hogy ágasbogas és felfelé és lefelé is terebélyesedik. A színei akkor még nem voltak kivehetőek, inkább csak a mozdulatok amikkel készült. Hősnőnk elég elvont gondolkodással rendelkezik, és az activityben sem olyan rossz. Majdnem mindig elsőre ki szokta találni Imola lánya miket rajzol. Egy szó, mint száz: Tippelt.
- Abból, ahogy beszélsz és ahogy mozogsz és kinlzel - válaszol kicsit azért izgalmasabban, hátha ez még jobban felkelti a lány figyelmét - Az északi népeknél jelen van, meg nálunk is, igen ezt tudtam - bólogat helyeslően. Görög felmenőkkel rendelkezik, a mitológia kicsiként a szíve csücske volt, főleg azokután, ahogy a nagypapája mesélt róla.  
- Bagolyköves vagy? - kérdezi és egészen közel sétál oldalt megállva a lány mellett, ahonnan látja a mű készülését. Van a graffiti meg van a falfestészet, na ezt inkább az utóbbinak látja.
- Ott tényleg egy másik kis világ van - pillant fel a faházra, ahol előtte és utána is biztosan sokan húzták meg magukat egy-egy rossz nap után. A nyomaikat mind otthagyva a falakon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Jót nevetek magamban az ál-felháborodásán. Persze, úgy is lehet értelmezni, hogy egy "undok dög", meg úgy is, hogy az egyik kedvenc lényem a világon. Így máris máshogy hangzik az az összehasonlítás, dehát ez persze ilyenkor Zsófit nem érdekli, inkább duzzog. Pont, mint a kutya. De ezt inkább nem mondom ki, nehogy a műduzzogás igazi duzzogásba váltson, azzal nem mennék túl sokra.
- Hol fogsz tulajdonképpen lakni? - merül fel bennem hirtelen, hiszen ha megkapta volna az állást, valószínű, hogy Budanekeresdre cuccolt volna. De így? Főleg, hogyha egyenesbe hozza a dolgokat az apjával? Szimpatizálok a gondolattal, hogy esetleg a közelbe költözzön, a lelkem megörül a lehetőségnek, valószínűleg az arcomra is kiül, amely most nem fordul felé, és inkább nem is mondom neki, hogy ne az én kedvemért fogalmazza a választ.
- Elég szomorú, hogy nem ezen kezdtél gondolkodni először - nevetem el magamat kicsit, elvégre hát milyen jogász az ilyen, nem rögtön az újdonsült jogait firtatja? Botrány. Lábaimmal egy kiálló burkolatrészt piszkálok a teraszon, közben azt nézem, ahogyan az egyre erősebb, ám még távoli szél, az erdő fáit cibálja engesztelhetetlenül. Lehet, hogyha közelebb ér, fogunk még egy kis vizet az arcunkba is kapni, a vízszintesen hulló esőt ugyanis abszolút nem érdekli, hogy a fejünk felett van egy méter széles párkány.
- És mikor tervezed a nagy találkozást? Meg hogyan? - faggatom tovább, kíváncsi vagyok, mire lehet a közelgő időszakban számítani. Zsófi életére nincs egy olyan remek előrejelzőm, mint az Augurey az esőre. Kár, erre is lehetne valamilyen varázslény, tetszene a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Bogolyfalván.
Közlöm veled teljesen egyszerűen, hiszen ha itt dolgozom, itt élek, ez tény, és tudom, hogy örülsz neki. Bár olyanok vagyunk, mint egy elcseszett film szereplői, akik egymást kergetik. Te ki, én be, te be, én ki. Valahogy sosem voltunk mély huzamosabb ideig egy helyen, ezt a kastélyt leszámítva, és bár úgy hangzik, mintha nem lenne konkrét tervem a hol lakást illetően, de hidd el, hogy van, és ismersz, te is pontosan tudod, hogy van. Vajon azt akarom-e tudni, hogy melyik társasház lenne a legideálisabb? Nem, hidd el, már az is megvan. Minden megvan, én pedig olyan nyugalommal ülök itt az elhintett ténnyel, hogy a munka - és élőhelyedtől kellemes negyed órás sétára leszek, hogy szinte már elönt az extázis. Nem akarlak bántani. Nem szándékosan piszkállak, de én ilyen vagyok, te pedig ezt pontosan tudod is. Elfogadtál ilyennek, még a legelején.
- Csss, éppen gyászolok, most vesztettem el a szerelmemet, a karrierem csúcsát, éppen a gyász öt szakaszán esek túl, meg kell emésztenem a veszteséget.
Amikor megvolt a kiválasztás, akkor volt az első szakaszban voltam, a kollégium felmondásakor a kettesben, idefelé a hármasban, és nem tudom, hogy most a négyesben vagyok-e, vagy az kimaradt, visszajöttem az elsőhöz, amikor tagadok, de tudom, hogy amikor belépek majd a polgármesterhez, az ötödik szakaszban leszek. Tudom, hogy így lesz, csak ahhoz kellett ez a beszélgetés, veled, mert a kisugárzásod, a lényed segít abban, hogy a helyes irányban maradjak, és nekem nagyon kell, hogy veled beszéljem meg az életemet. Senki másban nem bízok úgy, mint benned.
- Technikailag te csak a második ember vagy ma, akit felkerestem, de azért szeretlek.
Remélem ez a válasz megfelel számodra, és ha nem is azonnal, de végiggondolva azt, amit mondok, hogy hol fogok lakni, és mikor tervezek Richárddal szintet lépni, rávilágít, hogy egy megkezdett folyamatról diskurálunk éppen. Nem mondom ki, hogy ez mind zajlik éppen, de mind zajlik éppen.
- Reggel egy picit drámai voltam. Felmondtam a kollégiumot, és kiköltöztem. Ezért hoztam a kaktuszt, összetörne a szívem, ha ő nem élne túl egy családi viszályt. Utánad őt szeretem a legjobban. Szóval okosan engedd a hisztériás közelébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Drinóczi „elesek” Babettnek fogom hívni mostantól. Tényleg vicces, hogy mindig kényszeres popóérintést érez a földdel. De akkor is segítek, ha elesik kétszer, hússzor, vagy százszor. Legalább van min nevetni, mert ezek az elesések olyan véletlenszerűen jönnek, hogy még csak számítani sem lehet rá. – Veszélyes vagy. Te vagy a legcukibb emberre ráeső boszorkányom… izé, boszorkány ismerősöm – javítom ki magam gyorsan, mielőtt túlságosan személyeskedni és flörtölni kezdenék. De tényleg, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy… nem kell küzdeni érte? Egyáltalán miért ne kéne bárkiért küzdeni? Egyáltalán miért is jut eszembe ez? Ennyire tetszik Babett? Hát, végül is… ennyire. De most nem csak arról van szó, hogy nagyon tetszik a szeme, vagy az ajka. Tényleg valahogy olyan különleges neki. Bence, te kezdesz maci lenni, Babett meg a málnás, „junó”? Még jó, hogy a kis bagoly megtámadja, nekem pedig újra hős üzemmódba kell kapcsolni ahhoz, hogy kiszedjem a bagolycsemegét a hajából. Jól sikerül, szerintem nem maradhatott benne sok, legalábbis nem látszik. Az ujjaimat fésűnek használva túrok bele a hajába, de csak pár morzsa esik már ki, tehát jól végeztem a munkámat. Közben engem néz, én meg őt, de persze főleg a „munkára” koncentrálok, mégis… kezd megint elhatalmasodni az érzés, ami a stégen volt. Rápillantok az ajkára, kószán, mintha nem is azt nézném és viszem tovább a pillantásom a hajára, de azon az oldalon már nincs morzsa.
- Sz… - nyelek egyet – szívesen – fejezem be, majd mosolyt varázsolok az arcomra és még csak pálca sem kell hozzá. Gyorsan vissza is terelem a témát a baglyokra, és mindjárt helyben is vagyunk. Szóval szereti az állatokat, úgy néz ki, megint új dolgot tudtam meg róla. Jó, a baglyokat úgy általában minden varázsló és boszorkány szereti, deee, akkor sem tudtam eddig ezt róla.
- Akkor a tiéd mostantól – látom az örömöt rajta, hogy megkapta és hát tök jó érzés. Jó, nem mintha nem maradt volna még nyolc, így könnyen váltam meg bármelyiktől. Nekem nem volt kedvencem közülük, így könnyű átadni neki és akkor még én vagyok a rendes is, nem? Meg hát szívesen is adtam… ó, Merlinre, de jól áll rajta ez a ruha, basszus! Ahogy pedig kuncog, hát meghalok. Mondom ezt húsz évesen, mint egy óvodás! De hát most mit tegyek, tényleg aranyos lány! Meg szexi, meg… mindegy…
- Jó választás, szerintem tetszik neki – nézem a kis állatot a reakcióra, aki víjjan egyet, úgy tűnik igazam volt. Aztán pedig rám néz huncutul, amit nem tudok mire vélni, de érzem, ahogy az ajkaim szélesebbre húzódnak, a szemeim pedig kíváncsian fúródnak az övéibe. Addig sem az adottságait bámulom, ügyes vagyok, nem?
- Én is veled – vágom rá gyorsan, mielőtt elolvadnék a szavaitól. Hát szeret velem lenni! Pedig alig volt még velem, de milyen jó, hogy mondta! – Hát azért olyan sokszor még nem találtam ki, ez az első. A sörözésben nem számítottam rád, a halat sem én rendeltem oda és… - hirtelen vörösödök és hallgatok el. – A többi sem volt olyan előre kitalált, de örültem nagyon hogy ott voltál a szülinapodon. Legalább emlékezetes marad, hogy lecsapott egy hal! – nevetek fel, majd leülök mellé, és birizgálom Mogyorót, az újdonsült baglyát.
- Ú, imádnálak érte – emelem meg szemöldökeim egyszerre. - Amúgy, ha tudsz még valakit, aki rászorul bagolyra, vagy csak szeretne egyet, szólj és adok neki, amíg van. De csak olyat, aki szeretettel gondozza, mint te – mosolygok rá, majd a fejem a vállára teszem, és úgy nézem a többieket. Aztán sóhajtok egyet és feltápászkodom.
- Van kedved visszasétálni velem? Vagy maradnál? Nekem most mennem kell, de mindenképpen meg akartam mutatni őket – a kezemet nyújtom neki mosolyogva, hátha elfogadja. – Öhm – kezdek bele a nagy tervbe. – Találkozhatnánk máskor is, ha van kedved hozzá. Nem akarok erőszakosnak tűnni, de jó fej vagy, és hát – beharapom az ajkaim, majd folytatom kisvártatva – úgy tűnik, hogy izé… ajj, ebből már nem jövök ki jól – nevetem el magam. – Szóval, ha van kedved még elmehetnénk ide-oda, no – most biztos, hogy teljesen belevörösödöm az egészbe, érzem, hogy ég a fülem. – De inkább menjünk, mielőtt elsüllyedek a bénázásban – kacagok fel, majd remélem, vele együtt megindulok a kastély felé. – Mogyoró. Tényleg jó név.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

A kérés egyszerű és egyértelmű, meglepni pedig nem mondhatnám, hogy meglep. Azért végigfuttattam az elmúlt percekben pár lehetőséget, hogy miért áll az ajtómban egy édesanya a totyogójával, és a cuki kisállatokon kívül csak az a morbid, szappanoperába-illő gondolat merült fel bennem, hogy azt akarja bejelenteni, én vagyok a gyerek apja. Ezt aztán persze hamar kizártam, tekintettel arra, hogy még soha életemben nem láttam Elektrát. Persze egy jó szappanoperában ez nem lenne probléma, kiderülne hogy valamilyen bájital hatása alatt álltam, azért nem emlékszem, de no... Az a nagy helyzet, hogy szerencsére elég ritkán valósulnak meg az ilyen agyament forgatókönyvek.
Szórakozottan bólogatok, elraktározva a fejemben a nő nevét, aztán lepillantva a lányára a kérés részletezését is meghallgatom. Bólintok.
- Cicám nincs, bár hátul van pár Kneazle, de kutyusokkal, nyuszikkal és puffskeinnel szolgálhatok éppenséggel - mosolyodom el, majd kérek tőlük egy perc türelmet, amíg visszaszaladok a kunyhóba, hogy elhozzam a nyuszik ketrecének a kulcsát.
- Szerintem talán a nyusziknál lenne érdemes kezdeni - állapítom meg, mert a kutyáim ki tudja merre vannak éppen, illetve a nagyobb termetük miatt is aggódom kicsit, Murci kifejezetten imádja a gyerekeket és rendszeresen lesz a dologból seggrecsücsülés és ehhez kapcsolódóan sírdogálás. A P-betűs részleg (valamiért imádom az egy fajhoz tartozó lényeimet azonos betűvel kezdődő neveken hívni, ne kérdezzétek...) viszont elég békés típus, úgyhogy Momónak tökéletesek lesznek.
- Erre tessék - bökök fejemmel a kunyhó jobb hátsó sarka felé, megforgatom a kezemben a kulcsot, és elindulok előttük, hogy tudjanak jönni utánam, meglesni a nyuszkókat.
- Hány éves vagy? - érdeklődöm meg útközben a kishölgyet, mert az előbbi beszámolója alapján feltételezem tudja, és el is tudja mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Oké, szóval egyelőre úgy teszünk, mintha nem vettem volna észre, hogy az erdőben sétálgatott. Legyen... Egyelőre. Nem tűnik már olyan fiatalnak, így azért sokkal nyugodtabb vagyok ezzel kapcsolatban, mint amikor egy tizennégyéves elsős, aki még egy Alohomora-t sem tud rendesen kivitelezni, gondolja úgy, hogy felderítőútra indul. A gond az, hogy az emberek azt nem értik, hogy alapvetően nem az a baj, ha az erdőbe mennek, hanem hogy általában nulla a helyismeretük, így nem tudják megkülönböztetni az erdő azon pontjait, ahol még biztonsággal járhatnak-kelhetnek, és azokat, ahova viszont nem hogy én, de még a nálamnál sokkal idősebb és képzettebb varázslók sem mennek be szívesen. Ha pedig valami elszaródik, ahhoz sincs elég helyismeretük, hogy tudják, merre meneküljenek. Ez az alapvető gond, és pedzegettem már egyébként az igazgatónál, hogy szeretnék majd olyan rövidebb lénymegfigyelő túraútvonalakat kialakítani a diákoknak, ahol felügyelettel, biztonságosan ismerkedhetnek mindig az erdő azon részeivel, amihez már elég nagyok és képzettek, és amelynek a lényeit legalább a tanóráról már ismerik. Készülőfélben van a projekt, egyelőre a ház körüli lényeket és állatokat próbálom helyrepofozni, amivel pedig majd az előkészítősöket szeretném megismertetni. Elvégre minek vannak itt, ha a legtöbb diák negyedikben úgy tanul az XXXX-es besorolású lényekről, hogy még egy Puffskeint sem látott? Naugye.
Nade visszatérve a kis erődjáró barátomhoz, a Crupok hogyléte felől érdeklődik. Kicsit meglepve nézek rá, hogy ennyiből levette, hogy betegek. Persze nem festenek jól, de az elmúlt két percben nem kakiltak be, ami már haladás, szóval inkább csak fejbe vannak kólintva.
- Elkaptak egy vírust. Kicsit úgy kell elképzelni, mint amikor az ember benyalja a kalicit - magyarázom végül az ismeretlen ismerősnek.
- Már kapják a nekik kikevert főzetet, addig viszont muszáj volt áthozni őket ide, mert ha ráragasztják a többiekre, nagy gondban leszek - fűzöm még hozzá egyszerűen, hogy mit keres a Crupok házikója ennyivel odébb a többi háztáji lényemtől. Franky felkel és Milan felé lépdel, óvatosan körbeszagolgatja, szegény egy kicsit büdös. Fifi csak csücsül tovább, megilletődött, aggódó kiskutyaszemekkel nézve fel rám. Édes kutya, úgy sajnálom őket most. Megvakargatom a buksiját. Reméljük emberre nem fertőző. Az a tapasztalatom, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Picit meg is lepődöm, meg nem is. Mármint na, logikus, hogy Bogolyfalván fog élni. Ez van közel, ennek van értelme. Közben azonban mégis meglep. Egyrészt azért, mert ismerem Őt, tudom, hogy mennyire középszerűnek és rangon alulinak tartja ezt a helyet - ami eleinte számomra sértő volt, mostanra túltettem magam rajta - másrészt pedig az is meglep, hogy eddig nem szólt erről. Miért nem szólt? Beszéltünk rosszabb esetben is kétnaponta, fájt volna beleírni a hülye bagolyba, vagy a Messenger-üzenetbe, hogy "hé, amúgy szomszédok leszünk"? Ez most fura.
- Öh oké - nyögöm ki végül szemöldökráncolva, de ekkor még nem is sejtem, hogy a feketeleves még csak most jön.
- Whaat - csúszik ki a számon a bejelentésére, hogy már meg is ejtette a találkozót az apjával. Oké, that escalated quickly. Most már tényleg kezdek megsértődni, egyébként. Na nem azért, mert előbb ment Vasváryhoz - bár azt sem értem, 23 éve kölcsönösen szarnak egymás fejére, mi viszont tudtommal nem - hanem azért, mert erről sem szólt. Próbára teszi a türelmemet ez a lány, de rendesen.
- És nem akarnál végre tájékoztatni, hogy mégis hogy ment? - kérdezem kicsit ingerülten, mire hozzáteszi, hogy hirtelen felindulás volt, és ma reggel döntötte el. Habár nem erre voltam kíváncsi, hanem hogy mi zajlott le kettejük között, azért valamire ezzel a válasszal is megyek. Kicsit megnyugtat. Ezek szerint nem titkolta előlem napokig, hanem egyszerűen csak ő sem tudta. Elkattant az agya. Oké, ezt ismerem, ezt meg tudom érteni. Bár akkor sem értem, miért nem írt reggel egy üzit azon a rohadt telefonon, de így azért világosabb a helyzet. A közelben becsap egy villám, a másodpercek múlva érkező hangja fülsértően hangos.
- Értem - bólintok a kaktuszos dologra, most már kicsit felengedve, de azért továbbra sem jókedvűen. Kell még egy kis idő, na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Ezt most ugye nem mondod komolyan?!
Egész végig hallgatok, vagy legalábbis próbálkozom értelmes válaszokat adni,de amikor azt mondod értem, na akkor elcsattan valami a fejemben, és érzem, ahogy mind a két halántékom egyszerre kezd el lüktetni, a váratlan fájdalomba pedig belekönnyezik a szemem. Ezt nem hiszem el. Ezt nagyon nem hiszem el. Hogy merészeled életem legfontosabb, legérzelemdúsabb döntését elintézni egy értemmel? Hogyan?!
Nézlek, és nem hiszlek el. Nem hiszem el, hogy ez valóban megtörtént, hogy képes vagy ennyit mondani, és sértett gyerek módjára lerendezni engem ennyivel. Ez a viselkedés egyáltalán nem méltó hozzád Széles Adorján Benedek, és ha továbbra is ezt csinálod, akkor komolyan mondom, hogy én nagyon össze fogok veszni veled.
Nézlek, és nem hiszlek el. Érzem, ahogy az eső egyre közelebb ér, ahogy melletted - na nem szó szerint, hanem ahogy rád nézek - cikázik egy villám, és alig számol az ember nyolcig, már dörren is az ég iszonyatos hangon. A vihar közel van, és be kéne húzódnunk, mert hamarosan az eső eláztat minket, mégsem mozdulok. Pillanatok, vagy percek telnek el, nem tudom, de a felháborodásom nem csillapodik akkor sem, amikor már rendesen érzem, hogy a nedvesedő hajam a testemhez tapad. A vihar hirtelen váltott fokozatot, akkor is így járunk talán, ha nem éppen úgy nézlek téged, mintha éppen megölted volna valamelyik állatod lelkét. Technikailag ezt tetted, csak az én lelkemmel. Érzelmi kötődésem, olyan igazi, csak veled és a kaktuszaimmal van. Anyával volt, de ő elment, és te képes vagy egy ennyire fontos dolgot lerendezni annyival, hogy értem. Csodálatos Benő, gratulálok a teljesítményedhez.
- Akkor bazd meg.
Közlöm teljesen nyugodtan, mintha nem épp az esőben áznánk, és sokkal kardinálisabb dolgokról lenne szó. De ez a nap egy az egyben egy borzalom volt, minden pillanata, és hiába vagy te a napom fénypontja, ez az egy értem, elcseszett mindent. Felkelve szusszanok egyet. Nem maradhatok itt, mert nagyon összevesznénk csak, így visszaindulok a házba, hogy visszavegyem a kaktuszom, még Richárdnál is jobb helyen lesz, mint nálad, aki annyit mond erre, hogy értem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Sokszor ígértem már meg, hogy más leszek. Hogy egy napon megjavulok, és felhagyok az eddigi polgárpukkasztó életemmel. Bizonyára sokan örülnének neki, hisz megkönnyíteném a mindennapjaikat, ha nem rám kellene figyelniük, nehogy valami óriási baromságot csináljak, amiért nemhogy a suliból, de talán még az országból is kitoloncolnának. Jogosan mondom azt, hogy mindezt tekintetbe véve sem gondolkodtam el a tetteimen sohasem. Nem zavart különösebben, ha valakit magamra haragítottam, pikk-pakk elfelejtettem és folytattam mindent, mintha misem történt volna. Kivéve egyetlen alkalmat. Azt hittem az is olyan lesz, mint a többi kalandom. Játszadozom egy kicsit a fiúval, aztán amikor már nincs rá szükségem, akkor eldobom. Egyszerű, ugye? Így gondoltam én is, egészen addig, míg rá nem jöttem, tévedtem. Benett könnyáztatta arca napokig kísértett, s még teszi is álmaimban minden este. Ám miután kimentem az állomásra utána, sem lett jobb a helyzet. Abban a reményben sétáltam ki azon az esős napom, hogy tisztázzam magamban a dolgokat, de nem sikerült. A helyzet csak rosszabb lett.
Most pedig odáig süllyedtem, hogy a falat fogdosva mászok végig a folyosón, enyhén ittas állapotban, hangosan nevetgélve konkrétan a semmin. Még az is megeshet, hogy a saját ostobaságom és kiszolgáltatottságom az, amely ilyen reakcióra késztetett ebben a kicsit sem beszámítható állapotban. A fejem kóvályog, szemeim égnek, míg a torkom az alkoholtól száraz. Azt hiszem, már értem mit érezhetett Benett amikor a szülinapját ünnepeltük. Anno nevettem az ügyön, hiszen én elég jól bírom a piát, ám most még is sikerült annyira kiütnöm magam, hogy úgy érzem, bármelyik pillanatban kidobhatom a taccsot, akárcsak ő tette. Vicces, hogy mindenről, még egy ilyen undorító dologról is ő jut eszembe, ugye?
Fogalmam sincs, merre vagyok vagy, hogy mit csinálok még fenn a kastély kövein. Nem kéne itt lennem, hisz igaz még nincs takarodó, már alig tartózkodik pár diák a falak között. Arra sem foghatom, hogy járőröznöm kell, hisz ma nem én vagyok a soros. Talán abban reménykedem, hogy végre láthatom őt, mivel mát tiszta, hogy kerül engem.
Épp a fénylő lelkek mellett sétálok el lassan, mikor ismerős fürtök kúsznak be a perifériás látásomba. Megtorpanok, fejem gyorsan fordítom nyitott falszakasz felé. Azt hiszem, képzelődöm, így megdörzsölöm a szemeimet, de miután a látásom ismét kitisztul s a fiú még mindig a kis padon ül, lábaim automatikusan kezdenek el az irányába fordulni.
- Van még egy szabad helyed? – Teszem fel a kicsit sem idióta kérdést, tekintve, hogy csak egymaga ücsörög az ülőalkalmatosságon. Hangom magabiztossággal teli, bizonyára a pia utóhatásait élem át jelenleg, ahogy meg sem várva a válaszát, dobom le magam a kőpadra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Zsófi agya elpattan, nincs jobb kifejezés rá. Ezen sajnos szintén nem lepődöm meg, habár abszolút megalapozatlannak tartom - nyilván - itt most nekem van jogom megsértődni, nem pedig neki. De ő persze mégis berág, nem is kicsit, és nem kevésbé látványosan.
A visszakérdezése után felvont szemöldökkel nézek rá, már-már értetlenül, hogy mégis mi a f*sz baja van. Ő az, aki cseszett nekem egy értelmes szót is szólni, hogy mi történt ma vele, és ezek után én vagyok az, aki nem törődöm eléggé a dologgal? Én kérdeztem őt, ő nem válaszolt, akkor innentől hova foglalkoztasson a dolog? Na álljon már meg a menet, hogy majd nekem kell térdenálva esdekelni, hogy beavasson az életébe. Csodálkozik, ha ezek után kevés érdeklődést tanusítok? Megvan a fejemben a megfelelő kifejezés az ilyen viselkedésre, de azt biztosan nem köszönné meg egyikőnk sem, ha kimondanám.
Basszam meg? Remek. Így fog történni.
- Akkor neked is helló - rántom meg a vállamat, mikor már bent a házamban dúl-fúl, az eső most már az én bőrömet is kezdi eláztatni, de egyszerűen meg sem rezzenek rá. Nem szereti magát hisztis picsának érezni? Akkor miért viselkedik úgy, mintha az volna?
Megpróbálok rágyújtani, de a széltől és esőtől az öngyújtóm milliméternyi lángja teljesen hasznavehetelenné válik. Dühösen, lendületesen vágom neki a szemben álló bádoghordónak, amelyen hangosan kopognak a záporeső cseppjei, sikítva pattan vissza róla és esik bele a fűbe. Előkapom a pálcámat, a mágikus tüzet jóvalta kevésbé érdeklik ilyen problémák. Végre ég a cigarettám, mélyet sóhajtva tüdőzöm le, miközben azon gondolkodom, miért van közöttünk olyan kölcsönhatás ezzel a nővel, hogy két perc alatt nagyobb vihart csinálunk, mint az anyatermészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

A helyismerettel aztán nincs bajom. Nem azt mondom, hogy tökéletesen ismerem az erdőt, csupán egyszerűen kiismerem magam a megszokott utamon, képes vagyok megjegyezni, hogy merről jöttem és ha valami gáz van, nos az égtájakat is ismerem. Ha észak felől jövök be a rengetegbe akkor nyilván nem nyugatnak fogok rohanni a kiutat keresve. Meg azért pálcát is tudok használni, bár ártani nem szándékozom egyetlen állatnak sem, legyen akármilyen veszélyes.
Túraútvonal? Hát ez aztán mondhatom zseniális. Borzasztóan fogok neki örülni, ha meg lesznek jelölve a fák, és majd ott fognak lézengeni a diákok. De tényleg, borzasztóan. Irónia, remélem vágod.
- Á, ez megmagyarázza a bágyadtságot – bólintok egyet továbbra is a kutyákat nézve. Crup. Kutya. Marhára nem nehéz ám észrevenni, hogy valami nem stimmel velük, általában tiszta izgágák ezek az állatok, érdeklődés csillog a szemükben, meg minden. De ők nem. Az ugyan csak feltételezés volt, hogy betegek, de más opció nem igazán tűnt helyénvalónak. Tuti nem ad be nekik valamiféle nyugtatót, csak hogy könnyebben tudja kezelni őket. Többször láttam már a vadőrünket ’munka’ közben és az a napnál is világosabb, hogy az állatokat nem csak szereti, de ért is hozzájuk. Persze, most mondhatjátok azt, hogy ez elvárás egy ilyen munkakörben … de gondoljatok bele. Nem feltétlen igaz ám mindenkire.
- Az biztos, nyakig ülnél a szarban – kicsit mulattat, hogy magyarázkodik nekem miért vannak itt az  állatok. Mintha bárki is megróhatná azért, mert a munkáját végzi. Karanténba rakta a beteg egyedeket, teljesen logikus lépés. A reziben mi is ezt tettük.
- Szevasz kispajtás! – köszönök rá a furcsa bukét árasztó ebre mosolyogva. Le ugyan nem guggolok hozzá, meg nem is simogatom meg, de koránt sem azért, mert derogálna hozzáérni egy büdös, beteg, csapzott állathoz. Egyszerűen csak nem akarom, hogy még vacakabbul legyen, eléggé le van amortizálódva az immunrendszere.
- Amúgy Milan vagyok. Étvágyuk van, isznak eleget? Segítsek valamiben? – igen, ezt csak így egy szuszra. Látszólag épp egész nyugis időszak van, de bármikor rosszul lehet valamelyik, vagy a többi lény is akár, ha nem sikerült elég gyorsa a szeparálás. Vagy ki tudja milyen dolga van még a vadőrnek. A felajánlásom pedig őszinte, amennyire ki nem állhatom általában az embereket, annyira kedvelem viszont az állatokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

A vadőr készséges. Kedves és tagbaszakadt megjelenése ellenére tényleg bizalom gerjesztő. Hősnőnk és kislánya türelmesen várják, hogy felkapja amire még szüksége van, majd nyomába szegődnek.
- Három leszek - válaszolja Imola büszkén kihúzva magát és picit előrevág, hogy mihamarabb megláthassa azokat a beígért nyuszikat. Elektra nem javítja ki, hogy azért az a "leszek" még picit messzebb van. Így is kisebb a lányka a koránál. Nem akarja, hogy azt higgye baj van vele annál jobban, mint amennyit azért a nő már elmondott neki. Viszont ami a kis lányka testének nem megy olyan jól, azt az agya pótolja. A gondolkozása gyorsabban fejlődik, mint a fizikuma. Nagyon hamar kezdett beszélni és már folyékonyan teszi mindezt. Csacsog, mosolyával halmoz el minden neki tetsző embert így most ezt a számára óriásnak beillő vadőrt.
- Szeretem a nyuszikat. A papi azt mondja nagyon puhák. Te is szereted a nyuszikat? A papi még azt is mondja, hogy megérzik hogy jó kislány vagyok. Ez igaz? - csipog a csemete bájos hangján és eszébe jut, hogy a kezében lévő csokor mezei virágot igazából a férfinek hozták. Megrángatja a férfi nadrágját, hogy az felé forduljon.
- Ezt neked adom - azzal amilyen magasra csak tudja felemeli a csokrot. Mosolya ragyogó és pipiskedik, amitől picit inog még, ezért Elektra leguggol mellé és átfogja, hogy ha szükséges felemelhesse a pöttöm tündért. Ma mindketten sportosan öltöztek. Talán tudat alatt erre az állati kalandra készültek, bár inkább az az oka, hogy a hétköznapokon hősnőnk szeret kényelmes viseletben lenni és kislányából sem szeretné, ha mini felnőtt lenne. Divatbaba meg végkép nem. A kicsin egy lila pulóver, farmer és picike tornacipő van, a haja pár csattal van a szeme elől elfogva. Anyja sötétkék pulóvert visel és szintén farmert. A hátában lévő zsákban pedig ott lapul némi enni és innivalón túl mindkettőjük tavaszi kabátja. Egy színező, ceruzák, mesekönyv és az alvójószág, aki a Pipi névre hallgat és valójában egy plüssbagoly.