Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

AISHA

Eltöprengek kissé rajta, miért mondtam azt, hogy a fajtársaim szánalmasnak tartanak engem és én is őket. Hiszen ez nem annyira igaz. Ők szánalmasnak tartanak engem, igen, de én őket nem. Nincsenek jelentősebb érzelmeim velük kapcsolatban. Vagyis nem több, mint bárki mással kapcsolatban. Se nem szánom, se nem magasztalom őket. Csak figyelek, gondolkodom és levonom a következtetéseimet. Jelesül, hogy nem kéne a vámpírok ekkora hányadának vadállatként élnie, dehát ha nekik így jó...
- Igen, megértem már egyet s mást. - bólintok szerényen. Úgy hiszem, az életkoromban egyáltalán nem az a lényeges momentum, mennyire idős vagyok, hanem valóban az, miket láttam. Az, hogy végigkövettem az emberiség fejlődésének egy jelentős szakaszát. Jelen voltam sorsfordító eseményeknél, ismertem nagy alakokat, és megéltem a korok szellemiségét. Itt hordozom magamban mindet. Igazából szó szerint. A véremben.
- Ők nem érzik kihasználásnak. Nem gondolják át. Nem jutnak el ezekre a felismerésekre, csak mennek az ösztöneik után, hódolva a vágyaiknak. A legtöbbjük komolyan nem akar rosszat, csak felelőtlenek. - védem tovább férfitársaimat, most már harmadik személyként beszélve róluk, mert amiket most elmondok, azok jórészt rám már rég nem igazak.
- De nem is feltétlenül kellemetlen. - reagálok a harapással kapcsolatban.
- A vámpírtól, a körülményektől és a módtól függ. - fejtem ki, szerintem min múlik egy vérszívás milyensége a véradó számára. Persze, a legtöbbünket egyáltalán nem érdekli, fáj-e a halandónak, meg se próbál kíméletes lenni. Ha én iszom valakiből, törekszem rá.
- De, igen. Közvetlenül az emberből inni a legjobb. Pontosan emiatt tartózkodom tőle. Minél többször tennék így, annál inkább mértéktelenné válnék. Márpedig, ha  meg akarom őrizni a józan eszemet és ura akarok lenni a cselekedeteimnek, mértékletességet kell tanúsítanom. Kontrollra van szükség. - bólogatok, ahogy nyugodt vonásokkal magyarázom Aishának, miért nem élő embereket csapolok meg estéről estére. Sokkal inkább saját magam miatt teszem, mint ő értük. Hiszen nem ölném meg őket, és ha delejezést hajtok végre, még csak nem is emlékeznek rá, mi lett velük. Nekik ilyen szinten édes mindegy. Nekem viszont nem.
- Nem vagyok egyedül. Ha éppen nem akad személybeli társaságom, mint ami most éppen Te vagy, akkor ott vannak az egyéb tevékenységek: a művészet élvezete és művelése, a tudományos felfedezések kiaknázása és továbbfejlesztése, vagy egyszerűen csak a környezetem megfigyelése, a pillanataim megélése. Arról nem is beszélve, hogy a Teremtőm mindig velem van. Nem testben, de lélekben és vérben. - lendülök bele a magyarázásba, enyhén arcomba lógó tincseim mögül pislogva a lányra, ahogy laza törökülésemben heverek a stég végén mellette, ám amikor utolsó szavaimat ejtem Atyámról, rekedtes hangom elhalkul, ellágyul. Kék, sápadt fényű szemeim pedig tiszta, jóleső szeretettel csillognak.
- Furcsa, mennyire magányosak vagytok. - lehelem aztán ki homlokráncolva gondolatomat a halandókkal kapcsolatban, a fiatal lány szép vonásait fürkészve, lélekbehatóan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bevallom, azért egy kicsit meglepett Évi válasza. Miután megkérdeztem, hogy honnan ismer és ő elmagyarázta, hogy honnan, tényleg meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire "híres" vagyok, vagy mi. Én egész eddig azt hittem, hogy csak egy lány vagyok a többi közül, de hát akkor itt a bizonyíték, hogy nem. Azt viszont még most sem értettem, hogy miért pont engem mondtak. Több olyan Levitás van - vagyis hát majdnem mindenki -, aki szívesen válaszol az elsősök kérdéseire és esetleg körbevezeti őket a kastélyban, vagy azon kívül. De hát most már mindegy, én is szívesen segítek bárkinek, ha kérdése van, vagy ilyesmi.
- Értem. Esetleg segíthetek valamiben? - Rámosolyogtam és kicsit helyezkedtem a földön. Most különösebben még az sem zavart, hogy tiszta zöld lesz a már amúgy is türkizkék-zöldes árnyalatú szoknyám. - Eltévedtél, vagy...?
Nem akartam felsorolni az összes lehetséges dolgot, ami miatt segítséget kérhetett volna, így hát csendben maradtam. Majd ő elmondja, ha akarja és kész. Amikor elárultam, hogy valami furcsa családi balhé készülődik otthon, habogni kezdett és rengetegszer bocsánatot kért, aztán rám nézve csak így megállt.
- Semmi baj, nem tudhattad - egy gyors mosoly, aztán a hullámzó vízfelszínt kezdtem el bámulni. Bár a nap még magason járt, a levegő kezdett lehűlni és... és ez mind hazugság. Igaz, hogy késő délután volt, a hőmérséklet akkor sem csökkent huszonöt fok alá, szóval érthető volt, hogy inkább közelebb húzódtam a vízhez. A egyik kacsóm belelógattam a vízbe és figyeltem, ahogy az évgyűrűkhöz hasonló körkörös izék megjelentek a felszínén. Igen, nem tudtam mi volt a neve, így elintéztem egy "izé"-vel.
- Nem nem tudsz, de azért köszönöm - rápillantottam és kihúztam a kezem a vízből. Hagytam, hogy lecsöpögjön róla a víz, aztán újra visszadugtam, és élveztem a hideg folyadékot a kezemen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Az azért mégse olyan jó, nem? Voltak azért csúnya dolgok – húzom el a szám, mert elég csak a tömérdek háborúra gondolni, hát még a halálos járványok, meg a többi. Azért én örülök, hogy ezekből kimaradtam. Rá is jövök, a vámpír lét nem nekem való, nem bírnám elviselni. Eddig úgy éltem, hogy mindig harcolnom kellett valamiért, rémisztő belegondolni, hogy lehet olyan is, mikor nem kell – elvégre nekik mi árthat? -, és akkor tenném fel a kérdést, mi értelme létezni?
Nem mintha annyira bele akarnék bonyolódni a témába, azt se hiszem, hogy ő olyan szívesen beszél erről, végtére is… nem él. Vagyis de, de mégse. Azt hiszem, nekem ehhez idő kell. Persze a világért se mutatnám ki a zavartságom, már így is túlzásba vittem az érzelemkinyilvánítást, és az hiányzik a legkevésbé, hogy a szeme láttára kapjak sokkot a tömérdek feldolgozatlan információ miatt. Mert azok meg csak úgy jönnek, időm sincs megemészteni őket, és titkon tudom, hogy erre még nagyon rá fogok fázni. Most még laza vagyok, de mihelyst eljut az agyamig mindaz, amiről itt szó van…
- Lestat… mármint… Rice Lestatja, ő jut Önről eszembe – vigyorodok el, mert annyira kerestem már ezt a nevet, és végre beugrott. Na, őt bírtam… már ha egy fiktív személyt lehet ugye bírni, de Lestat akkor is nagy arc volt.
- És még kérdezik, mi az, hogy a nők okosabbak, na mindegy… amúgy is.. tök jól megvagyok egyedül… - vonok vállat, mert tényleg nem kerít hatalma alá a depresszió, csak mert még nem botlottam bele életem párjába, arra lesz még bőven időm, és ami azt illeti, kifordulni se nagyon szeretnék magamból. Mármint ennél is jobban.
- A vicces az, ha most otthon lennék, már férjnél lennék – persze nem mosolygok, nem is beszélek hangosan, épp csak elhagyják a szavak a szám.
- Hagyomány, a családom meg komolyan veszi… ezért léptünk le a nővéremmel – adok valami magyarázatfélét, persze azt nem várom el, hogy meg is értse, elvégre… nem Indiában nevelkedett, és ott tényleg minden sokkal másabb, mint itt. Itt már pletykálnak, ha valakinek háromnál több gyereke van, nekem meg még ott a hat tesóm, és az égadta világon senkit nem zavar.
- Ahhaaa, mondjuk, azt nem hiszem, hogy bárki önként és dalolva nyújtogatná a nyakát – ráncolom a szemöldököm, mert mivel így hiszem, ugrott is a kellemes dolog, mert hát, hogy lehet valami kellemes, ha az ember nem akarja, ugye? Persze Adam a vámpír, én meg csak próbálok úgy gondolkodni, vagy megérteni ezt az egészet, de eddig nem aratok nagy sikert.
 - Tehát inkább mazochista – elég érdekes fejet vághatok, mert a szavai alapján nekem ez jön le, és én alapjáraton nem értek egyet ezzel a hozzáállással. Már miért kéne megtagadnom magamtól azt, ami jó? Oké, én határozottan a fejjel a falnak típus vagyok, de idővel csak benő majd a fejem lágya.
- Hogy tud így beszélni arról, aki… megölte? – na igen, ez is egy fogós kérdés. Azt azért tudom, hogy saját kezűleg nem lehet valakiből vámpír, igenis kell oda egy másik valaki, akit aztán gyűlölhet élete végéig. Legalább is az én fejemben ez így volt egészen idáig, így persze, hogy nem értem, Adam miért beszél úgy róla, mintha ő lenne az Atyaúristen. Megölte, könyörgöm… vagyis nem… a halál ehhez képest áldás.
- Lehet, át van mosva az agya – fejezem be a gondolatmenetem hangosan. Mert ki tudja, nekem így nem áll össze a kép.
- Nem vagyok magányos. Látja, most is Önnel beszélgetek pedig már szerintem nem úszom meg lincselés nélkül – ami abszolút nem izgat, mert némi büntetőmunkát megér ez a találkozás, elvégre… nem mindennapi dolog ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

AISHA

A szavai jelentős hányadára nem felelek. Egyrészt, mert elég költőinek tűnnek a kérdései, másrészt mert úgy veszem észre, főleg csak ki akarja csacsogni magából, ami benne van. Ami halandó fejében kavarog. Nyugodt, sima vonásokkal figyelem Őt, ahogy ücsörgök mellette a stég végén.
Hogy jó-e ilyen sokáig élni és ennyi mindent megtapasztalni? Nem tudom. Nyilván nem a legtermészetesebb, de számomra már azzá lett. Az pedig, hogy jó-e vagy rossz... nos, nem hiszem, hogy bármelyik volna. Ez egyszerűen egy létforma. A folytonosság, az örök állandóság létformája. Eszébe ötlik rólam az egyik népszerű vámpírfigura. Elmosolyodom csak kissé, ahogyan megemlíti. Valóban megnyerő egy karakter. Nem csodálom, hogy így odavannak érte. Ha pedig rá emlékeztetek, akkor az végeredményben jól van így.
Mulattatónak találom, amikor emberek bizonygatják, hogy jó nekik pár nélkül. Hogy megvannak egyedül, és nincsen szükségük senkire. Mindig olybá tűnik nekem, hogy ezzel csak magukat győzködik. Nem mintha ne volna meg bárki tényleg egyedül. De aki ilyesmikről gondolkodik, és még fel is fedi egy ismeretlen előtt, azzal kapcsolatban gyanús, hogy pont hogy szüksége volna egy társra. Vagy többre. Gusztusa válogatja. Minden esetre sokatmondóan mosolygok a lányra, szelíden. Amit pedig a házasításokról mond, egyáltalán nem idegen tőlem. Nincs annak még olyan sok ideje, hogy az emberek nekiálltak szerelemből egybekelni. Régebben sokkal magától értetődőbb volt, hogy érdekből jöjjön létre a frigy. Mindezt azonban nem állok neki fejtegetni, de kék szemeim csillogásán láthatja, pontosan értem azt, amiről beszél.
- Meglepődnél, ha tudnád, mennyien... - búgom rekedtes hangomon, ahogy azt mondja, nem hiszi, hogy bárki önként felkínálná a nyakát egy vámpírnak. Nem mintha ezen emberek jó része tisztában volna azzal, mibe keveredik. Csak mennek az érzékeik, ösztöneik után. Hagyják magukat a természetes bűvkörünkbe vonódni, és boldogan sétálnak be a csapdába. Ám ahogy mondtam, én óvatosan bánok ezzel.
- Nem vagyok mazochista. - vonom össze sötét szemöldököm, megrázva kissé fejemet. Azt hiszem, fölösleges volna magyaráznom neki, hogy nem ennyire fekete és fehér minden. Ha magától nem érti, nem én fogom most megtanítani neki. De egy példát azért hozhatok...
- Akkor szerinted minden férfi mazochista, aki nem teszi így vagy úgy magáévá az összes gyönyörű nőt, akit megkíván. Hiszen önmegtartóztatást tanúsít, és nem erőlteti rá magát a másikra, ezzel a saját lelkét is tisztítva. - vonom le következtetésemet Aisha szélsőséges véleménynyilvánításából rólam.
Jócskán megemelem sötét szemöldökömet, ahogy Teremtőmről kérdez, majd kijelenti, hogy biztosan át van mosva az agyam, és közli, hogy Ő aztán egyáltalán nem magányos, hiszen most is velem beszél. Kissé lesajnálón fújva nézek el a távolba a tó feketén hullámzó vizén. Nyalok egyet számon, ajkaim szélén rezignált mosollyal.
- Pestisben haldokoltam. Megmentette az életemet. - közlöm nyugodtan, régi tekintetem a messzeségen tartva, miközben elárulom, hogy nem a Teremtőm ölt meg. Vagyis gyakorlatilag Ő ölt meg, de szinte már eleve halott voltam. Általa születtem újjá.
- Végtelenül pimasz vagy. - lehelem egyenletes hangon, mintha csak gondolataimba révedve beszélnék a semminek. Szavaim azonban nem elítélőek, sértődöttek, vagy lenézőek. Amit eszközlök, puszta megállapítás.
- És hasonlóan magányos. - bólintok.
- A magány nem egyszerű egyedüllét. Lehetsz egy tömeg, egy társaság kellős közepén is magányos. Elhagyatott. Azt pedig, hogy Te mennyire magányos vagy, az fémjelzi, amiket tőlem kérdezel arról, nem érzem-e egyedül magam. Közhelyes, de mint minden közhely, ez is meglehetősen igaz: mindenki magából indul ki. - nézek le oldalra a lányra, szememet kissé eltakaró tincseim mögül. Csinos vonásait fürkészem, lélekbehatóan.
- Ezzel persze nincsen semmi baj. - szövegezem azért le.
- Baj csak a tagadással van. - bólintok, sokatmondóan figyelve a leányzót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Hiába költözz be a kastélyba, egyelőre a falu jobban vonzotta magához. Azóta már párszor megnézte magának a kísértetházat, hátha felfedez benne valamit, de egyelőre nem jutott semmire. Pedig ráhangolódott, próbálkozott, de sajnos nem tudta irányítani az agybaját. Néha csak magától látott, érzett furcsaságokat, úgy érezte, semmi köze hozzá. Nem a világnak küldött üzenet volt ez, de még csak nem is neki, a helyek, tárgyak régi emlékei címzett nélkül repkedtek. Nem tudta, miért tudja ő megfogni ezeket, talán van benne valami különleges jelvevő készülék, lehet, hogy beleépítették kicsiként.
Épp a kastély felé indult vissza, amikor a házsorok vége felől valami érdekes dolgot szimatolt ki. Nem tudta mi az, ami arrafelé vonzza, de nagyon el akart menni arra. Mielőtt elindult volna, körbenézett, kicsit elgondolkodott, de nem tudott ellenállni. A temető felé vette az irányt, bár neki sejtelme sem volt erről, bőszen baktatott. Ahogy végigment a mezőn, hamar megtalálta a kis kerítést. Egyik kezét finoman végighúzta rajta. Biztos volt benne, hogy ez is megélt sok dolgot, de abban is, hogy nem ez az igazi fogás. Így hát átlépte az utolsó akadályt, majd meglátta, hova is érkezett.
Ahogy nagy levegőt vett, érezte az illatokat, az áporodott szagot a friss levegővel, kemény, száraz földdel és persze a napsugarakkal keveredve. Nagyon bódító lett volna, de volt benne egy kis különleges csípősség, egy nem kívánatos fűszer, amit a hely okozott. Szinte fájt a gyomra a helytől, érezte a lüktetését, mintha a föld is sírt volna, hogy alulról kapargatják. A normális embereket nemhogy taszítaná ez a környezet, de még csak észre sem vennék ezeket a dolgokat. Gergő viszont imádja ezt, egyáltalán nem unalmas hely, minden egyes szeglete új dolgokat rejteget számára. Lassan, komótosan kezd el sétálgatni a sírok között. Az egyiknél, ami szimpatikus neki, megáll, leül a fehér kavicsos útra. A sírkövet bámulja mereven, kezével finoman végigsimít a megmunkált márványon.
- Mesélj nekem... - Kéri halkan az emléket, és valószínűleg senki nem nézi normálisnak. Hiába koncentrál egyelőre a sírkő nem akar mesélni neki, pedig biztos benne, hogy van mesélni valója. De nem érdekli, ki, mit gondol róla. Tudni szeretné, hallani szeretné, hiszen általában magától megy neki. Ha akarja, miért nem sikerül?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Gondtalanul heverészett az egyik kisebbfajta fűzfa lombja alatti füves területen. Azzal szórakozott, hogy megtalálja a tökéletes pozíciót, amikor a fa vékony levelei árnyékot vetnek a szemére. Aztán ha sikerült így mozdulnia, kiderült, hogy nem is fekszik kényelmesen, és muszáj volt tovább fészkelődnie. Behunyta a szemét, hátha az mindent megold. De hát úgy meg nem látta a bárányfelhőket, amikről pedig feltett szándéka volt, hogy megállapítja a formájukat. Meg aztán eszébe jutott, hogy mi lesz, ha elalszik, meglátják, és azt hiszik meghalt. Teljesen logikus lenne. Mert miért heverészne bárki is a temetőben egy ilyen szép délutánon? ~ Mit keresek én itt?~ Tette fel magának a kérdést, de a választ már nem lelte meg rá. Alapvetően azért jött ide, mert hát útba esett neki a temető, és fáradt is volt, jó volt kicsit lepihennie. Aludt is pár órácskát a batyujával a feje alatt. Ha nem lenne ilyen jó idő, valószínűleg már korábban rájött volna, hogy a temetőben csövezni nem a legjobb döntés. De nem jött, csak az tűnt fel neki, hogy csend van, szemébe süt a nap, nyomja a fejét a táska,  ~ Jé, hát nekem táskám is van!a hátát meg a föld, és rámászott egy hangya a karjára, és egyébként is unatkozik. Lassan ülő helyzetbe tornázta magát, körbenézett, azon kattogott az agya, hogy merre induljon, mi is kéne csinálnia magával. Fontos dolgokat kell elintéznie, erre emlékezett. Nagyon fontosakat. Életbevágóakat. ~ Enni kéne valamit ~ Erre az elhatározásra is csak akkor jutott, mikor mikor hangosan megkordult a gyomra. Aztán ez a felfedezés mégis elindított a kis agyában valamiféle logikai láncot, és mégis eljutott odáig, hogy neki tető kéne a feje fölé, meg valami munka, hogy képes legyen eltartani magát. Igen, ezért jött ide, új életet kezdeni. Nem pedig a temetőben lustálkodni. ~ Én butus~
Gyorsan, elszántsággal a szemében felpattant, leporolta kissé magát. Igen, azért meglátszik rajta, hogy elég sok minden történt már ma vele és a földön aludt. A haja tiszta kóc, laza barack sárga top és kopott farmer short van rajta egy szandállal. A többé-kevésbé nőies öltözetéhez azonban sehogy sem passzol a vállán lévő málha, amibe egyébként még bele sem nézett, és gyakorlatilag nem is tudja, mi minden van nála és mi nincs. Igazság szerint meglepő, mennyi személyes holmija megmaradt.
Igen, tisztán lebeg lelki szemi előtt a szent cél, ő most bejelenti magát a helyi önkormányzatnál, elmagyarázza a helyzetét, és aztán minden jó lesz. Ezt mondták neki, ezt kell tennie. Bár neki igazából így minden nagyon jó, ahogy van. Persze, ahhoz képest nem, amilyen jó volt, amikor még csak diák volt, de az az idő elmúlt, és neki alkalmazkodnia kell az újhoz...És a gondolataiból végül az ragadja ki, hogy megpillantja a köves út közepén ülő srácot. ~ Ez meg mit csinál?~ Csikordul a talpa alatt a kő, ahogy épp csak egy milliméterre a másiktól lefékez és érdeklődve pillog a földön ülőre. Egészen két másodpercig, amíg úgy nem dönt, hogy inkább ő is leül. Zsákja nagyot puffan mellette a földön, míg ő valamivel kecsesebben helyezkedik el törökülésben a srác mellett.
- Te a sírkőhöz beszéltél? - kérdezi őszinte kíváncsisággal a hangjában, de közben nem is néz a fiúra, csak a sírra függeszti a tekintetét, hátha ő is meghallja, hogy miről van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Először észre sem vette, hogy Kíra közelít, csak akkor kapja fel a fejét, amikor a kövek közel csikordulnak. Nemsokára az égből egy táska pottyan mellé, értetlenül nézi, majd nemsokára érkezik mellé a tulaja is, egy finomabb mozdulattal. Kírára pillant, sötét tekintetét ráemeli, úgy nézi, majd visszapillant a sírkőre. Amikor a nő megkérdi, hogy ahhoz beszélt-e, ő csak lassan bólint egyet válaszként. Nagyon el van foglalva az érzésekkel és jelenleg az jobban érdekli őt, mint a nő. Az arcáról semmit nem lehet leolvasni, szokás szerint fapofával, átható tekintettel néz.
 - Igen. - Mondja egyszerűen egy kis idő után, amikor elengedi a követ. - Miért?
Lazán tette fel a kérdését, mintha az ilyen időtöltés a világ legtermészetesebb dolga lenne. Biztos benne, hogy ez a sír különleges, egész más kisugárzása van, mint a többinek, de csak nem akar mesélni neki. Nem mutat semmit, nem sejtet semmit, csak vonzza magához a tekintetét, az elméjét, a gondolatait. Már éppen morgott magában, bár nem látszott rajta semmi.
Majd egy pislantás alkalmával lehunyta a szemeit, hirtelen a sír mesélt neki. Nem nyitotta ki a szemeit, inkább pár pillanatig lehunyva tartotta, amíg a kép felvillant neki. Látta, ahogy a sírgödör mellett összegyűlt emberek állnak. Egy nőt látott, érezte a szerelmet, ami égett a szívében, a fájdalmat, ami elvakította szemeit és könnyfátylat húzott rájuk.
- Ezért ilyen különleges... - Motyogta, miközben még egyszer végigsimított a márványon. - Valakinek a szerelme fekszik itt.
Nem zavarja, hogy Kíra nem értheti, ő honnan tudja mindezt, viszont ő, most, hogy megfejtette a rejtvényt, sokkal könnyebb neki. Érti, miért ilyen különleges a kisugárzása, miért más. Fiatal, élő szerelmet zártak a kő alá, ott lüktet bent, arra várva, hogy kiszabadulhasson. Gergő azon gondolkodik, hogy sajnos sosem fog, majd tekintetét ismét Kírára emeli. Arcán még mindig nem látszik semmi, noha sajnálja a szomorú történetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az utóbbi néhány évben a fal bámulásán kívül nem sok mindent csinálhattam. A magánzárka nem játszótér, mondogatta mindig Dávid, a fickó, aki az őrzésemre ki volt jelölve, bár sosem értettem, miért, elvégre egészen példás viseletű fogoly voltam. Kivéve persze, hogy kb. havonta egyszer meg akartam enni.
Na, szóval mostanában nem voltam hozzászokva az emberek látványához, vagy éppen a viselkedésükhöz, ezért az a nyüzsgés, ami az eridon tornyot jellemzi először nagyon furcsa volt, de mostanra már egészen megkedveltem. Igaza volt a börtöndokinak - valójában csak javítóban voltam, de ugyanúgy be voltam zárva, szóval fenn tartom a véleményem, miszerint az igenis börtön -, ez a suli tényleg nagyon menő hely. Egyelőre azonban még nem sikerült integrálódnom az új környezetbe, és a barátok szerzése is nehézkes. Hát még mennyire kemény lenne, ha azt is tudnák, hogy vérfarkas vagyok. A javítót lehetetlen volt eltitkolni, elvégre híresebb családom miatt az újságírók a parton vártak, mikor végre szabadulhattam, és nem egy sztárfotót készítettek a telihold áldásos hatásai miatt még eléggé kómás fejemről. Azt viszont, hogy havonta egyszer kiszőrösödöm, a tanárokon kívül nem tudja senki. Még szerencse, mert így is vannak, akik félve vagy gyanakodva pillantanak rám a rovott múltam miatt.
Így aztán barátokat is nehezebb találni, bár haverokat talán könnyebb. Jelenleg próbálom megjegyezni az évfolyamtársaim és a tanáraim nevét, és igyekszem nem elveszíteni a fonalat a tanórákon. Eléggé nehézkesen megy, elvégre ez a része sosem hiányzott a rácsokon túli életnek. Ahogy a szabályok sem, amiket bár suttyomban, de elég sokszor szegtem már meg ahhoz képest, hogy alig néhány hete érkeztem.
Most is éppen éjszaka van, én mégsem a gólyalakban múlatom az időt, hanem a stégnél a faluban. Persze, ha erre jár egy prefi eléggé megüthetem a bokámat, de nem hinném, hogy elítélhető vagyok azért, hogy hiányzott a szabad levegő. Ráadásul ilyen melegben egyáltalán nincs kedvem a fullasztó szobában dögleni, annál sokkal jobb ötletem támadt: megmártózom a tóban.
Két pillanat alatt dobom le a ruháimat, majd egy szál alsóban belépdelek a vízbe. Először túl hidegnek érzem, ezért csak lassan folytatom utam a mélyebb részek felé, de nem telik el sok idő, mire végre elnyújtózhatok a víz felszínén, és felnézhetek az átkozott holdra. Még van pár napom, mielőtt teljesen kitelik, addig pedig kiélvezem az életet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Kírát egy percig sem zavarja, hogy a srác még az ő becses személyénél is jobban érdeklődik a sírkő iránt, nem is azzal a szándékkal telepedett mellé, hogy felhívja magára a figyelmet, vagy egyszerűen csak elterelje a másikét. Egyszerűen csak látott valami érdekes dolgot, kíváncsi lett és pont. Épp csak annyira néz a srácra, hogy láthassa a válaszul adott lassú, jelentőségteljes bólintást. Egyébként hihetetlen odaadással figyeli a márványt, még pislogni is elfelejt, annyira koncentrál. Bár nem tudja, hogy mire. Igazából még a nevet sem olvassa el. De türelmes, visszafogja magát, nem kezdi kérdésekkel bombázni a másikat. Ő is hozzáértőnek akar tűnni. Az más kérdés, hogy ez mennyire sikerül neki. Leginkább semennyire.
- Mert kíváncsi vagyok, hogy válaszolt-e  - vigyorog és ugyanolyan lazán, természetesen beszél, mint Gergely, egy pillanatig sem akad fenn azon a tényen, hogy sírokkal társalogni nem éppen hétköznapi tevékenység. Látott ő már furábbat is. Sőt, tőle sem áll távol, hogy diskurzust kezdjen bizonyos tárgyakkal. Csak úgy.
- Héj, minden oké? - kérdezi óvatosan, összeráncolt szemöldökkel, amikor a srác lehunyja a szemét. Nem tudja eldönteni, hogy a fiú nem bír ránézni, a szemébe ment  egy nargli, így aztán inkább nem találgatott, és általánosan fogalmazott. Mert csak azt látja a srác arcán, hogy valami történt. Kissé értetlenül figyeli, ahogy a srác a sírt kezdi simogatni.
- Miért? Ott nem? Vagy ott? Mindenki más is valakinek a szerelme, nem? - mutogat  a közelben álló sírokra. Indokolatlanul heves reakciót vált ki belőle, a srác elejtett megjegyzése, azt el is felejti megkérdezni, hogy mégis honnan vesz ilyeneket. Egyszerűen csak elfogadja, hogy így van.
- Ez a sír mitől különlegesebb, mint a többi, hah? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Felesleges azon gondolkozni, hogy mi lesz két nap múlva, amikor átesem első átváltozásomon a kastélyban, mégis folyton e körül járnak a gondolataim. Persze mindenki biztosított róla, hogy nem lesz probléma és megfelelő embert jelöltek ki a felügyelőmnek, de azért bennem ott van a félsz. Egy magánzárkában nehéz bárkit is bántani magamon kívül, de egy iskolában ennek az esélye igencsak nagy. Túlságosan is nagy, szóval engem nem győznek meg a hangzatos szavaik a tökéletes biztonságról, mert a lehetőség ott van és a kockázat magas.
Bár ezen most tényleg feleslegesen túráztatom az agyam, elvégre, ha már szabályt szegek, legalább élvezzem ki, és ne azon görcsöljek, hogy esetleg vérfarkasként szét fogok tép... Eddig jutok, mikor valami hozzám ér, és annyira meglepődök, hogy hirtelen mozdulok, aminek fél liter víz szervezetbe jutása lesz a következménye. A következő pillanatban még egy rúgás is éri a vesémet. Merlin szakadt gatyájára, nem gondoltam volna, hogy a prefektusok itt így büntetnek. Szerintem egy kis éjszakai kilógásért még nem jár vízbe fojtás.
A fájdalomtól könnyes szemekkel felvergődök a felszínre, hogy legalább lássam támadómat, bár bántani nem bánthatom, hacsak nem akarok visszakerülni a javítóba. Mikor végre kipislogom a szememből a vizet, még épp látok elsüllyedni egy szőke üstököt. Most komolyan, hogy lehet valaki olyan béna, hogy egy másik ember vízbe fojtási kísérlete közben saját magát is a tóba öli?
Sóhajtva teszem a kötelességem, lebukok és elkapom az ismeretlen karját, majd közelebb húzom és tenyeremmel a derekát megtámasztva felküzdöm magunkat a víz színe fölé. Ott végre szemügyre vehetem támadómat, és bár a telő hold fénye nem éppen fáklyás kivilágítás, azt elég hamar sikerül levennem, hogy női lényt sikerült kihalásznom a vízből, aki ráadásul meztelenül szeret fürdőzni. Illendőségből odébb kéne mennem, vagy legalább elengedni, de félek, hogy akkor újra elsüllyed, így hát megvárom, míg rám néz és észleli helyzetünket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Hát, válaszolt. Az előbb. - Csak késve mondta ezt Kírának, nem amikor bejelentette, kíváncsi rá. Bizony, nem biztos, hogy azért, mert ő kérdezett, de válaszolt. A sír válaszolt, ami sajnos érdekesebb volt jelenleg a nőnél. De amint vége volt a válasznak, sajnos kénytelen volt visszatérni a valóságba és elgondolkodni ezen. Amíg le volt hunyva a szeme, nem is hallotta a nő aggódását, nem mintha ilyesmikre válaszolna. Nem szószátyár, de az ilyesmiket bőven elintézi egy bólintással, minek jártassa a száját feleslegesen? A környezetében soha, senki nem tette. Nem volt kitől eltanulnia a rosszat, csendes emberek között pedig csak csendes maradhatott. Amúgy sem szeret emberekkel beszélgetni, jobban szeret magával és a körülötte lévő világgal foglalkozni. Most viszont nem teheti meg, kénytelen a nőre figyelni.
- Fiatal szerelmesek. - Teszi hozzá, de a problémán ő maga is gondolkodóba esik. Miért is olyan különleges? Nem tudja megmagyarázni. Hiába keresné a szavakat, van, amikor nem találja őket, akkor nem szokta feladni addig, amíg ki nem tudja fejezni magát. Most viszont nem is erőlködni, erre nincsenek szavak. Egyszerűen érzi, hogy különleges ez a sír, hogy valami különleges szörnyűség, vagy nagyon remek dolog történt vele kapcsolatban, még ezt sem tudja eldönteni. Végül egy apró, halk sóhaj hagyja el ajkait, majd egy nagyobb adag levegőt tart bent.
- Talán hirtelen kellett elválniuk? - Csak kérdez, a levegőbe találgat, ezt már abszolút nem  tudja levenni abból, amit a sír mutatott neki. Nem az érzései súgják a megoldást, csak az agyából pattant ki, túlságosan reális, lehetséges opcióként. Végül Kírán időzik el a tekintete, nézi őt egy ideig. Nem tudja, hogy akadt össze egy hasonlóan kerge darabbal, mint ő maga de egyelőre furcsállja, hogy nem kérdezget feleslegesen. Sőt, elhisz neki mindent, még érdeklődőnek is tűnik, márpedig ilyesmit nem szoktak csinálni az emberek. Mindenki szerint furcsa, akinek egy kicsit is megmutatta magát. Nem mintha ez őt annyira zavarná, sőt. A nem éppen sablonreakció meglepőbb, mégsem látszik sok dolog az arcán, csak kissé zavaróan bámul.
- Mit csinálsz itt? - Kérdi végül halkan. Mert az egyértelmű, hogy sírokkal beszélget, de Kíra ittlétéről még nem tud semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nem érkezik felelet a kérdésére, ami ugyan zavarja egy kissé, mert hosszabb távon azért ő sem szereti, ha teljesen keresztül néznek rajta. Sőt, sokszor rövid távon sem tűri el, a fiúnak most szerencséje van, hogy a sík-téma a nő számára is fontosabb lett, mint önmaga. Egyszer ez az állandóan elkalandozó figyelme, és labilis értékrendje fogja sírba vinni. Reméljük, majd rá is mondják, hogy különleges.
Kíra elrugaszkodott kis világába teljesen belefér, hogy az ember sírkövekkel társalogjon. Így aztán azon sem lepődik meg különösebben, hogy a sír még válaszolt is Gergelynek. Legalább nem egy udvariatlan fráter kődarabbal hozta össze a sors. Ugyanakkor értetlenkedik egy sort, hisz neki nincsenek valódi különleges megérzései, érdekli, hogy mégis mitől olyan érdekes ez a márványdarab. Jobban mondva, az aki alatta fekszik.
- Ehh, a fiatalok állandóan szerelmesek - úgy beszél, mint egy megvénült anyóka, aki már elég sok mindent megélt, noha a maga huszonöt évével még bőven beletartozik a fiatal kategóriába. Csak néha ezt elfelejti, és szereti kivonni magát a valóságból, azt játssza, hogy ő kívül áll mindezen.
- Neked kell tudod, te beszélgetsz a kövekkel - igazából tudja, hogy a kérdés nem neki szólt, de azért mégsem tudja megállni, hogy ne reagáljon rá. Egyrészt mert alapvetően egy szószátyár típus, szinte mindig mindig mindenre van válasza - más kérdés, hogy mennyire értelmes -, elég nehéz őt olyan helyzetbe hozni, hogy megszólalni se tudjon. Másrészt pedig kissé féltékeny, már-már irigy a másikra, amiért képes sírokkal beszélgetni, amíg ő nem. Ez az enyhe sértettség  a hangjában is hallatszik.
Rövid ideig némán figyelik egymást a sráccal. Eddig Kíra sem sok figyelmet szentelt a másiknak, csak most tudatosul benne, hogy fiú lényegében még gyerek, ő meg már nő lenne, vagy mi. Leginkább csak " vagy mi", ugyanis egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy érett felnőtt. Néha elfelejti, hogy annak kéne kéne lenni. Érett felnőttnek. Most viszont hirtelen tudatosul benne, hogy ez nagyon nem jó így. Nem lehet ennyire gyerekes. Tiszteletet kéne kivívnia magának... De ez csak egy kósza gondolat, fordul egyet az agya, és már el is tűnik. Kezd szúrni a szeme, de nagyon koncentrál. Olyannyira, hogy a hozzá intézett kérdést is válasz nélkül hagyja.
- Én nyertem! Pislantottál! Láttam! - kiált fel hirtelen, minden átmenet nélkül, abban a szent hiszemben, hogy ők az előbb farkasszemet néztek.
- Jah, amúgy hát veled beszélgetek, te buta. Kíra vagyok, bájdöwéy - nyújt kezet mosolyogva. Igen, csak mostanra fogta fel a korábbi kérdést, meg hát a játék fontosabb volt. Hogy bírta volna ki a pislogást, ha közben beszél is?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Alig voltam tizenegy mikor bekerültem a javítóba, és egy átlagos srácot abban a korban még nem érdeklik a lányok. Elvégre mi a jó bennük? Nyafognak, vigyázni kell rájuk és velük, de amúgy nagyon alattomosak is tudnak lenni, ezt minden fiú megtanulja előbb vagy utóbb. Mivel nem ismertem túl sok nőnemű egyedet, és akit ismertem, azzal sem volt felhőtlen a kapcsolatunk, nem mondhatnám, hogy a csajok különösebben hiányoztak, mikor zárkám homályában számba vettem, hogy mi mindenről maradok le, mi az, amiért érdemes lenne kijutni.
Éppen ezért nagyon is meglepő az a hatás, amit a szőke lány gyakorol rám. Amint végre mindketten levegőhöz jutunk az ő első dolga az, hogy a nyakamba vesse magát. Néhány pillanatig csak pislogni tudok, de nem csak amiatt, hogy a csaj teljesen meztelen, hanem azért is, mert hosszú idő óta ő az első ember, aki megölelt, vagy legalábbis valami hasonlóra tett próbálkozást.
- Nincs mit - nyöszörgöm válaszul, még mindig erősen ledöbbenve, mikor a szőkeség megköszöni, hogy megmentettem. Egészen szépek a szemei, főleg, ahogy a szempilláján megülő vízcseppek felragyogtatják az íriszét. Illetve...khm... talán tisztázni kéne, hogy mit is keres itt, egy... hát egy szál semmiben. Aztán valahogy meg kéne próbálni lefejteni magamról az ismeretlen lány végtagjait, mielőtt még kényelmetlenebb lenne a helyzet.
- Öhm... Mit is keresel te itt? - Jogos kérdés egy olyan fickótól, aki tilosban jár le a falu melletti tavacskához úszkálni. Meglátásom szerint ő is éppen hasonló okokból került a vízbe, csak kevésbé szégyenlős, mint én, ráadásul kevésbé jól is úszik. Bár az is lehet, hogy csak megijesztettem. Az viszont majdhogynem biztos, hogy nem prefektus, ha az lenne, akkor eléggé durva ütőkártyát adna a kezembe, de nekem sosem lesz ekkora mázlim. Mondja a srác egy csinos, meztelen, szőke lánnyal a karjaiban. Azt hiszem, felül kéne vizsgálnom a szerencse fogalmát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Mióta ez a - jobb szó híján - baleset megtörtént, sikeresen vettem már néhány akadályt, bár diadalaim többségét legalább annyira köszönhetem annak, hogy Runával kölcsönösen támogatjuk egymást, mint annak, hogy talpraesett és magabiztos férfi, illetve jelenleg nő vagyok. Na, meg persze próbálok példát is mutatni, hiszen, ha már egy felnőtt ember, egy tanár is elveszíti a fejét, hogyan birkózzon meg a problémával egy tinédzser? Az más kérdés, hogy legszívesebben kitekerném a felelősök nyakát, hiszen ennél rosszabbkor szinte nem is jöhetett volna ez az egész katyvasz, elvégre hogyan leszek én így apa, vagy férj, vagy menő kviddicssztár. Na, jó, ez utóbbi a legkevésbé fontos, és az egyetlen jó, amúgy is az a dologban, hogy legalább a rajongóim sem ismernek fel. Remélhetőleg egyik újság sem szimatolja meg a dolgot.
Na, de a hírnevemnél sokkal fontosabb, hogy felkészítsem a tanoncaimat, főleg Kivát és Ginnie-t a vizsgára. Éppen ezért találkozom ma előbbivel, hogy elkezdhessük a negyedik év gyakorlati anyagát. Sajnos ehhez elengedhetetlen a vizes környezet, ahhoz pedig a megfelelő ruházat. Életemben nem éreztem még magam annyira férfiatlanul, mint mikor unokahúgommal elmentünk fürdőruhát vásárolni. Mármint nekem. Az eladólány meg nem értette, hogy miért ég a pofámról a bőr. Végül nem is vettünk konkrét fürdőruhát, inkább egy egyszerű topra hasonlító felsőrészt, meg egy shortot. Nem lettem valami nőies - hála az égnek - viszont legalább sikerült szereznünk olyan viseletet, amit elfogadhatónak ítéltem, és legalább így van mit felhúznom ma, mikor megpróbálom megtanítani Kivának a víz alatti lángképzést.
Az órát a falu mellett a kis tavacskánál tartom, remélhetőleg nem megzavarva a benne élő lények nyugalmas életét. A kastély helyett a saját házam felől érkezem, egyelőre egy hosszú pólóval takarva felettébb nőies felsőtestemet. Még nem sikerült megszokni a melleim súlyát, emiatt a tartásom egy cseppet görnyedtnek hat. Nem mintha nagyon bögyös lennék, de ehhez egyszerűen nem vagyok hozzászokva, az én testemhez ilyen tartozékok nem jártak.
A tóhoz érve ledobom a pólómat, és amíg a lányra várok, elmerülök kicsit a vízben, bár nem azért, hogy lehűljek, hiszen elemi mágusként a hőség nekem nem okoz gondot, de annyiban jó ez a nagy meleg, hogy legalább Kiva is gyakorolhatja a hűtés mechanizmusát egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Már úszkálok egy ideje a tó hűs vizében mire valaki megszólít, bár nem a várt hang, és felnézve nem is a várt alak áll a tó szélén. Nem is értem, hogy mit akar tőlem ez a srác, és főleg, hogy honnan tudja, vagy sejti, hogy én ki is vagyok. Az egyetlen, akinek fogalma lehet róla, természetesen a családomat és az igazgatót kivéve, az, az, akivel ma találkoznom kellene ezen a helyen, vagyis... Oh, szent szalamandra, ez aztán szép kutyulás.
- Azt hiszem, jelenleg inkább Éva - próbálom humorral elütni a dolgot, hátha úgy neki is könnyebb lenne a helyzet. - Ha jól sejtem, akkor te is pórul jártál, Kiva. Hacsak nem tudok valami olyan szokásodról, ami indokolja a kinézetedet. - Vigyorom eléggé ádámosra sikerül, ami nem tudom, mennyire tud érvényesülni az új - remélhetőleg átmeneti - arcomon.
Lassan kisétálok a fiú testbe zárt lányhoz, nem éppen úgy, ahogy egy nő tenné ezt. A kecses csípőriszálásra nem vagyok, és nem is leszek, kapható. Éppen elég, hogy férfiként attól kell paráznom, hogy megjön a havim. Na, azután biztosan pszichológushoz járnék egy darabig. De mivel ez egyelőre a jövő problémája, inkább megpróbálok a tanításra összepontosítani.
- Bár a testünk egy cseppet megváltozott, de a képességeink ugyanúgy működnek, ezért szerintem érdemes lenne gyakorolnunk addig is, amíg az okosok rájönnek, hogyan is változtassanak vissza, elvégre neked készülnöd kell a vizsgára - szögezem le, és megpróbálok komolynak és tiszteletreméltónak hangzani annak ellenére is, hogy pár oktávval magasabb hanggal és jó néhány fejjel alacsonyabban próbálom kivívni magamnak a tiszteletet. - Ma a víz alatt fogunk lángot képezni, ami nem lesz egyszerű menet, szóval egyelőre próbálj meg elfeledkezni... hm... hát erről - mutatok végig az egész testén, majd beinvitálom a vízbe, hogy elkezdhessük az órát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A lemenő nap sugarai vörösesre festették az ég alját, és jól megnyújtották a lakósoron sétálgató Kíra árnyékát. Előbbit azért volt fontos megjegyeznünk, mivel alig ha nem szél lesz és vihar, Kíra pedig szeretné azt elkerülni. Tegnap óta még nem találkozott a hajléktalan lét negatív aspektusaival, egész nap a természetben lenni, úszni a tóban, sétálni az erdőben és a faluban, a táskájában talált madárlátta kaján tengődni igazi kaland volt számára. Így estefelé azonban már kezdett neki derengeni, hogy jól elfecsérelte ezt a napját, mire bement volna minisztérium kirendeltségére, már jóval elmúlt az ügyfélfogadási idő, ő pedig hajlék nélkül maradt az éjszakára. Ez kicsit visszarángatta a valóságba. A problémamegoldó képességét maximálisan kihasználva, végül arra jutott, hogy a legjobb lesz, ha felsétál a kastélyba. Wickler talán lenne olyan jószívű és egy éjszakára megengedné, hogy meghúzza magát valahol, sőt talán az életének rendezésében is segítene neki. Elindult hát a kastély felé.
Itt kanyarodjunk vissza első mondatunk második feléhez, ugyanis azok a fránya nyúlánk, kecses árnyékok tehetnek mindenről. Nagyon tetszettek ugyanis Kírának, minimális árnyjáték tudásával szórakoztatta magát, össze-vissza tekergett, azt figyelve, hogy egy-egy mozdulat, hogyan mutat az árnyékán. Szökdécselt, táncolt, ugrált, és jól eltévedt. Bár ez neki fel sem tűnt igazán, keresztül-kasul bejárta a falut, és csak valahol a lakóövezetet elhagyva, az erdős sáv mellé érve tűnt fel neki, hogy mennyire elszaladt az idő. Ez is csak azután, hogy kalapácsvetőnek képzelve magát megpörgette a batyuját és mindennemű célzás nélkül egyszer csak elengedte, hagy szálljon be a fák közé kénytelen volt kicsit a környezetére is figyelni, és megállapította, hogy erőteljesen szürkül már. Hát van ilyen?
Ezen aztán megint észbe kapott egy kicsit, bár túlzás lenne azt mondanunk, hogy elszégyellte magát, vagy utólag helytelenítette a viselkedését, odáig már nem jutott el gondolatban. Csak azt tudja, hogy minél előbb fel a kérni a kastélyba, bevenni magát a konyhába, aztán ha más nincs, ott helyben aludni egyet. Két lépés után aztán leesett neki, hogy a táskája valahol a bokrok között pihen, és azt meg mindenféle éjjeli ragadozó martalékául hagyni, úgyhogy elindult, hogy megkeresse a terepszínű málhát.
Meg is találta szinte azonnal, hiszen azért nem sikerült olyan messzire dobnia, nagyjából az első fa megállította. Miközben újra a hátára kapta megakadt a szeme, valami tájidegen dolgon. Egy épületen. Megborzongott. A realista énje eltűnt a balfenéken, a gondolati elég messze eveztek a valóságtól. Azt képzelte, hogy egy teljesen idegen helyen van, ő egy zombi apokalipszis túlélője, menedéket kell keresnie, üldözik. Fel kell térképeznie ezt a házat. Ez az egyetlen esélye. Érezte, hogy picit gyorsul a pulzusa, felkapott a földről egy kar nagyságú, erősnek tűnő husángot. A fegyver csak még viccesebbé tette az amúgy is komolytalan megjelenését.
Óvatosan, " kommandózva" közelítette meg a házat. Bár a felderítéssel nem sokat törődött, gondolkodás nélkül nyargalt fel a verandára, és hezitálás nélkül feszült neki az ajtónak, ami legnagyobb meglepetésére engedett is. A az előtér okozta számára a következő meglepetést, ugyanis várakozásaival ellentétben egészen lakottnak tűnt az épület, noha semmiféle hangot nem hallott, ami arra engedett volna következtetni, hogy itthon vannak a háziak. Márpedig csak feltűnt volna nekik, hogy nyílt a bejárati ajtó. De nem nagyon zavartatta magát, még ha nem is maradhat itt az éjszakára, ha már itt van, legalább a konyhát csekkolni akarta.
Meg is találja a keresett helyiséget, ahol nagyon otthonosan indul meg a szekrények felé, hátha talál bennük valami ehetőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Ha te mondod... - Jegyzi meg csak úgy mellesleg, amikor Kíra ellövi a bölcsességét a fiatalokról. Látszik, hogy nagyon tapasztalt, öreg motoros akar lenni, bár Gergő nem tud rá úgy tekinteni, talán nem is akar. Hiszen a majd' 18 évével ő még fiatalabb, mint a nő, de sosem volt még szerelmes és őszintén szólva nem is akar az lenni. Amúgy is tudja, miért nem megy neki, mert nem igazán szereti az embereket. De hogyan is szerethetné? Nem igazán volt, aki megtanítsa szeretni, nem volt senki olyan a környezetében. Ő így nevelkedett fel, ilyen lett, számára ez a normális, így nem is aggódik miatta. Régen szerette a legjobb barátját, amikor még kis kölyök volt és fogalma sem volt az élet alakulásáról. De aztán jött a valóság és az álomszerű kapcsolatnak vége szakadt. A fiú többé nem volt a barátja, különváltak, másfelé fejlődtek, mára már lenézi Gergőt, amiért nem vitte semmire. Ez a kérdés különben elég érdekes, ugyanis szerinte nem is kellett többre vinnie. Ő egy egyszerű lovászfiú Várdombról, egy szimpla, jó munkásember és ez neki bőven elég volt idáig. Most, hogy varázsló is lehet mellette, már túl is teljesítette a célt. Sosem voltak eget rengető álmai, nem is lesznek talán soha.
- Nem csak egy sima kő. - Jegyezte meg halkan, újra, ami hatalmas haladás. Mindent egyszer szokott elmondani, nem szereti feleslegesen koptatni a száját. Nem papagáj ő, hogy ismételgesse magát, ha Kírának most sem esett le, hogy ez egy különleges, akkor nem érdekli tovább. Hagyja, hadd éljen tovább, tévhitben, nem az ő gondja. - És amúgy nem tudok beszélgetni velük. Csak meghallgatni őket.
Na igen, nem éppen nevezhető kétoldalú kommunikációnak. Nem tudja, a helyeknek-tárgyaknak mitől és hogyan van kedvük mesélni. Azt sem tudja, ő miért tudja meghallgatni, érezni őket. De álmodni sem mer olyan fejlődésről, hogy esetleg akkor és az mesélne neki, amit ő akar. Túl csodálatos lenne, hogy igaz legyen, meg amúgy sem tennének neki jót az ilyen "vad" álmok. Csak elégedetlen lenne tőle, ahogy a szülei mindig traktálták belé. A nagyravágyás csak elégedetlenséget szül.
- Hm, ez tény. - Mondja egyszerűen, amikor Kíra azzal vádolja, hogy pislogott. Valóban, egy ideje mereven nézi a nőt, próbálja eldönteni róla, miért különleges ő is. Valahogy képtelen ráérezni, beazonosítani az energiáit, pedig most be vannak kapcsolva a különleges szenzorai. Hm, érdekes.
- Gergő, Bakonyi Gergő. - Mutatkozik be ő is, mert azért nem akar névtelen maradni, ha már Kíra is elárulta a nevét, a sajátos stílusában. Majd keresi a szavakat, szokásos elgondolkodó tekintettel próbálja megfogalmazni, mi jut eszébe Kíráról. Hiszen ha már magában megfogalmazódik, közölnie is kéne, csak nem könnyű leírni, na. Amúgy sem a szavak embere.
- Mint egy... tragikomédia. - Motyogja magának, amint megtalálta a szavakat. Kissé tragikus, hogy egy felnőtt nő így viselkedik, mégis komikus, ahogyan előadja magát. Gergő pedig büszke magára, hogy megtalálta a megfelelő szót, bár ez kevéssé látszik rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Mivel itt az alkony, egészen lassan ébredni kezdek. Azonban jócskán félálomban vagyok még, amikor valaki a verandámra lép. Egy tompa mormogással vonom össze a szemöldökömet, éppen sréhen fekve ágyamon. Meztelen testemet csak a rátekeredett, sötétkék takaró fedi. Ahogy aztán nyílik az ajtóm, sápadt kék szemeim egyszerűen kinyílnak. A hálószobám falán lévő megannyi képre pislogok, amelyek neves írókat, költőket, zeneszerzőket, egyéb történelmi személyeket ábrázolnak. Egy részüket közelről ismertem.
Pislogok hát csak a falra, és fülelek. Éles hallásomnak köszönhetően a földszintről érkező csöndes zörejek számomra olyanok, mintha közvetlen mellettem hangzanának. Megállapítom, hogy valaki van a házamban, és egyre beljebb halad. A levegőt mélyen beszívva még azt is leszűröm, hogy egy fiatal nőről lehet szó, akinek elég finom vére van. Felülök ágyamban, a padlóra rakom talpaimat, ráérősen felállok, és magamra kanyarítom szürkés árnyalatú, a gallérján talán valamelyest barnába hajló, puha anyagú köntösömet, aztán szépen elindulok ki a hálószobámból.
Éppen lépcsőmön tartok lefelé nesztelen, mezítlábas léptekkel, amikor a jövevény a konyhába ér. Hamarosan a helyiség bejáratánál vagyok, amelynek küszöbén megállok, és szemlélem az otthonosan közlekedő látogatót. Egy fiatal, barna hajú leányzó, hátán nagy, terepszín batyuval. Azt hiszem, élelmet keres. Szegény. Itt aztán nem akad semmi kedvére való. A hűtőszekrényben csak amolyan termosztátnak kinéző, henger alakú, légmentesen záró fémedények vannak, amelyek azonban nem emberi élelmet rejtenek. Emberi eredetűek, az igaz, de nem embernek valóak.
- Jó estét! - köszönök rá a nőszemélyre rekedtes hangomon, a konyhaajtóban állva köntösös, mezítlábas, nyurga, sápadt bőrű valómban. Sötét hajam kissé arcomba lóg. Nyugodtan kémlelem a helyes kis betolakodót. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Jól van na, nem akartam becsmérelni...de nekem csak az - rántja meg a vállát. Lazának akar tűnni, de azért hallatszik a hangján, hogy igenis fáj neki, hogy itt van valami különleges, értékes dolog,  amit ő nem ért, a másik viszont igen. Egyrészt irigyli a másik tehetségét, másrészt pedig csodálja, és ami a legfontosabb, hogy feltétel nélkül hisz a létezésében.
- Váó! Ez annyira jó lehet! És mindenfélét meghallasz amerre mész? És nem fárasztó tárgyak nyűglődését hallgatni? Vagy egyáltalán miket szoktak mondani? - csak úgy záporoznak a kérdései. Szeretne minél többet megtudni a furcsa képességről. Szeret mesét hallgatni, és ideje mint a tenger. Arra nem is gondol, hogy esetleg kissé tolakodó lehet, és a másik talán nem akarja kiadni neki a titkait. Az nála nem opció.
Kissé lelombozza a kedvét, hogy ilyen semlegesen fogadja a srác a farkasszemnéző verseny eredményét. ~Azért egy kicsit elszomorodhatott volna, vagy akár nevethetett volna is, vagy valami. ~ De semmi.
- Hú, szép neved van. Szeretem a hegyeket. - teljesen irreleváns információ, de azért mégis megosztja a másikkal. Csak, hogy tudja. Bármikor szüksége lehet rá. Meg egyébként is képtelen megtartani magának a gondolatait, és ez még egy egész logikus és követhető asszociáció volt. Gyakran ennél sokkal elrugaszkodottabb. Ahhoz komoly dologról kell hogy legyen, hogy felmérje vagy egyáltalán csak fontolóra vegye, hogy mit mondjon el és mit ne. Alapvető túlélési ösztönök azért benne is munkálkodnak, például nagyon jól tud titkot tartani, ha arról van szó, hogy hová tette a dugi csokiját. Amije jelenleg mondjuk nincs, de egyébként nagyon édesszájú, és szereti felhalmozni a nasit.
Odafigyel Gergő halk motyogására, és ami még ennél is több, meg is érti azt. Érzi, tudja, hogy a megjegyzés rá vonatkozik. Hirtelen elég nagy változáson megy keresztül az arca, az elvarázsolt kifejezést, nagyon is értelmes váltja fel. Elvégre valamikor az volt: értelmes nő. Pillanatnyi, régi emlékképek villannak fel előtte, aztán aztán elmosódott alakok, nagy fehérség, szédülés. Az ispotály.
- Valami olyasmi... - suttogja, majd elkapja a tekintetét Gergőről. Hirtelen védtelennek és iszonyatosan sebezhetőnek érzi magát. Nem akar az lenni, nem szokott az lenni. Lehajtja a fejét, felmarkol egy adag apró kavicsot, aztán egyesével kezdi őket visszaejteni a földre.
- De semmi baj, az Ispotályból jövök, nem vagyok közveszélyes - ezt azért fontosnak tartja leszögezni, még ha a mondat két fele, nincs is szerves viszonyban egymással. Távolinak hallja a hangját, mintha nem is ő beszélne, még mindig nem néz fel, hagyja, hogy emléktöredékei szabadon áramoljanak. Mint mindig, most is megpróbálja kitölteni azt a bizonyos fekete foltot, sikertelenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nagyon megijed a váratlan társaság hallatán, megpördül a sarkán és a helyzettől függően védekezésre és támadásra is alkalmas módon emeli maga elé az odakint összeszedett botot. Nem mintha egyébként bárkitől vagy bármitől képes lenne megvédeni magát egy darab bottal, aminek még varázsereje sincs. A gyors hátraarc azonban nem sikerül valami elegánsra, mert a táskája majdnem elrántja szegényt.
- Huh, jó estét, nagyon megijesztett - mondja megkönnyebbülve, mikor észreveszi az ajtóban álló férfit. Sherlockot megszégyenítő logikai összefüggéseket feltárva megállapítja, hogy a férfi minden bizonnyal a ház ura. És így az egyre mélyülő sötétben kifejezetten félelmetes látványt nyújt a sápatagon világító bőrével.
- Nem kapcsolunk villanyt? Vagy valamit? Azt hittem, nincs itthon senki, olyan csendes ez a ház. Nem is hallottam, hogy Ön közeledik - más jó érzésű és egészséges lelkületű ember azonnal sűrű bocsánatkérésekbe fogna az illetéktelen behatolást illetően, de minimum szégyellné magát, hogy így nyakon csípték, és igyekezne eloldalogni minél előbb, Kíra azonban szemmel láthatóan nem törődik vele, mi lenne az elvárt viselkedés az adott szituációban. Nem akart ő semmi rosszat, nem szövögetett terveket a másik kirablására, csak éppen erre járt és benézett.
- De nagyon örülök, hogy itthon van. Nagy kérés lenne, hogy egyek valamit és itt töltsem az éjszakát? - igen, határozottan pofátlan, de azért nagyon udvariasan beszél és előveszi legártatlanabb és legmegnyerőbb arcát. De éhes, jó lenne valami rendes kaját ennie, és nem a motyójából előszedni a maradékot, és az is tény, hogy nincs hol aludnia. Miért kerteljen akkor? Ha már itt van, egy próbát mindenképpen megért a dolog. A legrosszabb, ami történhet, hogy a férfi kipenderíti innen, ami egyenlő azzal, ha elő sem adta volna, hogy mit akar itt tulajdonképpen.
- Oh, bocsánat - csak most kap észbe, hogy a botot még mindig maga előtt tartja, így most az leengedi.
- Odakint találtam - fűzi hozzá magyarázatképpen. Aztán csak reménykedve néz a férfire, várja az ítéletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Rezzenéstelenül figyelem, ahogy a lány ijedten felém pördül, éppen csak nem vágódva el, ahogy a hátizsákja elhúzza a nagy lendületben. És még botja is van. Ez igen. Nagyon felkészült. Na jó nem. Nem igazán. De azt hiszem, ezt Ő is tudja. Még egy reszketeg halandót sem nagyon riasztana el a támadó beállásával, nem hogy engem.
- Nem állt szándékomban. - szabadkozom a riogatással kapcsolatban, ahelyett, hogy felháborodnék, amiért még Ő kéri ki magának, hogy megijesztettem, amikor hívatlanul állított be az otthonomba. Most meg a fényviszonyokra panaszkodik. Ezt könnyedén orvosolhatjuk. Odanyúlok magam mellé a falhoz, és felgyújtom a villanyt egy kapcsolóval. Igen, nálam villany van. Nem gyertya vagy lámpás vagy valamilyen varázs fénygömb, hanem rendes villany. Noha a körte világa nem valami nagy, legalábbis nem vakító. Lágy, pont hangulatos, kellemes a szemnek.
Így már jobban láthatóvá válok a leányzó számára. Bár sápadtságom és nyurga alakom valószínűleg a félhomályban is kivehető volt. Kék, holtan élő szemeimmel békésen fürkészem, hallgatva újabb kívánságait. Nem kertel, annyi szent. Szeretem az ilyet.
- Étellel nem szolgálhatok, de a nappaliban a kanapén megalhat, ha gondolja. - ajánlom fel azt, amit tudok. Pedig néha eszembe jut, mennyire illedelmes dolog volna tartanom itthon valami emberi táplálékot, legalább konzervet meg valami italt, vagy akármit, de aztán mindig kimegy a fejemből.
- Szép darab. - bólintok, lenézve a nagyon veszélyes hadibotjára, amit éppen leenged, hogy ne fenyegessen vele tovább. Hosszú, fehér kezeimet magam mellett lógatva állok konyhám küszöbén, figyelve váratlan látogatómat. Sápadt fényű tekintetem el-eltéved nyaka felé. Nem csak szép ívű, de az ott lüktető erében folyó vér íze is zamatosnak tetszik, ahogy érzem.
- Esetleg adhatok Önnek némi pénzt, és elugorhat venni magának valamilyen ennivalót. - ajánlom fel. Habár lehet, már csak a vigadók vannak nyitva. Mondjuk a csárdában ételt is felszolgálnak. Kikérheti elvitelre. Vagy akár elfogyaszthatja ott, aztán meg visszajön aludni. Ezt már rá bízom.
- Minden esetre... pakoljon le előbb! - biccentek fejemmel a folyosó felé. Valószínűnek tartom, hogy nem teljesen átlagos, amilyen szimplán belementem abba, hogy elszállásoljam, és úgy egyáltalán, ahogyan bánok vele betolakodóléte ellenére. De hát illendőn megkérdezte, maradhat-e, nekem pedig nincs okom elküldeni. Nem zavar a jelenléte, számára viszont fontos, hogy legyen hol álomra hajtania a fejét. Szóval már sétálok is el mezítlábas lépteimmel a nappali felé, ahol a fekhelyet ígértem neki, ívesen elnyúló, bordó bársony kanapém formájában. Ez a helyiség szintén mindenféle berendezéssel van tele.
- A kábelekkel vigyázzon! - intek el egy adag vezeték felé, ami sűrűn fut át a földön gitárból, televízióból, magnóból, keverőpultból, lemezjátszóból és még ki tudja, miféle kütyükből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Öhm... én... akarom mondani... ahha - nyelek egyet, hogy végre befejezzem ezt az intelligensnek semmiképpen sem mondható, de még mondatfoszlánynak sem nevezhető képződményt, ami az ajkaimon kijön, és, ami után ráadásul a szám sem feltétlen csukódik be. Valójában fogalmam sincs, hogy mennyire tűnhetek értelmes lénynek, de erős a gyanúm, hogy nemigen. Persze az dobja rám az első követ, aki két év emberektől való elzárás után nem így reagálna arra, ha egy gyönyörű, meztelen lány, nemcsak, hogy úgy ölelné, mintha a kedvenc sztárja lenne, de ráadásul édesen kék szemekkel pislogna rá, és neki köszönné az életét.
Ezek a tények külön-külön is azonnali agyhalált okoznának, de így együtt... Csoda, hogy azt nem felejtettem el, hogyan kell levegőt venni.
- Izé - Szóhelyettesítő, csak éppen jelenleg fogalmam sincs, hogy milyen kifejezést is akartam vele helyettesíteni. De azért szép lassan eljutnak az agyamig is a szavai, nemcsak a fülemig, úgyhogy nyelek egyet, és újra megpróbálkozom a verbális kommunikációval hátha nem vágtam még el magam nála teljesen.
- Ha akarod, én segíthetek neked megtanulni úszni. - Felbátorodva attól, hogy mégiscsak ki tudok mondani teljes mondatokat is, folytatom a társalgást. - Hálára pedig semmi szükség, más is megtette volna a helyemben. De mondjuk, maradjunk annyiban, hogy ha legközelebb én szorulok segítségre, és épp alkalmad lesz kihúzni a bajból, akkor számítok rád. - Na, látod, nem is olyan nehéz viszonylag értelmes mondatokat összerakni és egymás után fűzni.
Rámosolygok, és próbálom elterelni a figyelmemet arról, hogy a teste hány ponton ér az enyémhez, hogy milyen puha a bőre és finom a lehelete. Régebben, mikor még a szülői lelki terror ellen lázadtam, gyakran átszöktem a közeli mugli városokba, hogy aztán ott olyan dolgokat próbáljak ki, ami őseim szerint proli dolog. Így jutottam el moziba is. Hogy ez most miért is jutott eszembe? Csak azért, mert ott, általában ha egy nő és egy férfi ennyire szoros testi kapcsolatba kerül, a pasas mindig valami kemény tárgyra fogja a dolgot. Hogy például az csak a zseblámpája - ez egyfajta világító szerkezet náluk -, vagy a pisztolya - mugli varázspálca kizárólag életellenes dolgokra -, vagy egy csavarkulcs. Nálam ez azt hiszem, nem fog működni, szóval szépen lassan elkezdek hátrafelé araszolni, hátha enyhül a lány szorítása, és, ha már nem kapaszkodik belém ennyire, könnyebb titkolózni is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Amikor a nő magyarázkodni kezd, ő egyszerűen biccent egyet, elnézi neki. Nem mintha annyira haragudna, tudja, hogy az emberek nem értik meg őt. Nem tehetnek róla, nem az ő hibájuk, igazából Gergő fura, ők meg normálisak, így összeférhetetlenek. Ennek ellenére sosem kívánt olyan társat, aki megérti őt és belelát a világába. Amikor azonban Kíra a képességéről kérdez egy csomót, tanácstalan.
- Hát, én sem igazán tudom, hogy működik. - Vallja be, közben kicsit előredönti a fejét, egyik kezével megvakargatja a tarkóját. Nagyon jó lenne, ha így könnyedén, egyből tudna válaszolni. Végül csak apró sóhaj hagyja el ajkait, leereszti kezeit, vállait is. - Meg nem is tudatos a dolog.
Körülbelül ennyi az, amit ő is tud, aztán Kíra hirtelen lelkendezik a nevén, ő pedig csak megköszörüli a torkát. Még sosem tetszett senkinek a neve, ezért kissé meglepő neki, de nem ugrik ki a bőréből. Nem az ő érdeme, úgy adták neki, úgy örökölte az "azonosítóját".
- Öhm, köszönöm, asszem. - Mondta végül, majd a hegyek gondolatára ő is kicsit elkalandozott. Eltekintett a távolba, a sírok sokaságán végignézett. Eszébe jutott az otthona, hogy a helyet mennyire szereti és talán még hiányozni is fog neki. Bár gyakran érezte pokolnak Várdombot, most mégis a honvágy kopogtat a szíve ajtaján. Na, ott kopogtathat sokáig. - Ha így van, egyszer nézd meg a szekszárdi dombokat. A legszebbek.
Na igen, nem maradhat el a javaslat Kírának, hogy egyszer nézzen el szülőhazája felé. Ide ugyan nincs közel és egészen más világ, de nem kell feltétlen Várdombra látogatnia. Oda mehet, ahova akar, mindenhol azt a varázslatot fogja átélni, amit Gergő élt meg, az múlt majdnem 18 évben minden nap.
Amíg elgondolkodik, szinte észre sem veszi, Kíra mennyire megváltozik a mondata hallatára. De utána feltűnik neki, hogy egészen más energiák járják át, most már érzi, főleg a változásra van kiélezve. Azonnal a nőre pillant, sötét íriszeivel méri végig, ahogy magába dől, suttog és a kavicsokkal játszik. Nem számított rá, hogy így megbántja, vagy nem is tudja, ez bántottság-e igazából. De csak hogy szépítsen, érdeklődő beszélgetőpartnert játszik, olyan normális félét.
- Elhiszem. Hogy kerültél oda? - Na igen, biztosítja Kírát, hogy elhiszi, nem közveszélyes és semmi baj vele. Emellett meg is kérdi, hogyan került az ispotályba. Nem úgy néz ki, mint aki most épület fel, legalábbis egészen erősnek és egészségesnek tűnik. Amúgy sincs kórházszaga, az ilyen embereknek az szokott lenni, nem? Gergőt pedig érdekli, hogyan fog ettől Kíra változni, mert ezt imádja megérezni, így tekintetét is rajta függeszti, hogy rá koncentrálhasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska