38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 47 48 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 7. 21:17 | Link

Iván

Amikor a tóban való pancsolást említettem, hát nem egészen erre gondoltam.
Békésen olvasgatok, teljesen belemerülve a sztoriba, az ujjaim tudat alatt gyűrögetik a lap sarkát, a lábaimat lóbálom óvatosan, felkavarva ezzel egy kicsit a vizet, ami egyébként egész kellemes hőmérsékletű, bár való igaz, kell egy kis idő, míg hozzászokik az ember. Fogalmam sincs, mennyi ideje ülök már itt egymagam, és a legkevésbé sem érdekel, ha esetleg a szabályokban előírtak szerint tovább maradok ki, szeretek kockáztatni.
Azt viszont nyugton állíthatom, hogy senki sem rajong érte, ha hátba támadják. Márpedig pontosan ez történik, még egy kisebb sikkantást sincs időm kipréselni magamból, amikor meglöknek. A könyv kicsúszik a kezemből, amint próbálok valami olyan testhelyzetet felvenni, ami a legideálisabb ilyen kellemetlen és felettébb arcátlan viselkedés következményeképpen. Az alatt a néhány másodperc alatt, amíg épp akaratomon kívül fürdök egyet, és fel nem kászálódom, milliónyi dolog fut át az agyamon; elsősorban az foglalkoztat leginkább, hogy ki volt ez a barom?!
- Mi a… ? – nyögöm, amikor a víztől rám tapadó, súlyos göncökkel felegyenesedek, és közben kapkodva, ingerült mozdulatokkal tűröm el az arcomba lógó, nedves hajtincseket. A könyvem szétázott, a könyvtárban imádni fognak ezért, remek. Fantasztikus! Egy karnyújtásnyira van tőlem. Felkapom, és a fiú felé dobom egy laza, ám alkatomhoz képest meglepően erős mozdulattal – hajtóként remélhetőleg a célzás sem foghat ki rajtam, elég szégyenletes lenne. – Normális vagy?! Ez egyáltalán nem volt vicces…  - kiabálok, mellékelve a regényhez a véleményem. Az már teljesen más kérdés, hogy ha nem az áldozat vagyok, hanem én állok csont szárazan, széles vigyorral a képemen, a stégen, legalább annyira jól szórakozom, mint az ismeretlen srác. De nem így történt, felháborodva fújtatok még egy pillanatig, végignézve magamon.
Hiába süt a nap, kiráz a hideg a vízzel való hirtelen találkozástól. A mellkasom előtt összefonva kezdem melegíteni a karjaimat, beletörődőn sóhajtok egyet. A nadrágom zsebéhez kapok, egy kisebb infarktus kíséretében, ami azonnal alábbhagy, amint megérzem, hogy a pálcám a helyén van.
- Úgy lenne fair, ha már voltál ilyen nagylelkű, és eldöntötted helyettem, akarok- e fürdeni, vagy sem, legalább csatlakoznál. Nem túl kellemes, lehúz a farmer – jegyzem meg ez utóbbit félhangosan, inkább magamnak, mint neki. – Bár gondolom, ez nem fog bekövetkezni, szóval… ha már úgyis mindegy – vonom meg a vállam, és visszaereszkedem lassan a vízbe, néhány lépést hátrálva. Remélem, azért valamennyire megszáradok majd, semmi kedvem megfázni vagy ne adj’ isten, alsóneműben végigmenni a falun és még a kastélyon is.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Romhányi Gideon Iván Ezra
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 7. 23:30 | Link

Mínea


Megörökítendőnek tartja Iván az egész folyamatot. Ahogyan a lány dühösen felemelkedik a tóból, mint valami víziszörny feldobja Iván kedvét. A kiabálás és dobálózás pedig csak további röhögést rángat elő belőle. Mint egy kis pulyka. A fejének árnyalata is kezd annak taréjának színére avanzsálni. Komikus az egész.
 - Pedig innen kívülről nagyon is vicces, elhiheted, kis pulyka. - Vigyorog rá a lányra, aki inkább a jelenlegi ábrázatát próbálja most felmérni, pedig teljesen felesleges. De legalább az a kétségbeesett önvizslatás tovább javítja Iván kedvét. Örömét leli most a lány dühében. Az orra alatti félhangos dörmögést pedig nem megfelelően ugyan, de lereagálja. Kihagyni egy labdát se szabad, amit le lehet ütni.
 - Biztos bedugult a fülem a víztől, nem hallottam rendesen, mit is mondtál? A farmert meg tőlem aztán ledobhatod, nem zavar. - Pofátlan vigyorral elterülve az arcán guggol le. A tekintetét a lányéra kapcsolja, ha tudja. Egy pillanatra bűnbánó kiskutyafejet vág, még az ajkait is lebiggyeszti, de aztán csak előfurakodik a vigyora, ami levakarhatatlan. - Jól áll a szemednek a villámok szórása, de az öltözeted megköszönheti, hogy tönkretettem, borzalmas volt. - Dicsér és gúnyol egy mondaton belül, pedig tud bókolni, apjától sűrűn hallott szép bókokat anyja felé, és a könyveiből is megtanulta, hogyan kell ezt csinálni, de nem akarja belopni magát a lány szívébe.
 - Egyébként itt a dzsekim, hogy ne fázz meg, ha kiúsztad magad. További jó úszkálást! - Rakja le igazi gavallér módjára a farmerdzsekijét a stég szélére, aztán két ujjával szalutálva egyet feláll, és sarkon fordulva lesétál a stégről. Messze azért nem megy, leül a legközelebbi padra. Egyik térdére feldobja a másik bokáját, a hátát a támlának veti, amin karját kinyújtva keres kényelmes pozíciót. A fogai között eközben pedig egy fogpiszkálóval kezd el játszani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 8. 11:49 | Link

Adam

- A névadói? Ó, Ön sincs jóban a szüleivel? - kérdezek rá, némiképp együttérzőn, mert bár én imádom a családom, ők már nem biztos, hogy annyira rajonganak értem, főleg miután... megszöktem. De eszem ágában sem volt tovább maradni, hogy aztán hozzá menjek egy vad idegenhez, meg hát... hiányzott már Shania is, így számomra tök egyértelmű volt, hogy lelépek.
- Miért ide? Van még egy csomó hely a világon - ezért nem értem a dolgot. Miért vannak sokan úgy, hogy például Párizs helyett ezt a falut választják. Nekem ugye más volt a fontos, Shan itt van, jövök én is. Néha mégis bánom, nem nagyon megy nekem ez a beilleszkedés a közegbe, pedig próbálkozom, csak hát... mégse tudok szemethunyni afelett, hogy indiai vagyok. És valahogy azt is furán nézik, ha valaki parkourozik, ezt mondjuk nem tudom, hová tenni, csak arra tudok gondolni, hogy az a fránya nethiány. Nem mintha én annyit lógtam volna rajta, nem volt annyi pénzünk, hogy ilyesmit megengedjünk magunknak.
És igen, az is előfordul, hogy néha elszalad velem a ló, és nem tudom megnyomni a stopp gombnot a radikális őszinteségem közepette.
- Elnézést... nem akartam megbántani, vagy ilyesmi... - halkan, félszegen beszélek, mert mihelyst elér a tudatomig, már megint mit mondtam, én is úgy érzem, ez azért cseppet bántó, és akkor még szerénynen fogalmaztam meg. De hazudni viszont nem tudok, próbáltam, nem megy az nekem.
Elég az a két szó, amit mondd, hogy engem tényleg menekülésre késztessen, de így már értem.
- Nincs jó ízem... és rágós is vagyok, meg... drogozok, csúnyán... alig vannak tiszta pillanataim - addig hátrálok, míg a hátam nem ütközik a korlátnak, és ijedt tekintettel meredek a férfire, mikor fel is fogom, menekülni nem igazán tudok, hacsak nem vetem magam a vízbe, bár... nincs annyira hideg, úszni meg tudok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8159
Írta: 2014. június 8. 12:23 | Link

Aisha

- Nem ismertem a szüleimet. Édesanyám belehalt a szülésbe, édesapám nem sokkal később utánahalt. A kolostorbeliek adták a nevem, akik befogadtak. - fejtem hát ki bővebben, miért egyszerű névadóimként jelöltem meg azokat, akik Adamnek kereszteltek. Noha nem szimpla névadók, hanem jótevők is voltak. Kézről kézre adtak, így neveltek. Mondhatjuk úgy, hogy az egyház gyermeke vagyok. Így talán még bizarrabb, hogy most varázslatos, ördögtől valónak vélt lényként élem mindennapjaimat.
- Ideális, békés környék. - felelek ilyen röviden újabb kérdésére. Általában kisebb településeken, a sűrűn lakott vidékektől távolabb eső helyeken telepszem le. Nem csak magányos természetemhez illik ez a környezet, de vámpírlétem szükségleteit is kielégíti. Persze, képes vagyok akár árnyként mozogni egy embertömeg közepén, jelenlétemet elhalványítani, ám eleve sokkal jobban szeretem, ha alapvetően áldott nyugalom vesz körül.
A lány ráébred, mit mondott, hogy mennyire tapintatlan volt a kijelentése, és már szabadkozik is miatta, azonban csakhamar egészen másfelé terelődnek a gondolatai, cselekedetei, amikor felfedem magam. Heves szívdobogással kezd győzködni róla, hogy mennyire rosszul járnék azzal, ha levadásznám. Nem bírok nem elmosolyodni az érvein. Derűsen csillogó szemekkel kémlelem Őt, félig arcomba hulló tincseim mögül.
- Nem gond, ha rágós vagy, úgyse akarnálak megenni. - szólok kedélyesen, sápadt vonásaim egészen simák, kedvesek, jól mulatóak. Nem annyira a lány félelmén, sokkal inkább reakcióján derülök. Még hogy nem rágós... mégis kit érdekel, rágós-e? Nem szokásom falatozni az emberekből.
- Az ízeddel kapcsolatban pedig tévedsz. - világosítom fel, szemöldökömet megemelve. Érzem a vére illatát, és meg kell mondjam, igazán finom. Fiatal, friss, kellemes. A zamata szinte a számban ül. Röpkén meg is nyalom vékony ajkamat.
- Nagyon finom lehetsz. De nem foglak megkóstolni. - biztosítom erről, fejemet megrázva, lágy mosollyal fürkészve a menekülőutat kereső leányzót. Ha eliszkol, hát eliszkol. Nem fogom megállítani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 8. 15:19 | Link

Adam

 
- Sajnálom - motyogom, mert nem akartam elérni, hogy szomorú legyen, és bár ennek jelét nem mutatja, biztosra veszem, hogy azért hagyott benne ez némi nyomot. Én nem is tudom, mit csinálnék, ha elveszteném a családom, mármint... úgy ténylegesen.  
- Engem ez zavar benne... nem vagyok a békéhez szokva - mosolyodok el halványan, mert ott, ahonnan jöttem soha nem volt ennyire nyugis a légkör. Ott küzdeni kellett mindennap, mindenért, és lehet csak azért, mert abban a közegben nőttem fel, de nekem egyszerűen hiányzik az az érzés, hogy úgy alszok el, ezt a napot is sikerült túlélnem. Pedig mennyi necces helyzet volt, a felbukkanó feketemágusokról nem is beszélve, vagy arról, hogy a menzai kaja néha úszott a méregben. Nos igen, az iskolám csoda, hogy még fent maradt. És tudom, örülnöm kéne, hogy kikeveredtem onnan, de... de árulónak érzem magam, és gyávának, az utóbbi pedig utálok lenni, sőt... nem is vagyok.
Nem is értem, miért nem kezdek el futni, hisz már nyilvánvaló, hogy ő aztán könnyen meg tudna ölni, még sincs bennem nagyobb félelem az eddigieknél, amiket nagyjából sikerült leküzdenem, hátrálok, mert az ösztönöm ezt mondja, de nem futok el, inkább nézek vele farkasszemet. Egy picit megkönnyebbülök, mikor látom mosolyogni, de ez még korántsem enyhít a feszélyezett légkörön, ami uralkodik körülöttünk, vagyis... körülöttem biztos.
- Miért nem? Hát nem embervéren él? - legalább is ezt hallottam. Nem vagyok egy nagy vámpír szakértő, de azt tudom, hogy ők már pedig meghalna, ha nem ölnek meg egy embert, az idős néni is ezt mondta.
- Látja, hogy nem tévedek? Ha tényleg finom ízem lenne, nem tudná megállni, hogy ne kóstoljon belém, de semmi gond, kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy semmi se jó... ami én vagyok - hisz ezt kapom mindenhol, bármit teszek, furán néznek rám, csak mert... más a felfogásom, más a kultúrám, és próbálok nem csak egy lenni a sok közül. Hátat fordítva a férfinek, kezdem a vizet vizslatni, és elfog a késztetés, hogy tényleg belevessem magam. Nem, nem öngyilkossági hajlam, csak, ahogy hullámzik...és ott középen egyre nagyobbak, szeretnék ott lenni.
- Itt mindenki annyira furcsa... - motyogom, de biztosra veszem, hogy hallja, elvégre... vámpír.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8159
Írta: 2014. június 8. 18:13 | Link

Aisha

Hálásan biccentek, ahogy sajnálatát fejezi ki, azonban mivel egyáltalán nem ismertem a szüleimet, úgy igazán soha nem emésztett a hiányuk. Számomra az volt a természetes, hogy sokan gondoskodnak rólam, hogy többekhez tartozom, és végül egy idő után nagyjából senkihez. Aztán persze jött a Teremtőm, de az már egy egészen más történet.
Újfent elmosolyodom, amikor közli, hogy Őt pont hogy ez a nagy békesség zavarja. Nem lep meg. Az emberek nagy többsége ilyen. Főleg napjainkban. Szeretik a nyüzsgést, a változatosságot, az események áradatát. Megértem. Ha halandó lennék, valószínűleg én is így volnék vele. Sőt, talán így is voltam még emberéletemben. De nem igazán emlékszem már rá. Olyan az nekem, mint másoknak a korai gyerekkor. Inkább képek, részletek, benyomások vannak bennem azokból az időkből.
Nem felelek még a leányzó további, előtörő kérdéseire, csak figyelem Őt, ahogy elfordul tőlem, és lenéz a tó vizére. Komótosan mellé sétálok, lekönyöklök a korlátra a jobbján, tartva a számára némileg biztonságérzetet nyújtó távolságot, és magam is letekintek a holdfényes hullámokra.
- Emberi vérrel táplálkozom. - erősítem meg elgondolásában, bólintva.
- Viszont gondolom, Te sem rontasz be minden szembejövő étterembe, vagy éppen a békésen ebédjüket költő családok otthonaiba, és falsz fel mindent, amit érsz. - feltételezem, kellemes hangon magyarázván világítva rá, hogy attól még, mert ihatnék belőle, nem feltétlen teszem meg. Ezek a dolgok nem így működnek. Nálam legalábbis. Persze, sok fajtársamnál igen. De én nem ebből vagyok.
- De, tévedsz. - nézek le rá maga mellé.
- Nevetségesen egyszerű találgatásokba bocsátkozol. Mégis, miért mondanám, hogy finom a véred, ha nem így gondolnám? Szerinted csak bókolni akarok Neked? Mert ha így gondolod, akkor azt hiszem, elég gyengén próbálkozó fiúkkal hozott eddig össze Téged a sors... - emelem meg finoman szemöldököm, majd elmosolyodom.
- Persze, ez csak feltételezés. Lehet, ugyanolyan nevetséges, mint a Te elméleted rólam. - teszem hozzá lágyan, kellemesen derűs vonásokkal, aztán csak kémlelem tovább a kis halandót, nyílt tekintettel. Természetesen hallottam a megjegyzését, amit a tó hullámainak motyogott el, de nem mondok rá semmit. Elég relatív, mi a furcsa. Számomra például már meglehetősen kevés dolog az. Ám ezzel a világon semmi problémám nincsen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 8. 21:49 | Link

Adam

Nem gondoltam volna, hogy ennyire kellemes beszélgetésben lesz részem, akkor főleg nem gondoltam, mikor a fa mögött bújva imádkoztam azért, ne tűnjek fel neki. A tények tudatában röhögnöm kell magamon, hisz Adam vámpír, még a közelében se lehettem, mikor ő már tisztában lehetett azzal, akadt egy "hódolója". Tiszta röhejesen érzem magam.
És ezt tetézi az is, hogy sose tudom, mikor kell megálljt parancsolni a nyelvemnek, de őszinte vagyok és kíváncsi. A lehető legrosszabb párosítás, de nem tehetek ellene, nem akarok és nem is fogok harcolni az ellen, amilyen vagyok, maximum elnyomok ezt azt.
- De van, mikor annyira éhes vagyok, hogy gondolkodás nélkül teszem mag... na olynakor Önnél mi van? - felé fordítom a fejem, és őszinte érdeklődéssel figyelem a vonásait. Oké, tudom, hogy ez egy rendhagyó beszélgetés, ahogy azt is, még azt se sikerült felfognom, tulajdonképp egy halottal diskurálok.
- Tudom, hogy ilyet illetlenség kérdezni, de... Hány éves, Adam? - persze nem várom el, hogy válaszoljon is erre, tényleg csak a kíváncsiság hajt, ami nem jár kézben a tapintatossággal, mint az látszik is. Viszont még sosem volt alkalmam egy halhatatlannal beszélgetni, így hát.. ha már itt az alkalom, tisztázni kéne a meséket, és azt, mi a valóság, mert most hatalmas katyvasz van a fejemben. Persze eszem ágában sincs mindent egyszerre rázúdítani, majd szép lassan fogok rájönni a dolgokra, már ha a férfi addig nem dönt úgy, hogy faképnél hagy, vagy még rosszabb.
A vicces az egészben, hogy tudom, nem kerülne neki nagy erőfeszítésbe ártani nekem, mégsem félek annyira, mint amennyire egy ilyen helyzetben illene. Szerintem valami gáz van a fejemmel, de komolyan.
- Nem hozott még össze a sors semmilyen fiúval - pirulok el, miközben egy hajtincsemet birizgálom, nem is tudom, miért érzem hirtelen ennyire zavarba magam tőle, ez nem olyan dolog, amit szégyellnem kéne.
- Viszont láttam, mit művelnek, és igenis ezt teszik, szépeket mondanak, hogy aztán a lány elájuljon tőlük, aztán a végén az alélt lány egyedül marad kisírt szemekkel. És amíg a fiúk ilyenek, én nem is akarom, hogy bármelyikükhöz közöm legyen, mert engem nem lehet megnyerni szavakkal, mikor azok jobbára már semmit nem érnek - oké, nem terveztem ennyire belelovallni magam a témába, de ha már szóba került, megosztom az álláspontom.
- Ahogy olvastam a vámpírok meg hobbit űznek abból, hogy elkábítcsák az áldozatukat... - vonok vállat, aztán megszűntetve a távolságot, fogom meg Adam kezét, hogy a stég széle felé vezessem - már ha ahgyja -, ahol aztán leülök, és felnézek rá, amennyiben ő nem dönt úgy, hogy csatlakozik mellém.
- Szóval... ez igaz? Az a sok rossz dolog, mind igaz a vámpírokra? - nagyokat pislogok rá, mert őt elnézve erősen kételkedek ebben.
Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. június 8. 21:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8159
Írta: 2014. június 9. 00:37 | Link

Aisha

Úgy látom, a leányzó sokkal inkább izgatott, semmint rémült. A félelmét elnyomja a nagy fokú érdeklődés, amit irányomba és a fajtám irányába tanúsít. Gondolkozó tekintetében ott világlik az a számos kérdés, ami megfogalmazódik benne velem kapcsolatban, vagy éppen csak átsuhan az agyán.
- Fiatalon követtem el hibákat. Engedtem az ösztöneimet eluralkodni. Ma már nem történik velem ilyesmi. Viszonylag hamar, már az első néhány évtizedemben megtanultam kontrollálni magamat, amennyire csak lehetséges. Jelenleg majd' 700 éves vagyok. - felelem a korláton könyökölve, Aisha kíváncsi vonásait figyelve, vajon mit szól a koromhoz. Aztán pedig azt, ahogy elpirul, mikor bevallja, nem udvaroltak még neki érdemben fiúk. Erre megemelem kissé sötét szemöldökömet. Csodálom, hogy nem. Hiszen nagyon csinos, helyes lány. Azonban hallhatóan nincsen túl jó véleménnyel a mai srácokról.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de... a fiúk mindig ilyenek voltak és ilyenek is lesznek. Nem elvetemültségből, hanem mert ilyen mértékben nem értjük a női lelket. Ahogyan Ti se a miénket. Pedig az igen egyszerű, csak nyilván ezt Nektek nehéz lehet elfogadni. - mosolyodom el, miközben most már nőkről és férfiakról úgy beszélek, mint Őróla és énrólam. Azonosítva magunkat velük. Közösséget vállalok ugyanúgy férfitársaimmal, mint vámpírtársaimmal, még ha én bizonyos szempontokból talán a tűrhetőbb kategóriába tartozom. Érteni akkor is értem, mi hajtja őket. Mitől olyanok, amilyenek.
Lenézek a kis halandó felém nyúló, meleg ujjaira, ahogy megfogja hosszú, hűs kezemet, és megindul velem a stég vége felé, miközben beszél hozzám tovább. Hagyom magam vezetni, komótosan lépkedek a deszkákon, mígnem elérjük célunkat. Aisha helyet foglal, és habár én szintén leülök, még így is felfelé kell néznie rám valamelyest. Részemről nem lógatom le a lábaimat, a cipőm beleérne a vízbe. Laza törökülésbe vágom hát magam, kezeimet ölembe ejtve, hajam enyhe takarásából tekintve el az estétől fekete tavon, majd lenézek magam mellé a lányra.
- A legtöbbje igen. - válaszolok egészében.
- Magam is szeretek csábítani néha. De nem tekintem áldozatnak, akikkel így teszek. Nem az a fajta ragadozó vagyok, aki eljátszik a prédával, és aztán levadássza. Persze, sokunk ilyen. Igazából jó részünk. - vallom meg egy bólintással.
- Ők engem valószínűleg szánalmasnak tartanak. Az érzés pedig kölcsönös. - mosolyodom el, szusszanva egyet. Na igen, hiszen milyen fenevad az, amelyik megkéri az áldozatát, hogy ehessen belőle? Aki kíméletes, könyörületes, nem gyilkol, és nem adja át magát a vérszomjnak? A Teremtőm szerint az ilyen fenevad méltóságteljes. Ahogy csak eszembe jut Atyám, még kedvesebb fény szökik holt, különlegesen csillogó szemembe.
- Minden esetre én szeretek alternatív megoldásokat keresni. Sokszor előfordul, hogy például kórházak készleteiből jutok hozzá vérhez. - árulom el egyik módszeremet a táplálékszerzésre. A többi vámpír ennek hallatán nyilván sikítófrászban törne ki, dehát pont nem érdekelnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 9. 14:14 | Link

Adam

- Hibákat mindenki követ el, ha nem tenné, nem tudna miből tanulni - mosolyodok el, megvonva a vállam, mert igazán nem róhatom fel neki, nem csak azért, mert még mindig vajmi kevés közöm van hozzá, azért is, mert senkit nem lehet elítélni a hibái miatt. Ugye? Én se lettem rosszabb, csak mert tettem valamit, amit csak azért akartam, mert nem volt tiszta az elmém. És igazából nem is akkora dolog, csak én csinálok bolhát az elefántból. Oké, oké... de én ezt miért nem hiszem el?
- Hétszáz... hűűű... szép kor. Akkor sok mindent látott már - csillan fel a szemem. Nem mondhatni, hogy letaglóz, nem jobban, mint a tény, hogy nem ember, és ha már vámpírról van szó, szinte kézenfekvő az a párszáz év korkülönbség. Vagy csak az én agyamban van akkora defekt, hogy én ezt nem is tartom akkora traumának. Lehet más már sikítozna, vagy mit tudom én.
A zavarom persze tetézi, hogy ez lett a téma, valahogy egyre kényelmetlenebbül érzem magam, mert én még nem tapasztaltam olyan dolgokat, amiket más korombeli már igen. Mindenesetre csak ezért nem fogok beálnni a sorba, semmit nem teszek azért, mert kell, majd ha akarom, tiszta fejjel is, behozom a lemaradást. Ez persze nem jelenti azt, hogy bárkivel.
- Lehet... de ez nem jelenti azt, hogy csak mert nem értik, még ki is kell használni minket. Mármint, aki hagyja, az magára vessen, de gyomorfogató tud lenni, hogy sokan kihasználják mások naivitását - húzom el a szám, és próbálom összeszedni magam, legalább annyira, hogy a pír eltűnjön az arcomról. Nem kell bemutatni nekem a fiúkat, a többség csak egy újabb strigulára hajt, én meg senki olyan listáján nem leszek rajta. Annál azért többnek tartom magam, hogy hagyjam, kihasználjanak, és igen... inkább nem is törődök az ilyesmivel, minthogy én is kisírt szemekkel találjam magam valahol.
Furcsa, hogy Adam még nem ment el, nem szokták ilyen sokáig elvisleni a társaságom, nem is tudom, miért. Mindenestre nem teszem szóvá, nehogy a végén tényleg magamra hagyjon. A takarodóval nem is törődök, azt már lazán lekéstem, majd Shant is kiengesztelem valahogy. Inkább ülök le a stégen, és mosolyogva veszem tudomásul, neki sincs szándékában még faképnél hagyni, elvégre, akkor nem tette volna ezt ő is, nem?
- Akkor Ön egy különleges vámpír. A suliban is van egy, vagy kettő, azt hiszem, de őket még nem láttam - rágcsálom az ajkam, mert azon gondolkodok, kik lehetnek. Nem tudom őket úgy elképzelni, mint akik olyan simán beolvadnak a környezetükbe, lehet nem is mászkálnak.
- Pedig nem szánalmas. Az szánalmas, aki bánt egy védtelent... már pedig... egy vámnpírharapás nem lehet kellemes... gondolom - halkan beszélek, mintha félnék, hogy bárki meghallhatná. A szerencsém az, hogy Adam nem gondolatolvasó - vagyis remélem -, mert most megannyi kép lepereg előttem, amit a filmekben láttam, és igen.. egyik nő se élvezte túlzottan.
- De közvetlen az emberből nem jobb? Nem hinném, hogy a kórházi vér jó lenne, ott a kaja is pocsék - vigyorodok el, mert eszembe jut, régen Siddel mennyit röhögtünk, mikor próbáltunk rájönni, mi lehet az étel, mait elénk vágtak. Régen sokszor dekkoltam a kórházakban, nem tudom megmondani, van-e olyan csontom, mai mmég nem repedt, vagy tört el. Azóta némileg lenyugodtam... némileg.
- És nem rossz így egyedül folyton? Kikészülnék, ha egyáltalán száz évig élnék... - borzongok meg, részben a felvetéstől, részben, mert kezd kissé hűvös lenni a levegő, így kezeimet keresztbe fonom a mellkasom előtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8159
Írta: 2014. június 9. 15:58 | Link

AISHA

Eltöprengek kissé rajta, miért mondtam azt, hogy a fajtársaim szánalmasnak tartanak engem és én is őket. Hiszen ez nem annyira igaz. Ők szánalmasnak tartanak engem, igen, de én őket nem. Nincsenek jelentősebb érzelmeim velük kapcsolatban. Vagyis nem több, mint bárki mással kapcsolatban. Se nem szánom, se nem magasztalom őket. Csak figyelek, gondolkodom és levonom a következtetéseimet. Jelesül, hogy nem kéne a vámpírok ekkora hányadának vadállatként élnie, dehát ha nekik így jó...
- Igen, megértem már egyet s mást. - bólintok szerényen. Úgy hiszem, az életkoromban egyáltalán nem az a lényeges momentum, mennyire idős vagyok, hanem valóban az, miket láttam. Az, hogy végigkövettem az emberiség fejlődésének egy jelentős szakaszát. Jelen voltam sorsfordító eseményeknél, ismertem nagy alakokat, és megéltem a korok szellemiségét. Itt hordozom magamban mindet. Igazából szó szerint. A véremben.
- Ők nem érzik kihasználásnak. Nem gondolják át. Nem jutnak el ezekre a felismerésekre, csak mennek az ösztöneik után, hódolva a vágyaiknak. A legtöbbjük komolyan nem akar rosszat, csak felelőtlenek. - védem tovább férfitársaimat, most már harmadik személyként beszélve róluk, mert amiket most elmondok, azok jórészt rám már rég nem igazak.
- De nem is feltétlenül kellemetlen. - reagálok a harapással kapcsolatban.
- A vámpírtól, a körülményektől és a módtól függ. - fejtem ki, szerintem min múlik egy vérszívás milyensége a véradó számára. Persze, a legtöbbünket egyáltalán nem érdekli, fáj-e a halandónak, meg se próbál kíméletes lenni. Ha én iszom valakiből, törekszem rá.
- De, igen. Közvetlenül az emberből inni a legjobb. Pontosan emiatt tartózkodom tőle. Minél többször tennék így, annál inkább mértéktelenné válnék. Márpedig, ha  meg akarom őrizni a józan eszemet és ura akarok lenni a cselekedeteimnek, mértékletességet kell tanúsítanom. Kontrollra van szükség. - bólogatok, ahogy nyugodt vonásokkal magyarázom Aishának, miért nem élő embereket csapolok meg estéről estére. Sokkal inkább saját magam miatt teszem, mint ő értük. Hiszen nem ölném meg őket, és ha delejezést hajtok végre, még csak nem is emlékeznek rá, mi lett velük. Nekik ilyen szinten édes mindegy. Nekem viszont nem.
- Nem vagyok egyedül. Ha éppen nem akad személybeli társaságom, mint ami most éppen Te vagy, akkor ott vannak az egyéb tevékenységek: a művészet élvezete és művelése, a tudományos felfedezések kiaknázása és továbbfejlesztése, vagy egyszerűen csak a környezetem megfigyelése, a pillanataim megélése. Arról nem is beszélve, hogy a Teremtőm mindig velem van. Nem testben, de lélekben és vérben. - lendülök bele a magyarázásba, enyhén arcomba lógó tincseim mögül pislogva a lányra, ahogy laza törökülésemben heverek a stég végén mellette, ám amikor utolsó szavaimat ejtem Atyámról, rekedtes hangom elhalkul, ellágyul. Kék, sápadt fényű szemeim pedig tiszta, jóleső szeretettel csillognak.
- Furcsa, mennyire magányosak vagytok. - lehelem aztán ki homlokráncolva gondolatomat a halandókkal kapcsolatban, a fiatal lány szép vonásait fürkészve, lélekbehatóan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 11. 14:28 | Link

Adam

- Az azért mégse olyan jó, nem? Voltak azért csúnya dolgok – húzom el a szám, mert elég csak a tömérdek háborúra gondolni, hát még a halálos járványok, meg a többi. Azért én örülök, hogy ezekből kimaradtam. Rá is jövök, a vámpír lét nem nekem való, nem bírnám elviselni. Eddig úgy éltem, hogy mindig harcolnom kellett valamiért, rémisztő belegondolni, hogy lehet olyan is, mikor nem kell – elvégre nekik mi árthat? -, és akkor tenném fel a kérdést, mi értelme létezni?
Nem mintha annyira bele akarnék bonyolódni a témába, azt se hiszem, hogy ő olyan szívesen beszél erről, végtére is… nem él. Vagyis de, de mégse. Azt hiszem, nekem ehhez idő kell. Persze a világért se mutatnám ki a zavartságom, már így is túlzásba vittem az érzelemkinyilvánítást, és az hiányzik a legkevésbé, hogy a szeme láttára kapjak sokkot a tömérdek feldolgozatlan információ miatt. Mert azok meg csak úgy jönnek, időm sincs megemészteni őket, és titkon tudom, hogy erre még nagyon rá fogok fázni. Most még laza vagyok, de mihelyst eljut az agyamig mindaz, amiről itt szó van…
- Lestat… mármint… Rice Lestatja, ő jut Önről eszembe – vigyorodok el, mert annyira kerestem már ezt a nevet, és végre beugrott. Na, őt bírtam… már ha egy fiktív személyt lehet ugye bírni, de Lestat akkor is nagy arc volt.
- És még kérdezik, mi az, hogy a nők okosabbak, na mindegy… amúgy is.. tök jól megvagyok egyedül… - vonok vállat, mert tényleg nem kerít hatalma alá a depresszió, csak mert még nem botlottam bele életem párjába, arra lesz még bőven időm, és ami azt illeti, kifordulni se nagyon szeretnék magamból. Mármint ennél is jobban.
- A vicces az, ha most otthon lennék, már férjnél lennék – persze nem mosolygok, nem is beszélek hangosan, épp csak elhagyják a szavak a szám.
- Hagyomány, a családom meg komolyan veszi… ezért léptünk le a nővéremmel – adok valami magyarázatfélét, persze azt nem várom el, hogy meg is értse, elvégre… nem Indiában nevelkedett, és ott tényleg minden sokkal másabb, mint itt. Itt már pletykálnak, ha valakinek háromnál több gyereke van, nekem meg még ott a hat tesóm, és az égadta világon senkit nem zavar.
- Ahhaaa, mondjuk, azt nem hiszem, hogy bárki önként és dalolva nyújtogatná a nyakát – ráncolom a szemöldököm, mert mivel így hiszem, ugrott is a kellemes dolog, mert hát, hogy lehet valami kellemes, ha az ember nem akarja, ugye? Persze Adam a vámpír, én meg csak próbálok úgy gondolkodni, vagy megérteni ezt az egészet, de eddig nem aratok nagy sikert.
 - Tehát inkább mazochista – elég érdekes fejet vághatok, mert a szavai alapján nekem ez jön le, és én alapjáraton nem értek egyet ezzel a hozzáállással. Már miért kéne megtagadnom magamtól azt, ami jó? Oké, én határozottan a fejjel a falnak típus vagyok, de idővel csak benő majd a fejem lágya.
- Hogy tud így beszélni arról, aki… megölte? – na igen, ez is egy fogós kérdés. Azt azért tudom, hogy saját kezűleg nem lehet valakiből vámpír, igenis kell oda egy másik valaki, akit aztán gyűlölhet élete végéig. Legalább is az én fejemben ez így volt egészen idáig, így persze, hogy nem értem, Adam miért beszél úgy róla, mintha ő lenne az Atyaúristen. Megölte, könyörgöm… vagyis nem… a halál ehhez képest áldás.
- Lehet, át van mosva az agya – fejezem be a gondolatmenetem hangosan. Mert ki tudja, nekem így nem áll össze a kép.
- Nem vagyok magányos. Látja, most is Önnel beszélgetek pedig már szerintem nem úszom meg lincselés nélkül – ami abszolút nem izgat, mert némi büntetőmunkát megér ez a találkozás, elvégre… nem mindennapi dolog ez.

Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. június 11. 15:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8159
Írta: 2014. június 11. 15:51 | Link

AISHA

A szavai jelentős hányadára nem felelek. Egyrészt, mert elég költőinek tűnnek a kérdései, másrészt mert úgy veszem észre, főleg csak ki akarja csacsogni magából, ami benne van. Ami halandó fejében kavarog. Nyugodt, sima vonásokkal figyelem Őt, ahogy ücsörgök mellette a stég végén.
Hogy jó-e ilyen sokáig élni és ennyi mindent megtapasztalni? Nem tudom. Nyilván nem a legtermészetesebb, de számomra már azzá lett. Az pedig, hogy jó-e vagy rossz... nos, nem hiszem, hogy bármelyik volna. Ez egyszerűen egy létforma. A folytonosság, az örök állandóság létformája. Eszébe ötlik rólam az egyik népszerű vámpírfigura. Elmosolyodom csak kissé, ahogyan megemlíti. Valóban megnyerő egy karakter. Nem csodálom, hogy így odavannak érte. Ha pedig rá emlékeztetek, akkor az végeredményben jól van így.
Mulattatónak találom, amikor emberek bizonygatják, hogy jó nekik pár nélkül. Hogy megvannak egyedül, és nincsen szükségük senkire. Mindig olybá tűnik nekem, hogy ezzel csak magukat győzködik. Nem mintha ne volna meg bárki tényleg egyedül. De aki ilyesmikről gondolkodik, és még fel is fedi egy ismeretlen előtt, azzal kapcsolatban gyanús, hogy pont hogy szüksége volna egy társra. Vagy többre. Gusztusa válogatja. Minden esetre sokatmondóan mosolygok a lányra, szelíden. Amit pedig a házasításokról mond, egyáltalán nem idegen tőlem. Nincs annak még olyan sok ideje, hogy az emberek nekiálltak szerelemből egybekelni. Régebben sokkal magától értetődőbb volt, hogy érdekből jöjjön létre a frigy. Mindezt azonban nem állok neki fejtegetni, de kék szemeim csillogásán láthatja, pontosan értem azt, amiről beszél.
- Meglepődnél, ha tudnád, mennyien... - búgom rekedtes hangomon, ahogy azt mondja, nem hiszi, hogy bárki önként felkínálná a nyakát egy vámpírnak. Nem mintha ezen emberek jó része tisztában volna azzal, mibe keveredik. Csak mennek az érzékeik, ösztöneik után. Hagyják magukat a természetes bűvkörünkbe vonódni, és boldogan sétálnak be a csapdába. Ám ahogy mondtam, én óvatosan bánok ezzel.
- Nem vagyok mazochista. - vonom össze sötét szemöldököm, megrázva kissé fejemet. Azt hiszem, fölösleges volna magyaráznom neki, hogy nem ennyire fekete és fehér minden. Ha magától nem érti, nem én fogom most megtanítani neki. De egy példát azért hozhatok...
- Akkor szerinted minden férfi mazochista, aki nem teszi így vagy úgy magáévá az összes gyönyörű nőt, akit megkíván. Hiszen önmegtartóztatást tanúsít, és nem erőlteti rá magát a másikra, ezzel a saját lelkét is tisztítva. - vonom le következtetésemet Aisha szélsőséges véleménynyilvánításából rólam.
Jócskán megemelem sötét szemöldökömet, ahogy Teremtőmről kérdez, majd kijelenti, hogy biztosan át van mosva az agyam, és közli, hogy Ő aztán egyáltalán nem magányos, hiszen most is velem beszél. Kissé lesajnálón fújva nézek el a távolba a tó feketén hullámzó vizén. Nyalok egyet számon, ajkaim szélén rezignált mosollyal.
- Pestisben haldokoltam. Megmentette az életemet. - közlöm nyugodtan, régi tekintetem a messzeségen tartva, miközben elárulom, hogy nem a Teremtőm ölt meg. Vagyis gyakorlatilag Ő ölt meg, de szinte már eleve halott voltam. Általa születtem újjá.
- Végtelenül pimasz vagy. - lehelem egyenletes hangon, mintha csak gondolataimba révedve beszélnék a semminek. Szavaim azonban nem elítélőek, sértődöttek, vagy lenézőek. Amit eszközlök, puszta megállapítás.
- És hasonlóan magányos. - bólintok.
- A magány nem egyszerű egyedüllét. Lehetsz egy tömeg, egy társaság kellős közepén is magányos. Elhagyatott. Azt pedig, hogy Te mennyire magányos vagy, az fémjelzi, amiket tőlem kérdezel arról, nem érzem-e egyedül magam. Közhelyes, de mint minden közhely, ez is meglehetősen igaz: mindenki magából indul ki. - nézek le oldalra a lányra, szememet kissé eltakaró tincseim mögül. Csinos vonásait fürkészem, lélekbehatóan.
- Ezzel persze nincsen semmi baj. - szövegezem azért le.
- Baj csak a tagadással van. - bólintok, sokatmondóan figyelve a leányzót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kolf Krisztián
INAKTÍV


Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
Írta: 2014. június 11. 19:53 | Link



Az utóbbi néhány évben a fal bámulásán kívül nem sok mindent csinálhattam. A magánzárka nem játszótér, mondogatta mindig Dávid, a fickó, aki az őrzésemre ki volt jelölve, bár sosem értettem, miért, elvégre egészen példás viseletű fogoly voltam. Kivéve persze, hogy kb. havonta egyszer meg akartam enni.
Na, szóval mostanában nem voltam hozzászokva az emberek látványához, vagy éppen a viselkedésükhöz, ezért az a nyüzsgés, ami az eridon tornyot jellemzi először nagyon furcsa volt, de mostanra már egészen megkedveltem. Igaza volt a börtöndokinak - valójában csak javítóban voltam, de ugyanúgy be voltam zárva, szóval fenn tartom a véleményem, miszerint az igenis börtön -, ez a suli tényleg nagyon menő hely. Egyelőre azonban még nem sikerült integrálódnom az új környezetbe, és a barátok szerzése is nehézkes. Hát még mennyire kemény lenne, ha azt is tudnák, hogy vérfarkas vagyok. A javítót lehetetlen volt eltitkolni, elvégre híresebb családom miatt az újságírók a parton vártak, mikor végre szabadulhattam, és nem egy sztárfotót készítettek a telihold áldásos hatásai miatt még eléggé kómás fejemről. Azt viszont, hogy havonta egyszer kiszőrösödöm, a tanárokon kívül nem tudja senki. Még szerencse, mert így is vannak, akik félve vagy gyanakodva pillantanak rám a rovott múltam miatt.
Így aztán barátokat is nehezebb találni, bár haverokat talán könnyebb. Jelenleg próbálom megjegyezni az évfolyamtársaim és a tanáraim nevét, és igyekszem nem elveszíteni a fonalat a tanórákon. Eléggé nehézkesen megy, elvégre ez a része sosem hiányzott a rácsokon túli életnek. Ahogy a szabályok sem, amiket bár suttyomban, de elég sokszor szegtem már meg ahhoz képest, hogy alig néhány hete érkeztem.
Most is éppen éjszaka van, én mégsem a gólyalakban múlatom az időt, hanem a stégnél a faluban. Persze, ha erre jár egy prefi eléggé megüthetem a bokámat, de nem hinném, hogy elítélhető vagyok azért, hogy hiányzott a szabad levegő. Ráadásul ilyen melegben egyáltalán nincs kedvem a fullasztó szobában dögleni, annál sokkal jobb ötletem támadt: megmártózom a tóban.
Két pillanat alatt dobom le a ruháimat, majd egy szál alsóban belépdelek a vízbe. Először túl hidegnek érzem, ezért csak lassan folytatom utam a mélyebb részek felé, de nem telik el sok idő, mire végre elnyújtózhatok a víz felszínén, és felnézhetek az átkozott holdra. Még van pár napom, mielőtt teljesen kitelik, addig pedig kiélvezem az életet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 11. 21:00 | Link

Kutyuli


Hát megint elérkezett az este, amikor az átlagos emberek nyugovóra térnek, a vámpírok vadászni indulnak, az erdőben élő vadállatok pedig mocorogni kezdenek. A tavacskában pedig Aniella tűnik fel társaival. Figyelik, ahogyan a Nap eltűnik a horizontról. Kicsit szomorkásan búcsúzik el barátnőitől, akik már a tó mélye felé igyekeznek. A leányzó sóhajt egyet, majd bumm. Hirtelen megjelennek lábai. Rögtön mozgatni kezdi azokat, s közben kezeivel kapálódzni kezd. Mostanában egyre többször próbálkozik az úszással. Igaz, lábai néha feladják és akkor fulladozni kezd, de egyébként többnyire már tud úszkálni. Hosszú szőke haját megigazítja, majd tovább halad a vízen. Kimászhatna ugyan, de most mégis ezt választja. Egyébiránt koromsötét van, csak a Hold nyújt egy kis fényt, így alig látja merre megy. Bár úgy ismeri a tavacskát, akárcsak a tenyerét, szóval nem lesz itt gond. Lassan hatja végre a szokásos mozdulatokat, s közben azon mélázik milyen lenne embernek lenni. Egy ideje lappang benne ez a gondolat, de sosem merte továbbgondolni a dolgot. A szülei kiakadnának, mert gyűlölik a halandókat, szerintük gonoszak, szégyentelenek, alattomosak stb. De Aniella már nagyjából ismeri őket és egyik se akarta még élve felfalni, vagy megkínozni, vagy egyszerűen ártani neki. Mindegyik kedvesen viselkedett vele. Szóval mi lenne, ha nem lenne sellő... Lehet teljesen más tulajdonságokkal rendelkezne és még jobban érezné magát a bőrében. Futhatna. Utazhatna kocsin, vagy repülőn. Ám mi van, ha rosszabb lenne... Inkább nem is agyal tovább a dolgon.
Még a fejét is megrázza és.. Hopp. Nekimegy egy... Fiúnak? Igen, egy sárccal van dolga. Megilletődik. Azonnal elfelejti hogyan kell úszni. Eszeveszettül rúgadlózni kezd, meg kapálódzik is. Rémült. Oltárian. Próbál lenyugodni, de nem megy neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kolf Krisztián
INAKTÍV


Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
Írta: 2014. június 11. 21:25 | Link



Felesleges azon gondolkozni, hogy mi lesz két nap múlva, amikor átesem első átváltozásomon a kastélyban, mégis folyton e körül járnak a gondolataim. Persze mindenki biztosított róla, hogy nem lesz probléma és megfelelő embert jelöltek ki a felügyelőmnek, de azért bennem ott van a félsz. Egy magánzárkában nehéz bárkit is bántani magamon kívül, de egy iskolában ennek az esélye igencsak nagy. Túlságosan is nagy, szóval engem nem győznek meg a hangzatos szavaik a tökéletes biztonságról, mert a lehetőség ott van és a kockázat magas.
Bár ezen most tényleg feleslegesen túráztatom az agyam, elvégre, ha már szabályt szegek, legalább élvezzem ki, és ne azon görcsöljek, hogy esetleg vérfarkasként szét fogok tép... Eddig jutok, mikor valami hozzám ér, és annyira meglepődök, hogy hirtelen mozdulok, aminek fél liter víz szervezetbe jutása lesz a következménye. A következő pillanatban még egy rúgás is éri a vesémet. Merlin szakadt gatyájára, nem gondoltam volna, hogy a prefektusok itt így büntetnek. Szerintem egy kis éjszakai kilógásért még nem jár vízbe fojtás.
A fájdalomtól könnyes szemekkel felvergődök a felszínre, hogy legalább lássam támadómat, bár bántani nem bánthatom, hacsak nem akarok visszakerülni a javítóba. Mikor végre kipislogom a szememből a vizet, még épp látok elsüllyedni egy szőke üstököt. Most komolyan, hogy lehet valaki olyan béna, hogy egy másik ember vízbe fojtási kísérlete közben saját magát is a tóba öli?
Sóhajtva teszem a kötelességem, lebukok és elkapom az ismeretlen karját, majd közelebb húzom és tenyeremmel a derekát megtámasztva felküzdöm magunkat a víz színe fölé. Ott végre szemügyre vehetem támadómat, és bár a telő hold fénye nem éppen fáklyás kivilágítás, azt elég hamar sikerül levennem, hogy női lényt sikerült kihalásznom a vízből, aki ráadásul meztelenül szeret fürdőzni. Illendőségből odébb kéne mennem, vagy legalább elengedni, de félek, hogy akkor újra elsüllyed, így hát megvárom, míg rám néz és észleli helyzetünket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 11. 22:04 | Link

Kutyuli


A víz egészen kellemes, bár Aniella az évek alatt tökéletesen hozzászokott a víz hőmérsékletéhez, szóval valószínűleg nem épp a tó hőfoka miatt fog belepusztulni a tavacskába. Esélyesebb, hogy az éjjeli lubickolások fogják kioltani az életét. Hiszen azt tudniillik, hogy ha a leányzónak lábai lesznek, akkor bizony az összes tudását össze kell szednie az életben maradásért. Teljesen más így úszni. Az uszonyával roppant egyszerű, de ilyen módon... Számára az elején lehetetlennek tűnt. Azért mostanra alakult a dolog, mégha nem is tökéletesre fejlesztette. Egyébként pucéran van, ha nem mondtam volna. Ugyanis nála nem úgy működik, mint a filmbeli sellőknél. Ha átváltozik, akkor bizony nincsen rajta ruhadarab, aztán magára kell először húzni. Mivel úgy gondolta este senkinek még esze ágában sincsen pancsolni a tavacskában, úgy határozott nem húz magára fehérneműt. Khmm... Igazából nagyon is tévedett. Ugyanis a következő pillanatban egy srácba ütközik, mire baromira megijed és rugdosódni kezd. Hangosan veszi a levegőt, állatira kétségbeesett. Próbál a vízfelszínén maradni, ám egy másodpercek alatt indul süllyedésnek, mint a Titanic.
Eztán megfogja valaki a karját, utána az a valaki a derekára teszi a kezét. Nem mozdul. Hagyja, hogy a megmentője a felszínre vigye. Mikor levegőhöz jut köhécselni kezd és reflexszerűen dobja a karját a srác tarkójához, átkarolva azt. Egy kicsit sem zavarja, hogy nincs rajta ruha, nem szégyellős, főleg, ha vízben van és majdnem megfullad. Akkor az a legutolsó dolog, amivel törődik. Miután rendbe teszi magát, egy sóhajtás kíséretében néz fel a srácra.
 - Köszönöm. Nagyon köszönöm - szólal meg halkan. Kezével még mindig kapaszkodik a srác tarkójába, sőt. A másikkal pedig a srác oldalát fogja. Biztonságban akarja érezni magát. Egy ilyen eset után azt hiszem érthető, hogy miért nem akarja elengedni őt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kolf Krisztián
INAKTÍV


Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
Írta: 2014. június 11. 22:43 | Link



Alig voltam tizenegy mikor bekerültem a javítóba, és egy átlagos srácot abban a korban még nem érdeklik a lányok. Elvégre mi a jó bennük? Nyafognak, vigyázni kell rájuk és velük, de amúgy nagyon alattomosak is tudnak lenni, ezt minden fiú megtanulja előbb vagy utóbb. Mivel nem ismertem túl sok nőnemű egyedet, és akit ismertem, azzal sem volt felhőtlen a kapcsolatunk, nem mondhatnám, hogy a csajok különösebben hiányoztak, mikor zárkám homályában számba vettem, hogy mi mindenről maradok le, mi az, amiért érdemes lenne kijutni.
Éppen ezért nagyon is meglepő az a hatás, amit a szőke lány gyakorol rám. Amint végre mindketten levegőhöz jutunk az ő első dolga az, hogy a nyakamba vesse magát. Néhány pillanatig csak pislogni tudok, de nem csak amiatt, hogy a csaj teljesen meztelen, hanem azért is, mert hosszú idő óta ő az első ember, aki megölelt, vagy legalábbis valami hasonlóra tett próbálkozást.
- Nincs mit - nyöszörgöm válaszul, még mindig erősen ledöbbenve, mikor a szőkeség megköszöni, hogy megmentettem. Egészen szépek a szemei, főleg, ahogy a szempilláján megülő vízcseppek felragyogtatják az íriszét. Illetve...khm... talán tisztázni kéne, hogy mit is keres itt, egy... hát egy szál semmiben. Aztán valahogy meg kéne próbálni lefejteni magamról az ismeretlen lány végtagjait, mielőtt még kényelmetlenebb lenne a helyzet.
- Öhm... Mit is keresel te itt? - Jogos kérdés egy olyan fickótól, aki tilosban jár le a falu melletti tavacskához úszkálni. Meglátásom szerint ő is éppen hasonló okokból került a vízbe, csak kevésbé szégyenlős, mint én, ráadásul kevésbé jól is úszik. Bár az is lehet, hogy csak megijesztettem. Az viszont majdhogynem biztos, hogy nem prefektus, ha az lenne, akkor eléggé durva ütőkártyát adna a kezembe, de nekem sosem lesz ekkora mázlim. Mondja a srác egy csinos, meztelen, szőke lánnyal a karjaiban. Azt hiszem, felül kéne vizsgálnom a szerencse fogalmát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aniella Zornania
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 12. 14:07 | Link

Kutyuli



Nos, az elmúlt hetekben, mióta a leányzó egyre merészebb dolgokat kezdett művelni (legalábbis magához képest) általában a végén mindig megmentették. Vegyük például a sétálós esetet. Hopp, összedől. Azonnal ott egy srác, aki felnyalábolja, segít neki, majd hazaviszi. És most itt vagyunk ebben a szerencsétlen tóban, ahol a leányzó majdnem megfullad, DE pont egy fiú van a közelben, aki segít rajta. Micsoda mázlista a lány. Ha nem lenne valami őrangyala, vagy valaki, aki pusztán vigyáz rá, akkor bizonyára már rég nem itt úszkálna... Egyébként egyre jobb kapcsolatot ápol az emberekkel. S már ő maga sem tart annyira tőlük. Inkább megismerné őket. És mostanában már az sem zavarja, ha hozzáérnek. Borzasztóan sokat változott az elmúlt hónapokban, egyre nyíltabb. Ami mesés.
Szóval kihúzzák a csávából. Újra. Aniella úgy rátapad, mint a légy a szélvédőre, persze semmi hátsószándék nélkül, ő nem az a fajta. Kicsit talán szorosabban kapaszkodik a kelleténél, de az ijedtség uralja az egész testét. Egy 15-20 perc múlva bizonyára lenyugszik, ám addig valószínűleg ezt a srácot fogja használni támasznak. Gyönyörű kék szemivel felpillant a srácra. Én mondom, ilyen mesés szempárral szerintem még senki sem találkozott. Egyszerűen lenyűgözőek. Leginkább tőlük ilyen bájos Aniella.
 - Én csak... úszni jöttem. Sokat kell még tanulnom. Nem igazán megy - lassan válaszol a kérdésre, minden egyes szót alaposan átgondol. Hangosan veszi a levegőt, mert csak most jött rá, hogy valóban sokkal rosszabb dolog is történhetett volna, ha a srác nincs itt. Könnycseppek ugyan nem gördülnek le a szép arcán, de kissé kétségbeesetten néz fel a srácra és szólal meg nagyon halkan.
 - Tényleg rendkívülien köszönöm. Hogyan tudnám meghálálni? - kérdezi, majd arcát a srác mellkasába fúrja és átöleli. Ijedt, nem is kicsit. Biztonságra van szüksége, amit a fiútól vár el, s reméli meg is kapja azt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 12. 18:56 | Link

Állia

Ahogy Állia reagált a buli kérdésre, nagyon tetszett. Azt hiszem jó jel, ha valakivel lehet hülyéskedni, nagy terveket szőni, vagy csak úgy barátkozni.
- Szerintem nem nagyon kell engedélyt kérni rá, hiszen nem az iskolában lesz. Habár azért viszont jelezni kell, mert valamilyen szinten iskolai program is, hiszen a bulit jó lenne késő estig megrendezni, akár hajnalig. Na ezekhez kell engedély.
- Majd megpróbálok beszélni az igazgató úrral.
Mélyen elgondolkodtam, miközben lubickoltam a tóban és hiába figyeltem közben a csodaszép Álliát, alig észleltem azt, hogy majdnem mellettem landolt a vízben.
Ahogy eltűnt a víz alatt észrevettem, hogy valami ráfonódik a lábamra, majd hirtelen a fejem a víz alá került. A víz alatt átfordultam és a kezemmel eltaszítva, a támadás irányába kezdtem lökni magamat. A testem engedelmeskedett és hirtelen észrevettem valamit a fejem felett.
Nini, két láb, felette a tulajdonosa. Hát, akkor lehúzom magamhoz.
Ahogy rákulcsoltam a kezem a két lábra, óvatosan, de elég határozottan magam mellé húztam. Állia nem nagyon ijedhetett meg, ahogy észrevettem a mosolyán, számított erre.
Majd átkulcsolva a derekán a kezeimet, lábaimmal elrugaszkodva mindkettőnket a felszín felé löktem. Ahogy a fejeink a vízből előkerült, rámosolyogtam.
- Örülök, hogy a karjaimban vagy. Elengedjelek? -  majd kacsintok egyet rá és újra a víz alá lököm párom, a buksijánál fogva.
Utoljára módosította:Bánkúti Lilla, 2014. június 24. 23:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. június 12. 20:37 | Link

Ronald

A buli ötlete igazán jó, míg akkor is ha nem is biztos, hogy lesz belőle valami. Örülök, hogy Ronnal ilyen sok közös témánk van, bár nem minden értünk egyet. Az engedélyekkel se hiszem ,hogy igaza lenne. Ezt meg is mondom neki, mert igaz van egy részben, de a többit elfelejtette.
-A polgármestert nem kellene meg kérdezni?
De ezen se gondolkozunk sokat. Minden fél-e téma fel merül, aztán már a vízben is vagyunk. A víz nagyon kellemes, Ron pedig elsőre nem igazán figyelt. Ami után lerántom, már éberebb.Én viszont számítottam a támadásra és mosolyogva hagyom, hogy Ron lerántson. Az viszont meglepet, hogy Ron átfogja a derekam és fel úszik velem a víz felszínre. Egy pillanatra elképedem, aztán megint mosolygok. Aztán egy cinkos kacsintású kérdés után újra víz alá kerülök. furcsa is volt, hogy ilyen könnyen meg úsztam. A víz alatt oldalra fordulok és Ron hasát használva elrugaszkodom, épp olyan erősen, hogy odébb lökjem, de okozzak neki fájdalmat. Pár méterrel arrébb én is fel jövök a felszínre, biztonságos távolságban Rontól. Vigyorogva nézem  egy kicsit, hogy lássa hol vagyok aztán újra lebukok és nagy körben meg kerülöm úgy, hogy ő ne vegye észre. Halkan feljövök mögötte. Egy hirtelen ötlettől vezérelve,merész ajánlatot teszek.
-Ha elkapsz teljesítem egy kívánságod, de csak akkor ha tényleg elkapsz.
A mondatvégén pedig lenyomom Ront a víz alá. Én pedig gyors tempóban elindulok a tóközepére, közben pedig figyelem, hogy Ron mikor és hol bukkan elő.
Utoljára módosította:Állia Szipenni, 2014. augusztus 4. 14:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kolf Krisztián
INAKTÍV


Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
Írta: 2014. június 13. 09:56 | Link



- Öhm... én... akarom mondani... ahha - nyelek egyet, hogy végre befejezzem ezt az intelligensnek semmiképpen sem mondható, de még mondatfoszlánynak sem nevezhető képződményt, ami az ajkaimon kijön, és, ami után ráadásul a szám sem feltétlen csukódik be. Valójában fogalmam sincs, hogy mennyire tűnhetek értelmes lénynek, de erős a gyanúm, hogy nemigen. Persze az dobja rám az első követ, aki két év emberektől való elzárás után nem így reagálna arra, ha egy gyönyörű, meztelen lány, nemcsak, hogy úgy ölelné, mintha a kedvenc sztárja lenne, de ráadásul édesen kék szemekkel pislogna rá, és neki köszönné az életét.
Ezek a tények külön-külön is azonnali agyhalált okoznának, de így együtt... Csoda, hogy azt nem felejtettem el, hogyan kell levegőt venni.
- Izé - Szóhelyettesítő, csak éppen jelenleg fogalmam sincs, hogy milyen kifejezést is akartam vele helyettesíteni. De azért szép lassan eljutnak az agyamig is a szavai, nemcsak a fülemig, úgyhogy nyelek egyet, és újra megpróbálkozom a verbális kommunikációval hátha nem vágtam még el magam nála teljesen.
- Ha akarod, én segíthetek neked megtanulni úszni. - Felbátorodva attól, hogy mégiscsak ki tudok mondani teljes mondatokat is, folytatom a társalgást. - Hálára pedig semmi szükség, más is megtette volna a helyemben. De mondjuk, maradjunk annyiban, hogy ha legközelebb én szorulok segítségre, és épp alkalmad lesz kihúzni a bajból, akkor számítok rád. - Na, látod, nem is olyan nehéz viszonylag értelmes mondatokat összerakni és egymás után fűzni.
Rámosolygok, és próbálom elterelni a figyelmemet arról, hogy a teste hány ponton ér az enyémhez, hogy milyen puha a bőre és finom a lehelete. Régebben, mikor még a szülői lelki terror ellen lázadtam, gyakran átszöktem a közeli mugli városokba, hogy aztán ott olyan dolgokat próbáljak ki, ami őseim szerint proli dolog. Így jutottam el moziba is. Hogy ez most miért is jutott eszembe? Csak azért, mert ott, általában ha egy nő és egy férfi ennyire szoros testi kapcsolatba kerül, a pasas mindig valami kemény tárgyra fogja a dolgot. Hogy például az csak a zseblámpája - ez egyfajta világító szerkezet náluk -, vagy a pisztolya - mugli varázspálca kizárólag életellenes dolgokra -, vagy egy csavarkulcs. Nálam ez azt hiszem, nem fog működni, szóval szépen lassan elkezdek hátrafelé araszolni, hátha enyhül a lány szorítása, és, ha már nem kapaszkodik belém ennyire, könnyebb titkolózni is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2014. június 13. 18:41 | Link

Iván

Viszonylag hamar túlteszem magam azon, hogy így jártam, bár egy kis duzzogás mindig belefér, de az, hogy ilyen sértő megjegyzéseket tesz rám, már több a soknál! Hitetlenkedve vonom fel a szemöldököm, szóra nyitva a számat, amin nem épp szalonképes szavak buknak ki azon nyomban, az orrom alatt dörmögve, mégsem kezdhetek el torkom szakadtából kiabálni – nő vagyok, még ha nem is a legilledelmesebb, legcsajosabb fajtából.
- Aggattak már rám szebbnél szebb jelzőket, de hogy pulyka… - elismerés? Ó, hogyne! Csak szeretné, esetleg. Közben fogom a felsőm, és elkezdem belőle kicsavarni a vizet, óvatosan, nehogy háromszorosára nyújtsam az anyagot ezzel a mozdulattal. Az már egyszer biztos, hogy az ismeretlen srác remekül ért ahhoz, hogyan kell felidegesíteni valakit, pedig mondanám, hogy nem ajánlatos, de még a végén üres fenyegetésnek tekintené. Bosszúéhes típus vagyok, de szeretem kihasználni a kastély adta lehetőségeket és a meglepetés erejét, az pedig, ha most ugranék a torkának, egész biztos, csak még inkább mulattatná. Nem is tudom eldönteni, mi a rosszabb, az, hogy kigúnyol, vagy, hogy ilyen jóízűen elröhögcsél rajtam.
Dühösen szívom a fogaimat, kis híján még fintorgok is. A sajnálkozó tekintet mit sem ér, ismerem én ezt, tudom, hogy csak színjátszás az egész. Ha a helyében lennék, biztos, hogy legalább olyan jól szórakoznék, mint ő. Egy pillanatra el is mosolyodom; valóban, ha ezt a labdát hagyja csak úgy elpattogni, nem lenne ilyen komikus a helyzet.
- A ruháim megszáradnak, és semmi bajuk. Bár talán igazad van, több testhez álló cuccot kéne hordanom – jegyzem meg. Amikor megbizonyosodom arról, hogy a srác ezek után még véletlenül sem tervezett necces terepre, a közelembe jönni, elvigyorodom és megvonom a vállam. Még pár percig elvagyok, míg el nem kezdek fázni.
A kellemetlenebb rész pedig csak most következik. Ömlik belőlem a víz, ahogy kimászok a stégre, és mérlegelem a lehetőségeimet. Teszek pár lépést arrébb, hogy minél inkább takarjon a környező növényzet, és alsóneműre vetkőzöm. Ha nem akarok kockáztatni egy csúnya megfázást, kénytelen leszek eltávolítani a vizet a cuccaimról. Pálca elő, és szépen rásegítek a száradásra minden ruhaneműnél, aztán visszakapkodom magamra az imént levedlett darabokat. A könyvvel is eljátszom ugyanezt, és a dzsekivel a karomon indulok vissza a kastély felé, amikor megpillantom a fiút.
- Nem volt rá szükség, köszönöm – húzom el a szám, miközben felé nyújtom a tulajdonát. – És… megtudhatom a merénylőm nevét? Csupán arra az esetre, ha netalántán bosszút forralnék – vigyorodom el, és ülök le mellé kérdezés nélkül. Zavarok? Tökéletes!  
Utoljára módosította:Szelniczky Mínea, 2014. június 13. 18:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 15. 14:26 | Link

Adam

Már egyáltalán nem zavar, hogy míg én alig tudom befogni, más alig beszél, ezért se zavartatom magam, mikor Adam mély hallgatásba burkolódzik. Ha akad alkalmam, mikor kicsit felengedhetek, és beszélgethetek, akkor azt meg is ragadom, mert bár hiába vagyok olyan, amilyen, az ilyen alkalmak ritkák. Persze ez sem olyan, mintha Shannel beszélnék, senkit nem tudok hozzá hasonlítani, és nem is akarok, hisz ő más. Mintha az anyám lenne, elvégre... vele többet voltam, mint a biológiaival.
És akármennyire hihetetlen is, még mindig erősen visszafogom magam, mert még most sem szeretném elriasztani, bár az okát meg nem mondanám. Tudom, mi bújik meg a háttérben, csak azt még saját magamnak se vagyok képes bevallani, mert akkor tényleg elkönyvelhetem magam egy szörnyű embernek.
És igen, nagyon mélyen azt is tudom, nem jó ez így, mármint társ nélkül, de akkor se vagyok hajlandó beállni a sorba, és azt hajkurászni, mert teljesen feleslegesnek tartom. Meg ott van az is, mi van, ha rossz embert találok meg? Nem akarok csalódni, nem akarok úgy összetörni, mint ahogy sokan teszik azt előttem.
- Miért? - vonom össze a szemöldököm. Nem tudom, nekem elég nyomós ok kéne ahhoz, hogy csak úgy oldalra fordítsam a fejem. Szerintem... az emberek nem csak hülyék, irtózatosan hülyék. És mazochisták, és kiveszett belőlük a túlélési ösztön, és.. hülyék.
- A két dolog más. A férfi nem hal bele abba, hogy nem kapja el röptében a legyet is - legalább is én így vélekedek erről. Ha neki vérre van szüksége, akkor ne szenvedjen.
Hanem éljen inkább együtt a tudattal, hogy egy...
- Oké, talán igaza van - vonom meg a vállam egy sóhajtás közepette, mert igen, képes vagyok belegondolni a dolgokba. Tény, hogy sose vágytam a vámpír létre, most még annyira se, mint előtte. Egyáltalán nem kecsegtet az semmi jóval.
- Azzal, hogy ilyenné tette? - mutatok rá, elég érdekes fejet vágva, mert nekem a kettő nem passzol össze. Jó, ez már nagy részben kultúra, én úgy lettem nevelve, hogy ha meg kell halni, meg kell halni, ne küzdjek ellene, azt hiszem, már kezdem érteni, mit gondoltak azok, akik ezt a "törvényt" hozták.
És tudom, ha foggal-körömmel kapaszkodnék, Adamet egy szörnyetegnek kéne tekintenem, és nem itt társalogni vele, az valamiért mégse megy. Hülye kettős érzések, miért kell engem mindig összezavarni?
- Ha pimaszság az, hogy kimondom azt, amit gondolok... - vállat vonva törődök bele az új jelzőmbe. Kaptam én már mindent, viszont nem fogok bocsánatot kérni, mert nem érzem úgy, hogy kéne. Én ilyen vagyok, lehet ez másoknak nem tetszik, de legalább őszintének mondhatom magam, elvégre hazudni nem igazán tudok.
- Valóban. Itt egyedül érzem magam, nem olyan, mint otthon, semmi sem olyan, és azt hittem, hogy ha Shannel vagyok, akkor jó lesz, de nem jó, én.. akkor se fogok hazamenni - eltökélten ejtem ki a szavakat, teljesen ignorálva a tényt, hogy fültanúja is akad annak, hogy magam győzködöm.
- Nem is akarom tagadni, egyszerűen... csak nem veszek róla tudomást. Ha leragadnék minden rossz dolgon, depressziós lennék - mosolyodok el halványan. Tudom, ő is tudja, de az is tény, nem szoktam ilyen lélekbeható eszmecseréket folytatni, jobbára ott fent senki nem tud rólam semmit, és ez így van jól. Ez az alkalom csak egy kivétel, amiből nem csinálok rendszert. Ugyan, ne kérdezze meg tőlem senki, miért hagyom, hogy Adam "belém lásson", mert arra nem tudom a választ, de ezt nagyon keveseknek engedem meg.
- Jobb lesz, ha most megyek. A nővérem már biztos a falat kaparja idegességében - sóhajtok fel, mert eszembe jut, elég rég volt, mikor egy mindjárt jövök felkiáltással, elhagytam a padlást.
- Örültem - még egy mosolyt küldök felé, aztán mivel nem tudom, miként búcsúzhatnék, nemes egyszerűséggel hátat fordítok, és futni kezdek a kastélyig. A legjobb dolog, amit a lábaimmal tehetek.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 15. 14:51
| Link

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



Nem szeretem a nyarat. Folyton meleg van és alig lehet megmaradni úgy, hogy nem sülnél meg. Az viszont jó volt benne, hogy hazamehettem anyuékhoz a birtokra. Előtte azonban le kellett vizsgáznom év végén, amit nagyon nem szerettem. Az egész évben a vizsgák voltak a legrosszabbak, amiket gondolom rajtam kívül még sokan nem szeretnek.
Reggel már úgy ébredtem fel, hogy a hasam görcsölt, hányingerem volt és a fejem is fájt. Szuper ~ gondoltam. Az nagyon nem lett volna jó, ha pont ilyenkor betegszem le. Mire felöltöztem és elindultam lefelé, hogy megreggelizzek, a lányok már mind elmentek. Hát persze, mit is vártam? Akár milyen korán is kelek fel, ők arra már eltűnnek. Vajon milyen korán kelnek fel? Mindegy, ezt majd máskor fogom kideríteni. Most azonban lesiettem reggelizni, ám a nagyteremben nem töltöttem sok időt, így két pirítós és egy pohár narancslé után újra felszaladtam a szobámba, ahol összeszedtem pár pergament, két könyvet és egy pennát, aztán a kutyám kíséretében elhagytam a kastélyt. Valami csendes helyre kellett mennem, ahol nyugodtam fel tudok készülni a vizsgáimra.
Amint kiértem a birtokról, a falu felé indultam. Lesétáltam a macskaköves úton, aztán a falu szélénél megtorpantam. Vatta hűségesen és farokcsóválva követett mindenhová, azonban most látszott rajta, hogy neki is melege volt. Gesztenyebarna szemeit rám emelte, de én már indultam is tovább. Végigsétáltam a falun, befordultam pár utcában, de végül is kiértem Bogolyfalváról. Letértem egy mellékútra, aztán pár perc séta után megérkeztem a keresett helyre. Felléptem a stégre, aztán kerestem egy száraz helyet, aztán letelepedtem rá. Lepakoltam a cuccaimat, aztán kinyitottam az egyik könyvem, a másik becsukottra helyeztem egy pergament és "szorgalmasan" körmölni kezdtem a tudnivalókat az unikornisokról.
Közben persze fel-felpillantgattam, hátha megjelenik Albert, de nem. Egyszer még tavaly találkoztam vele itt, amikor is... hát a vízfelszínen volt látható, de hús-vér ember volt. Azt hiszem. Azóta nem is láttam, nem találkoztam vele, de még csak nem is hallottam róla... semmit. Miután letettem Albert kereséséről, Vattát kerestem a szememmel. A collie biztos megint elcsatangolt valahová, amit nem bántam, hiszen tudom, hogy úgy is visszajön, de azért nem szerettem volna, ha nagyon messze megy tőlem. Végül megpillantottam, amint tőlem kicsit messzebb állt és a stég szélén nézegette magát a vízben.
Mosolyogva megráztam a fejem, aztán visszafordultam az írnivalómhoz. Hajj, de utáltam ezt csinálni!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8159
Írta: 2014. június 15. 17:10 | Link

AISHA

Ahogy a lány megkérdezi, miért engedik annyian, hogy egy vámpír a vérüket vegye, csak emelek egy kicsit sötét szemöldökömön és finoman vállat vonok. Nem engem kéne kérdeznie, hanem őket. Részemről csak találgatni tudok, mi vezérli ilyenkor a halandókat. Nyilván vonzódnak hozzánk, és érzékinek találják, hogy felkínálják a nyakukat. Hogy átadják magukat nekünk. Hogy eluraljuk őket. Érezni akarnak magukhoz közel egy náluknál nagyobb, ősibb erőt. Ezekre tudok gondolni.
Szinte rezdületlenül figyelem, ahogy nekilát kifejteni, miért két külön dolog az, ha a közvetlen vérivást tagadom meg magamtól, vagy a kívánt nőt. Egyébként sem reagálnék semmi többet a szavaira, ám így, hogy végül igazat ad nekem, már egyáltalán nincs értelme bármit mondanom. Ahogy elvileg arra se volna, amit ezután kérdez, érdeklődésében eléggé lekezelően nyilvánulva meg. De talán a lekezelő rossz szó. A lényeg, hogy azt érzem rajta és hallom ki szavaiból, hogy jogtalannak és természetellenesnek tartja a létemet. Ez borzalmasan fájna, ha még tudna fájni ilyesmi, de túl sokszor volt már dolgom vele.
- Igen. - felelek hát csak ennyit nyugodtan. Igen, azzal, hogy a Teremtőm átváltoztatott, új életet adott nekem. Jelenleg csak a csontvázam heverhetne valahol mélyen a föld alatt, jó esetben. Ehelyett itt társalgok a lánnyal, a stégen ülve. Becsülöm és élvezem az életemet. Persze, a halandók szemében én már nem élek, igaz? Egy járkáló hulla vagyok. Hát... ez nagyon kedves. Komolyan. Dehát mit vártam tőlük? Mindig is ilyen végtelenül kedvesek voltak.
Alig figyelek már a további szavaira. Csak nézek le magam elé a sötéten hullámzó vízre. Nagyjából persze eljut hozzám, amit mond, de meg se rezdülök rá. Egyedül akkor biccentek egyet, amikor elköszönöm. Menjen csak. Jobb lesz ez most így. Részemről ücsörgök tovább a fadeszkákon, hosszú lábaimat szétvetve, karjaimat felhúzott térdeimen támasztva, lazán lógatva lefelé fehér kezeimet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. június 15. 18:38 | Link

Iza


Á, a reggel, a drága drága reggel. A legédesebb módja a kelésnek, ha a macskád a fejbőrödön élezi a karmai, vagy éppen pofozgat, mert nincs macskaeledel a tálban. Felpattantam, már rutinosan a földre löktem a macskát, majd megtöltöttem a csirke ízű táppal a tálkáját. Mára az első napon használ kék galléros pólót vettem fel, hozzá szandált, és egy zöld úszógatyát, ugyanis a klubhelyiségben elcsíptem egy beszélgetést, egy, a Bagolfalva körül lévő tóról, ahol van egy ugrálásra alkalmas stég. Mire felöltöztem, Ser Karom is végzett. A macskaalmot egy zacskóba tettem, majd otthagytam a szoba sarkában, hogy elvigyék. Valakik ugyanis mindig beágyaznak, és rendet tartanak, remélem ezt is teljesítik. A faluba vezető út rövid volt, de sikerült többször is eltévednem ,az úton. Útbaigazítást kértem, majd elindultam végre a helyes úton. Odafelé, egy colliet láttam meg, miközben önmagát csodálja a víztükörben. Nem messze, valószínűleg a gazdája, egy lány feküdt a stégen, miközben valami papírt bámult.
Na, most sem lesz ugrálás.
- Szia, zavarok?
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2014. június 15. 18:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 15. 18:58
| Link

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



Hát jó, bevallom kicsit elmerültem abban, hogy a könyvemet tanulmányoztam, mert azt sem vettem észre, hogy Vatta közben mellém sétált, jól megnézett, majd visszatért a tükörképéhez. Igen, lehet hogy kicsit elragadtak a legendás lények, de hát ez van. Imádok olvasni és bármi leköti a figyelmem, amiben nem gyilkolnak... De ha már itt tartunk, akkor főleg az ilyen állatos  könyvek a nyerők, vagy a regények. Ohh, igen, azokat nagyon imádom.
Visszatérve a figyelmetlenségemre, még azt sem vettem észre, hogy közben az én drága jó kutyám úgy döntött, hogy hazamegy és engem pedig itt hagy. Éppen felnéztem, hogy Albertet keressem a szemeimmel, amikor megpillantottam a juhászkutyát leosonni a stégről.
- Vatta! - kiáltottam rá, a szokásosnál hangosabban. Tudom, hogy a hangom erőteljesebb volt, de egyrészt távol volt tőlem a kutya, másrészt pedig az állatokra következetesen kell rászólni. Amint a kutya visszaoldalgott a stégre, én is visszatértem a könyvemhez. Az írást már abbahagytam és inkább a kezembe vettem az olvasmányt, aztán belelógattam a lábam a hűs vízbe, majd olvasni kezdtem az unikornisok "bevándorlását" Magyarországba.
Már csak arra eszméltem fel, hogy valaki megállt mellettem és köszönt. Ijedten összerezzentem, aztán tágra nyílt szemekkel felpillantottam. Egy fiú állt felettem, eltakarva a napot. Nem volt ismerős az arca, bár lehet, hogy láttam már... de így hirtelen nem tudtam.
- Szia! - Köszöntem, miután észbe kaptam. - Hát épp "tanulok", de úgy sem fogok sokra jutni, amíg a kutyám itt ugrándozik körülöttem.
A tanulok szónál idézőjeleket rajzoltam a levegőbe, amikor pedig Vattáról beszéltem, rápillantottam. A stég szélén feküdt, mancsaira helyezett fejét pedig a víz felé fordította.
- Egyébként Izabella vagyok - mutatkoztam be a fiúnak. Ha már idejött és köszönt, akkor bemutatkozok, hiszen ha sokáig marad, akkor még sem hívhat végig "lány"-nak, én pedig "fiú"- nak. Ez így kicsit furcsán hangzana.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. június 15. 19:54 | Link

Iza


A lány, a kutyájára kiáltott, mitől némileg meszeppentem, de erőt vettem magamon, és meghallgattam.
-    Én új vagyok az iskolában, pontosabban, most szombaton érkeztem, és még nem kell tanulnom. nem baj, ha én is belógatom a lábam? – bevettem a szandálom, majd melléültem. – Én pedig Bran vagyok, A mellettem köröző szürke szőrpamacs pedig Ser karom, a macskám. Örvendek Izabella. Igazából azért jöttem, hogy megünnepeljem a nyár elejét, egy hatalmas csobbanással, de gondolom, nem értékelnéd, ha elázna az összes könyved. Te Levitás vagy? Én igen, és már két emberrel is összebarátkoztam közülük. Sőt, még a kviddicscsapatba is bekerültem, vagyis meghívtak oda. Te is csapattag vagy? vagy esetleg mást csinálsz? Bocsi, hogy így faggatlak, csak nagyon érdekel, hogy hogy működik ez a világ. Hányadikos vagy? Én elsős.
Utoljára módosította:Brandon Norrey, 2014. június 15. 20:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ser Karom|hydromágus|Ask|
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
2014. 06. 18.
Írta: 2014. június 15. 20:37
| Link

Brandon Norrey
ruha - kabát nélkül



A fiú láthatóan meglepődött, amikor visszahívtam a kutyám. Nem is tudtam, hogy már azóta itt álldogált mellettem. Vagyis... hát, amikor még felnéztem, hogy rászóljak a collie-ra, még nem volt itt. Talán elbújt és hallgatózott volna? Na nem, azt én nem nézném ki belőle. Bár nem vagyok az az ítélkező típus, így nem volt róla kialakult véleményem.
Amint befejeztem a beszédet, ő rögtön rám zúdított egy rakat kérdést, én pedig pár percig köpni-nyelni nem tudtam a meglepettségtől. Kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magam és válaszolni tudtam. Először is, amikor megkérdezte, hogy leülhet-e, én bólintottam, bár már helyet foglalt mellettem. Bran néven mutatkozott be, de nem hiszem, hogy ez a teljes neve.
- Bran... ez a teljes neved? - Tettem fel az első idétlen kérdésem. A macskáját is bemutatta, aki épp a fiú körül sétálgatott. Rámosolyogtam a cicusra, aztán megpróbáltam végiggondolni, hogy melyik kérdéseket tudnám összevonni, hogy egy választ adjak rájuk.
- Hát azt nem, és szerintem a cicád sem értékelné, ha összevizeznéd - pillantottam a kis fekete szőrmókra. - Igen, én is a kék ház lakója vagyok. Hogy tetszik nálunk?
Kellett valami, ami kicsit lenyugtatja a fiút. Nem volt idegesítő, de hát azét kell egy kis nyugalom, hogy tudjak válaszolni a kérdésre. Már, ha válaszolni akarok a kérdésekre.
- Kviddicsezel? - Csillant fel a szemem. - Tényleg? Ezt nem is tudtam... Kei nem is mondta.
Egész jól elmorfondíroztam magamban arról, hogy vajon miért nem szóltak nekem. Bár nem vagyok olyan nagyon fontos ember a csapatban... vagyis de, de az vagyok. Talán enyém a második, vagy harmadik legfontosabb szerep a csapatban. Bran ekkor szabadkozni kezdett, amiért ilyen sokat kérdezett, amit elhárítottam egy mosollyal.
- Második éve koptatom a padot - válaszoltam az utolsó kérdésére. Meglóbáltam a lábam a vízben, ezzel felkavartam a csendjét. Azon gondolkodtam, hogy Vatta mikor fog iderohanni és kérdő pillantásokkal illetni a kiscicát. Egyenlőre azonban még helyben maradt és nyugodtan feküdt a stégen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Brandon Norrey
INAKTÍV


Született feleség *.*
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. június 15. 21:29 | Link

Iza


- A teljes nevem Brandon Norrey. – Tényleg nem támogatta abbéli ötletemet, hogy beugorjak a vízbe, és még a macsekot is belekeverte. – Hát, érdekes hely, van benne egy vöröses hajú srác, aki Tékvondózik, vagy mit csinál, de nagyon ért hozzá. Ser Karomnak nagyon teszik a szoba, bár neki már az is megfelel, ahogy van étel. – teljesen felpörgött, amikor meghallotta a kviddicset. Igazából még nem voltam egy edzésen sem, de Hyun azt mondta, hogy bevesznek. – Hyun hívott meg, ismered? Ő is a csapatban játszik, elsőéves. – Majd elmesélte, hogy ő már két éve itt van, biztos van pár jó tanácsa. – Itt hogy mennek a vizsgák? Amiatt izgulok a legtöbbet, hogy megbukok, és többé nem járhatok ide. – Karom az ölembe ugrott, majd következő célpontját, Izát mérte fel. Hátsó lábait beljebb húzta, majd kilőtt, egyenesen a lány ölébe. Elégedetten nyávogott egyet, majd ki is dőlt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ser Karom|hydromágus|Ask|

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 47 48 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa