Sarah Hudson


Ahogy véget ért az utolsó tanítási nap, nem bírtam magammal. Tervezgetni kezdetem, hol készülök fel a vizsgákra. Mit csinálok az itt töltött időszak alatt, és mivel fogom a munkás napjaimat színesebbé tenni.
Szóval a tanulás.
Ideális környezetben, kevés ember közelében - nehogy valami elterelje a figyelmemet- na, persze a természetben lehet legjobban tanulni.

A mai nap éppen csak virradt, mikor kikeltem az ágyamból. Szobatársaim mélyen aludtak még. Leszaladtam az étkezdébe és szereztem pár szendvicset, friss palacsintát, forrócsokit, almás pitét na meg sütőtök levet.
Hátizsákomba csomagoltam, jól teletömtem, már szinte egy kósza sóhaj nem sok, annyi sem fért el benne.

Gyors léptekkel elindultam a a falu felé. Majd egy határozott irányváltással, hogy a falú nagy részét kikerüljem egy ösvényre léptem. Szép és kellemes fák, bokrok között vitt tovább. A madarak halk hangja jelezte, hogy ébredezik a természet is. Rövid idő után kiértem a keresett helyre. Egy kis tavacska mellé.

mivel sohasem volt még olyan, hogy senki se legyen itt rajtam kívül, először körbejártam, figyelve a vizet és a körülötte elterülő tisztást. Azon gondolkodtam, melyik hely lehet a legjobb, ahonnan egész nap nem kell kimozdulnom, árnyék alatt leszek, de mégis mindent látok.

Találtam is egy hatalmas fát, annak törzsének vetettem a hátamat , körbenéztem. Ez az!
Na gyors csomagolás, pokróc leterítés, élelem és italok hűs helyre tétele után elővettem, a mai vizsga anyagom.
Legendás lények gondozása. Igen, ezzel hamar kész leszek, hiszen ez az egyik kedvenc tárgyam. A másik hét ráér, ebből legyek mihamarabb készen, így több időm marad a többire.
Persze, már tudom mely óráktól szabadulok meg az évfolyam végén. Túl sok ez a 15 tárgy.

Ahogy olvasgattam, jegyzeteltem egyszer csak megütötte a fülem valami nesz. Állat? Ember? Nem tudom, majd talán a szemem elé kerül, akkor ráérek ezen gondolkodni mitévő legyek. Persze a pálcám a kezem ügyébe vettem.

Sarah Hudson


Épp azon tűnődöm mit is kezdjek a könyvek fogságában. Elkezdek kotorászni a hátizsákomban, egy kis élelem után. Jó szokásomhoz híven, ha magamban vagyok tanulás közben, jobban mondva olvasás közben eszek is.
Így alig veszem észre, hogy a tó partjáról nesztelen hangon jön felém valaki. Pedig az előbb, még hallottam valami neszeket. De úgy néz ki a korgó gyomrom a veszélyt feledtette velem.

Az utolsó pillanatban elém tűnt egy szőke kék szemű lány. Igaz ezt már csak az esése után vettem észre. Belém botlott, vicces dolog, hiszen ezen a nagy területen egymagam vagyok. A fiatal hölgy kicsit zavarba esett, ahogy a könyvkupacaimon landolt. Egyből pakolgatni kezdett, majd motyogott zavartan.

Nevetnem kellett volna. De gondoltam nem veszem észre a mostani botlását, figyelmetlenségét. Megfogtam az egyik kezét és megpróbáltam kedvesen válaszolni neki.

-Azt hiszem nem történt semmi, de ugye neked sem esett bajod? - mosolyogtam. A könyveket hagyd csak, a jegyzetekért sem kár. -Majd óvatosan elengedtem a kezét, mert éreztem ez már azért sok, elvégre még nem is ismerjük egymást.
-Én épp reggelizni akartam, megkínálnálak téged is, ha elfogadod. Amúgy Ronald vagyok, Ron ahogy a barátaim hívnak. Szerintem már láttalak a kastélyban.
Mélyen a szép kék szemeibe fúrtam a tekintetem és vártam a reakcióját. Közben elkezdtem kipakolni eléje az ételt és a sütőtök levet.
-Szendvics, palacsinta esetleg almás pite? Ja és van forró csoki is....
Azt hiszem vidám nap elé nézek, ha a fiatal lány velem fogyasztja el a reggelit és talán kicsit fel is üdíthet a jelenléte. Amúgy pedig a tanulás várhat még....

Sarah

-Ó, a jegyzetek. Azoknak nincs bajuk, a könyvek meg strapabírók. Nem kell félni.- mosolyodtam el újra.
-Hogy tompították az esést, annak örülök. Sajnos nem a karjaimban kötöttél ki, mert akkor kisebbet esel, valamint én sem lepődök meg ennyire.
Ekkor kicsit félve néztem a lányra, mert ezt nem akartam kimondani. Sajnos megint hangosan gondolkodtam. Pedig ez csak akkor fordul elő, ha valaki megtetszik. Naná, most nincs senkim. De ez eddig nem zavart.
Sokáig elidőzött a tekintetem Sarah arcán. A szeme megfogott. Tiszta angyali. Mármint boszorkányosan vonzó. De ezt már nem említettem. Legyen az én titkom, mit gondolok róla.

-Tudod, én félig angol vagyok apám részéről. Hallottam,, ahogy a Sarah nevet másképp becézik, de az sem igazi, hiszen két önálló név lett belőle. Sally és Saide. Elég távoli becézés, szóval már ez sem az igazi. Téged csillagszeműnek neveznélek szívem szerint, de gondolom, ez nem tetszik.
-Ja és a palacsinta: csokis(nem az a kakaóporból készült utánzat), lekváros, túrós és mákos.

-A lényeg, tudod, Eridonos vagyok, és tegnap elmentem a gólyák mellett. Igaz, akkor nem tudtalak ennyire megfigyelni, de láttalak. Szóval elsős leszel, én harmadikos. Tanulni pedig azért tanulgatok, az összes tantárgyat felvettem egyelőre, mert auror akarok lenni, de még nem tudom, minek vehetem a hasznát. - Mosolyodtam el újra.
-Sajnos még nem vagyok mestertanonc, de a harmadik évtől patrónus bűbájt fogok tanulni. A különleges képességemet szeretném előhívni. Az alakváltást későbbre tartom. Szóval, van dolgom rendesen.
-És Te tudod már mit szeretnél tanulni?

Most a sok infó után, amit Sarah fejére zúdítottam, csendben vártam, mit fog kezdeni ifjú barátném. Közben töltöttem neki sütőtöklevet is egy pohárba, és elé tettem. Majd a kezembe fogtam újra a kezét, és megszólaltam. - Tudtad, hogy a kezed mennyire selymes? Nagyon puha. Ha már itt tartunk, milyen pálcád van?
Na, talán nem vetettem el a sulykot.

- Hát igen. A pakolás miatt nehéz mindent észrevenni. Én is csak futólag néztem a gólyákra, rohannom kellett.
Majd elgondolkodtam egy pillanatig, vajon, ha ez így van, márpedig ez tény, hogyhogy emlékeztem Sarah-ra?
Majd hirtelen visszatértem egy kérdés hallatán.
Mióta tudom, hogy ezt szeretném csinálni? Nem tudom, hogyan mondjam el neki, de a családi tragédiákról elég sokat hallottam.
-Tudod, a családunk hagyományosan a sötét varázslók és boszorkányok ellen küzd. Így döntöttem az auror szakma mellett. Habár itt is vannak kevésbé veszélyes feladatok, de semmi sem lehet tökéletes. Remélem, sok kalandban lesz majd részem.
-Hogy miket tanulj, arról senki nem tud véleményt mondani az első év előtt. Vannak fontos és kötelező tantárgyak. De sok mindent lehet tanulni, amihez érzék kell vagy éppen mély elme. Úgyhogy jó lenne, ha magadtól jöhetnél rá, miben vagy igazán jó
-Szóval van időd eldönteni, mit is szeretnél. Egészen a nagy vizsgákig. -feleltem mosolyogva.
Miközben beszéltem, Sarah megköszönte az italt, majd viccesen megkérdezte, hogy reméli, nem akarom megmérgezni.
- Dehogy! A mérgeket még nem tanultuk. Majd később, ha engeded, kipróbálom rajtad, de addig is nyugodtan fogyassz bármit, amivel megkínállak.
-Ja, igen. Én pedig félig angol vagyok.- kacsintok a lányra, és még mindig a csillagszemeit nézem elbűvölve.
-Olivander készítette a pálcám - közben előveszem megmutatni - tizenhárom és fél hüvelykes tiszafa pálca főnixtoll maggal. Nagyon büszke vagyok rá, mert a főnixtoll elég ritka, na meg a házunk jelképe is főnix.- Most már széles mosolyom jelzi, nagyon jól érzem magam.
-Sarah, érdekelne mit csinálsz szabadidődben. Tudod, van pár dolog, amit szeretek csinálni, és jó lenne egy társ is némelyikhez. Persze csak, ha lenne hozzá kedved.
Még mélyebben a szemeibe fúrtam a tekintetem, és vártam a válaszát. Most eldőlhet kedvel-e.

Sarah


-Rendben, vigyázok majd magamra.- feleltem nevetve.
-Kötelező tantárgyak? Hogy is mondjam..... szóval bármit tanulhatsz, de van olyan tantárgy, amit minden boszorkánynak el kell sajátítania.- itt elgondolkodok kicsit, majd megpróbálom összeszedni az eddigi tapasztalataimat is.
-Az egyik ilyen tantárgy az SVK, ne feledjük, itt az életünk védelme és komolyabb problémák elkerülése végett a Mágiaügyi Minisztérium javaslatára kötelező tantárgyi besorolást kapott. Amúgy meg az egyik legmozgalmasabb óra. - tovább gondolkozom kicsit, melyiket is emeljem még ki.
-A bájitaltan és a bűbájtan is erősen ajánlott. Ismerni kell különböző főzeteket, eszenciákat, mérgeket- ellenmérgeket, na meg van elég bűbáj, amit jó megtanulni. Ezek kellenek a mindennapi életben is.
-Az igazság az, hogy a gyógynövénytant és az LLG-t is ajánlom. Előbbi azt hiszem egyértelmű, utóbbi pedig az érdekességek és hasznos tudása miatt erősen ajánlott.

Most vettem észre, hogy beszéd közben kérés nélkül is újratöltöttem Sarah poharát sütőtöklével. A finom hűsítő nedű kezd jókor jönni. A nap ébredezik, és egyre erősebb az ereje itt az árnyékban is. Majd mélyen Sarah szemébe nézek, és újra elcsodálkozom csillagszemű barátném bájában. Hát igen, engem a szemek el tudnak kápráztatni. Az is tetszik a lányban, hogy állja a tekintetem. Igaz, néha elpirul kicsit, de ez meg nekem esik jól.

-Hát én félig mugli félig varázsló családban nőttem fel, ha lehet ezt így mondani. A szüleim által a varázslócsalád minden előnyével éltem eddig, kivéve azt a pár hetet, amikor édesanyám szüleinél voltam nyaralni. Ők ízig-vérig muglik. Amikor náluk voltam, találkoztam korombeliekkel. Velük fociztunk és baseball-oztunk. Na még a kosárlabdát is ismerem. Az majdnem olyan, mint a kviddics, csak seprűk nélkül. -mondtam majd elnevettem magam az ötletemen.
-A zene számomra is fontos kikapcsolódást jelent. Igaz, nem játszom hangszeren, és énekelni sem tudok.

Ahogy beszéltem, észrevettem, hogy a napfény Sarah mögül egyre erősebb. Na, nem mintha meleg lenne, vagy félteném, hogy lebarnulna, hiszen még mindig árnyékban vagyunk. De az, ahogy körberagyogja a napfény, szinte aranyosra festve a haját, és sejtelmes fénnyel körülvéve a testét, mintha valami természetfeletti energiamező lenne. Ezen a gondolaton elmosolyodom, de nem szólok Sarahnak róla, mert nagyon jól áll neki, na meg amúgy sem láthatná így önmagát. Én viszont gyönyörködöm a látványban, a szépségében.

-Szeretek kirándulni - folytatom közben. - Van is itt nem messze egy varázslatos erdő. Jó móka, az ösvények ide-oda vándorolnak maguktól. Ott szoktam mászkálni. Na meg ide jövök ki sokat, vagy éppen lemegyek a faluba. Nagyon jó cukrászda van ott például. - kacsintok a lányra.
-Szívesen meg is hívnálak, ha ráérsz mostanában. Eltölthetnénk ott is pár órát. - mondtam nagy komolyan, majd újra elmosolyodtam.
Nem tudom miért, de ez a lány egyre jobban tatszik nekem. Azt hiszem, sokat fogok még vele találkozni. Persze nem akarok túl elbizakodott lenni, ezért gyorsan hozzáteszem: -Persze, ha lenne hozzá kedved, na meg nem tartasz túl unalmasnak.
Észre sem veszem, de a kezét újra a kezembe vettem. Reménykedve várom a válaszát. Nem mintha most búcsúzni akarnék, vagy nem érezném itt jól magam vele. De ha már belekezdtem, jó lenne tudni, mit is gondol az ajánlatomról.

-Végre megjöttél. - mondom szelíden. - Sarah, bemutatom neked Loachlan-t, a mókusomat...
Ahogy ezt kimondtam, a plédünkre merészkedett egy kicsi állatka. Megszaglászta Saraht is, és egyenesen a kinyújtott tenyerem felé lépdelt. A kezemben lévő almás pitét megszaglászta, majd evett belőle pár falatot, de látszott rajta, hogy nem tetszik neki. Óvatosan a hátizsákomba nyúltam. Az elmúlt 2 évben már megszokta tőlem ezt a mozdulatot, így meg sem rezzent, sőt már a két hátsó lábára állva kíváncsiskodott, mit vehetek elő belőle. Újra óvatosan felnyújtom a tenyerem, és jó pár mogyorót tartva a kezemben várom, hogy vegyen belőle. Ahogy eszegeti, megint óvatos mozdulattal pár mogyorót teszek Sarah kezébe, aki eddig a látványtól ámulva nézett csak. Mintha most tért volna vissza közénk. Rámosolyogtam, és figyeltem, vajon mit fog most csinálni.

Állia Szipenni


 Délutánra beszéltünk meg találkozót Álliával. Remélem eljön. Főleg azért, mert olyan jól éreztem magam a barna hajú és gyönyörű barna szemű lány társaságában. Az évnyitó buliján sokat táncoltunk, folyt a vajsör és a csevegés.
 Elég nagy merészség volt mindjárt másnapra elhívni a stégre, ahol reméltem nem sokan lesznek. Megvan a maga varázsa ennek a helynek. Egyedül nem igen jön ide senki, inkább másodmagával. A tó mélykék színe és a közeli nádas már magában szép látványt nyújt. Na és a délutáni fény, ahogy megy le a nap kicsit még érdekesebbé teszi mindezt. Igaz most még jóval korábban van.
 Ahogy hátranézek észreveszem, hogy határozott léptekkel jön felém. Na igaz ez nem nagy ügy, hiszen ide beszéltük meg a találkozónkat, és a stég elég behatárolja a lehetőségeket.
 Állia újra megint csinosan öltözött fel. Kicsit szégyellem is magam a megszokott- kopott farmeromban és zöld Nike pólómban, na meg a napszemüvegemben. Ez utóbbi azért kell, mert félek, megint észreveszi, ha kicsit rajtafelejtem újra a szemem. De hát, mit lehet tenni. Gyönyörű lány. Mondjuk abból van elég itt az iskolában, de neki kivételesen esze is van. Na persze a többiek sem buták, de vele lehet beszélgetni mindenről. Ezt naná, hogy a bálon vettem észre.
 Ahogy közeledik, észrevétlenül is a pálcámmal babrálok. Szeretem a kezemben tartani. Olyan jó érzés kerít hatalmába, na meg oldja a feszültséget, ami bennem van.
 Egyre közeledik, kicsit megnyugszom és elmosolyodom ahogy olyan 30-40 méterre ér tőlem. A pálcám becsúsztatom a farmerem zsebébe, majd felnézek az égre. Észreveszem a felé repülő Chosuga-t is, aki épp vadászatból tér vissza. Általában mindig elkísér, ha sétálni megyek, a levegőből követ, majd amikor megállok a tájban gyönyörködni akkor magamra hagy. Nem megy messze, a közelben vadászgat. Most is onnan tér vissza két pocokkal a szájában. Leteszi elém. Megvárja amíg megdicsérem és lemondok a pockok rám eső részéről. Hát igen, Chosuga különleges hóbagoly. Mindig hoz nekem harapnivalót, de hát nem élek én ilyennel, így amikor megdicsérem és neki adom az ajándékát, hangos csiviteléssel megköszöni.  Most is ez történt.
 Állia már majdnem mellém ér, amikor Chosuga újra a csőrébe veszi a két pockot és olyan 15-20 méterre reppenve lefészkelődik és elkezd lakmározni.
- Szia Állia. Örülök, hogy eljöttél. Mosolyodtam el és néztem mélyen a szép szemeibe.

Állia Szipenni

Ahogy Állia a korlátnak támaszkodik veszem csak észre, hogy Ő is napszemüveget visel. Úgy látszik amíg Chosugával voltam elfoglalva felvette a sajátját is.
Mondjuk a szikrázó napsütésben kötelező darab, azt hiszem.
- Nagyon csinos vagy! - Válaszolom mielőtt a megjegyzésére térnék rá.
- Jól áll neked a mindennapi viselet is. - Majd újra elmosolyodok. Nem tudom mi van velem, de állandóan mosolygok Állia jelenlétében, igaz nem nagy dolog, hiszen tegnap ismertem meg.  
- A baglyomat Chosugának hívják. Van köztünk egy különleges kapcsolat, ami szerint Ő is elkísér a túráimra. Szereti a szabadságot, így csak ritkán teszem a kalitkába. Na meg szereti a hasát és a friss pocokhúst. Persze a bagolycsemegét is szereti, de hát egy idő után unalmas lehet. Sajnos erről elfeledkeztem, mikor elhívtalak, pedig szerintem ketten ők is jól ellennének. Ez a kedvenc helyem. Igaz ide sok pár eljön, de olyankor odébb állok. Tanulni szoktam itt, ha már elegem van a könyvtárból.
 Gondoltam mindezt Álliának is tudnia kell, hiszen nem szeretném, ha úgy gondolná egy csodabogárral találkozik, aki mindenhová magával cipeli a baglyát.
- Köszönöm a tegnap estét. Nagyon jól éreztem magam veled. Régen buliztam ilyen jót. - Újabb mosolyt követően rájöttem, hogy nagyon zavar a napszemüveg, hát levettem, és újra Álliára néztem.
- Félig mugli vagyok. De nem ez a lényeg. Hoztam valamit, amit abban a világban nagyon megszerettem. Kérsz egy kólát? Jó hideg.
 Meg sem vártam a válaszát és már nyitottam is ki az egyiket.
- Emelem az üvegem a tegnapi bulira! - Majd mosolyogva átadtam az egyik már kibontott üveget Álliának.
- Mondtam már, hogy gyönyörű szemeid vannak? Kár elrejteni őket a napszemüveg mögé.

Állia Szipenni

- Hogy hideg télen? Sajnos igen. Olyankor nem is jövök ki tanulni, habár a hétvégi kirándulásaimhoz hoztam otthonról egy sátrat. Abban jó meleg van, nem kell félni a hidegtől. Akár azt is felállíthatnám ide. Majd elmosolyodtam, igaz most először nem Állia miatt, hanem mert eszembe jutott valami észbontó ötlet.
- Szerinted, ha felállítanám ide a sátrat, lehetne benne hétvégenként bulit szervezni? Mit szólnának a suliban?
 Még a képzeletére is elfog a nevethetnék. Majd folytatom a gondolataimat.
- Végtére is ételt és italt lehet szerezni a konyháról, vagy az üzletekből. Zenét akár mugli módra is meg lehet oldani. Táncolni majdnem mindenki szeret. Na meg van pár zenész a családban, talán Ők is fellépnének.
 Majd Állia kérésére mosolyogva válaszolok, nem igazán könnyed válaszra sikerült, de legalább a természetes énem is láthatja most.
- Ne haragudj, nem fogok annyit bókolni, egyrészt lehet nagyon nyálasnak hangzik a kívülállók fülének, másrészt nem is vagyok olyan jó benne. Ígérem megpróbálom a gondolataimat visszatartani és nem kimondani hangosan, ha félő, hogy belepirulhatsz. Majd cinkosan kacsintok, jelezve, hogy tréfának szánom a komoly megjegyzésemet.
- Amúgy meg ilyen jó időben nem is lenne rossz megfürdeni a tóban, habár nem hoztam magammal fürdőnadrágot.
 Amikor Állia Moon-ról beszélt nagyon erős érzések kavarogtak bennem. Féltem, hogy csak én vagyok ilyen, aki túl közel engedi magához a baglyát. De persze ez is csak egy eltúlzott észrevétel volt. Lehet, hogy az Önismereti órákra is be kellene iratkoznom?
- Szóval szeretsz repülni? - Csillan fel a szemem a hirtelen jött információra.
- Milyen seprűd van?...Köszönöm az édességet, nagyon szeretem. Te sütötted? - Teszem fel viccesnek szánt kérdésem.

Állia Szipenni

- Szerintem elég nagy. Olyan 30-40 fő kényelmesen elbulizgathatan benne. De a jó időben stég buli keretében ez csak a fedett büfé lehetne. Mondom mosolyogva. tetszik ahogy Állia is elkezd tervezgetni. Az meg plána, amikor felajánlja, hogy akár tudna egy kisebb vendégkör kialakításában is. Mármint az aktív meghívásokkal.
- Jó ötlet, ha gondolod meg is valósíthatnánk. Biztos tehetséges vagy a hírverésben. - Igaz nem tudom, hogyan is akar nekikezdeni, de nem hiszem, hogy a plakátragasztás lenne a terve. Én biztos itt kezdeném. Kitenném a klubhelyiségünk hirdetőtáblájára, a wc ajtókra, persze belülről.
-Komolyan gondolod, hogy ebben az időben beleugorhatunk a vízbe? Épp azon merengek, mennyi idő kell a teljes száradáshoz, amikor érdekes  válaszokat kapok gyors kérdéseimre.
- Az nagyon jó seprű, nekem Tűzvillám 2013-am van. Édesapámtól kaptam mielőtt az iskolába jöttem. Ezek szerint nem csak szeretsz, de tudsz is repülni, ha ilyen komoly versenyseprűd van. - Mindezt persze a legnagyobb tisztelettel a hangomon, és teljes komolysággal mondtam. Ilyen seprűn nem lehet viccelni. Ez maga a mámor.
Sajnos azon kicsit átsiklottam emiatt, hogy Állia legközelebb saját készítésű sütit fog hozni. Leginkább az adott mondandójából a legközelebb szócska jutott el hozzám, na természetesen meg is ragadt ott, ahova érkezett. Hirtelen ocsúdtam ezután.
- A baglyom? Mármint Chosuga emberevő?- kérdem zavartan egy pillanatra, majd hirtelen magamhoz térek.
- Á, dehogy, azt hiszem a süteményedre fáj a foga, amit a kezedben tartasz. Dobj egy falatot oda neki, akkor biztos nagyon hálás lesz.
 De még mindig a vizet néztem és Állia szavain gondolkodtam.
Ebben az időben így is nyugodtan lehetne fürödni, utána a napon meg száradnánk. Méregettem a napot, kerestem a kósza felhőket, majd hirtelen felálltam és vetkőzni kezdtem. Levettem a cipőm és a zoknimat is, majd a pólóm és nekifutásból belevetettem magam a tó vizébe.
 Állia egy pillanatig dermedten figyelt, majd nevetésben tőrt ki. Azt hiszem megleptem a produkciómmal. Igaz a víz nem túl mély, nincsenek az alján sziklák, sem veszélyes élőlények, de mégis akár egy életmentő hős emelkedem ki a habok közül.
- Csatlakozol? A víz elég meleg.

Állia

Ahogy Állia reagált a buli kérdésre, nagyon tetszett. Azt hiszem jó jel, ha valakivel lehet hülyéskedni, nagy terveket szőni, vagy csak úgy barátkozni.
- Szerintem nem nagyon kell engedélyt kérni rá, hiszen nem az iskolában lesz. Habár azért viszont jelezni kell, mert valamilyen szinten iskolai program is, hiszen a bulit jó lenne késő estig megrendezni, akár hajnalig. Na ezekhez kell engedély.
- Majd megpróbálok beszélni az igazgató úrral.
Mélyen elgondolkodtam, miközben lubickoltam a tóban és hiába figyeltem közben a csodaszép Álliát, alig észleltem azt, hogy majdnem mellettem landolt a vízben.
Ahogy eltűnt a víz alatt észrevettem, hogy valami ráfonódik a lábamra, majd hirtelen a fejem a víz alá került. A víz alatt átfordultam és a kezemmel eltaszítva, a támadás irányába kezdtem lökni magamat. A testem engedelmeskedett és hirtelen észrevettem valamit a fejem felett.
Nini, két láb, felette a tulajdonosa. Hát, akkor lehúzom magamhoz.
Ahogy rákulcsoltam a kezem a két lábra, óvatosan, de elég határozottan magam mellé húztam. Állia nem nagyon ijedhetett meg, ahogy észrevettem a mosolyán, számított erre.
Majd átkulcsolva a derekán a kezeimet, lábaimmal elrugaszkodva mindkettőnket a felszín felé löktem. Ahogy a fejeink a vízből előkerült, rámosolyogtam.
- Örülök, hogy a karjaimban vagy. Elengedjelek? -  majd kacsintok egyet rá és újra a víz alá lököm párom, a buksijánál fogva.

Állia


Nem éppen ilyen körülmények között vártam egy ilyen szép lány ajánlatát, de hát így alakult.
Ha elkapom. Hmm.... valamit tudhat. Talán gyorsúszó? Nem gond. Majd bevetem magam.
Ahogy ezek átvillantak az agyamon újra annyit vettem észre, hogy mint egy hal szelem a habokat.
Állia pedig egyre közelebb került hozzám.
-Ha utolérlek csókot kérek!- kiáltottam.
Majd mégjobban összpontosítottam, de egy gondolat mégis megfordult a fejemben. A polgármester? Engedély? Még is milyen buli lesz, ha mindenkitől engedélyt kell kérnem?
Karjaim és lábaim minden erejével küzdöttem Állia csókjáért.
Te jó ég! Mi történt velem. Mi ez az érzés? Vagy csak játszom?

Állia


Még mindig Állia irányába úszok, de csak most vettem észre, hogy Ő egy helyben tempózik. Nem vagyok ugyan jó úszó, de gyorsan a közelébe kerülök. Mikor szinte elérem, hirtelen lebukik a víz alá.
Nem számítottam erre, hiszen ilyen gyors irányváltoztatásra szerintem csak a sellők képesek.
Megfordultam magam körül, ott azon a helyen, ahol Állia eltűnt. Pár másodpercig vártam, majd én is lebuktam a víz alá. Sajnos a sellő lány már sehol nem volt.
Legalább fél percig bírtam a víz alatt, nekem ez is sok volt. Sajnos nem vagyok nagy merülő bajnok.
Ahogy a víz alól előbukkantam, már is körbenéztem. Nem lehet, hogy már újra alábukott. Arra gondolni sem mertem, hogy még a víz alatt van.
Csalódottságomban, tenyeremmel rácsaptam a vízre, majd elmosolyodtam.
-Látom nem adod olcsón a bőröd!- kiáltottam el magam. Elmosolyodtam, majd elkezdtem jobb felé úszni, szép lassú tempóban. Ha a vizet nem nagyon ingerlem, talán azt hiszi más irányban vagyok és kibukkan a felszínre.
Már vagy egy perce úszkáltam, mire tőlem jóval balra megláttam Állia kuncogó arcocskáját.
Odakiáltottam neki mielőtt sprintelni kezdtem a vízben, mármint lehetőségeim szerint a leggyorsabban kezdtem úszni felé.
-Megvagy sellő lány!
Már csak pár karcsapás és elérem. Tüdőm majd kirobbant, szívem vagy 150-el vert. Már csak pár karcsapás......

Állia

Ez a lány nem semmi. Úgy úszik, mint egy sellő, úgy fut, mint egy gazella.
Te jó ég! Még itthagy a végén.
Ahogy partot értem szinte kifulladva inaltam utána. Szinte elértem a kezemmel, de mindig kislisszolt előlem. De az utolsó pillanaban kezem a csuklójára fonódott.
- Megvagy!
Magamhoz vontam és a szemeibe néztem mélyen.
-Tetszel nekem.- mondtam esetlenül neki.
-A szemed megígézett. -mondtam elbájolva.
Majd mélyen a szemeibe néztem és félve megkérdeztem.
-Megkapom amit kívántam, vagy ne is álmodjak róla?- kérdem cinkosan.