Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Mióta Niki is eltűnt a közelemből, a keserűség egyre mélyebben szippantotta magába minden más érzésem. Tudom, hogy Runának szüksége van rám, de egyelőre nem vagyok képes normális nagybácsiként funkcionálni. Talán a folyamatos kudarcok miatt vagy, mert mostanában semmit nem csináltam, kedvem lett visszatérni Roxfortos énemhez.
Tizenéves suhancként a világ sokkal egyszerűbbnek tűnik, sőt az is. A vizsgák, amik már akkoriban sem tűntek vészes dolognak, ma már tényleg csupán aprócska akadályoknak tűnnek. Rájöttem, hogy hiányzik az a gondtalanság, a bármit megtehetek érzés és, hogy fiatal vagyok és vagány. Mondjuk utóbbi kettőről a rajongóim még mindig meg vannak győződve, de én néha már azt sem hiszem el, hogy régen én voltam az a kölyök, akit az utolsó Roxfortos évében már szinte kétnaponta küldtek büntetőmunkára, néha olyasmiért is, amit nem követett el. Akkor én voltam az aktuális közellenség a suliban, és ha valaki valamilyen csínnyel tréfálta meg a kastély lakóit, egyből én lettem meggyanúsítva vele. Volt, amit felvállaltam, mert általa még menőbbnek tűntem, és persze olyan is, amit elutasítottam, mert az én tetteimhez képest az túl piti ügy volt.
Most, túl a harmincon, kezdek visszavágyni abba az életbe, ami persze nem túl egészséges gondolat, de mindenképpen kipróbálandó, főleg egy ilyen régi tréfamesternek, mint én. Így hát a tükör elé siettem, és egy korábban vett főzettel visszaváltoztattam a külsőmet. Most olyan tizenhat körülinek nézek ki. Ne is kérdezzétek, miért van nálam ilyen, a rajongóim miatt elég sok álcázást segítő varázskelléket felhalmoztam, és némelyik igencsak hasznos dolog. Ha az aurorok tudnák, miket rejtegetek a pincében, lehet, hogy néhány mai bűnügynek is én lennék a bűnbakja.
A mai nap egyébként pont remek lehetőség az inkognitóban sétáláshoz, hiszen ma kezdődik a bogolyfalvi nyárbúcsúztató. Rövid töprengés után a tó felé veszem az irányt, valahogy most a vízpartra kívánkozom. A virágfüzért elfogadom, de csak addig, amíg az azt adó lát engem, utána azonnal le is veszem. Merkovszky Ádám a nagy kviddicses magán hagyta volna, de Merkovszky Ádám a Roxfortos suhanc nem találná túl férfiasnak, hogy virágokkal van feldíszítve. A virágoktól azonnal meg kell szabadulni, azonban nem lenne szép dolog, ha csak úgy lehajítanám. Éppen kapóra jön, hogy megpillantok egy fiatal lányt, aki a nap alkalmából – vagy lehet, hogy mindig így öltözik – csupa kékben áll az egyik asztal mellett. Előkapom a pálcám, és suhintok egyet a kezemben tartott virágok felé, amik erre azonnal összerendeződnek, és felveszik egy tiara alakját.
Magabiztosan a lány mellé lépek, aztán egy pillanatra megtorpanok, gyorsan ki kéne találni valami nevet, elvégre a Merkovszky Ádámot használni azonnali lebukás lenne. Ekkor az agyamba villan egy volt évfolyamtársam neve: Robin Sparks. Eldöntve, mostantól az ő nevén fogok bemutatkozni. Nem is feltűnő, hiszen ebbe az iskolába elég sok külföldi diák jár, én pedig még mindig elég jól beszélek angolul, bár azt hiszem, egyelőre maradok a magyar nyelvnél, azt itt többen megértik.
Most, hogy már álnevem is van, megérintem a kiszemelt lány vállát, majd kedvesen mosolyogva felé nyújtom a virágtiarát.
- Szerintem jól állna neked – remélem, elfogadja, és ezzel letudom a virágtól való megszabadulás gondját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szerencsémre a lány nemcsak, hogy elfogadja a tiarát, de még örül is neki. Körülnézve pedig még dühös srácot sem látok, aki kézlóbálva, vagy fenyegetőzve jönne felém, amiért szóba mertem állni a barátnőjével. Egyáltalán senkinek nem keltjük fel az érdeklődését, a lány pedig igencsak kedvesen mosolyog rám, ezért folytatom a megkezdett beszélgetést:
- Nincs kedved velem tartani? Felfedezhetnénk ezt a helyet – mutatok körbe, közben pedig viszonzom a mosolyt.
Nem mintha hátsó szándékaim lennének, ráadásul ez a lány néhány évvel a saját lányomnál is fiatalabbnak tűnik, inkább Runa korosztályának tippelném. Viszont abból nem lehet gond, ha a falunap ideje alatt vigyázok rá, nehogy baj érje. Közben pár kedves bók és gesztus a lány felé, amúgy is a jellemem része, nem a csábítás miatt csinálom.
- Ha gondolod, segítek felrakni – nyújtom a kezem a tiaráért, amit ő tükör híján sokkal nehezebben tudna elhelyezni a haján, mint én, aki szemben állok vele. Ha megengedi, akkor kiveszem a kezéből, és eligazítom a feje tetején a kis ékszerré alakított virágfüzért.
- Egyébként Robin a nevem, Robin Sparks – villantok fel egy cseppet sem robinos, sokkal inkább merkovszkys vigyort. Persze neki ez nem tűnhet fel, elvégre egyik úriembert sem ismeri.
Élvezem a helyzetet, persze nem a hazugságot, amit én nem is érzek igazán annak, hanem a csínyt. Azt, hogy itt sétálok az emberek között, és fogalmuk sincs róla, hogy ki vagyok valójában.
Talán Runa vagy Niki felismerne, ha erre járnának, de erre elég kicsi az esély, így kiélvezhetem hirtelen és meggondolatlan tettem minden pillanatát. Mint általában a következmények most sem érdekelnek, azok majd csak akkor kerülnek a látószögembe, mikor már felelősségre vonnak azért, amit tettem. Nem hiába csodálkozik a családom a mai napig azon, hogy nem lettem bűnöző. Hát azt hiszem a kviddics megmentett, meg az átváltoztatástan tanárom.
A bemutatkozással végezvén, ha a lány igent mond a velem töltendő időre, felé nyújtom a könyököm, hogy ha akarja, megfoghatja. Mondhatnátok, hogy ósdi gesztus, de egyrészt a nőknél mindig beválik, másrészt pedig szerintem nem árt az udvariasság akkor sem, ha ahhoz egy régebbi szokáshoz kell nyúlnunk.
Akár megfogja a kezem, akár nem, akár velem tart, akár nem, én elindulok a part felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Minden szerencsésen alakul: a lány úgy dönt, hogy velem tart, megengedi, hogy a hajához érjek, és még a nevét is megtudom. Nem is értem, hogy miért ilyen kedves és engedékeny egy általa ismeretlen sráccal, szerintem ennél sokkal óvatosabbnak kéne lennie. Természetesen ez alkalommal nincs mitől félnie, én nem fogom bántani, de sokan vannak, akik a helyemben kihasználnák a helyzetet. Megpróbálok nem aggódó fejet vágni, elvégre most szerepet játszom, Robin vagyok a külföldről jött diák, aki kedves és menő, nem pedig Ádám a harmincnégy éves felnőtt férfi, aki félt egy idegen kislányt.
A tiara igazán jól áll neki, de a mosoly még szebben mutat az arcán. Alapvetően kedves lánynak tűnik, de az is egyértelmű, hogy eleve jó hangulatban érkezett az ünnepségre.
- Keiko. Igazán különleges név. Jól gondolom, hogy valamelyik keleti országból jöttél? Mondjuk Japán vagy Korea – folytatom a társalgást, miközben lassan sétálok az oldalamon a lánnyal.
- Nem, már itt vagyok egy ideje, de elég nagy ez az iskola, biztos, ezért nem találkoztunk eddig – a füllentés szinte jön magától, kezdek igazán visszatalálni a régi énemhez és ez jó érzés. Érzem, hogy a tekintetemet keresi, ezért ránézek és elmosolyodok.
Régen ezt egy apró mozdulattal fejeztem volna be, egy egyszerű közelebb hajolással. Ilyenkor a velem lévő lány úgy érzi, mintha hirtelen közelebb kerültünk volna egymáshoz, már-már csókközelségbe. Mivel a mozdulat apró és ügyesen kivitelezett, ezért az alanynak nem tűnik fel, valóban közelebb került hozzám. Na, ekkor szoktam elfordulni, és nevetve rámutatni valamire, miközben érzem, hogy az elbűvölt lány, még mindig engem néz.
Keikon persze nem vetem be ezt a taktikát, nemcsak a korom és a csalás miatt, de azért sem, mert az ilyen olcsó trükkökről rég leszoktam. Nincs rájuk szükségem, ezek nélkül is sikerült már elcsábítanom nőket. De persze akik a közelemben ledermednek és csak a helyes fickót, vagy a sztárt látják bennem, azok nem is igazán érdekelnek. Jobban szeretem azokat a nőket, akik nem adják fel a saját egyéniségüket egy férfiért, sőt semmiért. Az a nő, aki biztos magában és van fellépése, igazán vonzó egy férfi szemében.
Végül nem hajolok közelebb, egyszerűen rámosolygok, majd rámutatok az egyik árválkodó vízibiciklire.
- Nem megyünk vele egy kört? Igazán szép lehet ilyenkor a tavon – vetem fel az ötletet a lánynak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Álnéven, tizenhat évesen mászkálni egy lánnyal a faluban elég sok régi emléket felelevenít, ezért kezdem magam igazán jól érezni. Visszatalálok a fiatal Ádámhoz, és szabadabbnak érzem magam, mint az elmúlt pár hétben bármikor. A dolgok, amik a felnőtt énemnek fájnak, most a fiatal testben elhalványulnak, bár megszűnni nem tudnak. Keiko nagyon kedves és aranyos lánynak tűnik, igazán örülök, hogy pont vele találkoztam.
A vízibiciklis ötletem igazán megtetszik neki, annyira, hogy engem meg sem várva be is ül a kiszemelt járgányba. Kissé fájlalom, elvégre így egy újabb menő és udvarias mozdulatomról marad le: szívesen felsegítettem volna a járműre. Ez most már késő bánat, lettem volna gyorsabb. A lány után futok, felpattanok a kék biciklire, és egészen meglepődöm attól, milyen könnyen mozgok. Bár korábban sem voltam valami nehéz, de az tény, hogy tizenhat évesen még sokkal könnyebb voltam, alacsonyabb és kevésbé izmos testtel rendelkeztem.
Ránevetek Keikora, majd nyomni kezdem a pedálokat. Ahogy a vízi jármű lassan eltávolodik a parttól, egyre boldogabbnak érzem magam. Elfojtok mélyen magamba minden szomorúságot, és egyszerűen csak örülök a pillanatnak.
- Mesélj valamit! – nézek rá Keikora – Mielőtt megkérdeznéd, fogalmam sincs, hogy mit. Bármit, ami eszedbe jut: lehet valós, vagy nem, szólhat rólad vagy másról, mindegy, csak egy darabig jó lenne hallgatni a hangod. Ó, akár énekelhetsz is, ha van kedved – mivel ez így nagyon követelőzőn hangzik, megpróbálok kicsit finomítani rajta – Cserébe én is mesélek majd valamit. Énekelni biztos, nem fogok. – fintorodom el egy pillanatra – Egyértelmű, hogy nem akarsz engem énekelni hallani.
Miután ezt leszögezem, csendben maradok, talán Keiko megszán, és tényleg elkezd beszélni valamiről. Én nagyon örülnék neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Mióta ez a - jobb szó híján - baleset megtörtént, sikeresen vettem már néhány akadályt, bár diadalaim többségét legalább annyira köszönhetem annak, hogy Runával kölcsönösen támogatjuk egymást, mint annak, hogy talpraesett és magabiztos férfi, illetve jelenleg nő vagyok. Na, meg persze próbálok példát is mutatni, hiszen, ha már egy felnőtt ember, egy tanár is elveszíti a fejét, hogyan birkózzon meg a problémával egy tinédzser? Az más kérdés, hogy legszívesebben kitekerném a felelősök nyakát, hiszen ennél rosszabbkor szinte nem is jöhetett volna ez az egész katyvasz, elvégre hogyan leszek én így apa, vagy férj, vagy menő kviddicssztár. Na, jó, ez utóbbi a legkevésbé fontos, és az egyetlen jó, amúgy is az a dologban, hogy legalább a rajongóim sem ismernek fel. Remélhetőleg egyik újság sem szimatolja meg a dolgot.
Na, de a hírnevemnél sokkal fontosabb, hogy felkészítsem a tanoncaimat, főleg Kivát és Ginnie-t a vizsgára. Éppen ezért találkozom ma előbbivel, hogy elkezdhessük a negyedik év gyakorlati anyagát. Sajnos ehhez elengedhetetlen a vizes környezet, ahhoz pedig a megfelelő ruházat. Életemben nem éreztem még magam annyira férfiatlanul, mint mikor unokahúgommal elmentünk fürdőruhát vásárolni. Mármint nekem. Az eladólány meg nem értette, hogy miért ég a pofámról a bőr. Végül nem is vettünk konkrét fürdőruhát, inkább egy egyszerű topra hasonlító felsőrészt, meg egy shortot. Nem lettem valami nőies - hála az égnek - viszont legalább sikerült szereznünk olyan viseletet, amit elfogadhatónak ítéltem, és legalább így van mit felhúznom ma, mikor megpróbálom megtanítani Kivának a víz alatti lángképzést.
Az órát a falu mellett a kis tavacskánál tartom, remélhetőleg nem megzavarva a benne élő lények nyugalmas életét. A kastély helyett a saját házam felől érkezem, egyelőre egy hosszú pólóval takarva felettébb nőies felsőtestemet. Még nem sikerült megszokni a melleim súlyát, emiatt a tartásom egy cseppet görnyedtnek hat. Nem mintha nagyon bögyös lennék, de ehhez egyszerűen nem vagyok hozzászokva, az én testemhez ilyen tartozékok nem jártak.
A tóhoz érve ledobom a pólómat, és amíg a lányra várok, elmerülök kicsit a vízben, bár nem azért, hogy lehűljek, hiszen elemi mágusként a hőség nekem nem okoz gondot, de annyiban jó ez a nagy meleg, hogy legalább Kiva is gyakorolhatja a hűtés mechanizmusát egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Már úszkálok egy ideje a tó hűs vizében mire valaki megszólít, bár nem a várt hang, és felnézve nem is a várt alak áll a tó szélén. Nem is értem, hogy mit akar tőlem ez a srác, és főleg, hogy honnan tudja, vagy sejti, hogy én ki is vagyok. Az egyetlen, akinek fogalma lehet róla, természetesen a családomat és az igazgatót kivéve, az, az, akivel ma találkoznom kellene ezen a helyen, vagyis... Oh, szent szalamandra, ez aztán szép kutyulás.
- Azt hiszem, jelenleg inkább Éva - próbálom humorral elütni a dolgot, hátha úgy neki is könnyebb lenne a helyzet. - Ha jól sejtem, akkor te is pórul jártál, Kiva. Hacsak nem tudok valami olyan szokásodról, ami indokolja a kinézetedet. - Vigyorom eléggé ádámosra sikerül, ami nem tudom, mennyire tud érvényesülni az új - remélhetőleg átmeneti - arcomon.
Lassan kisétálok a fiú testbe zárt lányhoz, nem éppen úgy, ahogy egy nő tenné ezt. A kecses csípőriszálásra nem vagyok, és nem is leszek, kapható. Éppen elég, hogy férfiként attól kell paráznom, hogy megjön a havim. Na, azután biztosan pszichológushoz járnék egy darabig. De mivel ez egyelőre a jövő problémája, inkább megpróbálok a tanításra összepontosítani.
- Bár a testünk egy cseppet megváltozott, de a képességeink ugyanúgy működnek, ezért szerintem érdemes lenne gyakorolnunk addig is, amíg az okosok rájönnek, hogyan is változtassanak vissza, elvégre neked készülnöd kell a vizsgára - szögezem le, és megpróbálok komolynak és tiszteletreméltónak hangzani annak ellenére is, hogy pár oktávval magasabb hanggal és jó néhány fejjel alacsonyabban próbálom kivívni magamnak a tiszteletet. - Ma a víz alatt fogunk lángot képezni, ami nem lesz egyszerű menet, szóval egyelőre próbálj meg elfeledkezni... hm... hát erről - mutatok végig az egész testén, majd beinvitálom a vízbe, hogy elkezdhessük az órát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Most, hogy újra megismerkedtünk és sikerült tisztáznunk minden lényeges dolgot, talán el is kezdhetnénk az órát - javaslom és megpróbálok a saját lábamon visszajutni a tó mélyebb részére, de Kiva, akarom mondani Kevin némileg felbátorodott a férfias testtől, így hát egészen más pozícióban sikerül vizet fognom, mint ahogy azt terveztem. Ez még nem is lenne akkora baj, de a hang, amit közben kiadok egészen felborzolja a lelkivilágomat. Kérem szépen, egy rendes pasas sosem sikít, semmilyen körülmények között sem. Bár jelen helyzetben nem vagyok igazi férfinak tekinthető, de a visítás, ami az ÉN torkomon jön ki igencsak bántja a szépérzékemet.
- Ha ezt még egyszer megpróbálod, vízbe fojtalak - szólalok meg miután sikerül a felszínre jutnom és vennem egy hatalmas levegőt, sőt ujjammal is megfenyegetem a lá... fiút, és szememben láthatja, hogy a dolognak csak a fele tréfa. Egy elemi mágussal akkor se szórakozzunk, ha épp nincs magánál, vagy éppen magában.
Szúrós tekintettel méregetem, ami egyébként eléggé távol áll tőlem. Elvégre valljuk be, mikor kellett nekem ahhoz folyamodnom, hogy a tekintettemmel ilyen módon próbáljak valakit megregulázni? Velem soha senki nem mert kekeckedni, főleg nem egy nálam sokkal fiatalabb személy. Na, persze most kisebbnek és védtelenebbnek tűnök, mint egyébként, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnék bármikor felrobbantani egy fél erdőt, vagy éppen kiszárítani a Balatont.
Na, jó, ez utóbbi talán még nekem is nagy falat lenne, de a lényeg, hogy láthatóan oda a tekintélyem, és nincs is benne tapasztalatom, hogy azt női testben hogyan is szerezhetném vissza. A kinézetemnek viselkedésem és testbeszédem, ha nem is teljesen, de ellentmond, így aztán rövidesen fel is hagyok a próbálkozással, végül is mindegy, hogy mennyire tisztel, amíg elvégzi a feladatokat.
- Először is próbálj meg minél tovább a víz alatt maradni, hogy aztán később kevesebbszer kelljen feljönnöd levegőért. Mielőtt megkérdezed, természetesen a gyakorlat úgy is kivitelezhető, ha csak a kezed nyomod a víz alá, de sokkal egyszerűbb, ha az egész testedet folyadék veszi körül, na, meg én is sokkal jobban szórakozok - vigyorgok rá gonoszan, majd jó példát mutatva lebukok a víz alá, és próbálok minél tovább lent is maradni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Mielőtt lebuknék a felszín alá, még hallom ahogy a fiú nevetve utánam szól, miszerint ne merészeljek csalni aeromágiával. Kedvem lenne nekem is felröhögni, elvégre az nem jutott tanítványom eszébe, hogy hydromágus is vagyok, vagyis tudok a víz alatt lélegezni. Mindenesetre nem maradok lent túl sokáig, és amikor kiemelkedem a vízből, hatalmas levegőt veszek, mintha szükségem lenne rá. Nem mintha be akarnám csapni a fiúvá lett lányt, ez inkább afféle teszt: kíváncsi vagyok rá, hogy vajon rájön-e a trükkre. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy az elméleti tudása nem áll olyan szilárd alapokon, mint a gyakorlati.
Mikor úgy látom, hogy Kevin készen áll arra, hogy továbblépjünk, intek neki és ismertetem a feladatot:
- A víz alatt sokkal nehezebb lángot formálni, mint a levegőn, de mágiával nem lehetetlen. A tenyeredben egy kisebb robbanást kell létrehoznod, aminek a lökéshulláma pár pillanatra egy diónyi helyről kiszorítja a vizet, azon a helyen abban a rövid időintervallumban kell létrehozni a lángokat. Aztán már csak arra kell koncentrálnod, hogy a víz ne oltsa ki őket. Ha elég erőssé, forróvá és mágiával telítetté teszed, meg kell maradniuk. A legnehezebb az egészben az időzítés. Van kérdés? - nézek rá felvont szemöldökkel, majd intek neki, hogy bukjon le. A buborékfejbűbájhoz hasonló hatású, levegővel teli buborékot idézek Kevin feje köré, majd követem példáját és én is lemerülök.
Jobb kezemet felemelem, majd koncentrálok, elképzelem a robbanást, annak erejét, nagyságát, sőt azt is, hogyan fog kinézni, mikor megidézem. Nemcsak látom magam előtt, szinte érzem hőjét, és azt a kis hullámot, amit generál. Amikor végleg összeáll fejemben a teljes kép, energiát kezdek gyűjteni a tenyerembe, nem túl sokat, de azt egyetlen apró pontba sűrítem. Addig-addig nyomom össze, míg már érzem, hogy az erő instabillá válik, ekkor egy aprócska szikrával robbanást idézek elő. Szinte azonnal meg is gyújtom a lángokat, majd hagyom hadd lobogjanak, a víz nyomásától kicsit szokatlan, lelapult formában.
Hüvelykujjamat felfelé fordítva jelzem tanítványomnak, hogy ideje a felszínre lökni magunkat. Amint felér, eltüntetem a buborékot, majd várom kérdéseit, ha netán most a bemutató után lenne neki.
- Most rajtad a sor - intek neki, majd rögtön utána én is lebukok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Az üresség teljesen kitölt. Napok óta automatikusan teszem a dolgom, úgy, hogy közben fogalmam sincs, mit csinálok. Mindegy, csak legyen valami. Bármi. Ne kelljen gondolkodni. Ne kelljen érezni.
Lábaim visznek ki a temetőbe az aprócska sírok elé, agyam továbbra sem működőképes. Fájó lelkem blokkol mindenféle beérkező hatást, de az is lehet, hogy agyam tudja, többet nem bírnék el.
Mostanában érzem, ahogy a levegő kavarog körülöttem; néha egy-egy széllökés becsap a közelemben ajtókat, ablakokat, de nem szóltam erről senkinek. Nem hiszem, hogy ebből gond lehet, nem fogok kitörni. Biztos, sokan gondolták már ezt egy-egy tragédia előtt. De most ebbe sem akarok belegondolni.
Csendben állok a hóban, és nézek magam elé. Pár perc múlva lehajolok, lesöpröm a halmokról a havat. Zsebembe nyúlok, előhúzok egy kis zacskónyi magot, majd szétszórom magam elé. Felállok és erőmet kiengedem a talajba. Érzek minden egyes aprócska magot a fagyott föld felszínén. Finoman lejjebb húzom őket, majd energiát küldök beléjük. Nézem ahogy nőnek a növények, de valójában nem látom. Megszokott mozdulatokat végzek, mechanikusan, robotszerűen. Mire végzek virágok borítják előttem a földet, színpompásak, halk csengettyűszó hallatszik felőlük.
Aztán csak állok zsebre tett kézzel, és várok. Kabátomba rejtett ujjaim remegnek, fülem mellett hallom fütyülni a levegőt. A szél lassan felkavarja mellettem a havat. Magabiztosságom, lelki nyugalmam megingott, elemeim csendesen dühöngenek bennem. Még nem tombolnak, de csak idő kérdése. El kéne mennem még a héten segítségért. De biztosan nem fogok. Nem akarok gondolkodni. Nem akarok érezni. Hagyom, hogy az üresség teljesen kitöltsön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Csöndes önsanyargatásomból egy halk hang riaszt fel. Nem nézek hátra, tudom, hogy feleségem áll mögöttem, majd lép mellém. Hetek óta nem láttam már, de most sem tudok ránézni. Nem akarom, hogy lássa rajtam, mennyire megvisel a helyzet. Persze ez az egész csak önámítás, ismerjük egymást annyira, hogy ne számítson, látjuk-e egymás tekintetét, anélkül is tudjuk, a másik hogy érzi magát. A lépései hangjából; ahogy a levegőt veszi; ahogy a karjait tartja...
- Szia - sóhajtok, majd hallgatok tovább, mert nincs mondanivalóm. Mondhatnám, hogy sajnálom, hogy fáj az egész, és hogy hiányzik. Mindez igaz, de kimondani merőben felesleges. Hiszem, sőt tudom, hogy ezzel ő is tisztában van. Nem vagyok benne biztos, lesz-e még egymás számára valaha mondanivalónk.
Szeretem őt. Sosem szerettem senkit nála jobban. Legszívesebben belekapaszkodnék, nem engedném sehova, de nem teszem. Így viszont úgy érzem, egyre inkább távolodik tőlem. El fogom veszíteni. De nincs erőm harcolni érte. Talán nem is akarok küzdeni. Valahol mélyen tudom, hogy segítségre van szükségem, elemeimmel a kirobbanás szélén állok, nem akarom őt is magammal rántani a gödörbe. Akármi lesz is velem, szeretném tudni, hogy ő valahol jól van.
- Hogy vagy? - nyögöm ki végül sután az értelmetlen mondatot. Hát hogy lenne? Majd kiugrik a bőréből, nem?
Keserűen elhúzom a számat, zsebemben kicsit jobban megremeg a kezem. Elindul felőlem egy erősebb fuvallat. A továbbiakban próbálom visszafojtani az összes erőmet. Nem akarom, hogy Temi észrevegye, nincs valami rendben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Kérdésemre nem várok választ, hiszen már akkor megbántam, amikor kimondtam. Temi először nem is szól semmit, aztán rám zúdítja szavai és érzései tengerét, nekem pedig nincs más dolgom, mint állni és hallgatni.
Kezemet kinyújtom felé, ujjaim már majdnem tenyeréhez érnek, de képtelen vagyok megfogni. Úgy érzem, nem is szeretné. El akar menni, egyedül szeretne lenni, vagy legalábbis nem velem, aki arra emlékezteti, milyen volt és mit veszített.
Mondhatnám, hogy nem hibáztatom semmiért, mert így van. Senki nem tehet semmiről ebben a helyzetben. Én is figyelhettem volna jobban, ő is, az orvos is, de talán semmit nem tehettünk. Ha hinnék a sorsban, azt mondanám, ez így volt megírva.
Temi szavainak dühös és kétségbeesett zápora elől nincs menekvés. Felelősnek érzem magam azért, ami történt. Ostobaság, hiszen mi múlt volna rajtam? Mégis így van. Amit mond, mintha tudtam volna előre. Elvégre ismerem őt. Akár fel is készülhettem volna rá, akkor talán most jobban viselném a dolgot. Nem tud rám nézni, de én se rá. Szeretném magamhoz húzni, simogatni a haját, csókot lehelni a homlokára.
Néhány pillanatig úgy érzem, csak arra van szükség, hogy bátorságomat összeszedve magamhoz szorítsam feleségemet, de tudom, hogy nem változtatna semmin. Szerelmünk ezen az akadályon nem tud továbblépni.
- Megértelek - suttogom rekedten, majd torkot köszörülök, és folytatom: - Szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek. Hogy számomra nem lettél kevesebb, nekem te vagy "A Nő". Elfogadom a döntésed, nem is tehetnék máshogy. Légy boldog, bárhová is mész.
Felé fordulok, megérkezése óta most először. Csodálom haját, arcélét, alakját, magamba iszom a látványát, hátha most látom utoljára. Agyamba vésem minden porcikáját, merőben feleslegesen hisz azok már régen részeim, emlékeim velem maradnak mindig.
Elfordulok tőle vissza a sírokhoz. Elmondhatnám, hogy milyen üvöltő fájdalom gyötör, és azt is, hogy a legrosszabb dolog, ami valaha történhet velem, hogy őt elveszítem. Őt is. De csendben maradok. Nem tartom vissza. Legalább egyikünknek sikerüljön túlélni, feldolgozni. De remélem, hogy egy nap mind a ketten tovább tudunk lépni. Akkor is, ha most mindez lehetetlennek tűnik. Az élet pedig értelmetlennek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A stégen állva várom egyik tanítványomat, és várakozás közben van időm körbenézni. A tavacska mellett álló fák levelei sárgába, vörösbe játszanak, rajtuk fehéres foltokat hagyott a dér. Csupán ez mutatja már, hogy az éjszaka fagy lepte el a tájat. A tó felszínéről a jeget már leolvasztotta a délelőtti napsugarak melege. A házak között járó szellő a víz fölé érve, finoman megfodrozza azt, majd néhány cseppet felkapva tovasuhan.
Az elemi mágia teraszán megtalálható minden, ami a gyakorlati oktatáshoz szükséges, de nem árt néha kimozdulni a teremből, ráadásul az elemeket a természetben lehet a legkönnyebben irányítani, tulajdonságaikat kitapasztalni. A hydromágusok számára a környéken pedig nem is lehet jobb helyet találni a falu szélén található tónál.
Erisszel kapcsolatban még mindig kicsit bizonytalan vagyok. Pont tavaly lett a tanoncom, amikor a dolgok kissé zavarossá váltak és egészen a felfüggesztéseim fajultak. Túl kevés óránk volt, emiatt nem tudom, hogyan áll az eleméhez, mennyire tudja irányítani. Nem figyeltem rá eléggé, ez egyértelműen az én saram, de igyekszem bepótolni a hiányosságaimat, kijavítani a tavalyi hibáimat.
Amint megérkezik a lány, üdvözlöm, és rögtön kezdem is az órát:
- Szeretném ma megmutatni a víz formálását. Először egyszerűbb alakzatokat fogunk alkotni, majd később egészen bonyolultakat, összetetteket is képes leszel létrehozni. Mielőtt azonban erre rátérnénk, lenne egy feladatom, ez amolyan szintfelmérő lenne. - Egy pillanatig elgondolkozva szemlélem a stég faléceit, majd bólintva újra a lány felé fordulok. - Kérlek, hozz létre a "semmiből" egy kevés vizet! Elég fél decinyit. Közben pedig mondd el, mi a véleményed a vízről, mint elemről, és a hydromágiáról, mint képességről! Ha nehéz összefoglalnod, elég, ha csak az először eszedbe jutó szavakat mondod ki.
A feladatot, kiadtam, most már csak a megvalósítást kell szemmel tartanom, magamban pedig kiértékelni, mind az elméletet, mind a gyakorlatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hát igen, így jár az a tanár, aki elhanyagolja a munkáját, és nem figyel oda a tanulóira. Eris láthatóan még mindig nem fogadta el teljesen az elemét - vagy ahogy tűnik, egyáltalán nem -, így pedig nem kezdhetünk bele semmi komolyabba. A lány idegesnek és zavarodottnak tűnik, ezért egyáltalán nem meglepő az elutasítása sem. Bár az némileg meghökkent, hogy egyenesen kijelenti, ilyen mágiafajta nincs is. Ez majdnem a legrosszabb, amire számíthattam, hiszen ez az ereje teljes megtagadása, sőt talán még bajosabb is, mint, ha gyűlölné a képességét. Az emberek hitét nem lehet lebecsülni: a legtöbbször az, amiben nem hisznek, számukra nem is létezik. Ennél könnyebben nem is lehetne elfojtani egy ébredező elemi mágus erejét.
- Tehát úgy gondolod, hogy elemi mágia nincs - jelentem ki komolyan. Elsőként ezt a gátat kell lerombolunk, különben itt ragadunk a holtponton, és akkor ebből nemhogy víz formálás nem lesz, egyáltalán nem lesz képesség sem.
- Akkor szerinted én sem vagyok tetramágus? - kérdezem felvonva a szemöldököm, miközben jobb kezem kinyújtom a víz fölé. Nem mintha szükségem lenne a mozdulatra az irányításhoz, de szeretném a tekintetét arra vezetni. A stég mellett a tó vize elkezd felpúposodni, míg végül akkora félgömb nem lesz, ami a térdünkig ér. Gondolatban formálni kezdem az elemet, így szép lassan kibontakozik egy nagy termetű kutya alakja. Minél erősebben koncentrálok annál élethűbb lesz, egészen addig, míg a víz már sok külön szőrszálat is képez, aztán megmozdítom az alakot. A vízeb kilógatja a nyelvét, előrébb lépdel, majd megrázza magát aprócska cseppeket szórva körénk.
Amíg Eris vélhetően a kutyát nézi, addig én az alattunk lévő faanyag "keresésébe" kezdek. Egy halott fát szinte lehetetlen alakítani elemi mágiával, hiszen pont az, az energia hiányzik belőle, amit egy terromágus formálni tud. De nekem az is elég, ha találok egy aprócska magot, amit errefelé vetett a szél. Egy magot, ami fuldoklik a neki nem megfelelő környezetben. Segélykérés után hallgatózom, bár ez nem éppen olyan, mint egy sikoly, mégis egy terromágus "hallja" a haldokló növények hangját. Sikerül is észlelnem egy gesztenyét a vízben, nem messze tőlünk. Az ősz a gesztenye szezonja, a gyerekek pedig szeretik gyűjteni, így elég messzire is elkerülhet az erdőtől. Talán valaki éppen vele próbált meg kacsázni kavics helyett, és így került a tóba. Körbeveszem az elememmel, beburkolom meleg energiába, majd növekedésre késztetem. Elképzelem az idős fa hatalmas ágait, enyhet adó árnyékát, a levelei zöldjét, és úgy teszek, mintha húznám felfelé, mintha nyújtanám. Ennél a mágiánál nagyon fontos, hogy végig kapcsolatban legyünk a növénnyel, különben az energia szétárad a földben és nem koncentrálódik a magban. De most szerencsére a mag vízben van, amit szintén irányíthatok, így az energia eljut a gesztenyéhez, bár azért nem az egész mennyiség, de éppen elég ahhoz, hogy kidugja a fejét a hajtás, majd nem sokkal később a facsemete is kiemelkedjen a vízből. Ahhoz azonban, hogy olyan hatalmas fa legyen, amilyennek elképzeltem, még rengeteg idő kéne, így hát megelégszem egy fiatal fával is, ami azonban így is fölénk magasodva nyúlik ki a vízből.
- Tudnám még folytatni - nézek a lányra, miközben eltüntetem a kutyát. - De azt hiszem, felesleges. Az elemi mágia létezik, és rengeteg csodálatos dologra használható. Te pedig képes vagy az egyik legszeszélyesebb elemet irányítani. Kérlek, hagyd, hogy megtanítsam, hogyan használd, hogy aztán bámulatos dolgokat hozhass létre vele!
Várom, hogy megszólaljon, miközben próbálok szemkontaktust tartani vele. Ha ő nem akarja az elemét, ha blokkolja magában, lehet, hogy sosem lesz képes rendesen használni, és ezt nem akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Hiába "szórakoztatom" a lányt a képességemmel, láthatóan nem sikerül rávezetnem arra, hogy az elemi mágia egy létező, és nagyon hasznos dolog. Illúziónak nevezi, és erre nem is mondok semmit. Egyes filozófusok szerint az egész világunk egy illúzió, de az egyértelmű, hogy Eris jelenleg nem kapható ilyesfajta eszmecserére.
Elzárkózik mindentől, kifogásai és ellenvéleménye van, ami általában nem gond, az azonban már igen, hogy ő a mágiának egy olyan része után érdeklődik, ami nemhogy büntetendő és tiltott, de egyenesen veszélyes is. Mégis válaszolnom kell, elvégre én vagyok a tanár. Ráadásul én is bántottam már másokat, nem vagyok egy szent, ismerem azt az érzést, amikor nagyon szeretnél valakinek fájdalmat okozni. Próbálok nyitott maradni, és a témával összefüggésben másféle megvilágításba helyezni a dolgokat:
- Bizonyos keretek között akár azt is megteheted. Léteznek versenyek, és egyesek abból élnek, hogy ezeken más elemi mágusokkal mérik össze az erejüket. Illetve egyes rendfenntartó szervek is alkalmaznak elemi mágusokat. Viszont nem értem, miért szeretnéd emberek ellen használni. Alapvetően minden más mágiafajtára is fennáll az, hogy ártó mágiával más embereknek nem okozunk sérülést, fájdalmat, kárt. Bár tény, hogy a hydromágiát főként a gyógyászatban tudják alkalmazni, azért nem is kötelező az erőddel másokat segíteni. De megkönnyítheted a saját életedet vele. Ugyanakkor, ha feleslegesnek érzed, csak kérvényezned kell egy képességmegkötő bűbájt. Ebben az esetben a minisztérium megvizsgálja majd a körülményeidet, kérnek majd egy rakás papírt és igazolást, de végeredményként megszüntethetik ezt a "felesleges" erőt, így nem fog több problémát okozni neked.
Nem értem, miért gondolja azt, hogy az elemi mágia másokért van. A legtöbb elemi mágus önző és lusta alak, aki szereti magát, és még magát is. Már az "egyszerű" varázslás is nagymértékben megkönnyíti az ember dolgát, de egy elemi mágus tud csak igazán elkényelmesedni. Biztonságos burok veszi körül őket, és onnan bentről figyelmesen szemlélik mások szenvedéseit. Azért, mert megtehetik, még nem rohangálnak segíteni az árvízvédelemnek, nem állítanak meg tornádókat, és erdőtüzeket sem fékeznek meg. Többségében csak élik a saját egyszerű életüket, amiben rengeteg dologhoz még a pálcájukat sem kell felemelniük.
Az előbb tudattam vele a mágiától való megszabadulás lehetőségét, azonban el kell neki mondanom a hátrányait is, elvégre anélkül nem teljes a kép.
- Bár azt hiszem, még várnod kell egy keveset, amíg ezt megteheted. Régen elég sokszor alkalmazták az elemi mágusokon, mert féltek tőlük, a képességeiktől. Voltak elemi mágusokra vadászó emberek és csoportok, akik bizonyos összegek ellenében elkapták, és a kijelölt helyekre vitték az elementalistákat, ahol megfosztották őket a képességeiktől. Aztán megjelentek az érdekvédelmi szervezetek, és az emberi jogokra hivatkozva kiharcolták, hogy a megkötőbűbájt csak olyan embereken lehessen alkalmazni, akik önként lemondanak róla. Persze csak nagykorú és döntésképes személy mondhat le az erejéről. Ez azért van így, mert előfordul, hogy a megkötőbűbáj minden egyéb mágikus erőre is hat, így megtörténhet, hogy az illető többé egyáltalán nem lesz képes varázsolni. Emiatt elég kevesen választják ezt az utat, de azért vannak, akik kockáztatnak, és a legtöbben nem is szenvednek semmiféle hátrányt. De ugyebár ehhez szerencse is kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Annenek köszönhetően egy csomó érdekes emberrel találkoztam, többek között a testvéreivel, és a bátyjával kimondottan jóban lettünk az utóbbi időben. Mondjuk egészen pontosan megnevezni nem tudnám a kapcsolatunkat. Barátomnak tartom, de közben rokonnak is, pedig nincs köztünk vérségi kötelék. Talán, mint egy kedvenc unokaöcs. Vagy mintha rég vagy sosem látott fiam lenne. Mondjuk, ez a helyzet még csak nem is jelentene újdonságot. Azt most hagyjuk, hogy ez mit mond el rólam.
A lényeg, hogy ma korán reggel pecázni indultunk. Tudom, ne kérdezd! Fogalmam sincs, miért pont horgászni. Ennél unalmasabb időtöltést nem nagyon ismerek, és tudtommal Harold sem kedveli túlzottan, de hát gondolom ébredt már úgy minden ember, hogy "Ma jó lenne elmenni pecázni". Nem? Hát nem.
A pecázás egyénként arra is jó, hogy az ember nyugodt körülmények között csinálhassa a semmit. Ha valaki odajön, és megkérdezi, mit csinálsz, nyugodtan mondhatod, hogy horgászol, miközben valójában csak egy tó partján heverészel, sörözöl, beszélgetsz vagy olvasol. Mégsem néznek semmittevőnek, elvégre mégiscsak valamilyen jól körülírható tevékenységet végzel: pecázol.
- Valóban, kifejezetten sokan eljöttek, amin eléggé meg is lepődtem. Ennyien utoljára autogramosztáskor sem jelentek meg - viccelődök, mert nem igazán akarok belemenni mélyebben. Persze tudnék beszélni nem is keveset az óráról, de nem tudom, egyáltalán mennyire érdeklik az elemek a srácot. Ha elemi mágiáról akarok beszélni, rengeteg ember lakik éppen a házamban, akik bármikor vevők rá.
- Biztosan, bár hallottam, hogy volt aki csatatérre érkezett meg, illetve harcolnia kellett. Azért ezekre nem biztos, hogy fel voltak készülve - válaszolom töprengve. Az mindenesetre igaz, hogy Albert sokat segített, nélküle nem is jöhetett volna létre az óra.
- Hogy állsz a vizsgáiddal? - kérdezem ugyanolyan semleges kérdésként, ahogy az ő érdeklődése is hatott. Én már abba is félve gondolok bele, hogy hány dolgozatot kell majd kijavítanom, de azért a diákidőkbe sem vágyom vissza, mindegy mennyire voltam jó tanuló.
A stégen állva körülnézek, vízelememmel a tóban is, megcsodálom a napfelkelte első pár sugarát, aztán ledobom magam az egyik székbe.
- Sosem értettem, hogy a horgászok miért kelnek ilyen korán - sóhajtom, talán ezzel leleplezve, hogy eddig nem sok közöm volt ehhez a hobbihoz, bár én ilyenkor futni szoktam, szóval egy szavam se lehetne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Nem kaptok valami könnyítést, mert melóztok suli mellett? - kérdezem érdeklődve, elvégre a gyakorlások, a fellépések és a turnék elég sok időt elvesznek a tanulástól, és bár ez saját maguk által vállalt tevékenység, valamiféle kedvezmény vagy megértés csak jár érte, nem?
- Hát, ha segítségre van szükséged bármiben, csak szólj! - mosolyodom el, ahogy elmondása alapján elképzelem lányom reakcióját.
Kiterülve az egyik székben csendben figyelem egy darabig az ég alját, a fény csillogását a vízen. Egészen nyugodt hangulatba ringat az érzés. Elsuhan mellettünk egy szellő, én pedig lazán utána nyúlik, megállítom, játszok vele. Szinte oda se figyelve, csak kedvtelésből.
- Olyan hivatalosak vagyunk, mint két bankár - ráncolom össze a homlokom, aztán kiegyenesedek a székben, és Haroldra nézek:
- Mesélj, milyen fellépéseitek lesznek! Megígértem Annenek, hogy mindegyiken ott leszek, és tényleg állni fogom a szavam - bólintok komolyan, aztán hirtelen felnevetek. - De beszélhetünk a csajokról is. Egy időben úgyis minden ismerősöm azt hitte, hogy csak a nőkről és a kviddicsről lehet velem értelmesen kommunikálni.
Huszonéves koromban mondjuk ez még csak nem is volt túlzás. Nem mintha ostoba lettem volna, csak éppen éretlen. Na, meg amennyi ismerősöm volt, nem csoda, hogy nem álltam le velük megvitatni az élet értelmét. Arra ott volt a megfelelő ember.