Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Kiadtad a feszültséget.
Velem nem küönnyű tudom, mert nem tudok haragudni, rosszat feltételezni a másikról. Nem látom, és sosem láttam sem Shay-t sem mást rossz embernek. Tudom, hogy pont azért, mert nem látom a rossz dolgokat igazán rossznak, bosszantó vagyok. Amit más bűntudatnak él meg, én jellemfejlesztésnek. Azt hiszem, tényleg nagyon bosszantó lehetek. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Adrian nem maradt mellettem. Talán senki sem fog, mert hiányzik belőlem az, ami a másik felet arra motiválja, hogy velem maradon. Én pedig ezért nem tudok haragudni. Akkor is, ha Adrian azt mondja, nem az én hibám, mégis magamban látom a okokat azért, amiért nem sikerült. Tudom, életem első szerelme, első kapcsolata, első csókja és első mindene volt az, ami Adriannel volt, és nem lenne szabad ennyire leírnom magam, de most, odabenn eléggé mélyen vagyok. Az első szakítást szerintem mindenki így éli meg.
- Ha beleszoksz egy szerepbe, nagyon nehéz kijönni belőle, de szerintem már vannak részeredményei. Tudom, hogy ez nem sok, de már valami. Viszont azzal, hogy ennyire odafigyelt rád, az élet minden területén nagyon türelmessé vált. Szerintem, ha szabad egy ilyen meglátással élnem, te vagy a legjobb példa arra, hogy ki lehet törni. Nem ismertelek, de beszélgettünk rólad, a nővérem miatt pedig tudom, hogy mit is jelent a betegséged. Ahhoz képest, amit vártam, amire felkészültem, egy teljesen másik ember lépett be a konyhába azon a reggelen.
Ehhez pedig tartom is magam. Shayleen tökéletes példakép Adriannek, és tudom, hogy Adrian alkalmas a változásra, hiszen a személyisége a megismerkedésünk óta is nagyon sokat változott, formálódott. Részben Cole miatt, részben Sárközi miatt, és tényleg szeretném hinni, hogy ahogy ő hatással volt rám, úgy én is hatással leszek rá. Elmosolyodok azon, ahogy elpirul, nagyon jól áll neki, én meg nem vagyok érzelmileg nulla, tudom, hogy ez mit jelent.
- Szerelmes vagy.
Felelem vidáman, és nagyon örülök neki. A szerelem motiváció, tudom, hiszen én is mindent megtettem, hogy a szerelmem büszke legyen rám, hogy lásson engem, hogy észrevegyen. Mindent megtettem érte, és pont ugyanígy néztem ki, amikor szóba került Adrian, sőt, azt hiszem, még most is van belőle valami az arcomon, a szemeimben, a szívemben, de nem bánom, nem fogom meghazdtolni magam. Sokkal előbb szerelmes voltam mint, hogy összejöttünk, és sokkal tovább az leszek, azt hiszem. Majd elmúlik egy nap, nem aggódom.
- Mindenképpen barátok maradunk, hiszen azok voltunk előtte is, és a kapcsolatunk alatt is. Nem tudom, hogy ő szerelmes volt-e belém valaha, de szeretném hinni, hogy igen, és azt is, hogy ha egyszer majd szóba kerül ez az időszak, boldogan tud róla nyilatkozni.
Én most is és ezután is szeretettel és boldogan nyilatkozom Adrianről. Boldog vagyok, hogy ő volt nekem az első, és tudom, hogy azt szerettem volna, hogy az utolsó is ő legyen, hogy örökre boldogok legyünk együtt, de nem minden történik úgy, ahogy az ember kitalálja, nekem pedig meg kell értenem, hogy a szívem egy darabja örökre az ő nevét viseli.
- Szeretnék a barátod maradni, nagyon örülnék neki. Köszönöm, Shayleen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Elkaplak, Csepreghy! Ezt nem úszod meg – hallható az egyre csak távolodó dühös üvöltés. És ennyiben is marad, ahogyan én az egyik kapualjban meglapulok. Most már mást nem lehet hallani csak a hangos lihegésemet. Régen kellett ennyire szedni a lábaimat, de most tényleg rosszul jött ki a dolog. Amióta Lilivel beszélgetünk, próbálom feszegetni férfi mivoltom határait, és minden helyzetben próbálok érett fickóként viselkedni, minthogy egy taknyos kis elsőéves kölyökként. Persze nem mindig jön úgy össze, ahogyan szeretném, mert még nem nagyon tudom, hogy mikor jobb, ha meghúzom magam szépen. Ezért is történt az, hogy az iskola keleti udvarán sétálgattam, kivételesen egyedül, amikor a kövér Hisztay Ádám megjelent, és vaknak kellett ahhoz lenni, hogy a bosszútól vöröslő szemeket ne vegyük észre. Tekerjük kicsit vissza az idő kerekét, úgy egy-két óra hosszával, amikor bájitaltan órán a vizsgák előtti utolsó páros főzésekre került sor. Előtte a mosdóban már kaptam Hisztaytól egy gyomrost, mert nem bírja a képemet, de mivel mindennapos, ezért hagytam is a fenébe. Olyan bazi nagy az a gyerek, hogy inkább nem húztam eddig vele ujjat. Így be is ültünk órára, de neki valami nem sikerült. Egy nem odaillő hozzávaló került az üstjébe – nem én voltam. Dehogynem. Oké, persze, hogy én voltam, de elmegy ő a fenébe, hogy minden héten, amióta itt vagyok, gyomrosokat osztogat nekem. Nem esik jól, na. Ezért nem is kell mondanom, hogy az üst tartalma talárján találta meg helyét megsemmisülten. Ő annyit mondott: „A …! Úgy nézek ki, mint egy disznó”, mire én azt válaszoltam „Igen, és még le is öntötted magad”. Több sem kellett neki; miután kiszúrt az udvaron egészen Bogolyfalváig kergetőztünk, és én a piacon tudtam megbújni az egyik gyógynövényárus nénike mellett egy kapualjban. Pihegve, a falnak dőlve, ki-kipillantva, hogy követnek-e még engem. Sokan vannak, péntek délután van, ezért még nem merek kockáztatni. Maradok a kis fenekemet, és várom, amíg tuti, hogy elhárul a veszély. Fogyjanak el a zsarucsillagok, mint a GTA-ban.
- Ne-hem hiszem el… - veszem le sapkám, és túrok stresszesen hajamba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Köszi – válaszol egy felvillantott vigyorral Elijah (szerencsére a neve azelőtt tisztázódik, hogy még Sára is tévesen leAlizná) “üdv a földön” üdvözlésére. A szemfogai azok a hegyeskésebb fajták, nem természetellenesen, csak valahogy kölykösebb élt kölcsönöz a gesztusnak.
- Az biztos, hogy nem említették, része lenne ez is az idegenvezetésnek. – Azért annak a lehetőségére, hogy egy könyvbeli illúzióvilágban vannak, és ha kint megszakítják a kapcsolatot, egy pillanatra lemerevedik és feszültté válik.
- Shit, again.  – Mormogja maga elé, mert bár Sierra már-már második otthon (ha nem az első), de ez megint egy teljesen ismeretlen terep, amit nem járt be, és ami nem ismerős úgy, mint az. Úgy tűnik, valami személyes átka lehet a fiktív világokban csapdába eséssel.
- Vannak. Régebbi varázslójátékok, de lehetnek varázstárgyak, amik nem szándékosan ilyenek.  – Igaz, személyesen az előbbi kategóriával volt csak dolga eddig, teljesen véletlenül még nem rántotta be magába egy sem. A pokolba is, még a Sierrába is önként lépett be, csak arra nem számított, hogy kilépni nem fog tudni.
- Teljesen jó ötlet a menedék, nem kell befogni.  – Amíg a helyzetükkel kapcsolatos a téma, nincs gondja a beszéddel, meg aztán most, hogy eléggé sötétben vannak egy erdőben, nem is gond, ha folyamatos hangi visszacsatolást kapnak egymás jelenlétéről. Rossz látási viszonyok mellett ez még megnyugtató is, hogy hallod a többiek hangját.
- Reménykedjünk, hogy ahogy Lili tudta, úgy más is tudni fogja, hogy nem szakíthat el minket tőlük.  – Nem akarja kimondani azt a lehetőséget is, de már lehet első felindulásban a mellettük lévő megtette ezt, viszont.. az nem lett volna jó, ha három amúgy is megilletődött, kicsit rémült fiatal helyett 3 pánikrohammal küzdő, használhatatlan gombóc vergődne az erdőben a továbbiakban. Arról nem is beszélve, hogy ő sem akarta belelovallni saját magát ebbe az eshetőségbe.
- Köszi, lássuk. Nem tudom melyik a jobb, egy mesekönyv vagy egy, az iskolai védelmet is kicselező térmágia.  – Az, ahogy ‘jobb’ szót ejti, az a szarkazmus regényeket tudna megtölteni. A mondat közben hálásan biccent Lilinek, és bepötyögi a képernyőzárat. Nála nincs itt a saját telefonja, mert.. nos, hát amúgy sincsen hozzánőve egyáltalán, néha azt is elfelejti, hogy van, de még ha ragaszkodna is a készülékhez, eredetileg csak egy gyors kört mentek volna a kastélyban, arra meg minek is kelletne. Lemondóan szemez a hálózat teljes hiányával. Nem túl biztató.
- Semmi. De az alapok működnek, tudunk ezzel is világítani egyelőre.  – Ezzel a kijelentéssel vissza is adja Lilinek.
Alapvetően Sára nem jelentené ki, hogy kell lennie itt egy menedéknek, a természetben semmi sem indokolná, hogy biztosan legyen egy barlang vagy olyan képződmény, ami alá biztonságosan behúzódhatnának, ugyanakkor ez egy könyv, egy történet elméletileg. Sokat segít a szituáció feldolgozásán, hogy volt már hasonló helyzetben, illetve az is, hogy kifejezetten sok alkalommal volt kitéve hasonló sztressz-helyzetekben. Nem számít, hogy játék-e, ha elég élethű, a pszichológiája ugyanaz. Szerencsére senki sem jár kiabálva fel-alá, ez már egy jó pont, a srácok is talpraesettnek tűnnek, megint csak valami, ami segíti a helyzetüket. Gondolatban azért mégiscsak önkéntesen magára vállalja a feladatot, hogy ha másnak nem is, de neki mindenképpen törekednie kell a hidegvérének megőrzésére.
Petya kérdésére átmozgatja a lábait, guggol egyet, majd kiegyenesedik.
- Úgy néz ki.
Érzi ő is, hogy valami nem teljesen kerek, nyugtalanító a hely atmoszférája, a bokorzörgés, és az, ahogy a tarkóján égnek állnak a szőrszálak; nem is ragaszkodik túlzottan ahhoz, hogy még sokáig egy helyben toporogjanak. Körbenéz, immár jobban bevilágítvsa környező susnyást, bokrokat, avart, és valami jobban kitaposott ösvénykezdeményt kerek, akár állatok által – meg úgy egyáltalán felméri, hogy melyik irányban a legkevésbé sűrű, ágas-bogas a növényzet. Amint kiválasztja a számára legszimpatikusabbnak tűnő opciót, mutatóujjával abba az irányba mutat.
- Arrafelé egészen járhatónak tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az olyan embereknek, mint Emily - akik túl sok jót látnak a világban, akik megunhatatlanul hisznek az emberekben, nem szabadna élniük. Két lábon járó boxzsákká teszik saját maguk, a többiek pedig, még ha akaratlanul is, de beléjük rúgnak. Látom a tekintetében a végtelen őszinteséget, hogy nincs amit titkoljon előttem és nem is akar, hogy még most is képes ugyanúgy érezni irántam, és ha úgy döntenék, tárt karokkal fogadna vissza maga mellé. Látom őt, ahogy viselkedik velem anélkül, hogy megérdemelném, és belül nagyon sajnálom, hogy én képtelen vagyok ugyanígy visszanézi rá. Világ életemben az egyik legnagyobb hibám volt, hogy túl sok mindent tartottam magamban. Ha fájt, nem beszéltem róla, ha boldog voltam, nem beszéltem róla, bármi is történt, azt egyedül éltem meg, és az ilyen dolgok nem csak az embert, de a kapcsolatait is tönkreteszik. Elszakítottam magam mellől Coltont, talán az egyetlen embert, akihez húzott a szívem, a nővéremmel való, leginkább hullámvasúhoz hasonlító kapcsolatomnak talán most van vége, és ellöktem magam mellől Emily-t is, ő mégis itt van. Ő mégis velem tart. Ez pedig olyan mély hűség, amiért én nem tettem semmit, amit valaki olyan iránt kellene éreznie, aki képes viszonozni. Néha úgy érzem, önmagam is elveszítem, túl labilis vagyok, a kedvem, az érzelmeim, a türelmem. Nem érdemlem meg őt az életemben.
Halványan felfelé rándul a szám, ahogy megszólal. Nagyon kimerítő itt ülni vele szemben, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, mintha nem lenne semmi bajom, pedig, hol kevésbé, hol nagyon is tudatosan, de egész életemben ezt csináltam, most meg fogalmam sincs hogyan kell másképp.
- Az igazság nem hibáztatás, Ems - megingatom fejem. Emily jó hozzám, szívszaggatóan jó, én pedig tényleg nem tudom, mit kezdjek ebben a helyzetben. Talán igazuk van, Coltonnak és a testvéremnek, talán tényleg önző vagyok, talán tényleg élvezem ezt a mártír szerepet, és a tudatom sarkában most is azt várom, hogy Ems figyeljen rám, hogy megcáfoljon, hogy azt mondja, nem követtem el hibát. Nem szabadna kihasználnom őt, de nem tudok nem így viselkedni, fogalmam sincs, hogyan lehetnék jobb én.
- Persze, hogy az maradok. Amíg szükséged van rám - még ha nem is ez a helyes, nem vagyok képes még egy embert a hátam mögött hagyni. Nem őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Tudod Cicám, ez a szoknya nagyon szép… ám még szebb lenne a szobám padlóján – csatt. Egy jól megtermett pofon csattan ázsiai vonásokkal tarkított arcán, majd az elkövető meglobogtatva sűrű barna hajtömegét sarkon fordul, és el is tűnik a pult mögötti kis kabinban. Theon hallat egy tompa „Áu”-t, ahogy kezét a sebesült területre emeli. Ennek tuti nyoma fog maradni. Csodás. Lassan két órája fűzte a gesztenye szépséget, aki úgy tűnt, benne is van a dologban. Olyan információk birtokába került ezen röpke idő alatt, amiket talán Vanessa bátyja, Federiconak sem tudott soha. Mondjuk, hogy mekkora a kicsike kosármérete. Hmm… vajon ha vett volna neki egy új fehérneműt, akkor megadta volna magát a lány? A nők buknak az ilyenekre, nem?
- Milyen harcias kismacska va… – kezd bele vallomásába az ajtóban újra felbukkanó Vanessa felé, mikor a lány mögött egy hatalmas test kezd el körvonalazódni. Federico. Az árnyékot nyújtó kabinból egy jó sok zsíros kenyeret megevett fickó bukkan elő, ökölbe szorított kezein csak úgy duzzadnak az erek, mikor a magához lehúzó lányra emeli tekintetét. Az suttog valamit bátyja fülébe, amaz bólint egy nagyot, majd tetoválásokkal tarkított kezén jó nagyot roppant. Tekintetének üzenete tiszta; fuss. Theonnak több sem kell, úgy eliszkol a helyszínről, hogy csak hajának lebbenését lehet látni. A böszme vadállatnak - hogy megvédje vére becsületét -, rögtön a nyomába ered.  
Embereket félrelökve közlekedik a tömegben, azok elharsognak néhány szitokszót, ám főhősünk már nem hallhatja, rég elhaladt mellettük. Fejét idegesen kapkodja oda és vissza a megfelelő bújóhely után kutatva. Amilyen abszurd a dolog, olyannyira felcsigázza Theon elméjét. Hangos nevetés hagyja el alkait, amolyan mániákus-féle, majd kezében tartott szalmakalapjával nagyot kerül az egyik pózna körül. Ez a nap nem is lehetne jobb!
Messziről meghallja a fickó dühödt ordibálását, mire hegyi kecskéket is megszégyenítő szökkenéssel ugrik be az első elrejtőzésre alkalmas tárgy mögé; egy néhány zsák krumplihoz. Vár ott pár másodpercet, percet, talán még órát is, miközben a tartójukból kiszabadított élelmeket teniszlabdának használva dobja egyiket a másik után a vele szemközt lévő falhoz. A hangok kezdenek elcsendesülni, már csak a zsibogó piac aláfestése hallatszik, mikor úgy véle, végre kimászhat búvóhelyéről, ám a biztonság kedvéért még egyszer megbizonyosodik a dolgok felől. Nem szeretne összetalálkozni azzal az izomaggyal, szereti a fogai még az szájában, mintsem egy protkóban tartani.
- Pszt... kisöreg! Hé te! Igen te! - Bukkan ki egy perce a zsákok mögül, kezével vadul gesztikulálva a csak néhány méterre lihegő fiúcskának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Összepréseli ajkait és erre már nem mond semmit. Így is fogalmazhatunk, kiadta a feszültséget. Vajon, ha Adriant kérdeznék meg erről, ő is ezt gondolná? Ilyen egyszerűen? Erősen kétlem. Eközben Emily folyatja, ő pedig csendben próbálja megemészteni a hallottakat. A végén egy aprócska mosoly kúszik fel arcára, bár ő is tudja, hogy közel sem mindig olyan, mint azon a reggelen volt. Mi több, az utóbbi időben egyre kevésbé olyan. A rendelőben történtek óta hihetetlenül sokat rágódik és ez kihat az életstílusára is. Bár a benne fel-felsejlő tiltakozás, hogy újra beteg legyen, egyelőre elegendő tartóerő, már érzi a hullámokat. A fejét kényszeríti a felszínen maradásra, de a hullámok folyton magasabbra törnek és még csak pár, ártatlan kortyot nyelt le belőlük. Próbál Aidenre és Adrianre gondolni, ez adja az erőt, hogy ne akarjon inkább víz alá merülni. Fuldoklom. A gondolat torkára forrasztja a szót, csakhogy megacélozza magát. Nem engedem, hogy megint Te nyerj.
- Szeretném, ha végre normálisan élné az életét. Lehet, hogy nem vagyok annyira szörnyű, mint amilyennek látom magam, de az vitathatatlan tény, hogy nem csak pozitív hatással voltam az öcsémre - a lány, legyen bármily naiv és optimista, beláthatja, hogy Shayleennek igaza van. Bármennyire is igyekszünk jó példát mutatni, főleg testvérként, egyértelműen kimondható, hogy a sok jó mellett bizonyos mértékű rosszat is adunk. Az persze más kérdés, hogy az ex-levitás szerint lényegesen több negatívumot köszönhet az öccse, mint pozitívumot, de nincs kedve beleállni egy meddő vitába ezzel kapcsolatban.
A kijelentésre csak vörösebb színűre vált az arca. Ez egy tagadhatatlan tény, Shayleen még ennyi idő után is fülig szerelmes. Aiden valószínűleg a lány életének végéig ki fogja tudni hozni belőle a piros minden egyes árnyalatát, a lehetőség pedig nem csak szeme előtt fog lebegni, hanem valóban meg is teszi majd. - Tudod... Nekem ő az első. Csak ő félt egy komoly kapcsolattól, én pedig attól, hogy nem vagyok elég jó neki. Amikor másodjára kórházba kerültem, azon az estén... Amikor harminckét kiló voltam... - nyel egyet, ahogy ezt a számot kiejti ajkain. Emily csak sejtheti, mennyire volt csont sovány a lány. Bár nem verseny, feltételezhetően az ő testvére korántsem ment el idáig. - Akkor veszekedtünk és én a szeme láttára estem össze. Bevitt a kórházba, várt rám és velem volt. Befeküdt az ágyamba és nem engedett el. Azelőtt is tudtam, hogy szeretem, de azt hiszem, aznap jöttem csak rá, hogy valójában mennyire - hangja meglepően halk, mintha csak egy titkot mesélne el éppen a másiknak és tulajdonképpen ez így is van. Bár Adrian ott volt az események egy részében, erről sohasem mesélt neki Shayleen. Nem azért, mert titkolózott volna, hanem mert utána összeverekedett a két fiú és már mindegy lett volna. Így hát ez a kettejük titka maradt, ami most már nem csak az övék. Hiszen már Emily is tudja.
- Ennek nagyon örülök. És remélem, hogy sikerül majd megtalálnod azt, aki képes lesz értékelni és megbecsülni téged és a tenyerén hordoz majd - barna szemei melegséget sugároznak, ahogy íriszeit a másikéba fúrja. A kirohanása óta érzi, hogy a súly nagy része eltűnt mellkasáról, azonban egyetlen elrendezetlen dolga még akadt. Adrian.
A barátságuk hallatán megszorítja Emily kezét. Jól jönne valaki, akire számíthat. Talán a lánynál végre megtalálja a számításait. Ahogy mocorgást hall az egyik ágyról, rájön, milyen régóta is ülnek ott. - Akkor még mindenképp beszélünk. Megnézem, mit szimulálnak a gyerekek - rákacsint Emily-re és egy intés kíséretében már sétál az egyik ágyhoz, hogy megtudakolja, jobban van-e a szegény beteg...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

Bólintok, hogy vettem, lezsírozva, könyvtár előtt háromkor, teljesen tökéletes. Még egy feltartott hüvelykujjat is kap, ahogy picit eltávoodva suhanunk egymástól, ordibálni pedig nincs kedvem az éjszaka közepén. Megpróbálom memorizálni magamban, nehogy elfelejtsem neki egyszer bemutatni Lysandert, hamár ennyire érdeklődik iránta, így hát valahová két bűbáj és egy konstelláció mellé ez az infó is megőrzésre kerül. Debbie, Lysander, Lysander, Dana.
Kényelmesen, lazán a seprűre simulva nevetem el magam DanaDebbie vizsgaidőszakkal kapcsolatos felkiáltásán. - Nem lesz baj - bíztatom könnyedén, igyekezve nem gondolni az íróasztalomon sorakozó tankönyvekre. Szándékomban áll jól levizsgázni mindenből, szóval még késztetést is érzek rá hogy a köteteket bújjam, azonban a kviddicses felkészülés és a járőrködés mellett eddig  mindig csak arra volt időm hogy a következő órára felkészüljek. Miután lemegy a piros-kék meccs, majd több időm lesz készülni, így nem is aggódom, ha nagyon kicsúszom az időből max nem alszom vizsga előtt és akkor paszírozok mindent a fejembe. Sose tudom, hogy működne-e ha nem próbálom ki nem igaz?
- Háát nem is tudom, nem igazán vagyok bulis típus - igyekszem hárítani finoman a meghívást, majd elgondolkodom a zene-kérdésen - nincs igazán egy stílus szerintem... Azt hallgatom ami megtetszik igazából.
Sosem értettem miért kell behatárolni a műfajokat, ha most azt mondom hogy szeretem teszem azt a heavy metalt akkor meg máris furán néznek amikor az ABC dalocskát dúdolászom Majával a prefektusiban. Mármint... Természetesen... Ez nem szokott előfordulni, hm.

Élj a mának, ne a mamának... Kezdem el dúdolni magamban rögtön a dallamot, amit DebbieDana utolsó mondata juttat eszembe.
- Ugyee - bólogatok, hogy teljesen egyetértek vele, majd visszalendülök kicsit lógni, mert annyira de annyira élvezem ahogy a vér a fejembe áramlik, miközben a menetszél meg a hajamat csapkodja. Denis erre mondaná, hogy "hülye vagy kiscica". Awwh, van egy saját Denisem a fejemben!
Eltöprengek a kérdésén, mert azért erre mégsem illik csak úgy rávágni a választ, de mivel sokadik gondolatom is ugyanaz, nyugodt szívvel repülök a lányhoz újra közel.
- Igen, mondhatni teljesen, nagyon imádom a házamat, de igazából bárki mással is elvagyok - engem is boldoggá tesz hogy ezt mondhatom, nem is kérdés. - De megértem, biztos nem lehet egyszerű barátkozni a rellonban - újabb csali, harapj rá, harapj rá! Tényleg, vajon ha egy halacska lenne az animágus formám, könnyebb lenne beugratni, vagy ilyesmire ez nincs hatással? Mondjuk úgyis csak egy szinoníma, de... Mi van ha van valóságalapja? Nos, azt hiszem ez tipikusan olyan dolog, amire nem fogok rákérdezni Kedves bácsinál.

Ekkor halk (mármint igazából hangos, de a menetszél és a távolság miatt halk) kattogás-csipogás jut el a dobhártyámig, és miután beazonosítom, hogy ez bizony a homokóra lesz, megindulok felé. - Gyere, úgy néz ki letelt a tíz perc! - szólok át a lánynak, és remélem most már szófogadóan követni is fog. Újra elkezdek gondolkodni a lehetséges büntetéseken, majd a homokóra mellé érve egy koppintással elhallgattatom azt, mielőtt bárki más meghallja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Istenem Adrian!
Olyan hirtelen tör ez ki belőlem, hogy riadtan kapom a szám elé a kezeimet, mind a kettőt, hogy le tudjam tapasztani, mert nem akarok vele ennyire csúnya hangon beszélni, és igen, nekem már az csúnya, hogy felelem a hangom. Nem szeretem, amikor így vélekedik magáról, és jó lenne, ha ő sem tenné, sokkal könnyebb lenne az élete. Annyira sok értéke van, annyira sok dolog van, ami miatt értékes és szeretnivaló embernek tartom, hogy napestig itt ülhetnénk. El tudnám mondani, hogy az embereknek miért kéne mindenképpen szeretniük őt.
- Akkor örökre, megbeszéltük.
Egyezek bele a dologba, mert ha ő csak addig akar az életem része lenni, akkor rossz hírem van, hosszú távra tervezek vele, mert nekem olyan száznegyvenhárom éves koromig szükségem lesz rá. Addig úgysem élek, szóval jó kis kort lőttem be. Már csak százhúsz év és szabadul, mint egy életfogytiglan. Visszafordulok az aszalom felé, de csak addig, amí leteszem a tollam. Felkelve iszok egy kortyot a málnás vízből, amit ma magammal hoztam, aztán nem zavartatva magam, áthelyezem a székhelyem Adrian ölébe, és mivel nem gondoltam erre a tettre, csak úgy megtörtént, védekezni sem tud ellene. Nem is hiszem, hogy szeretné. Szóval a hátsómat jól elhelyezem a combjain, lábaimat úrinősen keresztezem, mert ez a ruha azért megköveteli ezt, két tenyerem közé pedig behelyezem az arcát, és masszívan tartom, hogy ne tudjon ne a szemembe nézni. Jó le is csukhatja a szemét, de azért nagyon remélem, hogy inkább felveszi velem a szemkontaktust. Azért nem vagyok hülye, látom, a valami nem oké neki.
- Szóval Adrian Ivanorovics Black.
Szólítom a teljes nevén, a tanárnénis stílusomban, és még a tanárnénis mosolyomat is megkapja. Ez az, amikor még a kislányok is tudják, hogy most el kell beszélgetnünk egymással arról, miért is nem jó csúfolni a másikat, vagy éppen kinevetni.
- Mondd el nekem, mint a barátodnak, kérlek, hogy mi bánt. Jobb, kint mint bent.
Elmosolydva simítom meg az arcát, de nem engedem el, nincs olyan szerencséje.  
- És mivel nem vagyok még pszichológus, nem számítok fel óradíjat, ez most tök ingyen van, csak neked.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Shayleen már azelőtt megtanult hazudni, hogy tudta volna, hogyan kell igazat mondani... Elvégre az anorexia megkövetel bizonyos fokú... Önuralmat. Megköveteli azt a képességet, hogy a végtelenségig tudd leplezni mások elől, a tudatlanok elől a betegséged. Szóval mikor Theon azt mondja, hogy nem tudja, a lány szinte azonnal átlát rajta, de úgy tesz, mint aki elhiszi neki. Felesleges lenne kérdőre vonnia a rellonost, elvégre mivel az előzmény nem volt olyan súlyos, hogy az ex-levitás fülébe jusson, valószínűleg nem is olyan eget rengető. Talán csak az elkövetőnek.
- Tudtommal az önbíráskodás semmi jóra nem vezet. Ésszel csináld, amit akarsz, ha kérnem szabad - nem fenyegeti meg, mert minek? Ezek rellonosok, az ilyesmi csak olaj a tűzre, ellenben szükségesnek érzi, hogy figyelmeztesse, ennek még lehetnek következményei. Az a valaki, aki ezt a krémet összekotyvasztotta, nem most jött le a falvédőről és legyen bármilyen tökös Theon, nem biztos, hogy érdemes lenne ujjat húznia vele. Persze láttunk mi már csodákat, de ha csak annyira jó Bufi a pálcaforgatásban, mint a bájitalkeverésben, akkor bizony az elsős nagy bajban van...
Szép lassan kezdi el lehúzni a zacskót a fiú fejéről - talán csak a tudat frusztrálja ennyire, hogy Burger King-es, passz -, amit végül a csúf gyermek nem akadályoz meg. Oh, minő tragédia, így elrondítani egy csodás arcot! Gondolná ezt minden lány, csakhogy Shayleennek fogalma sincs, hogy nézhetett ki a fiú a fekélyek előtt. Így hát megpillantva az arcát, nem tudja leplezni az ösztönös reakcióját. Hátrahőköl és elhúzza a száját. - Remélem nem fertőző - bukik ki belőle, mert előre látja, mekkora balhé lenne belőle, ha az egész iskola így állna a Gyengélkedő ajtaja előtt. A fenébe is! Így már őt is érintheti a tettes megtalálása. - Próbáltad őket eltüntetni? Hogy reagáltak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Laura
Masa

Felcsillanó szemmel fogadom hitetlenkedését és rázom meg a fejem.
- Nem-nem, tök bóvli az egész - vigyorgok rá, és süt az arcomról, hogy élvezem a bizonytalanságot. Mekkora király már, hogy egyszer csak nem én leszek, aki mégiscsak én lesz, de közben én nem is tudom meg mi, csak majd ha visszaváltozom. Ühm, kivéve persze ha kapok egy tükröt, vagy valaki rámnézve felsikít, hogy ááá egy póók. Uh, na nem. Ha pók leszek, soha soha soha de soha többet nem leszek hajlandó átváltozni. Ah-am.

Értem mit mond a bálnával, de attól még első gondolatra viccesnek hangzik.
- Jó-jó, de hát akkor mondjuk minden reggel ugrok egy fejest a tavacskába. Igaz, hogy sok hasznom nem lenne úgy, akkor már inkább kéne valami olyasmi ami mondjuk a járőrözésben hasznos, de viccesnek szerintem vicces lenne.
Elgondolkodva simogatom az állam mint ahogy a detektívek szokták, próbálom elképzelni vajon mennyire öntene ki a tavacska, ha a közepére ploccsanna egy Masabálna. Kicsit vagy nagyon? Közepesen vagy nagyon? Nagyon vagy nagyonnagyon? Eh, inkább hagyjuk is. - Ha így alakulna, majd sokat lézengek körülötted, és megfizetlek, hogy csinálj nekem vízbubit - somolygok rá, természetesen csupán viccelve. Persze, hiszen ingyen nem Masa, nem.

Ámulva-bámulva figyelem ahogy ügyesen beleterelgeti a vizet az üvegcsébe, profin kikerülve minden lehetséges napsugarat, így a víz "fénytiszta" marad. Nem is értem ezt amúgy, hogy miért fontos... Mármint mi változik attól a vízben, hogy napocska is érte? A muglik tuti lehülyéznének ezért minket, hiszen a víz csak víz, mit számít egy kis fény. Boldogan dünnyögve zárom rá a fiola tetejét az üvegre, picit meglögybölöm, hogy megbizonyosodhassak róla, nem folyik, majd a hasitasiba csusszantom. - Köszönöm, most sokat segítettél, nem egyesével kellett felkanalazzam a cseppecskéket - állok fel, és nézek hálásan a lányra. Első reakcióként odaugrálnék hozzá és jóóó szorosan megölelgetném, de tisztára le vagyok izzadva, úgyhogy inkább nem teszem. Elhatározom, hogy ezért egészen biztosan sütök neki valamit, és igyekszem tartani magam a recepthez is, nem pedig kísérletezni. A saját receptjeim általában nem szoktak nagy sikert aratni, de azt szeretném ha a lány tényleg örülne, mert én is örülök, úgyhogy... Lehet most mellőzöm a csirkemellkockákat a csokitortából.
- Szólni fogok, mondjuk nem hiszem, hogy a közeljövőben animágiára adom a fejem - kacsintok rá, majd nekilátok összeszedni a cuccokat a földről. Egyesével kihúzkodom az evőpálcikákat a napernyő alól, és az övtáskába rejtem, mikor szöget üt a fejemben egy gondolat.
- Egyébként nálatok nem így van? - kérdezem lassan, leseperve a sarat a pálcika végéről. Lehet ennyiből nem jön rá mire gondolok, hiszen a téma is rég elévült azóta, de ez fel se tűnik. Kicsit követhetetlen tudok lenni, tudom. Bocsi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
a kviddicsmeccs után pár nappal

Igazából kicsit úgy érzem magam, mint valami elfuserált kamion. Vagy mi, kaméleon. Az állat, na az. Váltakozva sápadok el mert szégyellem magam, vagy épp pirulok el zavaromban, és valahol a tudatom mélyén ott motoszkál, hogy mi van ha valahogy megindult az animágiás folyamat bennem, és örökre ez lesz a sorsom. Mindig tudni lehet majd hogy mit gondolok, mit érzek, és ez sajnos nem egy olyan kilátás ami boldogsággal tölt el. Csak bólintok, hogy igen, valami ilyesmiről van szó, bár teljesen pontosan én sem tudom megmondani mit miért éreztem. Az egész érzelmi téma úgy ahogy van, zavaros. Mégis kinek az ötlete volt amúgy azt mondani, hogy egy 17 éves már felnőtt? Vagy csak én vagyok ennyire lemaradva?

Szavaira akaratlanul is elpirulok, és engedem hogy tincseim kicsit elém csússzanak. Visszafogottság... Önkéntelenül is eszembe jut a csók, azazhogy eszembe jutnak a csókok odalent a barlangban, és úgy érzem ezt mindennek mondhatom, de visszafogottnak nem igazán. Nem is beszélve a kviddicsmeccsre ahol mindenki előtt... Nenenee, ebbe most nem akarok belegondolni. Nem bántam meg, de azt... Azt nem úgy kellett volna. Elrontottam, és ezt tudom is jól. Azon azonban nem tudok nem elmosolyodni amit a lány mond, és hogy mennyire boldognak látszik éppen. Nem, nem igazán ismerem Thomast, legalábbis nem jobban mint egy prefektustársat szokás, és őszintén szólva Laura problémáját sem vettem észre, így nem is gondolok a dolog mögé többet. Mondtam már, hogy nem igazán veszem észre a dolgokat, nem? Nekem ki kell mondani valamit ahhoz, hogy meg is értsem, észre is vegyem. - Ez alapján akkor nagyon illetek egymáshoz - mosolygok rá tiszta örömmel. Bár nem vagyok annyira otthon a témában, de ha elképzelem kettejüket egymás mellett, akkor egy ilyen tipikus, nyugodt párost látok, akik a kis buborékukban ücsörögnek egymás mellett, és kézen fogva megöregszenek anélkül, hogy összevesznének. Jó, lehet ez így túl irodalmian hangzik, de tényleg... Oké, hülyeség, de ha gyerek lennék, akkor például imádnám ha ők lennének a nagyszüleim. Nem tudom miért váltják ki belőlem ezt a gondolatsort mondjuk, de ez van.

Vele nevetek, félig magamon félig a helyzeten, majd érdeklődve, picit egyenesebb háttal várom a történetet. Nem nyom már össze annyira a saját zavarom, így figyelni is jobban tudok, az pedig hogy a saját gondjait osztja meg velem, még inkább megnyugtat. Mondjuk azért ne csináljunk ebből rendszert mert valamelyikünk belepusztul. Hümmögve rágcsálom a számat a rövid összefoglaláson, hiszen teljesen meg tudom érteni miért piszkálta őt a dolog.
- Hát szerintem a fénykép még rosszabb is mint elkapni pár pillanatot saját magad - kezdek bele vontatottan, félig hogy őt megnyugtassam, félig hogy magamat. - Hiszen ha fotót látsz, akkor az csak egy kis szelete a valóságnak, ami miatt akaratlanul is elgondolkodik az ember, hogy mi volt előtte, utána, vagy épp mi az ami még ott lehetne, de a képről lemaradt. Na meg az is benne van, hogy valaki valamiért érdemesnek tartotta lekapni a helyzetet, még akkor is ha csak pletyka keltési szándékkal, de... Valami neki is adta az ötletet, szóval... Nem tudom hogyan fogalmazzam meg, de szerintem azt még... Fájdalmasabb lehet látni. Persze ez csak az én véleményem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Igazából eszem ágában sincs kedvenc HVH-mat hátrahagyva csapódni a félig vadidegen emberkékhez. Nem azt mondom, aranyosak hogy foglalkoznak velem, meg így most már legalább a hazaúton nem fogja össze-vissza csapkodni a hajam a menetszél, de nem azért vagyok itt, hogy barátkozzak. A nyuszifüles opciót meg felejtsük is el. Örömmel veszem tehát a hozzám csatlakozó Dimi bácsit, és nekiállhatunk kitalálni mit szeretnénk csinálni. Kicsit meg vagyok illetődve, hiszen nem volt még részem ilyesmiben, de igyekszem sodródni az árral, semmit sem tönkretenni/elveszteni, és nem csinálni hülyeséget se. Huhh, mire végiggondolom mit ne csináljak a lista elejét el is felejtem, nem lesz ez így jó.
- Áh, akkor tényleg a társas - bólintok ahogy meghallom a festés sem úgy festés ahogy én azt elképzeltem. Jó, jobban belegondolva furi is lett volna ha csak úgy hozzánk vágnak vásznat meg festéket... De ki lennék én ha nem érteném félre a dolgokat?

Menet közben folyamatosan bólogatok, hogy veszem az adást, és mentségemre legyen mondva egy kisebb kuncogással megállom az ÖTyE lereagálását. Pedig nem egyszerű, ezt azért el kell ismerni. Akkor azért meglepődök, és a mosoly is egy pillanatra lecsúszik az arcomról, amikor nem ismerem fel a játékot ami az asztalokra van kirakva. Öhm. Pardon? Ez meg mégis mi a kockás fülű teknősbéka?
- Akkor oda? - biccentek (hiszen mutogatni milyen dolog már, ugye) fejemmel egy asztal felé, ahol még csak ketten ülnek körben, látszólag játékostársakra várakozva. Körbepillantok, és ha jól veszem le négyen játszanak egy asztalnál, így az jó lehet, de... Mi ez a játék? És miért csak ez van? Az ott a polcon komolyan egy Activity és senki nem játszik vele?! Továbbra is megrendülve veszem az irányt két fiatalabb asztala felé, ha Dimi bácsi megindul, akkor picit mögé húzódva, őt követve. Öhm, jah, lehet kicsit berezeltem? Neem, nem, nagy levegő, menni fog ez, nem baj, majd menet közben kitalálom, csak nem lehet olyan bonyolult, ugye. Híres utolsó szavak.

Az asztalhoz érve lefutjuk a kötelező udvariassági köröket, majd helyünket elfoglalva játékhoz is kezdünk. Annyira jól adhatom a magabiztost (nem), hogy "fiatalabb kezd" alapján mindenki az én lépésemre vár. Nézem az asztalon gúnyosan terpeszkedő játéktáblát, ami amúgy tök cuki, hogy ilyen kis felépíthető mezőkből áll, remélem a végén megengedik hogy építsek belőle egy tornyot. Szóval csak nézem, és várok. Ők is néznek, és ők is várnak.
- Izé, kaphatok bábut és dobókockát? - nyújtom ki végül a tenyeremet, hátha csak elfelejtettek adni, mert arról fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem az építhető játéktáblával, ha nem tudok rajta lépkedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred | aug 18 | o | oo

Próbálom türelmesen megvárni, amíg mindenki kinyalakodja magát, de valljuk be őszintén nincsen egyszerű dolgom. Egyáltalán nincs. Több oka is van ennek. Az egyik természetesen az, hogy itt ez a rengeteg víz. Igen, mondhatni sürgős nekem eljutni a strandra. De hát hydromágus vagyok úgy csak érthető a dolog, nem? Olyan ez, mint amikor egy leszokott alkoholistát bezárnak egy szobába, kirakva neki egy nyitott üveg isteni finom többéves brandy-t. Amihez nem tud hozzáférni, de érzi az illatát. Tiszta téboly, nem? Na, valami ilyesmi most nekem a Balcsi. Tudom, hogy ott van, érzem. Meg ugyan nem fogok részegülni tőle, de hogy már alig várom a találkozást a sok vízzel, hát az is tuti. A másik ok meg … hát, szóval próbálok tényleg de tényleg odafigyelni mindenre, ami körülöttem történik. És nem megragadni olyan apróságoknál, hogy nyaralunk, hogy luxus-szobánk van, hogy milyen szokatlan – mármint persze jó, de a tangapapucs az azért eléggé meglepett valljuk be őszintén – ez a szerelés, amiben a barátom ücsörög mellettem. Nem mehetnénk már, de tényleg? Légyszi!
Szerencsémre felfigyelek Edith bambulására, enyhén biccentett fejjel figyelem először a távozó srácokat, de hamar rájövök, hogy nem is őket nézi a leányzó. Így máris semmi érdekes nincs számomra a furán ránk pislogó duóban, helyettük inkább Edithet figyelem. Hamar kiderül, hogy min töprengett. Még mielőtt újabb figyelemelterelési dolgokon töprenghetnék, bedob egy kérdést, amiért hihetetlenül hálás leszek hirtelen.
- Te nem láttad, hogy milyen fürdőszobáink vannak? Meg nem próbáltad ki, hogy milyen kényelmesek az ágyak? Azonnal a birtokába vett mindent, a kádba engedtem neki egy kis vizet, szóval valószínűleg ha visszaérünk, akkor majd takaríthatok rögtön – felelem egy hatalmas mosollyal, összenézve Thomasszal. Felemelő látvány volt, ahogy a csodacica egy forma1-es versenyautót megszégyenítő sebességgel bevágódott a hatalmas nagy kád alján lévő kis vizecskébe. Hogy mugli módszerrel takarítom-e össze, vagy másképp, hát azt még nem tudom. A fényképezés meg, valóban jó ötlet, főleg így hogy sokan vagyunk és nem kell nyújtózkodni, mint szelfi készítésnél. Igaz hogy nem mindenki lesz benne egy fotóban, de majd erre is kitalálunk valamit.
Szerencsémre hamarosan már a strand területén bolyongunk, fantasztikus látvány az egész. Hívogató füves területek, csalogatóan finom illatok a bódék felől, na meg a víz. A gumimatracok határozottan mulattatnak, a delfinkutyás az egy dolog, az unikornis az meg teljesen rendben van. Jaj igen, már el is felejtettem, hogy mekkora sláger a mugliknál az unikornis. Na de azt a pizzaszelet formájú matracot például nem tudom hova tenni. Elférni se lehet rajta kényelmesen, belekapaszkodni meg, nem is tudom. Furcsa, az a lényeg.
- Szerezhetünk majd matracot, ha gondoljátok. Meg strandlabdát, ha nem hozott valaki – több ötletem is lenne, de inkább nem árasztom el a többieket velük. Például, hogy béreljünk vizibiciklit. De olyan csúszdásat. Azzal beljebb is lehet menni, ugrálni is lehet róla, meg csúszdázni. Fantasztikus lesz ez a nap! A helyünk is elég hamar kiválasztódik, lepakolunk, majd jelzem a többieknek, hogy megvárom őket itt, amíg átöltöznek. Ha jól emlékszem láttam pár öltözőkabint az út mentén. Amint egyedül maradok gyorsan leveszem a felesleges ruháimat, elpakolom őket, előkészítem a törölközőt, felkötöm a hajamat, hogy ne legyen majd útban. Aztán nekiállok bekenni magam naptejjel, fő a biztonság ugyebár. Reményeim szerint el is készülök ezzel a művelettel, mire visszatér mindenki és már csobbanhatunk is!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Örültem a megbeszélt találkának, tök jól elvoltunk most így repülés közben, szerettem volna jobban megismerni a lányt.
- Remélem. Nagyon nehéz megtanulnom azt, ami egyáltalán nem érdekel, de időnként muszáj magolni - sóhajtottam egy nagyot, majd oldalirányosan kezdtem el repülni, gyorsítva. Kicsit cikáztam fel-alá, majd visszatértem Masa mellé.
- Nem baj, akkor majd összehozunk valami csajos dolgot, pizsi parti vagy hasonló - közöltem vele vidáman. Végül is miért is ne?
- Ezzel a témával én is ugyanígy vagyok. Mindenevő vagyok műfajtól függetlenül, a lényeg, hogy tetsszen a szám, a ritmus, ragadjon meg a zene - feleltem neki vigyorogva. Ezen a téren nagyon hasonlítottunk egymásra, ez pedig jól eső érzéssel töltött el. Klassz volt, hogy ilyen pozitív kisugárzása volt a repülő társamnak, valahogy még engem is képes volt jobb kedvre deríteni, valamit nagyon tudott.
- Bizony, ezt jól látod. Nyitott vagyok alapvetően az emberekre, de abban a házban nem egyszerű barátokra találni. Több más házból vannak barátaim, úgyhogy ez nem jelent gondot számomra, de tudod igaz a mondás, miszerint ismerősből sok van, jó barátból csak néhány - feleltem a lánynak. Rég nem beszélgettem senkivel sem ennyire őszintén, furcsálltam is, hogy így megnyíltam neki annak ellenére, hogy azt vallottam magamról előtte, hogy Rellonos vagyok.
- Ó, de kár! - közöltem vele csalódottan, szívesen repkedtem volna még a társaságában. Engedelmesen követtem őt, majd miután leértünk a földre, intettem neki, hogy várjon. Előkaptam a zsebemből a pennámat és egy cetlit, amelyre egy üzenetet írtam fel.

"Kedves Masa!

Tali délután 3-kor a könyvtár előtt!

Üdv,

Dana, alias Debbie (Navine)"

Széles mosoly kíséretében átadtam neki a cetlit, úgy döntöttem, hogy felfedem neki a kilétem, hiszen ha már újra találkozunk, akkor indítsunk tiszta lappal. Végig rendes és jó fej volt velem, így megérdemelte az igazságot. Aztán ki tudja, mi lesz még? Sose lehet tudni, talán egy jó barátra sikerül szert tennem Masa személyében, az is lehet, hogy csak szimpla ismerősök leszünk, ezt előre nem lehetett tudni, de a ma este alapján úgy éreztem, hogy mi még sokszor fogunk találkozni. A büntetés pedig bármi legyen is, eltörpült amellett, hogy remekül szórakoztunk ma este ebben a röpke tíz percben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Feather gyakorlatilag megkísérli lecsóválni a farkát a helyéről buzgalmában, mielőtt elérné a határt, ahol annyira felpörög, hogy okvetlen el kell rohannia egy körre, az asztalok közt szlalomozva. Seth egyfajta ezt-sose-szokom-meg fejjel néz utána, mielőtt visszatérne a kérdéshez.*
- Jobb lenne fent... Azt hiszem.-*Néha nem mások zavarják, hanem ő viseli nehezen saját magát, ezt a mostanit, aki kétszeri invitáció után is attól tart, hogy terhére lesz a másiknak és tolakodó, hogy a lakásban szeretne inkább leülni
Szótlan követi Averyt, át a kis utcán és fel a lépcsőn, futó pillantást vetve a postládára.
Odabent Feather, fajtájához hűen, azonnal elindul felderíteni a nem túl nagy lakás minden zugát, s Seth tekintete követi, furcsa, vegyes érzésekkel fedezve fel az átalakítások nyomát. Igazán nem emelhet szót ellenük, azonban ettől még nem sikerül teljesen semlegesen fogadnia be a képeket. Emlékszik a szobák eredeti elrendezésére, s arra is, milyen volt, mielőtt itthagyta őket. Arra is, hogy sosem mondta ki, szeretne néha egyedül lenni, így aztán végül már senkit sem tudott megtűrni maga mellett.
- Nem baj, nem hi...-*hiányzik neki, akarja mondani, de végül nem viszi rá a lélek, mert Feather nincs túletetve, sem agyonbabusgatva. Ennyi kényeztetés belefér, bár a kolbászra meg kell ráznia a fejét.*- Olyasmit adj, ami nem fűszeres. Egy darabka sajtot vagy sonkát, ilyesmit,-*egészíti ki a magyarázattal, mielőtt még a kérdéses eb kinézné a kolbászt Avery kezéből, még ha egyelőre az ágy alatti rész sokkal jobban érdekli is. Bizonytalanul válik meg a cipőjétől, hogy ne koszoljon, találomra a pult felé sodródva - arra támaszkodik, míg a másik jövés-menését figyeli, mozgását követve. A hozzá intézett kérdésre hosszabb szünet után felel. Meg kell majd mutatni az állatnak a tálat, mert nem hallja a koppanását, aztán a víznek szaga sincs.*
- Egy fekete teát, ha lehet.-*A kávéhoz már késő van, alkoholt nem ihat, a víz pedig valahogy kevésnek tűnt, főleg annak fényében, ahogy egymásnak passzolgatták a labdát.*
- It looks a lot like when I was first here,-*jegyzi meg, bármiféle komolyabb érzelmi színezet nélkül - nem szükségszerűen jó vagy rossz, mindössze változás, amit el kell fogadnia. A gondolatai azonban elkanyarodnak, amint tekintete meg-megpihen a lakás különböző pontjain.*- Sokszor úgy tűnik, hogy én is ugyanolyan vagyok, mint amikor először éreztem, hogy valami baj van velem. Hogy csak egy helyben toporgok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem csak beleuntam, de bele is fáradtam már ebbe az egészbe. Megértem Coltont, tudom, miért csinálja ezt, tudom, miért támad ennyire görcsösen és azt hiszem, valahol azt kívánom, bárcsak visszamehetnénk az időben és semmissé tehetnénk ezt a másfél évet, hogy ne jussunk idáig. Hosszan, türelmesen engedem ki a levegőt, s habár arcom meg sem moccan, miközben beszél hozzám, az elmém pörög, fájdalmasan pörög. Akaratlanul összekötöm a szavait Shayleen összeroppanásával, akaratlanul megtalálom a hasonlóságokat, és attól, mennyire egyformák, mennyire hasonló dolgokat vágnak a fejemhez, legszívesebben felnevetnék. Talán igazuk van. Talán tényleg ezért a mártír szerepért élek, hogy valamiért mindig legyen amiért sajnálniuk, hogy a megfelelő pillanatban odadörgölhessem, én ott voltam, és nem kértem semmit, hogy a saját önfeláldozásom használhassam ellenük, amint a legkisebb kellemetlenség ér. De mit csinálhatnék? Mit kellene csinálnom? Ha egyszer is hátat fordítottam volna a nővéremnek, ha egyszer is elmondtam volna Coltonnak, hogy bánt, egyből önzővé váltam volna, érzéketlenné, empátiátlanná és még sorolhatnám.
Persze egy valamiben igaza van. Az ütéseket képes vagyok elviselni, a fájdalom az, ami fejben stabillá tesz, ellenben arról sosem volt szó, hogy tőle kapjak ennyire övön aluli találatokat. Szemöldököm épp csak megemelkedik, tekintetem megmoccan az arcán, de nem hagyja el azt. A türelmem már rég elvesztettem vele szemben, az egyetlen visszatartó erő az a józan eszem, és a kézfejemen bütykeinek fantomfájdalma, ahogy meg-meghúzódik rajta a bőr. Ugyan a sebeket eltüntettem, az inger megmaradt, szinte beleégett az idegpályákba a sebek felszakadásával járó szúró-sajgó érzés.
Őszintén, képtelen lennék megmondani, egészen pontosan mit kérdezett tőlem Cole. Nem arról van szó, hogy retardált lennék, vagy csorba esett volna az emlékezőképességemen a fejemet ért ütések miatt, viszont nagyon sok minden van épp bennem, és a koncentrációm elvonja az, hogy visszafogjam a legilimenciám és ne verjem szájba. Holott ez lenne talán az egyetlen megoldás számomra, talán nem ököllel ütni őt, talán nem várni, hogy vékony patakban csorogjon le állán a vére, de fájdalmat okozni neki, lerombolni őt, bántani. Nem lennék rá képes.
- Nem, Cole - szám szélében bujkáló mosollyal ingatom meg fejem. Áruló lennék? Aligha. Kezemmel végigsimítok államon, a borosta sercegve karcolja fel bizsergő-zsibbadó tenyerem és ujjaim, de most pont erre van szükségem, éreznem kell, hogy itt vagyok. Hogy vagyok. Nem hagyhatom, hogy a fejembe másszon, akkor már eleve vesztesként vonulnék egy olyan csatába, amit nem is akarok megvívni. Ez az igazság. Nem akarok vele veszekedni, nem akarok vele versengeni, ahogy bántani sem akarom, mert belefáradtam Colton fölényességért folyó játékaiba.
- Azt, amit a húgoddal tettél, egyedül magadnak köszönheted - ujjaim behajtom majd kinyújtom, fejem oldalra billen, kezem kinyújtom felé, és játékosan paskolom meg arcát, majd simítom rá tenyerem, megtartva fejét. - Vagy erre már nem vagy annyira büszke? - közelebb hajolok hozzá, hangom szinte sziszegésként hat, ahogy végig szemeibe nézek, nem hagyom, hogy elkaphassa rólam a tekintetét. - Te is pontosan tudod, hogy magadtól basztad el, Cole - mosolyom kiszélesedik, ahogy felkuncogok. Valami határozottan átkapcsolt bennem, már nem bírom eltűrni a folyamatos sarat, azt, hogy mindenért én legyek a hibás, hogy a saját életem másokról szóljon. Nem akarom bántani őt, és valahol tudom, hogy nem is tudnám, viszont senki nem kötelezhet arra,  hogy némán tűrjem azt a szart, ami kijön a száján.
- Vagy már elfelejtetted, hogyan röhögted őt ki, Colton? Hogy megaláztad az édes húgod érzéseit, az egyetlen emberét, aki melletted volt gyerekkorod óta? Aki a kezedbe adta a lelkét, hm? - szemöldököm megemelkedik, ahogy leeresztem kezem. Sosem voltam olyan jó a szavakban, mint ő, az én erőm sosem a kimondott gondolatokban volt, hanem a tettekben, az érintésekben, a vérében bizsergő, libabőrben kicsapódó érzésben. Azt akarom, hogy az illatom az orrába égjen, hogy újra napokig érezze, hogyan csapódik vissza leheletem a bőréről, de nem szavakkal. Azt akarom, hogy a teste reagáljon rám, hogy a tudatalattiját újra beszője a jelenlétem, mert ha valamit, ezt képtelen megakadályozni - mindezt persze marha nehéz elérni egy olyan játékban, ahol nem érhetek hozzá.
- Mitől félsz ennyire, Colton? Ha Emily megtudja, csalódik benned? Esetleg újra elveszíted őt? - mert, tagadhatja bármennyire is, azzal, hogy szóba hozta ezt, azzal, hogy, fogalmazza meg bármilyen szépen, de megkért, sőt egyenesen zsarolni próbált valamivel, a saját bizonytalanságán adott kapaszkodót. Persze más kérdéskor, hogy Ems valójában sosem tudna teljesen hátat fordítani neki. Érzem, ahogy a saját legilimenciám körbeveszi őt, óvatos, leheletfinom csápjai vigyázva érnek bőréhez, mintha csak cérnavékony kötélen táncolnék az elméjében, egyetlen, apró rezdülése a felületnek végzetesen árulkodó lehet, hát nem mozdulok, nem veszek levegőt. Nem teszek semmit.
Nem most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Az ujjaim már nem mozognak olyan kocsonyamód, mint az elmúlt tíz, tizenöt vagy húsz percben. Nem számoltam a perceket, csak arra figyeltem, hogy úgy tudjam venni a levegőt, ne legyen belőle kellemetlen érzés a mellkasomban. Habár az még mindig láthatóan jár ki és be, már nem jár akkorra fájdalommal. A sportok igen távol állnak tőlem, maximum Anyu macskáját vagyok hajlandó kergetni az udvaron, de ennyiben ki is merítettem számomra a testmozgás fogalmát.
A következő pillanatban már bátrabban dugom ki a fejemet, és látom, hogy… hogy nem látom. Ezért látványosan törlöm le a lefelé gördülő izzadtságcseppeket alacsony homlokomról, miközben egy-egy lelógó göndör tincsbe kapok, amire csak fájdalmasan összehúzom aprócska kék szemeimet. Mindenhol ott vannak. Le kellene már vágatni. Vajon van Bogolyfalván jó fodrász? Vagy majd megkérek valakit, hogy essen neki. Ennek úgysem lehet ártani. Olyan vastagszálú, hogy csoda eddig még nem tört bele egy olló sem.
„Pszt!” Üti meg a fülem egy titokzatos szólítás. Nekem szól? Forogni kezdek magam körül, majd a mellettem sóbálványként álló öreg nénire nézek, akinek a szeméből süt a megvetés és a házsártosság. Együgyű mosolyt vetek felé. Mondhatni egész bátran teszem meg mindezt, mert ma reggel betettem a műfogsort, hiszen úgy volt, hogy találkozok egy felsőbb éves sráccal, hogy „korrepetyáljon” átváltoztatástanból. De aztán kaptam tőle egy üzenetet, hogy a buli lefújva, mert randija lesz. Randija. Hihetetlen, hogy lemondja egy csaj miatt. Én még Lili miatt sem mondanám le a barátaimat. A barátság szent dolog.
Tehát a mosolygást egy esetlen intés követi, amivel búcsút veszek az asszonytól. De ha nem ő, akkor ki pisszegett nekem? Keresek, keresek. Szkennelem, mint a Terminátor a járókelőket, majd egy tejfelszőke hajkoronát és annak tulajdonosát vélem beazonosítani a hang forrásaként. „Igen, te!” Folytatja. Mintha egy földönkívüli létforma lennék, fordítom oldalra a fejem csigalassúsággal, és teszek felé egy, majd két lépést. Közben szememet kaméleonszerűen köröztetem, hogy lássam, ha valami vagy valaki az életemre akarna törni. Végül nem messze tőle állok meg, zsebre dugom a kezeimet. Benedvesítettem az ajkaimat, majd szólásra nyitom őket.
- Így senki nem fog tőled krumplit venni – mutatok a zsákra, ami eddig a szőke fiú erődjeként funkcionált. – Mármint, ez a pisszegés, érted – vonom meg a vállam, de közben karakteridegen komolysággal meredek rá. – Olyan, mintha illegális bájitalokat árulnál fényes nappal vagy valahol a sarok mögött állna a fagyis furgonod – utalva arra, hogy Amerikában annak idején sok-sok gyereket raboltak el ezzel a trükkel.
Továbbra is csak egyszerű tekintetemmel meredek az idegenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

  Amikor először hívtam a szüleimet azzal, hogy akkor mennénk, azt hittem, hogy nagyon felelőtlennek fognak tartani és megtiltják. Még mindig nem rajonganak a gondolatért, hogy kviddicsezem, de az iskola év elején küldött tanrendet, hogy mikor mi lesz, így tisztában vannak az egyre közelgő meccsemmel és a vizsgaidőszakkal is. Mindig azt gondoltam, hogy amint végre tizenhét leszek, nem kell engedélyekért rohangálnom a szüleimhez és viszonylag önálló lehetek, aztán láss csodát, az első "felnőtt" nyaralásom is szinte teljes mértékben tőlük függött. Aztán meglepően normálisan fogadták, hogy hiába lenne egy csomó dolgom, én azért megszöknék pár napra a Balatonra, és kaptunk két szobát, amit ugyan nekünk kell takarítanunk és mindent mi intézünk, de ez is jóval több, mint a semmi. Azt mondták, hogy már nagylány vagyok, úgyhogy az ilyen dolgok is az én felelősségeim. Ha nyaralni szeretnék, akkor nyaralok, a következményeket pedig szintúgy elviselem. Egészen kielégítő ez a szituáció számomra.
- Nincs mit - mosolygok vissza Thomasra. Én is kétlem, hogy engem keresnének idő közben, maximum azért, hogy meggyőződjenek olyan dolgokról, minthogy rendesen takarítunk magunk után, nem használunk mágiát, és amúgy jól érezzük magunkat.
- Örülök, hogy ő is jól érzi magát - bólogatok lelkesen a benitos történet után. Régen sokat mondtam anyáéknak, hogy szerintem felesleges akkora kád, amikor itt van a Balaton, biztosan mindenki csak a homokot szándékozik leáztatni magáról a fürdőben, de úgy látszik, most nagyon is kapóra jön az óriási fürdőszoba. Viszonylag hamar a parton találjuk magunkat, ahol egy nálunk már kevésbé lelkes lány elveszi a jegyeinket és beenged minket. Részben megértem és sajnálom, amiért nyáron is dolgoznia kell, de szerintem nehezen találhatott volna jobb munkahelyet az idényre. A többiek mellett bandukolva én is rácsodálkozok pár dologra, holott már ezerszer láttam a különleges alakú matracokat, és biztos vagyok benne, hogy még amikor elsős voltam, a szüleim vettek nekem egy unikornisosat születésnapomra, de azt valószínűleg Pesten hagytam, mert nem gondoltam, hogy én a közeljövőben nélkülük jövök üdülni.
- Mindkettő jó ötlet - vetem oda gyorsan, fürdőruhával a kezemben, ahogy elindulok az öltözők felé. Szerencsére azért elhelyeztek néhány táblát, ami mutatja merre kell mennie az ember lányának, ha ruhát szeretne cserélni. Bár gondolom nélkülük sem lehetne eltévedni, miután minden viszonylag átlátható.Már én is nagyon igyekeznék a vízbe, így gyorsan kapkodom a lábaimat arrafelé.
- Itt kint találkozunk - mondom a másik két navinésnek, akik szintén nem öltöztek át a szállodában, ha időközben sikerült tartaniuk a tempót. Bevetem magam egy fülkébe és amilyen gyorsan és lelkesen edzések előtt szoktam öltözni állok neki itt is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Dana
takarodó után, őrjáraton

- Nekem könnyű, mert szinte minden érdekel - vonok vállat miközben ismertetem az indokot miért nem buktam még meg. Jó, mintha a reptan nem sikerült volna olyan szépen elsőben, de nem véletlen mondtam, hogy maga a tantárgy nem a kedvencem, inkább a gyakorlat jön be. Ha nem lennék érdeklődő, a szétszórtságomnak hála ki tudja egyáltalán az elsőn túljutottam volna-e.
- A pizsiparti már jobban hangzik - somolyodok el nem létező bajszom alatt, és már látom is magamat ahogy belopódzom egy ismeretlen területre, a navinés hálókörletbe. Vagy a rellonosba, mondjuk ott már jártam.
- Pontosan - bólgatok, hogy értem hogy gondolja a zene-kérdést.
Bazsalyogva igyekszem az elhangzott mondatokat egy rellonos illetve egy navinés szájába adni, és nekem azért jobban illenek az utóbbihoz. Persze nem azt mondom hogy egy rellonos ne szerethesse az embereket (Dia is nagyon szereti őket a pletykák alapján, na nem mintha ez nekem baj lenne, ki vagyok én hogy beleszóljak), dee... Akkor is. Azért továbbra sem veszem készpénznek a dolgot, ember vagyok, ráadásul Masa, így nagyon is benne van a pakliban hogy tévedek. Azonban mielőtt reagálhaték, lejár az időnk, és így megindulunk a homokórához.

Megkönyebbülten látom, hogy ha csalódottan is, de szófogaóan leszáll mellém a földre. Gyorsan visszaviszem seprűinket a szertárba, és rászórok egy colloportust, hogy legalább a látszat meglegyen, ha valaki más is repülni kíván ma este, és mire visszalépek a lányhoz, egy cetlit nyújt felém. Pillanatok alatt átfutom, majd egy mosollyal zsebre vágom.
- Köszi az őszinteséget, ott leszek - esik jól, hogy végül tisztázódott a rejtély a fejemben, és vissza is fogom magam kicsit a büntetéssel. 5 versszakot kapott volna alapból, 10-et a repülés miatt, de most a hiszti hanyagolásáért és az őszinteségért ezt lecsökkentettem 7-re. Hogy hét mire?
- Nos, akkor adok két hetet, hogy írj nekem egy 7 versszakos verset egy tanárodról, akinek a legjobban unod az óráit, és elhozd nekem.
Ha már valamit adnom kell, szeretek kreatív dolgokat kitalálni, sokkal több értelmét látom ennek mintha felsúroltatnám vele a bejárati csarnokot.

Ha összeszedte minden cuccát megindulunk a kastély felé, továbbra is beszélgetve. Kastélyon belül ugyan visszafogottabb hangon cseverézünk, de elkísérem a körletük bejáratáig, megvárva, hogy behúzódjon. Még trázsálok pár percet, hogy fülön csípjem ha ismét kimerészkedne, majd mikor csak az álmosan szuszogó kastély hangait hallom, léptek csosszanását nem, visszaindulok a hozzám tartozó folyosórészek felé, remélve hogy ma már nem akadok bele másba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Észreveszem az enyhe pírt az arcán, viszont nem töprengek el azon, hogy vajon mitől. Rájött volna-e, hogy miért? Vagy mert eddig azt hitte, hogy ugyanúgy – ha nem még jobban – egymáson lógunk, mint minden más pár? Vagy mert ők nem azok? Igazából teljesen mindegy, hogy melyik az ok, mert abban biztos vagyok, hogy nem szeretnék erről beszélni. A haja mögé bújó Masát figyelve ő sem. Szóval akkor hagyjuk is. Így is épp elég rendhagyó ez a beszélgetés.
- Tényleg? – kérdezek rá hitetlenkedő hangsúllyal. Úgy gondolja? Illünk egymáshoz? Ezen sem gondolkoztam el. Nem tudom, hogy így van-e. Az biztos, hogy Ő illik hozzám. De hogy én hozzá? Hogy én lennék neki a legmegfelelőbb társ? Hát ebben már nem vagyok annyira biztos. Remélem, hogy igen. Sajnos elég jól kitűnik a szavaimból, a hangsúlyaimból hogy mennyire önbizalom hiányos is vagyok. Jó lenne ezt is leküzdeni, majd rákérdezek a dokinál, hogy erre van-e valami tippje.
Masa láthatóan egyre jobban visszatér a megszokott stílusához, bármilyen szokatlan és furcsa is ezekről a dolgokról beszélgetni, jót tesz neki. Reménykedtem ugyan abban, hogy a fotós szösszenetemre nem reagál, de mivel csak egy részét mondtam el a történetnek, így persze, hogy másképp jön le neki az egész. Végighallgatom a szavait majd sóhajtok egy nagyot megrázva a fejemet.
- Ők fotóztak. Nem más. Annie akkor kapott fényképezőt, és felavatták – semmi pletkya keltési szándék nem volt ott. Csupán egyszerűen megörökítették a hangulatot, a pillanatokat. Veszek egy nagy levegőt, majd folytatom. – Ez az egész csak azért röhejes, mert ismerem Thomast. Ha Annievel ők úgy lettek volna, elmondta volna. És ezt tudtam is, de mégis. Álltam ott a szobájában a faliújság előtt, ahol egy rakás kép ki van rakva a számára nagyon fontos emberekről. És jó páron a szemembe vigyorognak Annievel. Kiakadtam. Azt hittem, hogy a barátnője, és ő valamiért mégsem mondta el nekem. Nem volt milyen pillanatot elkapni Masa, se fényképen, se személyesen – rázom meg a fejemet a padlót figyelve. Igen, fájdalmas volt. De nem igazán a látvány, hanem az érzés, ami elöntött akkor. Meg utána a kavarodás. Te jó ég, az nem volt semmi mire kibogoztuk, hogy ki miről beszél. Természetesen azt nem veszem észre, hogy új információval láttam el prefitársamat. Mondjuk ez még elég ártatlan kis hírmorzsa, jó hogy nem említettem meg, hogy ott is aludtam.
- Bence mit szólt, hogy féltékeny voltál? Tudja egyáltalán? – emelem fel újra a tekintetem a lányra. Ha minden igaz, akkor Thomas tudja, hogy én az voltam. Igaz, nem mondtam így ki, de szerintem tudja. De ennek tuti, hogy nem fogok utánajárni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatoni nyár
Én | Fürdőruha | 08.18.

Igaz, beoldalaztam kicsit a fürdőbe hogy arcot és kezet mossak az izzasztó út után, de mivel épp az a veszély fenyegetett, hogy ha huzamosabb ideig bámulok a kádra beleugrom, és estig nem szednek ki, inkább rögtön elkaptam a tekintetem miután megláttam. Igyekeztem inkább a Balatonra koncentrálni, és magamhoz képest sietősen hagytam ott a csapot. Az ágyra leültem, de csak annyi időre, amíg bőröndömből előhalásztam a fürdőruhám, utána az ablakohoz sétálva vártam meg míg megkapom a jelzést, hogy mindenki kész és indulhatunk.
- Hát de jó neki - sóhajtok fel a gondolatra, hogy a kis szalamandrapárduc (valami ilyesmi volt a neve) már kedvére pacsálhat a kádban, amíg mi az aszfalton kutyagolunk csak a strand felé. Hangomból tisztán kiérezhető a vágyódás, remélem nem annak tudják be, hogy szívesebben maradnék a szálláson, hanem hogy szívesen mennék már be a vízbe.
Nézelődve követem a többieket, rácsodálkozva erre-arra. Megmosolygom az unikornisos gumicsodát, aztán észreveszek messzebb ételbódékat, játszótereket. Nem jártam még itt, így minden újszerűen hat, de igyekszem nem elkeveredni a többiektől. Nem pakolok le semmit, Laurát magára hagyva veszem be én is az egyik öltözőt. Bólintok Dankának, hogy persze, majd miutn megfigyelem hová mennek be, én is eltűnök egy faajtó mögött. Rákattintom a zárat, majd gyorsan átvedlek, hogy aztán nem egészen két perc múlva már eddigi ruháimmal a szatyorban lépjek ki az ajtón.
Alapból egyébként eszembe sem jutott volna rendes ruhában lejönni a partra. Most azonban féltem, hogy ha ott találom magam a fürdőszoba közepén fürdőruhában, akkor tényleg megkísért a kád, és Benitoként vetődök a vízbe. Alapból nem szoktam ennyire hevesen reagálni a fürdés gondolatára, de rég volt szerencsém zuhanyzón kívül máshoz, az pedig csak még rátett egy lapáttal a dologra, hogy a melegben utazgatás miatt kellemetlenül ragadósnak éreztem a saját bőrömet.
Bevárjuk egymást, és amikor mindenki elkészült, visszaindulunk Laurához. Vászontáskámat a földre rakom a többieké mellé, majd türelmesen megvárom, hogy mindenki bekenegesse magát, miközben vágyódó pillantásokat vetek a víz irányába. Ha esetleg felajánlanák a naptejet visszautasítanám, nem szoktam és nem is szeretek ilyesmit használni. A bőröm nem ég le, cserébe csodás kis allergiás kiütéseket tud okozni ha nem a megfelelő fajtával kenem be magam, és annál minden csak jobb lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Három személyes drámánk új színekkel telik meg. Henrik ügyvédjének érkezése átrajzolta az általam magamban felvázolt terveket. Mégis mintha elért volna a férfihoz a szándékom, mert megszegve a jogvédő intését pár mondatot mégis kiejt és felém intézi szavait. Erre rátromfolva az ügyvéd is kérdez. Persze, ez várható volt tőle. Nem hagyja a koncot és köröz körülötte, hogy megvédje. Kettő egy ellen aránynál az ember helyzete minden csak nem rózsás. Ez van velem most. Csak a szőnyegbombázás, amit kaphatok. Ideje ellentámadásba lendülni! De a magam módján. - Eddig az volt a cég nézete, hogy ön a tettes. Ez nem vezetett sehová, mint azt mind tudjuk - nézek végig Henrikre szavaim alatt - Most szeretnénk megvizsgálni egy másik szemszögből a dolgokat. Onnan, hogy ön az ártatlan áldozat - itt már az ügyvédre pillantok - Új kérdéseket vet fel az új álláspont - eltértem az eredeti tervtől és nem azt ellenőrzöm le, hogy konstansak-e a férfi válaszai - Emiatt kértük, hogy fáradjon be Ambrózy úr hozzám - tolom el jelentőségteljes mozdulattal az eddig megszerzett minden információt tartalmazó dossziét jó messzire. Erről a pálfordulásról nekik nem kell tudniuk. Ezért majd én tartom a hátamat. De valahol, mélyen a zsigereimben érzem, hogy azért nem jutottak sehová eddig ezzel a jó emberrel itt, mert nem tértek el a gyakorlattól. Ha változást akarsz ne várd, hogy eléred ha mindig mindent ugyanúgy csinálsz. Le kell lépni a járt útról. El kell hagyni a biztos kikötőt. Tehát most vegyük fel innen a történet fonalát. Lássuk mit reagálnak erre a velem szemben ülő urak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bármennyire szeretnék megfelelően cselekedni, se az utánajárás se a bürokrácia nincs az ínyemre. Egyáltalán nem tudok felfogni és ép ésszel kezelni szabályozásokat, amiknek se természetben, se általam nincs értelme. Olyan dolgokat próbáltak meg elkobozni tőlem érkezéskor, amikhez semmi joguk nem lett volna. Mondjuk úgy szerencsém volt azzal, amit nem találtak meg, a többit pedig hosszas levelezés után megkaptam, cserébe most intézkedhetek. Esküszöm próbálkozom, de nemhogy a helyem, egyszerűen a gondolkodási módot sem találom a helyiek között. Néha azon gondolkodom a testvérem hogy élt túl más kontinensen, közben pedig a valóságban fogalmam sincs. Mindig  jót írta meg, én is ezt tettem már az első levélben is. Az is lehet, ugyan ilyen szarba tenyerelt indulásból, de nem terhelt volna minket vagy anyát. Apáink amúgy se tudnak soha semmit, igazából van a tényük, néha a megjelenésük és ennyi. Nem mozgatnak nagy szerepeket és erőket értünk.
- Jó napot kívánok, Winnifred Adyra Rossouw - említettem a nevem is közelebb lépve és be is vonulva az irodába. Itt még van esély nyilván helyreigazítani ha én eltévedtem, vagy esetleg ő nem engem várt. De elég barátságos volt a környezet fogadtatás terén, így inkább mentem az irány után és csak akkor néztem fel a férfire, mikor már leültem és a táskám az ölembe húztam. Elgondolkodva, kicsit hunyorogtam is, de ő mondta ki hamarabb a sejtésem, aztán el is mosolyodtam bólintva párat.
- Igen, szerintem is. Eddig az Uagadou Mágusakadémián tanultam, idén éreztem az egyetemi oktatás és az itteni mesterképzés miatt az országba - tettem hozzá, aztán előszedtem amiket kért, amit én kaptam levelet is, hogy miért is jöttem, majd a kisebb táskát a nagyból, amibe minden kért dolgot összepakoltam és az asztalra emeltem.
- Kérlek vigyázz rá, vannak törékenyebb dolgok is benne, és olyanok is, amik rossz kézben hamar mágiájukat vesztik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Csak vasárnap van.
Ezt már mondtam neki egyszer, amikor megkérdeztem, hogy van-e kedve piknikezni velem, mert én elhatároztam, hogy ha már vasárnap van, akkor piknikeznék, és a sors akarta igazából, hogy szembe jöjjön velem, és el tudjam hívni magammal. Eléggé megkedveltem, és jókat tudunk beszélgetni, egyedül piknikezni meg annyira snassz. El kellene mennem tényleg a menhelyre, és kellene egy társat szereznem, mert a séta sem annyira jó egyedül, célszerű lenne, ha mondjuk egy kutyát sétáltatnék.
- Ne aggódj, hoztam mindent, nem fogsz leégni.
Mert tudom, hogy erre szeret az ember odafigyelni, én sem akarok leégni, mert holnap már dolgozom, és tudom, hogy a kislányok kikezdenek, ha nem barnulok, hanem égek. Örülök, hogy van társaságom, sokkal energikusabbnak érzem magam így sokkal inkább látom azt a bizonyos motivációt, hogy tényleg kimozduljak. Ilyenkor vasárnap mindenki punnyad, és visszavonul a házba, pont ezért jó kimozdulni éppen most, mert senki sincs a kedvenc helyemen, érzem. ÉS valóban, ahogy közeledünk a tavacska felé, elvétve ül csak egy-két ember, a stégen pedig senki sincs. Örömömben tapsikolok egy kicsit, és csillogó szemekkel nézek Nicora.
- Tökéletes nap a mai, gyere!
Húzom meg a pólója aljánál, de elengedem, és nem húzom magam után, tud ő jönni, Én lelkesen sietek fel az építményre, majd szétnyitva a táskát előveszem a kockás plédet és leterítem, a hajamat a fejem tetején egy nagyobb kontyba fogom össze, közben rámosolygok Nicora, és intek felé egyet.
- Gyere, egy kis szín sosem árt, tudod, a savanyúságodra.
Úgy tippelem, hogy ezzel a szóval szerette volna jelezni, hogy most nincs fiú az életében, nincs senki, akivel eljuthatna a következő szintre. Egy kis szín mindenkinek jól jön, sokkal szembetűnőbb lesz az ember, és felfigyelnek rá. Kibontom a ruhámat, és az aljánál fogva a fejemen át veszem le, majd összehajtva a táskára teszem.
- Úsztál már a tóban? Tilos.
Cinkos mosoly húzódik az ajkaimra, ahogy a tavacskának háttal állva, Nicot nézve a stég szélére lépegetek. Nem ugrom, csak a határait feszegetem.
- Állítólag egy gyönyörű sellő is él odalent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Már akkor tudta, hogy kemény fába vágta a fejszéjét, mikor Emily-vel találkozott a fesztiválon. Azóta találkoztak az egyetemen is, persze tök véletlenül és a legutóbb - jó, ez már tényleg véletlen volt - a falu utcáin csámborogva. Szinte szó szerint kapták le a tíz körméről, hogy ugyan menjenek már piknikezni, mert tök uncsi vasárnap a házban ücsörögni és punnyadni. A férfi végül is úgy volt vele, hogy nincs akadálya a dolognak, bár továbbra is úgy érezte, megütheti a bokáját ezzel az egésszel, elvégre oké, hogy ők most ilyen haverizék, de Adrian mit fog szólni? A nője egy másik, sokkal idősebb hapsival megy piknikezni. Ez nem olyan romantikus maszlag, mint a filmekben? Ugye értitek már, mi nem stimmel?
- Óóó, hát akkor bekenheted a hátamat, ha bekenhetem a hátadat - ez kompromisszumosnak tűnik. Mondjuk ilyesmit csak a párok csinálnak, de Nico tudja, hogy ez most nem olyan. Csak egy gondoskodó barát, aki vigyázni akar egy gyönyörű, hamvas bőrű hölgyeményre. Meg persze az sem elhanyagolható tény, hogy szívesen érne hozzá a másikhoz. Tudni akarja, milyen érzés. A fesztivál nem volt az igazi, de ez most... Jaj istenem, de végtelenül romantikus...
- Hát, igazából nem hiszem, hogy erre gondolt volna a húgom, de egy kis színt olasz létemre valóban illene összeszednem - hát jó, ő is fürdőgatyába jött - csak semmi Batman! -, végül is... Már útközben ledobálja a cipőit, nem szarozik, veszi le a felsőjét és épp hámozza le a kezeiről, mikor meglátja Emily-t vetkőzni. Egy pillanat alatt dermed meg, mert oké, hogy elképzelte a lányt szinte meztelenül, de a képzelet és valóság annyira távol áll egymástól, hogy az nem igaz. Biztos volt abban, hogy a másik észbontó és szexi és he would falhoz vágná, de amit lát... És tudjátok ilyenkor igazságtalanok a nők. Hogyan nézzen a szemébe?? Hát nem lehet, elég, ha a nő csak a perifériás látásába kerül és telemegy a szeme csöccsel! Akármennyire is vulgáris ez így, erre nem volt felkészülve. Ahogyan arra sem, ami a nadrágjában alakulgat. A fenébe már! Pólóját úgy tartja maga előtt, hogy a kényes területet eltakarja, úgy közeledik a nőhöz.
- Gyönyörű sellő? Egyet sem látok - igyekszik nagyon erősen a tó tükrére meredni, mintha tényleg azt fürkészné. Már a lány mellé ér, mikor csalódottan megcsóválja a fejét. Persze mindez csak játék. Amilyen ártatlannak mutatja magát, annyira bűnös valójában. Ugyanis amikor ismét felegyenesedik, egy laza mozdulattal löki meg a lányt és beleplaccsantja a vízbe. Ez több okból is pozitív: megrendezi a tökéletes bókhelyzetet és nem látja Emily testét, ami így nem vált ki őférfiasságából nem kívánt reakciókat. Ahogy a lány feje kibukkan a vízből, hirtelen elmosolyodik. - Most már látok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Az emberek mindig többet akarnak és sosem értékelik azt, ami jutott nekik. Nézd meg azokat a családokat, akik ezeket a fákat kidobták. Vihették volna haza cserépben, vagy egyszerűen készíthették volna papírból ennyi csicsával - mutogattam körbe, mert számomra már foglalkozástól függetlenül is igen rosszak voltak a minket körülvevők. Csak azt látom, ahogy sokan rombolnak, én sem vagyok angyal, meg a szervezetemnek lenne erre mit mondania, de nem hiszem, hogy ennyi szemetet hagynék lépten-nyomon.
- Csóró hely ez, én régóta mondom. Gondolj bele még mosógépre se telik, szegény manókat tartják rá, nem beszélve a koszos edényekről és a koszról, amit megint csak velük intéztetnek. - Nem különösebben értem hiszen évek óta szabadítják fel őket itt meg legálisan van egy csomó, akikkel pont úgy bánnak a diákok, mint egy utolsó elhajított zsebkendővel. Ha volt, ami engem dühített, inkább ez, mint a hiánya ennek az őrnek, vagy szegény fák. Ez sem jó, de rengeteg baj van erre, és akkor ránk próbálnak ránk szállni aurorok egy-két süti miatt.
- Elég jól hangzik, ennek mindig lesz helye a világban. Láttam múltkor ilyen szórólapokat, hogy sokan kijárnak az elszegényedett országokba. Segítenek rendbe tenni a falvakat, építenek új kunyhókat a helyieknek, kiviszik az adományokat. Ez nem a humbukos pénzgyűjtős, ők ételt-italt meg ilyeneket visznek - tettem hozzá, mert a másikban én sem hiszek, és szerintem Tim sem, elég okosak voltunk, hogy átlássuk, nem minden működik jól. Legalábbis azt hiszem.
- Nem kell wikeásnak lenni, de értesz a növényekhez. Olyan helyet akarok, ahol nem fog senki és semmi meghalni, és ahol ha van lehetőség sok lehet a természetes dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Bekenheted a hátam.
Jelentem ki vidáman. Minden csodálatos, hiszen a stég szabad. Pont ennyi kellett ahhoz, hogy ez a mai nap tökéletes legyen. Mármint persze a sok másik dolog mellé jött, de ez koronázta meg a mai napot. Imádom a stéget, mert annyira romantikus, annyira meghitt és csodálatos. Az egész annyira tökéletes. A legkedvenecebb vasárnapom a hónapban, ez már biztos. Elégedetten nézem a vizet, és végig elégedettséggel a testemben, a szívemben és a lelkemben cselekszem. Egy dolog van, amit azért picit sajnálok, hogy Nico meleg. Komolyan, ha nem lenne az, minden annyira tökéletes lenne. Annyira jók lennénk együtt, de szerintem nekem ez a sorsom, hogy minden srác, aki tetszik, inkább a saját neméhez vonzódik. Hát ez kínos.
- Mondjuk ez igaz. Egy kis napbarnítottság... meeeg... mondjuk lehetne szőrtelen a mellkasod. Szerintem akkor délcegebbnek hatnál.
Mondjuk nem tudom, hogy ő, hogy is mondjam, melyik játékos? Igen, azt hiszem, ez a jó szó. Nem tudom, hogy melyik csapatban játszik. Szóval lehet, hogy azért szőrös a mellkasa, mert ez is egy jelzésértékű dolog. Nem akarok nagyon beletenyerelni a dologba, meg belekérdezni, hogy akkor most mi a szitu nála, csak egy picit próbálok javaslatot tenni, mint a barátja. Azért remélem, hogy nem hagy faképnél emiatt az egy dolog miatt. Az biztos, hogy az exe elégcsúnyán taccra tette az önbizalmát meg az életkedvét, és kár, hogy én ezene nem tudok segíteni, hiszen én csak egy lány vagyok, akivel maximum vásárolni mehet el. Mondjuk ez nem rossz gondolat, elmehetnénk vásárolni. Na majd ezt is mondom neki mindenképpen.
- Mi a baj?
Pillantok fel rá, és egy kicsit aggódom, hogy most jött rá, hogy fél a víztől. Remélem nem így van, mert ezt a napot fejben már olyan szépen elterveztem idefelé jövet, és nem szeretném, hogy csak kint üldögéljen, mert tudom magamról, hogy én nem tudom megállni, hogy ne menjek be.
- Hát ez az, hogy még senki sem látta.
Mondom nagy komoly tudományos hangon, és kiegyenesedve nem számítok rá, hogy ő kihasználja a figyelmetlenségemet és belök a vízbe. Egy aprót sikítok, majd a tó vizének kiivása után a felszínre török, köhögve, szétbomlott hajjal, aminek a fele az arcomba lóg, a szemem pedig tele van vízzel.
- Elég alacsony az ízlésküszöböd.
Van egy olyan tippem, hogy borzalmasan nézhetek ki, de nevetek, mert a borzalmas mellett szörnyen vicces is lehetek. Nem, ez nem olyan, mint a filmekben. Veszek egy nagy levegőt, lemerülök, és a víz alatt eligazgatom a hajam, mielőtt felbukkannék. Még mindig vigyorogva nézek rá. Karjaimmal és lábaimmal tartva fenn magam.
- Na, és csak ott állsz, vagy csatlakozol? Tök meleg a víz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Néha csak úgy összefolytak előttem az ötletek, máskor álmomban is ott volt az a rengeteg külön álló rész és sehogy nem akart összeállni. Pedig annyira közel volt. Gyakorlatilag karnyújtásnyira, és mégis azt éreztem, sosem lesz az egészből semmi. Többször keltem úgy, hogy ez halott ötlet, mint az normális lenne. De azért ilyenkor csak oldalra fordultam, rágyújtottam és beletoltam Tim szájába is a szálat, biztos ami biztos. Nem szeretek rosszul aludni.
- Igen, lehetnének mágikusak, elsősorban úgyis ilyen fogyasztóknak lesz, ezért is néztem varázslóövezeteket. Szépek, egészségesek és amúgy se árt ebbe a sok betonba valami zöld, mai kitartó és élettel teli - néztem körbe ahogy elindultunk volna kifelé. Igazság szerint mindenhol undorító szagok és alig volt némi fa vagy virág. Kicsit lelombozó ahhoz, amiben jártam korábban. Az ország nem volt csúcson, fővárosolás ide vagy oda.
- ÚÚÚÚ. Ezt ki kell próbálnunk, fogalmam sincs - de nem ma, nyilván, mert most más dolgunk van, de mentális jegyzet, hogy ennek neki kell állnunk, különben nem lesz belőlünk semmi, sőt.
Igaz nem volt egyszerű, de sikerült megegyezni a közlekedési eszközben, én meg reméltem, hogy a mai utolsó út lesz. Szerettem volna, mindegyik előtt így voltam, ha az utolsó állomáshoz közelednénk. Kicsit megfáradtam abban, hogy semmi nem volt elég jó egy ilyen világhoz. Mármint, ha kocsma is, megvolt a maga leendő váza, amit nagyon akartam. Nem véletlenül dolgoztam és szenvedtem annyit azért a pénzért, amit erre tettem el. Nem beszélve azokról a szar helyekről, amiken ezért évekkel ezelőtt megfordultam és amennyit viseltem. Csak ne.
- Tudom, de szeretek biztosra menni - vigyorogtam rá, majd hevesen bólogattam. - Igen, pontosan így, a növények lehetnének térelválasztók. Meg feltétlen fákat sem kell megölni. Láttam egy pasasról videót, aki élő fákat tud olyan kiegészítőkkel ellátni, ami alapján felhasználhatóak például egy nagy águk pultnak. Közben él és nő, nem esik baja, de fölötte hasznosan zajlik minden - nehéz elmagyarázni, de működik. Majd meg kelle gyütt nézzük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Néhány kompromittáló üzenet, pár elhintett pletyka és Bufi már is nem lesz olyan boldog, mint elképzelhetőleg ma reggel lehetett, mikor tudomást szerzett tettének elsöprő sikeréről. Az lehet, hogy Theon nem egy izomkolosszus, sőt a mágikus képességei sem olyan jók, mint a többi társának, ám ha valamihez igazán ért, akkor az az ármány és az intrika. Szóval lehet, hogy most a másik rellonos azt hiszi ő győzött, azonban a játszmának még koránt sincs vége, és ha törik, ha szakad, ő fog győztesen kikerülni ebből a csatából és ebben még Shayleen sem tudja megállítani. Nincs neki szüksége a nő jó tanácsára, fehérségünk egy erős és független jellem, ennél fogva elboldogul ő még a legnagyobb izomaggyal is. Az lehet, hogy néhány törött bordával, de mindenképp lezárja ezt az ügyet. Azonban előtte gyógyírt kell keríteni ezekre az undorító fekélyekre, mert ha valami, akkor a sminkes praktikái biztosan nem fognak segíteni.
Cinikusan horkant egyet, majd jól láthatóan megforgatja szemeit a hölgyemény táplálta félelemre. Az se érdekelné, ha elkapná az egész kastély, legalább ők is megismernék, mekkora tragédia ez, főleg egy olyan sármos fiatalemberrel, amilyen a mi Hófehérkénk is. Amúgy is, ha jól tudja, akkor ez a liba az iskola gyógyítója, csak neki kéne már tudnia, hogy ez a kórság fertőző e, avagy nem. Bár az is lehet, hogy még nem találkozott hasonló esettel. Az se baj, lesz ő a prémium kártya a pakliban.
- Pour l'amour de Dieu! – Csúszik ki a száján véletlen franciául az "ég szerelmére" mondat az egyértelmű kérdésre, melyet hallott – Még szép! Próbáltam kozmetikai krémekkel és púderekkel eltüntetni, de csak rosszabb lett. Valahogy ezektől a kenceficéktől befeketedik az egész – mutat rá az egyik bibircsókra, melyet most már fekete massza terít be. – Úgyhogy végső megoldásként a zacskó mellett döntöttem. Ki lehet ilyen szörny, hogy elcsúfítja eme csodálatra méltó arcot? – Fejezi be monológját dramatikus kézlendítésekkel, melyet arcjátékkal fűszerez meg. Nem sokáig ripacskodhat, mivel a kelések minden egyes mozzanatnál hatalmasat sajdulnak, olyan egészen velőig hatolóan, így száját tehetetlenül lebiggyesztve visszahuppan a földre.