Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Erősen elgondolkodott, hogy mit emlegessen fel, mert azért egész hosszú bűnlajstroma volt már, amivel néhány tanár ellenszenvét sikeresen kivívta.
- Nem is tudom, mi lehetne említésre méltó. Hazudtam egy vadidegen fiú kedvéért a kallernak, eltüntettem a szobatársam kedvenc kispárnáját, és az egyik srácot aki nem fogta fel, hogy nem akarok tőle semmit így Pofixszel befogtam a száját – sorolta az ujjain számolva, hogy hánynál is tart. Ennél jóval több mindent csinált persze, de ezek voltak a legemlékezetesebbek, vagy amik után büntetést is kapott. Azért annyira nem volt rossz és gonosz, hogy direkt fájdalmat okozott volna bárkinek bármikor is, jobb szerette az ilyesfajta ártatlan kis csínyeket.
- Meg egy kicsit ijesztő is. – Gyönyörű és ijesztő, valóban ez volt a két legjobb szó erre az egészre. Nem félt saját magától és az erejétől, ellenben ha valaki más az orra előtt gyújtott volna tüzet a semmiből garantáltan megijedt volna.
- Még nem vágom igazán, hogy mennyi energiám szívja el, de amíg nem esek össze nincs baj – vonta meg vállait lazán, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Tudott ezt-azt az elemi mágiáról, főként azt, amit elmondtak neki, mikor kiderült, hogy ő is rendelkezik ilyesfajta képességgel. Azt például tudta, hogy nem tudja a végtelenségig használni az erejét, mert elszívta volna az összes energiáját, meg hogy nem fog tudni kapásból hat méteres lángokat kreálni.  De úgy volt vele, hogy ha meg sem próbálja, akkor sosem fog rájönni, hogy mire lehet képes igazából. Ezúttal a bal kezében idézte meg a lángot, amit aztán áttett a jobb kezébe. Gyakorlatilag inkább az történt, hogy mikor összeért a két keze eloltotta, majd újra megidézte a jobb kezében, de kívülről úgy látszott, mintha simán átvette volna. Elképzelte, ahogy a láng fénye elhalványul és lassan eltűnik, a megvalósítás szerencsésen sikerült a valóságban is.
- Azt hiszem, egyelőre ennyire vagyok képes. – Jobb tenyere, amit többször ért a láng halványan bepirosodott és késztetést érzett rá, hogy megvakarja, de ehelyett ölébe ejtette mindkét kezét. Persze, akkor jutott eszébe, hogy azért nem teljesen tűzálló, szóval jobb, ha a jövőben ilyesmikkel csak óvatosan kísérletezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Nagyon jó holmi, amikor megtaláltam egyből elkértem.
Vagyis, azt mondtam Richárdnak, hogy szükségem van rá a héten, és ő szerintem inkább nem ellenkezett, de neked, Lili, aki túlontúl aranyos vagy ahhoz, hogy megértsd mit is jelent egy hisztérikus drámakirálynő lelkivilága, erről nem kell tudnod. Mert ez van, sajnos. Egy hisztérikus drámakirálynő vagyok, aki káromkodik, és amit elkáromkodik az megtörténik vele, hogy aztán most oda jusson, hogy azzal, akivel megtörtént, csak egy távcső két oldalán tartsa a kapcsolatot. Tudom, tudom, ez nem kapcsolat, de basszus Benő, nekem most nem megy több, pedig annyira szeretnék újra ott lenni veled, érezni téged, a barátodnak lenni. Az a legnagyobb bajom, hogy azt hiszem valami megváltozott bennem az eset óta, és ez bizony nem jó. Nem jó és nem helyes, és sajnálom, hogy így alakult. De remélem, hogy egy nap, valamikor a jövőben, majd megint olyan leszek, mint régen. Szeretnék olyan lenni, mint régen. Csakhogy az a legnagyobb baj, hogy szeretném, ha azt mondanám, amit akkor, és te megtennéd. Ez viszont ugyebár túlnyúlik a barátság fogalmán, ami nekem nem baj, de neked viszont nem fér bele. Na most ilyenkor mi van, ugye?
- Ugye? Én sem értettem soha, de bevallom őszintén, a brokkolit nagyon szeretem, ellenben a tökfőzeléket utálom, szóval mit szólnál, hogyha mi így mondanánk? Tökfőzelékben vagyok éppen a vadőrrel.
Nekem tetszik, és szerintem tökéletesen leírja, hogy mi is most a helyzet közte és köztem, és bár nem éppen kellene ezen mosolyognom, kicsit azért jobb kedvre derít a tény, hogy azt mondhatom, tökfőzelékben vagyunk egymással. És valóban, ez így nagyon pocsék, de mégis valahol legalább a kifejezés olyan, ami átadja azt, hogy mit is érzek most. Nem lenne ez rossz, csak ne lenne benne kapor és tök. A főzelék eléggé bejön. Ciki.
- Ne, kérlek. Akkor tutira tudná, hogy én vagyok, mert eléggé okos. Mármint nem olyan okos, mint mi, de azért eléggé, kilogikázná, hogy én akarom tudni, hogy hogyan van, és akkor elkezdene figyelni, és meglátna. Sajnos eléggé feltűnőre sikerültem, biztos ezért jöttek össze a szüleim is.
Valószínűleg, mert anya csodálatos nő volt. A kinézete, a kisugárzása, a személyisége, ő egy csoda volt, mindig is úgy tekintettem rá, mint egy csodára. Nem szenvedett soha, igaz anyukám? Az utolsó napon is csupa báj és kedvesség voltál. Mosolyogtál és veled mosolyogtam a könnyeimen túl én is.
- Szeretsz a kastélyba járni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A világ nem csak rossz. A világ nem csak gonosz. Az, ami velem történik, nem mindig negatív, holott nagyon sok dolgot, ami velem történt és mások mesélnek, rossznak gondolnak, de én nem éltem meg rosszul. Úgy éltem, hogy mindez - Cara és Mrs. Bournaby - az élet részei, hogy ezek az események normálisak. Senki se mondta, hogy nem. Hiszen a játék az csak játék. Nem igaz?
De. A játék az csak játék, és bár nagyon szeretnék játszani, nem tudom, hogyan kell. Én mindig csak belekeveredtem ebbe, sosem generáltam. De játszanék. Nyuszival a leginkább. Szeretem Nyuszit, szeretnék vigyázni rá, kedves lenni vele, és szeretném, ha játszana velem. Nem tudom elképzelni őt játék közben, de talán, ha megtanítanám, akkor szeretné a játékot.
~ Szeretnie kell a játékot. ~
Aprót rándul az arcom a gondolatra, érzem, ahogy az a villanásnyi gonosz, ami felébred mindig, amikor Nyuszira és a játékra gondolok, előtör belőlem. Rossz vagyok? Rosszat teszek? A gondolat is tett? A gondolat is bűn? Sosem lennék képes bántani Nyuszit, vagy olyat tenni, amit ő nem szeretne. De akarom, hogy szeressen. Cara is akarta, hogy szeressek. Szerettem. Szeretném.
Alíz. Nézem, ahogy lassan a padhoz sétál, ahogy nem változtak a mozdulatai ennyi év után sem. Szeretem megjegyezni az emberek mozdulatait, szeretem felismerni őket, az apró kis eltéréseket, az egyediségüket. Egy fa rejtekéből nézem őt, ahogy leül, és ilyen távolságból nem hallhatja, ahogy a kamerám életre kel, és megörökítem őt várakozásában. Szép, mint mindig. Szőke haján csillan a napfény, és legyen bármilyen bágyadt a nap, a tökéletes szőke haj feltűnő, és az övé tökéletes. Kiemeli őt a tömegből. De nem várakoztatom meg, csupán pár kép, néhány érdekesebb szög, amivel emberek nem kísérleteznek és amiktől kifejezetten frászt kapnak, ha a fotós hasonlót felemleget. Elkészült alkotásaimmal büszkén lépek közelebb hozzá, mosolyom szélesedik, gondolataim agyam egy hátsó szegletébe űződnek, miközben kissé szerencsétlenül intek felé.
- Olyan vagy ezen a téren, mint egy fényhozó. Boldogsággal töltöd meg az emberek lelkét.
Ugyan nem nagy a kép, amit felé fordítok a kijelzőn, de mivel szakavatott szemről beszélünk, remélem, hogy észreveszi, mennyire különleges és gyönyörű ezen a képen.
- Nem tudod kitörölni, bűbáj védi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ha nem lenne az az átkozott hidegfront, most nem kéne itt lennem. De már nem tudtam elviselni ezt az iszonyú fejfájást és a vele járó émelygést, az én fájdalomcsillapítóm elfogyott, így muszáj voltam eljönni. Meg ha már itt vagyok megmutathatnám a kifordult bokámat is, ami nem jött helyre némi jegelés és pihentetés hatására, sokkal inkább feldagadt és belilult. Futás közben rosszul léptem, de akkor még nem fájt annyira, hogy megkockáztassam, hogy itt találom a bátyámat. Annyit nem ért, hogy találkozzam vele. De most már igazából semmi nem érdekel, csak legyek végre jobban. Belül azért reménykedem, hogy Bálint helyett mondjuk a nőjével futok össze. Mondjuk hozzá sincs sokkal több kedvem, de ő talán még nem tudja, hogy én ki vagyok, szóval megúszhatnám a kínos bájcsevejt. Elég sok mindent sikerült kiderítenem, az iskola falai között semmi sem maradhat rejtve. Csak innen tudom, hogy azzal a másik gyógyítóval kavar jelenleg, mert nekem egyébként nem szólna róla nagyjából úgy amíg nem jegyzi el. Valószínű, ha nála laknék véletlenül összefutnánk és akkor muszáj lenne színt vallania, de ilyen szempontból valamivel könnyebb neki, hogy a lehető legkevesebb időt töltöm vele. Bár értékelném, ha legalább ennyire venné a fáradtságot és beavatna az ilyen apróságokba, ha már rajtam számonkéri, hogy milyen fiúkkal járok én hova. Hozzátenném, hogy összesen háromszor esett meg eddig, hogy randizni mentem és mind a háromszor ugyanazzal a sráccal találkoztam, de nagyon nehéz volt megértetnem vele, hogy gyakorlatilag felnőtt vagyok, így olyan fiúkkal megyek el bárhová, akikkel akarok, neki nincs beleszólása.
Jelenleg viszont szükségem van a szakszerű segítségre, mert ha nem múlik el a fájdalom tíz percen belül akkor esélyesen a vacsorám is visszaköszön. Gyakorlatilag feltépem a gyengélkedő ajtót és amennyire sérült lábam engedi igyekszem gyorsan megközelíteni a gyógyítói szobát, mert egy-két alvó diákon kívül nem látok mást idebent.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Egész nap nem ettem semmit, és igazán éhesnek csak most kezdtem el érezni magam. Néhány nap Bogolyfalván, a városban, mely eddig falu volt. Imádom a kulturális keveredést, a vékony réteget, ahol összeütközik a falusi és városi jelleg, ahol látható a fejlődés, a változás, a csoda születése.
Mostanra már azt csinálok, amit akarok, szabad vagyok, hontalan, gondtalan. Gondtalan? Nem feltétlenül, de a hang, mely olykor megszólal, most békés nyugalomban pihen. Nem gondolok rá, nem gondolok Nyuszira, mert most olyan közel vagyok hozzá, hogy szinte lebegek a tudatban, hogy bármikor elérhetem őt. Ilyenkor nem kell. Ilyenkor tudatosan nem akarok a közelében lenni, csak akkor, amikor messze van, amikor hiányzik. Még nem akarom látni őt, mert még nem tudom, hogy meddig vagyok itt.
Településarculati kézikönyv. Ugyan ez egy 2016-os rendelet, melynek hatására az akkori falu vezetősége el is készítette azt, ám városi mivoltában bekövetkezett változása arra kényszerítette a mostani tanácsot, hogy újat készítsenek. Hogyan is kerültem én ide? Egy kalandos úton, melynek végén kértem a szakmai kihívást. Nem az. Mondták sokan. Nem a te szakmád. Mondták mások, de valahogy még is. Az. Ha meg nem, hát nem érdekel, mert ez most érdekel. Valami új, valami szokatlan, valami más. Valami, ami lefoglal, ami felpezsdít, ami elmerít. Teljesen elmerültem benne, és a szállásomon csak most tűnt fel, hogy semmilyen olyan étel nincs, melyet szívesen fogyasztanék, így a gépemmel együtt útnak indulva - hiszen egy-egy jó kép mindig váratlanul érkezik - jutottam el a falatozóba. Ezen a részen még nem készítettem el a képeket, mert specifikusan szeretnék haladni. Az utcák vegyessége a legnagyobb kihívás, így azok maradnak teljesen a végére, először a hivatali épületeket veszem sorra, a különböző és mégis hasonló korszaki sajátosságokat, a muzeális és korvédelmi részleteket, a gondos restaurálási munkálatot. Pepecselek, tudom. Bővebb is lesz talán, mint kellene, ezt is tudom. De kell. Szükségem van rá. Ezt kell csinálnom, most ez fogott meg. Ráadásul ingyen és én kértem, még akkor is, ha éreztem, hogy ez a városvezetésnek nem tetszik, hátsó szándékot sejtenek benne. Értem miért, az én képeim manapság egyre magasabb árakon kelnek el, mégis, a szenvedély az szenvedély. A szállásom hát ingyen van. És ma azt hiszem, görög ételt fogyasztok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Lennének ötleteim, hogy mire érezz inkább energiát...

Lassan 1 hete tartó migrénnel, nekem az alvás a megváltás :3 Nagyjából minden helyzetből..., szóval nem érzem át a problémátokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

TE PERVERZ! ITT GYEREKEK IS VANNAK!!!

Nem tudok, ott már a fal van. Majd adok én neked Netflixet a hétvégén XD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Hm... akkor kacsintgassál másra.

Csihadj, csoro. Persze, pont úgy ismernek, mint akinek csak a szája nagy. Mondjuk nézőpont kérdése. Oké, engedjük el. XDDD

Felagund, örülök, hogy ennyire jól érzed magad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Oldd meg

Némmá! Megint ilyeneket mondd. Figyuzzál már! Komolyan mondtam, hogy itt kölykök is vannak ám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Nem ezt mondtam.
Mondjuk néha feleslegesnek érzem, hogy megértessem vele, hogy mit szeretnék mondani, mert csak mert nem azonnal akartam, hanem később, van egy "rossz" él ebben a témában. És persze ez alatt magamat értem. És megint, csak mert felvázoltam, hogy hogyan is lenne, én vagyok a rossz, mert nem ott tartok, hogy uccu neki, sipirc haza gyereket csinálni. De tény, hét év telt el, ideje volna engedni. Mert ő ott tart, én pedig az sem kizárt, hogy sosem fogok ott tartani. Nekem - technikailag - bármikor lehet gyerekem, de neki ketyeg az agyában a biológiai óra. Szóval nyilván, megvan az igény, főleg, hogy ebben a faluban, ami már város, tudom, annyi a kisgyerekes meg a terhes, mint égen a csillag. Kell egy neki is. Egy vagy három, igazából ez a szám sosem izgatott. Ha gyerek lesz, legyen annyi, amennyivel jól érzi magát. Nagyon kellene az az első beleegyező lépés, nem?
- Mi baj a stílusommal?
Pillantok le rá, mert nem akarok veszekedni, nem akarok ellenkezni. Én elhiszem, hogy ha gyerekem lesz, akkor úgy leszek én neki a világ közepe, ahogy egykor az apám volt az én világom közepe, és ő olyan lesz, mint anyám nekem, az oltalmazó. Gyereket akar. Rendben. Csak még nem tudom kimondani, hogy rendben. Még vagy egy éjjelen át álmatlanul fogok ezen morfondírozni, de holnap, na majd holnap kimondom, hogy rendben.
- Majd ellensúlyozod, hogy szar szülő vagyok. A mi családunkban ez mindig így ment. Az anyák a lelket ápolták, az apák meg edzették. Ez ilyen. Én is így nevelkedtem, és nem kívánom egyiket sem elkényeztetni és nebántsvirággá tenni.
Méghogy az én stílusom a nem megfelelő, hát komolyan mondom, úgy kiházasítom mindet, hogy az anyjuk majd csak néz. Betöltik a tizenhetet, aztán férjhez mennek, majd megmutatom én neki húsz éven belül, hogy nincs is szar személyiségem. Hát komolyan mondom, az ember a saját feleségében sem bízhat.
- Most, hogy a dundi dög is hazament, nem megyünk mi is? A személyiségem már nem bírja azt, hogy kedvesen mosolyogjak a szomszédainkra, mintha kedvelném őket.
Kedvelek ám mindenkit, csak most ugye meg vagyok sértődve. Nem komolyan, de azért érezze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Sajnos van egy ilyen sokak szerint furcsa szokásom, hogy a barátaimat egy puszival köszöntöm. Sose kettő vagy három, mindig csak egy. Már volt, aki megkérdezte ennek okát, de csak vállat vontam és közöltem, hogy én sem tudom, csak jól esik. Én már csak ilyen vagyok! Abból se csinálok problémát, hogy az illető esetleg egy pasi, sőt úgy vettem észre, hogy ők még jobban is értékelik. Egyesek azért mert nincs senkijük és jól esik nekik, akik pedig kapcsolatban vannak azért, mert nem mindig ugyan attól kapják a puszit. Zsófi számára ez nem újdonság, mivel mér megszokta, így a cigit eltartva fogadja üdvözlésem. Leülök mellé, majd meghúzom az üveget, de természetesen végig figyelek rá, s olykor-olykor grimaszt vágva hallgatom. Közben lehangzik egy-két ühhüüüm is.
- Nem tudsz tovább lépni rajta mi? Mély nyomot hagyott úgy érzem... Jó „mélyet”. – ujjaimmal idézőjelet mutogatok, majd folytatom. - Na de mit foglalkozol vele?! Örülj neki, hogy ennyire érdekled, hogy még megkaparintott téged egy kutya bőrébe bújva. Mert egyébként az elmondottak alapján tényleg kiköpött te az a kis dög. - elnevetem magam, majd fejemet Zsófi vállára hajtom. Ekkor nézek a kezébe, amibe ott füstölög a cigi, pedig ő legjobb tudomásom szerintem nem dohányzik. - Zsófi! - szólok rá, majd kiveszem a kezéből és beleszívok a cigibe. - Ha már egyszer cigizel, akkor legalább olyat szívnál, ami kicsit lelazít, ha már stresszes vagy. - újra elmosolyodom, s ismét beleszívok a cigibe. Hát mekkora szerencséje van velem,megmentem a káros dologtól. Feláldozom magam érte! Igen, ilyen egy jó barátnő… Kérdését hallva ismét felnevetek.
- Honnan jöttél rá?! - kérdem, majd újra felemelem fejem, s ismét csenek egy keveset az italból. - Na de mesélj, mi van ebben a Benőben, ami ennyire felkavarta benned az állóvizet? Azon kívül, hogy…- nem fejezem be a mondatot, de egy sokat sejtető, talán kissé huncut mosolyt eresztek meg felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Holnap is, meg holnapután is, meg azután is. Az ilyen eseteket egy jó darabig emlegetik. Főleg ha ennyire speciális. Engem meg megbélyegeznek, mint pedofilt. Remek kilátások mondhatom. És még ennél is rosszabb lehet, ha a kis fruska el is hiszi, amit írtak. Mert tételezzük fel, hogy látott a folyosón (ami simán lehetséges) és megtetszettem neki, belém bolondult (még ez is előfordulhat). Vagy félreértelmezte, hogy rámosolyogtam valahol (kizárt, hogy ilyet tettem. Nem szokásom rámosolyogni az emberekre csak úgy), vagy beszélgettünk, ráköszöntem (pláne kizárt, emlékeznék rá). Szóval ő belém van zúgva, erre kijön az Edictum, hogy mi egy pár vagyunk és most tökre azt hiszi, hogy ez így is van. És elkezd követni mindenfelé meg ilyesmi szerelmes tinilányos cuccok. A haverjaim igencsak fantáziadúsan ecsetelgették ezeket, mert hát persze, hogy az ő fejükben fordult meg az egész. A kiscsaj tökre nem tűnik kép alapján ennyire naivnak, de a fene se tudja. Nem ismerem, akár lehet ilyen is. Szóval ezt tisztázni kéne.
Ilyesmi gondolatok szorulnak teljesen a háttérbe, amint elkezdek fényképezni. Onnantól kezdve, hogy a lencsén át látom a világot már maximálisan arra koncentrálok. Megváltozik minden, a részletek hangsúlyosabbak lesznek, és csak a sztori van, amit el szeretnék mondani, mesélni, megmutatni a világnak. Kár, hogy totálisan unalmasak az itt ücsörgő diákok. A legérdekesebb talán az a göndörhajú srác, aki nem elől kötötte meg a nyakkendőjét, hanem oldalt. Mondhatom iszonyat izgalmas. A kis négyzetbe bámulva pásztázom tovább a helyiséget, mígnem fel szalad mindkét szemöldököm. Bejött a szobába A Lány.
A vonásait tanulmányozom, ahogy megtorpan, ahogy körbenéz, ahogy hezitál. És magamban hálát adok Merlinnek, hogy teljesen néma a masinám. Ha nem használok vakut, akkor észre sem lehet venni ha ellövök egy képet. Márpedig megállás nélkül teszem ezt most, célkeresztben tartva a világos tónusú lányt. Teljesen az ellentétem. Folytatom a sorozatkép készítést, amiből ő vajmi keveset vehet észre ugyanis vagyok már annyira profi, hogy a modelljeimnek ne tűnjön fel, hogy őket nézem. Most sem egyenesen rá irányul a fényképezőm. Amint mellém telepszik leeresztem lassan a masinát és felé fordulok. Nem túl barátságos az arckifejezésem, de hát a suli nagy része ilyennek ismer, nem hiszem, hogy meglepődnek már. Egy aprót biccentek felé az állammal, szemöldököm ismét felkúszik, és nem kell zseninek lennie hogy értelmezze a ki nem mondott kérdést: na, mi van?
- Hello – köszönök vissza hitetlenkedő szusszanás után. Tényleg van olyan, aki használja azt a köszönést, hogy hali? Még hozzá lány? Érdekes. Amit utána mond meg még inkább az.  – Milan, de ezt már tudod. Miért, kéne? Te terjesztetted el vagy te adtál hozzá tippeket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Látom rajta, hogy nagyon sok határt léptem át, melyek igen rosszul érintették. Flegmán válaszol, a tekintetéből is sugárzik, hogy dühös, vagy valami olyasmi. Ennek ellenére nem bánom, hogy kimondtam, amit kimondtam. Két éve senkit nem engedtem közel magamhoz, két éve eszembe nem jutott, hogy lehet más férfi az életemben, két éve teljesen elzárkóztam a másik nem mindennemű közeledéstől. Ez pedig igen nagy és komoly probléma, amit már látok és érzek, s nem szeretném, hogy ezt más is végigcsinálja. Mivel valami komoly törés lehetett az ő életében is, így arra gondoltam, hogy próbálok neki ezzel segíteni, de mégis úgy, hogy ne legyek túl indiszkrét. Úgy fest, hogy az utóbbi nem igazán sikerült…
– Igazad van… - hagyom ár a dolgot, s nem tervezem több anyai jó tanáccsal ellátni őt. Egyrészt mert nem értékeli túlzottan, másrészt pedig felnőtt férfiról beszélünk, aki csak tudja irányítani az életét. Mindenki a saját bőrén tapasztalja meg a dolgokat és majd akkor fog csak tanulni belőle. Tudom, mert én is sok mindennel így voltam. Hiába mondogatták, hogy ezt ne, meg azt ne, láttak el rengeteg tanáccsal, sosem érdekelt és csak mentem a saját fejem után. Mondjuk ez inkább a tizenéves korszakomra volt jellemző, aztán hirtelen nőttem fel. Volt számtalan rossz döntésem, sokszor jártam pórul és estem pofára. Ezekből mind tanultam és fejlődtem, ezek alakítottak azzá, aki ma vagyok. Vannak azonban dolgok, melyeket mai napig nem tudok feldolgozni és megérteni, hogy ez miért velem történt. Először ilyen volt, mikor meghalt  a nagymamám. A másik pedig, mikor elveszítettem életem nagy szerelmét. Hamarosan rá is terelődik a szó, ami gombócot okoz a gyomromban és a torkomban is. Mikor kimondom, hogy meghalt, szinte érezhetően megfagy a levegő. Nézem Noa arcát és azt látom rajta, hogy erre nem számított, ettől pedig lefagy.  
- Köszönöm! - válaszolok a részvétnyilvánításra, majd egy erőtlen mosolyt is próbálok arcomra varázsolni. Nem szeretném, hogy rosszul érezze magát emiatt. Arrébb sétálok, ekkor folytatom, s nem kell sok idő hallom, hogy ő is mocorog mögöttem. Hamarosan ott áll mellettem, közel hozzám, de mégis megtartva a távolságot. Rá nézek és látom hogy ő mereven bámul a semmibe, mintha nem merne rám nézni. Értetlenül és meglepetten nézek rá, mikor kiveszi az üveget a kezemből, de nem szólok rá semmit és nem is tépem ki a kezéből, hogy márpedig adja vissza. Igaza van, így, mint egy jó kislány szót fogadok. Mikor közli, hogy ne haragudjak rá csak szelíden elmosolyodom. Látom rajta, hogy tényleg nagyon bántja a dolog, és kicsit meg is sajnálom. Lehet nem kellett volna elmondanom neki, mert amennyire jól indult ez az ismeretség, most úgy romboltuk le úgy érzem. Bár lehet, hogy pont egy biztos alapot alkottunk most meg a későbbiekre. Mert igen, én szeretném őt még látni, és félreértés ne essék, nincs semmi hátsó szándékom. Nem tartok még ott, hogy készen álljak egy új kapcsolatra, ahhoz még időre van szükségem.
- Ugyan…- válaszolok neki, majd közelebb araszolok hozzá. Belekarolok, majd a vállára hajtom fejem. Ezzel lehet megint átléptem egy határt, de ez most úgy érzem, hogy kellett. Neki is és nekem is. De lehet újfent tévedek. - Nincs miért haragudnom rád, nem tudhattad. Na meg úgy érzem ezt én provokáltam ki… - eltávolodok tőle, de még előtte adok neki egy puszit az arcára. Továbbra se tudok elvonatkoztatni attól, hogy nagyon fiatalnak néz ki, olyan kisfiús. Cuki kisfiú… A fához lépkedek, ahol eltört a pohár, majd leguggolok és elkezdem összeszedni a darabokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szemöldököm remeg meg, ahogy elkéri a papírokat. Ezek szerint nem fogok bejutni az igazgatóhoz olyan gyorsan, mint én azt akarnám. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor még ugye azt sem derült ki, hogy egyáltalán bent van-e, mert ez a vörös bárki, baszott válaszolni a kérdésre. Kékjeim fürkészik az arcot, miközben a papírokért nyúl. Kelletlen szusszanva helyezem a felém nyújtott tenyérbe az iratokat, majd szemöldököm rebben meg, ahogy elővesz egy aktát. Az én aktámat. Mégis mi a franc? Kékjeim pillantgatnak a mappa felé, a szívem a torkomban dobog, mert ha most találnak ki valamit, hogy nem mehetek sehova a vélaságom miatt akkor komolyan falnak megyek. Na igen, mert amíg valakinek a különleges képességei, betegségei, esetleg kiskorúsága miatt kell engedély, hogy elhagyja az iskola falait, nekem a vélaságom miatt. Nem úgy van az, hogy én csak úgy ki és be mászkálok, amikor kedvem szottyan. Pedig mennyivel könnyebb lenne mindenkinek, nemde? Felnőttként kell aláírásért rohangálnom, mint valami hülyének, hogy mehessek és végezhessem a munkám. Csodálatos.
- Még szerencse - morranok fel, majd amikor folytatja, kékjeim kerekednek ki. Micsoda? Jól hallottam? Egy óra? Tekintetem vándorol körbe a szobában, majd amikor megtalálom az órát végre, elég látványosan húzom el a számat. - Nekem most lenne szükségem az aláírásokra. Esetleg Ön nem tudja aláírni nekem őket? - ennyit arról, hogy hazaugrok a minden előtt és beszélek anyámmal a most fennálló helyzetről. Egy-két nap csalás mindig belefért eddig, nehogy már most ne tudjak előbb elszabadulni az iskolából, mert nem kapok meg három kicseszett aláírást. Nekem a nő is megteszi, rohadt mindegy ki írja alá, csak kerüljön rá egy hivatalosan iskolában dolgozó aláírása. Ha az az igazgató titkárnője, nekem megfelel.
- Nem feltétlen szükséges az igazgató úr aláírása, nekem éppannyira megfelel az Öné, mint az övé - gyerünk már, csak bólints rá, és haladjunk, hadd menjek haza beszélni anyámmal, mielőtt még puccparádéba kell vágnom magam a nagyközönség előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Hú, nem is tudom, nem terveztem hétvégére semmi különöset - egy kicsit meglepett a váratlan kérdés, de amikor kiderült az, hogy Márk miért is kérdi ezt, akkor nagyon megörültem. Felcsillantak a szemeim, hisz már régóta vágytam arra, hogy láthassak egy mozifilmet, csak eddig ez soha nem jött össze, mert vagy nem volt rá lehetőség, vagy nem volt hozzá társaság, vagy a kettő egyszerre. Most viszont, hogy átalakították a levitát, és nyílt egy ilyen helyiség, nagyon jó ötletnek tűnt az, hogy ki is próbáljuk.  - Benne vagyok, jujj ez nagyon jó, már alig várom - mondtam lelkesen, és a mosolyom is kiszélesedett. Szívem szerint el is dobtam volna a talárt, meg a pálcát, hogy azonnal induljunk, de tudtam azt, hogy azért vannak kötelességeink, és a szórakozás végett nem hanyagolhatjuk el a feladatainkat. Ennek ellenére tényleg nagyon izgatott lettem, és ezt nem is nagyon tudtam leplezni a fiú előtt. Ráadásul úgy tűnt, hogy megenyhült az irányomban, mert a következő pillanatban már a fülembe sugdosott, méghozzá ez olyan bók volt, ami nagyon is hízelgett a lelkemnek. A zavart mosolyon kívül azonban hirtelen nem is tudtam mást reagálni a szavaira. Inkább csak még közelebb bújtam hozzá a séta közben, s úgy lépegettünk tovább. - Róla nem hallottam, de kezdetnek elég lesz Indie - mosolyogtam rá, s közben eszembe jutott, hogy milyen klassz is lenne, ha a mozizáshoz majd készítenénk pattogatott kukoricát is, és szereznénk be chipset meg üdítőt. Gondolataimból az extrém sportok kapcsán alkotott véleménye rángatott vissza, érdeklődve meghallgattam, bár sajnos nem tudtam érdemben hozzászólni, ugyanis utóbbiról még csak nem is hallottam.  - Jobb, ha a gördeszkánál maradsz, abban már egész jó vagy - paskoltam meg menet közben a vállát mosolyogva, majd ismét komolyabb témához evickéltünk, s tényleg úgy tűnt, hogy Márk még nem igazán tudja, mivel is szeretne a jövőben foglalkozni.
- Ezt csalódottan hallom, így akkor kénytelen leszek más tanár után nézni a repülés kapcsán - sóhajtottam lebiggyesztett ajkakkal, majd a sarokhoz érve ismét bekanyarodtunk, s tovább indultunk, hogy ellenőrizzük a kastély többi részét is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Semmi.
Hát akkor... nem káromkodok... nem káromkodok... nem káromkodok... bazd meg, aranyom. Káromkodok. De nem hangosan, hanem csak úgy finoman, szemöldökeimet kissé megemelve. Annyira utálom ezt a szót, hogy elmondani sem tudom, és ilyenkor nekiállnék hangosan veszekedni, de mintha az egyik szemben lakó megérezte volna, hogy azzal tréfálkozom, nem kedvelem őket, és megfordulva egyenesen ránk bámul. Én pedig kedélyesen nézem őt, még intek is. Na jó, az istenek, ha kegyesek lennének, akkor tényleg összejönne az, hogy ő ne éljen a közelünkben, mert tőle a fizikai rosszullét kerülget. Pedig én aztán tisztelem az embereket, szeretem az emberiséget, az eredetmítoszaikat, a vallási különbözőségeiket. Ki ha én nem, ugyebár. A saját vallási és kulturális hátteremmel igazából a nőt is kedvelnem kellene, de nem megy, egyszerűen rosszul vagyok tőle, Bibi meg még bájosan el is cseverészik vele, aztán amikor azt mondom neki, hogy menjen és mossa le magáról az álszentséget és a nő szagát, még én vagyok a bunkó. Pedig szaglik, annak a nőnek büdös az aurája.
- Nos, te elfogulatlan vagy velem szemben, mert mert megtermékenyülést vársz tőlem, de a sátánasszony biztos azt mondaná, hogy szarapa leszek, és mennyire igaza van.
Mondjuk ő választott, meg ő akar tőlem gyereket, hát akinek ez kell, az meg is kapja. De ma már eleget beszélgettünk a szülőségről, ennek holnap meg is lesz a következménye, mert majd jól bepálinkázok és azt mondom neki, uccu asszony szobára, de az holnap lesz. Most csak elveszek egy pillanatra a tekintetében, mert bár utálom az embereket, akik nyíltan falják egymást, mégis jó egy pillanatig csak nézni azokat a szemeket. Nem vagyok jó alap, és fogalmam sincs, hogy ő ezt valaha képes lesz-e elfogadni, de annyira akarja, hogy képtelen vagyok megakadályozni. Csak ne követeljen tőlem többet, mint amennyit adni tudok. Annyit bármikor, érte, a gyerekeinkért, de többet nem. Ha megfeszülök sem.
- Én.
Hát ki más lenne. Hozzá se tettem neki, hogy itt nyíltan esik nekem, és majd akkor csámcsoghatnak arról is, hogy a vén kecske megnyalja a sót. De meg ám, ha tudnák mennyire. Felkelek én is, öregemberesen még nyögök is egyet, hogy érezze a törődést, majd a nőszemély kezét megfogva, mint valami papucsférj, elindulok vele hazafelé. Nyílt enyelgés, kutya meg kölykök. Remek, lassan a síromat is elkezdem megásni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Miközben a fiúra várakoztam, eszembe jutott az is, hogy Timit számtalanszor megkértem, hogy költözzön Bogolyfalvára, de ő ragaszkodott a mugli világhoz. Először persze nehezményezte, hogy én itt maradok a varázsvilágban, de végül megbékélt vele, időnként pedig hazalátogattam, hiszen sosem felejtettem el, hogy honnan is indultam. Annak az univerzumnak is megvolt a maga varázsa, a filmek, a pizzarendelés, a színházak, a bulik, az öltözékek és még egyéb sok olyan dolog, amely a varázsvilág számára teljesen más jelentőséggel bírt. Örültem, hogy ebben a világban is lehetőségem volt az egyik hobbim űzésére, azaz a fényképezésre. Fotózás terén a hagyományos módszereket szerettem, azon belül is a fekete-fehér képek voltak a kedvenceim. Diane Arbus tökéletes fekete-fehér portrékat készített, melyek a reménytelenséget szimbolizálták. Ezekkel a színekkel tökéletesen ki lehet fejezni az emberek érzelemvilágát, az örömön át egészen a mély depresszióig. Robert Frank is egy tehetséges mugli fotográfus volt, aki szintén a fekete és fehér színvilágot használta előszeretettel önkifejezésre. A fekete és fehér szín igen meghatározó, hiszen ha egy ilyen jellegű fotót veszünk alapul, akkor elmondhatjuk, hogy rögtön kiszúrható, ha nincs mögötte igazi képi tartalom, tehát rögtön felfedi a valóságot takargatás és félrevezetés nélkül. Sokszor a színkavalkád stílusú képek elvonják az ember figyelmét arról, hogy esetleg az semmitmondó, viszont a fekete és fehér színekkel készült művek a puritán valóságot ábrázolják, mindenféle körítés nélkül. Emellett azonban kedveltem a színes fényképeket is, de csupán azokat, melyek képesek voltak tökéletesen ábrázolni a fénykép mondandóját. Számomra a fényképeknél a jól elkapott pillanat a leglényegesebb, hiszen az sokszor többet ér, mint egy egész történet, hiszen az ragadja meg az igazi érzelmeket és ad egyedi, sajátos hangulatot a képnek. Nathaniel pedig mindig is tökéletesen el tudta kapni az adott pillanatot, ezért pedig rendkívül büszke voltam rá. Ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan gondolták, a történelem során is csak a kiemelkedő művészek voltak képesek kiragadni egy-egy rendhagyó pillanatot az emberek életéből. Mikor megpillantottam őt, széles mosolyra húzódott a szám, majd lelkesen visszaintegettem neki.
- Úristen, látom semmit sem változtál, sőt, fejlődtél is, még mindig tökéletesen képes vagy elkapni egy adott pillanatot! - válaszoltam neki lelkesen, miután megtekintettem a képet, amelyet rólam készített.
- Dehogy akarom kitörölni, aki tud, az tud - feleltem neki hatalmas mosollyal az arcomon, majd jeleztem, hogy nyugodtan üljön le mellém. Igaz, nem voltam magammal teljesen megelégedve, és ez talán kiszűrődött a hangsúlyomból is feléje, de nem akartam negatív dolgokkal terhelni. A lényeg, hogy az adott pillanatot remekül elkapta, az pedig külön bók volt, hogy gyönyörűnek látott, holott én nem ezt gondoltam magamról.
- Mi újság van veled? Mesélj, mindenre kíváncsi vagyok! - fúrtam tekintetem az íriszébe jókedvűen. Már elég sok év eltelt, miután újra találkoztunk, azóta biztosan számtalan dolog történt vele. Mindenesetre nagyon örültem, hogy újra találkoztunk, hiszen mindig remekül kijöttem vele, és meg is volt a közös témánk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karmaim csikorogtak a fényesre pucolt padlón, apró lábaim meg-megcsúsztak a kövezeten. Csőrömet csattogtattam olykor bosszúságomban, minek hangját visszaverték a falak, ha már a zene odáig már nem hallatszott el. A vaskos faajtó előtt álltam meg, borostyán színű apró gombszemem az ott strázsálóra függesztettem. Némán álltunk, egymással farkasszemet nézve. Ő, a nagydarab, kopasz férfi és én, az apró madártestben kuporgó lány. És mégis ő volt az, aki tartott tőlem. Hisz ki az, aki nem tart az ismeretlentől?
Pár évvel ezelőtt léptem át először az előttem magasodó, robusztus ajtót, azóta már megszámolni se tudom hányszor csattogtam végig azon a folyosón. Mégsem ismert fel senki, hisz csakis ezt az alakomat mutattam mindenki felé. Nem ismerik a lányt, a tolvajt, azt, aki az információkat csepegteti. Csak a szarkát látják. Arc és név nélkül.
- Tüstént, Kopasz - recsegtem, tollaim kissé felborzolódtak egy pillanatra. Hangom metsző volt, mint a fém csikorgása a fémen, amitől egyből feláll a szőr az ember karján. Láttam, ahogy fintor fut végig a tag arcán, majd kelletlenül tárta ki az ajtót végre előttem. Köszönetképp belecsíptem a nadrágja szárába, majd betotyogtam az irodába.
Alulnézetből ittam a látványt, pár pillanatig kerestem valamit, bármit, ami az idő múlását idézheti, azt a pár röpke hetet, hónapot, míg távol voltam. Majd tompa puffanás jelezte, hogy végre magam vagyok a helyiségben. Két lépést tettem előre, hogy a harmadikat már a saját testemben tehessem meg. Az asztalhoz sétáltam, töltöttem egy pohárka whiskyt, hogy végül annak társaságában álljak meg a roskadozó könyvespolcok előtt. Balom vékony ujjait a gerinceken simítottam végig, el-elidőzve olykor egy-egy kötetnél. Szerettem azt a zugot, mindig Ágoston dolgozószobáját idézte fel bennem. Mert sosem feledhetem, hogy ki miatt váltam azzá, aki.
Végül oda se nézve emeltem le egy vaskosabb könyvet és ültem le a földre, hátamat a könyvespolcnak vetve. Bokámat összekulcsolva nyújtottam ki lábaimat és fektettem rá az elemelt kötetet. Aprót kortyoltam a whiskyből, aminek az ízét valószínűleg soha a büdös életbe nem fogom megszokni, majd a poharat inkább magam mellé tettem.
Így vártam, hogy a nehéz faajtó újra kinyíljon és mosolyogva biccenthessek a férfi felé és paskolhassam meg magam mellett a földet. Tudtam, hogy csupán másodpercek kérdése. Engem sosem várat meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az első fél percig elhitte, hogy az is egy opció, hogy jót nevetnek az egészen és ennyi. Főleg, hogy a fényképezőgépből feltételezte, hogy egy hasonlóan visszafogott művészlelket lát maga előtt. Aztán Milan először felébiccentett - már erre meglepődött egy cseppet, véleménye szerint ez egy elég fellengzős szokás, de amikor kis szünet után megszólalt, Linnek minden olyan elképzelése szertefoszlott, hogy ezt a beszélgetést barátságosan le lehet folytatni. Hát, úgy néz ki az emberismeretén van még mit javítani.
Őt vádolja az egészért? Már miért kreálna egy ismeretlennel love storyt magának? Oké, persze, megértette, miért lehetnek oda érte a lányok, nem nézett ki rosszul, meg egy kicsit az anyja olvasmányaiból Darcy ugrott be a kiállásáról, van akinek ez a stílus biztosan bejön, de Lin nem tartozott ezen lányok közé. És Sukkamieli szerelmére, még az egész varázsvilág is félig-meddig ismeretlen volt számára, és igen, csinált néha kisebb őrültségeket, de ekkorákat azért nem. Meg a saját hülyeségei a legtöbb esetben egyáltalán nem tartalmaztak se random embereket, se szerelmi sztorikat. A lány nagyon igyekezett nem felhúzni magát rajta, végtére is tényleg félreértelmezhető módon indított, de közel sem ez volt a célja vele.
- Ha hiszed, ha nem, még csak nem is hallottam rólad a cikk megjelenéséig, nemhogy én terjesztettem volna - hangja egyre fagyosabb. Ha ilyen stílusban kell ezt letisztázniuk, akkor így. - Azért mondtam ezt, mert pont úgy nézel ki, mint aki erősen szeretne valakit leütni vagy beoltani, gondoltam, jobb letisztázni, hogy ez már ismeretlenül is ellenem irányul-e vagy csak a szituáció ellen - magyarázta meg a bemutatkozó szavait.
Néha sokkal egyszerűbb lenne a művészeten keresztül kommunikálni szavak helyett, kevesebb lehetőség nyílna félreértésekre. Kíváncsi volt a fiú képeire, hiszen azok letükrözhették a lelkivilágát, viszont már kizártnak tartotta, hogy ennek jelét adja, még a végén azzal is erősítené a flegma kiállását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Némán, szinte lélegzetvétel nélkül várja, hogy a felrajzolt rúna kifejtse a hatását. Egyszerű, mindennapokban használatos altató módszer, a gyógyászatban is egyre inkább elterjedt a bájitalok és bűbájok helyett, hála a szüleinek. Viszont ő nem gyógyító. Minden alkalommal megrendíti ez a fajta bizalom, amit irányába mutatnak a hozzá érkező varázslók és boszorkányok. Hisz ő nem egy egyszerű tetoválást készít, nem csak azért nevezhető mágikusnak, mert képes helyváltoztatásra a bőrén. Nem... a testrúna alkotás ennél sokkalta bonyolultabb és összetettebb feladat. Akár egy kis hézag a koncentrációban és teljesen más jelentést kaphat, mint amiben előzőleg megegyeztek. Bármilyen jó szándék válhat egy pillanat alatt ártó hatásúvá.
Ahogy a férfi lélegzetvételei lelassulnak, úgy fújja ki némán Sebi is az eddig bennrekedt levegőt. Még sosem hibázott és nem most akarja elkezdeni, de tény, hogy ennél kényesebb feladatot se kapott még soha. Csendben rendezgeti a kipakolt eszközeit, a feljegyzéseit veszi a kezébe és még egyszer átfutja az előre megtervezett lépéseket, hogy biztosan minden az eltervezett szerint alakuljon.
Minden alkalommal van benne egy egészséges izgalom, az új feladat mindig megdobta a pulzusát, de most mindezek mellé félsz is társult, bármennyire is próbálta tagadni ezt saját maga előtt. A helyszín, az emberek, a fejük felett lebegő kimondott és kimondatlan események és cselekedetek... egyik sem segítette a munkája végzésében.
Alfred válaszát hallva bólint és az asztalra támaszkodva tolja magát álló helyzetbe. Pár lépést hátrálva veszi kezébe a pálcáját és kezdi el kedve szerint alakítani a rögtönzött dolgozószobát; az asztalka, amire a felszerelését pakolta, megemelkedik és az alvó fejével egy vonalban ereszkedik le ismét a földre, hogy Alfred asztala mögül a szék a helyére kerülhessen. A fotel túl alacsony és puha, nem adna biztos támaszt a művelet során. A karosszék hangtalanul foglalja el új helyét és ezzel együtt szünteti meg a varázst.
Ahogy ismét közelebb lép, úgy fordítja hirtelen fejét Alfred irányába. Kissé megemelkedett szemöldökkel hallgatja a férfit és kellemetlen érzés kezd úrrá lenni rajta a hallottak közben. Bármiről lehet szó... mégis miért van akkor meggyőződve arról, hogy pontosan ahhoz kötődik az ügy, ami miatt itt van?
- Megtaláltátok? - Bukik ki belőle a kérdés, hangja élesen szakítja meg a hirtelen beállt csendet. Pálcáját markolva fordul Alfred felé, keresi a tekintetét, abban pedig végre a magyarázatokat. - A bizonytalanság a koncentráció rovására megy és ha azt akarod, hogy minden a leírtak szerint alakuljon, akkor se magadnak, se nekem nem engedheted meg a bizonytalanságot. - Komoly arccal, kissé felszegett állal néz a férfire. Szüksége van az okokra és okozatokra, hogy tiszta lehessen a kép, még ha ezzel saját magát is taszítja bele jobban ebbe az ismeretlen világba. Tett rossz dolgokat, amiket a balesete óta próbál törleszteni. Egyel több vagy kevesebb, már talán fel sem tűnne.
- Nem iszom alkoholt. Viszont csendben nem tudok dolgozni. Az ízlésedre bízom, nekem teljesen mindegy - mondja kis szünet után, majd pár kósza pillanat után szakítja el tekintetét a másik arcáról, hogy végre azzal foglalkozzon, ami miatt itt van.
Baljával végigsimít a karosszék támláján, majd helyet foglal a mélyen alvó mellett. Lassú mozdulatokkal húzza feljebb a pólóját, szabaddá téve a szükséges területet. Viszont mielőtt bármihez nekifogna, ujjai jobb alkarjára fonódnak, ahol a felső alatt Odin jele lapul. Lehunyt szemmel, suttogva kezd el fohászkodni hozzá. Pont úgy, ahogy azt otthon is szokta.
Odin, most segíts meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Csalódtam volna, ha nem egy teljes felsorolás erre a válasz - nevette el magát a lány barátnője csínytevéseinek listájára - Pofix? - kérdezett rá, mert bár sejtette, hogy ez valami kisebb rontás lehet, ami igen hasznosnak tűnt bizonyos szituációkban, de eddig még nem is hallott róla. Mondjuk, lassan már az volt a meglepő Linnek, ha ismerte azt a varázslatot vagy mágikus dolgot, amiről beszéltek az emberek. Mire valamelyik kistestvére idekerül, lehet egy konkrét könyvet kellene írnia "Hogyan ne tettesd magad hülyének az iskolában" címmel.
- Igen, gondolom... - bólogatott komolyan Sári szavaira, aki úgy tűnt, igyekszik lazán felfogni az egészet, ezért Lin is próbálta ezt követni.
Amikor barátnője újra megidézte a kis lángot, már kevésbé lepődött meg - olyan elegánsan és magabiztosan rakta át az egyik kezéből a másikba, hogy a szőkeségnek úgy látszott, mintha Sári világéletében ezzel foglalkozott volna.
- Irtó szép. És ez a fajta láng egyáltalán nem perzsel, vagy csak téged nem? - kíváncsiskodott tovább, miután a lány eltüntette a pici lángot. Utóbbi opciót csak feltételezte, de hát csak kell rendelkeznie az elemi mágusoknak valamilyen védekező mechanizmussal - hiszen mi van, ha ilyenkor véletlenül magát égeti meg? Lin újra átkozta magát, hogy nem figyel az óráin, és megfogadta magában, hogy ez után legalább minimális erőfeszítést tenni fog annak érdekében, hogy ne legyen ennyire tájékozatlan.
Mivel már megint kezdtek elgémberedni a tagjai, elkezdett helyezkedni a padon, ami továbbra is cseppet instabilnak bizonyult, szóval inkább óvatosan átrakta a lábait lótuszülésbe.
- És mit nézünk ma még meg? - tért vissza a túrájuk eredeti céljára. Még annyi minden érdekelte az iskolán belül, főleg, hogy ez a típusú épület pont olyannak tűnt, aminek számtalan titka van.