30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 ... 26 ... 34 35 [36] 37 38 ... 43 44 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Cameron Blanc
KARANTÉN


Your local deceptionist:3
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. augusztus 27. 21:15 | Link

Várffy Sára

Őszintén nem gondoltam volna, hogy ilyen elfogadó lesz mindenki. Mármint az igazgatóiban történt beszélgetést nem beleszámítva. Az nem volt annyira smooth. De utána felkeresett az új házvezetőm - aki nevét elég hamar sikerült elfelejtenem, - hogy biztosítson róla, támogatnak és kapok magam mellé valakit aki segít felkészülni a közelgő vizsgákra. Ami, hát azért valljuk be, nem lenne túl rossz tekintve arra, hogy merőben eltér az itteni tanterv a franciától. Plusz itt van a mágiatöri tananyag, ami tele van csupa magyarok által érdekelt történelmi személyekkel, akikről soha életemben nem hallottam még. Mondjuk nem állítom, hogy ha mondanál egy egykori híres, francia mágust, akkor rögtön tudnám ki az, és mit érdemes tudni róla. Egy frászt, sosem érdekelt a történelem, a jelennek élek, helló. Soha nem akarnék többet egy elégségesnél, nem fogok hazudni.
Viszont ami az ősrégi magyar varázslókat illeti, belőlük még nem állok elégségesre az fix. Ezért van az, hogy jelenleg a kastély közös könyvtárában üldögélek vagy fél órája, fejben ismételve a sok, jelentéktelen évszámot és nevet, hátha egyszer csak megjegyzem azokat, meg talán össze is párosítom őket, de az már engem is meglepne, ha ilyen könnyen menne. Mindenesetre a mágiatöri könyv mellett van még egy legendás lények gondozása illetve egy átváltoztatástan könyv arra az esetre, ha hirtelen túl jó lennék és hamarabb végeznék eme rettentő unalmas tantárggyal. Utóbbi könyv amúgy csak azért van itt, hogy gyors átlapozzam valamikor, nem hinném, hogy huzamosabb időt kéne felette töltenem. Amióta iskolába járok rendkívül jó érzékem van az átváltoztatástanhoz, legalább is elég gyakran ismételgette ezt akkori tanárom, ahhoz, hogy el is higgyem. De azért előbb-utóbb át kell nézni, hátha van valami amit nem tudok az itteni tananyagból.
Elméletileg van erre a délutánra egy segítségem is. Valamilyen Sára. Vári, vagy Váfri, vagy valami ilyesmi, biztosan. Pont miközben a fejemben a vezetéknevén vacillálok, látom meg őt, ahogy belép a terembe. Viszonylag alacsony, helyes lány. Velem egy idős lehet kb, max egy évvel idősebb.
Ismerősnek tűnik az arca, már biztosan láttam őt az Eridon klubhelyiségében, az elmúlt szűk két napos ittlétem alatt. Keresem vele a szemkontaktust amíg közelebb lépdel, majd elmosolyodok, mikor köszön és igyekezvén jó benyomást tenni rá, mutatkozok be jómagam is.
- Szia, meghiszem igen - bólintok. - Cameron lennék, foglalj helyet - mutatok a velem szemben lévő székre. Egyáltalán nem csengett ismerősen a Norbi bá' név, de ha jól emlékszem a házvezetőm a vezetéknevén mutatkozott be, szóval ez betudható annak. Nyilván ugyanarról a személyről beszélünk.
- Igen, Norbi bá'... - hümmögöm. - Örülök, hogy megismerhetlek - mosolygok rá a lányra. Nem igazán tudom, hogy mivel folytassam, vagy miben kérjek először segítséget, aztán végül megemelem kissé a kezemben tartott mágiatöri könyvet, mutatva, hogy ezen pusztítom az agysejtjeim jelenleg.
- Nem tudod véletlen, hogy milyen fajta kérdések lesznek a mágiatöri vizsgán? - Reményeim szerint inkább egy ilyen pipálgatós kérdéssort kapunk, ami az évszámokra fókuszál. Nem szívlelem a tételes-kifejtős dolgokat. Ezt még csak-csak megtanulom valahogy, de, hogy egy két oldalas esszé formájában számoljak be valami olyan eseményről, ami akkor történt amikor még nem is éltem? Fixen megbuknék.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


avi: Felix Mallard
Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 632
Írta: 2019. augusztus 28. 07:49 | Link

IV.

Állj, állj, állj! Most akkor mi egy olyan könyvben vagyunk, amivel mindig a szomszéd öregember ijesztgetett otthon. Mivel soha semmire nem figyeltem, amikor olvastam, ezért azt mondta, hogyha ennyire benne vagyok a könyvekben, akkor egyszer ott is fogok maradni. Lassan tekertem a bringámmal a kis utcában, miközben egy Stephen King könyvet bújtam. Végképp eretnekség, mert általában mugli szerzők lapjaiba voltam belemélyedve. És… hát átmentem a bácsi varangyán. Nem volt szép látvány. És szándékos sem. Utána azzal átkozott meg, hogy egyszer a könyvben ragadok, és ő lesz az, aki kiveszi a kezemből, hogy örökké belezárhasson. Hatalmasat nyelek, miközben kék szemeim a kinyúlt varangyra hajaznak. Tényleg megátkozhatott. De most férfinak kell lennem! Felrázom magam, hogy újra résztvevője lehessek a kis csoportosulásunknak. Éppen szólásra nyitnám ajkaimat, amikor egy pillanatra világos lesz egy közeli villámlástól, és tisztán látom társaim arcát. Ők is az enyémet sajnos, amire tanácstalanság ül ki pont arra a másodpercre, amíg láthatnak. Már ha egyáltalán valaki rám akar nézni.
- Ez közel volt – mondom egy erőltetett mosoly kíséretében, miközben Sárára emelem tekintetemet. Hallgatom, és hallgatom. Miközben számolok, és amikor eljutok magamban háromig már dörög is egyet az ég. – Baromi közel – motyogom már csak szinte magamnak, miközben tovább hallgatom a többieket. Kivételesen csöndben tudok maradni, mert rendesen összecsináltam a gatyámat az elmúlt pár perctől.
Közben az is kiderül, hogy mindenki jól van. Már csak el kéne indulni innen. A bokrokat és lombokat fújja a szél, ami egyre vészjóslóbban süvít a fejünk felett.
- Mindenesetre – kezdem komolyan. – Nem vagyunk biztonságban a fák alatt – nézek először Elire, Sárára majd Lilire. Indulni kell. Semmi hasznos nincsen nálam. Legalábbis azt hiszem, mert az a fontos észrevétel, hogy a táskám a könyvtárban, a mellettem lévő széken pihen. Pedig millió jó dolog lehetett volna benne, amivel most ki tudnák húzni magukat a csávából. Odasétálok az egyik bokor mellé, a többieket egy pillanatra magukra hagyva. Hadd beszélgessenek, én most teljesen használhatatlan vagyok. Illetve, nem szeretnék most mindenféle találgatásba belemenni, attól azért érdekes módon realistább vagyok. Tudom, fura. De ilyen, veszélyesebb helyzetekben szeretek a realitás talaján megmaradni, és csak arra fókuszálni, ami igazán fontos. Jelenesetben a találgatásnál fontosabb az, hogy minél hamarabb találjunk egy biztonságos helyet. A bokor mellől magamhoz veszek egy nagyobb ágat, és azzal megyek vissza a többiekhez. Éppen Sára utolsó mondatát kapom el. A szőke lány egy kevésbé sűrű növényzetű útszerűségre mutat.
- Nekem oké – mondom, és Gandalf módjára koppintok kettőt a félnedves erdőtalajon. Hát, most kell mindent feleleveníteni, amit az eddigi szerepjátékokból tanulhattam. Persze azokat, amik hasznosak. Például azt, hogy mindenhol vannak minden játékban és világban vannak úgynevezett Easter Eggek. Ha nagyon figyelünk a környezetünkre, akkor biztosan találunk hasznos holmikat.
- Gyertekindulok meg vezér módjára a többiek előtt. Remélem, hogy követnek, mert a bennem dúló rémületvihartól nem nagyon nézek hátra, hogy jönnek-e utánam vagy sem. Lábam elé figyelek, miközben egy-egy villám megvilágítja előttünk az utat. Földből kiálló gyökerek és kövek állhatják olykor az utunkat, így érdemes a lábunk elé figyelni. Közben néhány imát elmondok magamban, hogy nehogy veszélyes növények földjére lépjünk. Az nagyon kellemetlen lenne. Aztán hirtelen rossz érzésem támad; valaki figyel. Szinte hallom, hogy felmér minket, és a markába röhög minden alkalommal, amikor látja, hogy összerezzenek.
- Sára! – kiáltok hátra a lánynak. – Azt tudod, hogyan lehet kijutni? Mitől szakad meg a kapcsolat? Mármint… Azzal nem számolva, hogy valaki kiveszi a kezünkből a könyvet, és örökre itt maradunk – nyelek egy hatalmasat, miközben megfordulok, és Sárára emelem kék tekintetemet. Arcom most jóval gondterheltebbnek tűnik, mint általában. Persze, ezt csak az veheti észre, aki nem először találkozik velem. Szóval, Sára ebből kiesett.
- Ez nem hülyeség – mutatok Elire a külvilág felé jelzés gondolatára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló, Előkészítős tanár


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 528
Összes hsz: 3639
Írta: 2019. augusztus 28. 10:43 | Link

Zayday Hudson

Félve jöttem ide a legutóbbi alkalom után, és csak remélhettem, hogy nem lesz itt a nagyon para rellonos srác, hogy megint fel akarjon szedni. Ma egyáltalán nem lettem volna hozzá hangulatban, nem mintha bármikor máskor abban lennék, de a mai egy különösen szar napnak van titulálva. Megígértem Lorinnak, hogy elmegyek vele... na, oda, de valami oknál fogva reggel a nagyobb adag gyógyszer nyert, én meg ki lettem ütve véletlenül. Meglepő ez, de nem baj, mert kurva jó volt a világomról sem tudni. Össze kellene szednem magam legalább délutánig, hogy megtartsam az ígéretem, és ne tűnjek úgy, mint aki teljesen szét van csúszva. Tehát a mai program, hogy kijózanodjak, mielőtt a húgom rájön, hogy valami rohadtul nem oké a bátyjával, hiába sejti már, mert tudni akkor sem tudja, és a sejtés egy olyan dolog, ami nem mindig nyer bizonyosságot.
Kapucnimat a fejembe húzva lépek ki a szobából, hogy se balra, se jobbra nem nézve induljak el a könyvtár felé. A legjobb módja annak, hogy összeszedjem magam és rendesen titkoljam a - valószínűleg - kialakulandó függőségemet az, ha megtornáztatom az agyamat. Dosztojevszkij kell a fejemnek, ebben biztos vagyok, így már hónaljam alá csapva a könyvet közeledek a kijelölt cél felé. A Karamazov testvérek kifog robbantani ebből az elbódult és nem e világi érzésből. És valamiért ez szent meggyőződésem. Belépek, nem köszönök, nem nézelődök, nem csinálok semmit, csak egyenest előre megyek, hogy a sorok végén jobbra forduljak, majd kedvenc ablakomban sátrazzak le, miután kitártam azt. A folyamat végeztével ülök fel a párkányra, és gondolkodás nélkül kinyitom a könyvet a közepénél. Simán jó.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. augusztus 30. 21:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zippzhar Mária Stella
Mestertanonc Levita (H), Animágus, Edictum szerkesztő, Világalkotó, Elsős mestertanonc


minden lében villa
offline
RPG hsz: 599
Összes hsz: 6125
Írta: 2019. augusztus 28. 17:14 | Link

Iza
Masa

Csinálnám én csendesen a csendes kukkolást, de ha túl jó a szívem, és nem pattintom le magamról a cserfes kis elsősöket? Azzal mit tehetnék? Hajjh, ez de nehéz kérdés. És még szebb, hogy sosem fogom elmondani, hogy igazából nem is én rontottam el a dolgot, mert nem akarom hogy a kislánynak bármi baja is legyen az egészből. Szóval... lehet, hogy legközelebb amikor ilyen akcióra vetemedek, csendesebb leszek, de mindenképpen magányosabb. Úgy nagyjából annyira, hogy csak. Én. Legyek. Ott. Van az úgy, hogy saját kárán tanul az ember...
Hálásan biccentek a felajánlásra, majd lesütött szemmel, ujjaimmal malmozva bólogatok lassan szavaira. Igen, én is valami ilyesmitől tartok, egész pontosan a kiütéstől. Hiszen ha valaki kiüt valakit, az esélyesen ő lesz, nem én, de még számomra legkedvezőbb esetben is maximum a bárányhimlő.
- Hát igen, valószínűleg valami ilyesmi. Mondjuk azért remélem nem első vérig megy - nevetek fel vérszegényen, megpróbálva elütni a helyzetet, de falfehér arcom nem valami meggyőző. Különböző pózokba csavarodva látom magam, ahogy a vaslabda átrendezi néhány szervemet, és megvallom őszintén, tényleg nem akaródzik már ez az egész. Most is, hogy beszélünk róla, csak egyre jobban berezelek, és ahogy egy hideg verejtékcsepp végigfolyik a hátamon, megborzongva pattanok fel.
- Körbenézek még egyszer - hadarom el, a mondat végén még megremeg a szám bal sarka, aztán eltűnök a kertészeti könyvek között. De most még ez sem tud zavarni. Elsétálok a sor végéig, találomra leveszek egy kötetet (Kecskére káposztát harmadik kiadás, írta Mekk Elek), majd miközben kinyitom, gyorsan letörlök egy kósza könnycseppet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 807
Összes hsz: 21587
Írta: 2019. augusztus 28. 21:56 | Link

Masa
Frayec ~ zárás

Aggódva pillantok Masára a szemem sarkából, könyvemre hajolva és tettetve az olvasást. Bár egyáltalán nem rám tartozik és kicsit sem az én döntésem, nagyon nem szeretném, ha részt venne ezen a párbajon. Attól a pillanattól kezdve ezen a véleményen vagyok, mióta kiderült a partnere nem is egy diák lenne, hanem egy idős pasi. Nem gondolok mondjuk harmincöt fölé, de azért kétlem, hogy valami húszévessel kellene párbajoznia. Mindenesetre a terelőpárbaj már csak azért sem jó ötlet, mert az előző meccsünkön pont egy gurkó ütötte ki. Talán korai lenne egy újabb játék vele.
- Tudod mit? Nem ismerem Henriket, de biztos vagyok benne, hogy ha komolyabbra fordulna a helyzet, akkor azonnal befejeznétek. Plusz, én hiszek benned. Gyakorlással bármi sikerülhet – kedvesen mosolygok rá és amennyiben hagyja, bátorítóan megszorítom a hozzám közelebb eső kezét. Látom rajta a kétségbeesést és ebben a pillanatban bármit megtennék, hogy semmissé tegyem ezt a párbajt és a levitásnak ne kellene emiatt többet aggódnia. Bárcsak segíthetnék rajta valahogy.
Masa azonban a következő pillanatban egy kifogás kíséretében felpattan a székről és elviharzik a polcok irányába. Elkeseredetten dőlök hátra szemeim lehunyva pár pillanat erejéig. Eddig alvó állatom most lassan az ölembe kucorodik és halk morgással igyekszik megnyugtatni. Ujjaim maguktól találnak utat a bundájába és egy utolsó pillantást vetek Masa eltűnésének irányába, mielőtt egy sóhaj kíséretében ismét a könyvek fölé hajolok. Hosszú nap lesz ez is, az már biztos.  
Utoljára módosította:Szentmihályi L. Izabella, 2019. augusztus 28. 21:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zayday Hudson
Diák Navine (H), DÖK tag, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 141
Írta: 2019. augusztus 29. 07:41 | Link

Denis Brightmore


Valószínűleg napszúrást kaptam, mert mostanában elég sok időt töltöttem, a kastély falain kivül. Végig jártam szinte az egész környéket, a forró napsütéses napokon. Az sem volt a legjobb, hogy nem vittem magammal valami itókát. Tegnap délután jelentkeztek nálam a tünetek, mint például a szédülés és eszméletlen fejfájás. Ordítottam volna legszívesebben, annyira rosszul voltam, no de nem szerettem volna, hogy tőlem zengjen az egész iskola. Szerencsémre, miután később bevettem egy fájdalomcsillapítót, egy-kettőre elmúlt a fájdalom. Békésen, fáradtan tértem nyugovóra. Másnap, még volt bennem egy kis tompa érzés, ezért úgy döntöttem hogy a kastélyban töltöm a mai napomat. Voltam én mindenfelé, később az állomás végeként, a könyvtárt látogattam meg. Kicsit támolyogtam, mintha egy kicsit másnapos lettem volna. Nem tudtam, milyen könyveket keresek, ezért elindultam a sorok között. Minden kötetet, ami az ilyen betegségekről szólt - vagy a növényekről - magamhoz vettem. Ezután, egy üllőalkalmatosságot keresvén, a Mendegél a mandarin-t dudorásztam, ami énekkórusokban, a beéneklést szolgálja. Majdnem nekimentem egy polcnak, ezért jobbnak láttam hogy egy kicsit, lassaban közlekedjek. Minél jobban lassítottam, annál inkább megfájdult a fejem, csak zakatolt és forgott velem a világ. Most ismét, elfogott a szédülés, és én vesztemre, elindultam. A következő pillanatban, nekimentem a falnak, a könyvek kihuppantak a kezemből, én pedig a földön találtam magam.
- Merlin verje meg! - kiáltoztam mérgesen.
Utoljára módosította:Zayday Hudson, 2019. augusztus 29. 07:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révay Lili Athalie
Független boszorkány, Színjátszós, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1029
Írta: 2019. augusztus 29. 07:51 | Link

Elvarázsolódtunk

Ahogy kimondom, hogy egy mesekönyvben vagyunk, átjár a jeges rémület. Kívülről könnyen maradok nyugodt, de odabent! Egyáltalán nem. Nekem jövőhéten kviddics meccsem lesz, és Eszter lenyakaz, ha nem megyek. Istenem, ki kell jutnunk innen. Oké. Egy aprócska pánikroham, semmi vészes, tudom kezelni a csődjeimet. Viszont a mesekönyv és a tény, hogy Sára egyetért velem, rossz, nagyon rossz.
- Reménykedjünk.
Ajajaj, igen. Reménykedjünk. Nem mintha most minden olyan felhőtlen lenne odakint, de szeretném hinni, hogy még van lehetőségem felhőtlenné, vagy legalábbis ahhoz hasonlóvá tenni, mert nem akarom, hogy ne legyen esélyem. És ha kell, akkor, bár távol áll tőlem, de én magam égetem el a mesekönyvet, olyan szinten, hogy soha többet senki se férhessen hozzá. Eszter tényleg meg fog ölni, ha nem leszek ott azon a kviddicsmeccsen.
- Az ég is feketéllik...
Gondolkodás közben átnyújtom a telefont Sárának, hogy nézze meg, tud-e valamit kezdeni vele, túl azon, hogy mindenki megtudhatta mikor született Vajda Ricsi, vagy éppen nézheti a mosolygós fejét, ami a háttérképemről köszön vissza. Amíg Sára alkot, én a fiúkra nézek.
- Az a baj, hogy ez a mese nem létezik. Ez nem mugli mese és nem is mágikus. Ez valami, amit a mesekönyv éppen most ír, vagyis, minden tettünk hatással van a végkimenet alakulására.
Lenne inkább a Piroska és a Farkas, de tényleg, azzal sokkal, de sokkal messzebbre mennénk. Nem hiszem el, hogy egy olyan mesébe ragadtunk, amit még senki sem írt meg. Így sokkal kockázatosabb benne lenni. A számat elhúzom arra, hogy nincs jel, mert akkor legalább valakit felhívhattunk volna, de nem. Visszavéve Elijah-ra pillantok, és bólintok párat.
- A faluban van egy bolt, ahol megcsinálják. Elmegyek veled szívesen oda.
Ha ugyebár erre még lesz lehetőségünk, de nem lenne szabad ennyire negatívnak lennem. Vegyük úgy, hogy végigvisszük, és minden tökéletes lesz. Viszont a kérdésére csak megvonom a vállam, mert nem tudom a választ. Azt tudom, hogy a sérülések megjelennek, de azt nem, hogy más is. De mindenképpen meg kellene próbálni.
- Van valakinél íróeszköz?
Mert hát az nem lenne egy utolsó szempont, hogy tudjunk mivel dolgozni. Ha kell, akkor viszont képes vagyok arra, hogy belekarcoljam az alkarunkba ezt a feliratot, csak nem szeretnék idáig eljutni. A bokor továbbra is zavar, de mielőtt ezt a gondolatot kifejezésre juttathatnám, a csapat az indulás mellett dönt, és én is egyetértek ezzel, jó lenne inkább olyan terepen lenni, ahol mindent jól beláthatunk. Így hát Péter vezetésével megindulok én is.
Utoljára módosította:Révay Lili Athalie, 2019. augusztus 29. 21:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 683
Összes hsz: 1132
Írta: 2019. augusztus 29. 08:44 | Link

Csapatom

Az égen a felhők egyre sötétebbek, és ezzel párhuzamosan a körülöttetek lévő világ egy egyre jobban veszik bele a mélybe. Talán tényleg célszerű lenne elindulni, ha már egyszer erről van szó hosszú percek óta, a tanakodás nem segít.
Petya, ahogy közelebb lép a zörgő bokorhoz, a valami, mintha elillanna, azonban a rövid kutatás nem sikertelen, valóban van ott valami, pontosabban két tárgy is. Egy csúzli és egy lámpás. Legalább már minimális fegyveretek van. Mindenképpen érdemes kézközelben tartani.
Indulás! Az irány, amit Sára javasol, remek, az út kitaposott, könnyen járható, a fény segíti a jobb látást. Az ég dörren egyet, mely elnyom egy tompa puffanást. Hárman maradtatok. A sereghajtó Liliána nyom nélkül tűnt el, pontosabban a telefonja megmaradt, az a földön hever és úgy néz ki, képet akart készíteni, amin a háttérben meghúzódik egy alak. Körvonalai alapján egy mágus, de ha hátranéztek, nincs ott semmi.
Egy pillanattal később a nyomasztó érzés, hogy figyelnek titeket, megszűnik. Továbbindulhattok az úton, kijuttok az erdőben és a közelben egy falut pillantotok meg, ami nagyon emlékeztet az iskola mellett található Bogolyfalvára. Elindultok felé?

//Egy kört írjatok csak, amiben benne van a döntés, hogy merre indultok, utána érkezem.//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 632
Írta: 2019. augusztus 30. 13:24 | Link

IV.

Miután megálltam, és jobban szétnéztem, nem tudtam nem észrevenni, hogy itt valami készülőben van. Valamit láttam, kajakra. Rossz érzésem támad. Nem az a rossz érzés, mint amikor beszólsz valakinek, aztán amint kimondod, tudatában leszel annak, hogy most jön a verés. Ez egy teljesen más érzés. A gerincem most az M0-ás, amin végigszáguld a hideg, de itt nincsen sebességkorlát. Így egymás után többször is kiráz a hideg. Valaki néz bennünket. Nem is csak néz; figyel. Minden apró szőrszálam az égnek áll, de végig nézek a csapaton, és megállapítom, hogy kellek nekik. Vezetőnek képzelem magam, amolyan Mózesnek, aki most elviszi őket az Ígéret Földjére. Kettéválasztom az utunkba álló bokrokat, és nyájamként vezetem őket. Ekkor a szétválasztott bokorba tekintek, mert valamit kiszúrok a szemem sarkából.
- E – szólalok meg finom úriassággal, majd lehajolok, hogy jobban szemügyre vegyem az ölükbe pottyanó jackpotokat. Egy csúzli és egy lámpás. Azt a ku…tya mindenit! Ekkora mázlit.
- Srácok, srácok! Ezt nézzétek – emelem fel a két megmentőt. Mindig is jó voltam a csúzlival, s mivel én találtam, ezért egyértelműen az enyém. Zsebre is dugom, majd a lámpást a magasba emelem. Megnyitom rajta a gázt, és már világít is. – Minek nekünk teló? Ezt nézzétek – mutogatom szélesen vigyorogva, mintha én találtam volna fel.
És intek is a buksimmal, hogy menjünk tovább, így már minden rendben lesz. De sajnos nem. Ez nem így működik. Így működik az univerzum. Ad, aztán elvesz. Van egy fegyver és egy fényforrás. Aztán dörgés és egy puffanás. Biztos Eli bukott fel valamelyik gyökérben, ezért szememet forgatva fordulok meg.
- Bakker, figyelj a lá… - ekkor látom, hogy nem látom. – Lili – suttogom elhaló hangon. Az utánam lépkedő Elit kicsit arrébb lököm, hogy a Révay lány hűlt helyére siessek. A telefonját találom a földön. Lehajolok érte és felveszem. Egy kép van rajta… és egy ismeretlen alak. Azonnal szétnézek, majd annak a kezébe nyomom a telefont, aki a leghamarabb érkezik mellém. – LILI – kiáltok most már. – Lili, hol vagy? – nem adom fel, a lámpást a magasba emelve kezdek fel s alá mászkálni.
- Most mi a francot csináljunk? – markolom meg szabad kezemmel izzadt nyakamat. Közben folyamatos a dörgés és villámlás. És egyre csak erősödik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Ötödikes diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 156
Összes hsz: 876
Írta: 2019. augusztus 30. 16:15 | Link

erdőcske és népecske



- Nagyszerű! - lelkendezek, mert tényleg öröm, ha segít majd benne. Könnyebb lesz nekem azzal, kicsit az otthoni környezetet fogom dédelgetni és megnyugtat majd. A többi dolog most? Nem. Nagyon izzad a tenyerem, félek, ha valamit megfogok, úgy ugrik ki belőle, mint fürdésnél a szappan. Nem jó, hogy a mese ilyen, nem jó, hogy ez a hely ilyen és mi itt vagyunk. És nem egyedül, mert mindenki figyel ide-oda, mindenki nézelődik, mintha keresne valamit vagy valakit. Senki nem tudja mit, és mégis, ott van, mert... Mert.
- Eeeeh, nálam nincs semmi olyan. De pálcás módon nem lehet? Megcsinálom magamon ha kell, csak mondd, hogyan – mert hát na, nem akarom senkire sem ráerőltetni, főleg, ha fájdalmasabb dolog az, hogy oda kell tenni a szöveget. Lehet mindenki akarja majd, lehet senki, én meg mint valami hős. Csak kár, hogy sosem voltam az. Az időnk azonban fogy, így ha ez meg is lesz, akkor valójában már menet közben, nem is gond, egy percet sem tudtam volna már helyben állni. Egyre rosszabb...
Sosem féltem a viharban, de ez olyan, mintha még lenne benne valami. Lehet idegenek, mint a filmekben, vagy valami gonosz lény egy horrorból. Tényleg, remélem, nem korhatáros véres mesét ír a könyv. Nyelek egy nagyot.
Épphogy elindulunk azonban, Petya felkiált, mintha ajtót talált volna. Megállok én is, aztán ránézek, mert érdekel mi az. - Óóóó! De menő! - nem zavar, hogy elteszi a csúzlit, a lámpának azonban nagyon örülök. Fény! Mintha valami csoda lenne, komolyan. Máris vidámabb az út, nemde? Nekem könnyebb az, hogy végre így kövessem. Hagyom, hadd vezessen, olyan jól csinálja, én meg be vagyok tojva, csak menőbbnek akarom mutatni magam. Komolyan, nem kéne mindentől beijedni, elvégre, nem lesz bajunk, nem? Fogalmam sincs, elmerengve sétálok, próbálok valamiféle tervet kiagyalni, minden esetre, de mindig egy áll a képlet végén: bármit látunk, futás. Így aztán észre sem veszem, mi folyik körülöttem, a dörgésekre néha összerezzenek, aztán már csak Petya hangja ráz fel.
Mi?
Ahogy félrelök, úgy rázom meg a fejem, mint akit fejbe vágtak kicsit. A tarkómra fogok, megvakarom, mintha beleégett volna a valami pillantása, vagy csak az idegesség miatti izzadtság csípte ki. Fejemet felemelve nézek a pánikoló haverom felé, majd aztán észlelem, hogy mi történik. Hunyorgok, sajogni kezd a fejem, túl sok minden történik.
- Hova lett Lili? - de az érzés nem múlik, csak könnyebb a lélek. Mintha, a zavaró tényező, amit nem mondtunk ki, nem lenne már, de észre se veszem, csak Lili hiányát. Petya a kezembe nyomja a telefont, mert azonnal ott termek mellette, ösztönösen. A képre tekintek, ajkaim elnyílnak, majd össze is zárulnak. Kattan a billentyűzár és elteszem a telefont. Most fontosabb dolgok is vannak. Valami nem oké. Valami, valami...
- Figyi, én... - aztán megakadok. Miért? Nem, mintha nem tudnám megfogalmazni. Vagyis, tudom. Pánik talán. - Én is nagyon aggódom érte, de talán csak látott egy rövid utat – hogy mi? Mi ez? Kiabálni kellene. Lili! És én.
- Menjünk innen, el, előre. Ott van egy hely, nézd. Egy – falu, ott a falu, megmenekültünk. De ujjam másra mutat végül, egy kastélyra. De hát.
- Lehet oda ment? Nézd, mintha... valami kastély lenne ott, és a fények. Biztos vannak ott mások is – elfordulok, Petyát is oda fordítom. Sára? Sára talán már látta eddig is, talán vele sem lesz gond. Rátekintek. Figyelem. Mondanám, hogy van még valami, de a nyelvemre harapok és félek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló, Előkészítős tanár


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 528
Összes hsz: 3639
Írta: 2019. augusztus 30. 22:00 | Link

Zayday Hudson

Csend van. Olyan igazi könyvtári csend, amit végre valahára senki és semmi nem basz szét. Agyam zsibongása is kezd csillapodni, aminek annyira nem örülök, de Lorinért meg kell tennem. Lorinért mindent meg kell tennem, holott tudom, amióta eljött otthonról, hogy megkeressen és a testvérem legyen, sokkal erősebb, mint én valaha leszek. Nem mondtam el neki még, mert fogalmam sincs mégis hogyan kellene ezt tálalni a haldokló húgodnak. Eddig nem volt híre annak, hogy bármi baj lenne; nem is mondták, és nem is láttam. Mert Will tudja - tudnia kell -, hogy bizony a legilimencia legmagasabb foka áll a rendelkezésemre, amit ki is használok, így nem tudnak eltitkolni előlem semmit. Úgy járkálok a fejében mindegyiknek, ahogy nekem van kedvem, és ahogy én akarom, teljesen mindegy, hogy ki az. Mert már nem számít. Régen számított, hogy az életemben lévő fontos embereknek megadjam a kellő privát szférát, de ez ma már semmit nem jelent. Ha nem akarom hallani, akkor nem hallom őket, de ez nagyon ritkán fordul elő, mert mindent tudni akarok, és ha olyan az alkalom, akkor ki is akarom használni.
Kapucnimat kicsit hátra tolom, amikor kitekintek az ablakon, és éppen újra hatalmas filozofálásokba kezdenék, amikor hallok egy huppanást, majd beszédet. Hangos beszédet. Szemöldök ráncolva fordulok a hangforrás irányába, hogy kifejezzem nem tetszésemet, de amikor meglátom, hogy az egyik DÖK-ös az, akkor visszanyelem a nagyon szépen és szofisztikáltan megfogalmazott "takarodj a kurva anyádba" mondatomat. Várok pár pillanatot, abban a reményben, hogy hátha jön valaki, aki segít a lánynak, és nem nekem kell hősködnöm, hiába vagyok prefektus, de... ja, legnagyobb bánatomra senki nem jön erre. Hatalmasat sóhajtva csapom be a könyvet, amit ott hagyok és kászálódom le a párkányomról - igen, az enyém -, hogy a lány mellé guggoljak.
- Szarul nézel ki - konstatálom a tényt valószínűleg leginkább magamnak. - Vizet? - ha ennyiből nem érti meg, komolyan elsétálok és küldök valakit, akinek több türelme van ehhez. Szemeimet dörzsölve várom a választ, mert hopika, talán a hirtelen mozdulatok annyira még nem tesznek jót a fejemnek, és a látásomnak. Hogy egyáltalán megtartsam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jáger Sára
Prefektus Eridon, Negyedikes diák



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 142
Írta: 2019. augusztus 30. 23:06 | Link

Kerekerdő

Az a tény, amit Lili majdhogynem rettegve állapít meg a meséről, ami magát írja, és amit befolyásolni is tudnak, a navinés lánnyal ellentétben Sárát kifejezetten megnyugtatja - ez ki is ül az arcára, miközben úgy szólal meg, mintha a szavai magától értetődőek lennének.
- Remek, akkor rendben leszünk. Ezek szerint olyan történetbe sem kerülhettünk, ami biztosan a halálunkkal zárul.
Személy szerint jobb esélyeket szavaz meg annak, ha van kihatásuk valamire, ott sokminden menthető lehet még.
- Nem vagyok benne biztos, hogy az működne, az ilyen típusú könyvekben a sérülések normális esetben nem hatnak kifelé. Bár az sem normális, hogy itt ragadtunk. - Vállat von. Nem, nem szarja le, csak jelen helyzetben nem tudnak mit kezdeni ha a végtelenségig találgatnak. Az ő olvasatában tiszta a sor: végigviszik a történetet és kikerülnek innen, szimpla, magától értetődő. Főleg, mert valami nem volt rendben ezzel az erdővel, pontosabban inkább azzal a sötét, beláthatatlan rengeteggel, ami körülvette őket, és amelyből összetéveszthetetlenül valaki figyelte őket. Feszült, de a feszültségnek az a tettrekész formáját érzi, amely rémült paralízis helyett adrenalint pumpál szét a testében. Tudatalatt valami groteszk indíttatásból talán még élvezi is a helyzetet.
Nem, határozottan nem talán. Valóban élvezi.
Ez akár meg is ijeszthetné, valójában fel sem tűnik, mert ez ugyanaz a fajta izgatottság, amit Sierrában érzett a nagyobb küldetések és harcok előtt. Sokkal jobb, mint egy unalmas iskolában, a szürke hétköznapokban tengődni.
- Rendben, már csak az a kérdés, hogy hol van az, aki elejtette ezeket. - Távol álljon tőle az, hogy letörje Petya lelkesedését, de benne azonnal ez a gondolat merül fel, mikor megpillantja a fiú kezében a lámpát és csúzlit. Ezeknek átlagos esetben kellene, hogy legyen gazdája. Ő lumosszal világít maga előtt, lábuk alatt surrog az avar minden egyes lépésnél. Próbálja a világító eszközeik és varázslataik vetette árnyékokból kiszűrni mi az, ami természetes, hol moccanhat valaki, de dolgát megnehezíti a szél, ami még így a fák közt is végigsüvít a területen.
Amint meghallja, a puffanás, azonnal arra fordul, amerre Lili jött mellettük-sréhen mögöttük, de a navinés lány sziluettjét sehogy sem tudja kivenni. Mi A.. ! Itt jött mellette.. vagy legalábbis nagyon közel, mi a bűbánatos pokol lehetett, ami ilyen fürgén el tudta húzni? Látnia kell! Mielőtt Eli is elrakhatná a telefont, megelégeli, hogy a abszolút egyértelműnek vették, hogy neki nem kell látnia, és némileg lendületesebben és nyomatékosabban kapja ki a fiú kezéből a készüléket, mint kellene. Amint megpillantja a képet, abba az irányba néz el, amerre a sötét sziluett kirajzolódik, de ott most csak az éjszaka sötétjében feketének tetsző leveleket rezgeti a szél.
Dönt. Rosszul vannak felszerelve, nem tudják hol vannak, az időjárás vészes, nem lehet semmit ideálisan felmérni, a természet zajai és a mennydörgés elnyeli a hangokat körülöttük, minden szempontból hátrányos a helyzetük. Ahogy Eli valami kastély felé mutat, automatikusan megrázza a fejét.
- Nem, a faluba fogunk menni. Több ember, megközelíthetőbb, több információ erről az egész helyről, a kastélyról, mindenről. - Sosem volt jó ötlet rögtön a központi helyszínre rongyolni mindenféle előismeret nélkül. A falu logikusabbnak és biztosabb lehetőségnek tűnik jelen pillanatban neki, mint az az ódon épület, ami eddig valami szürreális okból kifolyólag nem tűnt fel nekik. Neki legalábbis biztos nem. Van egy kellemetlen érzése azzal kapcsolatban, hogy Lili inkább a kastélyban lesz, de egy dolog meg akarni menteni és nagyon elszántan a teljes vereségbe sétálni, vagy átgondoltan és felszereltebben (akár információkkal, akár ténylegesen) berongyolni a bossfightra.
Hát, Sára a felszereltség mellett dönt. Ha kell, akkor nemes egyszerűséggel a kétségbeesetten Lili után kiáltozó Petya vállát is megfogja és ellentmondást nem tűrően húzni kezdi a falu felé. Erősen ráfog a ruhájára, így ha a lendülettől netán véletlenül felbukna, még időben felrántja, mielőtt elesne.
- Indulás. Falu. Most. - Nem tudhatják, hogy az a valaki egyedül volt-e. Őt is zavarja a navinés eltűnés és addógik is érte, de pont ezért akar valamiként előrébb jutni. Ha így, hát így.
Utoljára módosította:Jáger Sára, 2019. augusztus 30. 23:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zayday Hudson
Diák Navine (H), DÖK tag, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 141
Írta: 2019. augusztus 30. 23:48 | Link

Denis Brightmore


Természetesen, elgondolkodtam azon, hogyan kerültem én ebbe a szánalmas helyzetbe. Esküszöm, legközelebb fejbevágom magam, ha a retinaégető melegben útnak indulok. Olyan botor módon viselkedtem, nem fogtam fel hogy komolyan megbetegdhetek. Persze, a megfázásnál nincs rosszabb, de mit is mondjak, a napszúrás majdnem megközelíti. Legfőképpen, akkor ha nincs nálad, valami folyadék. Olyan száraznak éreztem a számat, és az ajkaim! Olyan cserepesek voltak, hogy már-már megközelítették, a házakon lévőket. Mindjárt elájulok, vagy elhányom magamat. Ez szokott történni, ha rosszul vagyok, és elgondolkozom. Rossz tulajdonságom, hogy még a balszerencsés esetekben is, el tudok tanakodni a sorson. Szinte fel sem fogtam, hogy nem volt ott senki. Mi lesz a feldobom a pacskert? Szuper lenne, folytathatnám a pályafutásom szellemként a kastélyban. Akkor legalább, nem zakatolna ennyire a fejem! Tanakodtam, célszerűbb lenne valahogy feltápászkodni, és kiugrani az ablakból. Nem jó ötlet, mert akkor másoknak fájna a feje. Ez a fránya fejfájás! Mindig és mindenhol felbukkan. Nem tudunk ellene tenni, néha kicsit csillapítani.
Észrevettem egy srácot, aki felém tartott, de mintha kettőt láttam volna belőle. Honnan ilyen ismerős? Talán a halál angyala, aki azért jött hogy átkísérje a lelkemet a túlvilágra? Ekkor felismertem őt.
- Helló, sitykás fiú! Ja bocsi, kapucnis.. Uram 'bocsásd, kicsit rosszul vagyok! - szólaltam meg.
- Ez aztán az illem, kössz baszki! - válaszoltam az imént említett trágár mondatára, és csodálkozva elnevettem magam. Én csúnyán beszéltem? Ilyet se hall az ember mindennap. A srác szószerint, megtisztelve érezheti magát. Láttam hogy türelmetlenül magasodik főlém, és ekkor egy kicsit magamhoz tértem, mégsem beszélhetek valakivel ilyen módon.
- Bocsásd meg, hogy az imént csúnya szavacska hagyta el, ajkacskámat! Nem kérek vizet, kössz. - válaszoltam az ajánlatra bódultan. Aztán összeszedtem minden erőmet, és felálltam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló, Előkészítős tanár


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 528
Összes hsz: 3639
Írta: 2019. augusztus 31. 21:05 | Link

Zayday Hudson

Prefektusi kötelességemnek éreztem, hogy megálljak és megkérdezzem jól van-e, esetleg intézkedjek, ha úgy alakul. Ha! Nem. Ez egyáltalán nem igaz, egyszerűen - ezek szerint - még én sem vagyok olyan szívtelen, hogy elmenjek egy olyan ember mellett, aki tényleg nagyon szarul néz ki. Ráadásul iskolatársam. Lány. Fiatal. És DÖK-ös. Túl sok minden jött össze most ahhoz, hogy tényleg elsétáljak mellette, akármennyire nem szeretem ezeket a szituációkat. Bármikor jöhet valami túlbuzgó fogyatékos, aki kiveszi a kezem alól, és talán ez lenne a legjobb, de ha eddig nem jött, én már semmiben nem is reménykedem.
Megilletődve hőkölök kicsit hátra, amikor megszólal. Be van tépve? Mi baja van ennek? Navinés csak nem nyúl ilyen szerekhez, ámbár ezután a megszólalás után a tököm sem tudja, hogy mit higgyen. Sitykás? Merlinre mondom, valaki jöjjön és vegye át, mert nem bírom idegileg, főleg, hogy folytatja, én pedig automatikusan felemelem a kezemet felé, hogy rendben, majd térdemre támaszkodva igyekszem lassan felállni, nehogy megint megszédüljek. Amikor megint megszólal, bocsánatot kér, én pedig ott állok felette, mint egy rendes barom, és legszívesebben felszívódnék. Erre mégis mit mondasz? Ráncolt szemöldökkel nézem a lányt egy darabig, latolgatom magamban a lehetőségeimet, de nemigen látok kiutat ebből, mert a könyvtár még magához képest is kihalt ma. Szóljak a könyvtárosnak? Az lenne a legegyszerűbb... Amikor elkezd felállni, automatikusan megfogom felkarját, hogy támaszt adjak neki, és amikor látom, hogy viszonylag stabil lábakon áll már, el is engedem. Pár másodpercig nézem még őt, mielőtt megszólalnék.
- Akkor kell valami? Mert esküszöm kurva sápadt vagy - lépek egyet hátrébb, hogy jobban meg tudjam nézni magamnak. El kellene vinnem a gyengélkedőre? Óha, micsoda lehetőség! Ez eddig hogy nem jutott eszembe?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Elijah Kearney
Diák Eridon (H), Színjátszós, Ötödikes diák


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 156
Összes hsz: 876
Írta: 2019. szeptember 1. 02:13 | Link

erdőcske és népecske



Nem biztos, hogy a halálunkkal zárul.
Ez a mondat tök olyan, mintha azzal próbálna bárkit nyugtatni, hogy nyugi, csak kicsit harap. De jó, legyünk optimisták, meg vidámak, újkori tinihősök és miegymás. Aztán majd ha olvasható lesz, kiderül, mennyit ér a szereplés, amiből nemigen kértünk. Nincs mindenhol reklamáció, ámbár a könyvtáros felé később lehetne, hogy jobban is figyelhetne, milyen köteteket enged a polcokra, azonban az nem biztos, hogy eddig is ott volt. Még mindig egy rossz, kicsit szemét viccnek vélem az egészet, aljas kísérletnek, vagy épp a saját hülye szerencsémnek. Vagy csak az agyam már nem bír el szinte semmit sem és tiltakozik. Kegyetlenül.
- Akkor ne kísérletezgessünk? Persze, meglehet jobb így, de akkor lényegében, ha itt valami van, akár meghalunk, akár mondjuk csak valami seb, az nincs kint? Eeennyire nem lesz ez könnyű, úgy érzem – van benne valami biztos, hogy ne legyen minden könnyű, ezt valahogy zsigerből érzem, vagy csak hasonló tartalmú előzmények súgják könyv, film és akármi téren. Sosem olyan egyszerű, bár az is lehet, hogy ha itt végünk, odakint alszunk tovább, mint a Csipkerózsika, de a csók már rég nem lesz elég semmire sem.
Megrázom inkább a fejem, nem most kezdek majd el alkart kapirgálni, hogy igazam legyen vagy épp cáfoljam. Valahogy Sárából olyan nyugalmat érzek, és magabiztosságot, ami megijeszt és amit irigylek is kicsit. Mi vagyunk az „erősebb” nem, és mégis, lassan mint a riadt nyulak. De nem gond, sehol sem veszem elő a hím-soviniszta vonalat, vagy azt, hogy kinek mi lenne a főbb dolga. Dolgozzunk össze, ez az egésznek a nagy lényege és ez eddig nagyon jól megy, ahogy figyelem.
- Ohh.., - erre hirtelen nem is gondolt, valóban, hisz ha az előbb a nem egyszerű mellett szavaztam, akkor most sem kellene, csak nem nyitottam ki eléggé a szemem, mert igazából megörültem, hogy nem csak szívatás lesz az, ami várhat minket. Vagy épp bármi. Szerencsére nem indulunk vissza tettest keresni, nagyobb és jobb az, hogy előre és biztonságba húzódjunk, végtére is, ezt már letárgyaltuk.
Persze, csak megint nem az egyszerű módra állította valaki a történetet.
Sóhajtok. Továbbra sem veszem le a szemem Lili helyéről, mintha valami látomás, még mindig ott lenne, aztán nincs. Petya kivan, mindenki, csak máshogy jön ki. Vagy mégsem. Valami...
Szinte észre sem veszem, ahogy kikapja a kezemből a telefont. Egy pillanatra ujjaim erősebben szorítanak rá, de az kicsusszan, én pedig a levegőt markolom. Ujjaim engednek, végtére is, nem is az enyém és nem is volt jogom eldugni. Bocsánatkérő pillantás, azonban a szó elmarad. Nem volt helyes. Senki sincs itt rajtuk kívül, orrnyergem dörzsölöm végül meg csupán, az agyam fárad, a fej zúg. Pont jókor, pedig nem vagyok migrénes. Sőt. Szinte sosem fáj, és most kellemetlen tör rám, értetlenül állok elébe. Kezem leeresztem.
- Nem tudhatjuk a faluról sem, nem-e valami gonoszok lakta tanya-e. Semmit sem tudunk semmiről. Az irány más, a táv szinte ugyanaz – nem mentegetőzök, hogy rosszra mutattam, csak akkor már lényegében ott is lehet ugyanolyan rossz, mint másutt. Az egész hely rossz. Zsiger ez, mélyről jön. De Sára hajthatatlan, átveszi a stafétát, megragadja és erélyesen dönt. Lábaim nagyon lassan és nagyon nehezen mozdulnak. Fázni kezdek, az ég is zavar, mélyül a sötét.
Fejem felkapom, amint hallok valamit. Egészen biztos, hogy hallom.
- Srácok! Hallottátok?! Valaki bajban van... - és itt vagy hülyén néznek rám, vagy nem. Nem látom jelét, hogy ők is kiszúrták volna, hogy megtorpannának, hogy... és megint. Újra meg újra, belerezdülök, szinte a fülem befogom. Hallom, amit ők nem? Ez nagyon nem jó...
Vagy képzelődni kezdek csupán, mi sem jönne jobban.
A reszketés erősebb, már a gyomrom is öklömnyi. Páni félelem, a nagy pupillák, a heves szívdobogás, minden megvan. Pedig amúgy örülök, hogy haladunk, hogy együtt vagyunk
- Ne – bluggyan ki belőlem, megállok. Közelebb értünk a faluhoz, és ha nem elég a sikoly a fülben, amit úgy néz ki csak én érzékelek, szinte látom, érzem, hogy a falu a nem jó irány.
- Az a hely. Az a hely gonosz. Nagyon gonosz... Kérlek Sára, ne menjünk oda! És ha... és ha azok voltak, akik ott élnek? Akik figyeltek és... és elvitték Lili-t? Nem mehetünk oda... - és a riadalom valós. A faluba nem lehet, nem akarok. Nem akarom. A fejem jobban hasogat, már mindent érteni kezdek. Mégis néma maradok, mint a sír.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Zayday Hudson
Diák Navine (H), DÖK tag, Színjátszós, Edictum szerkesztő, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 141
Írta: 2019. szeptember 2. 12:43 | Link

Denis Brightmore


Ilyen rosszul, még életemben nem éreztem magamat! Ráadásul, még valaki segítségére is rá kellett szorulnom, ami eddig nem fordult elő. Mármint, az iskolában nem igazán, hiszen eddig nem történt bajom. De akkor, olyan fehér lehettem, mint a fal vagy a zsákos liszt. Persze örültem, hogy valaki volt a környéken, és nem történt komolyabb bajom. Egy kicsit már kezdtem magamhoz térni, ebből látszodott hogy már nem volt homályos a tekintetem, már felfogtam hogy mi történt. Szégyeltem magam, szegény srác most biztos azt hitte, hogy be voltam úgymond "állva". Pár perccel ezelőtt, még közel jártam hozzá, ezért jó hogy összeszedtem magam. Azért még mindig lüktetett a fejem, a egy kicsit a fülem is búgot. Mint egy kagyló, melyet az óceán legmélyéről hoztak volna fel, átvette volna a tenger moraját. Volt is otthon számtalan belőle, de az évek során az a bizonyos hang, már megszűnt. Lehet, hogy évekbe tellett mire elsajátitották a hanghordozást, hónapokig tengődtek üresen, hisz lakósai elvándoroltak. Úgy döntöttem, mostmár nem zargatom a fiút, neki is van dolga, biztosan jobb hogy egy szédült lányt istápoljon. Komolyan, mint egy gyámoltalan kis állat, akit megszántak. Végre ki tudtam egyenesedni, mert eddig kicsit meggörbülten álltam, lehet hogy a gyógyszer hatása, amit akkor vettem be, mikor bejöttem a könyvtárba. Az arcomról már eltűnt az eszelős kifejezés, mert konkrétan ilyen állapotba voltam. Csodáltam is hogy nem futott el senki fejvesztve, amikor meglátott. Hiszen úgy néztem ki, mint egy szökevény az elmegyógyintézetből. Igen pajtik, kiszöktem a sárgaházból, úgyhogy csak óvatosan az ismerkedéssel, jó? Most először, elmosolyodtam, de őszintén, és nem keltettem sorozatgyilkost ábrázatát. Na jó, de talán csak egy ici-picit!
- Nem, kösz, Dennis! Már sokkal jobban vagyok! - válaszoltam a kérdésére.
Minden bizonyára sápadt lehettem, ami tény. Ide-oda fehérség, komolyan jobban voltam, és már megtudtam különböztetni nagyság szerint, a könyveket és a polcokat. És istennek hála, már csak eggyet láttam a fiúból is.
Utoljára módosította:Zayday Hudson, 2019. szeptember 2. 12:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
KARANTÉN


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 632
Írta: 2019. szeptember 2. 16:48 | Link

IV.

Egy olyasfajta eszelősnek nézhetek ki most, akinek erről hivatalos papírja is van, és vihetnének tovább egy olyan helyre, ahol nagyon boldog leszek. Fel s alá mászkálok, akár egy ketrecbe zárt vadállat. Minduntalan nyakamat markolászom, és annyira szorítom azt, hogy szinte érzem, ahogyan távozik belőle a kincset érő vér, és hulla állapotúra kezdenek hűlni ujjbegyeim. Nem szeretném elhinni, ami most velünk történik. Hallasz és olvasol ilyen történetekről, de olyankor mindig jobban becsülöd a saját kis légypiszok életedet, elvégre neked milyen jó. Nem történik veled ilyen jellegű szörnyűség. Aztán tessék. Itt van négy – most már csak három – fiatal, akik semmi rosszat nem akartak, csak egy-egy könyvet kivenni a könyvtárból. Basszus, így járjon az ember lánya és fia könyvtárba. Baromi jó, tényleg. Erre jön Eli bugyuta kérdése. Ne haragudj, haver. Szeretlek téged, de most sajnos teljesen készen van az elmém.
- Szerinted, ha tudnám, akkor itt mászkálnék, mint egy balf*sz? – teszem fel a kérdést kétségbeeséstől tágra nyílt szemekkel, majd megcsóválom a fejemet. Odalépek a Pajtáshoz, és a vállára teszem bal kezemet. A másikkal arcunk magasságába emelem a lámpást. Megbánóan sóhajtok egyet, és kékjeimet az ő lélektükreibe fúrom. – Bocs. Nem aka… nemt’om, hogy mi ütött belém – mondom egy apró fintorral, ami a viselkedésemre haragszik ennyire. Sokszor szólalkozunk össze viszonylag. Nem mindig egyeznek a nézeteink. De ez most olyan helyzet, amikor még ennyi civakodást sem engedhetünk meg magunknak. Egy társunk eltűnt. And Sára, you’ve got a point there. Örülök a tárgyaknak, amiket találtam, persze. De vajon ki rejtette el őket? Ta-ta-taa. Egy villámlás és tiszta Scooby Doo érzéssel nyelek egy hatalmasat. Meg kell találnunk Dianát.
- Elijah – nem szoktam kimondani a nevét, csupán a becézett formáját használom. Látom és szinte érzem, hogy teljesen kezdi elveszíteni a fonalat. Valahova elgurul a nyugi gyógyszer, és úgy érzem, hogy nem tudok rajta segíteni. Sára nagyon magabiztosan jelentette ki, hogy csak egy út van, ami most szóba jöhet, az pedig a faluba vezető út. – Abban a kastélyban – mutatok az irányába, de kékjeimet ki nem veszem Eli sötétjeiből. – Nincsen semmi és senki, aki segíthetne nekünk. Vagy ha szeretnél egy interjút a vámpírral, akkor csak hajrá – tárom szét színpadiasan karjaimat, amire a lámpás fénye egy időre kissé bátortalanná változik. – Kérlek, haver – újat rángatok a jobb kezemben lévő lámpásos, mert most imádkozva teszem össze a két kezem. – Hallgassunk Sárára, és kotródjunk lefelé abba a koszos faluba – a végére már kissé ingerültebb a hangom, nagyon nehéz higgadtnak maradni ebben a helyzetben.
Katona módjára fordulok a Jáger lány irányába, akinek ezidáig háttal álltam. Olyan fordulatot veszek, hogy szinte beleszédülök.
- Menjünk – bólintok az irányába, de a jólneveltségem nem hagy nyugton. – De én megyek előre – mondom magabiztosan, és indulok meg a többiek előtt, jó magasra emelve a lámpást. Hátra-hátra tekintgetek, hogy megbizonyosodjak róla, mindketten jönnek utánam. Az kéne még, hogy még egy ember felszívódjon. A gondolatra megtorpanok, és csak félig mutatom arcom a többiek irányába. – Szorosan gyertek mögöttem. Nehogy titeket is elkapjon az… az izé – hangom szokatlanul komoly és aggodalommal teli. Katona léptekkel menetelek tovább, hogy mihamarabb megérkezzünk a faluba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló, Előkészítős tanár


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
offline
RPG hsz: 528
Összes hsz: 3639
Írta: 2019. szeptember 5. 14:37 | Link

Zayday Hudson

Van az emberekben egy olyan alapvető érzelem, amit szeretnek mások manipulálására, kihasználásukra használni, ez pedig az empátia. Sok ember direkt nem mutatja magát empatikusnak, mert akkor az ilyen és ehhez hasonló kellemetlen szarságokat megússza. Egy időben én is remekül elrejtettem ezt, talán tényleg nem is voltam empatikus másokkal, de bejött az életembe Cath, aki gátlástalan módon lemosta rólam az eddig olyan jól felépített álarcomat. Nincsenek érzelmek, akkor nem bánthat meg semmi és senki. Egészen addig jól is ment, amíg azon a kurva kalandon a karjaimba nem omlott az előző, igen szórakoztató éjszaka után. Mindig azt mondja, hogy ő már akkor tudta, fontos szereplője leszek az életének, de én ezt nem mondhatom el. Akkor és ott csak egy lány volt, akit megfektettem, mert sikerült, és haladtam volna tovább az életemben, de nem hagyta. Jött, belerángatott a faszságaiba, még akaratán kívül is elérte azt, hogy annyira megszeressem, hogy mindent feladva elvegyem feleségül csak azért, hogy megússzon egy kényszer házasságot. Így is kényszer, nyilvánvalóan, de legalább velem, a legjobb barátjával, a szerelmével. Mert még mindig szerelmes, és baszki, mennyire jó érzés, hogy egy olyan valaki szeret feltétel nélkül, aki nem a családod. Sok minden elmondható rólam, de az nem, hogy mindig készségesen és szeretettel telien álltam Cath-hez, mert hazugság lenne. Sokszor megbántottam, sokszor bántam vele gusztustalan módon, hogy még mindezek után is szeressen, és ő tényleg megtegyen azért mindent, hogy nekem jó legyen. Megmentett önmagamtól, mert bár a gyógyszereimet ugyanúgy kell szednem - mostanában valahogy több is lecsúszik a higgadt idegállapot miatt, khm -, a démonjaim sosem alszanak. És ez lett majdnem a vesztünk. Mert azzal, hogy majdnem megöltem, én is sokat vesztettem volna. A tudat egész életemben elkísért volna, hogy én öltem meg, hiába ő volt a makacs, mert akkor is én tettem volna.
Fejemet kissé megrázva esik pillantásom a már előttem álló lányra. Próbálom helyre rakni a gondolataimat, és figyelni, hogy valóban minden rendben van-e, de valamelyest a szín is visszatért arcába, stabilabban áll, már nem tűnik úgy, mint aki mindjárt össze szeretne esni megint.
- Oké - szűkszavú válasz, de talán elég arra, hogy tudja; megértettem, minden rendben, szóval mehet ő is amerre szeretne meg én is. Esetlen intek felé egyet, majd könyvemet felvéve a párkányról mászok fel ismét, hogy elfoglaljam eredeti helyemet, és folytassam a kijózanodást. Ismét másik oldalnál nyitom ki a könyvet, de minta tényleg itt tartottam volna kezdem el olvasni, immár - remélhetőleg - nyugalomban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 683
Összes hsz: 1132
Írta: 2019. szeptember 9. 08:40 | Link

Csapatom
(Sára ugyan nem írt még egyet, de a történet folytatható)

A faluba vezető út egy kellemes lejtő, nincsen benne semmi kihívás, ugyanakkor az utolsó métereken olyan érzésetek van, mintha kezek ölelnének körbe titeket, és ez megállásra késztet.
A falu határában lángok csapnak fel, melyből egy ember lép elő, alacsony férfi, hosszú botja végén vörös kő csillan meg a lángokban. Lassan közeledik felétek, elméretezettnek tűnő vörös talárja a nedves füvet szántja. A férfi szemében bölcsesség csillan, és egyenesen Sárát nézi, mint aki mondana valamit, azonban jó három méterre megtorpan a triótól, és tekintetét Elijáhra emeli. Mint aki a veséjébe lát, úgy nézi őt, nem csoda, ha a fiú esetleg hirtelen jött bűntudatot érez. Van valami, amit bevallanál, Eli?
- Jöjj velem!
Fordítja végül vissza a tekintetét Sárára, és a választ meg sem várva indul vissza a tűzbe, melybe úgy sétál bele, mintha hétköznapi dolog lenne. Ha Sára vele megy, neki sem kell aggódnia, nem égetik, inkább csiklandozzák a lángok. Persze dönthet úgy is, hogy nem megy.
Ahogy Péter is, akit egy világoskék szempár figyel az egyik közeli fa mögül. A szőke szépség, kifejezetten a fiút nézi, és ha megvan a kapcsolat, hófehér mutatóujjával int neki, hogy jöjjön közelebb.


//Beszéljétek meg, hogy szétváltok-e vagy sem, és írjátok meg nekem, hogyan döntöttetek. Elmehet egyikőtök is, vagy mind a ketten magára hagyva Elijah-t. //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Takács Milán Dániel
INAKTÍV


ifj. Charles Manson | kóbor kutty
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 247
Írta: 2019. szeptember 11. 00:24 | Link



A mai napon is azzal a céllal fordultam a könyvtárba, hogy egy kis tudást szívjak magamba, így a vizsgaidőszak alatt. No, arról se feledkezzünk meg, hogy már nyakig benne voltam az animágiában és nem hiszitek el, de sikerült egy ezüst teáskanálnyi harmatcseppet szereznem. Már csak az a kib*szott lepkebáb volt hátra, amelyről azóta teljesen meggyőződtem, hogy a feketepiacon beszerzek. A kanál viszont anyámé, gyerekjáték volt rátenni a kezem otthon.
Egyszer visszakapja.
Melegen ajánlottam magamnak, amíg a harmatra vadásztam, hogy elsőre sikerüljön meginnom a bájitalt egy vihar alatt, mert ezt a szívást, ami a bájital elkészítésével jár... Nem biztos lesz idegrendszerem végigmászni még háromszor-négyszer. Remélem a kapcsolataim elég jók voltak ahhoz, hogy hamar legyen egy lepke bábom.
Hol van már eddig Kótyagos? Hoznia kellene a levelem...
Mindenesetre én most a könyvtár felé vettem az utat, hogy többet tudjak meg erről az egész dologról. Nyilván fájdalommentes az átváltozás és megőrzöm az elmém. De úgy mégis. Milyen érzés? Min megyek keresztül? Mennyire fogom tudni hasznosítani és vajon mivé alakulok? Talán ez a legfontosabb kérdésem.
Ez kétségtelen, ragadozó állat leszek.
Az egy dolog, hogy az egómat bántaná, ha valami nyomorék növényevő állattá alakulnék, mint egy... nem is tudom. Őz.
Képzelj már el engem őzként szökdécselni Bogolyfalva vagy Pestseholse utcáin.
Röhejes.
Kib*szottul röhejes.
Felejtsd el.

S betoppantam a könyvtárban, ma Rudi nélkül kivételesen. Szemeimet végig futtattam az ott lévőkön, elővettem egy szál bűvölt cigit, és meggyújtva azt a könyvtár szabályaira tojva nagy ívből böngésztem a polcokat. Senki nem szólhatott a bagó miatt, nem volt tűzveszélyes és a füst, amelyet kifújtam mentolos volt, akárcsak egy rágógumi. Én viszont ugyanazt éreztem, mintha igazi cigarettával a számban pöfékelnék.
Felelősségteljes prefektussal van dolgotok. Féljetek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Két cigit sodorni reggel.
Valakinek vagy valaki miatt.
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 851
Összes hsz: 2988
Írta: 2019. szeptember 12. 19:30 | Link

Dani



Azt hiszem elaludtam ezen a ragyás könyvön, legalábbis biztos, hogy nem mentem ki az épületből és ültem fel egy unikornis hátára, amivel elrepültem volna a kínai nagyfalra. És pláne nem húztunk szivárványt magunk után. És ott se volt fogadóbizottság, ami arról tájékoztatott volna, hogy én valami rég elveszett hercegnő vagyok, és a herceg már nagyon nagyon vár engem. Ez tuti, hogy álom volt. Méghozzá annak is eléggé idióta.
Ülő helyzetbe tornázom magamat, hatalmasat nyújtózkodva nyomok el egy ásítást. Miért is jöttem ide úgy igazán? Aludni máshol is tudnék. Ja, nem, már tudom. Már tér is vissza az arcomra a furcsa kis mosoly, ami jelzi, hogy már pontosan emlékszem mindenre is. Gyorsan körbepillantok, de szerencsére senki sem pislog felém, senkit sem érdekel mivel ütöm el az időt. Mondtam már, hogy imádok idejárni? Azonban az egyik sorból mintha füstöt látnék szivárogni kifelé. Mi a fene? Valaki tűzzel játszik? Idebenn?
Felpattanok azonnal, bal tenyerem felett már ott lebeg a vízgömböm, ahogy haladok előre megnézni a füst kiváltó okát. Felemelem a karomat, tenyeremet – vízgömböstől – magam elé tartva, teljesen felkészülve arra, hogy a következő másodpercben már vízsugár áramoljon a tűzre. Ám megtorpanok, amint meglátom, hogy mivel is állok szemben. Vagy, még inkább kivel.
- Hát te meg mégis mi a fenét csinálsz? – fakadok ki prefektustársamnak. Az udvariasságom és a rám úgy jellemző kedves hangnem az úgy valahogy még álomországban lebeghet, vagy a meghökkenésem elnyomta éppen. Dani, cigizik, a könyvtárban. Értitek?! Dani, egy cigivel, a könyvtárban!! Valami motoszkál a fejemben a fiúval kapcsolatban, valami, amire emlékeznem kéne. De nem ígértem meg neki semmit sem, mégis mi lehet az, amivel tartozom hát?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jáger Sára
Prefektus Eridon, Negyedikes diák



offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 142
Írta: 2019. szeptember 12. 21:33 | Link

Kerekerdő

- A falu valamivel közelebb van, az pedig nem jelent jót, hogy az a kastély csak úgy a semmiből úszott a látómezőnkbe. - Nagyon magabiztosan hangzik, ám valójában számára is ugyanolyan bizonytalan a helyzet, mint a fiúnak. Mindössze tudja, nem tehetik meg a tétovázást most, hogy egyikük már így is eltűnt. Ha az egyik a másik pedig a másik irányba akar tartani, nem állhatnak egy helyben. Ez a luxus most nem megengedett. Továbbra is fogja a srácot és húzza magával, érzi, hogy az ellent tart, de ez csak növel benne valamiféle baljós bizonyosságot. Olyasmit hall, amit ők nem, nyugtalan.. mi a pokol? Olyan mintha valaki rajta keresztül akarná terelgetni őket. Hát akárki is az, ha a szándéka jó lenne, akkor nem így kommunikálna, ez az elme felett gyakorolt erőszak! Nem, kicsit sem szimpatikus neki az ötlet. Egy pillanatra megáll, szembefordul Elijah-val és két oldalt megfogja a fejét. Ujjai a bongyor fürtökbe túrnak, de cseppet sem romantikus jelentéstartalommal, mindössze azért, hogy így stabilabban megtarthassa a fejét és rákényszerítse, hogy rá nézzen.
- Ide hallgass. Nem, nem hallom, amit te hallasz, de nem vagy jól és akármerre is akar téged kényszeríteni bármi, ha így teszi, nem jelent jót. SNAP OUT, KID!
Beszéd közben felveszi vele a szemkontaktust, zavartságot keres, nem normális méretű pupillát, bármi mágikusan vagy fizikailag érzékelhető vagy árulkodó jelet. Azt mondják, a szem a lélek tükre, hátha most is mesél valamit.
- Mit hallasz, mit látsz? Valaki beszél hozzád? Elijah. - Megnyomja a fiú nevét, hogy az legalább egy pillanatra egyáltalán kiszakadhasson abból a lázálomból vagy akármit is éljen át most. Sára gyomra is liftezik, mert hazugság lenne azt mondani, hogy nem ingatták meg a fiú szavai, de mostmár elindultak a felé, mostmár nem fordulhatnak vissza. És ki tudja továbbra is, hogy nem ez a jó út, hogy nem valami trükk. Mint azok a varázslények Sierrában, amelyek kislánysírás hangját imitálva csalják magukhoz az áldozatot, hogy aztán elkapják.
Valóban lassabbak úgy, hogy neki gyakorlatilag noszogatnia kell végig Elit, de félreértés ne essék, hiába ő a lány, meglepő módon igenis van annyi fizikai előnye, hogy a csak sima húzódzkodást legyűrje. Ha Elijah sokkal erőszakosabban és hevesebben állna ellent, az már trükkösebb lenne.
- Ha bármit látsz, azonnal szólj, van pálcánk, tudunk támadni, ha kell. - Arra az eshetőségre is felkészül, ha a faluban valóban barátságtalanul fogadnák őket. Mindent fontolóra kell venni.
- Whoa. - Egy pillanatra hátrahőköl a felcsapó narancsos lángok láttán és megfordul a fejében, hogy talán rossz döntést hozott, mikor ezt az irányt választotta, a felbukkanó varázsló azonban nem kelt benne rögtön ellenséges benyomást. Ez persze lehet megtévesztő is. Rövid ideig az ismeretlen mágusra mered, míg az Elijaht nézi meredten.. zavaros momentum, de Sára valójában már döntött, ez a döntés pedig kiterjed a kezében tartott eridonos fiúra is, merthogy az előbbi pánikroham után nem hagyja itt, az biztos. Péterre néz, miként reagál minderre, majd megszólal.
- Menjünk. Nekem ezek a lángok inkább tűnnek valami védővarázslatnak. Lehet, pont a kastélytól és az erdőtől. - Ráfog Elijah kezére és elindul, de ő megy elöl, hogyha a tűz netán égetne, egyrészt csak ő sérüljön, másrészt időben tudjon szólni a többieknek. A lángok azonban csak enyhe bizsergéssel szaladnak végig a bőrén, nem bántják, félig a tűzből néz vissza a párosra, jönnek-e, végül ténylegesen követni kezdi a varázslót a lángokon keresztül. Mivel a választási lehetőség végett kissé elbizonytalanodott, illetve nem koncentrál annyira arra, hogy Elijaht fogja, a fiúnak van lehetősége kiszabadulni a fogásából, ami most kevésbé határozott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
INAKTÍV


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 288
Összes hsz: 704
Írta: 2019. szeptember 22. 23:38 | Link

Theon


Átéltem és túléltem életem első vizsgaidőszakát, ami nem abból állt, hogy egy oktató kijött hozzám, hanem én mentem be, és a társaimmal együtt vizsgáztam. Életemben először izgultam a vizsgák miatt, és izgatottan vártam az eredményeket. Persze csak egészséges izgalom volt rajtam, nem az az általános, mindenen elájulok és parázok fajta, mert akkor már bizony alulról szagolnám az ibolyát. A lényeg, hogy túléltem minden vizsgát, visszakaptam az eredményeimet, és a többsége kiváló, meg várakozáson felüli, így nincs okom panaszra. Jöhet az utolsó év, de csak is és kizárólag a megérdemelt szünidő és Párizs után. Olyan izgatott vagyok, hogy azt elmondani sem lehet, hogy tényleg elmegyünk Párizsba!
- Ezeket hoztam vissza.
Adom át a könyvtáros hölgynek a kupac könyvet, amit kivettem a vizsgákra, és egy másik kupacot is leteszek, amit Cath kért meg, hogy hozzak el, erre az adománykönyvek felirat van írva, és amikor visszavételezi a könyveimet, odatolom ezt is. Minden évben szoktak ajándékkönyveket küldeni, csak most valami határidős izét csinál, és úgy néz ki az egész nappalink, mintha egy újabb háború zajlott volna le. Tegnap Jason volt a modell, ma én leszek, ha hazaérek. De nem tudom, hogy haza szeretnék-e érni.
Amit viszont igen, hogy muglimód utazunk Párizsig, vonattal ráadásul, szóval kelleni fog a könyv, amit olvashatok, így elindulok hátra az ifjúsági irodalom felé, mert romantikára vágyom, rengeteg romantikus sorra, ahol a szereplők teljesen egymásba szerelmesednek, és boldog véget írnak az írók. A felnőtteknél sokszor nagyon durva lezárást találnak ki. Itt böngészve random kapkodok le könyveket, melyeknek szimpatikus a borítója.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Valkűrök csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 866
Írta: 2019. szeptember 23. 14:11 | Link

Lorin

Összébb húzom magam, nehogy véletlenül is valaki meglásson a könyvtár e részén. Az nem titok, hogy szeretek olvasni – hála húgom folyamatos könyváradatának -, azonban azt igazán nem szeretném az emberek orrára kötni, hogy jelenleg mit találok érdekesnek. Nehéz kimondanom, de… beleszerettem a romantikus irodalomba. Oké, nevess csak amennyit akarsz, de ez az igazság. Van valami abban, ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz ezekben az olvasmányokban. Valami sokkal több, mint amit a mi világunk adhat nekünk. Igaz, ártatlan szeretet. Nincs szó bennük kihasználásról, sem fájdalmas elválásról, minden olyan idilli és békés. Pont olyan, amilyenben nekem még sosem volt részem. Szerelmes már én is voltam, ám az cseppet sem adott vissza olyan érzéseket, amelyeket ettől a zsánertől kapok. Louissal való kapcsolatom heves és fájdalmas volt. Folyton veszekedtünk, aztán meg egy jó kiadós lepedőakrobatikával kibékültünk, de visszagondolva már úgy érzem, igazi, mindent átvészelő szerelem sosem volt közöttünk. Lehet a korkülönbség teszi, nem tudom. Annyi viszont biztos, hogy ő már tovább lépett rajtam. Játszom a nagyfiút, mintha nem fájna, hogy talált valaki mást, de belülről haldoklom a tudattól, hogy már nem én foglalom el az űrt a szívében. Főleg az fáj, hogy ő boldog, míg én szenvedek saját magamtól és az okozott hülyeségeimtől. Már pénzem sincs, a fél iskola utál, ráadásul az a nagy álom, amit dédelgettem sem válik majd valóra sosem.
Keserédesen elmosolyodom, majd visszateszem a kezemben tartott könyvet a polcra. Fogalmam sincs, mi volt a tartalma, nem arra koncentráltam. Zsebre dugom a kezem, majd kiveszek egy mentolos édességet és bekapom. Útnak indulnék, ám ekkor nekihátrálok valakinek, aki nagy puffanással fejeli le a könyvespolcot.
- Nem tudsz figyelni? – Fakadok ki, de rögtön visszább is veszem, amint meglátom, hogy sajnos egy hölgyet sikerült elgázolnom. Nagyot sóhajtok, amolyan  nem_tudom_hogy_mit_csináljak-fajtát, majd kihúzom talárom zsebéből egyik kezem és a lány felé nyújtom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Takács Milán Dániel
INAKTÍV


ifj. Charles Manson | kóbor kutty
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 247
Írta: 2019. szeptember 25. 16:45 | Link



A füst, ahogy átjárta mind a két oldalát tüdőmnek, végig egyfajta euforikus hatást éreztem. Talán túlságosan is függőjévé váltam a dohányzásnak. Talán már a vörösvérsejtjeim mellett nikotin áramlik ezerrel a szervezetemben. Talán a hatalmat is átvették felettem.
Talán.
Mindenesetre, most én ezt a megbűvölt kamu cigarettát szívogatom a könyvtárba, keresve egy bizonyos állatról szóló könyvet. Hogy honnét tudom, hogy van róla könyv? Onnét, hogy a lepke egyes részei bizony igen közkedvelt hozzávaló a bájital és méregkeverők között, szinte mertem volna fogadni akár hatezer galleonban is, hogy van róla írva könyv.
Hoppácska, az a szimbólum a könyv gerincén csak nem a lepke "koponyája"..?
Kezemmel egy tőlem magasabban fekvő könyvért nyúltam, amelyet vastagon fedett a por. Kitudja mikor nyitották ki utoljára. Egy ismerős rikácsolás ütötte meg a fülem, de mintha meg sem hallottam volna, nyújtózkodtam tovább a könyvért. Aztán levettem. Orrlyukaimon hagyta el a mentol illatú füst a testem, aztán alattomosan szétfoszlott a levegőben. A szőke felé fordultam, és beigazolódott a gyanúm vele kapcsolatban.
Ennyire nem bírsz élni nélkülem?
- Semmi közöd hozzá, én legalább nem aludni és rikácsolni járok a könyvtárba - jegyeztem meg csípősen gúnyos mosollyal az orrom alatt, hisz amikor a folyosók között végigvonultam, talán egy pillanatra láttam, de lehet összekeverem valakivel véletlenül. Ha ez így is van, majd bocsánatot kérek. Különben sem csináltam semmit, mert ha a bagó a baja, akkor benézte. Veszélytelen.
Én már annál inkább.
Figyelmen kívül hagyva a lányt elindultam, hogy asztalt keressek magamnak, ahol gondosan áttanulmányozhatom a poros könyvet. Hátha írnak arról is, merre felé keressem és mikor mikor, hiszen mint mindenki tudja, vannak bizonyos állatok, amelyek csak egy bizonyos időintervallumban mutatkoznak meg. Ezek a leges-legközelebbiek a szívemhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Két cigit sodorni reggel.
Valakinek vagy valaki miatt.
Juhász Laura
Prefektus Navine, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 851
Összes hsz: 2988
Írta: 2019. szeptember 28. 19:06 | Link

Dani




Határozottan dühít a fiú viselkedése. Nem csupán az, hogy itt eregeti a füstöt a könyvtárban, hanem még ráadásul úgy is tesz, mintha meg se hallott volna. Márpedig az ki van zárva, hogy ne hallott volna, hiszen az összes itt tartózkodó úgy pislog felénk, mintha kötelező lenne. Lehet, hogy az is, ritkán fakad ki egy prefektus szabályt szegve. Hiszen, itt nem szabad kiabálni, és ezt nekem kéne a legjobban tudnom. És betartatnom.
Csak szeretnéd! Ez a taktikád? Halálra bosszantani a lányokat, hogy észrevegyenek?
Aztán, végre valahára megfordul, de ettől nem lesz jobb. Egy paraszthajszálnyit sem. Most az van, hogy a hangnem miatt nekem meg kellene hunyászkodnom és elpucolni innen de sürgősen. Legalábbis így szoktam reagálni. Így teszek-e most? Hát nem, nagyon nem.
- Az alvást nem tiltja egy szabály sem a könyvtárban, ellenben dohányozni tilos. Nem csak itt, hanem az egész épületben. Szóval jobban tennéd ha eloltanád, méghozzá sürgősen – sziszegem vissza visszább véve a hangerőmön. A rikácsolásra nem is reagálok, és ez egy nagyon jó ötlet tőlem. Azt ugyan valóban nem tudom, hogy ez a cigi nem olyan cigi, de szerintem ezt csak ő tudhatja. Mit fognak látni a kis elsősök? Hogy itt egy prefektus és vidáman pöfékel, anélkül, hogy bármi gond lenne belőle. Tehát, ők is ezt fogják tenni. Nem-nem, nem mentség egyáltalán hát ez a mentolos füst.
- Hé! – szólok a fiú után, aki nemes egyszerűséggel otthagy a polcok között. Ez meg már pláne túl megy minden határon. Bosszant, nagyon de nagyon bosszant. Ha őszinte lennék magamhoz akkor tudnám, hogy nem is annyira az ő személye miatt akadtam ám ki, sokkal inkább amiatt, hogy bealudtam a könyvön, pedig nem akartam. Hogy rendre elterelődnek a gondolataim egy bizonyos valaki felé, pedig nem akarom. De nem tudok tenni ellene, valahogy mindig ott kötök ki. De nem agyalok még ezen, szóval marad az, hogy feldúltan követem a pöfékelő srácot az asztalhoz. Levágom magam egy üres székre, karba teszem a kezemet és összepréselt ajkakkal figyelem ügyködését.
Eloltod azt a vackot, vagy mi lesz?
- Fú, ezek elég gusztustalanul festenek – jegyzem meg, az egyik illusztráció felé bökve az állammal. Mert hát bármilyen ingerült is legyek, azért az állatos dolgok így is eljutnak a tudatomig. – Minek kellenek ezek neked?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorin Annie Brightmore
INAKTÍV


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 288
Összes hsz: 704
Írta: 2019. szeptember 29. 09:03 | Link

Theon

Nézem a listát, amit Cath adott, és ehhez kötődően keresek könyveket, olyanokat, melyeknek érdekes a címe. Aztán persze hol bejön a dolog, hol meg nem, mert azért az ajánló sokat elárul, ahogy a random beleolvasás is. Állítólag utóbbit nem szabad csinálni, mert sokszor már kiderül a könyv egyik fő cselekményének későbbi szakasza is. Megértem azokat, akik ezt mondják, de engem meg pont ez kezd el izgatni, hogy megtudjam, hogyan jutottak el idáig.
Viszont abban biztos vagyok, hogy nem akarok sok könyvet vinni, maximum kettőt, mert az idő nagy részében menni fogunk. Igazi csajos nyaralás lesz, csak mi ketten, lányok, amíg Denis Walesben van és sárkányozik. Nagyon várom már, hogy egy párizsi teraszon ülve, kortyolgassak kávét, és hogy vásároljunk, ruhákat, ajándékokat. Sosem nyaraltam még úgy igazán, csak akkor, amikor a Payne birtokra vittek. Mondjuk az egy érdekes nyaralás volt, az is igaz.
Éppen egy újabb borítóról és ajánlóról próbálom eldönteni, hogy kell-e nekem az útra, amikor hirtelen lökést érzek, és valahogy túl nagy a másik fél lendülete, mert mire megállíthatnám a dolgot, már le is fejeltem a könyvespolcot. Fájdalmas nyögéssel kapok a homlokomhoz, és masszírozva azt csúszik ki a számon:
- Szent szalamandra!
Nem szoktam káromkodni, úgy ez a maximum képességem ezen a téren, de ez a kis szösszenet egyre többször bukik ki belőlem, legutóbb az önismeret vizsgán, de legalább a tanárnőt megnevetettem vele. Ez vagyok én, helló. Azt mondják lehetetlen, de léteznek még kedves Brightmore-ok is.
- De, tudok. Nem mintha én mentem volna neki másnak.
Javítom ki, mert én eddig is itt álltam, ő jött nekem. De legalább nem vérzik a homlokom, nagy pozitívum a másik fél számára, hogy egyik rokonom vagy barátom se akarja ezért megölni.
- Odafigyelhetnél egy kicsit jobban, hiszen elég szűkek itt a folyosók.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Theon Delacroix
Prefektus Rellon, Valkűrök csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 866
Írta: 2019. október 1. 19:33 | Link

Lorin

Vissza kell fognom magam, nehogy teljes torokból kezdjek el röhögni. Brightmore kishúga. Én fellöktem annak a mufurc pénisznek a testvérét! Hát mi ez, ha nem halálian humoros? Jó, tudom, nem nevetünk azon, hogy valószínűleg megöl az a pöcs, amint visszajött a világ végéről vagy a pokolból a fene tudja melyik a neki való hely igazán. Oh, hogy honnan tudom, hogy hol van most Denis? A pletykákból, mi másból? Egyáltalán nem stalker-kedem szabadidőmben vagy mi. Khmm… szóval, hol is hagytam abba? Oh, igen! Ott, hogy épp a kezem nyújtom Lorinnak, miután bunkó módon megpusziltattam őt az egyik könyvespolccal.
- Igen anyu, jó kisfiú leszek. Még valami? – Rebegtetem meg pilláimat a lánynak, miután elfogadta mancsomat. Bár ha nem tette, az sem hat meg, én megtettem, amit tudtam. Odalépek mellé, majd felszedem az elejtett könyvét, aztán egy szó nélkül a kezébe nyomom. Sarkon fordulok, hogy én akkor most távozni is fogok, mikor bevillan az épp az előbb a kezeim közt tartott olvasmány borítója és annak neve.
- Az… - lehalkítom hangomat, hogy lehetőleg csak Lorin hallja – az ott a Szellemszerelem? – Oda is hajolok hozzá, miközben bőszen mutogatok a borítóra. Ugyan nem mutatom ki, de belül tombol bennem a fanboy vagy girl, tudom is én minek lehetne engem jelenleg nevezni. Egyszerűen élek-halok ezért a könyvért, de tényleg. Egyszer még Theory ruháit átkutatva találta rá erre az irományra és első látásra beleszerettem, komolyan mondom. A lapokat tanulmányozva mindig reménykedtem benne, hogy majd egyszer nekem is lesz egy dögös halott pasim, akibe csak úgy bele botlom, de se eltávozottat, se élőt nem sikerült eddig szereznem. Igen, emlegesd csak fel Louist megint, köszi, de őt ide most nem számítjuk be. Viszont elismerem, dögösnek nagyon is dögös volt. Huhú, de még mennyire! Esküszöm, már csak attól magam alá csinálok, hogy rá gondolok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
INAKTÍV


Csiperke ^^
offline
RPG hsz: 288
Összes hsz: 704
Írta: 2019. október 1. 22:52 | Link

Theon


Mondanám, hogy mivel Brightmore vagyok, vannak kiváltságaim, de egy, nincsenek, kettő nem mindig érzem magam Brightmore-nak - Denis a falnak megy ettől, de szerintem én inkább vagyok Payne, vagy max keverék -, három, a bátyám nincs itt. Sem itt, sem az országban, szóval mondhatom, hogy majd én jól megmondom őt neki, de mire megyek vele? Hat hét múlva majd csúnyán néz rá? És? Ráadásul végzős vagyok, amit sem az egészségi állapotom miatt, sem a szobalét miatt nem hittem, hogy egyszer elmondhatok magamról, szóval jó lenne, ha kicsit összeszedném magam. Felnőttesebb lennék. Na meg aztán ott a másik része is a dolognak, hogy remélem Cath gyűrűje nem mutatja, hogy éppen bajban vagyok, és rohan azonnal a segítségemre, mert annyira nem érzem magam rosszul, csak maximum egy kicsit szédülök, de az a bevert fejem miatt van.
- Ennyi.
Mondom határozottan, gondolatban sűrűn veregetve a hátam, hogy milyen kis ügyes vagyok, hogy megmondtam a dolgot. Bizony kérem, csak határozottan, úgy, ahogy azt kell. Jól megmondom én neki, hogy nincs több kívánságom, mint egy igazi Brightmore. De amúgy nem, sosem tudnék olyan határozott lenni, mint Denis, vagy apa, vagy anya, ha már itt tartunk. Nincs bennem semmi Brightmore-ság, ami eléggé frusztrál, ezért nyugtatom magam azzal, hogy én inkább a Payne családból való vagyok. Lehet ez ám ilyen csere dolog, hogy Denis elvett egyet, és cserébe adnia kellett egy másikat. Gyereke nincs, így én lettem, akit Cath helyett adnia kellett. Mondjuk ez így nem lenne rossz, de túl szép indok. Mindegy, mindenki életben maradt, az a lényeg. A könyv felé fordulok inkább, aztán majdnem felsikkantok, amikor a srác az aurámban van, pedig az előbb elment, mindenféle köszönés nélkül mellesleg.
- Um, igen. Keresek valami jó könyvet. Vagyis kettőt, mert a bátyám feleségével Párizsba megyünk a szünidőben, és muglimód utazunk majd.
Azt nem teszem hozzá, hogy máshogy nem is tudnánk, mert jól belehalnék, meg amúgy is, felesleges fecsegés lenne. Szóval inkább csak maradjunk a lényegnél, hogy muglimód utazunk.
- Jó könyv?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Edith Ixchel Payne
INAKTÍV


Bohóchalacska
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 243
Írta: 2019. október 4. 23:01 | Link

Theon
Én

Magamat nem zavartatva lépdelek a fiú mellett, kezeimet nadrágom puha szebeibe süllyesztem. Mamuszom tapadókorongos talpa viccessé teszi a járkálást a kihalt folyosókon, néha csikorgó hangot hallat. Nevezhetnénk a mai estét taktikai ismerkedésnek is. Bár azért reménykedem hogy tévedek, de tavaly csak pár apró hajszálon múlt, hogy nem maradtam még egy évig élvezni a másodikat. Igazi kapcsolati tőke tehát összeismerkedni az alattam járókkal, ha úgy haladok a tanulmányaimban ahogy számítani lehet rá, előfordulhat hogy hamarabb kell majd lepacsiznom velük mint így elsőre gondolnám.
- Erre? - szólalok meg viszonylag halkan, majd ha bólint benyomom a könyvtár ajtaját, hogy beléphessünk. Nem mondhatom, hogy minden zeg-zugát ismerem a helynek, sőt meglehetősen kevésszer fordultam meg idebent ezelőtt. Kettőt lehet találni miért nem vagyok valami felékszült a vizsgákon. Találomra indulok meg minél beljebb, hogy ne legyünk rögtön kiszúrhatóak ha valakit zavarna, hogy nem alszunk még ilyenkor. - Sajnálom, de nem ismerem ki itt túlságosan magam - jegyzem meg továbbra is hátamat mutatva a fiúnak. Hacsak nem szól rám, vagy nem vezet el másfelé, belépek egy sorba, lassan lépdelve kezdem leolvasni a könyvek gerincére nyomott címeket. Pálcám magasabbra emelkedik hogy jól lássam a felső sorokat is, majd lesüllyed mikor az alsó polcok kerülnek sorra. Nem keresek semmi konkrétat igazából, az egyetlen részleg ami talán megfogna az az elemi mágiához kapcsolódik, de az meg elég komoly része a mágiának ahhoz, hogy valószínűleg nem gyártanak belőle olyan könyvet ami lekötné koncentrálni képtelen elmémet. Nos, azt pedig végképp nem hiszem, hogy képeskönyvek lennének.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 26 ... 34 35 [36] 37 38 ... 43 44 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet