28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! 🎃
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 29 ... 37 38 [39] 40 41 ... 49 ... 52 53 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Mikola Keve Áron
Tanár, Animágus, Végzett Hallgató


#kewy #daddycool
offline
RPG hsz: 206
Összes hsz: 670
Írta: 2016. szeptember 27. 17:58 | Link



Az a sötét hajú, pattogós csaj. Az a jó seggű, tudod.
Próbálta beazonosítani Niko számára kivel fog ma találkozni, ám a megvilágosodást végül még pár egyéb infóval érte el nála, bár a fentebbivel is elég jól körbeírta már a saját véleménye szerint. Együtt tanulnak az eridonos lánnyal Đominictól, most pedig ha minden igaz közösen fognak gyakorolni. Minden elmondható Kevéről, de az, hogy önmagától szorgalmas lenne, nem. Ebből fakadóan, bár elég jól teljesített másokhoz mérten is, nem sok kedve volt. A megbeszélt idő előtt érkezett ki a rétre, káros szenvedélyének ezúttal nem hódolt, gomolygó füst nélkül bukkant fel a zöldben, talán némi hatással vannak rá mások. Talán, de ne adjunk erre sokat. Nem él példamutató életet, vélhetően ez az ő keresztje, amin el se gondolkodik különösebben. Zsebre csúsztatott kézzel sétál, pulcsija kapucnija a fejébe van húzva, miközben egy padhoz ér, ami viszonylag elveszik a figyelő tekintetek látta területtől. Az egyik szélére ülve kényelmesedik el, majd dől hátra. Dobolni kezd combjain, miközben remekbe szabott szórakozásnak véli, hogy magában a már begyakorolt transzformációkon agyal.
Ó, ha csak agyalt volna, de óvatlan ő még ehhez, és annyira eredményes "gondolkodó", hogy sikeresen kezd átváltozásba a füle. Szépen lassan csökken a mérete, kezd el pihékből besűrűsödni rajta a vadászgörényekre jellemző szőr, majd az ideális méretnél és formánál végbe megy ez a részlegesség. És mindezt ki sem szúrja elsőre... Második döbbenetére meg félrenyeli a saját nyálát és mellkasát csapkodva köhög, hogy újra normálisan kapjon levegőt. A fülek viszont. Hát azok megmaradtak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner R. Luca
Független boszorkány, Boltos, Végzett Diák, Iskolai dolgozó


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 715
Összes hsz: 6620
Írta: 2016. október 5. 11:37 | Link

Rebus;;


Könnyekkel áztatott tekintete üresen, ridegen, élettelenül mered a vörös fürtök tulajdonosár. Zaklatottan zihál, miközben kezeit mellkasához és fejéhez kapja. Belül mardossa valami, érzi, ahogy belülről bontja őt meg, mintha kitaszítana valami mindent, ami szép és kedves számára, a helyét pedig a fájdalom, a harag és a sötétség venné át. Lábai remegnek, pedig nem i áll, hanem ül, kezeiből kiszökik az erő pár pillanatra, egyszerűen csak szapora légzésének, szipogásának van érdemi hangja. Nem is tudja felfogni, mi zajlik előtte a másikban már. Mindent magába szippant akarva és akaratlanul is. Mikor érezte, hogy nem szabad elengedje, próbált megálljt parancsolni.
Ő mindent megpróbált.
Felhúzta a lábait, magához szorította, és összepréselt fogsorain keresztül sziszegett csak miközben önmagában, ha képes lett volna rá, biztos megváltásért fohászkodott volna. Lehunyt, összehúzott szemeivel erőlködött. Elvesztette magát, nem érezte már, hol van benne Luca, hol valaki más, hol van az élet. Itt érezte azt, hogy végre elszakadt a másik lánytól. Nem kavarta fel őt többet, de segíteni se tudott rajta. Zokogott Luca, kívülről ennyi látszott, teljesen vörösek lettek szemei és arca, az erőlködésben elfehéredtek kezei és lábai, amire saját szorítása is ráerősített. Éles, görcsös fájdalom járta át egész testét, amik hullámszerűen törtek rá minden újabb érzéssel, ami valahogy elért hozzá. Nem félt, nem volt rémült. Mélységes ürességbe esett, amit mindennél rosszabbnak érzett. Egyedül maradt, tehát azt sem tudja kivel. Mintha elzárták volna egy szűk, sötét szobába és folyamatosan érkeznének hangosan, élesen, idegesítően az impulzusok, amiket nem tud se azonosítani, se kezelni. A gyakorlatokból most semmit nem érzett igazán, nem tudta megkeresni a visszahúzó erőt, a nyugalmat, a valóságot.
De valahog mégis sikerült. Erős lány ő.
Óráknak tűntek számára a másodpercek és percek, amíg az a káosz, ami benne felgyűlt végre teret kezdett engedni odabent neki is. Mintha világosság érkezett volna az egészbe. Először csak a könnyeken át pislogott fel és érzékelte, hoyg egyikük sincs sokkal jobb állapotban. Újra erőt érzett a végtagjaiban, kezeit arcához emelte és beletemette. Pihegve próbált tovább higgadni. Kellett idő, azonban sikerült erőt gyűjtenie. Kezeivel megtámaszkodott. Kicsit sután talpra állt, majd a közeli fa törzséhez simulva nézett a vörösre.
- Sajnálom.
Mondta alig érthetően, majd legszívesebben elszaladt volna, de csak hátrálni kezdett megadóan, majd amint leszegte fejét elfordulva próbált minél gyorsabban eltűnni minden szem elől. Még egy ember, akinek magyarázkodnia kellene, de nem, így is túl sok a családon kívül az az 5-6 ember, akik pontosan tudják. Mi van vele.
Magára hagyta a lányt, de nem azért, mert ezt akarta, hanem ezzel tette neki most a legjobbat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Almásy Boróka
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 102
valamikor kora délután
Írta: 2016. október 13. 19:17
| Link

Lucy Moonlight

• • •

"Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón."


Egy kellemes őszi nap mi másra is lenne jó, mint arra, hogy nyakig sálba meg pulcsibab bugyolálva magát az ember kimerészkedjen a rétre, hogy szép őszi levelek után kajtasson. Na igen, a mi Borókánk sem olyasvalaki, aki hagyna parlagon heverni egy ilyen lehetőséget, így egy terebélyes kosárral felszerelkezve lép ki a kastély kapuján. Tudja, hogy Beni és Gréti odáig lesznek a színes szerzeményekért, és ha majd megint együtt ütik el az időt, megtanítja nekik, hogyan csináljanak szép levelesfüzetet. Csak ahhoz előbb le kell préselni őket. Dudorászva kezd el sétálni a réten, közben tekintetével egyre csak a földet fürkészi, hátha szembetalálkozik egy szép példánnyal. Az idő tulajdonképpen kellemes, a gyenge őszi nap elő-előbukkan a felhők mögül, és Borókának már ez elég okot ad az örömre.
- Áhá, szóval ide bújtál! - kiált fel nevetve, mikor lábai előtt meglátja az eddigi legtökéletesebb, hibátlan levelet. Ezek után bizony nehéz lesz ennél jobbat találni. Bár tulajdonképpen nem bánná, ha valaki segítene neki, akkor biztosan hamarabb gyűjtene össze nagyobb mennyiséget. Hiszen sokra lesz szüksége. Jó sokra, mert a kedves testvérei – akik igazából féltestvérek – körülbelül a levelek háromnegyedét biztos szétszaggatják majd, osztozkodás címén. Felveszi a megtalált kincset, amit a szél elé fújt, és a kosárba helyezi. Nem lesz ez így túl gyors meló, de tulajdonképpen ráér, nem hajtja a tatár, meg ilyenek. Vidáman pattan oda egy másik szép, ezer színben pompázó tölgyfalevélhez. Na igen, az lenne a legjobb, ha mindenféle fa levele a kosarába kerülne, és akkor Gréti tudna válogatni, meg bevinni az iskolába, hogy megmutogassa a fafajtákat.
Utoljára módosította:Almásy Boróka, 2016. október 13. 19:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2016. október 15. 11:18 | Link


zárás; köszönöm Muci <3

Már semmi sem ugyanaz. Érzi, ahogy a világ darabokra hullik körülötte az őrjítő kín és a fékezhetetlen érzelmek közepette. Mikor fájt neki ennyire valami? Remeg a bensője, remeg ő maga is, kezeit fülére tapasztja, mintha valahonnan máshonnan és nem belülről jönne ez a hihetetlen löket. Minden egyes apró érzelem hatalmassá duzzad, és érzi, hogy képtelen szétválasztani őket. Mi igazi, melyik az igazi? Keresi a kapaszkodót, de nem találja, legszívesebben sikítana, de egyetlen hang sem jön ki a torkán.
Aztán minden csendesülni kezd, ő pedig alig kap levegőt, olyan, mintha a tüdején ülnének. Be. Ki. Be. Ki. Még mindig összeszorított szemmel ül, kezeivel befogja füleit, és várja, hogy végre kiürüljön minden és csak a csend maradjon. Retteg, ha most csinál valamit, megint jön egy hullám, azt pedig képtelen lesz kibírni. Lassan, nagyon lassan, nagyon sok várakozás után meri kinyitni szemeit, de ez is olyan, mintha ólmokat próbálna emelgetni. Kezei lehullanak a földre és ahogy megemeli fejét, látszik rajta, hogy hulla sápadt. A fehér falba valószínűleg beleolvadna. Mintha pici, vörös szeplői is eltűntek volna, azok is teljesen belefehéredtek. Egész testében remeg, ahogy nézi a másik lányt.
Sajnálom. Ez a mondat ott visszhangzik a fejében, miközben mozdulni is alig bír. Szólni akar, de még csak kinyitni sem képes száját, annyit lát, hogy ott hagyják. Tulajdonképpen magatehetetlenül. Ő tette ezt velem. Azonban hiába a gondolat, hiába az igyekezet, képtelen lábra állni. Hosszú percekig ül a fűben, mire el tud indulni négykézláb, de mindene fáj. Amikor végre megpillant valakit és az is őt, csak az illető sziluettjét látja, nem tudja kivenni, ki lehet az. Aztán, ahogy az a valaki közeledik felé, minden egyre homályosabbá válik, mígnem teljesen elsötétül és a várva várt csend megérkezik. Elveszti az eszméletét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!
Lucy Moonlight
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 1808
Írta: 2016. október 15. 11:55 | Link

Levélvadászat Almásy Borókával


Mi is jobb kinti elfoglaltság ősszel, mint szép leveleket gyűjtögetni? Mindig is imádtam az őszt, és nem csak azért, mert akkor születtem, hanem, azért is, mert szerettem leveleket gyűjteni. Így hát, most is, ezt a gondolatmenetet alapul véve cselekedtem, és elindultam egy kis kosárkával karöltve.
Végig magam elé néztem, és, ha egy levél megtetszett, az felvettem, és beleraktam a kosárba. Ráérősen battyogtam, végül is, minek siessek? Időm, mint a tenger, és amíg gyűjtögetek, szabad levegőn vagyok, úgyhogy, panaszom egy szál se lehet.
Épp egy levélért nyúltam, amikor belekerült a látószögembe, egy másik lány. Nagyjából egy magas volt velem, és ő is leveleket gyűjtött.
~ Lehet, hogy őt is az vezérelte ide, ami engem? Jó kérdés, bár rajta kívül nem hiszem, hogy bárki is tudhatná. ~ elmélkedtem magamban.
- Szia! Segíthetek leveleket gyűjteni? - kérdeztem tőle, mert már nekem megvolt nagyjából annyi levél, hogy ne a sajátommal foglalkozzak, és ahogy elnéztem a kosara méretét, ilyen téren segítségre szorul. Bár, fogalmam sem volt, hogy mennyi időt szán a levélgyűjtögetésre.
- Bocs, még be sem mutatkoztam, Lucy Moonlight vagyok, és úgy szólíthatsz, ahogy akarsz – mondtam mosolyogva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Boróka
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 102
Írta: 2016. október 15. 17:03 | Link

Lucy Moonlight

• • •


Lelkesedése egy cseppet sem csökken, ám a levelek a kosarában kezdenek gyülekezni. Fel sem tűnik neki, hogy nem ő az egyetlen levélvadász a réten a mai nap folyamán. Annyira bele van borulva a saját kis világába, hogy csak akkor eszmél föl, mikor a hasonló cselekedeteket folytató lány megszólítja. Ijedtében ugrik egyet.
- Huh, bocsi, nem láttam, hogy jössz! - mentegetőzik vigyorogva, miközben jobb kezével mellkasában doboló szívét igyekszik lenyugtatni. Kicsit szégyelli magát, hogy eridonos létére így megijeszti egy másik lány, de azért annyira nem, hogy oltári nagy jelentőséget tulajdonítson neki.
- Szia Lucy, én Boróka vagyok – nyújt kezet immár nyomát sem mutatva annak, hogy pár pillanattal ezelőtt a gondolataiból Lucy kérdése rángatta ki. - Persze, ha akarsz segíthetsz gyűjteni, még csak most kezdtem - Kezeivel invitáló mozdulatot tesz, körbemutatva, ezzel mintegy meghívva a szőke lányt a mókára. Igaz, hogy azért a réten nincsen túl sok fa, de akad néhány, és a szél bizony az erdőből is idehordja az avart.
- Ezt nézd, ez olyan, mint egy elefánt! - lebegteti meg a levitás orra előtt a levelet, hogy aztán, ha a másik nem akarja tüzetesebben megvizsgálni, akkor végül a kosarában landoljon. Igazából nem rémlik neki Lucy arca, és oda-odasandítva veszi szemügyre. Nem mondhatni, hogy az egész diáksereg arcképestül – nevestül a fejében sorakozik, de ha valakivel beszél két szót, azt általában megjegyzi.
- Elsős vagy? - teszi fel végül az oldalát fúró kérdést, egy kis szünetet tartva a nagy munkában. Egy pillanatra eszébe ötlik az apja. Biztosan nem díjazná, hogy szabadidejét ilyen – szerinte ostobaságokkal – üti el. Erre a gondolatra a kezében forgatott, kicsit csonka, apró, csúnyácska levelet inkább visszadobja a földre, száját enyhén lebiggyeszti.
Utoljára módosította:Almásy Boróka, 2016. október 24. 13:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lucy Moonlight
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 1808
Írta: 2016. október 16. 21:10 | Link

Levélvadászat Almásy Borókával

Kiderült, hogy az eridonos személyében Borókát tisztelhetem, meg is ráztam a felém nyújtott kezét. Válasza tökéletesnek bizonyult, - miszerint -, beállhatok mellé én is leveleket gyűjtögetni. Miután megnéztem az elefánt alakú levelet, válaszoltam az utána feltett kérdésére.
- Igen, elsős vagyok. - mondom vigyorogva. Észrevettem, hogy Boró lebiggyesztette a szája szélét.
~ Talán valami rosszat mondtam? Vagy esetleg valamivel megbántottam? ~ fut végig az agyamon.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle, pedig semmi közöm sem volt hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Severin Bellerose
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Írta: 2016. október 23. 00:55 | Link

Rosie olyan hangosan dorombolt, mintha egy wartburg hajtana keresztül az udvaron. Élvezte, hogy a szabadban lehet, akárcsak én, bár kevésbé lobogott benne az elhivatottság lángja az iránt, hogy cincogárt fogjon, mint azt feltételeztem. Jobban lekötötte, hogy dús bundájába a kósza faleveleket minél inkább belepuncsolja. Mély sóhajjal vettem tudomásul, hogy egyedül kell ismét elvégeznem a megfigyelés nemes feladatát, pedig azt olvastam, hogy a macskák előszeretettel fogják meg őket. A kezemben tartott kis jegyzetfüzetbe felírtam azért ezt is, az utóbbi napok sok tapasztalattal láttak el, és türelemre tanítottak, nem most fogom feladni, hogy végre rajta kapjam!
Az iskola ezen része kiváló helynek tűnt ahhoz, hogy gyakoroljam a különböző entitások természetes közegben való tanulmányozást, elvégre veszélyes volna egyből valahol a vadonban kezdeni! Itt legalább senki sem nézett rám furcsán, ha a fűben, vagy a fák között jegyzetfüzettel közlekedtem. Erről eszembe jutott, hogy lassan megtelő kis irka helyett újat kell beszereznem, ezúttal sima lapút, hogy a rajzokat ne csúfítsa el az előre csíkozás.
Rosie felkapta a fejét, ismertem ezt a nézést, hasonló szemeket mereszt rám, amikor várja, hogy megetessem. Talán végre rájött, hogy idekint vadász hat is? Olyan gyorsan cikázott el a lábaim között, időm sem volt arra, hogy abba az irányba pillantsak, amit kinézett magának, nem hogy utána kapjak, hiszen nem szerettem volna, hogy kárt tegyen a cincogárban!
- Rosie! – Kiáltottam utána, és megfordulva a fekete lobonca után kaptam. Mint kiderült, valószínűleg teljesen feleslegesen, mert tőlem alig egy méterre teperte le zsákmányát… egy sportcipő személyében.
Sajnálatosan ráadásul valakinek a lábszárában folytatódott a ruhadarab. Mármint természetesen nem az zavart, hogy nem egy kósza lábfejet vadászott le a macskák gyöngye, csupán tisztában voltam vele, hogy eme cselekedete ez esetben bizony magyarázatra szorul. Mély levegőt vettem, és letérdelve megpróbáltam leválasztani őméltóságát a zsákmányról.
- Sajnálom, nem tudom mi üthetett belé! – Néztem fel zavart mosollyal az áldozatra, de nem igazán tudtam Rosiet megmozdítani. Ráadásul kicsit bele is feledkeztem a felfelé bámulásba, olyan ismerősnek tűnt az arc, hogy igazából csak jelzés értékűen tartottam kezemben a macskát. Azon se csodálkoztam volna, ha idő közben összeráncolt homlokkal méregettem volna, mindig kiült az arcomra, ha valamin különösen elgondolkoztam. – Mi találkoztunk már! – Harsányan kiáltottam rá, bár nem akartam megijeszteni, csak a felismerés izgatott fel némiképpen. Semmi kérdő hangsúly nem volt szavaimban, hiszen tudtam, amit tudtam. Csupán azt nem, mégis hol, mikor?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2016. október 23. 01:46 | Link

Severin, Rosie, a bújkáló cincogárok és az állatkert többi tagja

Nagyon sok időt tölt kint, a kastélyon kívül, még annak ellenére is, hogy már bőven őszies az idő, nincsen kellemesen meleg. Már nem alszik kint, maximum véletlen, de akkor is felébred arra, ha éppen halálra akarja fagyasztani az éjszakai hőmérséklet. Általában még időben, mielőtt úgy kellene kiolvasztania a tagjait. Bár mindig is hozzá volt szokva a hideghez, gyerekkorától kezdve nem tellett nekik rendes fűtésre, ennek okán pedig az ingerküszöbe a hidegre lejjebb csúszott, az immunrendszere meg megerősödött. Így engedheti meg magának, hogy ilyenkor is egy vékonyabb, kötött kardigán legyen az összes védelme a hideggel szemben.
Mégis, most különösen szüksége van arra, hogy kint legyen. Levegőre van szüksége, mély lélegzetvételekre és, hogy kitisztuljon kicsit a feje. Nagyon régóta nem voltak ennyire zavarosak dolgok. Nagyon régóta nem dolgozott ennyire egymás ellen a szíve és az esze. Ilyenkor pedig egy kiadós sétánál jobb megoldás nincs is. A természettel sokkal könnyebben veszi fel, és ápolja a kapcsolatot, mint az embertársaival, na meg összességében az élményei is kellemesebbek.
A réten sétálgatva, hirtelen arra lesz figyelmes, hogy valami a lábára akaszkodott. Valószínűleg a félig lógó cipőfűzői okozhatták a problémát: Rosie szemében biztosan tökéletes játéknak tűntek, ahogy ott fityegtek. Bár eleinte azt sem tudta megoldani róla, hogy macska-e mert egy középtermetű kutyát is látszólag könnyedén helyretett volna.
A fekete foltot követte más, egy sokkal esélytelenebbnek tűnő áldozat: a saját gazdája. Sajnos nem tud már arra figyelni, amit Severin mond neki, mert ismét bekapcsol a képessége. Egy olyan dolog vonzza, ami még nem történt vele: a lány egyik hajtincse szeretne mesélni neki. Szinte le sem tudja venni a szemét a mestertanonc válláról, mert annyira csábítja. Sutyorog a fülébe, azt akarja, hogy érintse meg, ő pedig nyel egyet, és akaratlanul is lassan kinyújtja a kezét felé.
Akkor riad vissza és húzza vissza a kezét, amikor a másik rákiált, hogy már találkozott vele. Gergő pedig ráemeli fekete íriszeit, úgy pillog rá. Azt sem tudja, mit mondjon, és ismét a lehető legváratlanabb helyzetekben jelenik meg a rég elfeledett, halottnak hitt humorérzéke.
- Elvitte a cica a nyelvem - foglalja össze a helyzetet, még mindig totálisan elkábult állapotban. És nem tud Severinre nézni, nem látja az arcát. Az egész világ megszűnni látszik, csak ő és a hajtincs maradnak benne, amíg oda nem nyúl. Nem szokott ilyet, de nem bírja ki, hogy ne lopjon egy aprócska érintést a hajszálaktól, végigsimít rajtuk. Abban a pillanatban elkapja Severin tekintetét, és végigpörög előtte az összes emlék, ahol ezt a tekintetet látja. El is engedi a lányt, hátralépne, de Rosie még mindig vasmacskaként (hahaha...) fogja le a lábát, így hátraesik ő is a fűbe. A kezeivel támasztja meg magát, úgy nézi a lányt.
- Severin...? - kérdezi, de nem bizonytalan benne, hogy ő az. Látta, emlékszik, és még érzi is a mellkasában, mintha egy régi, kicsit megtaposott lego-darab újra a helyére kattanna valahol, teljesen átrendezve az összképet. Ezzel inkább csak megszólította a lányt, hátha elér benne valahová a szava. Amúgy nem nagyon tudja, mit mondhatna pontosan neki. Legalább annyit szerencsétlenkedik, mint a tizenéves kamasz, aki először marad kettesben egy ellenkező neművel és meg kellene tudnia szólalni.
- Gergő vagyok. Bakonyi Gergő - közli, amolyan egyszerű tényként, hátha így már jobban el tudja helyezni a másik, nem csak gondolkozik rajta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Severin Bellerose
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Írta: 2016. október 23. 05:42 | Link

A kezet figyeltem, ami veszélyesen közel nyúlt hozzám, pedig nem én voltam a haladásának útjában, még segítettem is volna rajta. Legalábbis nagyon igyekeztem, csupán egyetlen probléma hevert előttem, Rosienak semmi kedve nem volt megmozdulni. Ezt legtöbbször a hajnali órákban játszotta el, mikor úgy gondolta, neki sokkal kényelmesebb helye volna rajtam, olyankor még a levegő is kiszorult a tüdőmből. Már rájöttem, hogy ilyenkor kár minden küzdelem, vagy ellenállás, képtelen vagyok mozdulni.
- Rosie nem eszik emberhúst, szobacica – válaszoltam sértett arccal, legyen bármilyen rossz a természete, mégiscsak az én macskám volt! – Ahogy nézem, legfeljebb a cipőnyelvedre veszélyes – voltam kénytelen végül halkan kuncogni.
Nem értettem, mit szeretne tőlem, vagyis ez nem egészen igaz. Szinte teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy a rajta trónoló, és a lábbelijére igazán veszélyes kis gazfickótól szeretne megszabadulni. Az bizonytalanított el, hogy az állat helyett a hajamat fogta meg. Miért? Persze szerencséje volt, hogy nem húzta meg, mert akkor megismerte volna, mit is tanítanak egy leányiskola növendékeinek! Legyen bármekkora az ember fia, gyenge pontja csak van.
Egy pillanatra csak nagy szemekkel pislogtam felé, hogy most a gondolataimtól vágódott-e hanyatt, vagy szert tettem volna valamiféle különleges képességre? Lehet, hogy képes leszek egy idő után a gondolataimmal befolyásolni valaki mást? Felderített volna a felvetés, de elkergettem ezt a furcsa elképzelést, mert nem is arra gondoltam, hogy elgáncsolnám.
- Úgy ám, teljes életnagyságban! – Álltam fel, és kihúzva magamat derekamra tettem mind két kezemet, mind a százhatvan centiméteremmel fölé magasodva. Magasodva, ha mondom! – Gergő! – Kiáltottam el magam ismét, jobb kezem mutatóujjával rábökve, mintha csak én mondtam volna ki hamarabb, hogy ki is ő. – Nem csoda, hogy meg kellett fogdosnod a hajamat, általános óta végre megnőtt! – Mondtam lelkesen, csillogó szemekkel, majd leguggoltam, hogy megbökdössem Rosie füle tövét, hátha végre elereszti a fiú cipőjét.
Nem úgy tűnt, mintha őfelségét meghatottam volna, sárga szemeit rám emelte, de tekintete csak azt üzente, hiába próbálkozom, pedig nem is kedvelte az idegeneket. Bár ha úgy vesszük, Gergő nem idegen, legalábbis számomra nem. Magyarországi emlékeim nagy részében igen fontos szerepet töltött be, ő sosem bántott a furcsa kiejtésem miatt, vagy azért, mert különleges lényekről meséltem.
- Sokat változtál általános óta – jelentettem ki egyszerűen, majd mosolyogva néztem fel rá. – Hogy vagy? – Kérdeztem rá, mintha nem is hosszú évek teltek volna el, csak néhány nap, és mindent elmesélhetne akár máris. Bár igazság szerint megteheti, nekem volt időm, és Rosie jóvoltából ő sem szabadul egyhamar.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2016. október 23. 19:43 | Link

Severin és az állatkert

- Nem azt mondtam, hogy megette, hanem, hogy elvitte - világít rá az aprócska tényre, mielőtt még kiderülne, hogy ő itt emberevéssel vádolja a macskát. Persze, ahogy a példa mutatja, azóta sikerült visszahoznia a nyelvét is. A cipőjétől pedig nem szívesen válna meg, szeretné még visszakapni ebben az életben. Ennek ellenére nem tud most erre koncentrálni. Sem a macskára, semmi másra az ég világon, egészen addig, amíg meg nem érinti a hajtincset.
A felismeréstől szó szerint dob egy hátast, és tulajdonképpen még a földön is úgy érzi, mintha kihúzták volna alóla a talajt és hirtelen érezné a Föld forgását, hihetetlen sebességgel, felgyorsítva. Leginkább a legrosszabb körhintás élményéhez tudná hasonlítani az érzést, ahogy a másik nevét nyökögi, meg a sajátját is. És persze tűkön ülve várja a pillanatot, amikor felébred, mert annyira irreális az egész helyzet. Arról nem is beszélve, hogy Severin különösen álomszerű jelenség, és legkevésbé sem hasonlít arra, ahogy emlékezett rá.
- Igen, énöhm... - kezd bele, de ismét nem nagyon találja a szavakat. Nagyon borzalmas a szociális érzéke, de még ő is érzi, hogy erős lenne, ha az igazat mondaná. Azt hitte, hogy fiú. Egész gyerekkorában a legjobb barátjaként kezelte, amíg együtt lehettek, és totálisan abban a hitben volt, hogy Severin egy törékeny kisfiú. Ha most visszagondol, még a hangja is fiúsabb volt, mint most, és alapvetően az egész jelenség.
- Én is másképp emlékszem rád - vallja be, a sokkal szolidabb verziót, amivel remélhetőleg nem tapos bele a másik lelki világába. Közben pedig leporolgatja kicsit magát, és feláll, természetesen Rosie még mindig nem ereszti a lábát. Sőt, ahogy egyre többet mocorog, kezdi még karmait is beleereszteni a lábába. Akkor pedig érzi, hogy itt a határ, itt megáll és nincs tovább, ha szeretné még mindkét lábát épen tudni.
- Hogy vagyok? - kérdez vissza, mint aki nem értené ezt az egyszerű kérdést. Alapvetően sem túl jó az emberekkel való interakciókban, de a totális sokk, amibe került, még inkább furcsává teszi. Nagyon-nagyon furcsává.
- Kicsit gondterhesen - mutat a cipőjét elfoglaló állatra. A hétköznapokban a humorérzéke nulla, de az adrenalin, a váratlan helyzetek valahogy előhozzák belőle ezeket a borzalmas, szakállas poénokat. De legalább poénok, nézzük a dolgok jó oldalát. Na meg, más poénjait is sokkal könnyebben emészti meg ilyenkor a gyomra.
- A legtöbb macskának van a gerincénél egy pont, amit ha megnyomsz, megadja magát. Neki nincs? - kérdezi, de meg sem várja a választ, végigsimít egyszer-kétszer Rosie hátán, majd mutató- és hüvelykujjával finoman nyomkodni kezdi gerince két oldalát, hátha az egyiktől totál kidől és várja a simogatást. Ki tudja, mennyire van fordítva bekötve ez a dög, mint a többi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Severin Bellerose
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Írta: 2016. október 23. 22:44 | Link

- Rosie csak ennivalót csen – vágtam rá szinte azonnal, azt gondosan elhallgatva, hogy természetesen a bizonyítékot ezután mindig jól elrejti.
Legutóbbi akciója után egy csomagnyi kondéros kekszemnek kelt lába, a papírját pedig a társalgóban szórta el. Korábban nehezen képzeltem el, hogy gondos tervezést, és számtalan ötletet kell felsorakoztatni némi keksz meglovasításához… vagy inkább megmacskásítás lenne most ez?
Furcsán nézett rám. Persze, érthető, hosszú évek teltek el, és ha külsőben némiképpen meg is változtam, azért felismerhető vagyok. Legalábbis nagymama szerint ugyanaz a cserfes gyerkőc maradtam, hiába vitatom, én már nem vagyok gyerek! Az, hogy folytatom a tanulmányaimat, csak egy dolog, elvégre nem ülhetek otthon tétlenül, miközben vár rám a nagyvilág minden rejtett mágikus lénye!
- Igen, apa ragaszkodott hozzá, hogy növesszem meg a hajam, és ha már ennyit dolgoztam rajta, nem volt szívem ismét levágni – vallottam be töredelmesen, mert azt nem mondhatnánk, hogy sokkal magasabb lettem azóta. Vele ellentétben. Akkoriban sem volt aprócska, de mostanra félóriásnak is elmegy. Vagy csak a saját magasságom miatt tűnik sokkalta nagyobbnak?
Csak később döbbentem rá, hogy talán tapintatlanság apát megemlítenem előtte, mert neki nem túl sok kedves emléke volt vele kapcsolatban. Sőt, szerintem az egyetlen alkalommal, mikor találkoztak, apu nagyon kiabált. Szigorú embervolt, és Gergővel igazságtalan, de szerettem, az apukám volt. Szomorkás mosollyal igazítottam a korábban birtokba vett tincset a fülem mögé, az emlékek túl hirtelenek voltak, nem hittem volna, hogy itt találkozunk.
- Nem pillanatnyilag értettem, hanem úgy általában. Tudod, nem mindennap kap az ember meghívót, hogy legyen varázsló! – Fújtam fel durcásan az arcomat, mintha szándékosan nem szeretne a kérdés igazi értelmére válaszolni. Hiszen természetesen ő nem értette, és nem én fogalmaztam meg azt rosszul! – Várj! – Akartam utána kapni, de késő volt.
Rosie kegyesen levált a cipőről, azonban a várt reakció helyett belemélyesztette körmeit a fiú kezébe. Szerettem volna figyelmeztetni, hogy nem éppen átlagos macska, és ha vadászik, akkor minden mozgó dologban zsákmányt lát.
- Rosie! Engedd el! – Húztam össze szemeimet, de úgy tűnt semmi hatása nincs a dolognak, így zsebemből előkotortam a jutalomfalatkát, amit a cincogár életéért ajánlottam volna fel neki. Már a papír zörgésére felém vetette magát, így felszabadítva Gergő kezét, és mikor megkaparintotta a szárított húsdarabot, mint aki jól végezte dolgát, leheveredve rágcsálni kezdte. – Ne haragudj, valamit elrontottam a nevelésében – néztem bűnbánóan, majd tovább kutattam a zsebemben. – Máris segítek, egy pillanat! – Álltam aztán fel, hogy egy sebtapaszt nyomjak a kissé vérző sebre. – Remélem nem okozott olyan nagy fájdalmat! – Simítottam rá a bőrszínű csíkot, majd lehajolva nyomtam rá egy puszit. Nagymamától tanultam, aki javasasszony, a kisujjában van a gyógyítás minden csínja-bínja, és ő mindig így mulasztja el a fájdalmam. Valami különleges mágia lehet, remélem jól alkalmaztam, nem szeretnék még nagyobb bajt okozni! – Nagymama szerint ez elűzi a fájdalmat! – Mondtam aztán mosolyogva, várva a választ, hogy érzi-e a hatását. Nem szerettem volna gyógyító lenni, de azért jó érzés, ha tehetségesnek találtatik az ember lánya!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Almásy Boróka
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 102
Írta: 2016. október 24. 13:20 | Link

Lucy Moonlight

• • •


A nagy vadászatot csak a kézszorítás erejéig hagyja félbe, aztán tekintetével máris újabb kincsek után kutat a földön. Már maga előtt látja, hogy az lesz a vége a dolognak, hogy négykézláb túrják majd föl az egész rétet, mindenféle érdekesség után kutatva.
- Mindjárt gondoltam, mert eddig nem láttalak itt. Mármint tavaly. Mert én is még csak tavaly óta vagyok itt – bólogat szaporán, ahogy vázolja a helyzetet. Kicsit kihúzza magát, hogy éreztesse, ő bizony már nem gólya, hanem második évét tapossa itt, figyeljen erre mindenki és jól jegyezze meg.
- Áh, semmi, butaság – néz fel a másik szemébe, rögtön mosolyt varázsolva az arcára, ami mellé még egy mellőző legyintés is elfér egy maréknyi levéllel a kezében. Fejét megcsóválja, hogy kiűzze belőle az ilyen buta gondolatokat, és inkább egy újabb marék levelet emel fel, sajnos ezek már elég gyűröttek meg szakadtak.
- Na, ez a baj. Látod? - mutatja Lucy felé a sok megtépázott szépséget. - Ezekkel már nem tudok mit kezdeni, teljesen szétszakadtak – húzza el a száját. Persze, természetes, hogy a levelek nem maradnak tökéletesek, hiszen olyan kis sérülékenyek, főleg ugye ősszel, mikor megszáradnak és lehullanak. - De sebaj, konfettinek még lehet őket használni – egészíti ki, majd feldobja őket jó magasra, a fejük fölé, hogy ahogy szépen leesnek, beterítsék a két lány haját, ruháját. Borókát nem túlzottan zavarja, hogy teli van levéllel, mindig is jól esett neki a természet közelsége. Felnevet, két kezét kitárva forog a rövid ideig tartó levélesőben.
- Ha segítesz még egy kicsit szedegetni, utána meghívlak egy teára a konyhában – mondja Lucynek ismét visszatérve a rakosgatáshoz. Kezd egy picit hideg lenni, szóval a meleg tea vagy kakaó, az már csak ízlés kérdése, biztosan jól fog esni a két levélvadásznak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2016. október 24. 22:07 | Link



- Nos, valószínűleg ezért nőtt ilyen nagyra - közli megfigyeléseit nemes egyszerűséggel. Bár az állatok megfigyelése mindig is inkább Severin terepe volt, azért neki is vannak roppant laikus meglátásai. Amúgy halvány lila gőze sincs arról, hogy a maine coon macskák pontosan az ilyen hihetetlen méreteiről híresek. Igazából egy rendes macskafajt se tudna mondani, az összes, amihez eddig köze volt, tipikus kis vidéki keverék volt, szellemi értéke pedig nulla körül mozgott, de attól még nem voltak kevésbé aranyosak, vagy szeretetreméltóak, mint fajtiszta társaik. Sőt, kifejezetten szerette a kis bolyhos cicákat, egészen addig, amíg el nem tűntek a tanyán. Sokáig azt hitte, hogy elcsámborogtak, utólag tudta meg, hogy édesapjuk gondoskodott róluk, hogy ne legyen több éhes, etetni való száj a háznál. Ennyi kiscicát még az istálló egér-populációja sem tudott volna ellátni rendesen.
- Nem néz ki rosszul, csak kicsit furcsa - válaszolja, miközben szokásához híven őszintén mondja meg a véleményét. Na de, azért annyira nem melegszik bele, hogy meséljen neki a kis nem-tévesztésről. Meg persze attól sem, hogy miért fogdosta a haját. A képessége miatt, amiről még senkinek nem beszélt. Nem csak azért, mert fél, hogy bolondnak néznék és egyből diliházba csuknák... mondjuk ez is benne van a pakliban. De ennél jobban feszélyezi, hogy maga sem tudja mi ez. Meg sem tudná számolni a könyvtárban kutatással töltött napokat, éjszakákat, de nem talált ilyesmiről semmit. Pedig még a zárolt részlegre is belesett egyszer-kétszer, bár nem hozott el onnan semmit, és nem is volt semmi eredménye. Jó ideje feladta már a kutatást, de ha lehetne egyetlen egy kérdésre, amire feltétel nélkül, igaz választ kaphatna, akkor mindenképpen azt kérdezné meg.
Sóhajt egyet Severin panaszkodására, persze, úgy általában hogy érzi magát? Arra nincs válasza, mert nem tudja megfogalmazni. Érzései vannak, és nagyon szeretné, ha egyszerűen csak megmutathatná másoknak, miről is beszélt pontosan. Mielőtt még kitalálhatna bármiféle választ, nyúl is a macska felé, hogy picit lekenyerezze a hátmasszázzsal. Hiába a gazdája figyelmeztetése, az már nem érkezik időben, Rosie pedig nagy lelkesedéssel kap bele Gergő kezébe, mélyeszti bele karmait. Amikor Severin elkezd parancsolgatni a macskának, javában fél tőle, hogy elkezdi majd most is rángatni, és végighúzza a macska karmait az alkarján. Azonban a lánynak ennél eszesebb megoldása van, előkapja a jutalomfalatkát, azzal csábítja el az óriási állatot és hagyja, hogy azon rágódjon, elégedetten terüljön el.
Amikor megszabadul karja a macskától, akkor felhúzza a pulcsija ujját a könyökéig, hogy megnézze, mit alkotott. Apró seb, szinte meg sem érezte, úgyhogy nem is nagyon akar törődni vele. Severin viszont kisebb sokkban húzza elő a sebtapaszt, és rakja rá a sebre, mintha éppen olyan fontos lenne, mint az újraélesztés.
- Nem, nem is fá... - válaszolná, hogy megnyugtassa a másikat, azonban abban a pillanatban Severin odahajol a kezéhez, és ad rá egy puszit. Hova tovább, még meg is magyarázza, hogy a nagymamája szerint ez fogja elűzni a fájdalmat. Túllép a tényen, hogy tulajdonképpen nincs is mit elűzni, de mégsem nagyon tudja értelmezni a helyzetet. A rendszer befagy, neki pedig némi töltésre van ideje, mire kinyögi a választ:
- Köszönöm - válaszolja, kissé bizonytalanul, mert nem igazán tudja, ilyenkor mit szokás mondani. Úgyhogy az a ritka helyzet áll elő, amikor kellemetlen csend burkolózik rá, és nem nagyon tudja, most hogyan tovább, és mi lesz ebből a helyzetből. Az érzés nem kifejezetten újdonság, a legtöbb hétköznapi szociális interakciónál is előfordul vele, nemhogy az ilyesmiknél, amikben még sosem volt része.
- Te mit csinálsz itt? - kérdezi végül, és maga sem tudja, hogy arra kíváncsibb-e, Severin mit keres a Bagolykőn, vagy mit keres a réten a macskájával.
Utoljára módosította:Bakonyi Gergely, 2016. október 24. 22:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Severin Bellerose
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Írta: 2016. október 25. 01:07 | Link

Végignéztem Rosien, való igaz, hogy nem volt éppen az apróságok mintapéldánya, azonban ez fajtájának sajátossága volt. Hiába a falánksága, egy csepp felesleg, annyi sem volt rajta. Irigyeltem is, hogy bármit felfalhat, az meg sem látszik dús bundája alatt. Hiába, szerencsés macskagénjei lehetnek, mert azt botorság lenne állítani, hogy a sokat mozog.
- Igazából nagyobb is lehetne, ha a fajtáját nézzük, de így is meg kell, hogy küzdjek vele, ha haza utazom. Nem igazán szereti a hordozó ládáját valamiért – nevettem zavartan, én a helyében örülnék annak, hogy valaki más cipel el az állomásig.
Megérintettem a vállamra hulló tincsek egyikét, és az arcom elé húztam. Vajon tényleg olyan furcsa volna, hogy hosszú a hajam? És ez rosszul furcsa, hogy most rögtön vágasd le, vagy csak szokatlanul furcsa, hogy még sose látta így, ezért érdekes.
- Ez ne volt túl meggyőző – húztam fel orromat, bár nem mintha annyit számítana, végülis ez csak haj.
Megint nem válaszolt. Nehezen tudom megemészteni, hogy direkt csinálja, és rosszul érzi magát a kérdés miatt, vagy csak nem tud Rosie miatt másra is igazán koncentrálni. Az utóbbit meg is értettem volna, amikor éjjelente úgy dönt a macskák királya, hogy én sokkalta kényelmesebb vagyok, mint saját kis fekvőhelye, nekem sem megy az, hogy másra gondoljak a tüdőmből kiszoruló levegő mellett. Ráadásul az is rémlik, sosem volt különösebben beszédes, de ez engem sosem zavart abban, hogy szívesen faggassak valakit.
Az életmentés a véremben lehet, nagymama szerint van is érzékem a gyógyításhoz, pedig tényleg nem foglalkoztatott nagyon. Annak azért örültem, hogy ez a tudás most segített. Nagyon rosszul éreztem volna magam, ha csak közvetve is, de miattam fájdalmai lennének. Egy állat okozta sérülés után megannyi fertőzésnek van esélye bejutni az ember bőre alá, nem szabad csak úgy félvállról venni!
- Semmiség! Mindig felkészült vagyok, ha megfigyelésre indulok, hiszen nem lehet előre tudni, mivel találkozik a vadonban az ember! – Még, hogyha némiképp keretek közé szorított vadonról is beszélünk.
Kérdésére a homlokomhoz kapok, olyan hirtelenséggel vetettem magam Rosie után, hogy a jegyzetfüzetem meg valahol elhagytam. Leguggolva kotrom arrébb a leveleket, hogy megleljem a papirost, mert igen fontos dolgok voltak benne feljegyezve az eddigi napok tapasztalatából. Néhány másodperc alatt sikerül is a nyomára bukkannom, győzelmi kiáltással magasra emeltem, mintha egy zsák arany volna. Nagyjából ilyen érzés is volt, nagyon szerettem.
- Háh! Már majdnem megijedtem, hogy végleg nyoma veszett – pillantottam metszőn a fekete szőrgombolyag irányába, de őt jobban lekötötte az evés. Szerettem volna sírva fakadni, hogy ennyire semmibe vesz, mintha én lennék az ő háziállata, és nem fordítva. – Természetesen megfigyeléseket végzek! – Vágtam rá, miközben ismét Gergő felé fordultam, hiába a lendületből sose fogytam ki. – Úgy hallottam, hogy itt vannak cincogárok, így az utóbbi napokban felderítettem a helyet, azonban ezeddig csak a nyomaikat találtam meg, egyetlen élő példányt sem sikerült megtalálnom. Gondoltam Rosie majd segít, elvégre macskaként könnyedén rájuk kellene akadnia, de a cipőd felbukkanásáig a füle botját sem mozdította – mondtam lemondó hangon. – De nem felejtettem ám el, hogy nem válaszoltál a korábbi kérdésemre! Nem kerülheted csak így ki egy régi barát érdeklődését, főleg azok után nem, hogy így meglepve felbukkantál! – Hívtam fel a figyelmét arra, hogy ennyivel bizonyosan nem fogja megúszni. – Szeretnél megfigyelni velem, mint a régi időkben? – Mosolyogtam fel rá, hogy azért lássa, nem haragszom emiatt, csak kíváncsi vagyok. Korábban ő volt az egyetlen barátom, aki legalább néminemű érdeklődést mutatott a varázslények iránt, ha meséltem róluk, de sosem mondta, hogy ő maga is varázslónak készül, ezért tud róluk. – Közben tudsz mesélni is – kacsintottam rá, mert tényleg nem hagyom ám ennyiben a dolgot!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakonyi Gergely
INAKTÍV


lapáttenyér
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 2185
Írta: 2016. október 27. 23:37 | Link



- Próbáltál hámot rakni rá? - kérdezi, mert egyből az jut eszébe, hogy van macskákra is méretezve. Aztán tulajdonképpen le is esik neki, hogy Rosie-ra még a közepes méretű kutyákra gyártott sem lenne nagy. Tulajdonképpen el sem tudja képzelni, mekkora hordozója lehet egy ekkora macskának, ami nem tömöríti az összes szőrével együtt egy lego-darabbá.
- Amit mondok, azt komolyan gondolom - jegyzi meg, csak úgy, általános igazságként, hogy tudja a lány, mire számíthat tőle. Tény, hogy kifejezetten ritkán szólal meg, és gyakran akkor sem kerülgeti a forró kását, és komolyan gondolja. Mondjuk van ideje minden egyes szót megválogatni, ízlelgetni, mielőtt kimondja őket. Főleg azért, mert sosem volt erőssége a verbalitás, nem is úgy nevelték, hogy ki tudja fejezni magát rendesen, szépen.
Talán ezért nem is nagyon tudja, mit mondjon Severinnek, amikor hirtelen elkapja a kezét és gyógypuszit ad a sérülésére. Az ilyen furcsa helyzetekben abszolút szerencsétlenül viselkedik, hiszen még a korábbi, szegényes tapasztalatait sem használhatja fel. A válaszára azonban akaratlanul is megemelkedik az egyik szemöldöke.
- Vadon...? - kérdezi, kissé kételkedve, miközben körbetekint. A rét zöld gyepje nem olyan rikító, mint nyáron, az ősz már rajta hagyta a nyomait. Ennek ellenére a körben álldogáló fák, a lehullott színes levelek sokkal inkább egy csendélet, mintsem vadon benyomását keltik számára. A legvadabb valószínűleg a környéken pontosan Rosie, aki legalább akkora önállósággal rendelkezik, mint amennyi a pontos térfogata, vagy még annál is több.
- Áh, értem - bólint egyet, jelezvén, hogy amúgy figyelt a válaszra. cincogárokra vadászik, egy réten. Tulajdonképpen roppant érdekes elképzelésnek tűnik, tekintve, hogy ő sosem látott még csak a kastély közelében sem mágikus rágcsálókat, pedig egy jó ideje itt van már. Nincs szíve megmondani a lánynak, nehogy a végén még idő előtt összetörje az álmait.
- Általánosságban jól vagyok, köszönöm - engedelmeskedik a lány akaratának, és megválaszolja a kérdést. Erre már kifejlesztett szociális érzéket, hogyan hárítsa az emberek érdeklődését iránta. Hamar rá fog jönni Severin is, mennyire óriási vakvágány az, hogy a fiúról kérdezget, vagy bármi vele kapcsolatos témát felvet. Szívesen mesélne magáról - de nem szavakkal, azok olyan semmitmondóak volnának. Főleg a jelenlegi helyzetében.
- Persze - válaszolja ennek ellenére, mert nagyon is szereti a régi, nosztalgikus érzést. Severinnel nagyon sok szép emléke van, amik már egészen elméje mélyére csusszantak az évek alatt. Meg is fakultak, meg is szépültek, annak rendje és módja szerint. Bár ő már akkoriban is csak csendes asszisztens volt, miközben a lány ment a feje után és csinált, amit csak akart.
A következő megjegyzésre pedig elhúzza kicsit a száját, megvakargatja a tarkóját.
- Nem szeretek mesélni, kezdd te - javasolja, egyáltalán nem parancsolgat, az nem az ő stílusa. Sajnos hiába próbálkozik Severin, ő nem tud csak úgy mesélni, kérésre meg főleg nem. Annál sokkal gátlásosabb egy személyiség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révész Kornél
INAKTÍV


Kornélia, Timi ikre
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 1522
Írta: 2016. október 28. 17:19 | Link

Götze Ilda
-megjelenés-


- Hallottam egy nagyon szar viccet. Akarod hallani? Miért nem megy középiskolába a pyromágus?
A rét szélénél ücsörögnek, a lány lehet, hogy leterített maga alá valamit, de Kornél annyira nem erőltette meg magát. Amíg még teljes biztonsággal el tudja végezni a varázslatot, felszárította kicsit a füvet pálcával, aztán felvont egy meleg levegő-burkot, hogy azért mégse fagyjanak majd szét a következő pár órában. Bal lábát felhúzva, az egyik kezével a háta mögött megtámasztva magát, kényelmes döntött pózban lustálkodik most, hogy ismét adott összeggel bővült a havi kerete. Szórakozott vigyorral tartja a szájához az öngyújtót, majd Ildára nézve gesztikulál a dohányt tartó kezével a lány felé.
- Hát azért, mert elemista!
És látszik az arcán, meg van győződve arról, hogy ez a vicc már annyira rossz, hogy az már jó. Annyira nem meglepő tőle, ha valami pusztító baromsággal ront rá az emberre teljesen váratlanul, mint ahogyan most is. Az ember hajlamos elgondolkodni azon, hogy a kezében parázsló szál az adott napon vajon hanyadik lehet? Csak mert nem az első, ez egy erős megérzésként elkönyvelhető.
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2016. október 28. 17:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Götze Ilda
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 28. 17:41 | Link

Révész Kornél


Ismételten meglátogattam Kornélt a szokásos helyünkön, hogy újabb tallérral gyarapítsam az erszényét, voltam annyira ostoba, hogy ott maradjak a sráccal, s letelepedjek a közelében, csak úgy a fűre, mely zöldellő huzatként vonta körbe a területet, mintha csak egy hatalmas takaró volna a föld felszínén.
Az őszies idő nem szegte kedvemet, amúgy sem volt kedvem odabent dekkolni a szobában, s hallgatni, hogy éppen melyik körömlakk tart tovább két hétnél. Egyszerűen képtelen voltam kiverni fejemből az elmúlt hónapok történéseit, s hogy még se egyen meg a fene, szükségem volt a szivárványos álmokra.
- Ha nem akarnám hallani Kornél, szerintem Te akkor is egész biztosan elmesélnéd, igaz? – Halovány mosollyal ráztam meg a fejem, miközben íriszeimmel szemügyre vettem a mellettem megtelepedett fiút. Tulajdonképp egész jó társaság volt ez a Kornél, leszámítva a rémesnek mondható vicceit, melyekkel nem küldtem volna színpadra, hogy közönséget szórakoztasson.
A vicce már olyannyira rémes volt, hogy akaratlanul is nevetést váltott ki belőlem, testem megrázkódott a pillanatnyi örömtől, s újra megráztam a fejem.
- Ez csodálatos volt Kornél, de tényleg. Tudod, annak idején Téged kellett volna bevetni a dementorok ellen, egész biztosan kifektetted volna őket ezekkel a viccekkel. Annyira bolond vagy. – Nevetve tartottam felé a szálat, remélve, hogy lesz olyan jó arc, és meggyújtja a vicces szálat. S ha ez megtörtént, mélyet slukkoltam, hogy kiélvezzem az ízek kavalkádját, majd kifújva a füstöt, hanyatt dőltem a fűben, s úgy vettem szemügyre az égboltot.
- Kornél, most annyira megkívántam a vattacukrot, nézd azokat a felhőket, az egyik pont úgy néz ki, a másik…a másik meg rád hasonlít, nézd már. Egy arc, és ott a borzas fej, ez csak Te lehetsz. – Nevetve fürkésztem az eget, ami fele annyira sem tűnt olyannyira színesnek, mint ahogyan azt én képzeltem.
- Mit gondolsz, mikor fogunk lebukni? Talán kereshetnénk másik helyet is, nem? – Oldalra fordítva a fejemet, kíváncsian fürkésztem a srác íriszeit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Severin Bellerose
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 12
Írta: 2016. október 28. 19:56 | Link

Elgondolkoztam felvetésén, végülis láttam már macskákat pórázon sétáltatva, de ez esetben Rosienak minimum szájkosár is kellene. Aztán felrémlett előttem a kép, amint nekiiramodva csak úgy húz maga után, én pedig papírsárkányokat megszégyenítve repülnék a nyomába, hogy a lábam se érné a földet. Képtelen voltam magamba fojtani a nevetést, így hangosan kacagtam, bár talán sírni lett volna inkább okom, hogy még akkor sem vagyok képes kordában tartani egy macskát, ha csak képzelődöm.
- Nem rajtad nevetek, csak… – Alig bírtam bármit is kinyögni nevetés közben. – Próbáltam elképzelni, hogy Rosie engedelmesen végiglejt a városon – nyugodtam meg végül.  
Kijelentésébe nem köthettem bele, mindig komoly arccal mondott mindent, és sokakkal ellentétben mindig őszintének hittem. Bár gyerekek voltunk, semmi okunk nem is volt arra, hogy hazudjunk a másiknak, és a mai napig nem értem, a felnőttek mért éreznek erre késztetést. Egyszer minden napvilágra kerül, egyszerűbb lenne, ha olyanokkal barátkoznának, akik eleve elfogadják a titkaikat. Mint ahogy senki előtt nem titkoltam már általánosban sem, mi a legnagyobb álmom, bár apa jobb szerette volna, ha úgy teszek.
- Tehát furcsa, teljesen komolyan – jelentettem ki, hozzá hasonló hanglejtéssel.  
Aztán kénytelen voltam elmosolyodni, ne higgye, hogy haragszom, vagy ilyesmi, szerintem is furcsa lenne, ha ő növesztette volna meg a haját. El se tudtam képzelni, hogy hosszú lobonccal sétáljon mellettem, mint valami rock banda frontembere.
- Úgy bizony! Akármi felbukkanhat, ha az ember nem figyel egy pillanatra. Múlthéten például egyik pillanatról a másikra kinőtt előttem egy fa! Úgy bevertem a fejemet, hogy három napig egy nagy pukli éktelenkedett a homlokomon – húztam fájdalmas fintorra számat, ki számítana arra, hogy egyszercsak megjelenik előtte egy hatalmas fás szárú?
Örültem, hogy nem kell elmagyaráznom, remélhetőleg pontosan tudja, mi az a cincogár. Valószínűleg régebb óta itt volt, mint én, lehet sokkal inkább tisztában van azzal, merre kellene keresnem őket.
- Te első óta ide jársz, ugye? Talán tudod is, hol kellene még körbenéznem, lehet valamit kihagytam – tartottam elé a jegyzetfüzetem, ahová nagyjából felvéstem az iskola azon részeit, ahol már jártam, cincogár megfigyelés céljából.
Mélyet sóhajtottam, semmivel nem lett beszédesebb az évek alatt, bár ez korábban szemernyit sem zavart, mindig úgy képzeltem, hogy jól szórakozik azokon, amiket én mesélek. Anya szerint a muglik különböznek a varázslóktól, de az emberek eleve különböznek egymástól, ráadásul most már tudom azt is, hogy Gergő nem mugli! Nem, mintha ez számítana, de így ez a kijelentés amúgy sem fontos vele kapcsolatban.
- Akkor indulás! – Fogtam meg lelkesen kezét, de csak óvatosan, mert lehet még fáj neki, és beljebb vonultam a fák közé. Rosiet nem féltettem, nincs más, aki engedelmeskedik neki, ha éhes lesz, úgyis utánam iramodik majd. – Szerintem az a baj, hogy túlságosan a szélén maradtam ennek a résznek, talán beljebb lesznek… – Gondolkoztam el sétálás közben, talán a cserjés lesz a megoldás.
Azon töprengtem, mit kellene válaszolnom. Úgy véltem, ha hallom, hogy ő miket csinált az évek alatt, én is összeszedhetném könnyedén, mit meséljek. Nem hiszem, hogy olyan butaságokra lenne kíváncsi, minthogy már előre bejelölgettem egy hatalmas térképen, az iskola befejezése után hová szeretnék elutazni, és milyen lényeket látnék szívesen.
- Hm… nem tudom, hogy mit mondott az osztályfőnök, de Franciaországba költöztünk, én pedig levelet kaptam az Académie de Magie Beauxbâtons-ból, eddig oda jártam. Nem volt egy könnyű iskola, de azért szerettem, egészen máshogy képzeltem el, mikor csak meséltek róla, ahogy ezt az iskolát is. Most nagymamánál lakom, ezért járhatok ide. Anya azt mesélte, hogy itt ismerkedett meg apával, és azonnal tudta, hogy hozzá fog menni feleségül! – Meséltem csillogó szemekkel, nagyon romantikus történet volt az övék, imádtam újra, és újra meghallgatni. – Úgy gondoltam, ez alapján nekem is ez lehet a megfelelő iskola a továbbtanulásra. – mosolyodtam el. Azt egyelőre gondosan elhallgattam, hogy szentül meg vagyok róla győződve, én is hasonlóan találok majd rá arra a személyre, akihez hozzámennék. Kétségem sem volt felőle, hogy ennek így kell történnie. – Szeretsz idejárni? Majd mutasd meg a kedvenc helyeidet! – Nem szerettem volna csak én beszélni, még ha tudtam is, valószínűleg úgyis így lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Révész Kornél
INAKTÍV


Kornélia, Timi ikre
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 1522
Írta: 2016. október 28. 22:01 | Link

Götze Ilda
-megjelenés-


- Ez éppenséggel.. ! - Mutatóujját ágálva megemeli a lány felé, s a hangszíne is könyörög egy heves tagadásért. - ... teljesen igaz - fejezi végül be a mondatot vigyorogva. Hogyne fejezné be, amikor csak nemrég ismerkedett meg ezzel a viccel? A küldetése még nem teljesedett be az isteni ige hirdetésével.
- Lehet, hogy ki kéne raknom egy cetlire az elemista tanárnő ajtajára, biztos örülne neki. - Biztos nem. Lehet, hogy viccel, az is lehet, hogy nem, de aki képes lenne magát tényleg kikötözni alsónadrágban a Green Peace mintájára az igazgatói iroda ajtajához, magára festett "INTERNETET AKARUNK" felirattal, attól egy ilyen apróság simán kitelik.
- Köszönöm. Én is felajánlottam volna szolgálataimat, ha ezzel a közt segítem. - És megint csak: biztos nem. Tipikusan az a fajta alak ő, aki a háborúban vagy a zűrös időben inkább elbújik valahol, és nincs benne elég kurázsi ahhoz, hogy kiálljon bármilyen ideológiáért. Legfeljebb saját magáért, de hát azt meg könnyebb elintézni a gyáva futással megelőzéssel. Ettől függetlenül azért ez így kimondva egész nagylelkűen hangzik, szóval hezitálás nélkül áll elő vele. Közben persze nem felejti el odatartani a gyújtót a másik szál alá. Valószínűle messze a leglovagiasabb cselekedet, amire rá tudja venni az élet.
- Mi? A vattacukrot? ... Hát, azt most nem tudunk szerezni. - Kétli, hogy a konyhán lenne vattacukor. Ha esetleg lenne valami búcsú a faluban, akkor talán ott, de annak sem most van a szezonja. Kétkedve felnéz az égre, arra, amerre Ilda mutat.
- Te véletlenül nem annak a néninek vagy a gyereke, aki meglátta a palacsintában Jézust?
Az ég világon ugyanis semmit sem lát ezekben a felhőkben, de lehet, hogy csak belőle hiányzik eléggé az elszállt kreativitás. Sőt, tulajdonképpen ez nagyon is valószínű.
- Másik helyet, dehogy. Ebben a hidegben úgysem mászkálnak ki erre. És különben sem csinálunk semmi rosszat, már elmúltál tizenhét, nem? - Már-már el lehetne hinni neki, hogy nem büntethetőek, annyira csodálkozva kérdez vissza arra, milyen alapon lehetne megbüntetni őket. Aztán mit csinálnak velük? Lepasszolják Dwayne-nek? Jól szórakozik a gondolaton.
- De ha zavar, tudok még más helyeket is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Götze Ilda
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 29. 18:09 | Link

Kornél


Kornélt ugyan még csak pár hónapja ismertem – egész pontosan az évnyitót követő nap óta, amikor először találkoztam bazári kínálatával, s először mutatta meg nekem a repkedő patkók országát – mégis úgy éreztem, mintha már ezer éve lennénk jó cimborák.
A társaságában nem feszengtem, nem zavartattam magam, és még csak az sem érdekelt, ha éppen összevissza fecsegtünk mindenféle baromságról. Ő tipikusan az a srác volt, aki mellett el lehetett engedni a viselkedési normákat, s nem kellett mellette jól viselkedni. Nem kellett megválogatni a szavakat, s még csak a témát sem. Kedveltem Őt.
- Hah, még csak az kéne. Ha kiraknád, szerintem utána kiszemelt áldozat lennél, és száz évnyi átkot szórna rád. – Nevetve megráztam a fejem, a srácnak mindig voltak eszement ötletei, s persze akadtak köztük olyanok is, melyeket meg is valósított. Egy őrült volt, képes mindenre, ha épp úgy hozza a kedve.
- Szerintem inkább találjunk ki valami mást a tanárnőnek. Mit szólnál, ha sütnénk neki valami csudajó sütit? Te hoznád az alapanyagokat. – Nevetve céloztam egy kis ízfokozóra, s már magam előtt láttam, ahogy a tanárnő andalogva bárányokat kerget a fejetlenség folyosóján.
- Látod-látod? Majd, ha egy napon auror leszek, akkor mindenképp felvetem a szervezetnek azt, hogy vegyünk alkalmazásba téged. – Jóízűen felkacagtam, s máris magam előtt láttam, hogy Kornélt szuperfegyverként vetjük be a gonoszok ellen.
- Csinálni sem tudnánk? Mondjuk, nem tudom, hogyan kell, de talán sima cukorból is lehet. Kéne rá valami varázslat. – Halkan magam elé sóhajtottam, majd le is mondtam a vattacukorról, hisz tényleg nem állt rendelkezésünkre a technika, s a faluban sem lehetett kapni efféle édességet. Az édesség hajhászás helyett tovább fürkésztem az égboltot, s felnevettem, amikor Kornél szóba hozta a palacsintás Jézust.
- Lehet, hogy az övé. Na, ne izélj már, talán nem hasonlít, én úgy láttam. – Mosolyogva ráztam meg a fejem, hisz a felhők percek alatt szertefoszlottak, s egész más alakot öltöttek, mint korábban.
Gondolva egyet, felültem és Kornél felé fordultam. Néhány lehullott falevél beleragadt a hajszálaimba, de azokat nem is vettem észre, valahol az üstökömön lapultak meg, s egyáltalán nem éreztem, hogy ott lenne is valami.
- Hogyne múltam volna már el, tizenkilenc vagyok, talán még nálad is idősebb vagyok. – Mosolyogva vettem szemügyre a vonásait, majd felé fújtam a füstöt, és elmosolyodtam.
- Nem zavar, ne aggódj. – Paskoltam meg a combját, majd tenyeremmel megtámaszkodtam a talajon, és körbepillantottam.  
- Tudod, melletted nem félek. – Egy pillanatra talán túlságosan is őszinte voltam a sráccal, de ezt éreztem, hisz ártalmatlannak tűnt, olyan bohókás, jó arc srácnak, aki mellett mindig történik valami vidámság. Aztán egyszer csak gondoltam egyet, ismét elfeküdtem a fűbe, s fejemet a térdére hajtottam, úgy pillantottam fel rá
- Klassz kispárna lennél . – Nevetve figyeltem a vonásait, majd az általa varázsolt burát fürkésztem. – Tök jó varázslat, bevallom, hogy ez nekem sosem ment, de miért olyan színes? Vagy…ezt már csak én képzelem, ugye? – Nevetnem kellett, valahogy a mosolyt elég nehéz volt levakarnom az arcomról.
- Gondolom azt a füstöt is csak úgy képzelem, igaz? – Még mindig jót nevettem, s meg sem fordult a fejemben az, hogy a gomolygó füst, amit látok, az valós, s nem is olyan messze tőlünk, valami kigyulladt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Révész Kornél
INAKTÍV


Kornélia, Timi ikre
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 1522
Írta: 2016. november 5. 17:23 | Link

Götze Ilda
-megjelenés-


- Biztos nem. Van ez a felelősségteljes felnőtt-kép, amit meg kell tartania az itteni tanároknak, szóval túl komoly megtorlásra nem igazán számítok. - Eddig sosem kapott túl komoly megtorlást. Még Dwayne-től sem, akitől pedig a leginkább várnák az emberek, hogy na majd jól ellátja a baját a Kornél-féle kutyaütőnek. Jó, hát a tarkóján még biztosan ki lehet venni a tenyérnyomát, de az ahhoz képest, amit kaphatna, igazán nem sok - csak a hülyeségei miatt kap egy maflást néha.
- Az ajtóra írt vicc durva, de ez nem az, mi? - nevet fel szórakozottan, de aztán megingatja a fejét, nemleges válaszképpen.
- Kanyarból lebuknék, már ha a hatást is látni akarnám. Akkor a közelben kéne maradni. Ha meg nem, akkor úgy nincs is semmi értelme. Egyébként meg nem tudom, mennyire jó ötlet ilyesmit adni egy tetramágusnak.
Elhúzza a száját. Nem mondaná magát rasszistának, csak hát azért ügyel a mássággal járó képességekre, és ha az elemisták nincsenek azon a szinten, mint egy vérfarkas vagy egy vámpír, ő azért ügyel rájuk. Mégis csak egy egész elemet irányítanak. És a diákok még csak nem is tökéletesen! Na köszi szépen. Aztán ott van a mindenkori tanár, aki kvázi egy OP isten az ő meghatározása szerint. Lehet, hogy nem adna olyan sütit egy ilyen.. valaki kezébe, ami elősegíti hogy kicsússzon az irányítás a kezéből. Ahhoz túl gyáva .. vagy nevezzük elővigyázatosságnak.
- Szerintem kríp, hogy minden természeti elemet kihúz a kisujjából valaki. Már-már nem is tűnik ettől embernek. - Amit az ember nem ismer, attól fél vagy távolságot tart. Tulajdonképpen a fiú reakciója nem egyedülálló a társadalomban, ahhoz pedig nem elég jó ember, hogy magától túl akarjon lépni ezen az előítéletes meglátáson.
- Te auror akarsz lenni? - Lehet, hogy megpróbálja a kétkedést és a meglepettséget leplezni a hangjában, ám ez igencsak sikertelen próbálkozásnak bizonyul. - De komolyan?
Annyira nem tudja elképzelni.. mármint, ő Ildát legtöbbször eddig ilyen elszállt, vidám állapotban látta, egyáltalán nincs lelki szemei előtt, ahogy egy auror összeszedettséget és mentális jelenlétet igénylő munkáját végzi.
Inkább elkezdi lefoglalni magát azzal, hogy a lány hajából nekiáll kiszedegetni a kósza faleveleket meg fűszálakat, mintegy mellékes cselekvésképpen. Az életkor témájára csak felhorkan.
- most szeptemberben múltam huszonegy, ne tévesszen meg az évfolyamom. - Mondjuk neki nincs olyan menő háttértörténete, ami miatt teljesen indokolt, hogy ilyen idős legyen az évfolyamához képest, mint egy külföldi dráma, vagy otthoni csodaszülőktől való tanulás, esetleg  egy bekacsintó regényes kóma. Vidáman lehunyorít Ildára, aztán a szabad kezében tartott szálat a szájához tartja és nagyot szív belőle.
- De ne aggódj, nem zavar.
Ilyet amúgy nem először mondanak neki, hogy mellette nem félnek, bár ez most kevesebb szarkazmust rejt magában, mint általában ilyenkor bujkál benne. Többnyire ezt olyan értelemben használják, ami kiemeli a srác ártalmatlanságát, vagy hogy mennyire nem nézik semmibe az esetleges fenyegetést részéről. Igaz, nem is kell. Nincs is sok alapja, sosem villogtatta igazán, hogy értene a varázslatokhoz, vagy a párbajhoz egyáltalán. A párbajozáshoz amúgy is nyúl. Ha mágikus harcra kerülne sor, ő lenne az első ember, aki aljas módszerekhez folyamodik, mint a homok a szembe vagy hasonló. A becsületességnél a túlélés sokkal előbbre való, Kornél ezt vallja. A megállapításra játékosan lebiggyeszti a száját.
- Pedig nem is vagyok annyira puha. - Na ezt pont annyira kétértelműnek szánta, mint amilyennek hangzott, csak rá kell nézni arra az idült vigyorára, és teljesen egyértelmű. Mivel a levelek elfogytak a barna üstökből, már csak ímmel-ámmal birizgálja a tincseket.
Na, Kornél! Ez egy tökéletes alkalom, kérlek. Teljesen tiszta a terep, senki sincs a közelben, a csaj már félig-meddig világáról sem tud, de egyébként is olyan halál készséges, meg azért jól is néz ki. Mozdulj rá, és kész.
Általában hallgat az alattomos belső hangokra, ennek a mondatnak a folytatása pedig nem egy "de" .. hogy "de ezúttal nem". Ha valami általában történik, akkor a következő alkalommal is nagy eséllyel ez fog történni, ez a világ - legalábbis Révész Kornél - rendje, s már hajolna is előrébb, amikor Ilda megszólal, és a legkevésbé sem olyasmivel rukkol elő, amit várna.
- Milyen füs... - a mondat megformálása közben ezúttal fel is néz, keresvén az említett jelenséget, amit nem nehéz meglátnia - 'szameg!
Nedves a föld, nem is azzal van a baj, hogy tényleg meggyulladna valami, de ez a füst simán idevonzhat másokat is. Ildát feltessékelve pattan fel (a hirtelen mozdulattól és szintváltozástól meginog egy pillanatra), és siet oda, legalább csökkenteni a jelzőfüst méreteit.
- A rohadt életbe már, ennyi erővel indián jelzéseket is küldhettünk volna, hogy ide gyertek. - Pálcájával légmozgást keltve igyekszik eloszlatni a felszálló gomolyokat.
- Najó, szerintem húzzunk máshova.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Götze Ilda
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. november 6. 23:43 | Link

Kornél

Jó ideig tanakodtunk, s elmélkedtünk azon, hogy vajon mennyire lehetne vicces megtréfálni az egyik tanerőt, végül aztán Kornél jogos feltevéseivel le is beszélt a kósza ötletről, amit persze még akkor is viccesnek tartottam, és talán bimbambusz füstölő, talán csak a jókedv varázsolt mosolyt az arcomra.
- Én azért szívesen uralnám a természet elemeit, izgalmas lehet, bármikor megmozgathatnám a földet, akár még alattad is. – Mosolyogva fürkésztem a srác íriszeit, miközben hosszan megszívtam a tulipános fanfant, s Kornél felé fújtam a kavargó orkánt. Közben valahogy szóba került a szakom, amiről egyébként általában nem dicsekedtem, és nem is kürtöltem tele azzal az iskolát,hogy hékás, auror akarok lenni, vele mégis megosztottam jövőbeli terveimet, legalábbis annak egy egészen kis szeletét.
- Igen Kornél, komolyan. – Megint csak nevetve figyeltem az arcára telepedő érzések kavalkádját, hisz annyira azért nem volt ez olyan különleges dolog, mint mondjuk egy piros elefánt, ellenben talán nem éppen voltam megtermett, száznyolcvan centis, tömény izom, hátranyalt hajú, hímnemű alak, aki talán jobban beillett volna egy auror képzésbe, mint jó magam, aki női névre hallgatott, meg létében is az volt, és látszólag még törékenynek is tűnhetett.
- Tudod, az apám is az, így mondhatnám, hogy családban marad. Egyébként meg érdekel is..- Egy pillanatra el is méláztam azon, hogy vajon majd miféle szerepkört töltök be. Persze ehhez színkavalkád, és mindenféle vicces képkocka is párosult, amitől egészen felvidultam, s ajkaimon továbbra is ott játszott a már jól ismert mosoly.
- Tudod Kornél – Kezdtem bele, kissé már bódult hangon, ahogy egy kicsit közelebb hajoltam hozzá – Te vagy az első srác, aki faleveleket szed ki a hajamból, ez annyira…izgalmas. – Nevetnem kellett, s hogy ne csak vigyorogjak, mint egy vadalma, csak nem tudtam kihagyni a korával kapcsolatos megjegyzéseket.
Szerencsére nem vette zokon a szavaimat, legalábbis nem látszott sem a tettein, sem az arcvonásain, így nekem sem volt miért tartanom attól, hogy talán majd magamra haragítom a srácot.
- Nem vagy puha? Na ne csináld, bizonyítsd be. – A már kellő mennyiségű szivárványfelhő beszippantása után vidámságom mellé kellő pajzánság is párosult, s bár megértettem szavai lényegét, kacérkodtam a szavakkal.
Tekintetemmel barna íriszeit fürkésztem, egyik szemöldököm egy picit feljebb szökkent, s kíváncsi mosoly futott ajkaimra, amikor észrevettem, hogy egyre közelebb hajol felém. Egyáltalán nem zavart, mi több, kíváncsian futott pillantásom az ajkaira, hirtelen azonban megéreztem az orrfacsaró, szúrós illatot, melyet követett a gomolygó füst látványa, s így a pillanat is elszállt.
- Az ott, nézd. Hatalmas, sokkal nagyobb, mint a tiéd. – Jegyeztem meg egy széles vigyorral, s persze hogy a szivárványfelhőjére gondoltam, amit alig néhány másodperccel korábban pöfékelt. Ha segített, akkor sikerült feltápászkodnom a földről, majd sietősen szedtem lábaimat a srác után, hogy közelebbről is megfigyeljük az indián jeleket.
- De ez szerintem nem magától gyulladt ki, nézd csak. Itt egész biztosan járt még valaki. – Mutattam az avar tetején elszórt apró kis maradványokra, melyek feltehetően a lángokat keltették, s csak azután követtem a srácot, amerre vezetett.
- Fussunk – Sietve szedtem a lábaimat, s mikor már elég távol értünk a gomolygó füsttől, megtorpantam, s előre görnyedve, combjaimon megtámaszkodva fújtam ki a levegőt.
- Huhh, szoktam sportolni, de ez kimerítő volt. – Aztán kíváncsian pillantottam Kornélra, hogy vajon őt mennyire viselte meg ez a néhány méter futás.
- Nézd csak, ott van a fára eszkábálva egy torony szerűség, felmásszunk? – Mutattam az egyik magasabb mogyorófa irányába, mely elég biztonságos helynek tűnt ahhoz, hogy tovább folytassuk kedvenc időtöltésünket.
- Gyere, és tarts bakot nekem. – Noszogattam Kornélt a vállainál fogva, s nem voltam rest kihasználni fizikai erejét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Révész Kornél
INAKTÍV


Kornélia, Timi ikre
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 1522
Írta: 2016. november 16. 13:28 | Link

Götze Ilda
-megjelenés-


Ajj, pedig annyira tökéletes volt a pillanat! Ilda totál el volt gyengülve, mármint általános esetben nem valószínű, hogy a rellonos ennyire kapható lett volna, de most itt volt az esély. Erre..
Rohadt tűz - gondolja majdhogynem sértődötten duzzogva. - Rohadt füst, rohadt Murphy. - Hát mivel érdemelte ezt ki? Tett valami rosszat? Mármint azon kívül persze, hogy mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül kész volt lecsapni a kínálkozó alkalomra, tulajdonképpen kihasználva egy lány kiszolgáltatott állapotát. De ez részletkérdés, az ilyesmi nem számít bele a karmába. Szerinte. Pláne, hogy még provokálták is, jah, hát Ilda majdhogynem meghívta, és basszus, azért hát erre az invitálásra szívesen bemenne.
Erre felgyullad az avar, erre mennyi esély volt?
Szája sarkából a csikk majdhogynem duzzogva kandikál ki, miközben egy morcos "chh" hanggal áll a parázs felett, de mostanra már megbizonyosodott, hogy ebből tűz nem lesz már, csak a maradék égéstermék elfüstöl még, aztán annyi. Felismeri a maradványok között a saját szálaiknak az egyikét; valószínűleg kettejük közül valaki (az nem számít, hogy melyikük) óvatlanul pöckölte el a még égő csikket.
- Egen. Mi.
Tökéletesen józan, és összeszedett beszélgetés mindkettejük részéről. A következő pillanatban pedig már futnak, amit utál, bár volt már ez rosszabb, amikor Noellel dombnak felfelé versenyeztek két páncéllal, amit amúgy is nehezen bírtak el.
Majd' kiköpi a tüdejét, mire megállnak, de igyekszik tartani magát (azért zihál így is), mert mégsem nézhet ki lepusztultabban egy kis őszi sprint után, mint egy lány. A dolgát némileg megnehezítette, hogy közben végig igyekezett épen tartani a még megmaradt szálat, hogy a végét még kényelmesen elszívhassa. Sosem volt az a sportoló alkat, de ez az állapot, amiben van már egy ideje, amúgy sem segít éppenséggel a szervezetnek az összeszedett mozgáskoordináció szervezésében - mint a helyes levegővétel futás közben. Például.
- Aha, jónak tűnik, csak.. mi?
Fizikai erejét!! Tartson bakot?! Miután két emberre elég dohány került már a szervezetébe. Nem baj, menni fog. Elhatározás kérdése az egész, koncentrálj! Az nem számít, hogy a hirtelen rohanás miatt a vérkeringésében csak még jobban szétterjedt a mindtudjukmi. Koncentráció, összpontosítás. A fizikai adottságai önmagukban mondjuk tényleg abszolút átlagosnak számítanak, Ildát például elbírná. Az, hogy az egyensúlya meglesz-e hozzá jelen állapotban, az egy sokkal jobb és aktuálisabb kérdés.
- Rendben, csapassuk - közli ki-ha-én-nem? hangon, aztán már ott is van a fatörzs mellett, hogy bakot tartson a másiknak. Ha Ilda ügyesen megtartja a saját egyensúlyát, akkor még sikerülhet is elsőre. Talán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Götze Ilda
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. november 24. 23:45 | Link

Kornél  Cheesy

- Mi van már, soha nem tartottál még bakot? Tudod, két kezedet összefűzöd, én szépen belelépek, a vállaidra támaszkodok, te pedig egy nagyobb lendülettel feljebb tolsz. Elkapom a kuckó szélét, utána már fel tudom magam húzni, meg téged is. – Persze azért annyira nem volta merős, hogy egy fiút felhúzzak majd két méter magasságba, azonban azon még ráértük filozofálni, hogy Kornél majd hogyan jön utánam. A srác nem volt elveszett lélek, így biztos voltam benne, hogy valahogyan ő is megoldja, s ha máshogy nem is sikerül, akkor majd felmászik a fán, és így vagy úgy, de ő is feljut.
Mosolyogva álltam a srác előtt, s vártam, hogy végre megkezdjük a műveletet, amihez nem kellett igazán haditerv. Mégis, jó ötletnek tűnt az, hogy felmásszunk, s ott bújjunk el, ha netán erre tévedne a gondnok. Én ugyan már nem voltam büntethető, Kornél azonban még igen, s amúgy is, cifra nyulak kergetését még az én korosztályomnak sem engedélyezték, azt pedig nem kockáztathattam meg, hogy megtalálják nálunk a blázt, s az igazgató elé citáljanak bennünket.
- Helyes, ez a beszéd Kornél! – nevetve léptem hozzá közelebb, tenyereimmel a vállaira támaszkodtam, miközben talpamat igyekeztem becsúsztatni összefűzött ujjai közé. Pechemre annyira koncentráltam, hogy finoman neki koccantottam homlokomat az övének.
- Hoppá, bocsi. Na még egyszer- ezúttal sokkal jobban koncentráltam, s amikor úgy éreztem, hogy a talpam alatt vannak az ujjai, akkor egy nagyobb lendülettel, vállaira támaszkodva elrugaszkodtam, s egyik kezemmel elengedtem a vállát, hogy elkapjam a kis viskó szélét, pechemre azonban ez nem sikerült. Megszédültem, s talán még Kornél sem tudta megtartani az egyensúlyát. Ki tudja, hogy kinek a hibájából, de hirtelen visszazuhantam, s ha Kornél nem ugrott el időben, akkor magam alá temettem a srácot, s arccal szemben ráestem, ráadásul még az állát is megfejeltem a véletlen balesetben.
- Ajjj bocsi Kornél, jól vagy? Élsz még? – kérdeztem nevetve, hisz nekem semmi sem fájt, így inkább viccesnek találtam a helyzetet, mint sem siralmasnak.
Egyik tenyeremmel a mellkasán támaszkodtam meg, a másikkal a földön, s úgy tornáztam feljebb magam, hogy hajszálaim ne lógjanak az arcába, és ezzel ne zavarjam meg őfelsége kényelmét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Révész Kornél
INAKTÍV


Kornélia, Timi ikre
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 1522
Írta: 2016. november 25. 00:07 | Link

Götze Ilda
-megjelenés-


Valami olyasmire számított, mint ami voltaképpen be is következik. Legalábbis már az első próbálkozásuk alkalmából látja, hogy Ilda sincs a helyzet magaslatán, ha egyensúlyérzékről van szó. Bár ki is hibáztathatná? Inkább az ellenkezője lenne a csoda. Akkor még meg is gyanúsítaná azzal a lányt, hogy valójában nem is a tőle vett szálat szívta el, hanem valami tök mást. Mondjuk szárított tökporosat vagy hasonló ártalmatlan izét.
A homlok-koccnál visszavigyorog, és megingatja a fejét. - Nem gond. Na gyerünk háromra, egy.. kettő..
A kettőnél már felsejlik benne egyfajta baljós előérzet, de nem Révész Kornél lenne a neve, ha ezt nem hagyná totálisan figyelmen kívül.
- .. háárom!
Ilda lendületet vesz. Ilda elrugaszkodik. Ilda súlya ránehezedik. (Ez mondjuk nem drámai, mármint ezek a csajok olyan könnyűek tudnak lenni, esznek egyáltalán rendesen?) Mintha lassított felvételben látná az egészet, ami azért idegesítő, mert hiába érzékel, él meg mindent lassabban, mégsem tud semmit sem csinálni a közelgő vész ellen. For the fuk sake, még azt is be tudná lőni, hogy hány centiméterrel vétették el Ilda ujjai a deszka peremét. Fájdalmas centiméterek. Számára szó szerint fájdalmasak, mert az elvétett mozdulat ára rajta csattan, és mire feleszmél, addigra már kínlódó nyekkenéssel ér földet Ilda alatt.
Illetve egy koccanással, amikor megfejelik az állát.
- Áóóhh.. - rövid, elkínzott nyögés. Egyébiránt biztosan jobban fájt ez ennél a reakciónál, de fájt már neki jobban más is, még Dwayne is megjegyezhette anno, hogy magasabb fájdalomküszöbe van a kölyöknek, mint amekkorát megérdemelne. Hát, valahol neki is sorban kellett állnia, ha már a szupermenőkúlság sorban a legtöbb iskolatársa beelőzte.
- Jah, élek, a... ha. - Az utolsó szótag késve érkezik, ahogy némi fáziskéséssel realizálja a helyzetüket. Ami valljuk be.. szóval.. hát.. nem annyira rossz. Még jobb lenne, ha nem lüktetne az alsó állkapcsa még, de talán meg tudja bocsátani ezt a kis malőrt a gravitációnak meg mindennek - főleg, mert most ugyanemiatt a gravitáció miatt nehezedik rá a rellonos.
- Illetve nem biztos. Lehet, hogy meghaltam.. lehet, hogy le kéne ellenőrizd, hogy lélegzem-e még. Esetleg átadni némi oxigént a szenvedőnek.
Ahhoz képest, hogy szenved, elég bőbeszédűen fejezi ki magát, mindemellé sunyi képpel les fel Ildára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lucy Moonlight
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 1808
Írta: 2016. november 27. 22:09 | Link

Levélvadászat Almásy Borókával


~ Ezek szerint, a lány másodikos ~ állapítottam meg, amihez, - ugyebár -, hatalmas fejszámolás volt szükséges.
- Lehetne őket restaurálni- közlöm az eridonossal, persze tudom, hogy képtelenség, és ez csak egy gyermekded álom. Ami pedig azt illeti, természetesen valamilyen formában biztos lehetne, mert tuti vannak rá olyan varázslatok, meg le is lehetne őket rajzolni...
Mikor ráébredek, hogy kissé elkalandoztak a gondolataim, meg már újból megteltek a kezeim levelekkel, felállok, és a még ép leveleket a kosárba helyezem.
A hirtelen keletkezett esőn jót nevetek, és kiegészítem a ránk kerülő levelek sokaságát még egy maréknyival.
- Az remek lenne – közlöm a lánnyal, majd berakok a tárolóalkalmatosságba még egy adaggal az őszi csodákból.


Utoljára módosította:Lucy Moonlight, 2016. december 28. 15:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Christopher R. Wallace
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. december 20. 11:46 | Link




Magamra szedtem majdnem 3 réteg ruhát. Mi a franc vagyok én, medve? Sosem bírtam a telet, mindenki szerint azért mert így nem mutogathatom magamat, de nem vagyok én ennyire egoista. Talán csak néha. Egy hosszúújjú, egy pulcsi, és egy jó meleg kabát, már kész is vagyok a télre. Zsebre vágtam a kezemet, és elindultam szembenézni a nagy küzdelemmel ami odakint várt engem. Rég nem levegőztem, de azt hiszem most eljött ennek is az ideje. Mostanában állandóan azon agyaltam, hogy haza kellene küldenem a szülőknek legalább csak egy levelet. Nem tudom, hogy a bácsikám mondott-e nekik bármit is rólam, de ha nem, akkor már jó rég nem tudják mi van velem. Bár, ha jobban belegondolunk, nem vették ők sem a fáradtságot, hogy érdeklődjenek, akkor én miért tegyem? Mindegy, Karácsonykor mindenki kap egy "tök király minden velem kösz" levelet, és kész is leszek. Szinte zombiként haladtam végig az iskola falai között, annyira elkalandoztak a gondolataim, így senkire se figyeltem oda körülöttem. Pár perc telt el, míg eljutottam a rét kapujához, amin kiléptem és az arcomat azonnal megcsapta a fagyos téli levegő. Arcomat lesütve lépkedtem ki, a cipőm alatt hallani lehetett a megfagyott fű ropogását. Kicsit hátrébb mentem, ahol már több volt az eldugottabb rész, és egy fának nekitámaszkodva nézelődtem körbe. Nem voltam egyedül, pár diák is pont most szánta rá magát a napi egy sétájára, de nem foglalkoztam velük. Mindenki tegye a maga dolgát. A mellettem lévő bokrok közül egy kettőn még láthatóak voltak virágok, amin meglepődtem, hiszen ilyen időben szinte lehetetlen hogy ne fagyjon meg az, ami nonstop ki van téve a hidegnek, de egy varázsiskola már csak ilyen. Hogy utáltam én, hogy varázsló vagyok, mindig olyan hülyeségnek tartottam, bár így, idősebb fejjel inkább azt mondanám rá, hogy király. Egy pillanatra behunytam a szememet, majd a fejemre húztam kabátom kapucniját, hogy az is adhasson még egy kis meleget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeanette Bergström
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2016. december 20. 18:08 | Link

::Christopher

Abban a pár napban amit eddig itt töltöttem nagyon nem hajtott a fejfedezés iránti vágy. Hatalmas sikerélményként éltem meg például, ha eltaláltam egyedül vagy nagyon kevés segítséggel az óráimra, és egyelőre nekem ennyi elég is volt. Most sem terveztem, hogy mindent bejárok egyszerre, amit csak lehet, egyszerűen körül akartam nézni, mi van mondjuk a kastélyon kívül. Mert a beköltözésem után nem szántam rá magam még a közvetlen környezet végigvizslatására sem.. Lelki erőt kellett gyűjtenem, mielőtt elindultam, mert ez az időjárás nem az, amit szeretek. Jól beöltöztem, a fejem szinte el is veszett a kabát szőrös csuklyájában. Szeretem ezt a barna bundát mert színben illik a csizmám szőrmés béléséhez, és nőből vagyok, szóval megnyugtatja a kis lelkem ha valami nem csak kényelmes és jelen esetben jó meleg is, hanem még jól is néz ki. Ezzel a tudattal rögtön könnyebb volt megindulni, kiérve pedig némiképp megnyugodva könyvelhettem el az időt sokkal jobbnak mint amire vártam. Magamban arra jutottam, hogy ha még jobban sikerül megbarátkoznom a hőmérséklettel akkor lehet hogy tovább is maradok és többet nézek meg, mint eredetileg terveztem, de ez még nagyon képlékeny gondolat volt.
Kiérve csupán annyiban voltam tökéletesen biztos, hogy tetszik a kapu előtt elterülő rét. Nem tudom mi fogott meg benne ilyen hirtelen, talán az egyszerűségében rejlik a szépsége, és hogy a fagyott tájat elszórtam a zöldben most is tarkítják színes virágok.
Csak sétáltam előre és teljesen belemerültem, hogy ezeket az olykor eléggé eldugott szépségeket keressem. Lehajtott fejjel sétáltam erre-arra, szemem sarkából az is feltűnt, hogy nem vagyok egyedül, akad itt még néhány erre sétáló, vélhetőleg diákok. De az sem érdekel, ha azt hiszik nem vagyok teljesen normális össze-vissza bolyongva, még a tekintetem sem emelem fel rájuk.
Egész addig amíg a látóterembe oldalról egy nagy idegen folt nem kerül. Igaz, nincs olyan nagyon közel, van még köztünk vagy másfél méter, de olyan hirtelen kapom fel a fejem a hozzám képest magas és így összességében is nagynak tűnő srácra hogy egy csöppet meg is ijedek tőle.
Hát még akkor, mikor a kapucniból kitűnő arcot fel is ismerem. Azt hiszem a pillanatnyi meglepettség és sokk jobban kiütközik az arcomon, mint azt szeretném, de elsőre hiába akarok én akár bocsánatot is kérni a hülye kérdésemért, megnyikkanni sem tudok.
- Szia - nyögtem ki végül lassan, elnyújtva, majdnem elcsukló hangon. Ez az, büszke lehetek magamra ezért a teljesítményért, képzelni sem tudtam volna szebb megoldást vagy hirtelen életképesebb megszólalást részemről. Hirtelen mintha lavinaként borulna rám minden, és csak állok és nézek, és várom hogy betemessen. De elsőre elég  lesz az is, ha Chris felismer, és összeszedettebben képes reagálni mint én..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Christopher R. Wallace
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. december 20. 20:36 | Link




Teljesen szét volt esve az elmém, nem igen figyeltem semmire magam körül, kivéve azokat a még épségben lévő virágokat, amik valahogy le tudtak kötni pár percre, de végül azok is a feledésbe merültek. Egyre inkább kezdtem érezni ahogy átjár a hideg, pedig ennél jobban már fel sem öltözhettem volna. Kezeimet kivettem a zsebemből, majd dörzsölgetni és lehellgetni kezdtem, hátha az segít majd azon, hogy megmentsek magamnak egy-két ujjat. Fél füllel hallottam a fű halk ropogását, tehát más is megtalálta az én kis búvóhelyemet, remek. Nem vetettem a hang felé egy pillantást se, folytattam a saját kis magányos farkaskodásomat. Nem telt el sok idő, mígnem az a titkozatos kis valaki szóra is bírta magát. Elég volt hallanom a hangját ahhoz, hogy testem megmerevedjem, és a már meglévőnél is jobban szétessen az elmém. Hányszor hallottam már ezt az édes hangot, bár mostanra kissé megváltozott. Biztosan csak tévedek. Már épp készültem megfordulni, és inkább elküldeni szegény lányt, most nem volt kedvem senki társaságához, főleg egy olyanhoz nem, akinek a hangja szinte kísértetiesen emlékeztet valakire a múltamból, mikor megláttam az arcát. Fejemről lehúztam a kapucnit, és csak bámultam lefele, arra a kis apró barna kis lányra. Felsóhajtottam, és lehunytam a szemem, majd arcomon megjelent egy apró mosoly.
- Nem hiszlek el.. - mondtam, majd egy halk kacaj is kicsúszott a számon. Lassan már 6 éve annak, hogy magam előtt láttam Jeanette-et, és azóta se hallottam róla. Vajon merrefelé vitte őt eddig az élet? És most mi az istent keres itt? Eddig miért nem találkoztunk? Ha megláttam volna valamikor is a folyosón, hogy szembejön velem, ott helyben biztosan kaptam volna egy enyhébb sztrókot. Megragadtam, szinte már majdnem erőből, reméltem nem okozok neki fájdalmat, de mindenképpen magamhoz akartam ölelni. Arcomon még mindig a hatalmas meglepődöttség látszott, és nem tudtam abbahagyni a nevetgélést. Ritkán látni engem ilyen állapotban, teljesen kiszolgáltatottnak érzem magam.
- Hogy kerülsz Te ide? - tettem fel a mindent eldöntő kérdést, ami pillanatról pillanatra jobban feszített belülről.
Utoljára módosította:Christopher R. Wallace, 2016. december 21. 20:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 29 ... 37 38 [39] 40 41 ... 49 ... 52 53 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék