36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jeanette Bergström összes RPG hozzászólása (10 darab)

Oldalak: [1] Le
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2016. december 20. 18:08 Ugrás a poszthoz

::Christopher

Abban a pár napban amit eddig itt töltöttem nagyon nem hajtott a fejfedezés iránti vágy. Hatalmas sikerélményként éltem meg például, ha eltaláltam egyedül vagy nagyon kevés segítséggel az óráimra, és egyelőre nekem ennyi elég is volt. Most sem terveztem, hogy mindent bejárok egyszerre, amit csak lehet, egyszerűen körül akartam nézni, mi van mondjuk a kastélyon kívül. Mert a beköltözésem után nem szántam rá magam még a közvetlen környezet végigvizslatására sem.. Lelki erőt kellett gyűjtenem, mielőtt elindultam, mert ez az időjárás nem az, amit szeretek. Jól beöltöztem, a fejem szinte el is veszett a kabát szőrös csuklyájában. Szeretem ezt a barna bundát mert színben illik a csizmám szőrmés béléséhez, és nőből vagyok, szóval megnyugtatja a kis lelkem ha valami nem csak kényelmes és jelen esetben jó meleg is, hanem még jól is néz ki. Ezzel a tudattal rögtön könnyebb volt megindulni, kiérve pedig némiképp megnyugodva könyvelhettem el az időt sokkal jobbnak mint amire vártam. Magamban arra jutottam, hogy ha még jobban sikerül megbarátkoznom a hőmérséklettel akkor lehet hogy tovább is maradok és többet nézek meg, mint eredetileg terveztem, de ez még nagyon képlékeny gondolat volt.
Kiérve csupán annyiban voltam tökéletesen biztos, hogy tetszik a kapu előtt elterülő rét. Nem tudom mi fogott meg benne ilyen hirtelen, talán az egyszerűségében rejlik a szépsége, és hogy a fagyott tájat elszórtam a zöldben most is tarkítják színes virágok.
Csak sétáltam előre és teljesen belemerültem, hogy ezeket az olykor eléggé eldugott szépségeket keressem. Lehajtott fejjel sétáltam erre-arra, szemem sarkából az is feltűnt, hogy nem vagyok egyedül, akad itt még néhány erre sétáló, vélhetőleg diákok. De az sem érdekel, ha azt hiszik nem vagyok teljesen normális össze-vissza bolyongva, még a tekintetem sem emelem fel rájuk.
Egész addig amíg a látóterembe oldalról egy nagy idegen folt nem kerül. Igaz, nincs olyan nagyon közel, van még köztünk vagy másfél méter, de olyan hirtelen kapom fel a fejem a hozzám képest magas és így összességében is nagynak tűnő srácra hogy egy csöppet meg is ijedek tőle.
Hát még akkor, mikor a kapucniból kitűnő arcot fel is ismerem. Azt hiszem a pillanatnyi meglepettség és sokk jobban kiütközik az arcomon, mint azt szeretném, de elsőre hiába akarok én akár bocsánatot is kérni a hülye kérdésemért, megnyikkanni sem tudok.
- Szia - nyögtem ki végül lassan, elnyújtva, majdnem elcsukló hangon. Ez az, büszke lehetek magamra ezért a teljesítményért, képzelni sem tudtam volna szebb megoldást vagy hirtelen életképesebb megszólalást részemről. Hirtelen mintha lavinaként borulna rám minden, és csak állok és nézek, és várom hogy betemessen. De elsőre elég  lesz az is, ha Chris felismer, és összeszedettebben képes reagálni mint én..
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2016. december 20. 21:05 Ugrás a poszthoz

::Christopher

Úgy jöttem ide, hogy csak szabadulni akartam anyámtól, és kezdeni magammal valamit, valamit ami már teljes egészében én lehetnék, és nem az a sablon amit elém akartak állítani. Pont ez hajtott akkor is amikor apámhoz költöztem. Akkor valójában még azt sem gondoltam, hogy visszajövök, de most, hogy itt vagyok, véletlen sem jutott volna eszembe, hogy pont most és pont itt láthatnám újra Christ. Aztán kijövök sétálni és itt áll előttem, én meg egyszerűen nem tudom hova tenni az egészet.
Olyan megszokottan és jól ismerten cseng a hangja, pedig annyit változott az elmúlt 6 évben.. Mégis annyira megnyugtat, főleg amikor azt az apró kis mosolyt is meglátom arcán. Elmosolyodom én is akaratlan, ahogy ránézve eszembe jut a kicsi Christopher édes kisfiús mosolya. Ez nem pont azt adja vissza, de bennem nagyon megmaradt.
Az ezernyi rám zúduló gondolatból ébreszt, hogy hirtelen csak azt veszem észre, hogy szorít magához. Erősebben, mint vártam, de egyáltalán nem fáj, és miután átöleltem lehetőségeimhez mérten szorítom én is. Valami hihetetlenül jól esik, hogy itt van, megvan, látszólag rendben, már attól féltem, hogy azzal amit akkor itt hagytam Őt is végleg itt kellett.
Érzem a meglepődöttségét, és hogy nem csak én vagyok nagy hirtelen ilyen zavart állapotban, ahogy ölel és nevetgél közben, de egyelőre én sem vagyok tökéletesen a helyzet magaslatán szóval csak vigyorgok tovább amíg nem kérdez.
- Visszajöttem - kezdtem annyira tömören és összeszedetten amennyire csak tudtam -, mármint anyámhoz. De ott sem maradtam. Most itt tanulok.
Ez nagyon sok kérdést vetne fel abban az egyszerűségében, ahogy most előadtam, de jelenleg nem hiszem, hogy ez a legfontosabb. Szerintem lesz időm még bőven elmesélni neki.
- Te mióta vagy itt? Remélni sem mertem volna, hogy itt talállak - folytattam már kicsit bátrabban. Lehet, hogy hülye vagyok, meg az is lehet, hogy feledékeny, de nekem erről az iskoláról semmiféle említés nem rémlik régről. Akkor talán nem is lett volna kérdés az idejövetelem, ha tudok róla.
- Istenem, de örülök neked - szorítottam meg újra, miután az előbb pár mondat erejéig engedtem, hogy szemeit fürkészhessem miközben beszélek hozzá.
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2016. december 21. 21:55 Ugrás a poszthoz

::Christopher

- Pedig én vagyok, amennyire csak lehetek.
Vagyis mostanra a lehető legteljesebben. De megértem, talán először én sem hittem el, talán.. először még én sem tudom mi futott bennem végig. Kezdenek lassan és nagyon halványan körvonalazódni, aztán amikor mint tanulótársát üdvözöl mintha egy kicsit megint borulna. Ő is itt tanul, nem csak úgy van, akármi okból kifolyólag. Eddig a pillanatig eszembe sem jutott, milyen lehetetlen helyzet, mennyire irreálisnak tűnik a közös pont ennyi idő után. Az pedig még annál is inkább, hogy itt állunk kint, és magamhoz ölelgethetem, és úgy néz ki, mint aki nem akar a világból kiátkozni azért, mert csak úgy mindent otthagytam én mentem a fejem után. Számomra ez a leghihetetlenebb jelenleg.
Összeszedtem magam, egy kérdés erejéig biztosan, és még hangja sem zökkent ki, de talán az a félmosoly nagyobb akadályt gördít elém a gondolataim megfogalmazásában.
- Ezt sem gondoltam volna - válaszolok végül egy apró mosoly kíséretében. Azt hiszem nagyon sok dolog van, amit most itt álltamban ezen állítás mellé fel tudnék sorolni, de próbálok nem ezen gondolkozni, hanem csak megölelem újra.
A megállapítása helyes és még én is így látom. Hiányzott, és egyáltalán nem is kell szóban helyeselnem. Láthatja minden megmozdulásomban és a szememben.
- Azt hittem ki nem állhatsz majd..
Ismét elengedem és felnézek a kékjeibe. Sajnálattal, megbánással, valahol mélyen rejlő félelemmel. Minden oka meglenne utálni is, mert senkire nem voltam tekintettel, csak magamra, holott Rá lehettem volna. Igaz, gyerek voltam még, de az a makacsságom azóta is megvan. Nem is akarom semmire ráfogni, én voltam az a döntés, ami én vagyok most is. Régen nagyon sokat rágódtam ezen, rengeteg időmbe telt elfogadni és beletörődni, hogy ezek a következmények nem azok a boldog következmények. De nekem kellett az, hogy tanuljak, hogy a döntéssel a következmény is a sajátom legyen.
- Meg tudsz nekem bocsátani?
Oké, talán nem hat év után kéne feltennem ezt a kérdést, de jobb később, mint soha. Annyi mindent mondanék még ilyen alapon, de azt hiszem egyelőre ennyivel is sok leszek. Még ha túlaggódásnak is tűnhet, nekem fontos tudnom, most már nem maradok kételyek közt, hogy megkérdezgetem..
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2017. január 14. 18:48 Ugrás a poszthoz

::Christopher

Mikor épp egyikőnk sem beszél, másodperceknek tűnő időre merülök teljesen bele a gondolataimba. Vagyis lehetséges, hogy sokszor annyi idő telik el, mint ahogyan én azt érzem, de Chris hangja vagy a hirtelen megfogalmazódó kérdéseim mindig kizökkentenek.
Nem is tudom mit mondhatnék, csak bólogatok az egyetértésem kifejezéseként. Valószínűleg tényleg ez a neki való szak, mindig értett az emberekhez, helyén tudta kezelni őket,és ezt pont azért, mert kiismeri őket. Anno, amíg a közelemben volt, néha úgy éreztem, hogy ebben rám is jótékony hatással van.
Most nem tudnám megmondani milyen hatással van rám, de nem is ezzel foglalkozom elsősorban, hanem a megbizonyosodással afelől, hogy ő miképp is áll hozzám. Természetesen saját feltételezésem szerint most utálnia kéne, de meglepődött kérdéséből sem ezt tudom leszűrni.
- Hát mert.. tudod.. - kezdeném, de lehet, hogy nem is akarom befejezni, meg nem is tudom, mert magához szorít, és ezzel többet mond mint bármiféle válasszal tudna.
- Buta kérdés.
Rögtön jobb kedvem van attól, hogy akármennyire komoly is a téma, az előadása sokkal könnyedebb és poénos. Valójában nem vártam tőle, de nagyon jól esik, hogy még most is képes az egészet így kezelni.
Míg el nem enged, észre sem veszem, hogy szorítom én is, majd ahogy megfogja a kezem, megint csak mosolygok rá, már nem is tudom hányadszorra, az elmúlt percekben szinte csak vigyorogtam.
- De leülhetünk - válaszolok végül néhány másodperc hallgatás után, gyorsan el kell döntenem képes vagyok-e egy helyben megmaradni ebben az időben. De teljesen megérné megfázni is azt hiszem. Körbe is nézek, most mégis merre van az, ahonnan bejöttem erre a félreeső részre, kint a réten sok padot láttam, egy közeli tökéletes lesz. Meg is indulok, de csak Christophert figyelem, az út oda hirtelen nem is érdekel, mintha csak csukott szemmel is eltalálnék a padhoz, a szemkontaktus sokkal fontosabb.
Nem néz ki bizalomgerjesztően, és tudom, hogy hideg is, de a kabátom szerencsére hosszú és így annyira nem kell aggódnom. Aggódhatok már miatt is pont eleget.
- Hirtelen annyi kérdésem lenne - kezdek is bele végül az előzetesen amúgy magamban olyan nehezen megfogalmazott monológomba - De nem hiszem, hogy mindent meg tudnék kérdezni, amit akarok.. Mesélsz nekem?
Szerintem tudja, hogy arra lennék kíváncsi, amit fontosnak tart. Bármire és egyúttal mindenre ezek közül, akármi történt, ami említésre méltó, azt hiszem azt mind hallani akarom.
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2017. április 1. 14:15 Ugrás a poszthoz

::Sebastian

Azt hiszem kicsit túl sokat időztem a társalgóban, és még csak nem is a szocializálódás gondolatával céloztam azt meg valamikor még órákkal korábban, egyszerűen csak szeretem azt a helyet, a kék dolgok mindig is könnyen elnyerték a tetszésem. Ott viszont az idő is olyan gyorsan repült, hogy igazából abból a csodálatos nyugodt érzésemből a gyomrom korgása rángatott csak ki. Bizony neki táplálékra volt szüksége, nekem meg édességre, szóval hatalmas kompromisszumkészséggel döntöttem úgy, hogy rendes étel helyett édességet fogok hajkurászni, méghozzá amilyen hamar csak lehet.
El is indultam, hogy majd szépen visszaslattyogok a szobámba és ott vár egy nagy csomag akármi, aztán arra is rá kellett jönnöm, hogy abból a nagy csomag akármiből semmit nem hagytam. De ez nem tántorított el a dologtól, akadtak még lehetőségek, mint például, hogy megostromozom a cukorkaboltot, vagy a cukrászdában eszek fel mindent amit csak lehet és ami még elfér. Tehát egy dolgom maradt, hogy le vegyem az irányt a faluba.
Sajnos útba esett a nem mondhatnám, hogy legkedvencebb helyem a kastélyban. Elég rég, talán már mióta idekerültem utálom az itteni dámákat. Sosem értékeltem az ítélkezést meg a pletykálást, na ezeknek meg az megy a legjobban. Néha megkérdőjelezem, hogy képesek másra is. Próbáltam nagyon sietni, mert tudtam, hogy nem lesznek képesek megállni megjegyzések nélkül. A ruházatom most nem épp az a fajta, amire az ő fajtájuk tudna mondani bármi szépet, végül is a bézs hosszú ujjú pólóm is csak a hasamig ér, a szakadt, bokáig feltűrt farmerem meg, ami még túlméretezett is rám, számukra minden lehet, csak divatos nem. Az ő felfogásukkal teljesen úgy festhetek mint valami kis ízléstelen suhanc gyerek, de nem is az bosszant, hogy ők mit gondolnak rólam, hanem ahogy hangot adnak a véleményüknek. Mocskosul nagy felsőbbrendűségérzetük van, annyi szent.
Csak kettőt hallok épp trécselni a kinézetemről, azért már majdnem olyan, mintha próbálnák halkan, de azért még pont elég érthetően, hogy hozzám is eljusson. Csak egyetlen másik van, amelyik nem fél használni a hangját, de az nem is a többi társalgónőnek szól, hanem engem szólogat. Már harmadszorra ismétli meg még mindig pofátlanul nagyképű hanglejtéssel a "kisasszony" megszólítást, mire elég ideges pillantással fordulok vissza felé.
Egyáltalán nem akarom, hogy megszólaljon, hogy mondjon bármit, bár hirtelenből nem is tudom mégis mit akarhat tőlem. Amint megszólalna képes is lennék leállni veszekedni vele akármiről legyen szó, de inkább csak megrázom a fejem, afféle jelzésképp csak saját magamnak, hogy ne süllyedjek már le a szintjükre, és azzal a lendülettel fordulok is meg, hogy még egy lépéssel közelebb legyen a folyosó elhagyásához.
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2017. október 20. 22:09 Ugrás a poszthoz

::Kirill
valamikor egy szabad hétvégés szombat délután

Nem is tudom hányadik levelet kaptam már anyámtól, amit elolvasás után és természetesen válaszlevél nélkül ugyanúgy kidobtam. A legutóbbi nem is igényelt választ. Látni akart, merthogy ide utazott, csak miattam, meg csak azért, mert most már muszáj beszélnünk. Éreztem, hogy nem csak ennyit akar. De azt is éreztem, hogy én ebből egyáltalán nem kérek, na meg azt is, hogy egyáltalán nem vagyok jól. Talán megbetegedtem, talán csak ez a nő az oka, de friss levegőre volt szükségem, mondjuk egy jó nagy sétára a faluban. Félre tudtam most tenni minden más problémámat, az önállósodási vágyamat amiért még mindig nem tettem semmit, és az általános bizonytalanságomat mindennel kapcsolatban, és csak az járt a fejemben, mivel akar már megint belemászni az amúgy sem épp a megfelelő vágányon haladó életembe. A fodrászhoz is beugrottam, hogy majd elvonja a figyelmem, legalább egy nagyon rövid időre, de nem jártam sikerrel. Le lett vágva a hajam, mint minden más alkalommal, most is úgy nézett ki, mintha teljesen megújult volna, csak ezen kívül nem változott semmi. Ugyanolyan rosszul éreztem magam. A patikából beszereztem néhány dolgot, annak reményében, hogy legalább a közérzetemen javít, de tudtam, hogy nem leszek képes ezen túllépni, amíg nem tudom, mit keres itt anyám. Tehát, mint aki a vesztébe rohan, egyenest a Bérczes Rezidencia felé vettem az irányt. Vagy ezerszer meggondoltam magam útközben, de miután a recepción eligazítottak és már a szobája előtt álltam, nem láttam értelmét a visszakozásnak. Végső soron pedig nem is volt annyira vészes. Nem voltam elragadtatva, hogy látom, és minden lehetséges módon a tudtára is adtam ezt, de ez őt egyáltalán nem zavarta, sőt minden áron békülni akart. A lehető legkedvesebben adta elő magát, mikor kitért arra, hogy nagyon örülne, ha megjelennék a húgom keresztelőjén, és egyébként szeretne megajándékozni valamivel, mondjuk egy házzal, mert részt akar venni az életemben, segíteni akar és a többi.
Szabadulni akartam. Meghagytam neki, hogy majd írok és lesz, ami lesz. Bár egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy valóban írok-e majd neki. A kapun kiérve lehuppantam az első padra. Valahogy mintha jobb kedvem lett volna, de még mindig képtelen voltam örülni a találkozásnak.
Csak arra eszmélek, hogy már kitudja mennyi ideje bambulok magam elé teljesen a gondolataimba merülve, így azzal a hirtelenséggel állok, nézek körbe és indulok el, pedig még fogalmam sincs hova megyek. Talán egy kávéért, az most jól esne.
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2017. október 29. 18:48 Ugrás a poszthoz


| outfit | random péntek |

Valamiért jobb kedvem van, mióta hidegebb az idő. Talán otthonra emlékeztet, már ha apám közvetlen környezetét és Svédországot otthonnak lehet hívni. Tetszett az a hely, de sosem fogott meg benne semmi igazán, csak Max miatt költöztem oda. Most meg bár hideg van, de a bátyám sehol.
De legalább van egy szobatársnőm, akivel kiléphetek egy kicsit a mindennapjaim szürkeségéből. Bár már egészen összeszedett vagyok, önállósodtam és képes vagyok úgy szórakozni, mint bárki más, azért mégis egy fontos lépésnek tartom az ilyen kis kiruccanások megkezdését a mai nappal. Valahogy egyre inkább magaménak érzem ezt a szocializálódás dolgot, még ha az elején irtóztam is tőle, pont a kényszer miatt. Most izgatottan vágok neki a pesti éjszakának, azaz kora estének.
Nehézségbe ütköztem az eligazodás kapcsán, de végül is meglett a bár, vagyis ennek reményében nyitok be nagy lelkesen és meg is találom, akit keresek. Ő is észrevesz, aztán ahogy látom akármit is csinál rögtön befejezi és poharakért nyúl. Nem rám vall, de örülök is neki, hogy ennyivel is előrébb vagyunk és már rögtön az italainkkal fogad.
- Én is azt hittem, szóval mondjuk most arra, hogy sikerült..
Tudom, hogy nem komolyan lehordani szeretne ezért, de ha nem hoztam volna fel is biztos megemlítem, milyen gonoszul cserbenhagytak a navigációs képességeim. Jelen pillanatban azonban már nem aggódom miattuk, ahogy lecsúszik a poharam tartalma, és érzem, hogy később sem kell majd, mert csak rosszabbak lehetnek innentől.
- Meglátogatott anyám, ezen kívül semmi izgalmas nem történt. Akar valami nagy békülős ajándékot adni, mondjuk venni egy házat, de egyelőre nem tudom hogyan érezzek a dologgal kapcsolatban, csak úgy hidegen hagy - fejezem is be a nagyon gyors összefoglalómat az utóbbi időszakról, aztán témát váltok. - De bőven elég ennyi a családi drámáimból. Mondd, hogy veled történt valami érdekes. Élek-halok az izgalmakért..
Elég ironikus hanglejtéssel sikerül a vége, de azért tényleg nagyon lelkes vagyok és érdeklődő, ha már egyszer velem nincs semmi. Szóval most nagyon figyelek, miközben azért már épp ideje levennem a kabátom és talán, de csak talán elgondolkozni egy következő körön.
  
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2019. február 26. 11:30 Ugrás a poszthoz

::Angelica
egy szerencsétlen nap délutánján

Igaz, hogy még csak két napja jöttem vissza, de azt hiszem még elég sokáig fura érzésem lesz, mintha valami új lenne, holott évekig itt éltem. Nem is tudom azt mondani, hogy valami más lenne a faluban, szimplán csak az más, hogy itt vagyok, az egész költözés. Jó, igazából csak helyváltoztatás, mert minden itt várt a lakásban, amit anyámtől kaptam, érintetlenül - pont, ahogy hagytam.
Valójában azért maradt minden úgy, mert én elterveztem, hogy rendszeres visszajáró leszek, aztán mindig jött valami munka, ami miatt az irodát sem volt időm elhagyni, nem még Svédországot. Most pedig éppen egy munka miatt vagyok itt megint, és nem is bánom. Nem tudom meddig maradok, de tudtam, hogy ezzel fog járni, ha több felelősséget kapok, na meg ha sikereket akarok elérni.
Nem is vesztegetem az időmet, az első megbeszélést meg is ejtjük az új kollégával. Apám meggyőződése, hogy nagyon jól ki fogunk jönni, ami tényleg nem ártana a sikeres együttműködéshez, viszont én egyelőre csak szakmai szempontból tudok nyilatkozni. Megvan az összhang, gyorsan haladunk, még egy hatalmas papírköteget is kapok tőle mindenféle kimutatásokról, szóval ezután ahelyett, hogy bármilyen erőfeszítést tennék munkatársam megismerésére, a Pillangóba térek be, méghozzá egyedül.
Elképzelve már meg is van, ahogy találok magamnak egy csendes kis sarkot, ahol áttanulmányozhatom az egészet a kedvenc teám társaságában. Közben azonban túlságosan belemerülök a fejemben lejátszódó képsorokba, észre sem véve, hogy még mindig a bejárat közelében állok, és a betérők vagy távozni vágyók is próbálnak kikerülni. Van, aki kevesebb sikerrel manőverezik el mellettem, meglökve a kezem, ezzel pedig azt eredményezve, hogy körülbelül 200 oldalnyi papír hullik szét minden irányba a földön. Mivel ezzel már biztos, hogy legalább a közelben ülők figyelmét maradéktalanul magamra vontam, inkább gyorsan neki is állok szedegetni össze a jegyzeteket, közben önkéntelenül is kinevetve magamat, amivel szerintem a helyzeten és a megítélésemen sem segítek, de már mindegy. Legalább jól szórakozok magamon.
Utoljára módosította:Jeanette Bergström, 2019. február 26. 11:31
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2019. február 26. 20:26 Ugrás a poszthoz

::Francesca
egy szép napos délután, ilyen csiniben

Azt hiszem ha az ember huzamos ideig nagyrészt csak üzleti leveleket kap, nagyon meg tudja lepni, ha jön bármilyen személyesebb hangvételű is, legalábbis engem határozottan. Maga a személy ugyan nem, Francesca volt az egyik olyan ismerősöm, akiről biztosan tudtam, hogy meg fogom itt találni, tehát a költözésem előtt értesítettem, hogy jövök. Most meg pár nap után már jön is a bagoly, hogy találkoznunk kellene, és még fontos megbeszélnivalónk is van.
Már önmagában a lány üzenete felkelti az érdeklődésemet, mivel nagyon hosszú ideje nem sikerült találkoznunk, hát még akkor ez..
De nem hagyhatom, hogy a kíváncsiság eluralkodjon rajtam, a találka előtt még rengeteg dolgom van, így neki is állok szépen, nem kis mennyiségű olvasnivaló vár rám mindig, én meg szokásos módon bele is merülök pár órára, és már csak azt veszem észre, hogy késésben vagyok.
A munkámhoz többek között szükségem van higgadtságra és logikára is, most viszont fejvesztve rohangálok fel-alá az épp legközelebbi táskáért, cipőért és kabátért, ami csak van, mert nincs idő éppen divatosnak lenni, ha egyszer már ott kellene lennem.
Mire minden megvan már tíz percre növelem a késésemet, ezért úgy döntök, hogy kocogó-sprintelő váltásban teszem meg az út egy részét, de erről is hamar lemondok. Azért mégis, amennyire lehet vállalhatóan kéne megjelenni, a legkevésbé ziláltan, na meg amíg sétára nem váltok addig esélyem sincs lecsekkolni, hogy mégis milyen outfitet sikerült összedobnom a nagy sietségben.
Végül is legalább összességében a kinézetemmel elégedetten viharzok be a cukrászdába, lázasan keresve a tekintetemmel az ismerős arcot, meg persze remélve, hogy nem unta még meg a várakozást, de első nekifutásra nem találom sehol.
Jeanette Bergström
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 94
Írta: 2019. március 14. 18:52 Ugrás a poszthoz

::Angelica

Nem mondom, hogy meglep a dolog, hogy bárki idejön hozzám egy ilyen alakítás után, és bár lehet, hogy én vagyok túl ítélkező és negatív, nem segítséget várnék ilyenkor, holott ugye az lenne a normális és az illő. Ahogy a lány is tesz, de nem csak felajánlja a segítségét, még rá is kérdez, hogy egyáltalán megteheti-e.
- Szia! Természetesen. Köszönöm szépen!
Jól esik, hogy van valaki, akinek nem okoz fáradtságot, hogy segítsen helyrehozni egy ilyen kis hibát, amit ráadásul még csak nem is ő okozott. Vele tényleg egész gyorsan megy is a dolog, szinte észre sem veszem és az összes papír megvan, a maradékot pedig nyújtja át nekem. Átveszem és elteszem, eszembe nem jutna most azzal foglalkoznom, hogy az eredeti sorrendbe visszapakolásszam őket.
Rövid időn belül pedig már másodszorra lep meg a segítségem, de persze ahogy az előző, ez is pozitív meglepetés.
- Jeanette Bergström, szintén örülök, bár más körülmények között talán menne még jobban is.
Valójában azért így is eléggé, és a korábbi kellemetlen érzésnek is búcsút intettem már, mosolyogva és egészen feloldódva sikerül reagálnom Angelica bemutatkozására. Azt sem szeretném, ha ő érezné magát frusztrálva, mivel láthatóan fiatalabb nálam, én is csak ember vagyok és nem harapok, sőt. Nagyon kis aranyos tudok lenni. Most is teszek egy próbát.
- Megengeded, hogy meghívjalak mondjuk egy teára - vagy amit éppen szeretnél - a segítségedért cserébe?
Újból mosolyogva szólok hozzá, remélve persze, hogy nem ijesztem el. Még nem ismerem ugyan válaszát, de fejemmel egy üres asztal felé biccentek, jelezve, hogy oda akár le is ülhetünk, amennyiben nem utasítja vissza az ajánlatomat.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Jeanette Bergström összes RPG hozzászólása (10 darab)

Oldalak: [1] Fel