Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=630322#post630322][b]Bakonyi Gergely - 2016.10.23. 01:46[/b][/url]

Severin, Rosie, a bújkáló cincogárok és az állatkert többi tagja

Nagyon sok időt tölt kint, a kastélyon kívül, még annak ellenére is, hogy már bőven őszies az idő, nincsen kellemesen meleg. Már nem alszik kint, maximum véletlen, de akkor is felébred arra, ha éppen halálra akarja fagyasztani az éjszakai hőmérséklet. Általában még időben, mielőtt úgy kellene kiolvasztania a tagjait. Bár mindig is hozzá volt szokva a hideghez, gyerekkorától kezdve nem tellett nekik rendes fűtésre, ennek okán pedig az ingerküszöbe a hidegre lejjebb csúszott, az immunrendszere meg megerősödött. Így engedheti meg magának, hogy ilyenkor is egy vékonyabb, kötött kardigán legyen az összes védelme a hideggel szemben.
Mégis, most különösen szüksége van arra, hogy kint legyen. Levegőre van szüksége, mély lélegzetvételekre és, hogy kitisztuljon kicsit a feje. Nagyon régóta nem voltak ennyire zavarosak dolgok. Nagyon régóta nem dolgozott ennyire egymás ellen a szíve és az esze. Ilyenkor pedig egy kiadós sétánál jobb megoldás nincs is. A természettel sokkal könnyebben veszi fel, és ápolja a kapcsolatot, mint az embertársaival, na meg összességében az élményei is kellemesebbek.
A réten sétálgatva, hirtelen arra lesz figyelmes, hogy valami a lábára akaszkodott. Valószínűleg a félig lógó cipőfűzői okozhatták a problémát: Rosie szemében biztosan tökéletes játéknak tűntek, ahogy ott fityegtek. Bár eleinte azt sem tudta megoldani róla, hogy macska-e mert egy középtermetű kutyát is látszólag könnyedén helyretett volna.
A fekete foltot követte más, egy sokkal esélytelenebbnek tűnő áldozat: a saját gazdája. Sajnos nem tud már arra figyelni, amit Severin mond neki, mert ismét bekapcsol a képessége. Egy olyan dolog vonzza, ami még nem történt vele: a lány egyik hajtincse szeretne mesélni neki. Szinte le sem tudja venni a szemét a mestertanonc válláról, mert annyira csábítja. Sutyorog a fülébe, azt akarja, hogy érintse meg, ő pedig nyel egyet, és akaratlanul is lassan kinyújtja a kezét felé.
Akkor riad vissza és húzza vissza a kezét, amikor a másik rákiált, hogy már találkozott vele. Gergő pedig ráemeli fekete íriszeit, úgy pillog rá. Azt sem tudja, mit mondjon, és ismét a lehető legváratlanabb helyzetekben jelenik meg a rég elfeledett, halottnak hitt humorérzéke.
- Elvitte a cica a nyelvem - foglalja össze a helyzetet, még mindig totálisan elkábult állapotban. És nem tud Severinre nézni, nem látja az arcát. Az egész világ megszűnni látszik, csak ő és a hajtincs maradnak benne, amíg oda nem nyúl. Nem szokott ilyet, de nem bírja ki, hogy ne lopjon egy aprócska érintést a hajszálaktól, végigsimít rajtuk. Abban a pillanatban elkapja Severin tekintetét, és végigpörög előtte az összes emlék, ahol ezt a tekintetet látja. El is engedi a lányt, hátralépne, de Rosie még mindig vasmacskaként (hahaha...) fogja le a lábát, így hátraesik ő is a fűbe. A kezeivel támasztja meg magát, úgy nézi a lányt.
- Severin...? - kérdezi, de nem bizonytalan benne, hogy ő az. Látta, emlékszik, és még érzi is a mellkasában, mintha egy régi, kicsit megtaposott lego-darab újra a helyére kattanna valahol, teljesen átrendezve az összképet. Ezzel inkább csak megszólította a lányt, hátha elér benne valahová a szava. Amúgy nem nagyon tudja, mit mondhatna pontosan neki. Legalább annyit szerencsétlenkedik, mint a tizenéves kamasz, aki először marad kettesben egy ellenkező neművel és meg kellene tudnia szólalni.
- Gergő vagyok. Bakonyi Gergő - közli, amolyan egyszerű tényként, hátha így már jobban el tudja helyezni a másik, nem csak gondolkozik rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=630469#post630469][b]Bakonyi Gergely - 2016.10.23. 19:43[/b][/url]

Severin és az állatkert

- Nem azt mondtam, hogy megette, hanem, hogy elvitte - világít rá az aprócska tényre, mielőtt még kiderülne, hogy ő itt emberevéssel vádolja a macskát. Persze, ahogy a példa mutatja, azóta sikerült visszahoznia a nyelvét is. A cipőjétől pedig nem szívesen válna meg, szeretné még visszakapni ebben az életben. Ennek ellenére nem tud most erre koncentrálni. Sem a macskára, semmi másra az ég világon, egészen addig, amíg meg nem érinti a hajtincset.
A felismeréstől szó szerint dob egy hátast, és tulajdonképpen még a földön is úgy érzi, mintha kihúzták volna alóla a talajt és hirtelen érezné a Föld forgását, hihetetlen sebességgel, felgyorsítva. Leginkább a legrosszabb körhintás élményéhez tudná hasonlítani az érzést, ahogy a másik nevét nyökögi, meg a sajátját is. És persze tűkön ülve várja a pillanatot, amikor felébred, mert annyira irreális az egész helyzet. Arról nem is beszélve, hogy Severin különösen álomszerű jelenség, és legkevésbé sem hasonlít arra, ahogy emlékezett rá.
- Igen, énöhm... - kezd bele, de ismét nem nagyon találja a szavakat. Nagyon borzalmas a szociális érzéke, de még ő is érzi, hogy erős lenne, ha az igazat mondaná. Azt hitte, hogy fiú. Egész gyerekkorában a legjobb barátjaként kezelte, amíg együtt lehettek, és totálisan abban a hitben volt, hogy Severin egy törékeny kisfiú. Ha most visszagondol, még a hangja is fiúsabb volt, mint most, és alapvetően az egész jelenség.
- Én is másképp emlékszem rád - vallja be, a sokkal szolidabb verziót, amivel remélhetőleg nem tapos bele a másik lelki világába. Közben pedig leporolgatja kicsit magát, és feláll, természetesen Rosie még mindig nem ereszti a lábát. Sőt, ahogy egyre többet mocorog, kezdi még karmait is beleereszteni a lábába. Akkor pedig érzi, hogy itt a határ, itt megáll és nincs tovább, ha szeretné még mindkét lábát épen tudni.
- Hogy vagyok? - kérdez vissza, mint aki nem értené ezt az egyszerű kérdést. Alapvetően sem túl jó az emberekkel való interakciókban, de a totális sokk, amibe került, még inkább furcsává teszi. Nagyon-nagyon furcsává.
- Kicsit gondterhesen - mutat a cipőjét elfoglaló állatra. A hétköznapokban a humorérzéke nulla, de az adrenalin, a váratlan helyzetek valahogy előhozzák belőle ezeket a borzalmas, szakállas poénokat. De legalább poénok, nézzük a dolgok jó oldalát. Na meg, más poénjait is sokkal könnyebben emészti meg ilyenkor a gyomra.
- A legtöbb macskának van a gerincénél egy pont, amit ha megnyomsz, megadja magát. Neki nincs? - kérdezi, de meg sem várja a választ, végigsimít egyszer-kétszer Rosie hátán, majd mutató- és hüvelykujjával finoman nyomkodni kezdi gerince két oldalát, hátha az egyiktől totál kidől és várja a simogatást. Ki tudja, mennyire van fordítva bekötve ez a dög, mint a többi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=630636#post630636][b]Bakonyi Gergely - 2016.10.24. 22:07[/b][/url]

- Nos, valószínűleg ezért nőtt ilyen nagyra - közli megfigyeléseit nemes egyszerűséggel. Bár az állatok megfigyelése mindig is inkább Severin terepe volt, azért neki is vannak roppant laikus meglátásai. Amúgy halvány lila gőze sincs arról, hogy a maine coon macskák pontosan az ilyen hihetetlen méreteiről híresek. Igazából egy rendes macskafajt se tudna mondani, az összes, amihez eddig köze volt, tipikus kis vidéki keverék volt, szellemi értéke pedig nulla körül mozgott, de attól még nem voltak kevésbé aranyosak, vagy szeretetreméltóak, mint fajtiszta társaik. Sőt, kifejezetten szerette a kis bolyhos cicákat, egészen addig, amíg el nem tűntek a tanyán. Sokáig azt hitte, hogy elcsámborogtak, utólag tudta meg, hogy édesapjuk gondoskodott róluk, hogy ne legyen több éhes, etetni való száj a háznál. Ennyi kiscicát még az istálló egér-populációja sem tudott volna ellátni rendesen.
- Nem néz ki rosszul, csak kicsit furcsa - válaszolja, miközben szokásához híven őszintén mondja meg a véleményét. Na de, azért annyira nem melegszik bele, hogy meséljen neki a kis nem-tévesztésről. Meg persze attól sem, hogy miért fogdosta a haját. A képessége miatt, amiről még senkinek nem beszélt. Nem csak azért, mert fél, hogy bolondnak néznék és egyből diliházba csuknák... mondjuk ez is benne van a pakliban. De ennél jobban feszélyezi, hogy maga sem tudja mi ez. Meg sem tudná számolni a könyvtárban kutatással töltött napokat, éjszakákat, de nem talált ilyesmiről semmit. Pedig még a zárolt részlegre is belesett egyszer-kétszer, bár nem hozott el onnan semmit, és nem is volt semmi eredménye. Jó ideje feladta már a kutatást, de ha lehetne egyetlen egy kérdésre, amire feltétel nélkül, igaz választ kaphatna, akkor mindenképpen azt kérdezné meg.
Sóhajt egyet Severin panaszkodására, persze, úgy általában hogy érzi magát? Arra nincs válasza, mert nem tudja megfogalmazni. Érzései vannak, és nagyon szeretné, ha egyszerűen csak megmutathatná másoknak, miről is beszélt pontosan. Mielőtt még kitalálhatna bármiféle választ, nyúl is a macska felé, hogy picit lekenyerezze a hátmasszázzsal. Hiába a gazdája figyelmeztetése, az már nem érkezik időben, Rosie pedig nagy lelkesedéssel kap bele Gergő kezébe, mélyeszti bele karmait. Amikor Severin elkezd parancsolgatni a macskának, javában fél tőle, hogy elkezdi majd most is rángatni, és végighúzza a macska karmait az alkarján. Azonban a lánynak ennél eszesebb megoldása van, előkapja a jutalomfalatkát, azzal csábítja el az óriási állatot és hagyja, hogy azon rágódjon, elégedetten terüljön el.
Amikor megszabadul karja a macskától, akkor felhúzza a pulcsija ujját a könyökéig, hogy megnézze, mit alkotott. Apró seb, szinte meg sem érezte, úgyhogy nem is nagyon akar törődni vele. Severin viszont kisebb sokkban húzza elő a sebtapaszt, és rakja rá a sebre, mintha éppen olyan fontos lenne, mint az újraélesztés.
- Nem, nem is fá... - válaszolná, hogy megnyugtassa a másikat, azonban abban a pillanatban Severin odahajol a kezéhez, és ad rá egy puszit. Hova tovább, még meg is magyarázza, hogy a nagymamája szerint ez fogja elűzni a fájdalmat. Túllép a tényen, hogy tulajdonképpen nincs is mit elűzni, de mégsem nagyon tudja értelmezni a helyzetet. A rendszer befagy, neki pedig némi töltésre van ideje, mire kinyögi a választ:
- Köszönöm - válaszolja, kissé bizonytalanul, mert nem igazán tudja, ilyenkor mit szokás mondani. Úgyhogy az a ritka helyzet áll elő, amikor kellemetlen csend burkolózik rá, és nem nagyon tudja, most hogyan tovább, és mi lesz ebből a helyzetből. Az érzés nem kifejezetten újdonság, a legtöbb hétköznapi szociális interakciónál is előfordul vele, nemhogy az ilyesmiknél, amikben még sosem volt része.
- Te mit csinálsz itt? - kérdezi végül, és maga sem tudja, hogy arra kíváncsibb-e, Severin mit keres a Bagolykőn, vagy mit keres a réten a macskájával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=631392#post631392][b]Bakonyi Gergely - 2016.10.27. 23:37[/b][/url]

- Próbáltál hámot rakni rá? - kérdezi, mert egyből az jut eszébe, hogy van macskákra is méretezve. Aztán tulajdonképpen le is esik neki, hogy Rosie-ra még a közepes méretű kutyákra gyártott sem lenne nagy. Tulajdonképpen el sem tudja képzelni, mekkora hordozója lehet egy ekkora macskának, ami nem tömöríti az összes szőrével együtt egy lego-darabbá.
- Amit mondok, azt komolyan gondolom - jegyzi meg, csak úgy, általános igazságként, hogy tudja a lány, mire számíthat tőle. Tény, hogy kifejezetten ritkán szólal meg, és gyakran akkor sem kerülgeti a forró kását, és komolyan gondolja. Mondjuk van ideje minden egyes szót megválogatni, ízlelgetni, mielőtt kimondja őket. Főleg azért, mert sosem volt erőssége a verbalitás, nem is úgy nevelték, hogy ki tudja fejezni magát rendesen, szépen.
Talán ezért nem is nagyon tudja, mit mondjon Severinnek, amikor hirtelen elkapja a kezét és gyógypuszit ad a sérülésére. Az ilyen furcsa helyzetekben abszolút szerencsétlenül viselkedik, hiszen még a korábbi, szegényes tapasztalatait sem használhatja fel. A válaszára azonban akaratlanul is megemelkedik az egyik szemöldöke.
- Vadon...? - kérdezi, kissé kételkedve, miközben körbetekint. A rét zöld gyepje nem olyan rikító, mint nyáron, az ősz már rajta hagyta a nyomait. Ennek ellenére a körben álldogáló fák, a lehullott színes levelek sokkal inkább egy csendélet, mintsem vadon benyomását keltik számára. A legvadabb valószínűleg a környéken pontosan Rosie, aki legalább akkora önállósággal rendelkezik, mint amennyi a pontos térfogata, vagy még annál is több.
- Áh, értem - bólint egyet, jelezvén, hogy amúgy figyelt a válaszra. cincogárokra vadászik, egy réten. Tulajdonképpen roppant érdekes elképzelésnek tűnik, tekintve, hogy ő sosem látott még csak a kastély közelében sem mágikus rágcsálókat, pedig egy jó ideje itt van már. Nincs szíve megmondani a lánynak, nehogy a végén még idő előtt összetörje az álmait.
- Általánosságban jól vagyok, köszönöm - engedelmeskedik a lány akaratának, és megválaszolja a kérdést. Erre már kifejlesztett szociális érzéket, hogyan hárítsa az emberek érdeklődését iránta. Hamar rá fog jönni Severin is, mennyire óriási vakvágány az, hogy a fiúról kérdezget, vagy bármi vele kapcsolatos témát felvet. Szívesen mesélne magáról - de nem szavakkal, azok olyan semmitmondóak volnának. Főleg a jelenlegi helyzetében.
- Persze - válaszolja ennek ellenére, mert nagyon is szereti a régi, nosztalgikus érzést. Severinnel nagyon sok szép emléke van, amik már egészen elméje mélyére csusszantak az évek alatt. Meg is fakultak, meg is szépültek, annak rendje és módja szerint. Bár ő már akkoriban is csak csendes asszisztens volt, miközben a lány ment a feje után és csinált, amit csak akart.
A következő megjegyzésre pedig elhúzza kicsit a száját, megvakargatja a tarkóját.
- Nem szeretek mesélni, kezdd te - javasolja, egyáltalán nem parancsolgat, az nem az ő stílusa. Sajnos hiába próbálkozik Severin, ő nem tud csak úgy mesélni, kérésre meg főleg nem. Annál sokkal gátlásosabb egy személyiség.