Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Csupán bólogatni tudok, hiszen velem is így van. Mondjuk én eleve fittnek szoktam magam érezni, a felesleges energiáimat vezetem le futással. Meg tényleg, tökéletes arra, hogy kiszellőztessem a fejemet. Ha nem az lett volna, hogy rendszeresen futok, akkor lehet, hogy sokkal nagyobb kihívás lenne egész nap talpon lenni a melóhelyen, ki tudja. Szinte minden nap futok, be a suliba, meg hazafele. Nem túl nagy táv, így nem nagy megerőltetés. Örülök, hogy elkezdtem anno.
Elgondolkodva iszogatom a teámat és a tanáron meg a fura módszerein elmélkedem, amikor is egy újabb újdonság kerül terítékre. Az új igazgatónk. Rápillantok a lányra és halványan elmosolyodom, ugyanis eszembe jut miket mondott Bence a diriről.
- Nem sokat tudok róla, így nem nagyon tudok mit mondani. A régit sem ismertem úgy különösebben, szóval hozzá sem tudom hasonlítgatni. Más emberek az biztos. És tuti jó oka volt Kriszpin bácsinak munkahelyet váltani, biztos majd ugyanolyan jól helyt áll ott is, mint itt – vonom meg a vállamat elkerülve a tényleges válaszadást. – Azt tudom, hogy auror volt, meg, hogy Bence szerint ez nem jó, mert biztos túl szigorú lesz. Majd meglátjuk, szerintem tök jó amúgy hogy az volt az előző hivatása. Látszik is rajta, hogy ránézésre megállapít egy rakás dolgot. Kétlem, hogy könnyen át lehetne verni – osztom meg vele az álláspontomat. Remélem, hogy jól fog elsülni ez a váltás, és nem lesz teszem azt ezerféle új nyakatekert értelmetlen szabály. Bár, ahogy visszaemlékszem az évnyitón látottakra valószínűbb, hogy inkább eltöröl pár hasonlót, semmint gyarapítja majd a számukat.
- Hpf, na meg, hogy példát mutasson – mutatok rá erre az „apróságra”. Nem szent, ahham, ja. De ha egyszer mi állandóan kimászkálunk és szabályt szegünk, akkor mégis hogy várhatjuk el másoktól, hogy ne tegyék? Ennyit erről. Az nem igazán izgat, hogy más prefektus mit csinál, de én igyekszem tényleg megfelelni az elvárásoknak. Igaz, a jelvény elnyerése előtt sem voltam egy rendbontó típus. A legsúlyosabb kihágásom eddig egy folyosón keresztülszáguldás volt, amikor a gyengélkedőre rohantam Thomashoz. Megfordult akkor a fejemben akkor pár házirend ellenes dolog, de az csupán ilyen pillanatnyi őrület volt a részemről, szimplán óvó-védő ösztönből fakadó gondolatok voltak. De hamar lenyugodtam, és magamat ismerve semmit sem tettem volna meg azokból.
- Nem szoktam unatkozni. Néha nehéz, de amúgy nem vészes – nyugtatom meg, remélve hogy nem fog eszébe jutni például majd a vizsgaidőszak, vagy akár valamilyen beadandóhalmaz. Mert akkor leszek igazán bajban. Addig pite az egész, folyamatosan tanulok meg minden, szépen el tudom osztani a dolgokat. És még időm is jut a barátaimra. Teljesen jó. Egyelőre. A melóba meg az a jó, hogy szerencsére jófej a főnököm és tudunk variálni a beosztásommal ha úgy van.
- A hoppanálás? Hát nem egyszerű, de amúgy tök jó. Bár még vannak finomítanivalók, de már eltűnhetek-feltűnhetek ahogy a kedvem tartja – nem igazán tudom hova tenni azt a kérdést, hogy necces-e. Olyan ez, mint a seprűn lovaglás. Van akinek azonnal megy és tök könnyű neki, van akinek szenvedés az egész. Fogalmam sincs, hogy neki milyen lesz. Majd ha eljut oda akkor meglátja. Egy picit elszomorodok ettől a témától, így elég hamar elterelem máshova a témát.
- Jaj képzeld, tudod volt zongorám odahaza, de azt nem vihettem magammal, eladtuk. Na, és voltam a Kins&Kensben, mert szerettem volna egy speciálisabbat szerezni. Először azt hittem, hogy esélytelen, aztán szerencsére Mr. Kensingtonnak eszébe jutott egy megoldás, szóval mégis lesz egy szintetizátorom. Igazán rendes volt – mesélem boldogan mosolyogva, mert közben felidézem, hogy milyen tökéletesen festett a hangszer, meg milyen szuper hangja volt, bár azért egy picit a távolba is réved a tekintetem ettől a kis visszaemlékezéstől.
Ismét kortyolok majd észreveszem, hogy Dana már megette a tésztáját, így kicsit felé tolom a tányéromat, jelezve, hogy nyugodtan megeheti, ha szeretné.
- Thomasszal? Köszi, minden rendben van, jól van. Jól megvagyunk – biccentek egyet, egy szemöldökfelvonás kíséretében. Meséljek? Mit meséljek? Persze, hogy ilyenkor nem jut eszembe semmi extra. – Hát, tudod a szokásos. Sokat beszélgetünk, elmegyünk mindenféle helyekre, meg ilyenek.
Nem csodálkozom azon, hogy kérdez velünk kapcsolatban, hiszen ránézésre nehéz megmondani, hogy együtt vagyunk, mert változatlanul nem nagyon turbékolunk nyilvánosan. Természetesen más a helyzet, amikor kettesben vagyunk, de ez más lapra tartozik.
- És veled mi a helyzet? Akadnak szőke herceg jelöltek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Azt hiszem, Dante kevésbé éli a vicceim – az arca legalábbis erről foglalkozik, és, bár nem ismerem túl régóta, azt elmondhatom róla, hogy aligha szokta leplezni az érzéseit. Már amennyiben vannak neki.
Megforgatom szemeim és egy egészen megfáradt sóhajtást hallatok, valahogy úgy, mint amikor az embert már megint az anyja baszogatja, vagy amikor a bátyáim először találtak színes bogyókat a szobámban – vagy amikor meglátom a nővérem. Szeretném őszintén állítani, hogy elkezdtem megunni ezt az egész beszélgetést, az igazság viszont ennél sokkal rétegeltebb – én pedig, ha úgy vesszük, kicsit mindig is hipokrata voltam. Kezdem kényelmetlenül érezni magam ebben a beszélgetésben. Lehet, hogy csak túlgondolom, lehet, hogy az agyam és a testem gyenge ehhez az egészhez, soha nem voltam egy Erős Pista, lehet, hogy egyszerűen a véremmel jár, hogy nem vagyok képes elviselni ha nincs igazam – menjünk tovább, ha valami nem sikerül, ha valamiből vesztesként jövök ki. Ugyan nem tervez semmit elérni a szavaival, azok mégis nyakam köré tekerednek, hűvös, érdes pikkelyeik alatt a hirtelen jókedvem párhuzamosan hal el a köhögőroham utóhangjaival. Utálom azt érezni, hogy bárkinek is tartozom bármivel, és utálom, hogy ezt pont ő váltja ki belőlem.
- Rosszabb dolgokat is túléltem már – akármennyire hangzik ez baljósan, engem is meglepő módon még egyszer sem kerültem szertúladagolás közelébe – pedig sokkal, sokkal többet elszívok annál, mint amennyit a testvéremnek bevallok, és valahol tudom, milyen irányba tart ez az egész – és valahogy mindig akadt valaki, aki kiszedte a kezemből a kocsi kulcsát, ha részeg voltam. Azt hiszem, szerencsés vagyok. Azt is hiszem, hogy ez nem tart örökké és már így is túl sokszor mutattam a középső ujjam az életnek.
Remek, most itt is fog maradni.
- Ne csinálj úgy, mintha felelősséggel tartoznál a tetteim iránt, mert... Nem – megrázom fejem, egyik szemöldököm megemelkedik, nem akarom, hogy ilyen kifejezésekkel éljen, nem akarom, hogy azt mondja, bármit is ismer belőlem, vagy, hogy bármivel képes lett volna befolyásolni a tetteim.
Hanyag mozdulattal emelem meg kicsit kézfejeim, ezzel helyettesítve a karkitárás mozdulatát.
- Guess akkor csak nem találkoztál elég határozott emberekkel.
Nem mintha én több lennék meggondolatlannál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem fogok hazudni, erre a mozdulatsorra és kijelentésre sohasem került volna sor, amennyiben a szituáció nem alakul úgy. De nem engedheti, hogy Halty azt higgye, ez a cafka jobb nála, nem, egy percig sem hiheti. Éppen ezért biztosíték kell, és mi lehetne jobb a valóságnál? Hirtelen az estély csak kettejükre szűkül, a háttérben hallatszódó beszélgetés elcsendesül, egyedül a nő kedves, barna tekintete marad. Bárcsak tényleg megszűnne minden körülöttük és a pillanat örökké tartana... De nem.
Visszatérnek a vendégek közé és majdnem minden rendben zajlik. Azt leszámítva, hogy a kedves mama el van ragadtatva Gábortól, akiről egyébként a nevén kívül semmit sem tudunk, csak azt, hogy Ilona néni fia. Remek, ez már karrier, életpálya... Szinte alig hallja meg Lianna tiltakozását, miszerint nem érdekli a hapsi, ugyanis teljesen mindegy, mit akar, ha az anyjáék támogatják. Ha ez nem volna elég, még Heléna is megjelenik az irreálisan magas hangjával, az elviselhetetlen stílusával és a közönséges külsejével. De tudjátok mit? Henrik hős, ő mindent elvisel, nem fogja faképnél hagyni, hanem átvészeli ezt az estét. Legalábbis addig a pillanatig, míg a szőke bele nem kezd a rossz fiú dumába. Ekkor ugyanis egy láthatatlan cérna elszakad a férfiban, így gondolkodás nélkül kér elnézést és lép le. Kell egy kis szünet.
Az ajtón kilépve picit arrébb áll, hogy mély levegőt vehessen és átgondolhassa, mit mondjon, amikor visszaér. Az a legnehezebb feladat, hogy ne küldje el a fenébe a csajt, mert amúgy szíve szerint megtenné. Úgy utálja az ilyen rámenős kis picsákat, hogy az nem igaz, ellenben neveltetése és az illem tiltja, hogy megmondja a valót. Már épp mélyebbre merülne a kérdéskörben, mikor nyílik mögötte az ajtó és Lianna lép ki rajta, legnagyobb meglepetésére.
- Nem a te hibád. Miattam igazán felesleges volt kijönnöd, vétek magára hagyni Gábort, édesanyád odavan érte - bár nem szándékozott megjegyzést tenni a férfira, végül mégsem tudja megállni. A féltékenység zöld szörnyként markol a szívébe és lelkébe, valamint a tudat, hogy sohasem lesz olyan, mint ő és a nő szülei mindig is valaki mást akarnának helyette. Mi a fenének kéne törnie magát az egészen? Persze próbálkozik, megtesz mindent, de nem biztos, hogy ez elég lesz arra, amire akarja. Nyilván nem szerelmes még, de Lilla óta most először táplál valaki iránt érzelmeket, csak épp a rossz személyt választotta ki erre. Ilyen az élet. - Engem nem érdekel, mit gondol rólam. Nem bántott meg - kissé furán néz Halty-ra, majd felnevet, ezúttal teljes szívből. - Azért jöttem ki, mert képtelen voltam moderálni magam. Ha bent maradok, valószínűleg megmondom neki a magamét és végképp szégyent hozok rád - megvonja vállát, mert bár értékeli a törődést, igazából tényleg nem érzi magát rosszul. Akármilyen rosszul is hangozzák, megszokta már, hogy az emberek megnézik és megjegyzéseket tesznek rá, netán ítélkeznek. Azt nem mondom, hogy teljes mértékben tojik rá, de már nem hatja meg és el tud tőle vonatkoztatni.
- Köszönöm, hogy kijöttél hozzám, de nem fogom elrontani ezt az estét. Csak Helénával kezdjünk valamit, mert a végtelen türelmem mit sem ér vele kapcsolatban - kissé kelletlenül mosolyodik el, mert tényleg ez minden baja. Ha ő nem lenne ott, minden egyszerű lenne, simán lenyomná a paprikajancsi Gábort és meghódítaná a szülők szívét. Heléna viszont egy olyan határon lép át, amit leírni is nehéz. Kiveszi a nő kezéből az üveg bort és int Istvánnak, hogy menjen oda. - Megtennéd, hogy ezt észrevétlenül visszacsempészed? - Pista persze egy mindent tudó görbével arcán bólint, tekintetéből sugárzik, hogy elégedett Henrikkel és a döntésével. Lehetett volna önző, távol tarthatta volna Halty-t ettől a fontos estélytől, de nem teszi, mert tudja, mennyit jelent mindez. - Gyere Lianna, menjünk vissza - megfogja a nő kezét és alkarjára kanyarintja, hangja mély és enyhén rekedtes, tengerszín szeme titokzatosan csillan. Bár egy kósza gondolat erejéig elképzeli, hogy homlokon csókolja, végül nem tesz semmit. Talán majd máskor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Összességében arra kellett rájönnöm, hogy, ha az örökös őrlődés drámaiságán túlnyúló okokat vesszük számításba, soha nem értettem igazán Emesét. Meggyőződésem például, hogy mindvégig csak azért akart összejönni velem, hogy a végén összetörhessem a szívét - ezt teljesítettem is. És akkor gyűlölni kezdett.
Most viszont fogalmam sincs, egészen pontosan mit vár el tőlem. Ismer engem és a türelmem határait, ugyan aligha láthatott ilyen helyzetben, azért azt össze tudja rakni, hogy az állapotomban hirtelen nem lettem egy sokkal empatikusabb jellem és, hogy nem fogom tárt karokkal várni miután elhord... Hát, nagyon sok mindennek.
Már most elegem van ebből az egészből.
- Arra célzok, hogy mondd el mit akarsz, aztán - takarodj - menj vissza ahonnan jöttél.
Nézd, azóta nem meglepő módon nem jó vele a kapcsolatom, nem véletlenül nem is kerestem soha a társaságát vagy beszéltem róla túl sokat. Úgy tűnik, ez nem egészen volt elég, tekintve, hogy vészesen rövid időintervallum alatt már másodjára talál meg a szarságaival - ez pont kettővel több mint amit egy kiegyensúlyozott lelkiállapot megkövetelne ever.
Szeretném elmondani, hova dugja fel a kíváncsiságát és hova menjen el vele, de guess what - erre sincs lehetőségem érdemben reagálni. Egyrészt Emese őrült, kiszámíthatatlan, összességében bármi lehet a következő lépése (ez a leírás félelmetesen ismerős is lehetne), és összességében, ha úgy döntene, meg akar ölni, aligha lenne erőm megvédeni magam. Másrészt, Emese rengeteget beszél.
- Akkor máris többet tudsz, mint amihez közöd van.
Meglep bárkit is, hogy agresszíven reagálok? Nem. Lapozzunk is tovább.
- Weiler feldugná a virágaid a seggedbe, Mikecz, azt hiszem ez köztetek elég plátói dolog lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ez is egy olyan átlagos nap, mint a legtöbb másik. Most már kezdek belerázódni a hétköznapokba, kezdem kiismerni a kastély mindennapjait. A kávésbögrémnek már látszik az alja, annyira jár az idő, hogy lassan keressek valami délutáni nassolni valót a konyhán. Míg a cirkuszban voltam erre különösen figyelnem kellett, hogy semmi olyat ne egyek amire nincs szükségem, meg kordában kellett tartani a testem és hasonló akkor fontos bolondságok. De azóta élvezem minden felesleges kilómat és minden túlcukrozott falatot a számban.
A könyvtárban csend honol, elégedetten körbenézek, majd bólintva mélyedek vissza a könyvembe. Izgalmas kalandregény, nem mondom, hogy egyedi gondolatmenet fut benne, de néha szeretek tömegcikkeket olvasni, amin nem kell gondolkodni, izgulni.
Még tíz oldal van hátra a következő fejezetig, az a célom. Ott tartok majd egy kis pihenőt. Ezen elmélkedve először csak a furcsa, túlzottan magas hőt érzékelem, majd meglátom a betűk között futó lángokat is.
Döbbenten engedem, hogy a könyv koppanjon az íróasztalon majd felkapom fejem, hogy lássam melyik kölyköt kell fenéken billenteni amiért felgyújtott egy középkategóriás könyvet. Mert ugyebár magától az ilyesmi nem lángol, tehát csakis valami csíny állhat e mögött.
Nem esik nehezemre kiszúrni a feltehetőleges elkövetőt, mert egy kislány eléggé errefelé koncentrál. Ekkor fordul meg a fejemben először, hogy talán nem igazi tűzről van szó, hanem esetleg...Elgondolkodva köhintek egyet, ha eddig nem vette volna észre, hogy kiszúrtam, majd mutató ujjammal intek, hogy jöjjön csak közelebb.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Figyelmesen hallgatom Eriket. Nem bízom meg egykönnyen az emberekben. A férfiakban pedig pláne nehezen, tekintve, a körülményeimet. A nyugtatótea, a varázslattal elszigetelt szoba, a türelem amivel viseltet irántam azonban elvetette bennem a bizalom magjait. De óvatosságom most, hogy lelkem kissé visszarázódott újra felébred. - Szeretem ezt a külsőt, de esténként emlékeztetem mindig magam arra, hogy milyen is vagyok valójában - avatom be főnökömet egy kis személyes titokba - Károlynak elméletileg nincs tudomása arról, hogy hogyan csinálom - folytatom annak tudatában, hogy a velem szemben ülő bizonyára rájött, hogy miként válok újabb és újabb emberré. A metamorf mágia az én mentsváram. Ha nincs ez a képesség, talán már nem is élnék. Mert inkább meghaltam volna, mint, hogy a férjemmel legyek. - Köszönöm - nézek hálásan Erikre, ahogy felajánlását végighallgatom és egy őszinte mosoly suhan át szám szegletén. Főleg az elszórandó hamis nyomok keltik fel érdeklődésemet. Ennél nagyszerűbb segítséget nem is kaphattam volna. - Ha ehhez bármire szükség van tőlem, csak szóljon - átfut agyamon, hogy például egy százfűlé főzetes eltereléshez kellhet a hajam. Vagy mondjuk olyan információk Károlyról, amit csak én tudhatok. Gondolataimat a velem szemben ülő szavai megakasztják. - Maradjunk a Merkov Szkillánál, mert elég egy véletlen tévesztés és odavész az álcám - mondom immár határozottan és nyugodt megfontoltsággal - Ráadásul nem tudhatom, hogy nincs-e olyan, akinek már a kezébe került az a körözés és árgus szemekkel figyel. Nem szeretnék lehetőséget adni még a gyanú felébredésének sem, ha nem muszáj - ez is egy olyan lecke, amit a bujkálás évei alatt tanultam meg, a saját bőrömön megtapasztalva. Senki sem tudhatja ki vagyok, akit beavattam, annak tartania kellett a titkomat és vállalnia az ezzel járó rizikót. Ez így is volt egy esetet kivéve és nem hagyom, hogy ahhoz hasonló még egyszer előforduljon. Ami most köztünk a főnökömmel elhangzott, remélem köztünk is marad majd és Erik tényleg segít. Nincs más reményem, ennyim van és ha megadatott a lehetőség, hát megragadom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem hogy a körülöttem lévő emberek, de még néha én sem tudom mire számíthatok reggel magamtól, amikor kinyílik a szemem. Soha nem tudom mikor lesz valakinek egy olyan mondata, esetleg megmozdulása, amitől eltorzult fejjel ordítozok, hogy elérjem megint azt; mindenki féljen vagy tartson tőlem. Mert sajnos azért, mert nem használom a vélamágiámat, még véla vagyok, ugyanolyan személyiségjegyekkel, mint a többiek, ugyanolyan faszságokkal, mint a többiek. Bár az én vélamágiám sokkal erősebb, mint a félvéláké, vagy negyedvéláké, mégis ugyanolyanok vagyunk, és ez sajnos azzal sem múlik el, hogyha nem használom, még csak minimálisan sem. Nem véletlen hangoztatom Danának, hogy nálam nem elég az, ha elviseli a bunkóságomat, mert sokkal rosszabb vagyok. Az emberek lelkének kitépése a napi hobbim, és nem tudom neki megígérni, hogy ő nem fog ebbe beletartozni. Mi lenne rá a garancia? Mi vagy ki akadályozna meg ebben?
- Hogyne - ráhagyom, mert felesleges erről beszélünk tovább. Ajkaimon megérezvén ujját, halványan elmosolyodom. Játszik az idegeimmel, amikor elmondtam neki, itt és most, semmi nem rajtam múlik, mert ugye... én nem is vagyok szégyellős, bárhol jó. A bárkivel az nem lenne igaz, de Danának nem mondnék nemet, amit ő is tud, figyelmeztettem is, de annak ellenére csinálja itt a feszültséget, pedig tudja. Persze, hogy tudja, hiszen elmondtam neki. A nőkkel csak a baj van, ez már biztos.
- Hamis barátok senkinek nem kelleni - vonom meg vállamat. Pedig ha tudná, hogy úgy hazudok, ha kell, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincsenek arcomon árulkodó jelek, nincsenek idegrángások, nincs semmi, ami lebuktathatna, hogy márpedig én hazudok. Ezt egyelőre nem kell megtudnia, nem is fontos, előbb vagy utóbb rájön, én meg utálok kiadni magamról mindent, így mi benne az élvezet?
Bólintok egyet a lány felé, de nemigen van időm rendesebben reagálni, mert ugye hirtelen esik nekem a lány, aki készségesen kapaszkodik meg a térdemben. Könnyedén leültetem magam mellé ismét, tekintetét el nem engedve, de amikor reagál rá, kitör belőlem a nevetés. Elveszem róla kezemet, eltakarom szememet, úgy nevetek tovább. Istenem, hogy lehet valaki ennyire ártatlan és tudatlan ilyen téren? Haláli a csaj, már csak ezért is megéri adni ennek egy esélyt, legalább beleviszem a jóba, és kitől tanulhatna a legjobban? Na ugye, mindenki egyöntetű választ ad erre. Szerintem is. Szóval nevetek, őszintén nevetek, szemeim eltakarva, majd párszor mély levegőt veszek, és hagyom, hogy Dana megharapja alsó ajkaimat.
- Nem - rázom meg a fejem mosolyogva, amikor eltávolodik tőlem, és visszaül. Óvatosan dőlök hátra, fejem alá beteszem jobb kezemet, majd az eget kezdem el fürkészni. - Majd megérteni egyszer mit jelenteni ez, de addig semmi nem történni köztünk - akár saját meder, akár nem, ez sajnos nem változik. Tőlem fejen is állhat, de akkor sem fog változni ebben semmi. Amíg nem mondja ki, addig ülünk egymás mellett, mint két jó diák, és bámuljuk a csillagos eget. Mert már csillagos, és gyönyörű. Látszik a tejút, egy csomó csillagkép is látható, mázli, hogy tiszta az ég. Fejemet felemelem, mosolyogva fürkészem Dana arcát, majd jobb kezemet kivéve fejem alól, miközben balom kerül alá, felé nyújtom jobbomat.
- Gyere - ha már nemet mondtam, legalább valamivel engeszteljem ki. Beszarás milyen aranyos vagyok, hát nem kincset érek? Dehogynem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A Gáborról folyó diskurzus kellemetlenségét csak növeli az, hogy Henrik éppen mellettem ül, hogy ő kísért el, és támogat ebben az egészben. Anyámmal ezerszer átbeszéltük már ezt, és megkértem, hogy tartsuk a témát egymás között, ha már mindenképpen beszélni szeretne róla, de úgy látom, annyira nem jött össze a dolog. Apám ilyen szempontból legalább sokkal diszkrétebb, és bár anyám előtt nem is mondta ki, de nekem már többször is kifejtette, hogy eszembe ne jusson egy Gábor-féle alakkal csak gondolkodni sem, nemhogy igent mondani bármire is. ÉS mennyire igazat adok neki! A külsőség nem minden, mert bármennyire helyes is és férfias a maga módján, a személyiségétől a rosszullét kerülget, és nem érdekel, hogy amúgy mennyire helyeees. Kérlek... nem vagyok már tizenhét éves, hiába viselkedem néha úgy. Itt amúgy sem tehetem meg, hogy megmutassam a valódi arcomat, szóval a mindig bevált álarc fel és show time! csak itt működik, máshol nem. Főleg nem Henrik előtt, akit láttam erősen a sok szarság ellenére, megtörten a menyasszonya miatt, berúgva a menyasszonya miatt, kedvesen viselkedni velem, mosolyogni velem, és még sorolhatnám. Túl sok arcát láttam már ahhoz, hogy fennakadjak holmi kinézetnél, és hiába nem mehet el az ember emellett, főleg nem egy ilyen öltönyben, de mégis... na és akkor felbukkan Martonfalvy a hülyeségével, én pedig gondolkodás nélkül megyek Henrik után, hogy elnézést kérjek és felajánljam a szobámat, mint nemrég nyílt kocsma. Igazából jobb is eszembe juthatott volna, de idáig terjedt az agyam, és amúgy is mindegy, mert nem olyan választ kapok, mint amire számítottam.
- Ó - kezemet lejjebb engedem benne az üveggel, majd alsó ajkamat kezdem el harapdálni. - Én... én erre nem tudok mit mondani igazából - nevetek fel halkan és kínosan. Jobb reakció nem telik tőlem, és valamiért úgy érzem, egy normális embertől sem várhatnék egy ilyen mondatra jobb reakciót. Mondanám, hogy jóérzéssel tölt el az, hogy észrevette és meg is említi ilyen körülmények között, mert zavarja, esetleg érdekli a dolog, de nem. Sokkal inkább zavar, hogy hallania kellett az egészet, és meg is jegyezte, figyelmet tulajdonít neki, amikor letisztáztam; nem érdekel a férfi. Sehogy.
- Micsoda? - meghűl bennem a vér, és csak meredt tekintettel tudom nézni azt, ahogy Henrik őszintén nevet. - Nem bántott meg? De akkor...? - tekintetem körbejár a konyha bejárata előtti helyiségen, szemöldököm ráncba szalad, és amikor leesik a mondandója, mert folytatja, szemem elé kapom kezemet és úgy belepirulok a helyzetbe, mint még soha azelőtt. Baszki! Nem megbántotta, hanem azért jött ki, nehogy elküldje melegebb éghajlatra a nőt! Istenem! Szinte hallom, ahogy a hatalmas szikla darabok lehullanak szívemről, és halványan mosolyogva veszem el kezem szemem elől, hogy Henrikre pillantsak.
- Végképp szégyent hozol rám? - oldalra biccentett fejjel figyelem Henriket, miközben visszaadom Istvánnak a bort, aki rögtön el is tűnik vele. - Mégis milyen szégyent? Henrik! Engem nem érdekel senki azok közül, akik kint ülnek, a szüleimen és rajtad kívül. Nem hozol rám szégyent, hogy hoznál? - tárom szét a karomat értetlenül, mert tényleg nem értem. Egyszerűen nem tudom összerakni a mondat lényegét, hogy Henrik szégyent hoz rám. Hitetlen nevetek fel. - Ne beszélj butaságokat, kérlek - vonom meg a vállam végül, mert nem tudok mást reagálni erre az egészre. Nem is értem, és lehet nem is akarom megérteni. Mosolyogva követem Henrik kezének mozgását, hogy végül karom az ő alkarján pihenjen meg, a minimális bizsergést, amikor hozzáérek és megérzem illatát észre sem veszem.
- Menjünk - egy aprót bólintok, majd felpillantok a férfira. - De csak, ha neked adhatom az első táncom, meg az összeset az este folyamán igazából, mert nem akarok Gáborral menni sehova. Még két lépést oldalra sem - óvatosan nyitok be az ajtón, mert így mi még pont látunk mindent és mindenkit, de minket senki, és a kis emelvény felé mutatok, ahol a hangszerek várnak arra, hogy megszólaltassák őket. A tánc felkérésben nincs hátsószándék, egyáltalán nem az a szándékom ezzel, hogy Henrik csak velem táncoljon, mert ha neki Heléna kell mindezek ellenére, akkor rendben, bármennyire is keserű ízt hagy maga után ez, de én akkor sem akarok Gáborral táncolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

A köszönésemre nem igazán azt a választ kapom, amit először elképzelek. Valósággal összerezzenek Karola ijedt hangjára. Ennyire rémisztő lennék? Csalódottan horgasztanám le a fejem, ha nem ejtené el a kezében tartott üvegcsét, ami így hangos csörrenéssel törik darabjaira a padlón. Ösztönösen hátrébb ugrok a balesettől, hiszen elég sok olyan mugli filmet láttam már, amiben egy ehhez hasonló malőr következtében maró folyadék szabadul ki, de kémiaórán is megtanították, hogy bizonyos esetekben még a belélegzése is komoly veszélyt rejthet.
- Te jó ég, mit ejtettél ki a kezedből?! - kérdezem kétségbeesetten, el is engedve a fülem mellett a megjegyzését. - Nem tudsz valami varázslatot, ami ezt eltünteti? - faggatom tovább, egyre türelmetlenebbül. Nem terveztem ennyire kétségbeesni, addig is kerülök egyet a másik irányból, így az asztal ellenkező oldalán állok meg mellette, a szilánkoktól tisztes távolságban. Attól tartok, ez így elég balesetveszélyes lesz, úgyhogy előbb rendet kéne raknunk.
- Hát én is remélem - erősítem meg egy nagyobb lélegzetvétel után. - Ne haragudj, hogy kicsit indulatosan szóltam az előbb. Nem ellened szólt, nem is haragszom. Én voltam a hülye, hogy csak így berontottam - nézek rá bűntudatosan, miközben a szekrényeket kutatom át. Az uralkodó sötétség ellen büszke mozdulattal húzom elő a pálcám. Nem hiába tanultuk a fénykeltő bűbájt, itt az ideje alkalmaznom is. Felemelt jobbommal tartom magam előtt a világító pálcavéget, fülelve a hozzávalókra. Megfigyelem, hogy a polcokon valamennyire betűrendben sorakoznak az üvegcsék, és mivel nem egy különleges bájitalról van szó, elkezdem az asztalra pakolni a megtaláltakat.
- Ez eddig nem a mi napunk - röhögök a félreolvasásán arra gondolva, hogy talán felkészültebben kellett volna érkeznünk, hogy már csak a főzés legyen hátra. - Hallod, itt kéne lennie a futóféregnyálnak, de szerintem valaki elvitte. Hova kerülhetett? - toporgok idegesen a szekrény előtt, majd Karolához lépek.
- Hogyne, majd inkább lemeccseljük! Én inkább attól félnék, hogy miféle bizalmas dolgokat osztanék meg a hatására... - vigyorgok, miközben egyik kezemmel az asztalnak támaszkodom. Most Karola jön, hogy a maradékot megtalálja - Nem is tudom, azt hiszem megvagyok. Tanulok ezerrel. És te? - rázom le magamról a kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Legyünk őszinték, nem erre a reakcióra számított. Szóval megerősíti, hogy a szülei odavannak Gáborért, meg aztán neki sincs igazán ellenére a dolog, szóval... Na jó, ez most nagyon nem kellett Henrik önérzetének, de mit tehetne? Biccent, mintegy tudomásul véve, hogy ez most így alakult és nincs mit tennie - pedig igenis volna! Ezután áttér a beszélgetés konkrétumára, mert úgy tűnik, hatalmas félreértések keletkeztek közöttük.
- Hát igen, kínos. De az én reakcióképtelenségem még mindig szalonképesebb, mint az ő viselkedése, ez vigasztal - megforgatja szemeit, mert valóban, inkább ismerd el, hogy csatát vesztettél, így képes lehetsz megnyerni a háborút. Heléna jelenléte felér egy órák hosszát tartó kínzással, és akkor ez csak annyi volt, hogy megjelent, a száját még ki se nyitotta. Tulajdonképpen elgondolkodtató, mivel járna jobban: flörtöl vele, aztán tipikus pasiként pofára ejti, vagy mindvégig úriemberként tartja a távolságot? Láthatóan az utóbbi nem igazán válik be, de ha arra gondol, hogy Lianna esetleg a szőkével láthatja enyelegni... Persze féltékennyé tehetné ezzel, ha valóban érez bármit iránta barátságon kívül, de egy ilyen húzással nem egyszerűen gyerekessé válna, de még Gábor karjaiba is lökné a nőt. Szóval más terv kell.
- Azért nem túl jó jel, hogy egy gyilkossággal és fekete mágiával vádolt kísérőt hozol magaddal, ismerd el - huncutul elmosolyodik, hiszen érti ő, hogy Halty meg se hívta volna, ha ez gondot jelentene, azonban mégsem vet rá jó fényt. És talán a szüleire sem. Oké, elképzelhető, hogy Henriknek akad némi komplexusa a dologgal kapcsolatban, de ne feledjük, hogy ennek köszönhetően vesztette el menyasszonyát, nem lepné meg, ha Zaina is egyszerűen faképnél hagyná, vagy nem vállalná fel semmilyen téren. Még barátként sem. - Na de hagyjuk ezt most, ezen ráérünk vitatkozni az estély után is - egy ideje már az ajtó irányába pillantgat, mert elvesztette az időérzékét és nem tudja, mikor jöttek ki onnan. Ahogy mondta, semmiképp sem akarja feltartani a nőt, vagy esetleg elrabolni a nagy napjáról, ez az ő pillanata. Meghagyja neki.
Az ajtóhoz sompolyognak és Lianna könnyedén kukucskál be a résen, csakhogy a férfinak igen közel kell húzódnia hozzá, hogy ugyanazt lássa, mint ő. A félig meztelen váll és az egyenesen tartott hát a férfi mellkasához simul, hagyva ezzel a kellemes anyagú öltönyt végigsiklani rajta. Noha Henrik mit sem vesz ebből észre, nem tud elvonatkozni testük közelségétől és az orrát megtöltő illattól. Tánc. Na erről van szó! - Te most felkértél? Mi van, ha betelt a táncrendem? - mélyen, dörmögőn suttogja, hogy rajtuk kívül senki ne hallhassa, meleg lehelete játékosan cirógatja a kecses nyakat. - De tudod mit? A tiéd mind. Ments meg SzörnyHellától - kissé drámai hangsúllyal ejti ki a nevet, mintha egy mumusról vagy dementorról beszélne. Mielőtt Halty-nak akárcsak esélye lenne reagálni, kitárja az ajtót és magabiztos léptekkel indul el az asztaluk felé. Heléna a szája szélét rágja, a korábbi intermezzo után nem tudja, meg merjen-e szólalni, ami pont kapóra jön nekik. Ismét illedelmesen kihúzza a széket Liannának, majd ő maga is helyet foglal. Az arcán lévő halvány mosollyal óvatosan Gábor felé sandít, aki majdhogynem lyukat éget belé. Természetesen Henrik szemrebbenés nélkül állja a szúrós tekintetet, s csak azért nem tesz megjegyzést, mert nem volna illendő. Hah, megint úriember!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Igen, kellemes, olyan bizsergető érzés - nagyjából így tudtam megfogalmazni Bálintnak azt, amit a beavatkozás után éreztem a bokám környékén. Egészen furcsa volt, mintha hangyák rohangálnának a lábamban, s azt hiszem, hogy ma is sikerült valami újat tanulnom ettől a gyógyítótól. Tovább azonban nem volt időm ezen agyalni, hogy a csodaeszközei pontosan mit is művelnek, hisz elég érdekes kérdést szegezett nekem. Kissé össze is vontam a szemöldököm, mert nem sokan szoktak érdeklődni a születésnapom iránt, ő viszont még a pontos dátum is érdekelte.
- Nahát, szóval ez is a kezelés része. Hm, érdekes - még soha nem hallottam efféléről korábban, ismét meglepett a gyógyító, de nem volt okom elhallgatni előle a dátumot, így inkább válaszoltam.
- Tizenkettedike. Szóval akkor van egy ilyen kőgyűjteményed, és be van dátumozva mindegyik? Vagy hogyan működik ez pontosan? - kíváncsian emeltem fel rá a pillantásom, tényleg izgatott, hogy mi köze lehet a dátumnak a gyógyulásomhoz. Emellett azért az is érdekelt, hogy most vajon mi lesz velem ezután, hisz a gyógyital ellenére ismét elkezdtem érezni a fájdalmat a bokám körül, s aggasztott az, hogy talán valami komolyabb baj is lehet. A gyógyász azonban megnyugtatott, szerencsére kiderült, hogy nem lesz szükségem semmilyen gipszre, s talán néhány nap után már újra működőképes lesz a lábam.
- Ez nagyon jó hír, most egy kicsit megnyugodtam. Már féltem attól, hogy ez törés. Egyszer volt egy ismerősöm, aki gipszet kapott, és négy hétig kellett viselnie. Azért ettől tartottam, de huhh, örülök, hogy nincs gond - némi megkönnyebbülés tört fel belőlem, miközben hálásan mosolyogtam rá Bálintra. Aztán megint kérdezett, s én megint meglepetten pillantottam rá.
- Öh, tessék? - húzzam fel a ruhámat? De mégis miért? Szerencsére gyorsan korrigált, s már értettem, hogy miért kéri, így térdig fel is húztam azt, hogy jobban hozzáférjen a lábamhoz.
- Jól van, egyelőre még érzem - bólintva kezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit érzek, közben figyeltem a fiatal orvos munkásságát is. Kora ellenére elég ügyesen bánt velem, így már nem is tartottam tőle annyira.  
- Egyébként régóta dolgozol gyógyítóként? Csak mert...nagyon fiatalnak tűnsz- a kérdés után azért kicsit félve pillantottam rá, s reméltem, hogy nem veszi zokon a kérdésemet.
- Amúgy most..nem érzem a lábamat - a gyógykencés törölgetése után, néhány perccel később bekövetkezett az, amire figyelmeztetett, s tényleg nem éreztem a lábamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halkan, mégis teljes szívemből felnevetek, ahogy Helénáról nyilatkozik a férfi. Istenem, nem kellett több pár sornál és három perc egymás közelében állásnál vagy ülésnél, és már Henrik is látja azt, amit én évek óta mondok a hozzám közel állókhoz. Heléna elviselhetetlen személyiségét nem kompenzálja az, hogy szép és puccos ruhákban jár. Nem is lenne rá képes, mert elég ha megszólal, és mindenki a falat kaparja tőle. Rázkódó vállakkal tekintek Henrikre.
- Szerintem te mindenben szalonképesebb vagy - legyintek egyet felé, és alsó ajkamat beharapva, egy mélyet sóhajtva próbálom meg rendezni vonásaimat, hogy ne nevessek fel ismét. Az este legjobb része az, hogy Henrik eljött velem. Nem érdekel ki mit mondd a családról, vagy netalántán csak rólam, mert eltörpül amellett az érzés mellett, ahogy a férfi velem szemben áll, és tartja magát az egész helyzetben, és ahelyett, hogy jelenetet rendezne, egyszerűen kisétál, mert engem nem akar kellemetlen helyzetbe hozni. Mi ez, ha nem figyelmesség? Az este legjobb pontja, hogy Henrik eljött, és tudom, hogy amikor apám feláll arra az emelvényre, hogy hivatalosan megnyissa az estélyt, aztán pedig én topogok fel hazug mosollyal arcomon, Henrik lesz az az arc, akit keresni fogok, nehogy elájuljak.
- Szeretem a kihívásokat, és a jelek pedig nem érdekelnek - megköszörülöm a torkom, és inkább a plafon felé bámulok, nehogy véletlen feltűnő legyen az, mennyire nem akartam kimondani ezt a mondatot, egyszerűen csak kicsúszott. Lehet megártott már az a két korty bor is? Mondjuk, simán el is hinném, tekintve, hogy nem vagyok egy nagy ivó, örülök, ha egy pohárka bor nem üt be! - Ó, szóval mi vitatkozunk? - mutatok először magamra, majd a férfira mosolyogva, végül kezeimet csípőre teszem, kissé előredőlök, hogy a félelmetes énemet mutassam meg, ami valószínűleg majdnem olyan nevetséges, mint egy nyuszi hot-dog ruhában, de nem baj. Próbálkozni szabad, én pedig nem adom fel egykönnyen a dolgokat, és talán van szerencsém ezt Henriknek is megmutatni a jövőben.
A színpad látványára görcsbe rándul a gyomrom, és nem is akar az a csomó engedni, egészen addig, amíg meg nem érzem Henrik közelségét a hátamhoz. Elfelejtek levegőt venni, érzem, ahogy a puha és selymes anyag a vállamnak simul, majd meghallom a duruzsoló és mély hangot fülemnél. Konkrétan mellette. Levegőm még mindig nincs, így a szavak értelmét sem fogtam fel egyelőre, egyszerűen megtelt tüdőm Henrik illatával, amitől egyelőre nem tudok elvonatkoztatni. Válaszolni kéne, nem? Mi is volt a kérdés? Kérdezett egyáltalán? Jobb híján csak kissé oldalra sandítva elmosolyodom, végül bólintok egyet, hátha beletrafálok és nem olyat kérdezett, amit ki kellene fejtenem, esetleg több reakciót várna tőlem. A következő mondatot viszont teljesen tisztán értem, és először csak meredten nézek magam elé. Pár másodperc múlva kapom szám elé a kezemet és hajolok vissza az ajtó biztonságosabb felére, hogy engedjem kitörni a nevetést, ami mélyről jövő és őszinte. Szent ég! SzörnyHella! Nincs sok időm nevetgélni, mert Henrik egy határozott mozdulattal terel át az ajtó egyáltalán nem biztonságos felére, én pedig mosolyogva, alsó ajkamat harapdálva, hogy ne törjön ki megint a nevetés, amikor Helénára nézek igyekszem a helyemre, köszönöm meg a férfinak a kedvességét, majd ülök le.
- Kislányom! Merre voltál? - anyám vádló hangjára csak megforgatom szemeimet, végül mosolyogva fordulok felé. - Helyre hoztam azt, amit Heléna elrontott az egyik meghívott és igen nagy tiszteletnek örvendő vendégünkkel
- a válasz megfontolt, szerintem elég kielégítő, és még arra is van időm, hogy széles mosollyal tekintsek Helénára, akinek tekintete, ha az még lehetséges, még több utálatról árulkodik. Érdekes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Úgy éreztem, hogy kezd körülöttem beindulni az élet, ráadásul nem csak aktivitás terén, hanem szociálisan is. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom a fiúval a későbbiekben, de mindig is szerettem a kihívásokat. Úgy gondoltam, hogyha összetartozunk, akkor akármilyen nehézségek is adódhatnak, túllépünk rajtuk közösen, még akkor is, ha ez egy nehezebb időszakot takar majd, ha pedig külön utakat szánt nekünk a sors, az is ki fog derülni. Tulajdonképpen nem érdekelt, hogy mit művel másokkal, engem egyelőre csakis az foglalkoztatott, hogy velem hogy fog viselkedni. Előre vetítette a mondandójával, hogy nagy valószínűséggel meg fog bántani, de tudtam, hogy az élet nem egy habostorta, semmi sem olyan, mint a mesékben. Reméltem, hogy a megpróbáltatásokat, nehézségeket át tudjuk majd hidalni együtt, de mindez még a jövő zenéje volt, nem is akartam ezen agyalni. Tudtomra is adta, hogy lezárta ezt a témát, igaz még lett volna néhány kérdésem irányába, de jobbnak láttam, ha csendben maradok, és nem firtatom tovább a dolgot. Úgyis alakulnak majd valahogy a dolgok, idővel kiderül majd, mennyire passzolunk össze. Reakciójára én is elmosolyodtam, jól esett játszadozni vele, kicsit megérinteni.
- Így van. A hamis barátok az igaz ellenségek. De ismered a mondást... tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet. Van benne igazság - mondtam neki elgondolkodva, úgy hittem, hogy mindig van némi igazság azokban a közmondásokban, amelyek nem valótlan dolgokra építkeztek. Miután levegőztem egy kicsit és néztem a naplementét, majdnem sikeresen elvágódtam a földön, de az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnom a fiú térdében. Utána eléggé pirulós helyzetbe hozott, ráadásul még mulattatta is a reakcióm. Olyan volt az egész szituáció, mint egy páros tánc, ahol a férfi vezette a nőt, itt ő diktálta a tempót, én pedig igyekeztem a nyomában maradni. Az igencsak imponált, hogy Mihail céltudatos volt, mert számomra fontos volt, hogy egy férfi legyen határozott, karakán, célratörő és eltökélt. Közben a srác hagyta, hogy beleharapjak alsó ajkaiba, mely egy újabb játék volt számomra, iszonyat élveztem ezt a szituációt. Tetszett benne, hogy lehet vele bolondozni is, húzni kicsit az agyát, remekül éreztem magam a társaságában. Emellett volt humorérzéke is, ami egy külön plusz pont volt számomra.
- Nem? - húztam fel a szemöldököm meglepetten, egyáltalán nem erre a reakcióra számítottam tőle.
- De miért? - kérdeztem tőle csalódott arccal lebiggyesztve a számat. Nem érettem, hogy miért ragaszkodott ahhoz, hogy kimondjam azt a bizonyos dolgot. Kicsit leblokkoltam, hirtelen nem tudtam, mi történik most, pedig szerettem volna választ kapni erre, hogy mégis tudjam az okot, miért várja el tőlem, hogy kimondjam, akarom őt. Így is nagy bátorság kellett hozzá, hogy elhívjam randizni, ráadásul őszintén meg tudtuk beszélni a dolgokat egymással, nem értettem, mit kell még bizonyítanom neki, ugyanis szerintem világosan közöltem vele, hogy igenis őszinték az érzelmeim az irányába. Ha pedig csupán szívatott ezzel, akkor jajj neki, megkapja tőlem a magáét... Közben megjelentek a csillagok az égen, amely gyönyörű szép látvány volt. Éreztem, ahogyan Mihail tekintete hirtelen rám siklott, majd jobb kezét felém nyújtotta, miután kényelmesen elhelyezkedett, hogy csatlakozzam hozzá. Rápillantottam somolyogva, majd egy gyors mozdulattal a mellkasára helyeztem fejemet, miközben átkarolt jobbjával. Fantasztikusan éreztem magam, teljes megelégedettséggel töltött el, hogy a fiú közelében lehetek, ráadásul a csillagok látványa is elképesztően gyönyörű volt.
- Ismered a csillagképeket? Az asztrológia az egyik kedvenc tárgyam, na meg az asztronómia. Nézd, ott a Nagy Medve csillagkép, melynek hét legfényesebb csillaga alkotja a Göncölszekeret. Szerintem lenyűgözőek a csillagok, az ábrák, melyek kiolvashatók belőlük. Csillagok nélkül mi sem léteznénk, hiszen azok hordozzák magukban az élet alapjait jelentő elemeket. Tulajdonképpen a csillagokból származunk. Minden és mindenki atomokból áll, még legtávolabbi csillag is - tekintettem az égre nagy csodálattal. Nem tudtam, hogy Mihail-nak mi az álláspontja ebben a témában, de nekem megvolt erről a saját véleményem. Az egész olyan volt, mint egy álom számomra, hogy ennyire közel lehetek ahhoz, aki jelen helyzetben mindennél fontosabb volt számomra a világon, másrészt, hogy egyáltalán eljutottunk idáig. Közelebb húzódtam hozzá, hasammal hozzásimultam az oldalához, térdemet pedig térdhajlatába illesztettem. Kezemmel nyakát cirógattam, majd elkezdtem azon tűnődni, hogy lehet túl messzire mentem, aztán hirtelen felpattan, és mindenféle szörnyűséget vet majd a szememre. Kicsit előrébb hajoltam, hogy lássam az arcát, szabad kezemmel pedig hajamat hátrasimítottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szerencsémre engedelmes a lány, nem rohan el, mert biztos nem indulnék utána, helyette szépen odabattyog hozzám és még mosolyog is kedélyesen.
Sőt, mielőtt szólhatnék a csészém is teletölti. Nem vagyok én semminek az elrontója, szóval ajkamhoz emelem és nagyot kortyolok belőle, majd visszateszem a helyére.
- Az én ízlésemet nem találta el, túl cukros hozzá, de az állaga elég kellemes, még egy kis gyakorlás és egészen el is lehet hinni, hogy nem a levegőt itatja ki velem a bögrémből - mosolyodom el, majd intek neki, hogy üljön le egy székre ami ott van tőle pár lépésre, csak errébb kell húzni.
- Ez milyen varázslat volt, pici devushka? Illúziót próbálgatja? - kérdezek rá kíváncsian, majd a könyvre csak legyintek.
- Égetni ugyan nem érdemes, mert mégiscsak olvasmány, de az agyat nem indítja be a története. - Fejtem ki röviden a véleményemet, mert úgy érzem erre több szót kár is pazarolni. Nem ilyenekből fog az ember nagyobb kedvet kapni a könyvekhez.
Így hát félre is teszem, miután gondosan belehelyezek egy papír könyvjelzőt, ami leginkább olyan, mintha egy cirkuszi sátor volna belehajtogatva. Hiába noh, egészen nem tudok elszakadni tőle, akármennyire is rossz emlékeket is idéz bennem. A múlt az múlt. Nem lehet lerázni mint a telefonos rátukmálókat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hogy ez az ember mekkora egy tapló! Olyan nagy az irodája, hogy bált is lehetne benne rendezni, de nem, ő Gerda magánszférájában érzi jól magát, amitől a nő gerincén végigfut a hideg, a pánik pedig kényelmetlenül nyomni kezdi mellkasát. Egyszer igazán kaphatnának női igazgatót, de komolyan, mennyivel könnyebb lenne most ez a szitu!
- Pompás - elhúzza száját, de legalább az eddig benn tartott levegő kiszakad tüdejéből, ahogy Anton végre ellép tőle. Ilyet soha, de soha többet nem akar átélni. A székre pillant, majd gyorsan, nyakát behúzva slisszol el az igazgató mellett, hogy helyet foglalhasson. - Öhm, köszönöm, ez kedves Öntől - nem börtönre számított, de azt sem hitte volna, hogy majd koszt és kvártély várja. Nem mintha éhes vagy szomjas lenne, de ettől a sok papírtól könnyen megéhezik az ember, ráadásul ha csak egy szemernyi esély is van arra, hogy ellébecolja a büntetőmunkát falatozással... Csak jó viszonyt kell kialakítania a férfival - nem úgy, mint előtte Robival.
Némán kezdi rendszerezni az első doboz tartalmát, bár be kell vallania, hatalmas káosz van benne. Pálcája segítségével legalább tisztességesen összerendezte a papírokat, hogy ne legyen minden fejjel lefelé vagy összevissza, azonban, nem akarván kihúzni a gyufát, a rendrakást már varázslat nélkül kezdi meg. A hozzá érkező kérdésre fel sem pillant a papírokból, elvégre dolgozni jött elsősorban.
- Amióta négy évvel ezelőtt összeházasodtam valakivel, majd pár hónappal ezelőtt az elememmel önvédelemből megöltem - ekkor unottan emeli meg fejét, hiszen erről Anton is tud, már amennyiben a felvételi jelentkezésnél elolvasta a nő aktáját. A Minisztérium beleegyezett, hogy folytassa tanulmányait, a korlátozó fülbevaló pedig védi nemcsak Gerdát, de a környezetét is. - Az a helyzet, hogy senkit sem érdekel, mi történt, mindenki haragszik, amiért eltűntem. Hát, szívesen cserélnék velük. Sokkal könnyebb ítélkezni, mint kérdezni - széttárja karját, figyelmét pedig ismét a papírhalomra fordítja. Bármennyire tűnjön is úgy, hogy lazán veszi az egészet, csak a vak nem láthatja rajta, hogy nagyon is kínozzák az ehhez fűződő gondolatai. Jóvá akarná tenni, de nem tudja, hogy kell, így viszont szenvedőn vergődik egy helyben. Micsoda öröm, hogy ennek pont az igazgató lesz tanúja! Touché.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Tagadhatatlanul kellemetlen stílusa a nő számára is szemet szúr, de minden szemöldökfelvonás, minden apró megjegyzés csak olaj a tűzre. Élvezi, ahogy bajt okoz, ahogy zavarog, mert pontosan jól tudja, hogy nem lehet tőle szabadulni. Persze ki is akarna?
- Még - magabiztosan vágja rá szinte rögtön. Drága cicccám, ha ő azt akarja, térdepelni fogsz a kegyeiért, csak éppenséggel nem tenné ezt veled. Na jó, talán mégis, persze csak hogy móresre tanítson. Az idősebbel illik tisztelettudóan bánni, az ilyen fiatal pipik meg azt hiszik, övék a világ. Azt például tudják, hogy jóval kevesebb férfi van a földön, mint nő, ebből kifolyólag épphogy nem a lányoknak kéne válogatniuk? Bizonyára nem. Egy nap, ha ismét összefutnak, talán felvilágosítja erről. - Tudtam én, hogy élvezed a társaságom - önelégült mosollyal arcán válaszol, majd lenyúlja a poharat és kiüríti a tartalmát. Még meg is dicséri Opheliát az ízlése miatt, amikor is tudtára adják a nyilvánvalót, miszerint egy sült krumplit is elfogyasztott. Na mit nem mond, talán nem vette észre.
- Olyan ez, mintha vanília fagylalttal ennéd, kicsit más ízvilág, de elég izgalmas - akárcsak én, tenné hozzá, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. Talán egyszer, egy jobb világban kibukna belőle, de most nem szükséges. A bók részre csak egyetértően bólint. Van mit köszönnöd kiscsibe. Lábai ismét a padlót érik, közelebb hajol a szőkéhez, mintha csak bizalmasan akarna mondani valamit. Csapdát szimatolok. - Egyébként, ha ennyire zavar, meghívhatlak egy... Másikra - és akkor megtörténik az, ami csak nagyon ritkán szokott. Egy édes, gyönyörű, ellenállhatatlan vélamosoly ível arcára, miközben megtámaszkodik könyökén a válaszra várva. Oké, oké, tudjuk, utálja ezt az egészet, de annyira megszívatná a nőt, hogy... Uccu neki. Csak egy icipici, aprócska mosoly, aztán itt hagyja epekedni. Haha, micsoda terv!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Mindketten pontosan jól tudják, hogy a bók a kettejük aktusa, ami azonban tagadhatatlan tény és nem szimpátián alapszik, hogy lefeküdtek egy temetőben. Nem azt mondom, hogy nem volt bakancslistás a dolog, mert amúgy de és hát Ophelia... Na igen. Szóval ő csodálatos, most már bizonyítottan kívül-belül. Jaj, de suttyón és perverzen hangzott ez.
- Ezt most úgy mondod, mintha nem szoktad volna meg, hogy oltári nagy seggfej vagyok ezekben a dolgokban - mondandója végén felnevet, mert bármennyire is rosszul hangozzék, tényleg nem ért a kapcsolatokhoz. Azt tudja, hogy jó volt, ha nem kell megszólalnia, úgy kényeztet, mint más senki. De onnantól, hogy neki szavakkal kell hódítania, na megérkezik az apokalipszis. Mit mondhatnék, nincs tökéletes férfi - már persze Henriken kívül, ha adhatok némi kitekintést a jövőre nézve -, így az olasz sem az. Én úgy gondolom, hogy az ő bája éppen az esetlenségében rejlik, hogy amennyire tud kezdeményező és talpraesett lenni, annyira szétszórt és sükebóka is egyben. Hát ez a jelző kurva férfias volt.
- Pedig épp ki akartam hirdetni - megforgatja szemeit, noha a szőke ezt nem igen láthatja. Keze finoman siklik a puha bőrön, lágyan cirógatja a váll és a lapocka vonalát. - Mondjuk ezek után nem lenne az az ember, aki elhinné, hogy meleg vagyok - a vicc kedvéért úgy tesz, mintha számba venné a lehetőséget, hogy elárulja kettejüket. De nem, ezt sem magával, sem Ophelia-val nem tenné meg, ráadásul mit gondolna Emily? Még az álkapcsolat után azt találná mondani, hogy egy ilyen pernahajderrel nem kezd.
Nem igazán tudja, meddig beszélgetnek ruháikon fekve a sötét temetőben, de nem is érdekli. Csak arra eszmélnek, hogy lassan pirkad, nekik pedig ideje rohanni, mert még a végén lebuknak. Azt pedig egyikük sem akarhatja...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Dörömbölés a hatalmas tölgyfaajtón. Nem bent hallható az, hogy valaki bebocsátást szeretne nyerni, hanem fordítva. Nagyon ki szeretne jutni valaki – vagy valakik – a kastélyból, hogy egyenesen az iskolát körülvevő rétre mehessen. Egy újabb dörömbölés, majd még egy, és természetesen én esek ki rajta, miközben bringámat kétségbeesetten, akár egy ER jelenetben cipelem a rétre. Tarts ki, pajtás! Igaz, nem tudok olyan gyorsan menni így, ezért visszafojtott nyögések közepette teszem meg azt a néhány lépést, amíg el nem érem a rét azon részét, ahol a legegyenletesebb a fű és az alatt a talaj. Leteszem járgányomat a fűbe, és a hátamról ledobom a pázsitra hátitáskámat. Aggódok. A legutóbb, amikor Thomasszal összetalálkoztam kisebb baja esett a bringának, de azóta visszatérő betegsége lett, és mostanra nagyon súlyos lett a helyzet. De Doktor Úr! Meg lehet menteni? Biztosan, ezért letérdelek a hűvös fűbe, és félig belemászva hátizsákomba keresem a megfelelő eszközöket, amivel meg lehetne szerelni az én drágámat. Fejembe természetesen baseball sapka van húzva, emellett egyszerű vastag kapucnis pulcsit, farmernadrágot és egy piros sportcipőt viselek. Ha valaki erre jár, és meglát félig a hátizsákban, azt hiheti egy éhes vadállat vagyok, aki éppen a zsákmánya gyomrából táplálkozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem nagyon van miről beszélgetnünk, holott már két napja a felvigyázóm a nálam idősebb, talán harmadéves egyetemista lány. Ha jól emlékszem, ezt mondta. De igazából nem vagyok benne teljesen biztos. Az elején a fiújáról beszélt, aztán megsértődött szerintem, mert nem aléltam el a ténytől, hogy van pasija, aztán, amikor kérdezgettem, akkor átment egy támadó libába, és azt feltételezte, hogy le akarom nyúlni a srácot, akit még csak nem is ismerek. Egész éjjel vele beszélt, és most is, mikor itt ülünk, vele kommunikál, én meg kapargatom a süteményemet, mert megpróbálom élvezni, de leginkább hányni tudnék a nettó húsz óra nyálcsere után már, mert, hogy egyszercsak este megjelent a srác nálunk. Komolyan, nem hiszem, hogy ez egy olyan lépés lett volna, amibe Denis, Cath vagy Jason belement volna, főleg nem, hogy mindent, de tényleg mindent hallottam, ami a vendégszobában történt.
Viszont most, hogy a srác is itt ül, láthatatlan vagyok, de nem sikerült még a villával a szememet kiszúrnom, hogy ne lássam őket. Ilyen lehet harmadik keréknek lenni. Aztán egyszer csak felkelnek, és elsétálnak, én meg nézek utánuk, hogy:
- Akkor helló.
Nem mintha zavarna, hogy elmennek, sőt, felüdülés cuppogásmentesen megenni a süteményem, azonban, amikor eltelik az első húsz perc, majd a második és még tizenöt, elkezdem magam kicsit kellemetlenül érezni. Valószínűleg elfelejtettek. Ami nagyon ciki, de úgy néz ki, hogy ez a helyzet, én meg zavartan nézek körül, hogy mégis mi történhet ezek után. Egy embert keresek, akin látszik, hogy nemrég jött be, és meg is találom a lány személyében, akihez odasomfordálok szépen, majd a szék támláján megtámaszkodva, kicsit zavartan nézek rá.
- Szia, ne haragudj, láttam, hogy most jöttél be. Nem találkoztál egy magas barna sráccal, meg egy középmagas barna lánnyal, akik szerintem egymás szájában matatva sétálnak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy nézek erre a fiatal vörös lánykára, mint borjú az új kapura. Fel sem nagyon fogom amiket mond és nem is értem. Milyen fantom fájdalomról hadovál? Az emlékeimet vesztettem el nem a fél karomat. Jó, mondjuk az érzés kicsit hasonló, na de akkor sem értem. - Azok pont nincsenek - nyögöm ki összevont szemüldökkel - Memóriavesztésnél nem igazán szoktak lenni - vonom meg a vállamat. Elég sok időt töltöttem dilidokinál, meg mindenféle kezeléseken, hogy ebben tuti biztos legyek. Aztán a csajszi folytatja valami férfit emleget. A név hallatán bevillan egy kép, de még mielőtt rá tudnék fókuszálni, elillan. Üres a fejem, csak attól a naptól vannak tiszta emlékeim, hogy felébredtem abban az elmegyógyintézetben. Azért az sem egy jó ajánlólevél, ha jobban belegondolok, hogy voltam bolondok házában. De a borospoharak, a szeretők, az évek és a kellemetlen helyzetek számát nem számoljuk. Ezt egy jó filmben hallottam, amire a fivérem és az öcsém vitt el nemrég. Azt mondták szerettem moziba járni. Végülis, most is jól éreztem magam. Szóval biztosan igazuk volt. Na de vissza ehhez a vöröskéhez. - Figyelj, nem tudom kiről beszélsz, sőt azt sem, hogy te ki vagy - itt felcsillan bennem egy kis önző remény és megragadom a karját - De te tudod, hogy én ki vagyok és mi történt velem! Igaz? - úgy nézek rá, mint egy vett képre - Kérlek mond el nekem! - Ha pasi lenne pillát rebegtetnék, így viszont csak egy kicsit zizis mosolyra húzom a számat. Kellenek az információk. Az üres fej azért jó mert sok fér bele. Van hová tennem a kirakósokat abban a nagy és baromi hiányos puzzle-ben amit mások az életemnek és a múltamnak csúfolnak. Szóval, hajrá kislány csicseregj szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Csak egy mellékszálon szeretné megemlíteni így elöljáróban, hogyha ilyen a viselkedése minden emberrel, akkor bizonyosra veszem, hogy majdnem mindenki meg szeretne tőle szabadulni, feltéve, ha azokat a titkos, rejtett képességeket nem használja fel, amik olyannyira a férfi előnyére válnak, és szintén más kárára. Mert szerintem Ilián alapvetően sem tud egyetlen egy olyan dolgot sem tenni, amikkel másokon segítene. Bunkó lennék? Lehetséges, kövezzetek meg érte, de az eddigi viselkedése nem enged arra következtetni, hogy ő mennyire jószívű, és kedves, és blablabla. Szóval értitek, ugye?
- Hogyne - forgatom meg szemeimet, és még fejem is szemem forgatásával megegyező irányba halad, hogy egyértelmű legyen; mennyire nem lennék rá kíváncsi, mennyire faképnél hagynám, de ugye nemigen van választásom. A hely tele van, én meg egy szomorú és melankolikus videoklipbe akartam magam képzelni, mert egy kis önsajnálat tutira belefér. - Nagyon, és szeretném, ha soha, de soha nem mennél el ettől az asztaltól - legjobb lenne, ami a mai napban történhet. Ő itt marad, én pedig felkelek, kisétálok, és élem tovább az életem anélkül, hogy aggódnom kellene amiatt, vajon hol futunk össze még egyszer? Mert majdnem biztos vagyok abba, hogy megtörténik. Ő tipikusan az a fajta férfinek tűnik, akitől nem tudsz csak úgy megszabadulni, kell még egy-két találkozó ahhoz, hogy elhiggye valóban nincs esélye, hiába futottatok össze véletlenül mindenhol. Ő tuti ebbe tartozik; gyanútlan sétálsz az utcán, amikor megszólít, te meg állsz, hogy ezt nem hiszed el. Mennyivel könnyebb lenne, ha itt maradna, nem? Na ugye!
Amikor a vanília fagylalthoz hasonlítja a kávés sültkrumplit, vagy sültkrumplis kávét, akaratlan elmosolyodom, mert azért nem vagyok hülye, azt én is szeretem. Baszki, ki nem? Ahogy a sós és az édes találkozik egymással, egyszerűen; ahw! De az, hogy a kávéval is hasonló hatást érjen el nehezen hiszem, ámbár nem én ittam meg, úgyhogy a tapasztaltabbra kellene hagyni ennek a döntésnek a meghozatalát. Ablak felé fordítom a fejemet, mert én itt simán befejeztem volna a beszélgetést, de Ilián nem tágít, és amikor meghallom, majd el is jut a tudatomig az, hogy meghívna még egy kávéra, akaratlan fordulok felé. Meglátom a mosolyt az arcán, ami olyan elemi erővel csap belém, hogyha állnék, akkor most tuti rogyadozna a térdem, és nem bírnék megszólalni. Kikerekedett szemeimet emelem rá, alsó ajkamat beharapom, tekintetemet azonban nem tudom levenni róla. Mégis mi történt? Válaszolni kéne. Talán...
- Öm... igen. Az jó lenne - ahogy Ilián előre dől, mozdulok vele, mintha csak a tükörképe lennék. Felkönyökölök az asztalra, mert érezni akarom az illatát, hallani ahogy lélegzik. Egyszerűen csak közelebb akarok kerülni hozzá. Mi az isten történt? Pár pillanat telt csak el, és én eddig nem... mi? Nem, nem, nem! Nem lehetséges, hogy véla, hiszen ők nem így néznek ki, de... kit is érdekel igazából ez?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A mai nap kérem szépen a tökéletes nap a süteményre. Hogy honnan tudod, hogy melyik nap a tökéletes sütinap? Ezeken a napokon minden más meglehetősen rosszul alakul. Nem mondanám, hogy alapjaiban elrontott lenne ez a mai, de azért meglehetősen közel áll hozzá. Egész nap esett az eső, beázott a kedvenc babakék tornacipőm, elfogyott a kisboltban a kedvenc teám, ráadásul hetek óta azt sem tudom már, melyik tantárgyamra kellene tanulnom inkább, hogy utolérjem magamat. De most már kezdem is feladni. Szóval inkább lejöttem Bogolyfalvára egy sütire, erre a délutánra jutottam el ugyanis odáig, hogy az ehhez hasonló helyzetekből ez a legjobb (s valójában az egyetlen), amit ki lehet hozni. Igazán nem volt kedvem tovább erőlködni. Kissé fancsali ábrázattal nyitok hát be, ám a bejárat után két lépéssel az arcomat simogató süteményszag hatására máris enyhülni kezd ez a kellemetlen arckifejezés. Már éppen beleélném magam a franciakrémesbe, szinte az ízét is érzem a számban, amikor az egyik iskolatársam megszólít. Tudom, hogy Bagolyköves, mert általában jól megjegyzem őket. A nevét nem tudom, vagyis nem Levitás és nem évfolyamtárs. Nem igazán tudom vizualizálni, hogy melyik ház asztalánál láthattam ülni, ami furcsa, mert általában ez szokott menni. Felrémlik, hogy annyira mintha nem lenne gyakori a jelenléte a suliban, de már tényleg nem tudom.
- Szia! Sajnos nem tudom, kikről van szó. A barátaidat keresed? - érdeklődöm kedvesen, némi sajnálattal a hangomban, hogy nem tudok segíteni. Sajnos a leírásának megfelelő emberkéket tényleg nem láttam erre, habár tény ami tény, eléggé lekötött a sütemény gondolata, szóval esélyesen akkor sem vettem volna észre őket, ha fellöknek. Jobban szeretek befelé figyelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Elég vékony a jég aközött, hogy bánom-e vagy örülök-e annak, hogy nemleges választ kaptam az előbb. Az igazság az persze, hogy örülök neki, mert nem bánom, ha nincsenek itt, mert még csak esélyt sem adott rá egyik sem, hogy megkedveljek. De ugyanakkor meg ott van bennem az, hogy itt hagytak, és vagy Cath, vagy Denis ide fog jönni értem, mert itt fizetnék ki a lányt is, tehát nem nagyon mehetek sehova, mert ha nem leszek itt, akkor baj lesz. Azt mondjuk nem tudom, hogy ők most éppen hogyan vannak egymással, szóval azt sem, hogy együtt jönnek-e vagy csak az egyikük, vagy a mai nap nagy meglepetéseként ők is elfelejtenek majd engem. Eléggé szánalmas lenne, mit ne mondjak.
- Nem, hanem ők vigyáztak rám, amíg nincs otthon senki, és azt hiszem, leléptek.
Elég rosszul hangzik ez a vigyáztak rám, és nem csodálom azt sem, ha furcsán nézne most rám a lány. Valószínűleg egy ilyen mondat miatt mindenki furcsán nézne, szóval teljesen belefér a dolog, de tényleg.
- Nem zavarna, ha csatlakoznék hozzád, amíg a bátyám vagy a felesége meg nem érkezik?
Nem akarok veszekedést. Mostanában annyira érzékeny mindenki körülöttem, hogy csak na, én meg még el se meséltem senkinek, hogy mostanában az éjszakák egy részében kint csavargok, mert annyira sok gondolat van a fejemben, hogy valószínűleg, ha bent lennék, beleőrülnék abba, hogy csak vagyok, és nem akarok csak feküdni. És van egy másik ok is. Ő, a rejtélyes alak, a gyönyörűszép halál, aki a csónakban ülve várt rám. És hogy mégsem mentem el vele aznap éjjel, furcsa dolgokat eredményezett bennem.
- Vagy, ha te is a fiúddal találkoznál, akkor persze nem kell, csak nem nagyon ismerek itt senkit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nagyon kedves lánynak tűnik, így igazán nem szeretném megbántani, úgyhogy leküzdöm az apróbb hisztériát, amelyet a lelkem a sütemény késlekedése miatt érez. Tényleg nagy szükségem van arra a krémesre. Így aztán a pulthoz lépek miközben beszél, és két mondata között leadom a rendelésem gyorsan, bár előtte még azért megemlítem, hogy remélem nem gond, ha közben kérek magamnak valamit. Úgy tűnik, nem az.
- Vigyáztak rád - ismétlem meg, mintegy azt sugallva, hogy ezt minden bizonnyal rosszul kellett hallanom. Közben tekintetem a krémesemre vándorol, amely immár egy tányéron pihen a pultoslány kezében, hamarosan pedig az enyémben fog. Közben az ismeretlen lány felteszi a nagy kérdést, miszerint csatlakozhatna-e hozzám. Meglepettségemben egy rendkívül őszinte kérdés szalad ki belőlem.
- Úgy érted, vigyázok-e rád én? - el is vigyorodom, tényleg semmi gonoszat nem értettem ez alatt, de szerettem volna visszadobni neki a saját szófordulatát, jelezve, hogy ezt a helyzetet még azért nem ártana tisztáznunk.
- Amúgy persze, nem várok senkit. Nincs fiúm - élek megint az ő kifejezésével válaszul. Ezt gyakran csinálom egyébként, mármint hogy hasonló szóhasználattal válaszolok, mint amiben a másik kérdezett. Afféle ráhangolódási rituálé. A "fiúm" szónál mindenesetre kissé felhorkanok, jelezve a feltételezés abszurditását. Nem csak azért, mert egy párkapcsolat körülbelül annyira áll közel hozzám, mint Makóhoz Jeruzsálem, hanem mert a kifejezés is egy olyasfajta párkapcsolati formát sejtet, amilyenben soha nem kívánnék részt venni. Fiúja az olyan lányoknak van, olyan alatt pedig a legkülönbözőbb pejoratív jellemzőket értem. Nekem maximum párom lenne. Szövetségesem, másik felem, férjem, ilyesmi. Fiúm biztos nem. Rossz szokás, hogy stilisztikai és szóhasználati kérdéseken ilyen hosszadalmasan el tudok töprengeni, így igyekszem hamar visszatérni a lányhoz, mert az utóbbi fél percben csak a testem volt jelen kettőnk kis fizika terében.
- Gyere, üljünk ide - bökök a fejemmel immár a kifizetett sütivel a kezemben egy közeli asztal felé. Miután leülök, érdeklődő tekintetem kíséretében nem is kímélem tovább, kerek-perec megkérdem:
- Elmeséled, hogy van ez a "vigyázni kell rád" dolog? Persze csak ha nem gond. - Udvarias vagyok, mint mindig, habár szerény véleményem szerint egy kis információ ebben a sötétségben a minimum lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Bólogatok. Igen. Csak így simán, bólogatok. Annyira nem szeretem azt, amikor mindenkinek egyszerre van dolga, és engem nálam pár évvel idősebbek pesztrálnak. Ha már valaki felvigyázósdit játszik velem, az igazán lehetne Jason, mert ő hatalmas nagy maci, és olyan jó meleg árad belőle, hogy azzal nem tudok betelni. Mellette sosem fázok, és nagyon nagyon szeretem azt az énemet, aki mellette vagyok. Mellette szeretem magam, mert megnevettet és mert olyankor mindig boldog vagyok. Jason mellett nem tud az ember szomorú lenni, fizikai képtelenség. De nem, nekem egy furcsa lány jutott, tudok gratulálni az ilyen remek ötletek miatt.
- Tudok vigyázni magamra, csak nem szabad egyedül maradnom, mert akkor aztán elkattanok és nekiállok mindenkit lemészárolni.
Felelem olyan nyugalommal a hangomban, hogy még egy pillanatra én is elhiszem, hogy képes lennék ilyesmire, pedig nem. De mondjuk nem feltétlenül vicces ez, ha valaki tudja, hogy Brightmore vagyok, mert valahogy szeretnek pletykálni, és minden csoda három napig tart, kivéve, ha a bátyád feleségül vesz egy nőt, akit előtte egy kicsit a halál karjaiba taszított. A tény pedig, hogy ez miattam van, most meg együtt élünk, mint egy nagy boldog család, hát, okoz egy kis fejtörést.
- Csak aggódnak.
Vonom meg végül a vállamat, mert én ennek tudom be, hogy nem alhatok otthon két napig egyedül, mert még a végén éppen akkor találok meghalni. Mondjuk akár úgy is meghalhatok, hogy fel se tűnik senkinek, mert csak elalszom, a gyönyörűségem karjaiba zár, és nem ébredek fel többet. Szóval az, hogy egyedül történik-e vagy másnap reggel valakire a frászt hozom azzal, hogy hullán ébredek, már annyira nem oszt, nem szoroz eset. A saját tányéromat, rajta a gesztenyés kockával felkapom, és a kijelölt helyre ülök.
- Beteg vagyok. Haldoklom, de már tizenhét éve. Szóval nekem nem újdonság, de mások nem viselik olyan jól. Vannak jobb és rosszabb napjaim. A környezetem fél, én azonban nem nagyon. Nem félek a haláltól, együtt élünk.
A múltkor pedig alakot is öltött, így már megtisztelve érzem magam, és tudom már, milyen lesz, ha utam végéhez közeledek.
- Annie vagyok.
Nyújtom felé a kezem, mert nem mondtam még, és mielőtt megfogna, gyorsan figyelmeztetem:
- Nagyon hideg a kezem, sajnálom.