 Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed. A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe. Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak. Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is. Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent. A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!
A könyvtárosaink jelenleg Choi Min Jong és Mikhail Sergejevics Kazanov, akiket bármikor felkérhettek játszani a könyvtárban, akár 1-2 hsz erejéig is, azonban ha álmodóilag nincsenek itt, jelenlétüket akkor is állandónak kell tekinteni! Nyugodtan kijátszhatjátok, hogy váltotok velük néhány szót, segítenek nektek és figyelnek a könyvtárra.
|
|
|
Athanaczkovics Kornél Prefektus Levita, Elemi mágus, Magántanuló, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 232 Összes hsz: 301
|
Írta: 2023. február 28. 13:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860125#post860125][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.02.28. 13:36[/b][/url] ➡Zalán⬅ ⤷ innerAzonnal válaszolnék, de Zalán már mozdul, nekem meg esélyem sincs megakadályozni, hogy nyakig a táskámban legyen. Elhúzom a számat. - Igen - felelem halkan. - Mondtam, hogy személyes - pillantok el szégyenteljesen. Nem kéne hagynom, hogy Zalán beleolvasson, mert ez tényleg személyes. Az az egy rész jött szembe, hogy jött ki a tanerő eleme, és a diáktársa... - Elég volt - veszem ki kezéből a kötetet. - Egyáltalán nem vigasztal, hogy jött ki másnak az eleme, és milyen károkat okozott vele. Ezért félek az egésztől. Zámbori mondta, hogy mindenkinek más, ez rendben is van, el tudom fogadni, főleg, mert szerencsésnek mondhatom magam ezek szerint, hogy nálam senki nem sérült meg, de... - hagyok pillanatnyi szünetet, szusszanva ülök le a mellettem levő székre. - Nem ez a lényeg. Meg akarom tudni, hogy a terromágia miatt gyógyulok-e lassabban - jelentem ki végül határozottan.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. február 28. 13:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860126#post860126][b]Hollósi Zalán - 2023.02.28. 13:43[/b][/url] Kornél Furcsa volt, hogy papírra vetve látta Ezra bá betűit és nem a táblára karcolva, de még mielőtt jobban elmélyedhetett volna benne, kicsúsztak a lapok az ujjai közül. Kiábrándultan lesett fel Kornélra és vágta magát sértődött pózba. - Nem viccből adta oda neked az egyik legszemélyesebb dolgát. A legkevesebb, hogy elolvasod. Lehet, hogy most enciklopédiákba akarsz belefejelni, de ha utána kiderül, hogy a válasz végig ott volt az orrod előtt, a falat fogod kaparni, ebben biztos vagyok - hadarta suttogva, amikor érzékelte, hogy az előttük lévő polc túloldalán mászkál valaki.
|
|
|
|
Athanaczkovics Kornél Prefektus Levita, Elemi mágus, Magántanuló, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 232 Összes hsz: 301
|
Írta: 2023. február 28. 13:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860127#post860127][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.02.28. 13:49[/b][/url] ➡Zalán⬅ ⤷ inner- Tudom, hogy nem - pillantok a polc felé, ahonnan mozgolódást hallok. Türelmetlenül sóhajtva, szemeimet megforgatva várom meg, amíg végre elmegy. Kicsit kihajolva ellenőrzöm, majd fordulok ismét Zalán felé. - El fogom olvasni, csak még nem tudom, akarok-e szembesülni azzal, hogy lehetett volna rosszabb is, mint amit én csináltam - egy komplett földrengést. Ki a rosseb mondhatja el magáról, hogy földrengést csinált egy több holdas birtokon, mert összeveszett a szüleivel? Felciccenve fordulok el, tenyerembe támasztom arcomat. - Valószínűleg az csak a kezdet, hogy alacsonyabban kell repülnöm. Kicsit olyan érzés, mintha egyedül lennék ezzel, attól függetlenül, hogy tudom, nem mindenki helyzete ugyanolyan ebben a témában. De hát... a repülés miatt tartottam ki eddig.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. február 28. 14:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860128#post860128][b]Hollósi Zalán - 2023.02.28. 14:01[/b][/url] Kornél - Eddig is tudtuk, hogy lehetett volna rosszab, Kornél. Az emberek általában örülnek a ténylek, hogy nem így lett. - Előrébb hajolt a székben, egyik tenyerével az asztalnak támaszkodott - Nem azért, de én láttam már Zámborit repülni. Nem is akármivel. Láttad, milyen vagány motorja van? Szóval... Kezdetnek fel kell tárni, mi zajlik benned anélkül, hogy újra át kéne élned a terrokatasztrófát. És erre az a legjobb megoldás, ha elemezni kezdesz egy rokon lelket. Vagy... - elakadt a mondandóval, amikor megnyikordult egy fogaskerék. - Vagy a sajátodat. Kornél, megvan! - csapott a fiú vállára, meglehetősen erősen. Nem fogta fel, annyira az ötletre koncentrált.
|
|
|
|
Athanaczkovics Kornél Prefektus Levita, Elemi mágus, Magántanuló, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 232 Összes hsz: 301
|
Írta: 2023. február 28. 14:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860129#post860129][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.02.28. 14:08[/b][/url] ➡Zalán⬅ ⤷ innerPersze, hogy tudtuk. Csak senki nem volt ott, hogy lássa, mit tettem. És hogyan. Mert utóbbiról még nekem sincs fogalmam, és ez nagyban megnehezíti az elfogadást magát is. A kicsavarodott, több tízéves fák, a deszkák a karám körül, a kúria kettérepedt oszlopai, amiket Merlin tartott csak össze nagyjából, a repedezett falak - apám és anyám ijedt tekintete, akik azóta sem hajlandóak beszélni velem erről. Az elemi mágiáról sem. - Én is láttam, és tök jó, hogy neki megy - morgom magam elé, ujjaim erősebben szorítanak a még mindig kezemben tartott könyvre, ahogy lepillantok rá. Fájdalmasan szisszenek fel, azonnal vállamhoz kapok, az erős ütéstől még előrébb is dől felsőtestem. - Mi a griffgané van? - simogatom a csapás helyét, ahogy értetlen nézek rá.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. február 28. 14:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860130#post860130][b]Hollósi Zalán - 2023.02.28. 14:17[/b][/url] Kornél Türelmetlenül sóhajtott a fiú reakciója nyomán. Tényleg a szájába kell rágnia? Mondjuk tényleg eléggé légből kapott ötlet volt, de attól még frusztrálta, hogy nem képesek olvasni a gondolataiban. - A szoba. Amit két éve találtunk. Ami átalakult, valahányszor gondoltál vagy éreztél valamit. Heuréka kifejezéssel pillantott el Kornél válla felett, hogy boncolgassa ezt az opciót. - El kell olvasnod a naplót. Ez nem kérdés, utána meg el kell menned oda. És akkor összehasonlíthatod kettőtök esetét. Ha úgy érzed, hogy nincs semmi közös pont, akkor tényleg máshol kell keresgélned.
|
|
|
|
Athanaczkovics Kornél Prefektus Levita, Elemi mágus, Magántanuló, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 232 Összes hsz: 301
|
Írta: 2023. február 28. 14:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860131#post860131][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.02.28. 14:21[/b][/url] ➡Zalán⬅ ⤷ innerHalkan hümmentek. Ez nem is olyan rossz ötlet. Szemöldököm szalad ráncba mégis. - Őszintén szólva, nem tudom mennyire akarom látni azt, ahogy Zámborinak kijött az eleme. Mármint... ez tényleg tök személyes dolog, és hiába osztotta meg velem az egészet leírva, attól még... - zavartan pillantok el róla. - De igazad van. Ez egy egész épkézláb ötlet - adom be derekamat és ismerem el, hogy tényleg jó, és használható. - Így kéne a jóslással is, hajrá - mutatok a helyén felgyülemlett pakkra.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. február 28. 14:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860132#post860132][b]Hollósi Zalán - 2023.02.28. 14:27[/b][/url] Kornél Elégedett mosolyra húzódtak ajkai a választól. Bár arcizmai kicsit megmerevedtek az ő esete említésétől. - Ha minden kötél szakad és nem találom meg a módszertanát, hogyan fedezzem fel a látomást anélkül, hogy halálfélelmem legyen közben, elmegyek oda. - Vont vállat nagy nehezen. Kezébe vette újra az újságot és felcsapta egy újabb cikknél. - Addig meg... Maradt Baljóslatú Béla és Látnok Lajos...
|
|
|
|
Athanaczkovics Kornél Prefektus Levita, Elemi mágus, Magántanuló, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 232 Összes hsz: 301
|
Írta: 2023. február 28. 14:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860133#post860133][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.02.28. 14:31[/b][/url] ➡Zalán⬅ ⤷ innerBólintással nyugtázom barátom szavait. Ez már több, mint a semmi, de tetszik, hogy nincs a bort iszik, de vizet prédikál eset, mert az már igencsak álszent lenne. Kékjeim kerekednek ki, dőlök is közelebb hozzá, hogy jól lássam az újság lapjait. - Látnok Lajos. Viccelsz velem - fürkészem a sorokat, míg végül meg nem találom. Tényleg ott van. - Hm. Te lehetnél Zavaros Zalán - könyökölök az asztalra elmerengve.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. február 28. 14:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860134#post860134][b]Hollósi Zalán - 2023.02.28. 14:39[/b][/url] Kornél Gyorsan továbblapozott és hátradőlt, eltakarva a magazint, még mielőtt Kornél újabb nevekből inspirálódna. - Köszönjük, Kattant Kornél. Vagy Sutalábú Saul, én még meg is engedem, hogy válassz magadnak. Hangja érzelemmentes volt, de pillanatokkal később már mosolygott az orra alatt. Mennyivel könnyebb volt így szembenézni az elkerülhetetlennel.
|
|
|
|
Athanaczkovics Kornél Prefektus Levita, Elemi mágus, Magántanuló, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 232 Összes hsz: 301
|
Írta: 2023. február 28. 14:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860135#post860135][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.02.28. 14:43[/b][/url] ➡Zalán⬅ ⤷ innerElőször megszeppenek, de pillanatokkal később már pfölve próbálom visszafogni a nevetést. Karjaimra fekszem az asztalon, ahogy vállaim rázódnak. - Rendben, Zarándok Zalán. Ha lemész alfába, meg lelkibéke meg minden, mint a mugliknál ezek a spirituális emberek, remélem azért nadrágot fogsz hordani - egyszer láttam egy képet egy ilyen férfiról és nem mondanám, hogy nadrág volt rajta. Még nadrágszerűnek sem csúfolnám. Nevetve veszem el az első könyvet a pakkom tetejéről, hogy még mindig vidáman, de csendben álljak neki olvasni. Órákkal később, már úgy érzem, az egész könyvtárat kiolvastam: nem csak az elemi mágiáról, de még a jósokról is. Fő a változatosság.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. február 28. 17:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860137#post860137][b]Hollósi Zalán - 2023.02.28. 17:10[/b][/url] Kornél Jót szórakozott azon, ahogy Kornél szórakoztatta magát. - Nem szerzetes vagyok, hanem egy szerencsétlen olyan képességgel, amit mindig is nevetségesnek és valószínűtlennek tartottam. Most is annak akarom tartani - dörmögte halkan, de a mondat élét tompította a szeme előtt lebegő kép a mugliról, amit leírtak neki. Végigért a következő cikken egy másik újságért, valamint Autumn jegyzeteiért nyúlt, amit addig a kupac aljára száműzött. - Szóljak Bonnie-nak, hogy kísérjen el abba a szobába téged? - tolta még rá a replikát, mert nem volt fair, hogy Kornél jobban mulatott nála.
|
|
|
|
Athanaczkovics Kornél Prefektus Levita, Elemi mágus, Magántanuló, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 232 Összes hsz: 301
|
Írta: 2023. február 28. 17:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860139#post860139][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.02.28. 17:58[/b][/url] ➡Zalán⬅ ⤷ inner- Nem fog menni, ha majd bugyiban ülsz be Mágusjogra - takarom el arcomat, hogy véletlenül se lássam Zalánét. Így nagyobb esélyem van, nemhogy a túlélésre, de arra is, hogy ne törjön fel belőlem a hangos nevetés. Eddig olyan jól megvoltunk itt, nem lenne vicces, ha kipaterolnának. - Szóljak Raminak, hogy kísérjen el téged? - veszem át Zalán hangját és ismétlem meg a kérdést egy apró változtatással. Ha neki lehet ilyet, akkor feljogosítom magam, hogy nekem is lehet.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. február 28. 22:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860144#post860144][b]Hollósi Zalán - 2023.02.28. 22:53[/b][/url] Kornél Leengedte az újságot, úgy meredt üresen maga elé a megjegyzés hallatán. - Én nem szorulok rá, de köszi. Ha akarnék, tudnék szervezni magamnak randit anélkül, hogy fel kéne vázolnom nekik, hogy látomásaim vannak. De nem akarok. - Szétnyitotta megint a folyóiratot, de akkorát rántott rajta véletlenül, hogy az kettészakadt a kezében. Elnyíltak zavarában ajkai és tizedmásodpercnyi pillantással próbálta ellenőrizni, hogy Kornél ebből mennyit érzékelt.
|
|
|
|
Athanaczkovics Kornél Prefektus Levita, Elemi mágus, Magántanuló, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 232 Összes hsz: 301
|
Írta: 2023. március 1. 12:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860159#post860159][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.03.01. 12:46[/b][/url] ➡Zalán⬅ ⤷ inner- Senkinek nem kell megtudnia, miért kényszerülök bemenni abba a szobába. Bonnie már így is tudja - szalad ráncba a szemöldököm, ahogy igazából magamnak mondok ellent. Oké, lehet ez nem is olyan rossz ötlet. Mármint, hogy Bonnie eljöjjön velem. Fejemet csóválom meg. - Mi van Lajossal és Bélával?
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. március 1. 13:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860161#post860161][b]Hollósi Zalán - 2023.03.01. 13:01[/b][/url] Kornél Hápogva forgatta kezében a már két példánynak számító újságot. Derékból fordult ki a polc mögül, hogy felmérje, mennyire erős a könyvtárosuk hallása. Gyorsan csapta össze keze tartalmát, és mintha mi sem történt volna, kapkodva besuvasztotta azt a kupac aljára. - Túl fogják élni - válaszolta velősen, majd inkább beletemetkezett Autumn írásaiba.
|
|
|
|
Athanaczkovics Kornél Prefektus Levita, Elemi mágus, Magántanuló, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 232 Összes hsz: 301
|
Írta: 2023. március 1. 13:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860162#post860162][b]Athanaczkovics Kornél - 2023.03.01. 13:16[/b][/url] ➡Zalán⬅ ⤷ inner- A kettétépett újságot biztosan - vigyorodom el szemtelenül. - Igen, láttam, csak jó fej vagyok, hogy nem verem nagy dobra - fordulok én is abba az irányba, amerre nemrég Zalán, majd térek vissza az elém letett könyvre. Kékjeim minduntalan vissza-visszakalandoznak Zámbori kötetére, de nem visz rá a lélek, hogy elkezdjem olvasni. Alsó ajkamba harapok, és csendben töltöm el Zalán mellett az elkövetkezendő pár órát, amíg meg nem unjuk és sétálunk vissza a körletbe. Mondanám, hogy hasznos volt...
|
|
|
|
Ohridszki-Füst Álmos Mestertanonc Rellon (H), Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Másodikos mestertanonc
 álomjáró | Vladislav offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 246
|
Írta: 2023. március 3. 21:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860231#post860231][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.03.03. 21:18[/b][/url] Erdődy Hella Gemmológia vizsga
Többet látott idén a könyvtárból, mint a korábban diákként itt töltött évek során. Sőt, gond nélkül hozzácsaphatja ehhez azt az évet is, amikor az iskola gondnokaként dolgozott, ugyanis akkor is csak szükség esetén tette itt tiszteletét. Idén ezzel szemben legalább heti egyszer megfordult itt, amiről leginkább Adelina tehet. Miatta vetette bele magát a gemmológia rejtelmeibe, Hella pedig a kezdeti súrlódások ellenére igazán remek tanárnak bizonyult. Az biztos, hogy a minisztériumban nem tévedtek, amikor őt javasolták neki, mint az egyik legjobb gemmológust a környéken. A tanév pedig egészen hamar eltelt, miközben megjelent egész rendszeresen itt vagy éppen a nő laboratóriumában, hogy a maga kissé szögletes, mufurc módján feltegye a kérdéseit, meg elsajátítsa mindazt a tudást, amit Hella megoszt vele. Ma már vizsgázni jött. Magabiztosan sétál be a könyvtárba, kezét nadrágja zsebébe mélyesztve, a pálcáját leszámítva nem is hozott egyebet. Megkeresi a megszokott asztalt, amelynél kivétel nélkül mindig ültek. Mondhatjuk, hogy azért ő legalábbis a megszokásai rabja tud lenni bizonyos dolgokban, ebben például mindenképpen, ugyanis roppant mód érdeklik az asztal környékén fellelhető könyvek. Jobb kezét kihúzva a zsebéből le is veszi az egyik kötetet, majd komótosan helyet foglalva az asztalnál belelapoz. Amíg megérkezik a tanárnő, talán még sikerül elolvasnia az egyik értekezést arról, hogy miért kedvelték a kínaiak olyan nagyon a jádekövet varázstárgyak készítéséhez, és pontosan milyen varázslatok megkötéséhez ideális ez a meglehetősen kellemes árnyalatú zöld kő.
|
|
|
|
Erdődy Hella Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus

offline RPG hsz: 113 Összes hsz: 125
|
Írta: 2023. március 6. 10:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860316#post860316][b]Erdődy Hella - 2023.03.06. 10:51[/b][/url] Ohridszki-Füst ÁlmosGemmológia vizsga Bérlőjével kapcsolatos súrlódásai ellenére ma egészen jó hangulatban sétál a könyvtár irányába. A férfivel úton-útfélen összetalálkozik és ilyenkor csupán nemesi önuralma választja el attól, hogy ráacsarogjon saját, egyre növekvő vonzódását leplezendő. Eddig elkerülték a komolyabb összetűzést, de a szikrák úgy pattognak kettejük közt, ahogy a szófordulatok és bujtatott, sértések. Vére forr a közelében. Eleme pedig meglódul ahányszor csak megpillantja. Elég most is csupán rágondolnia és pára felhő lengi körbe, melyen megtörik az ablakokból beáradó fény. Szivárványos ragyogásba simuló szikár alakja elől félrehúzódnak a diákok. - Remek könyv. Nekem a kalcedon belőle a kedvencem - hajol Álmos mellé, majd megenged magának egy visszafogott mosolyt mielőtt folytatná - Hogy érzi magát? Felkészült? - kérdezi miközben elhelyezkedik vele szemben. Nem hozott magával mást, mint tudását és egyetlen egy darab varázstárgyat. Egy medált, melyben ismeretlen drágakő található. Ez lesz a vizsgafeladat. Pálcája segítségével hív az asztalra néhány célszerszámot, melyeket puhán tesz le a fiatalember elé, rendezett sorban. Ezután két poharat igéz, majd eleme segítségével megtölti őket friss, tiszta vízzel. Ez egy kicsit zártkörűbb vizsga lesz, mint az eddigiek. Azokat egészen elfogadható eredménnyel zárta. Ohridszki úr az utolsó ebben a szemeszterben, akit nem véletlen hagyott mostanra. Megkedvelte a maga módján.
|
"Sic igitur per asperam, ad astra"
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. március 6. 13:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860321#post860321][b]Hollósi Zalán - 2023.03.06. 13:20[/b][/url] Júlia Kornéllal megbeszélték, hogy a szünet előtt kinek mi a terve. Momentán Kornél kontrollálatlan terromágiája ijesztőbbnek tűnt a saját látomásainál, és ő már elhatározta, hogy elmegy abba a különös szobába válaszokat keresni. Zalán ezzel ellentétben még a kifogásokat kereste, hogy miért nem kéne odamennie. Autumn ajánlott neki még pár olvasmányt, amibe érdemes lenne beleásnia magát, így Bűbájtan vizsga előtt még felszaladt a könyvtárba. A lány hurkokkal tűzdelt gyönybetűit futotta át szemével, miközben lábai már automatikusan vezették ahhoz a polchoz, ahol ezeket mind megtalálja. Ujjai zongoráztak a régi könyvgerinceken, amikor két polc között egy barna hajzuhatag vonta magára a figyelmét. Gyorsan elkapta a tekintetét, mintha már ez is valami egetrengetően bűnös dolog lett volna, hogy bámulja. De annyi indulat tört utat magának a tudata felszínén, nem tudta visszatartani a rázuduló gondolatokat. Már szinte meg is feledkezett Júliáról, amikor aztán akaratlan is összefutott vele a folyosón. Az sem tartozott a legkellemesebb emlékek közé. Emlékezett jól, miről beszélgettek Ervinnel még év elején, de annyira lekötötték a saját bajai, nem akart még ebbe is belefolyni. Aztán egyik órán Kakasi tanárnő óva intett mindenkit az egyik folyosótól, ahol kiborítottak valami furcsa bájitalt. A kevésbé ártalmasabbak közé tartozót, de szöget vert Zalán fejében a dolog. Vannak sokkal veszélyesebb szerek is a diákok között és ő történetesen tud erről. És nem tett idáig semmit ellene. Tenyerét támasztotta a polc szélének, hogy annak döntse neki a homlokát és ne a fába verje. Miért nem tudsz elnézni efelett? Kifordult a polc mögül és letette a táskáját a lány melleti székre. Amilyen gyorsan jött az elhatározása, olyan lassan mozogtak a fogaskerekek, hogy mégis hogyan kezdje.
|
|
|
|
Vattai Júlia Prefektus Navine, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc
 Porcica offline RPG hsz: 1121 Összes hsz: 1187
|
Írta: 2023. március 6. 13:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860324#post860324][b]Vattai Júlia - 2023.03.06. 13:33[/b][/url] Zalán ______________________________________________________ Egy rakás könyv tornyosul jobbom felől, kettő pedig ki van hajtva előttem, azokból jegyzetelek éppen. A vizsgák a nyakamon vannak, a tavalyi évem pedig kifejezetten kellemetlen lett. Akkor volt mentségem, az anyám halála, Leila öngyilkossága, Will börtönbe zárása, ezek mind akkor történtek. Most viszont be kell hoznom az előző tanévet is. Nagyon jó jegyekkel kell zárnom a vizsgaidőszakot. Nagyot sóhajtok, hátradőlve nyújtózok egyet, aztán visszagörnyedek a könyvek felé. A táska tompa puffanásának zaja szakít ki ebből. Megemelkedik vállam, fejem a hang irányába fordítom. Zalán. Szélesen elvigyorodom. Bár nem azért mert annyira kibaszottul örülnék neki, inkább csak egy automatikus reakció, mert az erre kapott flegma grimaszok mindig pozitív megerősítéssel voltak rá. - Nyuszifül, csak nem magánóráért jöttél könyörögni? - kuncogok, várva az édes sápítozását.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. március 6. 13:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860326#post860326][b]Hollósi Zalán - 2023.03.06. 13:45[/b][/url] Júlia Nyugalmat próbált erőltetni magára, de nehéz volt úgy, hogy nem ő vette kezébe a kezdeményezést. Az asztalnak támaszkodott, de most rá nem jellemző módon nélkülözte a tisztes távolságot. Egyik oda ennek az volt, hogy halk akart maradni, a másik pedig, hogy érzékeltesse a lánnyal: ez már nem fog működni nála. - Kihagynám - felelte halkan, majd odébbtolta az egyik könyvkupacot, hogy a kezét támaszhassa le a helyén. - Csak beszélgetni jöttem. Mi újság? Belül dühöngött, hogy ezt kell csinálnia. De az eddigi módszerekkel nem tudta megtörni a jeget a lánynál. Talán a saját attitűdjével jutnak is valamire.
|
|
|
|
Vattai Júlia Prefektus Navine, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc
 Porcica offline RPG hsz: 1121 Összes hsz: 1187
|
Írta: 2023. március 6. 19:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860339#post860339][b]Vattai Júlia - 2023.03.06. 19:17[/b][/url] Zalán ______________________________________________________ Fölém tornyosul, mint valami toronyóra, még a merevsége is stimmel. Beszélgetni. A nagy büdös lófaszt, jött beszélgetni. Hát folyton hápog ha a közelébe vagyok, nem jön akkor ide beszélgetni csak úgy. Oldalra nézek, a másik székre, de nem ma nincs nálam táska. A zsebeimre pályázik? Végül mégse hagyom meg neki az örömöt, hogy átugoljuk ezeket az általa meghatározott köröket. Beszélgetni szeretne, legyen, belemegyek a játékba. - A héten három vizsgám is lesz a ragálytannal pedig nagyon el vagyok maradva, úgyhogy megpróbálok annyi időt tanulással tölteni amennyit csak tudok. Viszont félek az én agyam se fog annyira jól, mint terveztem. Nem ülsz le? Kicsit feltűnő jelenség vagy így. Rue féltékeny lesz - nem tudom megállni, hogy kicsit ne piszkáljam. Csak egy icipicit.
|
|
|
|
Ohridszki-Füst Álmos Mestertanonc Rellon (H), Minisztériumi dolgozó, Bogolyfalvi lakos, Magántanuló, Másodikos mestertanonc
 álomjáró | Vladislav offline RPG hsz: 201 Összes hsz: 246
|
Írta: 2023. március 6. 21:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860364#post860364][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.03.06. 21:53[/b][/url] Erdődy Hella Gemmológia vizsga
Csak a hangra pillant fel, egyébként észre sem vette volna a nőt, annyira belemerült a tanulmányba. Igazán érdekesre sikerült, talán ki is kölcsönzi a könyvet majd a vizsga után, most azonban először felpillant, majd becsukja a könyvet és az asztal szélére teszi, véletlenül sem vissza a polcra. - Még a jádénál tartok, de eddig remek értekezés, majd a többit is elolvasom - válaszolja. Ez az utolsó vizsgája, utána rá fog érni egészen a következő tanévig. Figyeli, ahogyan a nő helyet foglal vele szemben, és bólint válaszul a kérdésre. - Nem vagyok az az izgulós fajta, de igen, készültem - feleli. Nem egész éjszakai tanulásról mesélhet, mert igazság szerint ezt egyáltalán nem hagyta utolsó pillanatra. Évközben szívta magába a tudást, mint a szivacs, elvégre heti rendszerességgel találkozott Hellával és rendkívül érdekli is a téma, most csak átolvasta a jegyzeteit vizsgára való készülődés gyanánt. Érdeklődve nézi, ahogy a nő lassan kipakolja a medált az asztalra, majd a szerszámokat is odainti, sőt, még vízzel is szolgál. A kezdeti fura hozzáállásához mérten mostanra már egészen emberi, majdhogynem kedveli is, már amennyire az ember a tanárait kedvelni szokta. - Meg kellene állapítanom, milyen kőből készült? - teszi fel a kérdést, igyekezve rájönni a még ki nem mondott feladatra. Nem kell ehhez Sherlocknak lenni, hiszen ismeri az előtte sorakozó szerszámokat. Ott még messze nem tart egyébként, hogy leírás alapján találja ki, milyen kőről van szó, mint a nő tette egy éve, de majd egyszer talán azt is megéri.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. március 6. 21:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860365#post860365][b]Hollósi Zalán - 2023.03.06. 21:57[/b][/url] Júlia Hátradőlt kissé, úgy hallgatta a másikat. Akármennyire is próbált más szerepet felvenni, ő Júliával ellentétben odafigyelt arra, amit mondtak neki, még ha nem is érdekelte. A kérdésre egy vállrandítás volt a válasz, mielőtt hozzátette volna: - Nem gondolnám, hogy te okot adhatsz neki rá. Nekem meg nincs titkolnivalóm előtte, szóval nincs gond. De te aztán biztosan tudod, milyen lehet, ha arra vitt rá a lélek, hogy kutakodj a szobájában - emelkedett meg a szemöldöke. - Vagy biztos megint csak valami kétszínű húzás volt tőled, amit az én naiv eszem képtelen felfodni. - Itt már lepillantott a lányra, hogy próbáljon olvasni a vonásaiban.
|
|
|
|
Vattai Júlia Prefektus Navine, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc
 Porcica offline RPG hsz: 1121 Összes hsz: 1187
|
Írta: 2023. március 6. 23:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860368#post860368][b]Vattai Júlia - 2023.03.06. 23:41[/b][/url] Zalán ______________________________________________________ A fiú afektálására elmosolyodom, miközben lepillantok a könyvemre. Lapozok benne párat, míg beszél, majd ha befejezte felpillantás nélkül jegyzem meg. - Aranyosak vagytok - mert képtelen vagyok elmenni amellett, hogy úgy beszél, mintha egy pár lennének. Egyiknek nincs titkolni valója, másik meg teljes mértékben megbízik amabban, tisztára mint a nászutasok. - Engedd el, ezer éve volt, vagy azért vagy itt, hogy magyarázatot követelj? - pillantok fel rá, majd újra vissza a papírlapokra - kíváncsi voltam az illatra ami annyira tetszett neked, ennyi - vonom meg a vállamat, tulajdonképpen tényleg ennyi volt. Be voltam állva-gondolom- nem kellett túl nyomós ok a fura vagy hülye cselekedetekre.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. március 7. 00:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860372#post860372][b]Hollósi Zalán - 2023.03.07. 00:14[/b][/url] Júlia Tüdejébe szorult a levegő a gunyoros megjegyzéstől. Miért kapták fel megint ennyire a Rue témát? Elkapta a pillantását Júliáról, s úgy folytatta, mintha meg sem hallotta volna, hogy aranyosnak hívta őket. - Nem, azt már rég elengedtem, hogy nem érdekel téged mások magánélete. Inkább meg kéne köszönnöm, mert felnyitottad kicsit a szemem, sőt. Inspiráltál - bólintott tettetett empátiával, majd lejjebb hajolt, hogy még halkabban folytathassa - Gondolom te is megérted, ha azt mondom, hogy viszonozni szeretném valahogy. Mondjuk mégis elvinném a drágalátos tündérporos fioládat a házvezetődnek. Talán akkor kevésbé fog a vizsgák miatt fájni a fejed.
|
|
|
|
Vattai Júlia Prefektus Navine, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc
 Porcica offline RPG hsz: 1121 Összes hsz: 1187
|
Írta: 2023. március 7. 01:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860373#post860373][b]Vattai Júlia - 2023.03.07. 01:02[/b][/url] Zalán ______________________________________________________ Nem mondanám kifejezetten, hogy nem érdekel mások magánélete, de nem akarok közbe szólni. A végén még nem fog meghívni az esküvőre ha így folytatom, pedig milyet lehetne Winterrel dugni a mosdóban vagy a gerlepár ágyában amíg ők lent ropják. Érzékelem, hogy lejjebb hajol, mert az árnyékok csak úgy nőnek a kinyitott könyveken de egyelőre nem nézek rá, csak a besötétedett lapokra. Aztán felpillantok rá, milyen közel van a kis cukorborsó. Egy éve ilyenkor még vörösebb lett volna a fejecskéje mint az érett paradicsom. - ahw, bájos, fenyegetőzik. Gondolom van tovább - vigyorodom el. Életem, meg kell zabálni. Vagy legalábbis nagyon csúnyán ellátni a baját.
|
|
|
|
Hollósi Zalán Diák Levita (H), Pro Levita-díjas, Ötödikes diák

offline RPG hsz: 977 Összes hsz: 1273
|
Írta: 2023. március 7. 01:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860374#post860374][b]Hollósi Zalán - 2023.03.07. 01:29[/b][/url] Júlia - Még friss élmény, majd gyakorolni fogok - laposodott el pillantása, de már legalább ez a száraz őszinteség kicsit jobban passzolt hozzá. - Mi lenne, ha most tényleg őszintén elmondanád, kitől kapod a port? Ha hihetőnek ítélem, talán nem teszem kockára a makulátlan imázsodat. Állta a másik tekintetét, de érezte a karján már a libabőrt. Júliát akarta kizökkenteni, de ehelyett az ő figyelmét kezdte ki az az intenzív illatkavalkád, ami arcon csapta. Muszáj volt kicsit visszahúzódnia tőle, mert nem bírta.
|
|
|
|
Vattai Júlia Prefektus Navine, Animágus, Világalkotó, Harmadikos mestertanonc
 Porcica offline RPG hsz: 1121 Összes hsz: 1187
|
Írta: 2023. március 7. 01:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=860375#post860375][b]Vattai Júlia - 2023.03.07. 01:34[/b][/url] Zalán ______________________________________________________ Ahogy visszahúzódik kicsit én is elhúzom fejem és visszafordulok a könyvek felé mélyet sóhajtva. - Zalán, akármennyire is vagy szar helyzetbe, a por nem fogja megoldani a dolgaidat. Ne akarj belőle, nem éri meg. -elvégre nem lehet nem észrevenni mennyire zuhan lefelé, az attitűd, az ájuldozás a folyosón, valami nincs rendben. Mégsem hiszem, hogy feltétlen jó ötlet lenne számára ezt a porral kihúzni. Talán kezdetben segítene, de nem tud helyettesíteni semmi olyat amire ennek a fiúnak szüksége van. Közben a kezembe veszem a tollat, és aláhúzok egy sort. Jóég se tudja mit csak eléggé címnek tűnik szóval fontos lehet.
|
|
|
|