38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 ... 19 ... 48 49 » Le | Téma száljai | Témaleírás
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 22. 18:43 | Link

Az este folyamán mindketten végiggondoltuk az életünk fejezeteit, akarva-akaratlanul. Kirántottuk egymást az önmarcangoló gondolatokból, bár semelyikünk se tudta a másik gondját.  
Ahogy a táncot elkezdtük, gondolatok, érzelmek és lehetőségek milliói tódultak a fejembe, ahogy nyilván Zorának is; ezért vártam az indítással. Általában azok a lányok, akik nem szeretnek feltűnően ugrálni az iskolában, ehhez illő extravagáns ruhában és vihognak mindenen, ők imádnak táncolni is, ahogy megvetik a cigarettát és az alkoholt is, vagy legalábbis ezt mondjáj. Az ilyen lányok általában mind kiéltek. Egy önismereti órán találtam rá egy gyönyörű megfogalmazást, mely szerint ha egy lányt egy almának tekintünk, azzal, hogy mindenki ezt falja, akácsak a szemével, mikor majd eljön - úgymond - az igazi, nem tudnak neki semmi újat nyújtani. A kezeim között ez a lány hosszú nadrágban és pólóban, aki elvörösödött, mikor magammal húztam ide - vagy a gondolattól, hogy mindenki őt fogja mustrálni, vagy az alkohol hatása miatt - és nincs senkije. Nem rohant el az igazat meghallva, ahogy a táncparkett gondolatától is megriadt ugyan, ee nem húzta el a karját, hogy köszi, majd máskor. Sötétbarna hosszú haja ragyogóan illik a nagy, igéző szemeihez, mégsem hívja fel rá mindenki figyelmét, és egyedül van. Manapság minden fiatalabb egyén megőrül, ha egy ... Elég, elég.
Összeszedtem gyorsan a gondolataimat és kezdtem az igazi nevemnél. Körülöttem majdnem minden csupán hazugság, amizt mindenki elhisz. Még a David is. Anyakönyvezve nem így vagyok, és bár Amerikában a szüleim mindent elrendezve változtatták meg a Rodwalskit Benettre..
Izgultam. Tisztában voltam vele, hogy a fent említett lányok nagy részének milyen reakciója lenne, de Zorában többek közt azt is kedveltem, hogy megvan a saját véleménye, és nem azt csinálja, amit elvárnának, hanem azt, amit ő akar. Saját gondolata van, ez vezérli, nem okvetlen az elváások. Persze mindemellett prefektus, egy pillanatig se lehetne megkérdőjelezni, és ha büntetni kell, megteszi.
Ezek már inkább azok a gondolataim voltak, amik az italok várásánál kerítettek hatalmukba. Sosem, soha az életben nem sikerült úgy végiggondolnom az életem történéseit, hogy ne gyűrtek volna maguk alá szinte azonnal ilyenek, mint az önvád, kín, a tehetetlenség érzete vagy pont azé, hogy tehettem volna valamit.
Ekkor támadott meg a motoros-szemüveges kategóriába sorolható pofa, nem a legjobbkor. Ám nem tudtam, hogy Zorából kicsaltam egy könnyet, amit ez a faszi nyilván tudott, így hamar a földön horgonyoztam le. Gyűlt bennem az idegi erő, hogy felkenem a falra a csókát... de nem. Ez nem az a nap nem azzal az emberrel, aki mellett ezt megtehetem. Elég neki egy estére ennyi sokk, bőven, és legyek hálás, ha mire odaérek a boxhoz, még ott lesz. És ott volt. Kezei közé vette az én piszkos arcomat, és lehunyt szemmel élveztem a pillanatot. Mancsomból kivette a fehér anyagot és nagyon finoman letörölte a vérem.
- Semmi.
Lehelem az érintése mellett, mely kezdi feledtetni velem a rémes emlékekt, amik csukott szemhéjam mögött megrohamoznak. Lassan megnyugszik a lelkem, a szívverésem is lassul, egyenletesebben veszem a levegőt. És pusztán csak az arcomon hagyta a kezét.
- .. Miért? Gyilkos vagyok. Embert öltem, számszerint hetet!.. És te mégis attól tartasz jobban, aki azért mosott be nekem, mert nem mosolyogva mentél a box felé? .. Ki vagyok én, hogy hozzám érj?! Senki! Sőt, még annál is kevesebb. Nekem nincs jogom veled beszélgetni!
Mégis, miután mindketten ittunk egy kicsit a jägerből, egyik kezem az övére simítom, mialatt kibököm neki a számot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 23. 14:48 | Link

Mint azt már említettem, határozottan nem ilyen estére számítottam, inkább az ellenkezőjére. Ebből is látszik, hogy egy emberi tényező is mennyire meg tudja változtatni egy bizonyos esemény kimenetelét, az elvárásainkkal teljesen ellentétes dolgot alkot. És azt kell mondanom, hogy nem is baj. Kellenek ezek a pillanatok, amikor nem pontosan azt kapjuk, amit vártunk volna, hanem beköszönt az életünkbe valami vagy valaki más, aki akár csak rövid, de akár hosszú időre is megváltoztat minket, a dolgokhoz való hozzáállásunkat, a viselkedésünket és a felfogásunkat. Mindaddig, amíg a stégen Davidbe nem botlottam, nem gondoltam volna, hogy a mai estém még akár izgalmasan is végződhet - azt meg főleg nem, hogy főszerepet kapok majd a csárda esti programjában. Ez egy kis falu, ahol sosem történik semmi, így azt hiszem, a táncunk a vendégek előtt meglehetősen a nap eseményének mondható.
És azt mondom, hogy kellett. Legalábbis nekem biztosan szükségem volt erre a "más"-ra, a legalább egy estére szóló kimozdulásra az életemből. És az elmúlt néhány óra alatt kvázi több élményben volt részem, mint az elmúlt két-három hónapban összesen. Eddig sem unatkoztam, egyszerűen csak egyhangúak voltak a mindennapjaim, és nem történt semmi említésre méltó. Azt hiszem, hogy ezt most David a történetével, és a 'igyunk egyet a kocsmában' hozzáállásával alaposan megváltoztatta. És jól esett. Örültem, hogy végre mással foglalkozhatok, bármennyire is megrémisztett önmagában a rellonos kicsit sem unalmas élettörténete, egyazon időben vonzott is. Kíváncsi voltam rá, hogy a puszta tényeken kívül mit érezhetett. Persze, nagyon is át tudtam érezni az egészet - éljen az empátia! -, de meghallgattam volna az ő szemszögéből is mindent.
Ugyanakkor tudtam, hogy a történet személyes oldalának még várnia kell, nem ronthatok ajtóstul a házba. Hiába volt ma nagyon is közlékeny velem a srác - nem tudom, hogy miért, mivel adhattam okot a bizalomra -, kell egy kis idő, ameddig mindketten megbarátkozunk az egésszel. Én azzal, amit hallottam, ő pedig azzal, hogy elmondta, és én is tudom azt, amit oly kevesen.
Miután túl vagyunk a táncon, és kénytelen vagyok kiállni az emberek történetét, ahogy a félreeső asztal felé sétálok, igyekszem még egyszer átpörgetni agyamban az információhalmazt, amivel az imént megajándékozott. Nem táplálok hamis reményeket az iránt, hogy néhány perc alatt meg tudom emészteni az egészet, nem. Magamat ismerve még hónapok múlva is vissza-visszatérő gondolat lesz David múltja, és a szörnyűségek, amikről teljesen felkészületlenül hallottam.
Ahogy a csattanás és a felkászálódás után közeledik a srác az asztalhoz, felvonom a szemöldökömet, érdekel, hogy mi történhetett a pultnál csupán néhány perc alatt, amíg odament italokat rendelni. Nem ismerem az idegen kigyúrt csávót, akit Daviddel láttam, abból, ahogy kinézett a dolog, számára is idegen volt az alak. Véres arca láttán teszem fel a kérdést, azonban nem tűnik túl közlékenynek a történtekkel kapcsolatban.
- David! - Komolyan és egy kissé rosszalló pillantással nézek rá, miután letörlöm arcáról a csíkban lefelé folyó vért. Bár nem tudom, hogy miért kötött belé az alak, van egy sejtésem, hogy köze van az előbbi szereplésünkhöz. Ebben az esetben pedig szeretném tudni, hiszen én is részese voltam a dolognak. Nem kell újra feltennem a kérdést, válaszomat megkapom a srác következő kifakadásában.
Értem, hogy mire gondol, ugyanakkor ránézve még mindig nem az jut eszembe, hogy mekkora egy undorító gyilkos, inkább az ellenkezője. Így, a történet teljes ismeretében nem vagyok képes elítélni őt a tetteiért, az életben maradás nálunk embereknél a legnagyobb kényszer. Mondanám, hogy az ő helyében én is megtettem volna, de nem igaz. Nekem nem lett volna hozzá elég erőm... Embert ölni, és tovább élni a tudattal, na ez az, ami ritkaság számba ment. Hiába sejtettem, hogy David hogyan érez önmagával kapcsolatban, a lényeg, hogy itt volt, nem máshol, teljesen elevenen, és lelkileg még mindig elég erősen hozzá, hogy elmesélje nekem élete nagy történetét.
- Embert öltél... de nem vagy gyilkos. A gyilkosság előzetes szándékot feltételez, te pedig nem kedvtelésből ölted meg az embereket, hanem mert szükséged volt hozzá az életben maradáshoz. Ami egyenlő az önvédelemmel - fejtem ki neki a gondolataimat. Hangom halk, ugyanakkor határozott, szeretném, ha ezt ő is elfogadná, bár kételkedek benne, hogy el fogja. Ahhoz túl makacs. Miután kezét az enyémre simítja, és iszunk a jägerből, fel kell nevetnem.
- Nincs jogod velem beszélni?! Ugyan, mitől lenne több joga bárkinek is ebben a teremben? Egyáltalán miért olyan nagy dolog velem ülni egy poros csárda asztalánál, hogy ne legyen jogod hozzá? - kérdezem teljesen őszintén, tényleg szeretném megérteni. Nem gondolom, hogy bárkinek is több joga lenne vele beszélgetni, mint a srácnak... És ha választani kell, nekem is ezerszer egyértelműbb választás most ő, mint bárki más, és a dolgok teljes tudatában is.
- Mind emberek vagyunk... És az emberek hibáznak - teszem még hozzá halkan. Nem rosszabb ő senkinél itt, hiába gondolja úgy magáról. Közelebb csúszok hozzá, és a kezét el nem engedve fejemet a vállára hajtom, miután kortyolok egyet a boros kólából is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 23. 16:56 | Link

Zora

Bevallom, sosem voltam jó véleménnyel magamról. Nem vártam az emberektől együttérzést, szánalmat meg leginkább nem. Együtt élek azzal a tudattal, hogy a szülőhazámban 7 halott ember családja átkoz egy örökkévalóságon keresztül nem értve, hogy miért gyilkolta meg valaki a fiukat, férjüket, apjukat, öccsüket. Ezekről elég mély gondolataim és érzéseim vannak nekem is, így ismerem azt is, hogy mennyire megölne mindannyiuk. Egy villával, bárddal vagy egy telefonnal, bármivel, csak legyek halott. Emellett a húgom és Kristóf az egyetlen élő rokonaim, nélkülük senki vagyok, és értük hamarabb ragadnék berettát mint a saját, rongyos életemért.
Embert ölni.. Egy híres orosz író írta egy könyvében, melynek a főszereplője egy sorozatgyilkos férfi, hogy minden évszaknak megvan a maga szépsége a halálhoz, részletezte, hogy ősszel a barna falevelekkel belepett holttest gyönyörű látványt nyújt, hogy télen azért csodálatos, merrt a fehér hó és a vér színe a legszebb kombináció ês így tovább. Végül kijelentette, hogy mindenki ezt gondolja. De ölni.. Sosincs rá legjobb alkalom.
Nem tartom magam sorozatgyilkosnak még úgy sem, hogy hét ember.. heten haltak meg csak mert én nem voltam képes erre. Egy élet kevés rá, hogy ezt elfogadjam, de pár év elegendőnek bizonyult, hogy együtt éljek ezzel. Igyekszem a lehető legkevesebbet gondolni erre, ám naponta még így is több alkalommal megkísért.. Ahogy ezt a napot is, mielőtt a stégre mentem volna Beth gondolatával.
Az önismeretes tanársegédi posztom alatt tanultam meg, hogy az embereknek, ha gondjuk van, szükségük van másra, hogy azt elmesélhesse neki. Még ha az a személy sem tud mit kezdeni a gonddal, maga a tudat, hogy más is tudjam, már jól esik. Hogy nem kell egyedül cipelned azt a terhet, amit a gond jelent. Én nem akartam, hogy a saját gondommal terheljek mást, úgysem tud mit tenni és még magamat is elárulom. A tánc után valami eufórikus érzés mégis elöntött, hogy nem vagyok okvetlen egyedül. Választhatnék másik utat is, ha akarnám. De nem az a pakli van nálam, amivel valami jobbat tudnék csinálni. Így maradok magamnak a múltammal, plusz még le is traktáltam egy Navinés lányt. Jól van Benett, ennél jobvan nem is csinálhattad volna!
Mégis.. Olyan megnyugtató az érintése..
Nevem hallatára kicsordultak belőlem az indulatok. Mit tegyek, a Rellonos azért bennem van és él, a komoly gondolataimat nem tudom halkan és szűkszavúan megfogalmazni. Általában nem is akarom, ám most nagyon nem lenne hátrány.. És sikerült csillapítanom a hangerőt, hogy ne jöjjön ide valaki trollkodni.
- Heten haltak meg egy ember miatt, akik nem is voltak egy oldalon. Lehet, hogy önvédelem, de a tényen nem változtat, ami azért .. elég súlyos.
Egy nagyobb korty a jägerből és folytatjuk. Most ő jön a kitöréssel, melyre a feleletem előtt egy mélyebb levegőt veszek.
- Nem én vagyok a hős! Nem repülök el a naplementében!! .. És nem kapom meg a lányt.
Ez utolsó utalhatna Elizabethre, nem is kicsit, ám Zorát értettem ez alatt. Az ő élete nem hever romokban, neki nem kéne eladnia, ha lehetősége nyílna rá. Én.. Annyi mindenért odaadnám az életem.
- Rossz ember vagyok. Nem emlékszem, hol hibáztam, lehet még túl kicsi voltam, hogy eszembe jusson, de...Elég belőlem. Te ismered az alapjaimat, amit ezernyim lakat alatt őrzök. Te? Te ki vagy pontosan?
Hangom megnyugszik, egészen kellemessé válik, mikor fejét rám hajtja. Magam sem tudom, milyen ötlettől vezérelve, ujjaim egy kicsit az övéibe kulcsolom míg várok a válaszra követve a gondolatát a vadásszal kapcsolatban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 26. 18:11 | Link


Rápillantva Davidre, látom az arcán azt a rengeteg undort és utálatot, amit tudok, hogy saját magára irányul. Nincs egyszerű helyzetben, talán egész életében sosem volt. Az alapján, amit elmesélt nekem, nem lehetett közel sem olyan nyugodt gyerekkora, mint nekünk volt, otthon. Nálunk mindig béke és nyugalom volt - egy szobrász és egy zenész családjában maximum az az árnyalatnyi művészetek iránti elfogultság lehetett a jellemző -, ami bevallom, számomra hosszú távon már unalmasnak is tűnt. Az én életemben sosem volt semmi izgalom, semmi komolyabb történés, míg David eddigi évei másból sem álltak, csak a küzdésből, a családjáért, szeretteiért, és olykor az életben maradásért. Bár még sosem voltam olyan helyzetben, mint ő, tökéletesen meg tudom érteni, hogy mit érez. Tudom, hogy a normális létfenntartási ösztön azt diktálná, tűnjek el messzire a közeléből, és a továbbiakban önként ne keressem a társaságát, de semmi ilyen nem érzek. Sokkal inkább szeretném viszont eltüntetni az agyából az önutálatára vonatkozó gondolatokat. Tudom, hogy ezek nem olyanok, amiket csak úgy elfelejt az ember, vagy egyik nap úgy dönt, hogy ezentúl majd nem veszi őket figyelembe... Nem, ezek sokkal mélyebb érzések, valódi okokkal, és mind a megpróbáltatásokból származnak, amiken a rellonosnak végig kellett mennie élete során.
Bármennyire is szeretném eltemetni a gondolatot agyam egy hátsó részébe, és átgondolni egy csendes magányos pillanatomban, nem megy. A helyzet megkívánja, hogy tisztában legyek mindennel. David embert ölt. Ez egy nyes tény, minden érzelem nélkül. Mégsem tudtam rá gyilkosként tekinteni. Ha nem öli meg élete megkeserítőit, valószínűleg ő, és a családja életben maradt tagjai végezték volna holtan. Bármennyire is erőszak ellenes voltam, úgy gondoltam, hogy erre szükség volt. Az életben vannak ilyen pillanatok, a srácnak pedig tömérdek jutott belőlük - sajnos. Ölj, vagy téged ölnek, nincs más választás. És bármennyire is nehéz volt a döntés, ő meghozta, és ezzel megmentette a húga életét... a sajátjával együtt. És én ezért nem tudtam gyűlölni őt, vagy félni tőle. Azok az emberek rászolgáltak.
Amit pedig egyenesen csodáltam Davidben, az az volt, hogy képes együtt élni a ténnyel. Ahogy elmondta, nem is egyszer oltotta ki más ember életét. Ahogy én elképzelem, már az első alkalom sem lehetett egyszerű - különösen a lelki terhekről beszélek most -, hát még a többi hat. Rápillantva látom az arcán, hogy mind rányomta a bélyeget valamilyen szinten. Nem a körülötte élők bélyegezték meg, és néztek rá gyilkosként - hiszen nem igazán tudtak semmiről -, hanem ő maga tette ezt. Ami talán még szörnyűbb volt. Az egy dolog, hogyha mások irtóznak tőlünk, elviselhető, együtt lehet élni vele. Azonban, hogyha önmagunkról vagyunk ezzel a véleménnyel, az egy bizonyos pont után már túl soknak hat.
- Elég erős voltál hozzá, hogy meghozz egy komoly döntést. Az emberek többsége inkább hagyta volna magát megölni. Te viszont itt vagy, és még képes is vagy együtt élni a tetteiddel úgy-ahogy. - Nem vonom kétségbe, hogy az emberölés súlyos tett, tényleg az. Ugyanakkor van, hogy az élet súlyos dolgokra kényszerít minket, amikor tenni kell valamit, ami nem feltétlenül jó, vagy súlytalan. Mégis szükség van rá, hogy a továbbiakban folytathassuk az életünket.
- A hősök sorsának végkimenetele általában tragikus, szóval ne is legyél a hős. A naplemente pedig... túlértékelt. - A "lány"-ra nem reagálok, feltételezem, hogy Beth-t érti alatta, hiszen őt nem kapta meg. Nehéz lehet neki... gondolom az a lány végig ott volt számára, és most őt is elveszítette.
- Nem vagy rossz ember - rázom a fejemet helytelenítően, majd folytatom: - Jó ember vagy, akivel rossz dolgok történtek. - Úgy gondolom, hogy nem mindegy, mi választjuk a tetteinket, vagy a sorsunk folyása egyszerűen nem hagy nekünk más utat, és nincsenek választható lehetőségeink. David számomra nyilvánvalóan az utóbbi kategóriába tartozik.
- Ó, nekem fele ilyen izgalmas életem sincs - felnevetek, érzem a gyomromban keveredő alkoholok bátorító hatását, így hagyom, hogy összekulcsolja ujjainkat, mikor a vállára dőlök. - Mit szeretnél tudni? - teszem fel a kérdést, és kortyolok még egyet a vadászból.
Utoljára módosította:Czettner L. Zora, 2013. szeptember 26. 18:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2013. szeptember 29. 09:38 | Link

Sharlotte- régi-régi zárás

Hogyne értette volna? Elég kifinomult a hallása, hogy eljussanak hozzá a rejtett kis utalások, eldugott tartalmak, bár azt nem állítja, hogy ő mindig képes lenne ilyen simulékonyságokra. Legfeljebb lányok esetén működik, de még ott sem mindig.
-Ez olyan iparbelien hangzott.- Egy vigyor azért szétszalad a képén, mert Sharlotte tényleg enyhén erre emlékeztető megjegyzést tett most, de ezen akadna fenn utoljára. Az arckifejezéséből is látszik, hogy inkább mulattatta az adott válasz. Ő részéről így-úgy önálló életet él, szívességeket gyűjt be és tesz meg hozzá mért ár fejében; máshogy szóba sem áll a másik féllel, nem hogy meghallgassa a könyörgési hullámát. Azért ő sem madár.
Szerencsére nem úgy fest, mintha ez a lány bármit is akarhatna tőle üzleti téren- legfeljebb magánéleti kellemességekről eshetne szó, s azt bizton nem utasítja vissza soha, ha ilyen szemrevaló a társasága.
Fokozza hát a dolgokat, s bedobja, mi lenne, ha tétre innának akár? Miért ne? Legfeljebb megcsapja őket az ital, ha nem bírják (mondjuk neki még van mit gyakorolni, hogy hardcore módon bírja ezt a műfajt) .
-Azt majd a végén eldöntjük.- Hát ezek alapján Sharlotte is sejtheti, mennyire lesznek ők normálisak akkorra; pardon, Mihael most sem normális, bár ez már ránézésre is látszik sokszor, ki sem kell nyitnia hozzá a száját. A lány reményei ugyan nem teljesedhettek ki, mert határozottan elnapolta a gyerek a konkrét tét megnevezését, de ettől még belecsaphatnak a fogadásba... aminek lényegében alapja sincs és hát, hogy a végére mi lesz itt, túlságosan nem nehéz megfejteni.
-Ja és egy apróság...- Itt egészen közel hajol egy vigyor kíséretében Sharlotte-hoz. -... A nevem Mihael.- Hirtelen nagyon a fair play híve lett... Na persze, fenéket. Simán adódhat még olyan helyzet, amikor fülcsiklandozóan kellemes visszahallani a saját nevét, ennyi az egész. Az italokat gurítgatják szép ütemesen, s talán jobb elhalványítani itt a történet fonalát, mert a többi már tényleg csak kettejükre tartozik. Magában Mihael azért feljegyezte a képzeletbeli jegyzetfüzetébe, hogy Sharlotte-ot ezután nem fogja kerülni, mert nem egy hp kategória.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. szeptember 29. 15:55 | Link

Zora

Sosem hittem, most sem teszem, hogy kaphatok egyszer egy rendes, igazi esélyt az élettől, amivel kezdhetek is valamit. Ami nem csak egy újabb álcája a sorsnak, hogy jól van kispofám, hidd, hogy te irányítasz, de egy percig sem van így. Nem hiszek a boldogság illúziójának, annyiszor csapott már be, és Betsy is csak egy újabb érzékcsalódásom. Valószínűleg úgy, ahogy a tánc közben Zoráról gondoltam. Nem leszek sose olyan ember, aki megkaphat egy olyan csodálatos dolgot, mint Zora ártatlansága és bizalma. Mégis az volt az érzésem, hogy megajándékozott vele a lány, hisz különben még a stégnél otthagyott volna a francba!
Ahogy vártam az italokat, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Nem éreztem még egyszer sem, vagyis de, persze, de ez valahogy intenzívebb volt. Olyannyira, hogy magam is meglepődtem tőle. Bizalom? Barátság? Vagy valami többnek a csírája kezd bennem feléledni? Amira olyan régóta sóvárgok, és Beth adott belőle egy kis ízelítőt? Miért érzem ezt?! Ekkortájt akarta felkelteni az érdeklődésemet a behemót, ám csak a vállropogtatásommal zökkentett ki a filozofálásomból. Hamarosan egy jobb horog bpldog tulajdonosa lehettem a padlón, ahol annyiszor hevertem, míg valaki fölöttem megpróbált péppé csinálni. Fordítottan még gyakrabban volt, miszerint én voltam a fojtogató. Csak ültem ott, hátamat a pultnak támasztva, mikor a tag meglátta, hogy én sem vagyok a lehető legjobb állapotban. Összeszedett a földről, kicsit leporolgatta a pólómat, ami fogalmam sem volt, hogy kié, majd biztosítgattuk egymást a lány épségéért. A pultos kihozta a poharakat, a csóka eltávozása után felnyaláboltam az alkoholokat és a barna hajú lányhoz ügettem vigyázva, hogy a majdnem teli poharak ki ne boruljanak. Odaérve óvatosan leraktam őket, majd a lány mellé becsusszantam, aki hamarost az ököl által ejtett sebet tisztogatta. Kellemes érzés járta át ismét a testem, amint bőre az enyémhez ért. Szemem lehunytam a kérdése hallatán, ám mihelyst kimondta a nevemet azon a halk, gyönyörű hangján, nem tudtam tűrtőztetni magam. Kezét nagy hévvel elkapom az arcromról, míg kimondok ismét egy olyan részletet, ami örökké kísérteni fogja az életemet. Ám mindössze az asztalra teszem kezeinket, enyémet pedig az övén nyugtatom. Kisebb szócsatánk lezárását egy mondatban teszem meg, miután az összes kérdésemre megadta a választ.
- Az emberben és minden állatban két olyan ösztön van, ami felülírja a többit : az egyik a létfenntartás. Igen.. Öltem hogy ne engem öljenek.
Kis szünetet tartottam, míg megfogalmaztam a következő reagálásomat.
- Nem vagyok jófiú. És.. Minél inkább vágyom valamire, annál kisebb az esélye, hogy megkapom.. És most mégis itt ülsz velem.
Nem folytattam, szerintem ennyiből megértette, hogy mire gondolok. Két lehetősége is volt, hogy elfusson, ám ő nem ezt választotta. Hinni se akartam a szememnek. Arra, hogy nem vagyok gonosz, nem feleltem. Miért nem tart annak? Más vizekre akartam terelni a témát, és egyébként is : ő már ismeri a hátteremet, én nem tudom még azt se, hogy az ikrén kívül van-e testvére. Fejét rám hajtotta, kortyoltunk a vadászból miután már kiittam a jägeres poharamat, és ujjaink összekulcsolása ellen sem volt kifogása. Jól esett a nevetésének csengése, hogy iránta érdeklődtem.
-Hát.. Te hogy kerültél ide? Családod? Barátok? Fiúk..?
Tudta, hogy nekem Bethtel nemrég lett vége és én is tudtam, hogy nincs senkije. Egyre jobban mart egy gondolat, és amint elmesélte a családját meg várhatóan dióhéjban a múltját, egyik kezemmel az álla alá nyúlok, hogy szembe nézhessek vele.
- Ha most megcsókolnálak, elrohannál?
Egy levegővételnyi szünetet tartottam a kérdésem feltétele és aközött, hogx ajkaim finoman az övéire nyomtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 29. 19:46 | Link

Hohohornyák Gágábor:O


Eljött az est, hidegebb van, különös alakok járkálnak Bogolyfalván a kocsma környékén. Ijesztőek, vörös az arcuk és furcsán beszélnek, egymást lökdösik és kurjongatnak. Vasárnap van. Általában ilyenkor szokott összecsődülni Bogolyfalván lévő összes férfi, hogy kicsit igyanak. Nos, ez már a sokadik sör, amit legurítanak, egyre erősebb italokat fogyasztanak. Rajtuk kívül szinte már senki sincs az utcákon, mindenki nyugovóra tért már. Bezzeg egy hónappal ezelőtt augusztusban a legtöbben kinn rohangáltak és nevetgéltek. Sajnos beköszöntött a szeptember a diákok bánatára, nemigen lehet már kinn császkálni, különben a prefik büntit adnak. A játszótéren nincsen senki, az árnyas sétányon talán két alak lehet, valóban üres a falu, egyesegyedül a kocsmában tartózkodnak emberek. Olyan büdös van ott, mintha egy halott állatot tartanának ott. A pulton, az ablakokon minden egyes bútoron több réteg por van. Egyes emberek árukat adnak el, mások verekednek. Nem számítanak arra, hogy egy kisfiú fog belépni a kocsmába.
Bizony ám! Itt baktatok a vörös hajammal, amit mindenki jól megbámul, vagyis bámult, most már senki sem néz utánam, azt hiszem. Az emberek eltűntek, én maradtam egyedül, nem igazán tudom hol is vagyok, erre még éltemben nem jártam. Kezdek kicsit fázni, ezért belemélyesztem a zsebembe a kezeimet, hadd melegedjenek fel. Be kell vallanom, kicsit félek, mi van, ha valaki rámtámad? Eddig túléltem minden éjszakai sétámat, de most mintha más lenne a helyzet. Nem nyár van, nem sok diák járkál már kinn, aki megvédhetne. Teljesen egyedül vagyok, még Lalla sem nyújt erőt. A francba!
Ekkor érkezem meg a csárdához. Úgy látom nyitva van és elég sokan vannak benn, hátha fel tudok melegedni. Belépek az ajtón, rögtön érzem milyen büdös van itt benn, az emberek megbámulnak. Van olyan aki észre sem vesz, mivel kicsi vagyok. Egy ember közelít felém, egyáltalán nem szimpatikus, dagadt és bajsza van. Furcsán beszél hozzám, azt szeretné, hogy vele tartsak, én csak a fejemet rázom,  de elkezd húzni. Azt a kacska-macskafarkát!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hornyák Gábor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 114
Írta: 2013. szeptember 29. 20:16 | Link

Kováts Marcell


Rég jártam már Bagolyfalván, és legutóbb mikor erre vetődtem akkor egy öreg rúnajósnak sikerült rávennie, hogy beadjam tanári pályázatomat a Mágustanodába, azóta sok minden történt, belőlem például tanár lett, az öreg rúnajós pedig elhunyt. Nagyon rendes ember volt, kár, hogy ilyen hamar távozott az élők sorából, az ő emlékére jöttem le Bagolyfalvára a kocsmába egy-két vajsört meginni. Nem nagyon szeretem az alkoholt, de ilyen hidegbe muszáj vagyok valahova beülni, és a kocsma az mindig nyitva van, vagyis sokáig nyitva van. Fekete nadrág, egy ing, zakó és kedvenc fekete kabátom van rajtam. nem akartam most talárt felvenni, még a végén visszamondanák, hogy a tanárok esténként a kocsmába mennek inni, úgyhogy civilként megyek le a Máguscsárdába. Vasárnap este van az utcákon elég kevés emberrel találkozom, és mikor belépek a kocsmában olyan érzésem van, mintha a fél település itt lenne, hisz elég sokan ülnek és iszogatnak itt. Tekintetem megakad egy kis srácon, aki egy férfivel áll szemben. A férfin látszik, hogy egy kicsivel többet ivott és valamit szeretne a sráctól, és kétlem, hogy színházjegyet akar neki adni. Tanárként úgy érzem kötelességem közbe avatkozni. Odalépek a sráchoz és bal kezemmel megfogom a vállát, de mivel nem ismerem, ezért kitalálok egy nevet, és jobb kezemmel pedig a pálcámhoz nyúlok a biztonság kedvéért.
-Áh, Péter! Már mindenhol kerestelek, mit keresel te itt?- teszem fel a kérdést a srácnak, majd a férfire nézek, egy kis meglepődést veszek észre az arcán.
-Segíthetek valamiben? Szeretne valamit?- teszem fel a férfinak a kérdést, közben szememmel a pálcámra tekintek, remélem vette a lapot és elmegy anélkül, hogy párbajoznunk kéne, bár nem sok esélye lenne ellenem, hisz ő részeg én józan vagyok, a laikus ember számára is egyértelmű, hogy ki fog győztesen kijönni a párbajból. Ha a férfi elmegy, akkor a srácra nézek.
-Nem neked való ez a hely, veszélyes alakok is vannak itt! Meggondolatlanság volt ide jönnöd, nem gondolod? Vigyázz magadra! A kocsma nem olyan hely, ahol kedves emberek vicceket mesélnek egymásnak egy tea mellett.-nézek Marci szemébe, és próbálok szigorú lenni, de nyugodt hangon beszélek hozzá. Nem akarom leszidni, hisz semmi jogom nincs, nem is ismerem még, de valljuk be, ha én nem avatkozok közbe, akkor elég nagy bajba került volna a srác.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. szeptember 30. 14:07 | Link

David

Nem vagyok hozzászokva, hogy már csak ennyi izgalom is legyen az életemben. Nem panaszkodok, mert jól esik, hogy végre történik valami, és nem csak a saját kis világomban tengődök a rajzaimmal, festményeimmel, tánccal és hangszerekkel. Már gyerekkorunkban egyértelmű volt mind a négyünk számára, hogy kötődni fogunk a művészetekhez, egyrészt, mert kell, másrészt, mert megvan a tehetségünk hozzá, és az sem elhanyagolható tény, hogy genetikailag belénk van kódolva az egész. A szobrász anyánk, zenész apánk nem éppen orvosi pályára szánt minket, hanem nagyjából úgy neveltek, hogy - bár nem kényszerből, de - az ő példájukat kövessük. És mi nagyon szívesen meg is tettük. Azzal viszont sem ők, sem mi nem számoltunk, hogy a társadalmi életünkre is kihatással lesz ez az egész felfogás. Én magam sokkal inkább szerettem magányosan, a háttérben meghúzódni, mint szerepelni, és bár Zoé közlékenyebb és társaságkedvelőbb volt, tudtam, hogy ő sincs oda a rivaldafényért. És ez egészen eddig nem zavarta egyikünket sem.
Ma viszont az egész találkozásunk Daviddel, és a történet, amit elmesélt, ráébresztett, hogy mennyi minden kimaradt eddig a mindennapjaimból. Persze, a család mindig is ott volt, valamint az a néhány közelebbi barátom is, de sosem vittem túlzásba, nem akartam tudni másokról. És csak a srác által elmondott rémtörténet ébresztett rá, hogy ez mekkora hiba volt részemről. Igenis kell, hogy lássam mások életét, megértsem őket, és bele tudjam képzelni magamat a helyükbe, hiszen ezzel is csak tágul a látóköröm, több mindent tudok meg, és még valamilyen fajta ihletet is szerzek a művészetek folytatására, amik akármennyire is nagy szerepet töltöttek be az életemben, mostanában - csakúgy, mint az emberek -, hanyagolásra kerültek.
Csak hümmögök a válaszára, úgy gondolom, hogy már kifejtettem, miért is nem tartom gyilkosnak. Bármennyire szörnyű is ezt kimondani, a helyzet megkívánta, és ő megtette, amit kell a létfenntartó ösztön jegyében. Még mindig ezerszer jobb, hogy emiatt, és nem a halálösztön által belőle kiváltott érzelmek miatt tette. Azok az embereke az igazi gyilkosok, nem pedig a mellettem ülő srác.
Mikor megértem, hogy mire is céloz David, lesütöm a pillantásomat, és tehetetlenül elpirulok.
- Miért akarnál engem? - Sosem tartoztam azok közé a lányok közé, akik a pasik kedvencei voltak. Részben, mert nem adtam könnyen magamat, nem voltam közvetlen, mint a többiek, én nálam egy-két kedves szóval nem lehetett elérni, hogy valaki karjaiba omoljak. Kellett a bizonyosság, nagyon nagy szükségem volt rá, hogy ismerjem az embert, és a fiúk, valamint férfiak nagy részének erre nem volt türelme. Visszanézve már azt mondom, hogy nem is baj.
- Hát... Balatonfüreden születtem, így magától értetődő volt, hogy itt fogok tanulni. Anyám szobrász, apám zenész, ami annyit tesz, hogy örököltem az összes elvont tulajdonságaimat. Igazából mindannyian örököltük. Az ikertestvérem, Zoé a legfontosabb ember számomra már születésem óta, de majdnem ugyanígy szeretem a húgomat, Lucát, valamint az öcsémet, Benjit. A legközelebbi barátom, természetesen Zoén kívül Emma McNeilly, szintén navinés. - Mielőtt folytatnám a 'pasik' témával, tartok egy kis szünetet, nem vagyok biztos benne, hogy hallott-e róla valamit, mikor megtörtént a dolog, vagy sem. - Voltam már férjnél - teszem hozzá végül halkan. Mielőtt azonban még mélyebben elgondolkoznék ismét a Ryan témáról, megfogja az államat, és erre szinte automatikusan fúrom pillantásomat az övébe. Nem hagy időt, hogy válaszoljak, talán nem is baj, és már meg is csókol.
Nem maga a csók ér meglepetésként, az igazat megvallva valahol mélyen sejtettem, hogy az este végére nem csak lelkileg, hanem testileg is közelebb kerülünk egymáshoz. Sokkal inkább maga az érintés. Nem gondoltam, hogy ennyire vonzani fog, és akarni fogom majd, hogy megcsókoljon, és ne engedjen el. De hát ezek mindig a legváratlanabb helyzetekben jönnek elő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. szeptember 30. 14:10 | Link

Hohohornyák Gágábor:O


Tudtam én! A kocsmában bizony jó idő van, már annyira nem fázik a kezem, kicsit azért furán érzem magam. Nos, én sosem voltam még kocsmában, apám nem igazán szerette az alkoholt, barátaival inkább puccos étterembe jártak és néha fogyasztott alkoholt otthon anyával. Azt mondta, hogy soha nem térhetek be egy fogadóba sem, veszélyes alakok lehetnek ott és semelyik sem józan. Egészen eddig szót fogadtam neki, kicsit rosszul érzem most magam. Hihetetlenül büdös van és mindenhol por van, ha körbenézek szinte csak férfiakat látok, akik ducik és ingük szinte teljesen ki van gombolva. Pfúj, undorítóak. Legtöbbjük kopasz és az alkoholtól vörös az arcuk, akárcsak az én hajam. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ez volt az első és egyben utolsó alkalom, hogy ide betettem a lábam. Egyáltalán nem tetszik ez a hely, csak gondom van benne, egy pozitív dolgot sem tudok mondani a csárdával kapcsolatban, talán azt, hogy meleg van, de ennyi. A kapucnimat megigazítom, majd végig nézek magamon. Hozzájuk képest sokkal rendesebb ruhát viselek. Egy fekete hosszúnadrágot és egy kockás inget, amin nincs étel maradék, vagy üdítő nyoma. Kis kötött csíkos kardigánomat megigazítom. Ekkor lép mellém az egyik nagy, duci, büdös bácsi, beszél hozzám, majd húzni kezd. Próbálok ellenkezni, de nem igazán sikerül, nem vagyok én olyan kemény, mint Tarzan sarka. A mindenit, apának mindig igaza van!
Már éppen feladnám az ellenállást, mikor egy másik férfi jön felénk. Úristen! Itt végem van! Mondjuk ezen a bácsin látszik, hogy tiszta, nem olyan, mint a többi, megment engem. A duci bácsit elküldi melegebb éghajlatra, így ketten maradunk. Miközben a férfi beszél hozzám felnézek rá. Óóóóó... ő is magas...
 - Bobobocsánat énén... - megvakarom a fejemet, majd folytatom. - Csacsacsak eltévedtem és nenem tudtam hova mehetnék. - árultam el az igazságot szomorú hangon. Amúgy még nem nagyon láttam erre itt ezt a bácsit, talán a tanári asztalnál egyszer? Nem tudom... Olyan, mintha 19-20 éves lenne, a tötöbbi tanárhoz képest, legalábbis István bácsihoz képest eléggé fiatal. Szőke haj, zöldes szemek... Nemáááááár! Ő is herceg? De durvaaaaaa! Muszáj megkérdeznem.
 - Momomond csak, tete is heherceg vagy? - kérdezem kissé félénken.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hornyák Gábor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 114
Írta: 2013. szeptember 30. 16:54 | Link

Marcell


Nem gondoltam volna, hogy a mai estém egy ártatlan kisgyerek megmentésével fog eltelni egy kocsmában. Nem is hinné el nekem senki, hisz ha azt mondom, hogy ártatlan kisgyerek akkor jön a kérdés, hogy "mit keres a kocsmában?". Amúgy se vetne se rám, se rá jó fényt, ha ez a kis incidens kiszivárogna és mindenki erről beszélne, másrészről pedig nem is szeretnék magamból hőst csinálni, azt tettem amit jónak láttam, ez esetben pedig megmentettem szegény kis srác életét egy csúnya, mogorva részegtől. És most elérkezett a pillanat, hogy megtudjam, hogy mit is keres itt szegénykém. Figyelmesen hallgatom őt, és látom rajta, hogy megbánta, hogy idejött, de nem tehet róla, hisz eltévedt és valószínűleg az ő helyében én is idejöttem volna, csakhogy megtudjam a helyes irányt.
-Áh, értem. Így mindjárt más. És hová szeretnél menni?- teszem fel a kérdést, most már egy mosoly kíséretében, nem akarom elijeszteni szegény kis srácot, így is megvan rémülve, és nem hiszem, hogy hiányzik neki az, hogy egy tanár kioktassa őt, ilyenkor inkább segítségre van szüksége. Bár, én nem nagyon ismerem még ezt a kis falucskát, de azért, ha elmondja az eredeti úti célját akkor megpróbálok neki segíteni. Az általa feltett kérdésén eléggé meglepődik, nem számítottam erre, sőt, eddig senki se nézett hercegnek és fogalmam sincs, hogy ő honnan vette azt, hogy én az egyik királyi család sarja vagyok.
-Ezt miből gondolod? Amúgy, nem vagyok én herceg. És te az vagy?- arcomról a mosoly még mindig nem tűnt el, és figyelmesen hallgatom őt, de már nem nagyon bírok állni, attól, hogy a tanárok között fiatal vagyok, de azért már én is kezdek öregedni és nem bírok túl sokáig állni, elkezd fájni a lábam, ezért gyorsan szétnézek a kocsmában, egy szabad asztalt keresek. A sarokban az asztal mellett találok is egyet.
-Nincs kedved oda ahhoz az asztalhoz leülni? Meghívlak egy üdítőre, ha szeretnéd.-teszem fel a kérdést Marcinak, és ha úgy dönt, hogy kér egy  üdítőt, akkor együtt leülünk az asztalhoz és én rendelek neki üdítőt, magamnak pedig vajsört.
Utoljára módosította:Hornyák Gábor, 2013. szeptember 30. 16:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 1. 18:37 | Link

Hohohornyák Gágábor:O


Mindig megmenekülök, de tényleg! Valaki nagyon vigyáz rám, hogy a meleg helyzeteknél ne essen bántódásom. Sokszor mentették már meg az életem a gonosz bácsiktól, vagy a fulladástól, nos, most is ez történt. Még épp időben jött meg a bácsi, akinek még a nevét sem tudom, lerendezte az ittas fickót, aki szerencsére le is lépett. Sosem láttam meg részeg embereket, a szüleim nem engedtek arra a környékre, ahol ilyen alakok járkáltak, sőt... szinte ki sem tehettem a lábam a házból, szerintük az a legbiztonságosabb, ha szépen a fenekemen vagyok és nem csinálok semmit. Holott én is lógtam volna a srácokkal a suliból, bár mivel furcsának tartottak és butának nem keresték a társaságom. Végülis nem bánom, mindenféle hülyeséget csináltak, még a szemük sem állt jól. Mindegy. Miután a bácsi eltűz, egy ideig meg sem tudok szólalni, annyira megijedtem. Soha többé nem jövök ide, az biztos! A megmentőm rögtön kérdőre von, hogy mégis mi a frászért vagyok itt az éjszaka közepén. Dadogva, de elárulom neki.
 - Háháhát haza, a kakastélyba. - bököm ki.
Mostanában egyre furcsábbnak érzem magam, mintha változtam volna, nem is keveset. Pár hónappal ezelőtt még ki sem mertem volna bújni a Csikólakból, azt csináltam volna, mint egy bébi. Ettem, ittam és aludtam volna egész nap, no meg intéztem volna a wc-n a dolgaimat. Most meg lett egy csomó barátom, jártam külföldön, ahol David úgy viselkedett volna velem, mintha az apukám lett volna. Nagyon szeretem őt és Ellt is. Mintha a tesóim lennének, mindig is szerettem volna bátyusokat, akikre felnézhetek.
Eztán felteszem azt a kérdést a bácsinak, amit már Benjitől is kérdeztem. Ennek a férfinak is tökre olyan kinézete van, akárcsak egy hercegnek, így rátérek a lényegre. A válasza elszomorít, de sebaj.
 - Memert szőke a hajad és mamajdnem kék a szemed, meg megmentettél. - mondom mosolyogva. - Ó, nem, én csak lolovag vagyok, Bebenjamin hehercegnek szolgálok, az egyik rellonos srác. - árulom el neki. Jaaaaaaaaj, de régen találkoztam meg a királlyal, kicsit hiányzik, na, majd megbeszélek vele egy találkát! Legalább Noel lovag sokszor felkeres, hogy feladatokkal halmozzon el. Néha legszívesebben megverném, túl durvák a kérései. Eztán a bácsi meghív egy italra, természetesen nem mondhatok nemet, elindulok vele együtt ahhoz az asztalkához. A bácsi mellé telepszek le, így mégis biztonságosabban érzem magam.  A bácsi megrendeli az italokat és amíg meg nem érkeznek felteszek egy kérdést.
 - Amúgy mimi a neved? És mimióta vagy? Talán kétszer láttalak eddig a kastélyban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hornyák Gábor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 68
Összes hsz: 114
Írta: 2013. október 2. 18:02 | Link

Marcell


Életem során sok kedves, aranyos gyerekkel találkoztam, de egyikőjük se hasonlított Marcira. Marci teljesen más kedves, aranyos, és úgy érzem, hogy jó emberismerő, bár fura kérdései vannak, de ebben a korban ezek a kérdések természetesek számára, hisz érdeklődik és ismerkedik a világgal. Amikor Marcira nézek visszajönnek gyerekkori emlékeim, de azért nem idézgetem fel olyan sokáig magamban az emlékeket, hisz elég furán nézünk ki így is, hogy a kocsma közepén egymással szembe állunk, bizonyára már sok szempár szegeződik ránk, de valahogy ez most hidegen hagy. Meglepődök amikor Marci bejelenti, hogy ő is a kastélyban lakik, kétlem, hogy bármelyik ház tagja lenne.
- Te a kastélyban élsz?-teszem fel neki a kérdést, hangomon hallatszik, hogy nem nagyon tudom elképzelni, hogy mit csinálhat ott, számomra egy értelmes magyarázat létezik, hogy a gondviselője is a kastélyban van, és vele lakik, bár arról tudnék, de valószínűleg Marci úgy is elmagyarázza nekem, vagyis remélem, mert most jelen pillanatban elég butának érzem magam, hogy nem tudom felfogni ezt a helyzetet. És folytatódik a beszélgetés, melyben felteszi nekem a számomra furcs kérdést, hogy herceg vagyok-e, de látom a fiún, hogy a kérdésére kapott válaszommal kicsit elszomorítottam őt, és el is magyarázza, hogy miért. A magyarázaton mosolyra húzom a szám, mindig is aranyosnak és egy kicsit viccesnek találtam a gyerekek nézőpontját, így Marciét is annak találom.
-Sok olyan herceg van, akiknek nem szőke a hajuk. És azért mentettelek meg, mert láttam, hogy bajban voltál, de ettől nem vagyok herceg. Én is csak egy hétköznapi ember vagyok.-mosolygok Marcira, és figyelmesen hallgatom őt, bár amikor elmondja, hogy ő lovag és egy Benjamin nevű srácnak szolgál, akkor kicsit összeráncolom homlokomat, és értetlenkedő tekintettel nézek a fiúra.
-Szolgálsz? Szokott neked feladatokat adni, amiket meg kell csinálnod?-teszem fel a kérdést Marcinak. Nem lenne túl jó, ha egy nála idősebb srác kihasználná őt, és feladatokkal bízná meg, de van egy sanda gyanúm, hogy erről van szó. Marci elfogadja a meghívásomat az üdítőre és leülünk a szabad asztalhoz. Még várunk arra, hogy kihozzák az "italunkat", addig a kisfiú érdeklődik, hogy ki is vagyok én. A bemutatkozás az tényleg elmarad, így jogosnak találom a kérdését. És kedves mosollyal a számon válaszolok neki.
-Gábornak hívnak. És téged, hogy hívnak? Nemrég érkeztem a kastélyba, én vagyok az egyik új tanár. És te mióta vagy itt?-kérdezek vissza minden válaszom után a sráctól, és kis idő múlva kihozzák az üdítőt és a vajsört is.
Utoljára módosította:Hornyák Gábor, 2013. október 2. 18:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. október 5. 11:37 | Link

Zárás

Mást terveztem erre a napra. Kis nyugit, kis szellőt, si kifújja a fáadt gondolatokat az agyamból. Egyedüllétet, magányt a Hold fényénél. Ezzel szemben ennek a teljes ellentétét kaptam és a világért sem változtattam volna a törtéteken, holott eleinte valószínűleg megtettem volna. Ijesztően hamar megosztottam a lánnyal a múltam, aminek több oka is volt. Megbíztam Zorában, már elég régóta így voltam vele, de ezt a fordulópontot nem értük el a barátságunkban. Emellett az ivóhelyen ki is akartam próbálni, hogy mennyire gondolja komolyan a menekülés helyett választott útját. Ám ennek az eredménye is keresztbe húzta a számításaimat, és magamnak alig bevallva öröm cikázott végig a testemen felborzolva minden egyes szőrszálat.
Amint mellé telepdtem és kinyögtem egy hirtelen indulattól vezérelve a gondolataimat elámultam ismét, hogy milyen hatással van rám a Navinés. Egy ideig még rólam beszéltünk és részemről alaposan kiveséztük a dolgot. A saját gondolataim zárásaként megint eljárt a szám, a barnaság pirulását és visszakérdezését követően kicsit köhécseltem.
- Mert más vagy, mint a többiek.
Szinte összepréselt ajkakkal hánytam oda ezt a lánynak, de egész elfogadható hangvitelben. Nem az én kenyerem az a nőcsábászkodás, vagyis újabban nem. Beth előtt és eleinte nagyon tudtam űzni az ipart, máig sem felejtettem el a fortélyait, de az ő tásaságában valahogy szégyenleném megpróbálni elcsábítani. Hamar le is koptatna és sosem voltunk abban a viszonyban, hogy ez olyan gyakran megforduljon a fejünkben.
Elhessegettem a gondolatot, mialatt közelebb kerültünk egymáshoz és a boros kólából ittam pár kortyot. Nem éreztem fairnek, hogy ő jobbára ismer, tudja, honnan jöttem, mi és ki vagyok, ám én mit tudok róla azon túlmenően, hogy van egy ikertestvére ugyanabban a házban. Hamarost elmesélte a saját eddigi életét elgé tömören. Jóval egyszerűbb volt a dolga, ez tény és való, mégsem éreztem soha, hogy egy átlagos huszonéves átlagos gondolatokkal. Lélegzetvételnyi szünet után megadta az okot arra, hogy miért nem hittem soha olyannak, mint a többiek. 2 lány testvér, egy fiú és egy férj. Azért azt meg kell hagyni, hogy ez sem kispályá. Ha nem ilyen helyzetben lettem volna, még el is mosolyodom, ám pusztán kicsit megszorítottam a lány kezét.
- Mennyi ideig?
Ezt sikerült kérdeznem, bár valami mást akartam. Mit is pontosan? Fogalmam sincs. Ám hamar léptem ezen is, miután megmondta az időtartamot. Utolsó kérdésem nyilván villámcsapásként érte, nekem viszont egy ideje már motoszkát a fejemben. Csupán annyi ideje van, hogy értelmezze a kérdést és egy levegővétel, mert eztán ajkam övéire tapadt. Finom volt, semmi durvulás vagy erőszak nem volt benne, mégis olya érzéssel töltött el, melytől saját magam is megrettentem. De azt hiszem ő is. Mihelyst abbamaradt csók, szemeit fürkésztem. Több kellett. Ezek után nincs megállás, és valam hasonlót olvastam ki az ő íriszeiből is. Követeltem magunknak egy kulcsot az egyik helyi szobához azzal a kifogással, hogy már túl késő van visszabaktatni. Pultoskám kacsintott egyet és állítólag az egyik legkényelmesebb szobát kaptuk. Amint bezártam az ajtót lépteink után, a legkisebb gondunk az volt, hoy kissé nyikorog-e az alvóakalmatosság vagy nem. Valahogy mindkettőnket jobban foglalkozatott a másik...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kováts Marcell
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 5. 16:34 | Link

Hohornyák Gágágábor


Már megszoktam, hogy mindenki nagyobb nálam, és ha az illetőre rá akarok nézni, akkor bizony ki kell törnöm a nyakamat. Szeretem végig mérni az embereket a két kis szemecskémmel. Néha a kinézet alapján ítélem meg először az embereket, aztán kellemes csalódás ér, mikor kiderül, hogy akiről rosszat gondoltam, végül nem is úgy viselkedik. Például David. A kinézete is rosszfiús volt, no meg a beszédstílusa is, azóta ő legjobb barátom. Furcsa, nem igaz? Ez a bácsi kedves, elvégre megmentett és olyan, akárcsak Benjamin, egy herceggel van dolgom, már megint, azt hiszem. Hú, de jó lenne! Vagyis... nem olyan biztos. Lehetséges, hogy neki is szolgálnom kell, így is épp elég nehéz azokat a próbákat teljesíteni, amit Noel lovag kér. Attól félek egyszer nagy bajba fogok kerülni miatta.
 - Iiigen, a Nananavinében, a Csicsikólakban. - mondom. - Iiistván bábácsi a rorokonom, ő a Rerepüléstant tanítja. - árulok el mindent. Talán nemrég érkezett ez a bácsi, hiszen ha itt lenne egy ideje, akkor már tuti találkoztunk volna és tudná, hogy mégis hová tartozom. Nagyjából már minden diák és tanár, Bogolyfalvi lakos tisztában van az én történetemmel, vagy legalább azt tudják, hogy mégis mi a fészkes fenéért van itt egy 10 éves kisgyerek. Szépen helyet foglalunk az egyik üres asztalnál. Én szorosan a bácsi mellé teszem le a fenekem, így biztonságosabban érzem magam. Ekkor rátérek a lényegre: mellettem lévő herceg, vagy sem. Sajnos nemleges választ kapok, pedig már reménykedtem. Amit mond, az kicsit meglep, rögtön lereagálom.
 - Dededede... a memesékben a herceg mindig szőke, izmos, bábátor és életeket ment. -
Így van! És ez mind igaz Benjaminra és erre a bácsira itt mellettem, ő biztos a szerényebb fajtából való. Mindegy, nem nyaggatom ezzel tovább. Remélem hamarosan én is uralkodó leszek, legalább pár napig, olyan jó lehet. De még sokat kell dolgoznom, úgyhogy nem adom fel! A bácsi közben megrendeli az italainkat, majd érkezik a következő kérdés.
 - Igen, szoszoszokott. - feltérdelek, közel hajolok a füléhez, majd halkan megszólalok - lelegutóbb lele kellett szednem a legmagasabb toronyról a Rerellon zászlóját. Mememeredek volt, de sikerült. - visszacsüccsenek, majd mosolyogva nézek fel rá. Ha csakúgy találkoztam vele, nem biztos, hogy ezt az információt az orrára kötöttem volna, nem nagyon bízom meg az emberekben. De aki megmentette az életem és ad inni, annak kisebb titkokat elárulok. Az egyik pincér meghozza italainkat, én elveszem a narancslét, belekortyolok és hallgatom mit mond a férfi. Amikor kiejti a száján, hogy ő bizony tanár köhögni kezdek. Kerek szemekkel nézek fel rá. Miiiiii?? Ezt nem mondhatja komolyan! Ha István bácsinak elmondja milyen csúnya dolgokat teszek délelőttönként vagy esténként élve megfőz, mint Hókuszpók a törpöket.
 - Úristen! Kékékérem bábácsi, nene köpjön be István bábácsinál! Ő nenem tudja mimiket csinálok... - eddig tegeztem, de mégiscsak tanár, meg kell adni a tiszteletet. - Az én nenevem Mamarci, és nyár óta vavagyok itt. - válaszolok a kérdésére. - És tétényleg bábármit memegteszek, amit kér a bácsi, csak ne mondjon semmit István bácsinak. - nézek rá szépen. Nagy pácban vagyok!
Utoljára módosította:Kováts Marcell, 2013. október 13. 09:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. október 12. 20:00 | Link

Amanda <3
ruha


10 hét. Csak ennyi volt, amíg senki sem hallott róla semmit. Nem adott életjelet, senki sem tudhatta hol van, mit csinál, vagy él-e még, igazából Alex sem. Mikor régi életét lezárta, és elkezdte az új fejezetet, akkor már voltak tervei, hogy ez miből is fog állni, és noha gyökeres változásnak is tűntek azok, amiket művelt, igazából még alig történt vele valami. Aztán jött egy hirtelen gondolat, hogy el kell innen mennie. Úgy kezdett neki a pakolásnak, hogy vissza se jön, majd mire a végére ért már sikerült rendbe tennie gondolatait annyira, hogy ezt az ötletet hanyagolja. Hogy hova, és miért tehát még kérdés, csak lejelentkezett és ment. Mindig is voltak értelmetlen gondolatai, lesznek is, de talán ez túltett mindegyiken.
Nem a térképre rábökős módszer, és nem is egy idegen megkérdezése döntötte végül el, hogy hol is fog megmaradni, hanem az álma. Felült a vonatra, és egész egyszerűen elaludt. Innen jött az ötlet, hogy a végállomás Flöha lesz. Egy német kisváros. Soha nem járt még ott, csak hallott róla, de azok alapján biztos volt benne, hogy ez jó lesz neki. Még csak véletlenből sem ismerheti senki, szinte meg sem tud szólalni németül - bár az angol majd bizonyára kisegíti -, valamint itt nyugalomra talál. Nem elsődleges célja, mert tombolni is szeretett volna, de így volt teljes a változás.
Szóval kivett egy albérletet a város külső részében, a természethez közel, és teljesen normális életet élt. Ugyanúgy szórakozott, rengeteget, és mivel senki sem ismerte egy kicsit sem, bizonyára egy minimális kicsike kis jó véleményük sem volt róla. Csak ez őt nem érdekelte. Főleg azért, mert a lelki világa romokban hevert, így azonban minden megmaradt neki. A magány, az volt neki.
Aztán a következő ötlete volt teljesen abszurd. Mikor beleszokott, akkor egy kicsit jobban megismerkedett egy fiúval. Nem történt köztük semmi, csak tömör három órában elmesélte neki az élettörténetét, és utána rájött, hogy elrontotta. Elrontotta ezen élete építésének kezdeti fázisában... És jól tette. Úgyhogy mindent otthagyott és visszajött.
Amint hazaért az volt az első, hogy igazándiból semmivel sem foglalkozva ledobta otthon a cuccait, és táskáját felkapva elindult. Hogy hova? Hát egyértelmű, hogy a csárdába. Gyorsan, feltűnés nélkül elérte célját, majd a belépve természetesen kapott pár furcsálló és meglepődött tekintet, meg a megjegyzéseket, a 'De rég láttalak'-on át a 'Hát te még élsz?!'-ig. Csak mosolygott, hát azért el nem felejtették. Ahogy azt sem, hogy az alap a vajsör, így a pultos lány már nyomta is a kezébe, ő pedig elindult egy nem is távoli, szimpatikus asztalhoz, lerakta a táskáját, majd kényelembe helyezte magát a széken. Kortyolt egyet italából, aztán egy látszólag igazi mosollyal gondolkodott, most akkor hogyan tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2013. október 15. 20:49 | Link

Lotte <3
-Viselet-

Kellemetlen vagy sem, azt még nem tudja megítélni, de elég nagy fordulatot vett az élete, amihez ideje lenne alkalmazkodnia. Mostanában veszi csak észre magán, hogy lelkileg mennyire meggyengült, szégyenszemre lassan azt kell, hogy mondja, hogy gyenge lelkileg, fizikailag semmi jele, összeszedte magát, fogjuk rá, de ismét túl sok minden taglózta le ahhoz, hogy normálisan álljon a dolgaihoz. A barátai fel és eltűnnek sorra, alapvetően nem jár a nyakukra, de most, mikor érzi, hogy nem csak nála nem oké a dolog aggódik. Tudja, hogy Lotte felszívódásának komoly oka kell, hogy legyen. Pár megszorongatott falusi kisdiák hamar elköpte, hogy ma érkezett vissza, gondolkodás nélkül ment le a faluba, józan eszét használva pedig természetesen a csárdát célozta be, szinte száz százalékig biztos volt benne, hogy itt fogja találni.
A talpig feketébe öltözött szép szemű belibbent, és minden köszönés, vagy a pillantások figyelembe vétele indult el az önelégült tekintetével a lány felé. Ez kizárólag magának szólt, mert megint igaza volt. Hamar átcsap a tekintete a megszokott és normálisba, ám az aggodalom néminemű jele kiütközik rajta. Ha akarná, akkor se tudná titkolni, de nem is ez a cél, szeretné tudni mi a fészkes fene folyik itt körülötte, ami momentán egy nagy rakás trágya, mert mind a maga, mind a barátai élete valahol ilyen sémán mozognak. Elég csak ránézni, a hamarosan magával egy asztalnál tudható lányra, vagy Mirára, na nem mintha a többiek jobbak lennének. Ezek csak példák, a statisztikusoknak alanyi esetek, neki meg, amilyen önző szemét mostanság, csak egyel több ok arra, hogy magát jobbnak és szerencsésebbnek lássa, azaz éppen így érez, aztán lehet, hogy az este végére ez megváltozik, lehull az álca, aztán lesz, ami lesz alapon kiborul a bili.
Mindezek annyira gyorsan zajlanak le a fejében, hogy észre sem veszi, hogy már a lányhoz érkezik, akit mosolyogva ölel át, majd két puszi kíséretében, semmi köszönés nélkül vág a közepébe, nyilván a lány is tudja, hogy nem tiszteletlenségből teszi, egyszerűen szükségtelen a formalitás. Egyébként meg nem fog a sablonos, „hova tűntél el” dologgal jönni, a lényegre kíváncsi, amihez némi hajtóerő szükségességét érzi.
- Négy tequilát! – Leveszi a sálat a nyakából, majd a szék támlájára teszi, lábait keresztbe veti, aztán Lottéra tekint, akire rá van írva, hogy fel akar szabadulni, Manda sincs ezzel másként.
- A vajsörön túl is van ám élet… - Kezdi csípősen, de semmi rossz nem húzódik mögötte. – Kezded te, vagy kezdjem én? Mindketten tudjuk, hogy okkal vagy itt, én pedig okkal jöttem pont ide utánad…
Jogos, ha annyira nem lenne ez a dolog ma helyfüggő, simán meglátogatta volna holnap az otthonában, vagy a suliban valamikor, vagy bárhol másutt megbeszélés után, de egyrészt, egyből kereste, másfelől, Lotte ért hozzá hol kell magát megtalálhatónak tennie. Pillanatnyilag így érzi…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. október 17. 15:27 | Link

Manda <3


Igazság szerint talán nem a legjobb dolog, amit tehet, hogy egyedül marad a gondolataival és még iszik is, mert hogy azt bizony nagyobb mennyiségben tervezte. Tisztában van vele, hogy nem megoldás, és hogy csak pillanatnyi feloldódás, ellazulás, aztán másnap meg sokszorosan annyit kell agyalnia, mint előtte, de hát érdekli is őt. Jól elvan a maga kis világában, amíg egy ismerős arcot nem vél felfedezni maga mellett. Amanda, akit milyen régen is látott, és most rögtön öleléssel és két puszival üdvözli. Valahogy az első ösztönös érzése, hogy oka van most az ittlétüknek, és ez bizony nem véletlen, de reflexből mosolyra is húzódik szája. Halovány, de legalább igazi ez már, mert tényleg örül a lánynak.
Hirtelen jönnek a szavak, de azért sikerül felfognia, hogy négy tequilát rendelt barátnője, így még egy pillantást vet a vajsörre, amit a rellonos szavai után egy határozott mozdulattal jó távol helyez magától. Magabiztos félmosollyal hallgatja a további mondandóját, majd nem is vár pár másodpercnél többet a válaszadásra.
- De ha ezzel kezdem, akkor legalább még az elején teljesen tiszta gondolataim vannak... - talán értheti is, hogy mire gondol a szőkeség. Végül is, ha már itt így összefutottak, és szavaiból is megítélve... nem a legrózsásabb időszakot élik. Éppen ezért egy apró sóhaj után folytatja. - Az ok nálam egyszerű. Visszajöttem, és kezdésként rögtön szükségem volt erre, hogy visszarázódjak. Tudom, nincs értelme kerülgetnem a témát, hogy miért is léptem le, meg hogyan s miként volt ez az egész, de... kezdhetnél - ezzel pedig lényegében minden gondolatát elmondta, ami eszébe jutott. A meséléshez egy kicsit még össze kellett szednie magát, de igazából annyira nem is egy hűdehűha történet... csak a lelki világának megterhelő, és amennyire a vele szemben ülő ismeri, tudni is fogja. Ennek ellenére pedig képes nem mindig saját magával foglalkozni, és a szemkontaktust tartva, a másik érezheti, hogy tényleges érdeklődést is mutat feléje. Mivel komolyan tudni szeretné, hogy vele mi van. Az alap kíváncsisága, és ki tudja miért fontos is neki a lány, így ez természetes.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2013. október 21. 22:24 | Link

Oli
Cucc

A mai nap fárasztó volt, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó italokat szolgálni fel illuminált állapotban lévő kétes személyeknek, hogy szépen fogalmazzak. Igyekeztem nem csalódást okozni, de egy két ízesebb káromkodás kicsúszott a számon, amikor nem hagytak békén. Szívesen küldtem volna rájuk ártást, vagy bármit amivel ártalmatlanná lehet őket tenni, de sajnos: 1. Nem tudok varázsolni, ön és közveszélyes vagyok. 2. A pálcám valamelyik csomagom legalján van eldugva, előlem, biztos helyen. Sajnos nekem nem jutott annyi varázserő, amennyi az apámnak, vagy talán az anyámnak, akit nem is ismerek. Soha nem bánkódtam emiatt ennyire, mint most. A záróra közeledtével azonban elcsendesültek a népek, csak néhány sötét alak ült az egyik sarokban de ők meg rám sem bagóztak, így hát én is hasonlóan tettem. Leszedtem pár asztalt, fölsöpörtem az üvegszilánkokat, seprűvel, lapáttal és a tulajdon két kis kezemmel. Rendet tettem egy kicsit a belső pulton, helyrepakoltam az italokat. Ez már igazán több volt, mint amire vállalkoztam, de igyekeztem lelkiismeretes gyerekkén viselkedni, ha már egyszer bevállaltam, akkor csináljam normálisan alapon. Körbenéztem még néhányszor, majd mikor úgy ítéltem meg, hogy ez így rendben lesz, jóváhagytam magamnak egy kis pihenőt. Felpattantam a pultra, a fél lábam lelógott, a másikat felhúztam és azon pihentettem az államat. A semmitevésbe gyorsan belelehet unni és mivel én köztudottan nem vagyok egy nyugodt teremtés előkaptam az iskolaújság egyik hátrahagyott, eláztatott példányát és fellapoztam. Tele volt ismeretlen nevekkel és alakokkal, mégis szórakozottan olvasgattam, kicsit irigyelve azokat akik fent tanulnak a kastélyban. Nem mintha nem lennék elégedett az életemmel, az vagyok, csak valahol mélyen mindig is szerettem volna normálisan varázsolni, de képtelen vagyok rá, ez a rút igazság. Olyannyira belemélyedek a dologba, hogy halkan dudorászni kezdek és még a lábamat is ritmusra himbálom, ilyen hiperaktív vagyok.
Utoljára módosította:Lexine Westbrook, 2013. október 21. 22:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. október 22. 17:31 | Link

Lexine

Ha az ember magányra vágyik, nem is tehet jobbat, mint, hogy végigsétál az éjjeli, sötét, és néhány kóbor macskától eltekintve néptelen, falusi utcahálózaton. Ez a tudás még bármikor hasznos lehet, annak ellenére, hogy az elsődleges célom nem ez volt, amikor este elindultam a kastélyból a faluba. Nem, egészen más ok vezérelt, és ha jobban belegondolok, nagyrészt meg is kaptam, amire vágytam. Persze, mint semmit, ezt sem adták ingyen.
Kezemet oldalamra szorítom, oda, ahol körülbelül egy órája egymás után több átok is eltalált. Nem láttam, és nem is foglalkoztam vele, hogy milyenek, volt éppen jobb elfoglaltságom is, mint például az életben maradás. Érzem, hogy ujjaim enyhén nedvesek a mai estének köszönhetően jó néhány szakadást számláló kabáton is áthatoló vértől, bár gondolom, hogy a kint szitáló eső sem segített az ügyön. Kezemet a sebre szorítom, bár érzem a lüktető fájdalmat, nem akadályoz meg benne, hogy a kastély felé sétáljak. Úti célom azonban, amint meglátom a csárda ablakában pislákoló világosságot, gyorsan megváltozik. Hirtelenjében leellenőrzöm fizikai állapotomat; az oldalamon lévő vágáson, és néhány horzsoláson a hajam tövében és a szemem alatt kívül semmi olyan, ami ne várhatna még egy kicsit. Úgy érzem, kell egy ital, hogy tompítsa a lüktetést. Voltam már rosszabb állapotban is, amiből az alkohol jótékony - fertőtlenítő és fájdalomcsillapító - hatása kihúzott.
Az ajtón belépve az egész szembetűnően üres. Nem hiszem, hogy láttam a helyet valaha ennyire kihaltnak, pedig évek óta rendszeresen látogatom. Azt hiszem, ezt teszi az éjszaka és hajnal közötti időszak, amikor már mindenki hazamegy, vagy éppen eldől az egyik kültéri padon. Én furcsán nem érzem magamat fáradtnak, az adrenalin a párbajból még mindig lüktet az ereimben. Lassan, megfontolt lépésekkel sétálok a pulthoz, ahol a csárdában tartózkodó egyetlen személy foglal helyet. Nincs szükségem rá, hogy meglássa rajtam a sebet, az csak kérdéseket szülne, amikkel kapcsolatban sosincs jó érzésem - főként a kezében tartott pletykalapot felfedezve.
- Egy bourbont kérek. - Ez a legbeváltabb, még mindig az egyik legerősebb ital, amelyre gondolni tudok. Nem érdekel, hogy zárva vannak, olyan apróságokkal sincs energiám meg kedvem foglalkozni, mint az illem. A pulthoz érve nekidőlök, sejtem, hogy a sebnek, amelyet a fekete kabát jótékonyan eltakar, nem tenne jót, ha megpróbálnék felülni az egyik székre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2013. október 23. 11:26 | Link

Oli

Igyekszem jótékonyan eltölteni a fennmaradt időt, de semmi olyan nem jut az eszembe amitől az óra mutatója gyorsabban ketyegne. A percek lassan vánszorognak és úgy érzem, ahogy közeledik a záróra ideje, egyre lassabban. A két férfi, akik a sötét sarokban ülnek, felállnak és egy apró biccentés közepette elindulnak az ajtó felé. Viszonozom az apró gesztust, a tekintettem kikísérem őket, majd mikor becsukódik mögöttük az ajtó jólesően felsóhajtok. Nyilván Jamie nem fogja bánni, ha ma egy kicsivel hamarabb csönget ki a csárdában. Már épp készülnék beugrani a pult mögé, amikor az ajtó ismét kinyílik. Elfintorodom, arra gondolva, hogy egy iszákos öregember fog belépni, aki órák hosszat fog fárasztani a szerinte humoros dumájával, de csalódnom kell. Egy srác az, aki velem egy idős lehet, bár elég ramaty állapotban van. Lekapom róla a tekintetemet, végül is ez nem egy kifutó ahol nézni kell ahogy a delikvens végigbotorkál. Azonban amikor megérkezik a pulthoz kénytelen vagyok ráemelni a tekintetem. Nem játszik szószátyárost, fukaron kinyögni, hogy mi kell neki. Bólintok, beugrom a pult mögé, megpörgetem az üveget a kezemben - na ehhez például értek - a másikkal a pohár után nyúlok.
- Legyen dupla, ahogy elnézem rád fér.
Futólag végigpillantok rajta, majd mikor kitöltöttem a méretes italt leteszem elé. Mondanám, hogy egészségére, de azt hiszem, nem ez lesz az, amitől jobban lesz. Ráadásul az alkohol bizonyítottan lassan öli a szervezetet, és ha a drága jó gyerek ilyen italt iszik, bizonyára nem kispályás. Nem mintha én olyan szent lennék, nem vetem meg a finom italokat, de a whiskeytől  biztosan köhögnék egy sort, főleg, ha csak tisztán kellene inni. A gondolatmenet végén megigazítom a sapkámat, lekapom a külső pultról az újságot, nekidőlök a belsőnek és tovább lapozgatom, csak azért, hogy ne bámuljam őt. Az mégiscsak illetlenség, ráadásul nem úgy tűnik, mintha beszélgetésre vágyna, jobb is, mert én semmilyen lélekbalzsammal nem tudok szolgálni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. október 23. 19:43 | Link

Lexine


Pillantásomat még egyszer körüljáratom a poros kocsmán - bocsánat, csárdán -, és hálát adok az égnek, hogy nem tartózkodik itt rajtam és a lányon kívül senki. Persze, ha belegondolok, egyáltalán nem meglepő, hiszen már jócskán benne vagyunk az éjszakában, de mégis... Ahogy hallottam vannak olyan törzsvendégek, akik itt ülnek hajnalig, hogy aztán néhány óra alvás után ismét visszataláljanak a már megszokott helyükre, amit a többiek is már csak tiszteletből szabadon hagynak számukra. Az egésznek egészen családias hangulata van nagy általánosságban, amit egyesek biztosan tudnak értékelni. Most azonban az egész hely rideg képet fest a szemem elé, már alig pislákol néhány gyertya, emberek sehol - ami mint említettem, egyáltalán nem probléma a számomra -, és még a megszokottabbnál is porosabbnak és egyszerűbbnek tűnik.
Nincs több időm az ellenség után kutakodni, hiszen a pultos lány az elvárásaimmal ellentétben válaszol. Értékelem, ha egyedül hagynak, és nem kényszerítenek a beszédre, főleg egy ilyen este után, de azt hiszem, most nem árt meghálálni, hogy egyáltalán hajlandó volt kiszolgálni. Nyilván zárni akart már, mikor én beszenvedtem magamat az ajtón. Mielőtt válaszolnék, végigmérem a velem szemben állót; furcsa, de még nem láttam az iskola környékén, azonban meglehetősen fiatalnak tűnt. Nagyjából egykorúak lehettünk. Így ismeretlenül is irigyeltem, hogy neki nem kellett a kastély falai között poshadnia még most is, hanem szabadon élhetett - feltételezem, hogy lent a faluban. Bár a munkájára nem voltam irigy, nekem nehezemre esne naphosszat jópofizni az idegesítő idegenekkel. Nem az én vérmérsékletemnek való a dolog.
- Egy adag sebgyógyító bájitalod nincs véletlenül? Az is rám férne. - Rámosolygok, már amennyire jelenleg telik, szó, mi szó, nem lenne ellenemre néhány adagnyi bájital. Bár tény, hogy már az első korty a bourbonból enyhíteni kezdi a fájdalmamat, ez csak felszínes, attól még a seb nem fog begyógyulni. Nem aggódok, hogy esetleg elvérzek, annyira nem folyik a sebből a vérem, ezért nem is sietek túlzottan vissza a kastélyba. Egyre inkább kezdek ráfanyalodni, hogy elővegyem a pálcámat, és elintézzem egy gyógyító igével, azonban ez mindig a legkockázatosabb megoldás.
Pillantásom a lány kezében tartott újságra kúszik, mire kényszeresen előtör belőlem egy fintor. Gyűlöltem azt a szennylapot, semmi értelme nem volt az egészben, és ami a legnagyobb hátrányának számított, hogy az iskola falai közül kikerülve még itt is találkozhattam vele. Pedig nem voltam felkészült állapotban a pletykákra.
- Van benne valami érdekes? - Hangom csöpög a gúnytól, természetesen nemleges válaszra számítok. Abban az újságban maximum idegtépő dolgokról írhatnak, nem pedig érdekesekről, vagy éppen kellemesekről. Mégis, veszik, mint a cukrot, szóval valamit nagyon is jól csinálhat a szerkesztőség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2013. október 27. 12:00 | Link

Oli

A kérdésre felemelem a fejemet és végigvezetem a tekintetemet szerencsétlenen. Nincs jó bőrben, ez tény, de nem gondoltam volna, hogy ekkora lehet a baj. Összevonom a szemöldökömet és nekidől a velem szemben lévő pultrésznek.
- Megengeded, hogy vessek rá egy pillantást?
Éppenséggel tudnék rajta segíteni, ha nagyon megerőltetném magamat. Mivel én gyakran szerzek sebeket, mindig van nálam bájital, de nem tudom, hogy az a mennyiség elengedő lesz-e. Tapasztalatot bőven szerezte az évek során az adagolásából, mivel az apám is gyakran állított haza a kocsmából felszakadt szemöldökkel vagy vérző szájjal. Ezek voltak az én mindennapjaim. Félszegen ránézek a srácra, mint aki attól fél, mikor zuhan itt előtte össze a kedves kuncsaft. De kitelik tőle egy mosoly, szóval belehalni nem fog, vagy legalábbis nagyon remélem, nem tenne jó a csárda hírnevének, ha valaki itt lehelné ki a lelkét, ráadásul az én jelenlétemben.
- Nekem minden érdekes, mivel egy név sem cseng még csak ismerősen sem, gondoltam nem árthat ha belelapozok.
Vállat vonok, nekem aztán édes mindegy, hogy mit olvasok, inkább haza akarok menni és ledőlni aludni, nem pedig itt tengetni a drága időmet, amiből amúgy rengeteg van, de nem ilyen dolgokra. Fölkapaszkodok a pultra, mert igen lusta vagyok körbemenni, esetlen tornász módjára átmászok és leugrok az ismeretlen mellett, készen arra, hogy megszemléljek egy valószínűsíthetően gusztustalan, vérző sebet. Nem voltam az a típusú lány, aki rosszul lesz, vagy fintorogni kezd, nem az én stílusom én kemény vagyok, mint egy szikla, legalábbis ilyen szempontból.
- Na rajta, nem akarom, hogy itt halj meg nekem, az én lelkemen a száradna.
Noszogatom és felvont szemöldökkel nézek rá. Én tényleg komolyan gondoltam amit mondtam, nem csak a gyomromat akartam hűteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2013. október 27. 17:52 | Link

Dave
Vasárnap késő este


Az eső ütemesen kopog körülöttük, a zajok is elültek már. Nincs bunyóra vágyó gorillatestület, nincsenek kések, csak a vér csordogál egyenletes sebességgel apró patakot alkotva, majd a betonon kiszélesedik, elmosódik, keveredik a vízzel és egész kis tócsává oldódik. Persze nagyobb területet színez, mint amennyi ő maga mennyiségre. Ha ennyi vére elfolyt volna, már rég halott lenne, de még messze áll ő a haldoklástól.
Furcsa csavar, hogy pont Daviddel hozta össze ma éjszaka a véletlen, pontosabban a srácot idevetette az útjába, bár ha nem így történik, a torka már el lenne metszve és itt feküdne kiterülve. Helyette itt fekszik a betonon, a még jobban rákezdő esőben, és azon filózik, hogy össze kellene szedni a sebét, meg önmagát és elkél ehhez a segítség.
Nem kellene hősködnie, persze, tudja, óh, de még mennyire. Az általa okozott szúrt sebekkel sem szabad könnyedén bánni és most visszájára fordult az egész. Első kézből tapasztalhatta meg, milyen az, ha beleáll az oldalába egy éles szerszám. Fura, sőt vicces, hogy határozottan röhög magában ezen az egészen. Nem azt érzi, hogy „Úristen, megszúrtak!”, hanem „Tök poén, végre tudom, milyen ez.” .  Szerencsére szervet nem ért a kés, vagyis hát, ha valaki is megvizsgálná, gyógyító ember, az azonnal rájönne, hogy a szerencsés véletlennek köszönhetően sem a mája, sem semmije nem lett lyukas.
Kinyög egy köszönetet, s ami igaz az igaz, nem szokta ezt gyakran használni, de ha már a nyomorult életéről volt szó, igenis kinyitja a pofáját ennyire, sőt még el is vigyorodik, csak ez se tart sokáig. A fájdalom letöröl mindent az arcáról elég gyorsan. Üggyel-bajjal feltápászkodnak, ő nem ellenkezik David manőverei ellen és valahogy elindulnak a csárda felé. Már áhítozva gondol a jó orosz vodkára, ami majd lezsibbasztja reményei szerint mind az agyát, mind a sebét. Csak össze kell varrja és bekötözze- az elmélet egyszerű, a gyakorlat ezután jön.
Kissé köhög még az úton, menni megy viszonylag rendes tempóban, csak grimaszolva, s közben válaszolni is jut ereje. Egész szívós, ezt meg kell hagyni.
-Francosan fáj az oldalam... de nem hiszem, hogy szervet talált... az rosszabb lenne... Te hallod... kezdjük rögtön két üveg vodkával, oui? – megint elvigyorodik, miközben odaérnek a csárda elé, s nemsokára már be is mennek. A figyelő tekintetekre most tesz rá magasról és amúgy is... Ki a francot érdekli, míg bele nem kötnek? Odabent a két üveg vodkát lerendelik, aztán már csak a tű meg a cérna és némi meleg víz kellene... Na jó, előbb a pia, aztán a többi. Ha már megvan a szükséges muníció, tele tölti fél kézzel magának is, Davidnek is, s ő részéről húzza is le a sajátját, még ha most meg is fogja csapni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. október 27. 19:21 | Link

Mihael.
-késő éjjel-


A sétány fái kezdenek meghajolni az erősödő szél akarata alatt. Az a pillanatnyi megkönnyebbült érzés, hogy egy vándor lelket majdcsak ideesz a fene azon nyomban el is tűnt, ahogy átázott hajamat éreztem a fejemhez tapadni. Senki sem szeret esőben sétálni, hacsak az illető nem őrült vagy elmebajos, de ezzel sem mennénk sokra. Mihael támadói eltérő időpontban ugyan, de mind felvette a nyúlcipőt, a legjava az igencsak merülőben lévő pisztolyomnak köszönhetően. A Rellonos igencsak meglepett azzal, hogy nem rázta le magáról a segítő kezem, de ha az ő helyzetében lennék, én sem ellenkeznék. Óvatosan két lábra álltunk ő szinte végig a köhögésével küzdve meg persze a fájdalommal, mely akkor keletkezik, mikor rekeszizma összehúzódik, hogy köhögjön , emlékeztetve erre a fiút, hogy az oldalában lévő seb még mindig jelen van. Szétmossa az eső a vért, mely lassan feloldódott a betonról és az alacsonyabb rész felé indult meg görbe utakat törve magának.
15-20 perc alatt a gatyánkból is csavarni lehetett a vizet, mikor szinten csurom vizes cipőmmel berúgtam a kocsma ajtaját csendet és figyelmet teremtve ezzel. A két üveg vodkás kérdésére boldogan feleltem pozitív visszajelzést, így a pulthoz érve komolyan két teljes üveg vodkát kért a fiú ellentmondást nem tűrő hangon. Ki is hozta a pultos igencsak nagy szemeket meresztve ránk és két poharat mellékelve. Mihael kitöltötte magának, én az üveg nyakát szorongatva csókoltam meg azt.
- Egy kést. Tűzbe tartott éllel. Mozogj picim ,mintha élnél!
Utasítottam a leányzót, aki nem tudta hova tenni ezt a parancsomat, ám hátralibbenve elindult elkészíteni azt, kíg Mihaelhez fordultam.
- Dave, üdv. Haver, ez nem az a pillanat, hogy engedném összevarrni magadnak a sebed.
Kúszott a tekintetem a mellettem állo falfehér suhancra, majd a válla felett elnézve elhült bennem a vér. Az öt támadójából a három gyávábbik itt keresett menedéket és most kaján vigyorral közelítenek a felénk. A tagbaszakadt izompacsirta barátom egy tőrt szorongatva, a másik kettő IQ-fighter fülig érő vigyorral haladnak egyenletesen a főnök mögött egy lépéssel. Nem szólok semmit, a csend így is kézzelfogható a helységben, a légy szárnyának rezzenése is visszhangzik. Majd prefirériás látással érzékelem, hogy megjött a pultos a hevített késsel.
Ekkor pillantok ismét Mihaelre, akiben remélhetőleg van még annyi lélekjelenlét, hogy fogja a helyzetet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2013. október 27. 22:11 | Link

Dave
késő éjjel


A csárdába már majdnem úszva esnek be, legalábbis úgy néznek ki, mint a japán bálnavadászok egy redva éjszaka után, amikor semmit nem fogtak. Mi tagadás, ritka trágya egy idő lett rövid idő alatt, ráadásul ilyenkor az eső nem simán hideg, hanem vérfagyasztó hatású. Ritka kritikán aluli és összefagyasztja még a nemesebbik felét is főleg nekik. Jól jön most a két üveg vodka és részéről azért még tölt, mert nem meri vállalni, hogy egyből benyakaljon egy üveggel. Jobb adagolni, mint a gyógyszert, ha már most annak szánja.
A pia jólesően égeti végig a torkát és ezzel időlegesen kiüti a tetves köhögését is, de nem csak ennyi, hanem szabályosan lángra lobbantja a belsőjét is. Ezzel együtt az első pillanatokban még élesebben érzi a sebét, aztán elkezd zsibbadni az egész, meg vele együtt az agya is átmegy valami transz állapoton, hogy mire magához tér, már túl van azokon a pontokon, hogy fáradtság, fájdalom, és csak az alkohol kezd dolgozni benne. Mert időközben újratöltött azért magának, kell a kezelés.
-Mihael.- Biccent egy rövidet még mindig a transzos állapotban egyelőre, melynek mindjárt vége szakad és átesik abba a másik jobbikba. A megjegyzésre rápillant Dave-re, majd megereszt egy bárgyú, kissé beállt félvigyort, s csak megrázza a fejét előbb.
-Pedig ezt össze kell, boccs. Másképp lőhetem magam. Na még eggyel.- Ez úgy a negyedik gyorspohár, de nem sajnálja, és milyen jó, hogy most már átlibbent a feje az éber helyzetbe, mert ekkor kapja el Dave tekintetét is. Hát az mintha kisregény volna. Tisztán olvas belőle, hogy gáz van és nem kicsi, ahogy a csend is ezt mutatja. Az agya mégis egész tisztán kattog, ha nem számolja az oldalába nyilalló fájdalmat mozgáskor. Ugyanis kitapogatja az öngyújtóját a zsebében, checked. Nyakon ragadja a vodkás üveget és akkorát húz belőle, amennyi elfér a szájában lenyelés nélkül. Checked. Ezután feláll, röviden biccent a vigyorgó, közeledő trógerek felé, maga elé, a szája magasságába tartja az öngyújtót, beindítja, majd permetezve kiköpi a vodkát... Ismerjük a hatást? Ez a natúr lángszóró, ha még nem láttál ilyet?
Azt már nem sasolja, hányat kapott el vele, mert éppen utántölt, amennyire gyorsan csak tud. Azt reméli, közben Dave is akcióba lendült és lefoglalja a dögöket, míg ő feltankol a következő túrával.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2013. október 27. 22:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. október 27. 22:46 | Link

Mihael.
- késő éjjel -


Mikor nagy nehezen lebotorkáltam összeakadó lábakkal a vonatról, nem hittem volna, hogy ennél a napnál jöhet még több is. Baileys és Debra mégmindig Leonál dekkolnak, elég volt résnyire kinyitnom a szobája ajtaját, hogym az apró szempárok megcsillanjanak. A cuccaimat nemes egyszerűséggel bevágtam a szobámba és leginkább ennyit töltöttem a kastélyban a túrám előtt. Cigik dögivel mialatt egyre csak azon járt az agyam, hogy mit tegyeka húgommal. Ez már a vég, talán a legjobb az lenne mégis, ha idehoznám. De az meg a lehető legveszélyesebb...
Nem sokáig kellett ezen agyalnom, hamar megszállta agyamat a vörös köd, military üzemmódba kapcsolva szereltem le három behemótot, a másikak pedig javítani akartak a helyzetükön - sikertelenül. Megbarátkoztunk a gondolattal a földön fetrengővel, hogy ki a másik, és viszonylag kellemes meglepetés volt a fiú. És most ezzel mondtam valamit, nem szokásom véleményt változtatni, ha már egyszer van egy. Alig egy órá találkozás után túl voltunk egy fegyveres fenyítésen, egy újabb késelésen, kis fülcsavaráson és teljes átázáson. Az időjárás kergetett be minket a csárdába, no meg nyilván az a szúrt seb, de ez előbbi változtatta meg az irányomat a pubtól a kocsmához.
Minden tekintet ránk szegeződött, tetőtől talpig végigmértek minket, akik úgy néztünk ki, mintha egy boxmeccs túlélői lennénk véresen, sebesen, merő vizesen vodkára szomjazva. Mihael még azelőtt leadta a rendelést, hogy a pulthoz értünk volna, de a leányzó nem zavartatta magát sokáig a furcsa kérésen. Mire odabicegünk a fapulthoz már facsarn kezdi az orrom ez a szag. Utálok eső után gusztustalan szagokban lenni, de most mindössze megjegyzem magamban és nem is zavar tovább a tömény izzadtság és alkohol szaga. Kikaptuk az italokat, meglepetésemre minőséget kaptunk : Absolut vodkát. Minden bizonnyal fogta a csaj a szitut, hogy most nem ünnepelni jöttünk valami kis vacakkal. Amíg csak bírtam egy szusszal, ittam azt az eredeti orosz italt, mely lenyűgözően végigmarta a nyakam, nyelőcsövem és állapodott meg a gyomromban. Levágtam az asztalra az üveget, szemeim kissé összeszorítottam és megráztam a fejem hajamból csöpögtetve a vizet. Ekkor rendeltem a kést és kicsivel később méltóztattam a nevemet elárulni az egész kocsmának.
- Felőlem varrhatsz woodoo babákat meg eltört orrokat, de ez nem az az este, hogy magadon gyakorolj.
Meglepően jól beszéltem annak ellenére, hogy az üveg egynegyedét már magamba döntöttem. Felemeltem az üveget, majd mihelyst Mihael ismét ivott, én is megnyakaltam megint. Letéve pillantottam meg a barátainkat, akik nem valószínű, hogy csak a kedvenc könyvükről akarnának trécselni. Magabiztosan tartottak felénk és egy darabig csak bámultam őket felmérve a helyzetünket, az erőviszonyokat és a lehetőségeinket. A pultos lány nem vette észre a kialakult helyzetet, hogy a rosszabb bőrben lévő mögötti palik nem kedves szándékkal állnak ott. Letette a pultra a tálcát, melyen a kés volt és pillantásom eztán a tsamra esett, aki feltűnés nélkül matatott a zsebében. Majd abbahagyta, szabad kezével jól meghúzta a vodkát aztán saját tengelye körül megfordulva támadott. Nem számítottam erre, de nagyon tetszett a felhozatal. Azon minutában a tálcáért meg a késért nyúltam, és mihelyst kifogyott Misi kreatív lángszórója, én jöttem. A háromból az, aki legközelebb állt, igencsak rosszul festett, őt vágtam orrba a fatálcával teljes erőből : ki is feküdt. De persze én sem volta figyelmes, azért az a 3-4 deci vodka megadja a hatást, mert szabad utat engedtem a késelős fazonnak, aki nem habozott a hasamba szúrni azt az átkozott recés kést, nem sokkal a régi sebem fölé. Felüvöltve vetettem rá magam és nem tudtam, mi lesz, mihelyst földet érünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2013. október 28. 18:00 | Link

Dave
késő éjjel


A csárdában nem teketóriázik egyikőjük sem: hamar elkezdenek a pohár fenekére pislogni, Dave esetében egyenesen az üveg alja kerül vizsgálat alá. Ő meg elég könnyedén átlendül a nehézfejűség állapotán (szó szerint értve) a tiszta, éles, de már félrészeg állapotba. Tökre nem zavarná semmi, ha nem hasogatna a francos oldala, de még arra is van megoldás, a forró kés mindjárt érkezik és akkor legalább beforraszthatja a sebet úgy ahogy, aztán összevarrja akár tetszik társának, akár nem. Elég mocskosul makacs tud lenni, úgy hogy ezen lehet, megint összebalhéznak majd, de hát istenem, ki a dögevés szólna bele a kettejük vitájába? Két állat, két monstrum bunyóját senki nem akarja megszakítani átlag ésszel.
Ekkor szállingóznak be az extra vendégek, akiket nem kívántak a hátuk közepére sem. Leesik neki a tantusz már David nézéséből is, hogy itt parasztlázadás lesz perceken belül, szóval spontán ötlettől vezérelve kisebb grillpartyt rendez sebtében nem sajnálván a jó orosz vodkát és az öngyújtóját sem. Megérdemlik a mocskos disznók, sőt még többet is a pofájukba. Nem sajnálja egyiket sem, csak permetezi a vodkát, amíg tart, aztán már húzza is a következő túrát, míg David nekimegy a többinek késsel, tálcával, ami a kezébe akad. Kemény, egyre jobban vigyorog, főleg, hogy nyelt is valamennyi piát közben. Attól még a mozdulatai elég stabilak, ez dicséretes ilyen állapotban, hogy ő van. A vendégek nagyrésze már kereket oldott mellesleg- senki nem szeretne késhegyre vagy megégve kidögleni.
Legközelebb arra figyel már fel, hogy David a földön egy másik fazonnal, egy szintén a földön dekkol eszméletlenül, és az utolsó hapsi meg felé tart felhúzott ököllel. Na jó, eddig tartott a türelme (most igazán bárány volt! ): a pálcája előkerül az alkarjára szíjazott tartóból (nem, nem igazán egy pálcás ember, ha bunyóról van szó) és reppen a barom felé egy Petrificus Totalus, hogy nyughasson végre. Nos, amint a csávó eldőlt, a pálcát visszacsúsztatja a helyére, lehúzza a maradék vodkát az üvegből (jó nagy adag! ), majd az üveg alját odavágja a pulthoz (pultos lány sikítására ügyet sem vet) és megragadja hátulról a Davidet agyaló szemetet. A grabancánál fogva lök egyet rajta, hogy elüsse a legközelebbi asztalt a csávó, de közben ő maga is megroggyan kissé- a sérülése még mindig megvan ugye. Ez persze nem zavartatja abban, hogy homályos látással és egyre fogyó erővel ugyan, de a következő percben teljes súlyával ránehezedjen a kis leprás agyúra és a csorbát a torkának nyomja. A vér csíkot kezd rajzolni a tag bőrére, ahogy az üveg megvágja egy ponton.
-Na most... Elkotródsz innen a haverjaiddal együtt... nem jössz vissza többet... és, hogy legyek érthető, itt egy kis szuvenír, haver!- Ezzel megragadja a pasas jobb karját, felrántja rajta a kabátot és a csorbát üzembe helyezi: egy jó nagy X jelet váj bele véres úton az üvöltő férfi kezébe biztos, ami biztos alapon.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2013. október 28. 18:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. október 29. 16:08 | Link

Lexine


A fizikai fájdalom hatalmas nagy úr tud lenni, egyszerűen képtelenség bármi másra is koncentrálni, ha az apró - vagy éppen hatalmas - gyötrő-lüktető-sajgó érzés ott van az ember testének valamelyik pontjában. Mindenkinek sokszor kell fájdalmat éreznie, és ezzel együtt leküzdenie hozzá, hogy elhanyagolható legyen számára az egésznek a jelenléte, és más dolgokra is oda tudjon figyelni. Aztán van néhány elvetemült is - mint például én -, akik már egyenesen keresik a fájdalomszerzési lehetőségeket. Legalábbis mások ezt mondják, én úgy gondolom, hogy egyszerűen csak nem tudok megülni a fenekemen. Mindenkinek kell valami hobbi, nemde? Számomra ez. Mármint nem a sérülésekre gondolok, egyszerűen csak a "kalandokra" magukra. Na meg részben szükségem van rájuk, meglehetősen értékes dolgokat tudhat, és szerezhet meg az ember ilyen úton.
A kérdésére kérdőn felvonom a szemöldökömet. Kényszeresen kételkedek mindenkiben, aki csak segíteni akar rajtam, de gondolom ez az egész "gyerekkori trauma" velejárója, valamint a mellékhatások egyike. Lehet paranoiának nevezni, szerintem nem ennyire elfajult a helyzet. Sokkal inkább vagyok szimplán előrelátó, mint kényszeres megkérdőjelező. Mégsem értem, hogy a vadidegennek mi előnye lenne az én megsegítésemből - márpedig rellonos énem arra gyanakszik, hogy minden cselekedet után hátsó szándék áll.
- Volt már dolgod átok-okozta sérülésekkel? - Kérdésre kérdéssel felelni talán nem szép dolog, de már-már gondolkozás nélkül jön. Egy az, hogy nem adnám magamat hozzá nem értő kezébe, még szükség esetén sem. Kettő pedig, hogy nem ismerem a lányt, viszont, hogyha ért a sebek ellátásához, az meglehetősen sok mindent árul el róla. Zűrös múlt... igen, ebből van elég errefelé.
- Nem vagy diák... - Az egész sokkal inkább kijelentés, mint kérdés, nem is nagyon várok megerősítést. Nem láttam még a folyosókon, nem ismer senkit, ebből következik, hogy nem tartozhat az iskola tanulói közé. Itt lehetetlen úgy élni, hogy legalább egy név ne csengjen ismerősen a pletykalapot olvasva. Tapasztalat, én megpróbáltam, de nem jött össze.
Belekortyolok az italomba, és lehunyt szemekkel élvezem, ahogy a jótékony alkohol átjárja a testemet, és már kezdek is kissé érzéketlenné válni. Tudom, hogy ez nem sokra elég, de egyelőre kénytelen vagyok beérni vele, itt nem álmodozok róla, hogy mást is találhatnék. Valami olyat, ami nekem kellene. Kiürítem a poharamat, majd a csaj kérésére nekiállok a súlyos - és bizonyosan átvérzett - bőrkabát levételéhez, azonban a testembe hasító fájdalom megakadályoz benne. Akaratlanul felszisszenek, de mivel bírom a fájdalmat, folytatom a mozdulatot, ameddig a kabát le nem kerül rólam. Így még nem láthat rá a sebre, csupán a néhány vér borította szakadásra a pólóm textiljén, de hát hová sietünk? Még egyébként sem döntöttem el, hogy mennyire bízhatok meg benne, ahhoz kell egy kis idő. Ki tudja, akár a halálomat is akarhatja, mint 'oly sokan.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2013. október 30. 20:49 | Link

Oli

Tudom, mit csinálok, de valami azt súgja, hogy a delikvens nem igazán bízik bennem. Nos, jól teszi, én sem bíznék magamban, de most nem rólam szó, szóval könnyebben kezelem a helyzetet. Ha a saját véremet látnám kicsorogni, akkor nem lenne ekkora a szám, valamiért a saját sérüléseimhez mindig máshogy álltam hozzá, mindenfélét beleképzeltem, ami nem is volt ott. Pedig elég sokszor este el, úgyhogy edződni tudtam volna.
- Most hazudjak? Nem mindegy az neked?
Felvonom az egyik szemöldökömet, miközben unottan nekidőlök a pultnak és várom, hogy végre előhúzza a nyulat a kalapból. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy meggyógyítom-e vagy nem, de így biztosan nem tud visszamenni a kastélyba, én pedig biztos kifogom rakni innen, mert nem fogok miatta egy kocsmába éjszakázni.
- Még nem.
Bizony, az utóbbi időben elgondolkodtam rajta, hogy talán visszamegyek tanulni. Na nem vetem bele magamat igazán, mert pálcát senki ne adjon a kezembe aki még szeretne élni. Csupán hiányzik egy közeg, ami soha nem volt meg igazán. Jamienek hála, ha minden igaz, most egy helyben leszek egy darabig, szóval akár ki is alakíthatnék bizonyos kapcsolatokat, mondjuk lehetnének barátaim, ebbe elég fura belegondolni, mert sosem voltak.
- Sokkal rosszabb lesz, ha itt játszod a félholtad.
Égnek emelem a tekintetemet, még egy horkantásra is futja az erőmből, majd közelebb lépek hozzá, lesegítem róla a kabátját, végül anélkül, hogy bármiféle engedélyt kérnék, visszalépek a fájós oldalához és felhúzom a pólóját. Az első amit a srác megpillanthat az arcomon, az egy fintor.
- Hát ez valami veszett gusztustalan, csodálom, hogy még talpon vagy.
Én tuti kidőlnék, már a gondolattól hányingerem lesz, hogy rajtam valahol lenne egy ilyen seb. Felsóhajtok, igyekszem moderálni magamat, visszaugrok a pultra a kutakodok a pult alatt majd előveszem a bájitalos fiolát és lerakom elé.
- Mivel akarod bevenni? Alkohollal inkább nem ajánlom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 7 8 [9] 10 11 ... 19 ... 48 49 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed