Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az ebéd fontos része a napjának, mivel elég nagy a választék, igyekszik összeválogatni a nem hízlaló kajákat. Általában. De minden héten tart egy napot, ahol nem érdekli az egészség és ma van ez a nap. Így aztán egy elég nagynak számító grillezett hússzeletet eszik éppen, amikor letámadja őt volt évfolyamtársa - azóta sem hiszi el, hogy Csenge megbukott, tuti szivatja vele - és talán az egyetlen olyan barátja, aki még elsőből való. Nos, amikor még nem volt ilyen menő srác, csak egy a sok közül, mégis a lány haverkodott vele, amit így utólag persze meg tud érteni.
- Szevasz szöszim - üdvözli, majd gyorsan hozzá is teszi. - Miféle kutatómunkát... amúgy?! - néz rá kicsit értetlenül, miközben a lány helyet csinál magának. Szereti, ha valaki nem ijedős, de azért lehet, hogy a bátorságot nem a Rellon étkezőasztalánál kellene gyakorolni. Végül is neki mindegy, Benedek - akit Csenge arrébb tessékelt "finoman" - is csak kicsit sértődött meg, úgy tűnik a szőkének megint mákja van és megússza az esetet.
- Ki a fasz? - teszi le akést és a villát, majd azzal a lendülettel fordul is hátra. Ez a mozdulat félúton megakad, amiközben ő megforgatja a szemeit és nagy levegőt vesz, majd lebámul a bújócskázó levitásra. - A helyzet nem rossz, mássz rám még, baby - röhhen egyet Roland-stílusban, de még vár, hogy feltáruljon a mai nap titka. Azaz, hogy: mi van?!
- Vass Vivi azt hiszi, Csenge szerelmes... kibe is? - kérdezhetné még, hogy ki az a Vass Vivi, de megszokta már a csajoknál, hogy nem kell mindent tudnia. Mert könnyen lehet, hogy elmondják és az még fél óra. Két kézbe veszi Csenge arcát, majd ellentétes mozdulattokkal fel és le mozgatja a tenyerét, hogy végre a szöszke barátja rá figyeljen.
- Szóval... mi van? Kit nézünk, miért, és jó csaj az a Vass Vivi? - emeli le a kezét a lányka arcáról végül és kíváncsian várja a választ. Amúgy szereti őt, csak néha a világból ki tudná kergetni az ilyen oknyomozásaival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mivel kedveli Rolandot és nem találja a fiút túlzottan életveszélyesnek, folyton elfelejti, hogy a zöldeknek nincs éppen jó híre. Mégis sikerül bevetődnie a Rellon asztalához, nem is túl finom módon és ezt mégis túléli. Amit lehet, hogy annak köszönhet, hogy cukinak tűnik és lányból van, de lehet, hogy inkább annak, hogy Rolanddal láthatóan ismerik egymást, vele meg senki nem akar összekapni egy idióta levitás miatt. De bármi is legyen, Csenge erre egy fél gondolatot is éppenhogy csak szentel, többi figyelmét a két fiú: Roland és Lucas között osztja meg, de többségét érezhetően utóbbira fordítja - elfelejti megmagyarázni a helyzetet a rellonosnak -, amit Roland hamar meg is un. A figyelemfelkeltés - Csenge szerint - drasztikus módját választja, de mire a lány megpróbálná lefeszegetni a fiú kezeit az arcáról, addigra Roland már el is engedi őt.
 - Merlinre! Szétszedted a fejem! - fúj a fiúra, mint egy dühös macska, de már rögtön tér is át a fontosabb témára. Amin már eddig is teljesen rajta volt, csak éppen Rolanddal nem sikerült megismertetnie közben.
 - Na, szóval a srác, aki épp most ül le a Navine asztalához... ott jobbra, az a barna hajú, ő Lili pasija - közli, miközben nagyvonalúan átsiklik olyan felesleges tények felett, minthogy mindezt a híresen kevéssé igazat író pletyka... akarom mondani iskolaújságból tudja, és hogy Lili mindezt tagadja.
 - Azért nézzük, mert ööö... konkurencia, vagy mifene - mondja, miközben nem csak a fülei, de az arca, sőt még a nyaka is teljesen elvörösödik. Hogy zavarából könnyebben kilábalhasson, folytatja a magyarázást:
 - És igen, Vass Vivi jó csaj. Már ha én annak számítok. Hasonlít rám, csak némileg sötétebb árnyalatú kiadás. Tudod, barna haj, barna szemek... Nagy mellekre ne számíts - vonja meg végül a vállát. Nem épp a legjobb téma, hogy kevésbé legyen zavarban, de Roland mellett valahogy mégis működik.
 - Vivi hatodikos, mint ez a Lucas. Gondoltam, hátha tud róla mondani valamit. És a faggatózásom miatt tuti azt hiszi, hogy belezúgtam. Mármint a navinésbe, nem Vivibe - teszi gyorsan hozzá, miközben átfut a fején, hogy lehet még a hatodikos levitás lánynál is több esélye lenne, mint Lilinél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amikor már az asztalok végéig eljutok, azt hiszem, megenekültem, de nem nézek hátra. Úgy érzem, vége az életemnek. Aki eddig nem tudta, már az is tudja. Bár aki nem jött rá eddig a hangomból, annak nincs füle. Ha lenne időm a menekülésben, most hálát éreznék, hogy kevés attrocitás ér a kis (nagy) problémám miatt.
Teljesen szürreális volt a szövege, egy ponton már az értelmét is elvesztettem. Fejcsóválva... állok meg, mert újra itt van!
Mint akinek beakadt valami szalag, ráadásul teljesen természetesen beszél erről. Komolyan gondolja! Én meg csak azt szeretném, hogy legalább kicsit csendesebben lökje az őrületét.
- Hagyjál, légyszi - nyökögöm neki, mert képtelen vagyok összefüggően beszélni erről. Egy oldallépésel kikerülöm, és folytatom tovább az utam a kijárat felé.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki engem bámul. És meggyződésem, hogy innentől sosem lesz már semmi ugyanolyan. Borzasztó pocsékul érzem magam. Szerintem kihagyom a mai órákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Van vér a levitások pucájában - milyen szó már az, hogy puca? - főleg ezen példánynak. Kivételesen nem bánja Roland sem, hogy Benedek kissé arrébb vonulhat Csenge jóvoltából, azonban az egész szövegből nem fog fel semmit. A kontextus hiányzik, így kénytelen észhez téríteni a szöszke csajt.
- Jaj, bocs, direkt volt - csinál egy kényszervigyort és még mindig úgy néz a lányra, mintha egy ufonautát látna. Nem véletlenül kérdez rá mindenre, mert a sötétségből még mindig nem emelkedik ki a lényeg, hogy miért is bujkál a lány és kit kell meglesniük, miért.
- Lili pasija? Az? - mit ne mondjon, az, hogy Süveges nem normális, eddig is tudta. De pont, hogy valami nyálgépet nézzen ki magának, majdhogynem megdöbbentő... ha egy cérnafasznyit is érdekelné Rolandot. De nem így van.
- Konkure... óóó! - esik le hirtelen a hat kilós kettlebell a lábára. Szóval innen fúj a szél, hogy féltékeny a szőke a... szőkére. Vagyis a pasijára, ha ugyan ez igaz, nem mintha ilyen szempontból nyitott fülekkel járna, akár így is lehet. - Hát te nagyon szexi vagy, amikor elpirulsz. Amúgy meg - fogja suttogóra és a lány füléhez hajol - egy dán csajt tudok ajánlani, ha Lili inkább a fiúkat pártolná. Csak mondom - von vállat és hajol vissza, pedig megcsapta az orrát a finom parfüm, amit a lány használ. Ezt éppen szereti tőle, szóval nem kezd el látványosan fintorogni. Ezt is megértük.
- Te határozottan az vagy... hmm - morfondírozik, majd a nagy mellek hiányára már húzza is száját menetrendszerűen. - Fene - sóhajt egy kisebbet a rossz hírre.
- És akkor mi van, Csenge? - kérdezi. - Ki a szart érdekel a melletlen véleménye? És ha azt mondaná? A Lukács gyerek hamar rájönne, hogy - int egyet a fejével, olyan "tudod, hogy mire gondolok" stílusban. Nem most fogja kiteregetni Csengusz Kitekattusz titkát. Valamiért ezt az egyet soha nem pletykálta ki, maga sem érti igazán mi ennek az oka.
- De amúgy meg mi tart vissza a bolond szőkétől? Meg honnan veszed, hogy járnak? - soha nem hallotta még ezt a párost, pedig egy évfolyamba jár Lilivel, csak észrevette volna, ha van ilyen. Amúgy nem biztos, mert jobban lefoglalják általában a zenéi, így inkább azokat hallgatja a szünetben, mint a szerelmi drámákat. Esetleg a srácokkal hülyül, vagy csajokat próbál befűzni, szóval mindig van dolga.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kicsit megdörzsölgeti az arcát, hogy elmúljon a nyomorgatás utóhatása, közben pedig beavatja Rolandot a lényegbe. A srác elég gyorsan felfogja miről is van szó, amiben kifejezetten sokat segíthet neki, hogy ismeri Csenge titkát. Persze ettől függetlenül nem felejti el emlékeztetni a levitást arra, hogy ha netalántán "megunná" a lányokat, ha a szíve nem is, az ágya tuti nyitva állna előtte. De addig is beérheti valami dán csajjal is.
 - Nem is tudok dánul - jegyzi meg Csenge pislogva, miközben röviden elmorfondírozik azon, hogy vajon mit is jelent az, hogy a csaj dán. Mármint a származásán kívül. Szőke és kék szemű? Ezért ajánlgatja neki? Mert Lili hasonló tulajdonságokkal rendelkezik és Roland úgy gondolja, hogy Csengének ez az ideálja? Mondjuk, ezen még soha nem is gondolkodott el. Mármint Lili akkor is tetszene neki, ha vörös lenne vagy esetleg kék hajú. Van egyáltalán olyan típus, ami bejön neki? Fogalma sincs, és bár ez furán hangzik még a saját fejében is, de jelenleg Lucas jobban érdekli, mint egy ismeretlen dán csaj.
Közben Roland már ott tart, hogy kérdések formájában azt tanácsolja a lánynak, hogy tojja le mások véleményét. Amivel Csenge egyébként egyetért, még ha a gyakorlatba nehezebben is ülteti át ezt az elméletet, de azért valamin megakad a figyelme.
 - Hé, az feltűnt, hogy szexinek meg jó csajnak titulálsz, de nekem sincs több mellem, mint Vivinek? - ráncolja homlokát értetlenségében, sőt le is tekint a mellkasára, hogy ellenőrizze, tényleg nem lett nagyobb az elmúlt fél percben, kicsit sem törődve azzal, hogy a körülötte ülök esetleg furcsán nézhetnek rá. Na, máris sikerült lépnie egy szintet a letojás művészetében! Az viszont tény, hogy születetten vézna, az akrobatika miatt pedig izmos, és hát zsírszövet meg némi genetika nélkül maximum egy bazibumm bűbáj tudna segíteni rajta e téren. Bár ezen téma miatt sosem aggódott igazán. Elég nehéz lenne két lufit cipelve hátraszaltózni a seprűn.
Ha már éppen eléggé kitárgyalta a - persze - cseppet sem kínos témát a rellonossal, visszatérhetnek a Lucas-Lili ügyre.
 - Mi tart vissza? Hát, hogy esetleg, és ez egy nagyon valószínű esetleg, nemet mond - forgatja a szemét, majd enyhén lebiggyesztett ajakkal feltekint a mellette ülő arcára. - Tudom, a hozzád hasonló menő csávóknak fogalmuk sincs arról, hogy ezt a szót nő egyáltalán ki tudja mondani, de eléggé tud fájni. Elveszíteném barátként is. És ráadásul egy szobában alszunk. El tudod képzelni, milyen kínos lenne utána az egész? Kénytelen lennék beszökni hozzád és elkunyerálni az ágyad felét - mondja a végén már kuncogva, könyökével finoman oldalba lökve a srácot. Persze az nem érdekelné, hogy Rolandnak az alváson kívül esetleg más tervei is lennének.
 - Amúgy meg az Edictum írta - kezdi és már rögtön emeli is fel a kezét, hogy megállítsa, ha esetleg jönne erre egy ízes megjegyzés: - És tudom, hogy a fele se igaz annak, amit írnak, de Lili bevallotta, hogy... hát csókolóztak, meg nem tudom. Kicsit zavaros ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még mindig kicsit sajnálja, hogy megzavarták evés közben, hiszen annak is jár a tisztelet. Szerencsére egy olyan valaki tette, akire úgy igazán nem haragszik, talán ez a szerencse, hogy egyáltalán végig hallgatja Csenge előbb fogalmatlan, majd felvilágosító kulcsokkal megtoldott nyomozását. Így már tudja Roland is, hogy kit kell megoknyomozni, sőt még azt is, hogy miért. Persze mindig tesz ajánlatot a lánynak, hogyha ennyire nem megy a lányokkal, ott van ő, akitől mindenféle trükköt eltanulhatna... amiknek a segítségével majd menni fog a lányokkal. De hát tudja jól, hogy hiábavaló az egész, viszont nem lenne Roland, ha nem hozná fel a témát újból és újból. Mindazonáltal most eltekintvén ettől, eszébe jutott Marina is, akivel kék-kék mágnest alkothatnának, ha úgy adódik. A dán csaj is van annyira bolond, mint Lili, szóval ilyen téren nagy baj nem lehet.
- Na és? Beszélgetni akartál? - százwattos vigyor és emlékeztető következik. - Amúgy van ilyen nyelvgyűrűje, szóval ért magyarul, de igazából mindegy. Ha Lili, hát legyen Lili - most ő biztos nem fogja lebeszélni Csengét senkiről, pedig ha úgy igazán belegondolna, akár a konkurenciája is lehetne. De sosem gondolta annak, meg akad pár csaj még rajta és az ő kiszemeltjein kívül is. Például, ha már feljött, a Vass Vivi. Gőze sincs ki az, ezért gyorsan informálódik is a felsőbb évesről.
- Jól van, de te más vagy. Meg én nem tudtam előre, hogy nincs nagy melle. Meg hát, hmm - gondolkodik el egy pillanatra. - Végül is az extra, nem fontos a nagy mell - hazudik a barátja kedvéért. Mert igen, neki tetszenek a nagyobb mellű lányok, de azért Csenge is. Akkor végül is nem is hazudik nagyot? Na, de ha már témánál vannak, akkor az ő mentalitását elővéve kérdez, hogy a szőke, miért nem vallja be az érzéseit. Ő ezt tenné, nem vitás, csak hát egylőre jobban fűti őt a nyúlhormon, mint a rózsaszín.
- Nagyon valószínű esetleg. Oké - próbál bátoritóan nézni a szemforgatóra, de inkább sikerül felemásra, mint jóra. Ilyen baromságot még sosem hallott, de hát végül is, Csenge volt ott vele sokat, amikor ki kellett húzni őt a letargiából, meg motiválni. Ezek a dolgok természetesen sosem történtek meg!
- A fenéket. Az az én ágyam, nem kapod meg csak úgy. Nekem nagy az alvási... szélességem, még hókon vágnálak és akkor reggelig hallgathatnám, hogy nem figyelek rád eléggé. Na, erre nem vágyom Nyunyikám - fintorog, még a nyelvét is kinyújtja a hülyéskedése közben. Majdnem felkiált, amikor végül kiderül, hogy honnan van a holtbiztos info Lucas és Lili afférjáról vagy járásáról. Azonban a figyelmeztető kézmozdulat inkább egy harapó mozdulatot eredményez nála, így ha nem húzza el a kezét Csenge, fájdalmas fognyomszerzésben lehet része.
- Szóval ha smárolnak, már járnak. Itt nincs helye egyéb opcióknak - bólogat serényen, és legilimencia nélkül is leolvasható róla, hogy mennyire gondolja komolyan. Segítek: semennyire. - Odamenjek megkérdezni? Amúgy tényleg jóképű a srác így első ránézésre, annyira nincs rossz ízlése Lilinek. Bár, mint tudjuk bolond, szóval lehet, hogy csak véletlen találat. Én nem tudom elképzelni, ha járnának nem itt enyelegnének, hogy megmutassák a népnek, hogy együtt vannak? - teszi fel az egymillió galleonos kérdést a szőkének, akire bátorítóan néz épp. Nem egy randiguru, de azért ez általában így szokás, hogy megjelennek "hivatalosan". Ez is mekkora baromság, hogy hivatalosan. Mintha papírt írnának róla, két hónap múlva meg mondjuk Lucas kap egy bókot Vass Vivitől és máris málnásváltásba kezd a srác. Ő így képzeli, hogy az ilyen naaaagy szerelmek nem tartanak igazán sokáig, tehát ő magát megvédi ezektől. Ellenben Csenge kedvét nem fogja elvenni ezzel, szóval csak a vár a válaszra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lilivel és a pasijával kapcsolatos, leskelődéssel egybefűzött gondolatmenetét Roland dán lányos megjegyzése zavarja meg. Meghökkenésében rögtön a nyelvi nehézségekre hívja fel a figyelmet, de hamar kiderül, hogy azok nem is akkorák, és persze az is, hogy Roland nem csevegésre ajánlotta a lányt.
Elvörösödéséből kilábalva inkább mellméretekről beszélget a rellonos fiúval, mert hát mi másról beszélne az ember lánya a fiúbarátjával az ebédlőasztalnál?
 - Jah, azt tudom, hogy más vagyok, és kösz, hogy neked meg különleges - vigyorog a fiúra válaszul. Aztán amikor Roland tovább fejtegeti, hogy a nagyobb mellméret csak extra, a lánynak kedve lenne a rellonos homlokára tapasztani a tenyerét, hogy megnézze nem lázas-e esetleg, de végül nem teszi. Inkább megtisztelve érzi magát, hogy híresen őszinte - túl őszinte - barátja, a kedvéért még füllent is.
A szerelemhez viszont kicsit sem ért. Legalábbis Csenge szerint. Nem mintha ő nagy szakértő lenne, de azért annyi tudást - és félelmet - már sikerült összekotornia, hogy az "odamegyek hozzá és megmondom neki" a legritkább esetben jó stratégia. Legalább némi előkészítést igényelne a dolog. Vagy valami.
Azon viszont megdöbben, hogy az ágya felét sem adná kölcsönbe neki a srác. Bár azért az alvási szélesség kifejezésen jót kuncog.
 - Nem csak úgy kellene, kérhetsz érte cserébe valamit - legyint, mintha ez magától értetődő volna, miközben szavai alapján már azt hihetné az ember, hogy eldöntött tény, hogy Rolanddal fog aludni. Pedig ahhoz előbb egy szerelmi vallomás kellene Lili irányába. Csenge egy pillanatra megtorpan ennél a gondolatnál, mert ez már legalább annyira kuszán hangzik, mintha az anyja által olvasott Mágikus hétköznapok című nyálas sorozatból vette volna. Amit persze Csenge csak hírből ismer. Persze.
 - Egyébként meg ha neked alvási szélességed van, akkor nekem meg mélységem. Fel se tűnne, hogy hókon vágtál, bár most hogy így belegondolok... mi a fene az a hók?
A nyunyikára már inkább nem is reagál, régen megszokta Roland becézési stílusát, időnként át is veszi tőle.
A minden egyéb mellett szóba kerül azért a fő téma is, és a srác hallhatóan nem osztja Csenge véleményét a járás tényéről, viszont jóképűnek tartja Lucast, ami miatt a lány nem hagyhatja ki, hogy be ne szóljon neki.
 - Ne menj oda! Vagy ha ennyire bejön, akár oda is mehetsz. Ha összejössz vele, legalább nekem már nem fog miatta fájni a fejem - mondja és még a nyelvét is kidugja Rolandra. - Egyébként meg kuszább a sztori, mert a srácnak barátnője volt, mikor Lilivel smároltak. Aztán persze a csaj szakított vele, de azért gondolom az enyelgés mégsem annyira valid opció - rázza meg a fejét, majd hirtelen bevillan neki egy ötlet. Még a szeme is felcsillan, miközben megragadja Roland vállát.
 - Te, eszembe jutott valami!
Ebből Roland már sejtheti, hogy semmi jó nem fog kisülni az ötletből, elvégre Csenge ilyen felvezetéssel szokta előadni legelborultabb eszmefuttatásait.
 - Van olyan főzet, mint a százfűlé, csak arra, hogy pasinak nézzek ki?
Már el is képzeli magát, és hát minden szerénysége ellenére is el kell ismernie, hogy nem lenne rossz vége a dolognak. Mármint izmos, szőke és kék szemű. Már csak egy márkás seprű kellene a hátsója alá, és ő lenne minden csaj álma. Aztán mehetnének Rolanddal közösen nőzni. Ettől a gondolattól mondjuk, meglehetősen röhögnie kell, de próbálja visszafogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Van mit - jegyzi meg túl gyorsan, vigyorogva és egoját előtérbe engedve, pedig pontosan tisztában van azzal, hogy Csenge tudja, hogy "honnan jött". Így aztán kevés titka van előtte, amivel el tudná rejteni a valódi énjét, de most már mindegy, mert kimondta. Talán nem lesz érte megjegyzés. Az alvás téma viszont már privát szféra, arról igenis markáns véleménye van. De nem azért utasítani vissza a lányt, mert annyira egyedül akar aludni és egy csaj ne aludjon nála. Dehogynem, de akkor már olyan legyen, akivel tud kezdeni valamit. Mármint az alváson kívül.
- Oké. Könyvtárba kell járnod helyettem, jó móka szöszi - úgy mondja, mintha ez már egy lebeszélt forgatókönyv lenne és Lili visszautasította volna Csengét egy direkt szerelem-bevallás után. De egyébként is el tudná képzelni, hogy Csenge helyette járjon könyvtárba, jegyzeteljen. Na, akkor tényleg aludhatna nála, ha éppen nincs ott valaki más ágymelegítőnek. Végül is a szöszke sem lenne rossz arra, csak hát nem fajulhatnának el a dolgok. Biztosan rohadt kínos lenne mindkettőnek, de azért Roland eljátszik a gondolattal...
- Ez itt - kocogtatja meg a levitás homlokának a közepét. Szóval fejbe csapná alvás közben, nyilván nem szándékosan. - De hát egy levitásnak ismernie kéne ilyen régi szavakat - elnyújtja az egész mondandóját, nyálas körítéssel, nyilván az említett testnedv nélkül. Úgy hangzik, mintha tudálékoskodna, holott csak szórakozik az egészen. A szavak a levitások fegyvere, az övé viszont a tettek, szóval be is lengeti, hogy mi lenne, ha odamenne Lucashoz rákérdezni a dolgokra. A reakció Csengusz részéről olyan, mint egy normális emberé, ami mosolyt csal egy ideig Roland arcára.
- Nananana! Nem vagyok ratyi és nem is leszek - háborodik fel a nyelvnyújtós szőke arcába. - Miért nem valid, ha már szakítottak? Főleg, ha Lili miatt. Nehogy megbántsák szegény lány érzelmeit? - takarja el a száját a tenyerével, mintha valami égbekiáltó dolgot hozott volna fel. Holott csak nem érti és utálja is ezeket a drámákat. Valószínűleg, ha nem Csengével "leselkednének", már rég elküldte volna a másikat, vagy... meg is bünteti, ha már prefektus. Felkapja a fejét, micsoda ötlet juthatott eszébe a barátjának. Biztos valami fenomenális, már várja előre, hogy fájjon.
- Van olyan, hogy százfűlé főzet, és akkor pasinak nézhetsz ki. Akár Lucasnak is, csak kell valami hozzá, ami az övé. Sajnos csak ennyi maradt meg, meg az, hogy sokáig tart megcsinálni. Tehát nem vállalom - fordítja el a fejét és csukott szájjal vigyorog a szőke felé. Na még az kéne, hogy főzőcskézzenek, főleg, ha ő benne van. Nem éppen a legjobb bájitalkeverő.
- Persze, ha csinálunk egy rád átváltoztató főzetet nekem, fogdoshatnálak büntetlenül - nevet fel, majd még hozzáteszi. - Ez nem is olyan hülye ötlet, legalább tudnám, hogy mi jó neked és akkor elmondhatnám Lilinek, aki tudná rajtad alkalmazni. Elhiszed, hogy alapos lennék? - vércsevigyor, Roland wins. Fatality.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem tesz megjegyzést a fiú egójára, hagyja hadd vigyorogja ki magát. Az együtt alvásból viszont nem enged, elvégre egyszer lehet tényleg jól jön majd, ha netán "hajléktalanná" válik. Felajánl némi ellenszolgáltatást, és megkönnyebbülésére egész könnyen meg is ússza az üzletet.
 - Levitás vagyok, zöldi. Egyébként is könyvtárba járok - jegyzi meg vállat vonva. Azt már nem teszi hozzá, hogy ha kell, ha nem, mert azért nem ő a kékek mintapéldánya, és sokkal több idejét tölti seprűn, mint a könyvei mellett. De azért még valószínűleg simán felismerné a könyvtáros, ha összefutnának.
Közben azt is megtudja, mi az a hók. Roland ezt némi homlokkopogtatás kíséretében tudatja vele, majd azzal vág vissza, amit Csenge mondott neki épp az előbb: a ténnyel, hogy ő elméletileg levitás lenne vagy mifene. Csenge bólintva reagál a szép "ütésre", de mondhatni elég magas labda volt ez tőle, szégyen lett volna nem lecsapni.
Nem visszavágásként, de azért, hogy a srác "érezze a törődést" fel is ajánlja neki, hogy nyugodtan ráhajthat Lucasra, de a rellonos hamar közli vele, hogy nagyjából ugyanannyi lelkesedést érez az ügy iránt, mint Csenge.
 - Hé, te most sértegetsz? - tettet felháborodást, tükrözve a másik arcára kiülő érzelmeket, majd legyintve folytatja: - És igen, elég gáz lenne, ha máris összeborulnának. Vagy a fene se tudja. Komolyan, mintha lett volna már kapcsolatom. De még sima se volt, nemhogy ilyen megcsalósdi. Lehet nem is lesz - húzza el a száját némileg elszontyolódva, de ekkor érkezik a tökéletes megmentő ötlet, amit rögtön meg is oszt a rellonossal. Aki azonban nem repes a gondolatért, és le is szögezi, hogy a részvételt benne nem vállalja. Bár a százfűlével való alakváltás éppenséggel Csengét sem dobja fel, az ajánlott módon meg aztán pláne nem.
 - Miért akarnék úgy kinézni, mint ő? Nem azt akarom, hogy Lucasba zúgjon bele még jobban - csóválja a fejét. - Ami meg a főzetet illeti... megvannak a forrásaim - jelenti ki titokzatoskodó hangon. Az átváltoztatástan vizsgájának körülményeiről nem beszélt senkinek, bár erről most eszébe jut, hogy azért még tartozik is Hunornak. Talán kevesebbet kellene a nem létező szerelmi életével foglalkoznia, és többet a barátaival. Bizonyára kevésbé lenne fájdalmas is.
 - És abban nekem mi lenne a jó? - nevet fel Roland ötletére. - Ha azt akarnám, hogy én fogdozzam magamat, azt egyedül is meg tudnám oldani. Akkor már inkább hozok neked egy szálat Lili... Nem, ezt inkább hagyjuk - fejezi be motyogva vörös fejjel, de feltekintve Rolandra azért még hozzáteszi: - Bár azt elhiszem, hogy alaposság terén nem lenne rád panasz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Azért gondoltam, hogy jobb lesz neked a katalógusok és a könyvek felett görnyedve kiírni nekem azokat, amikre szükségem van. Te már rutinból csinálod, azaz még nagyon kedves is voltam izé... kéki - forgatja meg a szemeit a becézésen. Ő sosem szeret semmit sem becézni, kivéve, ha gúnyolódik, vagy rosszat akar. Tudja jól, hogy ez most finom szarkazmus volt, tehát az elveinek pont bejön, de mivel ellene használták, mindjárt nem jött be. De hát ezt csenge pontosan tudja, így az adok-kapok kényes egyensúlyáát őrzik barátság címén.
- Inkább gúnyolódok, vagy modernül mondva ironizálok - újabb nyelvöltés, egész édesen is nézhetnének ki így, csak ők tudják, hogy mindketten nem banán, hanem barack vadászok. Habár inkább nevezhető most Csenge gyüjtőnek, mint vadásznak.
- Ezt általában a hormonok eldöntik, vagy az ész. Ha engednek az észnek, nincs egyből összeborulás, ha nem, akkor egy pár hét, hónap nagy szerelem, aztán jöhet más. Ezért nem leszek soha szerelmes, csak nyűg - von vállat őszintén, ezt vallja, hogy felsleges lekötnie magát, amikor ennyi lány van. Főleg most, amikor elvenni vélhetően egyiket sem fogja, annyira mégsem ütődött, hiába tartják annak. Az új ötlet viszont már nagyon is lázba hozza. Tutira letesztelné, hogy milyen is a szöszke, akármennyire is barátja, egy ilyen ziccert nem hagyna ki, az hótziher.
- Jó, mondjuk igaz - gondolkodik el egy pillanatra, majd elmondja a másiknak, hogy megkopott emlékei szerint a százfűlé főzet nem olyan könnyű és időigényes is egyben. - Aha, de La Rosa rokona vagy, vagy mi? - szkeptikus hanglejtés, apró kíváncsi csillanás a szemekben. Nem hiszi, hgoiyg csak úgy lehet százfálét szerezni, de sokszor lepte már meg dolgokkal a levitás őt, úgyhogy nem teljesen zár ki minden lehetőséget. A bal kezére könyökölve támasztja a fejét, a cseverészésnek egyik legkényelmesebb pózát veszi fel.
- Ó, hohó! Ragyogó ötlet! Leszek én Lili, te meg elpróbálhatod a dolgot. Hidd el, nem nehéz eljátszani őt. És ha akarod, még le is fekszek veled, így végül is mindketten jól járnánk, nem? - hogy ő biztosan, erről kétsége sincs, pontosan tudja, hogy erre semmi esély, de még arra sem, hogy próbababát játszon, mint Lili. Annál jobban oda van Csenge a háztársáért.
- Na, ugye? Hidd el mindent beleadnék... akkor csináljuk? - teszi fel egy félmosoly keretében a kérdést. - Vaaaagy... kérdezd meg Karolinát, ő mindenkivel olyan nagyon nyálasan kedves, tuti kiszedné a romantikus titkokat Liliből. De egyéb ötketben is benne vagyok. Elraboljuk és kikérdezzük. Szerzünk legilimentort, bármi... - kezd beindulni a fantáziája, és még nem is említette a Rellonban lévő kínzókamrát. Nyilván valódi kínzásba nem menne bele, nem őrült meg, de egy kis ijesztgetésbe bőven benne lenne... vélhetően rá kéne szólni, hogy ne lépje túl a határokat, de az ötlet pazar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egész hamar rájöttem, hogyha figyelek órán, akkor nem kell utána sokat szenvednem a tanulással, mert az órán elhangzott mondatok információkká állnak össze a fejemben, amiket pedig könnyűszerrel jegyzek meg. Nem véletlen, hogy rengeteg olyan óra van, amin csak kulcsszavakat jegyzetelek le, hogy azokat meglátva ugorjon be minden, ami elhangzott. Persze vannak olyanok is, amiknél ez egyáltalán nem működőképes, mert nem elegek a szavak ahhoz, hogy összeálljon a fejemben a tananyag, így ott rendesen kell jegyzetelnem, azokat pedig előszeretettel osztom meg évfolyamtársaimmal.
- Úgy értettem, hogyha most foglalkozol vele, akkor később nem kell - mosolyodom el kedvesen Zentére. Mert ez így van. Szeretek mindig a következő napra készülni, főleg tanítás után rögtön, mert akkor az agyam még a tanulásra van ráfókuszálva, és nem kell nagyon megerőltetnem magam ahhoz, hogy koncentrálni tudjak. Persze vannak olyan napok, amik kivételt éreznek, de akkor hétvégén vagy a szünetekben behozom a lemaradásomat. Apa mindig azt mondta, hogy sokkal egyszerűbb valamit fenntartani, mint mindig elölről kezdeni. És igaza volt. Ahogy mindig mindenben, ebben is igaza volt. - Persze, nagyon szívesen segítek, amiben tudok. Mik nem mennek annyira jól? Csakhogy ne akkor derüljön ki, hogy én sem jeleskedem belőle - mosolyodom el szélesen, majd ráncolom a szemöldökömet. - Ne mondd ezt. Mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei - bólintok - magamhoz képest is - egy határozottat. Amikor nem ment valami, anya mindig elmagyarázta, hogy senki nem ugyanolyan, és bizony vannak olyan tantárgyak és alkalmak, amikor kiderül, hogy az ember miben jeleskedik és miben gyengélkedik. Ezek nem hátrányok, ezek így vannak, hiszen tényleg nem vagyunk egyformák. Mosolyom lesz ismét szélesebb, ahogy kicsit lehajolok, kinyújtva mutatóujjamat nyúlok Tüske felé, majd nevetek fel halkan.
- Kalandozzon csak - pislogok Zentére, mert egyáltalán nem zavar, hogy Tüske felfedező útra indult a jegyzeteim felé, amiken helyet is foglalt egy kis ideig, amíg Zente el nem vette onnan. - Nagyon megosztóak a vélemények a VAV-ról. Kicsit izgulok, hogy mi lesz velem jövőre, de majd kiderül - kuncogok fel halkan. Felesleges izgulnom előre, ráadásul tényleg úgy vagyok vele, hogyha az eddigi években egészen jól teljesítettem, akkor nem lehet baj, hiszen nem foghatnak ki rajtam. Gondolom ezt most, aztán majd meglátom a kérdéseket, és inkább kifutnék a teremből.
- Úgy gondolod ehhez a kviddics a legmegfelelőbb sport? Van terem erősítéshez a kastélyban, ha jól tudom. Próbálkoztál már ott? - abban biztos vagyok, hogy van, mert hallottam már róla, de elég rám nézni, hogy egyértelmű legyen mindenki számára, én nem nagyon használom. Egy erősebb széllökés képes lenne elfújni. Sőt… nem egyszer fordult már elő, hogy hatalmas szélviharban, miközben léptem, a szél elfújta a lábamat valamelyik irányba és előreestem. - Én? Neeeeem. Biztosan nem. A repüléstan például nem az erősségem. Sem a gyakorlatban, sem elméletben - sütöm le tekintetem egy pillanatra, de mosolyogva, majd pillantok vissza Zentére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szíve vehemens ütemet diktál, félő, hogy a tervezett beszélgetés végére kiszakad a helyéről. Oly régóta halogatja, oly sokáig tartott, míg képes volt elég erőt gyűjteni hozzá, hogy Kisvirág elé álljon és az utolsó, felfedetlen kártyákat is kiterítse előtte. Hosszú időbe telt, de sikerült elhatároznia magát, kéretlen segítség nélkül. Három hét. Ennyi idő telt el, mióta ujjai minden este megtalálják a fiolát, ami előtte oly sokáig hevert érintetlenül fiókja mélyén. A kéretlen álmok sem ijesztőbbek már, mint az álmatlanság tünetei, amik jóformán az egészségébe kerültek. Keservesen hosszú idő telt el, mire képes volt elengedni testvére kezét és nélküle élni tovább... de kénytelen volt belátni, hogy az élet a hallucinációk nélkül is túlságosan ijesztő és kilátástalan. Ha magáért nem is feltétlen, Kisvirágért hajlandó megragadni az utolsó szalmaszálakat, még ha remegve emeli ajkaihoz az üvegcsét minden alkalommal. Elég egy mosoly tőle, egy kedves szó és a sötét fellegeken átszűrődik a nap sugara.
Ujjai szinte eggyé válnak a szék támlájával, míg a válaszra vár. Reszketegen sóhajtva húzza ki lassan, lábai panaszos ricsajjal töltik meg a néma teret. Feketéit Kazanovára kapja, majd száját elhúzva foglal gyorsan helyet és húzza be vállait, ahogy ismét Kisvirágra pillant.
- Ó... - szíve hatalmasat dobban a szavaira és érthetetlen félelem kúszik tagjaiba. Kezét az asztal lapjára fekteti, ujjait kezdi tördelni. Tekintetét a lány holmiján nyugtatja, miközben sután bólint egyet. - Kezd te... kérlek - hangja rekedten száll a lány felé, miközben lassan rá emeli a tekintetét. Magában szitkozódik, mert pontosan tudja, hogy a gyávasága miatt volt előzékeny.
- Figyelj... ha azt akarod kérdezni, hogy kerültelek-e, akkor nem. Vagyis igen, de megmagyarázom, ha engeded... - hatalmas, reszketeg sóhajjal fejezi be a mondatot. Balját maga mellé ejti és a nadrágjának zsebére fekteti. Nincs több kibúvó, nincs több idő... És már nem is kér többet. Itt van ő és itt van Kisvirág, mégis, mi rossz történhetne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Marina

A High School Musical csak egy film, a Szerelem sokadik látásra is csak egy film, de ez, ez valami egész más. Marinának valószínűleg azonban fogalma sem volt arról, hogy mit is beszél, ezért is akadtam ki, mint valami filmbolond. (Valljuk meg, az voltam). - Egy film?? A Star Wars az egy műalkotás, egy zseniális csoda! Nem filmezheted le csak úgy! Egy komplett világ, bolygókkal és fajokkal, szuper történet, kihagyhatatlan - fejtettem ki szenvedélyesen a gondolataimat, talán több átéléssel is, mint egy szimpla beszélgetés, de ezt követelte meg a pillanat. Hihetetlen, hogy sokan mai napig nem ismerték ezeket a műalkotásokat,  eszközölni kellett volna az oktatási anyagba minimum heti két filmes órát, mert botrány volt azt hallani, hogy ez csak egy film.  - Ezt meg sem hallottam. Figyelj, minden évben van egy találkozó, nem csak Star Wars, sok minden más is, de a lényeg az, hogy ott megjelenhettek jelmezekben, vetítések vannak, vissza lehet nézni a részeket, játékokat lehet kipróbálni a témában. Szervezek majd egy utat pár sráccal, gondold át, és gyere el. Meg kell nézned a filmeket! Olyan nincs, hogy úgy mondj róla véleményt, hogy nem ismered - eddig nem sokszor kellett ennyire kiállnom George Lucas művéért, de ennyit megért a dolog, mert ez nem volt elfogadható, hogy valaki ennyire tartózkodjék imádott világomtól. - És az alku, ha megnézed, és azt követően még mindig azt mondod, hogy nem tetszik és nem jó, akkor cserébe a következő jelmezbálon annak öltözök, amit Te mondasz. Na? - valahogy rá kellett vennem, hogy megnézze a mozit, így ez tűnt jó megoldásnak, amúgy is , biztos voltam benne, hogy majd neki is tetszeni fog, s hamarosan egy új rajongóval bővül a kör.  
- Ja, igen rajongó vagyok, de nem E.T. Mondjuk az a film is jó - mondtam egy mosollyal, miközben bólogattam. Az, hogy helyesnek titulált, csak még inkább kiszélesítette a mosolyom. - Látod, tízből kilenc csaj is ezt mondja. De gondold el, milyen izgi lenne, ha úgy randiznának velem, hogy a fejemen a sisak, és csak a randi végén kerül le - ezen a gondolaton még el is mosolyodtam, bár szerintem sokan Marinához hasonló mód reagálnának, s talán bolondnak titulálnának. - Biztos nem próbálod ki? - nyújtottam felé a sisakot, hátha kedvet kap hozzá, majd ekkor vonta el figyelmünket a gyík, kinek a nevét is megtudtam. - Komolyan? Ennyire éhenkórász a kiscsávó? Ugye csávó? Vagy csaj? - nem voltam benne biztos, nem sok gyíkot ismertem, de a lány ezt biztos jobban tudta. - Nem tudom, hogy a büfé nyitva van-e még, viszont ha elkísérsz a konyhához, ott összedobhatok neked egy pudingot. Nem láttalak még erre, új vagy a suliban vagy tőzsgyökeres? Kicsit olyan, mintha akcentusod lenne…- fél füllel nekem úgy tűnt, hogy picit törné a magyart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sok megválaszolatlan kérdés van bennem. Jó, igazából rengeteg. Miért nem keresett napokig? Miért nem írt a naplónkba? Miért nem kért segítséget, amikor szüksége volt rá? Dolgozat, beadandó vagy egyszerűen óra közben. Minden olyan gondolat megfogalmazódott bennem, amik nem mondhatók éppen pozitívnak. Nincs már rám szüksége. Talált maga mellé valaki olyat, aki jobban hasonlít rá és egyszerűbben találják meg a közös hangot. Sokszor érzem magam feleslegesnek mellette, de mindig érezteti velem, hogy ne tegyem, mert minden szavamra figyel. Hónapok teltek el, én pedig csak mellette lehetek igazán önmagam. Semmihez nem fogható az az érzés, amikor az arcába húzott kapucni alól bukkan fel mosolya, amit az ismételt szerencsétlenkedésem vált ki belőle. Mégis került.
Alsó ajkamba harapok, miközben bólintok egyet. Kezdem én. De mégis hol? Egy egyszerű kérdést kellene feltennem neki, hogy valóban került-e, vagy csak úgy jött ki a lépés, hogy nekem tűnt úgy, és kombináltam magamban, pedig egyáltalán nincs így? A nyelvem hegyén van, már csak le kellene gördülnie róla a szavaknak, de nem tudok megszólalni, és pillanatokon belül kiderül, hogy nem is szükséges. Került. Mellkasom szorul össze, ökölbe szorított kezemet csúsztatom rá, ahogy elfordítom fejemet kicsit. Valóban került. Legalább kiderült, még akkor is, ha ennyire fájnak a szavai. Sután bólintok visszapillantva rá, ajkaimon halvány mosoly villan fel.
- Fi-figyelek. Miről szerettél volna beszélni? - hagyom figyelmen kívül, hogy megmagyarázná. Nem szeretném. Még nem. Nem vagyok felkészülve arra, hogy halljam a szavakat, amik megmagyarázzák, miért nem ül mellettem hetek óta. Miért nem beszélget velem hetek óta, miért szakadt ki az életemből egyik napról a másikra. Ő, aki mellett önmagam lehettem, és nem úgy, mint a barátaim legtöbbje mellett. Mert mellette hagyhattam, hogy a szomorúság kicsit felül kerekedjen rajtam. Helyzettől függetlenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A könyvek áporodott szaga csavarja az orrát, a helyiség kínzó némasága bántja a dobhártyáját. A művész otthona nem a csend, hanem a zene és jelenleg meztelennek érzi magát a fülében visszhangzó zongora játéka nélkül. Gondolatai zabolátlanul kergetik egymást az őket körülvevő dallamok nélkül, amik lassan hömpölygő patakká szelídítenék az elszabadult képeket és félelmeket. Mégis, mintha megállt volna az idő, a percek szinte órákká növik ki magukat, ő pedig tehetetlennek érzi magát a végtelen csendben.
Ádámcsutkája vad táncot lejt, ahogy próbálja észrevétlen lenyelni a torkába szoruló gombócot. Feketéi a pad megkopott erezetére tapadnak, véletlen sem pillantva Kisvirág halványlila hajára, aminek olyan jól áll minden egyéb szín is, a mosolyára, amitől mindig kihagy a szíve egy ütemet. Kerüli azt a csillogó, lágy tekintetet, amivel egyedül ő tudja Domonkost figyelni. Azt, amitől most úgy fél, hogy soha többé nem láthatja ugyanilyennek, mert amire most készül, mindent meg fog változtatni. Hiába győzködi magát az ellenkezőjéről, pontosan tudja, hogy a könyvtár csendes burkát, ahol most csak ők ketten léteznek, vagy együtt fogják elhagyni vagy végérvényesen külön-külön. Teóhoz fohászkodik némán, hogy ne kelljen átélnie újra, ahogy a magány éles karmai fájdalmasan a húsába marnak.
Feketéi Kisvirágra zizzennek szavai nyomán. Ajkait összeszorítva figyeli a kedves arcot, szíve még ádázabb ütemre vált, sápadt arcára haloványan pírt rajzolnak rakoncátlan gondolatai. Reszketegen sóhajt végül és tekintetét lesütve nyúl zsebébe, hogy a már elnyűtt papírlapot a tenyerével együtt helyezze az asztalra, kettejük közé, félúton.
- Teóról... először - torkát marják a szavak, ahogy végre, több hónapnyi hezitálás után a felszínre bukkannak. Nem mer a lányra nézni, ujjai, mint börtöncella rácsai szegezik a lapot az asztal lapjához, hogy pár másodperccel később jogos tulajdonosa elé csúsztassa azt. - Ez a tiéd. Már... rég oda kellett volna adnom - hangját a bűntudat fűszerezi, miközben lassan visszahúzza a kezét. Feketéi nem eresztik a lapot, ami oly régóta társa volt, aminek jelenléte mindig ott motoszkált a fejében, mikor Kisvirág mellett volt... és mégsem volt elég elrettentő erő, hogy ne fogalmazódjon meg benne ugyanaz a kérdés, mint ami a lapon, Teó kézírásával tetszeleg; Hogyan mondjam meg Maynek, hogy szeretem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A név hallatán szorul össze torkom is, míg mellkasom konstans préseli kifele a levegőt tüdőmből, hogy véletlen se legyen meg a megkönnyebbülés érzése, ahogy levegővel töltődik meg. Olyan rég volt, neve mégis képes még mindig ilyen érzelmeket kiváltani belőlem. A hiánya újult erővel csap le rám, pedig azt hittem képes voltam ennyi idő távlatából túllépni az elvesztésén. Szívemet marcangolja a név, ami elhagyta Dodi ajkait, és érzem, hogy a hiányérzet egy megmagyarázhatatlan formája markol lelkembe ismét. Késleltetve érzékelem, hogy a bennem tomboló érzések ellenére a való világ még nem állt le, így szúrom ki a Dodi tenyere alatt simuló papírlapot.
Ajkaim nyílnak el meglepettségemben, mikor elém csúsztatja, és közli, hogy az enyém. Az enyém? - kérdezném, de hang nem jön ki torkomon. Ölembe ejtett kezeim ujjait morzsolgatom, miközben a papírlapot fürkészem, amit Dodi ujjai engednek szabadjára, hogy előttem álljon teljes pompájában valami olyat rejtve, amiről tudnom kellett volna régóta. Vajon mennyire régóta? Mi van benne? Miért érzek félelmet? Lehunyom kékjeimet pár pillanatra, majd meg-megremegő jobb kezemet emelem fel, hogy mindössze közelebb húzzam magamhoz a papírt. Alsó ajkamba harapva pillantok el róla, majd sandítok vissza rá, míg végül egy mély levegőt véve veszem ujjaim közé, és a súlyát mázsásnak érzem. Remegő ujjakkal hajtom ki a papírt, ami így sokkal több időt vesz igénybe, majd kapom szám elé kezemet. Elég egyetlen sor tőle, és ismét… és könnyeim ismét halkan kezdenek el lefolyni arcomon. Összeszorítom szemeimet, mert minden szó elhomályosult pillanatok alatt, s mikor ismét kinyitom, egyáltalán nem jobb. Homályba borul minden. A múlt, a jelen és a jövő is. Szeretett. Úgy szeretett, ahogy én őt, ám mielőtt bármi történhetett volna, mielőtt kiderült volna, akkor ő… elment. És soha többet nem jön vissza. Számra szorítom kezemet, hangosan kapok levegőért, miközben szemeim is összeszorulnak, hogy kizárhassak minden vizualitást, ami körülvesz. Nem akarok itt lenni. El akarok menni innen. Felszívódni és egy olyan helyen elolvasni a levelet, ahol csak ő és én lehetünk. De nincs lehetőségem ilyenre, így tekintetem vezetem vissza a homályos sorokra. Érvek sorakoznak a kérdés alatt. Pro és kontra, két oszlop, hogy elmondja-e. Kezem alatt húzódnak vérszegény mosolyra ajkaim. Ez annyira rávall. Megtervezett mindig mindent, megfontoltan cselekedett, ahogy ebben is ezt tervezte.
Teó, miért nem mondtad csak el?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hosszú hónapokon át úgy hordozta magával azt a már elnyűtt, maszatos papírlapot, mintha a világ legnagyobb titkát őrizte volna. Ez volt az utolsó, kézzel fogható cselekedete testvérének, mielőtt elragadta volna őt a kíméletlen zöld villanás, ezzel egy akkora űrt okozva Domonkos lelkében, ami talán sosem fog begyógyulni... ahogy Kisvirágéban sem. Tekintetét félve vezeti fel a lány arcára, hosszú másodpercekkel később, mint ahogy a laptól, a kéretlen amulettjétől, bűntudatának fő forrásától örökre búcsút vett. Feketéi tágra nyílnak, ahogy megpillantja a lecsorduló könnycseppeket, amiket ismét előtte, de mégsem miatta hullajt el. Ujjai ökölbe szorulnak, fejét elfordítja Kisvirágról, hogy ha ránézne se lássa az indulatot az arcán. Tudta. Valahol, a lelke mélyén pontosan tudta, hogyha odaadja a levelet, nem tudja majd folytatni, mert... onnantól ő maga megszűnik létezni. Egy kellemetlen hang sosem volt rest Domonkos tudtára adni, hogy ő nem más, csupán egy silány pótlék, hogy ő sosem lesz elég jó, főleg nem Kisvirághoz.
Ujjai megremegnek, ahogy akaratlan nyúlna a papírért, hogy, mint fenevad, csapjon le a lapra és marja ki azt a lány ujjai közül. Önző módon vissza akarja kapni, elégetni, széttépni, hogy testvére már csak emlék maradhasson... Szemeit lehunyva, ajkát összepréselve túr tincsei közé, ujjaival erősen belejük markolva, hogy a fájdalom elűzze a rémisztő gondolatokat. Válla megroskad a mázsás súly alatt, könyöke némán puffan az asztal lapján, szabad kezét pedig az arca elé emeli, hogy senki se lássa az eddig el nem sírt könnyeinek hírnökét, ami szinte égeti orcáját útja során.
Fáj. Ahogy Kisvirágéba, úgy az ő szívébe is belemar a fájdalom, a hiány marcangoló érzése. Elmondhatatlanul hiányzik neki Teó, így egyáltalán nem tud haragudni a lányra, hogy őt kívánja maga helyett. Ő pontosan ugyanezt teszi.
- Nyáron írta. Pont akkor mentem a szobánkba, nem vett észre. Elvettem előle, aztán nevettem, mikor visszaadtam. Megsértődött, de utána már segítettem ötletelni, hogy hogyan mondja meg. Merlinnek hála, nem hallgatott volna rám... de elmondta volna. El akarta... - a szavak kényszeredetten hagyják el ajkait, hangja meg-megremeg beszéd közben. Ujjai bőrébe vájnak, ahogy tenyerét jobban szorítja arcára, hogy felfogja a következő kéretlen könnycseppet. - Sajnálom... - ...hogy én vagyok itt, helyette. A szavak égetik a torkát, mégsem képes utat engedni nekik. Érzi, hogy feleslegessé vált, nem mássá, mint egy imposztorrá... az érzéseivel együtt, amiket sosem érzett még ennyire bűnösnek, mint most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szeretett. Még a lehetőséget sem kaptam meg arra, hogy viszonozzam. Hogy együtt nevessünk a tanítási szünetben, hogy segítsük a másikat, hogy támasza lehessek mindenben, amiben csak kéri és úgy érzi, szüksége van rám. A lehetőség is úgy ment el, ahogy Teó maga, miközben én próbáltam tovább lépni. Kellemes emlékként visszaemlékezni a közösen töltött pillanatokra a könyvtárban, vagy a Kívánságok Terméből kiszűrődő zongora hangjára, ami nekem szólt. Szerettem volna, hogyha az év első fagyija vele történik meg, ha a szünetben találkozhattunk volna, ha… ha egyszerűen mellettem marad. Igyekeztem.
Mégis elbuktam. Mert most, olvasva a papírlapra írt sorokat, ugyanolyan űr keletkezik bennem, mint a legelején. Mintha minden próbálkozásom sutba dobtam volna, pedig én el akartam hinni. Komolyan el. Elhinni, hogy sikerült, hogy a gyász elmúlt, és Teó szép emlék lett, akit szerettem, de a levél miatt ismét a startvonalon állok. Semmi nem történt. Illúziókban ringattam magam végig, hittem abban, hogy képes vagyok erre, de a sorok olyan sebeket téptek fel, amik már éppen hegesedni kezdtek.
Hallom Dodi szavait, de valahonnan messziről jutnak el hozzám. Felfogom szavait, értelmezem őket, de képtelen vagyok felnézni. Meredten a papírt nézem, amit ujjaim szorongatnak, hogy a megviselt papírlap legyen még megviseltebb. Kicsit a lelkemre emlékeztet. A sorokat olvasva lesz mosolyom kicsivel szélesebb. Teó és az ő rendszerei, amiket sokszor nem értettem. Most értem. Nagyon is. A plafon felé emelem fejemet, könnyeim ugyanúgy némán folynak le arcomon. Lehunyom szemeimet, a levelet szorítom mellkasomhoz, mintha ezzel tudnék üzenni annak, aki elment. Vajon érzi? Anubisz, kérlek, mondd meg neki. Mondd meg neki, hogy hiányzik. Hogy viszonoztam volna az érzéseit. Megremeg alsó ajkam, ahogy a mosoly szélesedik. Fejemet lassan fordítom Dodi felé, ugyanolyan mosollyal törlöm le könnyeimet kézfejemmel, míg ő keze mögött hullajtja könnyeit. Halkan szipogva állok fel. A levél nehezen ugyan, de kicsusszan ujjaim közül az asztallapra. Nem élhetek a múltban, amikor a jelenem boldog, és a jövőm lehetőségekkel teli. Megállok Dodi előtt, óvatosan fogom kezeim közé övéit, mert láthatóan okoz magának fájdalmat. Ha ellenáll, akkor sem adom fel, addig küzdök, míg hajlandó mozdulni és kezeit veszi el arca elől, hogy őszinte mosolyommal találja szemben magát pár pillanat erejéig, mielőtt magamhoz ölelném.
- Minden rendben - suttogom a nagy világba, miközben vállára teszem államat. - Itt vagyok - ölelem magamhoz szorosabban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Most, ahogy itt ül a porosodó könyvektől roskadozó polcok között, a terem közepén tucatnyi másik diáktársával együtt, Kazanov felügyelő tekintete alatt és legfőképp Kisvirággal szemközt... sosem éreztem magát még ennyire egyedül. Mióta Teó nincs, főleg, mióta anyja is elhagyta és apja az eddigieknél is jobban a munkája foglyává lett, a lány vált az egyetlen támaszává, ő nyújtotta számára a nyugodt perceket, a rémálmoktól mentes álmokat. Most mégis, mintha egy újabb lidércnyomás rabjává vált volna. Látja Kisvirágot, ő mégsem látja őt, csakis azt a felét, akit mindenki szeretne, akinek hiánya olyan fájdalmat hagyott az emberek lelkében, amit nem lett volna szabad. Mindig ott volt benne a keserű gondolat, hogy ő felesleges és ezt a kínzó érzést próbálta elfedni a viselkedésével. Ezért kereste a népszerű diákok társaságát, ezért ment bele olyan piti bűntettekbe, amiket pontosan tudott, hogy büntetőmunkával fogják jutalmazni a tanárok. Akaratlan okozott oly sok fejfájást szüleinek, miközben nem vágyott másra, csak elismerő szavakra, egy büszke mosolyra. Garanciára, hogy ő is számít... Teó halála óta a bizonytalan gondolat bizonyossággá vált.
Ahogy szavai elhalnak, próbálja engedelmességre bírni tagjait. Távozni akar, magára hagyva Kisvirágot a jobbik testvér emlékével, amiben neki nincs helye és ahogy eddig se volt, soha nem is lesz. Mégsem képes megmozdulni, lábai csak meg-megrándulnak a silány próbálkozás közepette. Dühös kétségbeesésében képtelen megálljt parancsolnak az egymás után előbukkanó könnyeknek, azoknak, amiket oly rég el kellett volna már hullajtania, mégis képtelen volt rá. És most, mikor végre sikerül, mégis honnan kéne tudnia, hogy testvére emléke nyomán csorognak végig arcán vagy saját, szertefoszlott reményeit siratja el? Tényleg mennie kéne... nem a szobája mélyébe, hanem messze a kastély oltalmazó falain kívülre.
Teste megmerevedik, ahogy megérzi Kisvirág érintését. A pihék az ég felé meredeznek a karján, száját összeszorítva áll ellen a kérlelő húzásnak. Nem akarja, hogy lássa így, hogy kiderüljön mennyire önző is valójában. Hogy is képzelte, hogy elmondd mindent a lánynak? Az egyetlennek, aki megérti, aki sokkal nagyobb sebeket cipel lelkében, mint ő? Szorítása mégis engedni látszik, keze remegve enged utat Kisvirág törékeny ujjainak. Fejét elfordítja, szőke tincsei az arcába hullanak a mozdulat közben, mégsem képes megállni, hogy csak egy futó pillantást vessen az arcára, ami a várt érzelmek hadával ellentétben mosollyal fogadja őt. Szíve kihagy egy ütemet, mérgező gondolatai belefagynak a pillanatba. Próbál ellenállni az azonnal jövő reakciónak, ám képtelen rá; karjai körbefonják az apró testet, arca elveszik a lila tincsek leple alatt.
- Sajnálom, hogy én... hogy nem ő... - halk, az elfojtott sírástól fuldokló hangja elveszik a hajszálak hálójában. Szorosabban öleli magához, szinte kapaszkodik belé, a pillanatba, ami még talán neki jutott. Hatalmasat nyelve szorítja vissza a további könnyeket, közben észre se veszi, hogy közelebb húzza magához a lányt, arra kényszerítve őt, hogy az ölébe üljön. Csak még egyszer, utoljára...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Önzőség lenne tőlem, ha a múltba kapaszkodva tengetném a mindennapjaimat. Nem tehetem meg. Vannak olyan emberek az életemben, akik a jelenem - és reményeim szerint a jövőm - részei. Tiszteletlenség lenne feléjük, hogyha nem tudnék túllendülni soha a múltba való kapaszkodásomon. Az emlékek megmaradtak Teóról, mosollyal ajkaimon emlékszem vissza rájuk, mert az összes gyönyörű és boldog, de a jelenben kell élnem. Így a szívem 100%-át tudom azoknak adni, akik nap, mint nap mellettem vannak, éppen akkor, amikor szükségem van rájuk. Nem engedhetem el őket azért, mert a múltba kapaszkodva elfelejtem, mennyire fontos a jelenem, és a benne megtalálható személyek. A barátaim. És ezekbe az emberekre Dodi is beletartozik, akinek könnyei hullanak le halkan arcán, nedves nyomot hagyva maguk után, pedig nem kellene, hogy létjogosultságuk legyen ennyi idő elteltével. Mégis itt vannak. Én pedig reflexszerűen mozdulok, hogy, mint eddig is, támaszaként legyek jelen neki. Szeretném megkönnyíteni a lehulló könnyek okozta fájdalmat, és máshogy nem tudom megtenni, minthogy szorosan ölelem magamhoz, ahogy mindannyiszor tettem már, de ez most mégis más. Ugyanolyan tiszta a pillanat, mint ott és akkor, a tisztáson. Talán még tisztább és őszintébb is, hiszen ismét rá kell jönnöm:  Teó kötött össze minket. Én pedig nem érzek más ez miatt, mint hálát. Hálás vagyok neki, amiért megtette, amiért ilyen áldozat árán ugyan, de megtörtént.
Ahogy karjai mozdulnak körém mosolyodom el még szélesebben, és szorítom magamhoz. Szavait hagyom figyelmen kívül. Számtalanszor bocsánatot kért már ezért, ugyanannyiszor mondtam el neki, hogy badarságokat beszél, mert nem pótolhatja Teót, de nincs is szükség rá. Azért vagyok Dodi mellett, mert mellette szeretnék lenni, és nem azért, mert pótolni vágyom vele Teót. Maga felé húz, gondolkodás nélkül araszolok közelebb, de lábam akad meg lábában, míg ő még mindig húz. Ajkaim nyílnak el egymástól, az előttem lévő könyvespolcot szuggerálom, ahogy lábaim mozdulnak és oldalasan ülök mindkét lábára. Fejére hajtom fejemet, ahogy mellkasomra húzom a könnyáztatta arcot, tincseit simogatják ujjaim, miközben bocsánatkérő tekintetemet emelem Kazanovra. Apró mosolyát, majd bólintását meglátva mosolyodom el én is, és fúrom még jobban fejemet a szőke tincsek közé.
- Nincs semmi baj, Dodi - simogatom tincseit megállás nélkül. - Köszönöm, hogy elmondtad - halkítom le hangom minimálisan, mert ez olyan dolog, amit csak ketten érthetünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Csupán egy apró, kedves gesztus, számára mégis felér az egész világgal. Karjai közt Kisvirággal egy röpke, ám annál jelentőségteljesebb pillanatra naivan elhiszi még hulló könnyei közepette is, hogy minden rendben. Hogy Teó emléke mindkettejüknek épp olyan fontos, de végre ott van, ahova való; a múltban. Elhiszi, hogy az eddig görcsösen titkolt érzései nem rosszak, hogy nem árulja el velük testvérét, hogy ugyanannyi joga van szeretni, mint bárki másnak. Joga van boldognak lenni, nem feledve a múltat, de szem előtt tartva a jövőt. Bár ne múlna el olyan gyorsan a pillanat...
Feketéit összeszorítva hajtja Kisvirág mellkasára arcát, szemei előtt fehér foltok lejtenek táncot. Vállai meg-megrázkódnak a néma sírástól, amivel próbálja feltölteni önmagában az űrt, ami a már lassan éveknek mondható idővel egyre csak mélyült. De míg eddig tagadta könnyei létezését, most minden próbálkozása ellenére megállíthatatlanul hullanak alá, hogy útjuk Kisvirág felsőjén érjen véget. Hogy csupán percek, vagy órák telnek el, mire könnyei apadni látszanak, fogalma sincs. Az idő megszűnt létezni, a jelen nem áll másból, csakis Kisvirág szívdobbanásainak üteméből, ölelő karjainak menedékéből és tincsei közt játszadozó ujjaiból. És titkon abban reménykedik, hogy a jelenben maradhat örökké.
A könnyek múlásával gondolatai minduntalan vissza-visszatérnek a levélhez, az utolsó múltbéli kapaszkodóhoz. Oly sok idő után, annyi győzködés után végre fellélegezhet a súlya nélkül és már csak egyetlen egy titok maradt hátra. Képes lehet azt is elmondani? Nincs több lehetősége, bármennyire szeretné odázni még... ujjai Kisvirág felsőjébe kapaszkodnak a hátán, arcát a lány nyakába fúrja, szapora lélegzetvételeivel csiklandozva a bőrét.
- Szeretlek - hangja nem több, mint suttogás, benne mégis zengő visszhangként ismétlődik a vallomás. Kimondta, annyi idő után megtette, egy szédítő hullámvasútra csábítva ezzel Kisvirágot. Ő mégis, a tucatnyi érzelem súlya alatt olyan szabadnak érzi magát, mint még soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Felmerül bennem a kérdés, hogy miért éppen most? Miért nem hónapokkal ezelőtt, mikor a sebek még frissek voltak, és nem már bevarosodva vártak arra, hogy heg legyen belőlük? Miért most, amikor kezdtem elhinni, hogy minden rendben van? Mind az ő lelkével, mind a sajátommal? Most, mikor a dolgok, úgy érzem, kezdenek helyrerázódni? Vannak barátaim, igazi, jó barátaim. Van egy fiú, aki tetszik. És mindezek tetején van Dodi. Dodi, akivel osztozhatok örömön és bánaton, aki nem csak mondja, hogy átérzi és megérti, hanem valóban át tudja érezni és meg tudja érteni a bennem tomboló érzelmeket, amiket olykor a szomorúság hoz felszínre. És most, ahogy karjaim között tartom, nem csak a lelke tűnik az átlagosnál is törékenyebbnek, hanem ő maga is. Megígértem magamnak is és Teónak is, hogy Dodi támasza leszek, így mindenképpen meg kell cselekednem azt, hogy egyben maradjon. Ölelem magamhoz, halk hangon csitítgatom, miközben rendellenesen fehér ujjaim simítják lefelé tincseit.
Halvány mosoly kerül arcomra, őszintén, ahogy megérzem feszülni a felsőt hátamnál. Engedek a szorításomon, hogy Dodi kedvére tudjon mozogni. Gerincem mentén fut végig a borzongás, ahogy lélegzete csapódik vissza nyakamról. De végül az a mosoly fagy arcomra, amit olyan őszintének szántam, mint még soha, kezem megáll Dodi haján, míg testem merevedik meg. Kékjeim kikerekednek, meredten nézek magam elé, majd eszmélek fel és ölelem ismét szorosan magamhoz. Hajába fúrom fejemet, de megszólalni nem tudok, mikor torkomat még soha nem éreztem ennyire száraznak. Túl sok. És ismét: miért most? A nyugodt hétköznapok után szívem ma már másodjára szeretné elhagyni a bordáim adta menedéket. Olyan hevesen ver, majdnem biztos vagyok abban, hogy Dodi minden rezdülését érzi. Nem tudok megszólalni, pedig nagyon is meg kellene. Valamit mondanom kell, de nem jutok tovább annál, hogy ajkaim elnyíljanak egymástól. Most mégis mit tegyek?
Egyáltalán... úgy gondolta? Vagy mint barátot? Hiszen én is szeretem őt. Én is... szeretem. Én...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ó, ha tudná... Ó, ha tudná Kisvirág, hogy mennyire kínozta minden perc, amit otthon kellett töltenie a szünetben, nélküle. Ó, ha tudná, hogy egyedül az ő mosolyának emléke volt képes megnyugtatni háborgó lelkét és álmatlan álmokat hozni fáradt tagjainak. Ó, ha tudná, hogy minden egyedül töltött pillanatban eszébe jutott... Ó, ha tudná, hogy egy ugyanolyan levél lapul fiókja mélyén, mint amit Teó írt, ami pár perce Kisvirág remegő ujjai közt talált otthonra. Ha tudná, vajon választ kapna?
Kimondta. Ahogy tudatosul benne tette, feketéi tágra nyílnak a lány felsőjének oltalmában. Levegője benn reked, amint rájön, hogy nem teheti meg nem történte. Kimondta, a legnagyobb titkát osztotta meg a lánnyal, hogy végre, annyi idő után ott legyen mellette, meztelen lélekkel, könnyes orcával. Mindkettő akkora erővel nehezedik rá, hogy moccanni is képtelen. Örömmel nyújtaná el a bizonytalan perceket, Kisvirág válaszára várva, mert ezt a feszült, kínzó állapotot is jobban viseli, mint a visszautasítást, mégis tuja, hogy ez lehetetlen. Érzi ujjai alatt, ahogy Kisvirág teste megfeszül és hiába öleli át, tagjaiból nem távozik a merevség. Talán mindent elrontott, mégsincs visszaút.
Kiszáradt ajkait benedvesítve egyenesedik fel lassan. Arca vöröslik a már rászáradt könnyek árjától, szíve a torkában dobog, elállva a szavak útját. Ádámcsutkája fel, s alá mozdul, remegő ujjaival az előre hullott tincseit tűri hátra, közben másik kezét is leereszti, megadva Kisvirágnak a lehetőséget a távozásra. Feketéi kerülik a lány pillatását, az asztalt, azon is Teó hagyatékát figyelik, mintha abból merítene erőt a továbbiakhoz.
- Én... ezért kerültelek. Nem tudtam, hogy... hogy mondjam el, hogy... elmondjam-e. Féltem, hogy elárulnám az öcsém - a szavak nehézkesen, mégis megfontoltan gördülnek le ajkairól. Tekintetét, amiben fájdalom és remély egy különös elegye játszik, lassan Kisvirágra emeli, hogy pillantását halovány mosoly kövesse, amit csakis neki tartogatott. - Nem kell válaszolnod... vagyis, nem kell, hogy ugyanígy legyen. Csak... azt akartam, hogy tudd... Tudd azt, hogy... - hangja megremeg, feketéit ismét lesüti, míg erőt gyűjt, hogy végre elmondhassa úgy, ahogy annyiszor gyakorolta. Végül nagyot nyelve, Kisvirág tekintetét kutatva folytatja: - ...hogy szeretlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

#Scaredthehelloutof
#soseláttam
#űrutazás
#Ádám

Tényleg nagyon ügyesen zavarta össze a srác a barnát. Már épp elkezdett magában kételkedni, meg abban, hogy ez az egész film - amire mégcsak nem rég jött rá alapból is -, amikor kiderült, hogy de. Csak épp egy nagyon nagy fanatikussal áll szembe. No nem mintha ez lassan amúgy se esett volna le Marinának. NAGYON LASSAN. Foghatnánk arra is, hogy nem ismeri a filmek világát, de az igazság az, hogy mióta Kendével barátkozott az agya valahol a nulla és a mínusz öt között működött. Legalábbis ha nem hülyeségről volt szó.
- Hát figyelj, A szél neve is baromi jó világot ír le, és nagyon szeretem, de még ezért se lennék hajlandó beöltözni neked egy királygyilkossá - vallotta be a lány, ahogy az ajánlatot hallotta. - És nem mondtam róla véleményt, csak annyit, hogy film - nevetett a lány a fiú viselkedésén. Ő is el tudott indulni dolgok miatt, de ez valami extra volt még neki is. - De tudod mit, ha van könyvben, elolvasom! Még akkor is, ha te hoztad rám a frászt a folyosó közepén, miattad dobtam el a sütim és a telefonom. De arra nem veszel rá, hogy alkut kössek veled, amiben semmi jó nincs számomra - nevetett fel az ötleten is, aztán már amikor kezdte volna azt hinni, hogy érti mi történik, a srác már megint összezavarta.
- Várj. Azt hittem a neved E.T. - meresztette szemeit, és beletúrt sűrű tincseibe. Hát nem hitte el milyen furcsa szituációba került. Ha a sütizés után azonnal bealudt volna se álmodott volna ennyire bizarr valamit. - Hát neked biztos az lehet, de várj. Hogy tudsz ezen keresztül enni? Mármint befér valahol a sültkrumpli? Vagy legalább a szívószál? - vette át végül mégis a sisakot, mert hát ez érdekesebb volt, mint hitte. Most hogy már kiderült, hogy mi a csuda is az. Aztán csak nem bírta ki, és felkapta a fejére. Úgy forgott benne körbe, mintha attól többet látna. - Csávó - válaszolta a sisak mögül, majd mégis kibújt belőle, és visszanyújtotta a tulajdonosának.
- A konyha jól hangzik - válaszolta, közben előre meg hátra dobta a haját, mert az a bigyó tötál összekócolta, majd a kis szalamandráért is lehajolt, hogy visszarakja a vállára. - Dán vagyok. Egy pár évig Hogwartsba is jártam, aztán most... két éve, hogy itt vagyok - mosolygott egyszerűen. - Azért van akcentusom, mert nem használok fordítót. De tudod kacsa nehéz ez a magyar nyelv - ingatta a fejét a barna, ahogy elindult vissza a manókhoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Én szeretem egészséges mértékben irigyelni azokat, akiknek ilyen jól megy a tanulás. Van motiváció, kedv, erő és ez meg is látszik. Én valamelyiket mindig elvesztem és utána már csak látványosan szenvedek a könyveim felett. Hol a falat nézem, hol azon gondolkodom, hogy merre csavarogjak, mit egyek a vacsoránál, tehát csupa totál haszontalan dolgon. És meg se jegyzem, amit olvastam, így aztán ott vagyok, ahol a part szakad – sehol. Órán változó, mert ki hogy adja elő. Amelyik unalmasabb, ott szinte mindenki elveszíti a fókuszt és csak a csengőt várom, várjuk, aztán tessék, megint sehol vagyok. Iskolaelső? Arról nem is álmodom.
- Ezt a nővérem is mondhatná, de tudom. Csaaak… nem mindig van kedvem és megszívom – eresztek meg egy apró kis mosolyt, hogy tudom miről beszél és tök igaz. Csak mikor kiadnak egy beadandót, mindig számolok, hogy jó, van egy hetem, sok napom, nem kell azonnal. Aztán pár nap múlva rájövök, hogy sok gyűlt fel és akkor pánikolok, hogy melyik lesz kész vagy egyáltalán lesz jó. Tavaly év elején igyekeztem leckefüzetet vezetni, felírni mi mikorra kell, majd betartani, hogy pár napon belül – már ha nem másnapra kell – meg is írni és akkor nem csúszok meg. Aztán a felénél ellustultam és nem írtam fel többet. Lehet megint el kéne kezdenem, maximum nem olvasom el utána, de elmondhatom, megtetettem amit tudtam.
- Ööö… hol is kezdjem – teszek úgy, mintha ábécé rendbe rendezném éppen, hogy mik is nem mennek. Annyira nem vészes, több olyan van, amivel többet kellene foglalkoznom, mint most teszem és akkor menne. - A Bájitaltan az nehéz, meg kicsit a bűbájok, Átváltozástanon a képletek nem mennek a fejembe. A többivel úgy megvagyok, most így hirtelen be sem ugrik – vakarom meg a fejem, hogy mi is van még hirtelen, de az évszámok is olyanok, hogy le kell ülni és bemagolni, másképp nem megy. - Tudom én azt, csak amikor sok gyűlik fel, úgy érzem, hogy én semmiben sem vagyok erős – fújok egyet. Akkor szerencsére elmúlik ez, amikor jó jegyet kapok mégis arra, amiről azt hittem, totál sületlenséget írtam bele. Mint a tavalyi vizsgám, ahol meg voltam róla győződve, hogy mugli történelmi dolgokat és évszámokat írtam a lapra, mert valamiért az ragadt meg. Aztán mégsem – egy-két helyen csak – és még a végeredmény is egész jó lett.
- Szerencsére nem eszik papírt. Ha szeretnél, ebből tudsz neki adni – veszem elő a kis tasakot, amiben hordom Tüske nasiját, mert chips-el és csokival nem kéne etetni őt, a rendes ételét meg nem dobozolom be és rakom a könyvek közé. Ez meg hamar megvan, le is teszem a lány keze ügyébe, ha szeretne sünt etetni.
- Az egyik srác az évfolyamban azt mondja, hogy trollal kell majd megküzdeni Sötét Varázslatok kivédésén. Végül is igaza van, mert nem akarunk trollt kapni a lapunkra, így küzdünk – neki néha vannak hülye elméletei, amiken jót lehet nevetni. Asszem totálisan naiv és elhiszi, amivel a felsőbbévesek meg szokták heccelni. Igaza van, még ráérünk ezen rágódni, úgyis akkor fog kiderülni. Pontosabban előtte, amikor majd úgy rimánkodom, hogy semmit sem tudok.
- Én nem tudom mi a legmegfelelőbb. Csak csomóan kviddicseznek, oda meg kell egyensúly – vagyis, én úgy láttam, amellett, hogy leverték egymást a seprűről szinte. - Igen voltam, de a legtöbb dolgot azt sem tudom, hogyan kell használni – vallom be, hogy hát oké, hogy azon a lábat lehet, meg a kart, de sose használtam, így csak álltam előtte, mint az a bizonyos birka a kapu előtt. - De majd megpróbálok elvinni valakit és társaságban könnyebb – mármint Tüske is az, csak vele nehéz beszélgetni. De vicces, amikor valahol ücsörög és nézelődik.
- Ó. Akkor sosem repültél vagy próbáltad ki, milyen lenne? - nem olyan vészes az, sokan nem tudnak, nincs ezzel gond. - Mondjuk amennyire elpüfölik egymást a meccseken, nem is bánom, hogy nekem sem megy – húzom el a számat, majd legyintek egyet. Nem való az se mindenkinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Tényleg kinevetett? Vicces voltam,  vagy csak túl hevesen védtem a kedvencemet. Ezen kavarogtak a gondolataim, miközben figyeltem arcán a nevetés szülte kis ráncokat. - Könyvben? A Star Warst? Ne már, meg kell nézned filmen! Figyelj, megvan nekem az összes dvd-n, van lejátszó is valahol, ezeket mindenképp látnod kell, mert a könyv az nem adja így vissza azt, amit George Lucas alkotott! - hogy is lehetne, hogy ezt könyvben olvassa el? Vétek! Olyan, mintha egy neves író művét meg filmen nézné meg. Nem voltam én a könyvek ellen, sokat nagyon szerettem, de ez egy olyan remekmű volt a filmek világában, amit egy könyv nem kárpótolhatott. - Már miért ne lenne jó számodra? Megnézel egy baromi jó filmet, megismered a mozit és ehetsz pattogatottkukoricát, meg nachost sok szósszal egy ilyen baromi jóképű srác társaságában. Na? Ne mond, hogy nem jó ajánlat - mindent bevetettem, hogy rávegyem a film megnézésére, nekem ez már egy küldetés volt, azt hiszem. Mindenkinek meg kellett ismernie ezt a klasszikust.
- A nevem? Nem - nevetve ráztam meg a fejem, aztán a kezem nyújtottam kézfogásra. - Ádám vagyok, Fellner Ádám. Te pedig? - ha elmondta, próbáltam memorizálni a nevét, bár az arcmemóriám jobb volt, mint a név, mindenesetre azért próbálkoztam. - Ebben nem nagyon lehet enni, ez csak jelmez, azért le szoktam venni, ha eszek - nevettem egy jót, vicceseket kérdezett ez a lány. - Nagyon jól áll, dögös - jegyeztem meg nevetve, aztán mikor lehúzta a fejéről, visszavettem tőle a maszkot. - Várj, ez fennakadt - lehet, hogy nem vette észre, de néhány tincs valahogy a feje tetején ragadt, ezeket próbáltam eligazgatni, hacsak nem húzódott hátrébb.
- Áh, akkor ezért ilyen fura a kiejtésed, már értem. Dánia szép hely, egyszer már jártam ott - kezdtem bele, közben figyeltem, hogy a gyík vagy mifene is felkerült a földről a lány vállára. - Jó sora van, hogy ide-oda hordozod. És jah, elég nehéz ezt mondják, de ha akad egy jó nyelvtanár, akkor már megy - mondtam mosolyogva, közben elindultam a konyha irányába.
- Szóval ilyen világutazó vagy, mi? A családod is ilyen utazgatós? Mivel foglalkoznak? - talán kicsit közvetlen voltam, de általában barátságos voltam másokkal, így jobban meglehetett ismerni bárkit, mintha nem kérdeztem volna semmit sem.- Amúgy hazudtam, mert pudingot nem tudok csinálni…csak porból, de az itt tuti nincs. Viszont! Szendvicsben jó vagyok - ajánlottam fel a puding helyett, egy szenyát azért már csak összetudtam hozni úgy, hogy aztán megnyalja mind a tíz ujját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Felnevetek azon, hogy nem mindig van kedve, de igyekszem hamar moderálni magam, mielőtt Házvezetőm küld ki a könyvtárból. Szám elé kapva kezemet nevetgélek halkan, oldalvást sandítgatva a férfira, majd vissza Zentére. - Ha nincs kedved azzal foglalkozni, akkor foglalkozz mással - hozzátenném, hogy kivéve akkor, ha mondjuk az a dolog éppen határidő előtt áll, de szeretném hinni, hogy Zente nem centizi ki ennyire a dolgokat. Azt valahogy a rellonosokból tudnám kinézni, nem egy levitásból, ámbár vicces, hogy Zente eddig mennyire nem illik bele a házakkal felállított sztereotípiákba. Nevetgélek még kicsit, majd minden figyelmemet Zentének szentelem, amikor elkezdi mondani, hogy mégis mikkel áll hadilábon.
Átváltoztatástanból még talán tudnék is neki segíteni, hiszen a képleteket csak megjegyezni kell, elmagyarázni pedig talán el is tudnám neki, de… - Megy a Bájitaltan, de nem vagyok belőle annyira jó. Mármint sikerülnek általában, de mindig olyan éppen hogy, tudod - billegtetem meg felé tenyeremet, miközben agyam pörög, hogy mégis ki jó Bájitaltanból. - Ne mondj ilyet. Biztos vagyok abban, hogy remekül teljesítesz - mosolyodom el kedvesen, majd villan fel a villanykörte a fejem felett. - Júj! - adok hangot is neki. - Tudom ki tudna segíteni Bájitaltanból. Ha szerencséd van, akkor tényleg segít. Volt egy Edictum cikk, amiben felsorolják, hogy ki miben tud segíteni, és Mórocz Móric elvileg remekel BIT-ből - végül is, ha elég bátor, akkor megkérdezheti. Szemöldököm szalad ráncba. - Ööö… aki sokat lóg Marina Darikkal. Ő az a Móric - kuncogok fel zavartan, mert hajlamos vagyok elfelejteni azt, hogy egyébként testvérek, és még ikrek is, szóval, ha látom az egyiket, majd pár perc múlva a másikat, nem biztos, hogy ugyanazt láttam. Nehéz dolog ez az ikerség. Legalábbis gondolom. Kékjeim csillannak fel a kis tasak láttán, majd nyúlok is érte vidáman, hogy kezembe öntsek egy kicsit és nyújtsam Tüske felé mosolyogva, majd Zentére emelve a pillantásom nevetek fel.
- Az nem lenne valami jó, mert akkor biztosan megbukok. Mármint hősiesen küzdenék, de egy troll? Remélem tényleg csak pletyka - gondolkodom el egyetlen pillanatra, mert tuti, hogy pletyka. Rendben, új tanárt kaptunk az évben, de nem úgy néz ki, mint aki valóban ennyire mély vízbe dobná a diákjait már az első vizsga alkalmával. Viszont igaz, hogy az is szempont, hogy az egyik legszükségesebb tantárgy, mert bármikor jól jöhet.
- Soha nem jártam még ott, szóval nem tudok segíteni, hogy melyiket hogyan kéne, de az remek ötlet, hogy mással menj! Biztos van valaki, aki szívesen segít - ebben sajnálatos módon nem tudok Zentének segíteni, de minden másban nagyon szívesen teszem. Elég szerencsétlen vagyok a mindennapjaimban is, nem hiszem, hogy nekem még edzeni kéne járnom. Valószínűleg nem csak a saját testi épségemet veszélyeztetném, hanem másokét is. - Nem nagyon, de valamiért nem is vonzz, őszintén szólva. Amíg kötelező volt, tanultam, de egyébként, nem is tudom… távol áll tőlem a repülés dolog - mosolyodom el szélesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Minden egyes kimondott szó csak még jobban összezavar. Ahogy fülemben zúg a vérem, Dodi szavait messziről hallom, ráadásként nyomja el hevesen dobogó szívem. Érzem, ahogy gerincem mentén egy izzadságcsepp gördül végig, mert olyan sok mindent kellene mondanom, mégis képtelen vagyok megszólalni. Minden olyan könnyed volt, mikor még csak a levelet adta oda. Nem. Könnyedebb volt. Mert Teó emléke így pecsételődött meg bennem, hogy az évek óta tartó bizonytalanság végre bizonyosságot nyert, hogy a fel nem tett kérdésekre mégis választ kaptam. De most, ahogy Dodi mozgolódik, miközben ölelem, és nem szeretném elengedni, mert akkor láthatja arcomat, túl sok mindent árulhat el. Mégis elengedem, mert nem tehetem meg, hogy ne. Kezei esnek le rólam, mintha egy űrt hagynának maguk után a meleg kezek. Nagyot szipogok, miközben ő tincsei közé túr. Nem néz rám, mikor megszólal, de én csak őt nézem, csak őt látom és hallom, ahogy elkezdi, ahogy szavai belém égnek. Elárulná? Kékjeim lágyulnak el, kezem remeg meg, hogy Dodi arcához nyúljak, mert így látnom őt megszakítja a szívemet, és tenni szeretnék az ellen, hogy szomorú legyen. Mindent megtennék azért, hogy elvegyem a fájdalmát. Megtenném, de felnéz rám, és azon kívül, hogy kezem remeg meg, nem történik semmi, mert ismét kimondja, ráadásul az a mosoly... Fejemet hajtom előre, alsó ajkamba harapok.
- Dodi… - kezdek bele halkan, de nem tudom folytatni. Muszáj lesz. Kezem lassan mozdulva fonódik rá a medálomra, fejemet fordítom az asztalon heverő levélre, majd vissza Dodira, miközben a szék támlájára támaszkodva állok fel az öléből és totyorgok kicsit előtte. - Saj… én nem… nem tudom mit… én… - dadogok össze-vissza, ránézni nem merek, és ahogy könnyeim kezdenek hullani ismét, a felismerés villámcsapásként ér: nem akarom elveszteni. Mi van, ha elvesztem? Mi van, ha soha többet nem lesz minden olyan, mint régen? Önző gondolat, tudom, hiszen nem lehet olyan, mint ezelőtt volt, mégis reménykedem benne, azonban érte nem tudok tenni. - Bocsáss meg - kapom szám elé kezemet, ahogy a bocsánatkérés elhangzik, ami leginkább arra irányul, hogy nem tudok neki válaszolni. Hirtelen fordulok el tőle, táskámat kapom fel a székről, majd mindössze pár másodpercig ugyan, de meredten szuggerálom a Teó által írt levelet, mielőtt felkapva indulnék a könyvtár ajtaja felé, hogy elhagyjam azt. A levél szinte égeti mellkasomat, miközben ahhoz szorítom azt, míg a szobánkba beérve is, mikor már az ágyam szélén ülök és csak bámulom a padlót.
Nem tudtam mit mondani. Elvesztettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szíve hevesen ver, mintha a könyvtár minden egyes szegletébe eljutna hangja és az utána maradó, halkuló ütem pulzálna a tágas helyiségben. Már-már azon csodálkozik, hogy Kazanov bá’ nem szól rá a csendháborításért. Érzi, hogy szája teljesen kiszáradt, mégsem meri megnyalni se ajkait, miközben a saját ítéletére vár. A levegő reszketegen tölti meg a tüdejét, hogy még szaggatottabban hagyja végül el azt, minél kevesebb hangot kiadva, minél kevesebb mozdulattal zavarva meg Kisvirágot az ölében. A lányt, akinek az imént vallott szerelmet. A lányt, akire Teó halála óta számíthat, aki képes volt boldog perceket csempészni a fakó hétköznapokba, aki nem ítélte el őt kényszeres cselekedetei után és aki édes álmokat volt képes elhozni neki pusztán csak a jelenlétével. Szeretlek. Egyetlen egy szó volt csupán, mégis izgatott várakozást és zsigeri félelmet hagyott maga után.
A feszült várakozás közepette eszébe jut az este, mikor Zsombival együtt csak forgolódtak a szobában. Csend és sötét honolt, csak a másik ágya felőli surmókolást lehetett hallani. Egyikük sem tudott aludni, félve a rémálmok hadától. Akkor tette fel a kérdést, ami már jó ideje motoszkált elméjében, szívében és lelkében. Ami, ha csak rá gondolt, megdobogtatta a szívét és elhitette vele, hogy még valóban él és oka is van rá. Azt hiszem tetszik egy lány… mit kéne tennem? Nem mondott nevet, se semmi mást, szobatársa pedig nem kérdezte. Csak hallgatta a válaszát, amit kétkedve fogadott csupán. Mégis jelentősséggel bírt, hisz az volt az első alkalom, hogy elismerte önmaga előtt is érzéseit. Ezután fordult testvére módszeréhez…
A saját neve rántja vissza a valóságba, gyomra bukfencet vet idegességében, arcán mégis ott van még az a halovány, de felismerhető mosoly. Feketéit lassan, bizonytalanul emeli a lányra, szíve dobogása egészen a torka tetejéig kúszik, elállva a szavak útját… amik jobb is, hogy benne rekednek.
Mosolya lassan szertefoszlik, ahogy Kisvirág feláll. Mint magára hagyott kóbor eb, ami a házikosztot és az otthon melegét szokta, úgy pillant fel a lányra a remegő, félbehagyott szavak hallatán. Ajkai elnyílnak, hang mégse érkezik. Keze rándul meg maga mellett, ahogy érte nyúlna, hogy biztosítsa, hogy nincs semmi baj. Hogy nem kell válaszolnia, sőt, felejtse el akár, mégsem teszi. Teste ellentmond elméje parancsának.
A bocsánatkérés mintha elvágná szívének eddigi sebes munkáját. Kihagy, ha lehet nem egy, hanem megszámlálhatatlan ütemet, míg ő maga üveges tekintettel néz maga elé, lehajtott fejjel. Füle zúgni kezd, a levegő marja a tüdejét, ami végül halkan sípolva hagyja el azt. Nehézkesen nyel egyet és erőnek erejével emeli fel a fejét, tekintetével Kisvirágot, a színes hajzuhatagot keresve… de már nem talál mást, csak az üres teret, a hiányzó levéllel.
Egyedül maradt. Elveszített mindent.
Neked kellett volna itt maradnod, Teó...
A néma, fájó sóhaj olyan erővel, olyan valóságosan csap le eddig vágyakozó szívére, mint még soha azelőtt. Egyedül maradt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem