Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Barangolási. || Zenebutik. || Ilyennek látsz.

Ha valakinek éles fülei voltak, az bizony hallotta a grafitceruza halk csikorgását egy könyv lapjain. Valaki, amilyen gyorsan csak bírta, egymás után véste bele szavait egy picinyke notesz nagyságú bőr naplóba. Mintha csak önmagával beszélgetett volna egy noteszen keresztül, ám ettől sokkal nyakatekertebb a történet.
- Biztos, hogy erre kell menni? Lassan itt a takarodó, alig pár perc múlva - körmölte Kornélia egyre kétségbeesetten, nem akart már megint kint kóborolni a tilosban, a legutóbb is annyi szerencséje volt, hogy a professzor úr megállt csevegni az egyik házszellemmel. Akkor pont ennyi kellett, hogy kereket oldhasson és nyugodt szívvel, hatalmasat szusszanva dobja le elernyedt testét az ágyikójába.
- Fúj kölyök, ettől azért írhatnál szebben is. - kezdett neki a napló s egy drámai szünet után ismét egy mondat rajzolódott ki Kornélia feltett kérdésének hűlt helyén.
- Nem bízol bennem? Én mindent tudok! Azt is, hogy épp milyen színű bugyi van rajtad! - a lány szemei hatalmasra kerekedtek e sorok olvasása közben meg is botlott meghökkenve, azonnal összecsukta a naplót. Gyorsan felnézett volt-e arra valaki, s sürgetve belekukucskálva várta, hogy eltűnjön a pokolba ez a zavarba ejtő mondat.
- JÓ, FELFOGTAM! - írta ingerülten, vöröslő arccal.
- Nocsak, ilyen könnyű zavarba hozni? Akkor mondok még pár ilyet, remélhetőleg felhívod magadra a figyelmet! - mondatát egy borzasztóan flegma mosolygós smileyval zárta, amelyet nem szégyellt nyomatékosítva odarajzolni. Had érezze a lány, ez a napló nem cicózik vele.
- Csak azt mondd meg, merre menjek, hogy a lehető legrövidebb úton visszaérjek az Eridonba! - körmölte határozottan  ismét, de nem jött azonnal válasz. Helyette egy térkép jelent meg előtte, alul egy piros pacával, amelyre egy fekete nyíl mutatott "Buta külyök" névvel ellátva. Na, ez volt Kornélia. A piros pacából egy kígyózó vonal nőtte ki magát, amelyet a lány lelkesen követett és.... nem. Nem az Eridon közelébe került, igazából ő nem is járt még erre. Sőt, ez még csak meg se közelítette azt a helyet, ahol ő naponta eljárt.
- Hova vezettél te engem?! - ceruzáját szorongatva véste bele kérdését.
- Hoppácska - jött a válasz, ezt látván a lány földhöz vágta mérgében a naplót, amelyet lehet még meg fog nagyon bánni, de ez a vérrel elöntött agyát épp nem érdekelte.
- HÜLYE NAPLÓ! Hülye kastély! Hülye én, hogy hallgattam erre a szarra! MÁR MEGINT! - tombolt. Ha piromágus lenne a lány, biztos felgyújtott volna valamit, ám mivel ez nem volt igaz, így orkokat megszégyenítő morgással nézte a földön heverő naplót, mely oly ártatlannak tűnt külső szemmel. Ártatlannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

"Jaj, ma nem érek rá, fáj a lábam! Ma én sem, mert meg kell írni a szorgalmit és holnapi a határidő. Légyszi csináld már meg egyedül, jó? Kérlek!" Na így kezdődött az, hogy ma éjjel egyedül bandukolok a kastélyban. Nem mintha hiányozna bármelyik nyafogó, de az nagyon biztos, hogy drága lesz ez a kérés. Én megcsinálnám egyedül is a kisasszonyt, ha már ez a kívánsága, de... hagyjuk, más ligában vagyok. Most például a lúzerben, hogy elvállaltam. Valójában meg kell pár jó pont a prefektusi bedzzs mellé, mert mostanában mindenki alulméretezi a határokat, én pedig tartom magam a szinthez. Tehetek én róla, hogy ennyi rossz gyerek jár ide, azt állandóan megy a tilosban járkálás?! Én is azt csinálom, csak ugye a jelvény az jelvény. Ki kell érdemelni, ehehehe. Ma nem is öltöztem ki, kissé még a hajam is borzas, most kinek mutogassam? Kár, hogy Reina nem járőr, mondjuk megértem, mert a faluból jár be, sokkal jobb neki. Nekem nincs rá pénzem, hogy albérletezzek kint, meg nem is pazarolnám el rá, jó ez így. Mégis van egy kis hiányérzetem. Na szóval, kell a jó pont, bevállaltam a dupla melót két csajnál is, szerencsére ez a második éjszaka, holnap tuti nem járőrözök. Mert, ha ki is írnak, majd megy az egyik delikvens helyettem. Mondjuk jó lenne lekapni a heti beosztást, nem csak aznap döbbeni rá, hogy egy vajsörrel - ehehe, azzal hát - kevesebb kellett volna. Ma éppen nem ittam, de ki tudja mikor fordul ez újra elő? Amúgy rohadtul utálom ezt a folyosót, a rikácsoló banya állandóan baszogat, hogy pletykáljak neki. Hát, nem mindig van hozzá kedvem, maradjunk annyiban. Ahogy befordulok már messziről kiabál, gondolom nekem. "Szabályszegő, Szabályszegő" Ki, én? Ja, hogy a kiscsaj, aki éppen a földhöz vágja a naplóját. Hogy honnan tudom? Kiabál vele, mintha élne. Kurva vicces!
- Nocsak, nocsak - finoman letörlöm kétszer a jelvényemen nem megjelenő port, hogy érzékeltessem, baj lesz. - Hát kegyed... mi a szart keres itt takarodó után? - érdeklődök és közelebb megyek, megnézni magamnak. Még sosem láttam, vagy nem tűnt fel a csaj eddig. Őt még tuti nem kaptam el, mert egész csinos pofija van, de tuti fiatalabb. Már ilyen korán kezdik? Beszarás!
- Nyugodtan elmondhatod a neved, a házad és az évfolyamod. Amúgy meg miért rongálod a dolgaid? Anyádék drága pénzért megvették, te meg meg sem tudod becsülni? Szép, majd küldök nekik egy baglyot - nézek rá, aztán a naplóra, aztán megint rá kérdőn. Amíg csevegünk kitalálok neki valami jó kis büntikét. Jaja, így hívják a csajok, büntike. Érted? Agyrém!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Parádés. Egy újabb szó, aminek majd utána nézhet. Fejben jól fel is jegyezte, nehogy elfelejtse, ötször ki is mondta fejben, talán még a szája is mozdult akaratlanul. Viszont arra szövegkörnyezetből rájött, hogy ez valami jót jelent.
- Jajj nem, félreértesz. Általában nem a seprűkkel van a gond, hanem velem. Madam Lykke azt szokta mondani csak szétszórt vagyok, de néha van olyan, hogy elfelejti az agyam, hogy fogok egy tárgyat. Így törtem el a kedvenc bögrémet is - vallotta be kicsit elhúzva a száját. Arról inkább nem is beszélt, amikor egyszer a lába lépcsőzés közben elfelejtette, hogy meg kéne tartania a súlyát, és összecsuklott. Tutira nem működik rendesen.
Oké, most valami komoly magyarázat érkezik, Marina már fel is készítette magát gondolatban, hogy nagyon kell figyelnie. De aztán totál meglepetésként érte a mondat. - Ijjj, akkor a nagypapád ismeri a nagypapámat! Seprű unokatesók vagyunk - ujjongott a lány, és még tapsikolt is egy kicsit. Aztán egy másodperc múlva teljesen megfagyott, és arcára a döbbenet mellé komoly félelem is költözött. - Jajj, akkor a nagypapád ismeri a nagypapámat! - jelentette ki gondterhesen, a homlokára csapott. Nem derülhet ki a titok, főleg nem így. Még minimum három évet ki kellett volna bírnia. Nem mehet haza, mikor végre otthonra lelt.
- Ígérd meg nekem, hogy soha nem kérdezel rá a nagypapádnál, hogy hívták a papit - nyújtotta ki figyelmeztetőleg a mutatóujját a barna a vörösnek támadva. Nem lenne jó, nagyon nem.
- Zalán, ne most jöjjön elő belőled a szerény levitás gyerek - figyelmeztette Marina ingatva a fejét. Kiscsibe is egy csomószor csinálta ezt. Hogy ők sose untak bele, nem is értette. Ha akartak valamit, akkor csinálják. Pláne, ha engedélyt is kapnak. - Figyelj, ez a dolog minimum akkora dolog neked, mint nekem. Szóval mit szólnál, ha kipróbálnánk egymás után mind a ketten? - ajánlotta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Hát seprűt csak nem törsz el, ha a kezedbe kerül... ugye nem? - kérdezte reménykedve. A lány nem úgy nézett ki, mint aki természetfeletti erővel bírna. Bár Zalán tudta, hogy ez meglehetősen relatív a nőknél. Amikor az anyja hirelen ötlettől vezérelve átrendezi a nappalit, sokszor csak néznek utána az apjával karöltve, hogy hogy a fenébe tudott olyan bútorokat elmozdítani, amik a súlyának többszörösét tették ki. Sokszor szeretett azzal viccelődni, hogy neki is van némi varázsereje.
 - Unokatestvérek... - a fiú gyomra akaratlanul görcsbe rándult a szó hallatán. Persze, a felismerés lelkesítette, a hasonlatot pedig önmagában aranyosnak találta volna. Aztán belegondolt abba, Szofi mennyi hülyeségről tud beszélni végeláthatatlanul. Csak remélte, hogy ez a titulus nem hordozza magával a tulajdonságot, de már a rellonos is tudott szómenésre való tüneteket mutatni, pedig csupán pár perce hogy beszélgetnek. Szerencsére eddig olyanokat mondott, amik érdekesek voltak. Többnyire. Kíváncsiságát csak fokozták a lány további mondatai. - Miért, ki a te nagyapád? - kérdezte megrökönyödve, majd ismét hátradőlt, amikor a lány hirtelen kinyújtotta felé a kezét. Orrát ráncolta, miközben a másik mutatóujjával szemezett, nem tudta mire vélni a dolgot. Próbálta megerőltetni magát, hogy visszaemlékezzen és rájöjjön a nevére. Brightmore hangján sejlett fel a vezetékneve: Darik. A keresztnevéhez sokkal többet kellett kutatnia az emlékei között, de Zay biztosan említette már. Akárhogy is, ezekkel az információkkal sem járt előrébb.
 - Szóval ilyennek hisztek ti minket? - kérdezte száját eltátva, tettetett felháborodással, de látszott a szemein, hogy azok mosolyognak. - Oké. Legyen így. - Ránézett a gnómgumóra, úgy folytatta. - Ezzel felszaladok még a szobámba. Találkozunk a pályán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Talán ha tudná, mit okoz mindazzal, amit tesz, visszafogná magát és nem tenné, amit tesz. Mégsem így történik, nevetése nem akar szűnni, s mikor a nagyterem különböző zugai csatlakoznak hozzá, akkor érkezik el a pillanat, mikor a megaláztatás megkezdődhet. Ó, mert bizony a lány szándékos meglökése pusztán a gyenge kezdet volt, semmi ahhoz képest, ami mindezek után rá vár. Becsmérlő szavak, kegyetlenül villanó zöldesbarna szemek, mindaz, ami Ramóna legsötétebb álmaiban üldözheti a lányt, ki a világból.
- Hát persze, mi mást várhattam volna. Gondolom ezeket az ócska göncöket is… szereted – ahogy kihangsúlyozza az utolsó szót, meghűl az ember ereiben a vér. Lesajnálóan méri végig ismét a navinést, hisz rengeteg megjegyzést tehetne még a megjelenésére. Elnyűtt, kinyúlt felső; kopott, régi farmer, épp csak a szentlélek tarthatja egyben az anyagot, mindez kombinálva egy agyontaposott cipővel. Nem segít sokat, hogy smink nélkül, természetesen bongyor, vörös hajjal kell szembenéznie az egész világgal, ami jelen helyzetben nem áll másból, csak Augustine-ból és kegyetlen szavaiból.
Figyeli, ahogy esetlenül a hajába túr, ezzel még jobban összekenve magát, s újabb kukoricapehely darabokat hullajtva szét. Undorodva mozdul ajka, mégis valami különös érzés fogja el, mikor tekintete találkozik áldozatának elesett, tehetetlen lélektükreivel. Most kell mondania valamit, gondolja, mégsem jönnek ki hangok a torkán. Pontosan tudja, mi ül most azokban az íriszekben, s milyen fájdalom rejtőzik mögöttük, hiszen ha másképp is, de átélte. Ugyanígy nézett édesanyja után akkor, mikor a nő megragadta ikre kezét és magával vitte, míg a fiút egyedül hagyta rigorózus apjával. Ám ahogy akkor anyját hidegen hagyta néma esdeklése, hirtelen a levitás szíve is kővé dermed. Az élet nem egy mesefilm, a gonoszokból nem lesznek jó emberek, a dolgok nem fordulnak jóra. Mindenki azt kapja, ami jár, s ha Rami nem képes kiharcolni magának, hogy békén hagyják, hát megtanulja a rögösebb úton.
- Sírni is fogsz? – gúnyosan csendül hangja, de úgy, hogy csak a lány hallja, más ne. – Jaj, a gonosz Augustine nekem jött és olyan jelentéktelen, mocskos senki lettem, amilyen mindig is voltam – affektálva mondja ki a szavakat, erősen túljátszva a dolgot, amitől csak még bántóbbá, még groteszkebbé válik az egész jelenet. A távolban még mindig nem érthetik kristálytisztán szavait, ám gyanakodhatnak, hogy nem épp kedvesen vigasztalja a lányt. – Szaladj a kukákhoz, talán még nem vitték el őket és találsz valami rongyot, amit felvehetsz ezek helyett, de jobb, ha sietsz. Mindjárt kezdődik az első óra – ridegen zárja mondandóját, ám nem mozdul. Mintha tényleg arra várna, hogy a lány felpattanjon és szaladni kezdjen, rohanjon. Ha nem is a kukák felé, de el. Meneküljön csak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

less ránk ha mersz
Állítólag a hülye ötletek idővel megritkulnak, ahogy nő fel az ember, tanulja meg mi helyes és mi nem, ismeri meg saját, és környezete határait, vágyait. Szerintem erről az engem tervező angyaloknak és démonoknak (leginkább démonoknak) elfelejtettek értesítőt küldeni - lehet én voltam a vizsgamunkája egy párosnak (tuti buktak) -, mert olybá tűnik az évek előrehaladtával csak a lehetőségeim kezdenek szélesedni, mellé nem tűnik el a gyermeki rosszalkodhatnék. Mit lehet mit tenni, ugyebár jobb kint mint bent, és ezt önhatalmúlag az ötletekre is szeretném vonatkoztatni, köszönöm, úgyhogy ki kellett adnom magamból - ó és akkor még csak a gondolatfonalantyúrül beszélek, te kis huncut. AZTÁN JÖTT A MEGVALÓSÍTÁS. Dam dam daaaaaaaaaaaaaaaaam, bizony.
Príma felkészülés, príma jelentét, ha tanár lennék, most csillagos ötöst adnék magunknak, amiért teljes létszámban megjelentünk az alkalmon. Ráadásul nem hagytuk a körletben a jelmezünket, nem felejtettük el a lépéseket, és... És még a bátorságunk sem szállt inába. Büszkén pislogok Gracie felé, ahogy a tánc hevében éppen úgy jön ki a lépés, de tényleg, az a kezét mellkasára szorító, elvizesedő szemű, szőke copfos nő gif mintha engem ábrázolna, ahogy a kis pattogását, sürgését forgását figyelem. Megnyugtat a tudat, hogy majd amikor itthagyom a kastélyt, és dolgozni (fúj) kezdek a felnőttek (fúj) unalmas (fúj) és komoly (FÚJ) világában, a diákok élete nem marad feldobatlanul.
Szélesre tárt karokkal (t-rex tekintetben ez azt jelenti, hogy az egymástól jó fél méterre lebegő kis kacsok nagyjából két centit elmozdulnak még kifelé) torpanok meg a szám végén, és picit még mindig rugózva próbálom elkapni partnerem in krájm adrenalintól csillogó pillantását, hogy viszonylag egyszerre hajolhassunk meg hálás közönségünk felé. Hozzá tudnék szokni ehhez a műsor dolgohoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szemöldököm szalad ráncba, ahogy hallgatom Zente szavait. Mondjuk ennyi testvér mellett nem is meglepő, hogy nehéz megfelelni az elvárásoknak, vagy éppen ugyanolyan szintet hozni, mint amit a testvéreink. Nem tudom, nekem nincsenek testvéreim, csak tippelgetni tudok, de az meg… aligha elég.
- Majd megtalálod azt, amiben te vagy a legjobb. Nekem is évek kellettek hozzá - pedig igazából az orrom előtt voltak végig, hiszen mindennap használjuk őket. Úgy bizony: a rúnák. Amik megkönnyítik a mugli telefon használatot a kastély falain belül, és mégis kellett az, hogy ott üljek órán, hallgassam Sébastien tanár urat és leessen, mennyire, de mennyire érdekes az összes, és minden, ami kapcsolatba hozható velük.
- Ne aggódj, majd én visszaterelem a figyelmed a tanulnivalóra - mosolyodom el szélesen, bátorítást is szánok ezzel Zente felé küldeni, mert valóban nem lehet így egyszerű megtanulni azt, amit leraknak eléd.
Halkan nevetgélek, amikor az ikrek feljönnek. Bólintok Zente szavaira, mert abban mondjuk tényleg van valami, hogy direkt cserélnek néhány holmit, azért, hogy összezavarjanak mindenkit. Valóban mókásak, viccesek és igen feltűnő jelenségek. Valahogy mindig felfigyel rájuk az ember, bár ez betudható annak, hogy a hangjuk is nagyon nagy, nem szégyellik kiereszteni azt, és minden baromságban benne is vannak.
Fejemet biccentem félre, figyelem, hogy ő hol érinti meg Tüskét, majd kicsit felbátorodva nyúlok én is oda és cirógatom meg az állatot. Mosolyom szélesedik ki, majd pillantok vissza a fiúra. - Biztos nem nevetne ki senki - legalábbis, ha én ott lennék, akkor én tutira nem nevetnék, inkább mennék és segítenék, de ugye… nem vagyunk egyformák. Egyáltalán nem.
- Olyan negatív vagy! Biztos remek kviddicses lennél, bár annak jobban örülnék, ha ép csontokkal megúsznád - vallom be lesütött szemekkel, tincsemet tűröm fülem mögé. Bólogatok a szabályokra. Akkor nem csoda, hogy a mai napig nem tudtam összerakni őket, amikor egyszerűbb úgy, ha a seprűn ülök, amire nincs esély.
- Pedig elszoktam - nevetek fel halkan, szám elé kapom kezemet, hogy ne is legyen túl hangos. Annak a HV-m nem örülne valószínűleg. - Háááát… rúnákkal szeretnék foglalkozni, de még nem tudom. Olyan sok lehetőség van - sóhajtok aprót, mert olyan sok idő van még addig, mégis olyan hamar el fog menni. - És te? - figyelek Zente szavaira, bólogatok neki, ahol kell, majd ahogy az idő telik, úgy kell lassan nekünk is felállnunk és elhagynunk a könyvtárat. Gyorsan pakolok össze, majd futólépésben érek Zente mellé, hogy továbbra is beszélgetve érjünk a folyosóra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem hiszem magam különösebben okosnak, sőt, annak sem többnyire, de ez azért most jót tett a lelkemnek. Vagy az agyamnak. Lehet mind a kettőnek. Bár nem mondom, hogy könnyű volt, vagy azt, hogy nehéz, inkább illetném azzal, hogy igencsak gondolkodni kellett. Észre se veszem, ahogy telik az idő, tanulásra tett kísérletem pedig azt bőven kútba fulladt, ezt azonban, valahol sejtettem is. Nem volt meg a kellő motiváció, bár simán kinézem sokakból, hogy hagyták volna a fiút egyedül érvényesülni és szenvedni, mert inkább a könyvekkel töltötték volna az időt, meg a tanulással. Nos, mondhatni, szerencsésen járt velem, mindig segítségre készen állok – ha ezzel megúszom a magolást.
- Jaj, azt azért ne – nevetek fel, de komolyan nem szeretném, hogy veszekedjenek emiatt. Persze megértem, hogy munka van vele és nem is kicsi, de harag mégsem kellene. Tényleg jó lenne kincset felfedezni, találni, bár nekem ahhoz sok közöm nem lenne. Megnézném, elismerően bólogatnék, de az Zaláné. Így aztán, mondhatni tét nélkül segítek, annál nagyobb elánnak. Nem tántorít el semmi, így leltem meg az újabb útmutató darabjait. Bár majdnem észre sem vettem, hiába akarta kiszúrni a szemem, hogy ott van, de ezért dolgozunk csapatban, hogy könnyebb legyen. Megállva aztán a betűk következnek, szép sorban, rendezetlenül.
- Szerintem is. Csak rettenetesen kusza. Ez nagyon alapos rejtvény, annyi fix. Mint azokban a krimis történetekben, minden apróság valami mögé rejtve – nem nagyon láttam, olvastam sok ilyet, de ott szoktak a főhős elé ilyen rejtvények kerülni. Együtt agyalunk a betűk felett, amelyek elsőre aztán mindent kiadnak, csak azt nem, amit kellene. Fájóan sóhajtok fel, hogy fejem már kezd zsibogni, talán éppen ennek hatása, hogy végül kipattan valami. Talán jó is.
- Megnézed? - nézek utána, miközben a könyvtárossal beszél és már jön is vissza. Vagy úgy! Ez a könnyebb út, hogy aki érti mi hol van, tudja is. Csak nekem nem esett le egyhamar. Fáradok talán. Így követem, ahogy lépked a könyv helye felé és leemeli. De nem kell kinyitni, nem volt a mélyébe rejtve nagyon a papír, amely a földre hull. Ő volt a gyorsabb, így már csak odahajolva figyelem, hogy mit szed fel és mi áll rajtja. Ajkaim mozognak picit, ahogy olvasom a verset, majd megakadok.
- Jaj, ezekhez hülye vagyok. Remélem nem elemezni kell – vannak benne rímek, eddig jutnék. De hogy az milyen meg mi és hogy, na azt már senki se remélje tőlem. Lehet inkább a tartalma a fontos? Pár percnyi csendesség után nyögök fel.
- Fogta a kincset és rejtvény mögé zárta. Ó! Sejtem. Ez a vers szerintem apukádról szól. Vagy valami rokonodról – bólogat, mert hát ő csinálta a rejtvényeket, ő indította el a kalandon, csak nem valami ősi, isten tudja mikor élt levitásra. - Neki is van könyve? Vagy ami róla szól? Sajnos nem tudom a nevét – de talán a családnév elég. Az életrajzokhoz megyek és kutatni kezdek, ha valami vele kapcsolatos, itt kell lennie. Legalább annak, hogy hol a kincs.
- Hát… lehet most nem voltam okos… Hogy hívják őt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

#reggelinél
#otthonicsomag
#különlegesbagoly
#Zalán

Onnan tudta a barna, hogy a híre még nem ért el Zalánhoz, hogy ezt a kérdést fel merte tenni. - Hát... - húzta el a száját Mae egy kicsit. - ...volt rá példa. De még kicsi voltam, azóta sokkal jobban figyelek. Főleg ha fontos dolgokról van szó. A telefonomat is csak kétszer kellett megjavítani az utóbbi két évben. Pedig egyáltalán nem értek hozzá - jelentette ki magabiztosan. Talán Roland volt a ténytől a leginkább boldog. Bár az is igaz, hogy így nem segíthetett Marinának olyan gyakran. Na ha van különleges barátság, akkor az övék olyan.
Jelenleg nem tudta, hogy örüljön vagy inkább szomorú legyen azért, mert nem a nagypapája vezetéknevét örökölte tovább. Kellett az apjának megváltoztatnia azt, mintha örökre ki lehetne törölni a múltat. Még jó, hogy a nagyi sokat mesélt neki a papiról, mert a végén még elhitte volna a szüleinek, hogy egy szörnyetegről van szó. - Valaki - felelte nagyon demokratikusan a lány. Így biztos nem fog gyanakodni a srác, szép munka, Marina.
- Nem hiszem, tudom - mondta magabiztosan. - Van egy pár ismerősöm onnan, és mindig ezt csináljátok. Csak most nincs kedvem belemenni a "milyen előnyöd származik ebből" vitába. Csak fogadd el - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Mae. - Sådan! - örömködött a lány, és gyorsan megölelte a fiút. - Ez nagyon jó lesz - fordult vissza a seprűje felé, és óvatosan visszacsomagolta mintha csak egy kisbaba lenne. - Fél óra múlva lent tali - köszönt el, és a hóna alá csapva a tárgyat indult el a körlet felé. Kit érdekel a reggeli, vagy bármilyen vizsga, ha ilyen remek programok várna rá?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Barangolási. || Zenebutik. || Ilyennek látsz.

Csak ezt ne! – gondolta magában, ahogy meghallotta a banya rikácsolását és azonnal el is szállt minden dühe, amely miatt cafatokra tervezte cincálni a földön heverő naplót.
- Cssssss! – tette jobbkeze mutatóujját ajkai elé, míg másik kezével a banya portréja fele mutogatott kétségbeesetten, hogy az is fogja be a lepcsest. De természetesen nem. Csak mondta és mondta, rikácsolt, akárcsak az élő bio térfigyelő kamerák. Igazából a banyatankot odafesthették volna mögé, találó lett volna.
Aztán jött mögüle a hang.
- Ó, hogy az a... - dünnyögte orra alatt, míg a portrét figyelte és megfordult. Szemben állt vele egy felsőbb éves fiú, aki épp nagyon tisztogatott magán valamit, mire megcsillant az a bizonyos jelvény. Jó, Kornélia itt már nyakig ült a kutyaszarban és nem tudta kire haragudjon jobban: A nyanyeszra, a naplóra vagy magára, mert túl naiv volt. Már megint.
- Halii! – kínos mosollyal üdvözölte a fiút, aki nem mellesleg prefektus volt és sikeresen elkapta a csellengő Kornéliát – Hát tudod ez vicces sztori – vakargatni kezdte a tarkóját s ekkor felemlegette Roland a szüleit és bagollyal fenyegette – Hé! Ez nem igaz! A saját pénzemen vettem és bár ne tettem volna! Azóta megkeseríti minden nap az életem – emelte drámain égbe tekintetét, majd odasétált és felvette a könyvet, talárja ujjával leporolta.
- Agárdi Kornélia vagyok, elsős eridonos és ez itt a megmondó naplóm. Ritka nagy genya! Miatta vagyok még most is itt! Szerinte ezen a folyosón keresztül hamarabb visszaértem volna az Eridonba, de már órák óta bolyongok – biggyesztette le ajkait a naplót szorongatva ujjacskáival.
- Most jön az a rész, hogy megbüntetsz? – Roland tekintetét kereste kékjeivel és reménykedett egy ejnye-bejnében, meg egy lovagias visszakísérésben. Azért ott volt a szemei előtt az a tény is, ha netalán kételkedne történetében, bemutatja neki szívesen a naplójának rosszindulatát. Ne csak őt szadizza folyton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ahogy közelítek már látom, hogy egy kezdővel van dolgom. Ez abból jön le, hogy nem megvesztegeti a banyát, hanem csendre inti, amatőr. Legalább jól szórakozom, bárgyú vigyorral lépkedek oda a lányhoz. Ez csak csel, hogy elhitessem, kedves prefektus vagyok. Ja, nem.
- Vicces sztori, ó. Hát halljam akkor - el tudom képzelni mennyire lesz vicces a sztori. Ha mégis, talán megúszhatja egy enyhébb büntetéssel. Mert ugye a büntetést azt nem kerülheti meg, hiszen a vak is látja, hogy nem rellonos. Akkor meg nálam kár reménykedni ilyesmiben.
- Neked van saját pénzed? Biztos zsebpénz, persze nem gond, mert nem igazán érdekel. Kivéve, ha megdolgoztál érte, az érdekelne, hogy hogyan - emelem meg a szemöldököm kissé, majd visszatérek a naplóféle tanulmányozásához. Talán érdekes is lehet, főleg azért, mert szerinte megkeseríti a napló az életét. Normális ez a csaj?
- Mert megvágta az ujjad? - tippelek és pillantok rá, majd a protokoll jön és ő készséges. Legalább nem súlyosbítja a bűnét. Pazar.
- Á, egy gólya. Jó a smink, néztelek vagy harmadikosnak, habár még sosem találkoztunk - kár, hogy ennyire fiatal, mert így nincs esélye máshogy ledolgozni a büntetését, ehehe. - Ez egy mágikus napló, ami átvert? - nevetni kezdek, mert hát hiába, ez kurva jó, bazeg! Jó vásárt csináltál, kisanyám!
- Az bizony, elolvastad a házszabályzatot, úgy tűnik - egy kárörömkönnycseppet törlök ki a szememből, majd sóhajtok egyet. - Oké, ha be tudod bizonyítani, hogy a napló vert át, enyhébb büntetést kapsz, ha nem, akkor azt kell higgyem, hogy megpróbáltál átverni, így súlyosabb lesz a büntetés. Oké? Ha nem oké, akkor is így lesz - ezzel átadom a terepet. - Kornélia, tiéd a színpad - tárom szét a kezemet, ezzel megadva a lehetőséget a bizonyításra a gólyalánykának. Na ez... szórakoztató lesz!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Látom a kiscsajszin hogy nincs annyira hozzászokva hogy leszólítják őt bizonyos helyeken, de próbálok minél kedvesebben hozzászólni és elérni hogy megnyíljon. Mármint nem úgy, mint egy öribarinak de szeretném ha tudná, hogy bennem mindig jó beszélgetőpartnerre vagy akár barátra találhat. Mindig béke párti voltam, tipikusan nem az a személyiség aki kiszekálja az ember lelkét a helyéről. Manapság ez a fiataloknak a jó buli, vagy a szórakozás. Nem mondom hogy itt az iskolában tapasztaltam, hanem inkább csak annyit, hogy megvannak mindenhol a jófejek és a rosszfejek. Vagy más szemmel nézve a dolgot, egyesek szerint vannak lúzerek és menők. Szerintem az ezen a véleményen lévők mind tévednek, és az iskolában minden gyerek ugyanolyan, és nem szeretem azt amikor bizonyos körök kinézik a másikat. Jó hogy még nem volt ilyen dologban részem, de ki tudja a lánykának milyen élményei lehetnek. Mintha múltkor Zalánnal láttam volna sétálgatni, akit az év elején ismertem meg. Mindketten elsőévesek, így persze nem lepett meg. Örültem neki, hogy két évfolyamtárs ilyen jóban van egymással. Nekem az enyémekkel nincsen semmilyen bajom, de persze azért nem vagyunk kebelpajtások. Pont jó minden úgy, ahogy van. A kölcsönös tisztelet a fontos egymás irányába, de persze nem árt sohasem egy jó kis beszélgetés. Bízom benne hogy a lány ki tud lépni a jelenlegi zónájából, és könnyebben tud majd társalogni, és nem lesz nagyon zárkózott. Én mondjuk így is megkedveltem őt, pedig alig néhány perce kezdtünk beszélgetni. Az viszont nem volt szép dolog, hogy ilyen kis idő alatt ezeket leszűrtem róla. Nem tudom én mit szólnék, ha egy felsőbb éves hirtelen szóba elegyedne velem, főleg ha elsőéves lennék. Ugyan Zayday.
- Ez nagyon érdekes. Ha nem haragszol.. – közelebb merészkedek a lányka mellé.
- Figyelj.. Ramóna? Jól emlékszem? Ha zavarlak, csak szólj nyugodtan és megyek a dolgomra. Viszont nagyon szívesen beszélgetnék veled, hiszen egy házban vagyunk. Eddig nem nagyon találkoztunk, de tudod én mindig örülök az új ismerősöknek, vagy barátoknak. Egyébként ha bármi baj van, nyugodtan fordulj hozzám, szívesen segítek, rendben? – mosolygok bátorítóan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Barangolási. || Zenebutik. || Ilyennek látsz.

Felvonta szemöldökét, amint hallotta a rellonos felől, hogy mennyire kiváncsi az anyagi helyzetére. Már elnézést, ez illetlenség!
- Ne haragudj, de semmi közöd hozzá, hogy honnan van pénzem - vágott vissza, nem törődve azzal, hogy esetleg ronthat ezzel helyzetén. Legyen prefektus, tanár, felőle lehetett volna maga az igazgató is, akkor sem mondta volna el. Őt sem érdekli mások anyagi helyzete, az övé se foglalkoztasson másokat.
- Amúgy az év elején vettem a maradék pénzemből, amit kaptam tanszerek vásárlásra - végül ezzel lezárta, nem volt kedve tovább firtatni a témát és kicsit rosszul is érezte magát, hogy taknyos gólyaként kioktatott egy akárhanyadikos felsőst.
Inkább nem reagált az ujjvágásra, bárcsak ennyi bűne lett volna a naplónak. Végül kicsit elpirult a dicséret hallatán, nem igazán szokták dicsérni külsőjét, pláne nem a sminkelő tudását. Most is igazából csak próbálta úgy csinálni, ahogy a nagy influenszerek mutatták be és Roland visszajelzése alapján sikerült öregítenie magán. Talán ezt később a hasznára fordíthatja és belóghat bulikba is, ahova egyébként nem mehetne, mivel kiskorú.
- Ő... Aha! - vágta rá, mire a másik nevetésben tört ki és újból elvörösödött, amely nem látszott szerencsére a fényviszonyok miatt, de most nem a zavarától, hanem a szégyenérzet miatt. Biztos nem tartotta normálisnak.
- Azt mondta, hogy erre jöjjek, de ez tökre az ellenkező irányba van, mint az Eridon és... én meg azt hittem lesz valami titkos diák ösvény vagy valami...
Jó, ha be tudja bizonyítani, hogy mégsem őrült és nem kamuzik meg semmi, akkor hátha megússza még egy ejnye-bejnyével. Hátha. Reménykedett és fellapozta a naplót.
A színpad a tiéd.
Szemeivel pásztázni kezdte a földet, mert valahova elrepült a ceruzája is, amikor dührohamot kapott. Hosszú pillanatok után megtalálta az elgurult íróeszközt, felvéve azt fellapozta naplóját, melynek lapjai üresek voltak és csak úgy áradt belőle az új könyv illat, mint minden kinyitáskor. Talán ez volt az egyetlen jó dolog benne.
Nem mert felnézni a rellonosra, csak a naplóra meredve gondolkodott, mivel mutathatja be a legjobban a tárgy hasznavehetetlen stílusát aztán valami az eszébe jutott. Hamar le is körmölte kérdését:
- Megúszhatom ezt büntetés nélkül? - írta bele kérdését, melyet hamar beszippantott a könyveske, végül pillanatok múlva megjelent a válasza.
- Még van bőr a pofádon, kölyök? Földhöz vágsz, szidod anyám-apám, akik amúgy nincsenek és rám fogod minden bajod, mert te egy szerencsétlen agyhalott vagy?
Kornélia szemöldöke homloka közepén állapodott meg, majd mutatta Rolinak az eredményt.
- Látod? - pillantott kérdőn a prefektusra, mire eltűnt a szöveg és a napló már másról írt.
- Mi vagyok én? Egy múzeumi darab? Hallod, ne mutogass már ennek az idióta mamlasznak! Hé, ugyanolyan bambán néz, mint te szoktál! Hahaha! - visszahúzta a lány, bár nem tudta elolvasni bánatára, csak egy szót látott meg: Idióta. Nagyon reménykedett, hogy itt rá és nem a prefektusra gondolt. Illetve abban is, hogy nem kobozza el tőle vagy ír bele, mert akkor le kell törje a szarvát: Csak a tulajdonosának válaszol. Ami talán jobb is, mert így egy embert tud csak kikészíteni és nem mindenkit.
- Ugye hiszel nekem? Lécci, többet nem mászkálok kinn és nem fogok hinni ennek a szarnak - csukta össze - Csak had menjek vissza - s jött a nehéztüzérség: az árva kiskutya szemek lebiggyesztett ajkakkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Jaj-jaj-jaj! Beleléptem a lelkébe őnagyságának. Egye fene, nem haragszok - fintorogva ingatom meg a fejem, nézve őt, úgy, mintha egy németjuhász nem értené, mit akar a palotapincsi. Végül csak elárulta, hogy miből vette a naplóját. Ez volt olyan kurva nehéz? Esküszöm, továbbra sem értem a csajokat. Érdekes dolgot mond azzal, hogy a naplója vezette ide, fel is piszkálta a kíváncsiságom. Mármint nyilván meg lesz büntetve, de attól még ahogy a mugli kütyük, úgy a mágikus tárgyak is érdekelnek. Kap egy kis dicséretet a sminkre is, mégiscsak én vagyok az egyetlen prefektus, aki megmondja a frankót mindenkinek, ha szeretné, ha nem. De a lényeg, hogy ez a napló, ilyen rellonos sztereotip tulajdonságokkal rendelkezik, és ezzel csak még jobban kíváncsivá tett.
- Honnan tudod, hogy az ellenkező irányban van az Eridon, ha azt sem tudod, hogy merre van? Amúgy ja, nem egészen erre van, majd visszakísérlek - teszem még hozzá, így a majd biztosan feltűnik a csajszinak. Viszont tényleg érdekel, hogy mit írkál neki a könyv, napló, vagy mi ez. Megvárom amíg összeszedi a dolgait, majd, amikor minden nála lesz, odalépek mellé és megnézem, hogy mi a körmölésére a válasz. Felhúzom a szemöldököm, amikor meglátom, ahogy lealázza a csajszit az irodalmi fordulatok mellőzésével. Ez igen, baszki! Biccentek a kérdésre, majd látom, hogy fel van vágva a nyelve a naplójának.
- Idefigyelj te pergamenek szarházija! Ismered a Diffindo, vagy a Piroinitio bűbájokat? Szívesen alkalmazom rajtad, ha nem fogod be a pofád - nézek a könyvre, majd Korira. Miért ne becézhetném? - Nyugi, nem neked mondtam - adok egy pici mosolyt is hozzá meggyőzésképp, ahogy előhúzom a pálcámat.
- Mi lenne, ha most azonnal kipróbálnánk rajta, Kori? Csak pár lapját gyújtsuk fel, meg szakítsuk ki. Csak, hogy tudja, hogy te vagy a főnök... - rákacsintok a csajra, ezzel üzenem, hogy csak szórakozok, nem tenném meg. Legalábbis, remélem, hogy ezt hiszi majd, és akkor belemegy a játékba. Persze, nem akarom én megrongálni más cuccait, ha nem muszáj.
- Jól van, hiszek neked, de sajnos nem engedhetlek el bünti nélkül. Rontaná a Rellon hírnevét. De, nem kapsz nehéz feladatot és visszakísérlek a bejáratig. Oké? - nézek rá kérdőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Barangolási. || Zenebutik. || Ilyennek látsz.

- Onnan, hogy erre még sosem jártam és ha nem is ellenkező, de tuti rossz az irány! - forgatta meg szemeit, bár nem tagadta, figyelt a srác. Látszott a lányka számára, hogy bizony nem egy zöldfülű zölddel sodorta össze a sors vagy a napló. Remélte, hogy a tapasztalata később a lány jobb happy endingje felé tereli a büntetése mérsékét.
Aztán megtörtént a legrosszabb, mármint nem az, hogy agyhalott címkével jelölte a kisasszonyt, helyette az átkozott napló a rellonos idegein is táncikálni kezdett, amelyet ugyan nem tudott elolvasni, de remélte: neki szólt az üzenet második része is.
Összerezzent nyomban, amint Roland indulatos vitába folyt az egyébként élettelennek tűnő naplóval és kicsit megszorongatta annak lapjait. Sejthette igazából, hogy nem neki szóltak a mondatok, hisz Roli tekintete is a könyvre szegeződött és úgy vágott annak vissza.
Aztán látta, hogy előhúzta a pálcáját és... be kellett vallania, beszart még ő is.
- Kiszakítani? - tekintete a fiúról a naplóra terelődött lassan, csendesen nézte és elhatározta, hogy nem fogja engedni elpusztítani, de egy anyai nevelésben lehet nem ártana részesíteni azt a bánat naplót.
A kacsintását megértette, de már addigra sikeresen feltüzelte a lelkét a kis szentnek.
- Szakítsunk bele egy hátsó lapjába! Rágjuk meg! Gyúrjunk belőle galacsint a nyelvünkkel és köpjük rá a banya portréjára! - két legyet egy csapásra, ám ezzel lehet a házirendet is sérti, no meg pont a banyát? Nem szerencsés a vén pletykafészekkel ilyen módon ujjat húzni, kisanyám.
Felcsillantak ám a szemei, hitt neki! Talán mégse nézte holdkórosnak vagy hazugnak. Azért volt ott valami, amin nem tudott nem vigyorogni.
- Nagyon hálás leszek a kíséretért, de... a Rellon hírnevén? - kacarászva pattant mellé végül letett arról, hogy megcsócsálja a naplót. Talán máskor, ha esetleg ismét hasonló slamasztikába keverné és a prefektus/tanár nem lesz ilyen jó fej, mint ez a srác, akinek igazából ő nem tudta a nevét, de megjegyezte annak szemeit.
- Ugye nem valami megszégyenítős feladat lesz? Így is én vagyok a fura lány, aki “állítólag” csak a könyvével beszélget és álmában démonokat idéz - vonta meg a vállait és körbenézett, remélte nem hagyta el megint a ceruzáját.
- Mellesleg... a banyával mi lesz? - biccentett a portré irányába, aki még most is károgott valamit, de Kornélia nem igazán tudta kivenni a szavakat, biztos a fáradtság miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A szemforgatás szintén ismerős számára, ezt már szerette, ha egy kicsit kibillenti a másikat a komfortzónájából, vagy előhozza az igazi lényét. Ő nem igazán arról híres, hogy megjátszaná magát, ha valaki ezt hiszi mégis, csakis a valóságot látja. Ennyi és nem több Roland, a rellonos prefektus. Amit ad, az ő, ma pedig büntetést fog adni, ez már biztos, bármennyire is tudja majd a gólya enyhíteni azt. De előbb a kötekedő naplót kell megbüntetnem, legalábbis első blikkre gyorsan úgy halna meg, ahogy tűzoltó. Mert hogy hal meg a tűzoltó? Elég gyorsan.
- Micsoda ötletek, te tényleg haraszol rá. Elmondok egy titkot, ha ignorálod, akkor az sokkal jobban fáj majd neki. De a tépkedést mindenképpen, a banyát meg hagyjuk, mert betesz valami pletykával az Edictumba és máris nem érte meg leköpni sem. Mondjuk akkor röhögtem, amikor valaki elküldte pár éve postán Amerikába, vagy hova. Pár hónap csend volt a folyosón, azóta sem tudtam meg, hogy ki, gratulációmat adnám neki - nevetgélek, és erre még a banya is felfigyel. Valamit morog, de nem hallani szerencsére, persze tudom, hogy átkozza a srácot, vagy csajszit.
- Hírhedt vagy híres, egyre megy - vonok vállat, a lényeg, hogy a rellonos szellemiséghez hű maradjak, na meg az enyémhez. Sokkal könnyebb rákenni a házra, minthogy azt mondjuk, hogy Létai Roland ilyen.
- Mondjuk tényleg könyvekkel beszélgetsz. Mivel még nem aludtam veled, a másikat nem tudom. Megszégyenítős? Mire gondolsz? - még lehet, hogy az is lesz, ha mond valami olyat. Maximum egyedi lesz, vagy a szokásos... nagyon sok folyosó poros és a képeket is csak a diákok portalanítják. Miért nem lehet egy takarítónőt alkalmazni, vagy takarítóbűbájokat tanítani. Ja, akkor nem lenne ennyi takarítós bünti, 200 IQ.
- A banya le van tojva, ő mindig ilyen, semmi meglepetés és látod, még a prefiknek is "segít", ha szabályszegő naplós gólyákat lát. Biztos elsős vagy? - nézek rá megint, mert tudom, hogy szoktak jönni magasabb évfolyamba is diákok. De hát tényleg jól néz ki, és tutira csalódnék, ha reggel ébrednék mellette. Na, mindegy.
- Nos, legyen akkor az, hogy a vadőrlaknál egy hétig takarítgatod az MT-k után. Most különösen szemetelős és büdös cuccal dolgoznak sajnos. Márpedig jövő héten nekem ott órám lesz, szóval jobb szellemben szeretnék az órán részt venni. Természetesen megkérdezem majd a vadőrt, hányszor jártál ott, ami legalább 3-nak kell lennie. Cukik ott az állatok - közben elindulunk az Eridon felé. Ez egy jó félórás séta lesz, de legalább, ha találkozunk valakivel, nem lesz megint megbüntetve. Mert én azért simán kiosztok még egyet, ha úgy látom jónak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elég volt ennyi az evésből, majd estére megpróbálom kiüríteni a gyomromat, mármint megemészteni az imént elfogyasztottakat. Biztos sikerül, mert szeretnék enni, de azért nem vagyok úgy oda a vacsoráért mint például a reggeliért. Volt olyan, hogy egész nap csak a reggeli volt meg, és este tökéletesen éreztem magamat. Néha napján böjtölök egy napot, ami nagyon jót tesz az arcbőrömnek, szinte ragyogok tőle utána. Elvagyok néha a müzliszelettel is meg a gyümivel is, de néha falásrohamok jönnek rám. Eszem-iszom, húst a hússal, és nincs megállás. Mivel rendszeresen sportolok, nem járnak semmilyen hátránnyal ezek az időnként előforduló kisebb rohamok. A mellettem helyet foglaló srác se kispályás, aminek én valóban örülök. Ha kajálás közben, jó beszélgetőpartnernél nincs jobb. Minek ide be könyv? Máskor magam köré gyűjtök egy csomó diákot, és vitaszakkört nyitok. Most viszont megelégszek egy trécsipartnerrel.
- Szeretem felborzolni a kíváncsiságot. Na nálad akkor sikerült, köszönet a dicséretért! Nyugi, a torta a tied, teli vagyok – szólok a hasamat simítva, mert elkezdődött az emésztés. Elősegíti ám, ha a térdemet is simítom. Nálunk otthon ha jól laktunk, a térdünket kezdjük masszírozgatni és komolyan pár perc alatt túl vagyunk a nehéz falatokon. Ma még mi fog várni rám a mai napon? Annyira nincs kedvem már beülni egy órára sem, legszívesebben visszamennék a körletembe ledögleni. 2 hét laza szabadság, a tananyagokat bepótlom és kész. Tényleg, miért csak a tanároknak van szabadságuk, a diákoknak miért nem? Lehet hogy beteget kellene tettetnem, egy jó kis praktikával felviszem a lázamat. Mivel nem jut eszembe, rászánom magamat hogy kibírom a mai napot. Te jó ég, nem fohászkodtam még semmiért de egy kis enyhe influenza ha felkérne egy tangóra, nem utasítanám vissza. A tanár srác meg magyaráz mellettem, és mire a végére ér visszatérek az agyamba, a kis álmodozás után.
-  Lehet hogy az, de az ő baja. Nem? Nemes volnék? Hm, mától a név előtagom ez lesz – mondom a fogamat piszkálva a piszkával.
- Ha unalmas lennél, már rég itt hagytalak volna. Nem vagy unalmas, Balázs tanár úr – paskolom meg a hátát a szomszédomnak, és cuccommal kezdek bajlódni.
- Tegnap csak a suliban voltam, meg elmentem egyet edzeni a konditerembe. Múlt héten sok helyen, az első szerelmem egy velem egyidős mugli csajszi volt, és szeretem a kelbimbót. Most te jössz! – vigyorgok a képébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A legcsekélyebb feltűnés nélkül érkező férfi egy ideje már a kastélyban volt. Odalent tartózkodott, az alagsor legmélyebb zugában, ahová néhány nappal azelőtt szállították le minden felszerelését, bútorát és szükséges tartozékát, hogy ő maga átlépte volna az iskola kapuját. Külön kéréssel is élt. Szerette volna, ha senki sem nyúl gondosan előkészített csomagjaihoz, így azok egy kupacban, érintetlenül várták, hogy egy hűvös éjjel végül ő maga is megérkezzen, és nekilásson kvártélya berendezéséhez. Az egyik sarokból a másikba tologatott súlyos bútorok kellemetlen hangja napokig visszhangzott az alagsori folyosókon, de ő nyughatatlan dolgozott, pakolt, szokta új otthonát. Még enni sem jött elő. Az ételt meghatározott időbeosztás szerint kérette szobája elé, ugyanis privát területére a belépést nem csak emberek, de szolgálatot teljesítő manók számára is megtiltotta.
Nyurga alakja kora este tűnt fel a könyvtárba vezető folyosón, mögötte egymásra nehezedő régi ládák siklottak. Könyvei felbecsülhetetlen, avatatlan szem számára irreális eszmei értéket képviseltek, éppen ezért a lehető legbiztosabb kezekbe szerette volna őket adni, mielőtt diákjai úgyis darabjaikra szedik mind. Nem áltatta magát feleslegesen, hiszen ismerte a fiatalok élethez, leginkább a kötelezettségeikhez való általános hozzáállását, még ha a hanyagság és a feladat alóli kibújás rá soha nem is volt jellemző.
- Üdv! - köszönt fényes mosollyal, mikor belépett, és tekintete pillanatok alatt bejárta a kivilágított, egyébként üresnek tűnő helyiséget. Nyomában hű ládáival az egyetlen foglalt asztalhoz sétált, és megpillantva a könyvek, pennák és papírfecnik mellett aranyló névtáblát, széles mosollyal fordult az asztal túloldalán ülőhöz. - Mr. Kazanov, jó estét! - szólította meg a nála jóval tapasztaltabbnak látszó férfit, és jobbját udvariasan felé nyújtva folytatta. - A nevem John Harris, és ígérem, nem tartom fel sokáig. Az idei tanévben engem ért a megtiszteltetés, hogy vámpírológiát tanítsak az iskola mázlistáinak, és volna itt néhány könyv, amit ha minden igaz, keresni fognak.
Előbb vagy utóbb, ugyebár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Barangolási. || Zenebutik. || Ilyennek látsz.

- De épp ez a baj! Nem ignorálhatom, szükségem van rá. Olyan mint egy mindent tudó kis applikáció, mint a Google vagy a Gyakorikérdések.hu! Bár ha jobban belegondolok - dörzsölgetni kezdte az állát, mintha csak a nem létező szakállával játszana ujjaival - Inkább hasonlít az utóbbira, mert nagy troll - s kibújt a mugli a zsákból. Ezesetben, most kivételesen ő volt, aki fura dolgokról beszélt. Persze, ha Rolandnak ismeretlenek lennének a mugli kütyük.
- Amerikába? Azért az durvább, mint egy köpés... - sandított laposan a banya portréjának irányába, s pillanatokig tartó farkasszemet néztek egymással.
Nagyon felkeltette ez most az érdeklődését, pláne, hogy a tinédzser vérében még ott fortyogott a dac és a harag, amiért a banya kulcsszerepet játszott büntetésében naplójával együtt. Talán ez, amely ötletet feldobott az előbb mégsem olyan kivitelezhetetlen. Az Edictumot meg valahogy túléli.
- Jó, a naplós tényleg igaz, de a démonidézés nem tudom. Azt mondják beszélek álmomban. Folyékonyan más nyelveken. Pedig angolul is épp csak megértetem magam, nehogy eladjanak hat-hét kecskéért - elgondolkodott, lehet árba túlbecsülte magát, mert hát a kecskének egyes országokban nagy tekintélye van elvileg, mint a teheneknek indiába. Bár amilyen gizda egy lány, erős kifejezés lenne magát letehenezni. Esetleg ha elhagyja magát öt-nyolc gyerek után. Nyolc gyerek? Az még gombócból is sok! Nyelvet öltött Roland felé, méghogy vele aludni. Sosem aludt fiúval, még egy szobában sem. Amikor táborban volt, akkor is el voltak szeparálva a lányok a fiúktól. Bár ő elég sokat ült a szekrényben. Nagyon fosott, hogy tábori csínyek áldozatává válik.
- Ezer százalék! Ha szeretnéd, megmutatom a személyimet is! - tette szívére kezét és nagy kékjeivel meredt felfelé a rellonosra. Ez a smink tényleg nagyon baró, bár lehet a látási viszony is rátett neki egy lapáttal, hogy idősebbnek lássák. Máskor is kölcsönvesz egy-két dolgot anyja szemfestékei közül.
Nyelvét dugta ki lassan zöldülőfejjel, ahogy hallotta milyen sorsra fog jutni. A múltkor is valami takonyfélében hempergett azon a fantasztikus folyosón, amit a diákok Fejetlenség Folyosójának hívtak. Feje lebakkant a föld felé és hüvelykujját égbe emelve egy like jelet formált, ezzel jelezte Roli felé, hogy vette a lapot.
- Egyedül az állatok csitítják az undorom - orraalatt felfújt pofival dünnyögte, míg leginkább egy gömbhalra hasonlítottak levegőtől felpuffadt pofazacskói.
- Amúgy behajtom az ígéretem! Ezért már ne büntess meg, de ezt meg kell tegyem! Megint szutyiba fogok térdig téblábolni miattuk! - s azzal kiszakította az utolsó lapját naplójának, pici galacsinná gyúrta tenyerei között és bekapta. Vadul rágni, csócssálni kezdte és érezte nyelvével, hogy a szájában lévő kis labda már egyre keményebbé és keményebbé vált. Szinte már mállani kezdett nyálától a papír, ezért kihaszánlva lemaradását visszafordult majd a banya felé köpte. Nem épp azzal a turhával teli, undorító köpet volt, melyet a szomszéd Jóska bácsi szokott a kocsmából jövet az út szélére kiadni magából erősen illuminált állapotban, de a célnak megfelelt. Sőt, igazából csak a nyálas galacsin repült aranycikeszt megszégyenítő sebességgel s állt meg valahol a sötétben egy koppanással jelezve, hogy földet vagy falat ért. De ez Kornéliát nem izgatta már, immáron boldogan szökdécselt Roland mellé.
- Ha ezért is megbüntetsz, ám legyen. De valld be, ez már kijárt a vén szipirtyónak! Ja, és még mindig nem olyan durva, mint mondjuk az amerikai útja. Kár hogy lemaradtam róla - kuncogva halatt végül a prefektus mellett és összetette a két kezét, hogy amilyen ijesztőnek tűnt elsőre, annyira pozitívan csalódott benne. Talán ideje kiépítenie a felsősökkel a kapcsolatokat. Vajon az anyjáék hallani fognak róla, hogy a szünet előtti utolsó ottani napjain megbütették?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Hollósi Áron. - hangzott a tömör válasz, miután már többedjére futotta át a szöveget Zentével. Remélte, hogy megint valami betűjátékról van szó, vagy a szavakat kell más sorrendbe állítani, de a vers tartalma szinte ordított nekik, hogy a jelentés volnalán kell elindulniuk - Két félről szól a vers. Az egyik tényleg apa lehet, de... nem a lovag. Hanem a madár. Ebben biztos vagyok.
 Nem zavartatta magát, némán letelepedett a polc tövébe. Eltartotta kicsit magától a papírt, egyrészt hogy a másik is belenézhessen, amikor akar, másrészt pedig nem látott úgy rendesen. A szemüvege év eleje óta ott pihen az éjjeliszekrénye fiókjában. De jó helyen volt az.
 - Oké, ez tiszta. Apa valamit el akart rejteni. Erről szól az első versszak. A második is egyértelmű: valahol itt van a kastélyban. A lovag a kulcs, két szavad az ára... Fekete lovag. Két szó. Egy jelszó talán?
 Tanácstalanul bámult fel Zentére. Ő még a hálókörletébe nem talált vissza sokszor, nemhogy titkos helyeket és zugokat ismerjen fel Bagolykő falai között. Hálát kéne adjon az égnek, hogy legalább a Szfinx portréja nem állította eddig olyan kihívások elé, mint amilyenekkel otthon ijesztegették. Amikor megérkezett, már lélekben felkészítette magát arra, hogy többször fog a klubhelyiségük előtti folyosón éjszakázni mint a saját ágyában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Késésben volt reggel, sosem gondolta volna, hogy futólépésben fogja megtenni a távolságot a kastélyig. Ilyenkor jól jönne, ha lenne egy lakosztálya, ahonnan kényelmesen kisétálhat nyújtózkodva az első órára. De mivel ismeri magát, sosem élt vele, továbbra is távol és biztonságban jó neki, amikor hívja az ősi ösztön. Mégis kényelmesebb lett volna, mint kissé lihegve beérni és az órára sietni. Az egy dolog, hogy a diák késik, na de a tanár is? Felettébb érdekes lenne, bár neki maradt ki pár fizika óra, mert a tanár vagy elfelejtette, vagy már más állapotban volt addigra. Na, olyan nem akar lenni.
A kimaradt reggeli hiánya azonban kínzóvá válik végül ebéd tájékra. Így bár mehetne haza, bárhova, ő a Nagyterem felé indul, annak reményében, hogy nem ma sztrájkolnak a konyhán dolgozók. Már az a pár illat is bőven elég ahhoz, hogy ott tartsa, hát még a látvány. Eléggé ösztönlénynek hat, ez tény, sok minden mozgatja azonban emellett is, nem kell aggódni. Csak ő még mindig az a fajta, aki hat helyett teszi és vígan belefér a tavaly előtti ruháiba is. Azért a biztonság kedvéért nyitja meg a kis jegyzetét, hogy hol is kell ma lennie és mikor, amit olvasva orra alatt morog egy sort. Majdnem elfelejtette a kicsiket a faluban, akiknek délután szakkört tart. No de oda sem neki, addig is rengeteg az idő.
- Én most ide leülök – lép a levitás asztalhoz megint. Lassan ebből divat lesz, de ez közelebb volt, no meg aki ott ül, igaz, mindjárt végez a tányérjával, alatta járt botanikára és most végzős. Így kellemeset a hasznossal, beszédbe is elegyedik, miközben tányérjára szedi az adagokat. Csak pár falat sikerül, annyira belemerül a témába, hiszen most fordult a kocka és ő tanít, a másik pedig hallgatja. Azonban amaz már siet is tovább, így elköszönve int neki, majd helyezkedik kicsit és kényelmesen kinyújtva a lábait, telefonját nyomkodva kezd eszegetni. Mintha csak ugyan úgy diák lenne, mi sem kényelmesebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

ezért eszünk itt, és nem főzünk
Ha a halántékomon megjelenő apró piros kis gülük nem szolgálnának elég figyelmeztetéssel arra vonatkozólag, hogy a hónap bizony melyik szakaszába készül belépni a szervezetem, akkor a kegyetlen napokat előre vetítő apró, mutatóban jelentkező görcsök biztosan megnyugatnak: a levibabák részemről még váratnak magukra. Ebben a pár napban viszont a szokásosnál is jobban megbolondul a gyomrom - mondom ezt úgy, hogy az évek alatt pontosan tisztába kerültem azzal, hogy a legtöbbekhez képest igencsak eltérő ízléssel rendelkezem. Kókuszos milánói? Rukkolalevélbe csavart diós hókifli? Nincs ma előttem lehetetlen. Azaz, egy mégis: az a fránya ébresztőóra. Én esküszöm, nem szólt! Oké, oké, tudom, az ember ilyen korban már állítólag megtanulhatna felkelni magától, de tegnap este rávettem Lysandert, hogy legyen kedved hagyni a fürdetést, úgyhogy az egyik zuhanyfülkében megejtettem amit meg kellett - ennek eredményeképpen ha tisztán is, de szétkarmolva jöttünk ki, mindkettőnkből facsarni lehetett a vizet. Szépen megtörölgettem, megszárítottam meg minden, de úgy döntött revansot vesz, és nem akart hagyni aludni - ne csodálkozzon senki, hogy nem tudok felkelni hétkor, ha fél ötig körömmel dagasztják a vádlimat a legváratlanabb pillanatokban.
Így aztán a reggeli kimaradt, az órára épp csak beestem, de a végére már bocsánatot is kellett kérnem, olyan hangerővel követelte gyomrom magána a táplálékot. Megesik, na.
Ennek hála viszont az ebédszünetre úgy rontok be, mint akit éhező farkasok neveltek önuralomra, s ismerős arcok után kutatva vetem le magam Beliánnal szembe, reflexből, egy év után se szokva át a tanárurazásra. - Szia Beli!
Azzal magamhoz ragadok egy tiszta (vagy annak tűnő, jelenleg mindegy) tányért, és nehogy alulmaradjak az adagjaival szemben, kilapátolok magamnak egy nagy kanál... akármit. Meg sem igen nézem, már landol is a gyomromban, s teli szájjal hümmögöm felé a kérdésemet - hogy ityeg a fityeg, jó étvágyat? Olyan nagyon éhes vagyok, hogy egy teljes kádat meg tudnék enni!
Ebből nagyjából annyi hangzik, hogy a harcos tündérek tütüje pirosan csilingel, ha rázzák a szélben, de azért a látványom eléggé kifejező ahhoz, hogy segítsen eldönteni, nem erről van itt szó, hanem inkább az étvágyamról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Sok minden van a nyelvem hegyén, amit kimondanék. Túlságosan sok talán, azonban sem a helyszín, sem az időpont nem megfelelő arra, hogy bármit is közülük kimondjak hangosan. Darwinra emelkedik meg a szemöldököm, mert ő valóban érdekes téma lehet. A szerencse talán annyi, hogy szemtől szemben nem találkozhatnak vele a diákok, mert az lenne a világ leghosszabb Gyógynövénytan órája, amit még Volkov sem lenne képes berekeszteni. Darwinnal leállni vitatkozni? Bátor ember lenne.
A helyzet ismerőssége ugyan megbújik agyam hátsó zugában, azonban nem hagyom neki, hogy túlságosan nosztalgikussá tegye a helyzetet. Nem eshetek újra bele ugyanabba a helyzetbe, hiába vonzz, mint méhet a virág. Lehet nem is a helyzet maga vonzz ennyire, csupán a tény, hogy vele élhetném át újra, mintha mi sem történt volna, mintha ugyanúgy diákok lennénk, és nem két, immár teljesen más emberként sétálnánk egymás mellett. Így inkább beszélek, és igyekszem elterelni a gondolataimat.
- Ebben reménykedem én is. A legjobb időpontban engedélyezte az igazgató, hogy visszajöjjek - mosolyodom el halványan. A vizsgaidőszak közeledte remek alkalom arra, hogy valóban éles helyzetben figyelhessem meg a diákokat, ráadásul vannak olyan tanárok, akik ezt kihasználva helyezik előrébb a szóbeli feleleteket, mintsem az írásbelit. Kész Kánaán lesz a végére az egész, kivéve, ha hosszabb időre elterelik a figyelmem.
- Mindig érezted, ha a közeledben vagyok - felelem halkan, halvány mosolyom bújik meg ajkam szegletében, ahogy előre felé figyelek. - Valószínűleg még következő évben is. Vannak olyanok, akiket az évközi stressz jobban megvisel, mint a vizsgaidőszak - vonom meg vállaimat lezseren. A felajánlásra hümmentek végül egyet. - Remekül hangzik. Ebédeljünk - somolyodom el lágyan, kékjeimet emelem oldalasan Beliánra, majd csuklóját megfogva kényszerítem megállásra, ahogy felé fordulok közben.
- Nem szeretném, ha ez kellemetlen lenne. Ha zavar, hogy bejárok az óráidra, csak mondd, rendben? Mint régen - régen is mindent meg tudtunk beszélni, remélem ez nem most fog megváltozni, amikor mindkettőnknek fontos az, ami jelenleg van. Még ha nem is kettőnk között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az idő esőre állt. Zihálva lassított, az órákig tartó erőltetett menetet habár elméje nem fogta fel, teste kimerült benne. Egy ébenfa lombaji alatt járt, onnan tekintett fel. Villám szántotta végig az eget, egy pillanatra fehérre varázsolva a körülötte lappangó szürkeséget. Elhúzta száját. Így már hallotta, hogy mennyire néma a táj. Nem szólt se madár, se vad, az erdő összes lakója mintha eltűnt volna. Tudta, hogy azok is érezték, amit ő, sőt, már rég cselekedtek, míg a férfi csak állt néhány szágópálma között zavartan. De hisz ilyen az ember, nem igaz? Kinevetné bármelyik állat, ha még a fán ülne, s talán nevet is, mert látja, csak rejtekéből kémlelve. Elvörösödött arca, felkiáltott dühödten.
- Hallgass! - a földről egy tenyérnyi széles követ nyalábolt,mit nyomban  egy közeli tíkfa törzsének hajított. Rajta senki sem mulathatott. Néhány pillanatig lihegve várt valamit. Ő sem tudta mit. Aztán, hogy nem jött, dühödten felkiáltott. Hangja már-már állatias üvöltésbe fordult, arca beletorzult a hangba néhány pillanat erejéig. Odaát megrezzent néhány bokor, felreppent pár madár. Hát mégis volt közönsége. Talán tényleg rajta derültek idáig.
- Hitvány álnok nép, hogy enne meg titeket valami, valami egészen nagy és rémes - átkozódott. Feje felett megdörrent az ég, aztán újra csend telepedett köré. Dühe sem volt már meg, helyét kétségbeesés vette át. Elméje szép lassan megbomlott. Az őrület határát súrolta lassacskán. Heves hangulatingadozása épp ennek volt előfutára.
- Tommy kölyök, hát mégsem jössz el értem, igaz? - halkan motyogta orra elé. Tudta ő is, hogy sorsa megpecsételődött. A hajó százhatvankét napja elsüllyedt, a lakatlan szigeten két nappal kevesebb ideje volt jelen. Nem bírta tovább, nem tűrhette többé, hogy ne szóljon senkihez, vagy éljen emberként. Meg fog halni, futott át agyán. Hamarosan feldobja a talpát itt, a semmi közepén. A felesége új férjet talál, fiai elfelejtik majd apjuk arcát. Hát ez lesz az ő sorsa? Éhen dögleni egy nyomorult szigeten?
Megrezzent az avar. A férfi felocsúdott letargikus gondolataiból, s körbekémlelt, de hiába fordult volna, elkésett. A vállába éles nyilallás hasított. Testét egy ember nagyságú dárda szegezte a földhöz. Nyöszörögve, hanyatt feküdt. Fel se fogta egészen. Sok láb zaját hallotta. Közeledtek felé. Szíve vadul kalapált, képén értetlenség ült. Mégsem volt lakatlan a sziget? Tévedett? Érezte a talajon a talpak csapódását a földbe, aztán valaki fölé hajolt és...


Nevemre összeráncolt homlokkal feltekintek. Az első pár másodpercben össze kell raknom, mégis hol vagyok? Milyen nap van? Ki is vagyok én? A könyvtár nyugodtsága, a kihűlt kávé illata. Hát persze. Most azonban ráncolt homlokkal nézek az ismeretlenre, aki megzavart. Míg bemutatkozik hamar könyvjelzőt helyezek a könyvbe és leteszem magam mellé. Megvár, csak győzzem én is kivárni. Végigmérem, szóval tanár. Nocsak, hiszen még majdhogynem gyermek. Látszik arcán, akkor is ha benőtte már a szőr. Elmosolyodom, felállok és kezet nyújtok neki. Ha elfogadja erősen megszorítom, ahogy egy orosztól illik.
- Üdvözlöm, remélem örömét fogja lelni az itteni években - aztán kitekintek mögé, hogy az említett könyveket is szemügyre vegyem.
- Úgy látom szorgalomból nincs hiány, nem sok tanár járkál erre, a saját órai könyveit sózva az emberre - És ami azt illeti nem is keveset hozott, hanem több ládányi motyót. De hisz ez máris izgalmas kezd lenni.
- Nem lesz probléma kerítek neki gyorsan helyet. Kap majd egy szép saját polcot is, vagy inkább négyet - próbálom megsaccolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Talán ha Ramóna meg tudná fogalmazni, mit okoznak benne a másik szavai, erősebben vissza tudna vágni. Vagy talán valami más kéne ahhoz, hogy ki tudjon állni magáért? Külső segítség talán? Az biztos, hogy sosem tudta megvédeni magát, hogy mindig csak tűrte, ha bántották. Mégis, bárhányszor megteszik, bárhányszor kezdik piszkálni, ő nem tud kiállni magáért, nem tudja figyelmen kívül hagyni azt. Fel kell figyelnie rá, ki kell tennie magát a megaláztatásnak, kiejtenie az első szavakat, amik eszébe jutnak. Bizony, így bukik ki a száján az is, hogy szereti a kukoricapelyhet.
Tagjai mintha zsibbadni kezdenének, ahogy Augustine végig méri őt. Ha akarna se tudna elfutni, bár Merlin tudja miért nem. Ahogy azt is csak minden idők legnagyobb varázslója tudhatja, hogy miért nem akar elfutni. Csak áll ott megfagyva. Tekintete egy pillanatra találkozik kínzójáéval, de mintha az égetné, azonnal el is kapja kékjeit, és cipőjét kezdi bámulni. Azok sokkal kevésbé ijesztőek, mint a felsőbbéves levitás. A másik szavaira picit mégis megemeli fejét, de éppen csak annyira, hogy az lássa, Ramóna megrázza a fejét. Nem szokott sírni. Bármennyit bántják, ő nem sír. Talán hét éves kora óta nem bőgött, főleg mások előtt nem. Első osztályban sokat sírt, mikor az anyja otthagyta, de hamar megtanulta, hogy ez egy olyan dolog, ami miatt osztálytársai piszkálni fogják. Egy ideig csak a mosdóba sírt, azóta viszont sehol. Még otthon sem. Az viszont különös feszültséget kelt a mellkasában, hogy a levitás most már csak hozzá beszél. Már nem mások előtt akar az erősebb lenni, egyszerűen csak Ramónát akarja bántani. Minden egyes szavával.
- N... nem... mm! - Azt nem tudhatja senki, talán még ő maga sem, hogy a sírás vagy a "mocskos senki" jelző miatt ellenkezik-e. Azt viszont Augustine tisztán hallhatja, mennyire nem tud mit kezdeni a helyzettel, mennyire dadog. Hallani viszont csak ő hallhatja, mert a lány tekintete még mindig a földre szegeződik, és rettenetesen hallkan beszél.
Szaladna ő, valami azonban visszatartja, mintha a földhöz ragasztották volna cipője talpát. Helyette két karját fontja össze maga előtt, mintha átölelné vékony törzsét. Úgy néz ki, mint aki fázik. Aki jobban figyeli azonban, láthatja, mennyire fél és mennyire ideges. Fejét oldalasan emeli meg kicsit, szeme sarkából felnéz Augustine-re. Ennek köszönhetően a fiú akár - a eléggé megnézi a lányt - észre is veheti a vékony vércsíkot, mely Ramóna ajkából kezdett kicsordulni. A navinésnek sikerül olyan erősen szájába mélyesztenie fogait, hogy megsebezte ajkát. Ő maga még meg sem érzi a vér ízét, csak agyát próbálja visszakapcsolna, merthogy teljesen leblokkolt, mindenestül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Lassan kétlem, hogy találok bármit is, de legyen úgy, ahogy ő mondja. Már annak is örülni fogok, ha a fele sikerül, legalább az irány legyen meg, onnan pedig könnyű lesz kitalálni, merre és mit. Vagyis könnyebb, maradnék reális. De előre se ő, sem én nem tudhatom, azért mégis jól esik az, hogy bizalmat fektet a dologba és legalább szavakkal támogat. El is mosolyodom a dologra, aztán bólintok párat, miközben a motoszkáló Tüskét nézem.
- Azt hiszem nekem is évek kellenek majd, de köszi. Igyekszem – ezt igazából otthon is mondtam már, teszem amit tudok, meg amit kell, végül pedig ami kisül belőle, az lesz a jó megfejtés. Tippelni nem szeretek, valahogy lelomboz ha nem sikerül, ezért nem is fogadok dolgokra vagy teszek lottót, bármit. A szerencse nekem bőven elég arra, hogy megoldják a napjaim pozitív végét, vagy közben ne érjen semmi gáz.
- Azzal lesz munka, könnyen elmászik mindenhova – nevetek fel, hiszen elég Tüske és máris nem fog olyan könnyen menni az, hogy ne a tanulnivaló érdekeljen. Jó, akad amikor nem muszáj, mert laza a tananyag, azonban sokszor, túlságosan is nehéz és azért nem megy. Ami a kettő között van? Változó.
Most is sokkal könnyebb másról beszélni és másra gondolni, bár most pont nem arról volt szó, hogy együtt tanulunk. Most csak a véletlen és a direkt miatt kerültünk egy asztalhoz és egyikünk sem görcsöl a könyvei miatt. Néha ez is kell és úgy látom, hogy a lány ellenére sincs. Legközelebb azonban, fogadom meg magamban, majd a tanulással „zaklatom”.
- Az a gond, hogy de. De igazából nem baj, mert van, amikor én is nevetek rajta, magamon. Ha meg bánt is, arról se kell tudniuk – akkor és ott nem. Elmondom másnak, vagy csak elengedem és elfelejtem. Nem mindig egyforma ez sem, és ez a jó. Ha mindent nagyon a lelkemre veszek, az simán meg tud betegíteni és akkor semmihez nem lesz többé merszem. Úgy pedig nagyon nehéz lesz megtalálni, hogy miben vagyok jó.
- Nem vagyok az. Tudom. Van egy kis hiba az egyensúlyommal meg a lábammal. Tudom, repülni kell, de fent sem biztos, hogy minden rendben lenne. Marad a biztonsági játék, ahol csak hobbi. Nem fogom összetörni magam, ígérem – mosolygok megint rá. Milyen szép a lelke, hogy ennyire aggódik! Aranyos lány, a maga bátortalan módján mégis nyitott és érdeklődő. Bár tudom, hogy nem én vagyok a zsánere, annak nagyon is örülök, hogy barátok vagyunk. Vele is lehet sok mindenről beszélni és mindig lelkes.
- Elhiszem én – nevetek vele, halkan, mert igaza van, ez egy könyvtár. – Az már eleve jól hangzik. Nagyon nehéz, de én tudom, hogy neked menni fog – mert hát, nem buta, nem is egyszer lett iskolaelső. Ő tud koncentrálni és azzal már nyerő, hiszen ott nagyon oda kell figyelni. Ezért is nem merek én ilyenekre gondolni.
- Fogalmam sincs. De tényleg – lehet semmi leszek, főleg úgy, ha elkések. Csak azért nézek az órára, mert pakolni kezd, ekkor esik le, hogy nekem igenis dolgom is van. Basszus! Nem baj, egész időben vagyok, viszont így pakolok én is, végül pedig Tüske is a kezembe kerül.
- Érdekel a történelem, a sport, a varázslatok. Lehet ezek közül valamelyik – ecsetelem kifelé menet majd a folyosón tovább bontom ki, épp most mi a kedvenc történelmi pillantom. Úgy látom halálra se untatom, így folytatni fogom majd legközelebb. Elköszönve, mosollyal sietek végül a cél felé. És még tök időben.

//köszönöm a játékot!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hiába nézem a kereteket, semmi sem hangzik úgy, amely nekünk kellene. Az oké, hogy a versben ez az utalás van, azonban nem rejt újabb kötetet rejtvénnyel. Kár. Egészen megszerettem az anagrammákat, simán csinálnék még párat, még ha Zalán lehet addigra biztosan befonná a szemöldökét. Bólintok a nevére, aztán el is engedem ezt a vonalat. Figyelem a papírt, majd hallgatom őt, ahogy hangosan gondolkodik.
- Nem ő a lovag? Én azt hittem simán ő az – madárral nem akartam asszociálni rá, megtette saját maga, ezek szerint. Nos, ebbe belekötni nem tudok, nem az én művem, de rendesen bele fogok őszülni, mire kiszedek belőle bármit. Ő biztos, én bizonytalan, azonban ezt nem osztom meg egyelőre vele, mert ki tudja, lehet menet közben jön meg az ihlet. Az államat vakarom, hátha ezzel megsürgetem azokat a gondolatokat. Hátha. Felsóhajtok inkább és fejem emelem meg, amikor ismét megszólal.
- Hát ezt eddig is tudtuk, hogy valamit elrejtett – vagyis, nagyon arra utalgattak, hogy kincs vár a végén, vagyis, inkább én reméltem, hogy ennyi agymunka után minimum jár valami. A szám, jobb esetben. - Hajaj. A valahol az nagyon tág, rengeteg terem, hely, ajtó – rágni kezdem a nyelvem és fel-alá járkálok, mintha muszáj lenne. Nem távolodom el tőle messzire, megállva pillantok felé, ahogy a kérdés elhangzik.
- Lehetséges. Azt kér minden bejárat a házakba. Van egy folyosó, ahol páncélok vannak, Páncéllovagok folyosója. Ez az egyik tippem, a másik viszont már talán jobban ideillik. Vannak helyek a levitás körletben is, amik titkosak. Ha jól hallottam, van egy rejtett helyiség, amibe dolgok vannak és ott kér jelszót. Talán az – sosem néztem meg a helyet, csak azért tudom, mert bemagoltam minden urban legend dolgot, miután jelvényt kaptam és az egyik alsóbb éves oda tűnt el pár órára, mert nem tudta, hol jut ki.
- A harmadik tippem, hogy kell még egy könyv, amiben leírja, hol van. De az már lehet sok lenne. Menjünk, induljunk el a kastélyban vagy azért nézzük meg, hátha van még egy kirakós? - hosszú séta lesz vagy sem, több válasz van a fejében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A beálló csendben fordul vissza előre, hogy lehetőleg ne lökjön el, félre senkit, mintha vak lenne és egyetlen irány csak oldalvást lenne. A tréfálkozást lassan erőltetettnek érzi, olyasminek, amit csak azért dob be, hogy újabb alkalmat kaphasson egy találkára, holott ez nem így van. Nem akar akaszkodni, ismét nem. Mintha csak megint az elején lennének, olyan. Tartózkodik, de egy része nagyon is engedni akar, nagyon is akarja azt, amit már jól ismer. Ez a változás benne, hiszen ez nem az eleje, hanem a vége és ami utána gördül le. Tehetetlennek érzi magát, ujjait akasztja a táskája szíjába és leengedi vállait. Megint fáradtnak érzi magát, még ha tagjaiban egy csepp sincs belőle, azonban minden máshol igen. Talán szerezhetne kávét, attól minden más lenne. Más. Nehezen gondol a változásra, azonban muszáj.
- A szerencse fia vagy, ki mondana neked nemet? - somolyogva pillant felé, hiszen nem szokott sok választási lehetőséget adni. Ámbár most nem utal semmire, hiszen tudja, az igazgató tanult ember, olyan, aki ha kutatást hallt, szívesen enged teret neki. Annak idején a saját ittléte is annak számított, hiszen a varázstalan vérfarkas a mágikus környezetben mi nem, ha nem egy hatalmas lutri? Senki sem tudta, mi lesz, hogyan lesz és most tessék: ha még csak egy út kezdetén, de itt sétál, kibírta, elbírta.
- Nem tagadom – semmit sem. Felesleges. Már rég nem próbál hazudni, nyílt lapokkal játszik, mert tudja, semmit sem veszt vele. Már nem. Bólogatva figyeli a szavait, hogy nem is rövid időre rendezkedik be. Átfogóbb időszakot ölel fel, így nem lepi meg a dolog, két hétből nem is lehet alaposan tanulmányt írni.
- Ohh, akkor szívesen írok pár sort én is. Vélhetően engem jobban meg fog viselni a következő év – nevet fel halkan. - Ha minden igaz, teljes állásban maradok – lehet egyszerűbb lesz egy naplót vezetnie, majd átadnia, hogy nyugodtan vegye bele a diákok eredményei közé, valamit biztos megdob majd a diagramok között. Fene tudja. Ha pedig ebéd, akkor már fordul is rá a Nagyterem irányára. Lépne, amikor megérzi ujjait a csuklóján. Bőre bizsereg belé, miközben némán szidja magát: ennyire vágyná az érintést? Nevetséges. Ujja rezdül meg, mintha csak emlékezne, hogyan csúsztassa feljebb ujjait, kulcsolja össze a másikéval, de nem történik meg. Lazán pihen ott, egy pár pillanatig néz csak le, majd apró sóhajjal emeli meg állát. Nem a falra néz, nem máshova, megkeresi az ismert íriszeket és sajátjait fúrja beléjük, miközben ajkaim lágy mosoly játszik.
- Nem lesz kellemetlen, nem fog zavarni. Az ajtó nyitva áll majd – mint régen. Akkor nem bírt beszélni, zavara mindig megfojtotta. Most is érzi torkában, de ez talán más. - De szólok, ha valami van. Ellenben nem zavarhat. Meg kell tanulnom létezni így melletted. Mert… nem menekülhetek örökké – hogy mi elől, azt nyitva hagyja. Elmondta már elégszer, amit akart, hogy mi lesz? Nem keresi.
- Találjunk egy jó helyet, ahonnét meg tudnak csodálni – nevetgél, mintha az előbbi komolyság eltűnne és tovább halad az áhított ebéd felé. Fogalma sincs, mi ez az egész. Ismét nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Van az az elcsépelt mondás a magyaroknál, hogy ki mint vet, úgy arat. Szeretném elhinni, hogy mi még csak a vetés részénél tartunk, és ebből valami olyasmit tudunk majd aratni, ami mindkettőnknek gyümölcsöző lesz. Gyermeteg lennék, mert szeretném ezt hinni? Kötve hiszem, hogy azért lennék gyermetegen naiv, mert ugyanúgy vágyom azt a mosolyt, amit nekem intéz, mint amit egykor mindennap láthattam. Azzal a mosollyal kelhettem és alhattam le, mintha csak így lenne megírva, de nagyon úgy tűnik, hogyha a sors egymásnak is szánt minket, ugyanúgy bekaphatja, mint eddig tette. Bár nem vagyok semminek elrontója, de tudom, hogy most ennek így kell lennie. Nem lehetünk egymás mellett.
- Te egész sokáig bírtad - nevetek fel visszafogottan, hiszen tudom mire gondol. Ha valamit kigondolok, annak mindig úgy kell lennie. Ha nem úgy alakul képes vagyok addig elmenni, még az én elvárásaimnak megfelelően csattan minden a helyére. - Felesleges is lenne - felelem halkan. Van ebben valami különlegesen elbaszott. Ahogy ő, úgy én is megéreztem és megérzem a mai napig őt, mintha a láthatatlan kapocs, ami összekötött minket évekig, még mindig ott lenne valahol. Elhalványult, gyengécske, de nem adja fel, és egymás közelében tart minket. Új erőre a közösen eltöltött éjszakák alkalmával kap, mikor elringathatjuk magunkat abban a tévhitben, hogyha másnap reggel felkelünk, minden rendben lesz.
- Micsoda? - szeppenek meg láthatóan, de azonnal folytatom. - Gratulálok! Büszke vagyok rád, Helvey. Mindig is ezt szeretted volna - kékjeim áthatóan fürkészik arcát, mosolyom szélesedik, miközben megállunk. Egyetlen pillanatot hagyok magamnak, míg elveszek a tekintetében, majd szólalok meg, és bármennyire szeretném meglátni mosolyát, nem mozdul pillantásom az övéről. Tökéletesen visszaadja azt a mosolyt. Mély levegőt veszek, visszakerül a mosoly arcomra, aminek széle remeg meg a folytatásra. Akaratlan lépek hozzá közelebb egyet, csuklóját eszem ágában sincs elengedni.
- Ne menekülj előlem, ha nem szeretnéd megtenni - pillantok le rá félárbocra eresztett kékekkel, szívem hatalmasat dobban, miközben pillantásom lejjebb esik. - Csodáltak már elegen, én viszont téged szeretnélek úgy, ahogy eddig nem volt rá alkalmam. Elviszlek innen - még egy aprót lépek közelebb hozzá, ajkaim érintik homlokát lágyan, még puszinak sem nevezném, amit művelek. - Keresni foglak - motyogom bőrének, majd lépek el tőle, ujjaim csúsznak le csuklójáról, ahogy a Nagyteremtől ellentétes irányba sietek el, hogy elhagyhassam a kastélyt. Keresni foglak.