Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Végletekig tudom bírni, kivéve, ha épp hiszti napot tartok – persze, akkortájt is sokat nyelt, fogta vissza a vadállatot odabent vagy épp szükség nem volt rá, hiszen volt, aki megnyugvást adjon. Hol így, hogy másképp. Karok záródtak köré vagy csak hangjának kellemes dallama, amelytől visszahúzódott a vad, elkerülve, hogy egymást tépjék. Mostanság azonban senki sem fogja vissza, az pedig előtör, élesebben, mint valaha. Nem akar arra gondolni, hogy egy nap már nem fogja ismerni a nyugalmat, a békét, de benne van a pakliban, mint sok más. Érzi, hogy valami rezdül benne, de korántsem annak az ingere, hogy üvölteni akarna. Bírta. Bírja és bírná, ameddig világ a világ, azonban erről sem ő döntött. Kirántották alól a talajt és megint csak hagyta érvényesülni, pedig tiltakozni akart. Akar még?
- Rég volt az, hogy próbáltam elrejteni bármit is – hiszen ott volt az az éjjel, amikor még arról is lerántotta a leplet, amelyről valóban nem akarta, még ha nem is volt titok. És később sem, amikor hiába nyitott félve ajtót, hogy mi marad majd belőle másnapra, mi marad lelkéből, törött szívének darabjaiból, arcán öröm volt és mosoly. Hogy akkor élőnek tűnt a szürkeségben. Most is annak tűnik?
- Bizony – bólogat, amikor egy könnyedebb téma pereg le ajkain. Egészen biztos, mégsem meri még annak beállítani, ezért nem is kürtölte világgá. A diákok sem tudják, elég majd akkor, amikor hivatalossá teszik, mégis, boldog, hiszen végre elért valamit. Életében nem volt sok komoly döntés, mielőtt megmarta a farkas, aligha mondhatta volna rá valaki, hogy büszke rá. Link volt, olyan, akit nem átkarolni akart volna a másik, hanem megfojtani. Egy apró halállal került közelebb ahhoz, aki most áll és büszke arcot igyekszik vágni, csak épp nem ismeri, hogyan kell.
- Köszönöm – ingatja meg a fejét. - Áhh, én csak egy fasza estét akartam egy kempingben, de ez lett belőle – nevet fel, hiszen ha akkor és ott nem dönt úgy, hogy elmegy, elválik a csapattól, most nem lenne belőle semmi.
Lehet most is az. Hirtelen nem tudja eldönteni, ahogy megállnak végül és a közelség immáron kitartóan marad, öleli körbe őket a folyosó zsivaja, amit mégsem hall egyikük sem. Csak szavakat mond, ismét nem gondolkodva ejti ki azt, ami odabent van. És mert igaz. Nem menekülhet. Megtette már egyszer, akkor is véletlen találkoztak, akkor is közel voltak egymáshoz. Akkor is reszketett bensője arra, ahogy közelebb lépett.
- Mégis megtettem – egy ideig. Amikor elzárkózott a világ elől is, nemhogy előle. Lassan nyitott, végül pedig itt áll, felfelé pillant, talán kissé megszeppenve, értetlen. Ismét. A levegő akad benn egy pillanatra, ahogy megérzi mellkasában a saját szívverését: erősebb. Mintha feltámadna valami, amit már halottnak vélt: fájdalmasan szúr egyet, de ott van. Él.
- Hogy micsoda? - elveszik a szavakban. Ahogy eddig nem volt rá alkalma. Létezik olyan? Nem tudja elképzelni, nem is akarja. Arca kezd égni, ahogy érzi, hogy zavar önti elé. Értetlenül áll, hiszen aligha történhet vele ilyen, ennyi idő után és mégis. Elviszi innen. Nem tud mit szólni, csak felsóhajt, ahogy aligha, de megérzi homlokán ajkának érintését. Pillanatokra hunyja le a szemeit, keze kapna az ujjai után, de végül csak nagyobbra nyílt kékjeivel bámul rá. Egy bólintás, határozottan, szavak nélkül, mert nem fogja most fel ezt, miközben kapaszkodik a táska szíjába, mintha csak az tartaná a földön. Semmit sem ért, ismét nem. Elvinni, mégis hova? És miért? A közös ebéd gondolata száll tova, ahogy távozó alakja után néz. Valaki koccan neki, ekkor riad fel és rázza meg a fejét.
- Keresni – szusszantja maga elé, ahogy elindul a cél felé. Jobb lesz, ha lefoglalja magát, mára mindenképp. Tenyerét simítja mellkasára, a heg fölé, amely alatt érzi zavarának, érzéseinek gócpontját: mintha csak ugyan ott lenne, vadul kalimpál, a sötétben pedig apró fény pislákol, megmelengeti, még ha hamis is. Nem érti. El kéne engednie, és közben… Még ennyi idő után is?

//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Alig kezdődött el a tanév, viszont még is rég elkezdődött már és rögtön ezernyi tanulnivalóm van. Tegnap már konkrétan nem a tankönyv csukott be engem, hanem én őt. Reggel az íróasztalnál ébredtem egy nyáltócsában, amit valószínűleg én okoztam. Annyi volt a mázlim, hogy a Mágiatöri könyv pár centire volt tőlem, mert ha azon dobom be a szunyát akkor megint vehettem volna meg, és mostanában le vagyok égve, egy piszkos galleonom nincs. Benyalok apámnak, és már is jön a szép kis summa a markomba. Még jó hogy a kaját nem kell fizetni, mert akkor már régen éhen haltam volna. Most egy jó csuka, és a fontosabb dolgok között melyiket lehet választani? Könyvekkel megpakolva baktatok be ebédelni, és a hangulatomon cseppet sem javít hogy az alsóbb évesek milyen vidámak. Nevessetek csak kis barátaim, majd eltelik gyorsan az a pár év, és sírni fogtok. Mint most én is. Nincsen elég problémám, de már azon is el kellene gondolkoznom hogy mi szeretnék lenni, mármint minek szeretnék tovább tanulni. Biztos hogy megéri a fáradozást, de én az öt elvégzett évfolyammal is meg lennék elégedve. Majd lesakkozzuk a családban, és kiderül mi lesz. Ahogy haladok elém csapódik két másodéves forma, és a nagy beszélgetésben magukról se tudnak semmit, nem hogy arról hogy mögöttük valaki bosszankodik. Az egyik leül, a másik meg tovább megy, majd megáll mint egy autó a közlekedési lámpáknál. Olyan hirtelen stoppolt le a kis csákó, hogy jobb híján beleütköztem. Meg sem kottyant a kis baleset, de nem hiányzott az életemből. Mivel mostanában mindenkivel összetűzésbe kerülök, próbálom jól kezelni a szitut.
- Hé, máskor figyelj egy kicsit jobban haver! Még jó hogy nem lett baja a csukámnak. Hátra léptél volna egyet, és annyi neki… Minek az út közepén kell teadélutánt tartani? – kérdezem felhúzott szemöldökkel és úgy csóválom a fejemet, mint egy mindent látott, tapasztalt vénember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy egészen kalandos átváltoztatástanon voltak túl. Sündisznóból kellett tűpárnát csinálniuk. Kivételes alkalom volt a mai, mert ezen az órán nem érezte úgy, hogy kizárólag ő bénázott volna. A végére csupán két embernek sikerült tökéletesen a varázslat, egyikük pedig az ifjabbik Harmat testvér, Dominik volt. Ő maga is meglepődött először az apró diadalon, de a vigyort még ebédszünetben sem tudta senki letörölni az arcáról. Zalán, bár együtt vonultak le a nagyterembe, odaérvén rögtön le is maradt tőle, mert az Eridon asztalától Kornélia vadul integetni kezdett felé. Odalépett hozzá, nem fejeltett el ráköszönni Teddyre és Lilire sem. Ilyenkor jött rá, hogy a főnixek között sok jó barátra tett már szert. Mire átszáguldott rajta a felismerés, addigra égkék pillantását már mágnesként vonzotta magához az asztal végében üldögélő, magányos alak. Autumn volt az.
 Nem ez volt az első eset, amikor Zalán azon kapta magát, hogy bámulja a Danvers lányt. Minden ilyen alkalom rendszerint úgy végződött, hogy fogta magát és odaszegődött mellé nem túl értékes, de attól még szórakoztató társaság gyanánt. Amint megejtett egy gyors csevelyt Kornéliával, el is indult Rue felé, de valamilyen okból kifolyólag megtorpant az asztalok között haladó diákok sora. Nem ismerte az előtte kifakadó srácot, viszont mögüle kikukkantva, az utána következőt igen: Dominik volt az, megszeppent, már-már ijedt tekintettel.
 - Ne piszkáld, nem direkt csinálta. Igaz, Dominik? - szólalt meg halkan, de határozottan. Valószínű épp az átváltoztatástanon elért sikerét ecsetelte a többieknek és annyira belefeledkezett, hogy oda sem figyelt, hova lép. Vagy épp hol áll meg. A fiú barátja kérdését meghallva sietve bólogatni kezdett és nem volt rest odébbállni. Még mindig nem szólalt meg, de úgy látszott, nem is nagyon szeretne, ellentétben Zalánnal. - A cipődnek sincs semmi baja, és szabad az utad. Elég kell, hogy legyen - tette hozzá. Nem tudta, hogy honnan szerezte a hirtelen jött, apró bátorságot. Talán úgy érezte, Augustine terrorjánál rosszabb nem zúdulhat a nyakába ebben az iskolában. Vagy ez csak sima védelmi ösztön a barátja iránt. Ki tudja...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Vérszagra gyűl az éji vad. Természetesen Augustine-t nemhogy visszafogja a szeme láttára lezajló teljes összeomlás, épp ellenkezőleg, mohón táplálja éhségét. Látja szavai alatt megroppanni a navinést, aki ugyan mindent megtesz, hogy a sírás messzire elkerülje, az arcára van írva a döbbenet, a fájdalom, a megalázottság és a félelem. A félelem attól, ami ezután következik, mert bár abban biztos lehet, hogy a fiú egyetlen ujjal sem ér majd hozzá – s nem csupán azért, mert tanárok is vannak a terem végében -, egy embert sokkal könnyebb szavakkal megsemmisíteni. Míg a felszakadt bőr heggé szelídül, a törött csont összeforr, addig a lélek és szív sebei lassan gyógyulnak, s örökre izzó sebhelyként maradnak meg, melyet életünk végéig cipelünk. A levitásnak sem a pofonok fájnak, még csak nem is a folyamatos kiabálások, hisz a hangos szó nem ér már el hozzá. Az apja szeméből áradó megvetés, anyja hiánya és teljes érdektelensége irányába: ez az, ami végül gennyedzve ellepte bensőjét. Nem teszi boldoggá az, hogy Ramónát így látja, még csak kéjes elégedettséget sem érez. Biztonságban van. Amíg ő bánt, őt nem bántják, amíg félik, addig neki nincs oka félni.
- Nem hallottam jól, mit is mondtál? – egy hangyányival közelebb hajol, olyan ártatlanul, mintha nem az előbb alázta volna porig a vöröst. Szeplői szinte eltűnnek pirospozsgás, szégyentől égő arcán, a szemében csillogó sebezhetőség pedig húsbavágó. Mégsem áll le, egyszerűen nem képes rá, azt sem tudja, akarja-e, hogy szabadon engedje a másikat. Egy hang valahol mélyen legbelül azt súgja, hagyja végre békén, hiszen nem ártott semmit, ugyanolyan elesett, mint ő, ez a hang azonban az évek során olyan halkká csendesett, hogy Augustine nem hallhatja meg.
- Azt mondtam, hogy menj kukázni. Vagy netán én nem beszélek elég érthetően? – fogai közül sziszegi a szavakat, szemei fenyegetően villannak. – Esetleg szeretnéd, hogy segítsek? Lehet ezt is – látható, hogy ebből a segítségből nincs ember a földön, aki szívesen kérne. Inkább menekülne előle. Bármennyire is leblokkolt, bármekkora is a sokk, a lánynak muszáj megmozdulnia, mielőtt a levitás úgy dönt, finomnak tűnő nyers erővel indítja útnak. Nem fogja bántani, nem üti meg, nem marad majd fehér bőrén az ujjlenyomat. Sokkal rosszabb lesz az a megaláztatás, ami akkor következik majd, amikor a fiú kivezeti a teremből, majd egy könnyed varázslat segítségével beledobja egy kukába. Mert ez utóbbit viszont biztos lehet benne, hogy megteszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ujjain kezdte számolni Zente lehetséges ötleteit és minden alkalommal bólintott, amikor hozzátoldott egy újat. Ennyi lehetséges megoldás talán elkeserítené az embert, de sorra végigmenni rajtuk még mindig ígéretesebb, mint üresen bámulni a könyvtár polcait azon agyalva, hogy vajon mire gondolhatott az a bizonyos költő.
 - Te már most többet tudsz ezekről, mint én. Idáig csak egyetlen titkos átjárót találtam a kastélyban és azt is csak azért, mert nekidőltem egy faliszőnyegnek, ami mögött nem is volt fal. - mondta egy szerény mosollyal megtoldva szavait. Megint az íróeszközért nyúlt és felírta rá: házak portréi, páncéllovagok, levita. Lehet, hogy később már fogalma sem lesz, mit jelentenek ezek a kifejezések, de feltett szándéka volt ma utánajárni annyinak, amennyinek tud. A papírról Zentére emelte kék tekintetét, amikor ő is indítványozta, hogy induljanak el.
 - Szerintem itt már végeztünk. - erősítette meg nyomozótársát, majd összepakolta a dolgait, miközben memorizálni próbálta a vers minden egyes sorát.
 Jó pár órát elszórakoztak azzal, hogy Bagolykő különböző sarkaiban próbálták értelmét találni a rejtvénynek. Végső tanácstalanságukban még a szfinx portréjának is megmutatták, hátha tud bármit hozzáfűzni. A tekintélyes ecsetszülte bestia azonban nem volt hajlandó választ adni kérdésükre, noha Zalánék úgy vélték, felismerte a verset. Minden felírt ponthoz ellátogattak és bár nem találtak semmi érdemlegeset, az is lehet, hogy csak átsiklottak valami fontos felett. Amikor már kezdett későre járni, mindketten egyet értettek abban, hogy a megoldás egy másik nap ajándéka lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A szemöldökömet folyamatosan kell karbantartani, mivel akár egy hét alatt elkezd balra-jobbra szó szerint elburjánozni. Mindig ki kell szednem hogy megfelelően álljon, olyan ez mint másoknál a fodrász. Persze, oda is járok de igen ritkán mivel én jó sűrűn szeretem a kobakomon elterülő fürtöket. Annyira nem kellene fasznak lennem, mert se neki, se nekem nem lett bajunk. Mi a franc van velem? Érzékenységi rohamom van talán, de megsajnálom  a srácot mert mintha elszégyelte volna magát. Először el sem hiszem hogy az egyik évfolyamtársa szól hozzám, majd elnevetem magam. Elég bátor a kissrác, majd meglátjuk meddig marad ennyire vakmerő miután szembekerül a Dévaival. Nagyon erősen kell gondolkodnom, hogy beleálljak-e vagy apróbb megjegyzéssekkel borzoljam a kedélyeket. Az utóbbi hatásosabb szokott lenni, úgyhogy megelégszem vele. Mindig is imádtam színészkedni, és már arról is hallottam természetesen hogy van a sulinak színjátszóköre. Nincs rá időm, muszáj a szíveket elrabolnom és olykor eltipornom a kastély falain belül. Van elég kemény vetélytársam, én szinte már eltörpülök mellettük. Sikerült döntenem, még maradok mestertanonci rendszerben, tehát a móka még adott a következő évekre. Elhúzott szájjal, elcsodálkozott fejjel nézek a hősünkre, aki megszólalt.
- Te ki vagy? Hozzád ki szólt? – teszem a jobb kezemet a fülemhez, és úgy várom a választ. Gyorsan pozíciót váltok és az államat kezdem simogatni. Mintha óriási dologról kezdenék tanakodni, majd hirtelen a két srác mellé lépek és átkarolom a vállukat. Akár a jó cimborák.
- Dominik ki tud magáért állni, nem igaz? Nincs szüksége biztonsági emberre. Vagy de? – kérdezem a csodálkozó srácot, aki megrázza a fejét és leül az egyik haverja mellé. Úgy látszik ő nem áll belém, úgy mint én belé. Ezt szeretem. Jó gyerek ez, megérdemli hogy ne szekírozzam, egyébként se akarom. Viszont van még egy kedves versenyző akivel most foglalkoznom kell.
- Figyelj öcskös, most nincs kedvem felesleges dolgokon hablatyolni. Nincs baja a cipőmnek, ja. Tudod mit? Éhes vagyok, unatkozom ezért tedd le magad és kajáljunk talán máskor vitázhatunk – engedem el a sztorit, majd leülök a kisebbek közé és szedni kezdek valamilyen tésztát. Kicsit kötözködök vele, de nem lesz semmi balhé mert kajak kajás vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

  - Tudtommal senkitől nem kell engedélyt kérnem, ha beszélni akarok. Szólj, ha lemaradtam val... - hirtelen hátradőlt, amikor felé nyúltak, de ellépni már nem tudott, mert mögötte is állt valaki. Így hiába a gyors reflexek, nem menekült az őt átkaroló kézmozdulattól. Vállai megfeszültek, mert pontosan emlékezett a legutolsó alkalomra, amikor valaki ilyen közel került hozzá a kastély falain belül. És bár a mellette álló srác cseppet sem volt szimpatikus neki, tudta, hogy muszáj lesz moderálnia magát, mert egyetlen rossz lépés is elég a verbális aknamezőn ahhoz, hogy aláírja vele a halálos ítéletét és újabb ellenséget szerezzen magának.
 Dominik bizonytalanul pislogott barátja felé. Látszott, hogy nem akaródzik neki választ adni. Végül megrázza a fejét és kiszabadulván a másik szorításából, leült a Levita asztalához. Zalán egyáltalán nem haragudott rá ezért. Bólintott felé egyet alig láthatóan, hogy okosan viselkedett.
 Most már sokkal jobban foglalkoztatta a saját helyzete és az orrát megcsapó tömény illat-aura, ami feltehetően a mellette állóhoz tartozott. Egy önkéntelen fintort követően sikerült kiszabadítania magát a fogásból. Díjazta volna, ha a srác tényleg nem beszélne fölösleges dolgokról, de Zalán minden második mondatát annak érezte. Hagyta, hogy a csöndje legyen válasz, így amikor végre mindenki leült előtte, szó nélkül tovább indult.
 Száját nyitotta, amikor Autumn közelébe ért, aztán azzal a lendülettel sarkon is fordult, mert megpillantotta, ki ült vele egy vonalban a másik asztalnál: Augustine. Frusztráltan fújta ki az addig visszatartott levegőt, majd levetődött a francia gyerektől legtávolabb eső szabad helyre; az újonnan megismert bájgúnár mellé. Megsemmisülten meredt maga elé. Ez az ebédszünet nem éppen úgy fog eltelni, ahogy ő azt tervezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ebédre ez az egy adag bőségesen elég lesz. Tegnap este ne vacsoráztam, és még úgy gondolom ha muszáj volna még bírnám is evés nélkül, de nem kockáztatom hogy legyengüljön egy kicsit sem a szervezetem. Az evési szokásaim egyébként is furák, egyszer sokat majd máskor semennyit. Mivel nem kell sietnem a következő órámra, lassan és kényelmesen el tudom fogyasztani az ennivalót. Mintha tört döfnének a szívembe, mikor a kissrác eliszkol de mivel én sem gondoltam komolyan ezt a jópofizást elengedem a sztorit. Majd máskor, máshol viszont jó lesz folytatni. Mikor helyet foglal mellettem valaki, felnézek az evésből és gonosz vigyorra húzódik a szám. Ő jött vissza, tehát igényli azt hogy szekírozzák. Ültömben hátrébb dőlök majd az egész sort végig pásztázom a szemeimmel, és a nyakamat rá mertem volna tenni hogy már minden hely foglalt. Így is van. Most arra koncentrálok hogy nevetés nélkül le tudjam nyelni a falatot, és amint túl vagyok rajta támadásba lendülök.
- Mi van kisdiák, ennyire hiányoztam? Tudom.. – szólok felé nézve, hátha egy pillanatra meg tudom állapítani a szemei színét. Mivel kétszer néztem rá eddig nem nagyon emlékszem rá. Hátha szerencsém lesz, és a kis buksiját felemeli és nem lógatja azért mert mellettem volt üres hely. Mondanám neki hogy húzzon el egy kellemesebb éghajlatra, de nem akarom.
- Egyébként pedig nyugodj meg, tudok jó fej is lenni. Azokkal akik tisztelnek, és nem visszadumálnak. Akkor elkezdem őket én is tisztelni – magyarázom a gyereknek mindenféle hátsó szándék nélkül. A beszélgetésben nyilván fogom szívni a vérét, de mégsem haragosítom annyira a hangulatot, nem akarom hogy bajba kerüljön szegény. A bátorsága bevallom tetszik, eddig még nem szólt vissza senki. Merész.
- Ó, egyébként ne aggódj! Látod azt a srácot? Ő gyorsan szokott enni, úgyhogy majd el tudsz ülni ha akarsz a helyére – mondom neki majd a másik oldalamon helyet foglaló szintén levitás csajszitól kérdezem meg hogy kellett-e készülni Mágiatörténetre. Jó bőr.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amikor megint megszólították, bosszankodva nézett oldalra, mintha valami fontos dologban zavarták volna meg. Pedig csak nem tetszett neki, hogy valaki megint lekezelően becézgeti. Talán Brightmore tanár úr volt az egyetlen, aki ezt megengedheti magának anélkül, hogy Zalán hangot adna nemtetszésének. De hát tőle módszeresen tartott, mert nem akart úgy járni, mint Teddy azon a bizonyos órán. Most csak egyetlen dolog akadályozta abban, hogy visszaszóljon: megígérte, hogy nem fogja bajba keverni magát.
 Lassan nyúlt az első fogásért, ami legközelebb volt hozzá. Nem is figyelte igazán, hogy mit szed magának, csak hallgatta, ahogy beszélnek hozzá. Tiszta, égkék szeme villant, amikor elhangzott a "tisztelet" szó. Helyes. Ha ismeri a kifejezést és ne adja Merlin, még tudja is a jelentését, nem lehet annyira reménytelen eset, mint Winter, aki máig nem képes értelmezni a "érett viselkedés" fogalmát.
 - A tiszteletet illik megelőlegezni az embereknek. Ha ezzel az elvvel szólsz már az elején Dominikhoz, akkor most nem kéne erről beszélnünk. - A villájáért nyúlt, de gyorsan módosított a terven, mert végre felfogta, hogy egy tál leves gőzölög a tányérjában. - Minden más esetben a tiszteletet ki kell érdemelni.
 Zalán már egészen korán megtanulta a sportszerű magatartást a hétköznapokban is alkalmazni. És idáig csak előnyére vált. Elkeserítőnek találta, hogy neki kell elmagyaráznia egy nála sokkal idősebbnek tűnő srácnak a fair play lényegét.
 - Meg aztán nem árt, ha bírsz egy kis alázattal mások felé - itt tekintetét egy pillanatra a fiúéba fúrta. Többre nem is lett volna lehetősége, mert a másik elfordult, majd mintha mi sem történt volna, elkezdett mással cseverészni. Ennyit a kölcsönös tiszteletről. - Kezdhetnéd azzal, hogyha már neveken akarsz szólítani, akkor megkérdezed ahelyett, hogy önkényesen elneveznél. - Ezt már sokkal halkabban jegyezte meg, inkább csak magának. Talán jobb is így, hogy nem kell többet egymáshoz szólniuk. Az utóbbi ötletet, hogy elüljön, fejben támogatta, de elsődlegesen nem azért, mert nehezen tudta elviselni jelenlegi szomszédját. Lopva többször is az Eridon asztala felé pillantott. Már nem is látta rendesen Autumn-ot. Eléggé megtelt a terem azóta. Ez a hajó ma már elúszott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Eleresztem a fülem mellett a gyereknek a szövegelését. Nem látja hogy éppen a csinibabával foglalkozok, és nyalogatom a tejszínhabot az ajkairól. Gondolatban persze, de akkor is élvezetes elfoglaltság, és nem lehet tűrni hogy zavarjanak. Tudom én, hogy a fiatalabb srácnak van igaza és mivel nem ismer nem tudhatja hogy nem komolyan gondolom vele a szemétkedést, csak egy kis ízelítőt adtam neki ha esetleg talán jobban megismerném, mire számítson. Érzelgős is tudok lenni meg brutál jó fej is, de első látásra egy nagy barom vagyok. Kis kell ismerni, és akkor rögtön más véleménnyel van rólam az ember. Ne ítélj első meglátásra, vagy első dumálásra. Megköszönöm a szöszi csajszi eligazítását, majd visszafordulok az ebédem felé és szemrehányó arccal nézek rá. Mármint arra a személyre akivel szóváltásba keveredtem, nem tudom még a nevét.
- Jól van már na, nem gondoltam komolyan az egészet! Ilyen a természetem, hidd el nem a te személyed ellen szól. Mi lenne ha elengednénk az egészet és kezdenénk egy üres lappal? Tintafolt nélkül – tanácsolom a srácnak, mert belefáradtam már a folytonos pofázásba. Úgy látszik emberemre akadtam, mert ilyen őszintén és nyiltan még senki nem mondta el a véleményét a viselkedésemről. Meghallgatom, és ha jónak látom megfogadok tanácsokat, lehet ebben az esetben is így lesz. Kemény dió, tiszta szavakkal és anyázás nélkül elérte hogy szégyeljem magamat. Az arcomon most nem lehet látni érzelmeket, így nem hinném hogy rájön hogyan érzem magamat, de legszívesebben az asztal alá bújnék. Lehet hogy jó lenne egy ilyen alak az életembe, hülye dolgokról leszoktatna legalább. Olyan mint egy tanár, nem tudom valami szupermenő és jól érvelő családból származhat. A beszéde miatt a Mágusjogász szakot ajánlanám neki. Jól van Dévai pofa be, ennyi komolyság elég volt abban a zakkant fejedben! Nem olyan dolgokra születtél te.
- Ha szeretnéd, szívesen felállok és elmegyek ha rosszul érzed magad a jelenlétemben.. - szólok a szemébe nézve, és várom a döntését. Lehet neki sincs jó napja, az életkedvét ne vegyem már el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Imádom az életem. Mármint, ki ne szeretné ezt? Hiszen most ott, ahol amúgy tanárok szoktan ülni, én dinónak öltözve egyentáncolok Masával, aki olyan nagyon nagyon és még annál is jobban jó arc, hogy arra gyakorlatilag szavak sincsenek. Teljesen rendben vagyunk szerintem, és irtó ügyesek vagyunk, sőt, ki merem jelenteni, hogy a próba munkálatok során se volt ekkora összhang, mint most. És, hogy miért is csináljuk? Mert miért is ne! Ha még nem táncoltál egyentáncot dínó jelmezben, akkor az a nagy helyzet, hogy nem is éltél még igazán. Komolyan. Próbáld ki, és megérted.
Utolsó mozdulatok, és tudom, hogy most jön a vége, és bár lenne tovább, de a csúcson kell abbahagyni, és nekünk az most itt van, így, hát úgy, mint Masa én is megállok, rápillantok, szememben a büszkeség csillanása mellett a könyörgés mámorával, hogy csináljuk még és újra és állandóan. De nem szabad, nem lehetek telhetetlen, mert, ha az vagyok, akkor legközelebb mással szeretne majd táncolni, és összetöri az én kis bébidínó lelkemet. Legközelebb majd mással jövünk. Most meghajolás, pár zavart tekintet, de többségében azért ováció meg taps kíséri utunkat, ahogy integetve elindulunk kifelé. Megölelném Masát, de ilyen picike kis karokkal inkább vagány gettós mellkas összecsapódásos helló tesózás lenne, és félek, hogy a lendülettől mind a ketten hanyattesnénk, abból meg nem lenne felállás.
- Örökre ezt szeretném csinálni. Showműsort kellene kapnunk, és ott csinálni ilyeneket, tuti sikerünk lenne.
Levegőt még nem kapok rendesen, és biztos, hogy át is kell majd öltöznöm, meg talán jobb lenne, ha le is zuhanyoznék, mert sokkal melegebb volt bent, mint hittem, hogy lesz, de annyira nagyon mondhatnékom van, és annyira tetszett, és ezt csak az érti meg igazán, aki olyan, mint én, vidám és lelkes. Egy kicsi Masa vagyok én. Azt nem mondom, hogy mintha szerelemgyerek lennék, mert nem tudom, hogy Ambrózy tanár úrtól mit örökölhettem, de ha rájövök, akkor egye fene, boldogan felvállalom ezt is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nekilátott a levesének és már kezdett megnyugodni, hogy ennél több szót nem fognak fecsérelni rá, amikor megérezte magán szomszédja tekintetét. Szemét lehunyta, mintha ezzel kicsit feljebb tudná tornászni az ingerküszöbét, miközben hallgatja a másik szavait. Hatásosnak látszott.
 Amikor elhangzott az "üres lappal kezdeni" kifejezés, fejét hirtelenjében oldalra fordította. Összeakadt a tekintetük, tudta, hogy most már rendesen figyelnek rá. Vagyis... rendesebben. Nem túl látványosan, de összepréselte ajkait, a fogaskerekek csikorgása nélkül is egyértelmű volt, hogy gondolkodik azon, mitévő legyen.
 Tintafolt. Sok emlék kapaszkodott fel a tudata elfeledettnek hitt szegletében. Ennél tömörebben nem is tudta volna a fiú körülírni a "ferde igazság" fogalmát. Elhessegette a röpke gyanút, hogy okkal hangzott ez el, miközben az asztallapra meredt üresen. Ő nem ilyen ember. Még ha oka is lenne rá, nem jó az, ha haragtartó. Főleg, hogy az előbbi megnyilatkozást vehette egyfajta bocsánatkérésnek is.
 Sóhaj hagyta el a száját, majd letette kanalát és jobbját nyújtotta a másik felé. Nem volt biztos benne, hogy hosszú távon ez volt a jó döntés, de nem akart még egy saját házából valót, akit kerülgetnie kell.
 - Zalán - mondta tömören, kézfogása pedig rövid volt, de határozott. - Nem kell elülnöd - tette hozzá fáradtan -, csak kerestem valakit. Mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Szerintem itt már túl sok a válasz, vagy a választási lehetőség. Nem tudom. Egyszer tök jó ihlet és megoldás ugrik be, másodszorra elfelejtem és jön valami harmadik is, csak hogy az se legyen a legjobb vagy épp a tökéletes. Nem, ilyenben sosem volt részem, maximum egy-egy rejtvény vagy amiket az Edictum végébe írnak bele és megoldom ha épp érdekel vagy unatkozom, ez azonban sokkal összetettebb. Na meg azt sem kell elfelejteni, hogy ennek a végén bőven több van, mint pár potya pont vagy elismerés. Jaj, most hagy cserbe az eszem, de érzem, hogy fáradok.
- Ugyan! Dehogy tudok többet, csak találgatok, mint valami bolond – legyintgetek, hogy nem kell itt az egómat fényezni, már ha sok lenne belőle. Nem tudtam hogy álljak hozzá, ez lett belőle. Azért na, valami nyomának kell lennie annak, hogy abban a házban vagyok, amiben, úgy néz ki, hogy ez így jött ki. Aztán majd holnap meg a napokban olyan hülye leszek az órákon, mint egy hegyi troll. Legalább nem olyan büdös. - Ja hogy azok. Van pár belőle, mutattak párat a felsőbb évesek, vagy a tesóim mondták. Ha kellenek ilyenek, szólj elmondom vagy megmutatom mi merre – majdnem hozzáteszem, hogy jól jön majd, ha meg akar lógni prefektus elől, de leesik, hogy én is az vagyok és igencsak nem lenne etikus, meg úgy magam ellen beszélnék. Nem mintha az lenne a tervem, hogy ronggyá büntetem őt vagy úgy, bárkit. Egyelőre ez is várat magára, éjjelente jófelé megyek, mert arra csendes.
- Szerintem is. Meg na, még picit hangoskodunk és ki is leszünk dobva – utalok arra, hogy én nem mindig fogtam vissza azt, hogy örültem egy-egy felfedezésnek, így aztán bólogatok és az elején lepakolt cuccaim kezdem összeszedegetni. Hamar a kezemben van minden, ami pedig könyv került elébünk, azt visszateszem a helyére gyorsan. Az egyiket fejjel lefelé sikerült, de jó az ide.
Elköszönve a könyvtárostól, élesben indul a keresés. Hol az én ötletem, hol az övét nézzük meg, azonban az eredmény mindenhol ugyanaz: a nagy büdös semmi.
- Ez a vers szórakozik velünk – nyögöm a sokadik forduló után, mikor már lábam bőven sajogva adja tudomásomra, hogy mára sok volt a kilométer, ideje lepihenni. Nem akartam azonban abbahagyni, mert akkor tudom, hogy ezen kattognék és segíteni is akarok, így maradok, picit talán jobban húzva a lábam, de oda sem neki. A szfinx bizonyul a végső fegyvernek, azonban tőle is annyit tudtunk meg, mint a rejtett átjáró mögött, ahol ugyan volt valami, de az egy szétrebbenő párocska volt. Sóhajtva fogadom el a sorsot, hogy akkor ma nem tudom meg mi van az út végén és ha már helyben vagyunk, akkor ideje bemenni. És, a nap ennyi mára. Bár nem mondom, rohadt izgalmas kaland volt!

//köszönöm a játékot  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A kezemben lévő, pár pillanattal ezelőtt megemelt táska újra leesik mellém. Elengedi a jobb karom, mert a srác meghozta az ítéletét. Valami eltört, de nem foglalkozom vele mert ha esetleg egy tintás üveg tört el, nem nagy kunszt. Lehet venni új tintát, és új táskát is. A tankönyvek, igaz kicsit neccesek de ha sikerült tönkre tenni őket, lehet ma megúszom felszólítás nélkül a tanórát. A galleon nem számít, egy ilyen napnak nagyon örülnék. Kényelmesen, lábamat a padra feldobva élvezném ahogy felszólítanak egy stréber srácot, aki arra a kérdésre nem tudja a választ, mert elhagyta azt a lapot a jegyzeteiből. Elhagyta? Vagy valaki kicsórta utolsó óra után, azzal hogy csábosan mosolyogva haladt el mellette. Ezek nem történtek meg, és elégedetten látom hogy semminek nem lett semmi baja. Vigyor kerül a számra, amiben benne vagy egy kis huncutság, majd kezet fogok a kézzel. Ki nyújtotta a kezeit. Bele kellett volna köpnöm a tenyerembe, vagy meg kellett volna harapni a szimpátiám jeléül. Az annyira ősemberi kézjobb volna, ami nem lenne menő de azért pár kacajt eredményezne. A másik kezemmel visszagombolom a kis pulcsim gombját, ami az előbb történt lehajolás eredményeként kigombolódott. Már nem annyira erősen fogja a cérna, majd rendelek egy másikat az őseim terhére. A türkízszínű az nagyon jól állna rajtam, kiemelné a tengerszínű szemeimet.
- Ez a beszéd haver, örök barátság… Na jó, barátságnak nem lehet nevezni a mi kapcsolatunkat, talán csak új ismerősinek, de azért örültem – mondom felemelve a kupát, és kiiszom a cukros üdítőt belőle. Az utolsó falatokat eltűntetem, és jóllakottan ásítok. Még bent maradok, mert még van egy tíz perc a következő óráig. Egy emeletet kell sétálnom, amit három perc alatt megteszek gyalogosan. Seprűért büntetnek, nem próbáltam de szerintem benne van a suli szabályzatában.
- Kit keresel? Ja és hanyadikos vagy amúgy? Kicsit idősebbnek néznélek, jó neked hogy korán úgy nézel ki mint egy igazi férfi. Én még mindig gyereknek nézek ki, hát de nem hátrány az – rántom a vállamat, és köszönök a távozó csajszinak aki elmegy mellettem. Múltkor ez árult be hogy puskázok. Rüfke.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

  Próbált nem fura arcot vágni, mert a bemutatkozás kicsit ferdére sikerült, hiszen nevet nem hallott a sráctól. Már azt értékelnie kellett volna, hogy hajlandóak voltak kezet fogni vele. Barátságnak tényleg nem nevezte volna a pillanatnyi viszonyukat, a megfogalmazással tökéletesen egyet értett, halványan még bólintott is mellé.
 Nem tudta eldönteni, jól járna-e azzal, ha válaszolna az első kérdésre. Múltkor is viccet csináltak abból, amikor azt mondta, hogy "egy lányt". Ha pedig megnevezte volna Autumn-ot, egészen biztos volt abban, hogy lesajnáló reakciót kapott volna. Danverséket még mindig rossz hír övezte az iskolában.
 - Egy barátot - jutott a diplomatikus konklúzióra. Emelte volna megint a kanalat a szájához és fújni kezdte, mert még elég forró volt. Aztán annyira meglepődött a fiú következő mondatain, hogy egy pillanat leforgása alatt sikeresen szétprüszkölte a kanál tartalmát az asztalon. A szembeszomszédja legnagyobb bosszúságára.
 - Tessék..? - kapott egy szalvéta után, hogy megtörölje a száját, mielőtt még nagyobb bohócot csinálna magából a levitások között. Ezt még soha senki nem mondta neki. Vajon most viccelt vele, vagy tényleg komolyan gondolta? Nem, komolyan gondolta. Szent szalamandra... Igaz, rengeteget nőtt a szünetben és hazudna, ha azt mondaná, hogy nem lapul már ott az apja egyik borotvája a szekrényében, és a szeme alatti kialvatlanság okozta karikák is biztosan dobtak rajta pár évet, de a "kölyök" megszólításon kívül nem illették még mással. - Csak másodikos vagyok - válaszolta halkan, mintha ezen bármi szégyellnivalója lenne. - Felvázolhatnád, mik az előnyei, ha gyereknek nézel ki. Mert én még nem jöttem rá - vallotta be teljesen őszintén. A kora már sok konfliktus okozója volt. Az anyja például ezt hozta mindig kifogásnak, valahányszor szóba került, hogy seprűversenyre nevezzen be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A falat majdnem visszajön, hiszen én sosem bírom az árulkodást. Júdás biztos nem kapott tojást, és a csajszinak sem csinálnék ezek után rántottát. Megcsinálni majd az egyik manó fogja, én meg a fejére kenem. Legalább a diákok között is legyen összetartás, mert már kezdem irigyelni a tanárok kapcsolatát. Én is láttam múltkor hogy az ő pasija puskázott, na és nem szóltam egy szót sem a tanárnak. Esküszöm hogy az az oka mert nem szeretek másokat bajba keverni, de az sem hátrány hogy jól néz ki. A csajról nem mondanám el, folyton úgy megy mint aki lenyelt egy rozsdás horgonyt. Külső-külső, de még a belseje se piskóta: több pasit elfogyasztott már mint én. Ennyit erről. Nem az én dolgom mások magánéletében turkálni. Egyébként szívesen teszem, csak nem minden emberrel. A prüszkölő, köhögő srác ki is zökkent a gondolkodó fázisból, rögtön megcsapkodom a vállát. Nem vetne rám túl jó fényt, ha egy diáktársam mellettem krepálna be. Az biztos viszont, hogy a csajt nem csapkodnám, hogy ne fulladjon meg. Nyelje le szépen a leveskéjét amit kifőzött. Ezt én sem gondolom komolyan, még jó hogy nem hagynék senkit bemurdelni. Éppen eleget törődöm már megint magammal, később is tudok ezeken gondolkozni. Öntök egy pohár vizet a gyereknek, majd elé tolom. Itatni nem fogom, max ha valami olyat mond ami nem tetszik, leöntöm. Kár lenne a vizet pocsékolni, ezért felemelem és a szövegelésem közben elé tartom hogy igya meg, vagy tarkón vágom.
- Azért sírni nem kell haver. Örülj neki hogy ilyen helyes gyerek vagy, pedig alattam lévő évfolyamba jársz. Talán félsz az öregedéstől? – kérdezem, és fogpiszkálóval kezdem a fogaimat tisztítgatni. Utána rágcsálni, és szívogatni kezdem. Jobb mint egy édes nyalóka, főleg így ebéd után. Jóllakottan ücsörögni. Mindjárt a gyerekre dőlök, mert fáj a hátam és a vállam is beállt a sok cipekedéstől.
- Másodikos? Na faja, hatodévesnek simán néznélek. Kajak. Mik az előnyök? A gyerekek bármit megtehetnek és megkaphatnak, csak elég egy kis bociszem meg pár ígéret, és tessék. Én enélkül is megkapom, mert szeretem nehéz munkával megszerezni… dolgokat. Mondtam már hogy Vince vagyok? Meg Áron, a vezetéknevem Dévai. Így is lehet szólítani – mesélem az új pajtinak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

 Homlokráncolva nézett ismét oldalra. - Nem éppen, ha figyeltél volna, azt magyarázom, hogy jobban járnék, ha nem csak kinézetre lennék idősebb. - Letette a szalvétát és bocsánatkérően pillantott végig mindenkin, akinek kellemetlenséget okozott az előbbi mutatványával.
 Ambivalens érzések kerülgették, hogy olyasvalaki tekint rá érettebbként, akinek alapjáraton lenne bőr a képén ahhoz, hogy piszkálhassa, amiért fiatalabb.
 - Szívesen tartanék már ott, hidd el - és tényleg. Mennyi privilégiuma van egy mestertanoncnak hozzá képest. Nem kellene annyit bajlódnia az engedélyekkel, amikor le akar menni hétvégente Bogolyfalvára. Sőt. Akár ott is lakhatna. Messze Augustine-tól. Olyan seprűje lehetne, amilyenről mindig is álmodott és senki nem sipákolna a fülébe, ha mutatványokra adná a fejét.
 - Sajnos a bociszem és az ígérgetés nem az erősségem. - Nyitott volt ő az emberek felé, de nem gondolta, hogy neki valaha lehet annyi karizmája, hogy bármit megengedjenek neki az emberek. Persze tudta, hogyan kell jó pontokat szerezni másoknál. Sok lányon vette észre, hogy mennyire megváltozik a viselkedésük, amikor dicséri őket. De mögöttes szándék sosem vezérelte őt. Lehet, hogy ez a gond vele. Nem elég rámenős.
 És akkor ott volt Dévai, aki meg a ló másik fertályán ült. Tényleg nagyon a másik oldalán. Vajon tisztában van vele, vagy még nem sikerült senkinek sem szembesítenie őt ezzel?
 - Örülök Vince - mondta kurtán s ezzel egy időben úgy tűnt, hogy az asztaltársaság ritkulni kezdett körülöttük. Sokan már végeztek az ebédjükkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Félrenyelem a nyálamat, és heves köhögőroham tőr rám. Olyan mintha valami a torkomból próbálna előjönni, feltörni a mélyből. A kancsó felé nyúlok, és megtöltöm a kupámat félig és lassan kortyolni kezdem a hideg vizet. Felprüsszögök, de csak egy egyszer és éles fájdalmat érzek a torkomban. Szó szerint a nyálam megerőszakolta a torkomat, vagy ilyesmi. Hasonlatos ahhoz, mikor beleesünk egy medencébe, és hirtelen víz vesz körül. Az orrunkon, a fülünkön kezd beáramolni a víz, és amint a felszínre jövünk kapkodni kezdünk a levegő után. Nem nagy dolog, más is fulladozott már de milyen ironikus hogy az előbb valaki bekrepálására gondoltam. Öngól, meg is érdemlem.
- Bocs, de ha most nem figyeltem volna akkor lett volna rá magyarázatom – mondom a srácnak, és a vizes számat kezdem törölgetni, amelyből csepeg ki a víz. A tányérra érkeznek a cseppek, az asztalra olyan gusztustalan volna. A velem szemben lévő, másik asztalnál helyet foglaló gyerek már így is borzadozva nézi az eseményeket, de tömi magába a lekváros buktát. Száraz az tesó, lökj le hozzá valami innivalót. Hallom én hogy a Zalán nevezetű playboy vakerálgat néha, de megint nem figyelek oda rá. Az orromat is ki kellene fújni, mert érzem a vizet ott belül. Hogy lenyugodjon a torkom, előkotrom a táskából a narancsmentás cukromat, kiveszek belőle egyet megkínálom a gyereket és leteszem az asztalra. Eléggé gyorsan elolvad az ember szájában, így néhány perc múlva újat kell bevennem.
- Aha, én is örülök. Ha nem haragszol, azért annak még jobban hogy nem nyiffantam ki. Jó kis mutatvány volt. Kipróbálod? – kérdezem, majd kacsintok egyet rá hogy vegye az adást. A srácok egyre jobban kezdenek fogyatkozni az asztaloktól, nem tudom ő még miért nem lécelt le. Vagy kevés haverja van, vagy szekálják, vagy nem tud mit kezdeni magával. Ahogy én.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Zalán előző alakítása semmi volt ahhoz képest, amit Vince nyomott le az asztalnál. Így megbocsátható volt, hogy a következő mondatának se füle se farka nem volt. De hát ezt magyarázom, hogy nem figyelsz. Nem érdekes.
 Udvariasan fejet rázott, amikor előkerült a cukorka és a tányérjára mutatott, jelezve, hogy ő inkább ezt próbálja befejezni. Magában azért értékelte a gesztust.
 - Köszönöm, de... kihagyom - akármi is legyen a mögöttes értelme, annak a kacsintásnak. Kicsit zavarba is jött tőle, inkább az ebédje felé fordult, hogy legalább a másodikkal végezni tudjon, ha a desszertet futva is kell magába tömnie a jóslástan terem felé menet.
 Dominik pár helyell odébb ült tőle s most hátrahajolt, hogy üzenni tudjon barátjának. Ők végeztek és indulnak. Zalán intett neki, hogy menjenek csak. Úgyis utoléri őket. Közben pillantásával megint pásztázni kezdte a termet. Augustine-nak már csak hűlt helyét látta. Szerencsére. Autumn pedig már a kijárat fele tartott, egy vaskos könyvvel a kezében. Azért a szíve mélyén kicsit reménykedett, hogy észreveszi őt, de nagyon el volt mélyedve abban, amit éppen olvasott.
 - Hát örülök annak is, hogy nem fulladtál meg - fogott bele, mert már az ő tányérja is üres volt. Közben pár buktát próbált belegyömöszölni egy szalvétába, hogy elvihesse magával. - És azért remélem, hogy megfogadsz pár dolgot abból, amit mondtam. - itt jelentőségteljesen Dévaira nézett. Nem kötözködésképp, csupán nyomatékosítani próbált. - Csodákra képes, ha van egy kis modorod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ismerős érzések ezek számára. A félelem, a megalázottság. Ám hiába van már gyakorlata, hiába élt át hasonló helyzeteket rendszeresen általános iskolásként, nem tanulta meg kezelni ezeket. Pont úgy fagy le most, ahogy egy évvel ezelőtt akkor, mikor Sólymos Tibi alázta meg az egész 8. c előtt. Pont úgy dadog, pont úgy süti le a szemét mint akkor. A különbség csak annyi, hogy azóta eltelt egy év, róla pedig kiderült, hogy boszorkány. Ennek ellenére eszébe sem jut, hogy lapul a zsebében egy varázspálca, mellyel - ha nagyon akarná és lenne hozzá elég tudása - még komoly sérüléseket is okozhatna a fiúnak. De nem, Raminak valóban nem jut eszébe elővenni a pálcáját. Talán bátorsága sem lenne használni.
Fejét lassan emeli fel, féloldalasan a fiú kérdésére. Csak megrázza vörös fürtjeit, szemei sarkában már gyűlnek a könnyek. Nem is hiszi, hogy ez majd meghatja a fiút. Védekezni ugyan nem tanult meg, de az ártó szándékú diákok természetét jól kiismerte. Nem fogja ezt meghatni semmi sem, talán egy tanár közbelépése sem akadályozná meg, hogy folytassa, amit tesz. Talán leállna most, de később visszatérne a dologra. De hiába pillant a navinés a tanárok felé, ők semmit sem vesznek észre a jelenetből. Legtöbbjük bágyadtan fogyasztja a reggelijét, újságot vagy könyvet lapozgat, és eszébe sem jut, hogy a Nagyterem nyüzsgése most nem az általános csevegések eredménye, hanem valami másé. A csöppke remény is elúszott tehát, hogy segítséget kapjon bárkitől, akár csak a jelen helyzetből kihúzva őt. Diáktársaira hiába néz, hiszen az a néhány, aki nem nevet, szánakozva néz ugyan, de többet nem mer tenni.
Augustine pedig folytatja a cukkolását, már agresszív modorban. Ramóna összerezzen szavaira, ha lehet még jobban összehúzza magát. Feje ismét előre bukik, és nem bírja magát tovább tartani, arcán elindul egy könnycsepp. Komolyan megijeszti a fiú fenyegetése. Előfordult már, hogy osztálytársai lefogták, gúnyos dolgokat firkáltak kezére, odakötözték egy fához, esetleg egy szekrénybe zárták be. A tanárok pedig hiába kérdezték utána, "Ki volt?", ő nem tudta elárulni. Az emlékek gyorsan rohamozzák meg agyát, légzése szaggatottá válik, mellkasa összeszorul. Menekülj vagy véged! utasítja valami belül. Rami pedig úgy dönt, engedelmeskedik. Ösztönös mozdulattal kapja fel a padról táskáját, és sprintel kifelé a Nagyteremből. Futás közben szabad kezével dörzsöl egyet az arcán, elmorzsolva könnyeit. Nem néz vissza, hogy a fiú követi-e, csak nagyon reméli, hogy nem. Fejében visszhangzik iskolatársai nevetése, bár azt már nem tudja, hogy a jelenben, vagy emlékeiben csupán. A szobája felé fut, meg sem áll odáig, hogy aztán becsapja maga mögött az ajtót, és az ágyára ledobva magát kitörjön belőle a sírás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

---

Ebbe már otthon is belefutott. Az első csókját is egy csókolj meg egy vöröst napon kapta, egy félreeső folyosószakaszon a Griffendél klubhelyiséghez vezető átjárót rejtő falikárpit takarásában. Jóvót, bólogatna ha kérdeznéd, kövi évben meg már csapott is egy post-itet a talárjára, hogy szabad a gazda.
Új év, új szokások, abban ugyan nem lehetett biztos, hogy a diákság itt is olyan szívesen száll-e be a buliba, mint angliai társai, igazából úgy volt vele, hogy a lehetőséget kár volna nem megadni - így hát, mint már kitalálhattad, Hörb bizony megadta. "Ingyen scók" feliratot hirdet a tábla (a magyar abc trükkös), alatta "#csókoljmegegyvöröstnap" szerepel (Herb rájött a trükkre), és bizony elégedett, mert fura pillantások helyett nevetést tapasztal a folyosón. Ráadásul vele nevetnek, nem rajta - fontos különbség! Még pár táblát (ezúttal mindenhol helyes betűkkel) kicsap az asztalokra, jól észrevehetően, majd háztársaihoz csatlakozva reggelizni kezd, bele-belemenve a környezetéből érkező ugratásokba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem, kedves olvasó, a nulladik percben el kell, hogy szomorítsalak, az a Móric, aki az enyém, tehát nem a másik, mindegy, mert igazából úgysem tudod, hogy melyik, az még mindig az én Móricom. Hogy miért? Mert miért is ne lenne az? Csak mert éppen egy másik fiút készülök megcsókolni? Ugyan, ne légy ilyen prűd.
A helyzet úgy áll, hogy van ez a csókolj meg egy vöröset nap, mi pedig szeretünk csókolózni is, játszani is, fogadni is. Ennek a sok mindennek az eredménye pedig az, hogy Móriccal fogadtunk, ki tud több vörös embert megcsókolni a mai napon. Csak a vörösek érnek, szóval kérlek, ha barna vagy, ne is gondolkozz el, hogy belemagyarázod a nap csillanását.
Mivel pedig az én ötletem volt, én kezdem. Eggyel több, mint neki, már most, csak szólok. Rendben, Hörbi kéri a csókot, szóval könnyű préda, de az megint más. Mosolyogva sétálok közelebb, leheletem kifogástalan, a rúzsom mindent is kibír, a zöldes tekintetem meg a gödröcskéim pedig pont eléggé tesznek vonzóvá úgy vélem. A hajam hátra dobva, magabiztosan nézek rá, és nem beszélgetek. Nem azért jöttem. Azért nem vagyok egy bunkó sem, hát igazi csókot adok, ha már csókolózom, és tudom, hogy elképesztően jó vagyok benne, elvégre Andrássy volnék, vagy mi, és akinek olyan anyja és keresztanyja van, mint nekem, az nem maradhat szégyenben. Így hát, megsimítom az arcát, és tarkójára simítva, közelebb húzom magamhoz, hogy aztán egy igazán érzéki csókban forrjunk össze. Rossznak lenni elég jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

---

Alig több mint egy hete érkezett, tőle ne várd, hogy tudni fogja ki kinek a barátnője. A fiú úgy van vele, hogy mivel csókolj meg egy vöröst nap van, nem pedig csókoltasd meg magad egy vörössel nap, ezért a felelősség nem őt terheli, ha valakinek a valakije... Khm, mégis rossz néven venné a dolgot. De hát egyrészt, miért venné, ez csak egy játék? Másrészt ő csak egy táblát aggatott a nyakába, a partner döntése volt az egész. A harmadrészt és negyedrészt felsorolandó érvek majd akkor érkeznek, ha valaki tényleg konfrontálódni kíván, de félni egy pillanatra se rettegjen senki: a srácomat nem olyan fából faragták, aki meghátrálna egy morcos követelődző előtt.
Az Andrássy lányt sem ismeri, egyelőre saját évfolyamát és az eridont memózza, a többi ház majd utána jön szép sorjában. A magabiztos fellépésre azonban kíváncsi-huncut-érdeklődő-kihívó (válaszd ki a neked tetszőt) tekintettel fordul ki az asztal mellől, fél lábát a padon átvetve, a mellette ülök pedig izgatottan ficeregnek arrébb, nehogy bárminek is útját állják. Határozott, nem mondom, ennyi fut át Hörb kobakján, mielőtt feje hátrabiccen a lány álló helyzetéből adódó magasságkülönség miatt, féloldalas mosolya elvész a csókban, tenyere a rellonos derekára rebben. A kicsit-több-mint-egyszerű-puszi éreztén a döbbenet cérnavégnyi hajszálvékony éppenhogycsak meglegyinti, de mosolyát elnyomva, ezen felülkerekedve elégedett elánnal csókol vissza, nehogy alulmúlja a lány elvárásait.
Az asztaltársaság egy része húúzik, egy más része nevet, de Hörb nem zavartatja magát: neki ez abszolúte rendben van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Élvezem. Ez olyan nagy baj? Remélem, hogy nem, mert Isten, Merlin és az összes szentek mentsenek meg tőle, hogy én itt nekiálljak ribanckodni, viszont, ha már csinálom, akkor csináljam rendesen nem? Különben is, ha beleegyezéssel történik, az akkor... egy nagyon beteg fogadás. De ezt szeretem Mórickában és magamban, hogy mi rendkívül érdekes és amúgy totálisan vicces páros vagyunk. Egyáltalán, semennyire sem érezzük azt, hogy most a drámának kéne jönnie, és amikor felvetettem, hogy csókokat gyűjtsünk, nevetett. Kompromisszum, Istenemre mondom, imádom, hogy ilyen a kapcsolatunk. Szerintem, ha megélünk még pár évet együtt, akkor már garantált az örökkön örökké is, mert hát kicsi az esélye, hogy ha csak nem robban be a nagy szerelem, akkor szétválunk, mert miért is tennénk? Naugye. Jó, oké, ennyi elég is volt arról nyálazva, hogy mennyire szeretem a kapcsolatunkat és a Móricomat.
A csók, az igazi csók. Olyan bevállalós, belevaló, érzéki, szexi és mégis titokzatos. Olyan, amilyen tökéletes egyetlen csók kell, hogy legyen, és ha már ilyet teszek, akkor emlékezetesnek akarom, és Herbert valami elképesztően tökéletes partner ebben. Komolyan mondom, hogy ha nem lenne ez az esemény, hát én találnám ki, csak, hogy megcsókolhassam. Finoman fejezem be, és mosolyogva húzódom el tőle, semmi egyéb puszi, olyat nem kaphat más.
- Csodálatos vagy, mindenképpen ajánlani foglak a barátnőimnek.
Oké, ez lehet, hogy furcsán jött ki, de komolyan mondom, aki szingli, annak ki kell próbálnia. Ez valójában a nemzetközi kapcsolatok erősítése volt. Mindig elmondják, hogy fontos, hogy a cserediákok élvezzenek minket. Ellépve visszapillantok, intek, mielőtt mosolyogva visszaindulnék. Egy-null a javamra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

---

Be kell vallania, elég menőnek érzi most magát azért. Egy nálánál idősebb, gyönyörű lánnyal smárol a nagyterem kellős közepén, és őt kérték fel, nem fordítva, szóval... Hűha, valaki szedje le a gyerek egóját, mert elkóborolt a tetőt tartó árkádok alá, és még a végén nagy pörgésében magára dönt valamit.
A füle vége vörösre vált, ahogy elválnak egymástól, de Hörb teljességgel természetesen kezeli a zavarát is, hangosan nevet fel a lány búcsúzó szavaira. Persze, zavarba jött, de ettől ki ne jött volna? Még élvezi is, ahogyan az asztaltársaitól kapott reakciók széles skáláját is. Szóval a lánynak hála ma még több rellonos is rá fogja vetni magát? Ha ilyen elánnal, akkor csak nyugodtan! - Köszönöm - kiáltja még a lány után, de hangjában még mindig mosoly bújkál, így halványan kérdő hangszínt kapnak az egyébként kijelentést szántak. Tenyereit combjához dörzsölve, és karácsonyi ajándékra váró kisgyerekek mintájára sűrűn oda is csapkodva fordul vissza hát reggelijéhez. Asztal alatt lába jár, teljesen fel van villanyozva a gyerek, hát kész adhd-s pillangó, harsányan veszi fel a beszélgetés folyamát ott, ahol elejtette, és már ismét elvegyül a Nagyterem átlagos forgatagában. Itt egy riposzt, ott egy csipkelődés, nem lacafacázik a gyerek.
Egészen addig, amíg szeme sarkából meg nem pillant egy mellette elvillanó vörösesbarna üstököt. Fejét oldalra kapva próbálja megragadni a levitás srác talárjának szegélyét, és miközben kissé kihajolva tatja, másik keze már az asztalon heverő táblák közül vesz el egyet. - Hé hé hé hé szervusz fiú, Herb vagyok, te vörös vagy, kapsz egy táblát nézd!
Csoro Zalán, menekülj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Győzött hálálkodni Kornéliának, amiért odaadta neki a mugliismeret jegyzeteit. Az utóbbi órákat elejétől a végéig átaludta, a lány írását meg mégiscsak biztosabb pontnak tartotta, mint Kornélét, aki hozzá hasonlóan analfabétának minősült varázstalan témában.
 A kis közjáték láttán, amit pár hellyel odébb művelt le (igencsak látványosan) egy rellonos lány az egyik fiúval, magasba szökött a szemöldöke, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, révén hogy nem ismerte őket.
 A mellette ülő Teddyvel is lepacsizott, de amikor indult volna vissza az övéihez, fennakadt valamin. Homlokát ráncolva pillantott le és nagy meglepetés érte, amikor az ismeretlen eridonos ujjait vélte felfedezni talárjába kapaszkodva.
 Az akcentusából rögtön kitalálta, hogy nem magyar és bár ismerősen csengett neki a hanglejtés, nem lett okosabb a fiú kilétét illetően.
 - Szia - köszönt ő is, hangjában gyanú csendült. Nem tudta mire vélni a mozdulatot, amivel még mindig az asztalnál tartották. Nagyokat pislogva igyekezett szóról szóra feldolgozni az információkat, de amikor sikerült elolvasnia a felé nyújtott táblát, ijedten hátrálni kezdett. Megjegyzendő, nem túl sikeresen, hiszen el azóta sem eresztették őt.
 - Nem, én csak... - hápogta zavarában, majd a Levita asztala felé mutogatott egyik kezével, amelyik épp nem markolta görcsösen a jegyzeteket. Ő menni szeretne. Minél messzebb. - Nem vagyok vörös - nyögte ki végül, de ha más nem, a paradicsomra pirult feje abban a minutumban cáfolt rá szavaira. Amúgy sem értette teljesen, mi köze van a haja színének ahhoz, hogy egy olyan táblával a nyakában mászkáljon mindenhová.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bár egyelőre messze járt az aurori pályától, Jiyun szeretett volna későbbiekben ezen a vonalon tovább tanulni. Erre hatalmas befolyást gyakorolt a lány krimiimádata. Kiskorától fogva mindig a detektívkönyveket bújta és együtt próbálta megoldani a rejtélyeket kedvenc főhőseivel. Jelenleg, emiatt is kötött ki a levitás a könyvtárba, hiszen ez a hely biztosított számára tökéletes helyszínt, hogy folytathassa egyik új kedvenc könyvét, melynek főszereplője egy tizenkét éves lány, aki anyja halálának körülményeit és a nő gyilkosát keríti kézre. Jiyunt nagyon megfogták a könyv előző részei is, ezért tudta, mire számíthat ettől és remélte, lesz olyan jó, mint a többi.
Megihlették és mindig álmodozásra sarkallták a lányt. Egyszer ő is szeretett volna nyomozóvá válni, úgy gondolta megvan hozzá a magához való esze, szeretett logikusan gondolkodni és az igazságot még jobban szerette. A hozzá valóban passzoló hivatás azonban semennyire sem a nyomozói pálya. A lány valószínűleg sikeresebben mozogna a gyermekvédelem keretein belül, csakhogy a lány szívét mégis a rendvédelem hozta állandó lázba.
Fejét kezére támasztotta, úgy lapozta fel könyvét és mosolyogva futottak végig szemei a sorokon. Ettől jobb kikapcsolódást el sem tudott volna képzelni. Csak ő és a könyv. Csak a könyv és Jiyun. Egyenesen rettegett a gondolattól, hogy egyszer befogja fejezni és új olvasnivaló után kell nézzen. Mindenesetre próbálta kiélvezni minden pillanatát, fejében pedig filmszerűen jelent meg a cselekmény s lelki szemeivel látta is a karaktereket.
Euforikus állapotban érezte magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Húzogatja ki a könyveket sorra, majd nyomja vissza a helyükre, közel sem olyan rendezetten, mint ahogy voltak. Néha mond egy csúnyát, csak úgy, a maga megnyugtatására. Persze nem nagyon hangosan. Annyira ő sem hülye. De egyre frusztráltabban, amint fogy a türelme.
Láthatóan nem az a tipikus könyvtárlátogató, könyvfaló gyerek. Legszívesebben felégetné a helyet. Nem először ábrándozik erről. De aztán csak tovább kutat, keres valamit, amivel előbbre juthatna a dolgozat megírásában.

Hol látod magad öt év múlva?

Ellenállhatatlan utálatot és dühöt érez a karrier-tanácsadó tanár iránt. Megeheti a hülye kérdőíveit.
 - Hol? Mi az, hogy hol? Nem, ez... sárkányhimlő és egyéb...? Nem, ez se jó.

Teljesen figyelmen kívül hagyja a körülötte olvasni, tanulni próbáló embereket. Páran csúnyán megnézik, de úgy általában kevés az olyan, aki egy majd' 190 centis, mogorva, agresszív hajlamáról híres ötödévessel kötődne. Annak ellenére, hogy navinés, még háztársai is úgy bánnak vele, mintha egy ötödik, különálló ház tagja volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Közeleg a negyedik évem vége. Azzal együtt a végzős évem is, így a figyelmem polipok csápjaként tapad rá mindenre, aminek köze van a mágusjoghoz, vagy a család-és bűnügy kifejezésekhez. Ha egy nap valóban védőügyvéd szeretnék lenni és ügyeket zárnék, akkor azért tennem kell. Ebben a szakmában jobban számít hol tanulsz, milyen gyakorlatod van, kik mellett virágzol ki. Egyes irodáknak megvan a szokásos rendszere: ugyanabból a nagy presztízsű egyetemről válogatnak. Ha megadatott, hogy az ország egyik legjobb ügyvédjét segítsem, akkor élni fogok a lehetőségeimmel. De jól tudom, hogy a hosszú munkaidő és a magas nyomás mellé gyors észjárású emberre van szükség, nem pedig karót nyelt klónokra, akik kisétálnak az egyetemről. Ezért is lépek már időben.
Ajkaimmal halkan cuppogva gondolkodom és lapozom át a jegyzeteimet, hogy közülük előkerüljön a post-it, a rajta lévő listával. A rendnek hála ez igen hamar meg is történik, de ahogy a részlegen elfordulok a roskadásig pakolt, fölém magasodó polcok közé, valami igazán szokatlanra kell felfigyelnem. Egyrészt, ez a mágusjogi szakasz. Ide aligha szoktan jönni diákok, a szerintük száraz és tömény anyagok közé. Bőven elég nekik, amit dr. Laines lead az órán. Ha engem kérdezne bárki, ez ostobaság. De ha már előfordul, hogy egy diák mégis kihasználja a sarokba rejtett, garantáltan néma csendbe burkolt asztalt, hogyan lehet az a diák Marina? - Eltévedtél? - halkan lépek közelebb a magassarkú csizmámban. Búzavirágkék tekintetem vizslatja az asztalt: a rellonos lány előtt zsúfoltan terülnek el könyvek és jegyzetek, mint a holmik a VS Teleshoppos tévéműsorokba, amit a nagyi hétvégén minden reggel nézett. Miután én meguntam a rajzfilmeket. - Mit csinálsz ennyi mindennel? - mosolyom mellé ráncolom szemöldököm, ahogy felnézek az arcára. Úgy is mindjárt rázendít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

#VAVpara
#mágiajogrészleg
#tanulósba
#Amélia

Marina Darik félt. Nem is, rettegett. Ha megbukik ezen a vizsgán, akkor ennyi volt. Nagymama teljesen feleslegesen küzdött azért, hogy iskolába járhasson, hiszen ez azt jelentené, hogy nem sikerült semmit elsajátítania. Vagyis nem úgy, ahogy kellett volna. A szülei pedig vérszemet kapnának, és felhasználnák ellene, hogy többet be se tehesse a lábát Magyarországra. Ő pedig hiába volt tizennyolc éves, képtelen lett volna a segítségük nélkül megállni a lábán. Tehát csak egy választás maradt: fel kellett készülnie.
Nem mondta senkinek, bár Loki valószínűleg tudta. Legjobb barátja az egyetlen, akinek van arról fogalma, hogy Mae mennyit olvas a szabadidejében. Eleinte azt mondta csak azért teszi, hogy javítsa a nyelvérzékét, de azóta sokkal több lett ez neki. Na persze ez nem jelenti, hogy gyakran bújja a tankönyveket. Azok egészen más kategóriát képviseltek. Na de a lényeg, hogy ezen a szép téli délutánon végül rávette magát, hogy nem egy, nem kettő, de már három teljesórája a könyvtárban szenvedjen. Kevés volt az inger, pedig pontosan ezért ment oda. Szobatársai általában elterelték valami őrültséggel a figyelmét, vagy a kis szalamandra kezdett el éhesen a karján fel-alá mászkálni, vagy éppen egyik haverja rontott be valami fergeteges ötlettel. Nem, most koncentrálnia kellett, bármennyire is nehéz volt.
Mondatot mondat után próbált feldolgozni, de már fájt a halántéka a sok tudástól, ami hirtelen került oda. És hogy mit tanult? Tulajdonképpenmindent. Volt előtte bűbájtan, bájitaltan, gyógynövénytan, átváltoztatástan, de még sárkánytan is. Csakhogy Denis vizsgáján se bukjon meg. Kétségbeesetten nézett végig a halmokon, és végül egy nyögés kíséretében elengedte nyakizmait, és szimplán beledőlt az előtte levő lapokba. A pergamenről visszaszűrődött a szuszogása, olyan halk volt az egész helyen. Amíg nem…
Felkapta a fejét, és mint egy őrült ugrott fel a helyéről, és ölelte meg Csibét. Végre valaki, aki elterelikicsit a figyelmét.
- Bárcsak… - sóhajtott drámaian. És ő is a kupacokra nézett, mintha eddig nem tette volna meg. Egyszerre hét könyv volt nyitva, nem mintha mindegyiket olvasta volna, de tudta, hogy ha egyszer véletlenül rátalál valaki, akor jól fog kinézni.
- Tanulok. Tudod, nemsokára VAV és kicsit jó lenne, ha felkészülnék. Állítólag nagyon sok múik az ilyesmin, szóval… talán egy kicsit tartok tőle, hogy nem fog sikerülni - magyarázta enyhén túl a dolgot ahelyett, hogy bevallotta volna, állatira fél tőle.
- De te mit keresel itt? Ezen a részleges soha senki nem szokott megfordulni - ráncolta össze a szemöldökét a barna.