Kiva drága

A teremben egyre nőtt a tömeg, aminek a nagy részét elsősök és másodikosok tették ki. Kezdett nyomasztani a hatalmas ember sereg, de próbáltam elterelni a gondolataimat méghozzá avval, hogy egy nem kicsit gyönyörű lány áll éppen az én társaságomban. Mondjuk nem meglepő, hogy az én társaságomban, hiszen elég rám nézni, de ettől most vonatkoztassunk el.
Az emberek többsége csak ült és nézett ki bután a fejéből. Voltak néhány mázlisták, akik megtalálták a párjukat, azok éppen felelőtlen boldogságban táncolnak a kiválasztottal. Nekem nincs ekkora mázlim. Bár ha jobban belegondolok nem is kell mázli. Hiszen itt van egy lány mellettem, aki annyira ismerős, hogy az már fáj, de sajnos nem emlékszem rá. Mi ennek az oka? Meghülyültem volna? Lehetséges.
- Hogy nem emlékszem rád? – a lány vagy zavarban van, amit kétlek, mert elég magabiztos a kisugárzása, vagy szimplán nincs kedve beszélgetni. Remélem az előbbi, mert olyan aranyos, ha egy lány zavarban van, de főleg akkor, ha miattam. Egy gúnyos mosoly kúszik végig ajkaimon, miközben megnézem a lány arcát. Kék szem, fekete hosszú haj. Gyönyörű arcvonások és kecses ajkak. Nem tudom kinek a kiválasztottja ez a lány, de az biztos, hogy egy nagy mázlista. Szemem sarkából látom, hogy a lány testtartása megváltozik. Nemtörődömből merev lesz a semmiből. Vajon bejött valaki, akinek nem kellett volna? A bejárat felé pillantok, de senki olyat nem láttam, aki ide nézett volna és ellenségesnek tűnt. Visszanézek a lányra, aki kimérten megszólal a felé intézett bókom által. Ha a lány így fog viselkedni vicces esténk lesz.
- Én mindig ilyen jól nézek ki – féloldalasan rá mosolygok. – Kivétel az öltöny. Azt ne számíts bele az összképbe, mert utálom – a lány merengően figyel és nem értem az okát. Talán én is ismerős vagyok neki? De honnan?

Maxie.

Az agyam teljesen elzsibbadt - legalább is jelen pillanatban totálisan ez az érzésem támad. Bénult vagyok, kissé kába is, egy értelmes mondatot nem bírok összeügyeskedni a darabokra eső elmémben. És ennek a kóros agyzsibbasztásnak az okozója, egy srác. Várjunk csak, mikor mentem vissza fruskába és kezdtem el rosszul lenni egy ellenkező nemű közelségétől? Azt hiszem abban a rohadt pillanatban, ahogy felismertem. Ciki, tudom, ennél gázabb már csak az lenne, ha itt helyben elájulnék és neki kéne elkapnia. Na, azt már nem, különben se adj hülye tippeket magadnak Kiva, mert meglásd, a végén tényleg összeesel. Azt hiszem, az parádés műsorszáma lenne az estének.
Úgy tűnik a sors a képembe vihog, mert szegény delikvensnek nem akaródzik eszébe jutni, hogy honnan a francból ismerhet, miközben az én fejemben meg csakúgy visítanak az emlékképek. Bár ne tennék, jesszus, annyira kínos volt az az egész, nem lenne baj, ha lenne "Delete" gomb a fejemben és kitörölhetném a kisfilmeket. Ha eddig még nem voltam eléggé pácban magam miatt, most egy kósza pillanatra meginog a térdem és kis híján orral egy puncsostálba bukok. Király, ha eddig el tudtam rejteni a kis önmarcangoló vitámat, ezek után fújhatom. Imádkozom, hogy pont a nagy pillanatban másfelé nézzen, hátha bejön. Aztán csak visszaállok az eredeti, függőleges pozíciómba.
- Na, ne, ember, ezt én is teljes joggal kérdezhetném tőled! - csattanok fel gondolatban, majdnem hangosan is kommentálom a dolgot, de a legutolsó pillanatban befogom. Hálistennek. Nem lett volna kellemes, ha hallja, hogy mennyi szemrehányás és sértettség vegyül a hangomba. Az emberek nem szoktak csak úgy elfelejteni. Még ha csak rövid időre is futottunk össze, akkor sem. Komolyan olyan, mintha emléktörő bűbáj lenne rajta, azért nem jut eszébe. De ez sehol sem logikus.
Halkan ciccegek az elhangzott kijelentésre. Az az árnyalatnyi arrogancia, ami a hangjából árad, mikor magáról beszél, teljesen olyan, mintha Robi lenne. Ő van ennyire megelégedve magával. A legkedvesebb férfi ismerősöm gondolatára hangyányi mosoly fut végig az ajkaimon, és már előttem is van az arca, ahogy fényezni kezdi magát vagy a kviddicstudását, vagy ahogy meccs után helyettem osztja le azokat, akik nem úgy szerepeltek, ahogyan szerinte kellett volna. Önző egy figura, nem az a csapatjátékosfajta, mégis, olyan nagy összhangban voltunk mi, mindannyian, hogy önkéntelenül is elfacsarodik a szívem és gombóc nő a torkomban, ha arra gondokok, hogy már egymás ellen kell meccselnünk, nem pedig vállt vállnak vetve egymással.
Azt hiszem, most sokalltam be egy kicsit. A megrázkódtatás, amit a Rellonos felbukkanása nyújtott - mert Rellonos, érzem a zsigereimben, hogy a sárkányokhoz tartozik - és ez a kis önstrapálás mostanra némileg kicsináltak. Fojtogat a bent uralkodó meleg levegő, szédelgek, ha nem jutok ki súlyos másodpercek múlva, azt hiszem sírva fakadok, majd összeesek. Túszul ejtem a gyanútlan fiút, aki még mindig mellettem áll. Ez annyiban merül ki, hogy az ujjaimat a csuklójára zárom és kissé magam felé megrántom.
- Gyerünk ki! - indítványozom spanyolul, mert pillanatnyilag a nyelvhasználatom felett sincs nagy kontrollom. A mondat valahogy úgy hangozhatott, hogy "¡Vamos afuera!", de azt nem tudom, hogy a karom végén lengő áldozatom is vajon megértette-e, hogy mit akarok. Egyelőre nem törődök ezzel, hanem igyekszem minél hamarabb kislisszolni a teremből. Tök mindegy hova, csak el innen.

Találkozunk az alagútban.

Pöttöm

Farkas véste a papírra testvére nevét és hogy ő bizony a hókirálynő címért fut.
- Szép vagy, mint egy virágszál, ó te kedves ikerpár - kontrázott öccse szavaira, és természetesen elfogadta a felkérést is. - Természetesen.
Innentől kart karba öltve kellett haladniuk, mintha már a korona a fejükön lenne, csak gyakorlás végett az est fénypontjára. A sétát az idősebbik fiú szakította meg a mini karácsonyfák láttán.
- Meglátjuk, Pöttöm - mondta a leendő trónörökös, és nekiült a fadíszítésnek. Öccse kedvéért a kicsinosításhoz három adagnyi csillámport is elhasznált, és erőnek erejével fogta csak vissza magát, hogy néhány szarvasos dísz is az ágakra kerüljön. Ha csillámporból alkotott fenyőfa, akkor csillámporból alkotott fenyőfa.
Mikor már egy miliméternyi zöld sem látszott ki a csillogásból, elégedetten megmozgatta csuklóit. Félixnek jó sokáig ki kellett tartson a salátája, mert a nagyobbik ikerfiú egészen belefeledkezett a munkába. Arra is volt gondja, hogy az így ezüstfenyővé lett kis növényen a csillámot spirál alakban naancsszínűvé változtassa a hajfestés miatt jól bevált színező varázslattal.
- Így gondoltad? - érdeklődött öccsétől, és büszkén megforgatta előtte a fát. Varázsütésre a parketten épp legkedvencebb számukat kezdték el játszani, így nem is volt kétség, hogy mi lesz a következő program.
- Felkérhetem egy táncra? - kérdezte a fess fiatalember felálló hajával, szürke öltönyével valamelyest félrerajzolt csokornyakkendős tükörképétől.

Gryllus Matilda

Ásítozva kellek fel. Miközben nyújtózkodom,elkezdek gondolkozni mit csináljak. Hétvége van,szóval szabad a napom. jó lenne ma bemenni könyvtárba. Kimászok az ágyból. Ezzel együtt eldöntöm hogy ma a könyvtárba megyek. Bemegyek a fürdőbe. Gyorsan elkészülök,és elindulok reggelizni. A finom reggeli után felszaladok a szobámba pár pergamenért és pennáért. Ezután elindulok a könyvtárba. Mivel nincs túl korán ezért sok  diáktársammal találkozom,de senkivel sem állok meg beszélgetni,ma nincs kedvem. Elgondolkodom milyen régen voltam a könyvtárban,és akkor is csak futólag. Már a könyvtár folyósólyán vagyok. Még mindig elbűvöl a hatalmas ajtó,és a mögötte lévő sok-sok könyv. ahogy belépek meg torpanok. Komolyabban körül nézek,kerekedő szemmel nézek végig a sok polcon. Első varázsomból felébredve beljebb megyek. Meg látom a pultot oda megyek. Mosolyogva köszönök a könyvtáros néninek.
-Csókolom.
Elgondolkozom hogy hogy kérjek-e segítséget. hát jól jönne végül is,úgy hogy kérek.
-Tudna nekem segíteni?
Remélem nem túl elfoglalt. Bár szívesen körül néznék egyedül is de most arra nincs időm. Ha végzek talán maradok és körülnézek. Kíváncsi vagyok itt milyen könyvek vannak,biztos hogy szinte minden meg van. Rá pillantók a könyvtáros nénire. De le is veszem róla a szemem és újra nézelődök inkább.

Tündérke

Egy dolgot már nagyon megtanultam életemben: a tündéreknek nehezen áll be a lepénylesőjük. Komolyan, attól függetlenül, hogy megérted-e, hogy miről beszélnek éppen neked vagy sem, nagyon nem tudják megállni azt, hogy ne hallassák a kis hangjukat. Ami, lássuk be, abban az esetben, ha nincs a kéznél éppen egy kis tündérpor, nagyon kellemetlen élmény tud lenni az ember fülének. Mert ezeknek a kis jószágoknak a hangja valami olyasmire hasonlít, mint mikor a tanár körme megszalad a táblán. Eléggé fülsértő.
- Örvendek Flóra! - egyes sztereotípia kipipálva. A tündérfélék nagyon hiúk, ezért is hajlandóak üvegbe záródni néha. Mert így egy lakás, egy otthon díszét képezhetik a szépségükkel. Flórának éppenséggel a neve tetszik nagyon magán. Aztán kacagásra fakad, ami még így is, hogy most már értem azt, hogy mit mond, eléggé furcsa hangot generál. Megállom, hogy ne akarjam ismételten befogni a fülemet, ami egy kicsit nehéz, de viszonylag hamar abbahagyja a nevetést.
- Nem azt mondom, hogy nem láttam még tündért. Csak beszélgetni nem volt még alkalmam veletek. Kevés olyan mágikus lény van, akivel ne találkoztam volna eddigi életem során - először megcsóválom a fejemet, hogy ráerősítsek a tényre, hogy igenis volt már dolgom tündérekkel, sőt, még pixikkel és doxykkal is. Az utóbbi kettő jelentősen kellemetlenebb élmény volt. Utána pedig rámosolygok a kis szárnyasra, hogy megnyugtassam. Kissé meglep, hogy ráreppen a kézfejemre, de nem ijdek meg tőle, inkább a banya portréja alatti kanapé felé sétálok, hogy ott leüljek kicsit. Rámfér, hogy megálljak egy kicsit pihenni. Közben meg csak úgy záporoznak a kérdések és az információk, azt se tudom hova legyek hirtelen, annyi mindent elmondott.
- Nem tudom, hogy mennyit tudok neked segíteni, igazából nagybestiákra vagyok szakosodva, nem sokat kutattam a tündérek után, de ha kérdezel, akkor lehet, hogy tudok válaszolni neked - biztos vagyok benne, hogy most le fogom lombozni némileg a hangulatát, de szó, mi szó, tényleg nem sokat foglalkoztam az apróbb varázslényekkel, így a tündérekkel vagy más kis szárnyas lényekkel sem. Szeretnék segíteni neki, de nem tudom, hogy az én tudásom mire lesz itt elegendő.
- Micsoda, komolyan? - képedek el teljesen a megállapításon. - Hát ez a lány vagy nem tanul LLG-t, vagy nem hozzám jár be órára. Ugyanis a tündérek sokkal tovább is élhetnek, mint az emberek - bátorítóan mosolygok a kis szárnyasra, látom mennyire letöri a gondolat, hogy ő már öreg. Pedig nem az, egyáltalán nem, a maga kis 9 évével még nagyon is gyereknek számít. Tudtommal a tündérek kétszer annyi ideig élnek ideális esetben, mint mi, emberek.
- Egyáltalán nem tartasz fel. Sőt, örülök, hogy egy kicsit kihúztál a munkám alól, sokat dolgoztam mostanában nagyon - ismét csak megrázom a fejemet, tulajdonképp boldog vagyok, hogy egy kicsit ki tudok kapcsolni, az utóbbi időben úgyis kezdett kiújulni a migrénem. Lehet egy cseppet túlhajtom magamat, ha a munkáról van szó. - Nos, kérdezz nyugodtan, ha szeretnél.

Runácska-hadművelet.

Végre véget ért ez az egész ünnepi mizéria, vissza tudtam jönni a kastélyba és most egy csepp nyugtom van. Otthon szokás szerint állt a bál egész Karácsonykor, anyu ilyenkor elveszíti minden eszét és józan ítélőképességét, 3 évre elegendő ünnepi kaját csinál, minden létező rokont meghív, akinek nincs semmi köze apámhoz, és 2 napig náluk hesszelnek. Rühellem ezt az egész felhajtást, nem is nagyon szeretek hazamenni ilyenkor, de legalább Húgi otthon van és nyújt némi vigaszt ezekben a napokban. Őt lehet csendben nyúzni, igaz néha ordibál és sikítozik, de minden jobb annál, minthogy ilyenkor anyu mellett legyen az ember. Ezért még a dobhártyámat is hajlandó vagyok beáldozni. Különben is hiányzik a húgom, ritkán megyek haza, ő meg nem jön el meglátogatni. Pedig igazán megérdemelné néha a társaságomat és viszont is.
Haha, mindenki milyen irdatlanul hülye pofázmánnyal nézne rám, ha tudná, hogy most éppen hova tartok. Mert bizony egy Rellonosok által kevesett látogatott terem az úticélom, ami nem más, mint a könyvtár. Ja, jól olvastad, komolyan mondom. Azért nem kell valami egetrengető dologra gondolni, a világ nem fordult még ki a 4 sarkából és én sem vettem fel egy Levitás jellemvonást sem, szimplán Tanja megkért, hogy járjak utána valaminek, mert ő az otthoni könyvekből nem tudja kideríteni és Innsbruckban meg nem akkora a varázslótársadalom, hogy legyen egy aféle "mágikus könyvtár", vagy hogy is mondjam... Szóval nekem maradt a nemes feladat, hogy utánajárjak a húgom dolgainak. Nagyszerű, mintha én valami futár lennék, vagy nem is tudom. De a húgom az egyetlen, aki ilyen hülyeségekre is rá tud venni..
Halkan lököm be az ajtót, ami a könyvtárat a folyosótól elválasztja. Némán biccentek a könyvtároshölgynek, de szerintem észre se vette, hogy bejöttem. Amilyen nagy vagyok, olyan csendesen tudok közlekedni, és ez néha nagyon jól tud jönni. Na, de lássuk, hogy mi is kell nekünk...

Gregci

Greg - You're in the army now   ?

Runácska - szállj ki a nyelveddel a fülemből, kedves.

Rövid elmélkedés után, hogy mégis merre kellene indulnom, rájövök, hogy még egyáltalán nem jártam itt. Hiába töltöm itt a 3. évemet, valahogy nem vagyok az a típus, aki a könyvtárban éli le az egész életét. Bár tudtommal van olyan Rellonos, aki egyfeszt itt gubbaszt, mikor éppen van néhány szabad órája, de az teljesen biztos, hogy nem én vagyok. Én az ilyeneket elvetemült könyvmolyoknak tartom, akik nem találnak jobb szórakozást annál, hogy egy poros helyiségben gubbasszanak több ezer még annál is porosabb kötettel. Fúj, menjetek és szaladjatok egyet a friss levegőn, az jót tesz az agyműködésnek!
Végül annyiban maradok magammal, hogy elindulok egy random megválasztott sorban és nézegetem a könyvek címeit és a szerzőket, hátha rábukkanok arra az egyetlen egy kötetre, amire nekem szükségem van. Azt hiszem, valami bájitalos könyv kell Tanjának, bár ettől már előre félek. Nem akarok otthon lenni, mikor megfőzi a cuccost, mert vagy felrobbantja a házat, vagy szétmaratja a padlót. Szabad választani. Hugica nem a "született szakácsnők" kategóriába tartozik, pedig anya próbálta tanítgatni mind ételek, mind bájitalok főzésére. De inkább kevesebb, mint több sikerrel. Valamit mindig elcsesz, hol elszámolja magát a mérésnél, hol nem olyan hőfokon főz, amilyennel kellene, hol pedig benézi valamelyik hozzávalót. Mindre láttunk már példát anyuval és nem egy kellemes élmény az olvadt teflont vakargatni egy serpenyőről. Ezt bizton állíthatom.
Jöjjön az ötödik sor. Kezdem már most az elején unni, pedig úgy sacc 200 könyvön lehetek túl. Végül is, nem számíthattam könnyű menetre, ha azt sem tudom, hogy mi hol van. Leguggolok, hogy megnézzem a legalsó sort is, mikor mocorgás támad a fejem felett. Állnék fel, hogy megnézzem mi az, mikor valaki egy visítással a nyakamban terem. Nézd már, már itt se lehet nyugta az embernek! Nem is sejtenéd, hogy elvetemült fruskák hullanak a nyakadba egy könyvtárban, mi? Mikor valami nedveset érzek a fülemnél, meglepetésemben elveszítem az addig sem túl biztos egyensúlyomat, és zuhanni kezdünk. A delikvens a hátamon van, én meg épp hátrafelé zuhanok, így gyorsan megpörgetem magam körül a csajt, hogy ne durranjak rá, mert az kicsit kellemetlen lenne számára. Így egy kisebb csattanás keretében mindketten a földön kötünk ki, felettem egy tök ismeretlen nőszemély, aki az előbb rontott az életemre.
- Szerintem eltévesztetted a házszámot, bogaram - közben megpróbálom magamtól eltartai valamennyire, hogy megvizsgáljam ki lehet az. Nem ismerős, tuti másik házba való. Csak tudnám minek kommandózik a könyvtári polcok tetején...

Greg   - na ne sasolj ennyire aktívan

Runácska - bámullak, ha akarlak, bogaram

Erre megint nem számítottam. Mármint úgy erre az egészre. A könyvtári látogatás még oké volt, mert már több, mint másfél hete tudom, hogy egyszer, valamikor - lehetőleg minél hamarabb - ide kellett hozzon a lábam. De gondolta volna a rossz nyavalya, hogy egy jobb sorsa is érdemes leány egy salto mortale-t mutat be az egyik könyvespolc tetejéről, egyenesen a hátamra. Az ilyen dolgokért mondjuk már megéri kirándulni egyet a kastélyban, azért lássuk be, nem mindennap hullanak az égből lányok. Szokatlan egy időjárás van ma.
Támadóm mintha hirtelen zavarba jönne a megszólításomtól, mert azonnal paradicsompirossá válik az arcszíne. Vigyorognom kell a látványon, egy kicsit szánalmas is szerencsétlen, ahogy itt a vörös fejével próbál velem kiabálni. Mindenesetre elengedem végre az arcát, nem ám nekem itt megvádol, hogy erőszakot teszek rajta. Holott nem is én kezdtem a másik zaklatását... De amilyenek a nők, kinézem belőle is, hogy ha nem eresztem el, két másodpercen belül sivalkodni kezd, hogy őt bizony most korlátozzák, mi több, bántják is.
Ahogy meglátom a vékony vércsíkon szivárogni az orrából, alig bírom megállni, hogy ne röhögjem ki szemtől szemben, meg félúton a hangomnak is eszébe jut, hogy ez egy könyvtár, és mégsem kéne a harsogó röhögésemmel felrázni az egészet.
- Mikor ártatlanok fejére ugrálsz polcokról, akkor ez gyakori jelenség nálad? - kérdezem inkább helyette kajánul vigyorogva, még mindig hanyatt a földön. Nem tudom, mi válthatta ki nála ezt az orrvérzősdit, de eléggé vicces dolognak tűnik. Valószínűleg neki kevésbé mulatságos, de én kitűnően szórakozok rajta.
A kérdésére inkább csak gyorsan felülök, finoman arrébb tolom a lnyt, hogy lehetőleg ne koccanjon egymásnak a fejünk - mondjuk ezt a helyzetet már nehéz fokozni bármivel is - és gyorsan előkotrok a zsebemből egyetlen darab papírzsebkendőt. Remélem nem veszi zokon, hogy nem a sajátjával állítja el az orrvérzését.
- Fogadd el nyugodtan, nem fertőző - mondom neki egy vállrándítás mellett, mert mintha az arcán valami olyasmit véltem volna felfedezni, mint a kétkedés. Azért ő se gondolhatja komolyan, hogy ártanék neki, mikor még nem is ismerem. Bár így jobban megnézve, van neki elég baja nélkülem is, ahogy látom.
- Legalább a nevedet áruld el. Tudjam, hogy kit kell feljelentenem majd testi sértés miatt - természetesen egy percig sem gondolom komolyan azt, amit most kijelentettem, és ez remélem, hogy nála is le fog koppanni az alsó szintre. Mert ha nem, az eléggé súlyos félreértéseket fog szülni a továbbiakban.

Greg- így össze fog akadni a bajszunk  o.o

Runácska - én nem bánom azt se

Kicsit furcsa ez a mélyrepülős csaj nekem. Nem is a paradicsomvörös feje teszi és nem is a spontán jött orrvérzése. Talán ez a "zúgjunk le mások nyakába 3 méterről" dolgot nem tudtam még mindig felfogni. Nem semmi, mennyi bátorság szorult ebbe a lányba. Vagy inkább csak szimpla vakmerőség Valószínűleg ő sem gondolta át, hogy milyen lesz az, ha például az utolsó pillanatban kilépek alóla és letakar a földre. Na, akkor teljesen biztos, hogy nem tudtam volna megállni, hogy ne röhögjem ki nyílt színen. Lehet, hogy akkor a piros egy egészen más árnyalatát csodálhatnám most az arcán?
Még valami furcsa feltűnt, még pedig az, hogy a könyvtáros hölgy, Matilda még nem csörtetett ide, hogy szétugrasszon bennünket. Valószínűleg vagy kiütötte magát egy könyvvel, vagy a kis birodalmán kívül kirándul éppen. Máskülönben tuti, hogy már itt tobzódna és elhessegetett volna bennünket a búsba. Megérteném azt is, amit itt művelünk, az inkább egy cirkusz műsorára való, mintsem ide.
- Bennett? A kviddicses csávó? - felelek kérdéssel a kérdésre, miközben sikerül egy egészen közömbös hangot megütnöm. - Ja, tudom ki az, de nem vagyunk puszipajtások - szögezem le gyorsan. Nem érdeklődök különösebben senki iránt, ez alól a háztársaim sem képeznek kivételt. De ezt a nevet kivételesen sikerült megjegyeznem. Sőt, még arról is tudok, hogy a sárkányok a nemrég lezajlott kviddicsmeccsen szinte szó szerint laposra verték a Navinés unikornisokat. Így utólag már sajnálom, hogy nem mentem ki a meccsre, de sebaj, majd legközelebb! Hátha csinálnak egy ugyanilyen szintű patáliát.
A következő orrhangú kis kijelentéshez nem kívánok hozzáfűzni semmit, csak egy féloldalas vigyort kap, mint választ. Közben ültömben hátra teszem a kezeimet magam mögé, és megtámaszkodok a tenyeremen. Sokkal kényelmesebb így bámulni a kedves delikvenst, mintha az ember előre görnyedne.
- Valahogy sejtettem, hogy nem így anyakönyveztek - mondom, miközben enyhén oldalra húzom a számat. Ez a csaj tuti, hogy bolondnak néz és azért traktál egy ilyen névvel. Vagy lehet beverte a fejét esés közben, csak nem vettem észre. Most őszintén, ki hinné el egy csajnak, hogy Hófehérkének hívják? Oké, valami diznis pali tuti, de nem hiszem, hogy olyan herceg formám lenne...
- Kiegyezni? - válaszolok ismét csak egy kérdéssel. Felhúzom a bal szemöldökömet a magasba és meglehetősen szórakozottan tekintek az előttem ülőre. No nézd már, nem tán csak komolyan vette, hogy tényleg feljelentem? Nagyszerű, ebből még hasznot is húzhatok!
- Tuladonképpen van valami, amit szeretnék... - megszüntetem a hátsó támaszkodásomat és egészen előrehajolok a másik irányába. Közben kaján vigyor kúszik a képemre és néhány centivel a csaj arca előtt állítom meg a sajátomat. Tulajdonképp, még a segítségemre is lehet...

Greg- te komisz  

Runácska - pont te mondod, te kis harci macska...

Meg kell mondanom, kitűnően szórakozok. Már csak egy adag popcorn hiányzik a kezemből, meg egy ilyen fura szemüveg, amit a normális halandók (értsd: muglik) használnak a mozikban. Jó régóta nem jártam már színtiszta varázslómentes környezetben, talán azért nem tudom megnevezni ezeket a számomra teljesen újnak tűnő dolgokat. Shame on me. Sajnálom. Vagy inkább mégsem.
- Aha. Szóval te vagy a személyi boxzsákja? - felelem egy kicsit elmerengve, mert közben elképzeltem, ahogy David ezt a szerencsétlen jószágot éppen jól elveri. Ha, nézd már, azt hittem legalább minden férfiban van annyi önérzet és lovagiasság, hogy a saját súlycsoportjával kezdjen ki és ne a kisebbeket verje laposra. Úgy tűnik, hogy túlságosan jóhiszemű vagyok ilyen téren...
Érdeklődve hallgatom, ahogy Runa  - végre kiszedtem belőle a nevét, mein Gott, csoda! - éppen kiselőadást tart arról, hogy mennyire király dolgot jelent a neve. Nekem eddig ebből csak annyi maradt meg, hogy megvan a bátorsága ahhoz, hogy magas helyekről ugráljon le emberekre. De azt hiszem, ennyit bőven elég is volt felfognom az egészből.
- Örülök, hogy legalább a rendes nevedet elárultad, Runa. Jófej dolog tőled - jegyzem meg egy kissé flegmatikusan, ezzel célozva arra, hogy az előbb valami teljesen más mesét akart még nekem beadni arról, hogy hogy hívják. Tényleg nem godoltam volna, hogy ennyire madárnak lehet nézni. - Én pedig Gregor vagyok - mutatkozom be végül én is, mert azért mégis csak udvariatlanság lenne lógva hagyni egy ilyen jól sikerült bemutatkozást. Hát ne mondhassa, hogy az adósa maradtam! Meg különben is, tartom magamat annyira gentlemannek, hogy udvarias legyek egy lánnyal. Persze csak ha nem vesz hülyére.
Runácska hirtelen nagyon kis önérzetessé válik, mert ahogy közelebb hajolok hozzá a szépen vigyorgó pofámmal, hirtelen elkapja az időleges agybaja és macskává változik. Na nem szó szerint, nem animágiával, hanem csak úgy, viselkedésileg. Ha már macska, akkor próbáljuk meg lenyugtatni. Nincs túl nagy tapasztalatom az állatokkal, de húgi néha utcáról összeszedett haverjairól tanultam valamit. Szóval egy higgadt kézmozdulatal a hölgy füléhez nyúlok és megvakarom a tövét.
- Mi lenne, ha egy kicsit lehiggadnál? Ha elfelejtetted volna, könyvtárban vagyunk - emlékeztetem erre a nemigen elhanyagolható tényre. Oké, lassan belátom, hogy Matildát vagy elhurcolták a könyvmanók vagy éppen valami mást csinál, de azért még mindig viszolyogva állok a dologhoz. Nincs kedvem egy dühös könyvtároshölgyhöz.
- Na, nézd már! Nem tudom ki ugrott le az imént a hátamra! - és még ő beszél nekem a személyes szféra megsértéséről, hát menten eldobom az agyamat valahova jó messzire! Kedves delikvens kezdi egy kicsit leszívni az életerőmet. Közben visszahúzom a kezemet, mielőtt újfent megvádolna azzal, hogy behatoltam az intim szférájába és igyekszem komolyra fordítani végre a szót.
- A húgom megbízott azzal, hogy keressek meg neki egy könyvet. De mivel fogalmam sincs, hogy hol kéne keresnem, te segíthetnél nekem - pont olyan fejed van aranyom, mint aki a fél életét itt éli le, tenném még hozzá, de befogtam már korábban. A végén még sarkon fordul és elmegy, azt kereshetem egymagam ezt a nyamvadt papírtömeget. Kiturkálom a zsebemből a kis lapocskát, amire Tanja felvéste, hogy mire van szüksége - eddig gondosan összehajtva pihent a nadrágzsebemben. Átnyújtom Runának a papírt és közben reménykedek, hogy nem harap bele a kezembe.

Pöttömöm

Most már illendően feldíszítve Farkast az ikrek szabályosan berobbantak a táncparkettre.
- Bocsánat. Elnézést. Ne hari! - szabadkozott néha Farkas, amint rálépett egy lábra vagy belekönyökölt egy ünneplő diák oldalába (ezek nem azok az említett momentumok voltak, amikor nagy sikert arattak az ikrek), és hamarosan sikerült elég nagy területet tisztítaniuk maguknak energikus táncprodukciójukkal.
Ritkán van Farkasnak lehetősége ilyen nagy partikra, mert bulizni nincs hova járni, az iskola pedig fukarkodik az ünneplésben. Most minden felgyülemlett energiáját ebben vezette le, amit minden sérült egyed, továbbá hadonászó karjainak, lábainak és ide oda lendülő masszív hajtornyának szemtanúja megerősíthetett. Részéről jól kimelegedett Farkas, ezért hálásan üdvözölte a lassú számot, ami következett. Járatták ám őket társastánc kurzusra, úgyhogy nem voltak teljesen kezdők. Ha pontos akarok lenni, három órát élt túl (addig legalábbis) mindig mosolygó tánctanáruk, azután finoman jelezte a Fülöp szülőknek, hogy vagy próbálják megzabolázni csemetéiket, vagy másik csoportot kéne keresniük, különben őket terheli az idegösszeroppanás kikezeltetésének minden költsége. Szó mi szó, Félix és Farkas nem nagyon bírtak magukkal a táncórákon, de az alapokat azért sikerült elsajátítaniuk. Ezt idézték fel a tinglitangli zene alatt, hamarosan pedig egymásra borultak ők is, mint sok másik táncos a parketten. Ezt majdnem a szám végéig bírták. Viszont miután Farkas egységesen eloszlatta az arcán lévő csillám mennyiséget testvérén, és már annak nyakába fúrva a fejét sem bírta tovább az altatódal dallamait, komolyan öccse szemébe nézett.
- Pöttöm, ha mi itt most elalszunk, lemaradunk az est további meglepetéseiről.
Ezzel fejezve ki unalmát, levontatta Félixet a színpadról és más elfoglaltság után néztek türelmetlenül pillogva a pódium felé, ugyan mikor hirdetik már ki a hókirályt és hókirálynőt?

[Lucus]

Barátnője nem teketóriázik, máris megy vele, és ennek Ashley nagyon örül, mert ha még egy percig magában kell tartania ezt a hírt, biztos, hogy szétpukkan, mint egy lufi. Luca kijelentése kibillenti egy pillanatra a gondolatmenetéből, úgyhogy előbb arra válaszol.
-Kár, hogy nem lehet kipróbálni, szívesen megnézném a klubhelyiségeteket. És lehetnénk szobatársak!-
Lelkesedik, de aztán eszébe is jut rögtön, miért rángatta el a legjobb barátját a többiektől, és közli vele, hogy bizony, az ő nagyfiúja megcsókolta. Nem kell csalódnia barátnőjében, ami a reakciót illeti, csaknem olyan elragadtatott, mint a nagykislány, sőt, még át is öleli őt, amire őszintén, és megkönnyebbülten felkacag! Imádja ezt az egész érzést, de azért fura annyira örülni valaminek, hogy remeg belül a lelkünk, ettől függetlenül nem cserélné el semmiért. Elengedi Lucus, ő pedig felcsap mesélőnek, hogy megossza a részleteket.
-Tegnap este... oké, elmondom, de kapcsold ki a prefektusi éned, jó? Nem akartam rosszat! Ő rellonos... ezt már mondtam. Tegnap este belopóztam a Rellonba.-
Itt pedig megtorpan, mert ahogy folytatná, az az, hogy felöltötte Amanda alakját, nade akkor Luca vagy százfűlére gondolna, vagy arra, hogy ő metamorf, ezt pedig... nem kellene elárulnia. Nem akarja, hogy még egy ember megtudja, Kornél már így is rájött.
-Beszélgetni kezdtünk, mert meg akartam tudni, mit játszik a nagylányokkal, aztán hirtelen megcsókolt.-
Magyarázza, és azzal nyugtatja magát, hogy tulajdonképpen igazat mondott, csak egy lényeges információt kihagyott. Tehát nem hazudott Lucának, csak... nem mondott el mindent. Reméli, a lánynak nem lesz fura a történet, és nem kezdi tovább kérdezgetni, mert abban egészen biztos, hogy hazudni nem tudna neki.
-Megijedtem, és elrohantam, ő pedig utánam szaladt, és nagyon összevesztünk, mert nem szereti, ha utána mászkálok. Ilyet sosem csináltam... ezelőtt, és ez meg csókkal végződött, szóval nem tudom, hogy is gondolta ezt, hogy majd elrettentő példa lesz a számomra, amikor... megcsókolt!-
Szalad ki az egész monológ a száján, és csak kicsit hökken meg a saját őszinteségén, pontosabban, hogy ki merte mondani, nem ért egyet a fiú módszereivel, és tulajdonképpen Kornél egyáltalán nem arra motiválja, hogy ne császkáljon utána... persze ezt neki sosem mondaná meg, sőt, azt sem gondolta volna, hogy valaha kimondja hangosan, így némileg el is pirul a dologtól.
-Olyan volt... nem is tudom elmondani.-
Még jobban elpirul, ahogy a rellonosok asztalát fixírozva visszaemlékszik élete első csókjára, és keresi a megfelelő szót rá.
-Mint a záporeső egy tikkasztó nyári napon... pezsdítő és frissítő.-
Mondja végül, bár úgy érzi, ezek sem a megfelelő szavak, amivel jellemezhetné. A kezét a hasára teszi, ahogy megint Lucára néz.
-Azóta is remegek belül. Érzed?-
Megfogja a lány kezét, és a hasához húzza, bár nem tudja, érezhető-e ez kívülről. Aztán a lány következő kérdésére próbál válaszolni, csak nehezen tud rá, így ráncolja is a homlokát némileg.
-Nem, ő nem ennyire izgatott. Azt mondta, hogy neki ez nem olyan volt, mint nekem...-
Megvonja a vállacskáit, ahogy ezt elmondja, mert azon még nem gondolkozott, vajon mi lesz ezután. Ismét szélesen elvigyorodik, ahogy megint Lucára pillant.
-De a lényeg, hogy megcsókolt!-

Ashley;;

Igazából a hirtelen döntések is rá vallanak ilyenkor, hiszen nem teketóriázott és azonnal indult is meg barátnőjével. Nem is nagyon tudna okot, vagyis talán lenne, de az most nem áll fenn, ami megakadályozná ebben. Izgatottan köszönti és vágja egyből rá azt, amit szemmel láthatóan mindenki észrevesz az eridonos leányzón. Csak úgy sugárzik belőle a jókedv, a vidámság és a boldogság. Magában már el is kezdi összetenni, mi lehet ennek az oka és már a mosoly is szélesedik, mikor kezdi sejteni a dolgokat. Arra, hogy a Navine asztalához ülnek, meg kell jegyezze, mert tényleg érdekes, hogy Ash is illene ám oda. Bár sokkal bátrabb, mint általánosan azok, akik idekerülnek, meg sokkal vidámabb és társaságkeresőbb. Luca magát ezért is érzi néha kilógónak a sárga tömegből, de nem lehet mindenki egyforma. A családban is ő az, aki leginkább elüt a „megszokottól”, már ha ezt így lehet nevezni, bár nem bánja.
- Én nagyon örülnék neked, és jó lenne, ha szobatársak lennénk, tök sok dolgot tudnánk csinálni! Bár biztos nálatok is tök jó, én is kíváncsi vagyok az eridonéra.
Mondja vidáman és picit elhadarva, mert már igazából másfelé járnak gondolatai, a kérdések pedig a mondottak után sorra ki is szaladnak a száján. Nem bírja magában tartani. Nagyon meglepődött, ami pillanatokra belé is fojtotta a szót, de mikor ezen átlendült és megértette csillogó szemekkel várta a folytatását a dolgoknak. Izgatottan hallgat, mikor belekezd, bár annál a résznél, hogy felejtse el picit a jelvényét, ami alapból sikerül neki általában, bólint egyet, mutatván, hogy rendben van.
- Hogy tudtad kikerülni a Rellonos prefiket? Senki nem ismert fel?
Teszi fel a kérdéseket, persze nem szakítja félbe, hanem a kis szünetek alatt, nem akarja megtörni a történetmesélésben, hátha kihagyna valami fontos információt, azt meg senki sem szeretné. Kissé furcsállja, de majd meglátja, mi kerekedik még ki a történetből. Közben elértek ahhoz, amiről már annyit beszéltek. A nagyok játékához, amit már megkérdezett barátnője az anyukájától, Luca pedig Zoétól is. Egyikük se kapott olyan hatalmas információkat, ebből is adódhat, hogy az eridonos még kíváncsibb volt, mint azelőtt. A csók pedig… ha jól emlékszik Zoé szavaira, akkor tulajdonképpen már felkérte őt az a fiú a játékra. Vagy ilyesmi. Közben kiderül, hogy nem ment ez olyan simán, mint ahogy Luca azt leszűrte az első mondatokból. Veszekedés? De ha megcsókolta, akkor nem örült neki? Kicsit zavaros ez a legkisebbik Czettnernek, de jobbnak érzi ebbe nem túlságosan belebonyolódni. Látja, hogy a végére érve, kicsit felháborodik, aztán el is szégyelli magát barátnője. Próbál a mosolyával bátorító maradni, mert nem akarja, hogy most meg inkább ne is merjen többet mondani, mert ennyire őszinte volt.
- Igazodjon ki rajta az ember… Mármint furcsák a módszerei, deeeee ez akkor is az első csókod volt! Attól kaptad, akitől szeretted is volna, igaz? Ez annyira szép! Mármint érted…
Próbálja a túllelkesedését ellensúlyozni és felvázolni, hogy ez olyasmi, mint a mesékben, vagy regényekben… Minden jóra fordul a végén, általában, vagy legalábbis mindig van egy jó kis időzítés a főhősnőnek, amikor eljön a várva várt pillanat. Ez is egy ilyen lehetett a lány számára. Azt nem bírja viszont Luca magában tartani már, hogy milyen is lehetett ez neki, szerencsére attól nem kell tartania, hogy tudatlan marad barátnője mellett. Hiszen egyébként is nagyon okos lány, most meg pláne úgy érzi, többet tud nála. A hasonlatokból megint leszűri azt, amit vélhetően kell, közben észreveszi a rellonosok felé tévedő pillantásokat. Meg kell, kérdezze tőle ott ül-e.
- Itt van most a nagyteremben?
Közben az érzés körbeírására figyeli, ahogy a saját hasát fogdosni kezdi Ashley, kicsit különös a dolog, de még hasonló helyzetben sem volt így elhiszi neki, bár van egy kis kétkedés a tekintetében és hangjában is. Ezek a dolgok még elég távolinak tűnnek neki ebben a pillanatban.
- Nem lehet, hogy csak éhes vagy és korog a pocid?
Valószínűleg egy ilyen mondattal romba tudja dönteni a romantikát, meg a kellemes mesét, de annyira gyermeki gondolatokkal, mint az övé még ilyen esetekben, mert bár van olyan, amihez felnőtt, az ilyen dolgokban még nincs otthon. Azért reméli, nem veszi rossz néven, a kedves mosolyát is újra megvillantja, hogy aztán a zöld fiúról essen szó.
- Igen, ez a lényeg. Biztos mindenkinek más érzés lehet. De látod, mondom én, hogy fontos lehetsz neki! Vannak azok a rossz fiúk, akik csak csókokat lopkodnak, hallottam, de ő még utánad is ment, veszekedés ide vagy oda.
Nem tudja igazából maga sem, hogy ez most hozzátevés vagy bátorítás, nyilván Ashley ahogy értelmezi, de nehéz úgy többet mondani, hogy csak az egyik felet ismeri, és annak az érzéseit… érzi, mert nem csak tudja, azt, amiről Ashley beszél.
- Tudod már azt, te mit szeretnél ezzel a dologgal? Mármint, ilyenkor nem tudom, hogy szoktak történni a dolgok, fogtok-e együtt sétálgatni, megfogja a kezed? Vagy ilyesmi… - Kezdi picit zavarosan, de azért érthetően kifejezni azt, ami eszébe jutott erről. Szeret vele beszélgetni, annyi izgalmas dolog derül így ki mindig, mondjuk a legjobb barátnője… csak izgalmas lehet, ami vele történik!

Greg - szétvernyoglak  

Karácsonyi bál

A bál a legkevésbé sem úgy alakult, ahogy azt eltervezte. Először is, nem azzal jött, akivel akart, és habár szeretett háztársai társaságában lenni, mégis bántotta kicsit a dolog. Másrészt pedig a szeme előtt jött össze Keiko és Ati, aminek persze örült, de mégis keserű volt a szájíze kicsit, megint csak az első ok miatt. Dórinál kötött ki újfent, és habár próbált beszélgetést kezdeményezni a lánnyal, gondolatai csak visszatértek a rellonos felé, nem tudott túllépni a helyzeten.
Megnyugodva hallgatta a másik levitás beszámolóját az elválásuk óta eltelt időről, szerencsére semmi maradandó sérülése nem lett a lánynak, bár látta rajta, hogy azért fájlalja a lábát. Ezt követően ismét Keikóékon akadt meg a szeme, ami miatt - a változatosság kedvéért - a bosszankodás újra átjárta. Az utolsó csepp minden bizonnyal Dóri ártatlan megjegyzése volt, amelyre csak kínosan elmosolyodott, úgy szűrte fogai közül a választ.
- Valami rellonos dolgot kell elintézzen, de egyébként elvileg igen, párral jöttem...
Körmeit tenyerébe vájta, hogy uralkodjon érzelmein, nem akarta mutatni idegességét a másiknak, így az új kérdések megválaszolásához még egy mosolyt is erőltetett ajkaira. Csak nyugalom, beszélgess!
- Semmit nem hirdettek ki, talán csak a fenyődíszítés van még, mint program, bár őszintén, engem nem nagyon vonz a dolog. A lábaidról meg biztos túlzol, mindenki tud táncolni, ha nagyon akar. Bár inkább most egy darabig még ne nagyon próbáld ki a tehetséged.
A végére még egy őszintébb fajtából való mosoly is futotta, utána azonban megint csak elkomorodott, képtelen volt a gondolatait tartósan távol tartani a táncolóktól. Ezt csak fokozta, hogy egy - legalábbis számára - ismeretlen felsőbbéves Dóri kezébe nyomott egy dobozkát, amely, mint az szavaiból kiderült, minden bizonnyal valami ékszert rejtett. Csak egy halk "wáó" jött ki az ajkai közül, majd döntésre jutott. Még befejezte a tányérán lévő süteményeket, majd megelégelve az egészet, úgy döntött, ő inkább befejezi mára a bálozást. Határozottan állt fel, tekintetével még egyszer megkereste Noelt, egy kérdő szemöldökfelhúzást is küldött felé, amennyiben a fiú is figyelt rá, majd még Dórinak tett egy gyors exkuzálást.
- Ne haragudj, szerintem én most visszamegyek a toronyba, fáradt vagyok egy kicsit.
Felvillantott egy bocsánatkérő mosolyt, majd szapora léptekkel indult meg a kijárat felé. Bűntudata volt, hogy otthagyta a lányt, azonban jelenleg nem vágyott társaságra, maximum egy jó könyvre, amelybe beletemetkezve elfelejtheti az egész estét.

Sárkánybúcsú

A Nagyteremből kilépve nem lassított tempóján, szinte végigvágtatott a folyosókon, meg sem hallotta a neki szánt kiáltást. Mikor aztán feltűnt mellette Noel, rájött, hogy bizonyára mégsem képzelte a hangját, azonban ez sem sokat könnyített az őt átjáró idegességen. Némán haladt tovább, nem érezte szükségét, hogy megszólaljon, és tartott attól is, hogy olyat mondana, amit később megbánna. Bántották őt a bálon történtek, azonban ez nem volt elég ok számára ahhoz, hogy hirtelen felindulásból cselekedjen - az nem az ő stílusa volt. Ettől függetlenül érezte, hogy zaklatottsága egyre csökken, ahogy haladnak a néma folyosókon, jó hatással volt rá a fiú jelenléte, és persze nem utolsó sorban az is jól esett neki, hogy végül csak észrevette a rellonos, hogy ő is létezik még. Ezek után a másik kiejtett szavait nem is tudta értelmezni először, hirtelen torpant meg és fordította hitetlenkedő tekintetét a fiú arcára. Várakozóan meredt rá, várta, hogy az elnevesse magát, vagy esetleg kijavítsa korábbi mondatát, hogy rosszul fogalmazott - azonban ezek egyike sem történt meg, Lyrának pedig rá kellett jönnie, hogy nem hallotta rosszul a fiú kijelentését.
Ledermedve követte szemeivel a kanapéra leülő alakot, ajkait továbbra sem hagyta el egy apró hang sem, egyelőre csak próbálta megfejteni, hogy mit is jelent mindez. Mikor aztán a másik folytatta mondandóját, az őt lefagyasztó jég is megtört, és akaratlan szaladtak ki az eddig magában tartott kétkedő szavak.
- Hogy... Tessék?
Reménykedve figyelte a sárkányt, habár már sejtette, hogy semmi vicc nincs abban, amit az előbb mondott neki. Nem volt problémák nélküli a kapcsolatuk, ő mégsem érezte azt, hogy rosszul alakult volna. A kezdeti nehézségek ellenére a téli kiránduláson jól megvoltak, ő pedig ezt biztatónak tartotta, a lehetősége sem merült fel benne annak, hogy a másik véget szeretne vetni mindennek.
Kétségbeesetten pörgette végig magában az elmúlt hetekben történt eseményeket, kereste magában a hibát - mert egész biztosan ő hibázott -, azonban csak a számára kedves emlékek jutottak eszébe. Nem felejtette el a cukrászdában elejtett pár mondatot, vagy a részeg freskók folyosóján történteket sem, azonban ő túllépett ezeken és eddig azt hitte, hogy a rellonos is így volt velük. Ezek szerint mégsem.
Észre sem vette, de már kész tényként kezelte, hogy a másik komolyan gondolja a szakításukat, így a kezdeti döbbenet helyett már csak szomorú beletörődéssel ült le mellé a kanapére, hogy onnan figyelje tovább arcélét.
Ezek után már csak egy kérdés motoszkált a fejében, amire mindenképpen választ akart, választ kellett kapnia.
- Miért?
Várakozóan fúrta komor tekintetét a másik jáde szemeibe, egyértelművé téve ezzel, hogy erre választ vár, és ezt Noel semmilyen módon nem tudja kikerülni nála. Hallania kellett az okot, egyrészt, hogy tanuljon belőle - elvégre alapelvei közé tartozott, hogy ugyanazt a hibát kétszer nem követi el -, másrészt pedig önmaga miatt is: ha egy másik lány miatt történt ez, akkor muszáj lesz valahogy rendbe tennie az önértékelését is.

Sárkány

Nem hitte volna, hogy valaha ekkora káosz lesz az elméjében, hogy a különböző hangulatú - dühös, csalódott, értetlen, szomorú, hitetlenkedő - gondolatok ilyen őrült módon fogják kergetni egymást, és hogy őket egyetlen egy dolog tartja majd össze: Noel. Érezte az őrület halvány cirógatását, melyet csak az egyre erősebben lüktető kérdésvihar nyomott el. Miért? Hogyan? Mióta? És megint csak, miért? Miért most? Miért velük?
Vágyódással gondolt apja merengőjére, azonban most nem használhatott semmi ehhez hasonló tárgyat, ami könnyített volna az őt szétfeszítő zűrzavaron, kénytelen volt saját józanságára hagyatkozni. Ez utóbbi nehezebb feladatnak bizonyult, mint először gondolta, mikor ugyanis a másik  - értetlenkedésére - bővebben kifejtette, hogy mire is gondolt, szinte érezte, ahogy a szavak éles szilánkokként karcolják tűréshatárát. Pislogás nélkül meredt a hideg, jáde szemekbe, miközben az egyébként áhított ajkak kiejtették a végzetes mondatokat.
A felháborodás lassan átvette gondolatai felett az uralmat, ahogyan hallgatta a fiú fejtegetését. Honnan veszi a bátorságot, hogy megmondja, mi neki a jó? Hogy mer dönteni helyette? És ha ő már határozott, és vele szeretne lenni? Semmit sem számít az ő akarata?
Itt egy pillanatra elakadt, ekkorra ugyanis tudatosodott benne az első mondat. Mégis miért számítana az ő kívánsága, mikor Noel nem érez iránta semmit? Az előbbi heves indulata, az igazságtalanság érzete átvágott a teljes letargiába, ahogy emésztette ennek a jelentését. Nem érez iránta semmit. Semmit. Nem jelentettek neki semmit az együtt eltöltött percek, a beszélgetések, a finom ugratások... Az érintések, a szorítások, a csókok... Semmi. Fájdalmasan visszhangzott benne ez az egy szó, miközben tehetetlenségében - jobb ötlet híján - helyet foglalt ő is.
Fáradtan ejtette ki az első - és egyben utolsó - kérdését, melyre még választ kellett kapnia, ám erre is már csak a végső belenyugváshoz volt szüksége. Valahol lelke mélyén már tudomásul vette a másik döntését, és azt is, hogy ebbe most - legnagyobb bánatára - nincs beleszólása. Nem erőszakolhatja rá a társaságát a fiúra, és nem is akarja ezt tenni. Pont a varázsát veszítené el a dolog, ha bármelyikük részéről is, de kényszer lenne a kapcsolatuk, ő pedig ezt a legkevésbé sem akarja.
Az érzései újra visszatértek a teljes káoszhoz, ahogyan az újabb magyarázatot hallgatta. Az első pár mondat még beleillett a Noel döntéséről alkotott képébe, azonban mikor a fiú az "ő hibájáról" kezdett mesélni, végleg elvesztette a fonalat. Tehát számított neki, legalább egy egészen kicsit biztosan - és pont emiatt kell szakítaniuk. Érezte, ahogy a kétkedés mellett az indulat ismét visszatér belé, felháborodás árasztotta el az igazságtalanság, a rellonos ítélete miatt. Vele párhuzamosan tűnt el Noelből az eddig jelenlévő higgadtság, hogy azt a féktelen harag váltsa fel, mely csakis ellene irányult - ám ezzel nem törődve csak a saját dühére koncentrált. Az utolsó "sajnálommal" telt meg a pohár, melyről Lyra pontosan tudta, hogy nem felé irányul, hanem a történtek felé. Volt párja azt sajnálja, hogy történt közöttük bármi is.
Amikor Noel felé fordult, és találkozott pillantásuk, a fiú szemeiben már csak lángoló haragot vélt felfedezni a levitás, az előtte ott lévő hidegség a saját kékjeibe költözött. Megelégelte a hallgatást, hogy mindenért őt hibáztatták, hogy a fiú gyengesége miatt neki kell szenvednie.
- Nem hittem volna, hogy csak ennyi telik tőled.
Sötét derűvel ejtette ki a szavakat, megkeményített szíve összes cinizmusát beléjük csempészte, hogy a sárkány érezze, komolyan gondolja, amit mond.
- Azt hiszed magadról, hogy erős vagy, hatalmas dolgokra hivatott, miközben az önmagadba vetett hited megőrzésére sem vagy képes, ha egy másik személy is a képbe jön. És ne merd azt mondani, hogy az én hibám, mikor te vagy képtelen együtt élni azzal, hogy más is létezik rajtad kívül.
Szája szegeltébe egy tőle szokatlan, megvető fintor költözött, miközben beszélt, azonban hangja elárulta igazi érzelmeit: csak egy hajszál hiányzott, és a hisztéria eluralkodott volna rajta. Azonban az a pici löket még nem érkezett el, még tartotta magát, erős akart maradni, miközben befejezi mondandóját. Tisztában volt vele, hogy kettőjük közül neki fáj ez jobban, benne fog nagyobb űrt hagyni a másik, ám ez nem volt elegendő ok ahhoz, hogy eldobja megmaradt méltóságát. Nem, majd később tombolhat, sírhat, magába zuhanhat, de az nem most lesz, nem itt, és főleg nem előtte. Ezt hajtogatva magában folytatta megszakítás nélkül a beszédet, az előbbiektől függetlenül nem akarta kockáztatni, hogy elveszíti a kontrollt.
- Lehet hihetetlen, de az élet nem csak a nagy célok teljesítéséből áll, tudod az igazi élvezetet gyakran az apróságok adják. Ha képtelen vagy ezt elfogadni, ha csak magadnak fogsz élni... Nos, én örömmel nézem majd végig, ahogy kiégsz, egyedül azt az embert fogom sajnálni, akivé válhattál volna. De hát a te döntésed.
Tartott tőle, hogy messzire ment a rellonos kioktatásával, azonban visszaszívni a szavait már nem tudta - és őszintén? Nem is akarta.

[Ágota]

Bence

Elsőnek a nagyterembe irányítottak, mondták, ott majd biztosan találkozom háztársakkal. Így is lett. Hatalmas bőröndömmel érkeztem meg, jó lassan. Utáltam sietni, minek szívassam a tüdőmet, ha elég a sípályákon teljesíteni?
Leültem egy helyre a Levita-asztalnál, aztán hirtelen nem tudtam mit kezdeni a bőséges kajakínálattal.
- Hű, mennyi minden van itt! - otthon többnyire kénytelen voltam tartani magam egy megszokott étrendhez -abból ki nem billenhettem. Itt azt eszek, amit akarok! Rögtön le is csaptam egy méretes bundás kenyér-adagra, meg gyümölcsteára. Fogok is én salátán nyammogni!
Egy fiú ült velem szemben, láthatóan nem volt igazán jó bőrben. Elétettem egy csomag zsepit. Nem irigyeltem a megfázós típusú embereket, biztos borzasztó lehet nekik ez a betegedős időszak.
- Szia. - köszöntem rá félénken. Nem voltam egy hú, de beszédes alkat, így nem is cifráztam túl a dolgokat. A finom reggelim jobban lekötött. Hirtelen még többet szerettem volna enni, ami talán nem volt túl jó ötlet, de nekiestem az ételnek. A fiú, velem szemben nyilván meglepődött, hisz úgy tűnhetett, mintha ezer éve nem adtak volna semmilyen ételt elém. Pedig csak a sportolás miatt nagyobb az étvágyam. Anya négy szendvicset is elpakolt az útra, bizony ám! ÉS mind a négybe tett paradicsomot! Világvége... meg is etettem a háziállatommal. Bizony, most Szederlekvár is ott gubbasztott mellettem a kalitkájában. Hogy miért Szederlekvár a neve? Nos, ő egy papagáj, és ilyen ciklámenes színnel rendelkezett, nekem meg a kedvenc gyümölcsöm jutott eszembe erről a színről.