Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Úgy mondom, mintha irigyelnék tőled bármit. A nőm vagy, szeretlek - odahajolva még egy nagy csókot is nyomok a nő arcára, mert hát, az enyém, vagy mi a szar. A én Mcneillym, egy párhuzamos világban, ahol nem jön be az életembe Bence, úgyis arra a sorsra jutnék, mint Arthur. Itt paktumozgatnék, hogy legyen a nejem.
- Szeretsz, etetsz, hűséges vagy. Hogy nem viselem még a neved? - érzékenyülök el látványosan, mikor a ruhámba tolja a pénzemet. Mármint, igen, ő életem nője, tökéletes a maga pszichopata módján. Közös vonás. - Elő se hozd, néha úgy érzem, hogy k van nézve belőlem még az is, mit ettem reggelire. Pedig...
Bencét. Legtöbbször. Ha őszinték akarunk lenni. De tény, se neki, sem Gabenek nem egy életbiztosítás hazudni, nekem és Cassienek pedig rögtön felér egy halálos ítélettel. Nem szeretem, mikor az emberek nem őszinték, vagy sumákolni próbálnak. Heveny allergiám van tőle.
- Oh, ebben van valami. De ha beledöglök, remélem, hogy majd valami szép outfitet választasz nekem, mert ha nem emeli ki a legszebb oldalam, tutira kísérteni foglak - közlöm nemes egyszerűséggel, életemben gecire jó nő vagyok, akkor halálomban miért kéne úgy öltöznöm, mint egy katolikus tramplinak? Nem, hölgyeim és uraim. - Nem tudom, mi rosszabb.
Inkább oda is adom a nőmnek a kis pálcikát, miközben visszatáncikálom magamat a bugyimba, majd kezet mosok, meg hasonlók, majd a lecsukott wc fedélre telepedek, az egyik lábamat fel is húzva.
- Fogalmam sincs. Mármint, beszéltünk róla, hogy... csinálhatnánk gyereket, de nem tudom, hogy ő mennyire gondolta most. Vagy hogy azóta mi jár a fejében. Faszom sem érti néha Mitzingert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Volt már sokkal rosszabb fesztiválszezonom is. Mármint, komolyan, voltam tök egyedül a világ másik végén. Most is ez van, de akkor abban sem voltam biztos, hogy valaki majd megkeresi a hullámat. Most legalább erről van egy halványlila gőzöm. Igor baromira kiakadna, ha csak úgy eltűnnék és a nagyijának megint egyedül kéne buliznia, meg két kutyát hagynék a nyakára. Dolgozni ki fog?
Annyi életösztön viszont van bennem, hogy amint megláttam a táskát az ágyon, felhúztam az agyamat, mert mégis ki engedi meg magának, hogy csak úgy becuccol az ágyamra, minden előzetes figyelmeztetés nélkül?
Igor. Ő olyan bátor. Szinte egyből realizálom is, majd lelkesen ugrom a hátának, hogy jól megöleljem.
- Cssssssss, örül, nem beszól! - csissegem le nagy lelkesen, majd elé kerülve bújok hozzá rendesen is, szorosan átölelve, jó mélyen beszívva az illatát. Csoda egy ember ez. - Öt óra van. Mégis hol a rákban lennék, ne haragudj? Ilyenkor már csak társasággal lehet menni, ha az ember nem akar minden szarba keveredni.
Szélesen elvigyorodva hagyom, hogy megemeljen, lelkesen viszonzom is a csókot, mind a két tenyerem az arcára simítva. Le se lehetne lőni, lelkesebb vagyok, mint ahogy azt illene.
- Be sem csatlakoztál a fürdőben. Szégyelld el magad. Pedig finom a víz. Miért nem szóltál, hogy jössz? - szakad fel belőlem egyik kérdés a másik után, miközben puszikkal borítom be az állát, meg a nyakát, majd miután letesz, mindkét alkarom jó büszkén emelem meg, jó magasra, hogy lássa. Na mi nincs rajtam? És ki kommunikált mégis hibátlanul? Na ki?
Azért inkább a kisszekrényhez lépek a karkötőért, majd ismét ránézek, kicsit meg is ringatva a csípőm.
- Kétágyas, külön alszol ma? - forgatom meg a szemem, majd kicsit felsóhajtva igyekszem lelassítani magam. Nem hiányzik, hogy valamit csak úgy eltörjek, vagy ilyesmi. - Biztos kimerültél. Nem lett volna muszáj ennyit utaznod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem kicsit lepődök meg, mikor a gazdag család csöpp lánya elviharzik mellőlem, és meg sem áll a fotósig, aki elég szépen rendbe tesz. Csak nagy, meglepődött szemekkel nézek rá, közben pedig mosolygom a látottakon. Hát ilyennel se találkoztam eddig túl sűrűn. Volt már rá példa, de általában az ilyen fiatal lányok csak csendben tűrik. Hát Kristóf most rossz lóra tett! Mikor visszatipeg hozzám, széles mosollyal fogadom és elsuttogok egy „Szép volt!”-ot. A munka folytatódik, felteszem a kérdést a lánynak, akitől vicces választ kapok. Felvetek rajta kissé. Odahajolok közel a füléhez és gyengéden végigsimítok karján.
– Ha nem, akkor miért vagy tiszta libabőr? – suttogom, majd egy kissé önelégült mosollyal állok vissza az eredeti pozícióba. A leányzónak jót tett az előző balhé, mivel sokkal jobban hozza az elvárt figurát, mint előtte. Segítek neki, mondom mikor mit csináljon, hogy álljon, stb. Ügyesen megy neki és a fotózás vége felé, már úgy tűnhet, mintha ellazult volna. Az utolsó beállítás, amit kitalált Kristóf szerintem már végképp belegázol Charlotte intim szférájába, ami nekem annyira nem jön át. Tipikusan arra irányul, hogy eladjuk a kiscsajt… Hátrébb húzódok Charlottetól, majd a fotós felé fordulok. Hozzá intézem a kérdésem, miszerint nem –e érzi úgy, hogy erről esetleg a lányt is meg kellene kérdezni. Nem tudom, hogy hány éves, de eléggé fiatalnak tűnik, így nem értem, hogy miért kell tovább húzni a dolgokat. Ez eddigiek is éppen eléggé átléptek rengeteg határt, de ki vagyok én, hogy szembe szálljak bárkivel is. Pláne úgy, hogy a mellettem álló egy rossz szót se szólt értük. Kérdő tekintettel nézek a fiatal leányzóra, hogy ő mit szól ahhoz, hogy lenyomjunk itt egy szenvedélyes csókcsatát. Nekem eléggé egyértelmű, hogy arra megy ki ez az egész, hogy bebizonyítsák, nem a lányokat szereti, hanem a férfiakat, amiből később majd szaftos pletykákat lehet szülni. Az is már eléggé furcsa, hogy pont egy 28 éves férfit választottak mellé, pedig ránézésre ő nem lehet több 18 évesnél. Értem én, hogy nagykorú, de azért 10 év az 10 év…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A lányok üdvrivalgása egy ideig eltart. Csak úgy záporoznak felém a kérdések, én pedig nem túl sok információt adva, de azért válaszolok rájuk. Természetesen a kérdések között szerepel az is, hogy van-e barátnőm, mire nemmel válaszolok, aminek következtében szinte remény csillant meg a lányok szemében. Hirtelen még jobban kezdték el tenni magukat, amitől nekem személy szerint herótom van, pláne annak fényében, hogy alig van bennük 20 év. Nagy nehezen sikerül leépítenem őket, de addigra már a söröm is elfogy, így a pulthoz lépkedek, vagyis inkább verekszem át magam a tömegen. Egyre többen vannak itt, amiből azt sikerül levonnom konzekvenciának, hogy mindenkinek van legalább egy barátja, aki nem szereti ezt az együttest, szóval itt iszik a bulizás helyett. Elmosolyodom a módfelett komoly gondolatmenetem végén és még a fejemet is kissé megcsóválom. Közben a pulthoz érek, ahol kérek egy újabb doboz alkoholmentes sört. A csaj aki kiszolgál, szinte lemerevedik és visszakérdez, hogy mi is. Újra elmondom, hogy egy alkoholmentes sört, mire értetlenség csillog a szemében. Hosszas keresgélés után végre talál egy darab behűtött példányt, melyet letesz elém. Kifizetem az árát és még némi jattot is hagyok neki, majd egy széles mosollyal távozom. Sose fogom megunni az emberek arcát, mikor egy buliban alkoholmentes sört kérek. Egy másik hordóhoz lépek és rátámaszkodom, de ekkor feltűnik egy újabb adag lány, akiknek szemében ott csillog a felismerés szikrája. Még nem sikerült teljesen befókuszálniuk, de nekem most nincs hangulatom még egy menethez, így inkább elaraszolok a bódé mellé, ahol egy lány van, illetve kicsit arrébb egy srác éppen könnyít magán a sötétben.
- Hello! – köszönök neki, amit akkor is megért, ha éppenséggel külföldi. Lehuppanok a földre, lábaimat kinyújtom, majd bokánál keresztezem. A sört csak ekkor bonom ki és húzom le az első kortyot. - Ó, ba**ki… – csúszik ki számon egy sóhaj kíséretében, mely leginkább arra vonatkozik, hogy most ehhez annyira nem sok hangulatom van. Komolyan elkezdek azon gondolkodni, hogy visszamegyek inkább a sátrunkhoz és ledőlök, vagy átnézek egy másik koncertre. Úgyis meg van beszélve, hogy hova megyünk innen majd tovább…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kicsit tartok attól, társam, mit szól a kis jelenetemhez, de amint meglátom a vigyort az arcán, én is megkönnyebbülök. Már érett amúgy is a pasinak, és én tényleg eltűrök mindent, egy bizonyos fokig, és most jól esik, hogy ha gondoltak is rólam olyasmit, ami abszolút nem állja meg a helyét, mostanra talán kicsit megváltozott a rólam kialakult képük.
Nem válaszolok a kérdésére, elsőre poénos volt, de tagadni a nyilvánvalót,- már pedig az apró érintés hatására újabb libabőrök keletkeznek - ostobaság lenne már. A fotózás utána már gördülékenyen megy, jól érzem magam, és Emir előtt is le a kalappal, így tudom, hogy a rólunk készült képek is olyanok lesznek, mint amiket elvárnak. Már azt hiszem, túl vagyok a nehezén, de a következő fergeteges ötlet hallatán rájövök hamar, mekkorát tévedek.
Pedig itt a lehetőség, hülye lennék szökni hagyni, mert lehet ez az utolsó. Kit érdekel, hogy idősebb, jól néz ki, mindenki ismeri, és egy csók, nem nagy szám, de minden problémám meg lenne oldva. Ránézek Emirre, és ahogy az arca vonalai a retinámba égnek, úgy vagyok egyre biztosabb abban, hogy kit érdekel, ha ez csak a kamerának szól, én akarom azt a csókot. Az övét.
- Nem - mondom mégis hirtelen, majd fogom magam, és leszarva a de..de.. kezdetű mondatokat, meg a hadakozást, hogy ez változtatná meg az életem, meg franc tudja, miket beszélnek még itt hirtelen. Ott hagyok mindenkit és konkrétan futok az öltözőig.
Igen, pancser vagyok, mert nem éltem a lehetőséggel, mert nem vagyok képes rá, de... Életem első csókját nem így akarom. Na meg Emirre is roppant jó fényt vetne, hogy egy nála tíz évvel fiatalabb lánnyal látnák együtt. Meglenne a világunk újabb sugar daddy-je. Ezt én nem akarom, nem így, és nem érdekel, hogy most ő is egy kislánynak hisz, nem érdekel az sem, a körülöttünk dolgozók mit szólnak ahhoz, hogy több órás munkát vágtam egyetlen szóval tönkre, mikor a hajamba túrva a tükörbe nézek, rájövök, jól döntöttem. Mert nekem a pénz nem számít, és biztos vagyok abban, hogy Emir karrierjét sem ez fogja lehúzni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Azt mondják azok a helyek jobbak, mint a társkeresők, százalékos arányban nagyobb az esély egy stabil kapcsolatra, mint egy rapidrandin - mert ott kozmetikáznak, sokat. Ezt még nekem is be kell látni. Némileg nagy megkönnyebbülés volt, hogy Lunával beszélgetni nem abból áll feltétlenül, hogy mindent meg kell nyolcszor magyarázzak. Miért mondom, miért teszem, miért gondolom így, hogy kérdezhetem ezt meg azt meg. Fárasztó volt, még nekem is, pedig jórészt magamtól vagyok sok és idegesítő. De a lányok furcsák, persze rendes tőlük, hogy hívnak ide meg oda, de egész mások vagyunk azt hiszem. Ezért sem Maja, Luca vagy Cel van a vonalban. Én ezekkel nem tudnék mit kezdeni.
- Akkor ketten legalább így gondoljuk, de nem is bántó voltam, gondolom, az nem tudom milyen - sóhajtottam bele a telefonba aztán csak a hasam figyeltem magam előtt. Fogalmam sincs mikor lettem ekkora, mikor nőtt így meg és mikor szaladt így el ez a pár hónap. Azt sem tudom, mi tévő legyek, és most nem csak Dávid és Misiu nem megléte aggasztó. De azok nagyon.
- Iiigen, hallottam, hogy bizonyos részek nem fogják ezt a mozgást szeretni. Talán magas a faktorom rá, hogy ne így járjak, talán nem - két esélyes mégsem 50-50, bonyolult matek az emberi szervezeté. A világháború dologra csak elmosolyodtam egy pillanatra azt hiszem, aztán a hasam oldalát simogatva hajoltam előre és igazgattam magam el a helyemen, mert kényelmetlen volt.
- Szólt, ebben biztos vagyok, abban is, hogy jön, de jobb lenne előbb, mint később - ami logikus, én is utálom, igazából azóta, mióta olyan rosszul csapódott le az a teszt. Azóta, főleg mikor elfelejtem mi újság, kétségbeejtő. - De mintha mocorgás lenne kint, nem tudom, lehet megvan Misiu...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Erre nem is gondoltam. Hogy bácsikámnak furcsa lehet, hogy nincsen az én neszezésem a lakásban. Meg minden apróság, ami jelzi az ottlétem. Aztán felmerül bennem, hogy talán nála van a fiúja. Miért ne használnák ki, hogy nem vagyok otthon? Ha otthon vagyok, úgyse jön át. Olyankor bácsikám megy el hozzá, bár azt se túl sűrűn. Ahogy ezen rágódom, amin különben tökre nem kéne, különös vonások jelennek meg rajtam, amilyeneket máskor nem igazán látni. Mintha... neheztelnék? Mintha nehezményeznék valamit? Igen, tudok olyat. Nyilván nem túl erősen, a színezet is más, ám létezik. Mindegy, nem merengek tovább ezen.
Derűsen elbeszélgetünk, esőt szemlélünk, aztán érdeklődőn pillantok rá, mikor megszólít. Amit pedig kérdez, attól lefagyok. Mármint tényleg úgy festek, mint aki beledermedt abba, amiben éppen volt. Mintha még mindig arra várnék, miért szólított meg, holott azt már megtudtam. De... mit is tudtam meg? Abból, ahogy néz rám, ahogy vagyunk, meg egyáltalán, nekem egyértelmű, hogy aludni szeretne, legalábbis az ágyban heverni és azt szeretné tisztázni, ez nekem is okés terv-e. Viszont hozzám ezek a szavak nem így jutnak el. Az ezüst keresztem fordítóbűbáján át hozzám úgy szüremlik át, hogy azt kérdezi... jaj, hiszen tudjátok. Igazából hihetetlen sokszor kezel ám nagyon érdekesen a nyakláncom szavakat, kifejezéseket, ám a legtöbbet már kiismertem; vagy a helyzet adja, hogy világos legyen, hogyan értette a másik; sokszor pedig úgy döntök, talán nem volt ez olyan fontos részlet, amin fenn kéne akadnom. Viszont ez itt és most nem olyasmi, amit lelegyintenék azzal, hogy "hát remélem, azt mondta, amit gondolok".
- Tessék? - kérdezek vissza, összevont szemöldökkel. Mintha nem hallottam volna. Igazából valahogy úgy is könyvelem el magamban. Lehet, egyszerűbb lett volna megtudakolni, hogy álmos-e vagy ilyesmi, viszont jelen pillanatban azt is szép teljesítménynek tartom magamtól, hogy nem csak úgy rábólintottam, reménykedve abban, hogy jól értettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


 pj

Ha az előbb szokatlan volt az arckifejezése, hát akkor most ez a mostani még inkább az.  Valahogy nem pont ilyesmire számít az ember, amikor arról van szó, hogy hiányzik neki a szülő, és hogy milyen furcsa lehet az otthoniaknak ilyenkor a hirtelen csend.  Erre valami szomorkás, vagy rádöbbenő vagy valami hasonló reakció lenne a megfelelő, szerintem. Vagy nem tudom. De ez most nem az, nem egészen az. Van itt valami más is. De nem foglalkozom vele különösebben, ha szeretné úgyis megosztja velem a gondolatait, érzéseit.  Tudja, hogy megteheti.
Kérdésem után bocsánatkérően ugyan, de mégis reménykedve figyelem a vonásait. Tényleg jól esne kinyújtóztatnom magam, akármennyire is fantasztikus ez az esőnézelődés. De ő, valahogy … kővé dermed szinte. Ennyire nem szeretné itt hagyni az erkélyt? Vagy miről van szó?  Meglepődve nézem a vonásait, igyekszem rájönni, hogy mi is okozta ezt nála. Nem fogalmaztam volna pontosan? Ahogy ez az eszembe ötlik, újragondolom pontosan a szavaimat és szemeim azonnal ki is kerekednek. Na nem, tényleg úgy hangzott volna, amit mondtam, mintha mintha…nem….nem…nem. Biztos, hogy nem. Mármint de, úgy hangzott, de biztos, hogy tudja, hogy érti.  És mégis értetlenül kérdez vissza. Számat enyhén eltátva a tekintetem lejjebb vándorol a mellkasa felé, majd újra a szemébe pillantok.
- Azt kérdeztem, hogy esetleg nem mehetnénk-e be elheverni az ágyra és ott folytatni a beszélgetést meg az eső nézést – kezdek neki újra lassan, gondosan végiggondolva minden egyes szót. Lehetséges, hogy a fordítóbűbáj is bekavart, az már csak hab lenne a tortán, az eleve furcsa megfogalmazásom miatt. Jézusom, ez ... te jó ég. Bele se merek gondolni, hogy ő mit gondolhat, és tiszta szívemből reménykedem, hogy tényleg nem is értette úgy igazán. Lehet, hogy csak áltatom magam, de muszáj. Ha értette … oké, ez nem jó. Túl gyorsan veszem a levegőt. Oké, nyugalom. Kell keresnem egy angol tanárt, de sürgősen. Lehet, hogy magyar tanárt is. Nyugi. Nem gond. Ha értette is, akkor is megkaptam a lehetőséget, hogy normálisan fejezzem ki magam, mintha el se hangzott volna az az idióta mondat. És ez jó, nagyon jó. Ez az, látod Lau, máris jobb. – Kicsit elgémberedtem ebben a székben, de ha te még szeretnél kinn maradni az sem baj. Szerzek egy párnát és … nem vagyok még álmos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Hála Istennek, tényleg nem megismétli a kérdést, hanem máshogyan teszi fel, átfogalmazva, jobban kifejtve. Mostmár értőn elmosolyodom, megkönnyebbülten veszek egy nagyobb levegőt. Akkor a durva félretolmácsolás ellenére jól gondoltam. Oké. Dehát biztosra kellett mennem. Amiatt viszont nem kell aggódnia, hogy én bármibe is mélyre hatóbban belegondoltam volna. Jó, ez egyrészt annak köszönhető, hogy enyhe sokkot kaptam, másrészt viszont annak, hogy amúgy sem vagyok az a fajta, aki túlságosan belebonyolódna bárminek az előre elképzelésébe. Főleg nem ilyesmiébe.
- Nem, igaziból elgémberedtem kicsit már én is. Klassz lenne fekve - bólogatok, kapva az ötleten, mintha az előbb mi sem történt volna. Elengedem barátnőm kezét és elkezdek felkászálódni a székből. Leveszem takaróm, a karomra terítem, aztán visszarakom a sámlit a fal mellé. Körbenézek, nem hagyok-e kint mást megázni a permettől, aztán besétálok a szobába. Összehajtom a plédet és lerakom a fotelba, majd a kapucnis pulcsimtól is megszabadulok, lekapom, odaterítem a bútorra. Hátratúrom a mozdulattól összeborzolt hajam, elugrom a mosdóba, ahol többek közt iszom is egy keveset. Száma törölgetve térek vissza és már bújok is be az ágyba, amit Lau ágya mellé odatolva hagytunk. Kellemes egyébként, hogy a vihar ilyen finoman hűssé varázsolta a levegőt, így viszont igazán jól esik nem csak derékon átdobni a paplant, hanem egészen bebújni alá. Párnám fejem mögé teszem, hogy a támlának döntsem, ne legyek még annyira lent. Kezeimet összefűzöm aztán mellkasomon, a takaró felett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Elsimulnak a barátom vonásai, amitől én is sokkal könnyebben veszem a levegőt. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy megkérdezzem, hallott-e egyáltalán valamit, és ha igen mit, de végül úgy döntök, hogy jobb ezt nem tudni. Határozottan jobb. Jézusom, ez azért nem volt semmi.
- Szuper! – villanyozódom fel teljesen, pedig nem is belém csapott az imént lesújtó villám – na az azért elég morbid lett volna - , de örülök, hogy értjük egymást, és annak meg pláne, hogy örül is a javaslatomnak. Nem is húzzuk tovább az időt, nekikezdünk szedelőzködni. Kihámozom magam a takaróból, felállok, majd megigazítom a székemet is. Ez igazából még a mugli életből jött beidegződést, hogy betolom magam után a székemet. Itt a suliban sem egy káros dolog, csak éppen jelenleg teljesen felesleges. Csak mi ketten vagyunk, nem lett volna zavaró akkor sem, ha úgy hagyom. Elfértünk volna tőle. Thomas után megyek csak be a szobába, gondosan behúzva magunk után a függönyt. Nem zárom be az erkélyajtót, finom friss a levegő, jöjjön csak be szépen a szobába. Jobban fogunk tőle aludni. Elpakolom én is a dolgokat, ám végig úgy ténykedek, hogy fél szemmel végig a fiút figyelem. A pulcsilevételnél megrándul a szám sarka, de igazán csak akkor mosolyodom el, amikor segít a hajának még inkább össze-vissza állni. Így ugyan egy kicsit lassabban végzek a pokróc elrakásával, valljuk be őszintén elsőre nem igazán sikerült megtalálnom, hogy melyik sarkát melyikhez akarom illeszteni. Mire befejezem Thomas már végez is a mosdóban, így szabad lesz a terep nekem is. Egy vigyorral váltom hát fel, hogy pár perc múlva vissza is térjek.
Csak amikor az ágyhoz érek veszem észre, hogy a barátom pulcsija még mindig rajtam van. Igazából iszonyatosan kényelmes ám, szóval egy picit szomorkásan válok meg tőle. De hát pulcsiba csak nem alszik az ember nyáron. Meg télen sem. Szóval a fekhelyem mellett állva lehúzom a cippzárt és kibújok belőle, majd elviszem a fotelig, hogy lerakjam. Nem, ne is kérdezzétek, hogy eleve miért nem mentem oda levenni és úgy visszajönni. Fogalmam sincs. De tényleg, fogalmam sincs.
- Öhm, mond csak …- kezdem óvatosan, mialatt felhajtom a takarómat, és bemászom az ágyba. Kicsit igazgatok a párnán, hogy kényelmesebb legyen a félig ülő, félig fekvő helyzet, amit választottam magamnak. A támlának csupán a fejem van nekidöntve, a vállaim megemelésére szolgál a pihepuha fejtámasztékom. A takaró sarkát megfogva áthúzom a felsőtestemen, hogy fedje a derekamat. Így a pulcsitól megszabadulva hirtelen picit fázom, hála a hirtelen beáramló hideg szélnek.
– A fordítókereszted … szokott félrefordítani? Mármint sokszor? – fejezem be végül az előbb elkezdett  kérdésemet picit hezitálva. Magam elé meredve ejtettem ki a szavakat, de utána vetek egy gyors pillantást Thomasra, és úgy döntök, inkább folytatom mielőtt esetleg olyanra kapnék választ, amit nem szeretnék tudni.  – Szóval, szerinted lehet, hogy jobb lenne ha nem is tudom, próbálnánk a te nyelveden beszélgetni néha, vagy ha tudnék rendesen angolul?
Ez már eszembe jutott amúgy párszor, hogy tényleg milyen jó lenne ha egy nyelvet beszélnénk, szóval amint feltettem a tényleges kérdésem el is mosolyodom. Szerintem szuper gondolat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Ágyam kényelméből figyelem, ahogy ő is elrendezkedik még. Megmosolygom a fotelra kerülő pulcsimat. Pont mondani akartam neki, hogy tegye csak oda nyugodtan. Végre bebújik aztán mellém. Vagyis hát mellénk, hiszen Benito is odahelyezkedett szépen. Oldalra is nyúlok kicsit, megsimogatni. Mivel én csak a fejem döntöm a párnával puhított támlának, valamivel lejjebb vagyok csúszva, mint végül barátnőm. Enyhén megemelem szemöldököm, várva, mit szeretne kérdezni. Oh. Nyelek egyet és már nyitnám válaszra számat, ám folytatja még. Becsukom hát, kivárva a végét.
- Igen, az előbb is félrefordított odakint - vigyorodom el, feljebb húzva kicsit a paplant mellkasomon. Hiszen én nem tudhatom, hogy ő ezt nem akarta tudni. Meg ugye azt se hozom össze teljesen, hogy az iméntiek miatt kérdezte. Csak kicsit csodálkozom, hogy pont olyankor hozza ezt fel, amikor nekem is vannak ekörül gondolataim. - De nem annyira sokszor. Mármint nem olyan vészes. Meg már nagyjából tudom kezelni, megszoktam - magyarázom tovább lazán. - Úgyhogy nem kell szerintem - rázom a fejem mosolyogva, mert azt meg persze nem veszem észre, hogy Lau kifejezetten lelkesedik a saját ötletéért. Bennem csak az van, hogy nem várok tőle el ilyesmit, nem akarom, hogy törje magát értem. Főleg, hogy én azt ugyan be nem vállalom, hogy megtanuljak magyarul. Pár szót szívesen, viszont annál többet képtelenségnek érzek elsajátítani.
- Ah.. - nyögök aztán hirtelen egy kelletlent, lehunyva a szemem. - A cseppek - húzom el a számat, hiszen eszembe jutott, hogy a főzetemről elfeledkeztem teljesen. Már régen túl kellett volna esnem a dolgon. Sóhajtok egyet, ledobom magamról takróm és kiülök az ágy szélére, elővéve az éjjeliszekrény fiókjából a fiolát, amit elraktam oda. Maradok így a lánynak háttal, miközben elvégzem a cseppentést, hiszen tudom, hogy nem bírja látni se. Miután megvagyok, lezárom az üvegscsét, vakon tapogatózva elrakom, majd óvatosan fekszem vissza ágyamba. Felhuzogatom magamra ismét paplanom és helyezkedek a párnán, majd úgy maradok, lehunyt szemmel, hanyatt heverve. Szusszanok egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Az természetes, hogy nem dobálom le csak úgy a ruhákat, még a sajátomat sem, másét meg pláne nem. És mivel ő is oda rakta a sajátját, így én is oda teszem az enyémet. Izé, övét, ami rajtam volt. Egy pillanatra felvonom a szemöldökömet a csodacica helyválasztása láttán, de egyelőre nem kommentálom a dolgot. Élvezze ki a helyzetet egy kicsit, mielőtt odébb tessékelem. Most majd szépen lefektetjük az alapszabályokat, a sárkányleopárd és én.
Igazán gondolhattam volna, hogy választ kapom ám a fel nem tett kérdésemre. Főleg ha már egyszer felhozom a témát. Az égnek emelem a tekintetem, és bár az van a fejemben, hogy itt ennyiben is hagyom a dolgot mégsem ezt teszem.
- Ehgen, észrevettem, hogy valami nagyon nem stimmelt. Eleve nem jól fogalmaztam – vallom be neki a dolgot. És nem, arra aztán végképp nem kérdezek rá, és kíváncsi sem vagyok rá, hogy ő mit értett. Tudom, hogy mit értett. Csak nem mondja el, vagy … vagy igen? Majd kiderül.
- Oh – kommentálom kicsit csalódottan az elhangzottakat. Hát, jó. Rendben. Ha ő nem tartja fontosnak … legyen akkor úgy. Mindenesetre nem valószínű, hogy még egyszer fel fogom hozni ezt a témát mostanában. Az pedig eszembe sem jutott, hogy esetleg neki kellene megtanulnia magyarul. Hiába vagyunk Magyarországon. Anyanyelvem borzasztóan nehezen tanulható a külföldiek számára, én valamelyest már úgy is tudok angolul, úgy a logikus ha én leszek perfekt egy másik nyelvből is, nem? De ha nem, hát nem.
Csendesen figyelem a cicát simogatva, ahogy előhalássza a gyógylöttyöt. Arcomra kiül a hála, amiért hátat fordítva végzi el a műveletet hiszen még ebben is tekintettel van rám. Komolyan, mindig van valami, amivel jó értelemben megdöbbent, meghat, amivel fokozza az érzéseket bennem, amikről nem is gondoltam volna, hogy fokozhatóak. Picit meglököm Benitot, fejemmel intve neki, hogy most legyen kedves és másszon el onnan. Egyrészt mert ugye Thomas nem lát, amikor visszamászik a helyére. Rám telepszik a cica hát, és amint Thomas kényelmesen elhelyezkedik, felülök és felemelem a csöpp kis testet. Áthajolok a fiú lába fölött; vigyázva, hogy ne érjek hozzá, maximum csak egy picit; hogy a másik oldalán tegyem le a dorombológépet. Határozottan bólintok egyet a cicára nézve, majd szépen visszahelyezkedem. Na, ez is megoldva. Benito drága, ezennel befejeztük azt, hogy köztünk alszol. Ez az üzenete a tettemnek, amit a macsek meg is ért, mert kényelmesen végignyúlik a fiú lába mellett, anélkül, hogy megpróbálna visszamászni.
- Meddig kell még utókezelned amúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Nem, nem árulom el neki, mit értettem. Nem azért, mert ne árulnám el szemrebbenés nélkül, át se gondolva. Csak nem tartom most lényegesnek. Főleg, hogy észrevette ő is, hogy valamit nem fogtam teljesen. Akkor erről ennyit. Megrázom csak a fejem mosolyogva, hogy semmi baj.
Ha Lau nem fogja újra felhozni ezt az angolul beszélős témát, akkor ez bizony annyiban fog maradni. Mert én a kis csalódott hangját sem veszem csalódott hangnak, inkább valami nyugtázófélének. Azt hiszem, ezekből talán lesznek még gondjaink, ha másból nem is. Hiába akadtak már visszafogott vitáink, bizarr félreértéseink, veszekedni még soha nem veszekedtünk és elég elképzelhetetlen az számomra, hogy miért tennénk valaha is. Viszont az ilyesmik szülhetnek majd feszültséget, amit persze már így az elején feloldhatnánk, ha a lány tudná, hogy komolyan milyen rosszul megy nekem az, hogy észrevegyek dolgokat. Hiába van tisztában már az efféle hiányosságaimmal, nehéz ezt ténylegesen a helyén kezelni. Láthatja azonban, amit megértek, arra tekintettel vagyok, arra odafigyelek. Nem a figyelmesség hiányzik belőlem, hanem az alapvető képességkészlet, hogy felismerjek dolgokat.
Összevonom kicsit a szemöldököm, próbálva rájönni, mi történik körülöttem, mikor már lehunyt szemmel fekszem. Barátnőm áthajol fölöttem? Mit csinál? Mintha most visszahúzódva, mégis mozgás van mellettem az ágyszélen. Á, ez Beni. Mosolyogva odanyúlok hozzá, mire ő eldobja magát egy édes kis nyikkanással, dorombolva nekisimulva combom oldalának a paplanon át.
- Nem lehet tudni. Pár hétig mindenképpen, aztán megint megyek vissza kontrollra - felelem, jobbommal a csodacicát cirógatva, bal kezem eddig a paplan tetejét fogta, most becsúszik pólóm nyakán, hogy megvakarjam vállam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Nem zárom azt ki, hogy soha többé nem fogom megkérdezni, csupán azt, hogy most nem. Bár, ahogy ismerem magam majd szépen megoldom, és egyszer csak fogom magam és levágok egy egész szónoklatot neki angolul. Ó igen, ez nagyon jól is hangzik ráadásul. Biztos nagyon meglepődne. Az a hangocska meg igazából egyszerre volt a kettő, csalódott is, de elfogadó is. Szóval nem annyira csodálkozom azon, hogy nem vette észre. Hogy később miből lesz feszültség vagy gond közöttünk, hát a jó ég se tudja. Nagy naivan azt mondanám, hogy semmiből. De hát tudjuk, hogy az élet nem habos torta, szóval biztos nem így lesz. Viszont hiszem azt, hogy nincs olyan dolog, amit ne tudnánk megbeszélni ha akarjuk.
Nem meglepő módon fel sem fogom, hogy ez a fiún áthajlás dolog hogy nézhet ki. Csak jön, hiszen azt szeretném, hogy a macska a másik oldalon legyen. Azt meg vagy úgy csinálom, ahogy tettem; vagy nekiállok fennhangon magyarázni a macskának, aki tuti nem akarná felfogni a dolgot; vagy kikászálódok az ágyból és átcipelem oda. A legegyszerűbb és leggyorsabb dolgot választottam hát. És igen, így máris sokkal jobb. Imádom a cicámat, de ismerem annyira, hogy tudjam kivel is szeretne úgy igazán aludni. Nem lesz gond, hogy nem mellettem van. A dorombolását hallom úgy is, meg itt van mellettem Thomas, aki mellett ugye biztonságban érzem magam. Legfeljebb ha nagyon össze-vissza dobálnám magam az ágyon valami rémálom miatt, akkor átjön majd a bársonytalpú, hogy lenyugtasson. Addig is csak foglalkozzanak ők egymással külön a másik oldalon. Mosolyogva figyelem, ahogy ezt meg is teszik.
- Á, és akkor majd ott megmondják. Liam bácsi elkísér? – bólintok egyet jelezve, hogy igen ez világos. A mugliknál is így szokott lenni általában. Amint elhangzik a kérdésem eszembe jut valami, ami eddig nem is tudom, hogy miért nem. Óvatosan kikászálódok az ágyból, elhadarva egy mindjárt jövök-öt, bár csupán a táskámig megyek el. Valahol benne kell lennie … tuti, a legalján van, mert hol máshol lenne, mint a legalján … na, hol van már? Női táska rejtelmei, röhej. Áh, megvagy!
Egy diadalmas vigyor kíséretében kihorgászom a keresett tárgyat, megkeresem a megfelelő opciót, majd gyorsan megfordulok és magam elé tartom. Egy gombnyomás, egy villanás, egy fura kattanás, és már kész is életem első fényképe, amit a telefonommal lőttem. A témája meg persze mi más is lehetne, mint a barátom és a cicám. Gyorsan visszanézem a készült képet és jót mosolygok rajta.
- Haláli pózt vág, de most ugye nem látod. Lefotóztam, hogy meg tudd nézni – magyarázkodok miközben nekiállok mindenféléről képet csinálni. A viharról – bár szerintem semmi sem látszik belőle – a szobáról, sőt még a fürdőről is. Majd visszatérek az ágyhoz, de egyelőre csak leülök rá Thomas felé fordulva. Hátha lesz még valami olyan pillanat, amit jó lenne lefotózni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



Bólogatok neki, lehunyt szemmel heverészve. Igen, a vizsgálatok után derül ki mindig, éppen hogyan tovább. Viszont ez a csöppentgetés tényleg semmiség már. Az se zavarna, ha egész életemben folytatnom kéne. Ha ez az ára, hogy jól lássak, legyen. Mikor megkérdezi, bácsikám elkísér-e, egy pillanatra megállok Benito simogatásával és kelletlen kis fészkelődésbe kezdek, enyhén megráncolva homlokom.
- N-nem hiszem. Inkább Riley talán - válaszolom mosolytalanul. Nem szomorúan, csak simán tárgyilagosan. Mégis valami kis komorság játszik vonásaimban, amik várakozón simulnak el, mikor barátnőm kiszáll mellőlem az ágyából. Úgy hallom, kutat valami után. Aztán valami kattan, meg valami villan. Utóbbi a vihar lenne? Nem hallottam egy ideje mennydörgést. Ám hamarosan magyarázat érkezik. Elmosolyodom. Szóval fényképeket készít. A cica említésére jobban végigsimítok az élvezkedő állatkán.
- Holnap is csinálsz majd képeket? - kérdezem, ám hangom kérő is. Dankáék készítgettek párat, amiket majd jól behajtunk rajtuk, viszont nem ártanak sajátok sem egyáltalán. Különösen érdekel, Laut mik fognak meg, miket tart megörökítésre érdemesnek és hogyan. Komolyan, már előre izgatott vagyok, hogy új fotók díszítik majd a falamat. Ehhez persze segítségért fogok folyamodni, hiszen fogalmam sincs, hogyan kell a mobilkütyüről átvarázsolni az alkotásokat kézzel foghatóvá.
- Te tudod, hogyan lesz belőlük... hol lehet előhívni őket? - keresem a kifejezéseket. - Vagy legfeljebb megkérdezhetjük Rileyt - jövök újfent a dokival, hiszen tőle kaptam legutóbb fényképeket, úgyhogy ő tutira érti a csínnyát-bínnyát. Nekem meg igazán már fel sem tűnik, hogy mennyit emlegetem őt. Dehát nagyon közelállunk, az életem szerves része. Viszont eszembe juttatja most azt, ami az imént átsuhant rajtam, amitől megint kicsit gondterhes lesz lehunyt szemű arcom, de aztán egy szusszanással feloldom. Hiszen nincsen semmi baj. Csak vannak kétes érzések bennem néha egy-egy dolog kapcsán a mindennapjaimból, amikről azért nem beszélek, mert nem teljesen tudok róluk én sem, vagy egyszerűen úgy vagyok vele, nincs rajtuk mit rágódni, nem kell velük törődni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ruganyos léptekkel haladt végig a folyosón a kezelője oldalán. Nem sietett, nem volt kíváncsi. Szeme alatt a karikákba már beköltözött a tél és lilás hidegséggel terítette be a magas fiú arcát. Olyan volt, mint akit hónapok óta nem ért napfény, se egy kedves arc. Pedig a mellette lépkedő dolgozó még így is próbált sugárzó arcot felvenni, és kedves szavakkal illetni az igencsak lassan lépkedő szellemfiút.
Beértek a nagyterembe. Zsombinak eszébe jutott, amikor először pillantotta meg a hatalmas falakat, melyeket színes tintára festettek az évek alatt megperdülő kezeltek. Akkor ámulattal nézte a csodát, most pedig számos műve nézett vissza rá. Aztán ahogy a tekintete tovább siklott, hirtelen megállapodott az ismerős arcon. Megtorpant, szinte a világ is megállt forogni. Rá nem haragszom. Ő nem ártott nekünk. Ő írta a levelet.
Ahogy agya hátsó zugából felzizzentek ezek a mondatok, úgy kezdett el hozzá visszatérni a környezete. A lassú Bach muzsika, amely a gramafonból csengett, az ápoló keze a karján, mely arra ösztökélte, hogy folytassa az útját és az a feledhetetlen mosoly annak a fiúnak az arcán, akit egyszer a legjobb barátjának tartott. Mintha csak egy másik életben lett volna.
Lassan újra nekiindult. Lábai nehezek voltak, csikorogtak mint egy roboté. Legalábbis a fejében. Ott minden más volt. Minden különbözött a régitől. Megállt az asztalnál, ahol Thomas helyet foglalt, és nézte. Remélte, hogy nem neki kell kezdeni. Remélte, hogy nem érinti meg. Remélte, hogy mégis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Valami mintha átsuhanna az arcán így nem is forszírozom tovább a témát. Nyilván örülne neki vagy szeretné ha a bácsikája el tudná kísérni őt. De úgy tűnik erre nem sok esélyt lát, gondolom a férfi munkája kavar be.  Bólintok csupán a dokim neve hallatán. Az jó, örülök, hogy ő el tud vele menni. Megfordul a fejemben, hogy megkérdezzem esetleg szeretné-e ha elkísérném, de aztán még sem teszem. Viszont rájövök, hogy a néma reakcióimból jelenleg semmit sem érzékel.
- Értem. Biztos rendben lesz minden – mondom ki végül hangosan mindazt, ami a fejemben van. Az érdekes az, hogy nem csupán a szemével kapcsolatban jelentem azt ki, hogy rendbe lesz. Azt is értem alatta, hogy Riley aktív szerepe az életében is tök oké, és tényleg jó, hogy lehet rá számítani. Meg ott van még a remény is abban a mondatban, hogy a bácsikája sem fog folyton a munkája áldozatává válni és több időt tudnak tölteni egymással.
Miután elkészülnek a fotók és már visszahuppanok az ágyra jut csak az eszembe, hogy talán előtte szólnom kellett volna. Mondani, hogy mire készülök. Hiszen mégis csak csukott szemmel fekszik előttem a barátom, szóval lehet, hogy nem is szeretné, ha ilyen képek készülnének róla. Bár nem valószínű.
- Nem baj, hogy lefotóztalak így, ugye? – teszem fel hát a kérdést, úgy hogy érthető legyen a véleményem. Szerintem rendben van neki. Az ő kérésén kicsit eltöprengek, mert addig rendben van a dolog, hogy látok valamit és megnyomok egy gombot. Csak éppen nem tudom, hogy a tűzijátékból látszana-e valami egyáltalán. Vagy valami plusz beállítás lenne szükséges egy éjszakai képhez? Csak egyféleképpen tudhatom meg, nem igaz?
- Ha nem felejtem el akkor persze, csinálhatok – amúgy is ez szokott a bibi lenni. Vagy nem is jut eszembe, hogy fotózzak, vagy nincs nálam a mobil. Majd igyekszem jobban megerőltetni magam, hogy valahogy figyeljek oda ezekre, hiszen … tényleg nincs egy kép sem rólunk, sem pedig olyan dolgokról, amiket együtt közösen élünk át. Ó, hát a megörökítési módom szerintem hagy némi kívánnivalót maga után, de ha kíváncsi rá akkor persze, hogy megmutatom az én látásmódomat.
- Öhm, hát … - kezdek bele a válaszba, de félbe is hagyom. Kicsit felszalad a szemöldököm amikor megint a dokimhoz lyukadunk ki. Na igen, megkérdezhetjük őt. Persze. Hogyne. Nekem viszont feltűnik, hogy sokszor előkerül a neve, és látom, hogy mennyi mindenben támaszkodik rá automatikusan. Ami teljesen rendben is van, de tényleg. De most egyáltalán válaszoljak a kérdésére? Eléggé lezártnak tűnik a téma számomra, azzal a megoldással a részéről, hogy megkérdezzük a dokit. Sóhajtok egy aprót. – A mugli világban tudom, hogy lehet előhívatni őket. De ezek speciális készülékek, rúnázottak meg minden. Nem biztos, hogy meg lehet úgy oldani. Lehet, hogy nem kompatibilis a technika. Na meg, nem is lenne jó, ha a muglik látnának mindenféle varázsvilágos képeket, nem? Benitot például.
Igazából én valószínűleg úgy kezdenék neki a dolognak, hogy felkeresem azokat, akik profik az ilyen dolgokban, a szakembereket. Ha megoldható, akkor még be is szerzek ezt-azt, hogy később ne kelljen támaszkodnom senkire és akkor hívjam elő a fotókat amikor én szeretném. Aztán ha ők nem tudnak segíteni, nos … hát azt azért kétlem, hogy ne tudnának. De hogyne, persze, kérdezzük meg Rileyt. Legalább nem kell utánajárnom az ilyeneknek. Egy gonddal kevesebb, nem igaz?
- Tudod, ha egyszer lesz saját helyem, hát biztos, hogy tele lesz mugli cuccokkal. Amikhez értek is – sóhajtok fel egy nagyot frusztráltan, majd a telefont az ölembe ejtve dőlök hátra. Könyökömön megtámaszkodom, és úgy pislogok fel a plafonra. Kinyújtott lábaim keresztbe téve pihennek a párnámon. Így tök jól látnám a fiú arckifejezést, ha éppen odanéznék. De nem teszem, csak pislogok a dísz szegélyre, ami elválasztóként funkcionál a plafon és a fal között. Fejemben az imént elhangzottak járnak. Tényleg marhára zavaró, hogy amik eddig működtek egyféleképpen és úgy tudtam és értettem a dolgokat, hát most már azok sem. Mert valami speciális csavar mindig van az egészben.
- Nagyon szerencsések vagytok, hogy ott van nektek Riley – mondom lassan, még mindig a gondolataimba merülve. Arcomon egy őszinte mosoly jelenik meg, hiszen tényleg így is gondolom. De valahogy nem tudom úgy igazán megérteni az egészet. Már eleve azt, hogy milyen lehet az, hogy ennyire számíthatsz egy felnőttre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Hihetetlenül izgulok. Egyszerre vagyok határtalanul boldog, hogy annyi hónap után újra láthatom barátaimat és torkomat mégis aggodalom szorongatja, mi fogad majd itt. Nem feleltek a levelemre. Nem lehetett nekik, gondolom. Viszont most végre eljöhettem látogatni. Liam bácsi elkísért, odakint fog várni az előtérben. Bátorítóan szorítja még meg karom, aztán léphetek be az ajtón. Az egyik ápoló kedvesen int nekem, melyik asztalhoz ülhetek le. Helyet foglalok, alaposan körbenézve a színes térben. Az asztal alatt lábaimat rázom. Nehezen bírok magammal.
Megérkeznek. Megérkezik. Bár kétszer kell ránéznem, mire egyszer megismerem. Ekkor viszont szélesen, sugárzó arccal mosolyodom el és szinte megilletődötten figyelem, ahogy közeledik. Közelednek. Már itt áll előttem, mire észbe kapok, hogy mozduljak, vagy tegyek, mondjak bármit. Csak hát alig tudom elhinni, hogy végre látom. Tétovázok egyetlen, hosszú pillanatot. Hiszen olyan sápadt, olyan törékenynek tűnik. Nem tudom, szabad-e önmagamnak lennem. Viszont nem megy, akkor sem tudom megállni. Felpattanok és magamhoz ölelem őt.
- Szia - üdvözlöm, mosolygó lélekszavadva lehelve szavamba, szemem lehunyva, lágyan szorítva magamhoz a fél fejjel magasabb srácot, hogy aztán örömmel pislogjak fel rá, kezeimet karjain tartva. Istenem, de hiányzott. Istenem, de szörnyen hiányzott. Hiányoztak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A félelem elárasztotta a testét, szinte legyűrte minden végtagját, ahogy közeledett. Aztán csak állt. Még akkor is, amikor Tom átölelte. Olyan furcsa érzés volt valaki mást olyan közel éreznie magához, hogy teste nem is reagált rá. Aztán agyában valami végigment. Lassú volt és erőteljes. Zsombor megmozdult, és hevesen visszaölelte barátját, mint aki soha nem akarná elengedni.
Látszólag az addig mellettük álló ápoló megnyugodott, és kicsit távolabb ment. A reakció nem volt légből kapott, hiszen mindenki emlékezett rá, amikor Kirill jött látogatóba...
- Haver... - nyögte ki Zsombor egy félmosolyt megengedve magának. Fogalma sem volt róla hogyan folytassa. Hiányzott neki? Hiányzott. Akkor miért nem tudja kimondani? Vagy hogy mennyire örül, hogy itt van. Mintha minden szavával egy újabb lyukat tudna ütni abba a kis hajszálvékony falva, amit épített ott bent.
Leültek. Aztán Zsombi mégis felállt. - Akarok mutatni valamit - jelentette ki. Talán az volt az egyetlen dolog, amivel bizonyítani tudta a gondolatait anélkül, hogy ártott volna bármit is.
Átvezette Thomast egy másik, kisebb szobába, ami tele volt festőállványokkal. Néhol egy-egy kép is megpihent, volt ami befejezetten, volt ami csak épp el lett kezdve. De mindegyik más volt. Zsombor a szoba falához ment, ahol még több vászon foglalt helyet, és keresni kezdett közöttük. Aztán kihúzott egyet, és megnézte magának.
- Emlékeztem - nyújtotta végül a titkát a másik fiúnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fészkelődöm egy kicsit a széken, mert nem tetszik, ahogy Zlatan elhúzza a száját. Az ökölbe szoruló keze, az eddig észre sem vett feszültsége lassan kúszik fel a gerincem mentén, stresszgombóccá gyűlve a mellkasomban. Nyelek egyet. Mindegyik mutat… szóval ezt csinálja? Ezért van most is itt?
- Miért nem mondtad korábban? - a kérdés szinte önkéntelenül szakad fel belőlem, valami nagyon mély keserűséget hordozva magában. Talán meg is tudnám válaszolni annyival, hogy mert nem voltunk olyan közel. Mert nem érdemeltem meg. Vagy mert úgyis csak magammal voltam elfoglalva. Mindig. De valahol ez arra is vonatkozik, hogy miért nem mondta most? Miért kellett így kiszedni belőle?
Hülyeség lenne azt hinnem, nem veszi észre, hogy a megnevezésével elérte a kívánt hatást; az a szélesedő vigyor bőven elég árulkodó jel, amire csupán egy megszokott fintorral tudok válaszolni.
- Ezt a drámai mozdulatot még a Bogoly Színházban is megirigyelhetik. Vigyázz, nehogy befogjanak, ha legközelebb arra jársz - forgatom meg a szemeimet vigyorogva. Hatásvadász, azt meg kell hagyni.
- Tökéletes indok, hogy végre keressek valakit, aki legalább minimális okklumenciát tudna tanítani - fonom keresztbe karjaimat magam előtt. Ugyan már korábban is kacérkodtam a gondolattal, hogy ideje lenne egy kis mentális önvédelmet tanulni, de ez a kiszolgáltatott, nyílt érzés csak még inkább megerősíti ezt az elhatározást.
Egy pillanatra elveszítem az idő-, tér- és minden érzékemet, és az átéltek újra ólmos súllyal zuhannak a gondolataimra. Alattomos egy dolog, mikor már éppen azt hinném, hogy könnyítek valahogy, akkor jön egy apró részlet, amitől bumm, visszajön az egész (és örülök, hogy ebbe mondjuk a reggelim nem tartozik bele).
A pohár koppanására ocsúdok fel, és arra, hogy Zlatan ujjai a kezemre kulcsolódnak. Meglepetten pillantok fel, és egy mintegy hipnotizálva emelkedem fel a székről.
- Hova? - Baszki, hogy tehetek fel még ilyenkor is ennyire ostoba kérdéseket?… Ha a nővérem ezt hallaná… Azt hiszem nem lenne túl büszke. Mielőtt ellépnék az asztaltól még éppen van annyi lélekjelenlétem, hogy a szabad kezemmel az aranyló sör után kapjak. Persze ennek a lendületnek az eredménye, hogy legalább három nagy korty az utca kövén landol, mire egy cifra káromkodás hagyja el ajkaim. Cseppet sem nevezném magam kifinomult hölgynek jelen pillanatban. Shame on me. Bocs Zlatan, hogy beégetlek, de hát gondolom megszoktad.
Egy kicsit határozottabb szorítással próbálom lassításra bírni Ombozit, hogy ha sikerül felkeltenem a figyelmét, akkor legalább a sör következő három kortyáról gondoskodjak. Amint ezt kivitelezem rögtön érzem, hogy a világ egy kis szelete helyrekattan.
- Hogy ez mennyire hiányzott - lehunyt szemmel, elégedetten emelem az arcomat az ég felé, már ha az ujjaimra kulcsolódó ujjak nem késztetnek rögtön sürgős továbbhaladásra… Ami végül is nem lenne ellenemre, tekintve, hogy megfújtam egy korsót. Megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x



pizsamám KATT



- Nem, nem baj - erősítem meg gondolatában, bár tény, szerencséje van velem ilyen tekintetben, hiszen biztos van, aki rossz néven vette volna, viszont én kevés dolgot veszek rossz néven. Talán semmit. Viszont igaz, zavarban voltam kicsit, mi történik. - Csak... majdnem kinyitottam a szemem - bököm ki, ahogy ez hirtelen beugrik, ha már erről beszélünk. Igen, mondjuk az nem rossz, ha erről ejtünk pár szót - Lehet, hogy amikor így cseppentés után vagyok, akkor... szóval mondanád, mit csinálsz vagy ilyesmi? - kérem őt erre, nyilván egyáltalán nem felelősségrevonóan, azonban most eszméltem rá, hogy ez talán nem olyan egyértelmű. Hiszen én sem értem mindig pontosan, mitől érzem kellemetlenül magam. Ilyenkor márpedig elég kiszolgáltatott állapotban vagyok. Óvatosabbnak kell lenni velem, mivel csak sejtéseim vannak, mi zajlik körülöttem. Ha pedig valami váratlanul ér és felnyitom a szemem, az nem jó. Abból baj lehet. Érdemes figyelmeztetni, amire lehet, hogy ne érjen túl váratlanul semmi, amire hirtelen reagálnék.
- Csinálhatnánk közöset a parton, meg akár itt a szobában is... - sorolom, hol és miket gondoltam lefotózni, ugyanis én nem feltétlen a tüzijátékra céloztam ám. Igazából egyáltalán nem arra. Csak észrevettem, hogy eddig nem készített képeket. Vagy én nem tudok róla. Mindössze bólogatni tudok arra, amit az előhívás kapcsán mond és hát végül ő is arra jut, legjobb lesz Rileyt megkérdezni. Akkor legyen így! Ez a legegyszerűbb. Közben odanyúlok kicsit szememhez, masszírozom arcomat körülötte és felkészülök rá, hogy kinyissam nemsokára.
- Ó - mondok először csak ennyit a mugli cuccokkal teli, jövőbeni saját helyét illetően. Valamiért émelyegni kezdek. Elhúzom kicsit számat és megmasszírozom kicsit mellkasom. Szemem nem nyitom ki még. Inkább próbálok figyelni arra, amiről beszélünk és akkor ébredek rá, hogy igazából amiatt kezdtem szédülni. - Az... akkor... - nyökögök kicsit, mert nem is tudom, mennyit akarok elmondani abból, ami most bennem kavarog. Talán semennyit nem kéne. Dehát miért ne? Miért lenne baj, ha elmondom? - Akkor én ott inkább nem nyúlok majd semmihez - mosolyodom el, bár kicsit keserűre sikerül az a mosoly. Mert valahogy... előjött bennem az, amit Candylandben is éreztem, mikor erről az elköltözésről beszélt, meg most rákerült még egy lapáttal. Viszont ennek a lapátnak köszönhető, hogy talán most világosabban látom, mi nyomaszt a témát illetően: nem látom magam ebben. Mintha én nem lennék a tervek közt. Egyedül tervezgeti az otthonról elköltözést, egyedül keres magának valamit és olyasmikkel veszi körbe magát ott, amik számomra teljesen idegenek. Én hol vagyok ebben? Vagy sokat képzelek magamról, hogy úgy érzem, ott kéne lennem valahol? Jogos egyáltalán a feltételezés, hogy szívesen lát majd engem az új helyén, bármivel ügyetlenkedni? Oké, le kell állnom. Ez nyilván teljes hülyeség. Komolyan semmi értelme. Csak túl szó szerint veszek mindent. Csak már megint nem megy, hogy olvassak a sorok közt. Azért, mert nem esik szó rólam, még nem jelenti, hogy nem vagyok ott. Mély levegőt szívok be és lassan fújom ki.
Felnyitom a szemem, sokat pislogok.
- Igen - mosolygok a plafonra immáron őszintén, szeretettel Riley említésére. Viszont utána rögtön összeszökik szemöldököm. - De Liam bácsi is megoldaná ám, ha kéne. Elkísérne az ispotályba is meg ilyenek, csak... csak sok a munkája, Riley meg szívesen eljön velem, szóval... - vonok vállat, mentegetni kezdve bácsikámat, mintha támadná bárki is. Mintha mondta volna akárki is, hogy nem teljesíti a velem kapcsolatos kötelességeit. Ez igazából még a kontrollvizsgálatom említéséről maradt talán bennem és azóta csak rakódott még rá a minden más. Feszült lettem, az az igazság. Azt hiszem, túl sok mindenről beszélünk most, amikkel kapcsolatban olyan érzéseim vannak, amiket nem szoktam említeni senkinek, talán még saját magamnak sem, ezek pedig összeadódtak. Miután az iménti Liam bácsi védelmezés után kibólogattam magam - mintha ettől igazabb lenne, amiket mondok -, felülök és kezeimmel rászorítok combjaimra, ahogy lábaim észevétlenül remegnek a takaró alatt. Nyugi, Thomas, nyugi. A finom remegés lassan kezeimen is tetten érhető. Lélegzek tovább mélyeket, hogy elmúljon. Van ilyen néha. Nincsen semmi baj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fogalmam sincs hogy jutottam erre a helyre. Az öreg néni azt mondta észak felé lesz egy utca, és ott lesz egy buszmegálló. Az pedig el fog vinni valameddig. Akkor most vagy a néni tudta rosszul, vagy az iránytűm hazudik nekem. Mindenesetre már ott keringtem egy órája abban a kis falucskában, és úgy tűnt senki más nem lakik ott. Szóval nem volt mit tennem, mint valakit mindenáron keríteni. Aki nem a falu mesemondója persze.
Befordultam egy újabb sarkon, és ott állt egy kastély. Előtte egy emberke ácsorgott, mintha várna valakire. - Elnézést! Nem akarom zavarni, tudna segíteni? Tudja...
- Persze, jöjjön beljebb - húzott maga után belevágva a szavamba.
- De...
- Nyugalom, mindjárt ott vagyunk, már igencsak későre jár, de még megnézheti a gyönyörű búzavirágot, éppen most nyíltak ki - mondta tovább a bácsi. Tudhattam volna, hogy nem szabad az itteni időseket megszólítani, mindegyik belekever engem valami kalamajkába.
Tovább vezetett egy faajtón keresztül. Aztán intett, hogy menjek csak. - A híd után lesz nemsokkal - tette még hozzá, és otthagyott. Sóhajtottam egyet, aztán elindultam. Kell, hogy legyen itt még valaki.
Vagy tíz perc gyaloglás után meg is találtam a kis fahidat. Felmentem rá, és felültem a korlátjára. Úgy tűnt soha nem lesz vége ennek a túrának, és a nap is igen alacsonyan állt már. Mugli faluban pedig esélyem se volt egy Zsupszkulcsot találni Pécsre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Visszaölel. Szinte hálásan fújok egyet. Azt pedig nem várom, hogy bármit mondjon. Nem várok én semmit. Szóval a haver az több, mint csodás. Olyan régen mondta nekem. Nehezen húzódom el tőle, ám csak ráveszem magam, hogy levegyem róla kezeimet és leüljünk. Viszont nem maradunk úgy soká. Érdeklődve követem őt.
Nagy szemmekkel nézek körbe a festmények kavalkádján. Aztán figyelem, mit kutat barátom. Várom, mit akar mutatni nekem. Átveszem a vásznat és eltátom a számat.
- Azta - vigyorodom el, nevetve is egy kicsit az arckifejezésemen, amit megfestett. Mert hát ő festette, ez nyilvánvaló. Összenézek vele kicsit, majd visszapillantok az alkotásra. De aztán nyugtalanító kis gondolatok komolyítják el vidám ábrázatomat. Szóval nagy dolog az, hogy egyáltalán emlékezett rám? Vagy hogy érti ezt? Borzalmas, hogy fogalmam sincs, mi van vele.  Kirillt pedig sajnos nem sikerült elérnem, hogy megtudjak bármit. Márpedig nem vagyok családtag, nekem nem mondhatnak semmi bizalmasat, éppen csak azt közölték, mikre kell odafigyelnem a látogatásom alatt. A szabályokat. Azonban, hogy mi van vele... hogy mi van velük, azt nem tudhatom.
- És hogy vagy? - kérdezem lágyan, lejjebb eresztve a képet. Különös egyébként. Azt hittem, nagy belső kűzdelem lesz számomra, hogyan tekintsek majd rá, ha meglátom. Hogyan tekintsek majd rájuk. Féltem, végig azon agyalok majd, melyikükkel beszélek és hogy hogyan kéne viselkednem. Mindez azonban ködbe veszett, amint megláttam. Nincs bennem más, csak az az ismerős öröm, amit mindig érzek a közelében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amint meglátta az ismerős vigyort, szinte neki is kedve támadt nevetni. De csak egy halvány mosolyra futotta. Ez is sokkal több pozitív érzelmet fejezett ki, mint amiben a fiúnak része volt az utóbbi hónapokban.
- Küzdök - felelte szűkszavúan. Sose volt a szavak embere, de most még inkább visszafogta őket. Hiszen hogyan is mesélhette volna el Thomasnak az első időket? A dühkitöréseket? Vagy talán a naplókat? Esetleg azt, hogy a folytonos félelemtől nem alszik? Hogy hátha megint visszaesik. Vagy talán még inkább arról, hogyan csapta be Kirill amikor idehozta? Vagy amikor elmondták neki a szüleit. Újra, és újra. A gitár, amit összetört. Vagy a másik, aminek csak a húrját szakította el. A mélységre. Képtelen volt rá.
- Mesélj inkább te - dobta vissza a labdát Zsombor. Kettőjük közül mindig is Thomas volt a beszédesebb. És a boldogabb is. - Menjünk vissza a nagyterembe, az ápoló egy idő után utánunk jönne - jegyezte meg közben a fiú. - A kép a tiéd. Hogy tudd, én milyennek látlak. Később talán jól jön - kacsintott rá, és újra visszatértek a társalgóba. A zene újra megjelent, ezúttal Haydn egyik műve kényeztette a füleket.
- Ha kiengednek egy évfolyamon leszünk - dobta be a témát Zsombor. Így is volt pár közös órájuk, de javarészt eddig csak a szünetekben tudtak találkozni. A kihagyott év miatt viszont most onnan folytatná a tanulmányait a fiú, ahol abbahagyta. Vagyis pont ott, ahol Thomas tart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x



Megértően figyelem őt és egyetlen szóban felel bár, abban nagyon sok minden benne van. Nem mondom, hogy előrébb vagyok. Hogy bármi fogalmam lehet róla, tulajdonképpen mivel és hogyan kezelik, azonban eszem ágában sincs ezt belőle kierőszakolni. Bólogatok csak, végigpillantva rajta kicsit. Elhiheti, el tudom képzelni, miken megy át. Ha egy egészen másfajta intézetben is töltöttem életem jelentős részét, sok olyan történt velem, amit azt se tudom, hogy állnék neki elmesélni, és azt sem tudom, érdemes-e. Megtörténtek, nehezek voltak, de itt vagyok. Töretlenül tele élettel és szeretettel. Jut bőven barátomnak is belőle. Hiszen nem mindenki olyan derűs, naív természet, mint én. Meg neki egészen másfajta küzdelmek adattak. Legalább én végig önmagam voltam, bármi történt is. Neki az alapvető léte áll bizonytalan lábakon. Különös, hogy mindazt, amin ő mehet át újra és újra, én csak nemrég tapasztaltam meg és pontosan általa. Összeállt nekem a kép ugyanis. Rájöttem, hogy két személy lakozik egy testben. Ez pedig kiborított. Még jobban, mint mikor anno kiderült, nem egy barátom van, hanem kettő. Úgy éreztem ezután, hogy fogalmam sincs, mi a valóság. Kétségbe voltam esve, Lau nyugtatgatott a bejárati csarnok lépcsőjén, ám ez csak a kezdete volt annak, hogy bármennyire rendeződjek. Ténylegesen máig nem sikerült. Hosszú az út, viszont eltökéltem, ezt nem terhelem barátomra. Az én dolgom, hogy helyre rakjam őt magamban. Neki van elég gondja enélkül is. A lényeg, hogy vele legyek. Hogy itt legyek neki. Nekik.
Mielőtt kérése nyomán nekiállnék mesélni, visszamegyünk a nagyobb terembe és leülünk az asztalhoz, amit az imént magunk mögött hagytunk. Lerakom magam mellé a székre a festményt, rámosolygok még egyszer, aztán Zsombihoz fordulok.
- Ez óriási! - lelkesedem a hírért, hogy egy évfolyamra fogunk járni. Ebbe bele se gondoltam, pedig teljesen logikus. Lássuk be, sok mindenbe nem gondolok bele. Viszont így legalább ilyen kellemes meglepetések érnek. Mielőtt viszont még elábrándoznék, mennyire király lesz már ez nekünk, inkább nézzük csak azt a beszámolót...
- Egy pár hétig szemüveges voltam, képzeld - állok neki a mesélésnek vigyorogva - Riley elvitt életem első mozizására és ott derült ki, hogy rövidlátó vagyok. Szerencsére szemcseppeznem kellett csak és helyreállt tőle. Viszont a gyógyfőzetet használnom kell még ilyen utókezelésként is... - magyarázom, szokásomhoz híven elevenen gesztikulálva. Viszont nem darálom most annyira a mondandómat, mint általában. Barátom körül le van lassulva minden és ő maga is. Idomulok ehhez ösztönösen.- Aztán... - töprengek, mi legyen a következő, amit említek - Elkezdtem aikidózni - csillan fel a szemem. Igazából ugye aikidó-fúzió, azonban egyszerűbb így hivatkozni rá. - Tudod, mondtam, hogy szeretnék valami harcművészetbe kezdeni és megkértem Liam bácsit, úgyhogy minden hétvégén edzünk - folytatom átható mosollyal. Igazából a kiállásomon talán már látszik is, hogy egy ilyen sportra adtam a fejem. - És... - térek az utolsó mesélnivalómra. Mármint nyilván ezer és egy dolog van még, viszont nem akarok mindent rázúdítani, úgyhogy kiválasztottam pár fontosat, a teljesség igénye nélkül. A következő, egyben végső említenivalóm előtt egészen ellágyulnak vonásaim és csaknem pirulva sütöm le a szemem. - Lauval... szóval... együtt vagyunk - húzom fel vállaimat, boldogan mosolyogva és figyelem Zsombit, mit szól ehhez. Az elsők közt volt, akiknek el akartam mondani, de nem tehettem. Jó ég, annyi mindent akartam volna rögtön elmondani neki, futni hozzá a hírrel, de... nem lehetett. Némileg elérzékenyülve nézem őt hát most. Hiszen végre elmeséhettem ezeket. Legalább néhányat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Összefacsarodik szíve a ténytől, hogy a nő egyáltalán nem emlékszik rá. Csak abban reménykedhet, hogy az ikervér sokkal erősebb, mint az a valami, amit beadtak neki. Akárki is tette, alattomos és aljas volt, egy védtelen aurorra támadt, ráadásul hátulról. Ha nem így történt volna, akkor Ophelia könnyedén megvédte volna magát, a férfi biztos ebben. Csak arra tud gondolni, hogy ez a helyzet egy előre kitervelt, legkevésbé sem fair "párharc" eredménye.
- A teljes neved Ophelia Chloe Donovan - egy pillanatra halványan elmosolyodik. Ezek szerint valami csak dereng neki... Pedig a második nevét nem is szokta használni, ha bemutatkozik is mindig csak az Ophelia-t említi... Nem baj, ez már haladás, egy jel, hogy minden rendbe jöhet, igaz?
Csak ezután kezdenek el záporozni a kérdések, végül pedig nem is olyan halk zokogásban tör ki testvére. Orpheus hirtelen nem tudja, mit csináljon. Normál esetben biztosan odamenne és magához vonná, hogy megnyugtassa, szívverésüket újra összhangba hozza, majd lassanként elcsitítsa a kétségbeesett sírást. De ez most nem egy normál eset. Tétovázik, s csak akkor születik meg benne az elhatározás, mikor Ophelia ráemeli zavart tekintetét és bocsánatot kér. - Tudom - megfogja székét és közelebb húzza, hogy ujjaikat össze tudja kulcsolni. Bár segíthetne rajta! Arcán egy megnyugtató, kedves mosoly ül, bár mélyen belül forr benne a düh és a bosszúvágy. Bármit megadna azért, hogy előkerítse azt a mocskot, aki ezt tette ikrével, mégis tehetetlen, hiszen akárki is volt, nyoma veszett még azelőtt, hogy bármilyen bizonyítékot hagyhatott volna maga mögött.
- Sajnos nem tudom, hogy pontosan mi történt. Mielőtt elvesztetted az emlékeidet, auror voltál. Valószínűleg megtámadtak a lakásodon és akkor csináltak valamit, ami miatt minden emlékedet elvesztetted - tényleg nem tud többet, de egyébként, ha tudna se biztos, hogy elmondaná. Az orvosoktól ugyan nem kapott semmilyen utasítást, hogy mit mondhat és mit nem, annyi józan paraszti esze neki is van, hogy tudja, nem boríthat rá mindent a nőre. - Az a legfontosabb, hogy pihenj és azt tedd, amit mondanak Neked. Én is minden nap itt leszek veled és segítek majd emlékezni - már el is határozza, hogy előkeresi a régi fotóikat és megmutatja. Bár ez nem szakterülete, úgy hallotta, az ilyesmi segíteni szokott. Ha el is felejtett mindent és újra meg kell tudnia, hát legyen. Orpheus arról és annyit fog meséli, amiről Ophelia szeretné. Hiszen annyira szereti Őt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem azzal van bajom, hogy Ricsi elment – illetve, ez nem ilyen egyszerű. Az idő teltével rá kellett jönnöm, hogy nem haragudhatok rá pusztán azért, mert nem volt ott az ispotályban vagy eleve az országban, miután Lídiáék lebuktak, hiszen nem volt honnan tudnia róla (akkor még). A dolgok visszafordíthatatlansága, az, hogy minimális beleszólásom sem lehetett, esetleg, hogy egy újabb közös ígéretben buktunk meg - ezzel pedig a rettentően gyerekesnek hangzó kisujjeskü valósága is végtelenül bagatell gesztussá kicsinyült, mintha csak egy kisgyereket akartunk volna megnyugtatni vele, hogy maradjon már csendben.
Úgyis elfelejti pár perc alatt.
Én ugyan emlékszem mindenre.
Egész lényem összeszorul még az előtt, hogy árnyéka a lapokra vetülhetne. Nehezen, mégis némán veszem a levegőt, nem szeretném, ha észrevenné, nem szeretném, ha a saját csökönyösségem miatt még tovább gyengülne az egyébként is ingatag lábakon álló bizalmam. Nagyon boldoggá tenne, ha képes lehetnék úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna és csak valami hétvégi kiruccanásról jött volna haza, de sajnálom, nem vagyok rá képes. Ez nem jelenti azt, hogy nem akarok megbocsátani neki, vagy, hogy végleg elásta volna magát a szememben, szeretem Ricsit, szeretem az öcsém – még ha néha fájdalmas is -, viszont nem vagyok, és soha nem is voltam az a fajta ember aki fejet hajt és végletekbe menő, mélyen eltúlzott kifejezéssel élve, meghajol az előtt ami valaha bántotta.
Tudom, hogy nem is várja ezt el tőlem.
De tudhatná.
Érzem, ahogy elszorul torkom, az újra szemeimbe szökő könnyek elállják a hangok, a tüdőmbe szökő oxigén útját, és egy pillanatig csak levegővétel nélkül próbálom visszanyelni őket, küzdeni ellenük, az első csepp mégis hidegen folyik végig az arcomon, hogy csúfos nyomát hagyja a csepp után átnedvesedő ágyneműn.
- Köszönöm – hangom kifejezetten halkan hagyja el ajkaim, ám biztos vagyok abban, hogy hallja, nem kell hangosabban kimondanom, hiszen úgyis érti. Tekintetem egymást lassú vontatottságban tördelő kezeimre fókuszál, a kép minden pislogás után, a másodperc törtrésze alatt homályosodik el, én magam viszont még így sem fogom fel, hogy már most sírok. Ugyan elmarad a jajveszékelés, a hangos hüppögés és szipogás, ahogy egyetlen másik hang sem adhatna tanúbizonyságot erről, mégis megtörténik. Nagyon régóta ugyan, de újra sírok.
- Nem ezt beszéltük meg. – Halk, nevetésszerű szusszanással törlöm meg arcom. Akár vicces is lehetne – de nem az. Kérdés, hogy mire is gondolhatok pontosan – az iskolaváltásra, vagy arra, hogy soha többé nem fogunk elhallgatni dolgokat egymás elől, de feltételezem arra ő is rájön majd, hogy alapvetően a Durmstrang nem lett volna önmagában egy nagy tragédia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Basszus! Erre nem is gondoltam! Pedig hát, logikus. Csukva van a szeme, nem lát semmit, én meg áthajolok rajta, meg elkezdek össze-vissza kutakodni, nyilván elég jól hallhatóan, majd kattintgatok meg vakuzok. Csoda, hogy úgy tudott maradni egyáltalán.
- Bo…bocsánat, ez eszembe se jutott – hebegek egy kicsit és nagyon örülök annak, hogy most nem látja a szégyent az arcomon. Eszembe kellett volna jutnia, gondolnom kellett volna rá. Ez nem szimplán figyelmetlenség tőlem, hanem egy kicsit naivság is. Valahogy úgy gondoltam, hogy a szer eleve nem is engedi, hogy kinyissa a szemét, amíg nem szabad. Biztos vannak ilyenek is, nem? A varázsvilágban minden van, amivel csak meg lehet könnyíteni az életet. De igazán jó lenne, ha nem bocsátkoznék ilyen légből kapott feltételezésekbe, hanem inkább úgy kezelném ezeket, mintha nem is léteznének. Egy szimpla egyszerű szemcsepp, semmi extra nincs benne, utána nem szabad kinyitni a szemét. Mindenféle hókuszpókusz nélkül.
– Persze, szólok ezentúl meg jobban figyelek meg minden – bólogatva bizonygatom, hogy úgy lesz minden, ahogy ő kéri, hát persze hogy úgy lesz. Magamban ugyan még folytatom az értelmi képességeimre vonatkozó negatív megjegyzéseket, ám ami kihallható a hangomból az csupán tényleg egy árnyalatnyi lelkiismeretfurdalás és határozottság. Nem érzem úgy, hogy le lennék szidva, nem érzem úgy, hogy valami rosszat csináltam volna. Vagyis hát de, de szerencsére nem annyira rosszat, hogy baj legyen belőle. De nem érzem azt, hogy hibáztatna vagy neheztelne rám érte.  Szóval bár nem vidám a hangszínem, de mindenképpen nyugodt, normális.
Helyeslően hümmögök csak a felvetéseire, hogy milyen témái lehetnének a fotóknak. Jó ötlet mindegyik, megvalósítjuk majd őket. Picit azért sajnálom, hogy a hajókázás az pont nem lett megörökítve, de így jár az, akinek későn jut eszébe, hogy telefon is van a világon. Izgatottan figyelem, ahogy mocorogni kezd, ha kinyitja a szemét akkor akár csinálhatnánk is pár képet. Szóval várok, bár nem tudom figyelmen kívül hagyni a bosszúságomat, hogy mennyire nem tudok napirendre térni egy szimpla fényképelőhívás felett. Vagyis hát főképp a technikai problémái felett.
Azonnal észreveszem az enyhén lebiggyedő ajkakat, amikhez kisvártatva hebegés is társul. Hiába érkezik utána egy mosoly, sem a hangsúly, sem az arckifejezés, sem pedig az elhangzott mondat nem stimmel hozzá. Beletenyereltem egy kényes témába. Egy érzékeny témába. Csak éppen nem áll össze, hogy mitől is az.
- Miért ne nyúlnál? – érkezik a kérdésem automatikusan kicsit értetlenül. Mert mugli ketyerék? De hát itt is hozzányúlkál azokhoz. Meg otthon is. Mégis mi a különbség a kettő között? Ami otthon van náluk és ami nálam lesz … szinte tök ugyanolyan. – Liam bácsi cuccaihoz is hozzányúlsz, nem? Azok is mugli dolgok, legfeljebb kicsit fel vannak tuningolva – gondolkozom hangosan majd gyorsan beavatom abba, hogy felülni szándékozom, ami ugyebár az ő számára is érzékelhető mozgással jár. Amint ezt megteszem összetámasztom az ujjaimat és úgy töprengek tovább. Nem értem. Most az a baj, hogy azok az én cuccaim lesznek? Vagy, hogy mugli dolgok? Mert oké, nem ért hozzájuk, de hát tényleg már úgy is van egy csomó, amit tud kezelni. Meg eleve, hol van ez még? Mi zavarja őt pontosan? Nem nyúl semmihez … mert fél, hogy elrontja? Vagy mert … na várjunk csak …
- Bármihez hozzányúlhatsz majd, amihez csak kedved lesz. Igaz ugyan, hogy még kilátás sincsen arra, hogy a kastélyból elcuccoljak, de amikor ez megtörténik … akkor … hát szeretném ha majd te is otthon éreznéd magad ott – erről lenne szó? Hogy nem tud azonosulni a mugli dolgokkal, amik körülöttem lennének? Hogy úgy érzi, hogy neki ott nincs semmi keresnivalója, mert nem ért ezekhez? Nem kezdek el most belemenni, hogy az általa eddig ismertekhez képest mennyire kevés dolog van a fejemben, amit így hirtelen szeretnék. Inkább megvárom, amíg meg tudom, hogy az zavarja-e hogy ő esetleg kirekesztődne onnan, mert minden ismeretlen lenne neki.
- Még el se mondtad, hogy neked mi a véleményed erről az egészről … - mondom neki csendesen, felvíve a hangsúlyt a mondat végén. Mert ugye ez egy kérdés, hogy ő mit gondol róla. Candylanden nem mondott rá semmit, azt leszámítva, hogy ez nagy dolog.  Igen az. Viszont csak most kezdek rájönni arra, hogy ez jóval többről szól. De nem gyártom az elméleteket inkább, beszéljük át, úgy tiszta lesz mindkettőnknek a helyzet.
- Nem is mondtam, hogy ne tenne meg mindent Liam bácsi érted. Lefogadom, hogy csak egy fél szavadba kerülne és már rohanna is ide ha valami miatt szükséged lenne rá. Ha meg bajba lennél, hát akkor a világon semmi sem állíthatná meg – mosolygok rá halványan a védőbeszédet hallva. Tudom én, hogy úgy van, ahogy ő mondja, és azt is, hogy tényleg úgy lenne ahogy most lefestettem. Az ugyan már egy másik kérdés, hogy lehet, hogy néha ennél többre lenne szüksége Thomasnak. Több együtt töltött időre a szeretett emberrel. De ezeket nem említem neki, mert már így is kezd szétcsúszni. Tényleg úgy fest, mint aki próbálja magát egybetartani. Vetek egy pillantást a remegő kezeire, a vállaira, ahogy a szokásosnál jobban emelkednek és már mozdulok is. Ülésből térdelésbe helyezkedem, visszaereszkedve a sarkaimra, bal kezemet a kezére teszem. Jobbomat pedig finoman a vállára teszem, simítok rajta egyet, majd egy aprót szorítok rajta mielőtt elindulna a kezem a háta felé, hogy nyugtatóan simogassam azt. Ha nem tetszik neki, vagy nincs rá szüksége, akkor egy mozdulattal le tud így rázni. Nem mondom, hogy túlságosan jól esne, de megérteném teljesen. Ahogy neki a jobb.